B1 blogcsalád



Ha a taxisokkal úgy bánnának, mint az uberesekkel, nem lenne taxi Budapesten

2017. május 24. - Mr Flynn Rider

Pont egy évvel ezelőtt több taxis demonstárció bénította meg Budapestet. A taxisok akkor az Uber ellen és „a személyszállítás rendbetételéért demonstrálnak”. Az Ubert betiltották. Csakhogy a taxisok 2/3-ánál még mindig nincsenek rendben a dolgok. 

 

Ha úgy kezelné a szabálytalan taxisokat a kormányzat, mint ahogy az Uberrel is elbántak, akkor Budapest útjain 2/3-dal kevesebb taxi futna. A BKK-ra hivatkozva a Világgazdaság ugyanis azt írta: még nincs is itt a turisztikai főszezon, de a taxisok körében elkövetett jogsértések száma már az első negyedévben 654-re rúgott.

A BKK munkatársai havonta 250-300 alkalommal ellenőrzik a fővárosi taxisokat, vagyis az ellenőrzöttek kétharmada fennakad a rostán.

Emlékeztetőül: az Ubernél a csalás ki volt zárva, mert az egész rendszer elektronikusan, automatikusan tartotta számon a fuvarokat és a sofőröket. A „fuvarozás rendbetételért” többször demonstráló taxisoknál a problémák majdnem mindig ugyanazok:

  • sokan pörgetik a taxiórát,
  • sokan „megfeledkeznek” a nyugta- vagy számlaadásról
  • páran budapesti működési engedély nélkül fuvaroztak (ez akasztotta ki a legjobban a taxisokat) fuvarvállalásra, tevékenységi engedély és személytaxi-vezetői igazolvány nélküli szolgáltatásnyújtásra is.
  • Olyan hiányosság is előfordult, hogy hiányzott az utastájékoztató, vagy a bankkártya-terminál.

Az már csak apróságnak számít, hogy előfordultak bűncselekmények is. Volt olyan taxis, aki megsértette az utasok személyi szabadságát, sőt csalással is találkoztak az ellenőrök.

A jogsértések aránya általában megugrik a turistaszezonban – tavaly májusban 298 ellenőrzésből 205 alkalommal állapítottak meg jogsértést. Ebben az időszakban a legjellemzőbb az utas megtévesztéséről szóló leíró panaszbejelentés. Az idén a turisztikai főszezonra esik a vizes világbajnokság, erre készülve a BKK egyeztet a társhatóságokkal, s közös akciókat terveznek.

A Világgazdaság hozzátette: a jogszabályi környezet sajnos kevés lehetőséget biztosít arra, hogy a hatóságok hatékonyan szankcionáljanak. A BKK a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzésére jogosult, de intézkedéseket nem tehet, így nem is bírságolhat. Az ellenőrzésekről készült jegyzőkönyveket elküldi a különböző hatóságoknak, amelyek eljárhatnak a taxissal szemben – engedély nélküli szolgáltatás esetén a közlekedési hatóság, túlszámlázás esetén a rendőrség és a fogyasztóvédelem, a nyugtaadás elmulasztásakor pedig a NAV az illetékes.

Talán egy tüntetés és a fél város lezárása most is jól jönne, hátha megoldódik ez a törvényen kívüli helyzet!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4312537569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.24. 15:33:55

"az Ubernél a csalás ki volt zárva"

Maga az Uber egy csalás.

FCUK1 2017.05.24. 16:29:10

Az Ubert betiltották????? Kivonultak, mert nem akartak megfelelni a szabályoknak. Pont mint a CEU Prágából.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.24. 17:57:13

@MaxVal BircaMan HJCD: Az utassal szemben nem volt csalás. Az más kérdés, hogy számlát ugyanúgy nem adtak, mint a taxisok...

@FCUK1: Az Uber kivonult, amikor olyan törvényt hoztak, aminek csak ők nem feleltek meg. Pontos a párhuzam a CEU-val, őket is személyre szabott törvénnyel nyírja ki a Fidesz...

FCUK1 2017.05.24. 18:35:59

@Online Távmunkás: nagyon jó példát hoztál. az uber kitalálta, hogyan akar itt működni, miközben ugyanazt végzi, amit a taxisok. a CEU is kitalálta, hogyan akar működni, olyan a szabályozás, aminek mindenki megfelel/meg akar felelni, csak ők hisztiznek. ja, az Uber korábban máshonnan is kivonult önként, és a CEU sem véletlenül hagyta ott Prágát.

én nem féltem a CEU-t, sok helyre hívják őket. igaz, olyan helyre is, ahova nem mehetnek, mert nem felelnek meg az ottani törvényeknek, innen lehet tudni, hogy a befogadási ajánlatok közül valószínűleg több is csak blöff. mondjuk épp most olvasom, hogy NY államnak eszébe jutott, így laza pár hét után, hogy tárgyalnának. annyira nem lehet fontos a CEU, látod, nekik sem :D

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.24. 20:24:24

@Online Távmunkás:

Az ország számára káros volt, hogy egy abszolút heélyi szolgáltatás, mint ami a taxi, profitja ofsór zónába távozott. Ez abszurdum és értelmetlen.

Magentax 2017.05.24. 20:32:53

@MaxVal BircaMan HJCD: A taxisok sunyisága nem káros az országra? Ezek a hiénák nem csak az adót csalják el, de még az utasokat is megkárosítják.
Ráadásul az országimázst is rombolják, hogy hülyének nézik és kirabolják a külföldi turistákat.

Magentax 2017.05.24. 20:36:37

@Online Távmunkás: ezek ketten a fő (fizetett) fidesz trollok.
Nem lehet őket sem meggyőzni, nem lehet velük értelmesen vitázni, minden blogon ott vannak és papagájként mantrázzák a kormánypropagandát.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.24. 20:58:15

@Magentax:

Ez kisebb kár.

Mi a jobb: ha apénz belföldön marad vagy ha kiszökik.

A csaló taxis is belföldön kolti el a pénzt, míg az Uber elviszi.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.24. 22:09:11

@MaxVal BircaMan HJCD: Mennyi a magyar taxiscégek profitjából befolyó adó ekkora adócsalás mellett? Az Uber esetében a magyar vállalkozóknak kellett az utasnak számlát adniuk és Magyarországon adózniuk. Csak az Uber jutaléka került külföldre, de nehogy azt hidd, hogy a magyar taxisok bevételéből nem megy külföldre pl. a tabletekre és a kártyás terminálokra költött pénz.

@FCUK1: Az Uber és a CEU is megfelelt a törvényeknek. Mindkettő esetében hoztak egy törvényt, aminek csak ők nem feleltek meg. Pontosan ugyanaz a helyzet, mintha hoznának egy törvényt, hogy nem lehet politikus az, akinek a pártja már háromszor kormánypárt volt, majd a Fidesz-MSZP hőbörgésére azt mondanák, hogy mindenkinek be kell tartania a törvényeket...

FCUK1 2017.05.24. 23:15:20

@Online Távmunkás: rossz a példa, pubi, ez alkotmányellenes. az viszont, hogy a parlament él a jogával és szabályozza a felsőoktatás KERETEIT, alkotmányos joga. más külföldi egyetemek is vannak, azok meg tudnak és akarnak felelni a törvénynek, pedig őket is érinti. ennyi.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.25. 06:22:45

@Online Távmunkás:

Két össze nem függő dolgot hasonlítasz össze.

Mo-on minden taxis adót csal, az uberesek is ezt tették, azaz ez nem szempont.

A lényeg: a normál taxisok nem fizették bevételük negyedét egy ofsór cégnek, míg az uberesek igen-

Az meg, hogy valaki vesz-e külföldi szolgálttaást ismét lényegtelen, mert ez eguformán igaz mind a 2 kategóriára.

A valódi kérdés: miért akarná engedni a magyar állam, hogy egy taxis szolgálttaás haszna ofsór céghez menjen, ahelyett, hogy maradna a magyar gazdaságban? Ez mire lenne jó?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.25. 06:25:09

@Online Távmunkás:

"Az Uber és a CEU is megfelelt a törvényeknek."

Egyik se igaz. A CEU-ra külön jogszabály volt.

Az Uber meg egyszerűen közösségi szolgáltatésnak hazudta magát, hogy ne vonatkozzon rá a taxis szabályzat. Majd amikor az állam kimondta, hogy ők azok amik, azaz taxisok, a cég inkább bezárta magát, mert a szabályokat betartva már nem érte meg nekik.

tireless treehugger 2017.05.25. 07:07:25

A taxisok = információs hálózat.

Az állam szemében a legnagyobb érték hogy a taxisok információt gyűjtenek és fedett tevékenységben vesznek részt. Nézzétek hogyan kerülnek felszínre a rendszerváltozást visszafordító csoportok balhéi, volán-bkv-fkf-taxisok, ezek mind a belső-külső elhárítás és államhatalom (rendőrség) részei. Cserében kivételes körülményeket élveznek, így aztán például még a legutolsó mezitlábas taxis is kiszolgálja a "taxistársadalmat".

Amikor arra gondoltok hogy " hope and change ", majd egy új választás megoldja a dolgokat, akkor nem árt emlékezni rá hogy itthon is van nemválasztott háttérhatalom.

ember100 2017.05.25. 08:12:14

@FCUK1:
Helló !

Te tényleg ilyen vagy , vagy csak megjátszod magad ? :)
NY azért most tárgyalna a magyarokkal mert a vezíred állami szinten szeretett volna tárgyalni pedig ez inkább "megyei" szint :)

ember100 2017.05.25. 08:14:08

Helló !

Taxis hiénák !
Hiéna taxisok !

ember100 2017.05.25. 08:19:13

@MaxVal BircaMan HJCD:
Helló !

Gondolom téged sem az eszedért szeretnek :) Merthogy troll lehetsz esetleg trollala :)
Tehát ha sem az UBER sem a taxisok nem fizetnek adót akkor így sem úgy sem lesz bevétele az államnak.
Viszont a UBER es sofőr és a taxis is itt Magyarországon él itt költi el a pénzét jó kis 27 % áfa meg xx % jövedéki adó ( benzin , dohány , alkohol ...)
Tehát még is fizet adót nem is keveset :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.25. 09:14:47

@ember100:

Az Uber kifizi a pénzt külföldre, a taxis nem, mit nem értesz?

ember100 2017.05.25. 09:46:42

@MaxVal BircaMan HJCD:
Helló !

Melyik pénzt azt amit NEM fizet be adóba ? aztatat ????
Amúgy az UBER fizet adót csak nem Magyarországon úgy mint pl.az arogánsék , habonyárpi.... off shore cécei és azok több száz milliót keresnek pl. a letelepülési kötvényekkel .

Meridian74 2017.05.25. 10:09:39

A posztolónak fogalma sincs a taxizásról. Javaslom*, előbb menj el és kérdezgess egy taxist. A szokásos (ami minden vállalkozóra jellemző, nemcsak a taxisokra) siránkozást hámozd le arról amit elmond, és a maradékot összegezd. és akkor az egész posztodat szégyenleni fogod.

*javaslat helyett akár a jó édes anyádba is elküldhettelek volna, mert apám taxizik, így én _jól_ tudom milyen az, hogy taxizni.

Meridian74 2017.05.25. 10:17:32

@Meridian74: Úgy egyébként ott kezdődik, hogy a KGFB-je (netrisken-en pont tegnap néztük) ~3,5x magasabb mint ha nem taxizna. Ugyanarra az autóra, ugyanazzal a beállításokkal, csak normál használat, nem taxi és személyszállítás.

A legjobb ajánlat (B10 - egész életében NEM OKOZOTT balesetet): Allianze Hungária ~91ezer Ft/év. Ha nem taxi lenne az autó: akkor ~27ezer lenne az éves biztosítási díj.

Jah, és a következő legjobb ajánlat a sorrendben: 133ezer Ft / év... no comment...

Mindeközben a taxameter mellé kötelezően betetettek egy online pénztárgépet (tök feleslegesen, hiszen a taxameter is ugyanezt látja el, csak nem online), ami olyan, hoyg nem építhető be sehova se, nem tudod sehova sem rögzíteni mert olyan nagy darab, külön kell tölteni, mert balfaszék a NAVnál aki ezt kitalálta, annak még annyi fogalma sem volt a taxizásról mint a posztolónak!, ráadásul mivel nem rögzített, de jó nagy darab és súlyos eszköz balesetnél életveszélyes sérülést is okozhat... kábé mint az ülésre tett féltégla. Csak ez kemény műanyagból van - de a fejedet ugyanúgy képes betörni, ha nekiindul és pattog az utastérben egy komoly baleset esetén...!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.25. 10:21:33

@ember100:

A taxisok az elcsalt pénzeket elköltik az országban, azaz a magyar gazdaságot segítik.

Az Uber meg kiviszi apénzt ofsór területre, az ország gazdaságából a pénz eltűnik.

Szerinted melyik a jobb? Gondolkozz!

Meridian74 2017.05.25. 10:22:05

Egyébként ez nem csak Magyarországra jellemző. A többi országra is... akinek van autója, az tudja, hogy az autóst MINDEN állam fejőstehénnek nézi. Ezerféleképpen adóztatják, nyúzzák. A taxisoknál meg még arra is gondolnak, hogy hát ez nem egy "szimpla" autós, ez a nyomorék még pénzt is keres vele, nosza akkor, 3x adót vetünk ki rá, hisz neki van mibű', 'dejszen pénzt keres az autójával...!

Terézágyú 2017.05.25. 11:17:45

ez a blogbejegyzés a kurva, csaló taxisokról szól.
jellemző, hogy emberek mégis őket védik.

dj kekec 2017.05.25. 11:19:51

Mielőtt túlpolitizáljátok ezt is.
Célzott ellenőrzés volt, kimondottan a mezitlábasokat (nem céges) ellenőrizték, az eredmény több, mint beszédes. 2013 óta tart a rendteremtési kísérlet, ennyire futotta.
Ki a felelős?
Monnyon le. . .

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.25. 15:16:15

@FCUK1: Mi az alkotmányellenes, pubi? Az Uber vagy a CEU kicsinálása? A CEU-n kívül mást nem érint az a módosítás, mert direkt úgy írtátok meg...

@MaxVal BircaMan HJCD: Miért hagyja az állam, hogy a fél mezőgazdaság és az élelmiszeripar jelentős márkáinak haszna egy szingapúri offshore céghez kerüljön? Miért próbálja a magyar kiskereskedelmi cégek támogatásának jelszavával egy Svájcban adózó offshore céget helyzetbe hozni?
Elvek nincsenek, csak a haveri maffia számít és a családon kívül esőkkel elbánnak...

Az Uber zárt be, amikor módosítottak a személyszállításra vonatkozó törvényen, mivel nem a korábbival volt gond. Egyébként a mai napig tucatnyi taxiscég kínál feketén reptéri transzfert, mert hatóságokat nem zavarja a működésük...

FCUK1 2017.05.25. 15:48:15

@Online Távmunkás: érint maláj, thai, kínai egyetemet, meg két másik amerikait is.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.25. 16:09:40

@Online Távmunkás:

Ha tőlem függne, be lenne tiltva az országban, hogy ofsór cég részt vegyen a gazdasági életben. Azaz ezt ne nekem mondd.

Az Uber azért zárt be, mert rábizonyították, hogy NEM közösségi szállítás, hanem taxiszolgáltatás, s ettől kezdve be kellett tartania a taxisokra vonatkozó szabályokat. A VALÓDI közösségi szállítás máig létezik, senki se bántja.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.26. 20:22:29

@FCUK1: Meg tudod nevezni a Magyarországon működő maláj, thai és kínai egyetemeket?

@MaxVal BircaMan HJCD: Az Uber azért zárt be, mert kötelezővé tették a telefonos diszpécsert, ők pedig nem foglalkoznak telefonos rendeléssel. Nem bizonyítottak semmit, törvényt módosítottak...

FCUK1 2017.05.26. 21:23:41

@Online Távmunkás:

Hēilóngjiāng Dàxué, Heilongjiang Kínai Orvostudományi Egyetem (黑龙江大学) (Heilongjiang Kínai Orvostudományi Egyetem Magyarországi Tagozata)
Székhely címe: Heping lu 24, Xiangfang qu, Harbin shi, Heilongjiang sheng, 150040 Harbin, Kínai Népköztársaság
Elérhetőség: Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar (1088 Budapest, Vas u. 17.)

Mahachulalongkornrajavidyalaya University (European Buddhist Training Centre/Európai Buddhista Képzési Központ)
Székhely címe: PO Box: 79 Group I Lamsai, 13170 Wang Noi, Ayutthaya, Thaiföldi Királyság
Elérhetőség: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola (1098 Budapest, Börzsöny u. 11.)

Open University Malaysia (Open University Malaysia Training Centre – OUM Kihelyezett Képzési Központ)
Székhely címe: Block B Level 1, Jalan Tun Ismail, 50480 Kuala Lumpur, Malajzia
Elérhetőség: Eszterházy Károly Egyetem (3300 Eger, Eszterházy tér 1.)

és bónusznak amerikai, ami nem veri a nyálát:
McDaniel College (McDaniel College Budapest Campus) (korábban: Western Maryland College)
Székhely címe: 2 College Hill, Westminster, Maryland 21157-4390, Amerikai Egyesült Államok
Elérhetőség: College International Oktatási Kft. (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 2.)

tireless treehugger 2017.05.26. 21:49:13

@FCUK1:

Na mondom megnézem a buddhista egyetemet, jól elférnek a régi ovódában.
https://www.google.co.uk/maps/place/Budapest,+B%C3%B6rzs%C3%B6ny+u.+11,+1098+Hungary/@47.4632026,19.112677,3a,75y,244.42h,82.9t/data=!3m7!1e1!3m5!1sxB3Pf8LVPvVE2ag4OjvaDA!2e0!6s%2F%2Fgeo0.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3DxB3Pf8LVPvVE2ag4OjvaDA%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dsearch.TACTILE.gps%26thumb%3D2%26w%3D86%26h%3D86%26yaw%3D261.8777%26pitch%3D0%26thumbfov%3D100!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x4741dd2c82e6b731:0xa7c1275390b6d17e!8m2!3d47.4631873!4d19.112476!6m1!1e1

Az amerikai:
McDaniel College is a private four-year liberal arts college

Amúgy ezek csak egyetemközi szerződések.
A ceu ennél nagyságrendekkel több.

FCUK1 2017.05.26. 21:50:57

@tireless treehugger: pont ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk

szépjuhászné 2017.05.26. 22:23:36

A taxisokat akkor fogom sajnálni:
- ha nem előznek jobbról, lehetőleg záróvonalon és zebrán
- ha nem gondolják, hogy a vészvillogó alkalmazása felülír minden szabályt
- ha nem csoszog a belső sávban 30-al, majd vág ki jobbra, index nélkül 70-el, mert hívást
kapott.
- ha nem a járdán pakol akkor is, ha van előtte több üres parkoló
A múltkor éjfél körül mentem a repülőtérre, 3 taxis előzött meg, lényegesen gyorsabban a megengedett sebességnél: 2 záróvonalon, előzni tilos tábla után, felüljáróra felfelé (beláthatatlan szakaszon), a harmadik a KÖKI-nél, jobbról, az autóbuszöbölben.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.27. 11:04:29

@FCUK1: Igen, pontosan. Ezeket a gagyi iskolákat pedig nem érinti a törvénymódosítás, legfeljebb a malájokat az, hogy hasonlít a nevük a sokkal elismertebb angol Open University-re...

@dj kekec: Célzott ellenőrzés egész évben? Tényleg lefizettek mindenkit a taxiscégek, hogy őket ne ellenőrizzék?
süti beállítások módosítása