Orbán Viktor bebizonyította, hogy nem az a beszűkült tudatú vezető, amilyennek az állandó sorosozás miatt sokan gondolják. Tisztában van azzal, hogy nem minden baj okozója a világon a magyar számozású milliárdos.

Minden baj okozója Soros György, és az okozott bajokat idehaza még Simicska Lajos tetézi – nagyjából így foglalható össze az elmúlt hetek-hónapok fideszes világmagyarázata. Amiről nem a dollármilliárdos, arról a forintmilliárdos jut a kormány eszébe. E beszűkült, már már patológiás tudatállapotnak vetett véget Orbán Viktor a hétvégén, amikor a Szlovén Demokrata Párt kongresszusán kijelentette: "Sokan gondolják, hogy Európa Brüsszelben van és onnan mondhatják meg a tagállamoknak, hogy kinek mit kell tennie. Ennek a gondolkodásmódnak meglett az eredménye. Ez a gondolkodás az oka, amiért 2008-ban kitört a pénzügyi válság. … És láthattuk azt is, hogy ez a gondolkodás hova vezetett 2015-ben, amikor ránk szabadította a migrációt."

Vagyis: más bűnbak is van! A globális pénzügyi válságot tehát – amelyről mindeddig azt gondolták, hogy az USA-ból indult és gazdasági buborékok miatt terjedt szét – valójában Brüsszel és egy rejtélyes "ők" okozták. Ahogy a menekültválságról is azt feltételezte a világ, hogy esetleg lehet valami köze a Közel-Keleten dúló polgárháborúkhoz. Hát nem, kedves barátaim, Dalma asszony, hát nem! Brüsszel és "ők". A tudjukkik. Na, azok. Akikből nem kérünk többé.

Olyannyira nem, hogy a péntek reggeli, közrádiós észosztáson ki is mondta a kedves vezető, pacekba bele a fülünkbe. A főállású mikrofonállvány azt merészelte felvetni, hogy: "Azt mondta a néppárti frakcióvezető – és beszéljünk az EP-határozatról –, hogy a labda az Ön térfelén pattog, ha megfelelően reagál, csapatjátékos, ha nem, annak következményei lesznek." Mire Orbán: "Na, látja, ilyet Kínában sosem mondanak." Nem véletlen, hogy inkább oda megy ő szívesen, mint a válsággyáros Brüsszelbe.

Mert milyen jogon, mondja azt neki valaki, bárki - egy senki –, hogy így meg úgy? Pedig Európa nem ő, hanem mi – pontosabban én.

A kedves vezető egy-két apróságot szeret elfelejteni, pontosabban szeretne hű népével elfelejtetni – hogy az továbbra is hű maradjon. Az az Európai Parlament, amelyik épp most olyan kokit osztott ki a miniszterelnöki tarkóra, hogy a fal adja a másikat, éppen annyira legitim népképviseleti szerv, mint mondjuk a magyar országgyűlés. A szeretettel és sokat emlegetett tagállami Európa választói juttatták az EP-be a politikusokat, miként ők alkották egy Fidesztől pukkadozó magyart is. Akinek ez utóbbi nem tetszik, rendre megkapja: törvényes választások eredménye a majdnem kétharmad. Igaz. Miként az EP összetétele is.

Ugyancsak előszeretettel veti Orbán a legitimációs deficitet az Európai Bizottság – ezt hívja ő Brüsszelnek – szemére. Pedig a helyzet az, hogy épp annyira legitim vezető Juncker úr, mint Orbán kolléga. Nem volt ugyanis magyar ember, aki Orbán Viktor miniszterelnökre szavazott volna. Ugyanis nem lehet. A magyar kormányfőt – miként az államfőt és a házelnököt is – a parlament választja. Ezt nevezzük, kedves Viktor, közvetett népképviseletnek. Márpedig az Európai Bizottság minden vezető tisztségviselőjét, a vezetőtől kezdve a biztosokig, legitim módon választott politikusok, vagyis közvetett módon a népakarat választotta meg. Elhisszük, hogy Orbán szerint őt személyesen Ézsaú kente fel a próféták szent olajával – de ilyes kényszerképzetekkel egy másik szakrendelésen foglalkoznak.

De szívesen elfogadjuk, hogy nem az EP vagy a Bizottság, esetleg az Európai Unió Tanácsa az EU – bár minden testületben választott vezetők ülnek. Akkor viszont Orbán viktor és bandája nem azonos Magyarország. És ha – amikor/most – Orbán épp ki akarja sajátítani a magyarságot saját, személyes használatára, akkor épp annyi megvetés sújtsa, amennyivel ő illeti Brüsszelt.