B1 blogcsalád



Németh Szilárd végleg megbolondult: Soros szervezte a Kálvin téri migránsellenes inzultust

2017. május 12. - nickgrabowszki

A Fidesz alelnöke nem hallott a Kálvin téri afférról, amikor migránsnak néztek egy pizzaárusítót, és egy férfi megütötte pizzás védelmére kelő nőt, de abban biztos: nyavalyás provokáció történt.nsz_4.jpg

  • Németh az ATV reggeli műsorában azt mondta, örül, hogy a rendőrség nyomoz.
  • Szerinte nem fér bele a fizikai atrocitás.
  • És még "Mocskos, migráns!" kijelentés sem.
  • Reméli, hogy mindenki megkapja a méltó büntetését.

Úgy látja azonban, hogy ez egy

megrendezett sztori volt.

Szerinte bármi elképzelhető azok után, hogy Soros György betette ide a lábát, és joystickon mozgat provokátorokat, a sajtó és az általa pénzelt civil szervezetek is csinálják, amit Soros mond. Kis Kálvin téri színpad - így fogalmazott.

A Fidesz alelnöke semmilyen összefüggést nem lát a Kálvin téren történtek és a kormány xenofób, uszító propagandája között. Ennek oka amilyen egyszerű, olyan meglepő:

a kormány soha, de soha nem migránsozott.

Szerinte a kormány csak azt mondta, hogy a migrációt a határon kell-e megállítani, mert a magyar emberek így döntöttek.

Ez nem migránsellenes kampány, hanem a haza és Európa megvédésének kampánya volt.

Szerinte nagyon veszélyes, ami zajlik. Ez provokáció. Olyan gondolatokat provokálnak ki, mint amiket például Bayer Zsolt mondott.

De Bayer - bár Fidesz-tag, sőt -alapító - nem visel semmilyen kormányzati és párt pártisztséget, nem ezért tüntették ki, nincs semmi köze a kormányhoz:

ebbe a kormányt és a Fidesz-KDNP parlamenti frakcióját ne keverjék bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr412500295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

totopad 2017.05.12. 11:00:22

Lassan ott tartunk, hogy akinek érettségije van, meg tud érteni egy leírt összetett mondatot, ne adj Isten' valami szőrnyűséges okból egy idegen nyelvet is beszél, az már nemzetellenes provokátor. Eszméletlen, milyen irányba megy ez a rohadt ország és ez "pár száz" hangos embert leszámítva, senkit sem zavar.

Zacskóstej 2017.05.12. 11:11:27

szilárd átlagos napja:
- KI ITTA MEG AZ UTOLSÓ SÖRÖM?????
- BIZTOS A SOROS!!!44!NÉGY

-Ki hagyta égve a wc-ben a villanyt??
- SOROSGECI!!!

-Már megint szar az idő....
-KEMTRÉLES SOROSSSS

-KIFOGYOTT A WC PAPÍÍÍÍÍRRRRRRR!!!!!!
-SZAROS SOROS!!!!!!!!

-Kikapott a felcsút...
-Sorosbérenc buzi bíró...

átlátó 2017.05.12. 11:12:50

Vurstliban kéne beszélnie. :)Sapkában.

has 2017.05.12. 11:23:33

Szerintem meg a német szilárd szervezte, hogy rá lehessen fogni a sorosea

cleanwater 2017.05.12. 11:25:09

A baj az, hogy egy személyben testesiti meg a Fidesz felső vezetését és a rajongókat is.

gyurmicsek 2017.05.12. 11:29:06

Mindenki köcsög, akit Soros pénzel....
Mikor minket pézelt, akkor még nem, de most már nagyon köcsög....
A Simicska is ilyen köpönyegforgató, de mi nem, soha, elvtársak.

vénkujon 2017.05.12. 11:41:26

ay ATV megérdemli bazdmeg...minek behívni a a fidesz tróllját a stúdióba. erre semmi szükség. elmondja a központilag betanított paneleit, és kész. inkább hívták volna be drotár adriennt. legalább felállt volna a faszom elnézegetve a csodás, tömör testét.

ami még kiviláglik: káder jánosunk is a megfelelő utasításokat követve mondta a "rettenetes közbeszéd"-kesergőjét. ezek a panelek is felismerhetőek tepertőszilárd szövegébő.

mégegyszer: hagyni kell a faszba ezeket. minden mást megtudhatunk az mti-től, meg a többi ájtatosnemzeti fórumról

2017.05.12. 11:45:38

Nem lehetne a fényképét levenni ? Mert akkora feje van és olyan rusnya szegény zsírdisznó agyhalottja, hogy ha egy óvodás meglátja, biztosan visszamarad a fejlődésben !
Vagy tényleg ezt akarjátok ? A gyerekeket megijeszteni ? És pont rezsisziszivel ? Na ne mán !

Zacskóstej 2017.05.12. 11:48:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

És Jön a jó idő.... Ha jól tudom a Zorbán szeret biciklizni....tuti leereszti a kerekeit a Soros :D:D

Punxsutawney Mormota 2017.05.12. 11:55:14

Elfelejtették átprogramozni. Nem kell többet belelátni az esetbe, mint amennyi benne van.

vasgyuszi 2017.05.12. 11:55:55

Ez az idegbeteg tirpák a fityesz alelnöke? LOL

Stefan_Schneider 2017.05.12. 11:58:45

Hihetetlen hogy ekkora primitív parasztok mint ez az arc irányítják ma az országot. Tényleg ez a f*szfej meg a sötét haverjai a legjobb amit ma Magyarország fel tud mutatni? Édes istenem legyen már vége ennek a rémálomnak, ennél biztosan tudunk jobbat

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 12:03:15

Ez a videó biztosan kamu. Valamelyik SW epizód kivágott jelenetében Jabba szájmozgására imprózta rá Bödőcs, mint a múltkor Orbánéra. Ravasz ez a Tibi.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 12:07:03

@cleanwater: 10 pont.
Reggel felkel IQ83-mal, bedob egy kávét, amitől kicsit felpörög, és már manipulálna a gyorsan szerzett agytevékenységgel.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 12:08:58

@Stefan_Schneider: "Tényleg ez a f*szfej meg a sötét haverjai a legjobb amit ma Magyarország fel tud mutatni?"

Nem csak kádári nosztalgia, de torgyáni is kell: logikamentes ostobaságot hintő tajtparasztok akkor is köllenek, ha tanulták a tajtparasztságot.

Punxsutawney Mormota 2017.05.12. 12:12:10

Nem az én kommentem, de elloptam:

RezsiSzilárd nem magától hülye, Soros tehet róla.

Baaah 2017.05.12. 12:12:18

valaki megnézte már az önéletrajzát? Dátumilag kicsit hibás szerintem.

Borghor · http://promenade.blog.hu 2017.05.12. 12:14:44

Nem maradnak örökké hatalmon...

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.05.12. 12:16:13

Nekem is mindjart az jutott eszembe, hogy az egesz egy megrendezett jelenet volt, mint annak ujsagirononek a botranyozasa akitol allitolag elvettek a telefonjat, aztan kiderult hogy semmi nem igaz abbol sem.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.12. 12:24:43

Mindenképp gyanús az eset, és nem életszerű. Tény az is, hogy ilyen balhét könnyű megszervezni, és a soros-civilek között színészek is vannak.

postumus mumus 2017.05.12. 12:50:37

„Bármi elképzelhető azóta, hogy orr bán és pincsije, ez a disznófejű ork betette ide a lábát.

rasztaszív 2017.05.12. 12:51:40

@MikeBoy: számára kiderült.sőt,tény.

Kommentelő 007 2017.05.12. 13:08:20

@MaxVal BircaMan HJE: Ahh már épp hiányoltalak...

Amúgy meg: minden nép olyan vezetőket kap, amilyet megérdemel. Hát ez van. Ezt tudjuk felmutatni.
(De pl az USA még ilyet se.)

postumus mumus 2017.05.12. 13:11:51

Hol él ez a vemhes díszkoca? Soros már akkor magyar volt amikor ő és a csuti gecije még geci formájában sem létezett. Csak elűzték innen a hozzá hasonlatos náci férgek. Tehát max. soros mondhatja magát magyarnak, ezek a seggnyaló kommunistacsökevény fideszpatkányok nem. Soros már akkor itt élt magyar honban, amikor ezek a puytinbérenc kommunista tetvek még nem is éltek. Nem nagyon értem mit makog ez a disznófejű majom.

Zacskóstej 2017.05.12. 13:14:42

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból:
"Nekem is mindjart az jutott eszembe, hogy az egesz egy megrendezett jelenet volt, mint annak ujsagirononek a botranyozasa akitol allitolag elvettek a telefonjat, aztan kiderult hogy semmi nem igaz abbol sem. "

Kiderült?

postumus mumus 2017.05.12. 13:16:53

Ritka egy teremtményei ezek a fideszmajmok a földnek. Valahogy úgy lehetne őket nevezni, hogy kommunista nácik.

metax 2017.05.12. 13:22:56

@vénkujon: "...ay ATV megérdemli bazdmeg...minek behívni a a fidesz tróllját a stúdióba. erre semmi szükség."

Azért hívják, mert Németh Sándor, az ATV tulaja egy trumpista orbánimádó barom, aki egy keresztényfundamentális szekta fejeként maga is bőszen migránsozik és a muzulmán menekültektől félti a "keresztény nemzetállamot".

Nincs közöttünk csicska 2017.05.12. 13:26:28

migránsnak néztek egy migránst Kálvin térnél

te jaó Isten, diktatúra!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.12. 13:27:28

@Zacskóstej: "Kiderült?"

Nyilván. A rendőrség ilyenkor mindig alapos nyomozást folytat. Azt mesélte a haverom, hogy megkérdezik a fideszest, hogy bűnösnek érzi-e magát. És ha nem ragaszkodik a bűnösségéhez, akkor lezárják az ügyet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.12. 13:29:43

@metax: "maga is bőszen migránsozik és a muzulmán menekültektől félti a "keresztény nemzetállamot". "

Akkor miért hagyja, hogy elhangozzon az igzaság is a tévéjében? A hazug fideszpropagandát kéne tolniuk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.12. 13:32:12

@Nincs közöttünk csicska: "migránsnak néztek egy migránst"

:))

Most komolyan, a felvételnél be kellett mutatnod Kubatovnak, hogy negatív lett a PISA teszted? Vagy már akárki lehet fideszes troll?

Gyorgy Nagy 2017.05.12. 13:34:40

Ez a seggnyaló bukott csepeli volt polgármester volt szar ifi birkozó ( nem jegyezték sehol és most ö a szövetség elnöke) ugynézki mint egy JÓLAKOT MANGALICA .Ö csepel SZÉGYENE !

Zacskóstej 2017.05.12. 13:37:52

@Nincs közöttünk csicska: Gondolom az összes gyrosost..olasz étteremtulajdonost... stb végigpofozod amerre jársz. Nyilván...rohadt migráns..:D

Amúgy nem a migránst ütötte meg hanem egy magyar nőt. Bár tudjuk, hogy aki mást gondol az: "Nem magyar, hazaáruló, lipsigeci, álcivil, sorosbérenc"...stb stb stb

metax 2017.05.12. 13:47:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Akkor miért hagyja, hogy elhangozzon az igzaság is a tévéjében?"

Ez a játszma része. Már 2010 óta tart. Cél az ellenzéki szavazók bekerítése és lefoglalása. Az ellenzékinek, de legalábbis függetlennek aposztrofált ATV az évszázad átverése. Liberális újságírókat foglalkoztat, miközben tulaja Orbánnal kokettál.

Ha még nem vetted volna észre: Orbán és N. S rég egy ideológiai platformon vannak. Ennek jegyében távolítottak el vagy üldöztek el minden valóban gondolkodó arcot a tévéből. Pl. Friderikusz, Kálmán Olga, ennek szüntették meg az Újságíróklubbot..

.Németh többször is leírta, mikor az őt elhagyó Kálmánnal és Friderikusszal nevetséges módon a sajtón keresztül nyilvános vitába bocsátkozott: aki sokat pofázik, valójában persze csak magasa teszi a szakmai mércét, az szerinte "Orbán vesztét akarja". Ez legalább őszinte beszéd.

Németh Orbánt és egzisztenciális okokból természetesen saját magát félti azoktól az újságíróktól, akik nem a felszínt kavarják, hanem a dolgok mélyére mernek nézni. Ezen személyek közül ma már egy sem dolgozik az ATV-ben.

Nincs közöttünk csicska 2017.05.12. 13:48:27

@Zacskóstej: ez ráadásul arab volt

örülhet hogy nem ölték még meg

bajai cigányvideó amúgy van róla vagy csak uborkaszezonozik a soros média?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.12. 13:49:23

@Zacskóstej: "@Nincs közöttünk csicska: Gondolom az összes gyrosost..olasz étteremtulajdonost... stb végigpofozod"

Persze. Vesztére a kínaipiacon kezdte végigverni az árusokat, de végül ő húzta a rövidebbet, azért lett olyan ütődött. :))

Az ilyenek mennek a cigánysorra hárman verekedni, aztán a sürgősségin végzik.

Egéridomár 2017.05.12. 13:50:10

Mi történik itt?! Sehol egy fideszgeci?! Szinte unalmas olvasni az egyetértést...
Egyedül bircaszar tévedt ide, de már ő is elhúzott a rákba. HÁT MI VAN ITT?!?!?!

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 13:53:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Vesztére a kínaipiacon kezdte végigverni az árusokat,"

Most Magomedre edz a hentes árukészletével.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.12. 14:05:19

@Egéridomár: Pamut szerint lopnak, Morpho szerint csak a pénzeszsákokat cipelik a gazdájuknak. Akárhogyis, most nem érnek rá trollkodi.

Zacskóstej 2017.05.12. 14:20:56

@Nincs közöttünk csicska: Még mindig nem az arabot ütötte meg hanem a nőt. Érted..a NŐT. Az arab nem érdekel.

Az érdekel hogy a fidesz azt érte el hogy az egész országban mindenki gyűlölködik és a másikat köpködi és üti veri egymást azért mert másképp látja a világot.

A bayer meg a viktor a népet fenyegeti veréssel és fradi szekusokkal félemlíti meg, miközben ilyen csecsen/orosz Magomed félék szabadon flangálnak az országban és a rendőrséget nem érdekli.

Netuddki. 2017.05.12. 14:24:31

@Zacskóstej: "Az érdekel hogy a fidesz azt érte el hogy az egész országban mindenki gyűlölködik és a másikat köpködi és üti veri egymást azért mert másképp látja a világot."

Eddig téli álmot aludtál? A fidesz már az I. orbán óta csak gyűlölködik. Gyakorlatilag ugyanazt csinálja az EU-val is mint amit itthon ellenzékben. Hőbörgő, tolvaj surmók gyülekezete.

zia77 2017.05.12. 14:25:25

Igen, és beszéltem is Soros Györggyel nem sokkal az eset előtt Azt mondta, hogy szervezni fog egy provokációt, hogy a barom Németh Szilárdnak legyen miről beszélnie.

albibacsi 2017.05.12. 14:26:46

Ez a disznófejű miért beszél ilyeneket?

Nincs közöttünk csicska 2017.05.12. 14:38:06

@Zacskóstej: Mármint a vidió szerint ami a ződ dossziéba van.

Zacskóstej 2017.05.12. 14:40:37

@Nincs közöttünk csicska: Nyilván. Ha valamiről nincs videó akkor meg se történt. Ha a fa kidől az erdőben,de nem kamerázta senki,csak látták 10-en...akkor ki se dőlt.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.05.12. 14:47:08

Tudom hogy mindenkit képviselni kell a demokráciában, még a segghülyéket is, de ez azért mégis túlzás. (Ettől függetlenül biztos legalább félmillió ember elhiszi neki)

Egy valódi demokráciában Orbánt, Bayert, Semjént és a többi álkeresztényt már rég elítélték volna uszításért.

ebella 2017.05.12. 14:47:13

Amihez ennek az arcnak bátorsága van, azt valóban csak a leghülyébb hívők tudják elviselni, hát még védeni. Egy jobb világban az ilyen szalonképtelen arcok, legfeljebb a családjukban szólhatnának. Rendes polgár nem állna vele szóba, nem hallgatná meg, annyiszor mondott blődségeket és annyira hülyének próbál (azzal a csekélyke intelligenciájával) nézni mindenkit.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 14:47:45

@zia77: Nem lep meg. Nekem már akkor világossá vált, hogy mire képes Soros, amikor megdobáltatta a rendőröket a tévészékháznál 2006-ban.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 14:49:05

@ebella: Megismétlem: torgyánhiány volt. Betöltötték.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.05.12. 14:50:20

@Egéridomár: "Mi történik itt?! Sehol egy fideszgeci?! Szinte unalmas olvasni az egyetértést..."
Késik a fizu, már felcsút se kapja meg a neki járó ellopott közpénzt.
Addig egységesek, amíg kapják a zsét, elmennének ezek komcsinak, nácinak, anyagyilkosnak is.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.05.12. 14:52:10

@dr. mesterséges színezék: Már a 1917-es bolsevista forradalomnál is ott volt Soros!!!

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 14:58:00

@Orbán Hazaáruló Viktor: Csak az akasztásoknál. Ő finanszírozta a kötél- és sámlikészletet.

Zacskóstej 2017.05.12. 14:58:01

@Orbán Hazaáruló Viktor: Én úgy hallottam, hogy NÁM-ban a Mekong Deltánál egy beszivárgó egységet vezetett.

n3spr3ss0 2017.05.12. 14:59:04

Ennek az agya helyén is ragyás háj van,attól ilyen okos.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.05.12. 15:07:18

@MaxVal BircaMan HJE: nekem te gyanús vagy birca! Te annyira hülye vagy, hogy nem lehetsz igazi Putyin bérenc, te Soros provokációja vagy, hogy lejárasd az oroszokat.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 15:08:13

@Zacskóstej: Kettőt. Egyet az egyik, egyet a másik irányban szivárogtatta be. Mert ez van a vérében.

siriq111 2017.05.12. 15:09:48

@MaxVal BircaMan HJE: Bayert is lefizettek, hogy megint hulye legyen. Biztos soros volt. Baszki te egy tragikomedia vagy.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 15:15:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Basszus... megvan a Birca-kód!
MaxVal -> Maxwell -> Maxwell-egyenletek -> elektromos-tér -> áramkör -> soros, párhuzamos -> Soros érdekében párhuzamos valóságok gyártása.

Én meg bevettem, hogy őszinte férfiszerelemmel szereti Putyint. MFHA

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 15:17:14

@MaxVal BircaMan HJE: "és a soros-civilek között színészek is vannak."

Andy Vajna és Habony Árpi meg elsőéves médiaszakos hallgatók.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.05.12. 15:18:28

Igaza van..

A migránsok megállítása alapvető, önvédelmi szempontokat szolgáló, magyar érdek.

A hazaárulók próbálják ezt uszításként ábrázolni csupán.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 15:19:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Úgy tudom, a HJE a ivritül a CEU. Ócska sorosi trükk ez az álcázás, ami máshol talán beválna de mi átlátunk rajta. Szilárd tekintettel.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 15:21:13

@Legeslegalja: Pontosan. Nekem falafelt ne adjon arab! MAGYAR falafelt akarok MAGYAR falafeles kezéből MAGYAR nyelven!
HAJRÁ FRADI!

Zacskóstej 2017.05.12. 15:28:09

@dr. mesterséges színezék: Ha igazi magyar lennél töpörtyűt ennél.

Kata Nagy56 2017.05.12. 15:29:58

Ahogy lenni szokott, pont a lényegről senki nem beszél ill. ír: Magyarországon hivatalos nyelv a magyar! Pizzaárus tud magyarul v. nem? Amennyiben - lényegtelen milyen álideológiát valló - tud magyarul, akkor miért nem magyarul kérdezi vevőt, hogy milyen pizzát szeretne, de ha nem tud magyarul, munkáltatója miért nem tanítja meg arra a max. 50 magyar szóra, ami egy pizzaárusításhoz elegendő? Ebből kiindulva a vevő felháborodása jogos! Ahhoz, hogy a vevő miért úgy reagált erre, ahhoz több részlet ismerete szükséges, amiről szintén nem beszél senki. Az ostoba szőke műsorvezető előadása alapján akár valóban provokáció is lehet, így a Németh Szilárd feltételezése
jogos, hogy provokáció is szóba jöhet és majd a rendőrség kivizsgálja.

nu pagagyí 2017.05.12. 15:41:10

Még több Németh Szilárdot kérek. Remélem az értelmesebb fideszesek is meggyűlölik saját pártjukat, ha ennek a primitív putyinista disznónak a röfögésével kellene azonosulniuk.

nu pagagyí 2017.05.12. 15:49:09

@Kata Nagy56: A pofozkodás a kormány által masszívan keltett idegengyűlölet hatása az amúgy is idegbeteg idiótákra. Azt hiszem, a kormánnyal szemben megáll a nagy nyilvánosság előtt elkövetett közösség elleni uszítás büntetőjogi kategóriája. A kormány uszításának tettlegesség lett a következménye.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 15:52:48

@Kata Nagy56: Pontosan. Már gyűjtjük is a műtrágyát a főnök főnöke főnökének kocsija alá, hogy megértse, MAGYARországon németül-angolul MAGYAR emberekhez szólni nem menő.
Minket ne provokáljon a német köcsöge!

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 15:54:43

@nu pagagyí: Kokikat és sallerokat osztunk, mert MAGYARország Miniszterelnöke bebizonyította, hogy a MAGYARellenességben azzal lehet eredményt elérni.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 15:55:41

@Zacskóstej: A töpörtyűs gyrost szeretem. Árvalányhajszálakkal.

Hrobert · http://androlib.blog.hu 2017.05.12. 16:06:10

Ahhoz képest mondjuk, hogy elöször hallott a sztorirol elvileg, nagyon hamar kész volt a megfejtéssel. Na most vagy ilyen jol vàg az esze a elvtàrsnak (asszem ez kizàrhato màr rànézésre), vagy ezek az oràngutànok màr olyan jol be vannak tanitva, hogy àlmukbol felkeltve is Soros az elsö szavuk....

illaim 2017.05.12. 16:20:41

@Kata Nagy56: Azt mi van, te "nagyeszű" ha a turbó magyart nézték migránsnak a bőre színe miatt? Tudod olyan Gangesz melléki bevándorlónak! LOL

illaim 2017.05.12. 16:22:33

A többieknek! Tudom! A lóvárit nem keverjük az angollal! LOL

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 16:43:30

@illaim: Kohn és Grün találkoznak Berlinben. Kohn nagyon lógatja az orrát.
– Mi a baj? – kérdezi Grün.
– Ne is kérdezd! – feleli Kohn. – Nem hallottad, mi a legújabb törvény? Ha egy zsidóról kiderül, hogy három heregolyója van, akkor fognak egy nagy böllérkést, és levágják neki mindegyiket, meg a pöcsét is.
– Ajvé, ez borzasztó! – retten meg Grün is. Majd kis gondolkodás után hozzáteszi: – Te Kohn...! De miért kéne nekünk ettől félni? Hiszen egyikünknek sincs három golyója!
– Ugyan már – mondja szomorúan Kohn – gondolod, hogy számolnak ezek, mielőtt vágnak?

Vidéki László 2017.05.12. 17:00:22

@Kata Nagy56: Szerintem meg igaz magyar hazaffy nem eszik pizzát! Lángost eszik! Ha mélymagyar, akkor töpörtyűs lángost.
A pizzaevés idegen a magyar néplélektől. Azt meg mindenki tudja, hogy az összes pizzaárus bódét Soros üzemelteti és egy speciális tudatmódosítószert tartalmazó, paradicsomszósznak álcázott anyaggal próbálja elbutítani szegény honfitársainkat.

illaim 2017.05.12. 17:08:41

@dr. mesterséges színezék: Kár hogy nincs a fórumon up vote. Mert most jól odaadnék egyet! :-))

Nincs közöttünk csicska 2017.05.12. 17:10:25

@Vidéki László: pomposnak hívják a kenyérlángost, ami a magyar pizza

ennyit tudhatnál

Vidéki László 2017.05.12. 17:18:17

@Nincs közöttünk csicska: Köszönöm! Talán még sem halok meg hülyén.
További nevei: vakarcs, vakaró, molnárpogácsa, bodag, kanvarjú, dübbencs.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.12. 17:19:22

@Egéridomár: Szeretnétek, ha a cincogásotokra felfigyelne a macska?

Vidéki László 2017.05.12. 17:23:17

@MaxVal BircaMan HJE: Szeretnéd, ha a bégetésedre felfigyelne a farkas?

Nincs közöttünk csicska 2017.05.12. 17:24:22

@Vidéki László: Pesten most nagy divat lett a pompos zabálás.

Mondjuk többnyire pizzériák árulják szóval gondolom a pomposuk is pont olyan hiteles mint a pizzájuk.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.12. 17:24:39

@dr. mesterséges színezék: Lám lám, libsiknek szabad antiszemita vicceket puffogtatni, de ha elhangzik Soros neve, akkor ti antiszemitáztok.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 17:26:26

@illaim: Már a szándékod nemes... már amennyiben belülről jön és nem Soros manipulál.
Nem, ne is fogadkozz! Az te nem tudhatod: az a Szilárd asztala - vagyis a Viktoré, de Szilárdnak adott róla pár zsírfoltot, testhezállás okán.

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 17:28:48

@MaxVal BircaMan HJE: Milyen igazad van!
Azt az egyet leszámítva, hogy ez auszgetippelt nem antiszemita vicc.
Fáradsz, vagy kergebirka kór?
Időnként jobb volna, ha tudnának hallgatni a bárányok.

Treff Bubi 2017.05.12. 17:29:35

A csávó a Kálvinon pont ugyanolyan okos, mint az a börtönőr volt tavaly, aki szintén egy magyar lányt vert össze. Meg kell állítani a bevándorlást, mert a férfiaink elpusztítják az asszonyainkat!

Vidéki László 2017.05.12. 17:30:29

@MaxVal BircaMan HJE: Előbb tisztázzuk, ki volna az a кошка! ;)

dr. mesterséges színezék 2017.05.12. 17:31:31

@MaxVal BircaMan HJE: Egyszerű: ha a büdös libsik színházat tudnak és akarnak rendezni, akkor vajon mennyire színház az egész magyar világ a STÁBbal a háttérben?

Nem kell elárulnod, hogy miért jársz ide, most, hogy kiderült sorosbérenc vagy.

miva? 2017.05.12. 20:44:41

Ilus néni, a Bözsi lánya miatt stabil fidesz szavazó mondta: jaj mér engedik ezt a szegént a tévébe? Olyan!, mint a Géza fia, a Tóni. Az is megtaláta a hegyen a Miska kosát, az meg hazáig megbetegedett, le kellett vágni az udvaron egyből. Aszonta a vègin má nőtt a sárkányfeje, tüzetfútt. Oszt az apjának meg trafikja van.

Leooo 2017.05.12. 20:49:42

@Kommentelő 007: Ez van, ezt tudjuk nyújtani... De, ha erősebben megmarkoljuk, még tovább nyújtani is tudjuk! Csak az előbőrre kell vigyázni sziszike fején...!

jolka40 2017.05.12. 21:13:05

@nu pagagyí: Pont ezt gondoltam én is.

kolompa lole 1111 2017.05.12. 21:30:21

Ez a hazaáruló zsírdisznó hazudozó amúgy cigány? Mert olyan feje van. Az orbánnak is, de arról már tudjuk.

Janossz 2017.05.12. 21:30:42

Ne bántsátok Szilárdot! Jó helyen van ő.
Ha belegondoltok tanítói diplomájába, évente pár tucat gyerek életét tehetné tönkre akár.
Így meg csinált ma is egy kis vidámságot itt, mellette meg szépen járatja le magával együtt övéit is. Jó ez így.

kolompa lole 1111 2017.05.12. 21:33:27

@MaxVal BircaMan HJE:
Inkább a zsidorbánt vedd a szádra, ha szarik.

2017.05.13. 01:30:19

@dr. mesterséges színezék: nem vetted be. Jól látod a valóságot. Egy dologra rávilágítok , és máris lejön az összefüggés: Putyint Soros pénzeli.
Ezért van az, hogy Putyin Európa ellen uszít, hogy tüzeli a szíreket, így mégtöbben menekülnek, hogy a törökökkel összevész, majd kibékûl, attól függően, átengedik -e az arab hordát.
Mind egy irányba mutat: Európa iszlámosítása.
Birkát is Soros pénzeli.
Nem véletlen, hogy egy amerikai cégnél dolgozott, mint behajtó.

2017.05.13. 01:36:19

@MaxVal BircaMan HJE: jajj, te nagyonhülye. Egéridomár. Idomár. Na, mi idomít egeret? Igen, a macska.
Neked hogy sikerül életben maradni?

2017.05.13. 01:38:15

@Vidéki László: igen, a pizzán paradichemtrail van!

2017.05.13. 01:52:48

@MaxVal BircaMan HJE: Lenin-Putyin
Alacsony. Keskeny arcú. Keskeny szemű. Kopaszodó.
Nagy a hasonlóság. Lenin zsidó volt.
Orbán évekkel ezelőtt azt nyilatkozta egy francia lapnak, hogy ő nem cigány. Ugyanis zsidó.
Soros zsidó.
Tehát te a nagy zsidó világösszeesküvést szolgálod. Zsidó vagy?
Egész biztos. Birka....gyanús...nézd meg rezsiszilárdot!ő disznó.
Te meg kóser.

2017.05.13. 01:57:58

@dr. mesterséges színezék: győztek a prionok...
Azért most döbbenek rá, mi van, ha így él szexuális életet? Ha mazochista, és élvez, amikor basztatjuk??? Brrr.

2017.05.13. 02:04:47

@Kata Nagy56: Budapesten nem jártál még soha a büdös életben, igaz? Alig hallasz magyar beszédet.

Aztán mi a helyzet a romániai hivatalos nyelvvel? Ne nagyon menjél csíki búcsúba, mert kiakadsz a sok magyarul beszélő árustól. Nem győzöl majd pofozkodni, amiért nem románul beszélnek.

Persze biztos te is csak egy sorosbérenc provokáló vagy, aki idióta fideszesnek adja ki magát, hogy lejárassa A Pártot és A Vezért.

Pop40 2017.05.13. 02:13:15

Igen, persze, hogy Soros a hibás. Nyilván, ki más.

Kizárt, hogy a fidesz rendkívül intelligens szavazótáborából gurult volna el valakinél a gyógyszer a szokottnál is jobban, a szintén rendkívül intelligens kormányzati propaganda hatására.

Ha ezt egy ilyen intelligens ember mondja, mint Rezsiszilárd, akkor tuti, hogy úgy is van.

Muhahahahaha :D

siriq111 2017.05.13. 02:25:46

@MaxVal BircaMan HJE: Nem meglepo , hogy nem tudod mi az antiszemita.
Te, aki nyilvanosan megfenyegeted a blogirot es csaladjat, hogy kinyirod. Te, aki fogalom neluk irtad , hogy az EU-s tamogatasi penzeket a multik rakjak ossze. Te, aki napi szinten annyi marhasagot tud osszehordani mindenfele teny nelkulozese nelkul. Te , aki azt mondta nyiltan, hogy a segito orosz kezet el kell fogadni , mert az jo. Te, aki azt mondod az oroszoknal nem volt halatabor(mai napig megemlekezik a Magyar Nemzet az elhunyt Magyar allamolgarokrol). lehetne folytatni de teljesen felesleges.

dr. mesterséges színezék 2017.05.13. 15:58:13

kep.index.hu/1/0/1695/16950/169507/16950762_e52da57b300d6beb324db81f9676fa85_wm.png

Engem a vonásai Sorosra emlékeztetnek.

Másrészt ez a kép nem létezik.
De ha mégis, milyen jogon!?
He, lipsikéim, he???

dr. mesterséges színezék 2017.05.13. 22:58:47

Innen szólítom fel Soros Györgyöt arra, hogy azonnal fejezze be zsarolóvírusok írását és azok Európára szabadítását felbujtott migránsok felhasználásával!
süti beállítások módosítása