Ha sikerült megújítani a német-francia tengelyt, akkor azzal megnyílik az út az unió reformjához, a tömegfélelmek csillapításához, de ehhez szükség van arra is, hogy megálljt parancsoljanak a tekintélyelvű magyar és lengyel kormánynak. Macron Európa jelszavával nyert és ez reményt ad a továbbiakhoz, ám ha nem tudja keresztülvinni a programját, akkor Le Pen kerülhet hatalomra, az pedig végveszélyt jelentene az EU számára. 
Macron sikere reményt nyújt Franciaországnak és az EU-nak is, ám a megkönnyebbülést most reformoknak kell követniük, különben jön ismét Le Pen – hangsúlyozza a vezércikk. Az új elnök a nyitottság és a nemzetköziség meggyőződéses híve. Elkötelezetten Európa-párti, bizonyította, hogy lehet liberális, centrista választ találni a nemzeti identitás és protekcionizmus populista politikájára. Ehhez nem vette át a Front National felvizezett programját, a választók eszére apellált. Biztató, hogy van fogadókészség a józan érvekre. Így most adott a remény, hogy a populista lázadás már túljutott a zenitjén, figyelembe véve az osztrák és a holland eredményt is. Viszont lehangoló, hogy ünnepelni kell, ha vereséget szenved egy leplezetlenül idegengyűlölő, antiszemita gyökereihez visszanyúló párt, amelyet a szavazók egyharmada támogatott. Macronra nagy feladat hárul, hogy visszaállítsa a hitet, mármint hogy Franciaország életerős, demokratikus és virágzó. Még nem tudni, hogy miként lesz képes előteremteni a reformokhoz szükséges parlamenti többséget.
Az új francia elnök az általános tendenciával ellentétben nem kerülte az EU témáját a kampány során, hanem azt hangsúlyozta, hogy az unió segítségével akarja visszatenni országát a térképre, és ez be is vált a Brüsszel-ellenes Le Pennel szemben. A túlzott ünneplésnek azonban ellentmond, hogy a szervezet továbbra is igen népszerűtlen egy sor államban, illetve adós még azzal, hogy eldöntse, milyen irányban kíván haladni. A nacionalizmus és a populizmus aligha szenderedett jobblétre. Stephan Lehne, a Carnegie Europe Kutató Intézet elemzője példaként említi, hogy a magyar és a lengyel kormány sorozatosan megkérdőjelezi a közösség értékeit. Németország közben örül Macron győzelmének. Ha újra szoros lesz az együttműködés Berlin és Párizs között, az segíthet megreformálni az EU-t. Ehhez azonban a frissen megválasztott államfőnek előbb rendbe kell tennie a francia gazdaságot. Ám nem tudni, hogy Merkel mennyire hajlandó ebben segíteni.
Európa a francia választásnak köszönhetően elkerülte a golyót, az eredmény mutatja a liberális rend erejét, de az általános megkönnyebbülés árulkodik, milyen lázas a mai nyugati politika, arról nem beszélve, hogy megmaradt a szélsőjobbos veszély. Persze, amíg vannak emberek, akik emlékeznek a 2. világháborúra, addig nehéz győzni részben fasiszta jelszavakkal. Ám a Front National akkora támogatást élvezett, mint amekkorát egyetlen szélsőséges párt sem 1945 után. Az eszmetársak leszerepeltek ugyan Ausztriában és Hollandiában is, ám a szélsőjobb immár bekerült a politikai főáramlatba. Sőt, ha Macron rosszul teljesít, 5 év múlva Le Pen lehet az államfő. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, az új elnöknek követnie kell Merkel példáját, azaz bizonyítania kell a nyílt, demokratikus és nem szélsőséges földrész előnyeit. Csak éppen közben azt látni, hogy egyre több országban a hagyományos pártok kénytelenek átvenni a populista megközelítést. Magyarországon és Lengyelországban a kormányrúd már nacionalista pártok kezében van. Nem valószínű egyelőre, hogy ez bárhol másutt is előfordulna a nyugaton, de azt sem lehet feltételezni, hogy a Fidesz vagy a PiS egyhamar eltűnne a színről. És akkor még ott van Putyin, akitől a jelek szerint nem sok jót lehet várni az európai politika, illetve demokrácia szemszögéből. Vagyis a hét végén csupán egy fejezet zárult el, nem tudni, merre megy az EU, minden lehetőség nyitott.
Macron segíthet, hogy Európa megnyerje a háborút a populizmus ellen. A populizmus különféle megjelenési formákban a félemmel kufárkodik. A fennálló rendszer zavarain és kudarcain élősködik. Az táplálja, hogy Franciaországban 20 éve elmaradtak az érdemi reformok. Egyetlen hagyományos párt sem volt képes feltartóztatni a szélsőséges nyomulást. Ezért új ember kellett, aki tapasztalt, de fiatal, okos és a társadalom újraegyesítését tűzte zászlajára. Macron sohasem habozott, hogy olyan elméletekhez nyúljon, amelyeket a populisták élesen elutasítanak. A globalizáció előnyeit hirdette, de szabályozni kívánta a jelenséget. Kiállt az újra kitalált Európa mellett, támogatta a bevándorlók befogadását, a világiság megőrzését. Nagy érdeme, hogy lefékezte a populizmus erősödését, de ugyanilyen fontos, hogy új alapot teremtett az új világ megértéséhez. Ha megnyeri a küzdelmet a populisták ellen, és közben csökkenti a munkanélküliséget és fokozza a stabilitást, azzal nagyon sokaknak adhat ösztönzést a világban.
Merkelnek le kell csapnia a francia választás által megnyitott esélyre, hogy átalakítsa Európát, de ha Macron felsül, akkor az a földrész, illetve a kancellár számára is kudarc. Az elnök gazdasági elképzelései azonban máris kiváltották Berlin rosszallását. Az eurózónát illetően bőven elképzelhető, hogy Németország ragaszkodik a maga ortodox politikájához. Ez azonban tragikus, rövidlátó volna, és elszalasztaná a nagy lehetőséget. Ami az EU-t illeti, ott egy neves német, illetve francia szakértő azt mondja, hogy a munkát a többi közt a többsebességes Európa meghirdetésével kell kezdeni, azon kívül új frontot kell nyitni a tekintélyelvű magyar és lengyel rendszer ellen. De a legfőbb, hogy a német vezetőnek Franciaország mellé kell állnia, mert csak ily módon lehet megerősíteni a német-francia tengelyt – egész Európa érdekében. Ha nem ezt teszi, akkor a szélsőjobb franciaországi hatalomátvételéhez készíti elő a talajt, ám az olyan politikai örökség volna, amit Merkel nem kívánhat magának.
Le Pen kikapott, ám a populizmust még nem sikerült legyőzni, olyannyira nem, hogy Macron maga is populista. Csak ő nem a félelmet, hanem az optimizmust terjeszti, és lehet, sőt kell is neki hinni. Ha a Front National vezére nyer, az halálos veszély lett volna Európa számára, hiszen ő a népek börtönének tekinti az EU-t, meg akarja azt semmisíteni. Le Pen a legfontosabb azok közül az agitátorok közül, akik ki akarják vezetni országukat az unióból. De úgy tűnik, hogy megtört a földrészen a populisták lendülete. A szervezet fellélegezhet. Ahol másoknak az inukba szállt a bátorságuk, ott Macron nyíltan kiállt Európa mellett. Csakhogy látnivaló, hogy populista időket élünk. Elvesztették vonzerejüket az olyan intézmények, mint a pártok, az egyházak, a szakszervezetek. Ezzel párhuzamosan egyre többeket aggaszt a tömeges bevándorlás, a munkanélküliség, a globalizálódás.
Ebben a helyzetben erős a vágy a megváltásra. A sikeres politikusok mind gyakrabban lépnek fel csodadoktorként. Ilyen most Macron is, ám mivel nagy várakozásokat fűznek hozzá, nagy lehet a csalódás is. A populizmus az érzelmekre épít, ezt teszi olyan erőssé, törékennyé, ugyanakkor kiszámíthatatlanná. Ezért jött el Le Pen és a hasonszőrűek ideje Európában. Mert ők a dühöt, a lemondást és a félelmet lovagolják meg. Macron legnagyobb ellenfele ugyanakkor pontosan az, ami naggyá tette: a remény.
Az osztrák kancellár ismét kifogásolta, hogy Magyarországon túl alacsony a társasági adó. Kern szerint az nem járja, hogy a magyar állam évi 7 milliárd eurót kap az uniótól, ám ebből a pénzből a vállatok terheit csökkenti. Fennáll ugyanis a veszély, hogy az alacsony, mindössze 9 %-os adókulcs miatt egy sor osztrák cég áttelepül magyar földre és ezt Ausztria még finanszírozza is a nemzeti EU-hozzájáruláson keresztül. Az osztrákoknál a vállalkozások 25 %-os adót fizetnek, épp ezért egy sor gazdasági érdekképviselet ellenintézkedést sürget a jogtalannak tekintett magyar versenyelőny miatt. Közben osztrák építőipari cégek azt követelik, hogy a kabinet kössön új egyezményt Budapesttel a kettős adóztatás elkerüléséről, mivel jelenleg a magyar riválisok két évig nem kötelesek adót fizetni Ausztriában, ha ott kapnak megbízatást. Addig csak idehaza róják le a már említett, 9 %-os közterhet.
