B1 blogcsalád



Csak kicsit migránsozott a belügyminiszter a zsidókat mentők ünnepségén

2017. április 27. - jdesi

Csak kicsit migránsozott a belügyminiszter a zsidókat mentők ünnepségén. Csak éppen, hogy, azért ez is meglegyen. Miközben közénk is lövethetett volna. 
p1610915.JPG

Izrael állama hosszú idő ótafelkutatja és kitünteti azokat, akik a holokauszt idején, sokszor saját életük kockáztatásával is, zsidó embertársaikat próbálták megmenteni.

A  jeruzsálemi Jad Vasem Intézet már jóval több, mint ezer magyar állampolgárt választott be a "Világ Igazai" közé.

A kitüntetéseket - sokszor már csak a leszármazottaknak - Budapesten évek óta a magyar belügyminiszter és az izraeli nagykvöet adja át.

Csütörtök délután megint jó pár embermentőt, illetve leszármazottaikat tüntették ki,a  szokások szerint nem csak az izraeli kitüntetéssel, hanem a magyar "Bátorságért" éremmel is.

A kitüntetettek között votl dr. Essősy Gábor, akinek édesapja mentett meg több tucat gyereket, egészen filmbéli módon

.A történetet érdemes elolvasni, mondjuk itt.

p1610925.JPG

Essősy Gábor és édesapja, József

Az ünnepségen rövid beszédet mondott Pintér Sándor belügyminiszter is, aki tény, igen elismerően szólt a kitüntetettekről, de azért nem állta meg, hogy egy kicsit ne migránsozzon. Amely különösen pikáns egy olyan ünnepségen, ahol azokat jutalmazzák, akik éppen oylan embertársiakt mentették, akiket "másságuk" miatt akartak megölni.

Az egyensúly kedvéért előbb azt fejtegette: "Ők (mármint a kitüntetettek)  tudták és bizonyították, hogy származásuk, vallási meggyőződésük alapján nem lehet kirekeszteni embereket."

Majd azért jött, az úgy látszik most már kötelező vörös farok:

"Az illegális migráció korunk meghatározó jelensége. . Az  e mögött megjelenő terrorizmus és a szélsőségek megállítása jelenünk egyik legnagyobb feladta."

Kétségtelenül, önmagában nehezen vitatható  kijelentés. csak két kérdésünk maradt.

- Tényleg kötelező, bármiről is legyen szó, belekeverni ezt az ügyet?

- A másik, és ha muszáj, akkor mi lett volna ha például arról beszél, hogy még szerencse, korunkban is akadnak olyanok, még Magyarországon is, akik minden gyűlöletpropaganda ellenére, pontosan tudják, mit diktál az emberiesség,a  szolidaritás. És szembeszállva az ún. korszellemmel, a korszellemet alakító könyörtelen hatóságokkal - segítenek korunk üldözötteinek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6312459173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.