B1 blogcsalád



Nagyon ijesztő: egy bíró segített bebizonyítani, hogy végleg megszűnt a jogállam Magyaroszágon

2017. április 18. - nickgrabowszki

Abszurd. Elképesztő. Szürreális. Hátborzongató. És nagyon-nagyon ijesztő.hornyak-magyar_narancs.jpg

Függetlenül attól, hogy ki mit gondol arról, jogsértő-e aláírni egy alkotmányellenes törvényt, illetve szabad-e, kell-e, illendő-e, hatékony-e festékkel megdobálni a köztársasági elnök hivatalát vagy egy műemléképületet, az bebizonyosodott, a Gulyás-perben elhangzott ítélet a jogállam megcsúfolása.

Ilyenformán illegitim a Gulyás Márton és Varga Gergő közmunkára ítélése ellen tiltakozókat a 2006-2007-es Kurucinfóhoz hasonlítani, mint azt a Magyar Nemzet szerzője teszi. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

  • Nem magáról az ítéletről van szó: politikai véleményük kinyilvánításáért Gulyásék kaphattak volna akár letöltendő büntetést is. Ha az cselekményük nem áll arányban azzal, ami ellen tiltakoznak, rá is szolgáltak volna.
  • Még csak nem is 300 és 200 óra közmunkáról: a bíró voltaképpen kegyet gyakorolt, hogy nem az ügyészség által kért felfüggesztettre ítélte a vádlottakat.

Hanem arról, miért szabott ki ilyen ítéletet.

Hornyák bíró a pulpitusról kinyilvánította: Magyarországon végleg megszűnt a jogállam.

Ez a legijesztőbb fejlemény.

És nem amiatt, mert Hornyák bíró a büntetőjog kutatójaként doktori disszertációjában határozottan állás foglalt amellett, hogy a garázdaság tényállásának nincs helye a büntetőjogban. Mert akkor lehet, hogy kutatóként - kvázi megfigyelőként - vélekedett így, bíróként meg jogalkalmazó, és ekként köteles eljárni. Ha a garázdaság mégis tényállás, akkor neki eszerint kell ítélnie.

De nem ezzel van baj. Hanem azzal, ahogy jogalkalmazóként cselekedett. Hornyák Szabolcs jogalkalmazóként bukott meg.

Az még indokolható, hogy elfogadta Gulyás és Varga 3. társának létezését. Nem láttuk a videót, lehet, hogy neki van igaza, volt egy 3. személy, akit a vádlottak letagadnak, és a rendőrök nem tudtak begyűjteni.

De arra a védekezésre, hogy a garázdaság nem állhat meg, mert a jelenlévőkben a festékdobálás nem váltott ki sem megbotránkozást, sem felháborodást, azt válaszolja, hogy ezt a védelem nem tudta igazolni, az már

mindennek a legalja.

A bírói gyakorlatnak mindenképp.

Őszintén bevallom, a per élő közvetítését nézve fel sem merült bennem, hogy a garázdaság megállhat, mert az ügyész meg sem próbálta igazolni, hogy a festékdobálás bárkiben is megbotránkozást vagy riadalmat keltett (ezek a kirívó közösségellenesség feltételei). Dopeman perében még próbálkoztak ezzel, de nem nagy sikerrel. Mivel a helyszínen senkit nem háborított fel egy stilizált fej rugdosása, valahonnan Nógrádból kerítettek egy embert, aki a tévében látta, és nagyon megijedt. De most még ez sem.

Úgy tűnt, ezt a vádpontot még az ügyészség se gondolja komolyan, csak teszi a dolgát, próbálja elítéltetni az ellenzékieket, hátha nem basszák le fentről nagyon, ha mégse sikerül. Erre Hornyák bíró elítélte Gulyást és Vargát, mert

nem tudták bizonyítani(!!!), hogy senki nem háborodott fel vagy ijedt meg.

És az még a kisebbik baj, hogy erre lehetőségük se volt, mert egyenesen a cellából mentek a tárgyalásra, az ügyvédeik meg alig félórával a tárgyalás előtt tudták csak meg, hogy egyáltalán mivel vádolják őket.gm_1.jpgA nagyobbik, sokkal nagyobbik baj az, hogy nem nekik kellett volna bizonyítani, hogy senki nem háborodott fel, hanem a vádnak azt, hogy volt valaki vagy voltak valakik, akik nagyon megriadtak.

Amit Hornyák bíró elkövetett, az a bizonyítási teher megfordítása. Az nem csak jogi alapelv, hogy aki állít, az bizonyít, hanem logikai is. Ilyen hibát sokan elkövetnek, de mégis más a kormánypropaganda, ahol mindenfele bizonyíték nélkül vizionálnak Magyarország elleni összeesküvéseket, és más egy büntetőbíróság.

Vagy legalábbis eddig azt gondolhattuk, más. De Hornyák Szabolcs nemcsak gyakorló büntetőbíró, hanem korábban a büntetőjog oktatója is volt a pécsi egyetemen. Épp ésszel föl nem merülhetett senkiben, hogy Gulyáséktól várja annak bizonyítását, hogy egyetlen arra kószáló turistában sem keltettek riadalmat.

Ilyen alapon azzal is megvádolhatták volna őket, hogy megöltek valakit, és

bizonyítsák be, hogy senkit nem öltek meg.

Egyenként. Darabra. Hiszen pont' ugyanezt várták el tőlük a festékdobálásánál is: nyomozzák ki, kik jártak turistaként éppen akkor a Várban, és tőlük, valamint a tüntetés össze résztvevőjétől is szerezzenek írásbeli nyilatkozatot, hogy nem háborodtak fel és nem ijedtek meg.

De a szürrealitást lehetett fokozni azzal, amikor a dolog elleni erőszak és a rongálás került szóba. Hornyák arra hivatkozott, hogy a bíró gyakorlat 30 éve egységes, és dolog elleni erőszakot károkozás nélkül is el lehet követni. Mintha Magyarországon precedensjog volna, és nem tudna mit tenni, mert kötné a korbábban eljáró bírók döntése. Pedig ez nincs így, nem köti. Így ez csak egy szimpla tekintélyérv.

És ezzel tulajdonképpen el is ismerte, hogy a Sándor-palotában nem történt károkozás. Amit magában az ítéletben egy fokkal enyhébben, nem számszerűsíthető kárnak nevezett.

Nehéz is számszerűsíteni a vízfesték lemosására való vödör vizet, egy kefe elővételét a raktárból, meg egy ember 10 perces munkaidejét.

Azaz állagromlás és értékcsökkenés nem történt, nem történhetett. A Btk. - amit Hornyák bíró korábban tanított, ma alkalmaz - azonban úgy fogalmaz (371. §), a károkozás feltétele a rongálásnak.

Tehát:

  • Nem volt félelem és felháborodás, ezért nem lehetett garázdaság.
  • Nem történt értékvesztés, nem lehetett rongálás.

Mit tesz erre Hornyák bíró? Természetesen bűnösnek mondja ki a vádlottakat garázdaságban és rongálásában.

Hornyák bírót Hornyák tanár - a híresen szigorú vizsgáztató - alighanem

elvágta volna büntetőjogból.

Nem az ítélettel van gond (illetve nem feltétlen azzal), hanem amiből következik: az ítélet indoklásából.

A bírói érvelés nívója közelítette vagy talán alul is múlta a kormánypropaganda tetszőleges prostituált csicskájának - Bayertől Schmidtig és G. Fodorig - színvonalát. Pedig őket azért fizetik, hogy érveket találjanak egy már eldöntött dologhoz.

Egy bírónak fordított volna a dolga: érvek alapján dönteni két dolog (ebben az esetben az elítélés és a felmentés) között. Azonban itt kísértetiesen úgy tűnt, mintha

előbb született volna meg az ítélet, és csak később keresték volna hozzá az indoklást.

gmvg.jpgAz ügyészség állított valamit, és bár meg sem próbált bizonyítani, valamint a cselekmény formálisan sem felelt meg a tényállásnak, a bíró szinte egy az egyben megismételte az ügyészség alapjában hibás és teljesen abszurd érvelését.

Mindezt azok után, hogy a per tárgya éppen egy olyan véleménynyilvánítás volt, ami az ellen tiltakozott, hogy a jogi doktor Áder nem találta alkotmányellenesnek azt, ami a korábbi alkotmánybírósági elnök Sólyom szerint annyira triviálisan alkotmányellenes, hogy egy másodéves joghallgató se láthatja másként.

Ha a jogi szempontok az elsődlegesek.

De még egy köztársasági elnök számára is azok, a politikai közösség tagjai életét keretező írott normák kellene, hogy számítsanak. Egy büntetőbíró meg egyenesen ezért kapja a fizetését. Neki nem is számíthatna semmi más.

Nem világos pillanatnyilag, amelyik az ijesztőbb, a hátborzongatóbb és a rémületesebb.

  • Ha igaza van Bodolai doktornak, és egy rutinszerű rendszerhibáról van szó: a 97 százalékos váderedményességet az magyarázza, hogy a bírók szolgaian vagy lustaságból átveszik az ügyészség álláspontját.
  • Ha egyetlen ember, ezesetben Hornyák bíró önkényéről van szó, aki mind a jogi ismereteit, mint a józan eszét felfüggesztette az ítélet kedvéért.
  • Vagy ha az ítélet azt jelzi, a NER, az Orbán-rezsim, az illiberális Fidesz-hatalom keze már mindenhová elér, és az eddig legalább részben függetlennek gondolt bírói hatalom is teljesen az irányítása alá került.

Ez az ítélet, bármilyen pimf, semmilyen, önmagában amúgy érdektelen ügyről van szó, megmutatja, retteghet, aki ma Magyarországon bármiért, bármilyen ügyben bíróság elé kerül.

Magyarországon ma nincs törvény előtt egyenlőség, befellegzett a jogállamnak, a nyílt elnyomás időszaka következik.

Nem az a kérdés már, hogy hol van a politikai véleménynyilvánítás és a köztörvényes bűncselekmény közötti határ. Sokkal inkább az, hogy van-e határ, ahol a illiberális rezsim megáll, amit nem lép át. (Erdogan és Törökország arra látszik rámutatni, hogy sehol, hogy nincs ilyen határ.)

Aki abban bízott volna, hogy a bírói kar részben még szabad, és ő majd megállítja az Orbán-rezsim a sztálinista stílusú, akkori koncepciós pereket idéző nyomulását, az ellenfelek - egyelőre még nem fizikai - megsemmisítésére való törekvését, annak csalatkoznia kellett.

A bíró kar - rendszerhibából vagy politikai nyomásra - erre nem képes.

A végső lakmuszpapír majd a másodfok lesz. Ha ott nem semmisítik meg az ítéletet, és nem utasítanak új eljárásra (ahelyett, hogy egyszerűen felmentenék a vádlottakat), akkor nincs több remény. Amíg az Orbán-rezsim létezik, akkor nincs.

Orbán 88-ban azt mondta a Fidesz bejegyzéséért indított per előtt, hogy

ha nem nyernek, kitörli a fenekét az alkotmánnyal.

Mi ezt az illiberális rezsim bármelyik jogszabályával megtehetjük. Ha véletlenül nem volna alaptörvénysértő, akkor úgyse tartják be.

(Képek: Magyar Narancs, Index, 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2612432645

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tények önkényes értelmezése szabad a hazai bíróknak 2017.04.19. 20:49:30

A tények bírói önkényes értelmezése Magyarországon NEM bűncselekmény, ezért a magyar igazságszolgáltatás NINCS bűnözők kezében.

Trackback: Bírói önkényuralom kialakulása 2017.04.19. 20:49:19

Ha a hatalomnak nincs semmilyen kontrollja, illetve csak is saját maga, akkor a rendszer törvényszerűen önkényuralomba torkollik. - Bírói Önkény Ellen mozgalom

Trackback: Jog előtti egyenlőség 2017.04.19. 20:49:09

A jog előtti egyenlőség elve a gyakorlatban nagyon sokszor nem valósul meg. A legtöbb bíró nincs tisztába és nem is alkalmazza az alapvető emberi jogokat és az alkotmányba/alaptörvénybe foglalt elveket.

Trackback: Bírói Etikai Kódex áltudományos 2017.04.19. 20:49:01

A Bírói Etikai Kódex önmagában botrányos. Az áltudományos szervezetek és a szélsőséges vallási szekták színvonala szerint íródott. TEKINTÉLYELVEKET és NEM JOGOT ÉS JOGSZERŰSÉGET VÉD! "kollégái által hozott döntéseket egyéb módon sem bírálja" Pedig a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2017.04.18. 10:36:04

Nincs ebben semmi csodálatos kérem szépen! Ha a Kedves Vezér 20 év alatt lelkes oroszellenesből, Putyin-vezérelt szarjankó lett, akkor egy bíró is meggondolhatja magát 6 év alatt és vélekedhet úgy, hogy ez bizony egy, a társadalomra súlyosan veszélyes, ezért üldözendő bűncselekmény volt.
Szóval, ne bámészkodjunk, mindenki menjen haza, és imádkozzon azért, hogy a Kedves Vezér továbbra is megőrizze a szellemi épségét és bölcsességével vezérlje kis hazánkat a liberális fertőn át.

mérsékelt CIA terrorista 2017.04.18. 12:25:41

Ezek a külföldi felforgatók örüljenek, hogy nem a TEK vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársa látogatta meg őket az éjszaka közepén.
Hazaáruló, drogos, garázda suttyók.
Forradalmárnak képzelik magukat egy kis Szorosz- pénzzel a zsebükben.
De mi is a céljuk:

imgur.com/a/Ffa8q

morpho 2017.04.18. 16:11:14

@mérsékelt CIA terrorista:

Még legalább hatszor told ezt ma is ide!!!!

morph on deer 2017.04.18. 18:54:00

@Punxsutawney Mormota:
"... és imádkozzon azért, hogy a Kedves Vezér továbbra is megőrizze a szellemi épségét ..."

Ilyen idejét múlt kommenteket miért másolsz ide 2006-ból?

Ráadásul már akkor sem hallgatott rád senki, mert - mivel az ima köztudottan segít - csak az lehet a magyarázat, hogy senki sem imádkozott..!

Sőt, azóta se!

Punxsutawney Mormota 2017.04.18. 19:02:52

@morpho: Azon röhögök, hogy amikor habonyék áttolják ezekre a blogokra a pincsisereget, és kommentek százaival pörgetik a kommentszekciót, egyiknek sem jut eszébe, hogy minden egyes kommenttel, közvetve pénzszerzési lehetőséghez juttatják a bloggazdát :D

Punxsutawney Mormota 2017.04.18. 19:04:47

@morph on deer: Valamelyik bérkommenter Széchényihez hasonlította egyszer a Kedves Vezért. Mondtam neki, hogy max annyi közös van bennük, hogy mindkettőjüket egy osztrák elmegyógyintézetben ápolták.
Ha jól emlékszem azóta sem kaptam választ a felvetésemre.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.18. 21:54:46

Én baromira felháborodtam és meg is ijedtem.

Azaz a bírósági ítélet helyes.

De ha mégse, akkor holnaptól MSZP és Együtt meg DK székházat dobálok festékkel, meg írom ki, a járdára hogy Soros Bérencek.

Egyrészt mert azok, másrészt mert ha nakik lehet, akkor nekem is.

d.j 2017.04.18. 21:58:47

Jó írás, gratulálok.

orgoványi erdőjáró 2017.04.18. 21:59:24

Ha liberálfasisztákat ítél el a bíróság, akkor indul a totális ajvék, hogy megszűnt a jogállam. Persze, ha egy jobboldali személyt ítélnek el, akkor minden a legnagyobb rendben van, a hozzáértő bíró ajropéer módon törvénykezik.

d.j 2017.04.18. 22:01:56

@orgoványi erdőjáró: "liberálfasiszta" LOL Neked fizetnek ezért vagy magadtól vagy ennyire hülye?

pamut 2017.04.18. 22:03:46

full nonszensz az egész ítélet, még ha jogos is lenne (ahogy nem) a bűnösség kimondása, egy 23 ezer ft-os vétségért 500 óra munkát kiosztani... lol.

de a jogállam már rég megszánt ebben az országban. a fideszbűnözők már rég a törvény felett állnak, és szabadon lophatnak, és lopnak is.

kb akkor lesz az ország jogállam, ha Rogán börtönben fog ülni (nem egyedül...)

pamut 2017.04.18. 22:04:48

@orgoványi erdőjáró:

mesélj már debil, amikor Orbán megbotránkoztatta az egész országot hogy jogellenesen szétszerelte a kordont, akkor milyen ítéletet is kapott?

pamut 2017.04.18. 22:06:55

Remélem arról is lesz egy külön poszt, hogy a nemzeti konzultációnak hazudott ijesztgetés és pártpropaganda, több százmillió közpénzből, az már olyan szinten hazug, hogy amikor rákérdez egy újság hogy mégis milyen alapon tettél fel a hazug kérdéseket, akkor a kormány már válaszolni sem mer? :)

pamut 2017.04.18. 22:09:34

ja, a "jogállam" kapcsán még egy:

az milyen már, hogy amikor a kormány lebukik hogy állami honlapon orosz kód fut ami egyből löki Moszkvába a magyarok személyes adatait (=minimum törvénysértés, de bőven több is), és emiatt összehívja az ellenzék a nemzetbiztonsági Bizottságot, akkor a fideszesek egyszerűen nem mennek be az ülésre így obstruálva annak működését? :D
és még csak válaszolni sem hajlandóak rá hogy miért? :D

"jogállam", lol.

Kelly és a szexi dög 2017.04.18. 22:11:10

A közmunkán a közérdekű munkát érted? Csak mert ha még a szankciót sem sikerül beazonosítanod, akkor hogy a picsába elemzed a bírói mérlegelés hibáit...?

orgoványi erdőjáró 2017.04.18. 22:14:43

@pamut: Orbánt ne mérd ahhoz a kis buzeránshoz, te kretén.

orgoványi erdőjáró 2017.04.18. 22:20:09

@d.j: a liberalizmus és a fasizmus (azaz inkább a nácizmus) kéz a kézben jár a kirekesztés és gyűlöletkeltés területén.

pamut 2017.04.18. 22:26:23

@orgoványi erdőjáró:
ja hogy beismered hogy nincs törvény előtti egyenlőség, azaz nincs jogállam?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.04.18. 22:27:38

Hűha. Mit irtal volna tenyleg elítélik a gurmai fiokát?
Viccoldal.

ZX 2017.04.18. 22:37:11

@orgoványi erdőjáró: szerintem vedd be a gyógyszered.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.04.18. 22:54:47

hehe, a linkelt cikkben az index ugyvedje nevet is odairva kenytelen elismerni, hogy az itelet es az eljaras megfelelt a jogszabalyoknak, de az mszp blogjat irogato senki aztan jobban tudja :D

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.18. 23:13:45

És korpás a haja!
Van az a pénz!

@Punxsutawney Mormota:
Rész igazságot társz fel!
A befejezett cselekvő időt nem keverjük a folyamatossal!
a) ápolták,-ték,-tuk, -tek
b) ápolják, -jék,-juk!

@orgoványi erdőjáró:
"@pamut: Orbánt ne mérd ahhoz a kis buzeránshoz, te kretén. "
Igazad van! Ő sokkal nagyobb!

Punxsutawney Mormota 2017.04.18. 23:15:58

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte: Köszi! Rész igazság nincs. Részigazság van. De azért jó próbálkozás volt.

Punxsutawney Mormota 2017.04.18. 23:18:25

@Punxsutawney Mormota: Úgy értettem, hogy jó csörte volt :)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.18. 23:29:23

@Punxsutawney Mormota:
Nem minden rész igazság,
viszont minden igazság rész!

tompus 2017.04.18. 23:35:04

Egy kis pöcs balhézni akart és mártírkodni.
Most meg rinyál, mint egy szűzkurva.

pamut 2017.04.18. 23:52:53

@tompus:
Nyilván Orbán kordonbontására gondolsz, igen, rinyál az a kis pöcs maffiózó mindig amikor éppen nem lophat.

2017.04.19. 01:36:50

@droid_: nem. Abban a cikkben sem ismerte el.
Nincs harmadik elkövető.
Hazudozhatsz, de minek? Magadat nem kell meggyőznöd.

2017.04.19. 01:37:48

@tompus: nem ő rinyál. Tényleg tompuska vagy.

2017.04.19. 01:39:47

@orgoványi erdőjáró: azért nem ártana olvasgatnod. Tudom, fáj. De nem csinálnál magadból wmikit.

2017.04.19. 01:41:46

@tompus: Ja, tényleg. Hiába, a nagy elődök. Orbán előállítása, avagy Tompika politikai karrierének indulása....

Sandor Akarki 2017.04.19. 02:15:44

@Punxsutawney Mormota: Mondjuk én sem értem miért nem tudok origón kommentelni. Ott eddig az volt a jó (szemben az index-szel), hogy lehetett ezt-azt fikázni. Bár egyre kevesebbet, mert olyan lett mint az m1, kevés hír, sokszor ugyanaz és szigorúan csak egy nézőpontból. Azért, durva, hogy három magyar internetoldalt és négy külföldit kell olvassak, hogy megértsem mi is történik. Nem mintha annyira érdekelne, asszem én is lépek ebből az országból; nem látok más racionális döntést. Egészségügy romokban, OECD szerint csak Mexikóban élnek rövidebb ideig, közbiztonság nincs, vidéki város és mindent ellopnak ami nincs lebetonozva, hullanak az emberek rákban és a drogoktól, csóróság van, még a vasútvonal mellett a Nyugati felé is két kilométeren át szemét van; nincs miért maradni. Legalább egy kiszámítható, az állampolgárt közepes jólétben tartó diktatúra lenne, vagy egy igazi szabad piac - szintén jólét irányába mozdulva. Mert ami most van az szar.
Például ahol "Emberi Erőforrások miniSztériuma" van (amit egyébként az emberek egyenlőségét eláruló, magát lelkésznek nevező ember vezet - hogy vállalhatott el egy ilyen nevű intézményt a meghasonlás nélkül?) ott nem érdemes élni. Népjóléti Minisztérium (Hofi kérdezte is, hogy "miért, népjólét az van?"). Majd megoldják letelepedési kötvénnyel, biztos sok okosabb és ügyesebb ember jön mint én. Goodbye.

KILENCVEN NYOLC SZÁZALÉK 2017.04.19. 03:02:57

"egy bíró segített bebizonyítani, hogy végleg megszűnt a jogállam Magyaroszágon"

Furcsa hogy még csak most szünt meg. Mert határozottan emlékszem, hogy már több éve megszünt. Megszünt a média az uj alkotmány a választási, a trafik törvényeknél.
De ezek szerint akkor azoknál mégse szünt meg ?
Mert ha akkor nem, akkor mi a garancia, hogy most tényleg megszünik, és nem jön két hét mulva valami ujjab dolog aminél majd végleg megszünik ?

horvathviteztamas 2017.04.19. 06:55:04

Az kis mihaszna hülye gyerekeket fel kell csak pofozni és hazazavarni a francba... mármint oda ahonnan a pénzt kapják a játszótéri előadásukért... szánalmas egy csapat vagytok! Nem kell nagyon meglepődni, ha a parlamentből teljesen kiszorultok az utcára, de akkor lesz csak igazán nehéz az élet, mert ott az ilyen senkiket felzabáljuk......

Pop40 2017.04.19. 06:57:04

Nagyon jó írás.
Igen, a "bíró úr" kikandikál Vitya seggéből.

Pop40 2017.04.19. 06:59:40

@Legeslegalja:

"Én baromira felháborodtam és meg is ijedtem."

Ebben biztos voltam.
Ijesztő lehet neked, mikor ki kell másznod Viktorkád seggéből.
Nem is sűrűn fordul elő nálad.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.19. 07:01:13

Nos, szerintem ez egyszerűen egy jelzés, hogy nem festékezünk össze semmit tiltakozás gyanánt. Lehet tüntetni, szórólapozni, fütyülni, stb. De festékezni, letépni, letörni nem.
Ugye a szovjet emlékművet összefestékezők is ennyit fognak kapni?

midnight coder 2017.04.19. 07:14:02

Valamit festékkel leönteni bizony garázdaság. Elég vicces a gondolat, hogy ehhez a jelenlévőknek kell hogy felháborodjanak. Ha én éjszaka titokban leöntöm a kerítésedet festékkel, akkor az már nem garázdaság ? Mivel más az, hogy látod hogy leöntöm és akkor háborodsz fel, vagy csak reggel amikor észreveszed ?

Ráadásul, ez a patkány eleve azért öntötte a festéket, mert fel akart háborítani. Ha nem ez lett volna a célja, akkor kölnit locsol.

midnight coder 2017.04.19. 07:16:39

Amúgy szerintem a jogállam látszata kb. akkor szűnt meg kis hazánkban, amikor Tocsikékat felmentették.

William Kidd 2017.04.19. 07:28:38

Engem amugy megbotrankoztat - a konkret esettol fuggetlenul is - ha muemlek epuletet leontenek barmilyen festekkel. Nehezen hiheto, hogy nem tortenik szamszerusitheto karokozas.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.19. 07:33:42

Én csak figyelek és várok.

Azt már tudjuk, hogy plakátot rongálni lehet büntetlenül.
Megnézzük lehet-e festékkel dobálni épületet büntetlenül.

Mert amit lehet, azt meg fogjuk tenni, hogy az elkúrók ne térjenek vissza !
"Soros bérencek" feliratokkal telefirkáljuk a ballib szarháziak székházait, letépkedjük a plakátjaikat.

Még a végén azt hiszik a Gyurcsány csicskák, hogy csak nekik lehet !
Nehogy eltévedjenek már !

Béláim! Rátoltuk! 2017.04.19. 07:39:37

Szeretnék Sorosozni egy kicsit!

Szerintem mostani elitünk egésze, beleértve magukon a fideszeseken túl (túl-túl, messze túl!) az ellenzéki potentátokat (van ám ilyen!?), azért is nagyon be van szarva (hiszen egy szó nem került még említésre részükről ilyen tárgyban!), mert Széchenyi óta nem volt még egy olyan önzetlen magyar (v. ~származású, de az mindegy) ember, aki akadémiát és/vagy egyetemet alapított volna az ország javára. (De lehet, hogy Széchenyi is anyai ágon pl. zsidó volt? Na de az se számít, hiszen én nem vagyok antiszemita.)

Szerintetek?

midnight coder 2017.04.19. 07:42:02

@Legeslegalja: Na igen, a határok feszegetésének az az árnyoldala, hogy ugyanezt a másik oldal is az arcába kaphatja. Nem csak a FIDESZ-es plakátokat lehet összefirkálni, ragasztani, stb.

koala kóla 2017.04.19. 07:43:10

bennem megbotránkozást és riadlmat keltett

és visszaesőként 10 év magánzárka jár neki, nem ejnyebejnyei! Szerencsére fellebezett az ügyész.

dr. mesterséges színezék 2017.04.19. 07:43:51

@Punxsutawney Mormota: Mondjuk ha azt nézzük, hogy a Kedves Vezért meddig jutott azáltal, hogy egyszer csúnyán néztek rá a rendőrök* (és MAJDNEM lelökték a padlóla, de nagyon dulván) és erről felvétel is készült, akkor a két srác fényes karrier előtt áll.
Persze csak ha le nem esnek valamelyik hídról... fej nélkül... szóval nem kapnak el valami orosz betegséget.

*Csodálkozom, hogy senki sem veti össze a Viktor által egyszemélyben lebontott kádári diktatúrát annak tükrében, hogy _neki_ mi hátránya származott a politikai véleményéből a véres diktatúra alatt, és a két kölyöknek az illiberális demokrácia hajnalán.

vénkujon 2017.04.19. 07:43:52

@Legeslegalja: de lehet gyútogatni is büntetlenül. mikor 2006ban alibsik felgyútották a székházat, akkor se büntették meg őket

koala kóla 2017.04.19. 07:44:35

@Béláim! Rátoltuk!: az önzetlen zsidó egyetemén 2 misi egy félév

na nem is járnak magyarok oda

mel gibson 2017.04.19. 07:44:35

Ilyenekből lettek régen vérbírók.

midnight coder 2017.04.19. 07:45:19

@Béláim! Rátoltuk!: Kérdés az, hogy az ország javára, vagy ellenére alapította. Mert nem csak építeni lehet az országot egy oktatási intézménnyel, de pusztítani is. Pl. szerintem te sem szeretnéd, ha kis hazánkban mondjuk vahabbita oktatóközpontot nyitnának derék, önzetlen Szaud-Arábiai szponzorok.

dr. mesterséges színezék 2017.04.19. 07:46:57

@Punxsutawney Mormota: Pedig tényleg: Széchenyi Lánchidat hozott tető alá, Viktor meg Corvin-láncot osztogat. Meg egyéb láncot.
Kísérteties a hasonlóság.

dr. mesterséges színezék 2017.04.19. 07:49:28

@KILENCVEN NYOLC SZÁZALÉK: Neked se a függvénymenet elemzése volt az erősséged a suliban.

midnight coder 2017.04.19. 07:50:23

@vénkujon: Nyilván nem. Az a székház gyújtogatás anno csak és kizárólag Gyurcsányéknak jött jól, így nem biztos hogy nagyon meg akarták kapirgálni, hogy kik is szervezték. Ha ez nincsen, akkor másnap nem lehet nyilvánosan szarrá verni a tüntető civileket, és a nyugati hírcsatornák nem erről számolnak be, hanem arról hogy 1956 ötvenedik évfordulóját annak a pártnak az utóda ünnepli Magyarországon, akik anno a szovjet közbeavatkozást kérték, és akik a mai napig az egyetlen párt a parlamentben akik konkrétan politikai okok miatt verettek meg, zárattak börtönbe, koncentrációs táborba, végeztek ki ártatlan embereket.

gigabursch 2017.04.19. 07:51:56

No, ez a két majom is megkapta a maga 15 percét, hurrá.
Igaz ami igaz, ez a sok-sok hörgő baloldali entellektüell csak azért jó, mert Vektorékat bebetonozza.
Tehát amíg annyi eszük nincs, hogy így nem lehet legyőzni a fideszt, addig csak Habonyéknak adják a muníciót.

vénkujon 2017.04.19. 07:54:08

@midnight coder: bizony. gyurcsány remek érzékkel verette meg a tüntetőket, hogy emiatt soha ne szavazzon rá senki. ez csakis ilyen gonosz terv lehetett!

vpbarna74 2017.04.19. 07:55:36

@horvathviteztamas: Ez ám az abszolúte demokratikus, jóléti , nem a megfélemlítésre alapuló őszinte gondolkodás. Sajnos látom benned a jövőt , Pelikán elvtárs :)

vénkujon 2017.04.19. 07:58:59

@midnight coder: szegény viktor akkor még tehetetlen volt. derék civilek hívták meg az astóriára. beszédet mondattak vele. persze azok még más civilek voltak. nem soros-civilek!

RHalacska 2017.04.19. 08:18:42

@mérsékelt CIA terrorista: Szerintem 1988 ban kellett volna a rendszerellenes tüntetőknek leverni a veséjét, meg jól elküldeni munkatáborba. Akkor most nem volna goban az ország. Akkori tüntetők: Orbán, Áder, Simicska, stb.
Ugye?
Tán a világ kicsit bonyolultabb?
Gondolkodjál ember!

2017.04.19. 08:33:21

@midnight coder:

"Valamit festékkel leönteni bizony garázdaság. Elég vicces a gondolat, hogy ehhez a jelenlévőknek kell hogy felháborodjanak......"

Tudod, mi a vicces? Az, hogy a joghoz ugyan lövésed sincs, de ezenkívül vagy el sem olvastad a cikket, vagy az elemi logika sem szorult beléd.
Ugyanis, ha az idézett első mondatod igaz lenne, "Valamit festékkel leönteni bizony garázdaság. " akkor a bíró pontosan ezzel indokolta volna az ítéletet. De nem ezt tette, tehát eleve nem lehet igaz. és ennek belátásához tényleg nem kell különösebb jogi ismeret.
Persze egy kis kereséssel rájöhettél volna, hogy hülyeséget fogsz írni, no de az túl bonyolult, ugye?
Hogy a sötét fejedben világosságot gyújtsak, elég egy szót leírnom: RONGÁLÁS!
És akkor most keresgélj!

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 09:04:02

@koala kóla: A helyesírásodat elnézve arra is esélytelen vagy, hogy egy érettségit szerezz!

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 09:07:35

@dr. mesterséges színezék: Gondolj bele! Mennyivel rosszabb lenne a helyzet, ha Dájcstomi volna a miniszterelnök, akit el is löktek a rendőrök. Sőt, meg is pofozták talán! Már állna az aranyszobor, mint a türkménbasié :D

Parajpuding 2017.04.19. 09:07:39

Látom előjöttek odvaikból a narancsos agyhalottak és a csútirezsim napi rutinjukká vált szopkodását. Természetesen a jog tekintetében is pont olyan mérvű sötétségben élnek, mint az őt körülvevő világ és történések tekintetében. Rajtuk nem lehet és nem is kell segíteni. Ez a szintjük, képességük és lételemük. Bármilyen értelem, fény, világosság, gondolkodás pusztító hatással van ezekre a véglényekre.
A cikk tökéletes elemzése a helyzetnek és a mindent felzabáló ráknak, ami a fidesz és orbán.

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.19. 09:11:30

- Nem akarja még egyszer átnézni a vallomását, Pelikán?
- Nem, annyit gyakoroltuk az elvtársnővel, nem akarom.
- Egy kis frissítés sosem árt, jó pap holtig tanul. Tudja ki mondta ezt, Pelikán?
- Tudom. Tessék ideadni.
- Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs.
- Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet.

Roan 2017.04.19. 09:12:01

@midnight coder: "Az a székház gyújtogatás anno csak és kizárólag Gyurcsányéknak jött jól" - ugyanezen elv mentén a festékdobálás meg csak Orbánnak jött jól. Hiszen amíg az emberek a festékdobálással vannak elfoglalva, addig sem a Questor-ügyet, letelepedési kötvényt, orosz vízumgyár esetét, stb. vitatják meg.

konrada 2017.04.19. 09:12:07

@vénkujon:
...hát speciel pont az ilyenkor szokásos összezárásnál volt az önkormis választás, amit Budapesten is - a szeptember elejei közvéleménykutatásoktól eltérően - a kormánypártok vittek...

Figyel Castro 2017.04.19. 09:16:46

@Kelly és a szexi dög: Bizony, közérdekű munka. Ebben az országban egyetlen munka van, amit a köz érdekében végezni lehet: lámpavasra a bonsaiduceval es sleppjével!

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.04.19. 09:17:39

örüljön a kis geci, hogy nem lőtték ki a szemét

furious ewok 2017.04.19. 09:19:57

Eszemf*szom megáll... mit kell it nyígni hogy rongálás meg károkozás volt-e vagy sem, egy tisztességes vízpróbát kellett volna lezavarni és egyből kiderült volna az igazság, még tárgyalás sem kellett volna! Vízfestékre vízpróbát mindenkinek!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.19. 09:30:44

Nem büntetendú egy jogállamban a garázdaság, ha az elkövető liberális?

6.Lenin 2017.04.19. 09:38:14

Anyám!

Ilyen ember kell az ország élére, 1edül volt képes festéket dobni a falra, + 1 fakabátra.
EZ AZ!
Talán még arra is képes lenne, hogy megül 1 hintalovat.
Marcit a kormányba!
Szakálla is van!
Marci vezess minket a győzelembe!

izé... tud ez a pacák valami értelmeset is?

Értelmeset? Minek, egyedül találta el a S palotát, minden segítség nélkül, kell ennél több?
Ő a mi reménységünk,Mo megmentője.

izé... de olyan köcsönek látszik közelről.

Mit számít, ő a megmentőnk, Marci! Vezess minket!

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.19. 09:43:19

@6.Lenin: Akkor ne menj közel hozzá. Ilyen egyszerű. Problem solved.

Roan 2017.04.19. 09:49:39

@MaxVal BircaMan HJCD: De. Csak ettől függetlenül volt pár logikai bukfenc:
a garázdaság feltétele a károkozás, sőt, az állagromlás, ami itt nem volt. Mondjuk erre az esetre még rá lehet húzni, hogy azért csak le kellett törölni egy vizes ronggyal, de a titokzatos 3. személy, aki elő sem került, csak a csoportos elkövetés miatt kellett. A bizonyítsd, hogy nem botránkozott meg senki, az meg meglehetősen érdekes hozzáállás. Ezen felül minden rendben volt.

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 09:53:07

@Sandor Akarki: Katarban is van Népjóléti Minisztérium - mondjuk percekig röhögtem rajta. Szingapúr pl tegy tipikusan, vaskézzel irányított illiberális demokrácia, de a benne élők pont szarnak mindenbe, mert a világ egyik legmagasabb életszinvonalán élhetnek. Magyarországon 2 millió embert meg zsebre lehet vágni azzal, hogy pár ezer forinttal csökkent a villanyszámlája éves szinten, 500 forinttal kevesebb kukapénzt fizet stb. Az, hogy ennek már középtávon milyen hatása van az infrastruktúrára pont nem érdekli őket. Arról nem is beszélve, hogy a híres rezsicsökkentés megállt, pedig az energiahordozók ára jócskán leesett az elmúlt években. Dehát, ilyenek vagyunk mi, alaposan beáraztuk magunkat.
Pár évvel ezelőtt parlamenti választás volt Norvégiában. Szorosnak ígérkezett a verseny, ezért a közvéleménykutatásokban harmadik helyen álló populista párt vezetője gondolta, hogy gurít egy nagyot. Népjóléti programot hírdetett, csökkenti az adókat, emeli a nyugdíjakat - mindezt a többezer milliárd dolláros olajalapból gondolta fedezni. Nyilván sejted a végét... Akkorát taknyolt a marhája, hogy utána a pártból is kirúgták talán. A norvégok voltak annyira értelmesek, hogy felszúrják - egy populista pöcs a gyerekeik, unokáik jövöjét akarja elégetni azért, hogy hatalomba kerüljön. Soha a büdös életben nem fogjuk elérni ezt a szintet.

koala kóla 2017.04.19. 09:56:50

@Punxsutawney Mormota: rövidtávon, középtávon és hosszú távon is ugyanaz üdvös Magyarországnak

munkaalapú gazdaság és intenzív libsimentesítés

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 10:01:10

@koala kóla: Ha nem lenne liberalizmus, nem lennének liberálisok, akkor Te sem ugathatnál itt. Belegondoltál már ebbe, édes Ecsém? Fogadjunk, hogy nem, mert ötleted sincs arról, hogy mi a liberalizmus, csak tolod a habonyista propagandát, éhbértoll popsi.
Ha nem fizetnének érte, akkor is házhoz jönnél a pofonért? Látod-látod? Akkor talán lenne egy tisztességes munkád, és nem copysmittelnéd egész nap, váltott nickekkel, amit leküldenek a központból.
És mi lesz veled, ha ennek egyszer vége lesz? Mit mondasz majd a munkaügyi központban, mit csináltál az elmúlt években? Habonyipari betanított munkás voltam... Szép. Szégyenszemre egy multinál kapsz árufeltöltői munkát, vagy elhúzol az ángélusokhoz takarítani, felszolgálni. :D

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.04.19. 10:05:08

@Könnyen elkaptuk, uram!: dehogynem, barki elolvashatja. es minimalis utanajarassal (marmint nem az mszp blogjabol) tudhato, hogy a harmadik elkovetot nem bizonyitottak, ezert csoportos elkovetesert nem is iteltek el oket.

konrada 2017.04.19. 10:09:09

@Roan:
...hát mondjuk a rendőr ruhájának - és a megjelenésének is - nem biztos, hogy jót tett a festék...

koala kóla 2017.04.19. 10:10:16

@Punxsutawney Mormota: a libsik nem liberálisok, a demokraták meg komcsik

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 10:11:57

@koala kóla: Ott a pont! Akkor a fideszesek komcsik.

koala kóla 2017.04.19. 10:14:23

@Punxsutawney Mormota: a fideszesek elhozták a munkaalapú fenntartható jóléti államot

dr. mesterséges színezék 2017.04.19. 10:16:51

@koala kóla: Mármint hazavitték: valakik munkájából fennmarad a jólétük.

koala kóla 2017.04.19. 10:28:36

@Punxsutawney Mormota: a kádárizmus nem volt fenntartható, ezért tekinti minden ballib szellemi elődjének

Orbánék létrehozták a MUNKAalapú VALÓDI fenntartható jóléti államot, a dualizmus óta a legsikeresebb államformát.

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 10:34:18

@koala kóla: Az általánosítás a butaság melegágya, s pontosan ezt teszed. Ráadásul a mondatod első feléből nem következik a második. És hogy még jobban megfejeljük a dolgokat a csacsiságaiddal, a Vezérednek semmi baja nem volt a kádárizmussal, csak az, hogy nem orbanizmusnak hívták - saját maga mondta.

Fogalmad sincs, hogy mi az a "munkaalapú", "fenntartható" és "jóléti állam". Nyomod a habonyista lózungokat, bértroll.
Neked sincs semmi munkád, amit csinálsz, azzal nem nő a gdp, nem termelsz értéket. Adót nem fizetnek utánad, ha van egy kis eszed, akkor havonta becsengetsz 6 ezer forintot a TB-kasszába, hogy legyen társadalombiztosításod.

Léted bár groteszk, de szükségszerű végterméke vagy az orbanista berendezkedésű kleptokratikus oligarchizmusnak.

Ha egy kicsit is komolyan gondolod, amit írsz, akkor felmondasz a habonymédiánál és elmész egy étterembe mosogatni.

koala kóla 2017.04.19. 10:36:02

@Punxsutawney Mormota: Te mint egy hü ballib szavakon lovagolsz.

Okos ember a tetteket nézi és számolni is tud.

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 10:42:04

@koala kóla: Ez így van. De Te nem vagy okos. És még számolni sem tudsz. Maximum azt a pénzt tudod megszámolni, amit hetente / havonta kapsz a bértrollkodásért, és megnézed, hogy mennyi piát tudsz belőle venni, vagy azt számolgatod, hogy ha eléred a 25,000. értelmetlen kommentet, akkor őrsvezető lehetsz a fidelitaszban. Esetleg a Pázmányon felhúzzák a polgári eljárásjogi vizsgád eredményét.
Bár ilyen helyesírással kétlem, hogy egyetemre járnál. Mint írtam, az érettségid is kérdéses. Tényleg, már minden hülyét felvesznek a Fidelitasba?

És nem vagyok ballib. Mi az, egyáltalán? Nincs ilyen szó, hogy "ballib".

Sir Galahad 2017.04.19. 10:44:13

Nekem meg az a nagyon ijesztő, hogy egy blogger konkrétan előírja, milyen ítéletnek kell születnie másodfokon, mert különben irgumburgum. Ja, nem: inkább nevetséges.

koala kóla 2017.04.19. 10:46:48

@Punxsutawney Mormota: 'És nem vagyok ballib. Mi az, egyáltalán? Nincs ilyen szó, hogy "ballib".'

-nincs cigánybünözés, nincs migránsválság nincs kvóta

ásít

2017.04.19. 10:48:50

@Sir Galahad:

Hol írta elő és milyen irgum burgumot írt különben?

Sir Galahad 2017.04.19. 10:53:31

@MikeBoy: Itt: "A végső lakmuszpapír majd a másodfok lesz. Ha ott nem semmisítik meg az ítéletet, és nem utasítanak új eljárásra (ahelyett, hogy egyszerűen felmentenék a vádlottakat), akkor nincs több remény."

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 10:54:59

@koala kóla: A gazdád aláírta a kvótát, Te nagyon hülye fidelitaszos. Tavaly februárban. Itthon pofázik, kimegy Brüsszelbe, majd kétcentisre húzza össze magát, és készséggel aláír mindent, ami elétolnak.
Hazamegy, megbeszéli Habonnyal, hogy most mégis mi a szart kellene lekommunikálni a népnek, nektek leküldik az anyagot, hogy miről kell kommentelni.

Púp vagy a társadalom hátán. Egy szerencsétlen, csökött, tehetésgtelen lúzer. És nem a megvetendő "véleményed" miatt. Hanem azért, mert nem fizetnek utánad adót. Mert kihasználod a szociális ellátórendszert. Továbbá azért, mert még ehhez a bértrollkodáshoz is hülye vagy.
Bár sokat nem keresel, a munka büdös a számodra, semmihez nem értesz, így szóba nem jöhet, hogy bármilyen normális állást elvállalj. Mehetnél segédmunkásnak egy építkezésre, de 10 órában talicskát tologatni - az ciki.
Ezért marad ez a "munka", amit még a pocsék helyesírásoddal is el tudsz látni, bár a gazdád nagyon boldogtalan lenne, hogy beismerted - egy kommunista rendszert reaktiváltak.
A migránsválságot meg az oroszok kreálták, de ebbe felesleges belemenni. Ha meg akarnád érteni sem tudnád, kevés hozzá az intellektusod, plusz nem is azért vagy itt, hogy bármit is megérts.

2017.04.19. 10:56:30

@Sir Galahad:

Az új eljárás azt jelenti, bármi lehet az ítélet.
A "nincs több remény"-nek meg semmi köze az irgum burgumhoz.
Feltéve, hogy beszélsz magyarul.

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 10:57:01

@MikeBoy: Éppen az átszállásra várok, szóval van időm :) Meg szórakoztat, hogy az idióta éppen beismerte, hogy Orbánék a kommunista államot építenek.

6.Lenin 2017.04.19. 11:02:27

@Punxsutawney Mormota:

"A migránsválságot meg az oroszok kreálták,

Putyin a legnagyobb a világon. Mindenki más hülye, mert ez a lúzer Putyin képes megvezetni őket.
Valami nem stimmel, vagy .....?

Hamar Endre 2017.04.19. 11:08:11

Mit érdemel az,
- Aki hirtelen felindulásból kifejezetten környezetkímélő, lemosható vizes bázisú festéket vásárol, amit lufiba akar tölteni, nehogy sérülést okozzon annak eldobásakor?
- Aki alig jut túl a rendőrkordonon kezében egy festékes flakonnal, és elesik mielőtt azt eldobhatná?
Az ítélet:
- Hülye vagy kisfiam, máskor ne bénázz ennyit!

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.19. 11:09:48

200 milliárd forint ellopása is köz botránkoztatást keltett, azért mennyi jár?
A fidesznek az összes mocskos ügy is ilyen, azért mikor fogják megkapni a méltó büntetést?

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.19. 11:12:06

@Sir Galahad: Nem a blogger írta elő milyen ítélet kell szülessen, hanem egy fideszes telefon. Agyilag zokni vagy?

koala kóla 2017.04.19. 11:14:25

@Punxsutawney Mormota: Orbán nem írt alá semmit, helyette kerítést épített Junker kinyalhatja a seggét, ide egy debil arab se jön.

Ha semmi mást nem csinált volna 7 év alatt ezzel is simán nyerne jövőre.

dr. mesterséges színezék 2017.04.19. 11:14:38

@Sir Galahad: "Nekem meg az a nagyon ijesztő, hogy egy blogger konkrétan előírja, milyen ítéletnek kell születnie másodfokon,"

Malina Hedvig megérdemli, amit kapott.
De AHOGY kapta...

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.19. 11:16:21

@orgoványi erdőjáró: "a liberalizmus és a fasizmus (azaz inkább a nácizmus) kéz a kézben jár a kirekesztés és gyűlöletkeltés területén."

Öreg, erre már gyógyszer sincs. Beszarás!

Láthatóan súlyos fogalmi zavaraid vannak, te még a gyűlölet szót sem érted.

dr. mesterséges színezék 2017.04.19. 11:16:39

@Punxsutawney Mormota: Egy pszichiáter őszinteségével kezeled ezt az izét. Gyöngy vs. disznó.

6.Lenin 2017.04.19. 11:18:05

@Hamar Endre:

Szerintem alábecsülöd ezt a hatalmas tettet.

Ez a Marci gyerek megmutatta, hogy ez már a XXI. sz, nincs laca-fasza a diktatúrákat meg kell dönteni és a legjobb fegyver a sárga festék, puff a falnak, ma
eeg a zsernyákra, és a gaz diktaura máris a földön fetreng.

Az ország pár mp múlva már hepi, a GDP 150 %-al emelkedett, mindenki rohant a CEU-ra mert ingyen osztogattak diplomákat. Már az újszülöttek is legalább 3 nyelven beszéltek, szakálasan születtek, és első szavuk az orbán takaroggy volt.

Óriási eredmény ez egy balfasz ellenzéktől. Sajnos még nincs olyan díj, ami ezt az eredményt hűen értékelni tudná, de majd Marci azt is megoldja, csak kicsit most pihennie kell, nagy harc volt ez a diktátor ellen.
Szerintem.

dr. mesterséges színezék 2017.04.19. 11:18:31

@6.Lenin: "Putyin a legnagyobb a világon."

Maradjunk a leggecibbnél.
Életben tart egy tömeggyilkos diktatúrát.

Sir Galahad 2017.04.19. 11:19:39

@MikeBoy: Az új eljárás persze, hogy azt jelenti, nem azzal volt a baj. Hanem azzal, hogy a blogger konkrétan előírta, a másodfokú bíróságnak úgy KELL döntenie, hogy megsemmisíti az ítéletet és új eljárásra utasít.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.19. 11:20:36

@koala kóla: "Orbánék létrehozták a MUNKAalapú VALÓDI fenntartható jóléti államot, a dualizmus óta a legsikeresebb államformát."

Nem az államnak (és a fidesz haveroknak) kéne jól élnie, hanem az embereknek.

Tudod, van még Magyarországon pár millió ember, aki elvesztette a jóléti és állampolgári jellegét.

koala kóla 2017.04.19. 11:23:11

@Orbán Hazaáruló Viktor: Szinte hihető lenne, de valamiért még a nyomorultak is inkább Orbánra szavaznak ezek szerint, nem a cucikra.

Vagy hazudsz és kevesebb a szegény.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.19. 11:25:33

@koala kóla: "munkaalapú gazdaság"
Tudod mennyit keres egy tűzoltó és mennyit dolgozik érte? Remélem rád ég a ház, mert nem lesz, aki eloltsa. Nem kamu alapítványokra, meg stadionra kéne szórni a pénzt. De nyilván ez is Soros hibája. Ismételt el még párszor, hogy libsi és este kapsz érte egy óriási cukros f*szt.

2017.04.19. 11:25:36

egész Magyarországon általános bírói gyakorlat, hogy a garázdasághoz nem kell, hogy valaki ténylegesen megbotránkozzon vagy megijedjen, elég, ha erre alkalmas a viselkedés.
akárhány tanút hozhatott volna a védelem, nem számított volna
pl. ha éjjel háromkor egy tök üres téren pofozkodás van, amit garantáltan, bizonyíthatóan senki nem lát és nem hall, az is garázdaság- mert valaki éppen láthatta volna, ha arra jár

ez a magyar jogállam, mindig is így működött

Roan 2017.04.19. 11:27:29

@konrada: Amit a rendőr - nyilatkozata alapján - vizes szalvétával le is törölt. Nekem az a problémám, hogy erőltetett lett pár részlet. Felesleges volt odakeverni a csoportos elkövetést, meg megfordítani a bizonyítást, így csak hiteltelenné válik az egész. Enélkül nem ment volna?

6.Lenin 2017.04.19. 11:28:42

@dr. mesterséges színezék:

De B+ megvezette a világ legdemokratikusabb polgárait, meghekkel még a hekket is, Tőle fosik a művelt nyugat a választások előtt. Ijedtükben egymást irtják az USA-ban.
Ránkküldte a sok szívsebészt, meg atomtudóst, pedig mi a hátunk közepére se szántuk őket. Szív a egész világ miatta.

Apropo szívás, nem kéne a Marcit Moszkvába küldeni sárga festékkel?
A festéket még fizetném is bár már 2 hete éhezem a kevés nyugdíjamból kifolyólag.

Marci irány Moszkva, a festékt útközben feldobom a gépedre!
Ments meg minket a gonoszoktól, Orbánnal már elbántál, neki már nyekk.

grundigg (törölt) 2017.04.19. 11:31:34

@croc:
Így van. De nem véletlenül ez a gyakorlat, hanem azért, mert ez van a törvényben. ("alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen", nem pedig "másokban megbotránkozást vagy riadalmat kelt").

2017.04.19. 11:31:48

@Sir Galahad:

Ezért írtam azt, hogy feltéve, hogy tudsz magyarul.
Sehol nem írt elő semmit. Gartulálok külön a csupa nagybetűdhöz, aminek semmi köze a valósághoz.

"A végső lakmuszpapír majd a másodfok lesz. Ha ott nem semmisítik meg az ítéletet, és nem utasítanak új eljárásra (ahelyett, hogy egyszerűen felmentenék a vádlottakat), akkor nincs több remény. Amíg az Orbán-rezsim létezik, akkor nincs."

Lefordítom csak neked magyarra:
Ha ott nem történik meg valami......, akkor nincs több remény.
Itt nincs előírva semmi és itt nincs irgum burgum, mint következmény.
Csak annyi van, hogy bizonyos feltétel teljesülése mellett bizonyos remény elvész.

Most komolyan!? Valami alsó tagozatos magyar órán vagyunk? :D

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 11:33:29

@koala kóla: Nyugika és lazaság. Aláírta. Te meg nyalogathatod Junckert ott, ahol jónak találod, fene a gusztusodat. Kérdezd meg a Kedves Vezért, hogy hol szereti Juncker, mert Orbán baba többszörösen is körbenyalta. Legutóbb Rómában.
Tényleg nem kell ide debil arab, amikor debilnek itt vagy Te. Jó leszel SI mértékegységnek. Aki nálad értelmesebb, az jöhet. Bár akkor igen-igen sokan jönnének.

koala kóla 2017.04.19. 11:33:54

@Orbán Hazaáruló Viktor: nem lesz aki eloltsa?

Ja, és elmennekabankok.

koala kóla 2017.04.19. 11:35:53

@Punxsutawney Mormota: Aha, tehát most már akkor csak az értelmes arabok jöhetnek? Az agysebészek?

Ezért nem kell kerítés se, igaz?

Ti egyre hülyébbnek nézitek az embereket.

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 11:36:02

@dr. mesterséges színezék: Úgy vagyok vele, mint Luke Darth Vaderrel. Tudom, hogy van benne jó :D :D :D

De tényleg leromlott a bérkommenterek minősége. Sokaknak már nem vette be a gyomra a melót és elmentek. Helyettük félhülye fidelitaszosokkal töltik fel a létszámot. Választhatnak, ez vagy az ellenzéki plakáttépkedés. ;-)

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 11:39:39

@koala kóla: Nem. Nálad értelmesebbek. Pl akik alkalmasak kukásnak, sírásónak, építőipari segédmunkásnak. Akik után befizetik az adót és a járulékokat, és nem élősködő paraziták a társadalom testén, mint Te.
Téged nem tudlak hülyének nézni, mert akárhogy is próbállak egyszerűen nem tudok rontani a hülyeségeden. Soha nem hittem volna, hogy az ember, pénzért ennyire hajlandó lemenni kutyába, mint Te. :D

koala kóla 2017.04.19. 11:42:40

@Punxsutawney Mormota: Na akkor most kell kerítés vagy nem? Döntsd már el!

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 11:43:14

@6.Lenin: Nem. Soros a legnagyobb a világon. Putyin őt szolgálja. Orbán meg Putyint. Te meg Orbánt. Remélem vágod? Orbánt az oxfordi hónapjai alatt szervezte be Putyin elvtárs, aki akkor kelet-németországi kultúrális központ fedésében kémkedett, viszont gyakori vendég volt Londonban.

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 11:45:11

@koala kóla: Jujjj, most úgy érzed, hogy megfogtál, éhbértroll? Azt mondtam, hogy nálad értelmesebbek jöhetnek, akik nem púpok a társadalomban, és hajlandóak dolgozni. És azt írtam, hogy ilyenből nagyon sok van.

6.Lenin 2017.04.19. 11:47:49

Most olvasom...

nehogyelhiddtefasz.com

Az USA is sárga festéket szándékozik bevetni az észak-koreai diktátor ellen , de még tisztázni kell a kínaiakkal, hogy nem sértő-e a sárga festék használata .

Óriási lett a pillanat alatt ez a Marci gyerek. A 18-as választásokat már simán nyeri szerintem.

Sir Galahad 2017.04.19. 11:50:15

@MikeBoy: Nem egyezik az ízlésünk. Én nem szeretem, ha egy blogger befolyásolni szeretné a bírói ítélkezést, te meg rendben lévőnek tartod. Maradjunk ennyiben.

6.Lenin 2017.04.19. 11:50:18

@Punxsutawney Mormota:

Már akkor? Tudtam, hogy nagy ember.
Mi a toszért kéne akkor nekem mindenféle kis seggfejet imádnom?

2017.04.19. 11:51:17

@Sir Galahad:

Nem Sir!
Annyiban maradunk, hogy olyan ebet kötsz a karóhoz, ami nem létezik....

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 11:54:50

@6.Lenin: Mert az Orbán-bálványt tolják a tündökletes orcádba.

koala kóla 2017.04.19. 11:55:01

@Punxsutawney Mormota: nagyon sok okos arab van?

És a kerítésen kívül teszteled le az arabokat, vagy idejöhet mind, aztán majd kiválogatod őket a keletiben az aluljáróban?

Ne beszélj mellé! Tehát egyetértesz a kerítéssel?

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 12:02:44

@koala kóla: Figyelj, Te kis mocsodék, frusztált törpe. Két órája kerülöd a kérdéseket. Mindig továbblépsz és más faszságot hozol fel.

Elismered, hogy Orbán egy kommunista államot épít?
Elismered, hogy nincs teljes foglalkoztatás?
Elismered, hogy nincs teljes jóléti állam?
Elismered, hogy Orbán egy demagóg fasz?
Elismered, hogy fidelitasos, bérírnok vagy?
Elismered, hogy még azok közül is a szarabbakhoz tartozol?
Elismered, hogy ha vége lesz a munkádnak, akkor nem tudsz elhelyezkedni?
Elismered, hogy egy semmirekellő, lúzer vagy, aki az anyja lakásában lakik, és esténként pornóra veri ki, mert egy normális nő nem áll vele szóba?
Elismered, hogy semmit nem tudsz a világról, egyetlen saját gondolatod nincs, mert mindent írásban küldenek le habonyék, hogy terjeszd az elmekórt?
Elismered, hogy szar a helyesírásod?
Elismered, hogy egy teljesen reménytelen, kilátástalan életed van, és a végtelen szervilizmustól, a csontig való benyalástól reméled, hogy egyszer előre jutsz?
Elismered, hogy minden nap két pofával habzsolod be az eléd tolt meleg szart, és fancsali pofával dícséred, hogy nem is olyan rossz ez a praliné?

koala kóla 2017.04.19. 12:07:23

@Punxsutawney Mormota: Tehát akkor ballib létedre egyetértesz a kerítéssel? Akkor miért szimpatizálsz a kerítés ellen tüntető fartúró Gulyás Marcival?

Skizofrén vagy?

Vagy ellenzed a kerítést? Azt állítod hogy be kell engedni az összes arabot, mint Angela? Azt vagy lesz fiki-fiki, vagy nem?

Vagy a szabályozott kvótákban hiszel, és abban, hogy a legokosabb arabokat nyugaton nekünk direkt kiválogatják, aztán vagonban ideküldik?

Tisztázzuk ezt eccer s mindenkorra!

6.Lenin 2017.04.19. 12:47:13

@Punxsutawney Mormota:

De ő legalább 1 jó játékos, kis seggfejeket miért kéne imádnom, pedig tolnák őket is, de hányok tőlük.
De te elárulhatnád, neked miért ők a jók? Te nem hánysz tőlük?
Van valamilyen gyógytea, hogy elvielhetőek vele?

pamut 2017.04.19. 12:55:57

@Sir Galahad: nem írt elő semmit, pláne nem helyezett kilátásba irgum burgumot.
de szarul hazudsz bazmeg, fideszes.

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 12:59:55

@6.Lenin: Lehet, hogy nem tűnt fel, de hányok az összes politikustól. Orbán mellé Gyurcsányt akasztanám. Ha 00:00-tól én lennék Magyarország teljhatalmú ura, már hajnalban elindulnának az autók, hogy összegyűjtsék a 89 óta regnáló valamennyi olyan politikust, akinek pénhez volt köze. És pártpénztárnokokat. És "kormányközeli üzletembereket". Teljesen mindegy, hogy milyen színben pompáztak akkoriban vagy jelenleg. Az én szememben mindenegyik vörösseggű tolvaj.
Ha én, ugyanezt műveltem volna a cégeimben, már rég börtönben rohadnék hűtlen kezelésért, fedezetelvonásért stb.

CyberPunK 2017.04.19. 13:02:04

Én csak egy dolgot nem értek ebben az egészben. Amikro a retek norvég halász tolta a házibulit, meg verekedett a haverjaival és esténként többször is hívtuk a zsarukat, akkor ezt miért nem lehetett megjátszani? Egy ilyen gyorsított, fogdás, közmunkás built?

Illetve egy kérdés azokhoz az agyatlan barmokhoz, akik szerint nem volt rongálás, mert x idő és y eszköz kellett csak a javításhoz: mi az x és y értéke, ami alatt nem rongálás, csak kellemetlen? Illetve ki a kurva anyjának képzeli magát az az agyatlan faszfej, aki kijelenti azt, hogy kinek mi férjen bele más mocskának az eltakarításaként, mint feladat?

A többi korrekt.

Punxsutawney Mormota 2017.04.19. 13:02:57

@koala kóla:
Beismered, hogy púp vagy a társadalom hátán?
Beismered, hogy nem fizetnek utánad sem adót, sem társadalombiztosítási járulékot?Beismered, hogy homofóbiád látens homoszexualitásodból ered?
Beismered, hogy ruszkibérenc vagy, aki eladná az országot 5 forintért?

koala kóla 2017.04.19. 13:11:07

plusz Magyarország a régió legkevésbé korrupt állama:

www.korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2016/03/24/szlovakia-vagy-magyarorszag-korruptabb-ime-az-europai-orszagok-korrupcios-listaja

Tehát sajnos nem igaz az ellenzék gyakorlatiilag egyetlen mantrája sem, azon kívül hogy a ballenzék sokkal szarabbul és pazarlóbban kormányzott mint Orbán vagy a versenytársaink, ma Orbán a régió legjobb managere és a legtisztább életü szerep-modellje, amiért még az osztrákok is minket irigyelnek - na jó ők azért mert nálunk nem laknak migrik a parkban -

iparterves 2017.04.19. 13:16:14

Nem olvastam az indoklást. Ha igazán azt tartalmazza, hogy a vádlottak nem tudták bizonyítani azt, hogy nem keltettek közfelháborodást, illetve az ügyész nem tudta azt bizonyítani, hogy közfelháborodást keltettek a vádlottak ( akik bizonyíthatóan ketten voltak és nem hárman ), akkor a bírót meg kell fosztani a tisztségétől.
Alkalmatlanná vált rá.
Egyszerűek a dolgok.

6.Lenin 2017.04.19. 13:16:57

@Punxsutawney Mormota:

Mindenki nem irányíthat, mindenkit. Olyan nem létezik/létezhet.
hiszen, ha te irányítanál, nem biztos, hogy nekem az tetszene, és fordítva se biztos, hogy működne.
Soros is a pénzért hajt, nem az én jólétemért, vagy a tiédért.

A Marci, vagy Juhász Petya kormányon nem lopna? Dehogynem, de ők akkor azt mondanák, hogy nekik az jár, mert kiharcolták.
Néhány ezer éve ez megy, és fog is, csak ezek a dolgok természetesen a hatalmon lévőknek tetszik, az kisebbségnek lévőknek meg nem.

Junker, Schulz mi a toszér kap milliókat, mert megérdemlik? A szépasszony az USA-ban érted küzdött, vagy a lóvéért?
Lehetne sorolni a végtelenségig, csak az egyik neked tetszik, a másik meg másoknak.
Ez 1 ilyen játék.
Törödj magaddal, az Isten is veled lesz (ha létezik, ha nem , esetleg rácseszel, na bumm, 1x úgyis vége mindennek)

CyberPunK 2017.04.19. 13:21:38

@koala kóla: Érdekes, a transparency más adatokat közöl 2016-ra...

www.transparency.org/news/feature/corruption_perceptions_index_2016

29 Poland
47 Czech Republic
54 Slovakia
57 Hungary
57 Romania

Holtversenyben a románokkal a végén, ez aztán fejlődés. :D

konrada 2017.04.19. 13:31:16

@iparterves:
És az ítéletben hogy szerepelt? Aszerint ketten, vagy hárman voltak?
...mert ha az nem szerepelt benne hogy csoportos, a festékes támadás meg bizonyítható, úgy tán nem a bírót kéne kapargatni...
...mert a dolgok tényleg egyszerűek...

Laikuska 2017.04.19. 13:31:19

"ügyész meg sem próbálta igazolni, hogy a festékdobálás bárkiben is megbotránkozást vagy riadalmat keltett (ezek a kirívó közösségellenesség feltételei)."

Nem kell igazolni semmit.

"Garázdaság (339.§)
Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el."

Teljesen lényegtelen, hogy keltett vagy nem keltett, ALKALMAS volt-e rá. Igen.

metax 2017.04.19. 13:34:39

Ilyen ember ítélte halálra Nagy Imrééket.

konrada 2017.04.19. 13:34:51

@CyberPunK:
Na ja! Én is csak annak a felmérésnek hiszek, ami nekem tetszik, a többit meg - mivel nem tényszámokon, hanem megkérdézeseken alapul, és így manipulálható - nem veszem figyelembe...;)

konrada 2017.04.19. 13:35:36

@metax:
Jaja! Annak is két füle volt, meg az arca közepén orr...

iparterves 2017.04.19. 13:37:58

@konrada:

Mint írtam: az ítéletet nem olvastam.

Arra azonban nem utaltam, hogy az ítéletben szerepelt az, hoyg hárman lettek volna az elkövetőek.

Olvasni is tudni kell.

Ennyire egyszerűek a dolgok.

metax 2017.04.19. 13:38:16

@koala kóla: "Orbánék létrehozták a MUNKAalapú VALÓDI fenntartható jóléti államot, a dualizmus óta a legsikeresebb államformát."

Még, méég! Ilyet, ezeret!

koala kóla 2017.04.19. 13:39:46

@CyberPunK: A transparency Soros szervezet.

Azaz az van a lista végén, akit Soros nem szeret. www.yahoo.com/news/hungary-set-turn-screws-soros-backed-ngos-061814169.html

Minnél hátrább vagyunk Soros listáján, annál jobb a magyaroknak!

pamut 2017.04.19. 13:46:57

@Laikuska:
De Marciék tette erre nem volt alkalmas, ellenkezőleg: tettük hatalmas tetszés és elismerés kiváltására volt alkalmas + hazafis hőstett volt.

Az hogy az orbánmaffia kormányostul, csicska képviselőkkel, csicska pojáca államfővel, az egész brancs nekiront az ország egyik legjobb egyetemének hogy elpusztítsa, ne látod AZ TÉNYLEG bőven alkalmas megbotránkozás és riadalom, de még félelem keltésére is, mint ahogy ki is váltotta ezeket.

6.Lenin 2017.04.19. 13:47:18

Nagyon 1xű lenne eldönteni, hogy most akkor mi is történt.

Juhász Petya visított amikor őt fütyülték ki.

Amikor Marci valahol osztya az eszet, oda kell menni és leönteni.
Ennyike.

Ez lesz a párbeszéd a XXI. században.

Nem tetszik, leöntjük, elgázoljuk valamilyen járgánnyal, felrobbantjuk, vagy simán le kell lőni. Mondjuk a téma ezzel nem lesz lezárva de 1 gecivel kevesebb, kis eredményt is illik megbecsülni. Sok kis lépés.....fárasztó, de ne legyünk telhetetlenek.

koala kóla 2017.04.19. 13:50:04

Egy független, nem magyar, és nem Soros szervezete készített korrupciós lista szerint viszont híre-hamva sincs Magyarországon korrupciónak, sok nyugati állam is tanulhatna tőlünk:

www.korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2016/03/24/szlovakia-vagy-magyarorszag-korruptabb-ime-az-europai-orszagok-korrupcios-listaja

koala kóla 2017.04.19. 13:51:20

@pamut: 'De Marciék tette erre nem volt alkalmas, ellenkezőleg: tettük hatalmas tetszés és elismerés kiváltására volt alkalmas + hazafis hőstett volt.'

A mai hőstett viszont a rossz idő miatt elmarad.

CyberPunK 2017.04.19. 13:58:49

@koala kóla: Te barom, az idézett cikkből ("A lista élén Dánia, Finnország és Svédország áll.", 18. Magyarország) honnan jött ez??? "Egy független, nem magyar, és nem Soros szervezete készített korrupciós lista szerint viszont híre-hamva sincs Magyarországon korrupciónak, sok nyugati állam is tanulhatna tőlünk:"

BTW, arról hol található adat, hogy a RAND Europe-ot ki támogatja?

koala kóla 2017.04.19. 14:03:33

@CyberPunK: Biztos a CÖF. Miért nem keresed ki, ki támogatja?

A Transparencynél ez 1 db. google keresés.

CyberPunK 2017.04.19. 14:10:57

@koala kóla: Pont ezért nem a transparency-t kérdeztem, hanem a rand-ot. A másik kérdésre nem sikerült válaszolni, csak mondom.

koala kóla 2017.04.19. 14:18:00

@CyberPunK: másik kérdés Olaszország nem korupt?

Spanyolország nem korupt? a legnagyobb korupciós botrány folyik ott éppen amerika felfedezése óta.

Francia elnökválasztás melyik pályázója nem korupt? Na és, semmi se történt velük.

Schulz nem bukott le korupcióval? Na és, majd megunják, hazamennek.

RAND: en.wikipedia.org/wiki/RAND_Corporation

John von Neumann - csak nem-e Najmann János magyar Nobel díjas-e? 30 nobel-díjas mondja meg, mennyi a korupció. De ezek nem kamu nobel-emlékdíjasok, mint a 14 CEU-toló!

sojom laszlo 2017.04.19. 14:21:47

Be kene vezetni a halalbuntetest, es az ilyen Gujas Marton feleket, gyorsitott eljarasban, meg a tett elkovetesenek napjan kivegezni.

koala kóla 2017.04.19. 14:24:17

'Több mint 1 millárd forintot nyertek 2015-ben a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány pályázatain a magyarországi balliberális hátország zászlóshajói. A Társaság a Szabadságjogokért és a Helsinki Bizottság vitte el a teljes pályázati keret közel 40 százalékát, de a Political Capital és a Transparency International is százmilliókkal gazdagodott.'

www.origo.hu/itthon/20170419-soros-gyorgy-tamogatas-balliberalis-oldal-tasz-helsinki-bizottsag-transparency.html

CyberPunK 2017.04.19. 14:28:41

@koala kóla: Jézusom, te tényleg összevissza beszélsz. Neumann 60 éve halott. Hozzáteszem, hogy kevered a Rand-ot a Rand Europe-al. A tanulmányt ők hozták létre, aminek pl magyar tagja is van. Mondjuk ha nem csak névegyezés, akkor ráadásul szoci is a csávó, akik szerint nem lopták fossá az "elmúlt 8 évet". :D

www.rand.org/randeurope/about/council.html

koala kóla 2017.04.19. 14:33:49

@CyberPunK: Ki mondta hogy nem halott? de ott melózott...valamikó

Na hiába húzta le a büdös szoci a magyarságról tartott korupciós szavazást, mégis a legkevésbé koruptak vagyunk, ez is engem igazol.

6.Lenin 2017.04.19. 14:41:49

@sojom laszlo:

Szerintem inkább be kéne festeni sárgára, és az Oktogonon körberöhögni. Miért kéne belőle mártírt csinálni?
Ez a pacák még annyit se ér, mint a legolcsóbb rákent festék.
Így is túl sokat foglalkotunk vele.

CyberPunK 2017.04.19. 14:42:12

@koala kóla: 1, a mostani jelentést nem egy 60 éve halott készítette el, ez gondolom világos
2, az is gondolom világos, hogy a szociknak se áll érdekükben a korrupciót nagyon feszegetni

koala kóla 2017.04.19. 14:50:07

@CyberPunK: leszarom ki mit feszeget, gondolom Hitlerről is biztos azt írták a zsidók mekkora KORUPT álat aztán épített 10.000 km autópályát meg 6 millió lakást 8 év alatt meg bevezetett 3 hét fizetett szabaccságot amikor ilyen még sehol sem volt, és nem nulláról kezdte 1933ban hanem masszív MINUSZBÓL.

Na ennyit erről. Ha jó király van akkor senkinek nem hiányzik a demokrácia. Ezért mondjuk hogy Magyarországon a dualizmus korszaka volt a legjobb. Meg Orbáné, közötte inkább egyik szarból a másikba.

CyberPunK 2017.04.19. 14:56:12

@koala kóla: 27%-os áfával, rekorder árfolyamokkal kurvára nem kellene feszegetni ezt a legjobb korszakot.

vki77 2017.04.19. 14:58:12

A Fidesz veszíteni fog 2018-ban. Nem azért, mert az ellenzék önerőből le tudja győzni, hanem azért, mert nem áll érdekükben nyerni.
Addigra kiszivattyúzzák az összes még elérhető pénzt az EU forrásokól, illetve az államkasszából. 2018-ban "kemény választási küzdelmekben, a Sorosbérencek ármánykodásai miatt alulmaradva" átadják a terepet a Jobbik-MSZP-DK-PM-Együtt-Momentum-stb társaságnak, akik persze soha nem tudnak majd egymással megegyezni, viszont kapnak egy szétb...t országot, ahol már semmire nem maradt pénz.
Jönnek majd a megszorítások, a töketlenkedés, a Fidesz pedig ellenzékből fog mutogatni az "elmúltnyóccévre", amikor is Magyarország folyamatosan erősödött.
2022-ben pedig 2/3-al nyer a Fidesz és ismét megcsapolhatja a megszorítások eredményeit....
Remélem nem lesz igazam...

koala kóla 2017.04.19. 14:59:49

@CyberPunK: Az ÁFA nem 27%, hanem alacsonyabb ma mint a szoci 25%. De ezt kell utojjára csökkenteni nagyon egyet értek az ÁFA politikával.

Az árfolyam semmit nem számít a forintot kereső-költő többségnek, mert infláció sose volt ilyen alacsony. Amúgy 8 éve is belekarcolt már a 320ba az árfolyam most meg 313.

Attilajukkaja 2017.04.19. 15:02:18

@midnight coder:
"ez a patkány eleve azért öntötte a festéket, mert fel akart háborítani"
A patkány egy rendkívül okos és életrevaló állatka. Ahhoz persze kell egy minimális intelligencia, hogy ezt valaki tudja. Gulyás Márton pedig nem azért dobta a festéket az épületre, hogy felháborítsa Áder Jánost, hanem mert végtelenül fel volt háborodva Áder gyáva alattvalói viselkedésén, saját népének elárulásán 30 mocskos ezüstért.

konrada 2017.04.19. 15:08:00

@vki77:
Biztosan nem.

...nem az apokaliptikus képeid elmaradásában vagyok biztos, mert akár...
...de abban, hogy ebben az országban önkéntesen átadja valaki pénzcsapot???
Nem véletlen nem írtak ki előrehozottat a szocik sem 2007-8 környékén. Inkább belerohantak a falba, mint hogy 2-3 év biztos pumpa kiessen...

CyberPunK 2017.04.19. 15:08:42

@koala kóla: Leszarom, hogy mivel értesz egyet, többet fizetek áfát ugyanazért, mint egy lengyel, egy szlovák vagy egy román. Ugyancsak GDP arányos árfolyamként többet fizetek ugyanazérta külföldi termékért, mint egy lengyel, egy szlovák vagy egy román.

Ha ez a gazdasági csoda, akkor mi a totális romlás?

CyberPunK 2017.04.19. 15:11:28

@koala kóla: A belekarcolt, meg a milyen sávban nyaral évek óta között érzed a különbséget?

koala kóla 2017.04.19. 15:12:35

@CyberPunK: Kevesebb átlagos ÁFÁt fizet mindenki mint a szocik alatt. Ebből a szempontból tökmind1 mi van a szomszédban, mert azt nem választhatod a választáson.

Különben is az ár érdekli az embereket, nem az adótartalom. Az árak meg soha nem voltak olyan stabilak mint Vittorio idején, áraink a felsorolt országoknál inkább alacsonyabbak.

'Ha ez a gazdasági csoda, akkor mi a totális romlás?'

- a liberális jobboldal és a populista baloldal összefogása a magyarok ellen

6.Lenin 2017.04.19. 15:13:27

@CyberPunK:

Eu-s állampolgár vagy, miért itt téped a szád? Ott szenvedhetsz ahol jólesik.

Ludovikás Levente 2017.04.19. 15:18:02

A libsik még mindig ugyanott tartanak, azt hiszik ha elismétlik százszor akkor már igaz lesz: megdobni egy rendőrt vagy egy épületet festékkel az nem egyéb mint politikai véleménnyilvánítás

Nyomja már bele valaki a pofájukat egy festékes lavórba, az lesz ám az igazi nagy móka mint politikai véleménnyilvánítás

koala kóla 2017.04.19. 15:20:04

@CyberPunK: Kifejezett államcél, hogy az árfolyampolitikával elősegítsék a GIGANTIKUS külkereskedelmi többletet.

Kisarkítva, ha import cikket veszel és külföldön nyaralsz HAZAÁRULÓ vagy, a cél hogy a külföldi ide jöjjön olcsón nyaralni és itt vegye meg a magyar árut amiből jó sokat kap az eurójáért.

Attilajukkaja 2017.04.19. 15:33:28

@Ludovikás Levente:
"A libsik még mindig ugyanott tartanak, azt hiszik ha elismétlik százszor akkor már igaz lesz: megdobni egy rendőrt vagy egy épületet festékkel az nem egyéb mint politikai véleménnyilvánítás"
A bíró lefeküdt Orbánnak és prekoncepciózusan ítélkezett az ügyben. Ráadásul megtagadta mindazt, amit szakmailag képvisel. Ehhez képest tök mindegy, hogy mit hisznek a libsik. Ponyimájes?

CyberPunK 2017.04.19. 15:35:35

@6.Lenin: Mert nekem még mond valamit az a szó, hogy állampolgárság és hazaszeretet. De egy ilyen kijelentésért face to face már ütöttem volna...

@koala kóla: Te barom, MINDENT külföldről veszünk. Még azt a rohadt traktort is, amivel a magyar termel.

koala kóla 2017.04.19. 15:37:39

@Attilajukkaja: mi volt a prekoncepció?

A csíra ráadásul büntetett előéletü, ugyanígy garázdaságért volt próbára bocsátva. Nem újbeszélül ezt nem prekoncepciónak, hanem tapasztalatnak hívják.

koala kóla 2017.04.19. 15:39:12

@CyberPunK:

Éppen azért kell az exportot segíteni az árfolyampolitikának, hogy minnél kevésbé vegyenek a zemberek külföldről, és minnél inkább vegyenek a külföldiek innen.

iparterves 2017.04.19. 15:41:52

@koala kóla:

Te ezt mind komolyan írod?

Te nem itthon élsz?

Nem látod az árakat?

Milyen árstabilitásról szónokolsz, amikor az alapélelmiszerek ára folyton nő, a gáz és a villany ára - a világpiacihoz képest - az egekben van?

Attilajukkaja 2017.04.19. 15:44:44

@koala kóla:
"mi volt a prekoncepció?"
BŰNÖS!!!! Elítélni! Mindenkit megfélemlíteni, aki elégedetlen az Orbán maffiával!

"garázdaságért volt próbára bocsátva"
Persze. Már nem először háborodott fel és tett ilyen szörnyűségeket.

6.Lenin 2017.04.19. 15:50:11

@CyberPunK:

És melyik hazát szereted? Van sajátod?

pamut 2017.04.19. 15:52:45

@Ludovikás Levente:
Találd már ki bazdmeg batyu hogy Gulyás Márton belenyomta Áder fejét egy vödör festékbe, te hazug geci.

koala kóla 2017.04.19. 15:53:43

@iparterves: világpiaci áron sehol nem kapsz gázt.

viszont sokkal olcsóbb ma a rezsi mint a szocik idején, a fizetésekhez képest.

az árak 2010 óta átlag 2%kal emelkednek, előtte 5% volt a normális

sok élelmiszernek csökkent az ÁFÁja, ezek olcsóbbak most mint 3!!! éve

koala kóla 2017.04.19. 15:54:50

@Attilajukkaja: hehe, reméljük még továbbra is felháborodik és letöltendőt kap

iparterves 2017.04.19. 15:56:55

@koala kóla:

Tényleg nem kapok, de amit rátesz a mi államunk, attól válik drágává.

A rezsi nem olcsóbb, hanem nagyobb.

Az árak? mely árak? A KSH-t nézed? Minek?

Az ÁFA 27 %, néhány élelmiszeré csökkent... a benzinre azonban már legalább 300 %-nyi állami jövedelem épül.

Attilajukkaja 2017.04.19. 15:57:54

@koala kóla:
"reméljük még továbbra is felháborodik és letöltendőt kap"
Én is reménykedem benne. De akkor már nem egyedül vagy kettesben teszik majd.

koala kóla 2017.04.19. 16:06:59

@iparterves: a rezsi sokkal olcsóbb a fizetésekhez képest mint a szoci időkben, ne hazudozz hülyeségeket

Akárhol nézed a pénzromlás sokkal kisebb mint 2010 előtt.

A benzinen nincs egy dekával sem több adó mint 2010 előtt, és világpiaci okok miatt még nominálisan is olcsóbb mint 2010ben. Az ÁFA sem 27% átlagosan, ma már az összes alapélelmiszer 5%, a lakásépítés szintén 5%, a vendéglátás 18% ezek viszik el az átlagember pénzének legalább a 40%-át.

Szóval valóban, már az ÁFA is alacsonyabb mint a szocik alatt.

iparterves 2017.04.19. 16:17:57

@koala kóla:

A fizetéshez képest? Mármint kiéhez?

A 15 %-os adó és a felemelt TB ( amelynek egy része a szolidaritás és nem nyugdíja...) után a népesség döntő többségét kitevő minimálbér-közeliek kézhez kapott pénze kevesebb.

Nem sorolom a kis különadócskákat, a tranzakcióstól felfelé - ez is alapból csökkenti a pénzösszeget.

A pénzromlás KSH által mért mértéke biztosan kevesebb.

A benzinen több adó van, és szerencsére a forint gyengén tartása is hozzájárul ahhoz, hogy drága legyen a benzin a ebszerzési árak csökkenése ellenére.

A forint eurohoz/svájci frankhoz/dollárhoz mért gyengesége az MNB bűne.

Az alap-ÁFA ma 27 %. Ilyen magas ÁFA sehol másutt nincsen.

koala kóla 2017.04.19. 16:31:40

@iparterves: minimálbér 2010 70.000

nettó minmálbér 2017 85.000

ne hazudozz!

Milyen felemelt TBről hazudozol, 2010ben 52% volt a levonás a szuperbruttóból, ma 47%!

A különadók minimálisak, és kevesen fizetik őket, ÁFÁt és SZJAt majdnem mindenki fizet.

Milyen drága benzinről beszélsz a nettó átlagfizu 40%-kal több mint 2010ben, a 95ös benzin 2010ben 350 forint volt, most meg a mai napon 370.

iparterves 2017.04.19. 17:00:59

@koala kóla:

A nettó minimálbér 85.000 Ft. Klassz. Döfi!

Mennyi a bérlet ára Budapesten? 9500 Ft.

Mennyi volt 2008-ban? 8.250 Ft.

Mennyi volt egy BKV jegy? 270 Ft, most 350 Ft.

Mennyi volt a munkavállaló fizette TB 2008-ban? 15.5 % (nav.gov.hu/nav/archiv/adoinfo/jarulek/jaruj_101105.html)

Mennyi ma? 18.5 % (www.nav.gov.hu/nav/ado/jarulek/Fizetendo_jarulekok.html)

2008-ban még volt felső határa a nyugdíjjáruléknak, ma nincsen.

A különadók minimálisak.

Tranzakciós adó "A pénzügyi tranzakciós illeték a lakossági és vállalati banki, postai tranzakciókra, így egyebek között az átutalási megbízásra, beszedési megbízásra, bankkártyás vásárlásra, csekkbeváltásra, készpénzkifizetésre, készpénzátutalásra, továbbá a kölcsöntörlesztésre, a pénzváltási tevékenységre, valamint a banki díj és jutalék felszámítására terjed ki....Mértéke főszabály szerint az illeték alapjának 0,3 százaléka, de műveletenként maximum 6 000 Ft. A készpénz kifizetési tranzakciót, melyet magasabb, 0,6 százalékos illeték terhel és az illetékfizetési kötelezettségnek nincs maximuma." rsm.hu/kisokos/penzugyi-tranzakcios-illetek

Baleseti adó - "Az adó alanya az a személy vagy szervezet, akit, vagy amelyet a biztosítási kötelezettség terhel.

Az adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj, ide értve az esetlegesen megállapított MABISZ fedezetlenségi díjat is. Határozott tartamú biztosítási szerződések esetében az adó alapja a határozott időtartamra megállapított biztosítási díj.

Az adó mértéke a biztosítási díj 30%-a, azonban a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira, naponta gépjárművenként legfeljebb 83 forint (a fedezetlen időszakra ez a limit nem vonatkozik)." www.allianz.hu/hu/lakossagi-biztositasok/baleseti-ado.html/

Aztán vannak még az olyasfélék, hogy egyéni vállalkozó, akinek - függetlenül attól, mennyit is keres ténylegesen havonta - 100.000 Ft-os TB befizetési kötelezettsége van ( ami lehet kevesebb is, ha KATA-s ).

Minek soroljam tovább? Neked nem érdemes.

Akinek a 27 % kevesebb, mint a 20 meg a 25 %, azzal érdemben vitatkozni felesleges.

koala kóla 2017.04.19. 17:05:27

@iparterves: 'Akinek a 27 % kevesebb, mint a 20 meg a 25 %, azzal érdemben vitatkozni felesleges.'

Ne hazudozz nem 27% az ÁFA. Arcod nem szakad szét?

Egyéni vállalkozó KATA adója SOKKAL alacsonyabb mint a szocik alatt bármikor. 12 millióból 600.000 a kötelező összes levonás, az 5%.

Nem csoda hogy a koldustól a jól keresőig, mindenki a fideszre szavaz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.19. 17:09:56

@koala kóla: "világpiaci áron sehol nem kapsz gázt."

Viszont, ha a világpiaci ár 65%-ot esett 2013 óta, akkor illene a lakossági árnak is nagyot esnie. Vagy neked az rendben van, hogy a geci gazdád azt is ellopja? Sőt, külön örülsz neki?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.19. 17:11:50

@koala kóla: "nem 27% az ÁFA."

Persze, Ausztriában az élelmiszer ÁFÁ-ja 10%. De most Magyarországról beszélünk, ahol 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA. 27% az ÁFA.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.19. 17:22:05

Mi van? Ma Batyu csak 2 nicken tolja a hazugságokat?

iparterves 2017.04.19. 17:47:58

@koala kóla:

Nem 27 % az ÁFA?

Megijedtem, hogy valamit nem tudok.

2007. évi CXXVII. törvény

"V. Fejezet
ADÓ MÉRTÉKE

82. § (1)98 Az adó mértéke az adó alapjának 27 százaléka.

(2)99 A 3. számú mellékletben felsorolt termékek, szolgáltatások esetében az adó mértéke az adó alapjának 5 százaléka.

(3)100 A 3/A. számú mellékletben felsorolt termékek, szolgáltatások esetében az adó mértéke az adó alapjának 18 százaléka."

"Amennyiben a kisadózó vállalkozással kötött szerződés, ügylet a tartalma szerint a kisadózó és harmadik személy közötti munkaviszonyt leplez, akkor az adózási és egyéb jogkövetkezményeket e törvénytől eltérően a munkaviszonyra irányadó rendelkezések szerint kell megállapítani.
Az adóhatóság ellenőrzési eljárás keretében - az ellenkező bizonyításáig - vélelmezheti, hogy a kisadózó és a kisadózó vállalkozással összefüggésben a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles adózó között munkaviszony jött létre.
A vélelmet akkor kell megdőltnek tekinteni, ha az alábbi körülmények közül egynél több megvalósul:
• a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette;
• a naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem adatszolgáltatásra köteles személytől (a továbbiakban: megrendelő) szerezte;
• a megrendelő nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan;
• a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll;
• a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem a megrendelő bocsátotta a kisadózó rendelkezésére;
• a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg;
• a kisadózó vállalkozás minden kisadózóként bejelentett tagja, illetve a kisadózó egyéni vállalkozó a naptári év egészében azért nem minősül főállású kisadózónak, mert heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban áll vagy a kisadózó vállalkozáson kívül más vállalkozásban főállású társas vállalkozónak minősül (ideértve a más kisadózó vállalkozásban fennálló főállású kisadózói jogállást is) feltéve, hogy a kisadózó vállalkozás naptári évi bevételének legalább 50 százalékát olyan személytől szerezte, akivel/amellyel a kisadózó a naptári évben nem állt a fent említett jogviszonyok egyikében sem.38
A megrendelőt és az azzal kapcsolt vállalkozási viszonyban álló személyeket egy személynek kell tekinteni (kapcsolt vállalkozás: a Tao. tv.39 4. § 23. pontja szerinti vállalkozás)."

Mindenki, mindenki...aki meg nem mindenki, az nem is számít!

iparterves 2017.04.19. 17:49:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ezeket az összetett, az összeadásnál bonyolultabb számításokat nem kel erőltetni.

koala kóla 2017.04.19. 17:49:23

@iparterves: Köszi hogy beraktad hogy nem 27% az ÁFA. Én is így tudtam.

iparterves 2017.04.19. 18:04:47

@koala kóla:

Értem, hogy olvasási nehézségekkel kűzdesz, mert (el)vak(ult) vagy, ezért megismétlem, hátha megérted.

ÁFA tv 82. § (1) Az adó mértéke az adó alapjának 27 százaléka.

Ez eddig világos, ugye?

Az ÁFA általános mértéke 27 %.

Vannak kivételek, mint minden EU-s országban, s ezek a következőek:

(2) A 3. számú mellékletben felsorolt termékek, szolgáltatások esetében az adó mértéke az adó alapjának 5 százaléka.

(3) A 3/A. számú mellékletben felsorolt termékek, szolgáltatások esetében az adó mértéke az adó alapjának 18 százaléka.

Nos, mégegyszer: az általános adómérték 27 %.

A kivétel az 5 és a 18 %.

Ahogy a NAV fogalmaz:

"Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 82. § (1) bekezdésében foglalt főszabály szerint a termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások után fizetendő áfa általános mértéke az adó alapjának 27 százaléka. Kivételt jelentenek az Áfa tv. 3. és 3/A. számú mellékletében szerepelő termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások, amelyek az Áfa tv. 82. § (2) és (3) bekezdése alapján 5, illetőleg 18 százalékos adómérték alá esnek."

Talán ez érthető.

Azonban, legyen teljesebb a kép: vannak áfa mentes dolgok is.

Döbbenet - áfa mente is lehet valami!

Attól még az általános ÁFA adómérték a 27 %.

koala kóla 2017.04.19. 18:06:34

'Vannak kivételek, mint minden EU-s országban, s ezek a következőek:'

Ilyen nagyvonalú kivételek nem voltak az MSZP országban.

alien 2017.04.19. 18:08:30

Szerintem azert kérdés, hogy ha egy végtelen számú tömeg egy akarattal rendetlenkedik akkor nem valósulhat meg a tényállás? Mindenki tiltakozni ment ez ok de akkor is megdobott festékkel egy kozepuletet ez bűncselekmény lehet.
A bíró magánvéleménye mar azert izgalmas lenne. Mondjuk van bíró aki nem hisz a kölcsön visszaadásában akkor a hatályos jogszabály ellenére döntsön hite szerint.
Azert a döntés nem biztos, hogy nem jogállami, lehet hogy máshogy fog minősülni másodfokon de valamilyen cselekmény tortent amit a jog büntetni rendel.
Ha nem politikai okból dobom meg a Sándor palotát akkor garázda vagyok? Ha azert dobom meg mert nem szeretem a tulajt akkor? Ha román vagyok es azert mert bent egy magyar van akkor meg igen. Rohadtul mindegy az ok, ha nem jogos védelem, vég szükség vagy jelentős tévedés akkor ez mind mindegy. Az elkövetési magatarartas az eldobott dolog kesz ennyi.

iparterves 2017.04.19. 18:12:29

@koala kóla:

Némileg érdesebben, de értésedet elősegítően:

Mindenki okos.

Kivéve: @koala kólát, aki hülye.

Akkor ezek szerint mindenki okos vagy mindenki hülye?

Vagy mindenki félhülye?

Nem egyedül @koala kóla a hülye.

Ezt megértetted?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.19. 18:12:56

@6.Lenin: "És melyik hazát szereted? Van sajátod?" - Ezt pont egy volt munkásőr kérdezi aki kiszolgálta a szovjeteket? Nem szégyelled magad? Szétrágták már a molyok az egyenruhádat vagy nagyon vigyázol még rá? És a hatástalanított davajgitárod még megolajozod mindennap?

alien 2017.04.19. 18:23:40

Koala kóla beteg vagy hitlertel meg orbannal. Legyszi írd mar az egyenleghez legalabb drezdat. Meg azt, hogy mondjuk nem fizetett adott. Goring meg nettó szetrabolta europat. Es ehhez tenyleg minuszbol indult. Remek.

alien 2017.04.19. 18:27:14

@koala kóla: ne megvan a válasz gomb. Nem látszott. Szoval hitler orban kánaán beteg vélemény. Orban semmit nem tud felmutatni. Hitler meg egy bunkerben döglött meg. Ha minden igaz. Nemet ország meg romokban volt es majd egy generáció veszett oda az orosz fronton. De biztos igazad van. A nácik meg az agyukat loptak szet. Hitler nem fizetett adót.

iparterves 2017.04.19. 18:35:19

Úgy veszem, hogy @koala kóla megértette a példázatot.

Nem csekélység!

dare 2017.04.19. 19:01:49

Az egész büntetőjog egy olyan labirintus, ahol vannak kisajtók a menekülésre ugyan, de ezeknek a kulcsát gondosan őrzik, és nem mindenkinek adják oda szívesen (persze van amikor az érdekek úgy kívánják).
Ha úgy működne, hogy minden betérő vendég azonos sebességgel, azonos ellátmánnyal, egyforma segítséggel tudnák átvészelni ezt a lélekvesztőt, akkor beszélhetnénk igazságszolgáltatásról is, olyan érdekes szó ez, sok bírónak odaadnám napi 100-szoros felmondásra, csak hogy ízlelgessék.
De ameddig ez nem valósul meg, addig csak hivatkozunk egy Btk nevű könyvre, amiben le van írva mi miért jár, lehet példaként odavetni hány nap jár bizonyos csínytevésekért, egy festékpatron dobásáért 300 óra közmunkát ítélni (károkozás nélkül) és helyeslően bólogatni mert ez a "törvény", és a törvény szent és sérthetetlennek számít, addig itt tényleg ne beszélgessünk törvény előtti egyenlőségről.
Ez egy vicc, és nagyon remélem a helyeslők soha nem kerülnek ilyen helyzetbe.

koala kóla 2017.04.19. 19:17:57

@dare: feltételesen volt szabadlábon ez a szegény fiú

alien 2017.04.19. 19:18:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az osszes ilyen név hihetetlenül irritál ezt el kellett mondanom bocs.

alien 2017.04.19. 19:20:56

@koala kóla: egy tejjel mézzel folyó kánaán vagyunk. Adj mar a szerbol amin vagy.

6.Lenin 2017.04.19. 19:41:37

@alien:

Szerintem is hülye 1 nevet választott.

alien 2017.04.19. 19:45:14

@koala kóla: nem próbára bocsátottak.

alien 2017.04.19. 19:45:55

@6.Lenin: @koala kóla: nem próbára bocsátottak.

alien 2017.04.19. 19:47:24

@6.Lenin: rohadt érintő képernyő. Szoval,azt akartam csak mondani, hogy van egy csomo ilyen. Van egy női nevű es hatmillió képző mellette. Attól a hideg lel ki. Állítólag valami század véges gyökér.

6.Lenin 2017.04.19. 19:50:12

@alien:

Kösz.
Megnyugtattál, bár nem tudom, hogy mi a közöm hozzá?

Ludovikás Levente 2017.04.19. 19:50:30

@pamut:
Ja akkor szerinted a törvényt kell hozzáigazítani az ilyen Gulyás féle melegedőfiúk szokásaihoz? Ha ő csinálja akkor törvényes "véleménnyilvánítás", de csak az és annyi

Ludovikás Levente 2017.04.19. 19:55:15

@dare:
Ha nem akar ilyen helyzetbe kerülni, akkor legközelebb ne festékpatronnal akarja kifejezni a véleményét. Van ezernyi más módja ennek, pláne egy ilyen agyonhájpolt libsi médiasztár esetében

Az meg nettó hazugság, hogy lemosható festék, vasárnap amikor arra jártam még bőven ott volt a macskaköveken

6.Lenin 2017.04.19. 19:55:33

@alien:

Ok, így már majdnem tiszta a kép.

Ludovikás Levente 2017.04.19. 19:59:36

@koala kóla:
"a Transparency International is százmilliókkal gazdagodott.'

Megdolgozott érte, sikerült jó mélyre sorolni Magyarországot. Persze teljesen független szervezetként

Ludovikás Levente 2017.04.19. 20:02:33

@metax:
"Ilyen ember ítélte halálra Nagy Imrééket."

Csak azért nem küldték a Gyugyut a 301-esbe, mert már betelt. Ezek mndenre képesek

6.Lenin 2017.04.19. 20:06:07

@Ludovikás Levente:

Amennyiben valahol éppen véleményt nyilvánít, simán le kell önteni, aztán kiderül, hogy mások esetében is érvényes-é ez a módszer.
A füttyös Petya visított amikor őt fütyülték ki.

Bár az elég 1értelmű, hogy valódi mondanivaló hiánya miatt izgága a pacák, másként valószínűleg még a kóbor kutyák se pisilnék le. Túl van ez nagyon lihegve.
A bíró helyében csak a takarítás költségét fizettetném meg vele. Kár belőle ekkora "hőst" csinálni. A tizedét nem éri a fószer.
szerintem.

Brother Love (törölt) 2017.04.19. 20:14:56

Nem értek egyet az ítélettel és az eljárás is túlzás volt, bilincsben, vezetőszáron, őrizet után előállítani ezt a két srácot nyilvánvaló erődemonstráció.
Ettől függetlenül a poszt szerzőjének meg kellene néznie a garázdaság tényállását, az ugyanis nem arról szól, hogy tényszerűen megbotránkozást kelt valakiben a cselekmény, hanem arról, hogy "alkalmas arra". Éppen ezért gumijogszabály - elvileg bármi alkalmas lehet arra, hogy megbotránkozást keltsen.

Szerintem a bírónak _még ha a legszigorúbban is mérlegel_ meg kellett volna állapítania, hogy a festékdobálás ugyan alkalmas lehet arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, azonban az adott körülmények között (tüntetés), véleménynyilvánításként gyakorolva (hiszen a klasszikus garázda magatartások általában cél nélküliek, max. öncélúak, lásd kukaborogatás, verekedés stb.) a társadalomra veszélyesség oly csekély, hogy a legenyhébb büntetés kiszabása is indokolatlan lenne. Ezért megrovás, oszt jónapot.

De még arra is hajlok, hogy nem is volt garázdaság, mert nem volt ez sem kihívóan közösségellenes, sem erőszakos magatartás igazán.

Btk. 64. § (1) Megrovásban kell részesíteni azt, akinek cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy az e törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása - ide nem értve az elkobzást, a vagyonelkobzást és az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét - szükségtelen.

Btk. 339. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

dare 2017.04.19. 20:19:03

@Ludovikás Levente: Igazad van abban, hogy ez nem a legjobb véleménynyilvánítási eszköz, de mivel nem tettek kárt az épületben felmerül a kérdés, mi alapján kaptak ők ilyen büntetést?
Megszégyenítés?
Inkább, mint a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása volt a cél.

teéjesenmindegy 2017.04.19. 20:21:34

Valaki világosítson fel, mert nem értem, hogy mit mond a b1 blog.
Tehát a hatályos törvények alapján akkor garázdaság valami, ha a JELENLÉVŐKBEN riadalmat, felháborodást vagy megbotránkozást vált ki?????
Most komolyan, ez a hatályos törvény?
Mert akkor egy ute-fradi tombolás sem garázdaság, hiszen az ott jelenlevők teljesen egyetértenek, és egyikük sem háborodik fel amikor szétszedik a metrót.
De a disznólábak a Duna-parton sem az, mert akik csinálták azok nyilván nem botránkoztak meg.

6.Lenin 2017.04.19. 20:26:17

@dare:

És, ha legközelebb minden hasonló elmeroggyant összeken mindent a városban, vagy bárhol?

Ludovikás Levente 2017.04.19. 20:30:03

@Brother Love:
"... a festékdobálás ugyan alkalmas lehet arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, azonban az adott körülmények között (tüntetés), véleménynyilvánításként gyakorolva ... a társadalomra veszélyesség oly csekély, hogy a legenyhébb büntetés kiszabása is indokolatlan lenne. Ezért megrovás, oszt jónapot."

És ha mondjuk a Dohány utcai zsinagógát dobálja meg ugyanígy, mert nem ért egyet a főrabbi valamelyik döntésével, akkor is ezt mondanád?

Na látod

dare 2017.04.19. 20:31:14

@6.Lenin: Megvan rá az esély, mivel nem azt érték el a büntetéssel amit szerettek volna (megfélemlítés), hanem általános közfelháborodást, és bejött a képbe a mártíromság (meg persze a szolidaritás).
Nem lett volna szabad egy ilyen szituációban ilyen büntetést adni, de ezt te is leírtad az előző hsz-edben.
Tévedtek az irányban, elég lett volna egy ejnye-bejnye.

Ludovikás Levente 2017.04.19. 20:35:10

@dare:
Visszaesőkről van szó, ami súlyosbító körülmény

És ami ennél is nagyobb gond, hogy nem mutattak megbánást, nem mondtak le a szabálysértő cselekmény megismétléséről. Igazából emiatt tarthatták benn őket hosszabb ideig, hiszen fennált a szabálysértés ismétlés lehetősége

Ludovikás Levente 2017.04.19. 20:38:43

@dare:
"elég lett volna egy ejnye-bejnye"

Visszaesőnél erre gyanítom nincs lehetőség, hiszen a korábbi ejnye-bejnye nem térítette belátásra. Első alkalommal még elmegy, utána viszont a bíróság csak bohócot csinál magából

Ludovikás Levente 2017.04.19. 20:40:49

@dare:
"mivel nem tettek kárt az épületben "

Tegyük fel fogok egy puskát és rád lövök de nem talállak el, akkor az ejnyebejnye?

dare 2017.04.19. 21:00:30

@Ludovikás Levente: Képzeld magad egy bíró szerepébe.
Áll előtted egy rendszerellenes, forradalmi attitűddel megáldott ember, aki nem mutat megbánást, hangoztatja tovább a szándékait, és neked mérlegelned kell, milyen büntetést kell adni egy ilyen embernek?
Én elengedném, viszont megemlíteném a következő alkalommal felfüggesztett börtönt helyezek kilátásba neki.
Azzal, hogy megszégyenítem, nem fogok okosan eljárni egy ilyen ügyben, mert azzal csak bátorítom őt, és a szimpatizánsait.
Persze lehet, akit így le lehet győzni, de nem ebben a helyzetben.
Ez egy nagy semmi, 300 óra közmunkával díjazva.
Amikor egy bíró visszaél a hatalmával (vagy csak fitogtassa), arra már rengeteg példa volt, és soha nem sült ki semmi jó belőle.
A kevesebb több lett volna, de a büntetési mániával megáldott bírók ezt valószínű soha nem értik meg, ezért vannak ilyen ítéletek még mindig.

6.Lenin 2017.04.19. 21:02:33

Nem a bíró csinált belőle politikai hisztériát. A pacák simán botrányt akart okozni, hogy megint 5 perc figyelmet kiharcoljon magának. Szerintem a közmunkára ítélés helyes ítélet.
Legalább 1x talán valami hasznosat is csinálhat.
Mondjuk én az M1-en élőben közvetíteném minden percét.

pamut 2017.04.19. 21:03:42

@Ludovikás Levente: ezt ki mondta, te buzizó alpári sötét fasz fideszes?

koala kóla 2017.04.19. 21:03:45

@dare: 'Én elengedném, viszont megemlíteném a következő alkalommal felfüggesztett börtönt helyezek kilátásba neki. '

Már most is visszaeső. A 3 csapás törvény értelmében legközelebb kivégzik.

koala kóla 2017.04.19. 21:09:35

@dare: Nem, csak hülyéskedtem. Életfogytiglan.

Brother Love (törölt) 2017.04.19. 21:10:59

@Ludovikás Levente: De nem a zsinagógát dobálta meg.

Tudtommal nem uszítottak, nem akartak épületet foglalni.
Azt mondjuk nem tudtam, hogy visszaesők, de szerintem ez akkor is bagatell ügy, diákos csínytevés kategóriájában, annak veszélyességében mozog.
Ha jól tudom - most lusta vagyok utánakeresni - a rongálás nem is állt meg, a lemosható festék miatt. Nem volt állagsérelem, vagy mi.

6.Lenin 2017.04.19. 21:11:35

@dare:

Fordítsuk meg a kérdést. Az ilyen cselekedetek mekkora politikai hasznot hoznak a rendszert bírálóknak?
Állítólag már 6. éve minden szar ebben az országban. Az ellenzék támogatottsága meg a béka seggénél.
Nem az ilyen "forradalmárok" sikere ez?

Ne a bíró helyébe képzeld magad, hanem az egyszerű választókéba. Erről álmodnának, hogy ilyen pacákok fogják megoldani a problémákat, ha hatalom közelébe kerülnek?
Szerintem az ehhez kapcsolódó hisztik is többet ártanak, mint használnak, de ez nem az én problémám.

dare 2017.04.19. 21:21:47

@6.Lenin: "Az ilyen cselekedetek mekkora politikai hasznot hoznak a rendszert bírálóknak?"
Sokat, mivel semmiért kaptak arányosan nagy, megszégyenítő ítéletet.
Ezek a forradalmárok mások mint az előzők.
Nem az a szint, mint a kocsifelrobbantós, Csintalannal csintalankodók.
Szinte alig kell tenni valamit, csak meglovagolni a hullámot.

koala kóla 2017.04.19. 21:22:46

@Brother Love: 'Tudtommal nem uszítottak, nem akartak épületet foglalni. '

Ez nem része a garázdaság tényállásának, amiért a simogatást kapták.

koala kóla 2017.04.19. 21:25:37

@dare: beterítette szegény rendőr úr kabátját a hülye festékével

és mivel ki volt adva szigorúan hogy nem rugdoshatják agyon az antifákat, ez elég frusztráló lehetett a zsaruknak

úgyhogy az a minimum hogy a rendőre mellett áll ki az állam bácsi így a rendőr jól érezheti magát, és a ratyi se lett megcipőzve

Ludovikás Levente 2017.04.19. 21:25:50

@dare:
Nem értek egyet a felfüggesztett börtönbüntetéssel. Mert ha visszaeső lesz, akkor mehet a sittre. Ahol úgy megköcsögölik a roma tezsvírek, hogy kettéáll a szeme. Persze lehet hogy pont azt élvezné

A közmunka szerintem jó, de hogy hány órát és milyen körülmények között azt nem tudom megmondani. Van itt úgyis annyi nagyokos hogy megszámlálni se bírom.

A bírósági tárgyalás nem megszégyenítés, nem vágta pofon a bíró, nem marházta le vagy hasonló

6.Lenin 2017.04.19. 21:27:58

Érdekes, hogy eddig senki nem írt arról, hogy ez a cselekmény előre megfontolt szándékot feltételez, hiszen nem tartozéka 1 politikai tiltakozásnak a festék, vagy hasonló eszközök. Nem hirtelen felindultságában képezte át magát festő/mázolónak.
Ilyen estben nem súlyosbító körülmény az előre megfontolt szándék? Visszaesőként különösen. Mi köze ennek a politikai véleménynyilvánításhoz?
Sima feltűnési viszketegsége 1 jelentéktelen pacáknak.
Szerintem.

Ludovikás Levente 2017.04.19. 21:28:46

@dare: @Brother Love:

Szánalmas nálatok libsiknél ez az állandó kettős mércézés. Egy jogállam így nem működik, ezért is kell kivetnünk magunkból a saját oldlon mindent relativizáló, a másikon meg egyfolytában lenyakazást követelő libsizmust

6.Lenin 2017.04.19. 21:30:49

@dare:

És néhány nap alatt elhalt a lelkesedés, megunják, hazamennek. Ez siker lenne?
Mire?
Megdönti a rendszert?

Ludovikás Levente 2017.04.19. 21:31:28

@Brother Love:
Még egyszer: nem volt lemosható festék, mert még az elmúlt hétvégén is ott láttam a köveken

koala kóla 2017.04.19. 21:33:40

@Ludovikás Levente: szerintem a közmunka kifizethető pénzben

de lehet rosszul tudom

6.Lenin 2017.04.19. 21:35:59

@Ludovikás Levente:

Szerintem ezért vannak támogatottságban ott, ahol. Ez a saját "sikerük", és pont a kettős mércéjüknek köszönhetően. Eddig bevált a taktikájuk. Képtelenek kilépni belőle.

koala kóla 2017.04.19. 21:36:00

@6.Lenin: ez csak technikai kérdés

nyilván a bíró szubjektíve figyelembe veheti a büntetés kiszabásakor, de a GARÁZDASÁGnak nincs előre kitervelt tv-i verziója, azaz ez irreleváns

6.Lenin 2017.04.19. 21:40:26

@koala kóla:

Pedig ebben az estben nem kéne sokat görcsölni a bizonyítással. Csak nem garázdaságnak kéne minősíteni, hanem szándékos félelemkeltésnek/uszításnak. Egy tömegben ilyen cselekedet könnyen átcsaphat gyújtogatásba, lincselésbe is.
Nem venném ezt ilyen lazán.

koala kóla 2017.04.19. 21:46:04

@6.Lenin: Jó de minden eset egyedi, és ezek tényleg nem agresszív tüntetők voltak alapvetően

szerintem mondjuk festéket ne dobáljanak és főleg ne akkor amikor másik garázdaságért fel vannak függesztve, de a 300 óra sok, persze ez csak első fok, mindenki fellebbezett

300 óra az majdnem 2 hónap meló, 2 hét elég lenne, nem kell belőle mártírt csinálni szvsz

koala kóla 2017.04.19. 21:50:57

mondjuk a büntetés gondolom azt is jelenti hogy gulyásnak semmilyen munkahelye nincs mert akkor nem ítélik közmunkára

sóhegy049 2017.04.19. 21:55:55

Mit görcsöl itt a nemzeti hipp-hopp? Nézzétek a meccset. :-)

6.Lenin 2017.04.19. 21:56:51

@koala kóla:

De azt sem lehet, hogy mostantól kezdve minden marha összefestékez mindent, másnap meg az ATV-,Hirtv-ben kinyalják a seggüket, és forradalmárt csinálnak belőlük.
Az egyik seggfej szétfütyül mindent, a másik kékre festi az eget.
Ebbe bukna bele a rendszer?
Ezt tényleg elhiszi valaki is?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.20. 00:28:00

@6.Lenin: Ja. Előre megfontolt, mint a tankhoz az akku, ugye? Mi van vén munkásőr? Összetartás van a brigádban?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.20. 00:31:20

@alien: Nem is véletlen hogy ez a nickem! :-)) Eredetileg csak Kurt úrfi volt Stefike után, de miután egy egész posztot szenteltek Őtrollságomnak, onnan kombináltam ezt, sőt az avatar is onnan van.

babo_ 2017.04.20. 07:34:56

@Laikuska: Jogos. Reggel egy csoport fagyizó óvodás jött velem szembe, munkába menet. Az egyik nekem jött kezében egy fagyival.
Több mint 10 percembe került, mire le tudtam takarítani. Ráadásul a mellettem álló autóra is fröccsent belőle. Bevallom, nagyon megijedtem, mert haza kellett mennem átöltözni, és elkéstem a munkából. Az nyilvánvaló, hogy ez csoportosan elkövetett garázdaság és károkozás. (A szándékosságban nem vagyok biztos, bár a kölyök végig röhögött).
Ugye most őt is elítéli a tisztelt bíróság?

6.Lenin 2017.04.20. 09:07:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nagyon jó a példád. A tank se volt -szerintem-véletlenül, elköthető állapotban.
Szerinted az a normális, hogy 5kg festékkel megyk politikai tüntikre? Még jó, hogy nem kézigránáttal, vagy aknavetővel megyek kirándulni, moziba.
Bár köcsögéknél ez lehet a normális, ballib módon nem próbáltam még gondolkodni, talán ezét furi nekem az ilyesmi.

6.Lenin 2017.04.20. 09:13:56

@babo_:

Keversz valamit. A véletlent a szándékossággal.

A Marci gyerek állandóan hord magánál néhány kiló festéket, hátra rájön a festhetnéki rohama, és akkor neki festenie kell, mert másként esetleg sokkal nagyobb kárt is képes lenne okozni embertársaink. Ez a kisebbik rossz. Más különösebb gond eddig nem volt vele.
Igen, ezt talán a bírónak illett volna mérlegelnie.

Ludovikás Levente 2017.04.20. 17:55:41

@babo_:
Hogyha te is kiemelten védett műemléki épület vagy és a gyerek fagyija egy festékpatronból készült, akkor már csak a szándékosságot kell bebizonyítani a garázdasághoz

6.Lenin 2017.04.20. 19:27:48

@Ludovikás Levente:

Amennyiben óvodás gyerekek sétájának nem rendeltetésszerű eszköze a festékpatron fagyi, akkor a szándékot se kell nagyon erőltetni, hiszen valamilyen szándékkal vitte a sétára. Bár egy jó ügyvéd csodákra képes, ha a bíró.......

Laikuska 2017.04.21. 13:52:46

@babo_:
Tisztelt babo_!

- Az ovisokat nem ítéli el a biróság. Valószínűleg gyerek- vagy fiatalkorúak, az esetek döntő többségében. ( Ez kiderül az igazoltatáskor, őrizetbevételkor, kihallgatáskor, a jegyzőkönyv felvéténél, az előzetes letartóztatás kezdeményezésekor stb. Egy kiscsoportos óvodásnak lehet nagycsoportos az apja.)

- A garázdaság nem áll meg a szándékosság hiánya miatt. (Persze lehetséges, hogy többszörösen visszaeső, elvetemült fadzsibűnözőről van szó.)

- Teljesen lényegtelen, hogy Ön megijedt, az eset inkább kellemetlen mint ijesztő.
( Kártérítés járhat Önnek, ha nem tudnak megegyezni akár perelhet is több-kevesebb sikerrel. )

" Az nyilvánvaló, hogy ez csoportosan elkövetett garázdaság és károkozás."
- A leírtak alapján a csoportosság minősítés sem áll meg, az akarategység hiánya miatt.

" kölyök végig röhögött"
- A kisgyerekek nevetni szoktak, öröm nézni. ( Ez nem közismert dolog, csak azok tudják igazán akiknek van gyermekük. )

Üdvözlettel.
süti beállítások módosítása