B1 blogcsalád



Közeleg a pávatánc vége?

2017. április 04. - Szelestey

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. április 4. Hangos sajtószemle itt.

The Times

the_times_1.jpg

A konzervatív lap úgy értesült, hogy németekkel és a franciákkal az élen jó 20 uniós ország ultimátum elé akarja állítani Magyarországot és Lengyelországot: vagy befogadják a menekülteket, vagy szedjék a sátorfájukat az EU-ból. Magyarázatként a brüsszeli tudósítás hozzáteszi, hogy a kvóták elleni lázadást a magyarok vezetik, akik egyben „kulturális ellenforradalmat” indítottak a jogkörök brüsszeli központosítása ellen. Sem ők, sem a lengyelek nem hajtják végre a közös döntés rájuk eső részét 160 ezer menedékkérő elosztására. A többiek ezért kívánják felvetni az egység kérdését a két euroszkeptikus és populista vezetésnél, éspedig ősszel, amikor tetőpontra érkeznek a tárgyalások a brit válásról. 

Egy magas rangú nyugati diplomata szerint Budapestnek és Varsónak választania kell: vagy részei az európai rendszernek vagy nem, de az uniót nem lehet zsarolni. Az egységnek megvan a maga ár. A forrás hozzátette, hogy az Európai Bíróság remélhetőleg a közösség számára kedvező ítéletet hoz a magyar panasz ügyében. Ha igen, akkor mind a magyaroknak, mind a lengyeleknek el kell fogadniuk a verdiktet, mert ha nem, annak pénzügyi és politikai következményei lesznek. Többé nem játszhatják, hogy kint is vannak meg bent is. Az EU igen kemény lesz ez ügyben. A jelentés kitér arra, hogy a magyar és a lengyel vonakodás már csak azért is berzenkedést vált ki Brüsszelben, mert sok tagállam amögé bújva nem tesz eleget a kvótahatározatnak.  

FAZ 

fraknfurter.jpg

A migráció kapcsán az európai egység fontosságára figyelmeztetett a német kancellár. Merkel azután nyilatkozott, hogy Berlinben a cseh és a szlovák kormányfővel találkozott. Mint mondta, ez ügyben nem lehet megkerülni a szolidaritást, a vonatkozó határozatok érvényesek. Viszont itt nem csupán a menekültek befogadásáról van szó, hanem a külső határok védelméről és az emberáradatot kiváltó okok felszámolásáról is. A cikk megjegyzi, hogy immár Prága és Pozsony is elhatárolódik a visegrádi csoport másik két tagjától, Magyarországtól és Lengyelországtól, mert a színfalak mögött nem ért egyet azok illiberális vonalával. A berlini megbeszéléseken különben mindhárman úgy foglaltak állást, hogy a britekkel közösen kell tárgyalni, nem kétoldalú alapon. Nem szabad, hogy London megossza a 27-ket. 

Bloomberg

bloomberg.jpg

A demokráciáért vívott harc küzdőtere lett Budapesten a Soros György által alapított egyetem, a CEU túlélése kapcsán a tét immár a liberális demokrácia jövője egész Kelet-Európában. Erről az intézmény rektora beszélt. Ignatieff úgy látja, hogy a Fidesz-rezsim lassan, de biztosan megszilárdítja hatalmát a magyar társadalom fölött, a Közép-Európai Egyemben ugyanakkor ennek akadályát látja. Az EU történetében ez az első alkalom, hogy az egyik tagállam be akar zárni egy szabad tanintézményt, de a CEU-nak éppen ezért kell megnyernie a harcot. A rektor hozzátette, jelen körülmények között minden eddiginél fontosabb, hogy fennmaradjanak a független iskolák a világnak ebben a részében. Emlékeztetett arra, hogy egészen a közelmúltig úgy gondolta: Magyarország szabad ország. A hírügynökség megjegyzi, hogy az unió fontos útelágazáshoz érkezett, hiszen kiválnak a britek, közelednek a francia és a német választások, keleten ugyanakkor a lengyelek követik a magyarokat az illiberális úton. Orbán pedig mind jobban kiterjeszti ellenőrzését a független intézmények fölött, ideértve az igazságszolgáltatást, hiába tiltakozik az EU.

BBC

bbc_1.jpg

A CEU rektora azt mondta, ők csak azt szeretnék, hogy hagyják békén az egyetemet, mert annak eredményei önmagukért beszélnek. A tanintézmény nyolc tudományágban is a világ legjobb egyetemei között van, különösen kiemelkedik a politológiában és a nemzetközi tanulmányokban. Az ellene indított akció a legújabb fejezet a liberalizmussal szembeni harcban, amit az egyre inkább radikális Orbán Viktor hirdetett meg. Fő célpontja Soros György, aki támogat több liberális civil csoportot. Ugyanakkor a Fideszben többen is szemet vetettek a CEU rendkívül jó helyen lévő épületeire. Viszont a tiltakozás ereje a jelek szerint meglepte a kormányt. A legsúlyosabb ezek közül az Oktatási Hatóság nyilatkozata volt, miután az megerősítette, hogy az egyetem teljes mértékben legálisan működik. A kompromisszumos megoldás az lehet, hogy új nemzetközi megállapodást köt az egyetem és New York állam. Ha az kellőképpen szavatolja, hogy a hatalom többé nem avatkozik be, akkor még meg lehet menteni a CEU-t. 

FT

financial_times.jpg

Az Oxfordi Egyetem helyettes rektora szerint a CEU elleni fellépéssel a magyar kormány csapást mérne azokra az értékekre, amelyek nélkül egyetlen egyetem sem tud megfelelően működni. Louise Richardson hozzáteszi, hogy a kormány eljárása veszélyezteti a tanszabadságot, noha az egyetem eleget tesz minden törvényi kívánalomnak és a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme. Tanszékei sorra nyernek különféle nemzetközi elismeréseket. Működése hozzájárult a magyar tudományos élet presztizsének erősödéséhez. A benyújtott jogszabályváltoztatás viszont nagyban ártana az intézmény autonómiájának, felrúgna korábbi egyezményeket és biztosítékokat a magyar állam részéről. Egyben veszedelmes precedenssel szolgálna, amikor korlátozza az egyetem függetlenségének alapfeltételeit. A szerző, aki a közelmúltban lett a CEU Felügyelő Testületének tagja, sürgeti, hogy az Orbán-kabinet vizsgálja felül elgondolását, mert az az országnak is károkat okoz. 

Guardian  

guardian.jpg

Egy neves szélsőségkutató úgy látja, hogy az unió túlságosan is sokáig elnézte, amit Orbán Viktor művel, de most állást kell foglalnia, mert a magyar vezető immár a kritikus és multikulturális Közép-Európai Egyetemet vette célba. Ám nem szabad megengedni, hogy elterjedjenek a kormányfő illiberális nézetei. Cas Mudde, aki 20 éve két éven át maga is tanított a CEU-n és jelenleg a Georgia-i Egyetemen dolgozik, rendkívül jó tapasztalatokat szerzett annak idején Budapesten. A diákok csaknem mind keletről jöttek, az oktatók nyugatról. Hogy a kormány most ki akarja paterolni az intézményt, abban az elemző nem talál semmi meglepőt, hiszen a CEU megtestesít mindent, amit Orbán megvet: kritikus, globális, független és multikulti. A politikus egyébként már két évtizeddel ezelőtt szembekerült az egyetemmel, valamint a Nyílt Társadalom Alapítványokkal. Már akkor szó volt arról, hogy visszavonja a CEU akkreditációját, de azután nem lett semmi a dologból. Azidőtájt a miniszterelnök még csak kezdte a tekintélyelvű izmozást, de fontosabb volt számára az uniós belépés.   

A politikus ma már nem a nyugati vezetés kedvence, sokkal inkább az illiberális demokraták modellje egész Európában. Országát illiberális demokráciává alakította át. Szembemegy Merkellel és az ő befogadó és integrált Európa-képével. Azt gondolja, hogy a liberális demokrácia ideje már lejárt, egy nacionalistább, illiberális korszak jött el, amit ő indított el. Amikor a „pénz, a média, a globális kormányzás és a nyílt, globális társadalom ellen harcol, utóbbin Sorost kell érteni, alig leplezett antiszemita felhangokkal, nos, akkor épít a Brexitre és Trumpra, illetve az Európai Néppárt folyamatos támogatására. Látni kell, hogy itt messze nem belügyről van szó. Orbán az illiberális demokrácia vezérürüje, egyben az egész kontinensen ösztönzi ez ilyen erőket. Ily módon ezúttal nem csak az CEU, hanem az összes egyetem jövője forog kockán. Ha most nem parancsolunk megálljt, hamarosan hasonló lépések következnek a lengyeleknél és másutt is. Többé nem szabad kézből etetni Orbánt, mert az csak radikalizál másokat és aláássa az EU, illetve az Európai Néppárt értékeit. Az EPP-nek választania kell Merkel és a magyar vezető, a liberális és illiberális demokrácia között. Továbbá hogy az a világkép győzedelmeskedjen-e, amelyben bátorítják, hogy az egyetemek legyenek kritikusak és függetlenek, illetve netán  az, amelyben bezárással fenyegetik őket, ha történetesen kritikusak és függetlenek. 

Süddeutsche Zeitung 

suddeutsche.jpg

Az újság „Újabb zaklatás“ címmel számol be arról, hogy Magyarországon, Ukrajnában, Egyiptomban már megint a civileket cseszegetik. Az átláthatóságra hivatkozva különféle törvényekkel nyomás alá helyezik őket, mert oligarchák és áldemokraták így próbálják megszilárdítani a hatalmukat. Ehhez egyre inkább formális, bürokratikus eszközöket vetnek be, pedig a digitális korszakban nem lehet sokáig titokban tartani a híreket a korrupt, mohó és tolvaj elitről. Vértelen, ám annál hatékonyabb háború folyik a civil társadalom ellen. Putyin mutatja, hogyan kell ezt csinálni, amikor idegen ügynökökként tilt be ilyen csoportokat.

Most Európa közepét is elérte a baj. A magyar kormány arra akarja kötelezni az NGO-kat, hogy közöljék, kik támogatják őket külföldről, hogy azután ellenséges ügynökként lejárassák ezeket a szervezeteket. Az első számú céltábla: Soros György, merthogy az olyan csoportokat segít, amelyek a kisebbségvédelem, az emberi jogok, a képzés és a táplálkozás területén működnek. Csupa olyan feladat, amit az állam nem tud vagy nem akar ellátni. Ám Soros jó példa arra, hogy látszólag politikamentes ügyek is igen fontossá válhatnak, ha az uralkodó elit veszélyben érzi a kegyencrendszert vagy a saját érdekeit. A gond az a szóban forgó szervezetekkel Európa peremén, hogy leleplezik az áldemokráciákat, ezért veszélyesek. Éppen emiatt akarja az Orbán-kabinet a CEU-t is elűzni, hiszen az ellentmond a zárt, ellenőrizhető társadalom gondolatának. Budapesten a kormány azt hajtogatja az Emberi Jogi Biróság legutóbbi ítélete nyomán, hogy a két bangladesi menekült miatt kirótt bírságot nem a kormánynak, hanem Sorosnak kellene megfizetnie, mert neki van elég pénze. Ez az arrogancia igazolja, hogy a hatalom milyen cinikusan vélekedik bírálóiról.

Der Standard

der_standard.jpg

A magyar kormánynak sürgős, hogy becsukassa a CEU-t. Az Országgyűlés már ma szavaz a törvényjavaslatról, amelyet úgy fogalmaztak meg, hogy annak feltételeit az egyetem ne tudja teljesíteni. Pedig az iskola magas színvonalon működik és hatása az egész térségben érződik, a nyílt társadalom jegyében. Orbán Viktor azonban illiberális demokráciára törekszik. Mindenben, amit Soros támogat, a miniszterelnök akadályt lát terveinek valóraváltásához. De már formálódik az ellenállás, ám emiatt is akarja Orbán a lehető leggyorsabban keresztülverni az indítványt. Egy nap alatt lezajlik minden, ez is alátámasztja, milyen szavazógép lett Magyarországon a parlamentáris demokráciából. A CEU pedig alighanem kénytelen lesz valahová máshová áttelepülni. Az Osztrák Rektori Konferencia és a Neos Párt azt szeretné, ha Bécsbe, Grazba vagy Klagenfurtba költözne. Az egyetemi vezetők szervezetének vezetője arról ábrándozik, hogy bár minden osztrák főiskola olyan szintű lenne, mint a CEU. Közben Orbán folytatja a nyomulást, a főleg a Soros által finanszírozott civilek ellen. Őket orosz mintára idegen ügynökökként bélyegeznék meg.

FAZ/Die Welt/Süddeutsche Zeitung/Die Zeit  

die_welt.jpg

Az újságok honlapjai a Reuters egyperces riportfilmjében számolnak be a CEU mellett tartott vasárnapi tüntetésről, az egyetem ellen kezdett hivatalos hadjáratról és a nemzetközi tiltakozásokról.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1712399477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!) 2017.04.04. 09:26:37

Köszönjük a mai CIA- csicskasajtó- szemlét is.

Nem kell aggódni, ugyanis:

"Hilery behozhatatlanul vezet Trump előtt"
"Mi csak a mérsékelt szír lázadókat támogatjuk"
"A terrorakcióknak semmi köze az illegális bevándorlókhoz"
"Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik és veszélyezteti a szabad világot"

Skorpió53 2017.04.04. 12:25:18

Hillary nevét nem úgy kell irni, ahogy irtad, úgy csak ejteni kell te tanulatlan bunkó. Hozzal inkább egy masik sajtószemlét, ha úgy érzed, hogy ellenkező véleményeket is lehet idezni a mainstream nemzetközi sajtóból. Ja, hogy azt nem tudod elolvasni....Bocsi.

alfacharlybravo 2017.04.04. 16:31:37

@Skorpió53: Mert ő valójában Killary Clinton J-USA -ák elnök jelölje volt.

kvp 2017.04.04. 17:16:52

Kerdes, hogy az usa elnoke es kozeli stabja hogyan fog reagalni hosszu tavon, ugyanis alapvetoen nem szabad elfelejteni, hogy a ceu legnagyobb anyagi es erkolcsi tamogatoja az a szemely aki Trump ellenfelet is szponzoralta es jelenleg is azon dolgozik, hogy elorehozott kormanyvaltas legyen az egyesult allamokban. Most ezt vagy felismerik kint vagy valojaban atvagas volt az elnokvalasztas es megis csak Soros jeloltje nyert. (utobbi esetben mindket jelolt az o embere lett volna, ami a nyugati sajto tamadasait nezve nem igazan realis)

A masik kerdes az, hogy mi tortenik akkor ha a ceu-t megsem zarjak be. Ha jol ertem max. a magyar akkrediaciojat vesztheti el, de az eddig se nagyon volt neki, csak a kozepeuropai egyetemnek, ami meg papiron egy masik szervezet. Igazabol a jogi kavaras nagyobb mint a tenyleges veszely, akarmennyire is kemenyen kommunikalta ezt a kormany.

A nyugati sajtot viszont meg lehet erteni, megis csak a hatorszagukat es szellemi bazisukat veszelyezteti a kormany stilusa. Kerdes, hogy ebbol a harciassagbol az eu-s vezetok szintjere mennyi jut el. Kepesek lennenek vegignezni, hogy az eu-bol kirakott orszagokat lenyuljak az oroszok es orosz atomot raknak europa kozepebe a nemet meg az osztrak hatarra? Mindezt ugy, hogy kozben a teljes nemet termeloipar a betelepites elmulasztasaert kizarando orszagokban van, tehat a nemet gazdasag teljes osszeomlasat ideznek a elo a lepessel? Mondjuk a franciakbol meg kinzem hogy kirugnak maguk alol a szeket, de a nemetekbol kevesbe. Foleg az uzleti szfera tagjaira gondolva, akik valoszinuleg a profitot fontosabbnak tartjak, mint a menekultek eletet vagy a barhol fennallo allamrendet.

Meglatjuk most jol vagy rosszul latta a kormany elore a folyamatokat. Ha jol akkor maradnak es nyernek rajta (kulpolitikailag is), ha nem akkor meg kell nezni melyik a masodik legerosebb poltikai ero es azzal nyerunk-e vagy esetleg ok varhatoan nekifutasbol betiltjak az osszes tobbi partot. Harmadik lehetoseg lenne egy soros ugyvezeto kormany kinevezetese nyugaton, de ahhoz minimum eu-s (azaz joreszt nemet) megszallas kellene, mar amennyiben azt a lakossag elturi. Ahogy nezem jelenleg egyre inkabb a rossz, rosszabb, tenyleg nagyon rossz a 3 opcio es jovore lehet beloluk valasztani.

Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő (törölt) 2017.04.04. 17:49:07

Dehogy tesznek ki, csak a sajtó és a közvélemény elé kitett Európát játszó siserehad tépi a száját.

A háttérben gazdasági érdekek vannak. Ha Nyugat-Európának nem érné meg, akkor elve be sem vettek volna minket.

Erre emlékészünk még?
www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/oriasi_utokartyat_kapott_az_orban-kormany_az_eu_elleni_tamadasokhoz.244733.html

"Annak a pénznek a nagy része, amelyet az EU Lengyelországnak ad, visszaáramlik Németországba. A lengyelek úgy költik el a pénzt, hogy megrendelésekkel látják el a német ipart, német gépeket és kamionokat vesznek. Így tehát a nettó befizető tagállamok, mint például Németország, érdekeltek a strukturális és kohéziós támogatásokban. Gazdasági perspektívából nézve Németország nem nettó befizető, hanem nettó haszonélvező (az EU-támogatási rendszert illetően - a szerk.)"

Az öltönyös majmok csinálják csak nyugodtan tovább a színházat, ők ezért vannak... :) Az érdemi döntéseket nem ők hozzák az EU-ban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.04.04. 18:54:43

@Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő: Ja tényleg! A németek adnak nekünk pénzt, hogy ökrös szekér helyett legyen kamionunk. De szemetek!

dunántúli gyerek 2017.04.04. 19:39:05

A nk-i sajtóban MINDEN kommentelő egy emberként áll Orbán mellett, soros ellen:

deutsch.rt.com/europa/48695-im-eilverfahren-orban-bringt-gesetz-gegen-soros-uni-durchs-parlament/

www.breitbart.com/london/2017/04/04/eu-hungary-poland-take-migrants-leave/
Válasz erre

erről ennyit

rasztaszív 2017.04.04. 19:52:45

@dunántúli gyerek: szerettek mindent összeszemetelni.az afd meg 10% alatt.

rasztaszív 2017.04.04. 20:05:27

@dunántúli gyerek: ja,baj az lesz.a németeknél nem népszerű orbán.ha Merkel kitart mellette,veszít.

sőőtnagyonis 2017.04.04. 20:29:31

Tyerekek én bírom a hideget . Az apám a faszában hordott Szibériában, Mos meghálálom nekik, hogy itt lehetek, és kurvára leszarom hogy itt mi lesz, mert az összes geci csak a hasznot látta ebben a nyomorult országban!

exterminador 2017.04.04. 20:49:05

@dunántúli gyerek: ehhez képest Schulz népszerűsége nő, akit nagyon rühellek, de elértétek, hogy mégis az ő kancellárságának szurkoljak. Élvezet lesz nézni az őrjöngéseteket.

dunántúli gyerek 2017.04.04. 20:49:54

@rasztaszív:'a németeknél nem népszerű orbán' Ezt miből sikerült leszürni?

www.welt.de/politik/ausland/article162480754/Ungarn-behandelt-uns-Fluechtlinge-wie-Tiere.html#Comments

gondolom a német sem az erősséged

rasztaszív 2017.04.04. 20:52:09

@dunántúli gyerek: mondjuk,nem csak kommenteket olvasok.

dunántúli gyerek 2017.04.04. 20:58:03

@rasztaszív: Pedig érdemes. Az Index cikkeiből pl. úgy tünhet hogy itt mindenki utálja Orbánt azt valahogy mindig 2/3ot kap.

rasztaszív 2017.04.04. 21:06:51

@dunántúli gyerek: félrebeszélsz.a németeket egyre jobban irritálja orbán.

grafoguru 2017.04.04. 21:52:14

@rasztaszív:

Olyannal "vitatkozol" (dunántúli gyökér), akinek tetszik, ami ebben az országban megy.
Kidobott energia.
A hazudozás, elvakultság szűklátókörűség és műveletlen gyökérség neki hazai pálya: azon úgyis kikapsz.

Egéridomár 2017.04.04. 22:10:22

@rasztaszív: Egy fideszgecivel ne vitatkozz. Csak összefröcsköl.

MutánsJane 2017.04.04. 22:30:33

@rasztaszív: Ezt nézd meg:

apolgi.blog.hu/2016/12/12/meggyozodes_vagy_valami_mas#comments

Pontosabban a hozzászólásoknál Felchutty Bugrisch nevű hozzászóló 2016.12.13. 13:59:42-kor írt hozzászólásával kezdődő rövid párbeszédet. Ez a "dunántúli gyerek" egy bérkommentelő.

Jakab.gipsz 2017.04.04. 23:50:16

Köszönjük a sajtó szemlét!
A modern demokratákhoz lenne egy kérdésem, amit nem értek?

Mi a különbség két internacionalista ideológia, a kommunisták ateizmusa, és a Soros-CEU intézet ateizmusa között?

MIx 2017.04.04. 23:59:30

A liberalizmus a demokrácia része.
Olyan hogy illiberális demokrácia nincs.
Ez a kifejezés azt takarja, hogy a demokratikus intézmények névleg léteznek, de teljesen kiherélték őket, funciójukat (a hatalom kontrollját) nem tudják betartani.
Az illiberális azt jelenti, hogy nincs szabadság, s az akkor tekintélyuralom, puha diktatúra.
Pont olyan mint a Kádár rendszer, de már nagyon Rákosira hajaz.
Meg kell állítanunk ezt az esztelen pusztítást!

dr. mesterséges színezék 2017.04.05. 00:07:07

Gratulálok az EU agytrösztjének!

A létezik téma, amivel Viktor a túlnyomó eu-mellettiséget eu-ellenességbe tudja konvertálni, akkor meg találták.
Ha választania kell, a vereség beismerése, és aközött, hogy "viszlát és kösz az eddigi zsetont" búcsúval huxitelteti az egész domíniumát vazallusostul, jobbágyostul, lehet tippelni, hogy melyiket választja.

Túlságosan elkésett regulázás - túl kevés, ami túl sok lehet.

Jankove 2017.04.05. 00:33:20

"Többé nem játszhatják, hogy kint is vannak meg bent is"

Szvsz ezt az EU játssza velünk már vagy 10 éve. Nem kell messze menni, elégcsak a satnya munkabérekre nézni, de igazából napestig lehetne sorolni, miért vagyunk mi az EU másodosztályú tagjai.

"Budapestnek és Varsónak választania kell: vagy részei az európai rendszernek vagy nem"

Huxit. Semmi értelme ennek az egésznek. Soha nem is volt, de mostmár legalább világos.

dr. mesterséges színezék 2017.04.05. 00:37:34

@Jankove: Te most biztosan valamilyen mondanivalóval indultál neki az írásnak, csak mire nekiláttál, elfelejtetted. Szerintem próbáld meg legközelebb is, hátha nagyobb szerencsével jársz!

Jankove 2017.04.05. 00:46:19

@dr. mesterséges színezék: "Te most biztosan valamilyen mondanivalóval indultál neki az írásnak, csak mire nekiláttál, elfelejtetted"

Sajnos magávalragadott az írás, és a mondanivalómat túlságosan elbonyolítottam. Eredetileg csak egy szót akartam írni: HUXIT.

dr. mesterséges színezék 2017.04.05. 00:50:39

@Jankove: A gúzsba kötéssel kapcsolatos vágyaidat miért nem a BDSM keretén belül éled ki, szűk társaságban?

Jankove 2017.04.05. 00:56:24

@dr. mesterséges színezék: Szerintem itt nem én vagyok az, aki szereti, ha arcon pisálják minden nap.

dr. mesterséges színezék 2017.04.05. 01:04:14

@Jankove: Tényleg nem: te észre sem veszed, illetve szentelt víznek hiszed.