B1 blogcsalád



Tarlós teljesen elborult: sátáni erők keze van a metró folyamatos lerobbanásai mögött

2017. március 24. - nickgrabowszki

De persze erről is azok tehetnek, a sajtó, meg az emberek, akik nem tudnak örülni semminek.tar.jpg

Nem, ez nem irónia, nem mi gúnyolódunk, a hvg.hu tudósítása szerint a főpolgármester tényleg ilyeneket mondott egy pénteki sajtótájékoztatón.

  • Ő se érti, hogy miért állt le a metró.
  • Aztán felidézte, hogy Combino villamosok 2006-os forgalomba állítása után is voltak problémák, akkor is felmerült a szándékosság gyanúja, de ő ezt nem gondolja, hogy így lenne.
  • Nem érti, hogy egy jármű miután lefut 15 ezer kilométert, rögtön az első napokban egymás után ilyenek történnek.
  • "Szerintem ez valami Murphy-törvény lehet, vagy az ördögi erők játéka."
  • Szerinte hülyeség, hogy a Városháza siettette volna a még tökéletlen metrószerelvények üzembe helyezését, sőt ők éppen hogy késleltetni szerették volna.
  • "Szerintem ebben a 3-as metró-ügyben egészen biztosan a sátán keze van, de azért meg kéne tanulni végre örülni is valaminek."

Tehát azok a hibásak a lerobbanások miatt, akik nem örülnek neki, tehát az utasok, valamint a Sátán és egyéb ördögök, tehát

az utasok ördögök, és ők a hibásak.

Vagy valami ilyesmi.

Az ugyanakkor figyelemreméltó, hogy nem cáfolta, hogy politikai nyomásra siettették a metró üzembe állítását, csak azt tagadta, hogy a Városháza tette volna.

De attól, hogy a Városháza valamit késleltet, még lehetnek más erők az ég alatt, akik siettetni akarnak. Kell a sikerélmény a Fidesznek. Mondjuk ez a metródolog most annyira nem jött be.

Abba már bele se merünk gondolni, hogy mi van akkor, ha magára az Orbán-kormányra utalt akkor, amikor sátáni, meg ördögi erőkről beszélt.

De ahhoz már nem kremlinológus kell, hanem exorcista. Vagy pszichiáter.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7412368331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois777 2017.03.25. 00:38:52

jó írás. lenne, ha nem magyarázná félre szándékosan, amit Tarlós mondott.

tényleg ennyire futja csak? főleg, hogy Tarlós sajtótája élőben nézhető az interneten, illetve ugyanott visszanézhető felvételről. nem neki van orvosra szüksége.

ogli dzsí 2017.03.25. 17:28:27

a karaván halad

lehet a megyó és demszky által ellopott pénzből fel lehetett volna korábban újítani a 3mas metrót is

Gyurcsánny Ferenc 2017.03.25. 17:40:07

Orban teljessen kiszolgaltatta az orszagot az Oroszoknak.
A metrot is Putyin iranyitja kenye kedve szerint.

Janossz 2017.03.25. 18:07:17

"Nem érti, hogy egy jármű miután lefut 15 ezer kilométert, rögtön az első napokban egymás után ilyenek történnek."
Akárhány ezer kilométert lefuthat próbaüzemben, utasok nélkül, anélkül, hogy kiderülne: szereti odacsapni az ajtajait az utazóknak. Mit nem ért ezen?

Nzoltan 2017.03.28. 18:18:28

Ehhez képest a francia metró gyártójával majdnem felmondták a szerzōdést, mert több mint egy év csúszással nem tudtak egy épkézláb szerelvényt forgalomba állítani. Ilzen hibával, mint pl nem fér be az alagútba, nem megfelelō futómū, stb.....
süti beállítások módosítása