B1 blogcsalád



Megy tovább a heinekenes bunyó, Semjén Zsolt folytatja a kommunikációs ámokfutást

2017. március 21. - Mr Flynn Rider

Ma másodszorra foglalkozunk a miniszterelnök-helyettessel, de legalább kiderült, hogy csinál is valamit, azon kívül, hogy kéjjel lövöldöz le állatokat. 

semjen_iszik.jpeg

 

Olyanokat mondott Semjén Zsolt ma az MTI-nek, hogy

„azt nem lehet megengedni, hogy egy multi gátlástalanul eltiporjon egy kis faluban működő kis manufaktúrát.”

 taps_gif.gif

 

Csendben kihátrálnak a kormánypártok Lázár János és Semjén Zsolt nagy vihart kavart javaslata mögül, amely tiltott önkényuralmi jelkép használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját – értesült a hvg.hu. A lap szerint a tervezetet még a Fidesz-frakció jogászai is védhetetlennek találták, ami nem is csoda. Pár napja írtuk meg, miért. 

Ennek ellenére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ma egyaránt cáfolta, hogy a kormány visszavonná a lex Heineken törvényjavaslatot.

 

„Na és? Ma beleállunk, aztán majd kiállunk belőle”

 - mondta a HVG-nek egy fideszes képviselő.

Ami a hírben igazán érdekes, az Semjén Zsolt delíriumos nyilatkozata, minden sora arany. Köszönőviszonyban sincs a valósággal. 

 „Nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes.”

Korábban megírtuk, hogy a javaslat teljesen védhetetlen, minden szempontból, ha gondolja kattintson és olvassa el. 

A törvényjavaslatot bíráló ellenzéknek a miniszter azt ajánlotta megfontolásra, illetve azt "üzente": az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna.

A Csíki sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági

- jelentette ki Semjén Zsolt. 

Valóban: egy külföldi magáncég vitája egy másik külföldi magáncéggel tényleg nemzeti ügy, ezt be kell látnunk. (Nem, ironizálunk.)

A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult.

A kormány a székelység és Hargita megye mögött állását fejezte ki, amikor Borbély Csaba megkeresése után megfogalmazta javaslatát 

- közölte, hozzátéve: a lex Heineken nemzeti ügy, nem kormányügy. Semjén Zsolt szerint a balliberális oldalon evidenciaszerűen kellene az önkényuralmi jelképekkel szemben állást foglalni.

Semjén szúrása a „balliberális oldalnak” azért sem elegáns, mert a Heineken vörös csillagos sörét évek óta forgalmazzák Magyarországon, eddig a jobboldaliakat sem zavarta, mind inkább az orosz kommunistákat.

Semjén hozzátette: ha érheti a kormányt kritika, akkor csak annyiban, hogy már korábban, a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor kellett volna megállapítani a tiltást a kereskedelmi termékek esetében is.

Igen, ezzel kapcsolatban is megírtuk az előző posztunkban, hogy mindez uniós szabályozás alá esik, tehát valószínűleg sok büntetést fog Magyarország fizetni, ha továbbra is erőlteti ezt a törvényt. Nem baj, nekünk telik, így mulat egy magyar úr!

A miniszterelnök-helyettes szerint azt nem lehet megengedni, hogy egy multi gátlástalanul eltiporjon egy kis faluban működő kis manufaktúrát.

A kis faluban működő kis manufaktúrát szintén Hollandiában alapították, olyan nemzetközi tőkések, akik ellen a kormány éppen háborút vív látványosan.

De mindezek a tények nem zavarják abban Magyarország miniszterelnök-helyettesét, hogy hülyeségeket beszéljen. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8612358583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.21. 13:29:21

Ez az egész a már szokásosnak nevezhető műbalhé, hogy valami komoly doligról eltereljék a figyelmet.
süti beállítások módosítása