B1 blogcsalád



Az emberek már megbánták, hogy a vizitdíj eltörléséért cserébe hatalomra juttatták a Fideszt

2017. március 18. - nickgrabowszki

Kétharmad újra fizetne vizitdíjat, csak lenne jobb az egészségügy. Még a Fidesz-szavazók többsége is.egeszsegugy_vizitdij_2017_03.png

Afelől nem nagyon van kétség, a 2008-as, ún. szociális népszavazás volt az utolsó szög az elmúlt nyolc év koporsójába. Ez volt az, amin a népek leszavazták a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. Ezek voltak azok a tételek, amiket Gyurcsány kerekperec letagadott a 2006-os miniszterelnök-jelölti vitában, amivel fel is törölte Orbánnal a padlót.

(És máig erre épül az önmítosza: az Ember, Aki Legyőzte Orbánt. Azt már nem teszi hozzá, hogy finoman szólva se bontotta ki az igazság minden részletét. Igaz, nem a vizitdíjat tagadta le például, hanem a receptfelírási díjat. És bevezették a receptfelírási díjat? Nem vezették be. Na ugye.)

A jelentős többség azonban leszavazta az egészségügyi copaymentet, ami után már egészen biztosan lehetett tudni, hogy 2010-től a Fidesz következhet. Vergődött még utána Gyurcsány egy évig, MSZP-SZDSZ meg kettőig, de azzal csak azt érték el, hogy Orbánnak kétharmada lett, és talán több évtizedre is bebetonozhatta hatalmát.

Az egész dolog a vizitdíjon múlott: az elhazudásán, megtámadásán és a leszavazásán.

Mert hát ki szeret többet fizetni azért, amit addig olcsóbban kapott?

Most kiderült, hogy egészen sokan. Minden mért csoportban többségben vannak azok, akik

inkább fizetnének az orvosi vizsgálatért, csak javulna az egészségügy színvonala.

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírekben közölt felmérése szerint

  • 66%-ról 70%-ra nőtt azoknak a száma, akik elégedetlenek az egészségügyben tapasztalt állapotokkal,
  • 66% szerint az utóbbi években még tovább romlott a magyarországi egészségügy színvonala,
  • 4 százalékponttal, 56%-ra nőtt azoknak a száma, akik szerint elsősorban a kormány a felelős a kialakult állapotokért.

Külön érdekes, hogy a Fidesz-szavazók bő egyharmada (35%) szerint is a kormány a felelős. Másik harmada (28%) viszont nem tudott okot megnevezni. Mert az egészségügy csak úgy pusztul, szinte magától, ok nélkül.

Tovább érdekesség, hogy a népesség több mint fele fizetett hálapénzt az elmúlt években azért, hogy jó helyre kerüljön a várólistán. Ám amíg a jobbikosoknál ez 65%, az MSZP-seknél csak 23%.

És a legmeglepőbb:

A válaszadók kétharmada (63 százalék) akár vizitdíjat is hajlandó lenne fizetni, ha a befolyó pénzt az állam az egészségügy fejlesztésére fordítaná. Ebben a kérdésben teljes egyetértés mutatkozik minden vizsgált társadalmi csoportban, és mindenhol hajlandó lenne fizetni a többség.

Leginkább az MSZP szavazók (78 százalék), és a diplomások (68 százalék), míg legkevésbé a Fidesz szavazók (56 százalék) és a 8 általános végzettségűek (57 százalék).

Tulajdonképpen ez nem is kellene, hogy annyira meglepő legyen, hiszen a Publicus már két évvel ezelőtt is ezt mérte. Ám ez csak azt jelzi, hogy 2015-17-ben közel állandó (vagy folyamatosan romló) az emberek véleménye az egészségügyről, viszont radikálisan eltér  az évtizeddel korábbi állapotoktól.

Akkor a négymillió megjelent szavazó 80% fölötti többséggel mondott nemet a vizitdíjra: 3,3 millióan ellenezték és csak 700 ezren támogatták.

Láthatóan megbánták már ezt a döntésüket.

  • Az egészségügy állapota nem lett jobb.(Mitől is lett volna?)
  • Ennek ellenére fizetni most is kell. (Csak most zsebbe, és hálapénznek nevezik.)
  • Cserébe épült egy csomó stadion, meg egy remek kolostor a Várban Orbánnak panorámás erkéllyel.

Az a különös helyzet állt elő, hogy mivel az egyértelmű többség támogatja, esetleg érdemes volna

az ellenzéknek a vizitdíj bevezetésével kampányolni.

De nem elhallgatni, sőt, letagadni, mint 2006-ban Gyurcsány.

Bár persze a kormány propagandaminisztériuma is ezeket adatokat látja. Könnyen előállhatnak ők is ezzel kampánnyal. Amiben majd azt állítják, hogy ők mindig is az egészségügy rendbetétele, meg a vizitdíj mellett voltak, már eddig is próbálták volna bevezetni, de az ellenzék ugyanúgy nem engedte, mint az olimpiai pályázatot.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2612348597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sőőtnagyonis 2017.03.18. 21:14:03

Jáj! Ez tudható volt, csak a szaros kupákat előtte sorra ki kellett üríteni.
Például, amikor a kamara elnöke is kiált ellene. Aki abban bízott, hogy öt év múlva majd a fityesz hagyja, hogy kimásszunk a retyóból. Olyen még nem volt a történelemben, hogy orbán valamit megold!

lyken 2017.03.20. 08:12:55

Nem kampányolhatnak, mert akkor rájuk borítják, hogy ők törölték el a vizitdíjat. Közvetlenül utána meg feltennék a kérdést, hogy ha 415 milliárd forint TAO-ból nulla focistát sikerült 6-7 év alatt kinevelni, akkor mit lehetne elintézni ennyiből az egészségügyben? És akkor a stadionok árát még nem vettük elő.
415 milliárd. Ízlelgessük kicsit. Az 415.000.000.000 ft leírva, az kb 14 EZER darab budapesti lakás ára. Beleférne Magyarország lerohadt MR, CT, PET, ultrahang eszközének a pótlása.
Valaki szóljon már nekik, hogy a stadionok tök üresek, a kórházak viszont nem.

Buchhalter 2017.03.20. 08:23:55

Lehet kampányolni a vízitdíjjal,garantált a politikai bukás.A blog író most csak kísérletezik,vagy nincs tisztában dolgokkal? Aki tudna és fizetne vízitdíjat azokból cirka fél millió külföldön van ,él és dolgozik.Kb ,ennyi ember itthon is van .de a többség jogosan menne neki az ötletnek.Amíg a bérek nem érik el a nyugati átlag 60-70%-át kár ilyenekről elmélkedni.Most a különbség fele harmada a nyugati átlagnak.

szemétpasi 2017.03.20. 08:34:00

Amúgy a beszedett pénzen túl még egy nagy előnye lenne a vizitdíjnak. A hobbiból orvoshoz járók kevesebben lennének. Nagyon sokszor találkozok azzal, hogy a nyugdíjasok, unatkozó terepjárós anyukák az "aranyos doktor úrhoz" leruccannak. Aztán a reggel 8-kor várakozók fele valójában nem is beteg, vagy indokolt, hogy ott legyen, csak marhára ráér.

Kalmár 2017.03.20. 08:45:47

Kiváló ötletek!
Felkérjük az ellenzéket, hogy továbbra is adóemelésekkel kampányoljon!
Köszönjük Botkának is a programot....
Hülye aki komolyan gondolja, hogy 300 forint kiválthat 80.000 ft szülési hálapénzt vagy azt, hogy ettől nem lesznek várólisták, bajok stb.
Londonban egy kicsit több pénz van az egészségügyre, vajon mennyit kell várni egy gerinc műtétre? Horror, de egy szürke hályog műtétnek is 6 hónap a várakozási ideje még a minta Skandináv országokban is!

A 300 forinttól semmi nem változik, csak egy újabb olyan sarc, aminek a beszedési költsége szinte elviszi a hasznot!

BiG74 Bodri 2017.03.20. 09:11:34

Én támogattam a vizitdij bevezetését. Elfogadtam, mikor le lett szavazva. De ebben az országban, ahol a foci, meg a sztároljuk magunkat sok pénzből, meg a közpénz a zsebemig publikus százmilliárdok tünnek el, itt dögöljön meg aki a vizit dijjat megint előhozza!

amjamayna 2017.03.20. 09:21:54

"Nem azt monták Feri, hanem azt, hogy mész a picsába..................."

ISIS CIA projekt 2017.03.20. 09:22:58

@CsakSzolokHogy:

Jaja. De most a Publucus nevű valami kierőlködte magának ezt a "felmérést" is a WC- n vörös fejjel Szorosz bácsira gondolva.

Bikkfanfutyulo 2017.03.20. 09:24:52

Nem a legjobb ötlet megint a kisemberek 300 forintjára játszani. Ellenben szívesen látnám, ha a tervezett vagyonadót meg a jövedelmek havi 1-1,5 millió fölötti részére kivetett akár 40%-os szja-t az eü-re meg az oktatásra lehetne fordítani. Bizonyára roppantul sajnálnám a bankvezetőket, hogy a havi nyolcmilliójuk helyett csak nyamvadt 5 millából kénytelenek tengődni... :-)

Bikkfanfutyulo 2017.03.20. 09:24:52

Nem a legjobb ötlet megint a kisemberek 300 forintjára játszani. Ellenben szívesen látnám, ha a tervezett vagyonadót meg a jövedelmek havi 1-1,5 millió fölötti részére kivetett akár 40%-os szja-t az eü-re meg az oktatásra lehetne fordítani. Bizonyára roppantul sajnálnám a bankvezetőket, hogy a havi nyolcmilliójuk helyett csak nyamvadt 5 millából kénytelenek tengődni... :-)

Duplaxiii 2017.03.20. 09:32:44

Drágám!
36%-ról 38%-ra nőtt az elutasítók és a nem válaszolók együttes aránya!
A választűsokon a mai napig 99,99%-ban a fideszes jelölt nyer.
Az emberek tehát mit bántak meg?
Habonyék jó tanárok, azaz ha sokszor leírjuk a valótlant, azt az emberek el fogják hinni.
Itt erre nincs szükség.

Duplaxiii 2017.03.20. 09:37:14

Azért a "szintre" jellemző az is, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy a korábbi grafikon 101%-os, a mostani meg 99%-os????????????????????
Kördiagram... 100%-ot arányosítunk.
Innentől az egész hazugság!

Bikkfanfutyulo 2017.03.20. 09:46:09

Pár dekával több lett, maradhat? :-)

room_101 2017.03.20. 09:49:41

Vannak, akik jutalmul kapták a fideszt, és akik büntetésből. Pont, mint a kommunizmust meg a ruszkikat Kelet-Európában 1945 után.
Ráadásul aki alkalmazkodni tud, az így is úgy is jól jár, a balfaszok meg így is úgy is szopni fognak.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 09:53:23

A vizitdíj semmire nem volt jó.
Többe került az üzemeltetése, mint a fenntartása, az ügyintézésre rászánt időt is beszámítva.

Miközben a vizitdíj aktív működése közepette, az elprivatizált kórházak folyosóira fektették a betegeket az MSZP-SZDSZ kormány idején.

Csak az hiheti, hogy bármi jobb volt a kórházakban, aki elvakult Gyurcsniysta gyűlölködő, vagy bedőlt a ballib győlöletpropagandának.

ulpius66 2017.03.20. 09:53:38

Hrabowszky!

Gratulálok! Csodálatos címet találtál mondandódnak.... igaz értelme semmi, viszont kibaszottul jól hangzik! (hány órát gondolkodtál, míg ez a barom cím az eszedbe jutott?)

Kedves Hrabowszky!

Ha teszem azt, a Fidesz bevezetné a vizit-díjat te lennél az első, aki teli pofával üvöltené, hogy ez a szemét Fidesz mán megint a szegény, beteg, nincsteleneket adóztatja meg, eltűnt az ingyenes orvosi ellátás!!!! Egy kétszáz forintos gyógyszer felírása +300 forintba kerül....stb, stb....

Értem én, persze, hogy értem!

A ballibsi firkászoknak, blogíróknak semmi sem drága! Minden baromságot minden felelősség nélkül írogathatnak! (..azt meg ki is hagytam, hogy mind e mellett Magyarországon nincsen sajtószabadság!....

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 09:58:45

@Ballib cenzúrázók réme 25:

" az elprivatizált kórházak folyosóira fektették a betegeket az MSZP-SZDSZ kormány idején."

www.heol.hu/heves/kozelet/folyoson-a-beteg-a-felugyelet-vizsgalodik-a-gyongyosi-korhazban-113751/
Már az Egészségbiztosítási Felügyelet is vizsgálja, hogy miért fektettek betegeket a folyosón a gyöngyösi kórházban.

Treff Bubi 2017.03.20. 10:37:31

@szemétpasi: egyetértek, a vizitdíjnak eredetileg sem az eü. fejlesztése volt a célja, hanem a felesleges rendelőlátogatások csökkentése. És évente X alkalom (már nem emlékszem pontosan) felett már nem kellett volna tovább fizetni senkinek.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.20. 10:40:50

Lehet, hogy vizitdíj sem kéne, hanem elég lenne annyi, hogy Mao Csútungék ne lopjanak el mindent, ami a kezük ügyébe kerül... :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 10:42:19

@Bikkfanfutyulo: "a havi nyolcmilliójuk helyett csak nyamvadt 5 millából"

Az nem lehet. A fideSS 2 milliós bérplafont vezetett be a pofátlan fizetések ellen, ezzel kampányolt. :))

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 10:47:46

@Treff Bubi:

Ez pontosan így van.

Nem a véletlen műve, hogy a vizitdíj bevezetésével nem csökkent a kórházak eladósodottsága, hanem éppen ellenkezőleg, minden korábbi rekord fölé nőtt.

Az elkúrók csak a pénzkivonásban gondolkodtak, kórházbezárásban, ágylétszám elvételben, és privatizációban.
Azaz minden pénzt kivetteka rendszerből, és az extra sarcként kivetett vizitdíjat is bevezették.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 10:50:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Az MSZP által kifizetett pofátlan többszáz milliós végkielégítéseket, amiket az elkúrók maguknak osztottak az adófieztők pénzét ellopva.
Erre találták ki a különadót, hogy visszaszedjék a kocsmiktól az ellopott közpénzt.

Ezt a pénzt utaltatta vissza Brüsszel a mocskos elkúró tolvajoknak utólag, az adófizetők pénzéből.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 10:56:38

Én támogatnám bármiféle új sarc bevezetését. Feltételeim:
- alacsony összegű legyen, hogy a beszedés költsége a beszedett összeget közelítse
- csak a szegények fizessék
- a beszedett összeg könnyen ellopható legyen, vagy más módon legyen a fideSS kompenzálva ha nem sikerül neki.

A vizitdíj csak az utóbbinak nem felel meg, ezért alkormánymódoosítást javaslok.

2017.03.20. 10:57:37

Köszike B1 majd ez lesz a következő a Fidesz részéről. Ha ennyien fizetnének akkor majd fizetni is fog...de mindenki. Ja és nem 300 forintot, ne aprózzuk el. Állítom hogy minimum 500-at fog ránk sózni ez a mocsokpárt, hogy rohadjanak meg ott ahol vannak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 11:01:12

Normális országokban bürokráciára a GDP 3%-a megy el. M.o.-on a 6%-a. Ilyen vizitdíj faszságokkal talán fel lehetne emelni 7-8%-ra.

vackor1 2017.03.20. 11:06:46

Én arra emlékszem, hogy a vizitdíj idején volt - talán először és utoljára - pluszban a gyógyszerkassza, azaz nem kellett havonta milliárdokat beletenni az adókból és állítólag - mert körzetihez nem járok, hogy saját magam láttam volna - akkor nem kellett várni, mert nem jártak azok, akik időtöltésből mennek csak a dokihoz..
Aztán - lehet tévedek, engem nem érintett - mintha csak néhány alkalommal kellett volna fizetni, nem minden egyes esetben..
De ismétlem : nem kellett HAVONTA milliárdokat beletenni ebbe is...
Ha tévedek vállalom , említettem, hogy nem voltam érdekelt, csak így emlékszem.

J.R. Ewing 2017.03.20. 11:06:58

Lári-fári dödölle. Figyeld ki 2018-at szellemi rokkant.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2017.03.20. 11:07:34

Nem,ez nem igaz!
Én sokkal jobban örültem az 1700 forintnak a tüdőszűrésért,mint a 300 forintos vizitdíjnak!

sőőtnagyonis 2017.03.20. 11:12:33

@szemétpasi: Valaki két kiló almát is vehetne helyette, de azzal nem lehet szétverni a köztársaságot.

eßemfaßom meg áll 2017.03.20. 12:04:02

"Az emberek már megbánták, hogy a vizitdíj eltörléséért cserébe hatalomra juttatták a Fideszt"

Erről tudnak az emberek is? Mert a közvéleménykutatások szerint egy holnapi választáson is kb kétharmada lenne a fidesznek

Hozzászólok 2017.03.20. 12:08:56

Ez milyen csúsztatás. Az emberek nem a vizitdíj eltörlésért szavaztak a fideszre!!!
A vizitdíj egy szánalmasan béna végig nem gondolt pitiáner intézkedés volt. Az automatás szarakodás akinek a fejében megszületett, az egy inkompetens idióta volt. Ha azt szeretnék hogy járuljunk hozzá az igénybevétel arányában az egészségügyhöz, állok örömmel elébe, csak lenne már jobb az eü. De ennek millió 21. Századi kényelmes módja van, csak gondolkodni kell a bevezetés előtt. Rövid hosszú távon, fizetési, kockázatvállalási konstrukciók.... stb.
Csak kezdjenek már el stratégia szinten gondolkodni erről végre!

Hozzászólok 2017.03.20. 12:11:29

@szemétpasi: ez egy akkora nemlétező közhely. Én még senkivel nem találkoztam aki jódolgából ült volna ott. Igen. Ennyi beteg van és ilyen KEVÉS orvos.

illaim 2017.03.20. 12:19:04

Ennyi megvezetett barmot! Az Orbán felhergelte a népet a 300 forintos vizitdíj ellen, utána mikor hatalomra került megemelte ez egészségügyi járulékot + 1 %-kal ! Ha ez a sok agymosott számolni is tudna, akkor rájönne, hogy évente a kétszeresét fizeti és lehet hogy még orvosnál sem járt! Mert a vizitdíj évi 6000 Forintban volt maximálva! Arról nem beszélve, hogy a vizitdíj az orvosnál maradt, a kórházi napidíj a kórház számlájára került!
Ma többet fizetnek, és még örülnek is neki a tébolyultak! LOL

eßemfaßom meg áll 2017.03.20. 12:19:04

@vackor1: "Én arra emlékszem, hogy a vizitdíj idején volt - talán először és utoljára - pluszban a gyógyszerkassza,"

Biztos, hogy jó összefüggést találtál, nem esetleg azért lett pozitiv az egyenleg akkor mert adót vetettek ki a gyógyszergyárakra, emelték a gyógyszerárakat és csökkentették a kórházi ágyak számát?

Ja de:

"http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/hihetetlen-pozitiv-az-oep-egyenlege-de-mi-az-ara-173450"

"A gyógyszer-gazdaságossági törvény tulajdonképpen adót vetett ki a gyártókra – mondta Bogsch Erik , a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke. Hozzátette: a cégeknek az orvoslátogatók után is fizetniük kell, ami számítása szerint 40 milliárd forinttal járul hozzá a gyógyszerkassza jobb gazdasági eredményéhez. A lakosság is oroszlánrészt vállal az OEP-kiadások lefaragásában, hiszen a házipatikában megtalálható általános gyógyszerek után a betegek másfélszer annyi pénzt hagynak a patikában, mint tavaly."

"Az aktív fekvőbeteg ágyak számának csökkenése miatt csökken azok finanszírozása is"

eßemfaßom meg áll 2017.03.20. 12:23:22

@illaim: "Az Orbán felhergelte a népet a 300 forintos vizitdíj ellen"

ismétlés a tudás anyja:

"Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a picsába. Valljuk be"

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2017.03.20. 12:38:29

ez aztán a választási progi! és a kórházi széfeket se feledjük! nem engedünk a horváth ágikából!

2017.03.20. 12:40:12

Na okos birkák ! Remélem azt tudjátok, hogy most is fizettek 300 ft-ot, csak ezt most és itt dobozdijnak nevezik és minden gyógyszeres doboz után kell fizetni..
Lehet számolni és lehet anyázni ! Vajon melyik is olcsóbb ?

alfacharlybravo 2017.03.20. 12:40:18

Elmentem szemorvoshoz és meglepve tapasztaltam, hogy a szem érzéstelenítő csepp rohadtul csíp. A doki szólt, hogy új fajtát vezettek be, nem kérdeztem, meg sajnos, hogy ez most a takarékosság miatt van?

GyMasa 2017.03.20. 12:48:18

Hat, nem tudom, lehet, hogy nem ugyanazt a Gyurcsany-Orban vitat lattuk a TV-ben, mert nekem riohadtul nem az jott le, hogy Gyurcsany "ygozott", de ez mar regen volt...
Aztan.
En arra emlekszem az egesz vizitdijas-korszakbol, hogy amig nem volt, addig regel 8-ra elmentem az orvoshoz, amikor nagy ritkan szukseg volt ra, es ott ultem 1000-ig, hogy sorra keruljek a sok nyugdijas hipochonder miatt.
Aztan szepen bevezettek a vizitdijat, es reggel 8-ra odamentem a rendelobe, amikor kellett, es sorra is kerultem 1000-re, ugyanis a kedves haziorvosom 0900 utan jelent meg elkezdeni a rendelest.
Tehat, mit nyertem a dologgal?
Semmit, mert meg fizethettem is 300 HUF-t UGYANAZERT.

Az ugynevezett eredmenyekrol pedig jobb lett volna, ha mondjuk nem a 2 evvel ezelotti eredmenyeket hasonlitjak a maihoz, hanem valamikorrol a relevans idoszakbol.
Plusz ranezve a diagramra, nekem nem tunik annyira szignifikansnak ez a valtozas.

Skankhunt42 2017.03.20. 12:50:47

@vackor1: hujjuj, kérlek, ha egy picit is felelős embernek tartod magad akkor NE menj el szavazni. köze nem volt a kettőnek egymáshoz.

Punxsutawney Mormota 2017.03.20. 12:53:12

@ISIS CIA projekt: Mit ugatsz, Makszim Makszimovics? Álnéven nyomulsz megint Moszkvából?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.20. 12:57:38

Nem a vizitdíj miatt nyert a fudesz hanem az elkuró es az szdsz agyas szakértői allamcsodje miatt.tobbek között

Punxsutawney Mormota 2017.03.20. 13:01:49

@Ballib cenzúrázók réme 25: Hazudsz büdös mocsadék, mint mindig, takonygerincű féreg! A XVII. kerületi egészségházban a pár hónapig beszedett vizitdíjból újították fel a mosdókat, wécéket, és beépítettek egy liftet, amivel az öregek felmehettek az emeletre. Moslékszerű habonypincsike, ennyit a tetves hazugságaidról.

Punxsutawney Mormota 2017.03.20. 13:02:21

@ulpius66: Használd a náci nickedet, köcsög!

konrada 2017.03.20. 13:09:09

Jaja, egyetértek!:

"Érdemes volna az ellenzéknek a bevezetésével kampányolni. ";)))

(Egyébként csak viccelek. Jó lenne, ha volna olyan ellenzék, mely képes volna megszorítani a jelenlegi kormányt. A vizitdíjbevezetésével kampányoló ellenzék meg legfeljebb csak a saját tökét tudná...)

illaim 2017.03.20. 13:10:08

@eßemfaßom meg áll: te köcsög neked mióta számít egy SZDSZ-es vélemény? Pláne annak tudatában, hogy az eü tálcát SZDSZ-es vezette! a Horn Gábor pontosan a pártjáról mondta el a véleményét, csak az öntelt marhája ezt képtelen volt felfogni! LOL

Tökönrúgott Feleségek 2017.03.20. 13:11:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: jaja, amit egy vagy két éve egy salátatörvényben sutyiba eltöröltek (csakúgy mint a 98%-os különadót)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 13:32:16

@Punxsutawney Mormota:

Soros bérencek hazudozása nem érdekel. Gyurcsányék minden pénzt kivontak az egészségügyből, ágylétszám határt vezettek be, elprivatizálták a kórházakat, kivéreztették az önkormányzatokat.
Folyosókra fektették az elprivatizált kórházakban a betegeket.

de nézzük a tényeket:
magyaridok.hu/velemeny/valaszfele-kiss-tibornak-prozaban-1485112/
„A kórházak adósságállománya 2006 óta szignifikánsan nő, előtte összesen évi 3-4 milliárdos tartozásokkal küszködtek az intézmények (2002-ben a pénzügyi rendezésre mindössze 3 milliárdot fordítottak), stabilan azonban nem merült fel konszolidációs igény. Az adósságspirál kialakulásában sok minden közrejátszott, többek között a teljesítmény-volumenkorlát (tvk) 2004-es bevezetése és 2006. július elsejei szigorítása. Sinkó Eszter egész­ségügyi közgazdász szerint ez volt az egyik első lépés, amely elindította a kórházakat lefelé a lejtőn. Intézményekre és hónapokra le­bontva megállapították, hogy az egészségbiztosító maximum mennyi beavatkozást finanszíroz, és e 100 százaléknak tekintett tvk-limit túllépése esetén az adott intézmény – egy szabályozórendszer alapján – csökkentett forráshoz jutott. 2006-ban Molnár Lajos egészségügyi minisztersége alatt ezt az ún. degresszivitást eltörölték, a korábban megállapított 100 százalékot leszállították 95-re, és Sinkó Eszter szerint »befeszítették a rendszert, azon felül nem járt semmi, így kevesebb pénz került a rendszerbe«. 2006 és 2007 között például több mint 6 milliárddal nőtt az az összeg, amelyet a tvk-nak köszönhetően nem fizettek ki a kórházaknak.
Ennek hatását 2008–09 környékén kezdték érezni a szektor szereplői. A korábbi néhány milliárdos konszolidációk után 2009 őszén egy 24 milliárdos igényt fogalmaztak meg az intézmények az akkori kormányzat felé; ez végül 40 milliárdra kúszott föl, amit csak 2010 januárjában – a választások előtt – kaptak meg az az évi költségvetés terhére. Attól kezdve 25-35 milliárdot minden évben igényelt a rendszer az adósságok rendezésére.”

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.20. 13:34:20

@illaim:

Horn Gabinak ritkán volt igaza, de Gyurcsánnyal kapcsolatban nagyon beletrafált.

Persze a magadfajta Gyurcsány csicskák leginkább ma is az igazsággal állnak hadilábon.. :DDD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 13:35:12

@Tökönrúgott Feleségek: Nebazz! Sunyi fideSS. Nah, már csak az várom, hogy orbán 35 évét betöltse, és kirúgják a pártból a korhatár miatt. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 13:38:21

@Ballib cenzúrázók réme 25: "magyaridok.hu"

Háááhhhhháhháááááhháááááááááááháhhá!!!

Punxsutawney Mormota 2017.03.20. 13:43:34

@Ballib cenzúrázók réme 25: Én norvég és merkel bérenc vagyok mocskos, habonypincsi! Az anyádat hazudozol. Húzz a XVII. kerületi egészségházba, ott van a bizonyíték.

Skankhunt42 2017.03.20. 13:51:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: igen, a buta ember nem azt nézi, h mit mond, hanem, h ki mondja. szakértő úr :)))

SuperG 2017.03.20. 13:54:51

2015 novemberében az összes megkérdezett 101%-a válaszolt, 2017 márciusában csak 99%.

illaim 2017.03.20. 14:22:28

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te piciny bogárka! Mi nem volt igaz abból amit írtam?

BALTAZÁR 2017.03.20. 14:30:33

Komolyan azt gondolja valaki, hogy azon a nyamvadt 300 Forinton múlik a hazai egészségügy sikere vagy bukása?
Ha lesz 300 Ft-os vizitdíj akkor majd felvirágzik a haza és jól felszerelt, tiszta kórházakban, mosolygós és kiválóan képzett személyzet látja majd el a magyar dolgozókat?
Nooooormáááális? Számoljatok már utána kicsit!!
Ha havonta 1 millió ember orvoshoz megy, mondkuk kétszer az még mindig csak 600 milla. csepp a tengerben. Gumicsntnak mondjuk pont megfelel.
Megjegyzem a választást nem a 300 Ft-os vizitdíjon bukta Gyurcsány. A kutya sem amlékezett volna már arra, ha nem jön közbe öszöd meg a csőd.

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 14:35:48

Szerintem a zemberek nem bánták meg a 300 forintos vizitdíj eltörlését.
Hogyan is bánták volna meg, mikor azt tisztán látják, hogy 3 százas a pénztárcában marad, ami jó.
Hogy aztán az egészségügyi járulékuk egy része adóvá avanzsált... ki hol látszik az a brifkó rekeszében!?

konrada 2017.03.20. 14:38:09

@BALTAZÁR:
...azért a bukta mértékében közrejátszott a 300 Ft is, meg a 13. havi nyugdíj elvétele is. Ez azért keményen erodálta a választásokon egyébként magas százalékban résztvevő - a szocialistákat 3x is besegítő nyugdíjasok hajlandóságát...

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 14:38:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Azt egy liberális (pfuj!) párt megtehetné, de egy keresztyén-konzervatív nem engedheti meg magának.

Francois777 2017.03.20. 14:40:54

egyszer egy bizonyos fidesz nevű párt azzal kampányolt, hogy rosszabbul élünk mint négy éve. ennek, meg a másik oldal hazugságainak köszönhetően elég nagyot zakóztak.

most a baloldal próbálkozik a rosszabbul élést kampánytémává tenni, de valahogy csak nem akar sikerülni, mikor tele vannak a boltok, az emberek megint egyre többen utaznak, stb. de sok sikert, próbálkozni persze lehet.

mindezt csak azért jegyeztem meg, mert tanulni kellene ott baloldalon. ami már egyszer nem jött be, azt felesleges felmelegíteni, mert még szarabb lesz, mint eredetileg volt.

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 14:41:53

@BALTAZÁR: "Megjegyzem a választást nem a 300 Ft-os vizitdíjon bukta Gyurcsány"

Tényleg nem. Hanem a vizitdíj és privatizálódó eü apropóján startolt - irgalomattyanehaggyel!, kimondani is szörnyű - népszavazáson.

Mert a magyar szerelmes a borítékba. Az is, aki adja, aki meg kapja, hú...

BéLóg 2017.03.20. 14:44:13

Én 12 hónapon keresztül felső határ nélkül negyvenezer felett fizetek az eü kasszába.
Hát a q anyjába mindenkinek a vizitdíjjal meg a kórházi napidíjjal, de nagyon.

Van Magyarországon mintegy 150-250 ezer ember, akik a befizetett SZJA tömeg több mint 60%-át "összedobják". Ez nyilvánvalóan a TB-re is igaz.
Hát ha majd ott fogunk tartani, hogy a címüket itthon megtartó orbánelől külföldre "szökött" munkásemberek 3500 havi forintért NEM ugyanarra a szolgáltatásra lennének jogosultak mint én, meg az összes zsebbebéres (és a munkáltatója) akiknek a tébéjét is ÉN fizetem ki, a börtönben rohadna meg, na akkor én is elmennék tüntetni az egéssssssségügy állapotja miatt.

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 14:45:07

@Francois777: Hát köbö.

Volna egyetlen értelmesen kommunikálható cél: közösen leváltani a Fideszt, amit valahogy minden nekifutásnál úgy sikerül megfogalmazni, hogy "közösen... vagyis én... de legalábbis ... ne legyen ott". Aztán ami marad, az mind másod- meg harmadkézből való ócskaság.

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 14:48:36

@BéLóg: A befizetéseidet és a befizetéseket elkerülők jogosultságát látva biztosra veszem, hogy már alig vártad az eü magánosítását és undorodva húztad át a szociális nápszavazás vonatkozó kérdését.
Ugye?

Francois777 2017.03.20. 14:52:16

@dr. mesterséges színezék: igen, Orbán leváltása lehetne egy nagy közös cél. ezzel csak egyetlen baj van: elég lenne azt az egyet kommunikálni Orbánéknak, hogy és utána mi lesz? na erre viszont ahány párt, 2x annyi válasz.

be kell látni, hogy nincs alternatíva jelenleg.

ulpius66 2017.03.20. 14:53:42

@Francois777:

Gratulálok!

Fején találtad a szöget!

Ennél szebben tán még magam sem tudtam volna összefoglalni!

Még egyszer gratulálok.....bár ettől még kampányolhatnak ezzel a ballibsik....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 15:03:44

@dr. mesterséges színezék: "egy liberális (pfuj!) párt megtehetné"

Nebazz! Csak azt ne mondd, hogy a fidesz már nem liberális! :))

Mindjárt azzal jössz, hogy nem orbán kergette ki az oroszokat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 15:11:23

@BéLóg: "Én 12 hónapon keresztül felső határ nélkül negyvenezer felett fizetek az eü kasszába."

Ha tanultál volna, nem orbánhoz imádkoznál, meg lenne rendes fizetésed, és elérnéd a felső határt. Abban az évben nem kéne többet fizetned.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.20. 15:31:17

@konrada: Ha kurvára rálérek elbaszni az időmet, akkor ott ücsörgök az SZTK-ban. Akkor a 300 Ft-ot már meg se érzem. Ha nem érek rá kurvára, akkor megyek a magánosrvoshoz, ott nincs vizitdíj, se hálapénz.

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 15:32:21

@Francois777: Márhogy túl sok az alternatíva az adott helyzetben.

A pohár teli oldala, hogy a kamaszodó gyereknek így könnyebb elmagyarázni a késő-középkori Magyarország belpolitikai állapotát.

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 15:37:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ha nem érek rá kurvára, akkor megyek a magánosrvoshoz, "

Monnyuk, egy magára valamit adó közdoki is lehetővé teszi az időpont rögzítését. Nem csak a páciens nyer azzal.

Francois777 2017.03.20. 15:37:52

@dr. mesterséges színezék: nem, a túl sok alternatíva azt mutatja, hogy nincs igazán. az ugyanis nem alternatíva, hogy egy 1-2-3-5 %-os párt mondja majd meg mi legyen, egy 30%-os ellenében.

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 15:44:28

@Francois777: Háttőőőő... azért én még emlékszem a Fidesz 2004-es eredményére és az MSZP-ére is.
Meg arra, hogy "nincs alternatíva".

dr. mesterséges színezék 2017.03.20. 15:45:05

@dr. mesterséges színezék: Pardon, vén marha ne akarjon emlékezni! 1994-ről van szó.

BéLóg 2017.03.20. 16:08:26

@dr. mesterséges színezék:
Nem.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nincs már felső határ (!), az egykulcsos adóval (vagy valamikor) ezt eltörölték. Ma minden jól kereső ember a plusz adót PÉLDÁUL a felső határ nélküli TB-ben is fizeti meg.

vackor1 2017.03.20. 17:22:21

@eßemfaßom meg áll:

nyilván igazad van, én csupán kétszer jegyeztem meg, hogy lehet tévedek - bár az állításomban nem tévedtem, AKKOR pozitív volt a gyógyszerkassza és ezzel együtt az is igaz, hogy nem kellett plusz pénzt beletenni - , mert nem mostanában volt és nem is érdekel se most, se akkor nem igazán érdekelt.
Hogy mi miatt történt így , abban igazad lehet, nem vitatkozom , annyira nem kardinális ez, hogy utánanézzek , különben megtettem volna a hsz-em előtt .. :)))

@Skankhunt42: már, bocs, attól, hogy ez nem érdekel és így nem is lehetett pontos a hsz-em - amit mellesleg jeleztem is a hsz-ben - , attól még nyilván van véleményem a fontosabb, aktuális dolgokról - amik még esetleg érdekelhetnek is ellentétben a gyógyszerkasszával , bár amúgy nem igazán kellene, hogy érdekeljen még ez sem , nem nagyon van hatással az életemre szerencsére - és arról hadd mondjak majd véleményt ha úgy szeretném.. :)))

eßemfaßom meg áll 2017.03.20. 17:39:13

@jános515: "most is fizettek 300 ft-ot, csak ezt most és itt dobozdijnak nevezik és minden gyógyszeres doboz után kell fizetni.."

Ezt nyilván mindenki elhiszi aki soha az életben nem váltott még ki receptet, mindenki más meg hülyének néz téged ha ilyen netto hazugsággal égeted magad :)

eßemfaßom meg áll 2017.03.20. 17:40:48

@illaim: Kedves felmenőidet köcsögözd

2017.03.22. 06:44:20

@eßemfaßom meg áll:
Nem akarlak megsérteni, de halvány lila fingod sincs, arról amiről irsz. De egyszerű, elmész egy gyógyszertárba és megkérdezed a gyógyszerészt.
A második , ha megtudod nézni, akkor tessék már megnézni mondjuk a neten.

Mivel olyan okosnak és nagytudásúnak képzeled magad, akkor bizonyitsd be az ellenkezőjét annak a mit írtam, azt hogy ilyen nem létezik.

Amig ezt nem teszed, addig --már bocs--de egy buta, ostoba hazug és félrevezető , troll vagy. És csak hogy tudd, most járattad le magad igazán és most égetted le megad , mert hazudsz !
Ja és el ne felejtsem, tudod, ha nem szólnak hozzád, nem irnak neked, akkor kibic vagy. A kibicnek pedig mindenütt KUSS a neve ! Na hazudj tovább .
süti beállítások módosítása