B1 blogcsalád



Bezárhatják azokat a menekülteket, akiket a váci püspök befogadott

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. március 15.

2017. március 15. - Szelestey

A váci püspök befogadott két menekültet, mert a személyes példával igyekszik megmutatni, hogy a magyaroknak le kell gyűrniük az előítéletet és segíteniük kell a rászorulók beilleszkedését. Beer Miklós azon kevés egyházi vezető közé tartozik, akik támogatják a migránsokat. Ám most attól tart, hogy a szóbanforgó afgánt és a kubait is elviszik a konténertáborba, a napokban elfogadott törvénymódosításnak megfelelően.

blonde_is_teh_new_brown.jpg

Német tüntetés a Rósa Hétfő nevű parádén. "A szőke az új barna" - áll a felirat a táblán, utalva a barna inges nácikra  (Getty / BBC) 

New York Times

new_york_times.jpg

1. A vezércikk úgy látja, hogy

a jobboldali európai populistáknak kapóra jön az a gusztustalan szócsata, amit a török elnök mérgesített el a németekkel és a hollandokkal.

Erdogan meg akarja szerezni a nacionalista törökök támogatását az egy hónap múlva esedékes népszavazáshoz, amelynek célja, hogy kiterjessze az államfő már eddig is jelentős tekintélyelvű jogkörét. A politikus gyalázatos módon náci gyakorlattal vádolta meg Berlint, a hollandokat pedig náci csökevényeknek nevezte. A harcias taktika alighanem jól jön a bevándorlás- és muzulmánellenes jelölteknek a mai hollandiai választáson. Amit vezérük, Wilders a vitával kapcsolatban mondott, az ellentétben áll az Európa által képviselt nyílt társadalommal. Ugyanakkor Rutte miniszterelnök az EU felhívására jelezte, hogy ők hajlandók visszafogni a hangot, de a vásár kettőn áll. Egyszóval a labda most Erdogannál van.

 

2. A mai holland választásokkal indul a nagy próba, mármint hogy

Európa mennyire hajlandó átrendeződni bevándorlás-ellenes, oroszbarát földrészként, amelyet az erősödő nacionalizmus, az új jobboldal türelmetlensége és az unió széttöredezése jellemez.

A legrosszabbra kell felkészülni, mert a liberális rend már nem jelenti a súlypontot. Olyan emberek nyomulnak, akiknek nem kell a szabad világ, ha az keveredést és migrációt jelent. Wilders már korán megtanulta, miként kell bánni a félelemmel. Most pedig úgy áll, hogy mind Putyin, mind Trump az ő győzelméért szurkol - írta a NY Times. 

Az amerikai elnök fő ideológusának a eszmerendeszerében a holland vezető, Le Pen, Orbán és Kaczynski annak az előőrsnek a tagjai, amelyben Bannon a brutális és véres viszály eljövetelét látja a fehérek uralta keresztény rendért, a muzulmánok, a migráció és a fajok keveredésével szemben. Wilders persze az erőviszonyok miatt nem lehet kormányfő, de ha pártja lesz a legerősebb, az kedvezően hathat Le Pen esélyeire Franciaországban. Rutte miniszterelnök jól tette, hogy nem engedte a török választási gyűléseket, mert az szélsőséges vetélytársa malmára hajtotta volna a vizet. És okosan cselekedett akkor is, amikor úgy reagált Erdogan náci kijelentésére, hogy eddig és ne tovább! Mert nincs idő érzelgősségre, amikor Európa a liberális rendért harcol. A török vezető immár Putyin autoriter táborában van. És ha Hollandia elesik, akkor már Franciaországnak sem lehet sok hátra.

 

Reuters

reuters.jpg

Európa borotvaélen táncol a bizonytalanság miatt, de lehet, hogy katasztrófa közeleg. Ebben a hónapban a britek megindítják a hivatalos kiválási folyamatot. Hollandiában a Wilders-féle Szabadságpárt szerezheti meg a legtöbb voksot ma, bár hatalomra aligha kerül. Le Pen szinte bizonyosan bejut az elnökválasztás 2. fordulójába, bár ott Macronnak jobbak az esélyei. Ugyanakkor Oroszország egyre magabiztosabb, ami aggasztja a közvetlen szomszédait. De persze nem minden omlik össze olyan gyorsan, ahogyan azt a borúlátóak jósolják. A németeknél pl. az AfD nemigen jut érdemi befolyáshoz. Viszont Magyarországon és Lengyelországban már keményen jobboldali kormány van hatalmon. De még ők is gyakran küszködnek, lásd a bevándorlásról tartott népszavazást. Szóval, a földrész félig-meddig a folyamatos válság állapotában van. Amit Putyin boldogan kihasznál. De vélhetőleg az Egyesült Államok is hozzájárult a bizonytalansághoz. A főideolgóus, Bannon az unió összeomlását szeretné látni. Ám Európa egyébként is rendkívül megosztott, ami amúgy nincs arányban a tényleges veszélyekkel. A liberális demokrácia gyakran képmutató, időnként hatástalan, viszont az európai intézmények ezzel együtt meglepően rugalmasak. Jó hat évtizede szavatolják a békét, nagy jólétet és szabadságot adnak a polgároknak. Egyben megóvták őket az állam túlzott hatalmától, nem beszélve a fasizmusról, illetve a szocializmusról. Az biztos, hogy a kontinens kevésbé lesz barátságos, főként a mások számára. Nehéz megmondani, mindez hová vezet. Az országokat nem lehet megróni azért, mert a saját kezükbe veszik az ügyeket, ha a védelmükről van szó.

De Európának meg kell győznie magát, hogy a dolgok egyáltalán nem állnak olyan rosszul, ahogyan az kinéz.

Meg kell találnia az optimista utat. Máskülönben rosszabbra fordulhat, mint ahogyan az bárki gondolná.

 

US News and World Report/Reuters

reuters.jpg

A váci püspök befogadott két menekültet, mert a személyes példával igyekszik megmutatni, hogy a magyaroknak le kell gyűrniük az előítéletet és segíteniük kell a rászorulók beilleszkedését. Beer Miklós azon kevés egyházi vezető közé tartozik, akik támogatják a migránsokat. Ám most attól tart, hogy a szóbanforgó afgánt és a kubait is elviszik a konténertáborba, a napokban elfogadott törvénymódosításnak megfelelően. Azt mondja, még ha két kerítés lesz is a határon, reméli, sőt meg van győződve arról, hogy az ajtó nyitva áll. Az egész társadalmon múlik, hogy beengedjük-e azokat, akik oltalomért kopogtatnak. Emlékeztet arra, hogy Ferenc pápa is erre hívott fel. Mint emlékezetes, az egyházfő sürgette, hogy fogadják tisztelettel a bevándorlókat. Egyben elítélte a populista megnyilvánulásokat, mert azok gerjesztik a félelmet és az önzést. Beer Miklós úgy gondolja, hogy a parókiáknak és a helyi közösségeknek fel kell ajánlaniuk az üres házakat menekült családoknak az elnéptelenedő vidékeken. Az idén különben összesen 51-et kaptak menedéket Magyarországon.

 

Yahoo/AP

Már a 2. napja éhségsztrájkol a békéscsabai befogadó tábor 80 lakója, aki azt követeli, hogy engedjék el őket. A tiltakozás egybeesik azzal, hogy az Emberi Jogok Bírósága elmarasztalta Magyarországot, amiért az őrizetbe vett és jogellenesen kitoloncolt két bangladesi menedékkérőt. Az ítélet szerint a magyar hatóságok nem mérlegelték egyéni alapon a beadványokat és az érintetteket kitették annak a veszélynek, hogy Szerbiából visszaküldik őket egészen Görögországba, ahol pedig embertelen és megalázó a bánásmód. Ugyanakkor Hidvégi Balázs a kormány részéről kijelentette: továbbra is úgy látják, hogy a migránsválságot csakis a határok erős védelmével lehet kezelni.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

Németország mégsem csökkenti a családi pótlékot az országban dolgozó kelet-európai vendégmunkások otthon maradt gyerekei után. A Merkel-kabinetnek ma kellett volna jóváhagynia az előterjesztést, ám azt a szociáldemokrata munkaügyi, illetve igazságügyi miniszter megfúrta, mondván, hogy az eljárás ellenkezik az uniós joggal. Annak értelmében ugyanis az uniós munkavállalókat mindenütt azonos jogok és kötelezettségek illetik meg. A lépés hatalmas vihart kavart a koalícióban, annál is inkább, mert az indítvány eredetileg az SPD-től származott. Az egész ügy onnan indult, hogy tavaly az EU felajánlotta a briteknek, hogy ha bent maradnak a szervezetben, akkor cserében visszafoghatják a gyerekek után járó támogatást az uniós tagállamokból érkezett dolgozók esetében. A berlini pénzügyminisztérium ezek után terjesztette elő, hogy a szociális juttatást igazítsák hozzá a származási országban, pl. Magyarországon szokásos szinthez. Márpedig ez a magyarok esetében 50 %-os mérséklést jelentene. Viszont a német állam 160 millió eurót takarítana meg, ám előbb módosítani kellene hozzá az unió jogszabályokat.

 

Frankfurter Rundschau

frankfurter_1.jpg

Sándor Iván a lapban emelt szót az ellen, hogy a Schmitt Mária vezette kormányközeli alapítvány kisajátítsa Kertész Imre hagyatékát, amihez a költségvetés átszámítva 3 millió eurót adna. Az irodalmár szerző emlékeztet arra, hogy a Nobel-díjas író a berlini Művészeti Akadémiára hagyományozta műveit, mivel úgy ítélte meg, hogy Magyarország nem érti a történelmet és a világot. Mint írja, nincs hiteles bizonyíték arról, hogy Kertész megváltoztatta volna elhatározását. Vagyis ellentmondás van a végrendelet és a magyar hivatalos terv között. De hát az Orbán-kabinet más Nobel-díjasokkal is büszkélkedik, csak éppen azt hallgatja el, hogy azok annak idén kénytelenek voltak elhagyni az országot. Amúgy a hatalom mostani gazdái éppen azt a Horthy-rendszert dicsőítik. Viszont az író életműve szöges ellentétben áll azokkal, akik megpróbálják kisajátítani a munkásságát. Sándor Iván úgy látja, hogy Orbán Viktor felkínálkozik Trumpnak és Putyinnak, vagyis az ország már megint a rossz oldalra igyekszik állni.  

 

Le Monde

le_monde.jpg

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte az Orbán-kormány menekültpolitikáját. A testület először hozott ítéletet egy magyar ügyben azóta, hogy az ország másfél éve lezárta a déli határokat és tranzitövezeteket alakított ki. Mind a hét bíró, köztük a magyar képviselő is úgy látta, hogy jogsértő volt, ahogyan a magyar hatóságok eljártak a két bangladesi menekülttel szemben. A határozatot árgus szemekkel figyelte a Bizottság, az ENSZ és a Fidesz, illetve Jobbik uralta magyar parlament, amely a minap kimondta, hogy őrizetbe kell venni minden menedékkérőt. Ugyanakkor a bíróság kiemelte, hogy magyar részről kétszínűséget tapasztalni, mármint hogy

az ország papíron betartja a nemzetköz egyezményeket, csak éppen a jogvédők a gyakorlatban ennek ellenkezőjét jelentik.

Pl. jelen esetben az egyik érintett kapott egy tájékoztatófüzetet, de magyarul, amiből egy szót sem értett. Az is kiderül a verdiktből, hogy a magyar állítással szemben Szerbia nem biztonságos 3. ország. A testület azért is Magyarország orrára koppintott, mert az soha nem tudta meggyőzően megindokolni, 2015 nyarán miért változott meg hirtelen a véleménye Szerbiáról.  

 

 

Hangos lapszemle:itt

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6212339281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.16. 08:43:19

1. Senkit se zárnak be. Szabadonmehetnek oda ahonnan gyüttek.

2. Havalakit megvertek mutassa a bizonyitékokot.

Netuddki. 2017.03.16. 09:46:30

Még politikának se nevezném azt az ámokfutást amit a kormány a menekültkérdésben elkövet. De hát egy tolvaj bandától mégis mit lehet várni?

A kommunikációjuk gyakorlatilag az, hogy más embereket semmibe vesznek, ami érvényes a magyar állampolgárokra is. Főleg azokra akik nem fújnak 1 követ velük. Szánalmas, lúzer népség, és pontosan ezt a véleményt keltik a magyarokról is a nagyvilágban.

A tolvajfidesztrolloknak meg üzenem, hogy nem vagyok kíváncsi a hazug "migráncssimogató" beakadt lemezre. Semmi "migráncssimogatós" utalás nem volt eme hozzászólásban.
süti beállítások módosítása