B1 blogcsalád



„Soros fizet, Juhász fütyül”: ha ma lenne a '48-as forradalom, a Fidesz az elnyomók mellett állna

2017. március 15. - Mr Flynn Rider

'48-ban is menő volt fütyülni, Léderer Pált a márciusi ifjúság ki is fütyülte. Macskazenével. 

juhasz_peter_futyul.jpg

Léderer Pál Wikipédia-oldalán találtuk, hogy a pesti egyetemi ifjúság macskazenével tüntetett a báró (és többek között: császári és királyi tábornagy, az 1848. március 15-ei forradalom idején budai főhadparancsnok) lakása előtt, aki erre ráküldte az osztrák katonaságot az ifjakra. Juhász Péteréknek pedig megengedte a bíróság, hogy akár a március 15-i ünnepségeken is osztogathassanak sípot a hatalom kifütyülésére.

„1848. április 18-án a minisztertanács küldöttségének nem engedte meg a fegyvertár átvizsgálását, és megtagadta a nemzetőrség felfegyverzéséhez kért fegyverek kiadatását. A pesti egyetemi ifjúság ezért május 10-én a Szent György téren lévő várbeli lakása előtt – a korban szokásos tiltakozási formával – macskazenével tüntetett az eljárás ellen. Lederer előre értesült az ifjúság tervéről, ezért a szomszéd házak udvarán néhány osztály katonaságot rejtett el, akik a tüntetéskor rejtekhelyükről előretörve, megrohanták a tüntető fiatalokat és közülök sokat megsebesítve, átszorították Pestre. A következő nap vizsgálat indult ellene, ami elől titokban Bécsbe távozott.”

 

Korábban írtunk arról, hogy a hatalom úgy viselkedik, mintha a Metternich-rezsimben élnénk. Orbán Viktor nem a nemzet, rá csak az ország kisebbsége szavazott. Mindenkinek joga van kifütyülni a közszereplőket, főleg, ha azok nem állnak szóba az országgal, csak a hazug és uszító propaganda útján. 

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pedig tegnap eltörölte a rendőrség azon határozatait, amelyekkel megtiltották Juhász Péternek és pártjának, hogy kifütyüljék Orbán Viktort március 15-én.

Így végül az Együtt tüntetése szerda délelőtt 10 órakor az eredeti tervek szerint kezdődhet meg a Nemzeti Múzeum közelében.

"A gyülekezési törvény értelmében a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők a véleményüket szabadon kinyilváníthatják."

– írja a Fővárosi Törvényszék keddi sajtóközleményében. Juhász Pétert a TASZ ügyvédje, dr. Hüttl Tivadar képviselte. A végzés jogerős. 

Korábban a hatalom által kéziirányításra kapcsolt rendőrség határozatban megtiltotta az Együtt elnökének, hogy szerdán kifütyülje a Nemzeti Múzeumnál a miniszterelnököt. A tüntetést azért nem engedélyeztek, mert a rendőrség szerint Juhászék akadályozták volna a bejelentett állami rendezvényt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt is megtiltotta, hogy a párt sípokat osszon a kormányellenes tüntetőknek. Juhász már akkor jelezte, hogy a rendőrség határozata sérti a gyülekezési törvényt. 

Abszurd az abszurdban 1: a Fidelitas bejelentette, tiltakozik a tiltakozás ellen.

Abszurd az abszurdban 2: azt is megmondták, ki áll a tiltakozás mögött. Egyet találhat: Soros pénzeli az egész tiltakozást.

A Fidelitas elnöke szerint Juhász Péter, akit a szervezet ősszel még azzal gyanúsított, hogy Portik Tamás pénzéből járat le kormánypárti politikusokat, most Soros György pénzéből fog fütyülni Orbán Viktor beszéde alatt – írta a 444.

Böröcz László szerint a kormány lépéseit kritizáló civil szervezetek nem tisztelik március 15-ét, amit az elmúlt napokban mutattak meg, hogy támadták a kormányt.

Az elnök úgy érzi, hogy fel kell emelniük a hangjukat ez ellen, ezért szerdán a „Soros fizet, Juhász fütyül” feliratú tábláik segítségével „békésen, csendben” fognak tiltakozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8712339655

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1848-ban szűnt meg a papi tized. Amit mára visszacsináltak. 2017.03.15. 17:13:58

Ezt az elért forradalmi eredményt Horn Gyula és Orbán Viktor közös erővel visszacsinálta. Ma az állam központilag szállítja a tizedet a neki kegyes egyházaknak. Sok mindenben sikerült vissza állítani a mostani kormányoknak a feudalizmust.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Voznyák Pista2 2017.03.15. 16:49:24

Rendben, akkor itt is leírom:

"Már a márciusi ifjak se tisztelték az ünnepeket."

"1848. április 18-án a minisztertanács küldöttségének nem engedte meg a fegyvertár átvizsgálását, és megtagadta a nemzetőrség felfegyverzéséhez kért fegyverek kiadatását. A pesti egyetemi ifjúság ezért május 10-én a Szent György téren lévő várbeli lakása előtt – a korban szokásos tiltakozási formával – macskazenével tüntetett az eljárás ellen."

Legyünk precizek, nem egy nemzeti ünnep tiszteletét mulasztották el ezzel.

Szemben a mostani füttyögőkkel.

midnight coder 2017.03.15. 17:09:52

Amúgy ez a füttyögés azt mutatja, hogy a baloldal is pontosan tudja, hogy a következő 10 évben nemigen fognak hatalomra kerülni. Ellenkező esetben nemigen próbálkoztak volna ilyen kétélű fegyverrel. A füttyögésben ugyanis az a szopacs, hogy bárki ellen felhasználható. És elég 30-40 embert beküldeni egy tömegbe fütyülővel ahhoz, hogy óriási tiltakozásnak tűnjön a dolog. Ez bármely hatalom ellen kiválóan használható, a szépséghibája csak az, hogy az ellenoldal is simán be tudja vetni.

BiG74 Bodri 2017.03.15. 17:16:47

@midnight coder:
Teljesen igazad van. A baj csak annyi, hogy a füttyögést az ellenzéki fityisztől és jobbiktól tanulták. Úgy látszik nem lesz ennek vége sohasem.

6.Lenin 2017.03.15. 17:32:10

@midnight coder:

-Gizike, tudja mi ez?
-?
-Fütyülő...
-Ez? A Lajosé az igen.
-?

Vagyis a kis (kevés) fütyülő hatása elég kérdéses, a nagy fütyülő (sok), esetleg esélyesebb, ha már mutogatjuk/elővesszük

felső határ nincs 2017.03.15. 17:39:13

fütyülhetnek 2018 után is a balfékek

midnight coder 2017.03.15. 17:59:27

@BiG74 Bodri: Szervezett fütyörészésre nem emlékszem abból az időből. Tojásdobálás az volt, és persze egyénileg lehettek akik fütyörésztek.

BiG74 Bodri 2017.03.15. 18:08:05

@midnight coder:
Hát persze, nem volt szervezett, hogy is lehetett volna, akkor csak az emberek igazságérzete szervezte, most meg a szemét sorosisták.

$pi$ 2017.03.15. 20:26:10

@BiG74 Bodri: Csupán arról van szó, hogy a baloldal tíz éven keresztül vádolta a fideszt azzal, hogy zavargásokat szít, közben pedig kiderült, hogy ők csinálják.

A megszokott recept.

morpho 2017.03.15. 21:04:52

@$pi$:
Ne hazudozzál már ilyen nyíltan.
-Göncz Árpád kifütyülése 1992 okt 23
-Kosáry Domonkos kifütyülése 2006 okt 23
-Demszky kifütyülése 2007 március 15
Ezek az emberek a beszédjüket se tudták elmondani, te meg itt hazudozol.
Az már csak mellékes, hogy a kifütyülés azóta a fideszes karaktergyilkosság része. Bajnai egy kurva beszédet nem tudott elmondani a 14-es kampányban. Odament egy tucat gazember és libákat meg libatollat dobált szét az utcán, miközben fütyült és ordibált. Ezeket mind a baloldal csinálta mi narancstakony?

2017.03.15. 21:15:03

@Voznyák Pista2: mióta minősül megemlékezésnek egy kampányrendezvény?

A nemzeti ünnep tiszteletét az mulasztja el, aki kíméletlenül, cinikusan, tisztán politikai haszonszerzés céljából kihasználja azt.

Milyen tiszteletet mutat a 48-as szabadságharc hőseivel szemben az, aki a véleménynyilvánításhoz való jogukat gyakorló embereket nyilvánosan megalázza?

Kossuth Lajos is tiltakozott volna ma, még ha ízlésesebben tette is volna...

2017.03.15. 21:17:10

@$pi$: jobb, ha tudod, hogy a fidesz kétnaponta polgárháborút szervezne a fradi jobbközéppel, ha a maga ellenzéke lenne...

$pi$ 2017.03.15. 21:22:07

@morpho: "Ezek az emberek a beszédjüket se tudták elmondani, te meg itt hazudozol. "

Mert útálták őket az emberek. Ilyen egyszerű.

Osztogatott a fidesz sípokat? Nem. Akkor?

$pi$ 2017.03.15. 21:24:40

@DICKtátor: "ha a maga ellenzéke lenne"

Lenne, vóna, óhaj, sóhaj, így vóna és úgy vóna. Mindig, mindenre van egy ilyen.

morpho 2017.03.15. 21:30:41

@$pi$:
A Kosáryt meg a Gönczöt utálták az emberek? Göncz a rendszerváltás utáni Magyarország legnépszerűbb politikusa volt, Kosáry nem is volt politikus. Mit hazudozol te narancstakony? Van az a pénz mi? Ezeket az emberek pont úgy szervezték oda fütyülni, mint ahogy téged ide kommentelni te gazember!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.15. 21:33:46

@morpho: az elnök nem politikus, ráadásul nem is a nép választja

semmi hatalma, ergo naná hogy mindenki szereti, kivéve a patkány gönczöt, akiről kiderült hogy komcsi spicli volt - azóta a lippsik kedvence

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.15. 21:34:15

@midnight coder: "Szervezett fütyörészésre nem emlékszem abból az időből."

2007. március 15. "Múzeumkert, 11 óra, központi állami ünnepség
A hivatalos állami ünnepség kezdetekor kétezer árpádsávos zászlókkal, karikírozott Gyurcsány-fejekkel és fakeresztekkel felszerelkezett tömeg érkezett a békés megemlékezők közé. A Himnusz eléneklése után a műsor első fele gyakorlatilag elveszett a kormány távozását követelő hangorkánban. Számtalan család próbálta halálra rémült, zokogó gyermekeit kimenekíteni a kereplők, sípok és ordibálások erdejéből. A fellépő színészek, táncosok és fiatalok viszont szemrebbenés nélkül „élvezhették” a múzeum lépcsőjéről, ahogyan a kertben lévő párszáz ünneplő mögött ezrek kiabálják torkuk szakadtából, hogy „hazaáruló” és „tömeggyilkos”. "

www.epa.hu/00800/00804/00473/63807.html

$pi$ 2017.03.15. 21:36:45

@morpho: "A Kosáryt meg a Gönczöt utálták az emberek? Göncz a rendszerváltás utáni Magyarország legnépszerűbb politikusa volt,"

Azok akik fütyülték azok útálták. Mindenkit útál valaki.

"Mit hazudozol te narancstakony?"

Látod? Téged például én útállak. Pedig nem is vagy politikus.

2017.03.15. 22:04:34

@$pi$: igen? mi vagy te, út(on)álló? A közügyekkel már azelőtt is foglalkozni lehet, hogy ismernéd a nyelvet?

Igen, a lenne, volna mindig előjön. Képzeld, van gondolkodásnak egy olyan módja, hogy emberek megpróbálnak a körülményekből következtetni arra, hogy mi lesz... :D

Ezt megvetendőnek gondolod?

Pl. kauzális szükségszerűségről hallottál már?

Modellezem: pl. ha lenne eszed, nem volnál ilyen buta.

Idióta...

morpho 2017.03.15. 22:20:12

@$pi$:
Hát elég szar lehet, ha az ember mocskos arcát rendre beletolják a saját hazugságába, de tudod erről nem én tehetek. Próbálj meg néha igazat mondani kullancs. Az sokat segít. Egyébként ha valakit beteges hazudozás miatt diliházba zárnak, arról nem az elmeorvos tehet. Ez van.

morpho 2017.03.15. 22:21:58

@DICKtátor:
Ne dőlj be neki! Terelésből csinálja az egészet a hazudós narancskullancs.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.15. 22:30:03

@morpho: még mindig rajongani kéne a patkány néven komcsi besúgó Göncz papa iránt?

vagy azt kifelejtetted a CV-jéből, jó lippsi módjára?

gratulálok

$pi$ 2017.03.15. 22:40:09

@morpho: "Próbálj meg néha igazat mondani kullancs."

Mást nem tudsz te se, mint mocskolódni meg rágalmazni.

$pi$ 2017.03.15. 22:43:46

@morpho: "a hazudós narancskullancs"

Konkrétan egyetlen állításomat sem tudtad cáfolni. Na igaz, nem is nagyon próbáltad. Felétek elég vádolni, sokszor kell mondani, sokszor kell vádolni és akkor igaznak tűnik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.15. 22:48:42

@$pi$: "egyetlen állításomat sem tudtad cáfolni"

Pedig ahogy látom fentebb ismét rajtakapott egy hazugságon.

Nem mintha nehéz feladat volna, pontot nem ér. :))

$pi$ 2017.03.15. 22:52:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Pedig ahogy látom fentebb ismét rajtakapott egy hazugságon."

Rosszul látod.

morpho 2017.03.15. 22:54:34

@$pi$:
Két állításod volt: 1 a baloldal fütyürészik. 2. Gönczöt nem szerették a zembetek. Mindkettőt érvekkel cáfoltam. Még valami?

$pi$ 2017.03.15. 22:56:57

@morpho: "2. Gönczöt nem szerették a zembetek. Mindkettőt érvekkel cáfoltam. Még valami? "

Azok, akik kifütyülték nem szerették. Ezt megcáfoltad? Tehát rohadtul kedvelték, azért fütyültek? Nemá!

2017.03.15. 22:58:13

@$pi$: Távol álljon tőlem, hogy megvédjem a 2002-2010 közötti rezsimet, ugyanilyen káros volt az is, csak más módon.

De ha már a cáfolandó állításaidnál tartunk. Említenél egy zavargást 2010 óta, amit a baloldal szervezett?

Meglepődnék...

Picit jobban szűrjed a forrásaidat, amiből tájékozódsz (gondolom a magas színvonalú facebook, 888.com, magyar idők vagy valami hasonló szakirodalom lehet az)

$pi$ 2017.03.15. 22:59:04

@morpho: "1 a baloldal fütyürészik."

Nem értem hol mondtam én ilyet? Én azt mondtam, hogy a baloldal sípokat osztogat. Ez igaz, büszkék is rá, nem? Itt mi volt a hazugság?

$pi$ 2017.03.15. 23:02:43

@DICKtátor: "De ha már a cáfolandó állításaidnál tartunk. Említenél egy zavargást 2010 óta, amit a baloldal szervezett?"

Én ezen a mai ünnepség mgzavarási kísérletét értettem. Szervezetten próbálták megvazarni az ünneplést.

Mindig azzal vádolták a fideszt, hogy megpróbált 2006-ban zavargást próbált kelteni, közben pedig tök büszkék, hogy mindenáron megpróbálják megzavarni az utóbbi időben az összejöveteleket.

Számomra ez nyilvánvalónak tűnik, nem értem mit nem lehet rajta érteni.

$pi$ 2017.03.15. 23:07:52

@DICKtátor: "Picit jobban szűrjed a forrásaidat, amiből tájékozódsz (gondolom a magas színvonalú facebook, 888.com, magyar idők vagy valami hasonló szakirodalom lehet az) "

Öregem, ezek a panelek... egyik sem jött be. Egyiket sem olvasom. Leginkább az indexet olvasom, a nagy fütyülős hős felkelésekről ők szoktak nagy elánnal beszámolni. Meg aztán a hozzászólásokból az is kiderül, hogy mennyire retteg ezektől a gonosz hatalom. Meg, hogy milyen nagy büszkeséggel tölt el sokakat, hogy szét tudnak trollkodni egy ünnepi megemlékezést.

Számomra nyilvánvaló, hogy megpróbálnak zavargásokat kelteni. Ha elcsattan egy pofon, ha az ünneplők nyakonvágják valamelyik fütyülőt, akkor tíz perc múlva már már cikk van róla.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.15. 23:08:35

@$pi$: "Gönczöt ... akik kifütyülték nem szerették"

Gönz messze a legnépszerűbb államfő volt, az egyik legnépszerűbb politikus a rendszerváltás óta. Úgyhogy helyes az az állítás, hogy a zemberek szerették.

Én nem szerettem, főleg, mikor a tolvaj bankárnak kegyelmet adott - amit Dávid nem írt alá, pedig kötelessége lett volna -, és még páran lehettek így vele. De elenyésző kisebbségben voltunk.

$pi$ 2017.03.15. 23:21:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Gönz messze a legnépszerűbb államfő volt, az egyik legnépszerűbb politikus a rendszerváltás óta. Úgyhogy helyes az az állítás, hogy a zemberek szerették."

Ez valami red herring vagy mi? Mindenkit vannak akik kedvelnek és vannak akik nem kedvelnek. Kifütyülték. Nyilván azért, mert voltak akik nem kedvelték, nem értettek vele egyet. Logikus nem?

"Én nem szerettem"

Na látod.

2017.03.15. 23:24:44

@$pi$: fogalomzavargásban szenvedsz ember!

"Mindig azzal vádolták a fideszt, hogy megpróbált 2006-ban zavargást próbált kelteni, közben pedig tök büszkék, hogy mindenáron megpróbálják megzavarni az utóbbi időben az összejöveteleket."

Nem próbáltak, keltettek. Ez nem vád, ez tény.

Az "összejövetelek megzavarása" nem zavargás, legalábbis nem hasonlítható össze 2006-al, egy napon sem említhető.

Még csak rendzavarásnak sem tekinthető egy kifütyülés, ez a véleménynyilvánítás szabadságának egyik szokásos megjelenési formája.

Ez a mai ünnepség csak egy kampányrendezvény volt, semmi más, viktor ünneplése. Kossuth Lajos szerinted elment volna egy ilyen eseményre?

Nem sérült itt semmilyen formában a megemlékezés méltósága. Aki egy párt kampányrendezvényére megy ünnepelni, az számítson ellenvéleményre is, mert az nem méltó megemlékezés. Főleg nem méltó 48-hoz.

morpho 2017.03.15. 23:28:46

@$pi$:

Komolytalanná váltál. Ráadásul folyamatosan hazudozol. Kurva unalmas vagy.

$pi$ 2017.03.15. 23:33:19

@DICKtátor: "nem hasonlítható össze 2006-al, egy napon sem említhető"

hadd ne te mond már meg nekem, hogy mit hasonlíthatok össze mivel. te kis demokrata, te... :D

"Még csak rendzavarásnak sem tekinthető egy kifütyülés, ez a véleménynyilvánítás szabadságának egyik szokásos megjelenési formája."

Nem értek vele egyet. És? Arról volt szó, hogy most majd mindjárt bebizonyítjátok, hogy hazudtam. Ehelyett kiderül, hogy véleménnyilvánítási szabadságotok lehetővé teszi, hogy mások véleménnyilvánítási szabadságát korlátozzátok. Ja, meg a "megzavarás" az nem "zavargás".

"Nem sérült itt semmilyen formában a megemlékezés méltósága."

Na jó, itt vesztetted el a fonalat teljesen. Akkor miben is hazudtam? Mert a megemlékezés méltóságáról nem beszéltem az biztos.

$pi$ 2017.03.15. 23:34:02

@morpho: "Ráadásul folyamatosan hazudozol."

Nem hazudtam.

DICKtátor (törölt) 2017.03.15. 23:43:29

@$pi$: Hozzáteszem, hogy az az agresszió, ami a közölt felvételekben látható volt, jól mintázza, hogy milyen a politikai kultúránk.

Ha valaki sípot fúj, azt üsd, rúgd, köpködd, meg küldd el a kurva anyjába! Így lehet ám helyreállítani a vélt megemlékezés méltóságát!

2010 előtt az elmúltnyolcév volt a sláger, ma meg ugyanezek démonizálása. Nehogy már benyald ezt a süket dumát, hogy a ballibek harcolják ki a tettleges becsületsértést maguknak!

Nem tudom hány éves vagy, de 2002-es választási kampányban változott meg minden, akkor indult el ez az okfolyamat, aminek ez az agresszív szervilizmus lett az eredménye.

Akkor történt ugyanis, hogy Viktor kisajátította még a kokárdát is, nem szégyellte bevinni az iskolákba a politizálást, egy huszárvágással kettéhasította ezt az országot: fideszesekre meg hazaárulókra!

Úgy hogy a mai pofonok, rugdosódások, köpködések mind mind Viktor akkori irányváltoztatásának tünetei.

Ezt a kóros állapotot bizony nem a ballibeknek köszönhetjük, nem is tudtak volna ilyen hatást gyakorolni a társadalomra, nem volt meg hozzá a tehetségük! Horn volt az utolsó baloldali politikus, aki két embernél többnek a szemléletét meg tudta változtatni (még ha nem is vált ez sem a hasznunkra).

Ellenben Viktor! Érdemes felidézni a békemenet első soraiban felmutatott molinókat: Orbán az élő Isten!

Az elmúlt 27 év viktor életműve.

Hát gratulálunk!

DICKtátor (törölt) 2017.03.15. 23:59:33

@$pi$: Hát én nem is mondtam, hogy hazudsz. Egyszerűen butaságokat beszélsz. Nem vagy tisztában a zavargás szó jelentésével. Forgasd többet az értelmező kéziszótárt!

Vagy ne indexet olvass, hanem nyiss ki egy könyvet! Nem fog megártani!

Dehogynem mondom meg! Bántóan butaságokat írsz, erre valamit reagálni kell! :D

$pi$ 2017.03.16. 00:02:28

@DICKtátor: "Ha valaki sípot fúj, azt üsd, rúgd, köpködd, meg küldd el a kurva anyjába! Így lehet ám helyreállítani a vélt megemlékezés méltóságát!"

Látom te is abba a súlyos hibába estél mint oly sokan ezeken a blogokon. A trollok mindenféle gyalázkodásával szemben én nem vagy "fideszes". Nem foglaltam állást a fideszrajongók mellett, nem nyilvánítottam véleményt arról, hogy bárkit is rúgni, köpködni kellene. Sőt, az egész baromságnak az érzelmi oldala egyáltalán nem érdekel.

Egy csomó idióta azt gondolja, hogy ki kell menni az utcára és szurkolni vagy az egyik, vagy a másik oldalnak. Engem ez végtelenül untat. Nem érdekel.

"Úgy hogy a mai pofonok, rugdosódások, köpködések mind mind Viktor akkori irányváltoztatásának tünetei."

Persze, minden ami gonosz az onnan jön, minden ami jó, az meg a te kedvenceidtől jön. Ez egy tíz év alatti gyermek tipikus gondolkodásmódja.

"Az elmúlt 27 év viktor életműve."

Jahhogyne! Gyíkemberek!

$pi$ 2017.03.16. 00:09:11

@DICKtátor: "Hát én nem is mondtam, hogy hazudsz. Egyszerűen butaságokat beszélsz. "

Hát persze. Csak valamiért nem sikerült bebizonyítanod, hogy neked van igazad és nem nekem. De érzed, erősen érzed, hogy én baromságokat beszélek te meg nagyon is okos dolgokat mondasz.

"Nem vagy tisztában a zavargás szó jelentésével."

De igen.

"Vagy ne indexet olvass, hanem nyiss ki egy könyvet! Nem fog megártani!"

Nagyon valószínű, hogy több könyvet olvastam mint te. Onnan gondolom, mert a legtöbb embernél többet olvastam. De persze tudom, csak meg akartál sérteni és a te köreidben ez az "olvass könyveket" egy bevált sértés. Rólam lepereg, a szellemi felsőbbrendűség nem olyan, amit mondogatsz magadról és bejön. :)

"Dehogynem mondom meg! Bántóan butaságokat írsz, erre valamit reagálni kell! :D "

Bizonyítsd be. Segítek: "nekem van igazam, mert te buta vagy" ez nem bizonyíték. Holnap visszajövök, addig próbálj meg valami koherens érvet prezentálni arról, hogy miért is abszolút baromság amiket írtam.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.16. 00:12:17

@$pi$: "én nem vagy "fideszes""

Csak egyfolytában a fidesz szekerét tolod, a habonyművek hazudozásait mantrázod.

Ha valami úgy megy, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az
kacsa.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.16. 00:13:52

@$pi$: "a legtöbb embernél többet olvastam."

Úgy látom, elvesztegetett idő volt. :))

DICKtátor (törölt) 2017.03.16. 00:46:34

@$pi$: hát hallod, nem kell ahhoz "szellemi felsőbbrendűség", hogy tudjam, a zavargás és az "összejövetel megzavarása" nem bírnak azonos jelentéstartalommal...

Nem vagyok egy nyelvtannáci, meg nem mintha ez egy verseny lenne, de azt az állításodat meg, hogy "a legtöbb embernél többet olvastam", amellett persze, hogy gondolom a legtöbb embert nem ismered, önmagában cáfolja az, hogy háromszor leírod egymás után hosszú ú-val, hogy "útálom"... Feltételezem, a legtöbb ember két könyvnél többet olvas el életében, mert az tuti, hogy két könyv elolvasása után ilyet nem ír le senki.

Nem kell téged cáfolni, cáfolod te magadat elég hitelesen :D

siriq111 2017.03.16. 01:31:33

@$pi$: Engem nem erdekel, hogy ki sipol vagy ordibal. Az viszont baromira irrital, hogy bena pr szovegeket nyom marcius 15.-en egy dedos aki a miniszterelnok ma. Nem szavaztam sem az mszp-re sem a fideszre.En allapolgar vagyok. Ennyi. Marhara unom a nagy budos szoveget a kormanytol es toled is. Ertelme nincs az egesznek. Kifejezetten lazito szamomra, hogy vannak olyan emberek , akiket ilyen pr maszlaggal meg lehet vezetni(nem is keves).

Ilyen dedos faszsagot , hogy a faszomba tud mondani ez a gyoker viktor: "aki mondja másra, az mondja magára. " . Mintha valami ovis hercehura lenne. Mar szanalamas ez az idiota sorozas, mert az. Jogi ertelmeben nagyon is tudja a viktor, hogy nem tudja alatamasztani azt amit mond. Ez az egesz ami ma itthon van egy kurva nagy bohozat csak itt nincs happy end. Maximum szopas a vegen.

siriq111 2017.03.16. 01:33:01

Tetszik , nem tetszik. Ez van. Hulyeknek all a vilag es meg elvezik is.

siriq111 2017.03.16. 01:37:21

Ahogy egy mostani belugyes mondta:" amig ezek itt vannak , addig itt erdemi rend es fejlodes nem lesz."

siriq111 2017.03.17. 03:09:33

Egyebkent mar tiszta vicc ez a multi account hasznalat es kommenteles. Van aki magara fog ismerni ebben.
süti beállítások módosítása