B1 blogcsalád



Ifj. Lomnici szerint azért kell betiltani az Együtt fütyülését, mert a legutóbbi fütyülésük se volt békésnek tekinthető

2017. március 14. - nickgrabowszki

Az a legviccesebb, hogy Tisztelet a bátraknak! a rendezvénynek a szlogenje, amelyen egy nem engedélyezett tüntetés évfordulóján nem engedélyezik, hogy az ellenzék ellenvéleményt nyilvánítson.uk_1.jpg

A második legviccesebb, hogy a rendőrség ugyanúgy viselkedik, mintha még a Metternich-rezsimben élnénk, csak a hivatkozás más: szerintük Orbán Viktor kifütyülése sérti a nemzet méltóságát, meg az ünnepléshez való nem létező jogot.

Az is vicces, hogy ezzel Orbánt a nemzettel azonosítják, miközben annak csak kisebbsége csak szavazott, rá, a többsége ellene, valamint azt állítják, hogy a demonstrációval az Együtt akadályozná a közhatalom gyakorlását, azaz Orbán beszéde a miniszterelnöki munkájának a része.

Az talán még ezeknél is viccesebb, hogy Kósa Lajos ennél is továbbmegy, amikor azt mondja, hogy

nemzeti ünnepen nem illik kifütyülni a nemzeti hősöket,

azaz nem illik kifütyülni Orbánt, tehát

Orbán nemzeti hős.

Az ifjúkereszténydemokraták (vannak ilyenek?) talán még viccesebbek, amikor azt állítják, hogy Juhász Péter ki akarja fütyülni Orbánt,

tehát sztálinista.

A blőrözetlen Lomnici, az ifjabb, még ezeknél is sokkal-sokkal viccesebb, amikor egyből három dolgot is mond, amiért Orbánt nem lehetne kifütyülni, de ezek közül egyik se az, hogy azért, mert Orbánt nem szereti, ha kifütyülik.

  • Azért mert Amerikában se lehet kifütyülni az elnököt nemzeti ünnepen. Tényleg ezt mondta (írta).
  • A három nemzeti ünnepen Magyarországon se lehessen.

(De azt nem árulja el, hogy mit csináljon az ellenzék, ha máskor nem gurul elő. Tessék fütyülni a maradék 362 napon. De lehetőleg akkor is otthon, a négy fal között.)

De a legviccesebb érve a harmadik. Hogy ugyanis azért nem lehet Orbánt kifütyülni, mert a gyülekezési jog gyakorlása ahhoz kötött, hogy a rendezvény békés legyen.

...és mivel az Együtt október 23-ai demonstrációs megnyilvánulása nem volt békésnek tekinthető, ezért értelemszerűen nem állnak az érintettek cselekményei az Alaptörvény, illetve a gyülekezési törvény védelme alatt.

Nem volt békésnek tekinthető. Milyen finom megfogalmazása annak, hogy

október 23-án megverték azokat, akik ki merték fütyülni a nemzeti picit jóllakottnak tűnő hősét.

De ez persze az ő hibájuk. Ronda látvány volt az a sok vér, be is kellene őket tiltani közbotrányokozásért.

(Kép: Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3312337997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.