B1 blogcsalád



Tarlósra már nincs szüksége a Fidesznek, Tarlós mehet

2017. március 13. - nickgrabowszki

Alig egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy Tarlós István nem lesz negyedszer is a Fidesz főpolgármester-jelöltje.ti_1.jpg

Ez akkor volt, amikor Orbán azt mondta, hogy Budapest számára nem finanszírozási, hanem

irodalmi kérdés.

Bármi is jelentsen ez.

Ehhez képest meglehetősen váratlan volt, hogy februárban a kormánypropaganda zászlóshajójában, a Magyar Időkben tettek hűségnyilatkozatot a fideszes kerületi polgármesterek Tarlós mellett. Egyszerre, egyöntetűen. Ami nyilvánvalóan nem ment

  • egyeztetés,
  • szervezés,
  • felsőbb utasítás nélkül.

Tehát Orbán döntött úgy, hogy neki mégis Tarlós kell. Ami annál is inkább meglepő volt, mert Tarlós harmadik ciklusa (mert nyilván azzal számoltak, hogy megnyerte volna)

éppen tartalmazta volna a 2024-es olimpiát is

(mert akkor még úgy tudtuk, számolnak azzal is).

Azért az nagyon váratlannak tűnt, hogy annak a Tarlósnak adnák át a szereplési lehetőséget, a dicsfényben való sütkérezést, akivel menetrendszerűek a konfliktusaik a kormánypárti potentátoknak, és akit egyszer (legalább egyszer) már amúgy is leírtak.

Azután viszont két dolog derült ki.

Pl. telenyilatkozza a médiát, hogy mennyire komoly esélyei vannak Budapestnek, majd elmegy Limába, és a borítékolható vereség után elmondja, hogy mennyire sajnálja, és hogy milyen felkészültek voltunk pedig.

De a Momentum aláírásgyűjtése bekavart: nem Limában, hanem már Budapesten megverték volna a Fideszt. Vissza is vonták az amúgy is és legfőképpen elbukott pályázatot.

Tarlósra, illetve, hogy arcát adja a kudarchoz, így nem volt szükség.

Mondjuk amúgy se vállalta magára: nála többször nemigen tudta volna senki elmondani többször, hogy

ez nem az ő olimpiája volt, nem ő találta ki.

Naná, hiszen tudjuk, hogy Orbán.

Úgyhogy végül Orbánnak magának kellett kormányhatározattal felkérnie arra Tarlós mint főpolgármestert, valamint Borkait mint MOB-elnököt, hogy vonják vissza a pályázatot.

Tarlós esélyei a pillanatnyi helyzet alapján minimumra csökkentek, hogy 2019-ben is őt indítsa a Fidesz.

  • Egyfelől azért, mert nincs rá szüksége.
  • Másfelől, mert van elég aspiráns, akik közül válogathat Orbán.

Például az a Kocsis Máté, aki tavaly a Fidesz komm. igazgató posztját hagyta oda, hogy városvezetői imídzsét építse. (De aki beállni látszott Tarlós mögé, amikor ez volt az ukáz.)

Talósnak így nincs szüksége nagy jóstehetségre ahhoz, hogy azt mondja,

ne tegyen senki komolyabb összeget

arra, hogy legközelebb is elindul a főpolgármesterségért.

Persze semmiképpen nem amiatt, mert nem indítják, mert elfogyott mögüle a támogatás. Nem. Hanem azért, mert pillanatnyilag nincs olyan elhatározása, hogy kilincseljen vagy pedálozzon ezért.

Éppen nincsenek most olyan jóban ők Orbánnal.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7012333755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nzoltan 2017.03.13. 08:06:51

Ha Tarlós jövőre nem indul, akkor egy balos fog nyerni Budapesten. És akkor évtizedekre ismét megáll az idő, mint demszki alatt.
Még jó, hogy elköltöztem onnan.

OkoskaTo:rp 2017.03.13. 12:07:39

@Nzoltan: Az első mondatoddal egyetértek. Kocsis Máté még a fideszesek között is megosztó személyiség a tirpáksága miatt. Ráadásul rizikós is, a sportügyek (pl. Kézilabda Szövetség) miatt.

IMHO inkább álljon meg az idő, mint hogy visszafelé haladjon az 1930-as évekbe...

chrisred 2017.03.13. 12:25:25

@Nzoltan: 2019-ben lesznek önkormányzati választások (ha lesznek). Abban igazad van, hogy Tarlós még a semlegesek közül is számíthatott szavazatra, míg Kocsisról még a fideszesek között is megoszlanak a vélemények.

sas70 2017.03.13. 12:31:16

@Nzoltan: Miért lenne az baj? Erősödéses jobban teljesítés van, úgyhogy jut pénz mindenre! Eltüntetik a kátyúkat, lesz új metró, stadionok, új villamos vonalak, vasút megy majd a reptérre stb. Budapest fejlődik!

nyelv-ész 2017.03.13. 12:41:59

Szerintem ez egy színjáték. Tarlós olyan, mint a tyúk a baromfiudvarban: inkább fut még egy kört a kakas elől. Ezzel a Fidesz-utálók körében is némi respektet próbál szerezni.

nyelv-ész 2017.03.13. 12:43:24

@sas70: Ez az "erősödéses jobban teljesítés" annyira ütős nyelvi fordulat, hogy simán mém lesz belőle :-)

erol 2017.03.13. 12:48:49

@Nzoltan: Miért költöztél el, hiszen most nem balos a főpolgi úgyhogy minden szép és jó.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.13. 13:01:50

Nekem ez éppenhogy azt jelenti Tarlós nagyon is készül.
Jelenleg éppen kicsit legyezgeti a bizonytalanokat.

Azért meg külön hálás lehet, hogy éppen a gyűlöletkeltésben és hírhamisításban oly jártas B1 blog segít neki ebben.

Gazz 2017.03.13. 13:27:28

A meleg gyereket tuti nem fogják megválasztani főpolgármesternek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.13. 14:12:38

Több javulást vártam Tarlóstól demszki után. De ha a Rómait nem tenné tönkre mellé tenném le a voksomat.

gmihaly621 2017.03.13. 14:22:43

Sztem amióta kirúgta a Vitézyt, azóta keresi OV az alkalmat a betartásra. Most úgy látszik, eljött. Nem ok nélkül jelent meg cikk arról, hogy az autóspárti Tarlós által időnként kézi-vezérelt BKK fonódó és egyéb vilingerprojektjei miért is muzsikálnak az ideálisnál gyengébben, pölö. Ja, és már megint a BKV-sztrájk fenyegető árnya, mint a 2010-es választások előtt, a balos gigabukta előjeleként...

Pop40 2017.03.13. 14:39:31

Nincs az az isten szerencsére, hogy Bp-n megválasszanak egy Hugyosmátét.
Már az is szomorú, hogy volt olyan barom kerület, amelyik megválasztotta.

Pop40 2017.03.13. 14:43:33

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Bizony, van gyűlöletkeltés és hírhamisítás a B1 blogon. Pl amikor idézik valamelyik fideszes maffiózó hazudozását.

Meg olyankor is van, mikor megjelentek. Ez a hátránya annak, ha nincs moderáció.

biggianni 2017.03.13. 14:48:50

kocsis az egyik legjellemtelenebb valagtakarÍtó! Csak 1 példa a sok közül: Simicska
hÍrdető oszlopait nekiállt elbontatni mondván: nem előnyös BP-nek a szerződés! Ha
ez Így van,miért nem akkor szólalt meg amikor ő is aláÍrta??? Ja hogy akkor a geci
még barátja volt Simicskának,de miután rájött hogy valójában a geci még annál is
gecibb mint gondolta,kocsis elérkezettnek látta az időt egy újabb segg takarÍtásra
hogy előrébb jusson a geci előtt! Természetesen a bÍróság az érvényes szerződést
még ha nem előnyös is jóváhagyta,Így a TÖBB SZÁZ MILLIÓS kártérÍtést közpénzből
ki kell fizetni kocsis ámokfutása miatt! Kérdem Én: miért nem ez az öltönybe bujtatott
majom a kártérÍtésre kötelezett? Miért a becsületes adó fizetők pénzét tékozolják
erre??? Sokba kerül a normális embereknek az ilyen élősködők segg nyalása!
Ha a degenerált férfiatlan szarházi senkikről szobrot állÍtanának,a legjobb modellek
ov kocsissal,utobbi hátsó térdelő pozicióba, bár kocsis után sokan sorba állnak a
FIDESZ BUZIK közül!!!

Egéridomár 2017.03.13. 15:02:16

@biggianni:

Ez a @Ballib cenzúrázók réme 25 nagyon ott tolakszik a sorban a kocsissal egyetemben. :)

konrada 2017.03.13. 15:16:15

...lehet fél a buktától.
A fidesz már most sincs többségben a fővárosban (és nem a jobbik a mérleg nyelve...)
Így meg - ha 2018-as bukta után végre tényleg rádöbbennek a bal és liberális pártok, hogy össze kell fogniuk, elég jó eséllyel verhetik a választások előtti szórások miatt szokásosan bekövetkező megszorítások idejében...

biggianni 2017.03.13. 15:19:51

@Egéridomár: Így van! Az ilyen szolgalelkű senkik a saját szüleiket/testvéreiket is
elpusztÍtanák egy kis JÚDÁS PÉNZÉRT mert annyira tehetségtelen eltorzult alakok!
Nem szeretnék a helyükbe lenni,mikor utoléri őket az Ítéletük!!!

Merlot 2017.03.13. 16:29:07

"Felkészül Kocsis Máté"

Az a tapló?
Tarlós sem egy kalocsai hímzés, de ez a nyikhaj senkiházi?
Ne mááááár!

cardiobascuralis 3 2017.03.13. 17:00:10

Tarlósnak tök igaza van, nyugdíjaskorban van már most is, a fasznak idegesítse magát 70 éves kora fölött is (jövőre lesz 70)?

Egyébként lehet nem szeretni, de eddig sokkal többet tett és sokkal kevesebbet ártott Demszkynél, de Vibuzy Dávidkánál is, aki tönkrebaszta az addig egészen tűrhető budapesti tömegközlekedést, de pár szar villamos miatt a teljes közúti közlekedést is.

@Gazz:
Úgy érted, a buzit?

Nzoltan 2017.03.13. 17:06:49

@erol: A vidéket jobban szeretem, nem voltam tōsgyökeres pesti. Tizennégy év elég volt belōle.

petimegmondja 2017.03.15. 08:14:03

Én azért remélem, hogy egy tahó után nem lesz egy homofób látens köcsög a főpolgármester...

kis gőmbőc 2017.09.28. 17:46:11

teljesen mindegy ki lesz a föpolgármester a náci fidesz megmarad
süti beállítások módosítása