B1 blogcsalád



Orbán hamis példakép, nem kellene, hogy a Nyugat vele védesse meg magát

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. március 12.

2017. március 12. - Szelestey

                                1-2_1.jpg

 Spiegel

der_spiegel_1.jpg

A legnépszerűbb német hetilap « Hamis példakép » címmel azt hangsúlyozza, hogy Európának nem Orbán Viktorral kellene megvédetnie magát. A magyar kormányfő úgy beszél, mintha háborúban lenne. Hogy országa ostrom alatt, meg hogy meg kell erősíteni a védelmi vonalakat. Ezért tranzitzónákat hoznak létre, amelyeket éppenséggel lehetne internáló táboroknak is minősíteni. Mert aki elmegy onnan, pontosabban: elmenekül, az bűncselekményt követ el és elveszti jogát a menedékre. Mintha nem lenne kerítés, mintha nem rettentenék el és toloncolnák ki az érintetteket, ahogy csak az a csövön kifér. Mindez sérti azt, ami idáig az európai alapértéknek számított, vagyis az emberséget. Ja, igen, most jön egy újabb határzár, azt mellesleg áram alá helyezik.

És itt tulajdonképpen mindegy, hogy Magyarországon 536 menedékkérőt tartanak nyilván. A magyar miniszterelnök úgy állítja be, hogy milliók állnak ugrásra készen Törökországban, a Balkánon. A magyarok ezt el is hiszik, a félelem messze belenyúlik a liberális nyugati társadalmakba. Ily módon Magyarország, sajnos, példakép lett a menekültpolitikában. Nem is olyan régen Orbán még páriának számíott. Napjainkban a CSU ünnepli, a szélsőjobb egyébként is csodálja.

Igen, Magyarországnak része volt abban, hogy bezárult az út a Balkánon, ami egyébként Németországnak is jól jött. Orbán célja azonban nem az, hogy érvényt szerezzen az európai jogról, bár szívesen papol ilyesmiről. Végül is ő volt az, aki megtorpedózta az egységes közösségi menekültpolitikát. A nulla bevándorlást akarja elérni, idegenellenes alapokon, stratégiája az eszkaláció. Nem az az ember, akivel Európának meg kellene magát védetnie. Hiszen Magyarországon gyakorlatilag felszámolták a menedékjogot. Brutálissá tették a migránsokkal szembeni bánásmódot, javában zajlik az európai értékek veszedelmes lerombolása.

Épp ezért az EU nem örülhet titokban a magyar különútnak. Határozottan fel kell ellen lépnie, éspedig a legerősebb fegyverrel, amije csak van:

az uniónak le kell állítania a további segélyeket. Különben mindannyian Orbánok vagyunk.

 

Le Monde

le_monde.jpg

A Human Rights Watch igazgatója úgy látja, hogy már a nem liberális demokrácia felé tart Magyarország és Lengyelország, ahol veszélyben van a hatalmi ágak közötti egyensúly. Kenneth Roth szerint

az európai intézmények egészen szánalmasan jártak el a magyar átalakulás láttán.

A lengyelek ügyében már jobban reagáltak, amikor a kormánypárt elfoglalta az Alkotmánybíróságot. Az unió képes volt érvényt szerezni az emberi jogoknak, amikor egy-egy jelölt be akart lépni a szervezetbe. Ám az EU-nak többet kell tennie, hogy megvédje ezeket az értékeket a tagok között, hiszen immár a közösségen belül is terjed a populizmus. Utóbbi egész Európában nyomul, a magyaroknál, lengyeleknél, hollandoknál. Ezek a mozgalmak úgy tesznek, mintha az egész nép nevében beszélnének és a szélsőjobb felé tolják a vesztes osztályokat. A földrészen kéz a kézben jár a muzulmánellenesség és a xenofóbia, amit csak fokoz a félelem a terrortól. És akkor még ott van, hogy sokan tartanak a kulturális változásoktól. 

Trumppal az a nagy baj, hogy nemigen hajlandó tudomásul venni a demokratikus kormányzás elemi szabályait. Továbbá annyira elferdíti a valóságot, hogy a sajtó nem győz lépést tartani a hazugságaival és kideríteni a igazságot. Az emberi jogok pedig egyszerűen nem léteznek számára. Jobb útra csakis úgy lehet téríteni, ha a közvélemény nyomást gyakorol rá a médián és közösségi oldalakon keresztül. De mivel a lakosság rendkívül megosztott, nehéz lesz célba juttatni, hogy mi az igazság, mert az emberek csak azt fogadják el, ami megfelel a meggyőződésüknek. Itt 40-40 %-ról van szó, a maradék 20 %-nak el lehet mondani, hogy mi a valós helyzet. 

Libération

liberation_1.jpg

A kommentár azt tartja a legérdekesebbnek az egész brüsszeli paláverben, hogy Tusk ügyében miként viselkedett a másik kelet-európai demokratúra, vagyis a tekintélyelvű demokrácia útján járó Magyarország vezetője. Orbán Viktor épp oly kevéssé becsüli a jogállamot és az európai értékeket, mint lengyel hasonmása, mégsem támogatta Varsót ebben az eleve vesztes csatában. Rugalmasabb lévén, mint Kaczynski,

megértette, hogy ha nem akar a pálya szélére szorulni, akkor jobban teszi, ha csak módjával ellenkezik a többiekkel, főként az Európai Tanács civilizált közegében.

A lengyel kormány számára viszont az a legrosszabb, hogy reményeivel ellentétben egyetlen közép-európai állam sem támogatta. Úgy hogy Tusk elleni gyűlöletével Kaczynski csak azt érte el, hogy országa marginalizálódott és nevetségessé vált. Azon felül pedig bizonyította, hogy még soha nem volt ekkora szükség a kétsebességes EU-ra. Amúgy Varsó éppen az utóbbit próbálja mindenképpen elkerülni.

FAZ

fraknfurter.jpg

Az értékelés igen tanulságosnak nevezi, hogy Lengyelország zsákutcába manőverezte magát a brüsszeli csúcson és makacs ellenállásával kizárólag azt harcolta ki, hogy mindenki Tusk mögé állt. Pedig az Európai Tanács elnökének helyzete igencsak megingott az utóbbi időben, ám a Kaczynski által indított támadás megszilárdította pozícióit. Onnantól kezdve nem a politikus rátermettsége volt a kérdés, hanem az, hogy a kormányok alávessék-e magukat a varsói erős ember akaratának, amikor a PiS elnöke megfosztja lényegétől a jogállamot és beteges megszállottságában Tuskot teszi felelőssé bátyja végzetes repülőszerencsétlenségéért. Szóval, hogy a többiek beszálljanak-e az európai értékek elleni harcba, avagy szolidárisak legyenek a Tanács vezetőjével. Nos, ezen nem kellett sokáig gondolkodnia még Orbánnak sem. A következmény az, hogy a lengyelek magukra maradtak.

Hatalmas kárt okoztak a visegrádi csoportnak és rengeteg érvet adtak a többsebességes Európa híveinek,

jóllehet Varsó éppen ezt az opciót igyekszik megakadályozni. Látnivaló, hogy a zsákutcában végzi az a politika, amelyben az ideológia kiszorítja a józan észt.

NZZ

neue_zurcher.jpg

A lap szerint van abban irónia, hogy

éppen azok a kelet-európai országok követelnek egységes élelmiszer-irányelvet az uniótól, amelyek egyébként oly szívesen panaszkodnak az állítólagos brüsszeli diktátumra.

Az meg külön mókás, hogy a lengyelek nem csatlakoztak a zárónyilatkozathoz a Tusk újraválasztása körüli vita miatt. Pedig a kiadott nyilatkozatba éppen az érintett államok követelésére került be, hogy a részvevők üdvözlik a döntést, mármint hogy a Bizottság foglalkozni kíván az eltérő minőségű élelmiszerek kérdésével. Magyarország és Szlovákia múlt hétfőn az agrárminiszterek emiatt összehívott tanácskozásán azt sürgette, hogy az EU mérlegelje a lehetséges lépéseket, ideértve, hogy uniós szinten szabályozza a kérdést. Jelenleg úgy áll, hogy a minőség eltérhet a helyi ízlés vagy vásárlóerő miatt. És ezt tényleg központilag be kellene tiltani?

Kurier

kurier.jpg

Az újság biztosra veszi, hogy Áder János megtartja posztját a hétfői szavazás eredményeként, hiszen a Fidesz egyik őskövületéről van szó és a pártnak biztos a többsége a Parlamentben. De az ellenzék által csupán „pártkatonának és bábfigurának“ nevezett politikus népszerű a lakosság körében. Igaz ezúttal nem számíthat kétharmadra, mert a minősített többséghez egy mandátuma hiányzik a kormánypártnak, de a 2. körben elegendő a voksok több, mint fele is. Majtényi Lászlónak ugyanakkor semmi esélye. Ádert gyakran minősítik humortalannak és száraznak, ám azért az eltelt öt évben többször is keresztezte a miniszterelnök akaratát – mondja Kiszelly Zoltán. A politológus hozzáteszi azonban, hogy

az államfő egyszer sem emelt alkotmányjogi vétót.

De Orbánnak időnként alighanem még ez is túl sok volt. Arról lehetett hallani, hogy az elnököt nem jelölik újra, de azután mégiscsak ő lett a befutó. Lehet, hogy éppen a közkedveltsége miatt. A Nézőpont Intézet szerint 67 % kedveli, ilyen értékről a Fidesz csak álmodhat. Kiszelly ugyanakkor nem hiszi, hogy a következő időszakban Áder határozottabban lépne fel. Megfigyelők mégsem zárják ki, hogy a jövőben inkább távolságot tart a végrehajtó hatalomtól, miután szeretne megszabadulni a marionett jelzőtől. Az ellenzék ugyanakkor a választással megmutathatja, hogy képes egységre a hatalommal szemben.

 

Hangos lapszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4212331195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barak Huszein Oszama 2017.03.12. 21:13:22

Mondja ezt a CIA német gyarmaton lévő szócsöve...
Szóra sem érdemes.

Gábor Jövőpostás Brandl 2017.03.14. 11:26:43

A Klubrádióban minden reggel meghallgattam, most végre megtaláltam a blogot. Tárgyszerű, pontos, érthető, tömör. Hajrá Lajos!

Gábor Jövőpostás Brandl 2017.03.14. 11:33:32

Szívesen olvasnék arról, hogy a kisebb, de erős országok (Benelux, Svéd, Dán, Finn, Portugál, Szlovén, Ír), mit szólnak a Fehér Könyvhöz.
süti beállítások módosítása