B1 blogcsalád



Orbán megtanult kicsinek lenni, csak közben sokkal nagyobbnak akar látszani

2017. március 09. - nickgrabowszki

A miniszterelnök elrepült Brüsszelbe, és azt mondja, harcra fel. De mi ne azt nézzük, amit mond, hanem amit tesz. Illetve nem tesz.

Orbán Viktor még január végén beszélt arról, hogy

Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék.

De azóta kiderül, hogy félreértette:

semmiféle engedély nem volt.

Hatalmi politikában ilyen nincs, nem is lehet, senki nem mond le önként a befolyásáról. Ilyesmi legfeljebb Orbán vágyaiban elképzelhető, ő szerette volna, ha ilyen megtörténik.

Azóta a miniszterelnök és a nemzetközi szóvivője annyiszor elmondja, hogy mennyire nem értenek egyet az Oroszország elleni szankciókkal, és hogy mennyire nem jelent fenyegetést Putyin rezsimje Európára, ahányszor csak tudja.

Ez az, amit mond. De mi az, amit tesz?

Semmit.

Mintha elfelejtené, hogy ha az a véleménye, hogy a szankciók hatástalanok és károsak, akkor egyedül is véget vethet neki. Az uniós állam- és kormányfők tanácsa ugyanis minden évben kétszer, márciusban és júniusban szavaz arról, hogy életben hagyja-e az Oroszországnak nagy kárt okozó gazdasági büntetőszabályozást.

A szankciókról csak konszenzussal kell dönteni. Azaz minden országnak egyetértési joga van. Azaz vétójoga.

Tehát Orbán bármikor, ha úgy dönt, egyszemélyben - mint Magyarország szavazati joggal bíró képviselője - meg tudná akadályozni a szankciók meghosszabbítását, és ezzel mentesíteni a Putyin-rezsimet az Ukrajna destabilizálásáért viselt felelősség alól.

De nem teszi. Nem vétóz.

Eddig ötször szavaztak a szankciókról, Orbán ötször mulasztotta el megvétózni.

Pedig azt mindig elmondja, ő is, meg Szijjártó, hogy mennyire nem értenek egyet velük.

Érdemes megfigyelni, hogy mikor szokott Putyin Budapestre jönni. 2015-ben és 2017-ben is februárban volt. 2016-ban Orbán ment Oroszországban. Szentpétervárra. Éppen februárban. 

Ezeken a találkozókon soha érdemi eddig nem történt. Nem voltak nagy bejelentések, érdemi megállapodások, semmi. A sajtó - magyar és a nemzetközi egyaránt - a politikai kommunikációs jelentőségét szokta kiemelni, ti. hogy Vlagyimir Vlagyimirovics azért jön, hogy megmutassa, hogy jöhet, hogy egy uniós ország fővárosában őt bármikor fogadják, ha úgy akarja.

Pedig ez Vlagyimir Vlagyimirovicsot egyáltalán nem érdekli. Pont leszarja. Ő azért jön, hogy 

felszólítsa Orbánt, vétózza meg a szankciókat, vessen véget az Oroszország elleni büntetéseknek.

Érdemes azt is tudni, hogy a második féléves szankciókról júniusban dönt az ET. Lavrov külügyminiszter minden májusban olyan pontossággal látogat Budapestre (illetve Dunakeszire), hogy órát lehetne igazítani hozzá. Vagy ha nem ő jön, akkor Szijjártó barátját kéreti Moszkvába.

Nagyjából ugyanezért. Semmi jelentős egyezmény, bejelentés, deklaráció. Semmi olyan, amit egy nagykövetség ne tudna elintézni. Egy almafeldolgozó üzemet adnak át, ilyesmi. És Szijjártó minden alkalommal deklarálja, hogy kormánya mennyire nem ért egyet a szankciókkal.

Majd a soros ET-ülésen nem vétóznak. 

Az Orbán-Putyin  (és a Szijjártó-Lavrov) találkozókon nem az a fontos, ami megtörténik, hanem ami nem. Illetve az a fontos, hogy semmi nem történik. Nem következik belőlük semmiféle cselekvés.

Pedig ez Orbánnak jogában állna, nem kellene várnia senkire, a szlovákokra, a csehekre, a görögökre, Ciprusra.

De Orbán tudja, hol a helye. Olyannyira, hogy azt a február 2-ai Putyin-napon el is mondta. Kitört belőle a reálpolitikus, csak nem sokan figyeltek fel rá. Pedig éppen ugyanazt mondta, és csak alig más szavakkal, mint anno Kovács László, hogy tanuljunk meg kicsik lenni.

Orbán ezt megtanulta. Tudja, hol a helye

Csak közben sokkal nagyobbnak akar látszani.

És néha el is hiszik neki. Agresszív modora miatt sokkal komolyabb veszélyt látnak benne, mint amilyet valójában jelent.

A benne megtestesülő fenyegetés miatt nem kedvelik őt Brüsszelben (Berlinben, Párizsban, Londonban, etc.) és Washingtonban, illetve az általa keltett, de ábrándnak bizonyuló illúziók miatt nem hisznek neki és nem bíznak már benne Moszkvában sem.

A nyugatiak uniós orosz támaszpontnak tekintik, trójai falónak. Az oroszok még bíznak benne, hogy az vagy az lesz, de tétet már nem tennének rá.

A kormánypropaganda ezt majd biztos úgy fogja tálalni, hogy

Orbán szabadságharcot vív Oroszország ellen.

Pávatáncot. Pedig éppen elég lett volna közölni Putyinnal, hogy nem fog vétózni, és akkor nem jött volna vissza többet, nem kellene lezárni miatta kétévente a várost.

Még jobban járt volna, ha a pár évvel ezelőtti önmagához hűen kiáll a szankciók mellett, hiszen ha tőle függetlenül úgyis marad a büntetés, ha úgyse mer vétózni, akkor akár már azt is mondhatná, hogy nem is akart, eszében se volt.

De nem. Ő így száll le a bicikliről. Az nem baj, ellenszenvesnek tartják, a lényeg, hogy fontosnak tűnjön.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7212325355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2017.03.10. 08:01:36

Gcsuti pocakmutyi végighazudta az életit,nem veszik komolyan sehol a világban,nyugatnak bizonyítékai vannak gazpromos hazaárulásáról így aztán bekussol hiába próbálja putingazda vétóra bírni,kellmég pár évtized mire az ostoba félázsiai egybitesek gyomra beveszi hogy muszkabérenc vezeti őket.

bgp 2017.03.10. 08:25:38

Nem kéne fikázni amikor normálisan dönt.

Meghamisították Orbán hazudozásait! 2017.03.10. 08:31:21

Putyin csicskája Orbán azért túl látványosan nem bomlaszthatja az EU-t, meg kell azt válogatni.
Az biztos, hogy Putyinnak csak addig van szüks´ege erre a hasznos hülyére, amíg hatalmon van. Amint megbukik már nem senni haszna Putyin számára, így még az se biztos, hogy ha a felcsúti família Moszkvába menekülne a népi elszámoltatás elől akkor Putyin megmentené-e őt, mint a másik diktátort Janukovicsot.

kalbász 2017.03.10. 08:43:16

Egyébként annyira hitelesek vagytok, amikor minden lehetséges előfordulás rossz.

Szánalmas szektások vagytok ti is mint a másik oldal.

Aztán meg fingotok sincs, hogy aki nem szavaz a fideszre az vajon miért nem szavaz rátok, nyomorultak.

VT Man 2017.03.10. 08:50:12

Mi a francról szól ez a cikk?

A szerzõ napokat dolgozott egy cikken, elõre, amiben arról írt, hogy Orbán milyen idióta, hogy megvétózta a szankciókat..

Majd jön a valóság: nem vétózta meg. A szerzõ pedig megõrül, és mérgében összecsap valami szart és kirakja.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.03.10. 08:54:55

Ez mát tisztára olyan, mint a nyuszikás viccben, ha van sapka rajta, azért verik meg, ha meg nincs, akkor meg azért.

vakablak 2017.03.10. 09:14:34

@Ravasz Figyelmeztetés: ez egyáltalán nem a van rajta sapka esete. A szerző álláspontja tök világos: elfogadható álláspont volna, ha Orbán támogatná a szankciókat; az is elfogadható — ha nem is épp helyeselhető — álláspont volna, ha megvétózná a szankciókat, ha már az a kormány határozott véleménye, hogy a szankciók szarok. Orbán ehelyett az egyetlen rossz dolgot teszi: hangosan puffog és füstölög a szankciók miatt, ám amikor tehetne ellenük, mégis megszavazza a meghosszabbításukat. A pávatánc kifejezés felemlegetése is teljesen helyénvaló, ezt Orbán saját maga vezette be a köztudatba. Cselezni próbál a nagyhatalmak között ahelyett, hogy szuverén és következetes viselkedést mutatna. Ez nem épp nagyságról tanúskodik.

igazi hős 2017.03.10. 09:28:49

@vakablak: "Cselezni próbál a nagyhatalmak között" Nono, ez nem hiba, hanem értelmes hozzáállás, csak ügyesen kell csinálni. Régen Ausztriának, nem olyan rég Romániának és Jugoszláviának is bejött, csak mi kúrtuk el többször is.

$pi$ 2017.03.10. 09:29:32

@vakablak: "hangosan puffog és füstölög"

Igen, ez így helyes. Ha valakit nem kedvelünk, akkor negatív hangzású szavakat kell használnunk, puffog, füstölög, sompolyog, röhög a markába. Ha valakit nem gyűlölünk, akkor mondhatjuk, hogy mérgelődik, ellenkezik, megy, nevet.

Mesékbe van így, meg pletykás vénasszonyok beszélnek így.... megvan, az indexen is divat! :D

apro_marosan_petergabor 2017.03.10. 09:32:53

A szerző biztosan ismeri a "kutya ugat, a karaván halad" mondást. Nos, a karaván 2010-óta elég jól halad, a XX, XXI század eddigi legjobb miniszterelnökének irányításával, aki, ha nagyobb országba születeik, Európát is jó irányba terelhetné. Így is próbálkozik, s nem is eredménytelenül. A PC lassan a múlté, aliberok visszaszorulóban - na nem eléggé - a hagyományos értékek újtra előtérbe kerülnek - sajnos ehhez sok idő kell, még kellene legalább két ciklus. OV pont azt csinálja, amit kell egy kompország miniszterelnökének, a magyar érdekeket érvényesíti minél kisebb elköteleződásés mellett- s elég ügyesen. Ezt úgy hívják taktikázás, miközben a stratégiai célokat követi, a melyeket nem ad fel.
Namost ez nagyon fáj az elbukott szadesz belső és külső munkatársainak, holdudvarának - s ha másra nincs is erejük, időnként blog írással próbálkoznak. A karaván pedig halad.

vakablak 2017.03.10. 09:33:18

@$pi$: Ezzel mit akarsz mondani? Nem én vagyok a közmédia, nekem nem kell pártatlan, semleges, tárgyilagos álláspontot képviselnem. Orbánt hallatlanul negatív és káros figurának tartom. Ehhez képest kimondottan szelíd kifejezéseket használtam.

ednet2023 2017.03.10. 09:37:30

@$pi$: "Mesékbe van így, meg pletykás vénasszonyok beszélnek így.... megvan, az indexen is divat! :D "
A meglátásod helyes. Annyival kell kiegészíteni, hogy a jobboldali bloggereknél is ugyanez a helyzet. Sőt. ,tőled is lehetne idézni példákat a negatív hangzású jelzők használatára.
Szóval amit írsz, az helyes, csak az érvényességének a határait nyugodtan tágítsd tovább. :)

vakablak 2017.03.10. 09:38:13

@igazi hős: a cselezés volna az értelmes hozzáállás? Szerintem aligha. Egy kis ország cselezéssel legfeljebb egyes ügyekben tud sikert elérni, viszont közben megbízhatatlanná válik. Jelentős katonai vagy gazdasági erő híján a kis országok érdekérvényesítő képességre indirekt módon tehetnek szert, úgy, hogy befolyásos szövetségeseket szereznek. Ennek a legkisebb mértékig sem az a módja, hogy a potenciális szövetségeseket rövid távú előnyökért kicselezzük. Hosszú távra kell építkezni; érdekes egyébként, hogy Orbán stratégiai képességei belpolitikai téren hallatlanul jók, az országot viszont külpolitikailag messzemenőkig elszigetelte, mert csak a rövidtávú — és vélt — előnyökre képes lecsapni.

$pi$ 2017.03.10. 09:40:25

@Meghamisították Orbán hazudozásait!: "Putyin csicskája Orbán azért túl látványosan nem bomlaszthatja az EU-t, meg kell azt válogatni."

Van sapka, nincs sapka. A lényeg, hogy te már eldöntötted és hiszel benne, úgyhogy pont leszarod, hogy orbán mit csinál, te akkor is idejössz és putyincsicskázol.

fidesz maszop dk egykutya 2017.03.10. 09:41:13

@apro_marosan_petergabor: "a XX, XXI század eddigi legjobb miniszterelnökének irányításával"
Kommunista "elvtárs" köszönöm, hogy szar emberként legalább ilyen vicceseket tudsz mondani! A nap viccével indul a nap :D

$pi$ 2017.03.10. 09:51:18

@ednet2023: "példákat a negatív hangzású jelzők használatára."

Nagyszerű. Kár, hogy én igékről beszéltem.

A jelzők, melléknevek meg ilyenek szerepe az, hogy minősítsd a tárgyat. Ha azt mondod, hogy "tolvaj orbán", azzal semmi bajom nincs, tettél egy kijelentést, lehet vele egyetérteni, lehet vitatni, korrekt. Akkor is, ha igaz, akkor is ha nem, te korrektül jártál el.

Ha azt írod, hogy "orbán puffog", akkor hupikék törpikék nyelvezetet használtál, pusztán megsérteni akartál valakit, gyerekes módszerhez folyamodtál.

@vakablak: "nekem nem kell pártatlan, semleges, tárgyilagos álláspontot képviselnem."

Nem mondtam, hogy semlegesnek kell lenned, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ha érzelmileg semleges szavakat használtál volna, akkor kiderült volna, hogy semmi rossz nincs abban, amit orbán csinált.

Orbánt a mondataidban pusztán az tette negatívvá, hogy te nem kedveled ezért negatív szavakat használtál.

Erről szól az index címlap: a kedvencek "óvatosan fogalmaznak", a többiek "köntörfalaznak", a kedvencek "aggodalmukat felyezik ki", a másik tábor "retteg". A baloldal "ügyesen taktikáz" a jobboldal nyilván "köpönyeget forgat". Roppant zavaró,

$pi$ 2017.03.10. 09:57:09

@vakablak: "a cselezés volna az értelmes hozzáállás? Szerintem aligha."

Ha kicseréled a "cselezés" szót arra, hogy "taktikáz", akkor mindjárt nagyszerű politikus lesz orbán. Ha "cselez", akkor kicsinyes és hazug, ha "taktikáz", akkor nagystílű és intelligens.

Sean MacTíre 2017.03.10. 10:04:46

@VT Man: miert nem vetozza meg ha szerinte rossz, es ezt mindennforumon elmondja? Azert mert valojaban brusszelita?

Sean MacTíre 2017.03.10. 10:11:01

@apro_marosan_petergabor: ez ilyen, a politika mozgasban van. Vard meg a holland, francia, nemet valasztas eredmenyet, mert egyelore wishful thinking amit eloadsz. Meg nem valtott at a vilag, csak az emberek nem veszik be a szar liberalis maszlagot tobbe. Ettol meg a te vagyott vilagod (amiben neked is csak akkor lesz jo ha felul vagy) meg nem jott el.

vakablak 2017.03.10. 10:21:58

@$pi$: Teljesen mindegy, hogy milyen szófajok hordozzák a konnotációt. Az egész hozzászólásom lényege az volt, hogy igazat adok a posztolónak, és mélyen elítélem, amit Orbán csinál. A napnál világosabb, hogy ezt nyelvi eszközökkel is aláhúzom, pont, ahogy nekem tetszik. Nem is értem, hogy te most pontosan mit akarsz. Engem nevelni? Eszednél vagy? Úgy írok, ahogy akarok, és azt írom, amit akarok. Foglalkozz a saját hozzászólásaiddal.

$pi$ 2017.03.10. 10:25:33

@vakablak: "Úgy írok, ahogy akarok"

Pontosan, én pedig felhívtam a figyelmet rá, hogy nem voltak érveid. :D

ednet2023 2017.03.10. 10:25:51

@$pi$: "A jelzők, melléknevek meg ilyenek szerepe az, hogy minősítsd a tárgyat. Ha azt mondod, hogy "tolvaj orbán", azzal semmi bajom nincs, tettél egy kijelentést, lehet vele egyetérteni, lehet vitatni, korrekt. Akkor is, ha igaz, akkor is ha nem, te korrektül jártál el.
Ha azt írod, hogy "orbán puffog", akkor hupikék törpikék nyelvezetet használtál, pusztán megsérteni akartál valakit, gyerekes módszerhez folyamodtál. "
Hát ez szánalmas magyarázat lett. Csúsztatsz.
De ha már megemlítetted: a "jelző" szónak nem csak egy jelentése van. Pl. A kifejezéseket "pejoratív" jelzővel is elláthatod. Segítség: hu.wikipedia.org/wiki/Pejorat%C3%ADv_jelz%C5%91
Egyébként jónak tartom, hogy blogokat olvasol és kommentelsz. Fejleszti az intellektust. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 10:27:41

@apro_marosan_petergabor: "a XX, XXI század eddigi legjobb miniszterelnökének irányításával,"

:))

Fogadjunk, hogy az M1-en hallottad.

- Ja, ha a TV mondja, akkor biztos igaz - mondta a nagymama, és berúgta a szart az ágy alá.

$pi$ 2017.03.10. 10:35:30

@ednet2023: "Hát ez szánalmas magyarázat lett. Csúsztatsz. "

Fogadjunk, hogy nem tudod mit jelent az, hogy csúsztatás? :)

"A kifejezéseket "pejoratív" jelzővel is elláthatod. Segítség: hu.wikipedia.org/wiki/Pejorat%C3%ADv_jelz%C5%91"

Én igékről beszéltem, az igék viszont nem jelzők. Tessék: hu.wikipedia.org/wiki/Jelz%C5%91#M.C3.A1s_sz.C3.B3fajok:

"Melléknév és más melléknévként használt szavak"

Világos, hogy nem érted mit mondtam, nincs is vele semmi baj, előfordul. Lehangoló dolog, de mit lehet tenni? Próbáld megérteni, hidd el van értelme annak, amit mondok, és nem "csúsztatás". :D

vakablak 2017.03.10. 10:38:12

@$pi$: jaja, nem voltak érveim, nyilván. Vagy csak akkora a kognitív disszonanciád, hogy be lehetne vele tömni a Mariana-árkot.

$pi$ 2017.03.10. 10:39:47

@vakablak: Ebben a hozzászólásodban sincsenek érvek. :)

konrada 2017.03.10. 10:41:20

@vakablak:
...te csak ezt hiszed, mert ebben akarsz hinni.

Külpolitikában a hasznos hülyék kora lejárt.
Egy országnak nem szabad csak azért csaholni a másikra, mert egy nagyobb kutya vízjelére rátette a magáét is. Ez a módszer sosem vált be, mert a nagykutyának csak addig fontos, míg ugyanazt ugatja, de nem védi meg, a másikat meg feleslegesen hergelte, hiszen nem ugyanaz a vadászterülete...

...mert a példa jó: bárhogy is szídják a hintapolitikát, Ausztria, Finnország annak köszönheti mai helyzetét, Jugoszlávia is annak idején sokat prosperált ebből: lásd az abból maradt Szlovenia, Horvátország helyzeti előnyét...
...s hát ha Magyarországról beszélünk: Horthy nem véletlen nem lett háborús bűnös a nemzetközi bíróság előtt. A hintapolitikája sok százezer embert mentett meg....

J.R. Ewing 2017.03.10. 10:43:16

A legócskább proli tetveket hordta itt össze a szél előttem a komment szekcióban.

ednet2023 2017.03.10. 10:52:14

@$pi$: "Fogadjunk, hogy nem tudod mit jelent az, hogy csúsztatás? :) "
Kedves Barátom! Elmagyarázom, miben csúsztatsz. Az írtad, hogy csak a nagymamák meg az Index használja ezeket a negatív jelzőket. "Jeleztem" (!) :) , hogy sokkal tágabban kell értelmeznek amit írtál, merthogy a jobboldali bloggerek... és Te is (pl. a nagymamás hasonlattal) ugyanúgy használod. Erre ahelyett, hogy azt írtad volna, hogy igaz, tényleg mindenki így használja ezeket a kifejezéseket, elkezdted a jelző szó nyelvtani "minőségjelző" formáját magyarázni, hogy ezzel támaszd alá az igazadat. Na ez a csúsztatás.
És akkor lennél korrekt, ha leírod: Orbán "zsúrpubizása" a parlamentben számodra ugyanolyan elfogadhatatlan és nagymamás(!) beszédére emlékeztető gyerekes(!) sértegetés, mint a "puffog" pejoratív kifejezést/jelzőt használó kommentelő társad esetében. De gondolom a Te fejedben ez Orbántól hallatlanul jópofa, ugyanis a "zsúrpubi" (szigorúan véve!) az nyelvtanilag nem is jelző. :)

Barak Huszein Oszama 2017.03.10. 10:53:10

@J.R. Ewing:

Szerencsére vagy 1000.000 évig nem kerülnek még csk kormányközelbe sem:DDD
Igaz, ahhoz a füttyögésnél komolyabb teljesítményre is szükség volna.

$pi$ 2017.03.10. 11:00:20

@ednet2023: " Az írtad, hogy csak a nagymamák meg az Index használja ezeket a negatív jelzőket."

na, ez a csúsztatás.. :D Azt írtam, hogy jelzőket használni OK, de ezek nem jelzők. Tehát vagy nem érted, vagy csúsztatsz! :D

$pi$ 2017.03.10. 11:02:36

@ednet2023: "És akkor lennél korrekt, ha leírod: Orbán "zsúrpubizása" a parlamentben számodra ugyanolyan elfogadhatatlan"

Mi a fenéért lenne elfogadhatatlan, nem is nézek tévét. Majd ha az orbán az indexes blogokon csinálja, akkor majd zavarni fog. :D

ednet2023 2017.03.10. 11:31:51

@$pi$: "na, ez a csúsztatás.. :D Azt írtam, hogy jelzőket használni OK, de ezek nem jelzők. Tehát vagy nem érted, vagy csúsztatsz! :D "
Én meg azt írtam, hogy HELYES amit írtál, de a "puffog"-hoz hasonló negatív kifejezések használatát "nagymamákra" és "Indexre" leszűkíteni hülyeség. Mindenki ilyenekkel szokta hangsúlyozni a mondanivalóját, Bayertől kezdve Orbánon keresztül Gyurcsányig.
Szerintem Te is érzed, hogy nem volt túl szerencsés a megfogalmazásod, azért tereled a beszélgetést folyamatosan a nyelvi elemek jelentésének a definiálgatására.
Eleinte volt benne szórakoztatási faktor, de már nem vicces.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.03.10. 11:34:41

@apro_marosan_petergabor:

a "jól haladás" gondolom a létező összes mutatóban a Bulgária "szintjén" való stagnálást, meg a többi visegrádi országtól való folyamatos leszakadást jelenti a fideszes poszt-posztmodern újbeszélben, v.ö.: alternatív tények.

$pi$ 2017.03.10. 11:40:14

@ednet2023: "azért tereled a beszélgetést folyamatosan a nyelvi elemek jelentésének a definiálgatására."

Amit mondtam montam, aki megértette megértette. :)

Meghamisították Orbán hazudozásait! 2017.03.10. 12:29:05

@igazi hős: "Cselezni próbál a nagyhatalmak között" Nono, ez nem hiba, hanem értelmes hozzáállás, Jugoszláviának is bejött, csak mi kúrtuk el többször is."

Kurvára bejött Jugoszláviának: szétesett, Szerbia pedig Európa szegényháza. De semmi gond, Orbán is idecselezte az országot. Igaz, neki meg a Gázszerelőjének kurvára bejött Magyarország tönkre vágása.

Meghamisították Orbán hazudozásait! 2017.03.10. 12:29:55

@$pi$:

titeket fidióta funkcionális analfabétákat még az anyátok se ért meg.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.10. 12:30:41

Nem kicsit erőltetett a poszt.

Szívesen hallanék arról is mitől nem lesz orbánnak 2018ban 2/3-a, mert ez a része nem világos.

jandera 2017.03.10. 12:35:54

@Toportyán Zsóti: Legyen az Orbánnak egy foga!
( és az is fájjon! )

sírjatok 2017.03.10. 13:13:10

@bgp: Nem tudtad? Ha Orbán üzletel az oroszokkal, akkor elárulja az 56-os hősöket, ha nem üzletel velük, akkor kurucos dacból lemond a hatalmas keleti piacokról. Egy a lényeg, bármit csinál az rossz, de ha az ellenkezőjét csinálja akkor az a rossz. Így működik ez a blog, meg még jó pár másik.

sírjatok 2017.03.10. 13:17:20

@vakablak: "A szerző álláspontja tök világos: elfogadható álláspont volna, ha Orbán támogatná a szankciókat; az is elfogadható — ha nem is épp helyeselhető — álláspont volna, ha megvétózná a szankciókat, ha már az a kormány határozott véleménye, hogy a szankciók szarok. "

De ennek a blognak mágikusan mindig az az álláspontja, hogy bármit tesz Orbán, pont az a nem jó, és bármi mást tenne, az meg jó lenne. Ez egész addig kitart, amíg Orbán tényleg valami mást nem tesz, ekkor a blog elkezd arról írni, hogy miért pont az a legrosszabb, amit most csinált az Orbán.

A példádnál maradva: ha Orbán kötné az ebet a karóhoz és az egyik álláspontot képviselné, ez a blog azért nyafognak, hogy rugalmatlan, dacos, és a világ folyamatosan mozgásban van, míg Orbán megrekedt a múltban és nem tudja feldolgozni a sérelmeit.

sírjatok 2017.03.10. 13:19:48

@vakablak: "Cselezni próbál a nagyhatalmak között ahelyett, hogy szuverén és következetes viselkedést mutatna."

Ha azt tenné, akkor az lenne a baj, hogy merev, nem képes alkalmazkodni, múltbéli sérelmei, kurucos dac, stb. vezérli, nem folytat reálpolitikát, stb. Gondolod, hogy akkor ez a blog azt írná, hogy Orbán milyen kiemelkedően becsületes és következetes államférfi? Dehogyis. Akkor azon menne a sírás.

vakablak 2017.03.10. 13:21:52

Lehet, hogy ebben van igazság. Nem vagyok állandó olvasója a blognak, nem tudhatom. Miért ne volnának sokan pont Orbánnal szemben elfogultak? Az elfogultság formái, akár annak intoleráns, militáns változatai is egyenesen virágoznak Mo.-on. Viszont pusztán az, hogy valaki elfogult, még nem teszi hamissá minden egyes megnyilvánulását.

vakablak 2017.03.10. 13:25:30

Én csak azért vállalok felelősséget, amit én magam mondok vagy gondolok. Én a szövetségekhez és elvekhez ragaszkodó magatartást tartom helyesnek, nem a pillanatnyi érdekek szerinti állandó taktikázást. Orbán saját maga árulta el magáról büszkén, hogy ő ilyen, ő maga nevezte ezt pávatáncnak. Nem tudom, mit írna a blog szerzője, ha Orbán nem pávatáncos volna, hanem elvhű. Erről vitatkozni elég tartalmatlan volna, mert Orbán nem elvhű, nem is volt soha, ez az ő leglényege. Nincs olyan alternatív valóság, amiben megnézhetnénk, hogy a posztoló mit ír egy elvhű Orbánról.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.03.10. 13:30:08

@sírjatok:

a poszt nem Orbán mostani döntéséről, mint olyanról, hanem Orbánról, mint olyanról szól. arról a meglehetősen bizarr konstellációról, hogy valaki úgy akar Nagy Vezér lenni, hogy a TÉNYLEGES, tehát a pofázáson túlmutató lépései (v.ö.: na az nézzék, mit mondok), egy kifejezetten gyáván, hogy ne mondjam, sunyin taktikázó piti méregkeverőt mutatnak. (mindent elmond, hogy egyebek mellett az általa kitalált és átvert törvények végszavazásánál minimum 90%-ban hiányzik és nem nyom gombot.)

apro_marosan_petergabor 2017.03.10. 13:30:42

@Sean MacTíre: elég jó helyen vagyok, s maradok most is, s ha sokáig marad ez a kurzus mindenkinek sokkal jobb lesz...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 13:49:25

@sírjatok: "Orbán üzletel az oroszokkal"

Nem üzletel, azt észre se vennénk.

orbán konkrétan leszopja Putyint.

orbán eladósítja a hazát 100 évre az oroszoknak.

Egy vérbeli hazáruló, olyat csak véletlenül tesz, ami nem káros a Nemeztnek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 13:52:24

@sírjatok: "következetes viselkedést mutatna."
Ha azt tenné, akkor az lenne a baj"

Nem tudhatod, még életében nem próbálta.

sírjatok 2017.03.10. 14:23:48

@vakablak: Mondjuk ha dobálok egy kockával, és bármi jön ki, ugyanaz az ember mindig odajön megmondani, hogy:
- ez rossz, mert nem páros
- ez most páros, de nem hatos
- ez páros meg hatos, de pont egy páratlan után van, tehát nem jó
stb
akkor mikor kezdhetem azt gondolni, hogy igazából az embernek semmiféle szabályrendszere nincs arra, hogy mikor tetszik neki egy dobás, hanem egyszerűen megnézi, hogy mit dobok, és kitalálja valamiért, hogy nem jó?

Hihetem én ezt egy idő múlva, akkor is, ha nincs lehetőségünk arra, hogy egy alternatív univerzumban megfigyeljük az alternatív dobások eredményét, és az azokra adott reakciókat? Szóval 100%-os valószínűséggel valóban nem tudjuk kizárni azt, hogy tényleg egy valós szabályrendszer alapján ítéli mindig rossznak a dobásokat, csak egy idő múlva elég gyanús.

No mert én kb. pont ezt hiszem most. Persze, lehet elfogult bárki, csak ez tényleg lassan nevetséges. Itt az előbb azt rótták fel, hogy nem volt hű a lengyel szövetségeséhez, csak ha vele szavazott volna, akkor szintén nem lett volna hű a másik szövetségeséhez, konkrétan a néppárthoz. Stb. A politika elég bonyolult dolog ahhoz, hogy mindig lehessen pro és kontra érveket találni, és ha valaki mindig kizárólag a kontra érveket találja meg, az ja, elfogult.

VT Man 2017.03.10. 15:00:59

@Sean MacTíre:
"miert nem vetozza meg ha szerinte rossz, es ezt mindennforumon elmondja?"

Most tenyleg azon sir a baloldal, hogy Orban nem ugy tancol, ahol szerintuk Putyin futyul?
Hanem pont azt csinalja, amit szeretnetek: nem vetozza meg.

Hogy lehet ennyire idiotanak lenni?

Eskuszom, ha Orban holnaptol felemelne a kozmunkas bert 47 ezerrol 200 ezerre, akkor is menne itt a siras.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 15:48:22

@VT Man: "ha Orban holnaptol felemelne a kozmunkas bert 47 ezerrol 200 ezerre, akkor is menne itt a siras. "

orbán bármilyen, a magyar gazdaságra rendkívül káros, pusztán szavazatszerző hülyesége miatt mene a sírás. Csak a fides szekértolói tapsolnának üres tekintettel, átszellemült arccal.

NBarbieReloaded 2017.03.10. 16:11:38

Isten mentsm hogy viktort vedjem, de tegyunk mar helyre ismet valamit, amit az utobbi idokben a ballib karogo commando sokszor mondott mar:
"A benne megtestesülő fenyegetés miatt nem kedvelik őt Brüsszelben (Berlinben, Párizsban, Londonban, etc.) és Washingtonban"

Ez a realitasok talajan ugy hangzik, hogy a sajat valasztoik akaratat telibe sz@rva, par tucat szelsoliberalis politikus nem kedveli. A szavazok es az atlag politikusnak nincs vele gondja.
Az elobbeknek is csak azert, mert a ballib kormanyok idejen mar megszoktak az akkori magyar diplomacia hozzaallasat: merjunk kicsik lenni, soha ne szoljunk semmiert, meg se probaljunk beleszolni semmibe, meg akkor se, ha az nekunk rossz.
Igy meg kulonosen szanalmas, mikor a balliba1 papol orban "merjunk kicsik lenni" hozzaallasarol. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.10. 16:36:46

Ha Orbán legközelebb megvétózza a szankciókat, akkor vajon mit fog írni a kedves posztoló?

Az lesz aztán az igazi kognitív disszonancia!

chrisred 2017.03.10. 16:52:15

@VT Man: Úgy érted, azok kifogásolnák, akiknek a befizetett adóját osztogatná?

gmihaly621 2017.03.10. 17:09:19

Hagymázas víziókkal már tele a blogoszféra padlása.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.10. 17:18:39

@chrisred: Na hagyjuk a hülyeségeket.

Adót ebben az országban a fidesz szavazói fizetnek. Vagyis az átlagosan vagy annál többet kereső családosok és egyedülállók. Ők fizetik a legtöbb áfát, jövedéket és szja-t is. Az egyetlen csoport, ahol több az mszp-s mint más csoportokban azok a nyuggerek, ők aztán köztudottan rengeteg adót fizetnek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 18:02:28

@alfacharlybravo: "Iszonyúan hülye vagy"

Mit cseszteted, nem ő tehet róla, hogy az orbán geczi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 18:05:37

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "Adót ebben az országban a fidesz szavazói fizetnek."

:))

Nyuggerek nem fizetnek semmit. Csókolgatják az orbán kezit, oszt annyi.

Meg a prolik, akik itt szenvednek, Kubatov kis péznzéért hazudoznak, trokkodnak, azok se a nemzetgazdaség támaszai. :))

alfacharlybravo 2017.03.10. 18:10:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Orbán lehet, régen meg kellett volna vétóznia a rohadék liberális ganék orosz embargóját és a tetű Tuskot elküldeni a picsába, e lehet hogy csak még ganébb van csak helyette.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 18:18:42

@alfacharlybravo: "meg kellett volna vétóznia a rohadék liberális ganék orosz embargóját"

Azt. Meg kilépnie az EU-ból. Meglépte volna, ha nem lenne több ellopnivaló EU segély, meg nem félne attól, hogy Putyin vasmarka rögtön szorulna a nyaka körül. Annál mégiscsak jobb, ha csak le kell szopnia Putyint. :))

sírjatok 2017.03.10. 18:19:46

@VT Man: Ez köztudott, ha alacsony a minimálbér akkor azon kell sírni hogy az árok szélén hagyják a szegényembert, ha magas, akkor el kell kezdeni azon aggódni, hogy így majd nem jön a befektetés meg infláció lesz.

alfacharlybravo 2017.03.10. 19:05:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tudod debilkém ez az egész EU támogatás egy rohadt nagy átverés, egy német hozzáértő elmagyarázta, hogy a támogatás csak egy pénz megforgatás és korrupció, az itthoni csicskák is persze megkapják a jutalmukat.
Így támogatások megvonása a magországokat büntetné.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.10. 19:09:01

@alfacharlybravo: "egy német hozzáértő elmagyarázta, hogy a támogatás csak egy pénz megforgatás és korrupció"

Minek neked ehhez német hozzáértő? Itthon mindeki tudja.

Pnztátros Lőrinc annyit lopott, hogy minden alkalmzottjára 58 millió forint nyeresége van.

alfacharlybravo 2017.03.10. 19:18:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Te sem tudod akkor ezek szerint, nem a csicskák aprópénzéről beszélek Pénztáros Lőrincről, hanem a gyarmatosítók pénz szivattyújáról elmélkedett a német szakember. Még erről a pici Mo. -ról is mennyi pénzt húznak le. Ha nem tetszene, a dolog Brüsszel rögtön közbelép, a nagy nyugati vállalkozások érdekében. Az csak egy álom, hogy az Orbán rezsim szembeszállhat ezzel. Azért furcsa, hogy mennyi pénz marad itt mindezek ellenére, pedig csak nem olyan olajozott a pénzszivattyú mint a liberális diktatúra alatt.

VT Man 2017.03.10. 23:43:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"orbán bármilyen, a magyar gazdaságra rendkívül káros, pusztán szavazatszerző hülyesége miatt mene a sírás. Csak a fides szekértolói tapsolnának üres tekintettel, átszellemült arccal. "

Tehát a 47 ezer forintos közmunkabér megalázó és kevés.
De ha Orbán emelni merné, akkor az a gazdaságra rendkívül káros, szavazatszerző hülyeség lenne?

Éljen a koherens baloldali érvrendszer.

chrisred 2017.03.11. 06:42:02

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Az átlagosan keresők (havi 150-220 nettó) már eleve többen vannak, mint a Fidesz szavazók, és őket szopatja legjobban a kormány. A közmunkások és a minimálbéresek között nagyobb lehet a Fidesz szavazók aránya, mint köztük.

chrisred 2017.03.11. 06:44:13

@alfacharlybravo: A magországok cégeit büntetné, nem az ottani adófizetőket. Viszont a magországok cégeinek itteni befektetései nélkül mi is lehúzhatnánk a rolót.

alfacharlybravo 2017.03.11. 07:14:21

@chrisred: Ez igaz, a gyarmati sor is jobb a semminél, de azért körül kell nézni más lehetőségek után is, nem a lovak közé csapni a gyeplőt és mindent végrehajtani amit súgnak a haverok. Az MSZP hozta a buta a tömeget az SZDSZ kormányzott még akkor is ha nem volt kormányon. Az intézményesített ország kifosztás államcsődhöz vezet. Nálunk Simor Andris 11-14% kon tartotta az alapkamatot, Gyurcsány törvényileg kényszerítette ki a deviza hitelezést. Néztem mint a moziban, hogy ebből mekkora botrány lesz, de álmomban sem gondoltam, hogy ekkorát durran. A magyar államadósság is gazemberség, nem eldőzsölt-ük, csak árfolyam manipuláció és simlis befektetések következménye.

chrisred 2017.03.11. 07:46:37

@alfacharlybravo: Kormányoktól és politikai erőktől függetlenül a gyeplőkiengedés és a megsarcolás szabályos váltakozása történik már évtizedek óta, ez tartja életben ezt a magától életképtelen és legfőképpen fejlődésképtelen rendszert. Az is megfigyelhető, hogy egyre rövidebbek a lazítás időszakai, és egyre hosszabb ideig tart utána az állami pénzbehajtás.

fidesz maszop dk egykutya 2017.03.11. 11:19:18

@apro_marosan_petergabor: nem? Csak szar ember és kommunista vagy? A másodikból viszont világosan következik hogy "elvtárs" vagy.
Az öreganyád is komcsi volt? Akkor nem meglepő miért lettél az te is.

@Halál kamionja mindenkit elgázol: a fideszesek adót fizetnek? A kádárista nyugger-lumpenproli párt? Nem valószínű :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.11. 15:28:18

@VT Man: "a 47 ezer forintos közmunkabér megalázó és kevés."

Valódi munkáért kevés. Semmittevésért, álmunkáért sok.

Te megtudnál belőle élni?

A közmunkaprogram megbukott, valójában segélyt adnak, igazi munkát nem.

"De ha Orbán emelni merné"

Nem tudom, mit merne a gyáva csuti geci.

"akkor az a gazdaságra rendkívül káros, szavazatszerző hülyeség lenne?"

A minimálbér másfélszerest kiszórni árok kapirgálásért a fideSSre jellemző baromség lenne.

"Éljen a koherens baloldali érvrendszer."

De lelkes baloldali vagy, fene a gustusoadat!

De hogy jön ide a baloldal?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.11. 15:34:33

@alfacharlybravo: "a pici Mo. -ról is mennyi pénzt húznak le. "

A Marshall segéllyel vetekedő összeget kapnak az elmaradott keleti országok, a legtöbbet Magyarország.

"furcsa, hogy mennyi pénz marad itt"

Sajnos még a ellopott pénz se marad itt. Ha az EU segélytől eltekintünk, orbán alatt a GDP átlag évi 0,2%-ot nőtt. SEMMIT! Ofsór cégekbe viszik a lopott pénzt, nem itt dolgozik.

alfacharlybravo 2017.03.11. 17:34:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A Marshall segély semmit sem ér ha bejön a pénz és megy ki a külföldi multiknak. Ebből nem lehet profitálni. A offshore cégekbe a ballibek tolták a baksist. Vona Gábor is elismerte, hogy a különbség a ballib és Orbánék között, hogy most hazai oligarchák kapják a pénzt. Ezért óbégatnak a helyi ügynökök veszettül.