B1 blogcsalád



A külföldi lapok felháborodva írnak Orbánról: két lábbal tiporja az emberi jogokat

2017. március 08. - Szelestey

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. március 8.

orban_kerites.jpg

 

Die Welt

die_welt_1.jpg

Az osztrák kancellár egy nappal az uniós csúcs előtt felvetette, hogy

korlátozni kellene a kelet-közép-európai államoknak szánt pénzügyi támogatásokat, ha azok következetesen kivonják magukat a migrációs kérdés megoldásából.

Az újságnak adott nyilatkozatban Kern kiemelte: az alapokat igazságosabban kellene elosztani, mert jó volna, ha a jövőben nem kaphatnának milliárdokat olyanok, akik elutasítják a menekültek befogadását és a szomszédok rovására adócsökkentési versenybe kezdenek. Mint mondta, egyesek szolidaritást várnak a többiektől, pl. a gazdasági fejlődéshez és a biztonsághoz, ám a maguk részéről más területeken hallani sem akarnak a megértésről. Márpedig az ilyesfajta szelektív felfogásra a közösségi pénzek ennek megfelelő elosztásával kellene reagálni a következő pénzügyi ciklusban – emelte ki a kormányfő.

Hangsúlyozta, hogy senkit sem fenyeget, csupán rámutat az összefüggésekre. Ezzel együtt megjegyezte, hogy Németország, illetve Ausztria számára nem lesz könnyű milliárdokat átutalni az EU költségvetésébe, ha nem történik semmi a bérdömping, illetve a migránsok igazságos elosztása ügyében. Az összefoglaló hozzáfűzi, hogy Magyarország az idén 9 %-ra akarja mérsékelni a nagy cégek nyereségadóját, mert ily módon is sok külföldi vállalkozást szeretne magyar földre csábítani. Csakhogy az igen érzékenyen érinti az osztrák államot, amely tisztességes adóversenyt sürget.

 

 

New York Times

new_york_times.jpg

Éles fényben mutatkozott meg, hogy Európa milyen kedvezőtlenül viszonyul a bevándorláshoz, amikor a magyar parlament engedélyezte, hogy őrzött táborokban tartsák a menedékkérőket a déli határon.

Emberi jogi szervezetek, köztük az ENSZ Menekültügyi Szervezete szerint a döntés sérti a nemzetközi jogot.

Orbán ezzel szemben azzal érvelt, hogy a lépés segít megvédeni az uniót is, erős elrettentő hatást fejt ki a migrációval szemben, amely szerinte a terrorizmus trójai falova. Az UNHCR úgy reagált, hogy Magyarországnak kötelessége kevésbé súlyos kényszerítő intézkedéseket fontolóra venni. A lap hozzáteszi, hogy Orbán migránsellenes retorikája a jelek szerint részben a politikai hatáskeltést szolgálja. Hiszen csak viszonylag kevés menedékkérő akar az országban maradni, a nagy többség próbál eljutni oda, ahol szívesebben látják őket. Gárdos Tódor az Amnesty International londoni irodájától azt mondja, hogy az Országgyűlés határozata sérti az uniós szabályozást, mivel senkit sem lehet őrizetbe venni csak azért, mert menedékért folyamodott. Ugyanakkor Európa küszködik a populista hullámmal, így más államok is igyekeznek elriasztani a bevándorlókat.

 

Washington Post

washington_post_1.jpg

Lehet, hogy Orbán Viktor nem bírálatnak, hanem dicséretnek vette, hogy az európai Trumpnak nevezik. Mindenesetre még magyar mércével mérve is meglepő, hogy a jövőben becsuknak minden menedékkérőt, hiszen az ország, amely már eddig is a menekültekkel szembeni kemény fellépéséről volt nevezetes, bizonytalan jogi vizekre kalandozott és azt kockáztatja, hogy súlyos vitába keveredik az unióval.

Az új törvény értelmében a hatóságok kötelesek akár hosszú hónapokra is konténertáborba zárni mindazokat, akik menedéket keresnek.

Biztonsági megfontolásokból más államok is igyekeznek korlátozni bizonyos migránsok mozgását, ám Magyarország folyamodik elsőként egy ennyire átfogó intézkedéshez. És nem valószínű, hogy Áder János megvétózná a lépést.

Gárdos Tódor úgy értékelte, hogy Magyarország igen agresszívan jár el a menekültekkel szemben. A döntés ellen nem lehet fellebbezni, és igazából a jog értelmében a menedékkérőket nem is lehetne őrizetbe venni, ha más eszközök is rendelkezésre állnak. Arról nem beszélve, hogy a táborok nemigen alkalmasak több száz ember befogadására. Az UNHCR ismét sürgette, hogy az EU vizsgálja ki, Magyarország eleget tesz-e a jogállamiság követelményének. A magyarok körében azonban aligha vált ki nagy megrázkódtatást  a bírálat, mert évek óta egyre erősödik az ellenségesség a menedékkérőkkel szemben. Emberi jogi szervezetek azzal vádolják Orbán Viktort, hogy tudatosan gerjeszti a gyűlöletet. Meg hogy az ország visszaélt a terrorellenes joggal, amikor többeket börtönnel sújtott, azt állítva, hogy az érintettek lázadást szítottak a menekültek soraiban.

 

The Times

the_times_1.jpg

Orbán Viktor üdvözli, hogy ezentúl konténerekban tartják a menedékkérőket. A kormányfő úgy nyilatkozott, hogy az új törvénnyel el akarják riasztani az illegális migránsokat. De aki biztonságosnak minősített 3. országon keresztül érkezett, beleértve Szerbiát, annak elutasítják a kérelmét, a fellebbezéseket három nap alatt el kell intézni. Ha valakinek visszadobják az ügyét, annak adott esetben meg kell térítenie a fogvatartás költségeit. Az idén Magyarországon eddig alig ezren próbálkoztak, hogy menedéket kapjanak. Ugyanakkor az Amnesty International szerint a döntés figyelmen kívül hagyja az uniós irányelvet, miszerint tilos bárkit őrizetbe venni csak azért, mert menedékért folyamodott.     

 

Daily Telegraph

daily.jpg

Magyarország a határon létesítendő táborokba akarja csukni a menedékkérőket, jóllehet az ENSZ arra figyelmeztet, hogy az rettenetes fizikai és lelki következményekkel járna az érintettek számára.

Orbán Viktor azzal igyekezett megvédeni a döntést, hogy lépni kell az ország és Európa védelmében. Az UNHCR szóvivője szerint azonban itt arról van szó, hogy még a gyerekeket is hosszú időre konténerekbe csukják, kívülről pedig szögesdróttal veszik őket körül. És most már bárhol őrizetbe lehet venni az illegális határátlépőket, nem csupán a határtól számított 8 kilométeres övezeten belül és minden további nélkül ki lehet őket toloncolni Szerbiába. Egyébként már épül a második kerítés, amelybe áramot vezetnek majd.

 

AP

Magyarország új, kemény szabályokat fogadott el, így a jövőben a háború és a szegénység ellen menekülő asszonyokat és gyerekeket is őrizetbe lehet venni, ha menedéket kérnek. A harcias Orbán Viktor szemében a migránsok igazából a terrorizmus trójai falovai, akik ostromolják az országot. Veszélyeztetik Európa keresztény identitását és kultúráját.

Az Amnesty International szerint az nem menekültpolitika, hogy mindenkit konténerekbe zsúfolnak, hanem éppen annak megkerülését jelenti.

A szervezet felszólította az uniót, hogy szálljon szembe az illegális és mélységesen embertelen intézkedésekel. Közben az Orvosok Határok Nélkül megerősítette, hogy a magyar hatóságok módszeresen bántalmazzák az elfogott határsértőket. Vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a jelek szerint nem csak hogy megverik az érintetteket, hanem következetesen lefújják őket könnygázzal, nem egyszer a szemre irányozva a palackot. Egyesek arról számoltak be, hogy elvették tőlük a ruhájukat, cipőjüket és így kényszerítették őket vissza Szerbiába, a hidegben, hóban. Orbán ugyan gyakran beszél arról, hogy a keresztényi értékek alapján fogadják be a menedékkérőket, ám idáig csak nagyon kevesen kaptak oltalmat Magyarországon. Naponta mindössze 16 embert engednek be a két tranzintövezetbe.

 

Guardian

guardian.jpg

Az Amnesty International helyettes európai igazgatója úgy értékelte, hogy a tegnap elfogadott jogszabály új mélypontot jelent Magyarország egyre rosszabb menekültpolitikájában.

A jogszabály értelmében a jövőben bárkit tetszőlegesen hosszú ideig lehet őrizetben tartani. A kormány ugyanakkor arra hivatkozik, hogy mindenki visszamehet oda, ahonnan jött, ha eláll a kérelmétől és visszatér Szerbiába, vagy Horvátországba. Az érintettektől egyébként ujjlenyomatot vesznek és fénykép is készül róluk. A most épülő újabb kerítésről egy szóvivő azt mondta, hogy miután abba áramot vezetnek, a határőrök azonnal tudni fogják, ha valahol megpróbálják megrongálni. A cél az, hogy senki olyan ne jusson be, akit később vissza kell küldeni, mivel illegálisan tartózkodik az unió területén.

 

NZZ

neue_zurcher.jpg

Magyarország internálótáborokra és a 2. kerítésre bazíroz, hogy elhárítsa az állítólag fenyegető újabb menekülthullámot. Az Országgyűlés megszavazta az ellentmondásos törvényjavaslatot, amelynek értelmében szinte minden kérelmezőt, tehát kiskorúakat és családokat is csupasz konténerekbe zárnak.

Simon Ernő, az UNHCR budapesti szóvivője kijelentette, hogy az őrizetbevétel nem szolgálhat az elriasztás eszközéül.

A kormány ezzel szemben azzal igazolja az amúgy is igencsak szűkkeblű menedékpolitika szigorítását, hogy meg kell védeni Európát a további emberözöntől. Az újság megjegyzi: a brüsszeli Bizottság pontosan tudja, hogy a tagállamok közül Magyarország megy a legmesszebb a menedékjog korlátozásában, de semmiképpen sem az egyetlen, amely durván a maga érdekeinek megfelelően hajlítja a törvényeket. És a jobboldali populisták erősödése láttán egyetlen politikus sem szeretné kitenni magát annak a vádnak, hogy liberális a migránsokkal szemben.

 

FAZ

fraknfurter.jpg

A magyar parlament nagy többséggel megszavazta, hogy még az eddiginél is szigorúbban lépnek fel azokkal szemben, akik illegálisan kelnek át a határon. Az ország azt igyekszik megakadályozni, hogy a menedékkérők az eljárás alatt nyugatra szökjenek és ott ismét oltalomért folyamodjanak. A lap emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor már két éve, tehát a menekültválság kirobbanása előtt túl lazának és ésszerűtlennek minősítette az európai szabályozást, mondván, hogy az visszaélésekre csábít.

Akkor a Bizottság megtiltotta, hogy bárkit becsukjanak, csak azért mert menedéket szeretne, ám a magyar kormány most igyekszik visszaállítani a korábbi gyakorlatot.

Csakhogy továbbra is érvényben van az eddigi európai szabályozás, de Kovács Zoltán szerint a megoldást az jelenti, hogy konténertáborok dél felé nyitva lesznek. Hozzátette, az már nem az ő dolga, hogy a szerbek bárkit visszavesznek-e. A lap ugyanakkor kitér arra, hogy az esetek nagy száma alapján úgy tűnik: a magyar hatóságok legalábbis hallgatólagosan bátorítják az elfogott határsértők bántalmazását. A cél az elrettentés. A szóvivő szerint a panaszokat nem kell kivizsgálni, mert a rendőrségi jegyzőkönyvekben ilyenek nem fordulnak elő, tehát nem is történhettek meg. Módszeres verésről pedig nem lehet szó, hiába állítják azt az ún. emberi jogi szervezetek – hangsúlyozta Kovács.  

 

Die Welt

die_welt_1.jpg

A lap szerint a magyar parlament azért szigorította meg a jogszabályt, mert jönnek a választások és a menekültpolitika izgatja az embereket.

A kerítés azonban bevált, az utóbbi 3 napban mindössze 10 határsértőt fogtak el a déli határon. Ezzel együtt a kormány vissza akar térni ahhoz, hogy rács mögött tartják a menekültkérőket, ami azonban ellentmond az érvényes uniós jognak. Orbán Viktor azzal érvelt, hogy a menekültáradat és az egyre nagyobb terrorveszély közötti összefüggés új szintre emelkedett. Ám kérdés, hogy elfogadják-e Brüsszelben ezt a logikát. Ha szerződésszegési eljárás indul, az sokáig tart. És pontosan erre játszik a miniszterelnök, tekintettel a választásokra. Hiszen az egészségügy, az oktatás és a korrupció ügyében egyre nő az elégedetlenség, a migránsokkal viszont le lehet kötni a köz figyelmét. Pontosan ezért kell újra meg újra a falra festeni a menekültválság ördögét. Ezért hoznak pár havonta újabb és újabb célirányos intézkedéseket, mint amilyen a határvadász egységek felállítása. De ugyanígy választási sakkhúzás a 2. kerítés, valamint az új törvény is. A sajtó és Brüsszel persze várhatóan jócskán felháborodik, de biztosan lesznek, akik örülnek Európában a mostani döntésnek. Pl. Ausztria, mert a magyarok bezárnak több tábort is az osztrák határ közelében.

2. Németországban a Kereszténydemokrata Unió és a neonáci AfD igyekszik meglovagolni a magyar döntést, mindkettő felvetette, hogy náluk is hasonló tranzitövezeteket kellene létesíteni. Az uniópártok belpolitikai szóvivője kifejtette, hogy a bevándorlás szabályozása érdekében szükség volna ilyen zónákra az osztrák és a svájci határon. Akik illegálisan lépnek be az ország területére, azok személyazonosságát ezekben a létesítményekben ellenőriznék, amíg nem működik az unió külső határainak védelme, illetve ameddig távoli remény marad a szolidáris európai menedékrendszer. Az AfD úgy értékelte, hogy Magyarország az egyedül helyes irányban halad. Petry pártelnök szerint a tagállamoknak jelenleg saját maguknak kell gondoskodniuk a megfelelő eljárásról, hiszen nem sikerült még befogadó táborokat felállítani a válságövezetekben. A szociáldemokraták frakcióvezetője határozottan visszautasította a CDU ajánlatát. Úgy értékelte, hogy az ilyesfajta internálás emberhez méltatlan bánásmódot eredményez. Ellenkezik Európa humanitárius és jogi alapfelfogásával.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

„Áram alatt” címmel a kommentár rámutat, hogy Orbán kormányfő még tovább szigorítja a menekültpolitikát, amelynek csupán egyetlen célja van: távol tartani Magyarországtól minden idegent, tehát nem csak az illegális migránsokat. Elvileg itt csupán egy személyes harc folytatását látjuk, az eddiginél is keményebb eszközökkel. A lényeg az, hogy akik átjutnak a szögesdróttal felszerelt, hamarosan áram alatt álló kerítéseken, azokat azonnal táborokba dugják, közvetlenül a határ mentén. Akiket idáig elfogtak, azokat is vagy kitoloncolták, vagy áttették nyugatra. Magyarországon de facto megszűnt a menedékjog. Orbán hadba vonult a migráció ellen, úgy véli, hogy az ország ostrom alatt áll. Azt állítja, hogy Európáért csinálja, amit csinál.

Ugyanakkor abban van valami, hogy a szomszédok minden emberi jogi rizsa ellenére végül is hálásak neki, amiért távol tartja tőlük a menekülteket.

Ám azért van egy alapvető különbség: Orbán a lakosság homogenitásáról, etnikai keveredésről és a kulturális identitás elvesztéséről szónokol. Számára a tét nagyobb, mint az illegális határátlépők elleni harc. Teljes egészében megtagadja, hogy menekülteket fogadjon be.

 

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

Teljes bezárkózásként jellemzi a lap a magyar menekültpolitikát, noha ily módon Magyarország teljes egészében szembe megy az EU irányvonalával.

Pedig már alig jönnek migránsok Magyarországra. A határok szinte légmentesen le vannak zárva.

Ennek ellenére az ország állítólag ostrom alatt áll. Orbán szerint bármikor ismét százezrek jöhetnek, ezért kell a határt a legszigorúbban, minden lehetséges jogi eszközzel megvédeni. Merthogy a jövevények azért indulnak meg, hogy a saját kultúrájuknak és szokásaiknak megfelelően, de ez itteni színvonalon éljenek. Az időpontot gondosan megválasztotta az utóbbi két és fél év legdrasztikusabb migránsellenes csomagjának elfogadtatásához. Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke úgy értékeli, hogy a kormány idáig csak megkerülte az uniós normákat, de immár tökéletesen túlteszi magát azokon. A törekvés az, hogy egyetlen menekült se jöhessen az országba. Orbán mottója különben az: még egy madár se jusson be észrevétlenül magyar területre.

 

Der Standard

der_standard.jpg

A Fidesz és a szélsőséges Jobbik szavazataival fogadták el a jobboldali-populista Orbán-kormány indítványát a menekültekkel szembeni eljárás megszigorítására.

Eszerint az összes menedékkérőt szögesdróttal körülvett konténertáborokba internálnak, még a fiatalkorúakat is.

Az ország már eddig is élénken elzárkózott a migránsok befogadásától. A kerítésnek köszönhetően csak igen kevesen jutnak be az országba. A két tranzitövezetbe napjában csupán 10-10 embert engednek be. A hatalom a nagy nyomásra hivatkozik, jóllehet a balkáni út lezárulása óta élesen visszaesett a menekültek száma. Ez azonban nem gátolja Orbánt a populista hangulatkeltésben.

Hogy a menedékkérőket válogatás nélkül bezárják, az a nemzetközi és az európai jogba ütközik.

A kormányfő tábora viszont vitatja, hogy a szabadság megvonásával lenne egyenértékű, ha valakit az új táborokba csuknak. Merthogy onnan bármikor visszamehetnek Szerbiába. Orbán ugyanakkor nem veszi lelkére a nemzetközi bírálatokat, hiszen más országok is tapogatják, meddig mehetnek el ezen a területen az emberi jogok megsértése nélkül. A magyar politikus az éllovasnak gondolja magát, akit reményei szerint előbb vagy utóbb követnek a többiek.

 

Kurier

kurier.jpg

1. A Bizottság szóvivője egyelőre nem kívánt nyilatkozni a magyar törvényről. Arra hivatkozott, hogy előbb megnézik, hogy pontosan mi áll a jogszabályban.

Előzőleg az európai zöldek képviselője cselekvésre szólította fel Brüsszelt, mivel nem felel meg az alapértékeknek és alapvető szabadságjognak, ha menedékre szoruló embereket csuknak be.

Tehát az uniónak nem szabad elfogadnia, hogy ilyen mértékben szegik meg az emberi jogokat. Határozottan fel kell lépnie a jogok lebontása ellen. Ha nem így tesz, akkor Európa önmagát adja fel.

2. A mag-Európát támogatja az osztrák miniszterelnök. Kern abból indul ki, hogy fennmarad a 27-ek közössége, de ettől még lehetségesnek tartja a többsebességes rendszert, mert az jobb, mintha megreked a közösség. Egyben a centrifugális erők ellen hat. A kancellár nincs kibékülve az EU hosszadalmas és nehézkes döntéshozatali mechanizmusával. Már csak ezért jó volna, ha némely államok bizonyos területeken gyorsabban tudnának haladni. Fontos azonban, hogy az emberek számára eredményeket tudjanak felmutatni. Ha viszont ez nem lehetséges az egész unióban, akkor nemzeti alapon lépni. Ugyanakkor a néppárti külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy el tud képzelni jobb megoldást is, mint a többsebességes EU. Mert a kül-, védelmi és biztonságpolitikában együttesen kell cselekedni, ideértve mindenek előtt a külső határok őrizetét és a terror elleni küzdelmet.

 

Libération

liberation_1.jpg

Magyarországon börtönbe vetik a menedékkérőket és ezzel Orbán Viktor fityiszt mutat az uniónak.

Hiszen 4 évvel ezelőtt az ultranacionalista kormányfő az EU, az UNHCR és az Emberi Jogok Bíróságának nyomására még kénytelen volt meghátrálni.

Ám kitartott szándéka mellett és a Fidesz most visszállította, hogy módszeresen bezárják mindazokat, akik menedéket szeretnének. A politikus pár hete nyíltan elismerte, hogy az eljárás nyíltan szembemegy az EU előírásaival. Ugyanakkor Pardavi Márta szerint a jogszabállyal igyekeznek megakadályozni, nehogy túl sok embert kelljen befogadni. Ha ugyanis valakinek elutasítják a kérelmét, akkor három napja marad a fellebbezésre. De hogyan volna esélye a sikerre, amikor be van csukva, nem beszél magyarul, és nem tudja, hogy kaphat-e magyar jogi segítséget. Vagyis – mondja a Helsinki Bizottság társelnöke – a törvény provokáció. A kormány azt igyekszik kipuhatolni vele, hogy mennyire lehet lebontani az európai jogot.

 

FT

 

A szakadás felé viszi az uniót a többsebességes Európa gondolata, amit eredetileg Willy Brandt vetett fel – még 1974-ben, de azóta voltaképpen már valóra is vált, hiszen nem minden tagállam részese pl. Schengennek és az euróövezetnek. Ám az elképzelés ezzel együtt vitatott, mert lennének első- és másodosztályú tagok, noha itt elvileg az egyenlők klubjáról van szó. Ez lesz a fő kérdés a hónap végén az EU jubileumi csúcsértekezletén, ahol a jövő útját határozzák meg. Az újabb tagállamok veszélyesnek tartják az elgondolást, mert az csak tovább súlyosbítja a kelet-nyugati megosztottságot, lásd bevándorlást, az anyagi támogatásokat és a jogállamot. Egy uniós diplomata éppen ezért azt hangsúlyozza, hogy igen óvatosnak kell lenni, hiszen a kölcsönös bizalom már amúgy is megrendült.

Ugyanakkor Brüsszelben többen is úgy látják, hogy

Merkel leplezetten ugyan, de a magyaroknak és a lengyeleknek is üzenni akart az ötlet felkarolásával

, miután a két ország kivonta magát a migránsok befogadásából. Mivel az unió újragondolja saját szerepét, ideértve a Kelet-Európának előirányzott, több százmilliárd eurós szerkezeti alapokat, azt is megnézi, hogy mekkora szolidaritást vár el a kedvezményezettektől. Egy elemző azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy differenciálás mindig is a nyomásgyakorlás eszköze volt. Sokan viszont attól félnek, hogy a többsebességes Európa még jobban elidegeníti az illiberális magyar és lengyel vezetőket, továbbá menlevelet ad nekik a tagsággal járó alapvető értékek mellőzéséhez, ideértve a demokratikus normákat. Kaczynski a minap azt mondta Merkelnek, hogy itt az unió fennmaradása forog kockán. Épp ezért egy magasrangú brüsszeli tisztségviselő úgy fogalmazott, hogy az egységre kell törekedni, nem a többsebességre.

 

https://www.nytimes.com/2017/03/07/world/europe/hungary-migrant-camps.html?_r=0

https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2017/03/07/hungary-votes-to-detain-all-asylum-seekers-in-camps/?utm_term=.436b8ab05b7a

http://www.thetimes.co.uk/edition/world/orban-hails-law-to-hold-refugees-in-containers-qvzhvpq7h

http://www.telegraph.co.uk/news/2017/03/07/hungary-detain-migrants-border-camps/

https://www.yahoo.com/news/hungarys-leader-calls-migration-trojan-horse-terrorism-114249057.html

https://www.theguardian.com/world/2017/mar/07/-hungary-to-detain-all-asylum-seekers-in-container-camps

https://www.nzz.ch/international/kontroverses-neues-gesetz-ungarn-interniert-praktisch-alle-asylbewerber-ld.14968

http://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/ungarn-orban-will-fluechtlinge-an-der-grenze-festhalten-14913041.html

https://www.welt.de/politik/ausland/article162656216/Dann-werden-wir-uns-schwertun-Milliarden-zu-ueberweisen.html

https://www.welt.de/politik/ausland/article162647989/Deshalb-interniert-Ungarn-ab-jetzt-alle-Asylbewerber.html

https://www.welt.de/politik/deutschland/article162660697/CDU-bringt-Transitzonen-erneut-ins-Spiel.html

http://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-unter-strom-1.3408910

http://www.spiegel.de/politik/ausland/victor-orban-schottet-ungarn-mit-neuen-gesetzen-gegen-fluechtlinge-ab-a-1137716.html

http://derstandard.at/2000053740245/Kurzer-Prozess-Asylwerber-werden-in-Ungarn-weggesperrt

https://kurier.at/politik/ausland/ungarn-alle-fluechtlinge-werden-in-containern-interniert/250.403.790

https://kurier.at/politik/ausland/bundeskanzler-christian-kern-kerneuropa-ist-die-bessere-alternative/250.466.464

http://www.liberation.fr/planete/2017/03/07/la-hongrie-va-remettre-les-migrants-en-prison_1554069

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3412321551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.08. 08:30:05

A szolidaritásunk óriási: 25 éve etetjük a nyugatot. Mit akarnak még?

zsindexes CIA csicska 2017.03.08. 11:03:04

Kit érdekel, hogy a CIA- csicska nyugati sajtószajhák mit röffentenek?

2017.03.08. 13:29:17

A lényeg:

"Pedig már alig jönnek migránsok Magyarországra. A határok szinte légmentesen le vannak zárva." - ez volt a cél pubikáim :)

"A kerítés azonban bevált, az utóbbi 3 napban mindössze 10 határsértőt fogtak el a déli határon" - köszönjük, nincs több kérdésünk :)

"Ugyanakkor abban van valami, hogy a szomszédok minden emberi jogi rizsa ellenére végül is hálásak neki, amiért távol tartja tőlük a menekülteket." - akkor minden szép, minden jó, mindennel meg vagyunk elégedve?

"korlátozni kellene a kelet-közép-európai államoknak szánt pénzügyi támogatásokat" - abból a támogatásbó a nyugati multik húztak hasznot eddig is, ez lényegében áttételes állami támogatás volt a nyugati cégeknek, nekik fog fájni

"a jövőben a háború és a szegénység ellen menekülő asszonyokat és gyerekeket is őrizetbe lehet venni, ha menedéket kérnek" - a szegénység elő menekülőknek javaslom a MUNKÁT, menedékjog ilyesmire nem jár

"Csakhogy az igen érzékenyen érinti az osztrák államot, amely tisztességes adóversenyt sürget." - ez értelmezhetetlen. A 27%-os ÁFA nem fáj a brüsszelitáknak meg az osztrákoknak, majd pont az alacsony, vállalkozásbarát adók fognak... ezeknek elment az esze!
A nyugati multik meg a nyugati bankok is fognak tisztességes piaci magatartást tanusítani Kelet-Európában? Meg nyugati béreket fizetni? Csak ha már a tisztességnél tartunk...

Ilona100 2017.03.09. 10:48:55

Hát, ehhez az ellenséges véleményáradathoz nem merek hozzászólni. Talán, ha Nyugat- és Észak-Európa, meg Amerika is ilyen barátságtalanul "fogadta" volna a magyar menekülteket, kivándoroltakat és jövőben kivándorlókat .... akkor jogunk lenne
Talán ha nem mi is egy nagy népvándorlás része lettünk volna valaha ... és leszünk továbbra is, aki fiatal, élni, boldogulni akar ... tovább, tovább Európába!

Urb 2017.03.09. 12:27:28

Mit szólna nyugat-európa ha nyitnánk egy korridort ahol mindenki szabadon vonulhatna át hozzájuk, akkor elégedett lenne?

2017.03.10. 03:53:11

@Ilona100: Észak-Amerikába (Kanada, USA) magyarként eddig se volt esélyed meg ezután se lesz sok esélyed csak úgy bevándorolni, pláne nem vízum nélkül csak úgy besétálni. Ha orvos vagy programozó vagy és lefejvadásznak egy kórháznak vagy cégnek, akkor mehetsz ideiglenesen. De ilyen keresett szakmákkal szír, indiai, pakisztáni, iráni is mehet. Kecskebaszó semmirekellők viszont ott se kellenek.

56-ban a magyarok nem oda mentek, ahova akartak, hanem ahova az ausztriai lágerből vitték őket. Az ausztriai lágernek ma a szírek esetében a törökországi, jordániai táborok felelnek meg. Ott kellene maradniuk, amíg vízumot nem kapnak Amerikába, Kanadába, Németországba.

A magyarok a honfoglalását idekeverni butaság. A honfoglalás során a magyarok fegyverrel, hadsereggel nyomultak be a Kárpát-medencébe, alapítottak egy új államot. Az avarok, szlávok ellenálltak, de nem sokra mentek. Ha tudták volna, megakadályozzák a magyarok beözönlését.
A mohamedánisták majd akkor kapnak földet Magyarországon, ha fegyverrel legyőzik a magyarokat és alapítanak egy új államot (kalifátust).

2017.03.10. 04:04:23

@Urb: amikor átengedte Magyarország a mohamedánista tömegeket, akkor az osztrákok szájhabzást kaptak és elkezdtek kerítést építeni. Meg regisztráció nélkül tolták át a migriket Németországba. Azt is, aki azt mondta, hogy neki már ott jó lesz, maradna Ausztriában.
A dánok szintén nem engedték a népvándorlást Svédország felé. Dániában azután esett le az ott menedéket kérők száma, miután elterjedt, hogy felére csökkentették a segélyt.
A horvátok is tolták át a moszlimokat Ausztriába.
Ha a németeknek kell a sok migri, akkor küldhettek volna repülőket értük Törökországba. A helyi (isztambuli, belgrádi, szófiai) német konzul kiadhatta volna a vízumokat a migriknek.

Ilona100 2017.03.10. 10:39:01

karandash-nak is bizonyára igaza van. Az én tapasztalataim azt sugallják, hogy akik '56-ban vagy utána (esetleg előtte) elmentek Mo-ról, igen hamar megtalálták a számításaikat, és egyetlen egy ismerősöm jött csak vissza. Természetesen, látogatóba többen is haza-hazajönnek, és voltak, akik a rendszerváltás után abban reménykedtek, hogy érdemes visszatelepülniük (még élő rokonság, baráti kör miatt is), de hamar rájöttek, hogy nem érdemes. Az az egy személy, aki táborban volt Ausztriában, jött vissza végleg.

Barak Huszein Oszama 2017.03.10. 13:29:59

A nemzetközi sajtó szerint a Nobel- békedíjas és szövetségesei valamint vazallusai, bábkormányai minden eszközzel gyilkolja az embereket a Közel- Keleten, Észak- Afrikában és Ukrajna oroszlakta részein.

De szeretnék már ilyen igazságot olvasni.
De, Dr. Paul Craig Roberts (Ronald Reagen pénzügyminiszter- helyettese) honlapján írja:

"A nyugati médiának mindössze két eszköze van.
Az egyik a nyilvánvaló hazugság.
Ez az agyonhasznált eszköz már nemigazán működik- kivéve a s*gghülye amerikaiakat.
A másik: egy probléma hosszas megvitatása, anélkül, hogy a kiváltó okokról beszélnének."

az USA (és NSA-báb csatlósai) lebombázta,
az USA (és NSA- báb csatlósai) az olajat ellopta

Magyarország meg oldja meg a menekültek problémáját.
Ügyes....