B1 blogcsalád



Botka jövőre már meg akarja nyerni a választásokat: "Óriási a felelősségünk"

2017. február 27. - Mr Flynn Rider

Botka legfontosabb mondatai: "Nekem nincs Gyurcsány-fóbiám".

botka2.jpg

 

Interjút adott a HVG-nek Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A politikus legerősebb mondataiból válogattunk.

 

Gyurcsányról – vele, vagy nélküle?

 

Ellentmondott az interjúban saját magának Botka László, amikor azt mondta: nincs Gyurcsány-fóbiája és letagadta, hogy azt mondta volna: menjen. Pedig, anélkül, hogy a nevét kimondta volna, üzent neki:

„Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia”

Most azt mondta:

„A legkevésbé sem mondhatja meg egy politikus egy másik pártnak, hogy mit csináljon.”

Majd hozzátette:

„Nekem nincs Gyurcsány-fóbiám, a személyes véleményem is bizonyára jobb róla, mint egy átlagos választópolgáré. De egy dolgot látni kell: ahhoz, hogy meg tudjuk szólítani azt a plusz egymillió embert, akit eddig nem sikerült, garancia kell arra, hogy nem a 2010 előtti kormányzás logikája fog visszajönni. Gyurcsány az évértékelőjében azt mondta, „nem követtünk el hibát, de ha igen, már megbűnhődtünk érte”. Bárcsak így lenne, de nézzünk rá a számokra. Az a plusz egymillió ember, akire szükség van a győzelemhez, sajnos nem így gondolja. Nem én mondok értékítéletet Gyurcsányról, a 6 éve létrehozott pártja a parlamenti bejutási küszöb határán billeg, feltehetően ők sem erre számítottak.

 

A baloldalról, a baloldal esélyeiről, a kampányról

 

Botka szerint csak akkor van reális esély a győzelemre, ha országosan és mind a 106 választókerületben egy demokratikus jelölt áll a Fidesszel szemben. A koordinált indulás és a külön lista viszont azt üzenné a választónak, hogy ezek még összefogni sem képesek, hát hogy bízzam rájuk az ország kormányzását?!

"Miután a demokratikus pártok támogatottsága összeadva is alig több, mint a Fideszének a fele, elmondható, hogy a pártok hétéves stratégiája kudarcot vallott.”

Az interjúban arra nem tért ki, hogy az új stratégia és az új program mikor, hogyan jön létre és mikor ismerhetik meg a választók, csak ismét belengette, hogy lesz: 

„Az elmúlt években ezen az oldalon nem volt politikai innováció. Szombati beszédemben nagyon komoly cezúrát húztam, új baloldali politikát folytatok.”

Botka szerint meglátják, mi  bontakozik ki a Momentumból, de ő nem 2022-ben gondolkodik: 

 

„Én 2018-ban akarok sikert elérni!”

 

Azt ígérte, hogy az MSZP-vel tavasszal végigjárja az országot, még egyértelműbbé tenni, mit jelent a baloldali politika, amit hirdet.

"Abban hiszek, hogy politizálni az emberek között kell. Erre is vagyunk kényszerítve, mert nincs médiabirodalmunk, nem tudunk médián keresztül kommunikálni az emberekkel.”

 

A Jobbikról

 

„Határozottan elmondtam a véleményem a Jobbikról, semmiféle politikai, technikai együttműködés nem lehetséges.”

 

A Jobbikkal kapcsolatban inkább a sajátjainak üzent:

„Ha nem leszünk képesek új politikát megfogalmazni, a kormányváltást akarók tömegei fognak a Jobbikhoz csatlakozni, mert nem érdeklik őket a szélsőséges megnyilatkozások és a bakancsok, csak érzik, hogy el vannak árulva. Óriási a felelősségünk.”

 

A Fideszről

 

„A diktatúrák szokása, hogy kriminalizálják a politikai ellenfelet.”

„Odáig fajult a politika, hogy a Fidesz nem vitatkozni akar a politikai ellenfelével, hanem megsemmisíteni. A szegedi parkolóbotránnyal már most elkezdték a karakterrombolásomat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2412298597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2017.02.28. 09:45:05

Igen, "óriási a felelősségünk" mondja Borka, aztán a bukásért más lesz a felelős, mert bukás lesz a vége az tuti.
A ballibáék mindig erről beszélnek, de még soha nem vállalta senki, legfeljebb valakire rákenték, főleg aki már nem tud védekezni.
Unalmas már ez nagyon.

$pi$ 2017.02.28. 09:45:38

„A diktatúrák szokása, hogy kriminalizálják a politikai ellenfelet.”

A diktatúrák ellenzéke is kriminalizálja a diktatúrát. Legalábbis úgy tűnik. :)

Dr.Démonmac1 2017.02.28. 09:47:06

Ahelyett, hogy összefogna az ellenzék, egymás torkának ugrik.
Ahogy érzem az Mszp is inkább a sült galambot várja, de lényegében semmit nem tesznek, hogy, háttérbázist építsenek, és rajongókat toborozzanak, sőt ezzel a csapkodással, még azokat is elhidegítik, akik amúgy szimpatizálnának velük.
Miért tavasszal, miért nem eddig?? Már folyamatosan kellene járniuk a vidéket szervezni az embereket, csoportokat (úgy mint anno Viktorék a "Polgári Önszervező Csoportokat) Aztán, tagrevízió, az is kellene, nemár hogy ilyen emberek, pl "Szanyi" még tag.. vállalhatatlan.

6.Lenin 2017.02.28. 09:47:24

@6.Lenin:

Lemaradt...már most megváltoztatta a véleményét, és még hányszor fogja, messze még 18 tavasza.

egyjózsi 2017.02.28. 10:01:11

Az az "egymillió" aki Gyurcsány miatt nem szavaz a baloldalra, miért nem erősíti az LMP, az Együtt, A PM, avagy más, nem Gyurcsányhoz kötődők táborát? Ha az állítás igaz lenne, ez az egymillió akár MSZP szavazó is lehetne, hiszen Gyurcsány nem ott van...

6.Lenin 2017.02.28. 10:06:57

@egyjózsi:

A hiányzó 1 millió a DK-s és a mini baloldali pártok szavazóit jelenti a vezetőik nélkül, ők hiányoznak az MSZP-nek.
A vezetőik nem, mert azokkal osztozkodni kéne, azt meg nem szeretnek.
Nem bonyolult kérdések ezek, esetleg csak nekik.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.28. 10:09:45

@egyjózsi:

Vannak sokan akik azért nem szavaznak, mert Gyurány is része a koalíciónak.
De ezek jelentős része az MSZP-re se szavazna soha, abban igazad van.
Botka abban bízik, hogy Gyurcsány nélkül ezek egy része könynebben meggyőzhető a baloldali szavazat leadására, és ebben igaza van.

Ígyhát én kifejezetten szurkolok azért hogy Gyurcsány ne adja fel !
Mert az MSZP éppen olyan szar választás lenne, és nem szeretném ha meg tudnák téveszteni Gyurcsány visszavonulsáával a választókat !

vajdasagi 2017.02.28. 10:52:28

@$pi$: Mi van, ide küldöték a Habony kommandót? Pedig nem is olyan érdekes ez a poszt.

Azt írod: "A diktatúrák ellenzéke is kriminalizálja a diktatúrát. Legalábbis úgy tűnik. :) "

Rosszul látod. Annyira kriminális, hogy azt már nem kell kriminalizálni. Nagyon szeretném látni, ahogy megbűnhődtök. És nem úgy, hogy nem szavaznak rátok, hanem úgy, hogy visszaveszik tőled azokat a pénzeket, amelyeket gazemberségért kaptál. Reszkess, mert sokna vagyunk ilyenek. És ezek között van ám olyan intoleráns is, aki azt szeretné, hogy lógjatok. A türelmesebbje meg rabláncon szeretne látni már benneteket. Amit meg is érdemelsz. Tehát: reszkess, te nemzet kártevője.

Sir Galahad 2017.02.28. 10:55:11

Csak egy reflexió: "A szegedi parkolóbotránnyal már most elkezdték a karakterrombolásomat." Nos, nem. A parkolási botrány sztorija nem új, már 2015 év végén is volt szó róla, tehát nem hozható összefüggésbe a miniszterelnök-jelöltté válással.

NBarbieReloaded 2017.02.28. 11:23:25

"Botka jövőre már meg akarja nyerni a választásokat"
Ha ha ha, vicces a fiu

"Gyurcsány az évértékelőjében azt mondta, „nem követtünk el hibát, de ha igen, már megbűnhődtünk érte”. "
Tenyleg? A bortonbol mondtad ezeket? Ugye, hogy nem. Akkor nem bunhodtel te meg semmiert.

"demokratikus jelölt áll a Fidesszel szemben" "Miután a demokratikus pártok támogatottsága "
Jo lenne mar leszokni errol az onmagatok egyeduli es kizarolagos demokratanak kikialtasarol. Annyi kozotok van a demokraciahoz, mint Al Capone-nak a tisztesseges elethez.

"mert nincs médiabirodalmunk"
Na igen, a par eve meg eros ballib mediatulsuly mara elfogyott es atvandorolt a fideszhez. Igy megy ez, ha kiurul a fekete kassza es nincs mibol fenntartani a mediabirodalmat.

"kormányváltást akarók tömegei fognak a Jobbikhoz csatlakozni, mert nem érdeklik őket a szélsőséges megnyilatkozások és a bakancsok"
Ki nem maradhat egy kis muretteges, meg azert elfert volna egy kis bakancsos nacikoktol bepisilo ciganygyerekek resz.
Kulon vicces, ahogy egy sorral alatta meg arrol pampog, hogy a diktaturak, a fidesz szokasa demonizalni a politikai ellenfeleket.
Milyen jo, hogy a szelsosegesezes, nacizas, rasszistazas, bakancsozas az nem az. Ja, de...

Szalay Miklós 2017.02.28. 11:30:23

Akarni azt természetesen lehet. Majd ébresszetek fel, ha változott valami a baloldalon. (Bár a Momentum esteleg... Esteleg.)

Amúgy akit kicsit közelebbről érdekelne a politikai (és gazdasági) bal- és jobboldal mibenléte, az ezt nézze meg:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Érdekes lehet továbbá a Demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól szóló rész is.

Larry Silverstein 2017.02.28. 11:35:28

Botkát kedvelem, de nem kerülhet soha többet kormányra ez a népnyúzó párt.

konrada 2017.02.28. 13:28:46

@Larry Silverstein:
Botkában van potenciál.

...de a Hillerek, Lendvaik, Szanyik, Kunhalmik pártjában nincs.

(...illetve Kunhalmiban lenne, ha megállna...;)

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 14:00:26

@vajdasagi:

"És nem úgy, hogy nem szavaznak rátok, hanem úgy, hogy visszaveszik tőled azokat a pénzeket, amelyeket gazemberségért kaptál. Reszkess, mert sokna vagyunk ilyenek. És ezek között van ám olyan intoleráns is, aki azt szeretné, hogy lógjatok. A türelmesebbje meg rabláncon szeretne látni már benneteket. Amit meg is érdemelsz. Tehát: reszkess, te nemzet kártevője."

Kit fenyegetsz? Egy hozzászólot, aki mas vélemenyen van mint te? Tudtommal velemenyszabadsag van ebben az orszagban! Vagy te egy olyan orszagot szeretnel, ahol az embereket a velemenyükért rablancon vezetnek el? Vagy kivegzik? Ez a tarsadalomkeped? Gratulalok!

$pi$ 2017.02.28. 14:58:33

@atomic power 1986DucaDuca: "Kit fenyegetsz? Egy hozzászólot, aki mas vélemenyen van mint te? "

Engem fenyeget. Soha nem voltam tagja egyetlen pártnak sem, soha nem kaptam állami megrendelést, soha nem vettem részt egyetlen pártrendezvényen sem, soha nem ismertem személyesen egyetlen politikust sem. Focimeccsen sem voltam, tüntetni sem voltam, pályázatot sem nyertem.

De igen, ezek az indexes blogokon nem számítanak. Ha valaki nem ismételgeti ugyanazokat az ellenzéki hívószavakat, nem bizonygatja állandóan, hogy mennyire gyűlöli a fideszt és mennyire szaratné, ha valaki más lenne hatalmon, akkor a halál is túl jó neki. :D

$pi$ 2017.02.28. 15:00:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A fideSS hazug szócsövét. "

Egyetlen dologról amit mondtam sem bizonyítottad be, hogy hazugság volna. Igaz, meg sem próbáltál bizonyítani.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 15:11:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A szólásszabadsag hozzájárul a demokratikus és nyitott társadalom kialakításához és fenntartásához azzal, hogy lehetővé teszi a nezetek, eszmék szabad kifejteset még akkor is, ha azok egyeseket megbotrankoztatnak, nepszerűtlenek, vagy sajatos elkepzeleseken alapulnak. Ha a káros és hasznos vélemények egyaránt napvilágra kerülhetnek, ha szabad vitában ütközhetnek ellentétes nezetek, akkor van esély a téves vélekedések kiszűresere.

Amikor valakik valakiket börtónbe akarnak csukni a nezeteikert, na ott kezdödik a diktatúra. Csak nem diktatúrat akarsz?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 15:17:05

@$pi$: Nem kéne ilyen érzékenynek lenned, vagy nem kéne folyton hazudoznod.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 15:17:48

@$pi$: "Soha nem voltam tagja egyetlen pártnak sem, soha nem kaptam állami megrendelést, soha nem vettem részt egyetlen pártrendezvényen sem, soha nem ismertem személyesen egyetlen politikust sem. Focimeccsen sem voltam, tüntetni sem voltam, pályázatot sem nyertem."

Mindezek igazak ram is. Az a nagy ellentmondas, hogy azok akarjak a mas velemenyen levőket becsukatni, akik nap mint nap azzal jönek, hogy Magyarorszagon diktatúra van. De ezt az ellentmondast nem veszik eszre.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 15:19:43

@atomic power 1986DucaDuca: A szólásszabadság sajnos egyben hazugságszabadságot is jelent, de azt nem jelenti, hogy a jóérzésű embereknek szó nélkül kell tűrniük.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 15:33:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A szólásszabadság sajnos egyben hazugságszabadságot is jelent, de azt nem jelenti, hogy a jóérzésű embereknek szó nélkül kell tűrniük."

Egyetertek. Ne türjék a jó erzesü emberek szó nelkül! Erveljenek, cafoljanak, csatoljanak bizonyítekokat, folytassanak vitakat, győzzek meg a vitapartnert. Ez a normális, igaz? Nem a verbális agresszió, meg a kivegzessel, becsukassal való fenyegetés. Mert jó érzesű ember ilyet nem akar a 21. században Európában.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 15:39:23

@atomic power 1986DucaDuca: Miért félsz az igazságszolgáltatástól? Vagy miért félted a fideSSeseket?

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 15:52:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nekem nincs mit felnem az igazsagszolgaltatastól. De úgy látom, hogy nem ertettel az egeszből semmit.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 15:58:32

@atomic power 1986DucaDuca: Igen. Nem értem, miért hazudozol a fideSS oldalán. Mi esik le neked a tolvajlásokból? Miért érdeked a magyar gazdaság, egészségügy, oktatás tönkretétele? Nem értem.

vajdasagi 2017.02.28. 16:14:43

@atomic power 1986DucaDuca: Vedd észre, hogy nem a véleménye az, ami miatt börtönben van valakinek a helye. Hanem a lopások miatt. Aki annyira védi a tolvaj kormányt, mint Pi, az minimum fizetést kap ezért a habony művektól. Másként épeszű ember ilyen mocsadék dolgot nem vállal. No: ezt a pénzt,. amit kommentelésért kapott a tolvajoktól - azt bizony visszavenném, illetve arra szavazok majd, aki ezt komolyan megpróbálja elérni. Ha ez a Jobbik, hát legyen! Úgyhogy: Pi csak hadd reszkessen.

vajdasagi 2017.02.28. 16:17:22

@atomic power 1986DucaDuca: Sajnos funkcionális analfabétaként viselkedsz. Én arról beszélek, hogy reszkessen Pi, mert jó eséllyel elkobozzák tőle azt a vagyont, amelyet a magyarok kifosztásában való részvétellel szerzett.

Vajon érted a fenti mondatomat?

vajdasagi 2017.02.28. 16:20:40

@$pi$: Azért "pi" azt mégsem mondta ki, hogy "soha nem kaptam pénzt azért, hogy kommentelőként mentegessen a rezsimet". Pályázatot nem nyert - ezt valóban mondta. Ezeket a pénzeket azonban biztosan nem hivatalos pályázaton nyerik.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 16:36:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Igen. Nem értem, miért hazudozol a fideSS oldalán. Mi esik le neked a tolvajlásokból? Miért érdeked a magyar gazdaság, egészségügy, oktatás tönkretétele? Nem értem.

Ezt mar egyszer kitargyaltu, nem de? Marmint a hazugsagot. En nem mondtam soha neked, hogy hazudsz, akkor te miert mondod nekem? Nekem nincs jogom vélemenyt mondani csak neked? Az, hogy valakire rasütöd, hogy hazudik, az meg nem jelenti azt hogy hazudik.

Miert gondolsz olyan botorsagot, hogy nekem erdekem az orszag tönkremenetele? Miert lenne erdekem, hogy a csaladom tönkremenjen? Honnan vetted hogy mazochista vagyok? Semmi olyan jövedelemmel nem rendelkezem, soha nem rendelkeztem, ami barmifelel politikai lojalitasból szarmazott volna.
Egyszerű, hetköznapi ember vagyok es nincs semmilyen hasznom semmifele tisztessegtelenül eltulajdonított penzekből. Soha nem erdekeltek az anyagiak, a munkam volt a fontos. Ki is hasznaltak alaposan.

Nem valaszoltal a kerdesre: Diktatúrat akarsz azzal, hogy a mas velemenyen levőket bezarjak? Ilyen alapon a fel orszagit be lehetne zarni. A közgazdaszok nagy reszet is, mert sokszor nem jol prognosztizalnak. Rajuk foghatjuk, hogy hazudnak es irany a börtön?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 16:46:09

@atomic power 1986DucaDuca: "En nem mondtam soha neked, hogy hazudsz, akkor te miert mondod nekem?"

Mert sokszor hazudsz.

"nekem erdekem az orszag tönkremenetele?"

Mert tízkörömmel véded a haza tönkretevőit.

"Miert lenne erdekem, hogy a csaladom tönkremenjen? "

Én is ezt kérdezem.

"Diktatúrat akarsz"

Éppen, hogy az orbáni diktatúra ellen vagyok.

És igenis, a bűnösök bűnhődjenek.

"A közgazdaszok nagy reszet is, mert sokszor nem jol prognosztizalnak."

A tehetségtelen vagy rosszindulatú közgazdászok se kapjanak állami pénzt. A szándékosan félrevezetőket viszont lehetne szankcionálni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 16:57:56

@atomic power 1986DucaDuca: "nem jol prognosztizalnak"

Az Eltolcsy - nem tudom, nevezhető-e közgazdásznak - a Széll Kálmán tervben azt ígérte, hogy a horribilis adóemelésért cserébe 20%-kal csökkenti az államadósságot. Ezzel szemben 4%-kal emelte. És ez nem üres prognózis, hanem TERV, amit neki kellett volna végrehajtania. Nem jött közbe váratlan világválság, ellenkezőleg erős nemzetközi konjunktúra volt. A nemzet becsapásáért túl kicsi bűntentésnek tartom, hogy megbukott. Lehet, hogy nem szándékos, és tényleg ennyire hülye, de az állami pénzek közelébe nem engedném.

Azóta persze köztörvényes bűncselekményeket is rábizonyítottak. 10-20 év kijár neki.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 17:15:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Engem nem zavar, hogy hazugsaggal vadolsz, mert egyetlen egyszer sem tudtad bebizonyítani.

Nem védek senkit, csak próbalok mas szempontokat is bemutatni. Egy pelda: rendszeresen visszaterő tema az orszagnak juttatott EU-tamogatasok összege. Ugyanakkor egy szó sem esik a merleg masik oldalaról, a kiadasi oldalról. Ha szeretnenk tisztan latni, akkor ezt is figyelembe kell venni.

Vagy egy masik tema: a GDP dollarban szamított nagysaga valsag előtt, utan. Itt meg nem veszik figyelembe az arfolyam valtozasokat. Az sem, hogy a legtöbb európai orszag elmarad a valsag előtti ertektől.

Vagy az, hogy mikor erte el a real GDP a valsag elöttit. Nyilvan ebben is korrigalni kell, ha nem megfelelő a datum.

Masik pelda. Nincs akkora növekedes, mint a valsag előtt. Azt nem veszik figyelembe, hogy az nem egy fenntartható növekedes volt.

Ilyen es ehhez hasonlo esetekben az emberből kikívankozik, hogy hozzászoljon, hogy komplexen lassuk a problemat.

A bűnösöket el kell ítelni. Jogallami keretek között.

Tehetsegtelen közgazdaszok vannak. Erre nagyon sok peldat lehetne felhozni egeszen 1990-ig visszamenőleg. A jó közgazdaszok is tevedhetnek, mert ez nem egzakt tudomany.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 17:40:15

@atomic power 1986DucaDuca: "a legtöbb európai orszag elmarad a valsag előtti ertektől."

Na látod?

A hozzánk hasonló keleti országok éppen, hogy FELÜLMÚLJÁK, sokan nem is kevéssel. A egyetlen kivétel Horvátország. Pedig MIND kevesebb segélyt kaptak, mint mi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 17:59:31

@atomic power 1986DucaDuca: "a legtöbb európai orszag elmarad a valsag előtti ertektől."

32-ből 14 az legtöbb? Még csak nem is több. Kevesebb!

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html

2016/2008:

1 Görögország 75.2
2 Ciprus 84.2
3 Horvátország 90.4
4 Olaszország 90.8
5 Finnország 91.4
6 Szlovénia 93.8
7 Spanyolország 94.3
8 Portugália 96.5
9 Hollandia 98.2
10 Norvégia 98.5
11 Luxemburg 99.0
12 Dánia 99.1
13 Izland 99.1
14 Ausztria 99.7
15 Franciaország 100.3
16 Belgium 100.6
17 Svájc 100.7
18 Nagy-Britannia 102.3
19 Szerbia 102.4
20 Csehország 103.9
21 Svédország 104.8
22 Németország 105.2
23 Észtország 105.6
24 Magyarország 105.8
25 Románia 107.5
26 Lettország 108.1
27 Bulgária 109.6
28 Szlovákia 111.9
29 Litvánia 114.9
30 Málta 121.2
31 Lengyelország 122.5
32 Írország 129.1

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 18:03:00

Akik 100% alatt vannak, azok közül jópáran MINKET TÁMOGATNAK!

$pi$ 2017.02.28. 18:38:21

@vajdasagi: "Azért "pi" azt mégsem mondta ki, hogy "soha nem kaptam pénzt azért, hogy kommentelőként mentegessen a rezsimet"."

1. Te sem mondtad magadról. Akkor?
2. Programozó vagyok, külföldieknek dolgozom évek óta vállalkozóként. Mi a fenének blogolnék gombokért?
3. Soha nem védtem a kormányt abban az értelemben, ahogyan te állítod. Soha nem állítottam, hogy nem korrupt a magyar kormány vagy azt, hogy a fidesz politikusok közt nincsenek korruptak. Mindenütt vannak korrupt emberek, biztos, hogy a fideszben is van.
4. Mindig is azt állítottam, hogy nincs információm arról, hogy mekkora a korrupció. Én azt mondtam mindig is, hogy nem tudom, hogy mekkora a korrupció, mint ahogyan egyébként te sem tudod. Te viszont azt állítod, hogy tudod mekkora a korrupció.
5. Ha védeném a korrupt kormányt akkor sem lennék bűnös. A védelem a bűnösöket is megilleti.
6. Azzal vádolsz, hogy hazudok. Erre érdemes lenne bizonyítékokat hoznod, mert bizonyítákok nélkül vádoskadni viszont tényleg büntetendő. Rágalmazásnak hívják.
7. Azt állítod, hogy pézt kapok a kommentelésért. Bizonyítsd be vagy ismerd el, hogy ez is csak üres rágalmazás volt!

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 18:49:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Amit becsatotal az nem euro alapon van szamolva?
A Vilagbank 2014-ig prezentalt grafikonja szerint Csehorszag is elmaradt a valsag elöttitől dollar alapon.

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_cd&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country&idim=country:HUN:CZE&ifdim=country&tstart=636163200000&tend=1425081600000&hl=hu&dl=hu&ind=false

Szerintem nagyon messzire kalandoztunk az erdeti tematól. A velemenyszabadsagtól. Sajnos nincs időm, hogy most gazdasagi elemzesekbe is belemenjek. Az latszik, hogy azokmaz orszagok fejlődtek leglassabban, amelyek eladósodtak. Szamít a visszaeses merteke is, amit egy gazdasag elszenvedett a penzügyi valsag miatt. Ami nem egyszeri volt, hanem "fűreszfog szerü"
és nem ert veget 2010-ben.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 19:18:59

@vajdasagi:

Egyreszt nincsen semmi bizonyítekod, hogy a blogon barki is penzt kap a hozzaszólasokert. Ha meg is úgy lenne, akkor nincs a vilagon az a jogallami bírósag, aki ezert elítélne. Persze mindenkire ra lehet fogni mindent, el is lehet ítelni, de ezt koncepciós eljarasnak hívjak es olyan rendszerekben dívott, mint a Rakosi diktatúra. Emlekezz Voltaiere mondasara:

"Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd" Ha demokrata vagy akkor ezt vallod es bizonyítek nelkül nem vadaskodsz! Hallottal olyanról, hogy artatlansag velelme? Ha demokrata vagy , akkor ezt követed. Es a demokracia nem a velemenyüket elmondók "reszketesen" alapul. Azt mar remuralomnak hívják.

"Sajnos funkcionális analfabétaként viselkedsz. Én arról beszélek, hogy reszkessen Pi, mert jó eséllyel elkobozzák tőle azt a vagyont, amelyet a magyarok kifosztásában való részvétellel szerzett."

Az nem baj, hogy funkcionalis analfabetanak nevezel ket diplomaval es ket nyelvvizsgaval, de a bizonyítek nelküli vadaskodas nem egy bölcs emberre vall. De ez a te bajod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 19:34:49

@atomic power 1986DucaDuca: "a GDP dollarban szamított nagysaga valsag előtt, utan. Itt meg nem veszik figyelembe az arfolyam valtozasokat. Az sem, hogy a legtöbb európai orszag elmarad a valsag előtti ertektől."

Látod? Panaszkodsz, hogy nem veszik figyelembe az árfolyamváltozásokat. És ekkor te nem veszed figyelembe az árfolyamváltozásokat. Az, hogy a legtöbb európai ország DOLLÁRBAN SZÁMOLVA elmarad a válság előtti értektől, a dollár árfolyamváltozásának az eredménye. 2008-ban a dollár miatt mind éppen egy magas értéket ért el, 2015-ben éppen egy alacsonyt.

"Szerintem nagyon messzire kalandoztunk az erdeti tematól."

Pont témánál vagyunk. Panaszkodtál, hogy hazugnak nevezlek, és rögtön hazudtál egy nagyot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 19:36:29

@$pi$: "Soha nem állítottam, hogy nem korrupt a magyar kormány"

Minig.

"nincs információm arról, hogy mekkora a korrupció"

Mindenki tudja, hogy hatalmas. A fideSS is elismeri a tolvajlásokat. Ez a rendszerük LÉNYEGE!

"védeném a korrupt kormányt akkor sem lennék bűnös"

Kollaboráns vagy. Aktívan véded a tolvajlást.

"pénzt kapok a kommentelésért"

Mással hogyan lehet magyarázni, hogy minden erőddel a hazaárulókat véded?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 19:36:56

@atomic power 1986DucaDuca: "a blogon barki is penzt kap a hozzaszólasokert."

Utálnak itt lenni, mással ez nem magyarázható. Van amelyik el is ismerte.

"Ha demokrata vagy"

Ha demokrata vagy, akkor nem támogatod a diktatúrát.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 19:55:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

""Utálnak itt lenni, mással ez nem magyarázható. Van amelyik el is ismerte."

Nem magyarazni, bizonyítani kell! ""

"Ha demokrata vagy, akkor nem támogatod a diktatúrát."

Epp én papolok a velemenyszabadsagert, szólasszabadsagert, artatlansag vélelméert. En ideztem Voltaire-t. Nem érdekes?
Masok meg bebörtönözni, "lógatni"akarnak elterő vélememyert, allítólagos hazugsagert, bizonyítek nelküli lopasvád alapjan. Szerintem velük allsz vitaban, nem velem.

vajdasagi 2017.02.28. 20:06:25

@atomic power 1986DucaDuca: Szerintem Pi az, aki kollaboráns és ezt pénzért teszi. Ő ugyan programozónak mondja magát, de ez aligha lehet igaz. Minden kollaboráns kitalálna magának egy kamuszakmát.

Ha programozó lenne, akkor nagyon is tisztában lenne azzal, hogy amikor ez a gonosz kormány bukik, akkor egyszer majd róla is lehullik az álca: kiderül, hogy nem programozó és pláne nem független, hanem fizetett kommentelő.

És akkor talán az új kormány megkérdezi, hogy ki volt az, aki a habony-művek pénzért elárulta a hazája érdekeit. És bizony én azt remélem, hogy az újak találnak majd majd jogalapot az ilyen pénzek "visszakérésére". A honfitársai megvetése pedig a másik büntetés lesz.
Nem lehet ez másként, hiszen így igazságos.

De azért más szempontból: nekem "pi" megnyilvánulásai tűnnek teljesen nemzetellenesnek és kormány-mosdatónak. A tieid egy picit kevésbé: még azt is el tudom képzelni, hogy van valaki akit ennyire megvezettek, mint téged - aki lám ingyen is védi őket. Amúgy teljesen megalapozatlanul. De azt én nem tartom hazaárulónak, aki nem pénzért csinálja.

A fidesz-féle jogállammal hiába érvelsz: az csak arra szolgál, hogy a mostani hazaáruló-fajtát megvédje. Talán majd a Jobbik megtalálja a módját az elszámoltatásnak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 20:08:15

@atomic power 1986DucaDuca: "bizonyítani"

Ismét egy hazugságod. Mintha bizonyítani lehetne a trollok kifizetését.

"velemenyszabadsagert, szólasszabadsagert"

Hazugságért, trollkodásért inkább.

Én azért kezdtem ide járni, hogy mások véleményét is megismerjem, mert az ismerőseimmel hasonlóan vélekedünk. Azt találtam, hogy Kubatov trolljai szétbarmolják a hazugságaikkal a beszélgetést. Aki nem fieSSfasszopó, azokkal meg nagyrészt egyetértünk, legyenek azok emeszpések, dékások, jobbikosok, vagy hozzám hasonlóan jobboldali hazafiak. Az enyhe véleménykülönbségeket nem lehet kibeszélni a trollok támadásától.

Ja igen. fideszest nem találtam. Gondolom, a fideSSfasszopók őrjöngése láttán szégyenükben elbujdokoltak. Vagy mégvalószínűbb, hogy nincs is normális fideszes. Milyen értelmes ember akarna a hazaárulókra szavazni?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 20:17:07

@vajdasagi: "programozónak mondja magát"

:))

Mindig annyi fizetést hazudik, hogy pont ki tudja használni a KATA előnyét. Mikor a KATA a kétszeresére nőtt, akkor neki is hirtelen kétszeresére nőtt a bevétele. :))

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 20:24:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: :

"Panaszkodsz, hogy nem veszik figyelembe az árfolyamváltozásokat. És ekkor te nem veszed figyelembe az árfolyamváltozásokat. Az, hogy a legtöbb európai ország DOLLÁRBAN SZÁMOLVA elmarad a válság előtti értektől, a dollár árfolyamváltozásának az eredménye. 2008-ban a dollár miatt mind éppen egy magas értéket ért el, 2015-ben éppen egy alacsonyt."

Ezt jól kiforgattad! Lehet, hogy valamit nem ertettel. Azt hoztak elő sokan a forumokon, hogy a magyar gazdasag nem eri el dollar elszamolason a valsag előtti erteket. Miert? Mert a dollar/euró arfolyam romlott az euro rovasara. Tehat, ha valaki azt allitja, hogy a magyar gazdasag rosszabul teljesít dollar alapon, az nem veszi figyelembe az arfolyam valtozast. Mert a real Gdp mar 2014-ben elerte a valsag előtti szintet. Egyeterünk?

Komolyan nem ertem, mit nevezel hazugsagnak! Nem a rosszabb teljesitmeny az oka, hogy a dollarban elszamolt GDP alacsonyabb, hanem az arfolyamvaltozas. Ha valaki ezt nem veszi figyelembe, az nyilvan azt akarja bizonyítani, hogy rosszabb a teljesitmeny.

6.Lenin 2017.02.28. 20:28:53

Élvezettel olvastam az utóbbi mélyenszántó eszmecseréket...szarni Botkára, amikor sokkal érdekesebbet is lehet olvasni...

ez tetszik a legjobban:

"Aki nem fieSSfasszopó, azokkal meg nagyrészt egyetértünk, legyenek azok emeszpések, dékások, jobbikosok, vagy hozzám hasonlóan jobboldali hazafiak. Az enyhe véleménykülönbségeket nem lehet kibeszélni a trollok támadásától."

jobboldali hazafi-DK-s-jobbikos- enyhe véleménykülönbség

Az ilyenektől tuti nem kaphat az ember székrekedést, sőt, és ingyér... érdemes ide járni.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 20:44:40

@vajdasagi:

"Szerintem Pi az, aki kollaboráns és ezt pénzért teszi. Ő ugyan programozónak mondja magát, de ez aligha lehet igaz. Minden kollaboráns kitalálna magának egy kamuszakmát."

A mondatot legelső szava a lenyeg: "szerinted". Tehat nincs bizonyítek.

"És akkor talán az új kormány megkérdezi, hogy ki volt az, aki a habony-művek pénzért elárulta a hazája érdekeit. És bizony én azt remélem, hogy az újak találnak majd majd jogalapot az ilyen pénzek "visszakérésére". A honfitársai megvetése pedig a másik büntetés lesz."

Megkerdezi vagy bizonyítja? Es kit kerdez meg? Azt akinek prekoncepciója van?

"Nem lehet ez másként, hiszen így igazságos."

Akkor igazsagos, ha a törveny szerint bűn es ezt bizonyítjak bírosag előtt.

"még azt is el tudom képzelni, hogy van valaki akit ennyire megvezettek, mint téged - aki lám ingyen is védi őket. Amúgy teljesen megalapozatlanul. De azt én nem tartom hazaárulónak, aki nem pénzért csinálja."

Nem vedek semmilyen kormanyt! De ha van olyan tema, amivel törtenetesen egyetertek, azt nem hallgatom el. Pl.: egy part is kijelentheti, hogy együttműködhet barmelyik parttal, ha az a nemzet erdeket szolgalja. Akkor az is kollaborans? Ugye nem! A Jobbik is egyetert a kormannyal nemely kerdesben. Akkor a Jobbik kollaborans?

Köszönöm, hogy csak annyi IQ- t tulajdonítasz nekem, hogy csak ugy meg lehet vezetni. Ha ismernel nem momdanal ilyet. Nalam bizalmatlanabb ember keves van az orszagban. Erről ismernek sokan.

Egyetertek azzal, hogy legyen elszamoltatas, de ne "boszorkanyüldözes".

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 20:57:16

@6.Lenin: "enyhe véleménykülönbség"

Látod? Lehetünk a politikai paletta két végén, egyaránt taszít a mérhetelen korrupció és hazarulás, ami fideSSben folyik.

6.Lenin 2017.02.28. 21:01:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ezt ismerem, amit nem én lopok el, az kárba vész...enyhe véleménykülönbség...naná...
cicus, cicus...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 21:03:00

@atomic power 1986DucaDuca: "Gdp mar 2014-ben elerte a valsag előtti szintet"

Igen. Ez meg hazugság:

"a legtöbb európai orszag elmarad a valsag előtti ertektől."

Szóval épp azon vergődtél, hogy miért vagy hazug, és hazudtál egy nagyot. A véredben van. Vagy túlságosan begyakoroltad.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 21:04:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Ismét egy hazugságod. Mintha bizonyítani lehetne a trollok kifizetését."

Ez vicc? Ezt írtam: "Egyreszt nincsen semmi bizonyítekod, hogy a blogon barki is penzt kap a hozzaszólasokert."

Ettől az allítastól eljutottal oda, hogy hazudok, mert hogy nem lehet bizonyítani. Mondta valaki, hogy be lehet bizonyítani? Azt allítottam, hogy nincs bizonyíteka. Ebből kiindulva eleg meresz húzas hazugsaggal vadolni. Az a baj, hogy ezen a fórumon kevesen kepesek finom nyelvi distinctiora. Mindenkit ilyen könnyen lehazugozol?

"Én azért kezdtem ide járni, hogy mások véleményét is megismerjem, mert az ismerőseimmel hasonlóan vélekedünk. Azt találtam, hogy Kubatov trolljai szétbarmolják a hazugságaikkal a beszélgetést. Aki nem fieSSfasszopó, azokkal meg nagyrészt egyetértünk, legyenek azok emeszpések, dékások, jobbikosok, vagy hozzám hasonlóan jobboldali hazafiak. Az enyhe véleménykülönbségeket nem lehet kibeszélni a trollok támadásától."

Ja igen. fideszest nem találtam. Gondolom, a fideSSfasszopók őrjöngése láttán szégyenükben elbujdokoltak. Vagy mégvalószínűbb, hogy nincs is normális fideszes. Milyen értelmes ember akarna a hazaárulókra szavazni?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 21:04:38

@atomic power 1986DucaDuca: "Köszönöm, hogy csak annyi IQ- t tulajdonítasz nekem, hogy csak ugy meg lehet vezetni."

Közönheted is. Mert az elternatíva az, hogy szándékosan vagy a hazaáruló fideSS kollaboránsa.

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 21:09:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ismét egy hazugságod. Mintha bizonyítani lehetne a trollok kifizetését."

Ez vicc? Ezt írtam: "Egyreszt nincsen semmi bizonyítekod, hogy a blogon barki is penzt kap a hozzaszólasokert."

Ettől az allítastól eljutottal oda, hogy hazudok, mert hogy nem lehet bizonyítani. Mondta valaki, hogy be lehet bizonyítani? Azt allítottam, hogy nincs bizonyíteka. Ebből kiindulva eleg meresz húzas hazugsaggal vadolni. Az a baj, hogy ezen a fórumon kevesen kepesek finom nyelvi distinctiora. Mindenkit ilyen könnyen lehazugozol?

Bosanat! A te kommented belekerült veletlen az elöbbi hozzaszolasomba. Igy akartam, mint fent.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.28. 21:12:01

@atomic power 1986DucaDuca: "hogy hazudok, mert hogy nem lehet bizonyítani"

Valamit nagyon félreértettél. Vagy félre akarsz érteni szándékosan.

Bizonyítottan hazudsz. Ne lehet bizonyítani, hogy a Kubatov fizet.

"Mindenkit ilyen könnyen lehazugozol?"

Minden hazug fidesz trollt.
M e g k ü l ö n b ö z t e t h e t e t l e n e k .

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 21:16:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Olyan magas színvonal van ezen a blogon, hogy ennyi IQ-val meg sem szolalhatok. Aki mas velemenyen van az vagy kollaborans vagy buta. Ez a magas vitakultúra. Csak azokkal vagyunk kepesek "vitatkozni" akik hasonló velemenyen vannak velünk. Ez szegenysegi bizonyítvany. Versenyellenes! Ki is lepek, tovabbi jo belterjes vitat!

atomic power 1986DucaDuca 2017.02.28. 21:36:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

" Ez meg hazugság:

"a legtöbb európai orszag elmarad a valsag előtti ertektől.""

Nezd vegig a garafikonokat. Latszik, hogy a dollar elszamolasú gdp meg 2014 -15 tajekan is alacsonyabb a valsag előttinel!

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_cd&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country&idim=country:HUN:CZE:POL:SYC:SVK:ROM:DEU&ifdim=country&tstart=636163200000&tend=1425081600000&hl=hu&dl=hu&ind=false

$pi$ 2017.03.01. 06:46:29

@atomic power 1986DucaDuca: Ez alapján a grafikon alapján 2015-ben magyarországon jelentősen csökkent a GDP. Ez fura, mert tudomásom szerint elég jelentős volt a növekedés, legalábbis eddig én mindenütt ezt olvastam. Szerintem valami nincs rendben ezekkel az adatokkal.

atomic power 1986DucaDuca 2017.03.01. 08:12:48

@$pi$: A Ft/$ arfolyam valtozott, szerintem ez okozta:

MNB középarfolyamok: 2008 - 171,80; 2013 -223,70; 2014 - 232,52; 2015 - 279,46
süti beállítások módosítása