B1 blogcsalád



Enyedi Ildikó: sokkal több köt össze minket, mint elválaszt

" Bizalomban és nyugalomban tudtam dolgozni, ennyit kér minden rendező minden producertől"

2017. február 22. - Mr Flynn Rider


Mindenkinek készítette a filmjét Enyedi Ildikó, aki 17 év után tért vissza egy olyan filmmel, ami Berlinben elvitte az Arany Medve-díjat. 

enyedi_idiko_sajttaj2.jpg

 A rendező szerint a Testről és lélekről arról szól, hogy érzelmileg mennyire képtelenek vagyunk kifejezni magunkat a hétköznapokban; miközben erős vágyakat élünk át. Merthogy szerinte az iskolában sok felesleges dolgot tanítanak meg a gyerekeknek, de azt például nem, hogyan viselkedjünk szépen egymással.

A film egyik helyszíne a vágóhíd, az egyszerűnek mondott szerelmi történet két főszereplője pedig az élettől már semmit nem váró pénzügyi igazgató (Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó volt vezetője) és az új szigorú, robotszerű minőségellenőr (Borbély Alexandra, a Katona József színház színésze). 

Nappal a vágóhídon egymással szót érteni képtelen, kínosan feszengő főszereplők éjjel ugyanazt álmodják: ketten, tökéletes harmóniában szarvasként járják a téli erdőt. És innentől szurkolhatunk, hogy a "szerelmesek" képesek-e a saját korlátaikat legyőzve egymásra találni, vagy álmodnak-e tovább. A filmet március 2-ától játsszák a magyar mozikban.


dijatado.png

 A rendező Mesterházy Ernő és Mécs Mónika producerekkel a díjátadáson

Enyedi Ildikó keddi sajtótájékoztatón kiemelte: a díjat annak köszönheti, hogy Muhi András producer rávette, rendezzen egy rövid filmet és aztán próbálkozzon újra egy nagy játékfilmmel. Hozzátette: bizalomban és nyugalomban tudott dolgozni, ennyit kér minden rendező minden producertől.

Úgy dolgoztunk, ahogy szerettünk volna, hogy sokféle emberhez, sokféle gondolkodású emberhez elérjünk. Szerettük volna, ha sokféle emberhez jut el az alkotásunk. Mert sokkal több az, ami összehoz minket, mint ami szétválaszt. Ez az egész film arról szól, nagyon egyszerű, csendes magánéleti történet keretében, hogy ami összeköt minket, embereket, a bolygó összes lakóját, az sokkal fontosabb, mint ami szétválaszt minket.

 enyedi_idiko_sajttaj1.jpg

A producerek, Muhi András és Mécs Mónika annyit tettek hozzá: a legfontosabb feladatuknak érezték, hogy Enyedi Ildikó vízióját támogassák, hiszen ő volt az, aki pontosan tudta, hogy mit szeretne felvinni a vászonra.

Bánom, hogy ezt nyilatkoztam

Korábban egy német rádiónak adott interjúban arról beszélt, hogy szégyen, ami Magyarországon történik, és hogy amit most az Egyesült Államok polgárai megtapasztalnak, azon a magyarok az elmúlt évek során már keresztülmentek. Jó tanáccsal viszont egyelőre ő sem tud szolgálni.


(...) nem csak arról van szó, hogy tisztességtelen módon megkerülik a szabályokat, hanem alapjaiban változtatják meg és rombolják szét a szabályokat, rombolják szét a demokrácia alapjait és a demokratikus kontrollt. Szívesen volnék büszke a hazámra, de már hosszú évek óta nem tudok az lenni, és ez fáj nekem.


Amint az interjú híre eljutott Magyarországra, az ún. "nemzeti oldal" azonnal ráküldte a rendezőre a propagandistáit. Deutsch Tamás a szokásos bunkó stílusában a Twitteren is megüzente, hogy Enyedi inkább örüljön, hogy filmet készíthetett. (Egyszerre felháborító és kínos, hogy egy közpénzből fizetett láblógató és tehetségtelen politikus bele akarja fojtania  véleményét egy rendezőbe.)

Enyedi Ildikót most a sajtótájékoztatón is megkérdezték: akar-e reagálni Deutsch tiwtterezésére? A válasz ez volt:

Nagyon dolgoztunk, úton voltam. Kaptam egy kis összefoglalót, hogy mi minden történt. Hogy nagyon helyes emberek egymásnak estek. Közben az az érzésem, hogy mosolygó harmadikként egy kis csapat és a kormány egészen mással foglalkozik. Nagyon megkérem azokat is, akik a Deutsch Tamással nem értenek egyet, hogy hagyják békén ezt a dolgot. Csináltunk egy szép filmet mindenkinek. Mindenféle embernek. Jobb-bal-közép. És nagyon szeretném, ha nyugodtan tudnánk élvezni azt, amibe ennyi munkát fektettünk.

Ami a Magyar Művészeti Akadémiát illeti:

...egyszer szólaltam fel, nagyon röviden, és most is így gondolom. Nem gondolom, hogy bármi fajta kultúrpolitkának az a dolga, hogy megmondja, hogy mi a jó és mi a nem.

Hál’ istennek, a Magyar Nemzeti Filmalap is így gondolja. Én nagyon örülök annak, hogy abból a pénzből, amit a magyar dolgozók a véres-verejtékes munkájukkal megkeresnek, és utána lottószelvényre költenek, egy pici részéből mozgóképes kultúra lesz. És ez lenyomata lesz annak, ahogy mi éltünk itt 2000-es évek elején.

Azért sajnálom és bánom, mint a kutya azt a két mondatot, amit elmondtam ebben az interjúban. Valóban így gondolom. Nagyon keserűen nézem, ahogy az ország, illetve annak a jelenlegi kormánya működik. Nagyon keserűen nézem azt, hogy helyes emberek szét vannak választva, egymás ellen vannak hergelve, egymás ellen vannak uszítva. De borzasztóan bánt, hogy ahelyett, hogy örömöt, egy kis megkönnyebbülést hozna ez a film ebbe az iszonyatosan feszült országba, hogy egy kicsit mással tudjunk foglalkozni, sikerült megint itt kikötnünk. Tulajdonképpen ami történt, kicsit illusztrálja azt, ami az én bajom.

 

Enyedi Ildikó azt is hozzátette: a 2000-es évek elején a filmtörvény nagy változást hozott a magyar filmművészetből; immáron a szakmai szempontok dominálnak, szakemberek döntenek pénzekről és mindegyik film annyiból készül el, amennyibe valójában kerül. "Kiforrott, kész filmeket látunk, egy új generáció nőtt fel."

Enyedinek van terve az új filmre: Füst Milán Feleségem története című regényének filmváltozatát régóta szeretné megcsinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3612280559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pamut 2017.02.22. 23:54:09

Köszönjük a minden bizonnyal fantasztikus filmet, az örömöt és sikert amit nem csak magadnak és a stábodnak, de egész Magyarországnak hoztál, köszönjük hogy gazdagítottad a magyar kultúrát, hogy dicsőséget hoztál hazánknak :)

Alig várom hogy láthassam a filmet.

Gaspen 2017.02.22. 23:57:32

Rendezzen filmet, ahhoz ért. A többit meg hagyja a többiekre.

pamut 2017.02.23. 00:10:07

@Gaspen:
Nem, nem csak ahhoz ért, láthatóan tökéletesen látja milyen tragédia és rombolás zajlik a hazájában, és ezt kiválóan szavakba is tudja önteni így fogalmazott:

"nem csak arról van szó, hogy tisztességtelen módon megkerülik a szabályokat, hanem alapjaiban változtatják meg és rombolják szét a szabályokat, rombolják szét a demokrácia alapjait és a demokratikus kontrollt. Szívesen volnék büszke a hazámra, de már hosszú évek óta nem tudok az lenni, és ez fáj nekem."

Egyszerűen tökéletes, kristálytiszta megfogalmazás. Az igazság csak azokat zavarhatja akik a rombolás pártján állnak.

Gaspen 2017.02.23. 00:13:07

@pamut: "látja milyen tragédia és rombolás zajlik a hazájában"

Hát persze :-)

beszóló 2017.02.23. 00:17:53

Én örülök, hogy elmondta, hogyan érez a hazai közélettel kapcsolatosan. Egy kicsit jobban odafigyelnek rá, mint ha én mondanám. Szóval helyettem is mondta. Jól tette. Köszönöm, Ildikó.
És Nemes-Jeles is kiment a pedagógus tüntetésre, mikor hazajött a díjátadóról. Ő is jól tette.

A Füst Milán filmhez pedig jó munkát és sok sikert kívánok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 00:23:44

@Jakab.gipsz: Soros György a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta. A nézetei nem számítanak, az a fontos, hogy önzetlenül támogatja a hazáját, a magyarságot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 00:25:30

Széles Gébor nézetei se számítanak, csak az, hogy szétlopta a Videotont.

pamut 2017.02.23. 00:26:31

@Gaspen:
Ahogy mondtam, lám, milyen igaz:
"Az igazság csak azokat zavarhatja akik a rombolás pártján állnak."

pamut 2017.02.23. 00:27:58

@Jakab.gipsz:
te miről beszélsz szerencsétlen? :D el se olvasod a kommentet amire reagálsz? :D vagy már annyira tele zagyva hülyeségeiddel a fejed hogy csak azt bírod sulykolni? :D

pamut 2017.02.23. 00:29:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Soros György a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta."

+1000000

És nem mellesleg pont ezért gyűlölik a fideszesek. Nem bírják elviselni hogy különb náluk (milliószor), és hogy a magyarokkal van.

bkkzol 2017.02.23. 01:23:15

@pamut: Érdekes meglátás. Inkább egy nagy gátlástalan játékos, befektető. Nincsenek gátlásai amikor országok gazdaságát buktatja meg, embereket tesz tönkre Pl. Délkelet-Ázsiban vagy a vicc kedvéért bedönti az angol fontot...

pamut 2017.02.23. 01:27:58

@MACISAJT:

WOW, Kádár János III/III_as spiclijei sem voltak ennyire tisztában a megfigyeltjeik ágas-bogas családi viszonyaival, igazi nagy kommunista ügynök lehettél volna, de most még jobb vagy: igazi nagy neokommunista Orbán-spicli.

Arról amúgy hallottál hogy Orbán apja MSZMP-s volt? Vagy a gazdád családi viszonyai nem érdekelnek? Sőt: Orbán apja KISZ-es volt! Igazi hihtű komcsi! Olyannyira hogy a kommunista diktatúra állampártjának propagandistája is volt!
Azaz kollégád....
Ja, Orbán családja azért nem zavar téged, mert neked mint neokomcsinak ezzel semmi bajod, sőt....

Enyedinek és a film készítőinek (legyenek bárkikkel bármilyen rokonságban), hatalmas KÖSZÖNET a nagyszerű filmért, a nemzeti kultúra fejlesztéséért, a dicsőségért amit hazánknak hoztak!

pamut 2017.02.23. 01:29:04

@bkkzol: látom szépen kimosták az agyadat, alapos munka volt :)

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 01:40:07

Hányszor hallottam 27 éve a Fidesz politikusaitól (is) az idézetet, hogy "Mert növeli, ki elfödi a bajt...", ma pedig kitüntetést kap tőlük, aki elfödi, és hazaáruló, de minimum sorosbérenc lesz egy perc alatt, aki nem az elfödésen tüsténtkedik, "s csak lelkesedni rest".

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 01:58:48

@bkkzol: "Valószínű zseniális filmeket csinál Ildikó, de miért kell neki belevetni magát a politizálásba??? "

Meg a kocsmáros is csak csapoljon, a kubikos ássa a gödröt, a kinológus kutyázzon, a tanár meg vegye meg a krétát és tanítson vele, és a Beatrice és énekeljen vidám dalokat - de kritizálni egyik se merjen, mert az politika, a politikát meg a Viktor meg a Hazafias Népfront pont úgy tudja, ahogyan az pont jól van!

Harminc évet meg húzzunk le a retyón!

bkkzol 2017.02.23. 02:03:37

@dr. mesterséges színezék: Ja! Valahogy így kellene menni a dolgoknak. Persze a tanár ne vegyen krétát, az nem az ő dolga.
Miért katasztrófa az ha mindenki azt csinálja amihez (feltehetően) ért?

pamut 2017.02.23. 02:16:00

@bkkzol:
Ugyan MIÉRT NE fejezhetné ki a véleményét szabadon akár Enyedi, akár bárki más? Ennyire hiányzik neked a cenzúra, komcsikám?

Ugyan MIÉRT NE fejezhetné ki a fájdalmát Magyarország rombolása miatt szabadon akár Enyedi, akár bárki más? Tán kuss a neve, mert neked nem tetszik, vagy mégis miért???

Milyen pogácsa, te idióta? :D

pamut 2017.02.23. 02:17:21

@Aranyi Gábor:
hát neked nem is kimosták az agyad, hanem simán ledarálták :))))

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 02:38:57

@bkkzol: "Több, mint 700 milló oka van , hogy a kedves Ildikó ne fikázza hazáját."

Nem a hazáját fikázta. Ahogy Illyés Gyula sem. Ahogy Déry Tibor sem - sem akkor, amikor Horthy, sem amikor Kádár alatt került börtönbe.
Csak a kritizált szívesen tesz egyenlőségjelet maga és egy magánál értékesebb valami közé - faék egyszerűségű agitpropos húzás (még a legostobább zsebtolvaj cigányasszony is azt üvölti, amikor a kezére csapnak, hogy "TERHES VAGYOK!") faék egyszerűségű közönségnek.
Ezen tedd túl magad! - már ha nem magad is propagandista vagy, amire azért mostanában nem kis esély van errefelé.

pamut 2017.02.23. 02:46:20

@bkkzol:
Nem a hazáját fikázta, hanem azt a magyarellenes hatalmat amelyik épp tönkreteszi a hazáját. Pont hogy a hazaszeretet beszélt belőle, ahogy egyébként sokan vagyunk ezzel ugyanígy, fáj látni a maffia rombolását.

És azért idiótáztalak, mert idióta vagy: öncenzúrát vársz el az egyik legnagyobb magyar művésztől, hazánk zsenijétől, nemzeti büszkeségünktől. Bőven megérdemelted, bár lehet inkább "komcsi idióta"-nak kellett volna neveznem téged, mivel az vagy.

Ha pedig a maffiakormány megakadályozza hogy a mi pénzünkön tovább gazdagítsa a nemzeti kultúrának Enyedi Ildikó, akkor ezzel (is) pont Enyedi igazát bizonyítja....

chrisred 2017.02.23. 05:39:39

@bkkzol: Nem is tette.

"Én nagyon örülök annak, hogy abból a pénzből, amit a magyar dolgozók a véres-verejtékes munkájukkal megkeresnek, és utána lottószelvényre költenek, egy pici részéből mozgóképes kultúra lesz."

Pontosan tudja, hogy az a pénz, amit a filmhez kap, nem a kormánytól és a politikusoktól származik, hanem tőlünk, adófizetőktől.

chrisred 2017.02.23. 05:40:48

@Boross Bence: Semmit nem mondott, amivel a hazánkat mocskolta volna.

nu pagagyí 2017.02.23. 07:15:31

@Boross Bence: Látom, te nem tudsz örülni egy magyar sikernek. Na, pont ezért jogos a kritika, mert a magadfajták képzelik azt, hogy az egész ország az övék, kényük-kedvük szerint osztogatják egymásnak a javakat, korrumpálnak le mindenkit. Szomorú dolog ez nektek, hogy pénzen nem lehet mindent megvenni.

Minden diktatúra azzal a problémával küzd, hogy a kultúra nem vásárolható fel, nem állítható az embertelen rendszer szolgálatába. Aki megvehető az onnantól megszűnik művésznek lenni, kiüresedik, elveszti érzékenységét a társadalmi és emberi problémák iránt. Hiába jár a pofátok, Fekete György és korrupt társai, soha nem fognak maradandó kulturális értéket felmutatni, bármennyi pénzben is fürösztitek őket.

nu pagagyí 2017.02.23. 07:26:08

@MACISAJT: "valóban irtózatos és kegyetlen gyötrelmek és veszteségek miatt". Ez a mondat lényege. Remélem, te is pont így érted. Amúgy nem kellene zsidóznod, az idézet még közvetlenül a borzalmas események utáni korszak után íródott. Előtte is más világ volt és most is más van.

Berborosz 2017.02.23. 07:46:20

@MACISAJT: Márai sorait mindig is így értettem:
"Egyformán kívánják, hogy pusztuljon el a nacionalizmus…”

Fehérlapos 2017.02.23. 08:02:58

@bkkzol: "Nem ildomos arra az asztalra sza.ni ahol eszünk."

A Fidesz pont azt csinálja az EU-val, csak ő nem csak eszi az EU kajáját, hanem felzabálja, összepakolja, hazaviszi a pereputtynak és folytathatnám.

Fehérlapos 2017.02.23. 08:07:55

@MACISAJT: "Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg.”
(Márai Sándor)

Fehérlapos 2017.02.23. 08:09:22

Ja, ez még lemaradt:
”Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük őket szemrehányással. De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket is, hogy elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem.

A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget.

Nem igaz, hogy a nyilasok a főbűnösök. A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen, egyszerűen nem háríthatja el a felelősséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek.

Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai, s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhízladákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték – gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen – ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás… S végül az auschwitzi, olmützi Vernichterunslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a lányokat, asszonyokat a kísérleti telepen beoltották betegségekkel…

Mindezekről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, és féltik a “zabrálóktól” a lisztet, a fehérneműt.”
(Márai Sándor)

Fehérlapos 2017.02.23. 08:12:31

@MACISAJT: Márai felesége zsidó volt.

$pi$ 2017.02.23. 08:49:53

@Fehérlapos: "előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni,"

Lehet, hogy nem elég erős a műveltségem a történelem terén, de a világ melyik részén is akartak a magyarok előjogokkal élni? Indiában? Afrikában? Amerikában? Hol is vannak azok a gyarmatok, amikre a magyarok előjogot formáltak?

Ja, értem. Talán Magyarországon? Az a baj, hogy a magyarok előjogokat formáltak a saját hazájukban? Azt gondolták, hogy több joguk van itt lenni mint az idegeneknek?

Fehérlapos 2017.02.23. 09:00:05

@$pi$: Feltehetően az örökletes nemesi rangok, valamint a mindenféle rangjelző címek és méltóságok tulajdonosaira gondolt, akik általában lenézték a többi magyart.

$pi$ 2017.02.23. 09:02:27

@Fehérlapos: "Feltehetően az örökletes nemesi rangok, valamint a mindenféle rangjelző címek és méltóságok tulajdonosaira gondolt"

Ahhh, jogos. Az az idő mondjuk már elmúlott, de akkor is: minden országban, a világ minden részén ilyen előjogokra tartottak igényt a nemesek. Értelmetlen a magyar nemességet külön bírálni olyan dolgokért, ami a nemesség egészére jellemző volt.

egyjózsi 2017.02.23. 09:09:59

Ja, közben egy remek film megnyert egy évtizedek óta meg nem nyert díjat. Igen, és a film alkotója el merte mondani, mi a véleménye a magyar viszonyokról. S hogy ez mennyire igaz? Csak el kell olvasni az egyesek által "idehányt" tömény gyűlöletet, mindazzal szemben ami nem az ő véleményével egyező.

sőőtnagyonis 2017.02.23. 09:38:52

@bkkzol: Akkor szerinted ki fossa le az asztalt, mert azt kizárólag a fidesz teszi! Egyebet sem csinálnak, ahol esznek az asztalra szarnak, a tányérba fúják az orrukat, és az étkező sarkába vizelnek, a szomszédjukat lehányják.
Mondjál egy mai fideszest aki nem ezt csinyája!

sőőtnagyonis 2017.02.23. 09:53:53

@$pi$:" Ja, értem. Talán Magyarországon? Az a baj, hogy a magyarok előjogokat formáltak a saját hazájukban? Azt gondolták, hogy több joguk van itt lenni mint az idegeneknek?"
No akkor fussunk végig mindenkin, de akkor ne hagyjunk ki senkit.
Kik nem gondolhatják, és kik igen? Meglehetősen elnagyoltnak tűnik az igény kialakítása.
Ha részletezzük akkor kik vannak kizárva az igény formálásból? Miért maradnak ki egész régiók ebből az igényformálásból? Teljesen össze vagyok zavarodva.
A csuti bakter miért teheti?

NagyVonalakban 2017.02.23. 10:09:33

@$pi$:
@Fehérlapos: "Feltehetően az örökletes nemesi rangok, valamint a mindenféle rangjelző címek és méltóságok tulajdonosaira gondolt"

Ahhh, jogos. Az az idő mondjuk már elmúlott, ....

Dehogy múlt el. Most jött vissza.

Vagy te nem úgy vàlaszolsz Viktornak és a közvetlen főnökeidnek, hogy:
"Igenis, Nagyságos uram!..."
????

Fideszbèrenc vagy.

sőőtnagyonis 2017.02.23. 10:13:07

@$pi$:" A film alkotója odaszart, ahonnan enni szokott. Udvariasan megköszönhette volna a díjat, elmondhatta volna, hogy kiknek mond köszönetet, hogy mit érez a díjjal kapcsolatban. Ehelyett nyomott egy ordas nagy politikai propagandát csak úgy recsegett."
Ha a munkáját nézzük, ő alkotó. Akiknek a munkáját értékelte az összefügg a munkájával.
A művészek értelmiség krémét alkotják, akikre felnézünk, és a kritikájuk pártatlannak is tekinthető mert érzékenyebbek mindenre a társadalomnál.
Elismerés illeti meg, hogy hallatja a véleményét.
Bár mások is ilyen érzékenyek lettek volna, amikor alkalmuk lett volna a véleményüket hangoztatni, mint Dr! Sólyom László, amikor elkezdődött az ország működő rendszereinek felszámolása, sorra bakot lőtt.
Az orbán rendszere amúgy is recseg, minden eresztékében.
Bod Péter Ákos szerint a fidesz már nem létezik mint párt. Ő is odaszart szerinted?

martineden 2017.02.23. 10:24:15

@bkkzol: ,,Nincsenek gátlásai amikor országok gazdaságát buktatja meg, embereket tesz tönkre Pl. Délkelet-Ázsiban vagy a vicc kedvéért bedönti az angol fontot..."...es mellette patriota. A ketto nem zarja ki egymast.

martineden 2017.02.23. 10:28:51

@bkkzol: ,,Több, mint 700 milló oka van , hogy a kedves Ildikó ne fikázza hazáját."....szovegertesi problemad van fidesztroll? Nem a hazajat fikazta, hanem elmondta az igazat a fideszmaffia kormanyrol.

sőőtnagyonis 2017.02.23. 10:29:22

@$pi$: Bod Péter Ákos szerint "a fidesz már nem létezik mint párt".Vagy mint egy maffia!
Minden ténykedésük erre utal.
Itt nem az ország irányítása zajlik, hanem a szétverése.
Nézd meg Matolcsi minapi monológját. Lásd ki szarik az asztalodra.

$pi$ 2017.02.23. 10:33:40

@sőőtnagyonis: "Elismerés illeti meg, hogy hallatja a véleményét. "

Jah, mert történetesen megegyezik a véleménye a tieddel. Ha nem egyezne meg, akkor menne a hörgés, hogy fizetett bérenc meg odaszart az asztalra. Világos.

$pi$ 2017.02.23. 10:34:53

@sőőtnagyonis: "Bod Péter Ákos szerint "a fidesz már nem létezik mint párt".Vagy mint egy maffia!"

Jah, gyíkemberek! :D

Netuddki. 2017.02.23. 10:38:32

Tegnap délben a fideszrádióban (régi Kossuth), az egyik csahos már említette, hogy 400 milliót vagy mennyit kaptak a filmre, erre a rendező beleharap az őtet etető kézbe.

Ezzel csak 2 apró probléma van. Az egyik, hogy nem a fidesz dobta össze ezt a pénzt a filmre, hanem az adófizetők. A másik meg, hogy a visszatámadás helyett a tolvaj illetékes elvtársaknak mélyen magukba kellene nézni és elszégyellni magukat!

A rendezőnek csak gratulálni tudok. A díjért is, és mert nem hunyászkodik meg az éppen regnáló hatalom előtt. Igenis fel kell hívni a világ közvéleményének a figyelmét ami ebben az országban folyik. Arra, hogy egy tolvaj bűnöző irányítja, kénye-kedve szerint, és a becsületes magyar emberek szinte semmit nem tudnak tenni törvényes eszközökkel, hogy ezt megakadályozzák. Legközelebb 1 év múlva lesz ilyen alkalom.

Netuddki. 2017.02.23. 10:44:22

@sőőtnagyonis: BPÁ régi tolvajfideszesként elég későn ébredt rá az igazságra.
A fidesz mindig is diktatórikusan működött aminek a vezetője, mini szterelnök jelöltje egy személy, a G. orbánviktor. Immár mennyi is, 26 éve? Csak a diktátorok húznak ki ennyi időt egy párt vagy ország élén. De hát a fidesz sose volt demokratikus párt, hiába van benne a nevében. Mint ahogy az úgynevezett régi demokratikus köztársaságokéban. Vagy a múltból ittmaradt KNDK-éban. Eh!

konrada 2017.02.23. 10:47:38

Enyedi elmondta a véleményét.
Jól tette.
Enyedi ragaszkodik a véleményéhez, nem forgat köpönyeget.
Jól teszi.
Enyedi csinált egy minden bizonnyal jó filmet (az Arany Medve erre tán biztosíték.)

...én már csak azt nem értem, hogyan tehette ezt meg egy olyan diktatúrában, melyben csak a csókosok kaphatnak lehetőséget, ahol nincs szólásszabadság, és a másként gondolkodókat ellehetelenítik...

...vagy ez utóbbiak nem is igazak, csak el akarják ezt velünk hitetni?
Én már összevagyok zavarodva kérem! A fenének kell gondolkodni az összefüggéseken, mikor itt annyi hivatásos megmondó ember van, aki ezt megteszi helyettünk.
(És jobb, ha inkább rájuk hallgatunk, mert a más véleményét tényleg nem fogadják el, így elég érdekes dolgokat tudhatunk meg családunkról azon kívül, hogy mi minden vagyunk mi is egyszemélyben, hiszen más vélemény nem lehet rajtuk kívül, csak az egyetlen fizetett trollé...)

Netuddki. 2017.02.23. 10:57:17

@konrada: Ó te mocskos kis tolvaj geci!
Tegnap a fideszrádióban a halászzsuzsával közösen köpködték a rendezőt a "meghívott" "elemzők". Esélye se volt védekezni.
Ahogy párhuzamosan az úgynevezett ellenzéket köpködték, a Momentummal az élen. Miért nem hívják meg inkább a köpködötteket, hogy ők is el tudják mondani a véleményüket baszod? Régen ezt a műsort Ütközőnek hívták és mindkét oldal vitatkozott benne.
Na, ezért diktatúra az orbán rezsim elhallgattatják a fidesszel nem szimpatizálókat, ahogy elhallgattatnák a film rendezőjét is az utólagos köpködéssel.
Méghogy nem diktatúra, hülye fideszesek, tolvaj hülye fideszes hülyék!

Netuddki. 2017.02.23. 10:59:51

@Dr Gregory House: Majd bukik az orbán, aztán utána megcsinálhatja. Egy diktatúrában a kiszólásának következményei lesznek. Az például, hogy nem adnak neki több pénzt.

Netuddki. 2017.02.23. 11:08:34

@pulsarito: "Tényleg szégyen, ami ebben az országban történik, kibírhatatlan diktatúra van, soha sehol nem jelenhet meg a kormányt bíráló vélemény"

Kossuth rádió, MTV?
Csakhogy az úgynevezett közszolgálati csatornákat említsem, amikre 100milliáros közpénz van elszórva évente.

Egyéb kérdés tolvajfidesztrollfaszkalap?

chrisred 2017.02.23. 11:15:51

@$pi$: Csak a világ szerencsésebb részén akasztófával, guillotine-nal stb. meggyőzték őket, hogy semmilyen örökölt kiváltságra nincs joguk. A magyar dzsentri viszont még mindig köztünk jár, korokon és rendszereken keresztül. Folyton alakot vált, de felismerhető abból, hogy nem dolgozik, nem teremt értéket, eltartatja magát a kapcsolatain keresztül.

pamut 2017.02.23. 11:18:22

@Fehérlapos:

Köszi az idézetet, ennél örökérvényűbb, igazabb, tűpontosabb sajnos nincs :(

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg.”

pamut 2017.02.23. 11:21:23

@$pi$:
"A film alkotója odaszart, ahonnan enni szokott."

Te mit hazudgálsz, te aljas?? Enyedi Ildikó magyar, nem fideszes!! SOHA nem evett a fideszmaffia asztaláról!

colonel Tigh 2017.02.23. 11:24:39

A Soros dologhoz: az biztos, hogy üzletileg vannak morálisan elítélhető húzásai. Viszont ne csináljunk már úgy, mint ha ez miatt ő lenne az ördög. Rajta kívül rengetegen játszák ugyanezt. Csak hogy egy példát mondjak, emlékszik még valaki erre: www.youtube.com/watch?v=byU9DoYdF3s ? Drága kormányunk a saját valutájára játszott, és nem csak ez az egyszer. Vagy ott a nagy devizahiteles "megmentés". Vajon ki járt akkor is jól? Miért akkor jelentették be, amikor, ezek a "jó" emberek? Nézzük már meg miket támogat a Soros (pedig kurvára nem akarom védeni, de ami igaz az igaz), a saját pénzéből? Ez a Soros-ügynöközés egy duma, egy álprobléma, egy kreált ellenségkép, mivel kormányozni, a valós problémákat ténylegesen megoldani nem tudják, és nem is akarják, kell mindig valami, ami ellen látványosan lehet harcolni. Látványosan, de mégis biztonságban, szinte kockázat nélkül. Meg kell nézni, hogy kik, milyen emberek támadják a legjobban, és mivel - tipikusan azok, akik tényleg reszketnek a hatalomért, és a befolyásuk nem önerőből építették fel, hanem közpénz lopásból, és fenyegetve érzik magukat a nép által, mert pontosan tudják, hogy valójában nincs hatalmuk. Putyin, Orbán és a hasonlók. Csak egy dolgot még: a Magyar Tudományos Akadémiára anno a magyar főurak rakták össze a pénzt. Ezt így is kell, és így is csinálják Nyugaton, vagy Amerikában. Mészáros, Széles és a többi milliárdos mameluktól mikor várható ilyen jellegű visszaforgatás a társadalomba? És most ne jöjjön senki a kamu, az igazi álcivil alapítványaikkal, ami a propagandaterjesztésen és a közpénz szivattyúzáson kívül semmit nem csinál.

pamut 2017.02.23. 11:28:32

@konrada:
"...én már csak azt nem értem, hogyan tehette ezt meg egy olyan diktatúrában, melyben csak a csókosok kaphatnak lehetőséget, ahol nincs szólásszabadság, és a másként gondolkodókat ellehetelenítik..."

1. Idézd hol mondta Enyedi hogy diktatúra van. Nem mondta sehol. Tehát hazudsz.

2. Azzal hogy azt nem mered vitatni, amit TÉNYLEG mondaott, helyette kitalált állításának mégy neki, ezzel azt bizonyítod hogy az igazat mondta, hisz azt támadni nem mered, ezért züllöttél le az aljas hazug módszerhez.

3. Hiába is mentegeted, te vén komcsi: Kádár János rendszere diktatúra volt.
Hiába hazudod, hogy az a rendszer ahol egy filmes a magyar emberek pénzén filmet csinálhat, gazdagíthatja a nemzeti kultúrát, az emiatt már nem is lehet diktatúra: de igeni s lehet. Szabó István 1982-ben pl. Oscar díjat kapott a Mephisto című filméért, és akármennyire is hazudod az ellenkezőjét, attól még 1982-ben diktatúra volt.

Nem mellesleg a Mephisto pont a fajtádról szól: egy a rezsimnek benyaló, elkurvuló, ehhez önigazolást gyártó, ön-agymosást végző szar kollaboránsról...

Cycmen 2017.02.23. 11:33:47

@colonel Tigh: A Soros dologhoz: az biztos, hogy üzletileg vannak morálisan elítélhető húzásai. Viszont ne csináljunk már úgy, mint ha ez miatt ő lenne az ördög.

Nem is ő az ördög, ő csak egy gátlástalan spekuláns aki hogy ne csukják le, CIA által kijelölt tevékenységeket pénzel. Magyarán titkosszolgálati stróman aki elvégzi azt amit egy hivatalos kormányszerv nem tehet.

dr kíváncsivagyok 2017.02.23. 11:34:50

@bkkzol:
Miért ? Fidesz-pénzből rendezte a filmet ?
Nem !

Cycmen 2017.02.23. 11:35:54

@pulsarito: Kifelejtetted a "bérkommentelő"-t! Engem pl. a Rogán elvisz helikopterezni cserében a mai munkámért!

pamut 2017.02.23. 11:36:02

@Cycmen: Látom hazudsz :) Rákérdezek: ugye fideszes vagy? :)

Enyedi egy rossz szót nem szólt a hazájáról, ez az ostoba és vérprimitív, átlátszó hazugságot már többször bedobtad itt a többi kamunikkeden, és azokon is sokan cáfoltuk, kár trükköznöd :))) Enyedi a fideszmaffiát és annak magyarellenes támadását írta le, pont hogy a hazaszeret beszélt belőle.

Neked az fáj hogy teljesen, 100%-osan igaza van, a fideszkomcsi fajtád nem tűri az igazságot.

"egy szar szemét hazaáruló mocskos ringyónak tartjuk"

:)))
Először is, te kis szánalmas véglény: Enyedinél emberileg tisztább, nemesebb embert nagyítóval is alig találni. És ezt a nőt kurvázod, te szánalmas toprongy? :DDD Arra se vagy méltó hogy megcsókold a lába nyomát a földön. Egy senki vagy hozzá képest, nem csak szakmailag, az még nem is lenne baj, hisz kevés ember jut el a szakmájában a nemzetközi mezőny csúcsára, mint Enyedi. De erkölcsileg is. Fáj nekd hogy fényévekkel, millió fényévekkel intelligensebb, nemesebb, több nálad. Egy porszem vagy hozzá képest, ezt nem bírod elviselni.

hazaáruló pedig akkor lenne ha hallgatva tűrné a hazaáruló orbánmaffia magyarellenes támadássorozatát. Pont hogy hős hazafi, aki bátran kimondja az igazat, noha lehet tudni hogy minden magyarra aki ki meri mondani az igazat, a hazaáruló maffia (sok egyéb mellett) ráuszítja a vérebeit, trolljait, fizetett gyalázkodóit - mint ahogy téged is....

dr kíváncsivagyok 2017.02.23. 11:48:49

@Cycmen: Soros ésszel szerezte a vagyonát és a saját pénzét kockáztatta . A Mészáros , Andy , Tiborc , stb. stb. milliárdok tisztességesebben "keletkeztek" ?

dr kíváncsivagyok 2017.02.23. 11:50:55

@pulsarito:
" erdélyi magyarokat megtagadta, "
Nem tagadott meg senkit, csak nem akarta, hogy beleugassanak belső életünkbe...nagyon helyesen, mert amióta Orvbán nyalja a seggüket, a mi faszunkkal verik a csalánt a testvérek !

Cycmen 2017.02.23. 11:53:08

@dr kíváncsivagyok: Ha nem tűnt volna fel nem a vagyonszerzésről értekeztem, úgyhogy nem vágom hogy jön ide a fent említett urak tevékenysége!

pulsarito 2017.02.23. 11:58:57

@dr kíváncsivagyok:
de bizony hogy megtagadta amikor 4 millió románozott (persze lehet, hogy a millió előtti számra nem jól emlékszem)!
Nem kell finomítani, meg szépíteni.

colonel Tigh 2017.02.23. 11:58:58

@pamut: ez az "aki a kormányt kritizálja az a hazáját bírálja, hazaáruló" tempó, ez az igazi, régi komcsi beidegződés. Egy demokráciában nem csak lehet, de kell is kritizálni a kormányt (már ha olyat csinál), ettől demokrácia, és ezért nem működik nálunk. Még mindig nagy zavar van a fejekben, és még az ilyen emberek állnak le komcsizni a másikat. Miközben a fidesz kormány minden, csak nem jobboldali, nemzeti. Nem attól lesz jobboldali, hogy annak hazudják, meg a pékló f.szát is nemzeti színre festik. A jobboldaliságnak alapvetése a jogállamiság, a verseny, a szabad piac. Orbán egy a régi rendszer utózöngéiből ittmaradt csökevény, neki az lett volna a feladata, hogy anno a '90-es években segítse, és/vagy levezényelje az átmenetet a régi komcsi- és az új, tényleg demokratikus jövő között. Mára rég vissza kellett volna vonulnia, átadva a helyet olyanoknak, olyannak aki érti is a mai világot, a gazdaságot, stb. Mint a körülöttünk lévő országokban ahogy zajlott. Könyörgöm, még az ügynöklistákat se hozták nyilvánosságra, pedig azzal kellett volna kezdeni, hogy a régi káderek ne mentsék át a befolyásukat. Helyette maga Orbán, a nagy komcsiellenes harcos ül reszketve az ügynöklistákon. Vajon miért... de hát ezeknek magyarázhatsz. Érzelmi politizálás van, szimpátiaszavazás (b+, hogy f.szba lehet valakinek ez szimpatikus), inkább ezek lopjanak tempó. Pfej.

colonel Tigh 2017.02.23. 12:06:44

@pulsarito: Még véletlenül se azzal foglalkozzunk egyszer az életben, ami most történik. Még véletlenül se arról beszéljünk hogy basszák át az embert most. Nem. Az a fontos mi volt tizenéve. Meg Gyurcsány. B+, 20 év múlva is ez lesz a tematika... Jóember, hol a f.szomba lesz attól jobb a helyzet, ha még mindig ezt ragozzuk? Ez az ország ezért tart a béka segge alatt, mert csak a mutogatás megy, leginkább visszafele. Nem lehetne egyszer az életben akkor elzavarni azt aki lopott, csalt, hazudott, amikor lopott, csalt, hazudott? Pedig meglássátok, a következő kormány mindjárt máshogy állna hozzá, ha azt látná, hogy nem lehet megúszni. Áááá, megyek is, mert csak fölbaszom magam.

pamut 2017.02.23. 12:08:23

@Cycmen:

batyukám:
válaszolni nem mersz miután szarrá cáfoltalak, de még személyeskedsz egy sort, miközben Enyedit kurvázod: most már 100% hogy fideszes vagy, te szánalmas kis féreg :)))

pamut 2017.02.23. 12:10:23

@colonel Tigh:

Szépen összefoglaltad, teljesen egyetértek.

És ahogy Márai írta: amíg ezek lesznek, szabotálják a magyarság nemzetté válását.

colonel Tigh 2017.02.23. 12:14:52

@Cycmen: A Soros, mint "titkosszolgálati stróman" (már ezért a kifejezésért érdemes volt ma fölkelni), aki a CIA-nak végzi el azt a piszkos munkát, amit a CIA nem tehetne meg, mert az hivatalos kormányszerv... és te oktatsz ki mást a tárgyilagosságról. Ok. Mentem, írj inkább pamutnak. Vagy írhatsz ofkorz, de választ ne várj, bocsánat érte, de nekem mára ennyi pont elég volt.

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 12:32:49

@colonel Tigh: Kommunistázással egybekötött kádári nosztalgia; bolsizással párosított bolsevizmus - éz ezt az esszeciális duplagondolt az az Ákos támogatja, aki 1984 című lemezt jegyez: dupla-duplagondol.

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 12:42:56

Még egy komonista, a politikához nem értő, akinek be kéne fognia a száját, és hálásnak lennie azért, amit Orbán Viktor őkegyelmesfőméltóságosságától kapott, ahelyett, hogy a hazáját gyalázná:

index.hu/belfold/2017/02/23/bod_peter_akos_a_fidesz_mint_part_mar_nem_mukodik/

Ugye?

Gaspen 2017.02.23. 12:46:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem is a szöveg értelmetlen, hanem te magad vagy az.

pulsarito 2017.02.23. 12:49:02

@colonel Tigh:
Én csak a szokásos kettősmércére hívtam fel a figyelmet és pont nem a lopáűs kapcsán!
Jóember ha tudnál szöveget értelmezni, akkor megértetted volna mire akartam utalni!
Ez a mondat úgy látszik nem érte el az ingerküszöbödet a lopással kapcsolatban:
"Nem azért szavaztak a fideszre mert annyira rendben lenne velük minden, hanem mert titeket akartak partvonalon kívül látni.
Mert mindkét oldal lop ezt tudtuk eddig is! De amit ti műveltek azon a normális ember gyomra kifordul."
Értő olvasás mielőtt felbaszod magad!

konrada 2017.02.23. 12:54:20

@Tibi !:

Nézd Kedves Tibi!

Egy demokráciában mindenkinek joga van hülyének lenni, hülyeséget beszélni.

Az csak a ti demokráciafelfogásotokban alap, hogy a más véleményen lévőket le kell ugatni, el kell hallgattatni, mocskolni kell.

...teszem hozzá, az általad említett "úriemberek"-ről az a véleményem, hogy pont olyan barmok, mint azok, akik csak így - ahogyan te képesek a véleményüket elmondani, és pont annyira is becsülöm őket...
S most menj, fogj velük kezet, mert köztetek sokkal kisebb a különbség, mint te,ők és a normális emberek között...

konrada 2017.02.23. 13:00:30

@pamut:
...te hazudsz, mert én meg nem írtam ilyent.
...csak azt, hogy egyesek szerint itt a fórumon.

...szóval velük beszéld meg...

...mert én mint írtam: Enyedinek véleménye van, volt, elmondhatja ...
És én ezt jónak találom.

pamut 2017.02.23. 13:08:03

@konrada:
Te hazudsz: nem egyszer, nem kétszer, hanem HÁROMSZOR is leírtad Enyedi nevét mielőtt a szájába adtad volna a hazudozásodat, róla írtál, tagadhatatlan.

Persze te hazudsz tovább, neked ez jól megy tudom ;)

pamut 2017.02.23. 13:09:45

@konrada:
Nem mellesleg az érvelésed önmagában is csúnyán elbukott, még ha utólag most kapkodsz hogy nem is Enyediről írtad.

Ahogy ki is fejtettem:
"Hiába is mentegeted, te vén komcsi: Kádár János rendszere diktatúra volt.
Hiába hazudod, hogy az a rendszer ahol egy filmes a magyar emberek pénzén filmet csinálhat, gazdagíthatja a nemzeti kultúrát, az emiatt már nem is lehet diktatúra: de igeni s lehet. Szabó István 1982-ben pl. Oscar díjat kapott a Mephisto című filméért, és akármennyire is hazudod az ellenkezőjét, attól még 1982-ben diktatúra volt."

korupisti 2017.02.23. 13:20:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Soros György a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta. A nézetei nem számítanak, az a fontos, hogy önzetlenül támogatja a hazáját, a magyarságot".
Csak sorban:
Patrióta? Melyik (a Democratic)party óta??
Széchenyire nézve degradáló kijelentéseket nem illik tenni!
Nézetei nem számítanak!? De még mennyire, hogy számítanak, az a motívációja.!
Önzetlenül támogatja a hazáját? Az önzetlen nagyon nem stimmel.
Támogatja a hazáját 2.0! Nem a hazája, csupán itt született, .....kozmopolita.
Támogatja a magyarságot? Egy atomnyi részét igen, rendkívűl kiszámított eszközökkel
és módszerekkel, a magyarság többi -túlnyomó- része ellen. Úgy ám, nem azzal szemben, hanem ellene!
A maradék pár morzsányi betű stimmel.

pamut 2017.02.23. 13:28:27

@korupisti:
Soros György valóban a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta, és Széchenyi büszke lenne Sorosra, ahogy mi magyarok is büszkék vagyunk rá. Csak a hazaáruló tolvaj fideszmaffia és gyűlölet-zombivá korcsosított hívei érdekeltek minden igaz magyar rágalmazásában, karaktergyilkosságában, leölésében.

pamut 2017.02.23. 13:40:42

@szóorosz dzsuri: Nem tudok ilyen aláírásgyűjtésről, de mondjuk egy 320 milliós országban nevetségesen kevés, nálunk a 10 milliós Magyarországon csak Orbán ellen többszázezer aláírást lehetne gyűjteni bármikor...

Soros György az egyik legnagyobb magyar hazafi, az igaz magyarok méltán büszkék rá, és egyben köszönjük azt a sok jót és támogatást amit a magyarságért, Magyarországért tett.

pamut 2017.02.23. 13:41:31

@szóorosz dzsuri:

Kemény 10 kommentet bírtál összehozni ezzel a fikanikkeddel, batyu? :)

potie23 2017.02.23. 13:43:22

@Fehérlapos: Zsidókérdésben egyedül Magyarországot elmarasztalni nem lehet, sőt valamilyen szinten butaság.Egyrészt voltak az országban olyanok akik nem értettek egyet rendszerrel.Meg kell maradni annál,hogy kik voltak a felelősök ha valaki baloldali az nem kommunista, aki pedig jobboldali az nem náci feltétlenül.És ha valaki gyarapítja az állam tulajdonát, az se biztos,hogy rossz, mint az sem ha valaki büszke,hogy magyar.

Másrészt mi volt a nemzetközi realitás?Lengyelország,Csehország,Ausztria lerohanását, tétlenül nézte Franciaország (dreyfus-ügy,Vichy kormány),Nagy-Brittania és a többi ország.Tudtunk volna-e eredményesen fellépni Németország ellen?Ha ellenálltunk volna lerohannak bennünket és lehet keményebb rendszert vezettek volna be mint ami horthy idején volt?Kik lettek volna szövetségeseink?Csak meghal egy csomó ember,porig bombázták volna az országot (lásd Hollandia) és eredmény ugyanaz lett volna (zsidók értelmetlen leölése)?Ilyen forgatókönyvvel is megérte volna,ellenállni?Lett-e volna realis forgatókönyv ennek megkerülésére?

Teleki Pál pont emiatt lett öngyilkos, mert felismerte, hogy bármit választunk rácseszünk.

Félreértés ne essék nem elkendőzni akarom dolgot,de érdekelne,hogy átgondoltad ezeket is mielőtt ítélkeztél?Ráadásul alig hagyták abba németek pusztítást, jöttek az oroszok dupla szívás volt.És aki ellenállt a németeknek az nem biztos,hogy hős volt az oroszok szemében pl.Wallenberg. Utána jövő rendszerben is alkalmaztak nyilasokat szép számmal. Erre rímel az Illés dalának egy sora "...nem lennék játéka,mindeféle szélnek".

Ráadásul ha Horthy és többiek ilyen gazemberek, akkor miért nem volt vádlott se Nürnbergben sem idehaza?Miért engedték el?

Egyébként hány embert ítéltek el a kommunista bűnökért?Beszélünk 56-ról meg egyebekről,de hány embert vonunk felelősségre emiatt?Érdekes mód senki nem háborodik fel, ami egyszerre megdöbbentő és ijesztő...

Zsidó embertársaink megkapták ezt a tisztességet,de kommunista áldozatok nem.

Egyébként gratula rendezőnek!!!

Attilajukkaja 2017.02.23. 13:44:17

@pamut:
"Széchenyi büszke lenne Sorosra, ahogy mi magyarok is büszkék vagyunk rá"
+1 magyar

sőőtnagyonis 2017.02.23. 13:44:37

@DFK: Ez így egyik sem igaz, mint ahogyan a hazaáruló kötvények sem az országérdekeit szolgálja, és a határon túli magyarok igazolványait is emberkereskedelemre használják.
Semmi hazafiság nincs mögötte! Senki nem tagadta meg a határon túli magyarokat. Volt mit félteni, hiszen a mai szegényekre sem gondol SENKI. Amiből politikai tőkét lehet összetákolni, csak azt lesi mindenki! Valódi támogatásról gyakorlatilag sehol sem lehet beszélni, mert az hogy orbán és mészáros külföldre talicskázza a pénzt az nem támogatás senkinek.

konrada 2017.02.23. 13:45:32

@pamut:
Igazi szalmabáb-harcos vagy.
Kitalálsz történeteket, aztán úgy írsz róla, mintha a másik tette volna azt.
Igazából küzdhetnék veled - idézeteket követelve, téged idézgetve - de ennek semmi értelme, mert téged meggyőzni úgy sem lehet, de ehhez át kéne venni a te érdekes stílusodat is, ahhoz meg nincs....

Szóval továbbra is: Ignore.

Tom66 2017.02.23. 13:47:08

@pamut: A soraidat olvasva csak az jut eszembe, hogy hülyével vitatkozni olyan, mint egy galambbal sakkozni.

pamut 2017.02.23. 13:49:47

@konrada:

Hiába menekülsz önmagad elől, a saját kommented elől, az ott van és elolvasható, hiába is vergődsz, nem tudod letagadni, íme:

"Enyedi elmondta a véleményét.
Jól tette.
Enyedi ragaszkodik a véleményéhez, nem forgat köpönyeget.
Jól teszi.
Enyedi csinált egy minden bizonnyal jó filmet (az Arany Medve erre tán biztosíték.)

...én már csak azt nem értem, hogyan tehette ezt meg egy olyan diktatúrában, melyben csak a csókosok kaphatnak lehetőséget, ahol nincs szólásszabadság, és a másként gondolkodókat ellehetelenítik..."

És a kommented linkje:
b1.blog.hu/2017/02/22/enyedi_ildiko_sokkal_tobb_kot_ossze_minket_mint_elvalaszt/full_commentlist/1#c32503411

Az meg különösen szánalmas, ahogy még reagálni is gyáva vagy arra ahogy cáfoltam a hamis logikádat Szabó István Mephistos példájával.... és amilyen gyáva vagy a továbbiakban is gyáva leszel ezzel szembenézni :)

pamut 2017.02.23. 13:50:38

@Tom66:
Nincsenek neked érveid galambocska, ez a te bajod.

Attilajukkaja 2017.02.23. 14:02:33

Amúgy meg ki az a Deutsch Tamás? Árulja el már valaki!

Sean MacTíre 2017.02.23. 14:06:55

@dr. mesterséges színezék: a hazam nem a kormanypart es a kormany. Neked az?

korupisti 2017.02.23. 14:08:23

@korupisti: Bocs, az állj két l-lel írandó!

pamut 2017.02.23. 14:09:25

@korupisti:
1. igen mi magyarok, ki más? tán az üzbégek legyen rá büszkék?
2. de, nagyon igen. homofób? mi van? :D
3. az igaztalanok olyanok mint a fideszesek.
4. szánalmas szó-kiforgatás
5. ismét szánalmas szó-kiforgatás, egyértelműen a karaktergyilkosságról írtam.
6. te magad gyűlölöd Sorost, és nyilván mindenki mást is, akire rámutat orbán hogy gyűlöld.

pamut 2017.02.23. 14:10:17

@Attilajukkaja:
egy senki.
pont ezért bízzák rá az aljamelót, ez még fideszes mércével is legalja, pedig ők eleve legalul vannak....

ogli dzsí 2017.02.23. 14:16:22

bámulatos sikere ez a díj az orbán kormánynak és a nemzeti filmalapnak

Attilajukkaja 2017.02.23. 14:19:02

@pamut:
"egy senki."
:o)))
Nem az a nőcsábász gyerek?

pamut 2017.02.23. 14:20:04

@ogli dzsí:
jaja :D

és Szabó István 1982-es Oscar díja meg Aczél György "bámulatos sikere", ugye komcsi elvtárs? :DDD

konrada 2017.02.23. 14:37:22

@pamut:
Így kell ez! Egy igazi szalmabáb harcos mindig tudja, hol kell kiragadni az idézetből!
Ezt nem véletlen hagytad már le:
"...vagy ez utóbbiak nem is igazak, csak el akarják ezt velünk hitetni?
Én már összevagyok zavarodva kérem! A fenének kell gondolkodni az összefüggéseken, mikor itt annyi hivatásos megmondó ember van, aki ezt megteszi helyettünk. "

...mert egyébként pont azért ignoráltalak (illetve foglak) mert kitaláltál valami olyant, amiről soha sehol nem írtam, és számon kéred tőlem: "hamis logikádat Szabó István Mephistos példájával".

...mert egyébként: Szabó István egyetlen egy filmfesztiválon nem állt ki bírálni a rendszert, illetve ha valaki mégis megtette ezt valamiféle világeseményen, az legközelebb a rendszerváltáskor dolgozhatott a szakmájában.
Mert egy diktatúra így működik...
Na pá...

pamut 2017.02.23. 15:15:02

@konrada: irtó röhejes, hogy miközben folyamatosan hisztizel hogy ignorálsz engem, aközben folyamatosan válaszolsz :D és természetesen ismét hazudgálsz, de hát tőled ezt már megszoktuk :) Enyedivel vezetted fel a kommented, nem egyszer de egyenesen 3x is néven nevezve őt, róla írtál, őt mocskoltad a hazugságaiddal.

Szabó Istvánnak pedig az egész filmje nem más, mint a rendszer (és seggnyalóinak) bírálata, te ostoba! :DDD A filmet se láttad, idióta?
Na, erőlködj még :D

pamut 2017.02.23. 15:15:58

@cardiobascuralis:
Akkor tegyél feljelentést kérlek de azonnal. Ja hogy csak egy rágalmazó nagypofájú fideszes vagy....

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 15:19:30

@Sean MacTíre: Szerintem ezt nem nekem akartad címezni, de azért megválaszolom: rohadtul nem.

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 15:21:15

@pamut: Arra még Viktor is emlékszik, amikor Rákosi 6:3-ra verte az angolokat.

korupisti 2017.02.23. 15:46:41

@pamut: Na mégeccer!
"Csak a hazaáruló tolvaj fideszmaffia és gyűlölet-zombivá korcsosított hívei érdekeltek minden igaz magyar rágalmazásában, karaktergyilkosságában, leölésében".
Nem én írtam, különös tekintettel a "LEÖLÉSÉBEN" ..részletre. Említettem, hogy mintha szövegértelmezési gondjai lennének. Szókiforgatás? Nem hiszem.
Más. " te magad gyűlölöd Sorost, és nyilván mindenki mást is, akire rámutat orbán hogy gyűlöld".
Na akkor tessék figyelni!
Egy 65éves, nem fidióta, nem orbánseggkoromtalanítócsicskaFideSSlakáj vagyok, hanem egy saját, Önálló, független életfelfogással, világnézettel rendelkező fickó, akinek a Fidesz-vezér kis túlzással a gyereke lehetne. Már akkor (1985) ott voltam a Nemzeti Múzeumnál, amikor Demszkyéket(is) bevitték. A kerületi párttitkárt és Csehák Juditot szarrá tapsoltuk, mert akkor még nem volt mobiltelefon. Persze végül futni kellett. Volt akit utolértek volt akit nem. Nem dicsekvés, de van mire emlékezni. Nem tagadom, hogy jobbközép de nem szélsőjobbos nézeteket vallok,némi (neo)kon zamattal. Párttag nem voltam, nem is szándékozok az lenni. A fiatlos hév rendben, de a vitapartnert illik tiszteletben tartani, pláne ha a másik fél is elvárja ugyanazt, így pl. a hazaáruló tolvaj, fideszmaffiózó,gyűlölet-zombi-korcs usw. nagyon nem nyert Igaz magamnak is megengedtem egy-két kifogásolható minősítést. Az életkor
nem érdem, nem, szégyen, csupán állapot. Amit a mostani korosztály(ok) ízlelgetnek, annak epe keserű változatát nekünk több évtizeden keresztül nyomták le a torkunkon. Sebaj kiköptük elmúlt. Megyünk tovább. Eszemben sincs a fiatalokat kioktatni, vannak dolgok, ideák, amik csak egy bizonyos (élet)kor után tisztulnak le az emberben. Legyen energiájuk, kitartásuk, szerencséjük, de ne minősítsék az ismeretlen(eke)t alpári módon, degradálva, ok nélkül. A társadalom nem csak balos, jobbos, liberál stb., hanem sokféle, minek cimkézni, megbélyegezni, unalomig ismételgetett a hangoztatóikat minősítő lózungokat puffogtatni.
Még valalmi: Soros Györgyöt nem gyűlölöm, igaz nem is rajongok érte. A"munkásságát" illetően számora több a kérdő-mint a felkiáltójel. Jóval több idő és hely kellene,hogy belemerüljünk a személyét illető pénzügyi, gazdaságelméleti, emberi, kozmopolita- világkép, erkölcsi tartás stb-stb. elemzésébe.
Egyébként„ minden kritikát , mondom kritikát megköszönök, mert minden kritikából tanulok valamit. Ha mást nem, arról, aki írta, és abból, ahogy, amikor és amiért írta.
Végül engdje meg, hogy két szösszenettel csaljak mosolyt az arcára! Már elmúltam hatvan, de még nem vagyok hetven, tudom, hogy kell(ene) győztesnek lenni, de már nincsen hozzá kedvem.”
Más. Egy régi amerikai mondás szerint, ha egy idióta ismerősünk azt gondolja magáról, hogy nélkülözhetetlen, kérjük meg, hogy vegyen maga elé egy lavór vizet, dugja bele az ujját, vegye ki, és nézze meg, maradt-e utána lyuk”
Minden jót fiatal(?) kommentelő társ, üdvözlettel István

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 16:55:12

@konrada: "hogyan tehette ezt meg egy olyan diktatúrában, melyben csak a csókosok kaphatnak lehetőséget, ahol nincs szólásszabadság"

Orbán gazdád még nem teljesen kész a kádári diktatúrája ki;pításável. Várj még türelmesen pár évet. Tudni fogod, hogy mikor készül el vele, akkor kezdődnek a kínvallatások.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 17:01:50

@dr. mesterséges színezék: "Rákosi 6:3-ra verte az angolokat. "

:)) Ja, ja. orbán fociban sehol sincs Rákositól.

Attilajukkaja 2017.02.23. 17:04:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"orbán fociban sehol sincs Rákositól."
De már erősen dolgozik rajta. Nem csak fociban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 17:07:47

@korupisti: "Patrióta?"

Igen. Soros György a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta.

"Önzetlenül támogatja a hazáját?"

Igen, teljesen önzetlenül. Ugyanzen a pénzen vehetne uradalmakat, mint a hazaáruló orbán, de ő a nemzetnek adja.

"Támogatja a magyarságot? Egy atomnyi részét igen"

Kevesled a milliárdokat? Irigyled orbánt, hogy ő egy évi Angliai tartózkodást kapott? Vagy mi?

korupisti 2017.02.23. 17:23:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A vagy mire majdnem elállt a szavam, hogy jön ide Orbán?
Nem igazán vagyok híve az egy(két) mondatos észosztásnak, de ebben az országban megszokott. Egyik trendi nézet a mindenért zorbán a hibás, a másik szerint mindent zorbán oldjon meg. Szerintem mindkét megközelítés félrevezető.. Más.
@pamutnak leírtam a lényeget. Elolvasható. Ugye nem sértés, ha nem teszem mégegyszer? Jobbat tudok, idemásolom, hogy ne kelljen fáradni a keresgéléssel.

@pamut: Na mégeccer!
"Csak a hazaáruló tolvaj fideszmaffia és gyűlölet-zombivá korcsosított hívei érdekeltek minden igaz magyar rágalmazásában, karaktergyilkosságában, leölésében".
Nem én írtam, különös tekintettel a "LEÖLÉSÉBEN" ..részletre. Említettem, hogy mintha szövegértelmezési gondjai lennének. Szókiforgatás? Nem hiszem.
Más. " te magad gyűlölöd Sorost, és nyilván mindenki mást is, akire rámutat orbán hogy gyűlöld".
Na akkor tessék figyelni!
Egy 65éves, nem fidióta, nem orbánseggkoromtalanítócsicskaFideSSlakáj vagyok, hanem egy saját, Önálló, független életfelfogással, világnézettel rendelkező fickó, akinek a Fidesz-vezér kis túlzással a gyereke lehetne. Már akkor (1985) ott voltam a Nemzeti Múzeumnál, amikor Demszkyéket(is) bevitték. A kerületi párttitkárt és Csehák Juditot szarrá tapsoltuk, mert akkor még nem volt mobiltelefon. Persze végül futni kellett. Volt akit utolértek volt akit nem. Nem dicsekvés, de van mire emlékezni. Nem tagadom, hogy jobbközép de nem szélsőjobbos nézeteket vallok,némi (neo)kon zamattal. Párttag nem voltam, nem is szándékozok az lenni. A fiatlos hév rendben, de a vitapartnert illik tiszteletben tartani, pláne ha a másik fél is elvárja ugyanazt, így pl. a hazaáruló tolvaj, fideszmaffiózó,gyűlölet-zombi-korcs usw. nagyon nem nyert Igaz magamnak is megengedtem egy-két kifogásolható minősítést. Az életkor
nem érdem, nem, szégyen, csupán állapot. Amit a mostani korosztály(ok) ízlelgetnek, annak epe keserű változatát nekünk több évtizeden keresztül nyomták le a torkunkon. Sebaj kiköptük elmúlt. Megyünk tovább. Eszemben sincs a fiatalokat kioktatni, vannak dolgok, ideák, amik csak egy bizonyos (élet)kor után tisztulnak le az emberben. Legyen energiájuk, kitartásuk, szerencséjük, de ne minősítsék az ismeretlen(eke)t alpári módon, degradálva, ok nélkül. A társadalom nem csak balos, jobbos, liberál stb., hanem sokféle, minek cimkézni, megbélyegezni, unalomig ismételgetett a hangoztatóikat minősítő lózungokat puffogtatni.
Még valalmi: Soros Györgyöt nem gyűlölöm, igaz nem is rajongok érte. A"munkásságát" illetően számora több a kérdő-mint a felkiáltójel. Jóval több idő és hely kellene,hogy belemerüljünk a személyét illető pénzügyi, gazdaságelméleti, emberi, kozmopolita- világkép, erkölcsi tartás stb-stb. elemzésébe.
Egyébként„ minden kritikát , mondom kritikát megköszönök, mert minden kritikából tanulok valamit. Ha mást nem, arról, aki írta, és abból, ahogy, amikor és amiért írta.
Végül engdje meg, hogy két szösszenettel csaljak mosolyt az arcára! Már elmúltam hatvan, de még nem vagyok hetven, tudom, hogy kell(ene) győztesnek lenni, de már nincsen hozzá kedvem.”
Más. Egy régi amerikai mondás szerint, ha egy idióta ismerősünk azt gondolja magáról, hogy nélkülözhetetlen, kérjük meg, hogy vegyen maga elé egy lavór vizet, dugja bele az ujját, vegye ki, és nézze meg, maradt-e utána lyuk”
Minden jót fiatal(?) kommentelő társ, üdvözlettel István

Az üdvözelet a MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN nick adressnek is kijár. István

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 17:30:51

@korupisti: "Nem igazán vagyok híve az egy(két) mondatos észosztásnak"

Ne osztogasd, aminek te is híján vagy! :))

"hogy jön ide Orbán? "

Soros bőkezűen támogatta. Ne rám haragudj, orbán pályázott a Sorosnál. Most már bánja orbán, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, mert kidobott pénz és idő volt.

Jöhettem volna a magam példájával is, de én csak egy nyamvadt konferencia utazást kaptam a Soros Alapítványtól.

Attilajukkaja 2017.02.23. 17:33:27

@korupisti:
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Ugyanzen a pénzen vehetne uradalmakat, mint a hazaáruló orbán, de ő a nemzetnek adja."
Ahogyan itt is elhangzott, még Orbánnak is segített kikupálódnia. És már akkor is a demokráciát támogatta pénzügyileg, amikor a Fidesznek ez még nem volt büdös. Most sem tesz mást világszerte. Tisztelem érte.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 17:36:50

@Attilajukkaja: "Orbánnak is segített kikupálódnia."

Nem nagy sikerrel, az most is az asztalra szarik. :))

Attilajukkaja 2017.02.23. 17:36:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Most már bánja orbán, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, mert kidobott pénz és idő volt."
Nem értek veled egyet (Na végre! He-he). Se kidobott pénz, se idő nem volt az neki. Fele ennyire se tudna angolul, ha nem töltött volna jó pár értékes hónapot Oxfordban, ahova Soros nélkül a büdös életbe nem jutott volna ki.

Attilajukkaja 2017.02.23. 17:39:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Nem nagy sikerrel, az most is az asztalra szarik. "
:o))) És ezt már úgy, hogy ki van kupálódva!!! Képzelheted, mi lenne Soros nélkül!
(Fúj, elhatárolódom magamtól, hazaárulásért fel is jelentem magam.)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 17:40:13

@korupisti: "hogy jön ide Orbán?"

Ja értem, erre gondolsz: "Ugyanzen a pénzen vehetne uradalmakat, mint a hazaáruló orbán, de ő a nemzetnek adja."

Hirtelen ez jutott eszembe, nem tudok orbánnál nagyobb tolvajt e kis hazában.

Ha szíjgyártóval jövök, akkor azt fogod mondani, hogy eltörpül az ő lopott 167 milliója Soros György adományaihoz képest.

Cycmen 2017.02.23. 17:41:32

@pamut: Soros György valóban a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta,

Kun Béláékat kifelejtetted és ilyen alapon Rákosi is nagy patrióta volt! Szegény Széchenyi, hogy a szádra vetted!

Attilajukkaja 2017.02.23. 17:43:16

@Cycmen:
"Szegény Széchenyi, hogy a szádra vetted!"
Miért? Most éppen te is azt tetted? Vagy vannak magyarok, akik a szájukra vehetik és vannak, akik nem?

korupisti 2017.02.23. 18:03:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem ugyanarra gondolunk, nem ugyanarról beszélünk. Látom sikerült nem elolvasni, és így érdemi válasz nélkül hagyni az általam előzőleg ajánlott pár sort. Semmi reakció?
Fel kellett volna már ismerni, hogy alapvetően se OV, se Soros, se az egész mostani bagázs nem releváns számomra, kár erőltetni ezt a vonalat, vagy ez egy fixa idea, mint Mórickánál, hogy mindenről ugyanaz jut eszébe?
Ne osztogasd, aminek te is híján vagy! :)) Hm. A kommenteknél gyakran használt karakter nélküli egyen szöveg. Kis akarattal mehet(ne) jobban is. De biztosan van alapja, hogy sikerült ilyen elmés következtetésre jutni?
Más. Csak magunk között: az SMS hangulat jeleknél semmit sem utálnak jobban az USA
kiscsoportosai., és ők már csak tudják .Azért üdvözlet, legyen kellemes az este! István

Attilajukkaja 2017.02.23. 18:10:22

@korupisti:
"Csak magunk között: az SMS hangulat jeleknél semmit sem utálnak jobban az USA
kiscsoportosai"
Kedves István!
Eddig szívesen olvastam a hozzászólásaidat, de ez a mostani nyelvi kioktatósdi most miért kellett?

Attilajukkaja 2017.02.23. 18:13:39

@Cycmen:
"Te ezt nem értheted!"
De miééééért?

korupisti 2017.02.23. 18:15:06

@Attilajukkaja: Bocskor, de valami störung van!@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: -nek szólt a bejegyzés. Nem neked szántam! Vagy két nick néven dolgozol?
Hiába, öregszem. Legyen egy jó estéd! István

Cycmen 2017.02.23. 18:19:17

@Attilajukkaja: De miééééért?

Most úgy mellbevágnálak egy fluimucil feiratú szívlapáttal! :D

Attilajukkaja 2017.02.23. 18:24:00

@Cycmen:
"Most úgy mellbevágnálak egy fluimucil feiratú szívlapáttal!"
Látom, vetted a lapot! :o))))

@korupisti:
"Bocskor, de valami störung van!"
Bocsi, de ezt nem értem. Nagyon tájékozatlan lehetek. :o(

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 18:29:38

@korupisti: "Nem neked szántam!"

Ezennel explicit engedélyt adok, @Attilajukkaja:-nak, hogy minden nekem küldött és általam küldött kommenthez hozzásóljon. És minden máshoz, amihez csak kedve tartja.

Attilajukkaja 2017.02.23. 18:29:52

@korupisti:
"Nem neked szántam! Vagy két nick néven dolgozol?"
Ja, tudom, hogy nem nekem szántad, csak azt nem tudtam, hogy akkor nem is reagálhatok rá. Bocsi (lábujjhegyen balra el a függönyök mögé....)! :o(

Attilajukkaja 2017.02.23. 18:32:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"engedélyt adok, @Attilajukkaja:-nak, hogy minden nekem küldött és általam küldött kommenthez hozzásóljon. És minden máshoz, amihez csak kedve tartja."
Most akkor egy kicsit megnyugodtam (függöny mögül kikandikálás).
Köszi!

Peter Götz 2017.02.23. 18:33:14

szerencsére építik az új stadiont a népstadion helyén és rögtön sikerült 190 milliárdra növelni költségeket.....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 18:33:39

@korupisti: "se Soros, se az egész mostani bagázs nem releváns számomra"

Sorosnak semmi köze a mostani "bagázshoz". Sok évtized óta támogatja a magyar demokrácia kialakulását. Ha nem próbáltad volna dehonesztálni Sorost, nyilván nem válaszoltam volna. Veled is csak eggyel többen vagyunk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 18:35:13

@Peter Götz: "rögtön sikerült 190 milliárdra növelni költségeket...."

Aki pedig ezt az olimpiai álmokhoz társítja, az hazaáruló. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 18:36:00

@Attilajukkaja: "függöny mögül kikandikálás"

:)) Mi vagy te? orbán?

Attilajukkaja 2017.02.23. 18:39:58

@korupisti:
Nem bántásnak szántam a hozzászólásomat. Mivel azt mondtad, hogy nem bánod a kritikát, ezért éreztem úgy, hogy elmondhatom a véleményemet. Lehet, hogy rosszul tettem. Nem ez lesz az első eset. Legközelebb már tudom, mire számíthatok.
Bocsi.

@Peter Götz:
" rögtön sikerült 190 milliárdra növelni költségeket....."
Azt hiszem, senkinek nem volt kétsége afelől, hogy az ellopható pénz el is lesz lopva. Ha nem olimpia címén, akkor valami másén. De a Momentum arra is rámutatott, hogy ha Orbánon tartjuk a szemünket, akkor ez egyre nehezebben fog neki menni.

Attilajukkaja 2017.02.23. 18:44:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
":)) Mi vagy te? orbán?"
Erre nem is gondoltam!! :o)))
Általában a színészek szoktak kikandikálni az előadások során a függöny mögül, hogy lássák a nézők reakcióit. De "Ki lehet ma nálunk tehetségesebb és nagyobb színész Orbánnál?" - kérdezhetném, ha ezzel nem degradálnám le a magyar színészeink legjavát.

korupisti 2017.02.23. 18:46:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Dehonesztálni? Miért baj az, ha mások az "értékelési szempontjaink"? Eggyel többen?
Hja kérem, aki az egyet nem becsüli. Egy élmény volt. Üdv. István

korupisti 2017.02.23. 18:49:31

@Attilajukkaja: Ugyan már, nem ennyire véresen komoly a dolog. Már csak azért sem amit az előzőekben írtál.

Attilajukkaja 2017.02.23. 18:51:47

@korupisti:
Akkor jó. Kicsit megijedtem. :o)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 19:09:08

@korupisti: "mások az "értékelési szempontjaink"? "

Nem más volt az értékelési szempontod, hanem aljas és hazug voltál.

korupisti 2017.02.23. 19:14:32

@Attilajukkaja:
Szerencse, hogy csak kicsit ijedtél meg. Hogy miért? Nem túl elterjedt: úgy megijedtem, hogy egy filllér se maradt a zsebemben. Nem egy nagy ihaj, de így este felé abból főzünk, ami maradt. Üdv. István

Attilajukkaja 2017.02.23. 19:20:35

@korupisti:
Neked is jó estét!
Érdekes, hogy pont a főzésre terelted a szót. Rövidesen nekem is búcsúznom kell, mert vacsorát kell adnom a családomnak. Ahogyan minden este.
Amúgy nem vagyok különösebben ijedős, de nem szeretem, amikor váratlanul meglepnek. Gondolom, ezzel te is így vagy.

korupisti 2017.02.23. 20:22:52

"Nem más volt az értékelési szempontod, hanem aljas és hazug voltál" Konkluzió:
A diplomáciai érzék értékelhetetlen, általános tájékozottság az elvárható szint alatt.
Más emberek iránti tisztelet, konstrukciós szándék nem mérhető. Komment partnerrel való szellemi szinkron, empatikus együttható 0.0001 bit. Rosszindulat, kissebbségi komlexus mértékét a Geiger müller számláló se képes mérni. Ez a libsoviniszta, elkényeztetett büdös bunkó közriadalmat keltve sérteget, állít valótlanságokat, ő akinek gyerekkorában a szomszéd disznójának vájúja elől ellopott moslékot a nevelő szülő napi rendszerességel, az asztal alatt lökte az orra elé! A vázolt, hiányos táplákozás okozta szellemi leépülés okozza a komment-piranha aljas és hazug, lenéző megnyilvánulásait, aminek megszűn(tet)ésére csak a delikvens Nyírő Gyula Kórház megfelelő osztályára való beszállítása és hosszú távú ott tartása estén lehet némi esély. A kilátásokról az illetékes orvos információinak megfelelően írásban tájékoztatják az érdeklődőket.

korupisti 2017.02.23. 20:28:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Nem más volt az értékelési szempontod, hanem aljas és hazug voltál" Konkluzió:
A diplomáciai érzék értékelhetetlen, általános tájékozottság az elvárható szint alatt.
Más emberek iránti tisztelet, konstrukciós szándék nem mérhető. Komment partnerrel való szellemi szinkron, empatikus együttható 0.0001 bit. Rosszindulat, kissebbségi komlexus mértékét a Geiger müller számláló se képes mérni. Ez a libsoviniszta, elkényeztetett büdös bunkó közriadalmat keltve sérteget, állít valótlanságokat, ő akinek gyerekkorában a szomszéd disznójának vájúja elől ellopott moslékot a nevelő szülő napi rendszerességel, az asztal alatt lökte az orra elé! A vázolt, hiányos táplákozás okozta szellemi leépülés okozza a komment-piranha aljas és hazug, lenéző megnyilvánulásait, aminek megszűn(tet)ésére csak a delikvens Nyírő Gyula Kórház megfelelő osztályára való beszállítása és hosszú távú ott tartása estén lehet némi esély. A kilátásokról az illetékes orvos információinak megfelelően írásban tájékoztatják az érdeklődőket.

pamut 2017.02.23. 23:00:19

@Cycmen:
hülye vagy te, de nagyon.

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 23:17:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Aki pedig ezt az olimpiai álmokhoz társítja, az hazaáruló. :))"

Kollégámmal - aki egyébként (figyelem, határontúliakozva gyurcsányozók!) Nagyváradról települt át, és mivel látott már testközelből nem éppen legvidámabb barakkot, kurvára nem boldog azzal a demokratikus tendenciával, amit itten jobban teljesítésnek hívunk - szóval ezzel a kollégámmal ma rájöttünk, hogy a hazaárulás itten tkp. ugyanolyan gyakori, mint az eredendő bűn.
Alapértelmezetten mindenki hazaárulónak születik, de a fidesz tagság, illetve a kritikamentes egyetértés Viktorral keresztvízként, bemerítkezésként üzemel.
Így persze az is világos lett, hogy itt nem intézményesített lopás folyik, hanem csupán búcsúcédulákat árul a kormány a zemberek üdvéért. Egyesek meg úgy köszönik meg, hogy... áhhh... menthetetlen hazaárulók.

chrisred 2017.02.24. 05:05:46

@korupisti: "A magyar dolgozók, véres verejtékes munka..etc., rosszabb mint Róth Matyi dumája volt!"

És Orbánék dumája a keményen dolgozó kisemberről? Akkor is háborogtál? Egy másik keményen dolgozó embertől elfogadható ez a kitétel, egy hájas, életében semmi értelmes munkát nem végző politikustól gyomorforgató.

"A lottószelvényre költenek kitétel a csúcs, szerintem meghaladja az épeszű emberek ingerküszöbét, az "érintettek" ha olvasnák talán nagyon csúnyákat mondanának.
Akár föl is szólíthatná a véresen verejtékezőket, hogy lottó helyett a filmje vetítésére vegyenek jegyet ,gratulálok!"

Gondolom, lövésed sincs arról, hogy kerül ide a lottó. A hatoslottó bevételének 80%-a Nemzeti Filmalaphoz kerül, Vajna bácsi gondozza a kaszinópénzek mellett.

chrisred 2017.02.24. 05:08:25

@Cycmen: Nem, ők inkább Moszkvát szolgálták, Orbánhoz hasonlóan.

Cycmen 2017.02.24. 10:20:07

@pamut: Nem én vagyok hülye barátom, hanem te vagy egy arrogáns, közönséges retard fasz! Egy értelmes mondatod sincs, a szókincsed a béka segge alatt van,még ez a közönséges kanász szókészlet is néhány visszaköszönő mocsokra szorítkozik. Realitásérzéked nulla, összehordasz minden ökörséget és meg vagy győződve szellemi fölényedről. Engem egyébként nem zökkent ez ki a nyugalmamból, csaxólok!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 10:21:08

@korupisti: "diplomáciai érzék értékelhetetlen"

Hiába tetteted magad húlyének, az az aljas hazugsáőgodat nem menti.

Attilajukkaja 2017.02.24. 10:44:05

@korupisti:
Nem értem, tulajdonképpen mi bajod Enyedi Ildikóval.

Attilajukkaja 2017.02.24. 11:22:01

@korupisti:
Kicsit részletesebben. Enyedi Ildikó munkáját nem sokan támogatták a kormányok részéről, de amikor engedték dolgozni, mindig kivételes minőségű munkát végzett. Igazán büszkék lehetünk rá nemzetközi szinten. Ez azért nem semmi.
A mostani kormányzásról alkotott véleménye nagyon egybecseng az enyémmel. Lehet, hogy egy kisebbségi (????) vélemény, de akkor is sokan vagyunk, akik ugyanígy érzünk. Lehet, hogy nincs igazunk, de akkor sem lehet minket ignorálni, vagy elintézni azzal, hogy hülye libsibolsik. Túl sokan érzünk hasonlóan, mint Ildikó. Ezt be kellene látni. És azt is, hogy ez nem egyenlő azzal, hogy Gyurcsányt sírjuk vissza.
A lottóval kapcsolatos megjegyzésed valószínűleg tényleg abból fakad, hogy nem ismered a Nemzeti Filmalap finanszírozását. Bocsánatos tévedés.
Ildikó szerintem nagyon józanul és elegánsan kezelte a Deutsch Tomi hozzá intézett kritikáját is. Ez a "politikus" sokat tanulhatna tőle emberségről és diplomáciáról.
Ildikó azon mondatát, hogy "Bizalomban és nyugalomban tudtam dolgozni, ennyit kér minden rendező minden producertől" én úgy módosítanám, hogy minden ember ezt szeretné a saját munkahelyén. Elegünk van már a neokádárista hangulatból, ami egyre inkább újra eluralkodik a munkahelyeken. Főleg, ha a közszférában dolgozunk.
De ez már túlmutat azon, amit Enyedi olyan szépen megfogalmazott két-három mondatban. :o)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 11:30:10

@Attilajukkaja: "mi bajod Enyedi Ildikóval. "

Biztos zsidó. Vagy néger. De a legnagyobb baj, hogy nem orbán talpnyalója.

Attilajukkaja 2017.02.24. 11:43:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Biztos zsidó. Vagy néger. De a legnagyobb baj, hogy nem orbán talpnyalója."
Ez is meglehet. De ennél picit megalapozottabb válaszra számítok.
Tudod, én úgy gondolom, hogy a magyar társadalom nem most szakadt ketté, hanem valahol a második világháború környékén, vagy még annál is előbb. Nem vagyok történész, csak a közelmúltat látom (?). :o)
A Kádár korszaknak (a világháborúnak) voltak nyertesei és vesztesei is. Hogy most melyik politikai tábort támogatod, az sokban múlik azon, hogy a te nagyapád, apád melyik csoporthoz tartozott. Nálam mindenképpen ez a helyzet.
Nem tudom elítélni azt, aki másként látja a világot, mert máshonnan indult. Igyekszem őket is megérteni, bár ez nem mindig sikerül.
A mostani kormányt azért nem szeretem, mert ezen a megosztottságon nem segíteni akar, hanem önös érdekből kihasználja. De nagyon!

Attilajukkaja 2017.02.24. 12:07:04

@dr. mesterséges színezék:
"Alapértelmezetten mindenki hazaárulónak születik, de a fidesz tagság, illetve a kritikamentes egyetértés Viktorral keresztvízként, bemerítkezésként üzemel."
Ezen szétröhögtem magam. Nagggyon jó!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 12:26:23

@Cycmen: Szeretlek, imádlak, de én itt nem fogok veled ezen vitatkoni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 12:28:51

@Attilajukkaja: "a magyar társadalom nem most szakadt ketté, hanem valahol a második világháború környékén, vagy még annál is előbb."

Hallgass az öregre, a fidesz szakította ketté, 2002 óta egyre jobban.

A kádárkorban, vagy a kilencvenes években nem volt ilyen.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 12:34:13

@Cycmen: Van egy barátom, egyszer kiderült, hogy zsigeri zsidógyűlölő. Minden másban egyetértünk, jól tudunk beszélgetni, elveimmel ellentétes módon nem szakítottam meg vele a kapcsolatot, egyszerűen kerüljük a témát. Nem adtam föl az elveimet, egyszerűen rugalmasan alkalmazom ebben a kivételes esetben.

Attilajukkaja 2017.02.24. 12:40:52

@Cycmen:
"Ha tényleg őszintén így gondolja (íGY A SZART!) akkor Berlinben egy filmdíjátadás kapcsán miért kell azt mondani amit mondott"
Közbeszólhatok? Ezt nem a díjátadáson mondta.

"ha a kormánnyal van baja, akkor nevesítse és ne "az országban történik" dumáját nyomja"
Miért? A kettő között mi a különbség?

"én elhiszem, hogy léhűtő értelmiségi rendezőművészként csak liberális lehet"
És Enyedi Ildikót miért is nevezed léhűtőnek? Talán nem produkált számodra, az országnak eleget? Ezerszer többet. mint a D. Tomika?

"Egy önjelölt nímand"
Talán igazat is adnék neked, ha nem pont most nyerte volna el a világ filmművészetének egyik legrangosabb díját, és nem hozott volna dicsőséget az egész országnak, többek között neked is. :o)))))

"világos számomra ennek a filmdíjnak a mibenléte, a ballib lózungok megjelenítésében élenjáró lelketlen antitalentumok elismertetésére alapították!"
:o))))
Hat te mondod, akkor tutira így van!

Kifelejtetted a beírásodban megemlíteni a karvalytőkét, a rothadó kapitalizmust és Sorost is. Nahát! Micsoda nyegleség!

Attilajukkaja 2017.02.24. 12:47:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A kádárkorban, vagy a kilencvenes években nem volt ilyen."
De nagyon is volt, csak kussolniuk kellett. A rendszerváltás után pont ők jöttek a felszínre, ők azok, akik most megosztják a társadalmat. Persze nem ők azok, hanem a ki nem beszélt ügyek, a történelmünk stb.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 12:54:27

@Attilajukkaja: Nem volt megosztott a társadalom. Volt a párt és a kiszolgálói, és volt a nép. A népen belül nem volt megosztottság.

Cycmen 2017.02.24. 12:56:13

@Attilajukkaja:
Kifelejtetted a beírásodban megemlíteni a karvalytőkét, a rothadó kapitalizmust és Sorost is.

Próbálom a mondanivalómat logikailag azonos témák mentén felfűzni, nincs rá szükségem hogy paneleket építsek be ha kell ha nem. Balos komentelők ismérve négy öt téma különböző sorrendekben való variálása ész nélkül.

Cycmen 2017.02.24. 13:01:48

@Attilajukkaja: Közbeszólhatok? Ezt nem a díjátadáson mondta.

Tisztában vagyok vele hogy rádióriportban, azért írtam hogy "kapcsán", ha gondot okoz értelmezni, akkor majd jobban körülírom csak NEKED!

Cycmen 2017.02.24. 13:05:26

Miért? A kettő között mi a különbség?

A kormány és az ország között? Szerinted a kormány az ország? Egyébként a tisztelet megadása az anyaföldnek nem erős oldalatok mi?

Cycmen 2017.02.24. 13:11:10

@Attilajukkaja: És Enyedi Ildikót miért is nevezed léhűtőnek? Talán nem produkált számodra, az országnak eleget? Ezerszer többet. mint a D. Tomika?

Te, egy filmrendezés számomra nem különösebb produktum, ebben pláne nem sok örömöm lesz miután valószínűleg nem nézem meg mi történt a vágóhídon, a téma valahogy nem hozott lába.
D Tomika meg hogy jön ide? Csak kérdezem!

Attilajukkaja 2017.02.24. 13:18:11

@Cycmen:
"egy filmrendezés számomra nem különösebb produktum"
Még akkor sem, ha világszám? Ha ezzel több elismerést hoz at országnak, mint pl. Fekete György bármelyik megmozdulása?

"valószínűleg nem nézem meg mi történt a vágóhídon, a téma valahogy nem hozott lába."
Nem hibáztatllak érte. Azon csodálkoznék, ha a Saul fiát megnézted volna.

"D Tomika meg hogy jön ide? Csak kérdezem!"
A posztban kiemelt szerep jutott Tomikának, aki beszólt Enyedinek, mert ki merte mondani, amit gondolt. Hát úgy.

Cycmen 2017.02.24. 13:20:49

@Attilajukkaja: "Egy önjelölt nímand"
Talán igazat is adnék neked, ha nem pont most nyerte volna el a világ filmművészetének egyik legrangosabb díját, és nem hozott volna dicsőséget az egész országnak, többek között neked is. :o)))))

Ja, biztosan telt ház lesz a világ összes mozijában, meg bonyodalom a kalózfelvételek miatt! Nem is értem miért nem mentem ki a körútra éjszaka ünnepelni a tömeggel, biztosan mert egy indolens állat vagyok aki semmit nem értékel!

Cycmen 2017.02.24. 13:25:35

@Attilajukkaja: A posztban kiemelt szerep jutott Tomikának, aki beszólt Enyedinek, mert ki merte mondani, amit gondolt. Hát úgy.

Ördögöd van a Saul fiával kapcsolatban, a Tomi pedig azt mond amit akar, nem különösebben érdekel, az az ő véleménye nekem meg van sajátom, ha egyezik némely szempontból az csak a véletlen műve!

Attilajukkaja 2017.02.24. 13:29:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
" A népen belül nem volt megosztottság."
Akkor nem ugyanarról a népről beszélünk. Én azokról, akik haszonélvezői voltak a szocialista rendszernek (pl. az én családom) és akik kárvallottjai (pl. a párom vallásos, értelmiségi és vállalkozó családja). Voltak, akiknek addig nem volt semmijük és éhbérért dolgoztak, és voltak, akik üzleteket, vállalkozásokat vittek saját tulajdonban. Voltak, akik kaptak az államosított javakból, lakásokból, és voltak, akiktől egyszerűen elvették, mert államosították. Voltak, akiknek a gyerekei jobb tanulási lehetőséget kaptak, és voltak, akiknek a gyerekei osztályidegenként nem is jelentkezhettek egyetemre. Voltak, akik megkapták az egyházi iskolákat, és voltak, akik nem járhattak többé misére sem, mert bajba kerültek volna. És még sorolhatnám. Szerinted ez egy egységes társadalom volt? Nagyon nem volt az. Csak nem beszélhettek róla.

Attilajukkaja 2017.02.24. 13:44:23

@Cycmen:
"a Tomi pedig azt mond amit akar, nem különösebben érdekel, az az ő véleménye nekem meg van sajátom, ha egyezik némely szempontból az csak a véletlen műve!"
Ezzel nincs is semmi gond. :o)
Nekem meg Enyedi Ildikóval egyezik a véleményem, de ezt nem nevezném a véletlen művének. Nagyon is valós alapja van.

Kicsit szétdaraboltad az előző hozzászólásaidat, ezét én is csak darabosan tudok válaszolni.

"Tisztában vagyok vele hogy rádióriportban, azért írtam hogy "kapcsán", ha gondot okoz értelmezni, akkor majd jobban körülírom csak NEKED!"
Nem okoz gondot, mert a rádióriport a díjátadó előtt született, ha jól tudom. Szóval nem annak kapcsán.

" Szerinted a kormány az ország? Egyébként a tisztelet megadása az anyaföldnek nem erős oldalatok mi?"
Enyedi Ildikó nem az országot említette, hanem azt, ami az országban történik. Ez pedig jelenleg szinte egyenértékű azzal, amit a kormány művel. És hogy jön ide az anyaföld?

"biztosan telt ház lesz a világ összes mozijában, meg bonyodalom a kalózfelvételek miatt!"
Meglátjuk! A Saul fia eléggé jól szerepelt külföldön is. Nem egy szotyolázással összeköthető esztelen nagy szórakozási lehetőség, de van, akinek a popcorn is ízlik.

Cycmen 2017.02.24. 13:58:44

@Attilajukkaja: Nem okoz gondot, mert a rádióriport a díjátadó előtt született, ha jól tudom. Szóval nem annak kapcsán.

De a díjátadóra ette ki a fene, különben is azzal kezdődött hogy miért gondolom hogy a dijátadón mondta, amire én azt mondtam, hogy nem gondolom, erre te megint pontosítgatsz, csak minek, mert magaddal vitatkozol egy nemlétező problémán, sokszor csinálsz ilyet??? :D

A Saul fia meg szerepeljen ahogy akar, egyébként is belefutottunk ennek kapcsán a másik libsi panelbe miszerint egy érdektelen szartól ha nem omlasz össze spontán ejakulálva akkor egy gumicsizmás tahó lehetsz csak, értem ezt most a szotyola vs. popcorn szembehelyezésére, amit nem is értek, mert kultúrlény nem zabál zárt helyen társaságban büdös popcornt sem, másokat zavarva a ropogtatásával!

Attilajukkaja 2017.02.24. 14:07:55

@Cycmen:
"magaddal vitatkozol egy nemlétező problémán, sokszor csinálsz ilyet?"
Nem, most sem tettem ilyet. :o))))

"A Saul fia meg szerepeljen ahogy akar"
Azt hiszem, ez a kívánságod már régen teljesült.

"belefutottunk ennek kapcsán a másik libsi panelbe miszerint egy érdektelen szartól ha nem omlasz össze spontán ejakulálva akkor egy gumicsizmás tahó lehetsz csak"
Mivel meg sem nézted a filmet, ezért nem tudhatod, hogy mennyire érdektelen vagy szar. A nagyvilágot érdekelte és kiválónak tartotta. A gumicsizmás tahó elnevezés eszembe sem jutott, de ha nálatok így nevezik azokat, akik nem ejakulálnak arra, amiről fogalmuk sincs, hát legyen.

" kultúrlény nem zabál zárt helyen társaságban büdös popcornt sem, másokat zavarva a ropogtatásával"
Hanem mit csinál? Szotyolát köpköd vagy sztaniol papírba csomagolt zörgős cukorkát bontogat? Nálatok mi a szokás? Mesélj!

Cycmen 2017.02.24. 14:15:31

@Attilajukkaja: A holotörténetekből elegem van, moziba pedig zsírszalonnát viszek azzal meg holofilmre amúgy sem engednének be! :DDDDDD

Attilajukkaja 2017.02.24. 14:23:42

@Cycmen:
"A holotörténetekből elegem van"
A Saul fia nem egy szokványos holotörténet. Éppen ezért kapott Oscart.

"moziba pedig zsírszalonnát viszek"
Akkor már értem, honnan veszed a gumicsizmás tahó kifejezést.

Cycmen 2017.02.24. 14:27:32

@Attilajukkaja: Akkor már értem, honnan veszed a gumicsizmás tahó kifejezést.

Ez az első amit értesz! Lesz belőled valami! :D

Attilajukkaja 2017.02.24. 14:32:31

@Cycmen:
"Ez az első amit értesz! Lesz belőled valami! :D"
Megbeszéltük! :o)

pamut 2017.02.24. 15:10:48

@Cycmen:
" Nem én vagyok hülye barátom, hanem te vagy egy arrogáns, közönséges retard fasz! Egy értelmes mondatod sincs, a szókincsed a béka segge alatt van,még ez a közönséges kanász szókészlet is néhány visszaköszönő mocsokra szorítkozik. Realitásérzéked nulla, összehordasz minden ökörséget és meg vagy győződve szellemi fölényedről. Engem egyébként nem zökkent ez ki a nyugalmamból, csaxólok!"

Te Bayer Zsolttal keversz össze engem, akit viszont lovagkereszttel tüntettek ki a cimboráid :)

Sorost pedig te helyezted egy lapra Rákosival, szóval tagadhatatlan tény: nagyon, nagyon, nagyon hülye vagy. És akkor még finoman fogalmaztam, mert nem vagyok szarevő féreg mint Bayer meg a többi fideszes csürhe.

sőőtnagyonis 2017.02.24. 17:05:36

@$pi$: "Jah, mert történetesen megegyezik a véleménye a tieddel. Ha nem egyezne meg, akkor menne a hörgés, hogy fizetett bérenc meg odaszart az asztalra. Világos."
Azt hiszem Dr(mint jogtudós) Sólyom Lászlóra gondolsz, aki szintén oda szarik az asztalra, amikor aláírta az ívet? Szerintem már egyre többen vannak a fidióták között is! Kár hogy a fizetett csapatok nem közöttünk élnek, és a vérünket szívják mint a piócák.

Attilajukkaja 2017.02.24. 17:59:52

@sőőtnagyonis:
Sólyom Lászlóval nincs semmi gond. A tisztességesebb Fideszesek közé tartozik.

sőőtnagyonis 2017.03.01. 19:37:50

@Attilajukkaja:
Ezt én kettéválasztom, és biztos vagyok, hogy ő is! Mert mára nincs szerintem tisztességes fideszes. Már régen készülök az egyiknek a szemére vetni, hogy mikor falcol már le a pártból? A kérdést úgy teszem fel neki, hogy közben befogom az orromat.

Attilajukkaja 2017.03.02. 15:56:22

@sőőtnagyonis:
Sólyom a Fidesz támogatásával lett Elnök, de soha nem volt a párt tagja. Akkoriban még sokan hittek a Fideszben, akik azóta már szintén befogják az orrukat, ha a közelükbe megy egy vérfideszes. Szerintem Sólyom is így lehet vele. Szóval én írtam rosszul, ő csak támogatta a Fideszt akkoriban.

sőőtnagyonis 2017.03.02. 16:24:58

Sajnos Sólyomnak jobban kellett volna tudni, mi mozgatja Orbánt, ezért őt is hibáztatom a történtek miatt.
Az utóbbi időkben egyetlen alkotmánybíró tett figyelmeztetést arra, hogy Orbán a magyar állam lebontására törekszik ez még a 2008-as népszavazás jóváhagyása során történt meg. Ezt a mesterségét Orbán ma már nyíltan végzi az ellenzéknek titulált politikai massza , mint a szar a klotyóba hallgat.

Attilajukkaja 2017.03.02. 16:36:09

@sőőtnagyonis:
Persze, őt is lehet és kell is hibáztatni a történtekért, de neki nem igazán volt akkoriban hatalma. Egy díszpinty státusza volt.
Azóta viszont már többször felszólalt Orbán intézkedései ellen. Itt egy legutóbbi példa:
www.blikk.hu/aktualis/belfold/solyom-laszlo-is-beallt-a-tiltakozo-tanarok-koze/248cqsk

sőőtnagyonis 2017.03.03. 18:41:31

Az ő választékos természetvédelmi igényessége miatt kellett a zengőre szánt radart egy gödörbe rakni, hogy ne érjen semmit.
Most pedig orbánék kilopják a pénzt az egész ország természetvédelmét óvó nemzeti parkok költségvetéséből. Ahhoz már nem is lesz aki pózoljon.
Pedig egykor még a sasfészekhez is felmászott. Tényleg csak egy dísz pinty volt.