B1 blogcsalád



Így jön ki a fideszes frusztráció: egyre erőszakosabban lépnek fel az aláírásgyűjtők ellen

2017. február 16. - Mr Flynn Rider

Akármennyire is nem mozgósított a Fidesz a Momentum Mozgalom és az olimpiai aláírásgyűjtéssel szemben, a fanatikus és frusztrált Orbán-fanok tudják a dolgukat: az aláírásgyűjtés utolsó napján délig két helyen is megtámadták a standokat, ahol a népszavazáshoz szükséges aláírásokat gyűjti az ellenzéki pártokkal együtt a Momentum.

momentum_stand.jpg

Két újabb támadás is történt az aluljárókban aláírásokat gyűjtők ellen: egy részeg, 120 kilós férfi szétverte a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtő standját a Blaha Lujza téren. Egy másik borosüveggel vágta fejbe az LMP aláírásgyűjtőjét, de őt el is kapták.

A részeg férfi ráadásul többször próbálkozott: először csak széttépett egy aláírásgyűjtő ívet (3 aláírást sikerült megsemmisítenie), kis idő múltán visszatért, balhézni kezdett és szétrombolta a standot.

Ma már egy LMP-s aláírásgyűjtőt is fejbevágtak üveggel, ő kórházba került. A police.hu azt írja, hogy az 56 éves férfi, A. János 8:50 körül egy Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban vitatkozott össze egy járókelővel, majd a másik segítségére siető LMP-s aláírásgyűjtő aktivistát egy alkalommal fejbe vágta egy üveggel, végül a sértett értesítette a rendőröket, akik a bántalmazót a helyszínen elfogták – írta a rendőrség.

Ehhez képest az aktivista az LMP-s Reflektor blognak úgy mesélte:

„Épp egy aláírás közben voltak, amikor egy ismeretlen odalépett a pulthoz és az éppen aláíróval heves szóváltásba kezdtek. Aztán az ismeretlen elfutott. Az aláírást folytatták volna mikor visszatért megint az ismeretlen és lökdösődés kezdődött bár az hamar véget ért, mert az ismeretlen elfutott ismét.”

A sérültet a járőrök a szükséges orvosi vizsgálatok miatt kórházba kísérték. A. Jánost előállítása után gyanúsítottként hallgatják ki, elszámoltatása folyamatban van. Ellene súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás.

Nem ez volt az első és az utolsó támadás az aláírásgyűjtőkkel szemben: korábban Jakabfy Tamás, az LMP józsefvárosi képviselője éppen a Rákóczi téren gyűjtött aláírásokat a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási kezdeményezéséhez. Egy arra járó férfinak azonban ez nem nagyon tetszett, odalépett a vásárcsarnok előtti standhoz, és elkezdett ordibálni a képviselővel.

De ez sem volt elég, a férfi ugyanis úgy lefejelte Jakabfyt, hogy az LMP-snek elkezdett vérezni az orra.

A helyszínre hívták a rendőröket, de férfi akkor sem állt le, még az egyik járőrt is megharapta. Jakabfyt ezután kórházba vitték, a balesetin kezelik.

Heltai László, az LMP VI. kerületi önkormányzati képviselője így kommentálta az ügyet:

„Ez történik akkor, ha a kormány kommunikációja azt üzeni, hogy az embereket a létezésükben fenyegeti az, ha dönthetnek arról, hogy rendezzenek-e olimpiát.”

Korábban mi is írtunk róla a B1 blogon: minden ilyen támadással önmagáról állítanak ki szegénységi bizonyítványt a kormánypártra szavazók és csupán egyet érnek el: többen fogják aláírni a népszavazási íveket.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9812265926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.02.16. 16:09:50

Igaza van! Lásd cár elől menekült galíciaiak! Ő csak tudja! Elszólás!
Sok kultúrában azt találjuk, hogy a parazita csoport jelenléte végzetes a gazdanép számára, mert az alapvető életkörülményeket megváltoztatja, és alapvető energiájukat a paraziták élelmezésére fordíttatja. Ez a változás a gazdanép létezését minden tekintetben befolyásolja, és elkerülhetetlenül addig gyöngíti őket, amíg megszűnnek létezni. Mivel az Encyclopaedia Britannica a tisztán biológiai parazitizmussal foglalkozik az állatvilágban és a növényvilágban, igaz, hogy a parazita kapcsolat lehet hátrányos, de nem végzetes egy darabig, de még az említett területeken is sokféle növényt és állatot találunk, melyet parazitái megölnek, és érdekes módon ezt a tudós emberek, akik az Encyclopaedia Britannica cikkét írták, nem tudták.
Azt is látjuk, hogy a parazita csoportot a gazdanép erkölcsösebb tagjai folyamatosan leleplezik, mert a paraziták minden fajta degenerációba beleesnek. Ennek okai nyilvánvalók. Mint az Encyclopaedia Britannica cikke kimutatja, a parazita jelenléte degenerációhoz vezet. Mert a parazitának nem kell aktívan dolgoznia az élelem megszerzéséért, sok ideje és energiája van a leggonoszabb tevékenységekre és a gazdanép fiainak megrontására.

peco28 2017.02.16. 16:46:21

"Ma már egy LMP-s aláírásgyűjtőt is fejbevágtak üveggel, ő kórházba került. A police.hu azt írja, hogy az 56 éves férfi, A. János 8:50 körül egy Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban vitatkozott össze egy járókelővel, majd a másik segítségére siető LMP-s aláírásgyűjtő aktivistát egy alkalommal fejbe vágta egy üveggel, "

hehe, ügyes, ahogy kohn bácsi mondaná.
tehát ha jól olvasom, az illető nem "aláírásgyűjtői minőségében" lett megtámadva, hanem simán csak beszállt egy balhéba, amihez eredetileg semmi köze nem volt.

a másik meg... hát hogy a mocskos csuti cigánybérenc nem pont egy olyan ívet tépett össze teátrálisan amin csak 3 aláírás volt. ejj, micsoda véletlen.

imádom ezt a blogot! ilyen full retard hírcsárda. XD

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.02.17. 07:27:56

@peco28:

A ballibeknek kellenek a mártírok.

Ha egy ballibet kocsmai verekedés közben ütnek le, az is az Olimpia miatt lesz majd, meglásd.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.02.17. 08:09:14

@lényeglátó: Mit lehet tenni a nemzet testén élősködő parazita politikusok ellen? Eddig minden kormány tolvaj semmirekellő volt...

Netuddki. 2017.02.18. 09:24:58

Ezmiez? Felmelegített bejegyzés a címoldalon?

Netuddki. 2017.02.18. 09:25:46

@Legeslegalja: Mi van tolvaj kisköcsög? Mi a napiparancs? Ma milyen hazugságokkal kell etetnetek a népet?

MIx 2017.02.18. 10:20:25

A nép akarja az olimpiát. Ezt kommunikáltatta a kedves vezér saját akaratát. A közvetlen csinovnyikok, a sport cirkuszából élők pedig örültek, hogy jön az újabb nagy lenyúlási lehetőség. Korrekt kalkuláció pedig nem született, mibe kerül a csatornázás, az úthálózat, tömegközlekedés, a sportlétesítmények, a ferihegyi vasút, az M3 éppen állna, hol lennének parkolók, szállodai helyek, olimpiai falu, sportkórházak orvosokkal, nővérekkel, mentőhelikopterek stb stb. Ja és még az ország népességének is élni kéne, sőt látványosan növekvő életszínvonalon. Igaz azt a NER propaganda TV-i sugallni tudnák, de a külföldi TV-k nem erősítenék meg. Az EU-s pénzek addigra éppen elapadnak, Paks pénznyelője éppen beindul, tkp 2 évnyi GDP-t kellene valahonnan előteremteni. S akkor még itt a kérdés, ki lenne &kkor a "király"? Az-e aki gyermeki álmát a játékvasutat megkapta már, vagy egyolyan ember, aki a nép, az ország érdekeit tartja legfontosabb célnak?
Bebizonyosodott egy hirtelen támadt népszavazásban, hogy hazudtak akik azt mondták, az ország akarja a játékokat. Nem, ez csak jól mutatott volna a kisvasút mellett.
Nagyon álságos most hazaárulózni, amikor csak a józanul gondolkodók (akiket eddig meg sem kérdeztek) kinyilvánították józan, megfontolt véleményüket.
Hazaáruló sokkal inkább az, aki az ország valós érdekei ellen tesz, tett.

a keresztényeket bántani tilos 2017.02.18. 10:22:21

@Legeslegalja: Nem értem. Én úgy tudtam, kétharmad akarja az olimpiát, akkor miért nem írják ki a népszavazást simán?

Egyébként én ma reggel már azt hallottam, hogy az olimpiát csak Soros, és Gyurcsány akarta, hogy így tegyék tönkre dicsőséges nemzetünk kormányának reputációját! :(

2017.02.18. 10:29:27

@peco28: Keserű a szőlő. Próbáljátok már gerinces lények módjára elviselni ezt a kurva nagy pofont. Ne sírjatok, mint a fürdős kurvák: tőletek fog idegbajt kapni az Orbánotok, aztán mehet megint a grazi üdülőjébe. Pancserok vagytok, a trollkodással megdupláztátok az aláírások számát.

új felhasználó 2017.02.18. 10:34:17

"minden ilyen támadással önmagáról állítanak ki szegénységi bizonyítványt a kormánypártra szavazók "

Én eddig úgy tudtam hogy titkos a szavazás. De a blogger biztos ott volt vele a szavazófülkében, ezért tudja kire szavazott. Vagy ha nem akkor honnan a faszból tudja?

Netuddki. 2017.02.18. 10:36:10

@MIx: Ostoba kis tolvaj hazaárulók hazaárulóznak? Ki nem szarja le?

Netuddki. 2017.02.18. 10:36:48

@új felhasználó: Ha azt hiszed, okos vagy, nem vagy.

Faszerkezet 2017.02.18. 11:06:22

"egy részeg, 120 kilós férfi szétverte a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtő standját a Blaha Lujza téren. "

A szétverés közben, le is mázsáltátok? :D

Attilajukkaja 2017.02.18. 11:30:03

Én csak azt látom, hogy nem csak az egyszerű, frusztrált emberek ülnek fel ennek az erőszakhullámnak, hanem a "kifinomult" újgazdagok is. Mindannyian emlékszünk, amikor Habony csúnyán fizikailag bántalmazott egy nyugdíjas házaspárt, amikor azok át akartak menni a luxus verdája előtt.

hvg.hu/itthon/20130227_Garazdasagert_eliteltek_Orban_bizalmasat

De ez a legújabb video arról, hogy a magyar "elit" is a kocsmai verekedések szintjén kezeli, ha egy idős kárvallott kritizálni meri, hogy ellopták az összes megtakarítását:

444.hu/2017/02/17/fellokott-egy-tuntetot-a-jogasz-es-bankarbal-egyik-vendege

dr kíváncsivagyok 2017.02.18. 12:02:27

@lényeglátó: Hogy a kurva anyádba jön ide a Cár...és a galíciaiak ????

SJobs 2017.02.18. 12:04:07

Szomorú a liberális oldal buta általánosítása. Fideszes frusztráció? Zsidó kapzsiság? Arab terrorista? Ugyanolyan buta vagy mint a kurucinfós barátaid.

dr kíváncsivagyok 2017.02.18. 12:04:21

@a keresztényeket bántani tilos:
" Nem értem. Én úgy tudtam, kétharmad akarja az olimpiát, akkor miért nem írják ki a népszavazást simán?"

Azért,...mert csak a Fideszesek 2/3 - a akarja....
Az meg kevés, mint lószarban a cévitamin...

Attilajukkaja 2017.02.18. 12:23:18

@dr kíváncsivagyok:
"Azért,...mert csak a Fideszesek 2/3 - a akarja...."
Az utóbbi felmérések szerint már a fideszesek fele is a hátára kívánja az olimpiát! :o)

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.02.18. 12:25:03

A fideszesek bebizonyították hogy TERRORISTÁK! Ezek nem rettennek vissza attól hogy merényletet kíséreljenek meg minden meg mindenki ellen aki nem tagja az ő fideszmaffia vallási szektájuknak.
És hol van még a fidesz terrorizmus vége, hiszen Lopbán mostani hatalmas olimpiai bukása után az emberek felébredtek a fosásukból és az erősödő ellenzékiek és civilek ellen egyre több támadást fognak végrehajtani.

Mindenki legyen nagyon óvatos és éber, amikor fideszes van a közelében!

khell 2017.02.18. 12:28:42

@kutyás majmok népe: Tudod mit? Irják ki azt a népszavazást! És hasonlitsuk majd össze az eredményt a migránsos népszavazással, aztán nézzük meg ki kapta be azt az irdatlan nagy pofont. Nézhetünk majd résztvételi arányt is és hogy hány % szavazott mire.
Csak aztán nehogy megint irtózatosan pofára essetek :)

Scorpion Mecca 2017.02.18. 12:30:38

@dr kíváncsivagyok:
Ugy, hogy valaki nem tud meglenni a napi zsidozas adag nelkul.

Attilajukkaja 2017.02.18. 12:41:38

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:
"A fideszesek bebizonyították hogy TERRORISTÁK! "
Én ebben nem hiszek. Miért lennének azok? Egy-két hülye miatt?
Viszont tényleg furcsa, hogy egy politikusuk vagy aktivistájuk sem határolta el magát az atrocitásoktól. Nem ez lenne ilyenkor a természetes? Vagy csak "nagyot mertem álmodni"?

bóvli ország jobban teljesít 2017.02.18. 12:43:10

@khell:

aztán mi köze van a migráns ellenes népszavazásnak az olimpiáért szóló népszavazásnak te krtetén agyú fidesz hazudozó? Nem hogy különbség nincs, hanem mindkettő ugyanarról szól: a tolvaj fideszesek 10 m illiárdokat ölnek abba (azaz a haveri zsebbe), hogy a birka magyarja azt szavazza meg amit Orbán diktátor mond neki.

Ezért is fosott be a gazdád nagyon hogy inkább nem lesz népstavazás, csak hogy ne kapjon papírt arról, hogy a kibobott milliárdok ellenére a nép ellentmondott neki. Ceaucescu is így járt egy napon, Orbán is tudja, hogy a rá is közelít ez a nap. Ezért inkább megutamodik, hát ha időt nyer.
De nem fog-

khell 2017.02.18. 12:56:38

@bóvli ország jobban teljesít: hülye vagy te, csak nem forogsz :)

Nézd már meg mire válaszoltam, bár valószinű ennyi ésszel nem is érted amit olvasol.

Annyi történt, hogy sikerült összeszedni 200 ezer aláirást, úgy hogy sokan mondták akár ellenzed, akár egyetértesz vele, ird alá, dönthessen a nép. Én ezzel egyet is érted, döntsön a nép. (ami persze, akkor lenne korrekt, ha az egész ország szavazhatna, de mindegy)

Aztán meglátjuk hány embert érdekel az egész olimpia kérdés és annak hány százaléka akarja, hogy megrendezzék. Ezt lehet majd összevetni az előző népszavazás eredményével és utána lehet majd pofonokról beszélni, hogy ki mekkorát kapott. Biztos, hogy közelében sem lesz az érvényességi küszöbnek és messze nem lesz olyan túlsúlyban a nem, mint ahogy az igen-ek győztek a fidesz népszavazásán.

szevabá 2017.02.18. 13:10:28

sztem békekölcsönt kéne jegyeztetni, ha összedobják a lóvét az elvtársak csináljanak olimpiát....saját maguktól csak nem lopnak.....

a keresztényeket bántani tilos 2017.02.18. 13:33:25

@dr kíváncsivagyok: A Magyarok kétharmada akarja! Megírta az origó. És az nem ilyen sorosbérenc, ami bármikor is hazudna!!!

khell 2017.02.18. 13:37:16

@a keresztényeket bántani tilos: "A Magyarok kétharmada akarja!"

Vagy akarja vagy nem akarja, abból mindenesetre nem fog kiderülni, ha népszavazáson megkérdezik a Magyarok egyötödét...

khell 2017.02.18. 13:38:41

@khell: és annak egyötödnek el fog menni szavazni a tizede. És még lehet, hogy túl is becsültem.

Janossz 2017.02.18. 13:40:58

Rég tudjuk, hogy a félelem agressziót szül.
Istenem, hát félnek.
Van rá okuk.

2017.02.18. 13:42:06

@peco28: "hát hogy a mocskos csuti cigánybérenc nem pont egy olyan ívet tépett össze teátrálisan amin csak 3 aláírás volt"

Értelmes ember a teleírt ívet elrakja a pultról, hogy véletlenül se sérülhessen meg. Persze ezt egy narancshályogos fideszhívőnek nehéz felfogania, mert a gyűlölet kiszorít mindent az elméjéből.

@Attilajukkaja: "Én ebben nem hiszek. Miért lennének azok? Egy-két hülye miatt?"
Persze nem terrorista minden fideszes, de sajnos egyre több olyan van, amelyik ki is mondja, hogy ha 2018-ban nem Orbán győz, akkor az utcára megy. Ölni.
Orbán ügyesen építi fel a hatalmát, nem azon a módon lesz diktátor, ahogy azt Putyin vagy Erdogan csinálja, hanem a igyekszik egyre több embert felhergelni, hogy azok akarják őt egyetlen vezetőnek. De inkább ki sem mondom, hogy ez kinek a módszere volt.

kodacx 2017.02.18. 13:46:49

@dr kíváncsivagyok:
Úgy, hogy bevált trolltechnika egy számunkra kínos, vagy kínossá válható hír alatti kommentfolyamot úgy szétbaxni, hogy vagy hosszú, érdektelen, vagy olyan személyeskedő kommenteket írogatunk egymás alá, hogy normálisabb és normálisabb véleményű embereknek elmenjen a kedve hozzászólni!
FideSSTROLL-ok!

Attilajukkaja 2017.02.18. 13:55:22

@Ylim:
"sajnos egyre több olyan van, amelyik ki is mondja, hogy ha 2018-ban nem Orbán győz, akkor az utcára megy. Ölni."
Csak szájalnak, a legtöbbjük behúzza majd fülét-farkát, ha már nem OV lesz a vezető. De mindig akad néhány agresszív vadállat, amelyik nem tud uralkodni magán. Most sem.

Kb. 3 órája posztoltam itt a következő véleményemet, amit továbbra is fenntartok:

Én csak azt látom, hogy nem csak az egyszerű, frusztrált emberek ülnek fel ennek az erőszakhullámnak, hanem a "kifinomult" újgazdagok is. Mindannyian emlékszünk, amikor Habony csúnyán fizikailag bántalmazott egy nyugdíjas házaspárt, amikor azok át akartak menni a luxus verdája előtt.

hvg.hu/itthon/20130227_Garazdasagert_eliteltek_Orban_bizalmasat

De ez a legújabb video arról, hogy a magyar "elit" is a kocsmai verekedések szintjén kezeli, ha egy idős kárvallott kritizálni meri, hogy ellopták az összes megtakarítását:

444.hu/2017/02/17/fellokott-egy-tuntetot-a-jogasz-es-bankarbal-egyik-vendege

Attilajukkaja 2017.02.18. 14:01:40

@Janossz:
"Rég tudjuk, hogy a félelem agressziót szül.
Istenem, hát félnek."
Igaz! De szerintem nem mindegyik agresszív kismalac fél. Sokan egyszerűen csak felülnek a kormány "szabadságharcos", erőszakra buzdító retorikájának. Persze ők is félnek valamitől, de inkább a frusztráció hajtja őket. Ami egyáltalán nem alaptalan, csak rossz mederbe terelik az indulatokat.

Indriq 2017.02.18. 14:03:36

@khell: gondolom ha egy szavazás KÖZEL van az érvényességhez az még mindig érvénytelen. Mit szólnál hozzá, ha a rendőr az 50es táblánál 48ra kiosztana egy 30000 forintos csekket (közel volt a sebesség túllépéshez)

Janossz 2017.02.18. 14:13:42

@Ylim: Nem kell kimondani, tudjuk. Ahogy azt is, mennyire önveszélyes ez a technika, hiszen csak a fizikai megsemmisítésbe torkollhat.
De hát mindenki saját sorsának kovácsa.

khell 2017.02.18. 14:31:39

@Indriq: Persze, hogy érvénytelen volt. De azt hiszem a sok ballibbant úgy örülne egy 98%-os nemnek az olimpiára, 40%-os részvételi arány mellett, mint majom a farkának. De ezeknek az eredményeknek a töredékét se fogják elérni, ha lesz egyáltalán népszavazás.

Valószinű lenne belőle egy nevetséges 10-20%-os részvételi arány és mondjuk 60-40%-os, azaz döntés. Azért ez irdatlan nagy bukovári lesz a baloldalnak, momentumnak és az összes bohócnak aki részt vett ebben.

Ha pedig országos szintű lenne a népszavazás, ahogy jogos volna, hiszen az egész ország profitálna vagy veszitene vele, akkor jó eséllyel az igenek nyernének (szintén harmatos részvételi arány mellett) ami még nagyobb pofára esés volna nektek.

új felhasználó 2017.02.18. 14:38:34

@Attilajukkaja:
Ne légy már ennyire butuska, hogy mindent elhiszel a médiában megjelenő szalagcímekből, még akkor is, ha a saját szemeddel láthatod az ellenkezőjét

A videón elég tisztán kijön, hogy az öregasszony támad neki a fickónak, aki személy szerint aligha lophatta el a pénzét.Lehet hogy még csak nem is bankár. Annyira nekiáll püfölni a járóbotjával, hogy végül saját maga veszíti el az egyensúlyát

Nekem alapból ellenszenvesek az ilyen 10-20 fős tüntetések, amiknek a résztvevői az agresszívitásukkal igyekeznek pótolni a létszámhiányt. Ezzel persze nem állítom hogy a másik fél szimpatikus, hiszen azt se tudni kicsoda-micsoda, de ezt az öreg nyanyó se tudhatta, csak hát annyira jó nekitámadni valakinek

Janossz 2017.02.18. 14:39:27

@khell: A pofára esés megvolt. Még tegnap.
Most az a kérdés, a másik (kevésbé sem szebb) orcátok is odatartjátok a pofon párjáért egy népszavazási buktán, vagy csak elsunnyogtok halkan. Mint aki belelépett...:-)

új felhasználó 2017.02.18. 14:44:34

@khell:
A népszavazás szinte biztos hogy érvénytelen lenne, de nem is ez a cél, A politikai térben való megjelenés, a folyamatos szereplés a fontos. Ehhez kell mindig új törésvonalakat találni és elmélyíteni a társadalomban

Ilyen volt a tőkés-proletár antagonizmus egykor, aztán fizikai munkás-értelmiségi, mostanában meleg-homofób, olimpiapárti-elleni stb. Minegy hogy mi, csak repedéseket lehessen kreálni akár a semmiből és az egyik csoport szószólójává válni

Attilajukkaja 2017.02.18. 14:48:38

@új felhasználó:
"A videón elég tisztán kijön, hogy az öregasszony támad neki a fickónak, aki személy szerint aligha lophatta el a pénzét."
Igaz, hogy az idős hölgy nagyon vehemensen tiltakozik, de egy újjal sem nyúl a nála kétszer nagyobb selyemsálas milliárdos urasághoz. Nem támad rá. Az uraság viszont azonnal fizikai erőszakhoz folyamodik. Ez milyen dolog már?
Hogy személy szerint melyikőjük tette zsebre az emberek megtakarításait, azt persze nem tudhatjuk. És ha Polt Péteren múlik, soha nem is fogjuk megtudni.

khell 2017.02.18. 14:56:40

@Janossz: aha, tehát tegnap megint megbukott orbán, mint az elmúlt sok évben minden nap :)
Legalábbis, ha a ballibbantakat kérdezzük. Ugyanezt hittétek a vasárnapi zárva tartásos népszavazás kapcsán is, aztán kurva nagyon pofára estetek akkor is, csak tovább nőtt orbán előnye. (mondom mindezt úgy, hogy gondolkodás nélkül elmentem volna szavazni, hogy töröljék el a kötelező zárvatartást, mert egy állatság)

Indriq 2017.02.18. 14:57:50

@khell:
mi vagy te, jós?
"jó eséllyel", "lehet"...
A kvótanépszavazásra azt mondták (királyi média és a fizetett fityiszesek), hogy jó eséllyel meg BIZTOSAN érvényes lesz. Mégse....
A te logikád pont olyan brilliáns mint a másológép ex köztársasági elnökünké, aki nem támogatja az olimpiát, az is támogatja.
Ha olyan irdatlan nagy bukta lenne a bal oldalnak, a törpezseni nem erőltetné a népszavazást? vagy merő jó szándékból megkíméli őket?
ugyanmár.... egyszer el kéne ismerni, hogy a talaj és az arcotok között nincs már semmi.

És neked is ajánlom, állj ki és mindenkit győzz meg arról, hogy legyen népszavazás, hogy földbe legyen döngölve a bal oldal.

khell 2017.02.18. 15:09:15

@Indriq: Tudsz olvasni? Első kommentemben leirtam, hogy én szeretném, ha lenne népszavazás!

"Ha olyan irdatlan nagy bukta lenne a bal oldalnak, a törpezseni nem erőltetné a népszavazást?"

Egyik oldalnak sem lenne jó a népszavazás. A baloldalnak rohadt kellemetlen lenne, hogy fele akkora se lenne a részvételi arány, mint orbán utolsó népszavazásán és az emberek majdnem fele szavazna ellenük, szemben a 98%-os győzelemmel orbán népszavazásán. Aztán még elő lehetne venni, hogy csak budapest szavazott, amikor az egész országnak kellene erről szavaznia, ráadásul vidéken sokkal több a kormánypárti.

De orbánnak meg azért lenne kellemetlen, mert hiába lenne nevetséges a részvételi arány és sokkal nagyobb bukta, mint a migráns népszavazás, valószinű pár %-al a nemek győznének.

Ilyen egyszerű.

A vasárnapi boltbezárásos szavazás már jóval kellemetlenebb lett volna a fidesznek, mert ott simán győztek volna az eltörlés mellett szavazók, de mint láttuk meg se kottyant a fidesz népszerűségének a dolog, eltörölték és kész, minden ment tovább, tovább növelték az előnyüket.

Janossz 2017.02.18. 15:17:51

@khell: Szóról szóra, ahogy mondod! Tegnap megbukott Orbán.
Miért nem veszitek ezt észre?
Amúgy már megbukott október másodikán is, csak mondom.
Van még egy éve bukdácsolni, ha kitart addig, de nem látszik diadalmenetnek.

Attilajukkaja 2017.02.18. 15:19:16

@új felhasználó:
"A népszavazás szinte biztos hogy érvénytelen lenne, de nem is ez a cél, A politikai térben való megjelenés, a folyamatos szereplés a fontos."
Nagyon egyetértek!

" Ehhez kell mindig új törésvonalakat találni és elmélyíteni a társadalomban"
A Fidesznek mindig is ez volt a politikája, de a Momentum most éppen az ellenkezőjét teszi. Közös platformra hozza az embereket, pártállástól függetlenül. Ez volt a vasárnapi boltbezárással vagy a netadóval is. Nem véletlenül hátrált ki azonnal a Fidesz mindkettőből.
A kérdés, hogy mi lesz a Momentum második lépése. :o)

khell 2017.02.18. 15:35:47

@Janossz: "Tegnap megbukott Orbán.
Miért nem veszitek ezt észre?"

Ha ettől te jobban alszol, akkor bizony megbukott, megint, tegnap is :))
7 éve minden nap megbukik szegény.

(de halkan megjegyzem, bár úgyse "veszed észre" pont ezért tartotok ott ahol, mert egy álomvilágban éltek, teljesen elvesztettétek már a kapcsolatot a valósággal)

új felhasználó 2017.02.18. 15:37:59

@Attilajukkaja:
Elállják a vendégek útját, fizikailag akadályozzák a mozgásukat. Ugyanez a nyanya előtte egy másikra is rátámad fenyegetően hadonászva a kezében levő lámpával. Aztán persze kimaxolja hogy őt támadták meg, és bár láthatóan kutyabaja (egy horzsolás kb.) de mentőt hívat magának

3:00-nál egy 100 kilós tüntető rálép az egyik bálkirálynő szoknyájára, aki majdnem elesik ettől. Hogyha fizikai agreszióról beszélünk, akkor minimum megoszlik a tényállás, de az elsődleges agresszorok inkább maguk a tüntetők. Nyilván ugyanezt akarták kiprovokálni amikor Orbán háza előtt tartottak több hétre bejelentett zaklató jellegű demonstrációt

20-30 nagyhangú ember ócska színjátéka, teljesen függetlenül attól, hogy kedvelem-e a bankárokat

új felhasználó 2017.02.18. 15:46:08

@Attilajukkaja:
Az olimpiát azért találták ki anno, hogy legyen valami ami egybehozza az egymással folyton rivalizáló, sőt háborúzó poliszokat. Most is valami hasonló az üzenete

Persze ettől még mondhatja bárki hogy jó dolog az olimpia, csak túl drága csemegefalat nekünk, ez rendben. Ha a többség nem támogatja sőt ellene van, akkor ne legyen olimpia Budapesten. Hogy miért? Pont azért amit leírtam. Mert nem lehet cél a társadalom megosztása, szembeállítása, hanem az ellenkezője. Szerintem ezt most a kormány is belátja, és nem erőltetik tovább. Nem ők fogják tovább verni az olimpia ügyében a harci tamtamot, eddig se tették

Úgyhogy kicsit el vagy tévedve, legalábbis ami a konkrét ügyet illeti

új felhasználó 2017.02.18. 15:59:19

@Attilajukkaja:
"A kérdés, hogy mi lesz a Momentum második lépése. :o)"

Semmi eladható egyéb ötletük nincs. Amit nyújtani tudnak, abból már eddig is óriási túlkínálat volt a politikai palettán (az egykori SZDSZ hablatyai)

Attilajukkaja 2017.02.18. 16:04:37

@új felhasználó:
" Ugyanez a nyanya előtte egy másikra is rátámad fenyegetően hadonászva a kezében levő lámpával. "
Valóban. Nem támad rá fizikailag (!), de tényleg hadonászik és kiabál. Milyen tapintatlan és modortalan dolog így kifejezni a véleményét annak a tolvaj bandának, akik pofátlanul és minden következmény nélkül meglopták őt, mialatt a méregdrága ruháikban és ékszereikben éppen azt mennek ünnepelni, hogy milyen jól jártak azáltal, hogy másokat megkárosítottak.
De mindentől eltekintve, milyen úriember az, aki így bánik el egy öregasszonnyal? Nyilván olyan, akinek hétköznapos dolog a családi erőszak és otthon is így teszi helyre a bögyös kis asszonykáját. Ehhez van szokva. A vak komondorhoz.

Attilajukkaja 2017.02.18. 16:06:47

@új felhasználó:
"Semmi eladható egyéb ötletük nincs."
Értem én, hogy ezt akarod, .... de fogalmad sincs róla. :o)))) Várjuk ki a végét.

Janossz 2017.02.18. 16:15:43

@khell: Igen, tegnap Orbán megbukott. Csúnyán. Még maga sem tudja, hogy jön ki belőle. Ez tény.
"(de halkan megjegyzem, bár úgyse "veszed észre" pont ezért tartotok ott ahol, mert egy álomvilágban éltek, teljesen elvesztettétek már a kapcsolatot a valósággal) "
Nem tudom, ki az a "tartotok", csak a magam nevében nyilatkozhatok, hátrébb, mint a Kádár-diktatúra utolsó éveiben, pedig többet dolgozom...
És a való világban élek, van összehasonlítási alapom, innen üzenem neked, meg a Stábnak, nem az a VALÓSÁG, amit annak hazudtok.

Attilajukkaja 2017.02.18. 16:16:27

@új felhasználó:
"ugyanezt akarták kiprovokálni amikor Orbán háza előtt tartottak több hétre bejelentett zaklató jellegű demonstrációt"
Véletlenül Orbán szomszédságában lakom és egyik "elszenvedője" voltam az itt lezajló demonstrációnak. Semmiképp sem volt zaklatás, mivel nem zajongtak a Quaestor károsultak, hanem békésen ültek, álltak a járdán, transzparensekkel, amíg Orbán ki nem adta a parancsot, hogy kergessék el őket. Minden nap ott voltak, de tényleg csak pár tucatnyian. Ezek az emberek, ahogy a videón szereplő "nyanya" sem jókedvükből tiltakoztak, hanem mert csúnyán meglopták őket, és a kormány semmit nem tett az ügyben. Furcsállom, hogy számodra ez teljesen rendben van, ahogy az is, hogy egy öregasszonyt valaki ilyen durván a földre taszítson, akárhogy is hadonásszon egy zseblámpával.

Janossz 2017.02.18. 16:19:57

@Attilajukkaja: Szépen belesétáltok egy terelésbe. A kedves hatolom szerelmesei rongálnak, törnek-zúznak az aláírásgyűjtésen, erre tematizálnak egy nagymamát, mint agresszort. Ti meg szóba álltok ezekkel.

Attilajukkaja 2017.02.18. 16:39:41

@Janossz:
"Szépen belesétáltok egy terelésbe. "
Azért hoztam fel ezt a témát, hogy rámutassak, a fizikai agresszió nem egy újkeletű és nem csak egy rétegre, eseményre vonatkozó jelenség. Mivel én linkeltem be a tiltakozó nagymama videóját, ezért nem hiszem, hogy bármibe is belesétáltam volna, ... de lehet, hogy tényleg felesleges volt. :o)
A savazos fideszes bácsira emlékszel még?
index.hu/video/2013/03/07/fidesz_szekhaz_tuntetes/

Janossz 2017.02.18. 16:58:53

Igen, sajnos fekete öves hazugság-gyárosok ellen könnyen esik az ilyen hibákba.
Próbálsz érvelni, vitázni, ezek meg belekapaszkodnak egy szavadba, és bulldogként marcangolják. Erre vannak kiképezve.
Ezért egyszerű kommunikáció kell nekik: Tegnap Orbán megbukott!!
Ezt értik, bár nem akarják érteni, nem is nagyon szeretik.
Ezért kell nekik jó sokat ismételni.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.18. 17:55:52

nem frusztrációk ezek, csak a munkásőri reflexek :)

új felhasználó 2017.02.18. 18:13:58

@Attilajukkaja:
Belevetítesz mindenféle képzelgést egy jelenetbe, úgy szövöd a színes mesét. Közben meg azt se tudjuk kik a szereplői ennek a jogilag többféleképpen értelmezhető jelenetsornak. A burzsujok a méregdrága ruháikban, na az a baj ezzel, hogy a nyanyó se látszik valami koldusnak az okostelójával. Aztán még Poltpetit is ide kevered, meg a családverést, nem lesz ez túl sok egyszerre?

Orbán háza előtt már sok tüntetés volt, ha ott laksz akkor talán tudnod illene erről. A több hetes éjjel-nappalira tervezett demonstráció pont nem arról szólt amit írsz, hanem a devizahitelesek nevében rendezte ugyanaz a csoport mint akik most is ágáltak valami másért. De volt már megafonos hangostüntetés bekiabálásokkal Orbánéknak, ha neked ez normális akkor hallgasd, de nekem kis gyerekem van akit altatni kell, semmi szükségem az ilyen cirkuszra. Ha neked jó egy teleszart és hugyozott utcában lakni, vásári ricsajjal, akkor élvezzed csak

Reménytelen lúzerek, akik felvették 30 évre a devizahitelt, az ilyenektől meg kéne vonni a jogi értelemben vett cselekvőképességet. A Questor ügyről is ez a véleményem, aki mesebeli kamatokban hisz az előbb-utóbb belefut egy ilyen szélhámosságba. Mint az ostoba gyerekek, most is úgy viselkednek, provokatív módon támadnak olyanokra, akiknek nagy valószínűséggel semmi közük az egészhez. Ők az ostobaságba hajló magyar közélet legostobább figurái

új felhasználó 2017.02.18. 18:23:37

@Attilajukkaja:
"nem zajongtak a Quaestor károsultak, hanem békésen ültek, álltak a járdán, "

Megafonnal kiabáltak, a Blikkben még a hangfelvételt is visszahallgatható. Ismered a mondást a hazug emberről és a sánta kutyáról?

www.blikk.hu/aktualis/politika/orban-haza-elott-is-tuntettek-ma-delutan-titkos-hangfelvetel/s3n06jm

"A tüntetők körbeadták a megafont, és mindenki előadta az Orbán Viktornak szánt kérdéseit. A kormányfőt az egészségügyről, a kilakoltatási moratóriumról és Rogán Antalról is faggatták, vajmi kevés sikerrel.'

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 18:30:06

@új felhasználó: Senki nem fogott pisztolyt orbán fejéhez, hogy miniszterelnök legyen, és tönkretegye az országot. Ha valaki világraszóló geci, szembe kell néznie azzal, hogy az állampolgároknak ez nem tetszik.

Attilajukkaja 2017.02.18. 18:56:38

@új felhasználó:
"Belevetítesz mindenféle képzelgést egy jelenetbe, úgy szövöd a színes mesét. Közben meg azt se tudjuk kik a szereplői ennek a jogilag többféleképpen értelmezhető jelenetsornak. "
Nem képzelgek, azt mondom, amit olvastam az esetről. Egyszerű ügy.

"a nyanyó se látszik valami koldusnak az okostelójával"
Az idős hölgy (a ti kultúrátokban nyanyó) egy 70-80-as évekbeli bundában van, telefonnal. Véletlenül sem látszik koldusnak (miért kellene annak lennie?), és valószínűleg volt pár millió forintja, amit a BudaCash-nél, a Quaestornál vagy más befuccsolt alapnál, banknál helyezett letétbe, hogy biztonságban tudja az öreg éveit. Szerinted ez csak egy színes mese, másoknak viszont kőkemény valóság.

"Aztán még Poltpetit is ide kevered, meg a családverést, nem lesz ez túl sok egyszerre?"
Sajnos, ezek a dolgok mind összefüggnek. Az erőszakos viselkedés a nőkkel szemben és az is, hogy a hitelkárosultak problémáira a főügyész magasról tesz. Ha nem így lenne, akkor ez a pöffeszkedő újgazdag nem merne így bánni egy idős asszonnyal.

"Orbán háza előtt már sok tüntetés volt, ha ott laksz akkor talán tudnod illene erről."
Nagyon rosszul tudod. Csak ez az egy volt, ami ilyen sokáig tartott.

"A több hetes éjjel-nappalira tervezett demonstráció pont nem arról szólt amit írsz, hanem a devizahitelesek nevében rendezte ugyanaz a csoport mint akik most is ágáltak valami másért. "
Ja persze. Tudjuk A gonosz Soros szervezett itt mindent.

"ha neked ez normális akkor hallgasd, de nekem kis gyerekem van akit altatni kell, semmi szükségem az ilyen cirkuszra. Ha neked jó egy teleszart és hugyozott utcában lakni, vásári ricsajjal, akkor élvezzed csak"
Azt javaslom, a kis gyermekeidet ne ide hozd aludni. Ha nincs hova vinned őket, vannak éjszakai melegedők, ahol befogadják őket.
A teleszart és telehugyozott utcákról pedig nagyon rossz helyen próbálkozol hazug propagandát terjeszteni. Pontosan tudom, hogy ilyesmiről szó sem volt. A tiltakozók nagyon rendesen viselkedtek.

"Reménytelen lúzerek, akik felvették 30 évre a devizahitelt, az ilyenektől meg kéne vonni a jogi értelemben vett cselekvőképességet."
Látod, ez a mondatod mindent elárul rólad. Mivel nem téged loptak meg, ezért ott ócsárolod a porul járt honfitársaidat, ahol csak tudod. Ahelyett, hogy szolidáris lennél velük, kárörvendezel. De várd csak ki a végét. Előbb-utóbb te is észre veszed a legkézenfekvőbb valóságot: téged is folyamatosan meglopnak. Csak te még tapsikolsz is hozzá! Most még.

Attilajukkaja 2017.02.18. 19:04:16

@új felhasználó:
"Megafonnal kiabáltak, a Blikkben még a hangfelvételt is visszahallgatható. "
Biztosan volt ilyen is, nem tagadom. Egyszer, ... és hány percig is? Ettől biztosan nem tudott jól aludni Anikó asszonyság a koradélutáni órákban. Szörnyűség! :o))))

Attilajukkaja 2017.02.18. 19:08:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"szembe kell néznie azzal, hogy az állampolgároknak ez nem tetszik."
Orbán elvtársnak ez eddig még nem sikerült. Nem tud senki szemébe nézni. És nem is hibáztatom érte! A helyében nekem sem menne.

új felhasználó 2017.02.18. 21:08:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ezeken a tüntetéseken, amikről most beszélünk, 20-30 fős "tömeg" adja elő síppal dobbal és nádihegedűvel azt a számot, hogy

"baromi nagy lúzer vagyok, de legalább meg tudom keseríteni másnak is az életét". Ez már nem politika, hanem pszichés állapot

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 21:16:19

@új felhasználó: Lehet, hogy gyurcsányt jobban utálom orbánnál, és jobban odafigyelek, de én arra emlékeszem, hogy gyurcsány ki se tudott jönni a házából, ennek a 20-30 fős "baromi nagy lúzer vagyok, de legalább meg tudom keseríteni másnak is az életét" "tömeg" zaklatása nélkül. orbánnál nem tudok folyamatos zaklatásról. Inkább arról, hogy csöndes tüntetést se engedtek a házánál. Tudnál linkeket adni?

új felhasználó 2017.02.18. 21:20:09

@Attilajukkaja:
"azt mondom, amit olvastam az esetről."

Próbálj meg önállóan gondolkodni, soha nem késő

"valószínűleg volt pár millió forintja, amit a BudaCash-nél, a Quaestornál vagy más befuccsolt alapnál, banknál helyezett letétbe, hogy biztonságban tudja az öreg éveit. Szerinted ez csak egy színes mese, "?

Igen

"ezek a dolgok mind összefüggnek"

A Kozmosz összes törvényét is itt akarod kifejteni?

"Ahelyett, hogy szolidáris lennél velük,"

Miért, ha nyernek a befektetésen, akkor azt szolidaritásból megosztják velem? Egy francot. Csak miután ráfaragtak a befektetésre, akkor kezdték el követelni a hülyeségük következményének a társadalmasítását, vagyis hogy mások állják a mínuszos cehhet

Gondolták megpróbálják hátha van még náluk is nagyobb lúzer

új felhasználó 2017.02.18. 21:31:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A linket már betettem, és még rengeteg másikat is ki tudsz gúglizni

Gyurcsány házánál se tartottam jó ötletnek a tüntetést, de az nem úgy volt mint ahogy itt be akarod állítani. Először is, a ház olyan, mint egy erődítmény az utca felőli oldalon kb. 4-5 méter magas bástyaszerű külső fal van végig. Az utcát pedig lezárták úgy 50 méterre a háztól, magam is jártam arra (egészen más okból) és még akkor is ott voltak a felállításra kész kordonok. Szóval oda nem lehetett csak úgy beszólni

Sőt még Biszku Béla házánál se tartottam helyesnek a tüntetést, pedig ő volt az, akit élete végéig börtönbe kellett volna zárni, aztán mégis szinte naponta láttam az utcán

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 21:42:31

"Az alkotmányjogi panasz benyújtója a 2014. december 19-én a devizahitel-károsultak érdekében tartott egész napos fővárosi demonstrációsorozat egyik résztvevője volt. Szerinte alaptörvénybe ütközik és sérti a békés gyülekezéshez való jogot, hogy a rendőrség, majd a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság megtiltotta a tüntetést a miniszterelnök Cinege utcai házánál és a Markó utcában, a Kúriánál."

www.hirado.hu/2016/07/14/dk-tiz-eve-meg-gyurcsany-hazanal-tuntettek-a-fideszes-politikusok/
süti beállítások módosítása