B1 blogcsalád



Hogy kaphattak a „szemkilövetős” rendőri vezetők ilyen enyhe büntetést?

2017. február 13. - Mr Flynn Rider

Gergényinek pénzbüntetés jár, a többiek is vagy enyhe büntetéssel, vagy felmentéssel úszták meg az esetet. 

gergenyi_peter_itelet.jpg

 Kihirdette másodfokú határozatát a Fővárosi Ítélőtábla a 2006-os őszi eseményeken történt rendőri túlkapásokkal összefüggésben.

  • Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt másodfokon 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.
  • Bene László volt országos főkapítány esetében helyben hagyta az elsőfokú ítéletet a bíróság (vagyis felmentették).
  • Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) volt vezetője ellen az eljárást elévülésre hivatkozva megszüntette a bíróság.
  • Az ötödrendű vádlottat, M. Zoltán ezredest felmentették.
  • A többi vádlott esetében helybenhagyták az elsőfokú ítéletet (vagyis őket is nagyjából felentették).
  • A döntés jogerős, fellebbezésnek nincs helye.

 

Amikor az ember megnézi a véres képeket és videókat a 2006-os zavargásokról, látja, hogy az azonosító nélküli rendőrök verik a zavargókat, a zavargók karlendítenek és gyújtogatnak, Gyurcsány közben elindul lefelé a lejtőn, akkor mindjárt háromféleképpen reagálhat:

  1. Elhiszi, amit Gyurcsány mond, hogy a szélsőjoboldali tüntetők mögött a Fidesz állt és puccsot kíséreltek meg;
  2. Elhiszi, amit a Fidesz állít, hogy Gyurcsány a hibás (ezért is) és direkt úgy rendezték meg az egészet a rendőri vezetőkkel együtt, hogy megfélemlítsék a demokráciáért harcoló hős magyarokat;
  3. Vagy megpróbál egy kicsit tiszta fejjel, pártatlanul gondolkodni.

 

Mi ez utóbbit javasoljuk mindenkinek – abból még nagyon rossz dolog nem sülhet ki. Gyanítani lehet, hogy valahol mindkét álláspontnak igaza van ebben az ügyben (mármint, a fideszes és a gyurcsányos álláspontnak) és, hogy a bíróság sem volt képes igazán igazságot tenni ebben az ügyben.

Milyen kár, hogy a szart kavaró politikusok felelősségét nem vizsgálták. 

Számos támadás érte az utóbbi időben a magyar bíróságokat, mert túl szigorú ítéletet hoztak (10 évre bevarrt menekült, aki kővel dobálta a rendőröket és terroristának bélyegezték), vagy túl enyhét éppen.

Ebben az esetben is nagyon nehéz megítélni, hogy ki járt el rosszul, főleg egy olyan embernek, aki alapvetően a médiából tájékozódik (mint mi is).

 

Miért?

Mert a politikai elit gondoskodott róla, hogy csak a propagandát ismerjük meg és ne lássunk az események mögé. Ne tudjuk függetlenül értelmezni a híradók borzalmas képeit a 2006-os zavargásokról. Lássuk be, hogy mindkét oldalnak az a célja, hogy az ő propagandájukat fújjuk és velük értsünk egyet; az igazság nem számít. Az igazság - ha létezik egyáltalán - sosem számított. Ebben az ügyben sem. 

  • Ha Ön Fidesz-szavazó, azt fogja mondani, amit a Fidesz mond: az ítélet túl enyhe, különben is, Gyurcsány.
  • Ha ön baloldali szavazó, hajlamosabb lesz Gyurcsánnyal egyetérteni, különben is, a nácik gyújtogattak és épeszű ember nem ment ilyenkor tüntetés közelébe. 

Egyik megközelítés sem visz közelebb a valósághoz. Sőt, inkább feltesz az orrunkra egy olyan szemüveget, amin keresztül a valóság narancsos-, vagy éppen vöröses színben torzul. 

Lehet, hogy Gergényiék büntetése túl enyhe ahhoz képest, hogy jelzés nélküli rendőrök céloztak gumilövedéket kilövő fegyverrel szemmagasságban. Ez bizonyosan olyan dolog, amit egy profi rendőrségnek nem lett volna szabad megtennie – ezt nyugodtan kijelenthetjük, bármelyik propagandának is hiszünk. Ugyanakkor – főleg az égő rendőrautón hugyozó maszkos jobbikos-náci kölköt látva – bizonyosak lehetünk abban is, hogy voltak a tömegben olyanok, akiknek elkélt volna egy-két atyai pofon otthon. És nem éppen nemzeti hősnek járó tisztelet, mint amit a Morvai Krisztina-féle „jogvédő” bizottság megpróbált összehozni, egyébként teljesen abszurd módon.

Azok, akik „belgák” szeretnének maradni – tehát nem kívánnak sem a gyurcsányista, sem az orbánista propagandának felülni – csak reménykedhetnek, hogy a legközelebbi zavargásokat már profibban kezeli a rendőrség, a politika és a társadalom is. Bár erre nem sok remény van: a rendőrség azóta is a politika játékszere (lásd az olimpiai aláírásgyűjtésnél is mennyire segítőkészen elállták a pult előtti utat) és a politikusok azóta is folyamatosan hazudnak. A társadalom pedig béketűrően, birka módjára hagyja, hogy tovább menjen ez a pitiáner és aljas hazudozás, amit manapság politikának hívunk. 

A csendes többség inkább otthon maradt és magára zárta az ajtót, amikor a balhé elkezdődött. A balhé azóta is tart, a csendes többség pedig továbbra is behúzott nyakkal, vagy névtelenül nyilvánít politikai véleményt.

Meg kéne már tanulni azt a fránya demokráciát! Lehet, egy igazán jól működő demokráciában a zavargók is, a túlkapásokat elkövető rendőrök is megkapták volna a méltó büntetésüket.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8412254678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2017.02.13. 18:17:47

"...rendőrök céloztak gumilövedéket kilövő fegyverrel szemmagasságban."

Azzal a fegyverrel és gumilövedékkel egy szem méretű célt szándékosan szinte lehetetlen eltalálni úgy általában.
Ott mozgó célt kellett volna mozgás közben - mekkora esély van erre?

A tüntetőt mégis szemen találták - láttam a közvetítést is meg a felvételeket is a sérültről, igaz, a lövésről nem.

Ahhoz, hogy egy szem és egy gumilövedék találkozzanak a fegyvernek egyáltalán nem szükséges fej- vagy szemmagasságba céloznia!
Egyrész a csípőmagasságban tartott fegyver is lőhet felfelé, ha épp mozdul a lövés pillanatában - mozgásban voltak a rendőrök is - továbbá a szem is kerülhet derékmagasságba, ha például tulajdonosa megbotlik, vagy lehajol (mondjuk egy kődarabért) éppen akkor.

A lényeg mindebből az, hogy semmi szükség nem volt szándékosságra ahhoz, hogy ez megtörténhessen, teljesen elegendő volt a szerencsétlen véletlen.

Ez nem mentség arra ami történt, de nem hiszem, hogy értelmes dolog ezt szándékosságnak beállítani, épp elég a profizmus- vagy a rutin hiánya, ami szintén probléma, ráadásul bizonyítható.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.13. 18:26:04

@morph on deer: Nem véletlen és nem is szándékos.

Nem szabad gumilövedéket használni fejmagasságban. Csak testre.

Azt kombinálom, hogy inkább hozzánemértés, mint hanyagság eredménye volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.13. 18:35:28

"csak reménykedhetnek, hogy a legközelebbi zavargásokat már profibban kezeli a rendőrség"

Nem az a baj, hogy nem voltak profik. Az a baj, hogy következmények nélkül kegyetlenkedhettek, erre bátorította őket gergényi.

Boross Bence 2017.02.14. 00:08:01

Manapság rendszeresen születnek felháborítóan enyhe ítéletek nagy közfigyelmet kapó - és felháborítóan elhúzódó - ügyekben (pl. vörösiszap-per). Régóta tudható, hogy valami nagyon elromlott a jogszolgáltatásban, és nem csak Polt Péter miatt.

A megváltozott élet olyan ügyeket termel ki, amilyenekre nincsenek felkészülve a 20-30-40 éve végzett jogászok, természetesen ilyenkor az ún. szakértőkre hagyatkoznak. Ehhez járul a túlterheltség, a megfelelő személyzet hiánya és a vezetők politikai elkötelezettségből fakadó szervilizmusa, a korrupció jól bejáratott csatornái és az évek óta elavult, sok időhúzó lehetőséget tartalmazó perrendtartási eljárásrend. Mivel a bírói kar egy zárt hivatásrend, így nagyon gyenge a szakmai visszacsatolás, a hibás ítéletek miatti felelősségre vonás és eltávolítás.

Legutóbbi történet: téves ítélet született a Legfelsőbb Bíróságon:

444.hu/2017/02/08/kuria-ja-bocs-teves-megsem-nyertek-a-romak-es-a-tasz

Nem, nem valamelyik kisvárosban, hanem a budapesti központban. Felelős persze nincs.

A posztnak témát adó esetben is a legfelháborítóbb nem a pimaszul enyhe ítélet Gergényi ellen, ami már önmagában is szembeköpi a társadalom jóérzésű többségét, hanem hogy elsőfokon elévülés miatt kellett felmenteni a vádlottakat. Itt politikai okokból késlekedett az államhatalom - ami szintén szokásos eljárás, lásd a 4-es metró 6 éve húzódó nyomozását. Ez már maga a korrupció világa. Szó sem lehetne elévülésről, vagy ha igen, akkor az elévülésért felelős politikusokra vagy ügyészekre kellene kimérni a vádlottakra nem kiszabható büntetést!

Boross Bence 2017.02.14. 00:21:38

Összehasonlításul: Bernie Madoff, a Wall Street-en piramisjátékot szervező amerikai csaló 18 200 milliárd forint kárt okozott az ügyfeleinek - így vélhetően futotta neki ügyvédre. 2008 decemberében vették őrizetbe értékpapírpiaci csalás vádjával, majd 2009 márciusában 150 év börtönbüntetésre ítélték.

Tarsoly Csaba 2015 márciusában került előzetes letartóztatásba. Perben az ügyészség az 50 millió forintnál nagyobb kárt szenvedett 232 befektető sérelmére emelt vádat csalás miatt, náluk 77 milliárd forintos a kár, az ügy sértettjeinek száma azonban összesen csaknem 32 ezer. Lehet tippelni, hogy mikor születik jogerős ítélet és hogy vajon az megközelíti-e a 150 évet.

morph on deer 2017.02.14. 11:49:01

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Az a baj, hogy következmények nélkül kegyetlenkedhettek, erre bátorította őket gergényi."

Te komolyan úgy gondolod, hogy erre bátorítani kellett/kell bárkit is?
Nem hoszem, hogy a minap is Gergényi miatt került talpnyom egy őrzői által 'megfenyített' elitélt arcára, meg ahány hasonló még van.
Ahhoz is kell a profizmus, hogy ne kerüljön a tömeghatás alá, mert az az a pont ahol elkezd ugyanúgy viselkedni mint a túlsó oldal, abból pedig semmi jó nem sül ki. Továbbra is az a véleményem, hogy rutintalan és erre a feladatra felkészületlen rendőrökről is van szó.
Hidd el, tudnak ők barbárok lenni biztatás nélkül is. Sajnos.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.14. 15:48:20

2006.10.23-a Magyarország szégyenfoltja.

Az ország kormánya saját népére uszított beazonosíthatatlan karhatalmistákat, akik tömegoszlatásra alkalmatlan fegyverekkel ütöttek mindenkit, aki nem értett GYurcsánnyal egyet !

SOHA TÖBBET MSZP-DK-GYURCSÁNY-EGYÜTT DIKTATÚRÁT !

baldoc 2017.02.14. 19:34:30

Az előttem szólók vajon mit tennének külföldön, ha teljes rohamfelszerelésben rendőrök közelítenének feléjük csapat alakzatban.
Nem törődnének ezzel?
Inkább tobzódjon a csőcselék, csak nehogy egy valaki is ártatlanul kapjon egy pofon?
Még családban is elszállhat egy jogtalan pofon.
Na, de maguknál, ugye minden makulátlan??

Nagyorrú Barbi 2017.02.14. 19:46:31

Remélem, eljön az idő, mikor ezeket a hazaáruló tetveket fölkötik.

baldoc 2017.02.14. 19:47:39

@Nagyorrú Barbi: Inkább égjen a főváros, ugye??

Skankhunt42 2017.02.14. 19:50:20

@baldoc: jaj takarodjál már a relativizálós álintellektuális baromságaiddal. igyál meg egy pohár fingot inkább eltartott kisujjal.

belinkelek pár képet a általad csak ártatlan családi pofonokról (persze ezekkel tisztában vagy te is, mert 2010 óta folyamatosan arra játszotok, h el legyen kenve a szátok, csak valamiért a rendőrség érdekes módon normálisan és szakszerűen viselkedik)

www.google.hu/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fpestisracok.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2014%2F06%2F2006-okt%25C3%25B3ber-23-index.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fpestisracok.hu%2Ftag%2F2006-oktober-23%2F&docid=cmL8pKFCk5m9HM&tbnid=QYL_ngSzgxw4sM%3A&vet=1&w=650&h=433&safe=off&bih=1055&biw=2133&q=2006.%20okt%C3%B3ber%2023&ved=0ahUKEwiw3MPcnpDSAhVpD5oKHUNiAsUQMwgpKA8wDw&iact=mrc&uact=8#h=433&imgdii=czASDc44Er28uM:&imgrc=QYL_ngSzgxw4sM:&vet=1&w=650

www.google.hu/imgres?imgurl=https%3A%2F%2Fszabadriport.files.wordpress.com%2F2013%2F10%2Fk041.jpg&imgrefurl=https%3A%2F%2Fszabadriport.wordpress.com%2F2013%2F10%2F23%2Fa-veres-zaszlo-2006-oktober-23-a-nap-melyet-nem-felejtunk%2F&docid=ljjPS3UEYRRMYM&tbnid=f-xHGl3-qTTNPM%3A&vet=1&w=520&h=364&safe=off&bih=1055&biw=2133&q=2006.%20okt%C3%B3ber%2023&ved=0ahUKEwiw3MPcnpDSAhVpD5oKHUNiAsUQMwgnKA0wDQ&iact=mrc&uact=8#h=364&imgdii=x9xPTd08qjP-nM:&imgrc=f-xHGl3-qTTNPM:&vet=1&w=520

www.google.hu/imgres?imgurl=https%3A%2F%2Fludasmatyi.files.wordpress.com%2F2006%2F11%2Felni6a.jpg%3Fw%3D470&imgrefurl=https%3A%2F%2Fludasmatyi.wordpress.com%2F2006%2F11%2F23%2Fsulyos-esetek-oktober-23-an%2F&docid=xg5XWb8maARHdM&tbnid=BFye81URptpoZM%3A&vet=1&w=464&h=308&safe=off&bih=1055&biw=2133&q=2006.%20okt%C3%B3ber%2023&ved=0ahUKEwiw3MPcnpDSAhVpD5oKHUNiAsUQMwhRKC0wLQ&iact=mrc&uact=8#h=308&imgrc=BFye81URptpoZM:&vet=1&w=464

www.google.hu/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Ftinacska.uw.hu%2Fforradalom2006%2Fokt23%2Fn3.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Ftinacska.uw.hu%2Fforradalom2006%2Fokt23%2Findex.html&docid=LEOlZLHZXRVk6M&tbnid=OqOpGHHY5-QEhM%3A&vet=1&w=347&h=240&safe=off&bih=1055&biw=2133&q=2006.%20okt%C3%B3ber%2023&ved=0ahUKEwjh5d7ynpDSAhXGNpoKHW6eA-44yAEQMwghKB8wHw&iact=mrc&uact=8#h=240&imgdii=kwMpoz6Y1HNRSM:&imgrc=OqOpGHHY5-QEhM:&vet=1&w=347 (igazi focihuligánok, miattuk nem járnak a családok meccsekre)

www.google.hu/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Ffreeblog.sodika.org%2Fkissendrefarkas.freeblog.hu%2Ffiles%2Fkep%2Fesemeny%2F20091021%2Fver1.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Ffreeblog.sodika.org%2Ftags%2F23%2Fdefault.htm&docid=0BikaGIcMyMkTM&tbnid=4DR7EDi0j8AtUM%3A&vet=1&w=395&h=298&safe=off&bih=1055&biw=2133&q=2006.%20okt%C3%B3ber%2023&ved=0ahUKEwjh5d7ynpDSAhXGNpoKHW6eA-44yAEQMwg1KDIwMg&iact=mrc&uact=8#h=298&imgdii=9P1XWrYnRthSWM:&imgrc=4DR7EDi0j8AtUM:&vet=1&w=395 (ő már öngyilkos lett, miután megvakult)

baldoc 2017.02.14. 19:54:39

@Skankhunt42: Mitől gyulladtak autók, mitől repültek lerakott utcakövek, mitől épültek fel barrikádok???
Mitől dőltek le rendőrkordonok???
Ez volt a lényeg, a többi csak következmény!

Skankhunt42 2017.02.14. 19:58:46

@baldoc: na takarodj. direkt olyan képeket linkeltem be, amik azt bizonyítják, h hazudozol. ahelyett, h befognád, még tetézed. ilyen emberrel nem állok szóba.

baldoc 2017.02.14. 19:59:55

@Skankhunt42: " ilyen emberrel nem állok szóba. "
Miért, vitaképtelen?

Skankhunt42 2017.02.14. 20:03:13

@baldoc: igen, vitaképtelen vagy.

baldoc 2017.02.14. 20:08:09

@Skankhunt42: Higgye el az a csőcselék az oka, hogy jó páran megemlegették azt a z. okt 23-at!
Egy ilyen ünnepet így szétrandalírozni!
Őket kellene beperelni a sérülteknek!
Miféle nemzeti ünnepen lehet a haza fővárosát felgyújtani?

6.Lenin 2017.02.14. 20:08:26

@baldoc:

És miért lett több ezer rendőr már a nemzeti ünnep előtt Bp-re vezényelve, majd felfegyverezve, azonosító nélkül. Fegyveres testületeknél általában parancsot szokás teljesíteni, nélküle még a fingás is nuku.
Voltak előtte infók valamilyen készülő nem várt eseményről? Kik döntöttek ebben, és miért?
Csak úgy? Valaki/valakik?

Előtte kellett döntést hozni az elszállásukról,élelmezésükről, fegyverkiadáshoz is komoly döntés kellett, engedélyek, jóváhagyások, jegyzőkönyvek.

Miért? Kik?

baldoc 2017.02.14. 20:11:05

@6.Lenin: Szeptember 17.-e után ezen min csodálkozik??

6.Lenin 2017.02.14. 20:16:02

@baldoc:

Én már szept 17. után is csodálkoztam, hogy miért felkészületlen rendőrök védték a Tv-t, mikor képzett felfegyverzett egységek voltak a közelben?
Az okt. 23.-i eseményekre eddig nincs megnyugtató válasz. Az ítélet után főleg nincs.

baldoc 2017.02.14. 20:22:30

@6.Lenin: Tudja Szabadfy Árpád a legmagasabb rangú rendőr volt szept.17.-én este jelen. Neki lehetősége lett volna dönteni.
De, hát róla már korábban nyilatkozott Keller László, hogy mit keres egy fideszes a legfelső rendőri vezetésben.
Miért is nem döntött??

baldoc 2017.02.14. 20:33:00

@6.Lenin: Szerintem érdekesebb lenne megtudni, hogy a HírTV studiókocsija hogyan foglalhatta el már akkor a helyét, amikor még senki sem sejthette, hogy mi lesz ott később!

reparon 2017.02.14. 20:42:50

Nos, a rendőri brutalitás nem volt a vád tárgya,- a vád itt az volt, hogy a kinevezés/leváltás stb, mint parancsnoki jogkör gyakorlójaként elkövetett cselekmény az bcs- e , és ha igen azért milyen büntetést kell kiszabni. Az oktalan rendőri brutalitást nem vizsgálhatta a Bíróság, (nem terjeszkedhet túl a vádon) . A címkérdésre ennyi a válasz, ami miatt nem vádolunk senkit, azért nem is ítélhető el senki. Hogy ez szakmai/jogi vagy és poltikai hiba azt nem tudhatjuk, hiszen azért sok mindent nem tudunk, - szerintem sem jó, hogy így történt, de ez van. Az ítélet egyébként nem enyhe, hanem rossz. (de ez kurvára nem a Katonai Tanács hibája.,- a KT ott hibázott, hogy pénzbüntetést szabott ki Gergényire, mert ha bűnös büntessék meg, - ebben a vádpontban nem volt az, mást meg a vádirat nem tartalmazott) - tehát a megróvás is sok,- így viszont van egy olyan egy olyan üzenete, hogy igen a kilőtt szemek, a hivatalos erőszak büntetőjogilag "ennyit ér"

6.Lenin 2017.02.14. 20:46:34

@baldoc:

Nyilván kaphattak "fülest" a rendőröktől is. Nem lenne meglepetés.

Én nem szeretném ezt az ügyet "megoldani" csak mivel akkor szinte élőben láttam a közvetítéseket, és már akkor sok kérdés volt tisztázatlan. az okt. 23.-i eseményeknél főleg, és én voltam még katona is. Van ismeretem, hogy miként is működik ilyen rendszer, ki, mit, mikor tehet. miként kell előkészíteni ilyen egységeket.

Persze sok minden múlik, hogy ki, és mit is akar vizsgálni. akár tudatosan feltett, rossz kérdések más-más következtetés levonására adhatnak alkalmat.
Sajnos nem én vizsgáltam az eseményeket, de láttam, és később is több érdekes infót olvastam, láttam. Nem oszlatták el a kétségeimet.
Nyilván minden oldal a maga számára előnyös(?) részleteket emeli ki, de ez soha nem fogja tisztázni a megtörténteket. Sőt az sem világos, hogy van-é egyáltalán szándék tisztázni a történteket, vagy csak minden oldal igyexik a maga javára fordítani egyes részleteit.
Az olyan "én apukám pöcse nagyobb" szintű vitába nem látok értelmet. Csak jelezni szerettem volna, hogy azért létezhet más észrevétel is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 21:01:18

@6.Lenin: "felfegyverezve, azonosító nélkül"

Igen.

De miért nem lettek a politikai és rendőri vezetők, elsősoran a patkány gyurcsány és gergényi felelősségre vonva legalább 2010-ben? Még csak meg se lettek vádolva! orbán összejátszik gyurcsánnyal, ez világos.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 21:08:54

@reparon: "nem vádolunk senkit"

De miért nem? Mi akadályozta meg Polt Pétert, hogy 2010-ben vádat emeljen? Csak az lehet az ok, hogy orbán fellelőssége kibukott volna. Kéz kezet mos.

Trackers 2017.02.14. 21:13:06

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

A probléma hogy szakszerűtlen parancsot kiadni nem büntetési tétel.
Plussza vérengző rendőrök egymást is fedezték.

De ez még nem ok arra, hogy ellenzékiek ezreit veressék el rendőrökkel csak azért mert Gyurcsány ellen tüntetnek.

Demokratáknál legalábbis.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 21:17:58

@Trackers: "szakszerűtlen parancsot kiadni nem büntetési tétel"

Rendőröket brutalitásra usztani tüntetők ellen, az tuti büntetendő.

"egymást is fedezték."

Meg van az ellen a megfelelő módszer. "Ha őszinte leszel, majd enyhén ítélkezünk, de ha nem dobod fel a haverodat, te ülöd le azt is."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 21:18:52

Meg "a haverod már rád vallott"

Csak akarni kell, az ilyen gyáva emberek hamar megtörnek.

6.Lenin 2017.02.14. 21:20:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Nagyon egyoldalúan nézel mindent.
Ma Mo-on a Fidesz még nem elég erős ahhoz, hogy belemenjen ilyen adok-kapok játékba.
2010-ben , vagy inkább a 2/3-ad megszerzésével voltak sokkal fontosabb kérdések is.
Nagy volt/még most is az ellenérdekeltség, függőség másoktól.
Szerintem jól kezdett a kormány 2010-ben, és most is jó az irány.
Természetesen vannak el nem fogadható (vagy annak látszó) intézkedések is, de "ne kérdezd az első millió honnan van" ideje még nem múlt el. Majd mindennek eljön az ideje, vagy megoldódik magától.
Kell 1 cél, és attól nem szabad eltérni túlságosan. Ez zajlik, kisebb zökkenőkkel.
Ha nem érted, nem baj, nem is ez a dolgod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 21:29:42

@6.Lenin: "a Fidesz még nem elég erős ahhoz"

2010-ben pont elég erős volt ahhoz, hogy bármi jogszerűt megtegyen. Még annál is erősebb.

Mostanra eléggé szétrombolta a demokráciát, szinte bármit megtehet. Még nem kezdődtek el a kínvallatások, de a diktatúra kiépítése nayobbrészt megtörtént.

"első millió"

Úgy éted, az első százmilliárd.

"Kell 1 cél, és attól nem szabad eltérni túlságosan. Ez zajlik, kisebb zökkenőkkel."

Igen, a totaliárius diktatúra kiépítése - mindig ha ráérnek két nagyobb tolvajlás között.

2017.02.14. 21:35:31

@6.Lenin: Na itt van neked is, vén cöf-ös pufajkás komcsi:

www.youtube.com/watch?v=64Ms3ixqoDw

6.Lenin 2017.02.14. 21:35:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Tudtam, hogy nem értesz semmit. Te csak tedd a dogod. Sok marhaságot kell neked itt és más blogokon reggeltől késő estig összeirkálnod. Nem semmi meló az sem. Csoda, hogy bírod.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.14. 21:49:56

Tehát az a posztoló baja, hogy túl enyhe az ítélet. Persze ha súlyosabb ítéletek születtek volna, akkor most az lenne a baja.

Graves 2017.02.14. 21:53:38

Frankón megszervezett örjöngés volt, kíváncsi leszek, egyszer borul -e a bili vagy megússzák orbánék örökre.
A gumilövedékkel szemöldökön maszatolt balfasz helyett én inkább arra lennék kíváncsi, a felcsúti juhász hogyan halt meg úgy valójában. Ha az egyszer kiderülne, akkor ráérnék a gumimacin felháborodni.

NBarbieReloaded 2017.02.14. 21:56:11

"főleg az égő rendőrautón hugyozó maszkos jobbikos-náci kölköt látva"
Erről van valakinek linkje?

samot 2017.02.14. 21:58:19

Nem a "frànya demokràciàt kellene megtanulni",hanem a felelöségre vonàst!!! Ahelyett,hogy a cikkiro itt altatja a bal,illetve a jobboldali olvasokat inkàbb azt irta volna meg,hogy milyen az ilyen igazsàgszolgaltatàs és miért ilyen amilyen! És miért lehet ebben az orszàgban bàrmit megtenni következmények nélkül?Ha ere sikerül vàlaszt talàlnia,mindjàrt okafogyottà vàlik az àlltala irt semmi!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 22:03:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "az a posztoló baja, hogy túl enyhe az ítélet."

Felületes olasással erre a következtetésre is lehetne jutni, ha valaki nem ismeri a 2016-os történéseket. Valóban kicsit zavar van a poszter fejében, és írásában, keveri azt hogy az igazi, súlyos vádakkal meg se vádolták gergényiéket azzal, hogy valóban enyhe ítélet született.

Szerintem ez egy kritikán aluli szar írás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 22:18:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"ha valaki nem ismeri a 2016-os történéseket" = "ha valaki nem ismeri a 2006-os történéseket"

morph on deer 2017.02.14. 22:22:43

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"...ütöttek mindenkit, aki nem értett GYurcsánnyal egyet !"

Ez így igaz!
Előtte mindenkinek nyilatkoznia kellett, hogy "egyetért-e ön azzal, amivel, vagy a Gyurcsánnyal..?"
A választ két tanu hitelesítette, és aki nem azt válaszolta, hogy "az afrikai fecske!" - azt elagyabugyálták.
Nagyonis, sőt, miazhogy!

feketeesfeher 2017.02.14. 22:35:22

A szerző figyelmét arra azért felhívnám, hogy a 2006 őszi események után az akkori kormányzat meglehetősen jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy ez az egész még egyszer ne nagyon ismétlődhessen meg. Bármilyen furcsa is ez egyeseknek, de a kormányzat szakmai lépéseket tett, felszerelte a rendőrséget megfelelő védelmi eszközökkel, és alapos kiképzést biztosított azoknak, akik ilyen eseményeken rendőrként részt vesznek. Tehát szakmailag alig egy év alatt rendbe tették azt a rendőrséget, amelyik 2006-ban kiképzetlenül és felszerelés nélkül került egy olyan éles helyzetbe, amire korábban nem volt példa.
2007-ben meg már kiképzett és felszerelt rendőrök oldották meg a problémákat, lényegesen kevesebb kifogásolható tevékenységgel.
Plusz azért azt ne felejtsük el, hogy a katasztrófaturisták is kevesebben lettek, akik úgy nézik a cunamit a tengerparton, hogy közben azt hajtogatják, hogy "de hát én csak ártatlan nézelődő vagyok".

Már a 2007-es zavargásokat is sokkal profibban kezelte a rendőrség, és most pont nem ettől kellene riadozni.

Az egy teljesen más tészta, hogy amúgy a kormányzat az erőszakszervezeteit időnként nyomásgyakorlásra használja.
Csak ennek nincs semmi köze a Gergényiék peréhez.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 22:44:30

@feketeesfeher: "az akkori kormányzat meglehetősen jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy ez az egész még egyszer ne nagyon ismétlődhessen meg."

Ezekszerint ebben se volt sikeres, mert az ujj eltöréseket, most is előszeretettel alkalmazza a rendőrség a tüntetők ellen.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.02.14. 22:48:41

@morph on deer: Nem az számít, hogy célzott volt e lövés vagy sem,
hanem az, hogy a liberális demokraták fegyverrel támadtak a saját nemzetükre.
És egyébbként is, ha valaki találomra belelő a tömegbe, és meghal valaki, az ugyan úgy GYILKOSÁG, mintha egy valakire célzott lövést adott volna le.

Itt nem történt más mint hogy ezek az elmebeteg állatok, miután megigérték nekik, hogy büntetlenűl megusszák, elkezdtek szorakozásból ütni, vágni, lőni a tömeget.
Orbán legnagyobb büne, hogy ezek nem ülnek ÉLETFOGYTIGLAN BÖRTÖNBEN.

Nem vagyok a lincselés hive, de ebben az esetben ELFOGADHATÓ lett volna !!!!!!
Nem csodálkoznék, hogy ha a nevetséges ítéletet látva, jogos felháborodásból, néhányan felkeresnék ezeket a rendöröket, (ismert a nevük, cimük) akik ott ÖRJÖNGTEK, és rájuk gyujtanák a házaikat. Nem hinném hogy sokan sajnálnák öket.

d.j 2017.02.14. 22:50:06

Ennyi funkcionális analfabétát én még nem láttam egy helyen. A poszíró idióta is inkább olvasni és értelmezni tanult volna meg, a sok barom "szemkilövetős" Gyurcsányozóról ne is beszéljünk. A vád nem az volt, hogy felelős volt vagy sem az eseményekért a rendőri vezetés, vagy adtak parancsot a gumilövedékek használatára hanem az, hogy a kivezényelt rendőröknek hiányos volt a felszerelésük és a helyi parancsnok meg nem tudta koordinálni az eseményeket. LOL. A mélyen tisztelt Polt Péter faszszopó főügyész és redvás csapata ennyit tudtak összehozni 2006 óta.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.02.14. 23:13:32

@Trackers: "Plussza vérengző rendőrök egymást is fedezték."

Azt is meglehetett volna oldani. Ugyan úgy, mint más ügyekben itt is nyomravezetői jutalmat kellett volna kitűzni. Más ügyekben röpködnek a tiz milliók.
Nem hinném, hogy mondjuk 100 milliós nyomravezetői jutalom estén ne lett volna aki bevallja ki mit követett el. CSAK akarni kellett volna.

Scorpion Mecca 2017.02.14. 23:20:54

Oh b--- --g! Most esik le hogy az agy nelkuli gyoker azt latja hogy a rendornel vall (ami nem szem) magassagban van a fegyver akkor akkor azt hiszi szem magassagban celo.
NEM!
Mindig vallhoz emeled a fegyvert mert ugy celzol, ha csiponel tartod az gyakorlatilag nem celzott loves. A cso elmozdulasa kb fel centi akkor az mar fej helyett melkasra megy kb25 meteren, vagy lejjebb, de a vidofelvetelerol ezt gondolom siman mindenki kiszurja hogy hova is mutatott a cso. Jeezus antyauristen. Hogy utolag megallapithasd hova is celzott ahoz egy a rendor szemeben levo kameran kersztul kellt volna nezned.

en.wikipedia.org/wiki/External_ballistics

dr. mesterséges színezék 2017.02.14. 23:21:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Azt kombinálom, hogy inkább hozzánemértés, mint hanyagság eredménye volt."

Inkább a sértettségé és bosszúvágyé a tévészékház, és a "bazmeg már megint a csürhe miatt kell szoliba menni, ahol a franc se tudja mi vár rám.

És azt se felejtsük el, hogy azt a mundért, aminek a becsületét aztán négyen négyfelé hamis tanúzással is készek voltak védeni, nem feltétlenül olyanok öltik fel, akik ódzkodnak attól, hogy emberre tárazzanak ki, ha büntetlenül megtehetik.

dr. mesterséges színezék 2017.02.14. 23:28:45

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: " az ujj eltöréseket, most is előszeretettel alkalmazza a rendőrség a tüntetők ellen."

Van a politikus az érdekeivel, van a rendőri vezető az utasításaival és van Kovács 2. a sorfalban a tyúxarosának frusztrációival. Ha csupán az utóbbi érzi úgy, hogy az erőszakszervezet erőszakra kapott felhatalmazásának rugalmas kezelése egyszerűbbé teszi a munkáját/életét, az egyszeri tüntetőnek már szar kilátásai vannak. Ha a másik két szereplő is ebben látja a megoldást, ott egyenruhába bújt garázdákat fognak kitüntetni.

dr. mesterséges színezék 2017.02.14. 23:34:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Az a világ szégyene, ha négy rendőr tanú négy, annyira égbekiáltóan eltérő vallomást tesz, hogy a bíró nem bírja el nem mondani az ítélethirdetéskor, hogy legalább harmójuk buztosan hazudik, csak sajnos nem lehet tudni, hogy ki - és erre nem dobják ki mind a négyet a picsába, de úgy, hogy az őrzésvédelem közelébe se mehessenek, amíg élnek.

2017.02.14. 23:47:10

@Trackers: te, az senkit sem zavar, hogy a tüntetők vonultak a rendőrsorfal ellen? Hogy este 9- kor már az rtl forgatókocsiját támadták, a rendőrattak meg 11-kor kezdődött? Hogy a békés felvonulók kövekkel dobálták a rendőröket? Hogy egy vidéki rendőrnőnek a lábáttòrték? Hogy többször felszólították a tömeget, menjenek haza, mielőtt a rendőrök megindultak?

2017.02.14. 23:58:49

@dr. mesterséges színezék: csakhogy a bíró nem mondhatja, hogy szerinte három hazudik. Nem alkalmazhat büntetőtételt mert úgy érzi. Nem büntethet kollektíven. Amit kifogásolsz, azt az ügyészségnek kellett volna feltárni.
De vajon Polt akarta-e, hogy kiderüljön az igazság? Vajon egy ilyen trehány munkáért elmarasztalja-e az ügyészt?

dr. mesterséges színezék 2017.02.14. 23:59:25

@Könnyen elkaptuk, uram!: Engem speciel nagyon zavar.

Mint ahogyan zavart nem egy manyup pofátlan viselkedése a befizetői pénzével, aztán mégis a bicska nyílt ki a zsebemben, amikor ezt ürügyül felhasználva szétcsapott köztük a hatalom sunyi, minimum etikátlan eszközökkel, hogy a saját rövidtávú céljainak tárgyává tegye.

A manyupban volt (van) érdekeltségem, az okt. 23-ai forradalmárkodásban nem, de úgy látszik tényleg liberális vagyok, mert két tisztességtelen játékos közül annak néznék jobban a körmére, amelyiknek hatalma van rá és feladata az ügyek korrekt intézése.
Különben az egész balkáni szart se ér.

dr. mesterséges színezék 2017.02.15. 00:01:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: A bíró mondta, amit mondott, a rendőri vezető meg elnézte a jelenetet és konstatálta, hogy a mundér becsülete megint megmenekült.
Megmenekült?

VaradiJanos 2017.02.15. 01:09:39

@Graves: szívesen szemöldökön maszatolnálak

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 02:14:49

@morph on deer: "bátorítani kellett/kell bárkit is?"

Az azonosítószámok levétele immunitást adott a elkövetett kegyetlenségekre.

A rendőrségben parancsuralmi rendszer van. A parancsnok közvetlenül felelős a beosztottai cselekedetéért. Hasonlóan szigorúan büntetik a parancsmegtagadást.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 02:26:21

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk: Feltételezem az MSZP-re és az SZDSZ-re gondolsz, mert a fidesz nagyságrendekkel többet lopott.

Miért gondolod, hogy pont 270 milliárdot lopott az MSZP és az SZDSZ? Szerintem 30-50%-kal alábecsülöd.

A pártok által megszerzett pénzt számolod. vagy a korrupció által a társadalomnak okozott kárt?

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.02.15. 02:43:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Csakhogy oriási különbség van, a rosszindulatú feltételezés, és a bizonyitott tények között.
Nem tudok rolla, és szerintem más sem, hogy fidesz akár egyetlen forintot is ellopott volna, ezzel szemben a lipsik lopását, nemzetközi vizsgálat támasztja alá.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 03:38:55

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk: "Nem tudok rolla, és szerintem más sem, hogy fidesz akár egyetlen forintot is ellopott volna"

:))

Csak a mészaros csak tavaly 140 milliárd közpénzt vitt el.

A kérdéseimre mindenesetre nem válaszoltál.

HaD 2017.02.15. 07:57:23

Mind az öszödi beszéd kiszivárogtatása(máig nem tudni ki tette...és fura módon senkit nem is érdekel)mind az azt követő balhé előre eltervezett provokáció volt...az eredményét jelenleg és a jövőben is "élvezhetjük"...egypártrendszer(áldemokrácia kitűzővel) és kínai/indiai színvonal(9 millió rabszolga eltart pár százezer hivatalnokot/rendőrt/vadakat terelő juhászokat... meg a fáraót/vezírt/mogult stb...). Az ellentétek fenntartása meg azóta is sikeresen fokozódik...mint a helyzet...

Peetee 2017.02.15. 08:05:55

Ezek (fidesz és maszop) nem fogják elkaszálni egymást SOHA, csak a kamerák előtt megy a cirkusz, csak az újságírók előtt megy a nagy színjáték. 2010-12 között Buday Gyula elszámoltatási kormánybiztos mit csinált? SEMMIT! Mindenki tudta, hogy ott vannak azok a csontvázak a szekrényben, a hülye is látta, mennyit loptak a szocik (is). Aztán eltelt 7év, és nem történt semmi!!! Egyetlen csontvázat nem mutattak be, egyetlen elcsalt adóforint útját sem derítették fel. Csak pofáztak az "elmúltnyócévről". De a felelősségre vonás elmaradt. Éppen erről van szó itt is. Vagy éppen a Hagyó per is erről szólt. Megvádolták és börtönbe csukták a mocskos szocijalista' politikust, az ingatlan-panamást, megmutattuk, megcsináltuk, ujjé. Aztán most már ott tart az ügy, hogy mégsem ő volt, és a magyar állam fizet Hagyó Miklósnak milliókat kártalanításképpen! 2018, vagy '22, vagy '26, tökmindegy mikor kerül le a hatalomról a fidesz, jön majd a másik és szépen kimossa a fidesz szennyesét, ahogy most ők teszik az előzőek szennyesével.

VaradiJanos 2017.02.15. 08:22:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: csak idéztem az elvtársadat. Sosem bántanék magatokfajta mozgássérülteket.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 08:38:30

Nem tudom hogy törvényesen uszította-e GYurcsány Gergényin keresztül az emberekre a beazonosíthatatlan verőlegényeit, de nem is érdekel.

Vélhetően azt a parancsot, ami az ellene tüntetők módszeres rommá verésére kiadott soha nem fogja hallanai senki semmilyen fórumon.

Viszont tudjuk hogy megtették.

Rommá vertek mindenkit egyként, aki Gyurcsány ellen merészelt tüntetni.
Rommá vertek mindenkit tömegoszlatásra alkalmatlan fegyverekkel, viperával, gumilövedékkel, kardlappal.

Ez már történelem.

SOHA TÖBBET MSZP-GYURCSÁNY-DK-EGYÜTT DIKTATÚRÁT !

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 08:41:13

@Peetee:

Azt is számold hozzá, hogy az MSZP által kiosztott pofátlan több százmilliós végielégítéseket, Brüsszel utaltatta vissza az MSZP-s tolvajoknak.

Azaz leginkább a törvények, és nemzetközi szabályok azok amik gátjai bármilyen elszámoltatásnak.

Mert utólag módosíttott jogszabályt nem lehet alkalmazni, a mostani szerint pedig a Hagyó, és Hunvald, Fapál, Simor féle tolvajok legjobb esetben is csak pár évet kapnak.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 08:44:46

@6.Lenin:

Láttuk, hogy mi történt élőben.

Reggel 6 órától kezdve dálután 6-ig folymaatosan terelték a Kossuth térieket az Astória irányába.
MInden más irányt lezártak, és tolták őket a Fideszes rendezvényre tudatosan.

Azért hogy egyként üthessenek mindenkit, aki Gyurcsány ellen merészelt tüntetni.

A 6 órási vérengzés kezdetekor, nem volt felszólítás, ahoygan az kiderült, viszont nem állt meg se metró, se busz, se villamos ezidőtájt az Astóriánál.

A vérengzést megállítani kívánó Fideszes képviselőt, "Mocskos Fideszes" felkiálltásokkal rugdosták ájulásig a rendőrök.
Majd másnap a parlamentben a ballibek Kunzce poénjaival gúnyolódtak a rendőrök által ájulásig rugdosott képviselőn.

Enniyt tudnak a ballibek meg a nevüket.

konrada 2017.02.15. 08:45:38

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Hogy este 9- kor már az rtl forgatókocsiját támadták, a rendőrattak meg 11-kor kezdődött? "

Szerintem rosszul emlékszel. 11 órakor még csak kiszorítosdiztak a rendőrök valahol a Corvin-köz magasságában, és csak este hat után kezdődött a rendőrattak lovasrohammal, a balhézók rányomásával az Astóriánál ünneplő tömegre...

konrada 2017.02.15. 08:47:46

@d.j:
"a kivezényelt rendőröknek hiányos volt a felszerelésük"
Na ja. Szegények még az egyébként kötelező azonosítókat se kapták meg...

$pi$ 2017.02.15. 08:53:13

@morph on deer: "Azzal a fegyverrel és gumilövedékkel egy szem méretű célt szándékosan szinte lehetetlen eltalálni úgy általában. "

nos igen, de nem egy szem méretű cél volt, hanm sok ezer szem méretű cél. de tudom, csak trollkodsz.

konrada 2017.02.15. 08:56:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Na ne ökörködj! Nem abból kell kiindulni, hogy ha adnak neked 1000 Ft céges pénzt bevásárlásra, akkor azt egy az egyben le van nyúlva.;)

...ha már mindenképpen az életből akarsz példát, inkább azt nézzed, mikor a haver ilyen esetben a haver boltoshoz megy, és beszámoltat a számlába egy tábla csokit.

Az tény, hogy ez esetben is a lopás megörtént, de a nagyságrend más, mert azért a csokin kívül a többi értékben a cégbe visszakerült, ergo, a másik esetben nem lehet leírni, hogy a haver 1000 Ft-ot el is lopott....

Skankhunt42 2017.02.15. 09:05:14

@Graves: gusztustalan vagy. ha olyan lennék, mint te akkor azt mondanám, engem a te halálod érdekelne, h mikor jön el. de én nem vagyok ballibsi.

$pi$ 2017.02.15. 09:08:45

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Csak a mészaros csak tavaly 140 milliárd közpénzt vitt el. "

És ebből bizonyítottan lopás volt: 0 forint. Épp ezt mondta a csávó: nem tudunk semmiféle lopásról. Te sem tudsz, ellenben erősen hiszel. De persze ez nem jelent semmit, te elég sok dolgot hiszel, például azt is, hogy ha valaki elnyer X forintot közbeszerzésen azt szépen "elviszi" és az övé lesz. Aki meg ilyeneket hisz annak a véleménye nyilván nem számít.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.15. 09:34:30

@Ballib cenzúrázók réme 24: A mostani hatalom miért nem ad akkor elégtételt? Némi filléres pénzbültetés?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 09:36:19

@konrada: "egy az egyben le van nyúlva"

Néha nem egy az egyben. Akkor ugye, evidens a fidesz tolvajlása, most a mértékén vitakozunk.

Valdemort nagyúrnál 100%.

Te jössz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.15. 09:36:27

@6.Lenin: Várj, most akkor nem izraeli rendőrők voltak? A fideszközeli legendáriumban ez szokott inkább menni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 09:37:34

@Skankhunt42: Az olasz államügyészek az olasz maffiával pedig pont ezt csinálták. Más nem nagyon lehet.

d.j 2017.02.15. 09:45:37

@konrada: Ez volt az ügyészség vádja. Nem azt vizsgálták, ahogy itt egyes agyhalottak képzelik, hogy a Gergényi vagy rajta keresztül bárki, mondjuk Gyurcsány parancsot adott a szemkilövetésre, hanem ezt. Ezt sikerült a fidesz által vezetett ügyészségnek összeizzadnia.
Egyébként ha tényeket összerakjuk, akkor igen is ez egy államellenes összeesküvés volt. Az öszödi beszéd kiszivárogtatásával és szándékos félreértelmezésével, az akkori karhatalom lejáratásával, a békés tüntetők vagy felvonulók, és itt nem a tv székháznál randalírozó hazaáruló csőcselékről beszélek, beáldozásával. Mert jobb ha tudod, az egész elkerülhető lett volna, ha fidesz gyűlés végén, ami az Astoriánál volt, a szervezők szólnak, hogy ne arra menjetek, mert arra lőnek. De nem szóltak, ellenben a rendőrökkel, akik már több héttel előtte szóltak a fidesznek, hogy ne ott tartsák a gyűlést, mert várható zavargások lesznek egy másik ultraszélsőséges csoport által bejelentett tüntetésen. De ezt Orbán visszautasította és csak azért is ott tartotta meg a szokásos semmitmondó ugatását. Hozzáteszem, azóta se tartják ott, de akkor valamiért rettentő fontos volt ott tartani. Ezért keveredtek össze a két irányból a kockakővel dobáló csőcselék és a békés felvonulók. Továbbá, adjunk hálát a rendkívül józanul gondolkodó és cselekvő nemzetbiztonsági tanácsnak, amely aznap este összeült, és akik elvetették Nyitray András akkori fideszes politikus felvetését, amely szerint ÉLES LŐSZERT KELL ADNI A RENDŐRÖKNEK. Számomra innen egyértelmű a helyzet, de aki akar az csak maradjon sötétségben és Gyurcsányozzon, ha az okoz neki örömet.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 09:48:43

@d.j:

Hogy lehet azt vizsgálni, hogy GYurcsány milyen parancsot adott Gergényinek, azon túl, hogy az elkúró hazudozókat megkérdezik erről ?

2017.02.15. 09:50:07

Milyen izgalmas idők voltak azok...
A kedvenc jelenetem az volt, amikor a csúti buggyant megtartotta a birkagyűlést, majd bátran elszáguldott a páncélozott BMW-vel, mielőtt a focihuligánok és a rendőrök "egyesülhettek" volna a bégetőkkel.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 09:51:18

@d.j:
"Több héttel előtte szóltak a fidesznek, hogy ne ott tartsák a gyűlést, mert várható zavargások lesznek egy másik ultraszélsőséges csoport által bejelentett tüntetésen"

Ez valóban így volt.
Aztán hogy így is történjen reggel 6 óra óta módszeresen az Astória felé terelték a Kossuth térről az embereket. ami eltartott vagy délután 4-ig, 5-ig, mire sikeresen a Deék térre értek Gyurcsány és Gergényi terbve szerint, hogy egyként üssenek mindenkit.
Minden más irányba (pl Nyugati fele) Kordonnal és rendőr sorfallal le volt zárva a Bajcsi is, meg más utak is.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 09:52:39

@d.j:

Amit a székház ostromról tudni érdemes:

valasz.hu/itthon/folytatodott-a-gergenyi-per-73143/
K. Tamás a Fővárosi Törvényszéken saját korábbi vallomásával és a rendőrségi rádiókon rögzített beszélgetésekkel is ellentmondásba került. A 2006-ban még csak főhadnagyi fokozattal rendelkező férfit a székházostrom kezdete előtt vezényelték át a Szabadság térre. A feladata az volt, hogy 40 emberével a székház bejáratánál levő, tömegoszlatásban járatlan, hiányos felszerelésű baranyai századot erősítse. Ám az egyre erőszakosabb tömeg elől bemenekült az épületbe. Onnan egységével később többször igyekezett kitörni, végül- parancs és engedély nélkül - a Nádor utcai kijáraton távozott.
...
Korábbi szavaitól eltérően most ő is úgy emlékezett, hogy M. Gábor volt a parancsnok, aki részletes utasításokat adott a beosztottjainak. Ehhez képest a bíró hosszan sorolta, mi minden szól ez ellen. A rádiós naplók szerint mindenki M Gábort kereste, de hiába. A bajban segítség nélkül maradt rendőrök, a székház feladása, miközben a szomszéd utcában rengeteg rendőr várakozott tétlenül.

jogaszvilag.hu/rovatok/napi/ellentmondasos-a-rebisz-tiszt-vallomasa
"A vádlott a bíró kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány akkori közbiztonsági helyettese "izgatott lett", amikor megtudta, hogy a kiképzésre érkezett baranyai és borsodi rendőrök közül többeknek nincs védőfelszerelése, ám a budapesti főkapitány helyettese így is a helyszínre vezényelte őket."
"A vád szerint a század parancsnoka jelentette ugyan az ötödrendű vádlottnak, hogy védőfelszerelésük hiányos, de M. Zoltán - bár lett volna módja a hiányok pótlására - nem intézkedett."

hu.wikipedia.org/wiki/Az_MTV-sz%C3%A9kh%C3%A1z_ostroma
a székházat védő rendőri erők parancsnokának, Mittó Gábor alezredesnek időközben nyilvánosságra került és parancsmegtagadást is kilátásba helyező, feletteseivel folytatott belső rádiós beszélgetéseit.
2010 augusztusában derült ki, hogy készült egy másik jelentés is, amelyet a Gyurcsány-kormány titkosított. A vizsgálatot az ORFK részéről Árvai László és Volter Zsolt alezredesek, valamint Molnár János őrnagy végezték.[24] A jelentés szerint a késedelmes riasztás miatt megállapítható Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány személyi felelőssége. A jelentés bűncselekmények (parancs iránti engedetlenség és elöljárói intézkedés elmulasztása) és fegyelmi vétségek sorát tartalmazza, amelyet a rendőrség vezetői elkövettek. A vizsgálatok eredményei alapján egyedül Mittó Gábor ellen indult eljárás és őt elmarasztalták.

d.j 2017.02.15. 10:26:29

@Ballib cenzúrázók réme 24: De vazze, akkor a fidesz miért ott tartotta a gyűlést? Ha a szent Orbánnak annyira fontosak lennének a hívei, akkor elment volna máshová. De nem csak azért is ott tartotta és beáldozta a híveit. Orbán egy gennyláda. Ahogy az éles lőszer használatát követelő fideszes szarzsák is. Most gondolj bele egy kicsit, habár tudom, hogy ennyi gyűlölettel, amennyi benned van nehéz, de annyira nehéz elfogadni, hogy ez a kettő dolog nem volt véletlen? Gyucsány többször is hibázott. Hibázott az öszödi beszéddel és azzal, hogy hagyta hogy nylvánnosságra kerüljön elé. Mai napig nem értem, hogy lehettek ennyire naivak. Hibázott, hogy nem mondott le azonnal és hagyta, hogy ezt a fidesz kiaknázza és tudta az aknamunkát folytatni még 3 évig ellene stb. De egy biztos, hogy se Ő se Gergényi nem adott parancsot arra, hogy lődözzék ki a szemét bárkinek. A fidesz által vezetett ügyészség ennyit tudott összeizzadni közel 10 év után, hogy egy hiányos védőfelszerelés, meg alkalmatlan parancsok a helyszínen, és ezért Gergényi felelős vagy sem. Vicc.

konrada 2017.02.15. 10:31:58

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Ki vitatkozik azon, hogy a politikusok lopnak???
Ez egy ilyen szakma. Ki az Alstromon, ki Mészároson keresztül, de nem azért maradtak a pályán, hogy ne tegyék.

Én csak annak a mértékén vitatkoztam, hogy te egy az egyben a kifizetett pénzt ellopottnak tekintetted, míg a valóság az, hogy abból azért állami érték is lett a "demokratikus költségként" átalakult magánértéken kívül.

Valdemort meg passz.
...bár mintha a történet arról szólt volna, hogy csak akarta a közpénzt lenyúlni, mert a bili azért borult ki, hogy a "demokratikus költségeket" megelőlegezve fizetők nem jutottak hozzá a megbízáshoz, így állami pénz (bizonyítottan) Voldemort esetén 0%
Te jössz!;))

konrada 2017.02.15. 10:35:11

@d.j:
Igen. Mert fényképek, felvételek sokasága bizonyította, hogy hiányos felszerelésük egyik leglátványosabb bizonyítéka a kötelezően viselendő azonosítók hiánya volt....

$pi$ 2017.02.15. 10:36:33

@d.j: "Az öszödi beszéd kiszivárogtatásával és szándékos félreértelmezésével"

Ó, igen, mert azt rohadtul félre lehetett ám érteni. Annyira volt egyértelmű, hogy a legbuzgóbb gyurcsány hívőnek is évekig tartott mire kihozta, hogy a kis kedvence nem kúrt el mindent a felismerhetetlenségig. Közismert indexes trolloknak is hónapokon keresztül kellett törni a fejüket hogyan hozzák ki ebből, hogy a fecó nem hazudott éveken keresztül. :D

konrada 2017.02.15. 10:37:10

@d.j:
...nézd, most is szoktak szólni, hogy ne ott sipoljanak lehetőleg, ahol akarnak, de ettől még nincs se vipera, se véresre verés...

ostvan1 2017.02.15. 10:49:14

Egy kicsit másként értelmezném az ismert tényeket: A TV-székház ostromakor 123 rendőr sérült meg. Elsősorban azért, mert a támadók tudták, hogy hol hiányos a rendőrök védőfelszerelése (a sípcsontjukon), hiszen volt köztük rendőr, aki "tájékoztatta" a többit, hova dobják a köveket. A támadás felbújtója ismert, Toroczkay László, ma Ásotthalom polgármestere, soha nem vonták büntetőeljárás alá. A rendőrt aki arra buzdította a támadókat, hogy a székházat védő rendőrök lábát dobálják, soha nem is keresték. Fentebb írta egy senki, hogy "Az ország kormánya saját népére uszított beazonosíthatatlan karhatalmistákat". Ez a fideszes terelés. A valóság sokkal csúnyább, a valóság egy részletesen kidolgozott ördögi terv volt: Ráuszították a fizetett balhézókat a TV-székházra. Az ottani gyenge rendőri egységből sok közrendőr megsérült. Ez a testületben hatalmas felháborodást váltott ki (tudom, beszéltem erről több rendőrrel), és készültek a "visszavágóra" (nem kellett őket uszítani). 2006. október 23-án úgyanazok a fizetett balhézók (focistadionok környékéről) tovább provokálták a rendőröket, akik kénytelenek voltak belemenni a csatákba. Az egész balhét kitervelő személyek célja az volt, hogy a harcok elharapódzásának eredményeként lesznek halottak, de legalább súlyos sebesültek és Gyurcsánynak majd le kell mondani. Ehhez képest egy baleset minősítésű szemsérülés volt a legsúlyosabb (a kecsöppel leöntött fideszes képviselőt - érdekes - nem hordozták körbe!).
Ami az üggyel kapcsolatosan nekem fontos információ, hogy 1956 ötven éves megünneplésére Magyarországra, Budapestre ellátogatott 48 államfő, kormányfő, nemzetközi intézny vezető, nagykövet,, stb kközül egyetlen egy sem tette szóvá,, hogy a magyar rendőrség intézkedése jogellenes, vagy a nemzetközi gyakorlathoz képest aránytalanul szigorú, stb lett volna. Ez csak a fideszesek szerint van így.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 10:49:47

@konrada: "a politikusok lopnak"

Ez ökörség, a habonymédia hazugsga. Nem lopnak a politikusok. A fideSS lop.

"Én csak annak a mértékén vitatkoztam"

A fideSS az MSZP-nél hatékonyabban lop, mondjuk, míg az MSZP az autópálya építés 1000 M forintja helyett 2000 M forintot költ, abból 100 M-t visszakap, de 1000 M kárt okoz, addig a fidesz az Öveges programban 1000 M-ból 100 M-t a beszerzésekre fordít, 800 M-t visszakap, és 900 M kárt okoz. Tehát a fideSS 89% hatékonysággal lop, szemben a MSZP 10% hatékonyságával, ami akár üdvözlendő is lehetne. Csakhogy a fideSS nagyságrendekkel több kárt okoz, a nagységrendekkel többet lopás mellett!!!

morph on deer 2017.02.15. 11:00:24

@$pi$:
"nos igen, de nem egy szem méretű cél volt, hanm sok ezer szem méretű cél. de tudom, csak trollkodsz."

Hát hogyne :)
Az viszont számodra is világos, hogy mozgás közben szándékosan, ha beleszakad sem találja el pont a szemét valakinek, aki szintén mozog.

Tehát a szándékosságot lehet ejteni.
Ugyabebből következik, hogy bár 'szemkilövés' történt, 'szemkilövetés' nem!
Az áldozat szem-pontjából ez vigasztaló, de legalább igaz.

morph on deer 2017.02.15. 11:01:44

@morph on deer:
"NEM vigasztaló" lett volna, ha el nem cseszem! Elnézést!

konrada 2017.02.15. 11:10:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
...amikor leírod azt, hogy "a politikusok nem lopnak", onnatól kezdve nemtalálom értelmét a további polémiának.
...inkább hagyom: ha akad aki képes ilyent leírni meggyőződéssel, az maradjon is meg ebben a hitében, mert oly sokan vannak a cinikus-realisták, hogy kár volna számukat növelni egy hívő ember megrontásával...

6.Lenin 2017.02.15. 11:13:06

@ostvan1:

Ez a te verziód.

Tv-ben követtem végig az eseményeket. Több, mint 1 órát állt a "csata" a Rákóczi úton, aztán hirtelen megindult az egész. Többször is voltak ilyen szünetek.

A "szünetekben" a rendőrség semmit nem tett a "provokátorok" ellen, simán elsétáltak mellettük, meg sem próbálták kiemelni őket. Máskor viszont remekül működött a "sünözés".

Egész idő alatt a tv hivatkozott Gyurcsány F-re, hogy folyamatosan tárgyal a rendőrség vezetőivel.
Gondolom néha kiadtak parancsokat is, hisze megindultak az akciók, tehát valóban lehetett közben valamiféle helyzetértékelés is, vagy kivárás valamilyen várt eseményre, és amennyiben az nem jött össze, a rendőrség provokált.

Nyilván ezeket soha nem fogjuk megnyugtatóan megismerni, mert talán egyik oldalon sincs erre szándék sem. bármire lehet így hivatkozni a másik ellen, és talán az a döntő, hogy kié hatásosabb. A Fideszé látszik annak, hiszen Gyurcsányék belebuktak. Talán ez felülír mindent.
Különben sincs még akkora rendőri állomány, hogy le lehetne cserélni mindenkit, apró lépésekben lehet még csak "tisztogatni", nincs naprakész elit egyik oldalnak sem.
Szerintem. Ez pedig az én verzióm. A felvételekkel igazolható is részleteiben.

konrada 2017.02.15. 11:15:20

@morph on deer:
Azért ne kezdj fegyveres ámokfutásba azzal, hogy úgyis találsz egy olyan ügyészt, aki majd kiment, hogy nem lehet a vád szándékos emberölésnek nevezni azt - s ezzel felmentésed javasolva - , ha te csak úgy találomra lövöldöztél fejmagasságban egy tömegre....

...persze a remény hal meg utoljára, hátha kifogsz egy olyant, mint te vagy...;))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 11:15:34

@konrada: "nemtalálom értelmét"

Hazudtál egy vastagot, nem jött be, van az úgy.

Leylandi 2017.02.15. 11:17:14

@Scorpion Mecca: "Hogy utolag megallapithasd hova is celzott ahoz egy a rendor szemeben levo kameran kersztul kellt volna nezned."

Na EZ az a típusú okoskodó félremagyarázás, amiről elsőre ordít, hogy bérmosodában találták ki, a rendőrök mentegetésére.
A külső ballisztika egy sörétesből 20 méterre kilőtt gumigolyónál semmit nem játszik, azzal inkább akkor érdemes foglalkozni, ha golyós fegyverből, többszáz méterre, nehézfém lövedékkel lőnek. A könnyű, tömegéhez képest nagy felületű gumigolyó úgy repül, mint a tollaslabda: gyakorlatilag egyenesen megy 60-80 méterig, aztán meredeken beleáll a földbe. Ami tök irreleváns egy 10-20 méterről a tömegbe lőtt golyó esetén! (Arról most ne is beszéljünk, hogy a fegyver ívelt agynyaka okán a tus vállnak támaszkodó része lejjebb van, a csőtengely viszont majdnem szemmagasságban.) Ha az 1,90 magas marha vízszintesen tartja a shotgunt és 10 m-ről vaktában az 1,70 átlagmagasságú tömegbe lő, ott evidens, hogy semmit nem törődött a rendőrség "elsősorban lábra lövünk" elvével, nemcsak hogy tudatában volt annak, hogy BÁRMELY létfontosságú testrészbe belelőhet, de kimondottan törekedett is rá!
A többi csak ótvar duma, annyit se ér a süketelésed, mint a két szelet párizsi, ami jár érte, hitvány bérenc!

KÖVETELEM, hogy hozzáértő hülyéket küldjenek!!! Ne ilyen ostobákat, mint te, mert ez sértés a manipulálni akart tömegek számára! Legyen követelmény a bértrolloknál is az érettségi, és kapjanak legalább minimálbért, hogy el lehessen várni cserébe némi hozzáértést is!!!
Szánalom, ami itt megy, komolyan...:-(

morph on deer 2017.02.15. 11:17:34

@d.j:
"...De nem szóltak, ellenben a rendőrökkel, akik már több héttel előtte szóltak a fidesznek..."

A gyűlés folyamán többször is beszéltek a szervezőkkel, hogy figyelmeztessék a közönséget, de ez nem történt meg, mivel Orbán még beszélt. A Rákay (ál)nevű kurvaanyázós "nemzethy" kincsünk volt a műsorvezető - a vélemények eltérnek, hogy nála akadt-e el az info, mert elvileg neki kellett volna jelezni Orbánnak, beszéd közben.
Mondjuk nehéz elképzelni, hogy ne tudta volna egyébként is, hogy gáz van, mert már a beszéd megkezdése előtt nyilvánvaló volt, hogy mi lesz ebből.

Valahogy mindig kimaradnak azok a hangfelvételek, amelyek a különféle csoportok vezetői között zajlottak. Ami ebből érdekes az "... az Astoria felé menjetek ... az Astoria felé! Húzzátok magatokra a rendőröket..!"
Ez nyilván a Mosad akciója lehetett, csakúgy, mint a tank elindítása meg a rombolás.
Egyébként is, ez mind rendjén való volt, csak a "liberálisok ráküldték a rendőrséget saját nemzetükre, stb." - mint tudjuk.

6.Lenin 2017.02.15. 11:24:18

@Leylandi:

Gondolom láttál már nyugati tv által közvetített hasonló eseményeket.
Ott nem nagyon láttam "célozni" a tömegbe lövő rendőröket, kivéve, hogy az a szándék valójában.
A 2006-os eseményeknél a rendőrök céloztak, fejmagasságban. Valószínűleg szándékosan. A kérdés lehet az, hogy ezt parancsra, vagy szabad akaratból tették

6.Lenin 2017.02.15. 11:27:32

@morph on deer:

Igen keményen "küzdesz" valamiért. Kit szeretnél meggyőzni? Önmagad?

morph on deer 2017.02.15. 11:28:09

@konrada:
"találomra lövöldöztél fejmagasságban egy tömegre"

Eltévedtél kissé.
Arról beszélek egyfolytában, hogy felesleges hülye kitalációkkal dúsítani, az épp elég ami igaz!
Az meg egyáltalán nem, hogy "fejmagasságban" lövöldöztek tömegoszlatás alkalmával az egyébként profi és felkészült rendőrök!
Lényegesen kissebb esélyed van úgy eltalálni bárkit, ha gondolkozol, te is felfogod.
És azt is mondtam, hogy ettől még igencsak megtörténhet, hogy fejen találnak valakit, akkor is, ha nem az volt a cél!
Ez ugye nem ment fel senkit semmi alól, csak világosabbá teszi a helyzetet és esetleg megóv a mesevilág belekeverédétől.
Bőven elég az ami valóban igaz ahhoz, hogy világos legyen: a rendőrök messze nem voltak a helyzet magaslatán, hogy úgy mondjam.

6.Lenin 2017.02.15. 11:36:30

@morph on deer:

Azon lehetne vitázni, hogy a fegyvert használó rendőrök ismerték-e a kezükben lévő fegyvert, annak hatását, következményeit, de mivel célzott lövéseket adtak le, az ártó szándék vitathatatlan. Mindenképpen sérülést akartak okozni.
A másik kérdés ezzel adott, hogy ezt parancsra tették, vagy csak úgy hobbiból.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.02.15. 11:37:07

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Vélhetően azt a parancsot, ami az ellene tüntetők módszeres rommá verésére kiadott soha nem fogja hallanai senki semmilyen fórumon.

Viszont tudjuk hogy megtették."

A Gyurcsany azokban a napokban, buszken nyilatkozta, hogy folyamatos kapcsolatban volt a Gergenyivel. Tehat akar konkret parancsot is adhatott, a tomegbelovetesre. De az biztos, hogy tudott rolla, hogy lovik az embereket.

6.Lenin 2017.02.15. 11:40:29

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk:

Már az események alatt is nyilatkozta.Látható is volt a várakozás, aztán hirtelen-nyilván parancsra-megindultak. Tehát valakik helyzetértékeltek és parancsokat adtak.

konrada 2017.02.15. 11:51:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Tényleg nem.

Ezért hagytam rád.

De úgye nem baj, ha nem állok melléd ezek után azzal, hogy nem tolvajok a politikusok?

...inkább vállalom a beégést, és hagyom, hogy te ennek az alapvetésnek legyél a hírdetője, akár azzal a fejszöveggel is: hogy ez annyira igaz, hogy ezen állításoddal már konrada sem akart vitatkozni!

konrada 2017.02.15. 11:55:15

@morph on deer:
hát pont ez írtam én is, hogy egy mozgó tömegbe a fejmagasságba leadott lövést nem lehet célzottnak tekinteni, de úgy sem, hogy nem volt az szándékos...

...persze megmagyarázni lehet, csak kell legyen olyan is, aki elhiggye....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 12:00:06

@konrada: "vállalom a beégést"

OK. Akkor most már elengedheted. Van mág ezer hazugság, amit tolhatsz.

morph on deer 2017.02.15. 12:06:11

@6.Lenin:
"A 2006-os eseményeknél a rendőrök céloztak, fejmagasságban. Valószínűleg szándékosan"

Nem ugyanaz a "riot gun", mint ott.
Aki egész pályafutása alatt csak vállhoz fogott fegyverrel lőtt, az gumilövedéket is úgy fog lőni.
Egyébként pl nyulat is vállhoz fogott fegyverrel lőnek, pedig nem túl magas...

Tévedés.
Nem "valakiért" hanem azért, hogy ne fordítva nézzük állandóan a dolgokat - azaz az események ismeretében kéne talán véleményezni a történteket és nem ilyen- vagy olyan oldali szemüvegeken át nézve. Azért próbálom felhívni a figyelmet arra, hogy valójában mi történhetett, mert szerintem a "helyesnek tartott" ügynek is sokat árt, ha túlzásokkal akarják még helyesebbé tenni.

Véleményem szerin egyébként az történhetett, hogy az egyik oldalon Orbán akart egy kis balhét, ami garantáltan és egyértelműen mellé állítja a közvéleményt, erre voltak jók a már jól bevált hangadók.
Az eredmény érdekében beáldoztak egy csomó ártatlan és balga fideszest, meg egy sereg rendőrt - akikről lehetett tudni, hogy most majd "nem hagyják" magukat.
Erre leginkább az utal, hogy még csak nem is figyelmeztették a közönséget, hogy mi történik és kerüljék el azt a környéket, holott az ünnepély szervezői pontosan tudták, hogy a rendőrség már "nem tudja tartani" a nyomulókat - többször beszéltek telefonon.

Mondjuk sikerült is.

A másik oldalon - bár számítottak rá, hogy megint lesz valami - még mindig nem léptek jól. A gyűlés biztosítása helyett a mozgó csoportokra koncentráltak, és úgy léptek, ahogy azok akarták. Ahelyett, hogy hermetikusan elzárták volna a két tömeget egymástól.
Ráadásul úgy tudom, hogy a rendezvényt a fidesz maga biztosította, tehát közvetlenül az Astoriánál relative kevesebb rendőr volt.
A másik oldalon meg dolgozott a visszavágási motiváció a TV-székháznál történtekért, amit számításba kellett volna venni.

Szóval nálam nem működik ez az angyalok vs ördögök megközelítés, sorry.

morph on deer 2017.02.15. 12:17:51

@6.Lenin:
"az ártó szándék vitathatatlan"

Hát azért lőttek, nem?
A fene se cáfolja, hogy "ártani akartak", naná, hogy azt, arra való a gumilövedék, hogy ne öljenek vele, de eleget "ártson" ahhoz, hogy ártalmatlanná tegye a másikat, és mindenképpen vegye el a kedvét a folytatástól.

Többedszerre mondom, hogy szerintem a gyakorlatlanság/felkészületlenség/fegyelmezetlenség nagyban hibáztatható abban, ami történt. Fegyveres tömegoszlatási tapasztalata ugyanis gyakorlatilag nem volt a rendőrségnek, így aztán ez lett belőle.

konrada 2017.02.15. 12:19:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Van mág ezer hazugság, amit tolhatsz. "

...szóval azt mondod, ezekben is álljak melléd, és kövessem a példád?;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 12:22:50

@konrada: "ezekben is álljak melléd"

Meglepnél vele. De én hiszek az emberekben. Ha abbahagyod a folytonos hazudozást, rendes embernek foglak tartani, előéleted ellenére.

konrada 2017.02.15. 12:26:27

@morph on deer:
...egyébként igazad van: hülye a magyar nyelv. Túl sokszor tesz jelzőket megvalósult cselekmény után az emberekre, miközben a szándékuk valószinűleg nem volt arra.

...így lett az ír gyerekgázolós, az asszonyverős vakkomondoros, Gyurcsány öszödi beszédes, a rendőrvezetők szemkilővetősek... miközben egyiküknél sem ez volt a terv, csak így sikerült...

konrada 2017.02.15. 12:29:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

...tudod, attól, hogy te másként tudod - mint például azt, hogy a poltikusok nem lopnak - attól nem biztos hogy a másik abban hazudik, legfeljebb szelektívek az információid, és a valóságot így nem vagy képes elfogadni...;)

morph on deer 2017.02.15. 12:47:21

@konrada:
"...egyébként igazad van: hülye a magyar nyelv. Túl sokszor tesz jelzőket megvalósult cselekmény után..."

Nem a nyelv hülye, inkább a használói.
Amit említettem az a kilövő-kilövető igék közötti különbség, aminek megértéséhez a jelek szerint nem elég fideszesnek lenni...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 12:48:25

@konrada: "másként tudod"

Ha hazudsz, az nem más vélemény, nem altrnatív valóság, hanem hazugság.

6.Lenin 2017.02.15. 12:55:50

@morph on deer:

"Véleményem szerin egyébként az történhetett, hogy az egyik oldalon Orbán akart egy kis balhét"

Ez a te verziód.

Én meg azt mondom, hogy Gyurcsány akart valamit, a rosszul sikerült "ősződi" nyilvánosságra hozatala után, tanulva az eseményekből.

Én egyik oldalon állókat se tartom hülyének, csak másak az érdekeik.
Gyurcsány(és a mögötte állók) nem hülye, csak beteg. Nem látja át hosszútávon a következményeket.

Természetesen mindkét vélemény mellett vannak érvek, attól függően, hogy mit emelünk ki belőle, de az egészet , összefüggéseiben nézve az én érveim közelebb állhatnak a valósághoz, mert logikusabbak is. Természetesen szerintem.

Ismerve a te oldalad érvelési technikáját is, ami abból áll, hogy akár nyíltan vállalják, inkább nézzék őket hülyének, mint bűnösnek...

Bajnai...nem értettünk hozzá
Gyurcsány, Bajnai, Demszky semmiért se felelősek ami az általuk irányított kormányban, szervezetben, bármiben történt. A rosszért főleg nem.

Orbán az elmúlt 30 év időjárásáért is személyesen felelős.

Azért így elég nehéz bármit is komolyan venni, még ha te harcolsz is értük.

konrada 2017.02.15. 12:57:34

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Igaz. De ezt nem akartam így leírni egy olyan naív léleknek, aki szerint hazugság az, hogy lopnak a politikusok. Ezért írtam azt, hogy nálad túl sok az alternatív valóság, nem pedig azt, ami...;))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 13:05:27

@6.Lenin: "Orbán akart egy kis balhét"

Nyilvánvaló.

Lehet emútnyócévezni, gyurcsányt a megtestesült patás ördögnek lefesteni, még ha nagyon elúlzod is, megérdemli. Olyan hülyeséget, hogy maga ellen akart zavargásokat már ne mondjál! Tele van a fidesz troll kézikönyv gyurcsányellenes szólamokkal, válogass közülük!

6.Lenin 2017.02.15. 13:07:02

@konrada:

Szerintem a cicus szándékosan provokál, generálva a lehető legtöbb hozzászólást ezeken a blogokon. Ugyanazokkal a panelekkel operál, hogy a másikat válaszadásra kényszerítse. Szinte szóról szóra minden blogon követhető a technikája. Ezt alkalmazza Tibi! Pamut,ő és még néhányan, bár lehet ugyanaz van a nevek mögött. Már régebben figyelem a pacákot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 13:11:50

@6.Lenin: Kutya vagyok, és az említett hazafiakhoz semmi személyes kötődésem nincs a mérhetetlen tiszteleten kívül.

6.Lenin 2017.02.15. 13:24:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Nézd cicus, én tojok rá, hogy te mit csinálsz 1, vagy akárhány néven, csak tettem 1 észrevételt.

ostvan1 2017.02.15. 13:47:03

@6.Lenin: A részletek tekintetében igazad van. Az természetes, hogy voltak közben kiadott parancsok. Viszont - mivel a rendőri állományban (vezetői szinten is) voltak fidesz szimpatizánsok - egyik ilyen utasításról sem derült ki utólag, hogy törvényellenes lett volna.
Amiről én írtam, az orbánék mesterterve volt, amit bármi áron végigvittek, arra számítva, hogy lesznek akár halálos áldozatok is.
Nyilván a kormányoldalon is tudtak az utcai készülődésről, tehetségükhöz-tudásukhoz képest fel is készültek. Valószínűleg az eligazításokon elhangzott (a vezetőknek el kellett mondani) hogy a látható sérüléseket mindenáron kerülni kell. Ezt értette az állomány tudták kezelni.
Az eredményt láttuk. Az igazság akár úgy is megvalósulhat, hogy mindkét félnek igaza van, amikor a másikról beszél.

6.Lenin 2017.02.15. 14:15:52

@ostvan1:

Azért azt, hogy 1 irányító csapatban az egyik halottakat szeretne, a másik meg minden sérüléstől mentesen szeretné levezényelni a mókát, úgy, a másik még csak ne is gyanakodjon?
Ez 1 nagyon okos, vagy hülye csapatot feltételezne. Szerintem nem volt ez ennyire bonyolult akció.
A szivárogtatással 1 vesztésre álló önkormányzati választáson próbáltak fordítani (akkori konteo szerint Gál J. Zoltán ajánlotta Fletónak az igazságbeszéd nyilvánosságra hozatalát) Rosszul számoltak. Szerintem a rendőri vezetés 1 része volt csak beavatva. Néhány hangfelvétel is ezt bizonyítja, és az is, hogy volt kiképzett,felfegyverzett egység is készenlétben, akik nem lettek bevetve, de elő voltak készítve.
az okt. 23.-i már más elképzelés szerint volt előkészítve. Már 1 héttel előtte vezényeltek vidékről rendőröket (válogatva) Bp-re. Lehet, hogy voltak titkos infók, ez eddig nem derült ki.

A Fidesznek nem volt semmi érdeke még akkor egy előrehozott választás kikényszerítésében. Szerintem még nem is nyertek volna.
Orbán eddigi húzásait figyelembe véve ez 1 nagy baklövés lett volna, de nem szokott ilyeneket csinálni.
Gyurcsány inkább rögtönöz, figyelmen kívül hagyva a várható következményeket.

Azt el tudom fogadni, hogy ismerve a már megtörténteket, mindkét oldal igyexik menteni a menthetőt, illetve kihasználni a maga számára.
Talán ezért is zavaros még mindig, mert senkinek sem érdeke a tisztázás, pontosan ebből kifolyólag. Kiderülne a bűnösség, illetve elvesznének az előnyt jelentő akár csúsztatások is.
Lehet nem is fogunk ebben tisztán látni soha, lassan már érdektelen is lesz, hiszen nem játszik szerepet egy újabb győzelem eléréséhez.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 14:26:32

@6.Lenin: "A Fidesznek nem volt semmi érdeke még akkor egy előrehozott választás kikényszerítésében."

Érdeke, nem érdeke, ezerrel pedálozott érte.

"Szerintem még nem is nyertek volna."

Hogyne nyertek volna? 2010-ben is még emiatt nyertek.

konrada 2017.02.15. 15:14:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
...amiatt nyertek, mert az előző kormányzat elqrta. "nem kicsit, nagyon."

Leylandi 2017.02.15. 15:52:56

@6.Lenin: "nyugati tv által közvetített hasonló eseményeket.
Ott nem nagyon láttam "célozni" a tömegbe lövő rendőröket"

Azokkal a fegyverekkel nem is lehet. Ott nem éles fegyverből kilőhető kicsi, 1,8 cm-es (így húsba is behatoló) gumilövedéket, hanem 4,5 centis nagy gumigolyót használnak, ami csak felületi zúzódásokat okoz (mondjuk azt aztán elég látványosat). Az is megérne egy vizsgálatot, hogy itt nálunk miért használnak még éles fegyverből kilőhető ilyen, köztudottan mélyre is behatoló lövedéket, ezeket ki engedélyezte, és kinek az engedélye továbbra is rendszerben tartani. A szemkilövésen kívül mi lenne, ha Balf.sz II. Sándor tizedes véletlenül összekeverné a zsebében lévő gumis és éles lőszereket? Nem hiszem, hogy a rendőröknél éleslőszer egyáltalán nincs ilyenkor...

" rendőrök céloztak, fejmagasságban. Valószínűleg szándékosan. A kérdés lehet az, hogy ezt parancsra, vagy szabad akaratból tették"

Ezt könnyű eldönteni. Ha csakúgy maguktól tették volna, felettes utasítás ellenére, már rég elmeszelték volna őket érte. Ők nem a Szabad Bélyeggyűjtők Köre, hanem egy szigorú, fegyveres testület tagjai!
Több ilyen lődözős személy kiléte ismert videók alapján, úgyhogy nem lett volna akadálya. Csak nem csukhatták le, mert rögtön elköpte volna, kinek a parancsára tette, amit tanúsított volna a másik kétszáz rendőr is.

6.Lenin 2017.02.15. 16:13:16

Igen, ha valaki simán logikusan kezd gondolkodni, néhány perc alatt el tudná dönteni ezt az egész kérdést.
Már csak arra kellene találni logikus választ, hogy ez miért nem így történt eddig?
Talán valamiért egyik oldalnak sem érdeke? (bár erre már írtam 1 spekulációt)

6.Lenin 2017.02.15. 16:19:24

@6.Lenin:

Bocs, de közben elolvastam miről is szól a poszt (a keresősávban),aztán beugrott valami.
Talán az egyik oldal szeretné, de a másik+ igazságszolgáltatás meg nem. hirtelen beugrott néhány ügy ítélete. Lehetne találni benne logikát is. Minde1.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.15. 16:51:04

@konrada:

"hát pont ez írtam én is, hogy egy mozgó tömegbe a fejmagasságba leadott lövést nem lehet célzottnak tekinteni, de úgy sem, hogy nem volt az szándékos..."

A célzott és a levegőbe leadott lövés között van még pár árnyalat. Nem kell katonai főiskolai végzettség annak belátásához, hogy ha egy ezerfős tömegbe célzás nélkül belelövetnek fejmagasságban, akkor a lövedék jó eséllyel valakit fejen vagy nyakon (mert addig ugye távolságtól függően esik a lövedék) fog találni.

$pi$ 2017.02.15. 17:01:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "ha egy ezerfős tömegbe célzás nélkül belelövetnek fejmagasságban"

A felvételek szerint a fegyvert vállgödörbe illesztve, fejmagasságba tartva lőttek. Ez nyilván célzott lövés, nyilván nyitva volt a rendőr szeme, amikor leadta a lövést.

De! Ha nem célzott lövés, akkor még nagyobb gáz, milyen lenne már, hogy célzás nélkül lövöldöznek az emberek irányába? Az, hogy "fejbe lőtte ugyan, de nem oda célzott" egy rendőrnél nem mentség, hanem éppen, hogy vád.

Scorpion Mecca 2017.02.15. 18:15:24

@Leylandi:
Mosdassa oket a halal, az!
"vízszintesen tartja"
HA vizszintesen tartja, de ezt nem lehet megallapitani mert.. lasd elozo hozzaszolasomat.
"ott evidens"
Mondodom nemaz csak a fejedben. Lasd elozo hozzaszolaszom.
Amugy a linket csak peldanak raktam. Ha tudsz valami jo online forrast a gumilovedekek ballasztikajarol kuld mar el legyszi.
Amugy ballasztika mindig van, meg ha csak egy centit repul a lovedek akkor is, plane huzagolatlan csobol, gumilovedek, ami az erohatas kovetkezteben megvaltoztathatja alakjat (mert rugalmas alapbol).
Es meg csak nem is BERmosdatas, ful sajat szorgalombol.
Es ha erdekel erettsegim is van meg 3 okj-s vegzettsegem plussz most jelentkezek egyetemre a uk-ban. :)

6.Lenin 2017.02.15. 18:19:16

@Scorpion Mecca:

"Es ha erdekel erettsegim is van meg 3 okj-s vegzettsegem plussz most jelentkezek egyetemre a uk-ban. :) "

Napi 12 óra mosogatás után ez nem semmi, gratulálok.

Scorpion Mecca 2017.02.15. 19:17:00

@morph on deer:
Ez tudom kocsogseg.......
"szem-pontjából"
....de LOL.

Scorpion Mecca 2017.02.15. 19:19:39

@Scorpion Mecca:
Csak ugy nyolc, Es ugy kb csak 3 honapig mosogattam. Bar neha beugrok, ha valaki kiesik, hat na nem mindenki tudja tartani a lepest azsiakkal.
Tudom hogy basztatni akrsz csak nagyjabol leszarom, mert en nem vetem meg a tisztesseges ketkezi munkat.

6.Lenin 2017.02.15. 19:28:45

@Scorpion Mecca:

Gondolom nekem írtad, nos tényleg, de csak azért mert 1 névtelen felületen dicsekedni a diplomák számával kicsit (se) furcsa nekem. Tök mind1 mit csinálsz a valós életben, és hol, mit írsz itt, szerintem az a lényegesebb. Bocs.

morph on deer 2017.02.15. 19:33:57

@Scorpion Mecca:
Szerintem is az, bár nem volt fazekas a családomban.
Viszont legalább 'emberi erőforrás miniszter' sem vagyok... :(

Scorpion Mecca 2017.02.15. 19:40:52

"A felvételek szerint a fegyvert vállgödörbe illesztve, fejmagasságba tartva lőttek. Ez nyilván célzott lövés, nyilván nyitva volt a rendőr szeme, amikor leadta a lövést."
Igen pontosan, ezt jelenti hogy celzott loves mert ahhoz a szemeddel kel atnezni a nezoken es fedesbe hozni a celpontot a celgombel.
De ebbol nem kovetkezik az egyertelmuen hogy fejmagassagRA lott. Nem celzottan vaktaban lovoldozni meg meg veszejlyesbb lenne mert akkor kevesbe befolyasolhatod hogy megy a loszer ezert veletlen szemre is mehet.

Scorpion Mecca 2017.02.15. 19:44:19

@6.Lenin: Nem emlitettem diplomat csak OKJ kepzest, anno aszt hiszem csak technikumnak hivtak. Csak azert irtam mert valaszul egy hozzaszolasomra, egy masik hozzaszolasban valaki erettsegit emlegetett minimum kovetelmenynek. :)

Scorpion Mecca 2017.02.15. 19:46:48

@morph on deer:
Ugy ertettem hogy az kocsogseg hogy en ezen felrohogtem. De tenyleg.

6.Lenin 2017.02.15. 19:54:30

@Scorpion Mecca:

Én akkor is el tudom fogadni a hozzászólásodat, ha tényleg csak mosogatsz, OKJ-k nélkül. és akkor se, ha 3,5 OKJ-d van, de marhaságot írsz. Maradjunk ennyiben. Más a lényeg, nekem.

Scorpion Mecca 2017.02.15. 20:05:31

@6.Lenin:
Esetleg kifejthetned mit tartasz marhasagnak.

morph on deer 2017.02.15. 20:20:00

@6.Lenin:
"Azért így elég nehéz bármit is komolyan venni, még ha te harcolsz is értük."

Ezzel az a baj, hogy Gyurcsány akkor épp hatalmon volt, a Viktor meg még dolgozni is hajlandó volt - igen, a kezén melós kestyű, kezében villáskulcs! - azért, hogy ezt a hatalmat megszerezze, de legalább is megingassa. Ezért volt a Kossuth tér körbeszarása, a napi szintű performanszok - a Vekker Viktortól a Viktor sípjáig (fütyülőjéig?) minden létezhető eszköz bevetése.
Gondolom, azt csak nem akarod mondani, hogy a TV-székházat is a Gyurcsány támadta meg, miközben Tomvat álnéven kalapácssal esett neko a szabadságtéri emlékműnek a Hír TV lelkes asszistálása mellett?
Csak azért, mert ugyanazok az arcok, akik a TV székház körül is szorgoskodtak - teljesen spontán - jelen voltak 26-án is, az Andrássin is meg a Deákon is.
Miközben vadul és ugyancsak spontán módon "védték" a demokráciát - gondolom - a csőcseléktől, akiknek vezére "Gyurcsány" egy spontán módon épp nála levő akkumulátor segítségével elindított tankkal támadott rá a békeszerető fideszesekre...

A galád!

Minden tiszteletem mellett: kettőnk közül te felejtesz sikeresebben :)
Tudom, én "rosszabbul teljesítek" ezen a téren, szégyellem is magam emiatt...

6.Lenin 2017.02.15. 20:22:04

@Scorpion Mecca:

Mondjuk-hogy maradjunk a poszt témájánál-felvételek sokasága van ellenőrizhetően a neten, aztán vannak, akik olyan magyarázatokkal próbálkoznak, ami semmivel sem igazolható, csupán-legjobb esetben is-1 elfogult véleményként se nagyon lehetne figyelembe venni.
Pl nem az elkövetőről, nem a szándékról, célról, hanem az általa kibocsájtott fing illatának összetevői alapján vonnánk le bizonyos következtetéseket a mondat elején felsoroltakról. Remélem ezt is tisztáztuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.15. 20:23:28

@Scorpion Mecca:
@Leylandi:

Szerintem maradhatunk abban, hogy közelről tömegbe lőni célzottan és nem célzottan is óriási felelőtlenség. A nem célzott lövés esetében egyértelmű. De még akkor is, ha a célzott lövést lábra adják le, mert ha nem találja el valaki lábát, akkor a talajról - városban jellemzően kemény aszfalt vagy beton - felpattan és arcot/szemet sérthet.

Így aztán szerintem nincs is sok értelme azon összeveszni, célzottan lőttek vagy sem: mindkét esetben súlyos felelőtlenség volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 20:25:20

@Scorpion Mecca: Nagyon ráér itt trollkodni. A legtöbbször összefüggéstelen, részeg vagy zakkant, nem tudni.

6.Lenin 2017.02.15. 20:33:18

@morph on deer:

Ezt most nem értem. Idézel tőlem, aztán igazolod az utána írtakban, amiről írtam az idézetben.
Örüljek, hogy igazam van?

(olvasd el miket írtam ostván1-nel és Leylandi-nak, nem szeretném elismételni. amiket most írtál, azt komolytalannak tartom)

6.Lenin 2017.02.15. 20:39:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Célzott lövésnél a szándék szerintem mindent felülír. Egy fegyveres testület tagjánál pedig még az is, hogy parancsra, vagy önként tette-é.

Az adott időjárási körülmények, ballisztika, a szomszéd utcában lévő étterem aznapi ételkínálata csak egy védőügyvédnek adhatnak 5leteket, kimosni a célzott lövést elkövető védelmében.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 20:44:10

Az rendkívül vicces, hogy a fideSSfasszopó trollok lenácizzák a rendőröket, ha a gyurcsányelkúró alatt kegyetlenkednek a tüntetőkkel, és istenítik ugyanazokat, mikor az orbánelkúró alatt a ligetvédőkkel és a menekültekkel kegyetlenkednek.

6.Lenin 2017.02.15. 20:50:32

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Cicus, kimész? Ha itt szeretnél kakilni beleverem az orrod. Tudod, hogy ez a szokás cicuséknál, leszoktatási célzattal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.15. 20:58:11

@6.Lenin:

"Célzott lövésnél a szándék szerintem mindent felülír."

Igen és nem. Ha kimondottan sérülést akart okozni, akkor feltétlenül. Ám ha azzal védekezik, hogy csak lábra célzott, mégis szemet lőtt ki, akkor szerintem már nem írja felül a "szelíd" szándék a komoly sérülés okozását.

6.Lenin 2017.02.15. 21:09:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Látom kezded magad beleélni 1 védő szerepébe.
igazad van, az ügyész feladata pontosítani a cselekményt...

-Szem (fej) magasságban leadott célzott lövés...eltalálta a lövést leadó Élesszemű Béla tizedes mögött álló Izgága Ödön bal sarkát, akinek ezzel rövid ideig tartó fájdalmat okozott.
-Köszönöm ügyész úr.Öné a szó ügyvéd úr. Kérem fejtse ki védence érdekében a .....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.15. 21:17:51

@6.Lenin: Óóóó... itt egy újabb erős ember. Így neten keresztül.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.15. 21:24:36

@VaradiJanos: Ja, ezt ismerjük! Kampfer barátunk is kihívott egy kis eszmecserére az Őrsre. Hát elmentem a szokásos szabály szerint ő is haverokkal, meg én is. Aztán elhúztak, mert megláttak minket, négyen voltunk majd fél tonna. Mi csak azt láttuk hogy három csávó hirtelen megfordul és elhúz. Utólag azt írta hogy rendőröket láttak, azért léptek le.

6.Lenin 2017.02.15. 21:26:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Látom a cicus mégis csak kiment inkább, te meg bejöttél helyette.
Jól van köcsög, helyezkedj el kényelmesen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.15. 21:28:19

@6.Lenin:

:)

Röviden arról van szó szerintem, hogy annál van a nagyobb felelősség, akinél a hatékonyabb fegyver van. Ráadásul az sem mentség, ha nem tud jól bánni a fegyverrel.

6.Lenin 2017.02.15. 21:38:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Fegyveres testületről van szó. a legnagyobb felelőssége annak van, aki fegyvert ad mások kezébe és utasítja őket a használatára, vagy annak használatát rájuk szeretné hárítani. A többi részletkérdés a fegyvert használó védőjének feladata. A felettes felelősségét semmilyen körülmény nem mentheti fel teljes mértékben. Tovább háríthatja, hiszen neki is van felettese, de teljesen nem mentesítheti az sem, és a felettesét sem.
Szerintem.

Boross Bence 2017.02.15. 21:42:33

Újabb érdekes fejlemény a Quaestor-ügyben:

6.Lenin 2017.02.15. 21:43:00

@6.Lenin:

Talán még annyit, hogy mivel fegyveres testületről van szó, a szabályzat minden részletre kiterjed, függőségi viszonyok, mikor, mit, kinek, miként, milyen mértékben, stb

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 21:47:13

@VaradiJanos: "a kerekesszèkeitekkel együtt 500?"

Ismét jót mulattunk a rendkívül szellemes hozzászóláson.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 21:51:40

@Boross Bence: Sokat kell lopni. Ellopsz egy csokit, 10 év. Ellopsz százmilliárdokat, felfüggesztett megrovás.

A Madoffot bezárták egy életre. Nincs ezen mit tökölni. Szakértő mi a fasznak? Rábíztak kéccázmilliárdot, a pénz nincsen meg, mehet életfogytiglanra a börtönbe.

VaradiJanos 2017.02.15. 21:57:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Begurultàl? Ilyenkor kigurulsz a konyhába bekapni vmit idegességedben vagy átgurulsz anyucihoz panaszkodni?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 21:59:16

@VaradiJanos: Kérlek, hagyd abba! Annyit nevettem ezen, hogy fáj az oldalam.

VaradiJanos 2017.02.15. 22:10:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: elnézést, nem tehetsz az állapotodról, nem szabadna ezen viccelődnöm. Nem csoda, hogy itt a neten keménykedsz, hisz ez maradt neked. Ne haragudj!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.16. 09:10:48

@6.Lenin: Mi van öreg munkásőr? :-)) Még mindig szoktál álmodni, miközben olvasol?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.16. 09:12:11

@6.Lenin: Látom nagyon ismered a fegyveres testületeket. A davajgitár használatának szabályait is tudod?

Scorpion Mecca 2017.02.17. 01:58:19

@6.Lenin:
Nem, nem ertem. na hagyjuk.
süti beállítások módosítása