B1 blogcsalád



Orbán 5 legnagyobb hazugsága az évértékelőjében

2017. február 10. - nickgrabowszki

Az aktuális és fontos dolgokról, mint az olimpia, korrupció, olimpiai népszavazás, nem beszélt. Az oktatásról és az egészségügyről is csak érintőlegesen. De amit mondott, abban sem volt nagyon sok valóságtartalom.ovi_4.jpg

1. A miniszterelnök az mondta például, hogy népszavazással megtiltottuk, hogy valakit idegeneket telepítsenek Magyarországra.

Ezzel szemben a valóság az, hogy

  • senki nem akart idegeneket telepíteni Magyarországra,
  • de ha akart volna, se lehetett volna megtiltani népszavazással,
  • a népszavazás amúgy érvénytelen lett, tehát nem is tudott volna megtiltani semmit,
  • és még egy vacak, semmire se kötelező, politikai publicisztika-szerű jogszabály szöveget sem sikerült elfogadtatniuk utána.

2. Orbán azt is mondta, hogy a határkerítés építésével megvédte Magyarországot - és mellesleg Európát is - a migrációtól.

Ezzel szemben a valóság az, hogy

  • a migrációt Angela Merkel, illetve a uniós-török megállapodás állította meg,
  • az Orbán-kormány nemhogy megállította volna a migrációt, hanem maga szállította a migránsokat Európába. (Erről például itt írtunk bővebben.)

3. Azt is mondta, hogy igazi menekülteket Magyarország befogadja, például németeket, hollandokat, franciákat, olaszokat.

Tekintsünk most el attól, hogy a németek, hollandok nem jönnek Magyarországra, ellenben a magyarok mennek élni s dolgozni Nyugat-Európába, szóval az előbbieket nem is kell befogadni, nem kérnek menekültstátust, tehát nem is kell befogadnia őket. Orbán állításából az is következik, hogy 

szerinte Nyugat-Európában háború van, Szíriában meg nincs.

Ehhez csak annyit, hogy ez a kép nem egy nyugat-európai no-go zónában készült, hanem a szíriai Aleoppóban, amelyet a kormányerők ostromolnak orosz segítséggel:aleppo.jpg

4. Orbán szerint hét év alatt elérték, hogy 700 ezer új munkahely jöjjön létre.

Ez csak azért nem direkt hazugság, mert nem mondta, hogy Magyarországon jött létre ennyi munkahely. A teljes foglalkoztatás elérése úgy könnyű, hogy 

hétéves kormányzás alatt kb. félmillió magyar ment külföldre dolgozni és élni.

5. Orbán egész külpolitikai vízióját arra építette fel, hogy a nép, a választók fellázadtak a globalisták, az unionisták, a bürokraták és úgy általában az elit ellen, és mivel népek többen vanni, szavazatokkal le is fogják győzni az elitet.

Ezzel szemben a valóság az, hogy

  • az Egyesült Államokban Clintonra többen szavaztak, mint Trumpra,
  • Ausztriában a zöldek baloldali, liberális, centrista szavazók az államfő-választáson többen voltak, mint a szélsőjobboldaliak,
  • Németországban nem a szélsőjobboldal, hanem a szocdemek vették át a vezetést Merkel CDU-jától,
  • Franciaországban bár Le Pen a legnépszerűbb, az államfő-választás második fordulójában ki fog kapni az ellenféltől, bárki is lesz az.

Szóval nem a nép lázadt fel, csak a szélsőjobboldali választók vannak sokan, de a nem szélsőjobboldaliak még többen vannak. És ha a választási rendszer lehetőséget ad rá, össze is fognak a szélsőjobb (Orbán szerint "a választók", "a nép") ellen. 

Csak Magyarország van olyan szerencsétlen helyzetben, hogy a választók legnagyobb kisebbsége, és további pechünkre szélsőjobboldali kisebbsége határozhatja meg, ki kerüljön kormányra.

A miniszterelnök talán azért merte ezeket elmondani, mert abban bízott, és hogy választói zöme

  • teljesen tájékozatlan, bedől annak, amit tőle vagy propagandistáitól hall,
  • valamint a memóriája se a legjobb, és nem emlékszik már, mi volt itt tavaly, meg tavalyelőtt.

Mert amit viszont láthatnak és emlékezhetnek is rá, arról Orbán egy szót sem ejtett, pedig kampány van: nem mondta el,

hogyan fogják túlélni, ha sikeres lesz a közvetve, közvetlenül a politikája lényege, a nemzeti középosztály feltőkésítése (egyszerűbben: korrupció, rövidebben: lopás) ellen indított népszavazási kezdeményezés az olimpiai pályázat ellen.

Az olimpia=korrupció, helyette egészségügyre és oktatásra kellene költeni az 1000 milliárdokat - erről szól ma a Magyarországi közélet, és erről nem beszélt Orbán.

És még valamiről nem ejtett szót: amikor a diplomácia sikereket ecsetelte, és arról beszélt, hogy Putyin után Budapestre jön majd a kínai miniszterelnök és Netanjahu is, egy szót ejtett arról, mikor fog találkozni Trumppal, akihez pedig olyan nagy reményeket fűzött.

De aki elfelejtette meghívni a beiktatására, bár boldog-boldogtalan mehetett.

Egy látszik, nincs már szó Orbán-Trump találkozóról, az amerikai elvtársak nem kérik ki a bölcs magyar vezető tanácsait. Még nem nagyon látszik, hogy lesz ebből egy gyönyörű barátság kezdete.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6212245638

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Na kik menekülnek hozzánk Nyugatról? 2017.02.10. 21:09:38

A drága miniszterelnökünk ma megint ámokfutott egyet retorikailag a dunai őrhajókkal is védett, kordonokkal, rendőrökkel és belátást akadályozó emeletes buszokkal hermetikusan elzárt Várbazárban (így legalább érthető, hogy miért volt olyan fontos, hogy...

Trackback: Na kik menekülnek hozzánk Nyugatról? 2017.02.10. 21:04:31

A drága miniszterelnökünk ma megint ámokfutott egyet retorikailag a dunai őrhajókkal is védett, kordonokkal, rendőrökkel és belátást akadályozó emeletes buszokkal hermetikusan elzárt Várbazárban (így legalább érthető, hogy miért volt olyan fontos, hogy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

audishapi 2017.02.10. 17:03:28

Az a baj, hogy te még nem vándoroltál ki.

morpho 2017.02.10. 17:15:38

Csak a szokásos hazudozás. Odafigyel erre még bárki is?

Bambano 2017.02.10. 17:52:05

azt nem lehetne egyeztetni, hogyha merkel banya megállította a menekülteket, akkor kiket vertek meg a rendőrök a másik posztod szerint?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 17:59:51

" * senki nem akart idegeneket telepíteni Magyarországra,
* de ha akart volna, se lehetett volna megtiltani népszavazással,
* a népszavazás amúgy érvénytelen lett, tehát nem is tudott volna megtiltani semmit,
* és még egy vacak, semmire se kötelező, politikai publicisztika-szerű jogszabály szöveget sem sikerült elfogadtatniuk utána."

Faszé kell így elbonyoltani, hogy a fideSSfasszopók egy szót se értsenek belőle?

Tessék, a NÉP nyelvén: orbán kitalált magának egy futóverenyt, aminek ő hozta a szabályait, egyedül indult, erősen doppingolt, és a msodik helyet szerezte meg. Ennyit talán megértenek az agyhalottak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 18:03:26

"Azt is mondta, hogy igazi menekülteket Magyarország befogadja, például németeket, hollandokat, franciákat, olaszokat."

Melyik Univerzumból jött a csuti geci?

Szíjgyártó ötezer afgánt oroszországból. :))

arogán a tehetősebb terroristákból húszezret. :))

morpho 2017.02.10. 19:47:28

Azt is meg kéne mondani Orbán barátunknak, mert hogy hosszú harcra készül Brüsszellel, hogy Brüsszel mi vagyunk! Ez olyan, mintha Texas harcolna Washingtonnal, vagy BAZ megye Budapesttel! Ha egy EU tagállam vezetője nem tudja az országa érdekeit érvényesíteni egy olyan szervezetben, amiben mi is teljes jogú tagok vagyunk, hanem helyette hisztizik, akkor alkalmatlan és le kell mondani!

jágör68 2017.02.10. 20:01:58

Merkel NSA- spicli megállította a migrációt :DDD
Erről csak az ambercsempészek meg az olaszok- de még a görögök se hallottak :DD

Clintonnéra többen szavaztak- ja, 3 millió illegális bevándorló meg halottak :DD

Az oroszellenes f@szságokra már ki sem térnék- mert az alapvető egy CIA által megrendelt propagandaanyagban

jágör68 2017.02.10. 20:03:10

@Bambano:

BINGÓ :D

Valószínűleg ezeket a békés menekülteket:

www.youtube.com/watch?v=f0CF9c8B_3M

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.10. 20:07:53

Jól beszélt Orbán, végre már nem csak a csődről meg a nyomorról kell hallani, vagy arról hogy hazudtunk reggel délben meg este.

Budapest a kutyaszar városa 2017.02.10. 20:19:46

A felcsúti Ceausescu már megint segget csinált a szájából !

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 20:20:05

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "nem csak a csődről meg a nyomorról kell hallani"

Igen, kellemetlen lenne ha orbán a valóságról beszélne. Az évértékelő nem arról szól, hogy orbán bevallja, hogy hazudtak reggel, délben meg este.

morpho 2017.02.10. 20:26:09

@jágör68:
Nyilván Orbán kerítése miatt zuhant a korábbi év töredékére a menekültek száma! Bingó!

Skankhunt42 2017.02.10. 20:28:19

te, ha nem jönnek a migránsok akkor a mokány ápolt szakállú yard kit vert meg és melyik betegszívű fizikus brit akcentusához voltál totál hülye?

jágör68 2017.02.10. 20:28:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Agyhalott.
A Főnököd, Lopcsótány nem bevallotta-
a választások előtt, hanem után

- zártkörben LEBUKOTT.

Orbán nem ilyen amatőr. Másrészt nem is akkora sz@rházi mint az összes szoci tolvajminiszterelnök, együtt.

csabee.m 2017.02.10. 20:39:23

A kinagyított képeken látszik, hogy olyan alaposan megborotválkozott ,hogy megvágta az állát. Egyszóval hős vezérünk és viktátorunk a vérét ontotta a népért és a seggnyalókért! Vagy csak nem vette figyelembe az egyik parancsolatot: "Ne csinálj magadnak faragott képet..." -főleg ne legyél a saját bálványod!

morpho 2017.02.10. 20:45:57

@jágör68:
Az egy dolog, hogy náci vagy, de miért kell hazudozni? Tényleg ugyanannyi menekült jön, mint 2015-ben? Frankón?
A nap vakerja: " zártkörben lebukott"
Hogy mi?? :)) Nem értelem neki van! :))
Te buta náci!

morpho 2017.02.10. 20:47:48

@Skankhunt42:
Szerinted is annyi menekült jön, mint '15-ben? Tényleg?

mitis 2017.02.10. 20:52:26

Ennyi húgyagyú faszt még nem láttam csak itt.

Janossz 2017.02.10. 20:54:08

@csabee.m: Megvágta az állát? Az nem fájna.
Minket vágott meg, nagyon csúnyán, meg át is...Ez még fájhat neki.

lobaszopiatej 2017.02.10. 21:21:28

Orbán megmagyarázta miért tartunk pontosan ugyanott mint Gyurcsány idején (oligarchákat és holdudvarukat leszámítva).

Mer a soros-libsi-zsidóbérenc nyugat. Az a hanyatló kapitalista szenny!

Na, erre mondom, ez a hülye ország a feljebbvalóktól várja hogy szájába rakja az alamizsnát (= nem megy el Olimpia ívet aláírni hogy szavazhasson), aztán meg pampog hogy milyen szar neki, megint seggbebaszta az élet.

Zoltanzan 2017.02.10. 21:21:35

ÚJSÁGÍRÓK! Térjetek vissza ahhoz a régi szép szokáshoz, hogy miután megírtátok a cikket, LEGALÁBB EGYSZER OLVASSÁTOK EL ÚJRA, HOGY MIT ÍRTATOK! Ne legyen már annyi hiba és elírás a cikkekben. EBBEN A CIKKBEN IS TÖBB ELCSESZETT MONDAT VAN, és olyan hibák is, amelyek miatt a mondat vagy érthetetlen, vagy pont az elenkezőjét jelenti a szándékoltnak! És lektor sincs? Vagy mi van? És én nem vagyok nyelvtannáci, de ami sok az sok. Hadd értsem már meg a cikkíró minden mondatát! Mindegyik érdekel, nem csak a jól sikerültek... Minden jót, Z.

f123 2017.02.10. 21:42:55

Srácok, ezen az íráson csak röhögni lehet!
A Hillary több szavazatot kapott résznél könnyesre röhögtem magam. Jól látszik, hogy a liberalizmus egy vallás, aminek dogmái vannak. A valóság ne zavarjon titeket! További jó dühöngést és hazudozást. Mozgósítsátok tovább a FIDESZ szavazótáborát!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.10. 21:51:26

1. pont: valóban csúsztatás.
2. pont: Orbán igazat mondott.
3. pont: szimpla szónoki túlzás.
4. pont: csúsztatás.
5. pont: Orbán igazat mondott.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 21:57:44

@f123: "A Hillary több szavazatot kapott résznél könnyesre röhögtem magam."

:))

Egyetértek. Az elvesztett népszavazás után is a fidesesek hosszan vergődtek az érvénytelenségen, és nyomták a "98%" mantrát. Sírtam a röhögéstől. :))

morpho 2017.02.10. 22:06:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Megelőztél baszod! :) Most nem tudom én belenyomni ezt az arcába! :)

morpho 2017.02.10. 22:09:54

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Te birka, az nem ér, hogy ha Orbán összevissza hazudozik, akkor retorikai túlzás, meg csúsztatás, míg a"ballibák" mindíg hazudnak. Ráadásul komolyan gondolod, hogy a kerítésével ő megmentette Európát a migránsoktól? Tényleg? Nebasz!

Jakab.gipsz 2017.02.10. 22:10:13

Nem lesz ez a harc már túl hosszú, ez a harc egy teológiai-filozófiai azaz tudomány-filozófiai háború, aminek a kimenetelét nem a politikusok és ha kis szerencsénk van, nem a tábornokok döntik el és persze nem is a népek.

Hanem a tudósaink, igen a magyar tudomány fogja ezt a harcot meg vívni, szerencsénkre több kitűnő tudósunk van mint tábornokunk, és ami a legfontosabb, lényegesen olcsóbbak és sokkal okosabbak.

Ugyanis hazudozni ahogyan ezt a Soros-féle politológus tudósok nap mint nap teszik százféleképpen is lehet és mind hihetően is hangzik egy kicsit, de soha sem válhat igazsággá egyik hazugságuk sem, mert a hazugság lényege az, hogy maga az állítás nem létezik, amiről beszélnek. Egy tudományos igazság pedig vagy van vagy nincs, ha pedig van igazság, azt nem lehet dekonstruálni, azaz darabokra szedni mert minden darabkája igaz.

megamedve 2017.02.10. 22:11:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Tessék, a NÉP nyelvén: orbán kitalált magának egy futóverenyt, aminek ő hozta a szabályait, egyedül indult, erősen doppingolt, és a msodik helyet szerezte meg. Ennyit talán megértenek az agyhalottak. "
Ez jó volt!
De sajnos a gecibáboknak és a gecizombiknak ez sem jön át!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 22:18:28

@Jakab.gipsz: "Egy tudományos igazság pedig vagy van vagy nincs"

Uh. A tudomány ennél SOKKAL bonyolultabb. Vegyünk egy tudományos igazságot: "Mindig hazudok."* Ez most igaz vagy hamis?

* Ez nem tudományos állítás, de meg lehet úgy is fogalmazni. Ennek a megmutatását a másodéves matematikus hallgatókra hagyom.

tpl 2017.02.10. 22:24:07

@morpho: kb kétmillióan garantáltan odafigyelnek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 22:24:45

Ez most egy egyszerű paradoxon volt. De vanak olyan kérdések, amik nem eldönthetők. Sőt, olyanok is, amikről nem eldönthető, hogy eldönthetők-e. Stb...

Fizikában nincsen igazság. Csak egyszerűbb és bonyolultabb magyarázatok és elméletek vannak. Áltatlában az egyszerűbbeket részesítjük előnyben.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 22:28:45

@tpl: "kb kétmillióan garantáltan odafigyelnek."

Ha 2M-an odafigyelnének, látnák, hogy ez az ember egy beteges hazudozó, tönkreteszi és szétlopja az oszágot, és bárki másra szavaznának, csak a fideszre nem. Hatalmasat bukna a következő vállasztáson.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 22:37:21

@jágör68: "A Főnököd, Lopcsótány"

Nincs közöm ahhoz a faszhoz. Nekem nem kell főnök, mint neked a hazaáruló tolvaj csuti geci.

"zártkörben LEBUKOTT."

Stimmel.

"Orbán nem ilyen amatőr."

Stimmel. Ő nem mondja ki nyilvánosan, hogy hazudik. Szép csönben szétlopja az országot, a maradékot eladja a oroszoknak, és mindent tikosít, hogy ne kaphassák rajta. Az agyhalott fideszesek meg tapsolnak hozzá.

memberjoe 2017.02.10. 22:41:47

Trump soha nem fog találkozni Orbánnal, mert amikor megzsarolták az amerikai Bunge-t az áfával kapcsolatban (és még ki tudja milyen cégeket) a Századvégen keresztül, és emiatt 7 embert kitiltottak az államokból, akkor nem a demokratákat sértették meg, ahogy azt Orbánék próbálták beadni, hanem a teljes amerikai gazdasági érdekeket, amit egyetlen politikai oldal sem tűr el az USÁ-ban, legyen az demokrata vagy republikánus. Ezt Orbán és maffiózó csapata meg fogja tanulni. Keményen!

jandera 2017.02.10. 22:42:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Fizikában nincsen igazság. Csak egyszerűbb és bonyolultabb magyarázatok és elméletek vannak."
Az igazság szó helyett használjuk az "adat" -szót, már nem is relatív.
"Áltatlában az egyszerűbbeket részesítjük előnyben." Occam borotvája.

tpl 2017.02.10. 22:42:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: ok, akkor világosits fel. A frocsogesen kívül tudnál konkrétumokkal is szolgálni?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 22:45:32

@tpl: Fröcsögéssel nem tudok szolgálni.

Nyugodtan kérdezz.

d.j 2017.02.10. 22:51:35

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Azt eddig is tudta mindenki, hogy egy ócska hazudozó fideszbérenc vagy, de most kiderült a napnál fényesebben, hogy tévedtek, és én is, te egyszerűen egy retardált vagy. Tényleg komolyan mondom, hogy csak egy olyan sötét idióta tudja azt mondani, hogy a magyar kerítés állította meg a migrációt, mint te. Továbbá a milliárdos elit egy tagja azt mondja, hogy a nép fellázadt az elit ellen már önmagában egy paradoxon, de szerinted igazat mond. Ekkora baromságra már szavak sincsenek.

Jakab.gipsz 2017.02.10. 23:07:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Ez az az ok amiért Soros Gyuri és vazallusai rettegnek, mert eldönthetetlen kérdés nem létezhet, ugyanis azok mind hamisak azaz nem létezhetnek, mondhatnám úgy is hamis kérdések. nem valóságosak. Ámde mi cselekedhetünk, hamis ígéretek alapján jóhiszeműen és még fizethetünk érte is pl. szcientológusok és kommunistáknak.

morpho 2017.02.10. 23:25:35

@memberjoe:
Trump valóban nem fogadja Orbánt, de nem ezért, hanem a 2001 szeptemberi viselkedése miatt. Azóta nem állnak vele szóba az amerikaiak, bárki is van hatalmon.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 23:40:03

Az amerikai külügyminisztérium nyilvántartása szerint 2001-ben a magyar kormányfő nem tett látogatást a Fehér Házban: Orbán Viktorral Dick Cheney alelnök találkozott, és a megbeszéléshez rövid időre csatlakozott George W. Bush amerikai elnök. Orbán honlapján mindez egy fotó társaságában úgy szerepel, hogy Bush elnök "fogadta" az akkori magyar kormányfőt.

Nem ez az egyetlen különbség abban, ahogyan Washingtonban, illetve a Fidesz köreiben emlékeznek a négy évvel ezelőtti eseményekre. Orbán már 2001 májusában gyanút foghatott volna, hogy nincs minden rendben. Elvégre az ő, az amerikai protokoll szerint "magánjellegű" washingtoni tartózkodásának napjaiban hivatalos fehér házi meghívásnak tett eleget például Borisz Trajkovszki macedón elnök. Ilir Meta albán kormányfő is pont ekkor szerepel a külügyminisztériumi listán, pedig ő szintén "magánlátogatáson" járt Amerikában.

Az udvarias távolságtartást a kapcsolatok lehűlése követte. Az F-16-osok helyett a Gripenek választása a megrendelés összegén túlmutató döntés volt: Washington meg akarta fojtani a konkurenciát, ám a magyar kormány megrendelése lélegzethez juttatta a svéd fegyverprogramot. A legkínosabb az volt, hogy Orbán nem érzékeltette, mire készül, így a bejelentés hideg zuhanyként érte az amerikai vezetést.

Ezt követte a szeptember 11-i terrortámadás ügye. Washington ekkor hivatalos és nem hivatalos csatornákon egyértelművé tette, hogy személy szerint Orbán Viktortól vár elhatárolódást Csurka István megnyilvánulásaitól. Az, hogy ehelyett Martonyi János külügyminiszter szólalt meg, az amerikaiak számára azt jelentette, hogy Orbán elutasította Bush kérését. A miniszterelnök hallgatása a Nancy Goodman Brinker nagykövet - a Bush család közeli barátja - elleni támadások idején már csak azt erősítette meg, hogy a magyar kormányfő nem tapasztalatlanságból, hanem a hazai szélsőjobboldalnak tett engedményként rontja a kétoldalú kapcsolatokat. Az amerikaiak, akik nem sokkal korábban még a Közép-Európát karizmatikusan képviselő Lech Walesa vagy Václav Havel potenciális utódját látták Orbánban, magánbeszélgetésekben már keserű csalódást, a vezetői képességek hiányát emlegették.

$pi$ 2017.02.11. 00:25:16

'senki nem akart idegeneket telepíteni Magyarországra,'

Annak idején még az index is megírta, hogy igenis akartak: index.hu/belfold/2016/08/22/menekultvalsag_visszatoloncolas_magyarorszag/

$pi$ 2017.02.11. 00:31:30

"Tekintsünk most el attól, hogy a németek, hollandok nem jönnek Magyarországra, "

Orbán a jövőről beszélt. Ettől is sikerült nagyvonalúan eltekinteni. A lényeg azonban az, hog igen, vannak akik a bevándorlók elől magyarországra jönnek németországból:

www.netextra.hu/egyre-tobb-nemet-menekul-magyarorszagra-a-migransok-miatt/
migracio.mandiner.hu/cikk/20160811_zdf_nemetek_menekulnek_magyarorszagra_a_migracio_elol
mandiner.blog.hu/2016/05/26/magyarorszagra_menekulnek_nemetek_a_menekultek_elol

És igen, jönnek. Lehet vitatni, hogy kevesen, lehet mondani, hogy csak az olcsó telekárak miatt, de vannak köztük akik azt mondják, hogy a menekültek, a betelepülő külföldiek miatt hagyják el németországot.

Tehát ebben megint csak orbán mondott igazat és a blog hazudott.

$pi$ 2017.02.11. 00:34:45

"a migráció Angela Merkel, illetve a uniós-török megállapodás állította meg,"

Abban a pillanatban, ahogy megépült a kerítés a magyarországra illegálisan belépők száma cirka 0,1%-ra csökkent. Előtte egy-egy hétvégén cirka 10 - 15 ezer ember lépett be a határon. A török megállapodás csak jóval utána történt, merkel meg majd egy évre rá kezdett el óvatosabb hangokat megütni.

Igen, a kerítés megállította a tömeget, ma is cikket írt az index, hogy a szegény idegenek a rendőrök meg a kerítés miatt szerbiában kénytelenek éldegélni a szeméttelepen, szóval ebben is orbánnak volt igaza: a kerítés egy csomó idegentől megvédte az országot és európát.

$pi$ 2017.02.11. 00:40:19

"hétéves kormányzás alatt kb. félmillió magyar ment külföldre dolgozni és élni."

Ez teljesen légbőlkapott adat. Sem a külföldi, sem a belföldi elemzők nem vitatják, hogy igenis sok munkahelyet hoztak létre a magyar versenyszférában. Pontos számokat nem lehet tudni, de biztos, hogy komoly eredményekről van szó.

És igen, a külföldön munkát találók száma biztosan kevesebb mint félmillió, igen, ezek egy jelentős része nem orbán alatt ment ki és igen, egy jelentős részük vissza is jött. Tudom, én is visszajöttem, én is gyurcsány alatt mentem ki és én is benne vagyok azokba a százezrekbe, akikre a baloldal folyamatosan hivatkozik, mert a statisztikák alapján külföldi adószámmal rendelkezem.

A lényeg: asz mszp katasztrofális eredményei után csodájára jár a világ, hogy nálunk most mi történik.

Arcade Macho 2017.02.11. 00:41:27

@jágör68: emlexem... ez volt az amikor TAMADAST inditottak Szerbia teruleterol a szerb karhatalom hathatos felrenezesevel

siriq111 2017.02.11. 00:41:54

A legutobbi felmeres szerint, havi 10.000 ember tavozik kulfoldre. Tobbet nem is kell mondanom.

$pi$ 2017.02.11. 00:46:05

"Csak Magyarország van olyan szerencsétlen helyzetben, hogy a választók legnagyobb kisebbsége, és további pechünkre szélsőjobboldali kisebbsége határozhatja meg, ki kerüljön kormányra."

Magyarországon nincs szélsőjobb, nem a kisebbség határozza meg, hogy ki kerüljön kormányra. Az a helyzet, hogy magyarországon 2-3%-os pártok követelik a blogjaikban, hogy ők kerülhessenek hatalomra, mert egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy valaki más vezesse a kormányt.

Szélsőjobboldaliaknak nevezik a saját választóikat, akik elfordultak tőlük és akik még megfontolt, felelősségteljes, semmiképpen nem szélsőséges választók voltak, amikor rájuk szavaztak.

Az EREDETI 2017.02.11. 00:48:16

@Jakab.gipsz: ''Nem lesz ez a harc már túl hosszú,...... ni mert minden darabkája igaz''
Mivan? néha átnézhetnétek, hogy miket írtok, bár gondolom értelmezni még nektek se sikerülne. Már a látszatra sem adtok amikor mantráztok.

$pi$ 2017.02.11. 00:49:08

@siriq111: "A legutobbi felmeres szerint, havi 10.000 ember tavozik kulfoldre. Tobbet nem is kell mondanom. "

Többet nem is tudsz mondani, így hangzik helyesen.

Hányan jönnek vissza? Hányan jönnek be? Ezeket nem tudod?

Azt vajon tudod -e, hogy többen jönnek magyarországra mint ahányan kimennek? Azt, hogy az összes környező országból többen mennek ki mint tőlünk?

$pi$ 2017.02.11. 00:52:24

@morpho: "Azóta nem állnak vele szóba az amerikaiak, bárki is van hatalmon. "

A világpolitikát nem hisztis p.csák csinálják, nincsenek benne ilyen megsértődések. Amerika kinyalja kína seggét, pedig kínában a kommunista pár tarkólövéssel büntet miközben folyamatosan szivattyúzza amerika vérét midnenféle trükkökkel. Orbán annyi figyelmet kap amekkora magyarország világpolitikai jelentősége, nem többet, nem kevesebbet.

Az EREDETI 2017.02.11. 01:00:19

@$pi$: szia kisviktor Gratulálok, jó úton haladsz a hónap dolgozója díjért. Nem is tudtam, hogy mostmár éjjeli műszakot is vállaltok. Kemény lehet miközben a ferihegyen számlálod a ki- bevándorló magyarokat. te kis sztahanov

$pi$ 2017.02.11. 01:09:18

@Az EREDETI: "mostmár éjjeli műszakot is vállaltok"

Jajj, de milyen jópofa vagy, hát ilyen eredeti dolgot, úgy csinálsz, mintha csak úgy nyilvánvaló lenne, hogy pénzért írtam ezeket a bejegyzéseket, nahát... figyu, bulikon is fellépsz? Lenne egy ilyen szülinapi buli, megfizetnélek, biztos nagyon jól szórakoznának a vendégek, hát te olyan jópofa vagy mindjárt lef.som a bokámat b+!

siriq111 2017.02.11. 01:19:46

@$pi$: Kurvara kevesen. En is huzok vissza amint tudok.

siriq111 2017.02.11. 01:21:26

@siriq111: Mondom ezt ugy, hogy 15 evig itthon sem voltam. Bakker ez a par ev mar boven eleg a hulyesegbol ami itthon van. Mondhatnam azt is, hogy ilyen bolond nepet(tisztelet a kivetelnek) nem fogok talalni ezen a foldon .

siriq111 2017.02.11. 01:23:30

@$pi$: ha a masik kommentelo nincs itt, akkor te minden egyes alkalommal ilyen temakanal ott leszel. Ez tapasztalat. Van amikor parhuzamosan nyomjatok az okorseget azzal a 4-7 accountal.

$pi$ 2017.02.11. 01:24:06

@siriq111: "Kurvara kevesen. "

Erre azért messze mutató nagy számításokat ne építs szerintem. :D

HABONYKOMMANDO 2017.02.11. 01:29:55

"a migráció Angela Merkel, illetve a uniós-török megállapodás állította meg,"

Hat persze. Ha Angela nincsfelsokorlat Merkelen mult volna, itt mar reg az isis kormanyozna.
Es mindez a nagy semmi 6 milliard Eurojaba kerult europanak.

98 98 98 98 98 98 98 98 98 98 2017.02.11. 01:35:36

"a népszavazás amúgy érvénytelen lett, tehát nem is tudott volna megtiltani semmit,"

Az tényleg nagy égés volt, csak a lakoság 98%-a értett egyet Orbán Viktorral.
Remélem a 18-as választás is ilyen szarul alakul.

siriq111 2017.02.11. 01:41:57

@$pi$: Mert te aztan nagyon megbizhato szamokat irtal arrol mennyien fognak haza JONNI es MARADNI. :D

siriq111 2017.02.11. 01:42:52

@98 98 98 98 98 98 98 98 98 98: Ilyen nincs, hogy a lakossag 98% ert egyett es ervenytelen! :D Mar viccnek is bena. :D

siriq111 2017.02.11. 01:46:00

@98 98 98 98 98 98 98 98 98 98: Ezen rohogok mar par perce, hogy vannak meg emberek akik ezt a baromsagot nyomjak es meg nyiltan valaljak :D

Az EREDETI 2017.02.11. 02:09:12

@$pi$: Valóban megszoktam jelenni bulikon és jól is szórakozunk. ki kéne egyszer próbálnod, hogy kimész valódi emberek közé és akkor talán nem lennéll annyira szerencsétlen, hogy ingyen polírozod másnak a bohócát.

Az EREDETI 2017.02.11. 02:12:54

@98 98 98 98 98 98 98 98 98 98: 9.8millió ember mondjuk ki! még a gyerekek is.
4 hónap alat sikerült két ilyen remek hozzűfűzést írni, had gratuláljak elsőként!

morpho 2017.02.11. 02:22:27

@$pi$:
Orbánnal az amerikaiak nem állnak szóba, minden más magyar miniszterelnökkel meg igen. Ezt Orbán a saját butaságának köszönheti. Ez van cimbi.

morpho 2017.02.11. 02:23:37

@Az EREDETI:

Nem hiszem, hogy ingyen csinálja...meg van aki szereti ingyen polírozni..

siriq111 2017.02.11. 02:30:38

@morpho: Nekem van egy auto ami polirozasra var :D Mindenkeppen erre az illetore kell hagynom a melot :D
98 98 98 98 98 98 98 98 98 98: van egy polirozasra valo verda! Szolj ha raersz!

Bambano 2017.02.11. 03:26:25

@$pi$: ilyen eredményei csaucseszkunak voltak, amikor anno visszafizette románia adósságait. az ország meg közben beledöglött, miközben a közállapotok lementek a béka segge alá.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.11. 05:11:58

hiába vergődnek a lipsik kb. még soha 1990 óta nem álltak ennyire szarul a kommunistáik mint most.

orbán minden különösebb kampány nélkül bármikor kétharmadot kapna

de persze kampány is lesz

3x kétharmad, komoly sírás lesz a vége, lipsik

2017.02.11. 06:15:42

@$pi$: akkor Matolcsy hazudik...nomeg a ksh.
Az igazságot csak te tudod.
Én megdöbbenten láttam, hogy a Matolcsy által 500 ezerre taksált tömeg , amely mintegy 4%-át utalta haza a gdp-nek, tavaly már elérte a 800 ezret....nyilván mert visszajönnek...

Willkommenskultur 2017.02.11. 07:04:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: soha sehol senki nem tudott ilyen tömeget statisztikailag alátámasztani semmivel, ahogy te sem linkeltél semmi ilyet csak a szót fosod

- a valóságban a brit statisztikai hivatal szerint ott 79 000 magyar él, az egész UK-ben, és a németeknél is kb. ugyanennyi. plusz az apró de max. 300ezer mindennel együtt, és persze ezek 1990 óta mentek ki.

Skankhunt42 2017.02.11. 07:20:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: @morpho:

www.google.hu/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fwww.maszol.ro%2Fuploads%2Ffiles%2Fuserfiles%2Fimages%2Fkulfold%2F2016%2FJanu%25C3%25A1r%2F29%2F01o-orban-foto_miniszterelnokseg_burger-barna-color.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fwww.maszol.ro%2Findex.php%2Fkulfold%2F59443-orban-obama-jobban-tette-volna-ha-nem-kiserletezik-ezzel&docid=u2y_TNPs0N4GEM&tbnid=zUoFsWTa7eJAwM%3A&vet=1&w=640&h=435&safe=off&bih=950&biw=1920&q=orb%C3%A1n%20obama&ved=0ahUKEwjFxqH9sofSAhVhOpoKHcnTCCMQMwgcKAIwAg&iact=mrc&uact=8#h=435&imgrc=zUoFsWTa7eJAwM:&vet=1&w=640

www.google.hu/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fstatic.origos.hu%2Fs%2Fimg%2Fi%2F1604%2F20160401orban-obama1.jpg%3Fw%3D644%26h%3D430&imgrefurl=http%3A%2F%2Fwww.origo.hu%2Fnagyvilag%2F20160401-orban-viktor-megis-bejutott-a-feher-hazba.html&docid=CP6oJ5O0uxKJfM&tbnid=y4M0WKNvUrwPCM%3A&vet=1&w=644&h=430&safe=off&bih=950&biw=1920&q=orb%C3%A1n%20obama&ved=0ahUKEwjFxqH9sofSAhVhOpoKHcnTCCMQMwgbKAEwAQ&iact=mrc&uact=8#h=430&imgrc=y4M0WKNvUrwPCM:&vet=1&w=644

www.google.hu/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fstatic.origos.hu%2Fs%2Fimg%2Fi%2F1205%2F20120521-a-nato-ketnapos-csucsertekezletere-erkezo3.jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fwww.origo.hu%2Fitthon%2F20120521-igy-lapogatja-orban-vallat-obama.html&docid=_UoUs6EwB61OZM&tbnid=Vp14SCGiyVzHKM%3A&vet=1&w=645&h=430&safe=off&bih=950&biw=1920&q=orb%C3%A1n%20obama&ved=0ahUKEwjFxqH9sofSAhVhOpoKHcnTCCMQMwgkKAowCg&iact=mrc&uact=8#h=430&imgrc=Vp14SCGiyVzHKM:&vet=1&w=645

tudom tudom: photoshop, nem is úgy volt, náci vagyok

toportyánzsóti 2017.02.11. 07:44:53

@98 98 98 98 98 98 98 98 98 98: Rosszul tájékozott vagy,bár ez fajtád egyik alapgondja.

1ghost 2017.02.11. 08:00:36

Nagyon jó cikk, minden szava a helyén van. A narancsos bérhazudozókat meg a guta ütögeti, és kibaszottul, utálják, hogy az internetet nem tudja felügyelni, a fideszes hazugságpropaganda.

Azért az már tragédia az országra nézve, hogy a miniszterelnöke akkor hazudik, amikor kinyitja a száját.

A fidesz mára a hazugság, a mérhetetlen lopás, és a gazemberség szinonímája. A mi kisvárosunkban a fidesz már igazi szitokszó.

$pi$ 2017.02.11. 08:16:42

@Az EREDETI: "ki kéne egyszer próbálnod, hogy kimész valódi emberek közé"

Évekig éltm külföldön munka miatt. És? Hazajöttem.

$pi$ 2017.02.11. 08:27:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Én megdöbbenten láttam, hogy a Matolcsy által 500 ezerre taksált tömeg ,"

Vicces, amikor Matolcsyra hivatkozol öregem. :D Akkor most hazudik vagy nem hazudik? Egy könnyítés: én soha nem hivatkoztam arra, amit matolcsí mondott. :D

"amely mintegy 4%-át utalta haza a gdp-nek, tavaly már elérte a 800 ezret....nyilván mert visszajönnek... "

Mindig ezt csináljátok: egyre nagyobb számokat kamuztok, így próbáljátok egymásnak bizonygatni, hogy mennyire elkötelezett ellenségei vagytok a rendszernek. 800 ezer kivándorló, 600 ezer éhező gyerek, egymillióan az ekármiért ésatöbbi....

kamu számok

de amúgy tök lényegtelen, teljesen felesleges azt bizonygatni, hogy jajj, de sokan mennek ki dolgozni. persze, sokan mennek ki. és? mi a fenét árul ez el arról, hogy melyik a legjobb gazdaságpolitika, hogy melyik a jobb kormány, hogy melyik a jobb miniszterelnök? semmit.

az emberek nem azért mennek ki külföldre dolgozni, mert a fidesz gazdaságpolitikája rossz, hanem azért, mert öt év alatt nem lehet rendbe tenni ötven év elk.rásait. és az ötven év nyilván nagyon óvatos becslés.

$pi$ 2017.02.11. 08:29:16

@1ghost: "A fidesz mára a hazugság, a mérhetetlen lopás, és a gazemberség szinonímája. A mi kisvárosunkban a fidesz már igazi szitokszó. "

Az jó, akkor majd a választásokon elsöprő vereséget szenvednek. Nyugodtan hátradőlhetsz, megpihenhetsz. :D

Stenonis 2017.02.11. 08:36:56

@$pi$:
Ne hülyéskedj már...

A magyar kerítés senkit nem védett meg semmitől... A migránsok fogták magukat és mentek a horvátok felé. Ez olyan, mintha egy áradó folyónál húzol egy 2 km-s töltést és boldog vagy, hogy megvédted a 100 km-s partszakaszt.

Nem mellékesen, szerinted mennyi migráns akart ennél a trágyadombnál megállni és itt maradni?

1ghost 2017.02.11. 08:40:17

Tulajdonképpen az egész évértékelőből egy dolog igaz: egy Bazári Majom tartotta a Bazárban.

Ezen a szánalmas fideszbohócon már csak röhög az ország, már amikor nem szitkozódik azon, hogy szétrabolta a hazánkat saját maga, rokonai, veje, és gerinctelen talpnyalói számára.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.11. 08:47:27

@d.j:

A magyar kerítés hatalmas mértékben hozzájárult az áradat megállításához, ez szimpla tény. Mit nem érttesz ezen?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.11. 08:48:25

@d.j:

"a milliárdos elit egy tagja azt mondja, hogy a nép fellázadt az elit ellen már önmagában egy paradoxon"

Mo. leggazdagabb embere se tagja az elitnek. Azaz butaságokat beszélsz.

Stenonis 2017.02.11. 08:49:21

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Igen, pontosan.
A migránsok ácsorogtak egy kicsit a kerítésnél és utána szépen visszamentek Szíriába, meg Afganisztánba.

Oh, vagy mégsem ez történt?

dont be such a jew 2017.02.11. 09:05:23

@Stenonis: Ahhoz képest hogy a kerítés ne müködik építettek a bulgárok, a spanyolok, az osztrákok, a franciák...és készülnek az amerikaiak

- úgyhogy a libbancsok az ezzel kapcsolatos politikai szopást már kimaxolták, azt hiszem

Stenonis 2017.02.11. 09:12:45

@dont be such a jew:
A kerítés működhet.

De Európa szempontjából a magyar kerítés szart sem ért, mert simán megkerülték az egészet.

dont be such a jew 2017.02.11. 09:15:34

@Stenonis: A balkáni útvonalat lezártuk, 2016ban alig jutottak át rajta. És persze nem kerülték meg, ahogy hazudod.

n3spr3ss0 2017.02.11. 09:20:23

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Nagyon ne röhögj,mert több millióval több szavazatot kapott Clinton,de a választási rendszer olyan,amilyen.Elektori szavazatok döntenek.

n3spr3ss0 2017.02.11. 09:22:06

@dont be such a jew: A román határnál kikerülnek egy fehér követ,oszt itt vannak,de aztán menekülnek az itteni jólét elől.

n3spr3ss0 2017.02.11. 09:22:56

Az is elmebeteg aki ezt a barmot meghallgatja.

2017.02.11. 09:36:49

ahol lószar van, ott légy is
2 millió ember igényli ezt a moslékot, amit a csuti eléjük önt, hát önti
a többiek meg oda se figyeljenek arra amit mond
( hanem arra, amit tesz )

nnnnnnnn 2017.02.11. 09:37:22

"a választók legnagyobb kisebbsége, és további pechünkre szélsőjobboldali kisebbsége határozhatja meg, ki kerüljön kormányra."

én meg azt mondom, mert ha ti határoznátok meg, annak már láttuk mi lenne a következménye: államcsőd, adósságspirál, szemkilövetés, stb :D

Göntér László 2017.02.11. 09:40:12

Kívülről a dolgok másképpen látszanak, mint belülről. A belső helyzetre, a kívülről jövők döbbentenek rá. Arisztid és Tasziló esete: Tasziló szerette volna megtisztelni Arisztid feleségét, ezért odament Arisztidék ablakához, és bekiáltott, Arisztid valaki van a feleségeddel. Arisztid körülnézett és megnyugodva látta, hogy ő van a feleségével. Tasziló néhányszor megismételte a bekiabálást, amit Arisztid megunt és kiszaladt a házból, hogy rendreutasítsa a bekiabálót. Miután többször körbeszaladta a házat, megállt az ablak előtt, ahol azt látta, hogy valaki valóban van a feleségével, amit úgy nyugtázott, hogy kívülről a dolgok másképpen látszanak.
ktkj.blog.hu/2016/12/31/militans

dont be such a jew 2017.02.11. 09:41:34

@nnnnnnnn: ha elfogynak az érvek, jön a szélsőjobboldalizás...

orbán az egyetlen szélsőjobboldali cigány

midnight coder 2017.02.11. 09:45:29

Ezzel szemben az az igazság, hogy

1. Orbán is hazudott, és te is hazudsz. Mert hogy ugyan nem a népszavazás akadályozta meg a migrik betelepítését, de az sem igaz hogy nem volt ilyen szándék.

2. A migrációt semmi sem állította meg. Egy útvonal szűnt meg, rajtunk keresztül, részben Orbán kerítése miatt, részben mert Merkel és Erdogan megállapodott. Más kérdés, hogy ez utóbbi a migrik szempontjából semmivel sem jobb mint Orbán kerítése, és az sem tartozik az európai történelem fényes lapjai közé, hogy ebben az is benne van, hogy a törökök háborítatlanul folytathatják a NATO oldalán a népirtást a kurdok ellen. De ez csak egy irány, ettől a migrik ugyanúgy jönnek az olaszok felől.
Azaz ismét 1:1, Orbán is hazudott egy jót, de te is.

3. Beszéljük ezt meg úgy 20 év múlva...

4. Attól, hogy ugyanúgy mennek ki innen is az emberek, ahogy a környező országokból is, még valóban sok-sok munkahely jött létre. Különösen, ha a közmunkát is munkahelynek tekintjük, ami ugyan értéket közvetlenül nemigen termel, ugyanakkor a delikvens mégiscsak csinál valamit a segílykéért és nem otthon, vagy a kocsmában ül egész nap, vagy esetleg lovaskocsin járja a vidéket, azt keresve hogy hol mit lehet "szerezni". Szóval, itt senki nem tudja megmondani, hogy melyikőtök hazudott.

5. Az USA elnöke Trump. Az, hogy a rendszer mennyire igazságos lehet vitatni, de mindig is így működött. És Trump ezt úgy érte el, hogy az egész amerikai média és értelmiség a másik oldalt támogatta, és teszi ezt ma is, a Göbbelsi időket idéző módszerekkel. Azt, hogy a franciák kit választanak, majd kiderül. A BRExitet pedig elegánsan kifelejtette a "szerző".

"hogyan fogják túlélni, ha sikeres lesz a közvetve, közvetlenül a politikája lényege, a nemzeti középosztály feltőkésítése (egyszerűbben: korrupció, rövidebben: lopás) ellen indított népszavazási kezdeményezés az olimpiai pályázat ellen."

Itt ismét csak hazudsz. Először is, ez a népszavazási kezdeményezés nem az olimpia ellen szól, hanem arról hogy akarja-e a nép, hogy népszavazás döntse el, hogy legyen-e olimpia vagy nem. Aztán, hogy mit szavaz utána a nép, már egy másik dolog.
És az olimpiával nem az a legnagyobb baj, hogy lopnak, hanem az hogy egy óriási beruházás aminek több a kára mint a haszna.

nnnnnnnn 2017.02.11. 09:45:43

@dont be such a jew: engem az sem zavar ha négerzsidócigány lenne, akkor is jobb mint a ballibák bármikor voltak :D és ezt mindenki tudja akinek 3-nál több agysejtje van, ezért a ballibák már sose kerülnek a kormányrúd közelébe, hahaha!

Visceroid 2017.02.11. 09:47:37

"Te jó ég, hogy lehet ekkora kamuzást faarccal letolni!"

hehehe, idióta libsik, már fogalmazni sem tudtok rendesen, szépen beleőrültök abba, hogy ebben az országban soha nem fogtok hatalomra jutni. Ja, és még egy: Európában Ukrajnában van háború, mégsem özönlenek be az ukránok a zöldhatáron és mégsem sajnáltatja az ukránokat a liberál média. Ja, talán azért mert fehérek?

1ghost 2017.02.11. 09:57:20

@midnight coder:

"Először is, ez a népszavazási kezdeményezés nem az olimpia ellen szól.."

De bazdmeg arról szól. Amivel ugyanis egyetértünk, arról nem kezdeményezünk népszavazást. Úgyhogy olyan hülye vagy, mint a segg.

sőőtnagyonis 2017.02.11. 09:58:46

Ezt a nagy embert védeni kell a szerető népétől. Egyre nagyobb területen lesz a kordon, ha utcára megyen. Féregjáratokat, és repülőtereket épít ahol megfordul, hogy lelépjen a nép haragja elől, csak nehogy a szeretett csicskásai egyszer ellene forduljanak, és meglincseljék. Egyenlőre fogdmegjei a napot is eltakarják előle.
Amúgy ez a fószer, mindig oda szarik ahonnan eszik!
Lehet hogy még plutóniumkoktél is számításba van véve neki, ezért nem szólhat bele csak a sportba, a vasút és a kerítésépítésbe, esetleg még a lósport jöhet szóba, ott is akad munka, lapátolni való!
A legjobb ipari vállalkozása pedig a pengedrót gyártás.

sőőtnagyonis 2017.02.11. 10:03:59

@dont be such a jew: Jaj te nagyokos! Nem zárt ez a majom le semmit. Idehozza ő magától az összes gazembert akiről még annyit sem tudsz mint akik a kerítést választják.
Hogy lehetnek az emberek ilyen agyatlan félnótásak?

sőőtnagyonis 2017.02.11. 10:09:17

@midnight coder:
" Ezzel szemben az az igazság, hogy

1. Orbán is hazudott, és te is hazudsz. Mert hogy ugyan nem a népszavazás akadályozta meg a migrik betelepítését, de az sem igaz hogy nem volt ilyen szándék."
Helyesebben, Orbán nem csak hazudott, hanem HAZUDIK egyfolytában, amikor a szája mozog!

$pi$ 2017.02.11. 10:13:12

@sőőtnagyonis: "Ezt a nagy embert védeni kell a szerető népétől."

Ha a nép haragudna rá, akkor nem kellene ingyen sípokat osztogatni harminc embernek, akik hajlandóak zajongani. Amikor gyurcsány ellen tüntettek, akkor a tízezrek meg százezrek csak "csőcselék" volt. Amikor orbán ellen tüntet harminc ember, akkor az "a nép".

Szánalmas!

Visceroid 2017.02.11. 10:16:07

"Ha a nép haragudna rá, akkor nem kellene ingyen sípokat osztogatni harminc embernek, akik hajlandóak zajongani."

Gondolom sokan elfelejtették már, hogy Orbán is síppal-dobbal kezdte. Vagy arra már nem emlékszünk? Utána meg jött a kokárda és az ingyen vonat, majd a hídfoglalás. Vagy azt már elfelejtettük? És igen, úgy néz ki, hogy több jobber hajlandó a rendőrséggel való konfrontációra, mint baloldali. Hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki döntse el maga.

$pi$ 2017.02.11. 10:18:46

@Visceroid: "Vagy arra már nem emlékszünk?"

Ennek semmi köze ahhoz, amit én írtam. Ha az orbánt a nép elutasítaná, ha a nép akarná, hogy ne legyen hatalmon, akkor nem kétszázalékos pártok mondogatnák ezt, nem harminc fős ellentüntetések lennének, nem kellene síp, elég lenne csendesen végigmenni az utcán.

$pi$ 2017.02.11. 10:21:01

@Visceroid: "És igen, úgy néz ki, hogy több jobber hajlandó a rendőrséggel való konfrontációra"

mert mondjuk többen vannak? miért nem látunk "együtt" támogató tömegeket az utcán? nem, nem azért, mert otthon üllnek, hanem azért, mert nincsenek ilyenek.

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 10:25:04

Amennyiben igaznak fogadjuk el Or bán azon állítását, hogy ide jönnek nyugateurópai menekültek, akiket befogadunk, akkor az a sok százerzes magyar tömeg is migráncs, akik innen nyugateurópai turnén vannak?

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 10:26:21

@Visceroid:

Or bán Torgyánnal, és nem sippal-dobbal kezdte.:D

Visceroid 2017.02.11. 10:28:59

@$pi$: Most már nincsenek, az biztos. Sajnos, amíg a jobb-bal egálban volt, addig sem lehetett őket látni. És akkor azért volt, mert otthon ültek. Igen, mindig a fideszesek voltak a politikailag aktívak, akik mindenért az utcára vonultak, meg ugye népszavazást rendeztek mindenről (furcsa módon az olimpiáról nem nagyon akarnak). A kérdés az, hogy jó-e az nekünk, magyaroknak, ha olyan a politikai felállásunk, hogy "az erőszakosabb, hangosabb kutya él szexuális életet?". Mert akkor tényleg a jobboldal a nyerő, de megéri ez hosszú távon?

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 10:30:01

@1ghost: " Amivel ugyanis egyetértünk, arról nem kezdeményezünk népszavazást."

Ne tessék mán viccelődni!
Ezért volt az eredménytelen, érvénytelen kvóta népsavazás, mert egyetértettünk vele? Ki i kezdeméynezte?

Visceroid 2017.02.11. 10:32:38

" nem harminc fős ellentüntetések lennének, nem kellene síp, elég lenne csendesen végigmenni az utcán. "

Hát, azért a fideszesek sem voltak soha csendesek.

$pi$ 2017.02.11. 10:35:41

@Visceroid: "mindig a fideszesek voltak a politikailag aktívak, akik mindenért az utcára vonultak"

Bizonyítsd ezt a dolgot.. Addig amíg nem teszed felesleges mondogatni.

JGDus 2017.02.11. 10:36:20

Szívből jövő jótanács:
Tessenek hétköznapi női ruhát beszerezni, hátha a menekülésnél még hasznát veszik.
Igaz, hogy Mussolininél nem vált be.....

$pi$ 2017.02.11. 10:39:26

@Visceroid: "ha olyan a politikai felállásunk, hogy "az erőszakosabb, hangosabb kutya él szexuális életet?""

Nem ilyen a politikai felállásunk. Demokrácia van, akire többen szavaznak az mondja meg mi van. Amikor Gyurcsányra többen szavaztak, akkor ő mondta meg mi legyen, függetlenül attól, hogy ki mennyire volt hangos. Meg is mondta, "hadd tüntessenek, majd megunják, hazamennek".

Értem én, hogy megpróbálod úgy beállítani, mintha a fidesz csak hangosabb lenne, mintha azért kormányoznának, mert erőszakosabbak, hangosabbak, agresszívebbek és elnyomnák a többséget, de ez baromság. Hazugság, amit a magad megnyugtatására ismételgetsz. Ne csapd be magad ennyire!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.02.11. 10:39:26

"Tekintsünk most el attól, hogy a németek, hollandok nem jönnek Magyarországra, "
De jönnek. Pár százan, az átlagos német, holland nyugdíjukból úri módra élni.
Almamellék, Geresdlak környéke pl. kedvelt lakhelyük, de sok kis német kolónia van mindenfelé a Dunántúlon.
Csak hát ezek nem egészen azok a rémült politikusok és újságírók, amiket ez a marha vizionált.

$pi$ 2017.02.11. 10:43:00

@ColT: "Csak hát ezek nem egészen azok a rémült politikusok és újságírók, amiket ez a marha vizionált. "

Orbán azt mondta volna, hogy magyarországra német politikusok menekülnek? Ugye nem? Ugye ezt te találtad ki? Ugye marhának neveztél valakit olyasmiért, amit te találtál ki?

Nos, akkor ki a marha?

Visceroid 2017.02.11. 10:43:45

@$pi$: Hát, mondjuk a 2002-es népszavazás elég jó példa rá, ugye kokárda, ingyen vonat, Hősök-téri tüntetés, a választások elvesztése után pedig Budaházy hídfoglalása, "újraszámlálást", vagy nem emlékszünk? Utána a rengeteg népszavazás, többek között a kettős-állampolgárságról (azt is ha jól emlékszem úgy reklámozták a fideszes elvtársak, mintha Erdély visszacsatolásáról lenne szó). Persze utána Gyurcsány elkúrta, onnan már egyszerű volt a menet, de igazából a politikai légkört a 2002-es választás alapozta meg. Orbán felismerte, hogy politizálni az utcán kell. Miért? Nem elég neki az országház? Igen, Gyurcsány hülyeségeket beszélt. De azért miért kellett felgyújtani a TV székházat? Miért kellett összeveretni magukat az embereknek 2006 Októbar 23-án? Hogy most Orbán-kormány legyen? Megérte?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.02.11. 10:47:00

"4. Orbán szerint hét év alatt elérték, hogy 700 ezer új munkahely jöjjön létre."
Ha létre is jött, az nagyrészt közmunkás, szóval ennyi erővel azért is fizethetnénk egy csomó munkanélkülit, hogy maradjon otthon.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.02.11. 10:48:30

@$pi$: Itt : index.hu/belfold/2017/02/10/orban_evertekeloje_vilagertekelo_volt/

""Az igazi menekülteket be fogjuk fogadni" – mondta. "Rémült politikusokat, és újságírókat is, akik az otthon elvesztett Európájukat nálunk akarják megtalálni.""

Szerintem van róla videó is.

Veetee 2017.02.11. 10:51:19

@$pi$: És volt egy erős, túlzónak tűnő víziója is, miszerint itt annyira jó lesz élni, hogy nyugatról majd idevándorolnak a hollandok, franciák. "Az igazi menekülteket be fogjuk fogadni" – mondta. "Rémült politikusokat, és újságírókat is, akik az otthon elvesztett Európájukat nálunk akarják megtalálni."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 10:52:34

@$pi$: "Orbán azt mondta volna, hogy magyarországra német politikusok menekülnek?"

Igen. Németek, lehetnek talán politikusok is, ott az is meber. Menekülnek, tehát rémültek. orbán nem ebben az Univerzumban él, hanem egy elképzelt másik világban, pont úgy, mint Hitler a végnapjaiban.

"Nos, akkor ki a marha?"

Te.

Visceroid 2017.02.11. 10:53:29

"Értem én, hogy megpróbálod úgy beállítani, mintha a fidesz csak hangosabb lenne, mintha azért kormányoznának, mert erőszakosabbak, hangosabbak, agresszívebbek és elnyomnák a többséget"

Pedig ez így van. Orbán rájött, hogy a politikát ki kell vinni az utcára. A 90-es években nem voltak tömegtüntetések, nem voltak zavargások. Pedig akkor ugye az MSZP-nek 2/3-a volt. Ráadásul ment a privatizáció ezerrel. Miért nem akkor lázadtak fel az emberek? Miért nem tüntettek? Vagy még korábban: miért nem volt felelősségre vonás 89-ben?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 10:55:24

@Skankhunt42: "tudom tudom: photoshop"

:)) Az. Ez nem személyes találkozó. Az ameikai elnökkel bármelyik diktátor készttethet ileyn protokollképeket. Látod, látod, így jársz, ha hiszel a habonymédia hazugságainak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 10:58:08

@n3spr3ss0: "Elektori szavazatok döntenek."

Így van. Nem érdemes ez ellen kapálózni. Az amerikaiak inkább Hillary-t szerették volna, de Putyin máshogy döntött. De nem baj, Trump szászor szórakoztatóbb. :))

Veetee 2017.02.11. 11:00:43

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"De nem baj, Trump szászor szórakoztatóbb. :))"
Csak Nehogy a végén az arcunkra fagyjon a mosoly...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.02.11. 11:03:09

@morpho: Valahogy így :D
Ráadásul ki olyan hülye, hogy támogat egy olyan "harcot" amiben az ellen a szövetség ellen harcolunk, aminek tagjai vagyunk, és ami pénzt ad nekünk :D
És komolyan, ezt sok százezren beveszik :D

dont be such a jew 2017.02.11. 11:04:14

Orbánék atombiztos kétharmadot kapnak zsinórban harmadszor ami a világ egyetlen másik fejlett demokráciájában sem fordul elő manapság.

Igy a sok jobb és baloldali politikus mind orbán módszerén fogg csüngeni ha hatalomban akar maradni. Az értelmesebbek már mindenhol Orbánt koppintják most is.

Visceroid 2017.02.11. 11:07:39

@ColT: "
Ráadásul ki olyan hülye, hogy támogat egy olyan "harcot" amiben az ellen a szövetség ellen harcolunk, aminek tagjai vagyunk, és ami pénzt ad nekünk :D"

Sajnos ez is a liberális baloldalt minősíti. Ha a németek képesek az őket legyilkoló menekülteket pénzzel ellátni, akkor Orbán már kismiska.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:12:10

@$pi$: "@Visceroid: "mindig a fideszesek voltak a politikailag aktívak, akik mindenért az utcára vonultak"
Bizonyítsd ezt a dolgot.."

Miért kell neked folyton bizonygatni, amit mindannyian tudunk?

Tessék:

2007. március 15. "Múzeumkert, 11 óra, központi állami ünnepség
A hivatalos állami ünnepség kezdetekor kétezer árpádsávos zászlókkal, karikírozott Gyurcsány-fejekkel és fakeresztekkel felszerelkezett tömeg érkezett a békés megemlékezők közé. A Himnusz eléneklése után a műsor első fele gyakorlatilag elveszett a kormány távozását követelő hangorkánban. Számtalan család próbálta halálra rémült, zokogó gyermekeit kimenekíteni a kereplők, sípok és ordibálások erdejéből. A fellépő színészek, táncosok és fiatalok viszont szemrebbenés nélkül „élvezhették” a múzeum lépcsőjéről, ahogyan a kertben lévő párszáz ünneplő mögött ezrek kiabálják torkuk szakadtából, hogy „hazaáruló” és „tömeggyilkos”. "

www.epa.hu/00800/00804/00473/63807.html

A gyurcsány a házából nyugodtan ki nem léphetett a vérfideszes zaklatóktól - nem, mintha nem érdemelte volna meg -, az orbán közelébe nem mehet senki.

midnight coder 2017.02.11. 11:13:21

@1ghost: Ha azt kérem, hogy népszavazás legyen a dologról, akkor azt követelem, hogy a nép döntsön arról hogy legyen-e vagy sem. Azaz a népnek követelek ez ügyben választási lehetőséget. Aztán, a nép dönthet úgy is hogy igen, vagy úgy is hogy nem.

Más kérdés, hogy az aláírók nagy része nyilván azt akarja hogy nem, de lehet nem egy olyan aláíró is, aki szimplán csak azt akarja, hogy ő dönthesse el és ne a politikusok.

Ami azonban ennél egy fokkal lényegesebb, hogy ha sikerül is összeszedni a kellő mennyiségű aláírást, ez még mindig csak azt jelenti, hogy lesz népszavazás. De azt még meg is kell nyerni.

Amire ez igazán jó, az az lehet, hogy NOB talán nem adja nekünk a megrendezés jogát, látván az aláírásgyűjtést. Ezzel valóban nagy jót tennének az országnak, és ha a Momentumnak ezt sikerül elérnie, máris többet tett az országért, mint az egész baloldal a rendszerváltás óta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:13:34

@dont be such a jew: "ami a világ egyetlen másik fejlett demokráciájában sem fordul elő manapság."

Na jó, de azok demokráciák, Magyaroszágot nem hasonlíthatod hozzájuk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:14:44

@$pi$: "Demokrácia van"

Németországban. Magyarországon már rég nincs. Volt egy hús éves periódus.

2017.02.11. 11:15:35

@Skankhunt42:
"tudom tudom: photoshop, nem is úgy volt, náci vagyok"
dehogy vagy náci!
te (is) egy átlag buta fidesznyik vagy aki be van szorulva orbán farpofái közé.

ha lenne egy kis eszetek schmittelhetnétek a trump titkárságtól, miszerint orbán "nem hazudik, csak alternatív tényeket közöl" !!!!

dont be such a jew 2017.02.11. 11:16:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: 'Na jó, de azok demokráciák, Magyaroszágot nem hasonlíthatod hozzájuk.'

- nem bizony, hiszen Magyarország szereti a vezetőjét, míg amazok a demkráciák gyülölik az elitjüket

midnight coder 2017.02.11. 11:16:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: A baloldalnak is megvan az a kis fix, kb. úgy 2000 fős tüntetgető tábora aki minden ilyen bulira elmegy. Én még azt sem tartom kizártnak, hogy a két csoport tagsága között akadnak átfedések - azaz egy rakás ember bármi ellen kimegy tüntetni csak a buli kedvéért.

jágör68 2017.02.11. 11:17:13

@morpho:
@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Két CIA- spicli, aki szerint az amerikaiak nem állnak szóba Orbánnal :DDDD
Ha így is lenne, KIT ÉRDEKEL?

Magyarországnak a magyar érdekeket kell képviselnie, nem az amerikaiakét.

Ez az amit sose fognak megérteni a Brüsszelbe, Párizsba, Washingtonba, Tel- Avivba rohangáló feljelentgetők :DDD

Hogyan is értenék meg, amikor 2- 3 útlevele van a hazátlanoknak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:18:33

@Veetee: "@$pi$: És volt egy erős, túlzónak tűnő víziója is, miszerint itt annyira jó lesz élni, hogy nyugatról majd idevándorolnak a hollandok, franciák."

Örkény babérjaira tör.

NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!
Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!
Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termek­kel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen - azt jelzi majd a harangkongás - néhány aggas­tyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.
Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. „Dunainak” azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársa­ság­gal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.
Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar” szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.
„Magyarni” franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: „Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derék­zsá­bám­ból kigyógyultam.” És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: „Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most oda­megyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és...” (Itt egy csúnya szó következik.)
Más példa: „Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik” (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyel­ven (norvégül, görögül, bolgárul, baszk nyelven stb.) azt jelenti majd: „Ropogós kacsasültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »Csak egy kislány«-t húzza a fülembe.”
Továbbá: „Anyuka, mehetek magyarni? - Magyarhatsz!” - lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.
De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a „vanília” helyett, mely idegen szó, a „háború” megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:
Eper
Puncs
Háború
Csokoládé
Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

orkeny-egypercesek.blogspot.hu/2012/01/nezzunk-bizakodva-jovobe.html

jágör68 2017.02.11. 11:19:08

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Mekkora demokrácia- van két párt 200 éve, oszt csókolom.

Vagy lehet választani:

a)amerikai NSA- báb kancellárjelölt

b)amerikai NSA- báb kancellárjelölt

midnight coder 2017.02.11. 11:19:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Na jó, de azok demokráciák, Magyaroszágot nem hasonlíthatod hozzájuk."

Ja. Akkor olvasgasd picit az amcsi sajtót, hogy az ottani "demokraták" mennyire is hajlandók tudomásul venni a saját választásuk végeredményét. Ha ugyanezt a hazai jobboldal játszaná el egy nyertes baloldali kormánnyal, akkor már ezerszer megkaptuk volna, hogy ezek a kelet-európai tahók mennyire nem érettek a demokráciára.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.02.11. 11:20:55

@jágör68: Mégiscsak jobban működik, mint itt bármikor :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:21:35

@dont be such a jew: "Magyarország szereti a vezetőjét"

Ugye milyen ciki, ogy orbán viszont gyűlöli a magyarokat?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:22:45

@midnight coder: "mennyire is hajlandók tudomásul venni a saját választásuk végeredményét."

Na jó, de nem a demokrácia vívmánya, hogy Putyin meghellekte az amerikai elnökválasztást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.02.11. 11:23:16

@Visceroid: Szerintem a terroristák a menekültek 0.1%-a...
Ráadásul csomó terrorista nem is a menekülthullámmal jött be.

De tegyük fel, igazad van, és a menekültek dúlják Németországot. Ha a németek maguk alatt vágják a fát, akkor a kérdések : 1. nekünk is kell-e, 2. kevésbé vagyunk tőle hülyék, ha mi is azt tesszük?

midnight coder 2017.02.11. 11:24:26

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Nem. Inkább arról van szó, hogy addigra ezek az országok teli lesznek migránsokkal, plusz jól szarrá megy a gazdaságuk. A szociális, kulturális, vallási, etnikai feszültségek pedig polgárháborúba torkollnak majd. És igen, menekülni fognak az emberek, még ide is. A mi életszínvonalunk is esni fog addigra, de mivel mi várhatóan nem csak az USA és Nyugat-Európa piacaitól függünk addigra, ráadásul a mi munkaerőnk nincs annyira túlértékelve a világpiachoz képest, a mi pofára esésünk kisebb lesz.

jágör68 2017.02.11. 11:25:22

@ColT:

Hajrá, költözz oda és vidd magaddal a codert, az uszítás eredményét meg a pamut ot is.

Mellesleg nem azért "működik", hanem mert fennállása óta minden más országot lerabol, megfélemlít, lehallgat, zsarol, ellopja az ipari titkait, stb, stb

És közben oktatja őket demokráciából. A csatlósaik (Kanada, Nagy- Britannia, Svédország, Németország) meg nagy nyelvcsapásokkal dolgoznak a saját nemzeti érdekeik ellen.
Ami nem is lenne baj, ha egész Európát nem kevernék bele az önpusztításba,

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:26:27

@jágör68: "Két CIA- spicli, aki szerint az amerikaiak nem állnak szóba Orbánnal"

Ezt nem csak a CIA mondja, tény.

De a külügyminiszterével se állnak szba, egy negyedrangú helyettes titkár fogadja a szíjgyártót. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:27:47

@jágör68: "Magyarországnak a magyar érdekeket kell képviselnie"

Akkor szólj orbánnak, hogy kezdje végre a mayyarok érdekeit szolgálni, ne a saját meggazdagodását!

jágör68 2017.02.11. 11:28:06

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Nekem semmi dolgom az USA- val. Nem is akarom, hogy legyen.

A Közel- Keletről is ki vagytok már b@szva, most jön Európa is :DDDDDDD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:29:44

@jágör68: 'Mekkora demokrácia- van két párt 200 éve, oszt csókolom."

Sokkla nagyobb lenne a magyar demokrácia két párttal, mint eggyel.

Ha nem vagy tisztában az amerikai helyezettel. Az nem baj, az a baj, hogy a magyarral nem vagy.

midnight coder 2017.02.11. 11:30:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Na jó, de nem a demokrácia vívmánya, hogy Putyin meghellekte az amerikai elnökválasztást."

Ahogy az sem, hogy a másik oldalon viszont ott volt (és van) az egész amerikai média.

dont be such a jew 2017.02.11. 11:30:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: na és, megyó meg kapott francia becsületrendet.

mert vett Alstrom metrókocsit, meg kapott hozzá kenőpénzt is

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:30:39

@midnight coder: "olvasgasd picit az amcsi sajtót, hogy az ottani "demokraták" mennyire is hajlandók tudomásul venni a saját választásuk végeredményét."

Olvasgattam. Most akkor jobban vagy?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:32:35

@midnight coder: "migránsokkal"

Nálad mit jelent a migráns? Gazdasági bevándorló vagy menekült?

dont be such a jew 2017.02.11. 11:33:28

méghogy putyin meghekkelte....

ami azt jelenti hogy hillary hazudozása akarata ellenére is olvasható volt az amerikai állampolgárok számára

nehogy már gond legyen mit hazudozott a levelekben, az legyen a gond hogy ez hogy derülhetett ki?

szemét putyin brühühü

2017.02.11. 11:34:29

@Skankhunt42:
ja és azt a képet is linkeld be amikor kezet csókol a pápának, református létére.
büszke lehet rá!

rfbzs 2017.02.11. 11:34:57

@dont be such a jew:
Harmadszor is kétharmad lett?
Ez csak azt mutatja, hogy néhány éve több a hülye, mint a normális.
Nem, nem az értelmesebbek koppintják Orbánt. Aki benne valami nagy vezetőt láz, annak a szemével ( inkább az eszével) van baj. Ő saját maga és a sleppje szeretné ha nagynak látnák, de politikai gondolkodásában is olyan, mint egyébként: trottyos.

alfacharlybravo 2017.02.11. 11:35:36

@1ghost: Te vagy az egyszemélyes ország a nép? Gratulálok!!!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:35:41

@dont be such a jew: A megyó kapott pénzt. És? A Poltpot szerint ez így rendben van, nem tehetünk ellene semmit.

Egyébként hogy jutott ez eszedbe, és miért pont nekem mondod?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:37:32

@dont be such a jew: "szemét putyin"

Miért lenne szemét? A saját érdekeit védte. A gazdád is tapsol neki. Mit tapsol, hangos cuppanásokkal leszopja!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.02.11. 11:39:16

@jágör68: OK, monj egy olyan országot, ami amúgy nem ezt csinálja?

Én sem szeretem az usát, de az tagadhatatlan, hogy az ecceri embernek azért ehhez képest jobban megy, és több a lehetőség. Ennyi. Nem mondtam hogy angyalok lennének, vagy ilyesmi.

Az EREDETI 2017.02.11. 11:41:00

@$pi$: "@Az EREDETI: "ki kéne egyszer próbálnod, hogy kimész valódi emberek közé"

Évekig éltm külföldön munka miatt. És? Hazajöttem. "

Na ez milyen válasz? Ezzel totálisan elárultad magadat, hogy nem vagy képes értelmezni amit olvasol. a hírekből is biztos így vonod le a következtetéseket, hogy árad a tisza ezért a dunántúlon esőt várhatunk.
Vagy ennyire bunkó vagy, hogy magyarországon nem élnek emberek?
Arra gondoltam, hogy a szobádból a monitor elől kimozdulhatnál pl. egy kocsmába szocializálódni, vagy te sem emlékszer olyanra, hogy sört ittál volna? Mindegy felesleges is neked magyaráznom, nem is neked írom, hanem a többieknek, hogy lássák kivel állnak le. Bár ők már úgy is tudják ezt.

midnight coder 2017.02.11. 11:41:15

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: A végeredmény szempontjából teljesen mindegy. Attól, mert Asszad szétlőtte a házát még lehet az illető meggyőződéses iszlamista szélsőséges aki tűzijátékkal ünnepelte szeptember 11-ét, és Asszadék támadása csak megerősítette őt a hitében, ahogy az is hogy, a hitetlenek önként és dalolva beengedik őt az országukba, sőt az elhelyezéséről is gondoskodnak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:42:40

@Az EREDETI: "a szobádból a monitor elől kimozdulhatnál"

2002-2010 között nem volt az utcán, nem tudta, hogy orbán ott politizált. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:43:52

@midnight coder: "teljesen mindegy"

Nem mindegy. Vállalták, hogy a menekülteket befogadják.

jágör68 2017.02.11. 11:43:59

Fuck USA! Fuck Hillary!

Itt vannak a demokrata párt nagy eszei:

www.youtube.com/watch?v=YygU3VlkEEg

Bush még mindig az elnök, Putyin pedig Trumptól kapott bombákkal bombázza mit is... Aleppót!.
Ja és Putyin nyomul előre Koreában

Ezekkel minek bármiről is beszélni? Egyszerű zombik, eszközök a lobbysták kezében.
Még önként mennének a vágóhídra Oroszország ellen is egy atomháborúba :DDD

Menjenek!

midnight coder 2017.02.11. 11:47:38

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ha olvasgattad akkor szerintem jobban kellene becsülni a hazai közállapotokat. Egyrészt, ha az a hatalmas ország az elnökválasztásra annyit tudott kitermelni hogy Trump és Klingonné, akkor mi kifejezetten büszkék lehetünk Orbánra és Gyurcsányra. Másrészt a választási kampányaink is elegánsnak nevezhetők az ottani cirkuszhoz képest. Lásd Madonna felajánlása Klingonné győzelme esetére - ez amúgy szerintem sok szavazatot hozott Trumpnak azok részéről, akik ezt a felajánlást fenyegetésnek érték meg :-)
Aztán olyan sem volt még, hogy a vesztes oldal ennyire ne fogadja el, hogy most 4 évig nem ők fújják a passzátszelet. Szóval, lehet szarozni a magyar demokráciát, de ahhoz képest amit ez ügyben a világ legnagyobb demokráciaexportőre művel, szerintem kifejezetten jól állunk.

sőőtnagyonis 2017.02.11. 11:49:39

Mióta Putyinnak pincsije van, Orbán az ország legcsínosabb transzvesztita politikusa.
A színjáték amit művelt el is veszíti jelentőségét, mert nem tudja elfogadtatni senkivel amit művel. (a senkki akik körbeveszik a kivételek) Elszigetelve tud csak óbégázni, mert tudja, hogy már csak hülyeségekkel tudja magát is meggyőzni.
Ilyen a bevándorlási politikája, amivel az ellentmondásosságát fokozza.
Mióta elüzte a magyarokat, oroszokat akar idetelepíteni Ukrajnából, akik akár itt is balhéhoz kellenek. A kopaszok akciói óta tudjuk, hogy ezek a vadbarmok mire képesek.
Nincs fikarcnyi kétségem hogy ez az ember az ország vesztét akarja.

midnight coder 2017.02.11. 11:49:54

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Azon a tényen, hogy a migránsok illetve a leszármazottaik tömegesen fogják kivégezni őket, vajmi keveset változtat hogy hogy kerültek oda.

alfacharlybravo 2017.02.11. 11:51:01

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Putyin azért nagyon ott van a szeren még az Amerikai népet is képes félrevezetni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:52:47

@midnight coder: "kifejezetten büszkék lehetünk Orbánra és Gyurcsányra"

A két elkúróra? Te nem vagy magadnál!

"a választási kampányaink"

Mostanában nem volt nagy választási kampány, de az elmúlt két év gyúlöltekampánya láttán Hitler és Göbbels mind a tíz ujját megnyalná. :(

"Lásd Madonna felajánlása"

Elhitted? Tényelg fogalmatlan vagy. :))

"Aztán olyan sem volt még, hogy a vesztes oldal ennyire ne fogadja el, hogy most 4 évig nem ők fújják a passzátszelet."

Most miért tértél hirtelen át orbán 2002-es választási vereségére?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 11:54:31

@alfacharlybravo: Aha.

Az amcsik nagyon lemaradtak, mint Gagarin űrutazásakor.

50 évente hadd legyenek az oroszok is egy kis előnyben!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 12:00:09

@midnight coder: "a migránsok illetve a leszármazottaik tömegesen fogják kivégezni őket"

Milyen kedves tőled, hogy így aggódsz a németekért! Bár a magyarok nyomorúságával törődnél enyit!

A menekülteket haza lehet küldeni a háború végeztével.

Bár lehet, hogy a Németek marasztalják majd legtöbbjüket, nagyon kell a munkaerő.

Hát ha nem is tömegesen, de lesz biztos pár robbantgató a frusztrált nicstelenek között, ha hülyén viselkednek a németek. De ha lesz egy kis eszük, nem fogják őket úgy szegregálni, mint a magyarok a cigányokat.

Az EREDETI 2017.02.11. 12:15:39

@jágör68: tudom én is láttam az összes youtube-os videót a témában. Elsiklottál afelett, hogy idegenek a biztonsági őrök, tudod olyan ufó migránsok, micsoda háttérhatalom lehet ott, egy sokkal fejlettebb civilizáció!

soundcloud.com/szarnyasfejvadasz/bobafett-trumplisteszta-lipsilegzsak-demo

jágör68 2017.02.11. 12:41:15

@Az EREDETI:

Hát erre a zagyvaságra most mondjak.

Egyértelmű tényekre (videófelvételekre) elkezdesz nevetséges fasságokat hadoválni.

Innen ismerszik meg a minden bokorban orosz hackert látó CIA- spicli :D

Még ha sikerült is magyar ékezeteket előhívni az angol nyelvű billentyűzeten. Van még:

www.youtube.com/watch?v=02PhvS054mk

Stenonis 2017.02.11. 12:57:58

@dont be such a jew:
Ha már hazudozol...

A magyar kerítés megépítése után a migránsok a szerb-horvát-osztrák útvonalat használták.
Simán kikerülték a magyar határzárt kerítésestől, hatásvadászostól mindenestől.

Tavaly nem ezért nem érkezett több migráns, mert állt a magyar kerítés, hanem ezért, mert Macedónia és Szerbia elkezdet normálisan védeni a saját határát.

jágör68 2017.02.11. 13:18:18

@Stenonis:
Ha már hazudozol...

A szerbek, macedónok nem akarták, hogy a magyar határvédelem miatt náluk feltorlódjanak az illegális iszlámista hordák.

Plusz volt előtte pár V4+ Ausztria/ Szerbia/ Macedónia egyeztetés OV kezdeményezésére.

www.migszol.com/blog1/a-balkani-utvonal-okoszisztemakent-mukodik-friss-hirek-a-mozgaskorlatozasrol

Szóval, Merkel fő NSA- spiclinek semmi köze hozzá.

$pi$ 2017.02.11. 13:24:05

@Az EREDETI: "Vagy ennyire bunkó vagy, hogy magyarországon nem élnek emberek?"

Arról beszéltünk, hogy kimennek az emberek külföldre dolgozni. Erre te azt írtad, hogy nekem fogalmam sincs, mert én tájékozatlan vagyok. Erre írtam, hogy évekig voltam külföldön dolgozni, tehát elsőképből tájékozódtam róla mi az. Erre most azt elkezdesz gyalázkodni, hogy nem értelek.

Mit nem értek öreg? Te dolgoztál külföldön? Nem mi? Osztod az észt róla, azt látom.

"Arra gondoltam, hogy a szobádból a monitor elől kimozdulhatnál pl. egy kocsmába szocializálódni,"

Aha! Szóval az tudja a külföldi munkavégzést meg az országos statisztikákat meg a külföldi statisztikákat, hogy hányan mennek ki, hányan jönnek vissza, aki elmegy kocsmába?! Öreg b+, te nagy atomfizikus lehetsz ám!

"vagy te sem emlékszer olyanra, hogy sört ittál volna?"

Azám, mert aki sört iszik az tudja! Te komolyan azt hiszed, hogy a sörrel kerül bele a sok tudás a fejedbe, mi? Te tudod, hogy miért mennek ki dolgozni az emberek, mert te sört iszol. Te tudod, hogy hányan mennek ki, hogy hányan jönnek vissza, mert sört iszol, ugye?

Bekapsz egy-két felest aztán a kvantumteleportáció is bemegy a fejedbe összefonódottsággal és q bitekkel együtt.

"Mindegy felesleges is neked magyaráznom, nem is neked írom, hanem a többieknek, hogy lássák kivel állnak le. Bár ők már úgy is tudják ezt."

Olyanvalakivel, aki megpróbál utánaolvasni dolgoknak és nem a kocsmában szerzett ismeretekre veri magát. Érted te ezt?

$pi$ 2017.02.11. 13:28:49

@jágör68: "A szerbek, macedónok nem akarták, hogy a magyar határvédelem miatt náluk feltorlódjanak az illegális iszlámista hordák."

Te ezt nem érted. Szerb határvédelem -> jó határvédelem, működő határvédelem, demokratikus határvédelem. Magyar határvédelem -> rossz határvédelem, nem ér semmit, gonosz, náci határvédelem.

Ez azért van, mert szerbek -> aranyos, jó emberek, szépek, kedvesek, demokratikusak. Magyarok -> gonosz, rossz emberek, csak a rosszat akarják, bármi ami csinálnak rossz, velejéig romlott, nem működik, helytelen.

Remélem sikerült megvilágítanom a lényeget. :D

Kivlov 2017.02.11. 13:43:17

Sírnak a libsik megint, hogy újabb 4 év sz*pás vár rájuk! :D

Skankhunt42 2017.02.11. 14:22:32

@vitéz Beverneky: el vagy tévedve, ez nem vita hanem terelés amit csinálsz. én ennél értelmesebb vagyok, te alulról se súrolod az én szintemet

Stenonis 2017.02.11. 14:28:33

@jágör68:
Hol írtam olyat, hogy Merkelnek ehhez köze volt?

Annyi köze van, hogy a törökök kaptak egy rakás pénzt, hogy ne engedjék tovább a migránsokat. Azóta még nagyobb nyugi van. És a migránsok is inkább Líbia felől hajóznak és nem a balkáni útvonalat választják.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.02.11. 14:29:59

Az OLAF-nál már halomban állnak a Lopbán korszak EU forrás lopásainak a nyomozati anyagai, nemsokára indítják a Lopbán korszak lopásainak a feljelentéseit.

Lopbán ezt nagyon jól tudja, valószinü hogy még a teljes lebukás és a fidszesek nemzetközi körözése előtt előrehozott választásokat fog kiiratni, hogy megússzák a börtönt.

Visceroid 2017.02.11. 14:36:01

@ColT: "De tegyük fel, igazad van, és a menekültek dúlják Németországot. Ha a németek maguk alatt vágják a fát, akkor a kérdések : 1. nekünk is kell-e, 2. kevésbé vagyunk tőle hülyék, ha mi is azt tesszük? "

Európa egyre inkább a szélsőségek irányába megy. A németek már nem tudnak hogy megalázkodni a tudjukkik előtt, viszont ez nem jelenti azt, hogy rosszul megy nekik. Jelenleg a világ egyik legerősebb gazdasága az övék, magyarul bejött nekik a liberalizmus, ráadásul nem hiszem, hogy örülnének egy újabb világháborúnak, szóval így vezetik le a feszültséget, hogy magukra engedik a fél Afrikát meg közép-Ázsiát. A baj az, hogy mivel erős, piacvezető ország, a gyengék is mennek utánuk, magyarul húzzák magukkal az egész kontinenst, bele a liberális baromságaikba. Ezt lovagolja meg a féleszű csúti kisfiú, és sajnos ebben igaza van. Mondjuk a németek irányában ő is óvatos, mert a pénzük azért kell, ezért megy a "brüsszelezés". Az EU egy sokkal bürokratikusabb, arctalanabb valami, bennük könnyebb ellenséget találni, mint egy másik országban.

midnight coder 2017.02.11. 14:42:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "A menekülteket haza lehet küldeni a háború végeztével."

Ja. És szerinted mikor lesz az ? 50 év múlva ? 100 év múlva ?

"Bár lehet, hogy a Németek marasztalják majd legtöbbjüket, nagyon kell a munkaerő."

Ja. Adva van egy ország, ami fénykorában termelt kb. annyi GDP-t mint mi akkortájt - úgy, hogy ők közben olajország. Nyilván azért, mert az ottani népesség teli van atomfizikusokkal, és csak úgy buzog bennük a munka iránti vágy. Na most, ezek a migrik költöztek át egy európai országba, aminek a kultúráját nem igazán ismerik, de legalább gyűlölik, aminek nem ismerik a nyelvét, ahol nincsenek kapcsolataik, ahol olyan elvárásokat kellene teljesíteniük amiről odahaza nem is álmodtak. Ja, és egy olyan időszakban, amikor fizikai munkára egyre kevesebb szükség van - és amikor várhatóan a németeknél is durván nőni fog a munkanélküliség. Tényleg nagyon valószínű, hogy úgy beilleszkednek hogy foggal körömmel ragaszkodnak hozzájuk a németek.

"De ha lesz egy kis eszük, nem fogják őket úgy szegregálni, mint a magyarok a cigányokat"
A szegregáció általában nem a többségi társadalom irányából indul ki. Csak tudod, suba subához. És ez nem csak a migrikre igaz - a különféle külföldi városoknak ahol sok a bevándorló, általában megvannak az ilyen-olyan negyedei. Mert hogy a népek jobban érzik magukat a saját nyelvi, kulturális környezetükben.

f123 2017.02.11. 14:44:25

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Ha értelmes ember lennél, nem olyan, akit a tudás nem korlátoz, akkor tudnád, hogy tényleg jönnek Merkel Mutti menekültpolitikája miatt a németek Magyarországra.
Itt van 3 link, kb 15 másodperc guglizással találtam. Ja és igen a két videóvan ugyanazt az ingatlanost mutatják (biztosan a Habonyék csinálták, mert a zdf, ard és a focus is az övék!) Na ki a marha, marha?!
m.heute.de/detail/44729976

www.br.de/nachrichten/deutsche-auswanderer-ungarn-126.html

www.google.hu/amp/s/amp.focus.de/politik/ausland/sie-fluechten-vor-den-fluechtlingen-wie-deutschland-vor-20-jahren-warum-immer-mehr-deutsche-nach-ungarn-auswandern_id_5572446.html?client=safari

midnight coder 2017.02.11. 14:46:44

@Visceroid: A németeknek ma még jól megy, de nem lesz ez mindig így. Egyre kevesebb az olyan dolog, amit a németek tudnak, a kínaiak meg nem. Lásd Pl. anno a németek azt hitték, hogy a zöld energia majd hogy megdobja a német gazdaságot. És egy darabig mentek is a német napelemek. De aztán jöttek a kicsi kínaiak, és a németek szépen, annak rendje és módja szerint szarrá lettek verve ezen a piacon is.

morpho 2017.02.11. 14:48:19

@dont be such a jew:
"Orbánék atombiztos kétharmadot kapnak zsinórban harmadszor ami a világ egyetlen másik fejlett demokráciájában sem fordul elő manapság.
Igy a sok jobb és baloldali politikus mind orbán módszerén fogg csüngeni ha hatalomban akar maradni. Az értelmesebbek már mindenhol Orbánt koppintják most is."

- A világ egyetlen fejlett demokráciájában sem fordul elő, hogy valaki zsinórban háromszor kétharmadot kap. Ez tény. Mint ahogy az sem, hogy valaki 25 éve vezeti ugyanazt a pártot és valaki két egymás után elbukott választás után is a pártvezér marad. Ilyenek diktatúrákban fordulnak elő, ahol a vezér nem is akarja érteni a demokrácia lényegét. Orbán azt hiszi, hogy a "demokrácia" őróla szól. Itt van vége a demokráciának.

-Ez nem Orbán módszere.- Ez Putyin és Erdogan módszere. Őket koppintja Orbán. Be is baszna, ha a német/brit/francia politikusok elkezdenék Orbánt koppintani. Tudod a demokráciát onnan is meg lehet ismerni, hogy ott a politikusok megbuknak és nem ülnek 25 éve egy párt élén.

morpho 2017.02.11. 14:51:31

@midnight coder:
"A németeknek ma még jól megy, de nem lesz ez mindig így."
Hűbazmeg, ez aztán a jóslat!

"Egyre kevesebb az olyan dolog, amit a németek tudnak, a kínaiak meg nem."
Egyszer menj el Pekingbe és kérdezd meg a helyi arcokat, hogy ők is így látják-e? Aztán vegyél egy mély levegőt (szigorúan maszkban) és gondold át ezt az "aranyigazságot", amit ideírtál!

$pi$ 2017.02.11. 15:07:46

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "Az OLAF-nál már halomban állnak a Lopbán korszak EU forrás lopásainak a nyomozati anyagai, nemsokára indítják a Lopbán korszak lopásainak a feljelentéseit."

és akkor majd megbukik, ugye? remélem keddre esik majd! :D

BiG74 Bodri 2017.02.11. 15:12:46

Lopbán miért mondana rossz dolgokat azon az évértékelőn, melyen saját kormányzását értékeli objektíve?

Habakuk 2017.02.11. 15:26:40

Hű, ez a cikk tele van helyesírási hibával. Mindamellett az iromány 80%-val egyet is értek. Alakítson már valaki egy értelmes politikai pártot, aki nem csak a hatalmat és a pénzt hajhássza minduntalan'...

midnight coder 2017.02.11. 15:32:04

@morpho: Ehhez nem kell Kínába menni, elég ha elmész a legközelebbi boltba. És igen, ahol ipar van, ott levegőszennyezés is van. Ahol meg nincs, ott előbb-utóbb nagy-nagy szegénység lesz. Mert hogy ugye ipar kiszervezve Kínába, szolgáltatások ide vagy Indiába, de előbb-utóbb aztán valamiből élni is kell.

6.Lenin 2017.02.11. 15:39:03

@Habakuk:

"Alakítson már valaki egy értelmes politikai pártot, aki nem csak a hatalmat és a pénzt hajhássza minduntalan'... "
Ez jó, pl csinálhatnának szilvásgombócot, vagy gyűjthetnének lepkéket is.
Mi a toszért szoktak még pártot alapítani?

Bejutni a parlamentbe, aztán ott melegedni néhány évig, jó fizetésért?
Attól a népnek mitől lesz jobb?

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 15:47:32

@dont be such a jew: "Orbánék atombiztos kétharmadot kapnak zsinórban harmadszor ami a világ egyetlen másik fejlett demokráciájában sem fordul elő manapság."

Pont attól demokrácia a demokrácia, hogy nem fordul elő ( csak arra korea tájékán ). Mert akkor nem érzi úgy egy párt és annak vezetője sem, hogy ő szarja a spanyolviaszkot. Mert a nép tuggya, hogy annak gyára van.
Mellesleg mikor fogják nálunk is bevezetni az egyszemélyes uralkodást, mint a török barájáéknál?

MACISAJT 2017.02.11. 15:47:41

"Tekintsünk most el attól, hogy a németek, hollandok nem jönnek Magyarországra, "

Hülye úr!
A 3,5 millió német kivándorolt állampolgárból naná hogy jut is, marad is Magyarországnak:

auswandern-info.com/ungarn.html

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 15:50:08

@BiG74 Bodri: "Lopbán miért mondana rossz dolgokat azon az évértékelőn, melyen saját kormányzását értékeli objektíve?"

Nem mondta senki, hoyg rossz dolgokat mondott, csak azt mondjuk, hogy kúriásan nem tényeket, vagy Trumpisan alternatív tényeket állított. Több esetben.;D

MACISAJT 2017.02.11. 15:50:41

@MACISAJT:

Ez itt meg kifejezetten arról szól amiről Orbán is beszélt:
Menekülés Magyarországra a menekültek elől.

www.br.de/fernsehen/das-erste/sendungen/report-muenchen/videos-und-manuskripte/deutsche-auswanderer-ungarn-116.html

morpho 2017.02.11. 15:52:23

@midnight coder:

Én azért elmentem Kínába és megkérdeztem. A helyzet az, hogy jót röhögnének rajtad a napi egy dollárból éhező kínai parasztok és 10 dollárból élő városiak is. A németek meg..á, hagyjuk is...

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 15:53:39

@MACISAJT:

Nem az a lényeg, hogy jön-e német vagy sem, mint kivándorló, hanem az, nem olyan ló egy német sem, hogy szegényen iide vándoroljon, mrt itt még szegényebb lesz. A gazdagnak meg pont jó, mert olcsóbban élhet itt, mint otthon. Egyszóval ide járnak spórolni. Jó ez nekünk annyira, hogy dicsérni és dicsekedni kell vele? Közben meg elfelejtünk szólni a közel félmillió magyarról, aki migrált/elment itthonról.

morpho 2017.02.11. 15:53:40

@6.Lenin:
A népnek??? Milyen népnek??? Kit érdekel a nép?? Van olyan???

morpho 2017.02.11. 15:56:42

@6.Lenin: "Attól a népnek mitől lesz jobb?"

Kinek?? Mi van?? Szerinted egy politikus látja a "népet"? A Nyugalom Tengeréről egyenesen?

MACISAJT 2017.02.11. 16:03:46

@látjátok feleim szümtükkel: "Nem az a lényeg, hogy jön-e német vagy sem, mint kivándorló,"

Ja hogy most már nem lényeg...
Ha Orbán mondja akkor hazudik és nem jönnek...
Ha bemutatom a német tévé riportja és a statisztikák alapján dokumentálva hogy dehogynem jönnek...akkor már nem lényeg..:P

Vagy , találomra ráböktem a poszíró újabb állítására, amivel "leleplezte" az Orbáni hazugságot, idézem:
"Ezzel szemben a valóság az, hogy
senki nem akart idegeneket telepíteni Magyarországra,"

Nocsak. Idézem:
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6telez%C5%91_betelep%C3%ADt%C3%A9si_kv%C3%B3ta
"A 2015. szeptember 22-i (EU) 2015/1601 számú európai tanácsi határozat kötelező betelepítést állapított meg a tagállamok számára. A határozatot Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata, valamint Finnország tartózkodása mellett minősített többségi szavazással fogadták el. Eszerint minden tagállamnak be kell fogadnia valamennyit a Görögországban és Olaszországban tartózkodó menedékkérők közül."

Nincs kedvem időm végigmenni a poszt összes állításán, találomra kettőre ráböktem, akkorát hazudik és bukik a posztíró mint az ólajtó...
Ennyi talán ölég is, szerintem a többi is ilyen.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.11. 16:10:18

Sajnos ez a dakota elég hazudós. Orbán a saját másfélmillió hülyéjéhez beszél ilyenkor. Azok meg beveszik a szájából ész nélkül a legnyilvánvalóbb hazugságot is. Közben a propagandájuk pedig azon dolgozik, hogy legyen elég a másfélmilló a kormányon maradáshoz. Ilyen kis destruktív kormányunk van. Lehet tapsolni nekik.

MACISAJT 2017.02.11. 16:14:29

"Tekintsünk most el attól, hogy a németek, hollandok nem jönnek Magyarországra, "

Nehogy a hollandokról megfeledkezzem:
www.mostmagyarul.nl/index.php?option=com_content&view=article&id=180&itemid=183

Skankhunt42 2017.02.11. 16:23:14

@morpho: tehát nincs máshol demokrácia? vagy csak az a demokrácia, ahol harmadjára (függetlenül a szavazástól) valami nyomorult ballibsit (akire a kutya se szavazott) választanak? gratulálok a tényeidhez!

Jakab.gipsz 2017.02.11. 16:34:04

Árulja már el valaki nekem az okos demokraták közül, hogy miért van rendkívüli állapot, Francia országba , persze arról is az Orbán kormány tehet, és az menyibe kerül a franciáknak.

jágör68 2017.02.11. 16:43:09

@Jakab.gipsz:

Mert Putyin meghekkelte az amerikaiakat, hogy verjék szét a fél Közel- Keletet meg Afrikát és a szemét Zorbán nem engedi be ezeket menekülteket, akiket a szemét Putyin fegyverként használ miközben megint meghekkeli az amerikai választást.
És már a németeket is hekkelgeti. Heringgel.

morpho 2017.02.11. 16:48:20

@Skankhunt42:
"Tehát nincs máshol demokrácia?"
Máshol van. Magyarországon nincs! Szövegértés! Ejnye már!

morpho 2017.02.11. 16:49:36

@Jakab.gipsz:
Nemnem! Gyurcsány a hibás! Nem láttad a plakátokat?

MACISAJT 2017.02.11. 16:52:28

@Jakab.gipsz:

Az még hagyján...
De mit szólnának az itteni ballibák és külföldi cimboráik, ha Orbán Viktor olyan hirdetéseket adott volna fel, mint nemrég liberális (!) holland kollegája:)

A holland miniszterelnök több napilapban is egyoldalas hirdetést jelentetett meg, amelyben „normális viselkedésre” szólítja fel a Hollandiában élőket. A liberális VVD politikusa egyértelműen az országba érkezett bevándorlókra utal. A nyílt levél formájában íródott szövegben kifejti: „Nyugtalansággal tölt el bennünket, ha visszaélnek a szabadságjogokkal, amikor épp a szabadság élvezete miatt érkeztek az országba. Megértem azokat az embereket, akik úgy vélekednek, hogy a beilleszkedésre nem képes személyeknek el kellene hagyniuk az országot. Magam is osztom ezt a nézetet. Viselkedj normálisan, vagy távozz!”

morpho 2017.02.11. 16:53:34

@MACISAJT:
Attól, hogy találsz három német és két holland nyugdíjast, még nem lesz Orbánnak igaza. Ennyien mindig jöttek. Vettek házat a Balatonnál. Mit akarsz igazolni ezzel? Mi olyság a Németországba települő magyar százezrekkel? Az nem lényeg....

morpho 2017.02.11. 16:55:39

@MACISAJT:
Orbán az országot plakátolta tele ilyen szar dumákkal. Az tényleg egész más!

midnight coder 2017.02.11. 16:58:22

@morpho: Nem az volt a kérdés, hogy _ma_ ki él jobban, hanem az hogy ki mennyit fogyaszt, és ehhez képest mit állít elő. Amúgy, ha ma egy 40 éves volt nyugatnémetet megkérdeznél, hogy mondjuk ahhoz képest hogy 20 éve hogy élt hogyan alakul a mostani életszínvonal, nem biztos hogy annyira nagyon el lenne ragadtatva. Ahogy az angolok sem voltak - erről szólt a BRExit. Ezzel szemben, a kicsi kínaiak 20 éve még legeltek.

morpho 2017.02.11. 17:14:04

@midnight coder:
A nyugatnémetek hisztiznek, szoktam velük dumcsizni. De a kínai paraszt most is legel. Kizárólag a városokban van fejlődés és ennek oka kizárólag a külföldi multik jelenléte. Semmi más.

Francois77 2017.02.11. 17:18:18

Annyi százezer ment már el itthonról, hogy ha mindet összeadjuk, lassan mínuszba kerülünk:)

Egyébként ez az a blog, amelyik szerint akárki lesz Trump ellenfele, Trump mindenképp veszít/akárki lesz Killery ellenfele, a csak mindenképp nyer? Nincs több kérdésem:)

metax 2017.02.11. 17:19:47

"Ezzel szemben a valóság az, hogy..."
"Ezzel szemben a valóság az, hogy..."
"Ezzel szemben a valóság az, hogy..."

Piha! Az "alternatív tények" korát éljük. Rendes illiberális, munkaalapú társadalomban csak bezavarnak a tények. Különben is, a tények a liberális halódó világ tartozékai, a "nyitott társadalom" kenceficéi, de mi 2010 után már leszámoltunk velük, és hamarosan a hanyatló Nyugat is követni fog ebben minket. Már ha képes lesz levetni a liberális multikulti köpönyegét, és előre lépni.

dont be such a jew 2017.02.11. 17:21:47

@morpho: baromság

egyrészt kínában 15000 dollág a gdp per fő az annyi mint egy szegény európai álamban, mondjuk bulgáriában vagy albániában, vagy több

másrészt kína nyolcvan százaláka nagyváros-lakó

harmadrészt van egy nagy rakás kínai cég a multikon kívül, és nem mütrágyát gyártanak hanem autót meg elektromos kütyüket és el is adják a világ minden táján

negyedrészt a kínaiak a világ vezető tőkeexportőrei, szinte minden világcégben tulajdonosok

sőőtnagyonis 2017.02.11. 17:23:40

Látom sok a külföldi vendégmunkás ezen a blogon is.
A magyar szegényekről senki nem pofázik, pedig ezt a g.cit is ők szavazták meg akik azóta sem tudnak rendesen fűteni, enni, lakni.
Orbán seggnyalói leginkább ide toborzott külhoni lepukkadtak, akiknek a szar rendszer is menyország. Akiket meg elüldözött hozza helyettük a tűzvonalból az oroszokat akikkel elkeríti magát a magyaroktól. Ilyen egy szartházy magyar politikusnak csúfolt hazaáruló.

morph on deer 2017.02.11. 17:23:41

"...igazi menekülteket Magyarország befogadja, például németeket, hollandokat, franciákat, olaszokat."

Igaz!
Bizony, manapság az Európa normálisabb részeiről kiszorult szélsőséges jobboldaliak, nacionslisták és egyéb hasonló fejlettségi szinten egzisztáló egyedei a fejlettebb demokráciáknak manapság "safe heaven"- ként tekintenek Magyarországra, mivel itt nemcsak tűrik, de értékelik és bátorítják is az ilyen gondolkodásmódot.
Nem vicc!
Nem egy hasonló nyilatkozatot olvastam/hallottam, ahol a neonáci szimpatizáns dícsérte az orbáni rendszert, és 'példaként' említette a saját követőinek, miszerint bizony ilyen kormány az igazi!

A másik csoport a nyugdíjas, nem ritkán magyar kapcsolatokkal vagy rokonsággal - sokaknak lényegesen olcsóbb, mint otthon.
Vallási okokból Magyarországra menekült európaiakkal én még nem találkoztam.
Persze lehet, hogy mind Felcsúton laknak, vagy a Cinege utcában, tehát Orbánnak nyilván valós információi vannak e tárgyban.

Másnak, akit ismerek, ilyen nincs.
Hmmm...

dont be such a jew 2017.02.11. 17:33:09

@morph on deer: 'Bizony, manapság az Európa normálisabb részeiről kiszorult szélsőséges jobboldaliak, nacionslisták és egyéb hasonló fejlettségi szinten egzisztáló egyedei a fejlettebb demokráciáknak manapság "safe heaven"- ként tekintenek Magyarországra, mivel itt nemcsak tűrik, de értékelik és bátorítják is az ilyen gondolkodásmódot. '

- ez azért elég jó hír, valljuk be.

Jobb mintha az ahmed nevü svédekkel meg a néger norvégokkal bővülne a magyar állampolgárok köre

ráadásul ha neked ez nem tetszik te is kivándorolhatsz a négerek és a mohamedek közé vmi nyugati gettóba, és akkor legalább mindenki boldog lesz

midnight coder 2017.02.11. 17:33:24

@morpho: A kínai paraszt most legalább nem hal tömegesen éhen mint Maoék idején. A kínai ipar pedig már rég nem a multikról szól, a Lenovo, Benq, stb már rég kínai cégek. Igen, az a lenovo aki már évekkel ezelőtt felvásárolta az IBM laptop gyártó üzletágát, akik anno a legjobb laptopokat a ThinkPad-okat gyártották. Bizony, szőröstől-bőröstől, védjegyestől. És ez már legalább 10 éve volt. Ma már kb. ott tart a dolog, hogy az újabb telefonokat először Kínában dobják piacra, aztán jöhet az USA, és esetleg az EU. A következő pár évtizedben a világ gazdasági központja Kínában és Indiában lesz.
Az USA és az EU pedig marginalizálódni fog - és ez különösen az EU-nak fog fájni, nem kicsit de nagyon.

midnight coder 2017.02.11. 17:37:11

@morph on deer: "Bizony, manapság az Európa normálisabb részeiről kiszorult szélsőséges jobboldaliak, nacionslisták és egyéb hasonló fejlettségi szinten egzisztáló egyedei a fejlettebb demokráciáknak manapság "safe heaven"- ként tekintenek Magyarországra, mivel itt nemcsak tűrik, de értékelik és bátorítják is az ilyen gondolkodásmódot. "

Pár éve még az európai kleptokraták idegbajt kaptak Jörg Haidertől, és ki is hirdették ellene a hajtóvadászatot. Most legutoljára kis híján győzött az orsztrákoknál a jobboldal - és nem csodálnám, ha az a különbség némi választási csalásból jött volna össze. De legközelebb nem fog összejönni így sem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 17:43:15

@f123: Hát ha te komolyan azt hiszed, hogy német menekülteket fogad be M.o., akkor szükséged van egy új fejre. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 17:44:51

@midnight coder: Nagyon rendes tőled, hogy annyira aggódsz a németekért. Nagy német hazafi vagy. Gratulálok!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 17:47:47

@midnight coder: "A szegregáció általában nem a többségi társadalom irányából indul ki.

Nem ismered a magyar valóságot. Karosszékből, kizárólag a habonymédia emlőjén lógva könnyű ilyen hülyeségeket beszélni. Az iskolai szegregált cigány osztályokat a magyarok hozzák létre, nem a cignyok erőltetik.

morpho 2017.02.11. 17:50:23

@dont be such a jew:

Jót röhögtem a sok hülyeségen, amit le bírtál írni :))
Maradjunk a számoknál: hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_egy_f%C5%91re_jut%C3%B3_GDP_szerinti_list%C3%A1ja_(nomin%C3%A1lis)

És akkor arról még nem is szóltunk, hogy Kínában kozmetikázzák a GDP adatokat..

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.11. 17:50:34

@MACISAJT:

B+, nem arra reagáltál amit én írtam, csak kiemeltél belőle egy mondatot. Arról meg, hogy ide betelepítenek-e, vagy sem, nem írtam egy szót sem.
De, ha már előhoztad a betelepítést, akkor megint csak vissza a gazdagokhoz, már akik a németektől ide jönnek spórolni. Kiket is telepített be Or bán és kormánya, no meg a Tóni haverjai? Gazdagokat, akik nem migránsok, mert a pénzükkel mindent, még a magyar letelepedés jogát is megvehetik. Emberek vagytok ti?

Azért kíváncsi lennék rá, mit szólnátok, ha a kimenő magyarokat is csak a letelepedési zsozsó lefizetése mellett engednék be. Mert SOK fideszgyerek is kiment abba a döglődő nyugatba. Mondjuk a saját lábon álló gyerekeknek futotta kint is, itthon is arra, amire sok kiment magyarnak itthon nem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 17:52:56

@sőőtnagyonis: "azóta sem tudnak rendesen fűteni, enni, lakni."

Viszont örülnek a rezsicsökkentésnek. Igaz, hogy 2013 óta 60%-kal csökkent a földgáz világpiaci ára, de most is ugyanazt a magas "rezsicsökkentett" árat fizetjük.

Plusz 27% ÁFÁ-t.

morpho 2017.02.11. 17:57:11

@midnight coder:
Örülök, hogy idetolod az kormánypropagandát a keleti nyitásról, de attól ez még nem így van. A kínai paraszt most is éhen hal. Viszont a német parasztot nem bombázzák már, mint Hitler idejében...
A kínai cégek szinte kizárólag belső piacra gyártják a saját termékeiket. Az, hogy részesedést szereznek külföldi multikban, teljesen normális, de ettől a Lenovó innovációja nem lesz kínai. A kutatás-fejlesztést nem igazán vitték Kínába a multik, ez meg is látszik rajtuk. Simán ellopják egy az egyben legyártják, aztán 豆腐块-欢迎 néven piacra dobják. Először azt hittem, hogy Pekingben mindenkinek Iphon 6-osa van, aztán közelebbről feltűntek a kínai karakterek. Audi A8 dettó. Tök úgy néz ki, de az van ráírva, hogy: 豆腐块-欢迎
Ez lenne az innováció, meg a fejlődés? Az USA meg az EU marginalizálódásának menetrendje? Érdemes szét nézni Kínában...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 17:59:08

@midnight coder: "Nem az volt a kérdés, hogy _ma_ ki él jobban, hanem az hogy ki mennyit fogyaszt"

A GDP-hez viszonyított magyar fogyasztás 2004 óta meredeken csökken.

Persze, aggódom a németekért, nagyon aggódom. :))

dont be such a jew 2017.02.11. 18:07:38

@morpho: a nominális GDP ugyanúgy semmit nem számít, mint hogy Németországban 1470 bruttó a minimálbér

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_%28PPP%29_per_capita

Kínában már az átlagos életszínvonal is magasabb mint a szomszéd Szerbiában, pláne Ukrajnában.

morpho 2017.02.11. 18:08:58

@dont be such a jew:

Ezek az alternatív tények. Köszönjük Emese!

morpho 2017.02.11. 18:11:41

@dont be such a jew:
Juteszembe, ha a nominális GDP semmit nem számít, akkor minek jöttél elő vele? Ha te írod le, akkor azon nyugszik a "gránitszilárdságú érvelésed", de ha én írom le és kiderül, hogy te hazudozol, akkor "semmit nem számít"! Aha...

dont be such a jew 2017.02.11. 18:13:15

@morpho: miért lennének alternatív tények?

az 1470 euró ugyanannyit ér kínában, magyarországon és luxembourgban?

a lényeg, hogy a majdnem eu-tag szerb csóróbb mint a kínai. Nem csoda, hogy európa minden nagyvárosa kínai turistával van tele.

morpho 2017.02.11. 18:19:35

@dont be such a jew:

Az a gond ezzel a szerb történettel, hogy nem igaz. A kínaiak szeretnének úgy élni, mit a szerbek, de messze vannak tőle. Te voltál már Kínában?

Ui: Alternatív tény = hazugság

nemecsekerno_007 2017.02.11. 18:43:29

"Orbán 5 legnagyobb hazugsága az évértékelőjében"

és ezeket csúsztatásokkal szeretnéd cáfolni?

Muhahahaha :)

midnight coder 2017.02.11. 18:47:05

@morpho: Ez attól függ, Kínában hol és ki vagy. A kínai szegényparaszt tényleg szarul él - a magyar átlagpolgárhoz képest. De ahhoz képest, ahogy 20 éve él, nem él szarul. A kínai mérnök egy kínai nagyvárosban nem él szarabbul, mint a magyar mérnök Budapesten.

Amúgy ne hidd, hogy valamit lemásolni annyira egyszerű. Lásd a szocialista ipart, ami anno szinte minden műszaki terméket vagy licenszelt, vagy lemásolt, de a végeredmény egy-két kivétellel mindenképp ipari hulladék volt. A kicsi kínaiak viszont jó minőségű cuccokat (is) gyártanak. Az Audijuk ma talán még nem a legjobb, de a telefonjaik bizony már bőven benne vannak a felső kategóriában. Sőt már az alsó kategóriában is olyan telefonokat adnak el, ami az átlagpolgár igényeit messze kielégíti. Az amcsik pedig kb. a hajukra kenhetik az innovációjukat - míg az Apple elad egy telefont, addig a kicsi kínaiak több százat. És hosszú távon a kínaiak nyernek, még akkor is, ha egy-egy vásárlót nem húznak le olyan mértékben mint az almánál a lúzereket.

morpho 2017.02.11. 18:55:59

@midnight coder:
Ezért vásárolnak a kínaiak USA állampapírokat kilóra!

morph on deer 2017.02.11. 19:13:05

@midnight coder:
"Pár éve még az európai kleptokraták idegbajt kaptak Jörg Haidertől, és ki is hirdették ellene a hajtóvadászatot."

Amelyik olyannyira eredménytelennek bizonyult, hogy a derék polgárjogi harcos - egyéb lehetőség híján - kénytelen volr kisegíteni a vadászokat.
Így aztán saját maga zúgott tovább egyenesen előre - mivel nem volt egy könnyen befolyásolható alkat - figyelmen kívül hagyva a kanyart.
Mondjuk ebben ugyancsak segítségére volt némi koko és komolyabb mennyiségű alkohol.
Hívein kívül gyászolta még szerető 'barátja' - akivel egyébként együtt töltötték az utolsó estét is ...

Látod, az igaz szerelem sem igazán segít a csökött agyú nácikon, akárhány retardált támogatójuk legyen is!

A pech az, hogy ma már lehet tudni, mivel jár, ha az Orbán, Haider, Le Pen féle népség kerül hatalomra - nem úgy, mint nyolcvan éve a hasonló elveket valló csúszómászók esetében - szóval nyugodtan lehet számítani a normális emberek reakciójára a "nemzetiszocialista" söpredékkel szemben.
Lehet kezdeni sopánkodni kedves 'fajvédő testvérek', már most, mert nem fog összejönni még egyszer :)

VaradiJanos 2017.02.11. 19:23:42

Blablabla .... ásítás

gigabursch 2017.02.11. 19:41:21

Akkor pontról-pontra:

De. De. De. Igen
Ferdítés. Ferdítés.
Mindkét helyen háború van.
Számmisztika.
Nem számít. Sajnos. Sajnos. Ki tudja?

morph on deer 2017.02.11. 19:42:49

@dont be such a jew:
"- ez azért elég jó hír, valljuk be.

Jobb mintha az ahmed nevü svédekkel meg a néger norvégokkal bővülne a magyar állampolgárok köre"

Így igaz!
Tényleg sokkal jobb az összes kretént egy helen tartani, és - Orbán politikáját ismerve - ott is fognak maradni!

Tudod, minden kerítésnek minimum két oldala van, egyiket kizárja, a másikat meg be :) Tehát én pártolom az ötletet, akárhonnan nézve is!
Biztos jól fogják magukat érezni a kötelező tornaórák, a "Nemzeti" dohányboltok és az abortuszellenes nőgyógyászok földjén, ahol csak a "Nemzet Gázszerelője" és a miniszterelnök családja prosperál, és huszárlaktanyát építenek a huszonegyedik században, és komolyan gondolják :)))

"Világ Agyatlan Nemzetiszocislistái Egyesüljetek" - Magyarországon!
Jobb tudni, hol vagytok és addig sem zavarjátok a civilizációt - ami benneteket sem zavart mostanáig, tehát ez egy win-win megoldás!
Hát nem?

morph on deer 2017.02.11. 20:00:47

@VaradiJanos:
"Blablabla .... ásítás"

Miért nem alszol inkább, kedves János? Ebben a korban az ilyen erőfeszítés már megterhelő lehet..!
:)

Guy Fawkes2 2017.02.11. 20:39:17

>hogy valakit idegeneket telepítsenek Magyarországra.

Kit? Mit? Magyar nyelv?

>de ha akart volna, se lehetett volna megtiltani népszavazással,

Mert a nép szava nem ér semmit mivel tombol a demokrácia.

>politikai publicisztika-szerű jogszabály szöveget

Értem én, hogy mire gondolsz. De hány éves aki ezt a mondatot írta?

>a migrációt Angela Merkel, illetve a uniós-török megállapodás állította meg,

Erről kérdezd meg a horvátokat, szlovéneket, osztrákokat meg a macedónokat. Amúgy meg még mindig nem állt meg csak lelassult. Eleve a megállapodás a törökökkel instabil - erre jó példa, hogy Erdogánt legutóbb majdnem megölték, utána meg azzal fenyegetőzött hogy ránk uszítja a millió migránst.

>a németek, hollandok nem jönnek Magyarországra

Hát ezt így azért nem mondanám. Bizonyára nem olyan számban mint a migránsok európába de vannak németek akik ide jöttek főleg nyugdíjasok.

>hanem a szíriai Aleoppóban (azt úgy írjuk, hogy Aleppó), amelyet a kormányerők ostromolnak orosz segítséggel

Szerinted miért kell besegíteni az oroszoknak egy olyan hadseregnek ami képzett katonákból áll és fegyvertelen civilek ellen harcol? Lehet, hogy a civilek high-tech aknavetőket szarnak ki, vagy talán valaki oda adta nekik felelőtlenül, hogy tessék kisgyerekek lőjjétek Aszadot ezzel ni - itt kell meghúzni - biztos nem lő vissza rátok, és oda adja nektek meg az iszlamistáknak a hatalmat, hogy kvázidemokrácia legyen Szíriában is.

morph on deer 2017.02.11. 21:05:25

@Guy Fawkes2:
"de ha akart volna, se lehetett volna megtiltani népszavazással,

Mert a nép szava nem ér semmit mivel tombol a demokrácia."

Ugyanis ez a döntés a parlament hatáskörébe tartozik, és NEM KELL hozzá népszavazás, soha nem is kellett!

Az csak a parasztvakításhoz kellett, meg ahhoz, hogy a vezér lobogtatni tudja az eredményt Európa szerte.
Végül is tudja, de most már annyira nem szeretné ...

Arról van szó tehát, hogy a népszavazás egy felesleges túlzás volt, mindenféle jekentőség nélkül - már ami a dolog érdemi részét illeti.
De azért lehet lihegni tovább olyasmi miatt, aminek soha nem volt jelentősége.
Még annak ellenére sem, hogy a Viktor azt hazudta!
Pech.

f123 2017.02.11. 21:41:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ha te komolyan azt hiszed, hogy bárki benyalja a terelésedet...
Légy férfi, ismerd el, hogy nem volt igazad.

zia77 2017.02.11. 21:51:27

Ezt a beszédet megtapsolták! Sőt bizonyára vastaps volt (a beszédet nem hallottam, nem érdekelt), ahogy az Rákosi elvtárs korában szokásos volt. Valóban újabb rendszerváltás történt '90. után most 2010. évben.

Guy Fawkes2 2017.02.11. 21:56:21

@morph on deer: "ez a döntés a parlament hatáskörébe tartozik, és NEM KELL hozzá népszavazás, soha nem is kellett!"

Ez így igaz! Látom azért néha sikerül egy mondatot leírni ferdítés és szocialista, idealista áradozás nélkül.
Képzeld a népszavazás után parlament elé is vitték a törvénymódisítást és tudod mi történt? Nem tudod? Hát az hogy NEM MENT ÁT! hahaha :D De ha, mondjuk az általad csak "parasztvakításnak" vélt népszavazás érvényes, akkor az a hatalmas nagy szavazóbázissal rendelkező demokratikus ellenzék megszavazza azt?

morpho 2017.02.11. 22:01:29

@Guy Fawkes2:
Akkor a népszavazás kötelezi a parlamentet, tehát igen. És? Akkor mi van?

2017.02.11. 22:12:38

@Guy Fawkes2:

">de ha akart volna, se lehetett volna megtiltani népszavazással,
Mert a nép szava nem ér semmit mivel tombol a demokrácia."

vs

"Látom azért néha sikerül egy mondatot leírni ferdítés és szocialista, idealista áradozás nélkül."

Lásd meg magadnál is!
Mert ez itt:
"Mert a nép szava nem ér semmit mivel tombol a demokrácia."
egy bullshit.
De hívhatjuk ferdítésnek vagy mellébeszélésnek vagy egyszerű ostobaságnak is.

Guy Fawkes2 2017.02.11. 22:14:27

@morpho: Akkor gyakorlatilag a demokrácia jogi zsákutcájába tereljük az osztrák és skandináv barátaink törekvését akik több tízezer migránst szeretnének a dublini egyezmény szerint visszatoloncolni Magyarországra. És ha így visszatoloncolják őket, akkor megnézhetjük ám magunkat, ahogy több ezren vissza akarnak majd menni Németországba az autópályán gyalog. Magyar rendőr meg persze nem nyúlhat hozzájuk, zárhatja be őket táborokba mert az a brutalitás netovábbja lenne.

morph on deer 2017.02.11. 22:15:42

@Guy Fawkes2:
Mondjuk tapasztalt politikustól már elvárható lenne, hogy tud kalkulálni a lehetséges eredménnyel.

Abban majdnem biztos vagyok - vagyis egészen nagy a valószínűsége annak, hogy ha népszavazás helyett Orbán eleve ezzel kezdi, akkor átmegy.
Csak az a gusztustslan és hazug kampány még azt is ellenük fordította, aki egyébként nem menekültpárti.
Túltolták, ahogy mondani szokás.

Visszatérve: a hajcihő nélkül nagyobb lett volna az esélye - és lényegesen kevesebbért.

Követtem akampányt 'szakmailag' is, (kb negyven évet töltöttem reklámmal és "b2b" kommunikációval pár országban) és bátran merem mondani, hogy ez így van. Ezen felül még a kampánycsúcs időzítését is elcseszték - korábban volt a kelleténél, a szavazás már a 'leszálló' ágon került sorra.) Rogán pajtinak nem ez a foglalkozása, ami meg is látszik.
Vermer volt az utolsó profi a közelükben, csak szólok. Nyugodjon békében!

morpho 2017.02.11. 22:42:17

@morph on deer:
Finkelstein kolléga is rendesen odatette magát. Az egész folyamatos harcbanállós, Brüsszelezős, Migráncsozós, most épp Sorosozós történet tőle jön. Meg a Kubatov listák, az átírt választási és kampányszabályok, a médiamegszállás, a választási kamupártok. Pontosan tudta, hogy médiatúlsúly és adatbázis építés nélkül nem megy.

Egyébként azt elég viccesnek gondolom, hogy egy amerikai meleg zsidó azt találta ki, hogy vállalati tanácsokat osztogat pártoknak, meg kormányoknak. Köztük konzervatív pártoknak! Tuti üzlet! Valamennyi zseton mindenképp jön. Ha nem nyernek, beszedik a munkadíjat, ha nyernek, még százalékot is kapnak a bevételből és dollárban kifejezve milliárdokat kaszálnak adómentesen. Ha nem kapják meg a zsetont, akkor meg nyilvánosságra hozzák a szerződés részleteit... Tehát megkapják :) Rogán meg összeszedi...

lako84 2017.02.11. 22:58:46

Savanyú a szőlő...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.11. 23:23:10

@Guy Fawkes2: "a népszavazás után parlament elé is vitték a törvénymódisítást"

Alaptörvény módosítást.

Az alaptörvényről nem lehet népszavazást tartani.

:))

2017.02.11. 23:49:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
nem lehet...
...kötelező!
és ha jövőre nyernek, hoznak rá visszamenőleg törvényt.
ha nem hamarabb!
(és miért ne nyernének?! már arra is készül atörvény, vagy alkotmány módosítás)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.12. 07:37:46

@Stenonis:

Igen, részben ez zajlott le: a hírek hatására sokan el se indultak.

$pi$ 2017.02.12. 09:18:47

"De aki elfelejtette meghívni a beiktatására, bár boldog-boldogtalan mehetett."

Saját magatokat hivatkozzátok, egy olyan régebbi cikket, aminek már az elsp mondata hazugság. Nem levettétek, nem bocsánatot kértetek érte, nem helyesbítettetek, hanem még ma is fennen hirdetitek a hazugságokat. Gratulálok!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 11:45:59

@$pi$: "meghívni a beiktatására"

Szerintem engedd el. Biztos meghívja majd máskor. Úgyis égés volt az egész, csak másodvonalbeli fellépők voltak.

index.hu/kultur/zene/2017/01/14/nem_fogjak_elhinni_kik_lepnek_fel_trump_beiktatasan/

Guy Fawkes2 2017.02.12. 13:00:45

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: >Az alaptörvényről nem lehet népszavazást tartani.

A népszavazás nem az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről szólt. De amint látod pont ezt kifogásolják, hogy (a cikkíró pontatlan szavaival élve) politikai publicisztikai-szerű jogszabály volt. Igazából a népszavazás egy egyszerű feljogosítás lett volna a kormánynak aki saját maga dönti el hogyan érvényesíti a népakaratot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 13:12:34

@Guy Fawkes2: "A népszavazás nem az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről szólt."

Szerinted mi volt a népszavazási kérdés?

"a népszavazás egy egyszerű feljogosítás lett volna"

"A népszavazásra javasolt kérdés egyértelmûségéhez és eldönthetõségéhez alkotmányos érdek fûzõdik, ezért a népszavazásra feltett kérdést (kérdéseket) úgy kell megfogalmazni, hogy annak alapján valamennyi választópolgár egyértelmûen tudjon válaszolni, továbbá az Országgyûlés el tudja dönteni, hogy eredményes népszavazás esetében milyen kötelezettség terheli."

valasztas.hu/nepszav04/hu/informaciok/gyik/gyik1.html

Ha eredményes lett volna a népszavazás, akkor az Országgyûlést milyen kötelezettség terhelte volna?

Guy Fawkes2 2017.02.12. 13:23:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

A magyar 2016-os népszavazás nagyon hasonló a görög 2015-ös népszavazáshoz, ahol jogalkotási következmény nem volt csak a kormány tárgyalási pozícióját erősítette ami által az Európai Bizottság engedett követeléseiből. Feltehetően ugyan az a forgatókönyv játszódott volna le a magyar népszavazás során is. De erről így utólag már nem sok értelme van vitázni...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.12. 13:54:13

@Guy Fawkes2: Szerinted mi volt a népszavazási kérdés?

Ha eredményes lett volna a népszavazás, akkor az Országgyûlést milyen kötelezettség terhelte volna?

Pista70 2017.02.12. 18:16:56

Tévedés! Pont az hazudik, aki azt mondja, hogy "senki nem akart idegeneket telepíteni Magyarországra"

Az egész bal és liberális oldal elmúlt száz, de főleg az utóbbi ötven évének politikai, gazdasági gyakorlata a saját gyermekek felzabálásáról szólt. Az aggályokra pedig ez volt a válasz: A betelepítés gondolata különben nem újság, már a hetvenes években így vélekedett a jogi egyetem KISZ titkára: “Meg kellene egyezni a túlnépesedő országokkal, hogy ha mi kevesen leszünk, jöjjenek be ők. Végtére is Európa kizsákmányolása miatt maradtak el a civilizációs fejlődésben, jár is nekik ez a jóvátétel, hogy népfölöslegüket, most fogadja be Európa.”
süti beállítások módosítása