B1 blogcsalád



Hol máshol, mint a KDNP-ben politizál az alpolgármester, aki megrontott egy gyereklányt

2017. február 07. - nickgrabowszki

Hétfőn lemondott Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere, akiről kedden a rendőrség is megerősítette, hogy nyomozást folytatnak ellene, mert egy tanítványával folytatott szexuális viszonyt.eszf.jpg

A nyugat.hu szerint a viszony kiderülése és a rendőrségi nyomozás áll a lemondás hátterében is. A lap azt írja, tavaly karácsonya előtt derült ki, hogy politikus hosszú ideje viszonyt folytat a lánnyal:

a körmendiek szerint a viszony még a az általános iskolában kezdődött, amikor

a lány még gyermekkorú volt.

  • A lány most 16 éves.
  • A kereszténydemokrata politikus 56 éves.

A feljelentést a lány szülei tették.

A nyugat.hu szerint a lány Szabó korábbi tanítványa volt az egyik körmendi általános iskolában. A lány az utóbbi két évben a körmendi gimnáziumban tanult, de a botrány kipattanása után a szülei kivették onnan, és egy másik város gimnáziumába íratták át. Szabó 30 éve tartó házassága is tönkrement, el is költözött közös otthonukból.

Szabó (néhol Eöry Szabó) Ferenc 1994 óta városi képviselő Körmenden, 1998 óta a város alpolgármestere. A KDNP tagja, úgy tudjuk, továbbra is a Fidesz-KDNP képviselője képviselőtestületben.

Ismerősei szerint nézetei meglehetősen furcsák. Többek között hitt abban, hogy

a magyarság különleges, a többitől eltérő eredetű faj.

Névjegykártyáján rovásírással is szerepeltek adatai.

Ha kíváncsi a nézeteitre, akkor pl. itt megtekintheti: 

De inkább ne tegye, mert nagyon hosszú és unalmas, és csak ritkán dobják fel olyan olyan állítások, mint hogy

a dinók nem haltak ki, csak a tudósok hazudnak. 

Már csak ezért is nyomozni kellene ellene.

A Fidesz-KDNP-re azért jellemző, hogy ilyen nettó hatökör városi képviselő, sőt, alpolgármester lehetett. Mert a megrontásról eddig nem tudtak, de a valósághoz való viszonya azonban mégiscsak fel kellett volna, hogy tűnjön valakinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2012235860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gonoszgólya 2017.02.07. 19:52:17

Csak a szokásos keresztényi pedogeci fideszgané stílus. EZ , ezeknél, alapvető követelmény.
Mint az a másik, az a pedogeci baloggané, aki átázott pólós kislányokat nézegetett nyálcsorgatva az alapkőletételnél.

Boross Bence 2017.02.08. 00:18:04

Hol máshol, mint az MSZP-ben politizál az a dunakeszi helyi elnök, aki jogerősen elítélt csaló és sikkasztó.

888.hu/article-nehezsegei-miatt-sikkasztott-az-mszp-dunakeszi-szervezetenek-elnoke

Boross Bence 2017.02.08. 00:25:07

Elvileg az MSZP és a blog álneves szerzője is olyan jogállamot szeretne, amiben mindenkit megillet az ártatlanság vélelme addig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli.

Elvileg. Mert a gyakorlatban ócska pártérdekből tényként közöl egy gyanút, egy másik MSZP-s portál híre alapján bírót játszik, pusztán ezzel - akár igaz, akár nem, mindegy - tönkreteszi egy ember életét.

carlos z. 2017.02.08. 11:36:51

@Boross Bence: A szülők feljelentik, a keresztyény és demokrata faszi pedig elköltözik otthonról. A lány ártatlanságának védelme és a tanár úr ártatlanságának vélelme meg megy a levesbe..

Dr Gregory House 2017.02.08. 12:13:05

@Boross Bence: Egy jogállamban esetleg... De Magyarországon??? Majd Polt Péter odaszól és nem lesz itt semmi látnivaló, ártatlanul meghurcolt szegény ember lesz belőle. Is.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.08. 12:37:51

Csepelen az MSZP-s képviselő pedig lelövette az iskola igazgatót, mert terhelő iratok voltak nála.

Vagy az általánosítás csak ebben az esteben működik ?

Avagy tetves gazemberek mindenhol vannak ?

Narancsos kommunizmus 2017.02.08. 12:42:39

Csalódnék, ha nem kerülne elő hogy a kislány és a szülei hazaárulósorosbérenclibsi volt, aki az igaz magyar embereket akarja lejáratni.

Narancsos kommunizmus 2017.02.08. 12:43:47

Az ilyen áltudományos idiótákkal és híveivel van teli a fidesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.08. 12:51:04

@Narancsos kommunizmus: Utána jön az áldozthibáztatás, azután meg a relativizálás. A Kisslászlónál már láttuk.

gesol 2017.02.08. 13:02:02

@Ballib cenzúrázók réme 24: ebben egyetértünk: tetves gazemberek mindenhol vannak.
Épp ezért nem kellene általánosítani. Sem balról, sem jobbról, sem középről.
Sokkal többször tudnánk egyetérteni sokkal több dologban.

igazi hős 2017.02.08. 13:21:20

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Avagy tetves gazemberek mindenhol vannak ?" Mindenhol vannak, de csak Fideszben lett felvételi követelmény a gazemberség.

zdanee 2017.02.08. 13:24:01

Remélem elítélik a kis cafkát! Így elfordítani egy jóra való, felelős keresztyén családapa fejét! Jobb időkben ezért máglyán égették volna el!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.08. 13:38:20

@gesol:

Mégis ahogy olvashatod, a balib elvbarátaid általánosítanak...

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.08. 13:38:57

@igazi hős:

MIért ?

Az iskolaigazgatók kivégzése, az nem számít gazemberségnek ?
Ez ballibeknél erény ?

2017.02.08. 14:14:26

@Ballib cenzúrázók réme 24: Olyan erény, mint megölni egy volt társát és bebetonozni fideszes képviselőként.Pihenj meg, mert halvány lila gőzöd sincs, mit hablatyolsz itt össze-vissza.

De jó lenne ha Harrach vagy Hollik vagy hol nem lik, megmutatná melyik apostol irja le a levelében, hogy meglehet rontani gyereklányokat ! Hol szerepel ez a Bibliában ?

Hiszen mindig azt hangoztatták hogy ők keresztények, ez az értékrendjük és ime, a lopás, a hazudozás mellett még pedofil hajlamúak is vannak a pártban.

És ezek beszélnek tisztességről, becsületről, keresztényi értékrendről, keresztényi szeretetről ? Patkányok ezek, mind .

Netuddki. 2017.02.08. 14:16:28

@Ballib cenzúrázók réme 24: Most nem a maszopos képviselő a téma narancstetü! Ha azt szeretnéd, írjál róla blogot bazmeg! Anyádat!

Arcade Macho 2017.02.08. 14:25:57

azt hogy laposra k.f.lte volna a "gyereklanyt" az ugyebar nem bizonyitott
sot lehet hogy az igazi aldozat a ferfi, nem tudhatjuk :)

amugy meg hanyszor olvastuk azt hogy barcsak ilyen tanitonenim lett volna nekem aki megeroszakol... ez kerem szepen szexista kettos merce hogy most hianyoznak az ilyen jellegu hozzaszolasok!

nu pagagyí 2017.02.08. 14:31:09

A pedofil néppárt politikusa nem kivétel lehet, hanem szabály.

zdanee 2017.02.08. 14:48:00

@Arcade Macho: Természetesen a 14 éves lány kényszerítette az 56 éves politikust és keresztény családapát. Ki fog elszámolni ennek a férfinak a lelkével, ami így az örök tűz foglya lesz? Megfosztotta az üdvösségétől, ami pedig járt volna neki! Boszorkány az ilyen, máglyára vele!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.08. 14:57:23

@Arcade Macho: "azt hogy laposra k.f.lte volna a "gyereklanyt" az ugyebar nem bizonyitott"

Abban a "pártban", ahol a képviselők milliós közpénzeket isznak el, senki nem vehet fel jövedelmet és nyugdíjat egyszerre, csak ők, a gyermekéhezés nem probléma, stb., stb., ott nekem nem kell bizonyíték, róluk bármilyen patkányságot bemondásra elhiszek. De ha nem hinném el, akkor is kijár nekik fejenként 15 év vasban, közben lehet bizonyítani a további patkányságokat.

Attilajukkaja 2017.02.08. 15:00:40

És volt, aki ezen meglepődött? Nyilván nem. A KDNP annyira keresztény, annyira demokrata és és annyira néppárt, mint amennyire a FIDESz fiatal, demokrata és szövetség. Néphülyítés a javából. Mégis vannak, akik ezt simán beszopják. Szomorú!

Szelid sunmalac 2017.02.08. 15:09:08

Sokat mondo, hogy a batyu vedi. Szerintem ez a kocsog hitlert is siman vedene, ha fideszes lenne. Mondjuk szerintem o ahhoz keves volt.

Szelid sunmalac 2017.02.08. 15:11:22

@Attilajukkaja: "Mégis vannak, akik ezt simán beszopják" ....peldaul a kormendi kislanyok.

Attilajukkaja 2017.02.08. 15:30:41

@Szelid sunmalac:
"a kormendi kislanyok."
Az is mekkora kamu volt!!! Pfúj.

Jakab.gipsz 2017.02.08. 15:33:09

@Gonoszgólya: Na mi van mocskos szájú gyűlölködő, miért nem húzol el csudába, ha olyan vacak hely magyar ország. Lebukott mint Polanski de legalább nem drogozta be, ha pedig a romáknál nem tilos, de had ne folytassam, mert valóban erkölcstelen amit művelt, feltéve ha igaz és bizonyítást, nyer ez az ügy. A többi a bíróság dolga, sajnos az ilyesmi előfordul.
De egy egész pártra, vagy egy országot minősíteni, egy elszigetelt esetből kiindulva, nem helyén való érvelés, csak egy pszicho és szocipata művel ilyent. .

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.08. 15:48:54

@Jakab.gipsz: "miért nem húzol el csudába, ha olyan vacak hely magyar ország."

Húzzanak el a tolvaj uszítók, akik tönkretették a hazánkat. Te már indulhatsz is, veled is csak eggyel többen voltunk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.08. 16:06:21

@zdanee: "Ki fog elszámolni ennek a férfinak a lelkével, ami így az örök tűz foglya lesz?"

Eh, nem örök, csak százezer év tisztítótűz, az alól meg közpénzen vett búcsúcédulával kimenti magát. :))

Szelid sunmalac 2017.02.08. 16:06:37

@Jakab.gipsz: Az a urva nagy helyzet, hogy van egy kibaszott mikro ize ami partnak hazudja magat es felhatalmazas nelkul osztja az iget, hogy igy meg ugy kene elni, probal kibaszni az emberekkel, mikozben a bagazs fele veri az asszonyt, hazudik, gyerekeket ront meg stb. Nincs epeszu ember akinek ne bokne a szemet ez a mocsadek banda, de TE bazdmeg veded oket. Gratulalok.

gesol 2017.02.08. 16:07:12

@Ballib cenzúrázók réme 24: az általánosítás nem a bal vagy a jobb oldal kizárólagossága.
Az már önmagában probléma, hogy hagyjuk, elfogadjuk és sok esetben azonosulunk vele.
Ami pedig az elvbarátiságomat illeti, az nem oldal, hanem ügy-függő.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.08. 16:20:39

@gesol:

Ki hagy és mit ?

Az illető lemondott, és rendőrségi eljárás folyik ellene.

Ez az egész ügy csak arra jó, hogy a ballibek a jól ismert keresztény gyűlöletükről újfent hitet tegyenek.

Olyan általánosítás kapcsán, ami a KDNP-t, vagy ahogy több hozzászólásban olvashatjuk, általában a jobboldlaiakat illetően, akik olyan keresztények hogy nem is dumálhatnak, ne legyen véleméányük mert XY pedofil köcsög, tehát ők is.

Szóval csak a szokásos ballib gyűlölködés, a legocsmányabb témák kapcsán amit a képzelet szülhet.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.08. 16:21:42

@Szelid sunmalac:

Biztos hogy csak a fele ?

Olyan visszafogott vagy ma, mi történt ?

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 16:22:58

Csak a princípiumra készítette fel.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.08. 16:23:33

@Gonoszgólya:

Hogyan vélekedsz Roman Polanskiról, vagy a demokrata párti Joe Bidenről ?

www.youtube.com/watch?v=9jtybQS0eIA

No comment..

Aranyi Gábor 2017.02.08. 16:25:18

Jogilag két dolog: 1. az ártatlanság vélelme a tetten ért bűnelkövetőt is megilleti, itt viszont egyelőre csak SZÓBESZÉD a hivatkozási alap. 2. Az ún. szexuális visszaélést valósítja meg az a 18 feletti, aki 14 alatti személlyel szexuális tevékenységet végez. Mivel a tanítványa volt, ezért 2-8 évet is kaphat. Bizonyítottság esetén, és bírói mérlegelés alapján. Azt mint választópolgár egyszerűen nem értem, hogy egy nyomorult vagyonőrnek (!!) feddhetetlenségi kell, képviselő, polgármester, akárki politikus viszont akár büntetett előélettel is lehet valaki, és SEMELYIK pártból nem vágják ki, sőt... Nem kéne, gyerekek, nagyon nem kéne! A jézuspártusherceg/sumermagyar/németekjártakamarson'36-ban-szerű áltudomány terjesztőit hülyére bírságolnám. Sztem a GDP-n 5-10 %-ot emelne... XD

ednet2023 2017.02.08. 16:26:00

@Ballib cenzúrázók réme 24: Alapjában véve igazad van!
Azonban innen úgy tűnik, mintha az alpolgármester VÉDELMÉBEN írtál volna, politikai színezetet adva a dolognak.
Javaslom, hogy "jól láthatóan" ítéld el ezt a cselekményt is, onnantól nyugodtan ítéld el az általad említetteket is! Amúgy egyetértek veled.

Szelid sunmalac 2017.02.08. 16:36:24

@Ballib cenzúrázók réme 24: igen Batyu...szinte EGESZEN biztos, hogy csak a fele. Esetleg 52 %. Orulok, hogy jo szokasod szerint a lenyegre koncentralsz.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.08. 16:36:56

@ednet2023:

Tehát szerinted védtem a pedofilt, amikor a tettét egy hidegvérű gyilkoshoz hasonlítottam ?
De hogy tiszta legyen: Dögöljön meg minden pedofil állat !

----
Én egyedül a józan ész nevében írtam amit írtam.
Ne bolonduljon már meg senki !

Oké.. Lopást szoktunk általánosítani pártok esetén, és jó okkal.

De pedofíliát, vagy gyilkosságot, esetleg asszonyverést tök fölösleges általánosítani, hisz csak a legprimitívebb szavazó réteg esetén hatásos, viszont tök hülyének nézik cserébe azt aki mégis megteszi.

króm nickel 2017.02.08. 16:40:03

Hit és erkölcstant tanított az iskolában?

Attilajukkaja 2017.02.08. 16:41:31

@Aranyi Gábor:
"Nem kéne, gyerekek, nagyon nem kéne! A jézuspártusherceg/sumermagyar/németekjártakamarson'36-ban-szerű áltudomány terjesztőit hülyére bírságolnám. "
Nagyon egyetértek!!!!!!

Indriq 2017.02.08. 16:42:04

ez a "de a másik oldalon is vannak gazemberek" király dolog, de kit is ment fel ha a másik oldalon is vannak gazemberek? ettől mennyivel lesz elnézhetőbb a dolog?

a másik dolog, aki most azzal jön, hogy mindenki ártatlan amÍg el nem Ítélik jogerősen, nézzen önmagába és válaszoljon, hogy Gyurcsány akkor most mi is?
X év múlva ha esetleg elÍtélik ezt a keresztény kiválóságot, remélem mindenki aki védte bevonul mellé pár hónapra lelkiismereti okokból.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.08. 16:46:09

@Aranyi Gábor: "ártatlanság vélelme"

Ha már jogászkodásra adod a fejed, először tanuld meg, hogy a magyar bűntetőjog nem használja az "ártatlanság vélelme" fogalmát.

Attilajukkaja 2017.02.08. 16:46:46

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"arra jó, hogy a ballibek a jól ismert keresztény gyűlöletükről újfent hitet tegyenek"
A ballibeknek semmi bajuk a keresztényekkel, de az ÁLKERESZTÉNYEKKEl, akik között nagy számban vannak alkoholisták és pedofilok, ... azokkal sok baj van.
És ha azzal jönnél, hogy a nem KDNP-sek között is sok az alkoholista, akkor igazad van, de ők legalább nem az ájtatosság leple alatt lopják meg az embereket és rontják meg a kisfiúkat.

Szelid sunmalac 2017.02.08. 16:48:40

@Ballib cenzúrázók réme 24: Hanem ismernelek hosszu evek ota most elhanynam magam toled. TE faszkodsz az altalanositassal?! Te a legfobb ballibezo?! MUHHAHAHAHAAAAAA.....

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.08. 16:54:59

@Attilajukkaja:

Mesélj !

Hogy rontják meg a nem keresztények a kisfiúkat ?

Büszkén hencegtek vagy mi ?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.08. 16:57:35

@Szelid sunmalac:

Már kezdem érteni a frusztrációd.

Tehát mert le "ballib"-eleztelek, ezért "pedofil"-ozod az összes keresztényt (vagy csak az 50%-ot) !?

Boross Bence 2017.02.08. 17:03:15

@Indriq: Az ártatlanság vélelme nem vicc, vagy jótékonyság a bűnözőkkel, hanem azért van, hogy ne lehessen senkit szóbeszéd alapján végzetesen - egy életre ellehetetlenítve - kikezdeni. Amíg a bíróság jogerősen nem ítél el valakit, addig gondolhatsz róla bármit, de tényként nem állíthatod róla, hogy bűncselekményt követett el. Szabó Ferenc helyében azonnal feljelentést tennék "nickgrabowszki" és a blog fenntartója, Németh Gábor ellen ezért a bejegyzésért, és kiperelném őket a vagyonukból. (Illetve az MSZP-t kényszeríteném fizetésre.)

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 17:03:49

@Aranyi Gábor: Mert (még) büntetlen vagyonőrt mindig lehet találni, könnyű cserélni, de az olyan politikus, aki már megjárta a rácsot vagy sittérett, de még mindig nyomul, már bizonyította, hogy bárhol, bármikor, bármit; az nagy kincs, az ilyeneket vétek volna kirekeszteni.

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 17:06:26

@Boross Bence: "Az ártatlanság vélelme nem vicc, vagy jótékonyság a bűnözőkkel, hanem azért van, hogy ne lehessen senkit szóbeszéd alapján végzetesen - egy életre ellehetetlenítve - kikezdeni."

Húha...
Te ugye nem vagy tagja Szijjártó teremfocis csapatának?

Szelid sunmalac 2017.02.08. 17:13:25

@Ballib cenzúrázók réme 24: Nem az osszes keresztenyt es nem pedofilozom. Hanem konkretan bunozozom a KDNP felet. Pont. Magyarazz bee amit akarsz. Nekem sokkaöl erdekesebb, hogy te fereg veded oket. Ez epp eleg bizonyitek a feltevesemre.

sutyerák 2017.02.08. 17:18:59

@zdanee: nyilvánvaló. az ördög megkísértette ezt a szent életű embert. -csak erről lehet szó,-vagy teljesen másról? a kdnp nem keresztény és nem demokrata ultikör.

metax 2017.02.08. 17:20:34

Ez egy szándékos lejárató akció volt, az a kiscsaj valami beépített gyurcsányista sorosbérenc ügynök lehetett. Galád módon fölajánlkozott, elcsavarta a fejét a köztiszteletben álló igaz keresztény úriembernek, hogy az apjával együtt - az apa a Magyar Idők utánajárása alapján a Momentum vas megyei koordinátora - a magyarellenes nemzetközi erők megbízásából ezzel járassák le az apostoli Anyaszentegyházat és mérjenek súlyos csapást az egész kereszténységre.

De most csúnyán lelepleződtek!

sutyerák 2017.02.08. 17:20:56

@Boross Bence: kakaóscsigáért meg 2 év,mert visszaeső.

sutyerák 2017.02.08. 17:26:01

végülis nem kéne gyereklányokat izélgetni sehol. sem alul,sem felül.
-én már szégyenlem is magam,mert megtettem én is. még általánosban.

sutyerák 2017.02.08. 17:27:44

@sutyerák: meghúztam a haját,a szoknyája alá meg a cipömre tett tükörrel néztem. -pfujj.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.08. 17:33:16

Daniel Cohn-Bendit? Akkoriban valahogy nagyon hallgattatok libuskák..

Valahogy a ballibsikhez közel álló gyermek megrontók számára mindig adódik mentség..

Polanski mikor áll végre bíróság elé az elkábított gyereklány megrontása miatt??

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 17:34:43

@sutyerák: Legközelebb hagyd az általánost, és legalább sétálj át a gimn... szakiskolába.

Meg egy jó párttagság se árt.

Edina Kovács 2017.02.08. 17:36:56

Micsoda neveletlen kislány ! Megtanulhatott mikrofonba beszélni, a szüzességétől ingyen megválhatott , színtiszta ötösöket kapott mindenből, ingyen volt az erkölcstan és a hitoktatás .A hitről és időskori férfi anatómiáról extra külön órákat kapott.Ez a hála?
Ily' nehéz időkben ,amikor az inkvizíciót és az egyházi tizedet vezetik be újra?
Na kislány, neked sokat kell majd robotolnod a földesurak birtokán és még az első éjszaka jogát se felejtsd el.

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 17:38:07

@EU zászlót mindenhova!: Tőlem viheted a bankár csávót is, de miközben rohansz vele, próbáld majd meg végiggondolni a két jelenetet:
- egy bankár prücsköl egy bakfist,
- egy ekrkölccsősz párt tagja prücsköl egy bakfist.

Gondolkozz rajta jóóóóóó sokat!

Attilajukkaja 2017.02.08. 17:38:17

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"Hogy rontják meg a nem keresztények a kisfiúkat ?
Büszkén hencegtek vagy mi ?"
Ugyanúgy, mint az álkeresztények. Ha közelebbi metodikára vagy kíváncsi, nyugodtan fordulj a 17 parlamenti KDNP képviselő bármelyikéhez. Ők csípőből tudják majd a választ.
Örülök, hogy ki tudtalak segíteni életed egyik legnagyobb problémájában!

Attilajukkaja 2017.02.08. 17:39:56

@Edina Kovács:
"Na kislány, neked sokat kell majd robotolnod a földesurak birtokán és még az első éjszaka jogát se felejtsd el."
Ő már sajnos elfelejtheti. :o(

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.08. 17:44:54

Tényleg mi az álláspont a végül felmentett iraki erőszatevővel, aki egy uszodában megerőszakolt egy 10 éves kisfiút Ausztriában?
Azzal az indokkal mentették fel a migrit, hogy nyelvi hiányosságai miatt nem értette a gyerek ellenkezését.. Micsoda?? Itt mindenki megőrült? Egy tíz éves gyerekkel akkor sem lehetne közösülni, ha beleegyezik az aktusba. Ők meg felmentik a kan migrit. Remélem a gyerek rokonsága majd igazságot tesz az ügyben, és a faszával a szájában találnak rá a rendőrök egy árokparton..

2017.02.08. 17:48:16

Jól látom, hogy bejött a tuti tippem: a véglény Orbán-troll banda védi a keresztény náci pedofilt?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.08. 17:51:50

@Attilajukkaja: Sose létezett olyan, hogy az "első éjszaka joga" . A "Ius primae noctis "meséjét a romantika korának regényírói találták ki a középkorról összehordott hamis fantáziáikban. Ugyanez a helyzet az erényövvel..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.08. 17:54:40

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Nem védem, csak várnám a Soros troll brigádtól, hogy ítéljék el Roman Polanskit, Joe Bident, és a felmentett iraki pedofil kan migirt.
Persze nincsenek illúzióim, erre nem fog ssor kerülni...

2017.02.08. 17:58:32

@Jakab.gipsz: Hülye gyerek, ugye a lányodat vagy a húgodat szívesen odaadnád a vén istenfélő, mélymagyar kéjencnek, hogy megdugja. Ha igen, akkor pofázhatsz.

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Polansky"

Figyu, magyar pedofilok védője, most nem Polansky a téma, ha nem tűnt volna fel. Ha róla akarsz értekezni, írj egy cikket róla, ha nem, akkor hozd elő a kislányodat és dobd be a szkíta közösbe. Vagy kussolj, mert fideszesnek is hülye vagy, nemhogy kádéenpésnek.

2017.02.08. 18:00:09

@EU zászlót mindenhova!: Olvastad a cikket, pubi? Össze tudnád foglalni pár szóban, hogy miről szól?

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 18:01:49

@EU zászlót mindenhova!: Szóval megláttad a topic címét, és rögtön mondtad magadnak, hogy "áááhhhá... na gyosan megnézem, hogy el van-e itten ítélve a konbendit meg az iraki"?

2017.02.08. 18:04:46

@Edina Kovács: Arról nem beszélve, hogy a kiscsaj egy igazi, fajtiszta magyar öregúrral kufircolt, amitől igazi honanya lesz, talán majd elegendő szkíta, hátra nyilazó kis keresztényeket fog szülni Orbánisztánba.

Attilajukkaja 2017.02.08. 18:05:20

@EU zászlót mindenhova!:
"Sose létezett olyan, hogy az "első éjszaka joga" "
Igen, erről én is olvastam. Szerintem itt Edina Kovács (aki ezt felhozta) is csak átvitt értelemben írt.
Én értettem, mire gondolt.

2017.02.08. 18:05:40

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Meddig várjak, homokszák? Nem érted a kérdést?

2017.02.08. 18:06:39

@EU zászlót mindenhova!: Meddig várjak, homokszák? Nem érted a kérdést?

2017.02.08. 18:11:21

"a magyarság különleges, a többitől eltérő eredetű faj"

Abban igaza lehet a doktor úrnak, hogy ezek jöttek le legkésőbb a fáról. Sajnos, nem sokat változtak, pedig átment a kislányaikon mongol, tatár, török, orosz (és immár jó keresztény vénség is)...

petimegmondja 2017.02.08. 18:13:32

@carlos z.:
"A lány ártatlanságának védelme meg megy a levesbe.."

Az már ment a levesbe, amikor először papás-mamást játszottak a tanárbácsival... :P

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 18:15:12

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Azt lehessen tudni, hogy a Jézus általi üdvözülés ígérete csak emberekre vonatkozik-e , vagy attól eltérő fajokra is? Vagy a KDNP-s igazolvány birtokában ez okafogyott kérdés?
Azt már kérdezni sem merem, hogy csak földi eredetű létformákra, vagy bízhatunk mi, Igaz Szíriusziak is a jóban.

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 18:22:41

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Úgy látszik, minden nehéznick az OLAF-anyagon dolgozik, ezt már csak egy egypálcásra tudták szignálni.

Attilajukkaja 2017.02.08. 18:23:44

@petimegmondja:
"Az már ment a levesbe"
Én is valami hasonlót írtam fentebb. De nem ez a lényeg.
A KDNP vajon hogy reagált mindezekre?

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 18:27:52

@Attilajukkaja: Már fogalmazzák a cikket Sorosról.
Aki Polanskyt pénzeli és Cohn-Bendit barátja.

Indriq 2017.02.08. 18:33:24

@EU zászlót mindenhova!:
ez nagy tévedés, és itt gyökerezik az orbánbérencek legnagyobb hibája, a hűséget előbbre helyezik a törvénynél.
Én gyakorlatilag a ballib/komcsi definciója vagyok és tartom, hogy Polanskit súlyosbítva kéne sittre vágni, mert menekül (és elítélem azt az országot is, aki nem adja ki, az köztörvényes bűncselekmény volt).

bbwd 2017.02.08. 18:35:53

ezt nehéz lesz bizonyítani...

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 18:37:52

@bbwd: Az a kérdés, hogy most kér-e Viki valamiért Puszit Semjéntől. Mert ha igen, akkor nem nehéz, hanem ügy se lesz. Polt a tanúm rá.

bbwd 2017.02.08. 18:39:41

@Almandin:

tévedés, Polansky leitatta és bekábítózta 13 éves áldozatát, és úgy erőszakolta meg, többek között análisan is, míg itt valószínűleg volt konszenzus...

a tények kedvéért

Jakab.gipsz 2017.02.08. 18:41:43

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Mond a fütyi nyiszáló papok nem pedofilok, (langyos víz és szappan is megtenné), ősi barbár szokások helyett. A fejed kutyaszaros, Demszky idejében nem volt kutyaszaros a város dehogyis nem az volt, csak hogy elloptatok egy komplett metrót, a tiszta lelkű SZDSZ demokratikus ellenzék , állandóan nyavalyogsz, ez nem jó az nem jó feszítsük meg a bűnösöket, (olyan a fejed mint a nick neved), kutyaszarral van tele.

zdanee 2017.02.08. 18:42:18

@EU zászlót mindenhova!: Amúgy a fentebb idézett migrit úgy sittre baszták, hogy attól füstölt, és legutóbb éppen súlyosbításért fellebbezett az ügyészség.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.08. 19:04:21

@zdanee: Csakhogy a legfelsőbb bíróság felmentette.

nu pagagyí 2017.02.08. 19:22:16

Várjuk Tömjén elvtárs elhatárolódását a soraikba férkőzött gonosztevőtől és az általa elkövetett cselekménytől. A bűnösség vélelme nem okozhat gondot, alapvető hitelv. Az elvtárs kirúgása után a maradék két fő már jobban tud ügyelni egymás erkölcsére.

nu pagagyí 2017.02.08. 19:28:58

@bbwd: Konszenzus? Ja! Egy menet egy ötös a tanárbácsitól. Remélem a lányod is abba az iskolába jár és ő is feltűnően jó tanuló.

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 19:31:29

@EU zászlót mindenhova!: Te nem fogsz engem terelni és tematizálni, pajtikám.

dr. mesterséges színezék 2017.02.08. 19:35:30

@EU zászlót mindenhova!: Az októberi kamut idézed, vagy kitaláltál újat?

Almandin 2017.02.08. 19:37:06

@bbwd: Jogilag erőszaknak számít az is, ha valaki beleegyezési korhatár alattival él nemi életet. Ugyanis abban az életkorban még nem fejlődött ki annyira az ítélőképesség, hogy tudja, mibe egyezik bele. Tehát, ha 14 alatti volt a lány a kapcsolat kezdetekor, akkor is erőszak jogilag, ha nem itatta le, nem teperte le, vagy nem kényszerítette más módon (pl. zsarolással) a kapcsolatra.
A magyar jog szerint konszenzussal nagykorú személy csak 14 felettivel élhet nemi életet, kivéve, ha (a fiatalkorú fél) prostituált, mert a prostitúcióra 18 éves korhatár van érvényben.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.08. 19:57:39

@dr. mesterséges színezék: Dehogy a tematizálással van neked a bajod kis pajtás..Egyszerűen arról van szó, hogy a ti szemetekben Polanskit, és a kan migrit megilleti az az előjog, hogy fiatalkorú fehéreket erőszakoljanak, rontsanak meg. Számukra van mentség..
Míg a "fideszes gecinek" nincs meg ez az előjoga. ( Ráadásul a körmendi esetben semmi nem utal erőszakra..)

Mindenesetre én a fenti esetek mindegyikét elítélem, sajnos ez rólad nem mondható el..

gesol 2017.02.09. 08:05:55

@Ballib cenzúrázók réme 24: azt gondolom, hogy mindannyian: én, te, sokan...túl sokan. Sokkal többen, mint kellene. Leginkább persze ezeken a szinteken, mint a kommentek, mint a facebook és társai. Kocsmai szinten, bekiabálások szintjén szólunk hozzá a témákhoz illetve azzal, hogy az ilyen " bekiabálásokra" sokszor hasonló szinten reagálunk, életben tartjuk és magunk is tápláljuk ezt az alpári színvonalat, miközben ha sértegetések nélkül próbálnánk a témákat ki- és megbeszélni, tiszteletben tartva a sajátunktól eltérő véleményeket is, kiderülhetne, hogy ha részletekben vannak is különbözőségek, nagyon sok dologban igenis egyetértünk.

Attilajukkaja 2017.02.09. 08:36:43

@Jakab.gipsz:
"elloptatok egy komplett metrót"
Jesszum pepi! A sínek meg ottmaradtak.

bbwd 2017.02.09. 11:56:27

@nu pagagyí: anyád is abba az iskolába járt, de ő megbukott...

te is megbuktál, mert nem érted, amit olvasol

bbwd 2017.02.09. 12:05:16

@Almandin: azért jogi tanácsokat ne adjál :D

amiről te beszélsz, az 12 év, afölött szexuális visszaélés a neve (korábban:megrontás)

de egyáltalán nem is biztos, hogy a manusnak feláll még, hogy volt digi-dugi, szipi-szopi stb.

azért mondtam, hogy ezt elég nehéz bizonyítani

excopp 2017.02.09. 13:20:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

- valóban, a büntetőjog nem, de a büntetőeljárás-jog igen (merthogy oda való):
- lásd 1998. évi XIX. törvény 7. §-a (az alcím)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 15:40:27

@excopp: Nem. Ez hibás a címben. Amire gondol, az a "bűnösség vélelmének a tilalma". Erről szól már helyesen a paragrafus.

Az egységsugarú állampolgár nem tudja a kettőt megkülönböztetni, meg se említettem volna, ha @Aranyi Gábor: nem kezd el jogászkodni.

Szőrszálhasogatásnak tűnik, pedig nem az. Ha a magyar jog ismerné az ártatlanság vélelmét, nem lehetne előzetes letartóztatásba helyezni a tettenért rablót. Hisz ártatlan lenne, míg jogerősen el nem ítélik.

Itt tudsz utánaolvasni: jesz.ajk.elte.hu/vigh12.html

excopp 2017.02.09. 15:57:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
- ez a tétel Földvári József Kriminálpolitika (ha jól emlékszem 1987) könyvében is előfordul
- ennek ellenére - mármint a terjengős és kissé suta fogalmazás meg a joggyakorlat miatt maradt ez a megfogalmazás, mármint ártatlanság vélelme (amely megdönthető vélelem)
- a vélelem teljeskörű érvényesítése nem teszi lehetetlenné az előzetes letartóztatást, illetve más kényszerintézkedést, hiszen az NEM büntetés
- és a világ majd minden jogrendszerében létezik az előzetes letartóztatás, vagy annak megfelelő intézkedés
- ahogy Földvári írta (nem tudom szó szerint idézni): a törvény nem azt várja a hatóságoktól hogy higgyenek a terhelt ártatlanságában, hanem hogy bizonyítsák az ő bűnösségét

Almandin 2017.02.10. 00:14:15

@gesol: Nagyon egyetértek. Engem is zavar, hogy sokan primitív, trágár módon tudnak csak véleményt nyilvánítani.

Almandin 2017.02.10. 00:53:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Az ártatlanság vélelméről:
hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%A1rtatlans%C3%A1g_v%C3%A9lelme
Tehát valóban addig, amíg a bíróságon nem bizonyosodik be a bűnössége, nem tekinthető bűnösnek. Valóban hibázott a posztoló, amikor úgy tárgyalta az ügyet, mintha bizonyított lenne a megrontás.
Én is helyreigazítom az egyik előző hozzászólásomat: csak akkor tekintem az illetőt Polanskihoz hasonlónak, ha a bíróság igazolja a vádat.
Emiatt a posztolónak és a blog gazdájának lehet, hogy ezt a bejegyzést célszerű lenne törölnie, az esetleges jogi bonyodalmak elkerülése érdekében. Elhamarkodott volt a bűnösséget tényként kezelni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 07:10:27

@Almandin: "Az ártatlanság vélelméről:
hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%A1rtatlans%C3%A1g_v%C3%A9lelme"

Igen, teljesen fogalmatlan a wikipédia cikk írója: "A jogban az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv"

Egy faszt. Nincs ilyen a magyar jogban, sem az alaptörvényben.

"amely szerint senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.[1]"

Ez a bűnösség vélelmének a tilalma, nem az ártatlanság vélelme.

"Tehát valóban addig, amíg a bíróságon nem bizonyosodik be a bűnössége, nem tekinthető bűnösnek."

Ez a bűnösség vélelmének a tilalma, nem az ártatlanság vélelme.

Szőrszálhasogatásnak tűnik, pedig nem az. Ha a magyar jog ismerné az ártatlanság vélelmét, nem lehetne előzetes letartóztatásba helyezni a tettenért rablót. Hisz ártatlan lenne, míg jogerősen el nem ítélik.

Itt tudsz utánaolvasni: jesz.ajk.elte.hu/vigh12.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 07:17:02

Jellemző a fideSSes fasszopókra, hogy egy pedofilt is foggal-körömme védenek, ha a brancsba tartozik. Velejéig romlott gyűlölködők.

Attilajukkaja 2017.02.10. 10:16:31

@Almandin:
"Elhamarkodott volt a bűnösséget tényként kezelni."
És az erkölcsi felelősség? Ha nem is történt meg a liliomtiprás, akkor szabad a tanár-kiskorú diák intim kapcsolat, szexuális viszony? Még folyik a nyomozás, de a szülők nem véletlenül tettek feljelentést. Valami disznóság csak történt.
És ez engem nem Roman Polanski esetére emlékeztet, hanem inkább a pedofil papokéra.

Almandin 2017.02.10. 17:21:53

@Attilajukkaja: Itt most nem arról beszélek, hogy erkölcsi felelősség van-e (nyilván van), hanem arról, hogy tényszerűen közölni azt, hogy bűncselekmény (megrontás) történt, az elhamarkodott. De nem csodálkozom a bloggeren, ilyen eset gyanúja esetén is kinyílik a bicska a normális erkölcsi érzékkel rendelkező ember zsebében.
Magánvéleményem szerint is valószínű, hogy történt bűncselekmény, mert én is úgy tudom, ha a kapcsolat nem volt törvénysértő, akkor a rendőr sem engedte volna a feljelentést. Pl. ha a kapcsolat mostanában kezdődött, akkor a jelenleg hatályos törvények szerint nem illegális (14 év feletti személlyel szabadon létesíthető nemi kapcsolat, a korkülönbségről nem rendelkezik a törvény).
süti beállítások módosítása