B1 blogcsalád



Baloldali humorgyár: Botkának hirtelen két kihívója is akadt, de az egyik csak viccelt

2017. január 27. - Mr Flynn Rider

lattmann_tamas.jpg

Lattmann Tamás nemzetközi jogász önjelölt miniszterelnök-jelöltként lépett a színre,

mert türelmetlen.

Jámbor András, a Kettős Mérce szerkesztője és volt LMP-s/PM-s/civil aktivista a Facebookon jelentette be, hogy ő is vállalná. Kár, hogy csak poénkodott, mert az Együtt máris beállt mögé. 

Az Index írta meg, hogy Lattmann Tamás is vállalná, hogy pártoktól független, civil miniszterelnök-jelöltje legyen a baloldalnak.

A jogász az egyik fő szervezője és szónoka a 2015. március 15-i civil tüntetésnek, ahol 19 kérdésből álló úgynevezett "rendszerbontó népszavazást" kezdeményezett társaival, Gulyás Balázzsal és Vajda Zoltánnal.

Korábban Lattmannak több kezdeményezése is volt, amely tényleg foglalkozott az ország problémáival és tényleg releváns kérdéseket feszengettek. Ezen ügyek nagy részét elsöpörték a fideszes korrupciós botrányok, vagy a migránsellenes uszító kampány.

Mondunk pár példát:

  • Létrehozták az Új Magyar Köztársaság Egyesületet, amelynek Lattmann az egyik ügyvivője lett. Az egyesület fő célja a népszavazással kapcsolatos szervezés volt, amely szép lassan érdektelenségbe fulladt, ugyanis nem sikerült összegyűjteni a 200 ezer aláírást azokban a kérdésekben sem, amelyeket átengedett a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria (például a tankötelezettség 18 éves korhatárra való visszaállítása).
  • Ezután tavaly ősszel állt a nyilvánosság elé az Alternatíva Körrel, olyan nem párttag szakértőkkel, mint Nahalka István oktatáskutató vagy Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár. A Kör a "Magyarországot foglalkoztató legsúlyosabb kérdésekről", az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjrendszer jövőjéről készít kormányzati ciklusokon átívelő stratégiát – nyilatkozta akkor, jelezve, hogy ezt pártállástól függetlenül minden politikai szereplő számára rendelkezésre akarják bocsátani.

Lattmann Tamás az Orbán utáni korszak kormányzását úgy képzeli el, hogy

felülről lefelé újítja meg az országot, egyfajta technokrata-modernista alapon, ideológia-mentesen.

Nem akar pártcsatákat vívni, hanem szakemberek által kidolgozott, konszenzusos programot szeretne végrehajtani „demokratikusnak” nevezett pártok a támogatásával.

Állítólag az ellenzék körében komoly támogatottsága van.

A hírre Jámbor András, a Kettős Mérce blog egyik szerkesztője és alapítója is bejelentette, hogy indul, jelölteti magát, de a bejegyzéshez mindjárt hozzá is tett egy #irónia hashtaget. Idetesszük, hogy az újságíró-aktivista mit írt ki, mert szépen leképezi, milyen faramuci helyzetben van az egész magyar politika. 

 

Olvastam Lattmann Tamás is jelőli magát miniszterelnöknek. Így elkéstem, de talán nem. Reggel beszéltem nőkkel, és férfival, így betudom jelenteni a Miniszterelnök-jelölti indulásom.

Nők és férfi is támogatnak (2-1), bár többek szereték volna előtte látni az elképzeléseimet, de megigéertem nekik, hogy jó lesz. A több női támogató miatt azt gondolom a feminista szavazókra, is jócskán igényt tarthatok, hogy növeljük a bázist, a támogatók most elmentek egy vidéki támogatót szerezni a gödi révig. Jah ezt nem is mondtam, vidéken vagyok, (egy szigeten, nagyon izgalmas, hogy körbe víz fóllya körül) szerintem ez egy jó alap az indulásra.

Egyelőre a Platón Pártot kerestem fel, hogy támogassanak, de igényt tartok minden más párt támogatására is, a Fidesz és a Jobbik támogatására is, hiszen a jobb-bal politikai ellentétet meg kell haladni.

De nem szeretném, ha a pártok veszekednének, meg az ilyen ideológiai vitákat, így én 212 jelöltet állítanék, és két lista is lenne, hogy mindenki felférjen! Kicsit zavarna egyébként, ha más párt is indulna, mert zavar a veszekedés.

De az ideológiai adok-kapok is nagyon zavar, ugyanis én politizálni, cselekedni akarok nem ideologizálni, így azt gondoltam, a nagyobb jót tűzöm fel a mellemre mint jelszavat, és a pártom zászlajára is. Pártot nem alapítok, mert a pártok ideje lejárt, őket a támogatásomra kérem fel, követelem.

Egyébként szerintem meg kéne haladni a régi pártokat, mert mind rosszak és bénák, hogy jobb leszek arra az a garancia, hogy én nem vagyok ők, tehát nem vagyok ők. Szerintem ez megfelelő garancia. Jah meg fiatal is vagyok ám.

Szerintem egyébként a szakértelemnek kell dominálnia a kormányzás minőségében, a villanyszerelő szerelje a villanyt, a gázszerelő szerelje a gázt! Mindenki maradjon a kaptafánál, én például azért vagyok alkalmas miniszterelnök-jelöltnek, mert már szerveztem tüntetéseket, meg többen is felkértek, ezzel is bizonyítva alkalmasságomat!

Több civil szervezet is támogat, ha leszünk 10-en, akkor például már be is jegyezhetünk egyet, közösen, demokratikusan, nem úgy mint azok, akiket már létező szervezetek támogatnak!

A jelöltségemet azért a legnagyobb közösségi hálón jelenetem be, mert itt 5 millió polgárral tudok beszélni egyszerre, míg az RTL Klub híradóját csupán egymillióan nézik.

Kérlek támogassatok is a jelöltségben, segítsetek, hogy megküzdhessek Botka Lászlóval, és Latmann Tamással, mert én vállalom a küzdelmet!

Ha állampolgár vagy támogass egy lájkal!

Ha párt vagy, akkor kommentben jelezd a támogatásod!

Ha civil szervezet vagy egy megosztással segíthetsz!

#ironia

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3012160033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bryan élete 2017.01.27. 13:07:22

VÉGRE!!!!!!!!!
Nem párttag, tisztelhető, elfogadható.
Eddigi megszólalásai tényleg fanatikusak voltak, mert mindig elmondta a véleményét a csútiról meg a rendszeréről.

ulpius66 2017.01.27. 13:11:44

Bajnai mikor jelentkezik be?
(NA JÓ, CSAK VICC VOLT...)

Boross Bence 2017.01.27. 13:26:58

Botkának csak egy ellenfele van: Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány mögött viszont ott áll a fél MSZP.

2017.01.27. 13:48:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Gyurcsány 2006 óta politikai hulla." - és ez fáj neked...

vagy így próbáltok altatni, hogy ne vegyük komolyan, és beosonjon hátulról :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.27. 14:05:10

@aleksz róz: :)) Dobáljuk, mint forró gesztenyét.

Nekem semmi közöm ahhoz a faszhoz. Egyébként is a te gazdádnak kell.

2017.01.27. 14:16:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: aham, semmi közöd hozzá, de azért dicsérgeted, hogy milyen jól vezette az országot...

Bryan élete 2017.01.27. 14:20:59

@aleksz róz:
@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Ez a hülye birka mint mindig, minden fórumon szándékos terelésként bedobta Gyurcsány nevét és tadam! - ti már nem is Lattmannról vitáztok.
Így működik pontosan a fidesz propaganda: elég egy olyan szó, amire sokan ugranak s és már nem a lényegről beszélnek az emberek.
Pedig nagyonis érdemes lenne.

ulpius66 2017.01.27. 14:33:33

nekem pl. nagyon tetszik a gyurcsányi!!!!

Ha lesz ballibsi "előválasztás" én regisztrálok, és rá szavazok!!!!

Boross Bence 2017.01.27. 14:50:19

@Amelanchier: Éppen ezért lenne a baloldal érdeke, hogy mielőbb megszabaduljon Gyurcsánytól.

2017.01.27. 14:56:52

@Amelanchier: ha érdemes lenne lattmannról vitázni, akkor róla vitáznánk. de nem érdemes, nem tényező. gyurcsány inkább az, bármit is mond a kolléga.
lattmann egyrészt önjelölt súlytalan figura, másrészt tök mindegy, kinek a plakátját ragasztják a disznóólra, attól az még disznóól marad. le kéne inkább bontani, a disznókat meg szélnek ereszteni. olyan, mintha az ún. baloldal azért küzdene, hogy minél lejjebb süllyedjenek és ezzel szándékosan a fidesz hatalmon maradását segítenék... eleve az mszp indulása a választáson egy hatalmas érv a fidesz mellett

Bryan élete 2017.01.27. 15:22:10

@aleksz róz: Lattmann kivülálló, nincs politikai múltja, ezért sokak számára - akik egyébként nem szavaznának egyik pártvezérre sem - elfogadható, kikezdhetetlen, széleslátókörű, én is több szempontot figyelembe véve fogok dönteni.
Mszp-s véleményeddel egyetértek.

@Boross Bence: mondjál valami kapaszkodót, tippet, hogyan.
Először:Gyurcsányt nem lehet kiiktatni, akár tetszik, akár nem. Saját maga alapított egy pártot vert helyzetből, nulláról, amelynek szimpatizánsai, tagjai Gy. kiebrudálása esetén nem szavaznának senkire. Kb. 300 ezer fő.
Másodszor: hogyan képzeled azt, hogy a baloldal érdekből megfogja ferit a hóna alatt és megszabadul tőle?
Szavak, szavak.

2017.01.27. 15:40:23

@Amelanchier: de pártra, pártokra szavazol, nem egy plakátfigurára. tökmindegy, hogy lattmannt vagy mari bácsit teszi ki a kirakatba az mszp-együtt-pm-dk-liberálisok... saját magukkal való szembenézés helyett csak bohóckodnak itt miniszterelnök-jelölt kereséssel meg előválasztással.

2017.01.27. 15:47:32

@aleksz róz: közbe meg ilyen üzenetekkel jönnek, hogy:
túl magas a minimálbér
vegyük el a dolgozó adófizető polgárok pénzét és adjuk oda a cigányoknak
fogadjuk be tízezerszámra az erőszakos migránsokat
a kizsákmányoló bankokat és ker. multikat még jobban támogassuk a magyarok kárára

Bryan élete 2017.01.27. 15:51:36

@aleksz róz: pártokra, de kb. 40 %-nyi tipródó nem szavazna pártok által maguk közül állított min. elnökre. Botka is élt két napot. Őket ezzel meg lehet nyerni.
Lattmann annál értékesebb személy, hogy csak üres plakátfigura lenne, egynek jó választás.
Jó miniszterelnököt pedig mindenképpen keresniük és találniuk kell, létkérdés.

Bryan élete 2017.01.27. 15:58:30

@aleksz róz: nem a minimálbér magas, hanem az egykulcsos adó rossz és igazságtalan.
javaslom, olvass innen:
integritylab.hu/category/reiner-roland/

2017.01.27. 16:00:10

@Amelanchier: nem, az csak látszattevékenység. először ki kell söpörni a szart, nem pedig eltakarni szőnyeggel

2017.01.27. 16:12:23

@Amelanchier: "nem a minimálbér magas, hanem az egykulcsos adó rossz és igazságtalan" - de nem ezt mondják.
és amúgy aki mondjuk a minimálbér kétszerese felett keres, az gazdag, és igazságos tőle elvenni? és közben milliárdos adókedvezményeket kapjanak akik kipumpálják a pénzt az országból?
mert ezt üzeni a ún. ballib oldal: vegyük el a pénzt a többet/jobban dolgozóktól vagy magasabban kvalifikált munkaerőtől, mert az úgy igazságos; adjunk pénzt a cigányoknak a semmiért a dolgozók (minimálbéresek is) kárára, mert az úgy igazságos; de a bankadó meg a kereskedelmi multik különadója az fújj, az milyen igazságtalan!

Bryan élete 2017.01.27. 16:34:25

@aleksz róz: a progresszív szja második kulcsát meg lehet húz ni bárhol, akár a 300-350 ezer feletti jövedelemnél is pl. 20 %-kal, ami már lehet igazságos is. Én ezt támogatnám.
A minimálbér kétszerese egyáltalán nem magas jövedelem, éppen arra elég, hogy ne szoruljon össze az ember gyomra hó végén. A legtöbben ebbe a kategoriába tartoznak.
Értem a felháborodásodat, de számomra a kép nem így áll össze.

Boross Bence 2017.01.27. 16:38:52

@Amelanchier: Gyurcsány természetesen politikai harcban kell legyőzni. Ez Botka feladata. Amikor az MSZP szembeszállt Gyurcsánnyal, Mesterházy idejében, csak fél szívvel, gesztusok szintjén tette. Ennél több kell, sokkal több. Először is magát kell felépítenie Botkának, majd a pártjának kell irányt szabni, lehetőleg markánsan baloldalit, ki kell penderítenie a gyurcsányista-liberális-Soros-bérenc vakondokokat a pártból, és le kell győznie Gyurcsányt, ha tetszik, ha nem, az eszközökben nem válogatva. Ide értendő a teljes szakítás a 2002-2010 időszakkal is. Ha ez megvan, jöhet Orbán. Lehet, hogy csak 2022-re tudja megcsinálni, de már most el kell kezdeni, különben a másik út a teljes eljelentéktelenedéshez vezet.

Sir Galahad 2017.01.27. 16:44:42

És igen... még egy nagyon szép példa (az olimpia ügyében folytatott felesleges egyhelyben járáshoz hasonló) arra, hogy Orbánnak miért csak popcornra van szüksége, ha a választásokra készülődik. Lényegtelen kérdéseken rágódó, önmagával harcoló ellenzék... ennél többre kinek volna szüksége a helyében?

Bryan élete 2017.01.27. 16:52:51

@Boross Bence: figyelmedbe ajánlom Sir Galahad intő szavait. Az építés ideje jött el, nem a rombolásé.
A programok kialakítása, összecsiszolása, személyektől függetlenül, mert amíg egyes személyeken lovagoltok, addig Orbán tényleg hangosan röhögve nyugodtan szotyizhat.

2017.01.27. 17:00:30

@Amelanchier: mitől lenne igazságos? a minimálbér kétszerese ~260k bruttó, ehhez képest akinek 40k-val több a bruttója, az gazdag?
és aki nem keres alapból jól, de többet akar és túlórázik szombatonként, az szinte ingyen vállalta be a túlórákat, mint az agyondicsért progresszív adóval a 90-es években?
és mi lenne a magasabban kvalifikált munkavállalókkal ill. szakmunkásokkal, szakemberekkel? megbüntetni az orvosokat, mérnököket, szakembereket, vagy egyszerűen csak a többet dolgozókat, az igazságos? (ez a munkára vagy a kivándorlásra ösztönzi őket szerinted?) miközben a bankok és multik különadója nem igazságos? a leggazdagabb réteget támogatnátok, miközben a középosztály lezüllesztését erőltetitek, erre az eleve meglévő folyamatra erősítenétek rá még jobban

2017.01.27. 17:04:22

@Amelanchier: tehát a dolgozók különadója igazságos, a bankok és multik különadója meg igazságtalan szerinted.

/manens 2017.01.27. 18:13:38

@Amelanchier: Bunyevácosan : Eggyezek !!

Boross Bence 2017.01.27. 20:43:22

@Amelanchier: Nem lehet a személyi kérdést megkerülni, bármennyire szeretnétek is. A választók csak olyan jelöltet támogatnak, aki a programját hitelesen képviseli. A hitelesség azt jelenti, hogy egész életútja összhangban azzal, amit szeretne. Gyurcsány maga a hiteltelenség a társadalom túlnyomó többsége előtt - ezt jelenti, hogy politikailag halott -, de éppen ezért az az ügy is meghal, ahol szerepet kap, bármilyen kicsit is. Vagyis a Gyurcsánnyal való leszámolás a baloldal hitelességi problémájának eltűnéséhez vezető út része. Botkának - vagy bárkinek a baloldalon - ez a beugró feladat a miniszterelnökség elnyeréséhez.

Kukac Plömpi 2017.01.28. 00:25:54

A cikk nem érdekel, csak a szalagcímhez szólok... Demokráciában vannak kihívók... És ez jó! Orbán Viktort ki hívja ki?

Dániel Galsai 2017.01.28. 05:11:28

Jámborral általában nem értek egyet, de ez egy szellemes írás! De - ha jól értelmezem - az Együtt beállt mögé??? Ha ez igaz, akkor ennél jobban nem is lehetne jellemezni az egész "balliberális"- "civil" bagázst! Szigetvári, a nagy kampánymenedzser...meg a többiek...MÉG HUMORÉRZÉKÜK SINCS!!!!
Lattman meg a zengzetes közhelyeivel és a teljesen hülye és persze megbukott népszavazási ötleteivel...és Botka, aki nem vállalja...de aztán mégis...de csak akkor, ha Gyurcsány engedi...akit amúgy Botka még a listára sem engedne feltenni...! Közröhej!
Az a baj, hogy lassan már az ember nem is tudja ezeket szívből bántani!Fegyvertelen ellenféllel nem szórakoztató párbajozni...és még a foci is csak akkor élvezetes, ha van egy másik csapat!
Ezek még az ember játékát is elrontják! Kivel fogok én szórakozni 2018 után, amikorra ez az egész kompánia végképp lenullázza magát..???!

gmihaly621 2017.01.28. 09:48:05

2 ementáli (marha, nem sajt).

ulpius66 2017.01.28. 10:52:30

@Dániel Galsai:
Teljesen igazad van!

A ballibsi blogokat én is a legjobb humorforrásnak tekintem....szerintem sokkal jobb, mint pl. a Dumaszínház!!!

2017.01.28. 11:05:18

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Latmann fanatikus balllib, kb. Gyurcsány vonala."

Köszönjük, Emese! Amúgy mit szeretnél, egy olyan jelöltet, akit az Orbánod és az egész rablóbanda is jónak tart? Esetleg a fideszesek jelöljék ki eleve az ellenzék jelöltjét? Már csak annyit kérdeznék, hogy te egyedül vagy ilyen hülye vagy otthonról is besegít valaki?

@aleksz róz: "eleve az mszp indulása a választáson egy hatalmas érv a fidesz mellett"

Jól van, fiúka, megértjük a problémádat, amúgy lásd fenntebb. Még szerencse, hogy másoknak nem érv a fideszes rablóbanda. Na eredj, máshol told a tolvajok propagandáját.

Larry Silverstein 2017.01.28. 11:05:28

Jó lesz ez, 2018ra megint több ballib mozgalom lesz, mint szavazó. Szerintem Orbán fizeti a felét.

2017.01.28. 11:09:01

@Kukac Plömpi: "A cikk nem érdekel, csak a szalagcímhez szólok... "

A cikk engem se érdekel, csak a kommentedhez szólok: csinálj úgy, mint a kiscsirke!

2017.01.28. 11:14:01

@Sir Galahad: "csak popcornra van szüksége, ha a választásokra készülődik"

Nyilván, amikor a választási rendszer a kezében van. Csak azért nem csinál magának négy negyedet, mert azt tényleg senki nem hinné el. Mesélj még ilyen jókat, fidesznyik.

Balt 2017.01.28. 11:16:51

"így betudom jelenteni a Miniszterelnök-jelölti indulásom."

Ez most komoly? Nem szemantikailag (úgy irónia, érjük), hanem nyelvtanilag kérdem. A nevét le tudja írni?

Szalay Miklós 2017.01.28. 11:25:19

Akit kicsit közelebbről érdekelne a politikai (és gazdasági) bal- és jobboldal mibenléte, az ezt nézze meg:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

ulpius66 2017.01.28. 11:32:37

@kopasz barmok mindenhol: "Nyilván, amikor a választási rendszer a kezében van."

Kopasz Barom!

Aztán neked milyen választási rendszer tetszene??? Mondjál mán olyant - az usásat kivéve - ahol az nyer aki kevesebb szavazatot kap.

Ilyen eccerű! Több szavazatot kéne szerezni, mint amennyit a Fidesz!

Sir Galahad 2017.01.28. 11:33:33

@kopasz barmok mindenhol: Aha, tehát szerinted kizárólag a választási rendszer az oka annak, hogy a baloldali ellenzék nem tud labdába rúgni. Ez egy kompetens, felkészült, ügyesen kampányoló, jól szervező, önmagával nem viszálykodó politikai csoportosulás, és csak a választási rendszer miatt nem verték rommá a Fideszt. Mesélj még :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 11:34:20

@VaradiJanos: ??? Ne magadból indulj ki, hogy neked mindenáron az orbán faszán kell csüngened. Nálam nem tudod jobban utálni a gyurcsányt. Mondj egy példát, hogyan jutottál erre a ZSENIÁLIS következtetésre.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 11:36:03

@Sir Galahad: "kizárólag a választási rendszer az oka annak, hogy a baloldali ellenzék nem tud labdába rúgni."

Nyilván nem kizárólag, de az orbán képére átfotmált választási rendszer, a közpénzek nagybani lenyúlása bármilyen ellenzéknek erős hátrányt jelent.

aprika 2017.01.28. 11:41:44

Pár héttel ezelőtt leírtam egy kommentben, hogy a Fidesz Botkából két hét alatt Kósa Lajost csinál. Nem fog. A baloldal megteszi magától ezt szívességet...

2017.01.28. 11:43:11

@ulpius66: Fuss neki még egyszer, amőba.

@Sir Galahad: Ahhoz képest, hogy a tolvaj fideszes maffiádnak mekkora fölényeket tulajdonítasz, eléggé gyanús nekem, hogy az orbánista hazaáruló trollok minden indexes poszt alatt nyomják a kormánypropagandát. Mitől féltek ennyire, nyomorékok?
Ha én fideszes hazaáruló lennék, eszembe se jutna libsi blogokon vergődni (főleg ingyen).

2017.01.28. 11:45:25

@aprika: És hol fáj ez neked?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 11:46:50

@aprika: "a Fidesz Botkából két hét alatt Kósa Lajost csinál."

Lobotómia?

VaradiJanos 2017.01.28. 11:52:43

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: valóban nem követem írói munkásságodat, következtetésemet oár elcsípett hozzászólásodból és névválasztásidból vontam le, írományaidból legfeljebb egy átlag dk-IQ sejlik ki.

Sir Galahad 2017.01.28. 11:54:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: A magyar választási rendszer olyan, hogy amelyik tömb előnyt szerez a többi előtt, azt sokkal több mandátummal jutalmazza. Ez tény, ebben igazad van. Két dologról viszont nem árt megfeledkezni: 1: Európában nincs olyan választási rendszer sehol, ami azt eredményezi, hogy az nyer, aki kevesebb szavazatot kap. Szélsőséges példa: az angol választási rendszerben nincs pártlista, ha ezt használnánk - lehetne, mert ott ugye demokrácia van - az ellenzéknek annyi képviselője lenne, ahány egyéni mandátumot szerzett. Az meg, ha jól tudom, három vagy négy jelenleg. 2. kevéssé arányos magyar választási rendszer pillanatnyilag tényleg a Fidesznek kedvez, de adott esetben, ha a baloldali (vagy a radikális jobboldali) ellenzék nem ilyen töketlenek gyülekezete volna, akkor nekik kedvezne. Az alapvető baj szerintem nem a választási rendszer, hanem hogy az ellenzék nem kompetens. És különösen feltűnő ez olyankor, amikor pedig tényleg van miért bírálni a kormányt.

Sir Galahad 2017.01.28. 11:56:20

@kopasz barmok mindenhol: Én meg akkor nem vergődnék ilyesmivel, ha Gyurcsány (Molnár, stb.) bérenc lennék. Ingyen meg pláne. Szóval, miért csinálod?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 11:57:17

@VaradiJanos: Márpedig abból, hogy valaki nem fideSS fasszopó, nem következik, hogy emeszpés vagy gyurcsány rajongó. Életem nagyobbik felét az emeszempé égisze alatt töltöttem, nem kérek többet belőle, a gyurcsányt meg már akkor utáltam, mikor a fideSS nem talált benne kivetnivalót.

miketbeszéltek 2017.01.28. 12:01:07

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Gyurcsány 2006 óta politikai hulla." Rosszabb annál: zombi.

miketbeszéltek 2017.01.28. 12:12:08

@Sir Galahad: Az ellenzék saját jogán is szinte már hihetetlenül impotens, de a Fidesz profi módon rá is segít erre: Az egyfordulós választás pld. önmagában is belháborúra kényszerít, hiszen elvette az erőviszonyokat objektíven tisztázó első fordulót. A karaktergyilkos gépezet demonstrálta már 1-2 esetben, hogy mire számíthat az a kihívó, aki bármennyire is reális vetélytárs lehetne. És ez csak a felszín, a háttérben zajló esetleges megosztásokról, megvásárlásokról, megfélemlítésekről meg csak sejtésünk lehet....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 12:13:03

@Sir Galahad: "A magyar választási rendszer olyan, hogy amelyik tömb előnyt szerez a többi előtt, azt sokkal több mandátummal jutalmazza."

Igen, az alapító atyák így tervezték meg, hogy mindig legyen meg kormányzáshoz szükséges többség. Naívak voltak, orbán diktatúráját nem látták előre.

A választási rendszer féloldalasságát mutatja, hogy a fidesz 2010-ben enyhe többséggel is bőven 2/3-ot kapott.

Viszont az orbán a saját előnyére alaktotta a választási rendszert, így kapott kisebbségből is 2/3-ot.

A választási rendszer áalakítása nem ördögől való, de

1. konszenzusos megoldást kell találni

2. csak a KÖVETKEZŐ VÁLASZTÁS UTÁN szabad először alkalmazni.

Az orbán képére átfotmált választási rendszer, és a közpénzek nagybani lenyúlása bármilyen ellenzéknek erős hátrányt jelent.

A futóverseny egyik tagja szereoidokat szed, a másiknak meg a bokájához szíjazod a kezét, és azt mondod, hogy csórikám nem elég sportos, nézd, hogy meg van görbülve a háta.

Janossz 2017.01.28. 12:16:59

És ki ellen fog indulni az a kiválasztott? Kit kell kihívni?
Egy bukott miniszterelnök újraindul? Október 2-án megbukott, ha nem lenne nyilvánvaló mindenkinek.
Egyébként meg párbajképtelen, soha senkivel nem áll ki.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 12:17:53

@miketbeszéltek: A fidesz kilóra megvette a Fodort, hillerhavert, egy csomó más emeszpést, gyurcsányt is ő tartja életben...

Larry Silverstein 2017.01.28. 12:20:34

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: 'A választási rendszer áalakítása nem ördögől való, de

1. konszenzusos megoldást kell találni

2. csak a KÖVETKEZŐ VÁLASZTÁS UTÁN szabad először alkalmazni.'

1. A konszenzumosság feltétele hogy a változás alkotmányos és tves legyen, nem az hogy az éppen bukó garnitúrának tetsszen.

2. csak a köv választás után alkalmazták, mert a ballib előbb a saját választási rendszerében bukott egy óriásit, aztán meg orbán választási rendszerében

3. teljesen kontraproduktív, hogy a ballenzék 2 óriási bukó után még mindig a választási rendszerrel van elfoglalva (a Jobbik érdekes módon nem ezzel foglalkozott az elmúlt években és megelőzte az MSZPt, pedig a balos sajtó óriási mennyiségi fölényben van a jobbikosokéhoz képest). lehet hogy 2018ban kiesnek a ballib pártok a parlamentből, vagy a legjobb esetben elérik amit 2014ben. Mit segít rajtuk, hogy arról beszélnek bezzeg 10 éve jobb volt a választási rendszer?

Sir Galahad 2017.01.28. 12:26:15

@miketbeszéltek: Ebben igazad van, de ha - mint írtad - az ellenzék nem lenne "saját jogán is szinte már hihetetlenül impotens" , ez a kétségtelenül működő fideszes ármány jóval kevésbé volna hatásos. Lehet, hogy a sikerhez is elég volna.

Sir Galahad 2017.01.28. 12:32:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ha lenne egy tökös ellenzék, és ha a baloldali garnitúra az annak idején ellopott pénzt nem csak magára, hanem mondjuk médiára is költi, lehetne gúzsba kötve a Fidesz is ugyanezzel a választási rendszerrel. De ők természetesnek vették például, hogy a sajtó a zsebükben van. Aztán most, hogy nekik is venni kellene pénzért, mint annó a Fidesznek tanácsolták és az meg is tette, most néznek, mint hal a szatyorban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 12:33:45

@Larry Silverstein: "A konszenzumosság feltétele hogy a változás alkotmányos és tves legyen, nem az hogy az éppen bukó garnitúrának tetsszen."

Nem. Konszenzusra akkor jutnak, ha megpróbálják a másik oldalt is meghallgatni.

"csak a köv választás után alkalmazták"

Nem, 2014-ben.

"a ballenzék"

Nem érdekel a balellenzék. Ne terelj, a választási rendszerről van szó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 12:36:23

@Sir Galahad: "Ha lenne egy tökös ellenzék"

... a orbán kiherélné. Vannak verőlegényei, rendőr kutyái, hazug média, fizetett trollok,... Láttunk példákat.

Sir Galahad 2017.01.28. 12:41:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Lehet, hogy kiherélné, de lehet, hogy nem sikerülne neki. Az alapvető probléma az, hogy nincs. Érdekes, ahogy @Larry Silverstein: is utalt rá, a Jobbik a semmiből került szintén erős ellenszélben jobb pozícióba, mint az MSZP. Még ők is messze vannak attól, hogy legyőzzék a Fideszt, de azért jóval közelebb, mint a baloldal.

miketbeszéltek 2017.01.28. 12:44:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: (Gyurcsányra) a "zombi egy találó kifejezés". Ok., ezek után találjunk ki egy definíciót az MSzP-re (különös tekintettel a 2016-os """tisztújító""" gyűlésükre:-)

miketbeszéltek 2017.01.28. 12:50:13

@Sir Galahad: "a Jobbik a semmiből került szintén erős ellenszélben jobb pozícióba, mint az MSZP." Nem egészen. A Fidesz a propagandájával a mérsékelt polgári réteget (de talán az egész közvéleményt is) is jobbra tolta, ugyanakkor sokakat ki is ábrándított, így szinte a Jobbiknak kampányolt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 12:53:28

@miketbeszéltek: Nekem az MSZP-vel azóta van problémám, mikor a gyűlölt MSZMP-t átnevezték rá.

GöTi 2017.01.28. 12:56:15

Nevek, jelöltek? A mögöttük álló levitézlett, a többség által mára elutasított, mindenre és annak ellenkezőjére is felesküdő megélhetési politikusokkal. Több pártra szakadtak, mert a lehetőségek beszűkültek a húsosfazékhoz férést illetően, ezért egymás ellen is harcolnak. Elegem van.

Mit képviselnek? Mi a programjuk?

Ameddig nincs közös program, amit minden résztvevő gittegylet közösen képvisel, addig miről hadoválnak? Dolgozza ki a közös programot az új (megváltó) vezető, aztán majd úgyis kihátrálnak mögüle, ha valami nem tetszik? A helyi erők önjelöltjei meg fogják találni azt a pontot, amibe belekötnek, ha nem jut elég hatalom és pénz a személyüknek. Szóval... így esélytelenek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.28. 12:56:21

@kopasz barmok mindenhol:

Semmi gond, ha leváltja valaki Orbánt. A lényeg, hogy az új ember ne legyen liberális.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 12:56:57

@Sir Galahad: "Ha lenne egy tökös ellenzék, és ha a baloldali"

Én jobboldali ellenzéket szeretnék. Most, hogy a fidesz áthúzódott a szélsőjobbra, üres is a jobboldal.

orbán kinyírta a kisgazdákat (nem kár értük) és az mdf-et is. Bárkit kinyír. Az emeszpét és gyurcsányt azért tartja, hogy ne lehessen ellene párt a baloldalon. orbán nem váltható le demokratikus választásokkal.

VaradiJanos 2017.01.28. 13:11:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: szarok én a fideszre is, de a fajtád még jobban undorít

Larry Silverstein 2017.01.28. 13:55:14

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: 'Nem. Konszenzusra akkor jutnak, ha megpróbálják a másik oldalt is meghallgatni.'

- ez baromság. A törvényeket a parlamenti többség hozza. Ennyi. Nem kell hozzá semmilyen konszenzus az ellenzőkkel. A magyar választási rendszer már korábban is átalakult, akkor is a kormánypárt javára. És az is tves és alkotmányos volt.

- másik példa az Alkotmányozás. Annak is vannak kritériumai, amit betartottak, de természetesen a parlamenti többség a saját szája íze szerint írta át. Egyébként a szövegező szakértők között ott volt pl. Pozsgay aki tősgyökeres kommunista, az MSZP első elnöke. Ennek ellenére nem az volt a visszhang, hogy

Larry Silverstein 2017.01.28. 13:56:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: 'Nem. Konszenzusra akkor jutnak, ha megpróbálják a másik oldalt is meghallgatni.'

- ez baromság. A törvényeket a parlamenti többség hozza. Ennyi. Nem kell hozzá semmilyen konszenzus az ellenzőkkel. A magyar választási rendszer már korábban is átalakult, akkor is a kormánypárt javára. És az is tves és alkotmányos volt.

- másik példa az Alkotmányozás. Annak is vannak kritériumai, amit betartottak, de természetesen a parlamenti többség a saját szája íze szerint írta át. Egyébként a szövegező szakértők között ott volt pl. Pozsgay aki tősgyökeres kommunista, az MSZP első elnöke. Ennek ellenére nem az volt a visszhang, hogy jaj de szép gesztus volt ez a fidesztől, hanem az hogy Pozsgay áruló és fideszes lett...:)

Ennyit tud a baloldal, gyülölködni. De ez nagyszerü, mert eltünnek a picsába az SZDSZ után, ami ugyanezt csinálta.

Netuddki. 2017.01.28. 14:13:13

Szerintem a tag valami tolvajfideszes beépített ügynök lehet. A Botkát akarják vele megfúrni.

Különösebben nem érdekel, csak megjegyeztem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 15:33:29

@VaradiJanos: "szarok én a fideszre is"

Szép lenne, ha mindenkit egyenlően gyűlölnél, de elárultad magad, amikor a csuti gecit védted.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 15:35:30

@Larry Silverstein: Hát annyit értesz a demokráciához, mint a gazdád, hiába szopta a Soros faszát, hogy egy évig Angliában tanulhasson.

VaradiJanos 2017.01.28. 15:44:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: ne ferdíts, korcs, nem állítottam ilyesmit, leírtam, hogy szarok a fideszre, de a fajtádtól sokkal jobban undorodom!

VaradiJanos 2017.01.28. 15:45:30

@Tibi !: Szerintem te egy rozzant senkiházi vagy. Különösképpen nem érdekel, csak megjegyeztem.

2017.01.28. 15:46:31

@kopasz barmok mindenhol: majd én eldöntöm, hogy hova írok, kiscsillag...
akár össze is foshatod magad a nagy erőlködésben, akkor se lesztek még egyszer kormányon :D

VaradiJanos 2017.01.28. 15:46:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: és az hogy tetszett amikor a gyulolt mszmp-bol kivált a rajongott szdsz-ed?

Larry Silverstein 2017.01.28. 15:47:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ha tetszik, ha nem, nektek ballibeknek is meg kell tanulnotok jogállamban élni.

VaradiJanos 2017.01.28. 15:48:03

@aleksz róz: vicces ahogy most ebbe a momentum-hülyegyerek-klubba kapaszkodnak mint utolsó szalmaszálba

VaradiJanos 2017.01.28. 15:49:22

@Larry Silverstein: örülhetünk, hogy mèg nem hívtak be ránk vmi felszabadító hadsereget

2017.01.28. 15:50:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: te állandóan a faszszopással jössz...
ez valami mélyen eltemetett vágyad, öreg politikusokra gerjedsz?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 15:51:05

@VaradiJanos: "nem állítottam ilyesmit, leírtam, hogy szarok a fideszre,"

Nagyot hazudtál.

Megvédted a csuti gecit, mikor a farkas ekézte. Fasszopója vagy, hiába tagadod. De legalább már szégyelled, ez az első lépés az emberréválás felé.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 15:52:24

@aleksz róz: "te állandóan a faszszopással jössz."

Neked normális dolog az orbán faszát szopni, nekünk hazafiaknak ez visszataszító.

2017.01.28. 15:52:41

@VaradiJanos: őket is elöli majd a ballib pártok barátsága

2017.01.28. 15:54:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: ne terelj, nagy hazafi, minden 5. hozzászólásodban a faszszopásról beszélsz :D
ez már beteges

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 15:57:02

@Larry Silverstein: Nem is tudod, miről beszélsz, nincs olyan, hogy ballib párt vagy idológia, ezt a habonymédiában hallottad, és eszetlenül szajkózod.

Én jópár évet a kádár diktatúrában is, és demokráciákban is, pontosan ismerem mindkettőt. Látom, ahogy orbán építi fel darabonként a kádári rendszert.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 15:58:36

@aleksz róz: "minden 5. hozzászólásodban a faszszopásról beszélsz"

Elnézést kérek, gyakrabban kéne megemlítenem, hisz szinte minden kommentemet a fideSS fasszopóinak írom.

Larry Silverstein 2017.01.28. 16:06:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: A ballib párt és ideológia a következő: RONTSUNK RÁ A NEMZETÜNKRE, ÉS ADJUK EL ANNAK, AKI ERŐSEBBNEK TÜNIK PILLANATNYILAG, PL. AZ OROSZOKNAK, VAGY A NYUGATNAK. eHHEZ KÜLFÖLDI KATONASÁGOT ÉS KÜLFÖLDI BANKOKAT VEGYÜNK IGÉNYBE. HA VALAKI DEMOKRÁCIÁRÓL MEG FÜGGETLENSÉGRŐL PAPOL, CSAPJUK LE GUMIBOTTAL.

A ballib ideológia ennyi, nem több.

2017.01.28. 16:07:34

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "orbán nem váltható le demokratikus választásokkal."- hát akkor hogy váltható le?
furcsa dolog ez a demokrácia, látod? még nektek, öreg kommunistáknak is bele kell törődnötök, hogy a szavazók többsége igenis orbánékat akarja.
de látom, a régi ösztön azért nem veszett ki... ha nem megy demokratikusan, akkor forradalomért, vörösterrorért, kékcédulás választásért kiáltotok

VaradiJanos 2017.01.28. 16:07:45

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: amikor a lányod a farkam szopkodja, akkor áttételesen orbánt is nyeli ezek szerint?

2017.01.28. 16:16:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Elnézést kérek, gyakrabban kéne megemlítenem, hisz szinte minden kommentemet a fideSS fasszopóinak írom." - azt csak szeretnéd, ha csak erről lenne szó :D nálad mindenki más faszát szopkodja, orbán sorosét, orbánét a veled egyet nem értő kommentelők, gyurcsányét a dk-s párttagok stb. nem lehet, hogy valami régen elfojtott vágyad tör elő? nem molesztált valami öregedő faszi gyerekkorodban?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 16:20:50

@VaradiJanos: "a gyulolt mszmp-bol kivált a rajongott szdsz-ed?"

Pffff, elment az a maradék eszed is? A fidesz vált ki az szdsz-ből, annak volt a fiókaszervezete. Nagyon öróltem, mikor megszűnt az szdsz, már csak az mszmp-nek és gyurcsánynak kéne megszűnnie.

Szólj, ha valaha is úgy látszana, hogy bármelyik trágyadombért rajonganék, mint te a fideszért, azonnal korrigálom magam.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 16:23:55

@Larry Silverstein: "RONTSUNK RÁ A NEMZETÜNKRE, ÉS ADJUK EL ANNAK, AKI ERŐSEBBNEK TÜNIK PILLANATNYILAG, PL. AZ OROSZOKNAK"

Most mondtad fel a fideSS krédóját! :))

"HA VALAKI DEMOKRÁCIÁRÓL MEG FÜGGETLENSÉGRŐL PAPOL, CSAPJUK LE GUMIBOTTAL."

Tényleg ezt csinálja a fideSS! Vicces, hogy utálod, amit a gazdád művel, mégis a faszát szopod ezerrel. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 16:25:41

@aleksz róz: "hát akkor hogy váltható le?"

Történelmi tanulmányaim szerint ezt nevezik forradalomnak. Aggódhatsz, mert akkor a gazdád lámpavason végzi, a haverjával, a gyurcsánnyal együtt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 16:27:28

@aleksz róz: "mindenki más faszát szopkodja"

Nem tehetek róla, ha egyszer ilyen a fajtád.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 16:29:16

Ha lenne a jobboldalon egy párt, annak lennék a szekértolója, na, azt ekézhetnétek. Szóljatok a gazdátoknak, hogy engedélyezzen egyet.

Larry Silverstein 2017.01.28. 16:33:15

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Dehogy, Orbán mindig is távolságot tartott mindenkitől, s kellő időben maga is irányt váltott.

Mindent a függetlenségünkért tesz, s hogy a mozgásterünk nőjön. Nem mondom, volt hogy a magyar politikusok a múltban tévedtek, ki legyen a barátunk, de Orbán eddig sosem tévedett.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.28. 16:37:49

@Larry Silverstein: "Mindent a függetlenségünkért tesz, s hogy a mozgásterünk nőjön."

Úgy érted, mindent elkövet, hogy az oroszoktól tegye függővé hazánkat. Mert így már stimmel, aláírom.

2017.01.28. 16:39:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: persze-persze... gyanús vagy te nekem ezzel a faszszopás-mániáddal.. nem te vagy az, aki a köki férfivécéjébe jár kukkolni???

Larry Silverstein 2017.01.28. 16:43:03

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Az oroszoktól jelenleg 5%-ban függünk, ennyi velük a külker. volumen. A katonai meg zéró.

Az EUval kereskedünk 80%-ban, ami válságban van. Úgyhogy támogatom hogy az oroszokkal többet bizniszeljünk, mint eddig.

2017.01.28. 16:44:15

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: hát erről beszélek, mindent inkább akarnál, mint demokráciát. a saját kisebbségedet erőltetnéd rá a nagy többségre, annak kifejezett akarata ellenére. ez nem forradalom, hanem puccs, államcsíny. diktatúra az eredménye. arra vágysz megint, mi?

2017.01.28. 16:58:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Nem is tudod, miről beszélsz, nincs olyan, hogy ballib párt vagy idológia, ezt a habonymédiában hallottad, és eszetlenül szajkózod."- látszik, hogy az mszmp alatt nevelkedtél, pont ugyanolyan maradt a gondolkodásmódod, elolvasod az újságban mit kell gondolni és azt is gondolod.
el se tudod képzelni, hogy azért utálunk titeket, ún. ballibeket, amilyenek vagytok
el se tudod képzelni, hogy már akkor szóltunk érte minden fórumon, hogy mekkora egy alja hazaárulók vagytok, amikor még habony még a fakarddal hadonászott és fingja nem volt arról, ki kivel van a politikában...

Nzoltan 2017.01.28. 18:41:30

@Amelanchier: Hát, támogasd. Jelenleg ezzel kisebbségben vagy.

Szerencsére.

A progresszív adózás kishazánkban megbukott. De ezt nem kell ragozni p, csak nyitott szemmel járni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.29. 15:54:31

@aleksz róz: "mindent inkább akarnál, mint demokráciát. a saját kisebbségedet erőltetnéd rá a nagy többségre"

Pont fordtva. Most a fideSS kisebbség erőlteti rá az akaratát a többségre, és meggátolja, hogy alternatív erő felbukkanjon. A forradalmat a többség nyerhetné meg, és vissaállíthatná a demokráciát. Sajnos a forradalmi kavarodásban pár ártatlant is meggyilkolnak, nem csak az orbánt és a gyurcsányt húzzák lámpavasra. Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. Evvan.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.29. 15:55:32

@Larry Silverstein: "Az oroszoktól jelenleg 5%-ban függünk"

Majd ha Paks2-t megépítjük, 100%-ban fogunk függni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.29. 15:57:23

@Nzoltan: "A progresszív adózás kishazánkban megbukott."

Akarod mondani, az egykulcsos SZJA megbukott. Mert ez legalább igaz. Az a várakozás, hogy majd a gazdagoknál maradó 4-500 milliárd felpörgeti a gazdaságot, totális kudarc lett.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.29. 16:00:10

@aleksz róz: Tipikus fideSS fasszopó vagy, el se tudod képzelni, hogy nem csak a baloldaliak vagy a liberálisok utasítják vissza orbán nemiszervét. Cuppanj vissza, nem való vagy közénk.

2017.01.30. 01:22:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: a választók többsége orbánékra szavaz, és titeket, öreg szocikat meg ún. liberálisokat saját magatokon kívül senki se kíván vissza hatalomra, ez a demokrácia, bármennyire is nehezetekre esik ezt elfogadni... és így társadalmi bázis nélkül, a nép akarata ellenére forradalmat se tudnátok csinálni, max puccsot. de akkor a nép fellázadna ellenetek, na az lenne a forradalom. (kár hogy 89-ben ez elmaradt, jobban járt volna az ország, ha akkor fellógatnak titeket a lámpavasra)
így nem marad más nektek, hazaárulóknak, mint a sipítozás, hogy az nem demokrácia, hogy rátok a kutya se szavaz :D
mehetsz te is a gyurcsányi haveroddal siránkozni brüsszelbe

2017.01.30. 01:26:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Tipikus fideSS fasszopó vagy, el se tudod képzelni, hogy nem csak a baloldaliak vagy a liberálisok utasítják vissza orbán nemiszervét. Cuppanj vissza, nem való vagy közénk." - csak nem tudsz a faszoktól elszakadni... :D
mi van, megint nem tudtál a köki vécébe kukkolni?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 03:22:41

@aleksz róz: "és titeket, öreg szocikat"

Ez mellément. Többet éltem Kádár alatt, mint a te egész életed, és nem kívánom vissza őket. És eleget láttam, ahogy orbán építget magának egy új kádárrendszert, az se kell.

"a forradalom. (kár hogy 89-ben ez elmaradt, jobban járt volna az ország"

Bizony, jobb lett volna. Ha nagyon lógatni akarsz, fellógathatnád a hazaáruló geci gazdádat, és gyurcsányt mellé.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 03:23:34

@aleksz róz: "nem tudsz a faszoktól elszakadni"

Ti, orbán fasszopói nem tudtok tőle elszakadni. Nagyon zavaró.

2017.01.30. 11:35:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Ez mellément. Többet éltem Kádár alatt, mint a te egész életed, és nem kívánom vissza őket." - egyrészt nem ment mellé, mert szoci vagy pedig libsi vagy, papám, mint ahogy fentebb is írtam: "és titeket, öreg szocikat meg ún. liberálisokat" - másrészt meg mindegy, melyik vagy a kettő közül, mert ugyanolyanok vagytok, csak máshogy próbáljátok nevezni magatokat. és attól, hogy a mondatnak csak egy kis részét idézed be és cáfolgatod, még nem lesz igazad

az meg kurvára nem hiteles és rajtad kívül senki sem hiszi el, ahogy előadod itt magadat mint régi nagy ellenzéki jobboldali, mert mindig az mszp-szdsz meg a gyurcsányi haverod politikáját dicsérgeted hogy milyen jól kormányoztak, és folyamatosan kampányolsz nekik. kilóg a lóláb, hiába kapálózol.

na eredj vissza kukkolni, már várnak a kökiben

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 11:40:17

@aleksz róz: "mindig az mszp-szdsz meg a gyurcsányi haverod politikáját dicsérgeted hogy milyen jól kormányoztak, és folyamatosan kampányolsz nekik"

Te is egy alternatív univerzumban élsz, mint orbán gazdád? Kiváncsivá tettél. Hol olvastál ilyeneket? :))

2017.01.30. 11:48:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: a b1 blogon olvastam ilyeneket. bárki elolvashatja.
kb. minden értelmezhető hozzászólásodban olvastam ilyeneket, amelyben nem a faszokkal és a faszszopással foglalkozol (és nem hősies jobboldalinak próbálod hazudni magad, álcázásul néhány kamu gyurcsányt szidalmazó szót is beleszőve - amit persze rajtad kívül senki sem hisz el)
süti beállítások módosítása