B1 blogcsalád



Visszakérte egy férfi a pénzét az államtól, mert nem a közfeladatokra költik. A NAV többszázezerre büntette jogosulatlan igénylés miatt

2017. január 24. - nickgrabowszki

Tavaly szeptember végén Szentesi Zoltán Kálmán (41 éves) barátnője akut, perforált vakbélgyulladással, "magzatpózban nyüszített a földön", de a mentők ügyeletese kapacitáshiány okán csak annyit tudott javasolni, hogy vegyen be még egy Advilt, de esetkocsit küldeni nem tud. szz.jpeg

Csak másnap operálták meg. A férfi szerint barátnőjének kevesebb órája volt hátra, mint amennyi alapítványa a Nemzeti Banknak van (6).

Szentesi ezután dühödött be annyira, hogy elhatározza,

visszakéri a pénzét az államtól, mert szerinte nem arra fordítják, amire kell.

Októberben levelet írt a NAV-nak, amelyben a tőle levont adó visszaigényléséről érdeklődik, de csak annyit ért el, hogy megbüntették 408 ezer forintra jogosulatlan igénylés miatt.

Addig minden adóját befizette (nem is tudott volna mit tenni: levonták tőle), a NAV most mégis jelezte neki, viszgálat indult ellene egy korábbi bevallása miatt.

A történetről a 444 számolt be, közölték Szentesi Zoltán Kálmán NAV-nak írt levelét is.

Ebben a férfi azt írja, 

És nincs senki, akitől megkérdezhetném, hogy miért kell egy 27 éves lánynak 2016-ban majdnem belehalnia egy vakbélgyulladásba, miközben másfélmillió forint adót vontak le tőlem a tavalyi évben, épp az ilyen közfeladatokra. Arra, hogy legyen mentőkocsi, amelyik kijön, ha nagy baj van, legyen tűzoltó, aki eloltja, ha ég a házam, legyen orvos, aki meggyógyít, ha megbetegszem, és legyen tanár, aki tanítja a gyerekem, ha nem közmunkásnak vagy szalagmenti dolgozónak szánom.

Ezekre fizetem az adómat; nem kastélyra, nem ruandai útra, nem kisvasútra, de legfőképpen nem számomra ismeretlen unokatestvérek magánbankszámláira.

Mint írja, egyetért a közös teherviseléssel, és sokat vívódott azon, hogy kivonja, kivonhatja-e magát belőle.

Arra jutott, hogy a magasabb cél érdekében igen. Polgári engedetlenségről beszél és mozgalomról:

ha a közhatalom nem teljesíti a tőle elvárt feladatokat, a törvényeket a maguk céljaira formálják, vagy ha az sérti a társadalmi igazságosság elvét, (…) akkor a polgároknak jogukban áll rámutatni erre, és ha szükséges, akkor pedig morális joguk ellenállni. (...)

Biztos vagyok benne, hogy a jövő évi bevalláskor már több tízezren követnék a példámat azok közül, akiket jelenleg szintén mérhetetlen frusztrációval tölt el, hogy a nem kevés

befizetett adójukat közfeladatok biztosítása helyett hűbéreseknek és strómanoknak utalják ki,

ennek elfedésére a Néptől kapott hatalmat kihasználva törvényeket hoznak, és amikor végül kiderül, hogy még ahhoz is tehetségtelenek, hogy lelepleződés nélkül lopják el a pénzünket, akkor csak egyszerűen megrántják a vállukat. És ami rosszabb: mi is megrántjuk a vállunkat. (...)

Ha a közpénzek Magyarországon egy kormányrendelet nyomán egyik napról a másikra elveszíthetik közpénz jellegüket, és én mint állampolgár nem tehetek ez ellen semmit, abban az esetben jobbnak látom, ha ez a pénz már a folyamat legelején, nálam elveszíti közpénz jellegét (ha egyszer úgyis ez a sors vár rá). Ezért Önök se kérjék tőlem ezt a pénzt, mert ez már nem az,

nem közpénz.

Szentesi azt mondja, hajlandó akár bíróság elé is állni, és azt szeretné, ha minél többen követnék a példáját. Nem tagja semmilyen pártnak, akciójába egyedül kezdett.

A 444-nek úgy nyilatkozott:

valakinek el kell kezdenie. Az kell, hogy legyenek olyanok, akik azt mondják, én leszek az első meg a második, amíg nem sikerült a kritikus tömeget elérni. És azért kell lépnem, mert félek attól a naptól, amikor a még meg nem született lányom vagy fiam erről a korszakról fog tanulni a történelemkönyvekben, és megkérdezi,

apa, ha mindenki tudta, mi történik, miért nem tettetek semmit?

És nekem azt kell majd válaszolnom, hogy kényelemből.

(Kép: 444)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1712149633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Khonsu 2017.01.24. 20:09:32

@conchita wurst:

Ezt mondom én is. Kell még vagy 100. Mondjuk olyan stadionunk még tudtommal nincs, amit négy stadion határol. Világszenzáció lenne, már megérné. :D

Csak annyit kérek cserébe, hogy az összes fideszes oda járassa a gyerekét iskola helyett. Aki pedig megbetegszik, azt az edző lássa el.

prakp 2017.01.24. 20:10:07

@VaradiJanos: Betyárkörtécske, elgurult a gyógyszer? :D :D :D

VaradiJanos 2017.01.24. 20:12:44

@prakp: Már csodálkoztam, hogy nem vagy itt, hiszen messze nem tudsz gurulni a számítógéptől. Hiànyoztál, cuncika.

6.Lenin 2017.01.24. 20:14:19

-Feri gyorsan, kelj fel!
-Mi történt Klárám?
-Eljött a mi időnk, forradalom van!
-B+, csak 5 drb köcsög ordibál valamit, mit kezdünk velük.
-Feri, ne légy már ilyen kicsinyes, kezdetnek ez is valami, állj az élükre!
-De nem is hallom tisztán, mit is ordibálnak, nyisd ki már az ablakot!
-Éljen Putyin, éljen Orbán a mi isteneink!
-Látod Klárám, nem érdemes kapkodni, ha néhányan ordibálnak valamit.

VaradiJanos 2017.01.24. 20:14:37

@Khonsu: Csak szeretetből: a kurva anyádat pedig a lányod seggéből kihúzott szaros farkaddal gyógyítsák.

prakp 2017.01.24. 20:14:39

@VaradiJanos: Igazán sajnálom, hogy örömet okoztam a csökött agyadnak. Mellesleg, mobilnetről hallott már a pitu fajtád, takonyka?

Janossz 2017.01.24. 20:15:40

@6.Lenin: "...végre megszűnne ez az idióta ajvékolás, ami szerintem tök feleslegesen rontja a közhangulatot."

Ez az ajvékolás valahogy nagyon bevette magát a szókincsetekbe. A magyar nyelvben kb öt szinonímája van, az nektek nem elég?
Ez most két dolgot jelenthet: Vagy te vagy zsidó, amivel persze nincs (nem lenne) problémám, vagy engem próbálsz ilyen formán lezsidózni, ami meg téged minősít, engem nem zavar.
Voltam én már zsidó, cigány, még buzi is, mikor nem volt más érve a vitapartnernek...
A közhangulatot, immár öt éve a kormányzás rontja, keményen.

VaradiJanos 2017.01.24. 20:16:38

@prakp: felesleges arra költened, úgysem tudsz gombot nyomogatni, hiszen két kézzel hajtod a kerekes széket. Pussz!

Janossz 2017.01.24. 20:18:02

@Khonsu: Nyílni látszanak a szemek már... Nem egyforma a reakcióidő, sokaknak eddig tartott.

Barkalot 2017.01.24. 20:18:05

Reszpekt! A NAV és a kormány meg nyeljen ciánt.

VaradiJanos 2017.01.24. 20:18:16

@Janossz: pedig kár tagadni, ajvékolsz te rendesen.

Khonsu 2017.01.24. 20:19:08

@VaradiJanos:

Végre egy igazi kulturált polgár. Látszik, hogy az ország java a a kormány mellett áll. Büszkék lehetnek rád!

Barkalot 2017.01.24. 20:19:56

@LKerekes:

"LKerekes 0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2017.01.22. óta tag."

Köszönjük! :DD

VaradiJanos 2017.01.24. 20:20:59

@Khonsu: persze, korcs, gyerekeknek stadionban gyógyulàst kívànn az nagyon europèer dolog, ugye? A kurva anyádat! Ennyit èrdemelsz: a kurva anyádat.

VaradiJanos 2017.01.24. 20:21:39

@Barkalot: ez mi mellett érv? Hogy nem itt éli az életét?

Barkalot 2017.01.24. 20:21:41

@Khonsu:

"mert amíg dől az EU pénz"

Még 3 évig, aztán 2020-tól roló le.

prakp 2017.01.24. 20:22:34

@VaradiJanos: Jajam, trollocska, én vagyok frusztrált, tisztán látszik. Az elütésekről meg pont te ajvékolsz, takonypóc?

6.Lenin 2017.01.24. 20:23:09

@Janossz:

Akkor elnézést az ajvékolás használatáért, többet nem fogon, ha ilyen érzéseket vált ki belőled.
Azt végképpen nem érzem, hogy a közhangulat a kormányzástól lenne ilyen megosztott.

Szerintem a nagyságánál aránytalanul hangosabb kisebbség csúsztatásai miatt tűnik úgy, mintha, de ez téves következtetésekre ad okot.
Nincs kormányt váltani akaró tömeg.

6.Lenin 2017.01.24. 20:24:31

@Barkalot:

És, ha addig nem fog nyerni a jelenlegi ellenzék, utána már nem is fog akarni, nem lesz miért.

Janossz 2017.01.24. 20:25:43

@6.Lenin: Na, valahogy ma nem vagytok a topon...
Cocnhita Kolléga(nő) csókokat küld Orbánnak kommentben, te meg ilyeneken viccelődsz, hogy öt ember ünnepli összesen Putyint, meg Orbánt, nem lesz ebből bajotok?

Khonsu 2017.01.24. 20:27:33

@VaradiJanos:

A stadionban gyógyulást a fideszeseknek kívántam, különös tekintettel az "elitre". A "közkatonák" sajnos csak áldozatok, így őket sajnálom, de kinyílhatna már a szemük.

Mellesleg képileg te hogyan jelenítenéd meg szemléletesebben azt, ami az országban folyik? Egy nagy halom pénzt kidobunk felesleges beruházásokra, miközben máshol nagyobb szükség lenne rá. A helyzet abszurditását akartam szemléltetni.

VaradiJanos 2017.01.24. 20:29:49

@prakp: engem nem zavarnak az elütések, korcs barátom. Te sem zavarsz, kifejezetten élvezem a vergődéseteket immár hat éve.

Skankhunt42 2017.01.24. 20:30:41

@Sztavrosz7: ott voltam, nem hangzott el.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.24. 20:30:48

@cardiobascuralis: "a szólásszabadság jegyében"

Nem. Kevered a trollkodást a szólással. A trollkodásnemszabadság jegyében. :))

VaradiJanos 2017.01.24. 20:31:24

@Khonsu: hazudni csúnya dolog:
"Csak annyit kérek cserébe, hogy az összes fideszes oda járassa a gyerekét iskola helyett. Aki pedig megbetegszik, azt az edző lássa el."

Khonsu 2017.01.24. 20:31:32

@Barkalot:

Az a baj, hogy ezek addig ellopnak mindent amit lehet, aztán pedig széttárják a karjukat és lelépnek az országból. Nekünk meg itt marad a nagy semmi.

6.Lenin 2017.01.24. 20:31:55

@Janossz:

Ráadásul ablakon keresztül hajaznak a ballib köcsögökre. Ezért talán már gályarabság is kinézne, ha még lenne, bár...Kösz, hogy szóltál. Ma tényleg kissé szétszórt vagyok.
Ingadozom, mint a magyar baka farkán a 7. varjú.

Khonsu 2017.01.24. 20:34:53

@VaradiJanos:

Aki pedig megbetegszik: Értsd: Összes kormánypárti. Igen, a példa abszurd, de amint látod:

1) Nem csak ti tudtok trollkodni.

2) Kellemetlen, amikor a vitapartner sem híve a PC-nek. :D

Janossz 2017.01.24. 20:46:32

@VaradiJanos: Van az a szint, akivel nem állok szóba. Bocs. Azért még egy lovagkeresztre jó lehetsz, alkalomadtán.

felső határ nincs 2017.01.24. 20:48:57

Az emberek többségét nem érinti, s nem érinti a lopás. Hiszen se viktor, se feri belső100as köréhez nem tartoznak,

Ők nagyjából azt akarják hogy rend legyen, legyen péz a zsebben, sör a kocsmában, valóságsó a TVben, hurka a teszkóban. Esetleg vmi perspektíva, bár ez a rész csak a fiatalokat érdekli akik inkább kisebbség a választók között.
S nincs ez másképp az USA-ban sem, csak ők már tudják, hogy at elit le se szarja őket, a magyar meg még 30 év után is reménykedik.

ennyi

pamut 2017.01.24. 20:56:55

@BéLóg:

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Te kretén idióta, te teljesen megőrültél? :DDDDDD

Abból, hogy az origo mai bravúrja BEBIZONÍTOTTA hogy előre lezsírozott eredményű "tárgyalást" művel egy állami intézmény és erről az előre lezsírozott ítéltről még előre értesíti is a bolsi maffiaállam a propaganda-lapját, lebuktatva önmagát, te valami olyan beteges baromságot hozol ki hogy én "a nottinghami seriff seggnyalója" vagyok? :DDDDDDD

Mond, ugye habzik a szád, de még a füled és az orrod is miközben ezt az ámokfutást tolod? :DD

Ugyan totálisan nyilvánvaló hogy teljesen megőrültél, de azért válaszolok:
1. Az hogy én mi vagyok, volnék, vagy beteges tévképzeteidben te miket fantáziálsz rólam, az teljesen mindegy ugyanis nem rólam van szó, hanem a bolsi maffiaállamról, aminek te a kollaboráns bűntársa vagy.

2. Ellenben az hogy egyből - vegytiszták tipikus fideszes módszerrel - félrebeszélsz, sőt frontális támadást, karaktergyilkossági kísérlete indítasz annak személye ellen aki le meri írni a szégyeneteket, az CSAK téged és a romlottságodat minősíti, na még a pánikodat, hisz az hogy nem reagálsz érdemben, az annak a bizonyítéka hogy NEM TUDSZ reagálni érdemben. Az pedig hogy a tényközlő személyét támadod, az azt bizonyítja hogy a fideszes romlottságot, aljasságot 100%-osan átvetted (vagy ilyen voltál mindig is)

3. Az hogy te a 7 éve totális hatalmat birtokló Orbánt a szánalmasan röhejes példádban Robin Hoodnak látod, aki pont az ilyen orbán féle önkényesnekdő, hatalmaskodó zsarnokok ellen küzdött, és nem elvette a nép pénzét, hanem ellenkezőleg, visszaadta nekik azt, amit az Orbán-félék lenyúltak tőlük, azzal olyan szinten kimaxolod a lila őrületet, hogy arra szó sincs :D
Az hogy pont az ellenkezőjét látod a valóságnak, azzal minden eddiginél döbbenetesebben bizonyítod azt hogy a te agyadat nemhogy kimosta Orbán,m de elrabolta és úgy játszik vele mint egy búgócsigával, te pedig bármiféle intellektuális vagy érzelmi ellenállásra képtelen vagy, nincs olyan kretén baromság amit ne hinnél el orbánnak, nincs olyan abszurd, szürreális, valóságellenes hazugság amit ne hinnél el neki. ha már a hülye példádnál tartunk, pont hogy Orbán a hatalom birtokosa és önkényes visszaélője, ő a nottinghami seriff , te pedig az ő seggnyalója vagy. Robin Hood pedig pl. pont az a Szentesi Kálmán, akiről a fenti poszt szól, és aki kiállt az orbáni önkény és néprontás ellen, nagyon helyesen és hősiesen.

Te nagyon, nagyon, durván beteg vagy hallod.

És az ámokfutásod sem elég arra hogy terelj: HONNAN TUDTA az origo hogy a Médiatanács milyen ítéletet fog hozni fél órával később, mint ahogy ők leadták erről a cikket????
Milyen bolsi hatalom van itt, amelyik restaurálva a Kádár-rendszert koncepciós tárgyalások és irányított -lakáj sajtót irányít?
És te miért vagy az új bolsevizmus seggnyalója, he, hazaáruló???

6.Lenin 2017.01.24. 20:59:22

@felső határ nincs:

Kissé mintha lebecsülnéd az emberek többségét, bár vannak olyanok is akikről írsz, de én ismerek nem is keveset, akik az általad felsoroltakon kívül sokkal igényesebbek, mégsem foglalkoznak a politikával napi szinten, a politikusokkal meg végképpen nem.
De azért érdekelne, hogy mi is lenne az a minimum szerinted, amivel egy önmagáról gondoskodni is képes polgárnak foglalkozni kellene. És azt a szinte politikusok nélkül is képes megoldani.

prakp 2017.01.24. 20:59:31

@VaradiJanos: Amilyen igénytelen balfasz trollocska vagy, persze hogy nem zavar. Mert még erre sincs igényed, csak hogy szopkodhasd a gazdi farkát, amit előtte a seggedben melegített fel.

pamut 2017.01.24. 21:00:21

@BéLóg:

ja és erre valahogy gyáva voltál reagálni fideszes!

ne menekülj gyáván, reagálj:

"vicces az ámokfutásod fideszes kollaboráns, látom nem örülsz a tényeknek.

Nem tudom Juhász hány pert vesztett el, mesélj, hányat?

A többi, többesszámban lenyomott sablon baromságod láthatóan az agymosás által a pici agyadba telepített program outputja, azaz sikerült az orbáni agymosás, elhitted hogy a világ egybites és aki nem az orbánmaffiával van az a "másik oldal", illetve az is látszik, hogy a hisztériádat csak szocizással tudod levezetni, erre van pszichés szükségleted, így oldod fel azt a feszültséget, hogy juhász felmosta a padlót a kedvenceddel. Szánalmas, de tényleg....

"FÖLMINŐSÍTETTEK minket a szarból"
:DDDD
Tehát a manyup lenyúlása, és csillió-billió EU-támogatás után sikerült visszakapaszkodni Bajnai szintjére, erre vered magad? :DDD
6 év eredménye hogy már majdnem eléri az Orbánmaffia a rengeteg külföldi támogatás és lopás után a Bajani féle szintet, ennek örülsz? :DDD
Egyáltalán ez hogy jön ahhoz hogy Juhász nyert a bíróságon a fideszbűnöző ellen, komolyan ezt kell magadnak szajkóznod hogy lenyugodj, mennyire elbaszott torz emberré tett már téged a sok évnyi agymosás te szerencsétlen kollaboráns?"

cardiobascuralis 2017.01.24. 21:03:03

@VaradiJanos:
Nem, a te lányodat várom. Már hetek óta nyaggat, hogy téged már un, mert nem tudsz baszni.

cardiobascuralis 2017.01.24. 21:06:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Nyilván te is tudod, hogy marhaságot írsz.

Pont úgy vagy a szólásszabadsággal is, mint a toleranciával: mástól elvárod, de ha már tőled várja el más, akkor fel vagy háborodva.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.24. 21:13:32

@cardiobascuralis: A trollkodó ne számítson toleranciára, azt nem arra találták ki.

6.Lenin 2017.01.24. 21:18:26

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Pláne, ha te döntsz ki a troll. (a baj mindig ezzel kezdődik, hogy ki érzi magát feljogosítva eldönteni, mit is takarnak ezek a fogalmak: troll, szólásszabadság, emberi jogok stb)

6.Lenin 2017.01.24. 21:26:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Na, hát ez a baj. Nem neked kellene eldönteni, hanem elfogadni, és betartani.
Tudtam, hogy ezeket kevered.

morpho 2017.01.24. 21:33:00

@6.Lenin:
Azért nem kell hozzá Holmesnak lenni, hogy észrevegyük, hogy ki a troll. Te például az vagy! Bár elég gagyi, de a miénk!

6.Lenin 2017.01.24. 21:36:43

@morpho:

Ha ez téged megnyugtat, legyen úgy.
(most mit kéne tennem? Nincs nálam a fakésem)

felső határ nincs 2017.01.24. 21:36:51

reméljük példát statuálnak ezen az álampolgáron a NAVosok

$pi$ 2017.01.24. 21:38:54

Hát én ezt nem értem. Ezekre a ballibekre nagyon rájár a rúd, a mentő nem megy ki hozzájuk, a nav megbünteti őket, adót is kell fizetniük, nem is adják vissza. Hallom rengeteg éhező is van, meg emberek fagynak meg a saját házukba akkora a nyomor.

Hihetetlen mik történnek velük! Teljesen hihetetlen!

6.Lenin 2017.01.24. 21:44:11

@$pi$:

És még vezérük sincs. Aki nagyon szeretne lenni, az meg....khmmm...izé....inkább hagyjuk, így is van bajuk elég.
Itt ez a kurva hideg, meg szmog...mocskos Orbán.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.24. 21:46:52

@6.Lenin: Keress valami hegyeset, és szúrd tökön magad!

Viccesek ezek a trollok. Elrontják más játékét, de nagyon megsértődnek, ha rájuk szólnak. :))

6.Lenin 2017.01.24. 21:49:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Még ezt is? Már lassan sérvet kapok a nevetéstől rajtatok. most meg szúrjam tökön magam? Oszt mi a toszért Ödönke?

pamut 2017.01.24. 21:57:10

@cardiobascuralis:
Pont a troll veszi el mások szólásszabadságát azzal hogy szétveri azokat a felületeket, ahol mások békésen beszélgetnének, élnének szólásszabadságukkal.

Kurvára el vagy tévedve ha azt képzeled a szólásszabadság egyenlő a rágalmazás, hazudozás, karaktergyilkosság, uszítás, hisztériakeltés, fórumrombolás szabadságával.

A te logikád alapján te hasba rúghatnál bárki a mozgásszabadságodra hivatkozva. Ezt még Habonynak se vették be a bíróságon.
Vagy bemehetnél egy bárba ahol üvöltözéssel meg a berendezés felrúgásával elüldözhetnéd a vendégeket hivatkozva a szabadságjogaidra.

Szóval ne viccelj már kérlek, te teljesen kifordítod a fogalmat, és a szólásszabadsággal visszaélőt, az azt rombolásra, rágalomra használót támogatod azokkal szemben akik ellen ezt használja. A trollok ellen jogos (lenne) az önvédelem, a moderálás.

Janossz 2017.01.24. 22:02:06

@$pi$: "Hallom rengeteg éhező is van, meg emberek fagynak meg a saját házukba akkora a nyomor."
Képzeld, így van. De ha nem tudod elképzelni, kívánom szívből, tapasztald meg a saját bőrödön, talán akkor megérted majd.
Miért vagytok hétről hétre idegesebbek?
Olyan fölényesek voltatok még egy-két hónapja, most meg valahogy zavar támadt az erőben, vagy mi?
Meginog a hitetek? Csak nem? Vagy nagy a nyomás, nem tudtok megfelelni?
Ha egyszer ennyire vagytok képesek...

pamut 2017.01.24. 22:06:08

@$pi$: Ez nem is politikai kérdés, hanem csak simán emberi: hogy lehetsz ennyire szívtelen, cinikus, emberi érzésektől mentes?

$pi$ 2017.01.24. 22:15:47

@pamut: "hogy lehetsz ennyire szívtelen, cinikus, emberi érzésektől mentes?"

Egyszerűen nem hiszek el minden marhaságot, amit a neten olvasok. Nem olyan nehéz, 5-6 éves kor felett elsajátítható.

@Janossz: "kívánom szívből, tapasztald meg a saját bőrödön,"

Gonosz vagy...

Amúgy te megtapasztaltad, mi? Te aztán tudod, nem úgy mint én! Gratulálok, gyíkká nem változtatott? :D

"Miért vagytok hétről hétre idegesebbek?"

Kik azok a mi? Kik az idegesek? Ez valami mese, amivel magadat nyugtatgatod? Amolyan képregényes "az én oldalamon van az igazság"? Általános suli megvolt már?

anyadmajma 2017.01.24. 22:31:04

@$pi$: na, most akkor a jó édes kurva anyádat te senkiházi szardarab.
Aztán vicceskedjél csak azzal, hogy hányan éheznek ma Magyarországon, meg hányan fagynak meg.
Aztán meg nem azt kívánom, hogy te is éld át, hanem hogy a gyereked élje át, te meg lássad, és pont annyit tudjál tenni, mint a most éhező gyerekek szülei.
Ha kidöglenétek a világ sokkal jobb hely lenne nélkületek, és abban a pillanatban beköszöntene az örökké tartó jólét a világban.

cardiobascuralis 2017.01.24. 22:31:54

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Hát akkor ennyit a szólásszabadságról meg a liberalizmusról meg a toleranciáról.

anyadmajma 2017.01.24. 22:32:41

@$pi$: Ja, és még hazaáruló bolsevik geci is vagy:) egy beszari fasz, aki azon aggódik, hogy hogy lesz meg a havi kvóta a fizetéshez, mennyi HSZ-t kell még írni hozzá:)

cardiobascuralis 2017.01.24. 22:33:39

@morpho:
Na igen, akinek nem az a véleménye, mint nekünk, és ezt ki is fejti úgy, hogy nem tudunk belekötni, az troll.

Régen vitapartnernek mondták.

cardiobascuralis 2017.01.24. 22:37:01

@pamut:
Jól van, csekély értelmű Pistike, te folyamatosan kevered a szezont a faszommal, most is.
Maradjunk annyiban, hogy buta vagy, mint a segg, és ezt folyamatosan bizonyítod is.
Fogalmad sincs arról, miről van szó, ezért szar példákkal állsz elő, ahogy most is.
Buta segg vagy.

A főnökeid helyében megvonnám a fizetésed, mert a párt ellen hangolja a hülyeséged az olvasókat.

pamut 2017.01.24. 22:38:42

@$pi$:
A kommentjeid alapján te az orbáni propagandabirodalom összes hazugságát, hamis mítoszait, torz-hamis világlátását teljesen beveszed, simán, sőt abszolút azonosulsz is velük, szóval vicces amit írsz.

De egyébként meg nem igazán értem mire utalsz ezzel. Ugye nem azt akarod mondani, hogy szerinted nincs szegénység, nyomor, éhezés ebben az országban?

cardiobascuralis 2017.01.24. 22:38:49

@pamut:
Amúgy meg ki is a troll?
Akire te azt mondod?

Mert itt topicrombolást most inkább te folytatsz.

Akiket trollnak mondasz, azok nagyjából a témához szólnak hozzá.
Szar ügy, mi?

morpho 2017.01.24. 22:40:27

@cardiobascuralis:

Régen az is volt. Kurva régen...

pamut 2017.01.24. 22:41:00

@cardiobascuralis:

:)))

Köszi hogy érdemi válasznak még a látszatával sem mertél próbálkozni, így beismerted hogy igazam van.

Az meg egyszerre vicces és szánalmas, ahogy hisztérikus seggezésbe menekülsz a kérdésem elől, szépen minősítetted önmagad :)))

morpho 2017.01.24. 22:42:01

@cardiobascuralis:

Az például tipikus troll, aki négy egymást követő kommentben mondja meg a frankót :))

pamut 2017.01.24. 22:43:25

@cardiobascuralis:
:DDD
Még a fideszesek sem merik tagadni hogy a magát a sok egyéb kamunikkje mellett most épp "ballib cenzoro réme 2xx" néven emlegető hiper-troll az az aminek látszik, amit tagadni sem lehet: egy szar troll.
de persze te tagadod... leszarva a végtelen agresszivitását, hisztérikus blogrombolását... csak nem te is ő vagy? :) vagy csak a cinkosa?

anyadmajma 2017.01.24. 22:51:14

@cardiobascuralis: á, a troll te vagy. meg még a többi haverod:) akik itt pénzért próbálják meg széttrollkodni a blog.hu-t
Pedig szánalmasak vagytok:) csak szopni jártok ide:) bár ezt máshol kurvának hívják, aki pénzért szopik:)

cardiobascuralis 2017.01.24. 23:09:20

@anyadmajma:
Ellenben az olyanokat, aki ingyen szopik, mint te, hülye kurvának.

$pi$ 2017.01.24. 23:22:06

@pamut: "A kommentjeid alapján te "

A kommentjeid alapján te vagy az index legnagyobb trollja, szóval épp lesz@rom, hogy miket mondasz rólam. Sőt. minél többet gyalázol annál jobban érzem magam. El is lennék keseredve, ha egy olyan sz@r alak mint te nem gyalázna.

BiG74 Bodri 2017.01.24. 23:22:51

Mi van itt emberek, gyűrűk ura magyar átírat? Trollok ütik a hobitkkákat?
Ahogy a vityáékat ennek az országnak a lakói tartják hatalmon, úgy a blogok idióta trolljait is az itt kommentelők etetik. Figyelem nélkül ezek már rég megdöglöttek volna az unalomtól. De mindig akad valaki aki leáll szájkaratézni velük.
Amúgy nem kell moderáció, meg szűrés, egyrészt látni, hogy ilyen taknyok is vannak, másrész ezek a taknyok mindig vissza fognak jönni, mert itt élik ki magukat.

anyadmajma 2017.01.24. 23:24:33

@BiG74 Bodri: azért jól tudok ám rajtuk szórakozni, amikor nyomják a hülyeséget, és egyre idegesebbek:)
Más hasznuk meg úgy sincs.

$pi$ 2017.01.24. 23:28:22

@anyadmajma: "na, most akkor a jó édes kurva anyádat te senkiházi szardarab."

Szintén liberális?

"Aztán vicceskedjél csak azzal, hogy hányan éheznek ma Magyarországon, meg hányan fagynak meg."

Te vagy a nagy országos vicc eldöntő? Te mondod meg, hogy ki mivel viccelhet és mivel nem viccelhet? Környezetedben sokan adnak a szavadra?

"Ha kidöglenétek a világ sokkal jobb hely lenne nélkületek, és abban a pillanatban beköszöntene az örökké tartó jólét a világban. "

Kik öreg? Kiknek kellene szerinted kidögleni? Van valami halállistád vagy mi a f.sz?

$pi$ 2017.01.24. 23:33:22

@anyadmajma: "Ja, és még hazaáruló bolsevik geci is vagy:) egy beszari fasz, aki azon aggódik, hogy hogy lesz meg a havi kvóta a fizetéshez"

Hát programozóként biztos azzal keresem a pénzt, hogy a mocskolódásodra válaszolgatok. :D Sacc per kábé az egész életedet megkeresem egy hónap alatt... de három alatt biztos. :D

Mikrobi 2017.01.24. 23:39:04

Megérdemelte. Mégis mit képzelt?!

pamut 2017.01.24. 23:45:56

@$pi$: lol :) látom fáj az igazság... :) ugyan mondj már csak egy példát amikor nem álltál be bármilyen gyalázatos botrányban a fidesz mellé, mókuska :)
ja és közben válaszolni sem mertél a másik ügyben a kérdésre, nahát, nahát... ez is több mint beszédes....

cardiobascuralis 2017.01.25. 01:39:33

@BiG74 Bodri:
Szerintem itt mindenki kapott egy olyan szemüveget, amelyen át mindenki troll, aki más véleményen van. Nagyon menő divatszó lett az idióták körében. Oldalfüggetlenül.

cardiobascuralis 2017.01.25. 01:41:35

@anyadmajma:
Csak javasolnám, hogy tanuld meg rendesen az anyanyelvedet. Kidöglik = elfárad.
És kidöglik =/= kihal. Ez utóbbi szót kerested.
Hiába, nehéz nyelv a magyar...

BiG74 Bodri 2017.01.25. 02:23:14

@cardiobascuralis:
Mondjuk sokan nincsenek tiszában a troll fogalom tartalmával, így sok dühítő ellenvéleményezőt is oda sorolnak.
Részemről sok esetben kellett egy-egy kommentáló besorolását módosítani, ezért óvatosabb lettem a cimkézéssel. De a legfontosabb, hogy vitába felesleges keveredni troll gyanús egyénnel, vagy vitakultúràjában fejletlen, agresszív egyénnel.
Nem szeretnék senkit a véleményének megváltoztatàsára rávenni, de megvitatni szivesen. A megvitatás viszont itt nem kötelező. A véleményét bárki megfogalmahatja, de

BiG74 Bodri 2017.01.25. 02:24:06

@BiG74 Bodri:
De nem kötelező reagálni rá.

$pi$ 2017.01.25. 08:44:32

@pamut: "ugyan mondj már csak egy példát amikor nem álltál be bármilyen gyalázatos botrányban a fidesz mellé, mókuska :)
ja és közben válaszolni sem mertél a másik ügyben a kérdésre, nahát, nahát... ez is több mint beszédes.... "

Első mondat: mindig beállsz a fidesz mögé. Második mondat: be sem álltál a fidesz mögé. Na b+, te is egy nagy zseni lehetsz.

Amúgy:
(1) ateista vagyok, szerintem baromi rossz ötlet keresztény államot építeni.
(2) rohadtul nem érdekel a foci, szerintem focistadiont jobb lenne a jegyek árából venni.
(3) alapvetően a szabadság híve vagyok, el nem tudom képzelni mi a fenéért kell megtiltani két jánynak, hogy összeházasodjanak.
(4) nem támogatom az olimpiát és semmi más sportlétesítményt sem
(5) rohadtul nem fogom, hogy miért nem csuktak le senkit az mszp bűnöző kormányból

Elég lesz reggelire?

pamut 2017.01.25. 13:00:49

@$pi$: a 2. mondta nem jelent semmi olyat amit belehazudsz, már hazugsággal kezdted a kommented, és azzal is folytattad :))))

Látom gyengén beszélsz magyarul, főleg ha az érdeked hogy hülyének tettesd magad.

felteszem a kérdést, újra, másképp, hátha így felfogod:
"ugyan mondj már csak egy példát amikor nem álltál be bármilyen gyalázatos botrányban a fidesz mellé, mókuska :)"
na, így már érted? :))
az hogy így egy lejárt blog végén írsz pár dolgot amiben nem értsz egyet a maffiával, az lófasz, az sunyulás az éjjeli ködben. azt kérdeztem arra tudsz-e példát nem nyaltál be tövig egy aktuális botrányban, lopásban, nemzetgyalázásban orbánéknak, pl. amikor keményen nekik mentél egy aktuális lopásukban ????? ja hogy ilyen nincs.... látod mókuska, ennyi vagy.....

$pi$ 2017.01.25. 15:33:44

@pamut: "ugyan mondj már csak egy példát"

Előző hozzászólásomban bemutattam ötöt.

$pi$ 2017.01.25. 15:36:13

@pamut: "nem nyaltál be tövig egy aktuális botrányban, lopásban, nemzetgyalázásban orbánéknak, pl. amikor keményen nekik mentél"

Én senkinek nem "megyek nekik". Az a prolik meg a trollok szokása. Te szoktál embereknek "nekimenni", aztán nagy büszkén mesélgeted, hogy milyen fasza gyerek voltál. Persze ezért sem vesz senki komolyan, proli vagy, annak születtél, az is maradtál.

pamut 2017.01.25. 15:52:24

@$pi$: nem mutattál te be az égvilágon semmit, a bemutatás az lenne ha mutatnál olyan kommenteket, amikben felháborodsz a valamelyik fideszbűnözésen vagy országromboláson. és azért nem mutattál be ilyen kommentjeidet, mert NINCSENEK ilyen kommentjeid.

ne erőlködj, mindketten tudjuk hogy szervilis, kettős mércéjű fideszes vagy és nincs semmid amivel ezt tudnád cáfolni.

$pi$ 2017.01.25. 16:01:58

@pamut: "a bemutatás az lenne ha mutatnál olyan kommenteket"

Eredetileg azt állítottad, hogy mindenben beállok a fidesz mögé. Felsoroltam dolgokat amikben nem "állok be a fidesz mögé" ergo bizonyítottam, hogy az eredeti kijelentésed nem igaz.

Ennyi.

$pi$ 2017.01.25. 16:05:55

@pamut: "kettős mércéjű fideszes vagy"

Viccesek vagytok amúgy. Éppen most árultad el, hogy szerinted aki nem "háborodik fel", nem "megy nekik keményen" az akkor is fideszes, ha amúgy egy csomó dologban nem ért egyet a fidesszel.

Tehát mindenki, akinek van vitakultúrája automatikusan fideszes.

Gratulálok!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.25. 16:21:48

@$pi$: "akinek van vitakultúrája automatikusan fideszes"

Nem, nekik pont nincs vitakultúrájuk. Ha magyargyűlölő hazaáuló, akkor tuti fideSS fasszopó.

$pi$ 2017.01.25. 16:38:26

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "nekik pont nincs vitakultúrájuk"

Hú, öreg, ezt nem kellett volna ezen a nicken beírni. :D Elmehetnek!

pamut 2017.01.25. 17:04:47

@$pi$:
olvass, hazug:
"ugyan mondj már csak egy példát amikor nem álltál be bármilyen gyalázatos botrányban a fidesz mellé, mókuska :)"

és a példa alatt nem lírai hablatyot értek, hogy titokban, amikor még anyukád sem látja, éjjel 3-kor egy sötét szoba sarkában az ágy alatt mivel nem értesz egyet, de jaj csak senki meg ne tudja, hanem valami komoly dolgot. amivel kiálltál, ami nem süket duma hanem tény. ja ilyen nincsen :D látod pont ezért kényszerülsz a félrebeszélésre... soha, egyszer nem háborodtál fel a maffia egyetlen gennyes húzásán sem, totálisan szervilis vérfideszes vagy és ezt tudod te is. minden más csak süketelés.

pamut 2017.01.25. 17:12:22

@$pi$:
"Viccesek vagytok amúgy."

:DDDDDDDDDDDDDDDD

A hülye vérfideszes próbálja bizonygatni, hogy ááá, ő nem is agymosott egybites fideszes, dehogy!!! :DDD de még a fogalmazásban, nyelven ahogy megszólal, a gondolkodása logikájában sem vagy képes bazdmeg nem a leghülyébb legprimitívebb fideszesek szájának betömésére és agyának kimosására szánt egybites világképből kitörni! :DDD már többesszámban fogalmazol, mert törzsi világképed van, és engem - magadból kiindulva, ezzel PONT ÖNMAGADAT leleplezve - valami másik törzs tagjai közé besorolsz :DDD és tudod mi legszebb fideszes? :D hogy te ebben őszintén hiszel is! :DDD
kb annyira hiteles a nyekeregésed mintha szíjjártó erőlködne hogy de hát ő nem is fideszes meg kritikusan szemléli a kormány politikáját! :DDDDDDD

te dumálsz bazdmeg aki arra az egyetlen szellemi teljesítményre vagy képes hogy szerivilisen kiállsz a fidesz minden gaztett mellé, meg dedós szinten gúnyolódsz-rágalmazod-belekötsz-leszocizod azt aki nem tesz így? :D de most komolyan, nem hányod el magad néha ha eszedbe jut hová züllöttél?

Meg mi ez a dedós, vérprimitív kiforgatás hogy "Éppen most árultad el, hogy szerinted aki nem "háborodik fel", nem "megy nekik keményen" az akkor is fideszes, ha amúgy egy csomó dologban nem ért egyet a fidesszel." Ennyit tudsz bazdmeg és nem vagy fideszes miközben pont úgy forgatod ki a szavaim mint ahogy azt a fideszes karaketrgyilkos terelős kommunikáció teszi moindig másokkal? :DDD

istenem bazdmeg de szánalmas vagy.... mondanám hogy nőj fel, növessz gerincet, légy férfi, de mindketten tudjuk hogy te ennyire vagy képes, többre nem, pont.

Tehát mindenki, akinek van vitakultúrája automatikusan fideszes.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.25. 17:19:05

@pamut: "A hülye vérfideszes próbálja bizonygatni, hogy ááá, ő nem is agymosott egybites fideszes,"

Legalább már szégyelli. Ez az első lépés az emberréválás felé.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2017.01.25. 18:19:25

@cardiobascuralis:
Egy átlagos jövedelmű dolgozóra nagyjából igaz, hogy évente kereken 1 millió forintot vonnak a bruttó jövedelméből adók és járulékok címén. Ebből szerintem futja egy vakbélműtétre. Ha azt is figyelembe veszem, hogy erre életünkben legfeljebb egyszer kerülhet sor, akkor kétségtelenül jobban járok, ha inkább zsebből fizetem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.25. 20:03:40

@udvaros: "kétségtelenül jobban járok, ha inkább zsebből fizetem."

Természetesen.

A befizetett pénzedből az árvákat, nyomorékokat, betegeket is ellátják, olyat is, akik esetleg egy napot se dolgoztak életükben. Ezt hívják társadami szolidaritásnak.

Másik módszer a spártaiaké, kiteszik őket a Taigetosz-hegy sziklái közé, hogy elpusztuljanak.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2017.01.25. 23:22:26

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Természetesen mindenkit ellátnak. Azt is, akiről a fenti írás szól, akiért "kapacitáshiány miatt" nem küldtek mentőt. Igazán pompásan ellátták. Nyilván jobban jár, ha inkább zsebből fizeti a tényleges költségeit, s ezért még körbe is udvarolják egy magánklinikán.
A szolidaritás és az evolúció egymás ellen dolgoznak. Minél inkább támogatsz valakit, annál életképtelenebbé válik. Az eredményt az elpuhult, önmagáról gondoskodni képtelen, segélyeken élő, javarészt városi népességben láthatod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.25. 23:26:46

@udvaros: A Homo Sapiens már egymillió éve elpuhult. Szerszámok és megfelelő tudás nélkül egy napig se maradna életben őserdőben, sivatagban, szavannán.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2017.01.25. 23:54:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
A "Homo Urbanus" szerszáma a bevásárlókocsi. Létfenntartásához összeszedett tudása kimerül abban, hogy mit melyik sorban talál a Közértben. Ha a bolt bezár, a konnektorból nem jön a delej, a csövekből meg a víz és a gáz, akkor kampec.

BéLóg 2017.01.27. 16:03:27

@pamut: Te, remélem megütött a guta, mert nem vetted észre hogy válaszoltam az Origós önkielégítésedre.
NEM tudom honnan tudta és ha előre tudta akkor az überciki.
Érted?
NEM tudom honnan tudta és ha előre tudta akkor az überciki.
Érted?
NEM tudom honnan tudta és ha előre tudta akkor az überciki.

Nos, miután gyengeelméjűségednek megfelelően tájékoztattalak, közlöm, hogy azt se értetted meg, mit jelent a TOLVAJ nottinghami seriff seggét nyalni (te) vagy a TOLVAJ Robinhúdét.

Nézzük csak. Itt van ugye ez a hülye hóember, az OLAF, aztán keres itt 160 milliárdnyi bizonyított komcsiliberális csalást rajtatok, nottingemi társaság, aztán nektek itt van a bruttó 45 milliárdos többstadionnyi biznisz amelyből SZERINTETEK lehet hogy a fele (!) is lopás, azaz mondjuk 22,5 milliárd.
Tudsz osztani vagy hülyébb vagy mint egy ötödikes?
Még ha igaz is a 22,5 milliárd, HETEDRÉSZE annak, amit ez az OLAF hóember rábizonyított a nottingemiekre. A genyaorbán olaftársasága. Vagy nem? Ez egy eúúúús intézmény? Vérciki!
Szóval igen. LOP ez a szemét fidesz, de a töredékét nem lopja annak, amit ballibek. Akkor még hol vannak a Strabag Demokraták Szövetsége a húsz békának emelt völgyhíddal meg az Alföldre fúrt alagúttal, a tripla áron készülő síkterepi autópályával (versus Horvátországi hegyvidéki, alagutakkal)? Vagy a mocsárba vezetett M6-ossal, a háromszor annyiért feljújított Margit híddal (mint amennyiért a németek egy új hidat csináltak).
Satöbbi, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
Hát ne erőlködj, mert bexarsz. A szaga már így is átüt az írásaidon.

pamut 2017.01.27. 20:37:15

@BéLóg:
"NEM tudom honnan tudta és ha előre tudta akkor az überciki."

1. Nincs "ha", mert tudta. Van róla srceenprint is, tudta, még csak nem is tagadják, tény.
2. Ez nem csupán "überciki". Ha az origo tudta, az bizonyítja azt, hogy egyáltalán LÉTEZETT előre egy eredmény. Kiderült: egy állami intézmény csak kamuintézmény, kamutárgyalásokkal, csak eljátsszák hogy döntenek, valójában valakik által előre leadott ítéletről tesznek úgy egy kamu gyűlés után, mintha ők hozták volna a döntést. Ez a koncepciós perek világa. Kommunizmus, fideszes kiadásban. Igen: ez, mint cseppben a tenger, mutatja az Orbán-rendszer lényegét, belső romlottságát, hazugságát, önkényét.

Amit te, szegény hülye valami robinhoodnak látsz :))

"azt se értetted meg, mit jelent a TOLVAJ nottinghami seriff seggét nyalni (te) vagy a TOLVAJ Robinhúdét."
Közlöm, hogy TE NEM ÉRTETTÉL meg semmit, ugyanis nyerítve kiröhögtelek. Még mindig nem érted bazdmeg!! :DD ha már a gyerekes hasonlatodnál maradunk (ereszkedjünk le a te szintedre, hátha így felfogod...) A nottinghami seriff ugyanis: ORBÁN. Sőt, ő még sokkal rosszabb mint a seriff, az legalább egyenesen támadott, Orbán aljasul, sunyin, a melót kiadva a verőembereinek lejárat másokat, rágalmaz, karaktergyilkol, miközben úgy tesz mintha semmi köze nem hozzá.

Az hogy te még azt sem fogod fel, hogy nottinghami seriff az Orbán, aki itt 6,5 éve ural és birtokol mindent, az valami elképesztő sötétséget bizonyít a fejedben. Ennyi erővel Vlagyimir Putyint is Robin Hoodnak nevezhetnéd, vagy így Kádár Jánost is, te félnótás.

"aztán keres itt 160 milliárdnyi bizonyított komcsiliberális csalást rajtatok"
milyen "rajtunk", te kretén? :DDD még MINDIG nem fogod fel hogy azzal hogy agymosottak világlátása alapján beszélsz, te idióta? :DD nem fogod fel, hogy azt a rendkívül kretén gondolkodást bizonyítod ezzel amit orbán ráerőszakolt a híveire, és amit te be is szoptál, tövig? :D

Ja, ha már OLAF, akkor nesze:
- "a számok és a vizsgálatot végző Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) a lapnak küldött válasza arra utal, hogy a Fidesz is sáros lehet."
- OLAF:
"a vizsgálat a beruházás összes szakaszában komoly szabálytalanságokat – csalás és korrupció gyanúja – tárt fel”.
- "A hivatal álláspontja tehát cáfolja a kormány azon állítását, hogy a súlyos szabálytalanságok kizárólag a 2010 előtti időszakhoz kötődnének, és a számok is erre utalnak."
magyarnarancs.hu/belpol/4-es-metro-az-olaf-cafolja-lazarekat-102275

"aztán nektek itt van a bruttó 45 milliárdos többstadionnyi biznisz"
he? :D már megint a többesszám, keretén? :D már megint az egybites világkép, mint az őskorban? :DDD orbán boldog hogy ilyen szinten ki tudta mosni az agyad :DD

és milyen 45 milliárd, te lila bolond? :DDDDD
te milyen hazug szennymédiából tájékozódsz, te idióta? :DD te komolyan beszoptad ezt a számot is? :DDD
na nem mintha 45 milliárd ne lenne önmagában is brutálisan sok és hazaárulás az ország jelenlegei helyzetében, de speciel nem igaz ez a szám, még a duplája sem lenne igaz :) de te te beszoptad ezt is :D

mondjuk te leszarod hány magyar ember hal bele kórházi fertőzésekbe, mert nincs pénz fertőtleníteni, ugye bazdmeg te rohadék féreg? ha a saját anyád halna bele egy kórházi fertőzésbe, akkor is stadionpárti maradnál, ugye rohadék? belőled kinézem....

"Még ha igaz is a 22,5 milliárd, HETEDRÉSZE annak, amit ez az OLAF hóember rábizonyított a nottingemiekre."
öööööö, mi van, idióta barom? :DD
1. Mint látod egy számod sem stimmel, közel sem.
2. ha stimmelnének is a számaid, mit képzelsz, csak ennyit lopott-csalt-hűtlen kezelt el eddig orbán? :DDDDD Hány EZER milliárdot soroljak fel neked a manyuptól a trafikszektor és a szerencsejáték szektor lenyúlásáig, amik önmagában évi többszáz milliárdit tesznek ki, he, idióta? :D
3. És minden számtól függetlenül: mi ez a relativizáló hamis, aljas, sunyi logika? :DDDD Mi a faszt képzelsz, hogy azért mert a tolvaj geci szocik loptak, akkor most rájuk hivatkozva a te maffiád is lophat tőlünk, magyaroktól???? eszednél vagy agyhalott??? milyen debil, torz, degenerált hamis gondolkodás ez, he? Ja, hogy az orbánmaffia sulykolja ezt a leghülyébb híveinek, te pedig ezt is tövig beszoptad! mert vagy annyira hülye, vagy annyira barom hogy még azt is beszopd orbántól hogy neki a szocikra hivatkozva joga van meglopni a magyart, te vadbarom! Hát nem, akkor se ha te vagy olyan kretén hogy ezt beszoptad!

"LOP ez a szemét fidesz, de a töredékét nem lopja annak, amit ballibek."
:DDDDDDDDD

EMBER!
Az EZER ÉV alatt nem volt akkora tolvaj maffia eben az országban mint az orbánmaffia! nemhogy a szocik nincsenek a közelében (bár igyekeztek ők is, csak hát amatőr kezdők orbánékhoz képest), de SENKI! Neked LILA GŐZÖD sincs semmiről! csak a múlt héten csak egy ingatlanmutyiban loptak 5 milliárdot! Előtte meg egy másikban 3 milliárdot! és ez megy minden héten! Persze csak abból amit megtudunk, mert a 99%-a az sose derül ki, te idióta!
Hány esetet linkeljek neked bazdmeg? Hogy lehetsz ennyire hülye bazdmeg?

BéLóg 2017.02.03. 15:12:20

@pamut: OK. A 45 milliárdot az Indexből vettem, te Isten szerentsésch állatkálya. Szóval ha szerinted ez nem stimmel, menjél reklamáljál náluk.
Muszáj már megint kezdeni az égést?
Márpedig ha "védekezésed" egyik alapja ez volt, hogy nem stimmelnek a számaim, hát, kitörölheted magaddal a valagad.

Minden számom stimmel.

Egyetlen (!) projekttel hétszer annyit loptak mint a minidúcse és haverjai az összes nyavajás stadionnal. Ez a különbség a zsebtolvaj meg a rabló közt.
Csak hát nem látod.
Figyelj ide, még egyszer leírom.
Szar dolog lopni.
Ellenben ha ekkora különbség van két tolvaj közt, hát lopjon a fityisz még ötven évig és vissza ne kerüljön az a kassza mellé, aki abból mindent de mindent elvitt és semmit vissza senkinek nem adott,
Ha ezt nem érted, hát nem érted. Nincs aki agyat növesszen a fejedbe!

pamut 2017.02.03. 15:55:07

@BéLóg:

:DDD
Azt a gyáván hazug mindenedet :DDD

Már az index mögé bújsz hogy mnetsd azt ahitvány bőröd, hahahaha :DDD

1. Na mutasd már nekedm azt a cikket ahol az index 45 milliárdot ír :D Ja, hogy 3 éve írt ennyit vagy még régebben? :DDD Ha több éves infóid vannak akkor mi a fasznak égeted magad? vagy még ezt a cikket sem tudod megmutatni, ez is csak egy ócska hazugság?

2. A számaid NEM stimmelnek. Nem tudod alátmasztani a számaidat. Kamuzol, blöffölszl hazudsz, félrebeszélsz.

3. "Egyetlen (!) projekttel hétszer annyit loptak mint a minidúcse és haverjai az összes nyavajás stadionnal. Ez a különbség a zsebtolvaj meg a rabló közt."
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd

IDIÓTAAAAAA! Te szerenécslten hülyeeeee! :DDDDD
Áruld már el hol élsz te istenbarma, a Holdon, annak is a túlfelén? :DDDD
Te komolyan csak az orbánkommunista sajtót olvasod bazdmeg,e nnyire lila gőzöd sincs arról mi folyik az országban? :DDDDDDDDDD
és képes bazdmeg ezt leínri, hihetetlen! DDDD

4. és tudod mi a legszebb, te kretén? DDDD Hát az hogy FEL SEM FOGTAD MIT ÍRTAM NEKED :DDDDD
Nesze fuss neki újra, hátha, bár ahogy elnézem a képességeidet, nincs sok esélyed... :DDDD

"És minden számtól függetlenül: mi ez a relativizáló hamis, aljas, sunyi logika? :DDDD Mi a faszt képzelsz, hogy azért mert a tolvaj geci szocik loptak, akkor most rájuk hivatkozva a te maffiád is lophat tőlünk, magyaroktól???? eszednél vagy agyhalott??? milyen debil, torz, degenerált hamis gondolkodás ez, he? Ja, hogy az orbánmaffia sulykolja ezt a leghülyébb híveinek, te pedig ezt is tövig beszoptad! mert vagy annyira hülye, vagy annyira barom hogy még azt is beszopd orbántól hogy neki a szocikra hivatkozva joga van meglopni a magyart, te vadbarom! Hát nem, akkor se ha te vagy olyan kretén hogy ezt beszoptad!

"LOP ez a szemét fidesz, de a töredékét nem lopja annak, amit ballibek."
:DDDDDDDDD

EMBER!
Az EZER ÉV alatt nem volt akkora tolvaj maffia eben az országban mint az orbánmaffia! nemhogy a szocik nincsenek a közelében (bár igyekeztek ők is, csak hát amatőr kezdők orbánékhoz képest), de SENKI! Neked LILA GŐZÖD sincs semmiről! csak a múlt héten csak egy ingatlanmutyiban loptak 5 milliárdot! Előtte meg egy másikban 3 milliárdot! és ez megy minden héten! Persze csak abból amit megtudunk, mert a 99%-a az sose derül ki, te idióta!
Hány esetet linkeljek neked bazdmeg? Hogy lehetsz ennyire hülye bazdmeg?

Na, érted? :D
Ugye nem? :DDD
süti beállítások módosítása