B1 blogcsalád



Lázár lett a korrupcióellenesség élharcosa: célkeresztbe vette Demszkyt a 4-es metró miatt

2017. január 19. - Mr Flynn Rider

Az OLAF-jelentésre alapozva ma büntetőfeljelentést tesz a 4-es metró ügyében, jelentette be Lázár János a kormányinfón.

lazar_kormanyinfo.jpg

„Olyan ország, ahol nincs korrupció, nem létezik Európában”

, mondta Lázár János a csütörtöki kormányinfón.

 

“76,5 milliárd forintos bírságot kell majd fizetnie az országnak azért, amit a balliberális városvezetés tett Budapesttel”

– tette hozzá a miniszter. Szerinte a kormánynak kötelessége megtenni a feljelentést. Korábban Tarlós István polgári peres eljárással riogatta Demszkyt, aki válaszul annyit közölt: hozzák nyilvánosságra az OLAF-jelentést, addig nem kommentálja az egészet.

Demszky kezdhet aggódni, mert a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint

"Demszky Gábor, Horváth Csaba és Atkári János a fő felelősök között található"

 

Lázár úgy látja, nem lesz olyan nehéz visszaszerezni ezt a 76 milliárdot, mert "az OLAF konkrétan leírja, hogy mely cégek hogyan lopták el az európai polgárok pénzét." Sok cég van benne, a Siemens is például - jegyezte meg. Az OLAF-jelentést nem a kormány adja majd át a nyilvánosságnak, hanem a főváros vagy az EU.

Lázár János elmondta: már intézkedett, hogy minél hamarabb nyilvánosságra kerüljön a jelentés.

 

Az OLAF több mint négyéves nyomozása alapján a metróberuházás szerződéseinek összköltsége 452 milliárd 554 millió 224 ezer forint volt, az OLAF szerint a korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződések összege ebből 272 milliárd 823 millió 488 ezer 215 forintot tett ki. 

Az EU csalások elleni hivatala azt állítja, hogy 166 milliárd 998 millió 258 ezer 356 forintot "elloptak vagy elcsaltak", ezért ezt a pénzt az európai hatóságoknak és a magyar kormánynak vissza kell követelnie – mondta korábban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Nemcsak szabálytalanságok történtek a beruházás során, hanem bűncselekmények is, tette hozzá. A csalással kapcsolatos szerződések tételesen nevesítve vannak a jelentésben:

"a legmohóbb, a legkapzsibb összejátszás nyomai fedezhetők fel.”

Lázár elmondása szerint árulkodó jel volt, hogy nem volt fővállalkozója a projektnek, amivel 65 milliárdos kár keletkezett. Most azok tüntetnek a 3-as metró felújításáért, akik elloptak 450 milliárd forintot, mondta Lázár az MSZP tüntetésére reagálva.

"Furcsa, hogy egy olyan párt akar foglalkozni a 3-as metró ügyében, akik szétlopták a 4-es metró építkezését."

Nekünk csak egy kérdésünk van, miniszter úr: a többi korrupciós ügyben, amelyben a Fideszhez közeli üzleti körök érdekeltek, ugyanilyen határozottan tetszik majd kiállni...? 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8712138713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2017.01.19. 18:28:39

Na végre!
Már összevissza agódtam magam, hogy valahogy kimarad a kötelező bűnűgyi/bírósági parádé a választások előtt!
Hálistennek hiába aggódtam!
Jó érzés tudni, hogy pártunk és kormányunk őrködik minden fillér fölött!

Nehogy véletlenül más zsebében kössön ki, és ne náluk landoljon..!

Közben - nem utolsó sorban - még egy fondorlatos német szocialista összeesküvést is lelepleznek (majd) egyúttal!

Ez igen!

Már előre sajnálom, hogy a választások után minderről kiderül, hogy bűncselekmény/bizonyíték/akármi hiányában senkit nem lehet felelősségre vonni - már megint!!!

Azt a...!

mikimackó 2017.01.19. 20:06:58

olimpia még el sem kezdődött, máris kiloptak belőle egy vonatra való lóvét !

rovid 2017.01.20. 11:04:08

Hagyó, Hunvald, Tátrai, Császy, Molnár:, a nagyobb a füstje fidess akciók/mi is lett az eredmény?/ után , nem hiába vártunk! meg van a következő évek sorozata! Csak nehogy a MI balhéinkról kelljen beszélni!

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.20. 12:03:41

A ballib hazaáruló tolvajok elloptak 76 milliárdot.

A sleppjük akik kaptak belőle itt védik őket.

Ennyi a sztori, amit tudni érdemes róla.

öreg_répatorta 2017.01.20. 14:51:40

@Ballib cenzúrázók réme 22: Te az nem tűnt fel, hogy a 4-as metrót 2014-ban adták át? 4 évig a haverodék voltak a spiccen. Nehogy aztán kiderüljön, hogy farkast kiáltanak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.20. 15:31:45

@Ballib cenzúrázók réme 22: "A sleppjük akik kaptak belőle itt védik őket."

Voltak itt olyan kommentek? Törölték őket? Tudnál idézni?

morpho 2017.01.20. 18:02:40

@Ballib cenzúrázók réme 22:
Slepp nincs, nem véd senki semmit, csak te véded ezzel az Orbáni korrupciót! Kaptál egy Louis Vuitton táskát ajándékba Árpitól?

Jakab.gipsz 2017.01.21. 02:15:29

Ki hitte volna, hogy egy nyitott társadalomban és a civil nyilvánosság orra előtt és pont a szabad demokraták oszlopos tagjai korrupciós ügyekbe keverednek, de hiszen ezek a minden gyanú felett álló talpig becsületes emberek.
Ugye ez csak valami félre értés?

Nzoltan 2017.01.21. 04:05:14

@öreg_répatorta: Mivel az olaf jelentése konkrét szerzōdéseket említ, irreveláns az évszám.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.21. 09:00:38

@Ballib cenzúrázók réme 22: nem csak 76 milliárdot, sokezret loptatok már. Csak erről már papírotok is van.

citrix 2017.01.21. 13:07:03

Megint kell egy-két madarat fogni akiket vezetőszáron ráncigálva mutogathat a fideszes médiagépezet. Akikre rá lehet kenni még a tatárjárást is, naná hogy neobolsevistaliberális sorosbérencekről van szó. A fideszes rogánkák, szíjgyártók, mészárosok és egyéb jómadarak a korrupciót még szótárból se ismerik... a kisvasutas ház végébe stadionos fővezérről nem is szólva. Az nyilván titkos anyag 80 évre mert nemzetbiztonsági kockázat. Az EU abban hibás hogy miért fizetett valótlan teljesítésű számlák után, és erre most jönnek rá.
süti beállítások módosítása