B1 blogcsalád



Halotti toron ünneplik Orbán trash-jobberei a racionális világ végét

2017. január 19. - Mr Flynn Rider

Hogy Donald Trumpot megválasztották elnöknek, ez már önmagában elég szürreális. De az, hogy a magyar jobboldal trash-véleménymegmondói ezt egy Jobb Világrend Beiktatási Partyn ünneplik meg, na, az még szürreálisabb.

 jobb_vilagrend.jpg

Igazi „trash-reality show” lesz holnap este a Szabadság-téren, a Reagan-szobor mellett. Az Orbán Viktor fejét a tévében simogató álszakértők és a hivatalos gyűlöletkeltők jönnek össze, hogy megünnepeljék az orosz trükközéssel hatalomra került új amerikai elnök és Twitter-bajnok Donald Trump beiktatását.

A névsor olyan illusztris, hogy már-már egy Oscar-díjátadóhoz hasonlít:    

  • Bayer Zsolt
  • Bencsik András
  • Bogár László
  • Nógrádi György
  • Tóth Gy.László

Az eseményt az ’56 Lángja Alapítvány, ill. a New Yorkban élő, korábban a New York Polgári Kört alapító, önmagát nemzeti radikálisként definiáló Szilágyi Ákos szervezi. Lesz minden, ami szem-szájnak ingere:

  • gyalázzák a liberálisokat
  • gyalázzák a liberálisokat
  • és nem utolsó sorban: gyalázzák a liberálisokat

Az eseménynek Facebook eventje is van, ahol nehéz eldönteni, hogy a kommentelők benyögései, vagy maga az esemény ajánlója a viccesebb. Mindjárt az első mondatban összehozták a migráncsokat a magyar-amerikai kapcsolatokkal, hogy a célközönség azonnal tudja, neki szól az event. A szöveg annyira csodás, hogy muszáj volt idemásolnunk:

„Várunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy egy új alapokon nyugvó magyar-amerikai kapcsolat kialakulását szeretné támogatni, aki a migráns-kérdés ügyében a korlátozott és ellenőrzött, kvóta-kényszer nélküli politikát támogatja. Várjuk azokat, akiknek elege van abból, hogy saját nemzetük szeretete miatt szélsőséges elemként kezelik és rendszeresen megbélyegzik, és várunk mindenkit, aki a konzervativ értékek megőrzésének szükségességében hisz.

Évtizedek óta várjuk, hogy a pusztulásba rohanó világunkat valami csoda mégis megmenti az utolsó pillanatban. Csak remélni tudjuk, hogy ez a csoda most van születőben. Örömmel látjuk, hogy a globalista médiák minden igyekezete sem volt elég ahhoz, hogy az emberből kilugozza a gondolkodás képességét. Megcsillant a remény, hogy egy mesterségesen gyártott értékrend helyére visszakerüljenek a tradicionális emberi értékek.

Ez a változás most éppen az Egyesült Államokból indulhat, és reméljük, hogy a szele tisztább levegőt fúj az egész világ és szűkebb hazánk, Európa felé is. Azért jövünk össze január 20-án, hogy ezt a történelmi lehetőséget üdvözöljük.”

 

Idézünk néhány kommentárt is az eventről:

Én vinni fogok néhány mantrát, hogy amikor az autentikus kannástol megszáll minket a turul szellem, ezekkel a mantrákkal semlegesitsük az olaf-jelentés létezését és negativ rezgéseit.

 

Gyertek gyíkember jelmezben, hogy könnyebben elvegyüljünk. Köszi!

 

Véletlenül kitöröltem 33.000 e-mailem a hétvégén, lesznek ott valami orosz kollégák, hogy segítsenek megkeresni?

 

az Ákos koncert hánytól lesz?

 

kicsit összezavarodtam, akkor most mégis szeretni kell az amcsikat?

 

Obama-baba szakrális égetés lesz? Ősi magyar szokáshoz legyünk hűek, mégis úgy illik a Magyarok Földjén, a Nemzeti Kormány idején. Ha szabad, akkor vinnék nyilakat is, hátrafele nyilazva kilövöm a szemét annak a libsinek, aki 30 millió embernek adott egészségbiztosítást, ilyen egy bűnt egy európai keresztény nem hagyhat szó nélkül.

 

Atlantiszi pap stand lesz? Különösen erős lesz gondolom aznap a Chemtrail a Szabadságtér felett és szívesen vennék egy génmanipulált vegán csakra védőhúrkot. Úgy halottam, hogy a belső földből antianudó fázis ágyukkal folyamatosan lövik majd a helyett, hogy ne érje a résztvevőket károsodás de fő a biztonság!

 

Puncimarkoló versenyre a nevezési díjat lehet erzsébet utalványban fizetni?

 

Most olvastam, hogy Trump lánya, Ivanka, és az ő férje, Jared Kushner ortodox zsidók, és be kell valljam, kicsit elbizonytalanodtam. Remélem, Bayer úr majd rendbe teszi ezeket a dolgokat, de azért legyünk éberek!

 

Szeretném megkérdezni, hogy aki egy fillért is elfogadott valaha (leírni is alig merem) Sorostól akár közvetlenül, akár közvetve, az kimehet? Vagy Németh Szilárd Úr szavaival élve: "kitakarítják" ezeket a térről?
Jó lenne tudni ezt, mert egy csomó ember félreértheti, ha arra sétál, hogy ne mondjam, például a Miniszterelnök Úr, vagy Lázár Miniszter Úr, vagy Kovács Zoltán Szóvivő Úr!
Megkérdeznék erről Finkelstein Urat is? Köszönöm szépen!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr112138369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2017.01.19. 23:40:22

Azt akarod itt bebizonyítani, hogy - ismert szólással élve - ezek a zombik valóban képesek voltak/lesznek "lábon kihordani az agyhalált"?

Ünneelnek, újonganak, és még nem is tudják, hogy valójábsn minek is...

Mennyire kell sötét, bunkó és suttyó gyökérnek lenni ahhoz, hogy valaki a Bayer féle szennyek elvtársa lehessen?

De tényleg?
süti beállítások módosítása