B1 blogcsalád



Akkora a baj az országban, hogy már az orbánista professzorok is látják

2017. január 18. - B1blog

Korrupció, pénzkivonás az egészségügyből és a közoktatásból, a magasan kvalifikált munkaerő elvándorlása, elhibázott reformok, ötletszerű törvényhozás, amely rontja a versenyképességet és aláássa a bizalmat – csak címszavak a Professzorok Batthyány Körének évértékelésébőlprof.jpg

Komoly gondban a népnemzeti professzorok:

kenyéradó gazdájukba harapjanak bele vagy a már ma is alig létező respektusukat amortizálják tovább. Idei évértékelő pamfletjük minden sorában visszaüt ez a dilemma. Így például a tudományos pluralizmust elvben képviselni hivatott tudósok könnyedén nevüket adják ilyen kijelentésekhez: közösséget az ellenzék nézeteivel „normálisan gondolkodó magyar ember nem vállalhat”. Szót ejtenek még baloldali médiafölényről, agresszív, külföldi pártfogókról és hasonlókról – ám mindez egyértelműen a szakpolitikai részekre osztott kritikát hivatott tompítani.

A kormányzati bullshit visszaböfögése után azonban vaskos megállapításokat tesznek a tudós urak – természetesen kizárólag építő jelleggel.

A teljesség igénye nélkül:

Gazdaság és életszínvonal

A legszegényebbek és leggazdagabbak közötti különbség 2013-ban volt a legnagyobb az országban.

"A szegénységnek vagy egyéb társadalmi kirekesztődésnek kitettek aránya a legrosszabb évben, 2013-ban 31% volt.”

„Az egészségügyre, a közoktatásra, a felsőoktatásra, a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásaink a rendszerváltás óta és ma is elmaradnak a hasonló országokéhoz képest, sőt, az egészségügyi és az oktatási kiadások még a nemzeti össztermékhez képest is csökkentek.”

„Az oktatási kiadások a GDP 4%-át teszik ki; az EU átlaga 5,3%. A rendszerváltáskor ez az adat 6% körül volt.”

„A költségvetés kedvezőbb helyzetét kevésbé az adók csökkentésére, mint inkább az emberi szféra helyzetének gyors javítására kellene felhasználnunk.”

„A versenyképességet rontja az iskolarendszer, a felsőoktatás és a szakoktatás hanyatlása, valamint az egészségügyön való takarékoskodás.”

Kormányzás

A kormány „döntéseit sokszor felületes helyzetfelmérés alapján, „erőből” hozza, és a jogos kifogásokat, ha egyáltalán, akkor csak post festa veszi figyelembe.”

„A „királyi televízió” hírszerkesztésének kínálata igencsak szűkös, s ezt bőbeszédűséggel próbálják ellensúlyozni.”

„Az ország kormányzása sok jelentős területen eredményeket mutathat fel, és a többség ezt elismeri, de ez a többség egyre apad.”

Jogalkotás, igazságszolgáltatás

 „A törvényhozatalt megelőző hatástanulmányok néha nem készülnek el, és ez megfontolatlan jogalkotást eredményez.”

„Egyes viharos sebességgel elfogadott jogszabályok azt a gyanút ébresztik, hogy nem az egész közösség, hanem csupán egy szűk csoport érdekeit juttatják érvényre.”

„Sok jogszabály nem megy át az előírt társadalmi előkészítési eljáráson, a parlamenti vitára pedig mindössze néhány óra marad, vagy nem is kerül rá sor. Zavaros helyzetet teremt a túl sok kormánypárti egyéni képviselői indítvány és a sok bújtatott rendelkezéseket tartalmazó jogszabály és módosítás. A szabályok, törvények, rendeletek sokszor áttekinthetetlenek, ellentmondások vannak bennük, így később helyesbítésre szorulnak.”

Korrupció

A hatalmon levőknek, rokonaiknak és kegyeltjeiknek nem lenne szabad kiváltságokat élvezniük. ”

„Visszatetszést kelt az állampolgárokban a kormányzati tisztségek szaporodása, egyes nagyvállalkozók befolyásának növekedése és az olykor tetten érhető hatalmi arrogancia.”

„Különösen aggasztó, ha úgy tűnik, hogy a korrupció mára– egyéni bűnből– kialakult módszertanra, struktúrára, személyi körre épülő, bevett társadalmi gyakorlattá vált, azaz intézményesült.”

„A korrupciós vádaskodások hatására sajnos még keresztény-nemzeti körökben is megrendült a bizalom a hatalmon lévőkkel szemben.”

„A bürokratikus alibirendelkezések, mint például a korrupció elleni tanácsadó kötelező kinevezése közintézményekben, itt is hatástalanok.”

„A kormányzat gazdasági intézkedései viszont még mindig nem eléggé átláthatók. Súlyos és többnyire megalapozott kritika illeti a közbeszerzések rendszerét. Úgy tűnik, a korrupciót nem, de a normális beszerzéseket megnehezíti.”

Egészségügy

„A közép-európai átlagnál is lényegesen kevesebbet költünk az egészségügyre, s ez a fő oka annak, hogy az ellátás színvonala egyenetlen, az orvosok és a segédszemélyzet bére alacsony, munkafeltételeik rosszak, és emiatt vándorolnak ki egyre növekvő számban külföldre. ”

„A budapesti kórházi ellátásra sokan panaszkodnak; a lepusztult berendezéseket az orvosok és az ápolószemélyzet mégoly odaadó munkája sem tudja feledtetni.”

Oktatás

A KLIK bevezetéséről „látni kellett volna, hogy működésképtelen. Erőből vittek át az érdekeltek többsége által ellenzett jogszabályokat.”

„A bevezetett modernizációs reformokat (pl. a tanárok minősítését) is félreszervezték.”

„A tiltakozó mozgalom jogos követelésekkel állt elő.”

Ezek után könnyen el tudjuk képzelni, hogy jónéhány B-körös professzor múltjából kerül elő hamarosan a Soros-ösztöndíj.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4912135181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gonoszgólya 2017.01.19. 08:09:47

A Professzorok Batthyány Köre bekaphatja az összes fa...t!
EDDIG hol a kurva anyátokban volt az eszetek?????

alterego56 · http://pentele.multiapro.com 2017.01.19. 08:28:19

Hol a francban voltak a professzor urak az első orbán kormány idején? Abban biztos vagyok hogy nem hallották anno Vaclav Havel intelmét "Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is." Ezerrel benyaltak a második orbán kormánynak. A mai kialakult helyzetért jelentős felelősség terheli őket is. Gyalázat hogy ennyi tag közül nyíltan egyetlen ember mert szembe szállni velük, dacára annak hogy alig leplezett módon folyik az ország totális lerablása. Nevezetesen Ángyán József.

Csaba Szikora 2017.01.19. 09:15:48

Hát,jó nagy szar iromány.Csúsztatás az egész.

tripleflows 2017.01.19. 10:17:19

@Csaba Szikora: értem én hogy nehéz erre mit mondani a barnanyelveknek.

gebacsi 2017.01.19. 10:54:16

Miért pont most jutott eszükbe megszólalni ? Lehet, hogy azért, mert eddig nem volt probléma sosem egyik kormány alatt sem, csak pont most és most akkora, hogy ezt már ők sem nézhetik tovább tétlenül. Ez ugye nem valószínű.
Vannak problémák és egyre húzósabbak - tény. De sajnos voltak is és nem az elhanyagolható fajtából valók.

beduka 2017.01.19. 11:52:08

@Csaba Szikora: Hallottad-e azt, hogy növeli a bajt aki elfedi?Mi ebben a csúsztatás, hol élsz?Külföldről szoktak ilyen "tényszerű" hozzászólásokat írni akik szelektíven csak a kormány sikerpropagandáját olvassák el.Bármennyire is ellenszenves eszmebarátaidnak a világ sokszínű, és az is marad.Megszűnt a pártállam azért, hogy egy még rosszabb kövesse.Bródyval szólva:"-Ezek ugyanazok!"

Miklós Kálosi 2017.01.19. 12:10:50

A költségvetésből fizetettek felelőssége igen nagy ebben az ügyben.Kevés közöttük a megalkuvást elutasító, azok ellen pedig kirúgás, NAV ellenőrzés, és mindenféle ármánykodás folyik, akik nem állnak be a sorba. Sajnos nagyon sok a múltban gyökeredző , más népek példájából nem tanuló példa van arra, hogy mikor már szólni véltek, vagy akartak késő volt. A magyar példa ez, mert hiába ordítottunk páran éveken át, senki nem figyelt rá. Most amikor a jellemtelenség, a karrierizmus, a seggnyalás össznépi foglakozássá vált , páran ébredezni látszanak. Megteremtették maguknak a patás ördögöt, és most már nem tudják elűzni, mert mindenütt ott vannak az emberei. A Facebook is a terepük lett, és elkezdték azokat a helyeket bombázni, ahol az ellenszél megjelent. Bunkó hozzászólásokkal akarják elriasztani azokat akik értelmesen szólni mernek. Nem szabad feladni, mert ezek mindenre képesek, mert érzik az utolsó órát.

morpho 2017.01.19. 12:29:48

Oszt mi történt hirtelen a professzor urakkal? Hová tűnt a szervilizmus? Egy évvel ezelőtt pont olyan igaz volt ez, mint most...

Leonard Zelig 2017.01.19. 18:10:42

A szegénységnek vagy egyéb társadalmi kirekesztődésnek kitettek aránya a legrosszabb évben, 2013-ban 31% volt.

Ja, azóta javult. De szerencse, hogy akkor Gyurcsány volt hatalmon.
:-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2017.01.20. 07:14:48

Média újdonsága

Új fegyver van, apuska
Az kábító, altató puska,
Hatása fenomenális
Leteríti az oroszlánt is!
Főleg, ha ketrecben lő meg!
Ezzel ő nem öl meg!
Csak kicsit elkábít,
Magához csábít!
Használója vele!
S nincs néki esze!
Aztán amit tesz veled,
Észre sem veszed
Hisz elaltatva vagy!
Megadtad magad!
Lehet más a véleményed,
Mi történik, azt se érzed!
Csak történik a beavatkozás,
Amit elhatározott más
Te csak elszenveded!
Jó, vagy rossz neked!
Fel se ébredsz,
Új lövés lesz!
Szétlövik a fejed,
Buta, elbutult eszed,
Folyton bombázzák,
Maguk igazát szajkózzák,
A hallgató, legvégül,
Teljes kómába szédül!
Mit végez a rendszer
Bámul, hipnózis mester!
2013. november 6.

„Tőke, és Fasizmus jegyesek
Minden külön értesítés helyett” (József Attila)
Azóta a frigy, már létrejött,
Koldusok kísérik mindenütt!
Utcán bóklászik az ember,
Ki senkinek, sehol nem kell!
Legfeljebb, mint fogyasztó
Átverhető, becsapható, választó!
Eladják neked, ez a legjobb jó,
Légy csendben, reánk szavazó!

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.01.24. 04:41:41

Azért érdemes a teljes jelentést elolvasni. Annyira nem elítélő a kormánnyal.

gamolta l anna valias 2017.05.04. 04:11:58

Az igazságszolgáltatásból elveszett a kezdőhang. A bíróságokon menetrendje és módszertana van annak, miképpen lehet a fehérről bebizonyítani hogy fekete és viszont. Gátlástalan és jellemtelen gazemberek osztják a sorsunkat. Bővebben és példákkal illusztrálva: www.csinyalohaz.hu www.cserepmadar.hu
süti beállítások módosítása