B1 blogcsalád



Ezt a csatát már megnyerte a Fidesz. Biztosra mentek: már most is nyilvános a civilek elszámolása

2017. január 13. - B1blog

Németh Szilárd újabb ámokfutása után végre ismét egy hangon beszél a kormány, illetve a Fidesz a civil szervezetek beszántásának előkészítéséről.nsz_2.jpg

A mantra lényege – amelyet Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozata („meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a magyarok minden közéleti szereplőről tudhassák, kicsoda ő, és honnan kapja a pénzét” ) előtt már Lázár János is remekül felmondott –: csak annyit akar a kabinet, hogy mindenki megtudhassa, a civil szervezetek honnan kapják a pénzüket.

Hogy ehhez miként kapcsolódik vezetőik esetleges vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége, még nem tudjuk, de a propagandaminisztériumban már biztosan dolgoznak a magyarázaton.

Az indoklás egy jogállamban még meg is állja a helyét. Valóban elemi érdek az átlátható gazdálkodás, a bevételekkel és kiadásokkal történő tételes elszámolás. A helyzet az, hogy ez már most is így van. A kormányzati verbálterrorban nevesített három civil szervezetről például ezt lehet tudni mindenféle új törvény megszövegezése nélkül:

Társaság a szabadságjogokért

Magyar Helsinki Bizottság

Transparency International

Aki nem akarja végigkattintgatni, annak eláruljuk: a szervezetek oldalán nyilvánosságra hozott éves pénzügyi beszámolókat találhatják. Hosszan és részletesen. Úgy, ahogy

erre a törvény kötelezi már most is az alapítványokat.

Egészen furcsa, hogy hasonlóan részletes és pontos kimutatással például a kormánypárti Civil Összefogás Fórum oldalán egyáltalán nem találkozunk.

Vagyis a jogosan követelt átláthatóság már most is törvényi kötelezettsége a civileknek. Amennyiben pedig a kormányzat, vagy bármely hivatalos szervezet kételkedne a civilek által benyújtott adatok hitelességében, jogilag pontosan szabályozott módon most is ellenőrizhetik a pénzügyi jelentéseket.

Ahogy tették ezt a nőkre küldött kommandóval, bilincsbeveréssel, házkutatással például az Ökotárs esetében – persze az az eljárás teljesen jogtalan volt a bíróság utólagos értékelése szerint, ám a brutális fellépés és vizsgálatok tucatjai ellenére sem sikerült füllentésen kapni a megtámadott alapítványokat.

Támogatjuk Orbán Viktor átláthatóságot sürgető kezdeményezését, csak annyit kérünk, hogy saját házuk táján kezdjék az söprést. Valóban „meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy

a magyarok minden közéleti szereplőről tudhassák, kicsoda ő, és honnan kapja a pénzét” – Rogán Antaltól Habony Árpádon keresztül Mészáros Lőrincig.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2812122305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 16:25:00

Légyszives mutasd már meg, hogy a linkek között hol találjuk, hogy kitől kapták a pénzt !

Sehol nem találom.

Az valóban látható, hogy egyéb kiadásokra, és fizetésre elbaszták a pénz 90%-át, és maradt jótékony célokra 10%, de hogy mire baszták el, és honnan jöttt az pont nem látszik.

pamut 2017.01.13. 16:55:43

@Ballib cenzúrázók réme 21:

:DDD jöttél hazudni, karaktergyilkolni fideszes bérgyilkos? :D ugyan melyik kimutatásban látsz te olyat elbaszták a 90%-ot fizetésre meg "egyéb" kiadásokra? :D

fideszes bérgyilkos, azt linkeld a CÖF-nek hol van ugyanez a nyilvános beszámolója?

pamut 2017.01.13. 17:07:34

Látjátok, NEM MINDENKI csicskul be!

Fideszes bér-karaktergyilksoknak, nyaloncoknak küldöm, ez az amihez ti kicsik vagytok:

"17 év után hagyja ott a Tényeket"
"Nádas Gergely is elmegy a a TV2 hírműsorától, a Tényektől. Pedig azt tervezte, 80 évesen innen viszik el az idősek otthonába."

24.hu/media/2017/01/13/17-ev-utan-hagyja-ott-a-tenyeket/

Ez persze egyben azt is jelenti hogy új állás várja a leghazugabb, leggörényebb trollokat, szóval fideszesek lehet tolongani a nagy szőrös segg körül, nyalási verseny indul, amelyikőtök a legmélyebben nyal és leggátlástalanabbul mocskol bárkit parancsra, azé az állás!

feribácsi 2017.01.13. 17:17:53

@Ballib cenzúrázók réme 21: A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete.A TASZ 2015-ös beszámolójában 15 oldalon találod meg. Ha már írsz róla, legalább vedd a fáradtságot, hogy tényleg utánanézel egy kicsit. Nem túl nehéz, összesen 2 (kettő) kattintással megtalálható.

Janossz 2017.01.13. 17:28:36

@Ballib cenzúrázók réme 21: Most egy csöppet nagyon pofára estél, Csahos!!
Ilyenkor kéne megszaggatnod ruháid, hamut szórni a fejedre, és kimenni a pusztába.
Nem fogod ezeket tenni. Ugatsz tovább, esetleg egy másik neveden folytatod egy darabig.

jandera 2017.01.13. 17:34:30

@Janossz: Ennek a pofamatyinak hiába válaszolsz! Minden hozzászólásáért megkapja a csontját a gazditól, aztán viszi a lyukjába.

látjátok feleim szümtükkel 2017.01.13. 17:51:21

" Lázár János is remekül felmondott –: csak annyit akar a kabinet, hogy mindenki megtudhassa, a civil szervezetek honnan kapják a pénzüket."

Én nem tudom, segíccsen mán valaki! A sportegyesületek azok állami szervezetek, magáncégek vagy civil szervezetek?;D

A kabinet meg kapja be. Törvény írja elő a kötelező beszámolókészítést, és állami szervek ( nav, ügyészség ) meg is nézheti az jól készült-e el. Mit akar még megnézni a civilek bugyijába a kabinet?

Janossz 2017.01.13. 17:54:40

@jandera: Azt visszhangozza, amit a gazdik mondtak... Mintha nem lenne nyilvános.
Pedig az. Lehet, hogy Lázár is már valahol a Hortobágyon bolyong azóta a hóban... (Nem lehet)

morph on deer 2017.01.13. 17:59:16

Azt mikor kell nyilvánosságra hozni, hogy a politikusoknak honnan van pénze?

Azt sem ártana már elérni azért valahogy, nem?

L von Richthoven 2017.01.13. 19:00:16

@Ballib cenzúrázók réme 21:
Kár, hogy nem tanultál és ilyen nagy paraszt maradtál....