B1 blogcsalád



Vona Gábor bedobta Orbán trükkjét, de pofára esett

Túl gyors a váltás?

2016. december 29. - Mr Flynn Rider

A Jobbik (azaz Vona Gábor pártelnök és Mirkóczki Ádám szóvivő) most először küldte el jókívánságait a zsidó egyházaknak hanuka alkalmából. Köves Slomó nyílt levélben fejezte ki értetlenségét és utasította vissza Vonáék jókívánságait. Anno Orbán lett liberálisból „konzervatív”. Neki sikerült a hátraarc. Vajon Vonának sikerül-e a múltat letagadni? 

UPDATE: közben megjött a Jobbik Vecsés szókimondó válasza is, a tagságnak sem tetszett a főnök dumája. 


vona_garda.jpg

Köztudomású, hogy a Jobbik nem is szoftosan antiszemita párt. Az is köztudomású, hogy az antiszemitizmus meglehetősen divatos és elterjedt jelenség Magyarországon. Egy 2016 eleji Medián-kutatás szerint a magyar társadalom 23 százaléka erősen, 12 százaléka mérsékelten antiszemita. A Jobbik szavazóinak körében is meglehetősen népszerű a zsidóellenesség (emiatt a politikusok a Jobbikban előszeretettel zsidóztak - idáig). 

Ilyen körülmények között a Jobbiknak kész öngyilkosság lehet, amit most csinál: középre húzódik.

A mainstream pártoknál bevett szokás, hogy hanuka alkalmából minden jót kívánjanak a zsidó közösségeknek. Ha valaki antiszemita is ezekben a pártokban, nyíltan sosem vállalja fel, kivéve a Jobbikot. Pár éve még verekedni jártak jobbikosok a melegfelvonulásokra, meg Duna-parti fémbakancsokat köpködni. A tagságban most is ugyanerre lenne igény. A szélsőjobbos párt most amúgy is nagy harcot vív saját magával:

  • Ha megmarad radikálisnak, akkor leragad a 10% körüli szinten.
  • Ha elkezd néppártosodni, lehet, több szavazót gyűjthet középről, ugyanakkor elveszítheti a hardcore szavazókat, sőt, az őszinteségét is.

Ennek a középre táncolásnak az egyik lépése ez a levél, amiben Vona hanuka alkalmából bratyizni próbál a zsidókkal. A bratyizást az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke, Köves Slomó nyílt levélben utasított vissza.

Érthető módon.

Nem kell sokat kutakodni, ha a Jobbik tájékán antiszemita megnyilvánulásokat keresünk az utóbbi években.

  • Vona meg akarta szakítani Izraellel a diplomáciai kapcsolatokat még egy pár évvel ezelőtt.
  • A Saul fia kapcsán Dúró Dóra és Novák Előd kampányt indítottak a film ellen.
  • A jobbikos újságok nyíltan és fröcsögve zsidóznak (lásd még: „holokamu”).
  • És akkor nem is beszéltünk Gyöngyösi Mártonról, vagy
  • a Jobbik szempontjából hatalmas fiaskót jelentő Szegedi Csanád-ügyről.

Köves Slomónak így nem volt nehéz dolga visszautasítani a jókívánságokat és értetlenségét fejezni ki Vonáék levele kapcsán. És akkor még finoman fejezte ki magát.

A vezető rabbi válaszlevelében maga is hosszasan sorolja azokat a kemény beszólásokat, amelyek az elmúlt években a Jobbik soraiból érkeztek a zsidóság felé. Ezeket többek között Gyöngyösi Mártontól, Baráth Zsolttól lehetett hallani, de Köves Vonától is tudott idézni olyan mondatokat, eszméket, amelyek szerinte „elfogadhatatlanok”.

Vona helyezkedése nem egyedülálló a magyar politikatörténetben: 

Anno Orbán 1994 környékén döbbent rá, hogy a liberalizmussal kevesebb szavazatot szerezhet, mint azzal, ha jobboldalivá válik.

Így fokozatosan, pár év alatt lett kemény ateistából vallásos politikus, liberálisból „konzervatív”. Azért tesszük idézőjelbe, mert Orbánnak nincsenek elvei: azt mondja, amit a választói hallani akarnak. Ha túl sok a rezsi, lesz rezsicsökkentés. Ha jönnek a menekültek, uszít a menekültek ellen. 

Vona Gábor is ugyanezen az úton indult el, de az akadályok itt keményebbek. Vonának ugyanis "jól állt" a gárdistamellény. Az az imidzs, amit felépített magának, teljesen hihető volt. Amit most csinál a néppártosodással, az már kevésbé az. 

vona_gabor3.jpg

Orbánnak se hihető, hogy évente-félévente vált koncepciót. De az ő szavazói fanatikusan rajonganak érte. Ha hetenként ellentmond magának, akkor se tűnik fel nekik, hogy valami gáz van. 

Vonának nincsenek ilyen szavazói. Azokat etetni kell a folyamatos zsidózással, migráncsozással, cigányozással. 

1994-ben, amikor a magyar politika még csak tanulgatta, mi az a politikai PR, egy alacsony támogatottságú liberális párt vezetőjéből könnyebben lehetett konzervatív táltost csinálni. Manapság sokkal nehezebb masszívan szélsőjobbos pártvezérből konzervatív népvezért "csinálni" - az emberek megtanulták, mi az a politikai marketing. Ráadásul pár év alatt a közép egyik oldaláról könnyebb a másik oldalára állni a szavazatokért, mint a szélsőjobbról középre betörni pár hónap alatt. Akkor ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy az ember nem csak a saját szélsőséges beszédeivel szembesítik, de még a régi szavazói is kiábrándulnak belőle.

Túl korai volt Vona lépése a zsidó közösség üdvözlésére. Ahhoz tényleg le kellene építeni a zsidózást egy olyan pártban, amit többek között az antiszemitizmus tart össze. 

UPDATE: a vecsési Jobbik közben elég egyértelműen kimondta a Facebookon, mit gondolnak a hanukáról (vagy mi a f.szról)

vecses_jobbik.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7812079733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chris Lamb 2016.12.29. 12:10:51

Simán egyenesen meg lehetett volna fogalmazni pár mondatban hogy Vona Gábornál elmentek otthonról. :) A Fidesznek semmit nem kell a Jobbikkal tenni (mint anno a MIÉP-pel tette) mert ezt a szívességet megteszi a pártelnök. Azért kíváncsi vagyok hogy a szavazók hogyan fogják tolerálni ezeket a pálfordulásokat. Azt gyanítom hogy a zsidó szervezetnek írt jó kívánság az utolsó szög volt a párt koporsójában. Ennél nagyobb hülyeséget nem lehet csinálni.

ebella 2016.12.29. 16:13:17

Nagyon féltek (félnek a gazdáitok) a Vonától. Van is miért.

ebella 2016.12.29. 16:14:54

@Chris Lamb: Te csak azt hiszed, hogy a többség utálja a zsidókat a Jobbikban. Inkább tíz zsidó szomszédnak, mint egy cigány.

Chris Lamb 2016.12.29. 17:23:49

@ebella: Nem a szimpatizánsok, hanem a vezetők. Emlékszünk a retorikára? Az ellenségünk (zsidók) ellensége (muszlimok) a barátunk. És most cseréltek? Dobták a muszlimokat a zsidókért? Vagy két dudást akarnak egy csárdába tenni? Ó jajj...
.

leapyear 2016.12.29. 20:46:46

Az öntökönszúrás iskolapéldája LOL.
Nem mintha bármelyik pártnak is lennének elveik, ugyan már....
A szavazat a minden, meg a hatalom.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 21:32:24

A fidesz átment a szélsőjobbra, a Jobbik nem is tehet mást, mint szépen bemegy a jobboldalra,

Domoka1 2016.12.29. 22:05:57

Vona lesz a szopós borz!

élveteg 2016.12.30. 00:13:13

Mit jelent az hogy zsidó?

Liba Tóni 2016.12.30. 00:14:12

Ha nem az Orbán, akkor ki? A Jobbikon kívül nincs ma olyan párt Magyarországon, ami még nem szerepelt le. MSZP-t, DK-t akartok kormányra? Annál még Orbán is jobb. Nincs alternatíva. A Jobbik addig fog erősödni, amíg egyszer kormányra kerül. Vagy jön egy valós alternatíva, ami tényleg megoldást nyújt majd. Egy Trump-szerű ember. De ebben én nem hiszek, hiszen más a magyar politikai rendszer, mint az amerikai. Itthon jelenleg nehéz leváltani Orbán Viktort, már azzal nyer az ország, ha kénytelen koalícióra lépni a kormányzás érdekében. Bár abból is láttunk már példát, amikor az SZDSZ gyakorlatilag zsarolta az MSZP-t a maga kis 5%-ával. Az LMP és az Együtt jelenleg most erre hajt...

sakkosfx 2016.12.30. 00:21:47

Kamuka az egész csak a nép félrevezetése! Izraelita barátaink állandóan félrevezetnek, lassan mér azt sem fogjuk tudni fiuk avagy lányok vagyunk ugyan úgy ahogy Vona!

sírjatok 2016.12.30. 00:27:56

"azt mondja, amit a választói hallani akarnak. Ha túl sok a rezsi, lesz rezsicsökkentés."

Botrány. Pont az ellenkezőjét kéne. Az lenne az igazi siker.

pamut 2016.12.30. 00:38:18

Miután az orbánmaffia bezúdult a szélsőjobb legszélébe, Göbbleszt is lepipáló totális uszító- és gyűlöletkampányt nyom két éve, teljes átéléssel, hörögve, hisztérikus gyűlölködéssel és félelemkeltéssel, ezért a jobbiknak nem is nagyon van más lehetősége mint keresni önmagának új helyet, mert a szélsőjobbot a fidesz elfoglalta.

Mondjuk az vicces amikor a hiénák szügyig véresen megpróbálják eljátszani hogy ők igaziból vegetáriánus hippik :)

2016.12.30. 01:07:49

házhoz ment a pofonért
ki érti ezt

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2016.12.30. 01:11:31

szerintem jól csinálta vona

fiatalabbak mint a fidesz, és ha valaki valaha leváltja a fideszt az csakis a jobbik lehet

a ballib meg odakerült, ahova való - a szélsőségesek közé

Arcade Macho 2016.12.30. 01:17:08

kimaradt a felsorolasbol az hogy a pallywoodi produkciok hivei
ezek annyira idiota antiszemitak hogy a kis palesztinkeket meg egyeb arabokat oleltek keblukre, csak mert ok a zsidok ellensegei...

elemes 2016.12.30. 01:18:43

milyen blog ez, "begy"? fura.

Vona nem önként próbál középre húzódni -- a megbízói, az orosz titkosszolgálat utasításait követi.

elemes 2016.12.30. 01:19:29

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:

"szerintem jól csinálta vona"

Akkor először vissza kell csábítania Szegedi Csanádot a Jobbik vezetésébe :))))

elemes 2016.12.30. 01:20:27

@aleksz róz:

gondolom ez volt a feltétele a decemberi állami támogatás (ötvenmillió rubel) átutalásának

E.Katolnai 2016.12.30. 04:03:38

Az állitólagos nemzeti-radikális vona csúnyán becsapta a magyar nemzeti radikálisokat, elfeledve, h minden idegen ideológia (pl. szemitizmus, cionizmus, mohamedanizmus) összeegyezhetetlen a magyar nemzeti értékekkel és nyilt veszélyt jelent a magyarság egészséges szellemi kibontakozására. Aki az idegen, káros ideológiákat elfogadja az árulója a magyarok nemzetének!

E.Katolnai 2016.12.30. 04:08:27

@élveteg: Jogos a kérdésed. Sokan megpróbálták megválaszolni ezt a sikamlós, kaméleon módjára szineződő fogalom-izét. Hadd idézzek ide kettőt a sok közül:
"A zsidó, felekezethez nem kötött és nem kényszerített fajta. Az izraelita, fajtához nem kötött és nem kényszerített felekezet. Az izraelita zsidó, faji vallású fajta, aminek nemzetformálása folyamatos ellentmondásokba ütközik." (Szálasi Ferenc)

’’ A keresztény nem más, mint egy teórizáló zsidó, a zsidó egy praktizáló keresztény, a praktikus keresztény pedig zsidóvá válik.’’ [ Karl Marx ]

2016.12.30. 04:57:38

"Vona meg akarta szakítani Izraellel a diplomáciai kapcsolatokat még egy pár évvel ezelőtt."

Nana, aki Izrael ellen van, az nem feltétlenül antiszemita. Sőt, vannak Izrael-ellenes ortodox zsidók is. Régi izraeli politikai trükk leantiszemitázni azt, aki mondjuk az izraeli telepépítéseket, palesztin menekültekkel való bánásmódot vagy bármit kifogásol Izrael állammal kapcsolatban.

2016.12.30. 05:23:47

Annyiban igaza van Vonának, hogy ha nem akar a Jobbik 10%-os párt maradni, akkor nyitni kell. A párt indulásánál egyszerűen nem volt más rés a politikai palettán, mint a széljobbos rés. Ott nem volt erős verseny, csak a MIÉP romjai meg sok széljobbos szervezet, akik tömegbázist adtak, de politikai párttá nem alakultak (hatvannényvármegye stb.). Középre bejött a Fidesz, voltak Szadeszesek, ballibek, ballerek. Valahol el kellett indulni a palettán. Ezért lett egy rendszerkritikus széljobbos párt a Jobbik. Csak sajnos a rendszerkritika visszaszorult a Fidesz hatalomra jutása után, viszont az utóbbi időben megint erősödik, már Simicskával is összekacsintottak Vonáék.

A Jobbik esélye, hogy antikorrupciós vonalat visz és letesznek arról, hogy emlegetik az EU-ból való kilépést. Ugyanis az utóbbit a jobbikos szavazók jó része se akarja.
A Jobbiknak adu lehet a kezében, hogy nincs korrupciós múltjuk, mert nem voltak még hatalmon.

A Fidesszel összefogni politikai öngyilkosság lenne, a Fidesz így szalámizta fel az összes rendszerváltó jobbközép pártot.

Lehetne még az LMP-vel összefogni, én már régen azt mondom, hogy ha a Jobbikból eltűnik a hun-turul-szittya-antiszemita vonal, akkor lehetne az LMP-vel egy kormányképes erő. Miniszterelnöknek pedig nem Vona, hanem Schiffer lenne alkalmas.
Ha ez létrejönne én szavaznék egy ilyen koalícióra, de csak Schiffer miatt, Vona miatt húznám a számat, mert ugye ő mondta, hogy az iszlám az emberiség utolsó reménye.

Még annyit, hogy a zsidók, Köves Slomó reakciója Vona békejobb nyújtására elég visszataszító.

"Vonának ugyanis "jól állt" a gárdistamellény. Az az imidzs, amit felépített magának, teljesen hihető volt." - politikusokról beszélünk. Orbánnál is teljesen hiteltelen, hogy ateista KISZ-esből keresztény lett.

A Jobbiknak át kellett volna alakulni egy nyugatos, de EU-szkeptikus széljobb párttá. Olyasmivé, mint Pim Fortuyn vagy Geert Wilders. Persze Magyarországon drogok legalizációja, homoszexuálisok képviselete tabutémák a jobboldalon. De legalább muszlimellenes lehetett volna a Jobbik, ahelyett, hogy a török-azeri-iráni vonalat nyomja.

chrisred 2016.12.30. 05:43:13

A Jobbik részéről logikus lépés valahogy megközelíteni azt a mintegy ötmillió választásra jogosultat, akinek jelenleg egyáltalán nincs politikai képviselete, és egyaránt utálják a ballib és a narancs politikai elitet. Csak hát az a helyzet, hogy legalább annyira utálják Vonáékat is, akik az elmúlt hat évben nem rendszerkritikus, hanem a rendszerből élő pártként viselkedtek.

ebella 2016.12.30. 05:50:58

@Chris Lamb: Egyrészt azt mondtad kíváncsi vagy, hogy a szavazók hogyan fogják tolerálni a változást, (erre mondtam, hogy nem biztos, hogy miden jobbikos egyben utálja is a zsidókat, én sem), másrészt a palesztinokkal elég rondán bánik Izrael. De vannak zsidók millió szám, akik ezzel nem értenek egyet. Nyugodtan lehet a palesztinok mellett szólni és a zsidóknak jót kívánni. Sőt tolódhat is a együttérzés, hiszen van egy helyzet, hogy sok millió arab ide akar jönni, de minimum átcsörtetne az országon. (Régebben erről szó se volt.). Nulla ellentmondás. Primitív ember az, aki ezért nem fog a Jobbikra szavazni.

ebella 2016.12.30. 05:54:08

@chrisred: Az sem teljesen normális, aki ugyanannyira elutasítja azt aki évtizedek óta fosztogatja, mint azt aki még soha nem tette azt.

Engem legalábbis bolsik és a Fidesz is rendszeresen fosztogatott és fosztogat, de a Jobbik még egyszer sem tette azt. Sőt rendszeresen felszólal (mást nem igen tehet) a kifosztás ellen.

ebella 2016.12.30. 06:03:25

@E.Katolnai: Szóval az Orbán is az? Mert volt kiszfiú, mikor az érte meg, liberális vezető Európában, mikor az tűnt kifizetődőnek, most meg két kézzel tömi a haverok zsebeit (a nemzeti álcaháló alatt, mert most arra vevő a proli, hogy ő különb a németnél, franciánál, csak a rohadt libsik miatt nem tud annyit keresni mint az ottaniak, hogy verné meg a sorost az isten), mert nincs erős ellenzék. Ez (a magyar átlag szegénysorban tartása, olcsó szolgaként felajánlása a nyugati nagyuraknak) nem az idegenek érdeke, nem idegen elképzelés?

ebella 2016.12.30. 06:05:25

@elemes: Ezt nyilván bizonyítani is tudod, nem csak alattomosan rágalmazol.

new_boy_on_the_block 2016.12.30. 06:44:43

Te amugy biztos ilyen butanak szulettel es nem az evek alatt valtal azza. Csak hogy a valtozast kered szamon Vonan vagy Orbanon... Tudod mindenki valtozik, fejlodik. Amugy a poszt mirol szol? Marmint azon kivul, hogy leirtad ami a hirekben volt.

new_boy_on_the_block 2016.12.30. 07:06:39

@karandash: Izrael politikajat nehez mostanaban szeretni. Valahol a rohejes es az ijeszto kozott van. En nehezen tudok olyat megemeszteni, mint a finom haduzenet Uj-Zelandnak, az onallo palesztin allam 'tagadasa' es fenyegetese vagy az afrikai menekultek biologiai kasztralasa. Ez a politikai resze. Ott van, hogy mint nep sem szeretem oket mivel tagadjak Jezust, belterjesek, tipikus kereskedok, manipulatorok, rasszistak, budosek es furcsak. Aztan ott vannak meg olyan aprosagok mint a torvenybe iktatott tortenelem (holokauszt tagadas: Hol a velemeny szabadsag vagy az objektiv kutatas lehetosege igy?), a karpotlasok kifizetese, a mult tagadasa (pl. a mostani nemet politika legnagyobb hibaja, hogy nem meri elfofadni a Hitleri tortenelmet. Ugy viselkednek mintha buntudatuknak kene lennie meg mindig 35-45-ert), az orokos antiszemitazas es meg sorolhatnam. Izrael es a zsidosag boven tesz azert, hogy gyulolhessuk oket...

MACISAJT 2016.12.30. 08:03:06

2016. december. 28. 18:58 2016. december. 28. 19:03
Medgyessy: Nem szabad finnyáskodni, össze kell fogni a Jobbikkal
szerző:
hvg.hu
A volt miniszterelnök szerint az egyetlen lehetőség Orbán Viktor legyőzésére a Jobbik, az MSZP és a DK összefogása. Aki ezt nem látja be, annak majd a nép felé kell elszámolnia - tette hozzá."

Elvtársak..:) Egyre inkább érik az utódbolsevik+operettnáci nagykoalíció ..
Powered by simicsek&puch....

Erről a fordulatról kellene valójában ámulni...

elemes 2016.12.30. 08:04:03

@karandash:

Ahhoz nem elég okosak.

elemes 2016.12.30. 08:04:49

@ebella:

Vona Gábor moszkvai utazásai? KGBéla?

MACISAJT 2016.12.30. 08:07:10

@elemes: "Akkor először vissza kell csábítania Szegedi Csanádot a Jobbik vezetésébe :)))) "

Meglesz, meglesz...Nem véletlenül írta a levelet köves slomónak, chanad szellemi mentorának és nem a maistream zsidó szervezetnek...

Hamarosan vona is át(vissza)alakul zazrivecz nathanná, majd simicsek pénzén együtt néppártosodnak..:P
(novák előd meg ül a határon).

odamondó 2016.12.30. 08:09:15

1. Ha ilyen elvtelen szar kell akkor maradjon a Fidesz inkább.

2. Ezt a hülyeséget, hogy radikális viselkedéssel a jobbik megragadt volna 10%-ont nyomassátok még. Ez ment 1% óta minden alkalommal. Simán mehettek volna feljebb egy végre őszinte hangnemmel, de itt abban is jelentős változás van egy ideje.

3. Lehetett volna a zsidó közösséget közvetlen például facebookon köszönteni. Ez a titkos levél a vezetőknek iszonyat gáz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 08:21:15

@MACISAJT: "utódbolsevik+operettnáci nagykoalíció"

Arra biztos nem emlékszel, hogy orbán sose állt volna össze a kisgazdákkal. Aztán mégis.

m.cdn.blog.hu/fe/feherenfeketen/image/Orb%C3%A1n_Torgy%C3%A1n.jpg

Visceroid 2016.12.30. 08:24:37

Vona nem tanulta meg azt, hogy először kell hatalomhoz jutni, azután kell radikalizálódni, nem pedig fordítva. Ami most történik, csak idő kérdése volt. Szépen lassan lecseng a poszt-őszöd radikalizmus, és ez így van jól. Ami marad, az egy 2/3-os Orbán és egy halott ország.

MACISAJT 2016.12.30. 08:27:38

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Már elnézést, de rosszal kezdtél ki emlékezés terén. Mert Orbán valóban összeállt 1998-ban a kisgazdákkal.
De tette azt nyilvánosan, bejelentett visszaléptetésekkel, a választások második fordulója előtt.
És így a választók pontosan tudhatták, ELŐRE, hogy ha a Fidesz győz, akkor Fidesz+MDF+FGKP koalíció lesz.
És eldönthették hogy ez kell-e nekik.( Eldöntötték: kellett nekik, elsöprően szavaztak a második fordulóban.)

Ezzel ellentétben viszont 1994-ben az 52%-os MSZP úgy állt össze a választások után a 19%-os SZDSZ-el hogy előtte a "neme, nem, soha" naponta hangzott el...
Na az volt az igazi átverés.

MACISAJT 2016.12.30. 08:29:12

Az elmúlt évszázad egyik ha nem a legnagypbb politikusa.

Churchill az 1923-as általános választáson liberális színekben indult és veszített Leicesterben, de az azt követő hónapok során egyre közelebb került a konzervatívokhoz. Ennek jeleként „független antiszocialistaként” indult a Westminster Abbey-i időközi választáson, ahol kis különbséggel ugyan, de a második helyre szorult. Ez volt két éven belül a harmadik választási veresége. Az 1924-es általános választáson ismét függetlenként („alkotmányos” címkével) indult, de már konzervatív támogatással. Ezúttal sikerrel vette az akadályt, és Epping képviselőjeként ismét tagja lett a Képviselőháznak, és ezt a tisztét élete végéig megőrizte. A következő évben hivatalosan is visszalépett a Konzervatív Pártba. Kényszeredetten nyilatkozta: „Bárki pártot válthat egyszer, de a visszatérés bizonyos leleményességet igényel.”

Ennyit Orbán sokat emlegetett pálfordulásáról.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 08:32:41

@MACISAJT: "a választások második fordulója előtt."

Magyarul a választások első fordulója UTÁN.

A kampányban ment a duma, hogy nem, nem, soha.

MACISAJT 2016.12.30. 08:32:59

Sokadjára csapkodom a térdeimet a röhögéstől azt látva hogy mára az agyonvert ballibák hogy megkedvelték hirtelen a zazrivecz -féle operettnácikat meg a simicseket...:P

Néhány éve még náluk és külhoni cimboráiknál nevezettek volna maguk a Sátán, a magyargárda meg a hatványozott hazai sorosgeorge megtestesítői...

Nézzék meg őket most :P
Most már kezdik egyre hangosabban előadni hogy a marxista Andor vagy Zazrivecz operettnáci powered by Simicska volna az "alternatíva".

És nem értik hogy a népek miért nem lelkesednek be ezektől kellő hőfokon .
De most őszintén: mondjon valaki egyetlen érvet az operettnácik uralma érdekében.

Vagy mondjon bárki Zazrivecztől és kompániájától egyetlen olyan cselekedetet ami indokolná azt hogy rájuk kellene bízni az ország vezetését.(Mert az nem érv hogy ők még nem voltak kormányon, ergo még nem loptak. Én sem voltam még kormányon, ergo lopni sem loptam mégsem kérem a miniszterelnökséget.)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 08:38:40

@MACISAJT: "Orbán sokat emlegetett pálfordulásáról."

Hát az orbán nem egy csörcsil, már megbocsáss. :))

Churchill a legvérzivatarosabb időben is keményen kiállt Hitler ellen, és megvédte hazáját és a nyugati demokráciát. orbán eladta a hazáját és lefeküdt Putyinnak. Ha te ebben párhuzamot vagy képes felfedezni...

Jakab.gipsz 2016.12.30. 09:27:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Churchill kiált Hitler ellen, és mit ért el vele, nézd meg ma Angliát, pontosan azok az erők szabdalják mint egykor a történelmi magyar országot.

Egykor a franciák és az angol birodalom tört pálcát a magyarok felett, ma pedig örülhetnek ha a saját hazájuk egybe marad, "Isten óvd a királynőt" és Angliát.

ebella 2016.12.30. 09:43:27

@elemes: Ez a bizonyíték? És akkor Orbán Moszkvai utazásaival mi van? Csak nem a Fideszt és az ország feletti rendelkezést vette meg tőle a Putyin egy tál lencséért?

A KG Béláról, meg egy sor bizonyítékot nem mutattak. Csak a sarazás.

Ez egy fideszes bérpropagandistától is kurva kevés "elvtárs"! Szóval valami komolyan vehető bizonyíték?

no successful 2016.12.30. 10:03:34

@ebella:

"Te csak azt hiszed, hogy a többség utálja a zsidókat a Jobbikban. Inkább tíz zsidó szomszédnak, mint egy cigány."

Ennyi

Arcade Macho 2016.12.30. 10:13:00

@karandash: "Nana, aki Izrael ellen van, az nem feltétlenül antiszemita."

nem kell ennyire belemenni, a Jobbik csak azert utalja a bibsiket mert vérnáci
nezd meg a budapesti kitoreses dzsemborikat, annak pedig sok koze nincsen a bibsikhez...

Arcade Macho 2016.12.30. 10:15:07

@chrisred: ezt kikerem a Jobbik neveben!!!
morvakrisztike NEM ugy hadonaszott az eus parlamenti pairkajaval amikor tilosban parkolt
a tobbi havi 8 millat felmarkolo jobbikos EPs politikus is letudta ezt a rossz csunya penzt egy kis polieszter zaszloegetessel

fideszes Bróker kormány 2016.12.30. 10:19:50

@MACISAJT: Ennyit Orbán sokat emlegetett pálfordulásáról.

te közismert segghülye, Lopbánoddal ellentétben Churchill sose lett diktátor, sose vonta el a népétől még az alapvető polgári jogokat se.

Ellenben a te felcsúti nanodiktátorod komcsi is volt, libsi is volt, népnemzeti is volt, most meg a legnagyobb munkásparaszt vezér, oldalán az általa megvédett 3/3-asokkal, MSZMP-s komcsikkal, és persze Putyin megbízásából az EU legintenzívebb bomlasztója. A Jobbikkal az oldalán!

Aztán a vezéred volt még parancsosztogató Kertész meg a zsidóság gyülölésére, aztán volt parancsosztogató Kertész meg a zsidóság seggének a kinyal´ására.

Olyan igazi sikeres kis tranzvesztita buzinak néz ki a te imádott diktátorod, aki tényleg minden volt már életében. Ami éppen kellett a hatalomra jutáshoz.

Csak éppen rendes magyar ember nem volt még sose a te felcsúti führered! Igaz, ezzel nem is lehetett volna hatalmat meg vagyonokat összeharácsolni.

Arcade Macho 2016.12.30. 10:20:40

@new_boy_on_the_block: "Izrael es a zsidosag boven tesz azert, hogy gyulolhessuk oket..."

beszoptad te is a pallywoodi produkciokat mi?
voltak itt is szep szammal amikor eppen Jugoszlavia felol tamadas alatt allt az orszag, mehettel volna oda ki simizni meg tüncizgetni is

Janossz 2016.12.30. 10:25:52

@MACISAJT: " Vagy mondjon bárki Zazrivecztől és kompániájától egyetlen olyan cselekedetet ami indokolná azt hogy rájuk kellene bízni az ország vezetését. "
Ott még nem jár az ország. De odáig már eljutott a többség, hogy a jelenlegi garnitúra enyves kezeiben nem lenne jó hagyni a kormányt. Aztán valakire rábízni. A léc nem túl magasra van helyezve, a mostani teljesítmény azért überelhető könnyedén.

Chris Lamb 2016.12.30. 11:25:35

@ebella: Tudtad? Hogy amióta a muszlim horda elárasztotta Európát, csökkent a szimpátia a palesztiokkal az öreg kontinensen? És ezt Izrael állam jól kihasználja?

Boka1 2016.12.30. 11:28:45

@Arcade Macho: mindig meg kell nézni, hogy ki hoz létre egy pártot. Nyilván kellett egy szélsőséges pártot is létrehozni, nehogy alulról szerveződjön, mert akkor ki tartja kordában a rossz leheletű népréteget. Olyan ez, mikor Kohn nyit szemben egy boltot és kiírja rá, hogy Grün. Van úgy, hogy páran önállósodnak, aztán úgy járnak, mint Jörg Haider hazafelé a melegbárból.

conchita wurst 2016.12.30. 11:59:42

Valójában a ballibek szívnak Vona középre húzódásával.

2016.12.30. 12:20:55

@elemes: hülyeség, pont leszarják az oroszok, jópofizik-e valaki a rabbival vagy nem...
Két nagyot hibázott rövid időn belül és a stratégia se jó.
Már begyűjtötte a rasszista mszp-seket a táborába, most szélesíteni akarja a szavazóbázist. Inkább maradt volna ún. radikális (úgyis szűk kisebbség szereti csak a zsidókat meg cigányokat), most lenne leginkább igény kemény "elitellenes" fellépésre, ehelyett jön a jópofizás, teljesen elhibázott stratégia szerintem

fda 2016.12.30. 12:36:49

"Ha jönnek a menekültek, uszít a menekültek ellen."

Ez a cikk vajon melyik év melyik hónapjában íródott? Ezen a kérdésen már túl van Európa, a legnagyobb menekültpártiak is hosszú hónapok óta folyamatosan visszavonulót fújnak...

Persze van, akinek fájna beismerni, hogy a magyar kormány sokaknál előrelátóbb volt.

MACISAJT 2016.12.30. 12:42:06

@élveteg: "mit jelent az hogy zsidó "

Parancsolj. Genetikailag( mert van ilyen genetika is, persze nem a náciu stb. fúúj genetika, ez a progresszív, haladó stb. genetika):

www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20130116-genetikai-kutatas-az-europai-zsidosag-eredete-es-a-kaukazusi-nepek.html

MACISAJT 2016.12.30. 12:47:16

@Janossz: "Ott még nem jár az ország.")

Pedig de. Ugyanis 1. 15 hónap múlva választások lesznek Magyarországon.

Ha tetszik ha nem, a választék:

a/ Fidesz és Orbán
b/ operettnácik, Zazriveczczel és Simicsekkel
c/agyonvert ballibák külön, együtt, akárhogy.
d/ sötétzöldek, immáron Schiffer nélkül.

Mivel a két utóbbinak annyi az esélye mint Lendvai Ildikónak a Miss Universe döntőben, ezért kérdeztem -joggal-hogy mondjon valaki egyetlen érvet az operettnácik uralma érdekében.
Vagy mondjon bárki Zazrivecztől és kompániájától egyetlen olyan cselekedetet ami indokolná azt hogy rájuk kellene bízni az ország vezetését.

ZX 2016.12.30. 13:11:46

@fda: Annyira előrelátó volt, hogy a csúcs után kezdték építeni a kerítést, és a megépülte után is a menekültek nagy többsége eljutott oda ahova indult, az országot kikerülve. Tényleg nagy érdem. Pláne, hogy elment rá pár milliárd. Igazából nem számít, lényeg, hogy a haverok zsebe kitömve.

ZX 2016.12.30. 13:13:33

@MACISAJT: És olyan nincs, hogy "belelőjük mindet a Dunába" és valami értelmes bagázst választunk?

MACISAJT 2016.12.30. 13:15:43

@ZX:

Nincs.
A "rendszerváltás" óta eltelt 26 év ezt már bőségesen bizonyította.

És véleményem szerint ez alatt az időszak alatt még mindig az Orbán kormány volt toronymagasan a legjobb.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 13:19:04

@MACISAJT: A fideSS és orbán már bizonyított, hogy szét tudják lopni, és tönkretenni az országot, lecsúsztatni Bulgária szintjére, nyilván ez lesz a legjobb választás.

Wagner úr! 2016.12.30. 13:23:02

Bárcsak a csútiszar esett volna pofára!

MACISAJT 2016.12.30. 13:28:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: ("nyilván ez lesz a legjobb választás. ")

Bizony. Nem volt véletlen 2010 és 2014 sem.
És ahogyan elnézem a ballib közvéleménykutatók eredményeit(bár a gál jé elvtárs megbízásából dolgozó publicus intézet igyekszik rendesen valamit faragni, fő a morál), 2018 eredménye sem lesz véletlen.

Ahogyan az sem véletlen hogy operettnácik már az utódbolsevikokkal borulnának össze, Ózd és Veszprém után immár országosan is.
És szintén nem véletlen hogy hogy az agyonvert ballibáknak sem jut eszébe semmi, bocs de az andor vagy
botka -féle hoaxokat hagynám a fenébe...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 13:34:19

@MACISAJT: "Nem volt véletlen 2010"

Semmiképp sem. Azt már 2006-ban evesztette gyurcsány, egy főttkrumpli is nyert volna vele szemben.

"és 2014 sem."

Semmiképp sem. A fideSS rendesen átalakította saját előnyére a választási rendszert.

Visceroid 2016.12.30. 13:41:43

@fideszes Bróker kormány: "Olyan igazi sikeres kis tranzvesztita buzinak néz ki a te imádott diktátorod, aki tényleg minden volt már életében. Ami éppen kellett a hatalomra jutáshoz."

És a szép az egészben az, hogy a magyar nép nem hajtotta el a búsba, hanem kétharmadot adott neki. Ezzel a néppel tényleg bármit meg lehet tenni, csak jól kell rajtuk megtalálni a fogást. Az Erzsébet-hídi blokád után már csak idő kérdése volt, hogy mi pattintja ki az újabb szikrát, ami be is jött 2006-ban. Most pedig, hogy Orbán a diktátor, már nem szavazunk évente négyszer, visszajött a rendszerváltás utáni csend, ők fent, mi lent, és ez senkit nem zavar és nem is érdekel.

conchita wurst 2016.12.30. 13:46:55

@Visceroid: Az emberek nem mennek az utcára amíg rend van és egyre többet keresnek. Ez ilyen.

2010 nettó 130 átlagbér
2016 nettó 175 családi kedvezmények nélkül, közben 6 év alatt csak pár % infláció volt...
+ akinek van 3 gyereke gyakorlatilag nem fizet SZJA-t, sőt, ha csirke(2017től) és disznóhússal eteti őket akkor ÁFÁt se. Talán jobb ez mint 36% SZJA-t és 25% ÁFÁt fizetni.
2017-18 a lényegi béremelések még csak most jönnek

Fene se érti a zembereket, ugye?

ZX 2016.12.30. 13:49:28

@MACISAJT: Hahhhahaha. Sajnos már csak kínomban tudok nevetni. A maszop sem ért egy kalap szart sem, de az orbángeci még őket is alulmúlta.

ZX 2016.12.30. 13:53:50

@conchita wurst: Ugye te sem érted ezt az dolgot itt az adózással? Mert akkor nem nyomatnád itt a baromságokat, hogy milyen kevés az adó. Sajnos a cégek által kifizetett pénz 52%-a vonódik el adó formájában és ebben az áfa nincs benne, úgyhogy orbángeci megtarthatja a hazugságait az adócsökkentésről.

conchita wurst 2016.12.30. 14:03:23

@ZX: Nem, az adó nagyon sok. Mindössze sokkal kevesebb mint az elQrók idején. Különösen a dolgozó emberek adója, azon belül különösen a családosoké. Valamint 2017től a KATA-s kisvállalkozóké.

MACISAJT 2016.12.30. 14:18:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: ("A fideSS rendesen átalakította saját előnyére a választási rendszert. "')

Aha. És emiatt lett a 2014-es országos választásokon az egyéni választóterületekben
-96 Fidesz
-10 összes többi

a végeredmény..:)
Ha csak úgy nem.

chrisred 2016.12.30. 14:21:18

@ebella: Nem elutasítás, ha nem szavazok valakinek bizalmat, aki semmivel nem szolgált rá. Ha egy hátrakötözött kezű ember nem vág pofon, ezt elsősorban a helyzetének, és nem az irántam tanúsított nagyfokú jóindulatának tudom be. Arról nem beszélve, hogy azért a jobbikosok nagy lelkesedéssel álltak oda az üres tányérkáikkal a többi megélhetési mellé, ha nagy állami pénzszivattyú beindításáról volt szó (Paks2, olimpia).

Tom Bradley 2016.12.30. 14:21:58

Hát senki nem vette észre, hogy Vona csak Köves Slomót akarta megszívatni? Ami annak rendje és módja szerint sikerült is :)

conchita wurst 2016.12.30. 14:25:30

@chrisred: 'azért a jobbikosok nagy lelkesedéssel álltak oda az üres tányérkáikkal a többi megélhetési mellé, ha nagy állami pénzszivattyú beindításáról volt szó (Paks2, olimpia)'

-paks2-vel a ballibnak sem volt baja korábban (mármint az orosz kivitelezéssel), olimpiáról akkor még nem volt szó - bár ma is kicsi a realitása

MACISAJT 2016.12.30. 14:27:17

@Tom Bradley:

Nem hiszem. Mert zazrivecz is ismeri bizonyára a székely példát:

Székely és a fia elmennek fát vágni, a gyerek azonban megunja apja folytonos okoskodását és kötekedését és belevágja a fejszét az apja hátába. Az öreg összeesik, vergődik, majd megkérdezi a fiát:
- Fiam, ez direkt vót, vagy csak úgy viccből?
- Ez nagyon is direkt volt, édesapám - mondja a gyerek.
- Akkor jóvan, mert viccnek eléggé durva lett volna.

Janossz 2016.12.30. 14:27:59

@MACISAJT: "És véleményem szerint ez alatt az időszak alatt még mindig az Orbán kormány volt toronymagasan a legjobb."
A véleményed a zsebedből beszél, attól tartok. Nem vitatja senki, hogy a népesség úgy 10 %-a igenis lubickol a Fidesz rendszerében (Te is hozzájuk tartozhatsz, ha így imádod őket), de egyetlen kormány alatt nem estünk vissza annyit nemzetközi összehasonlításban, mint az utóbbi hat évben. De Téged az ország általános hanyatlása, és a tömeges elszegényedés cseppet sem zavar, amíg csurran-cseppen, ugye?

Jolka40 2016.12.30. 14:29:38

@conchita wurst: Figyelmedbe ajánlom a 3,3 millió nyugdíjast. Ők is választópolgárok.

conchita wurst 2016.12.30. 14:33:23

@Jolka40: Miattuk kerül az MSZP a parlamentbe. De közöttük sincs mszp-s többség, ne gondold, hogy ezt nem mérik külön, és nem figyelnek rájuk minden pártban.

conchita wurst 2016.12.30. 14:35:37

@Janossz: 'Nem vitatja senki, hogy a népesség úgy 10 %-a igenis lubickol a Fidesz rendszerében (Te is hozzájuk tartozhatsz, ha így imádod őket), de egyetlen kormány alatt nem estünk vissza annyit nemzetközi összehasonlításban'

Ezt már 2014ben is meghallgattuk, azt mi lett belőle?

chrisred 2016.12.30. 14:36:19

@conchita wurst: Ugye, ezek az adatok, amiknél nem veszik figyelembe a közmunkások bérét, ellentétben a munkanélküliségi adatokkal, ahol viszont a közmunkások is bejátszanak?

MACISAJT 2016.12.30. 14:37:09

@ZX: "Sajnos már csak kínomban tudok nevetni."

Hát ez az...Mást se tudtok.
Mert idáig mindenkinek megy: vesszen Orbán
No de hogy helyette kit javasolnának a ballibák: arról mélyen hallgatnak. Valamiért.

A közvélemény értelmesebbik része meg nem szeretne úgy járni mint a viccben a szibériai télben vonaton utazók.
Megáll a szibériai mínusz negyven fokban a vonat. Az egyik utas fogvacogva előrekiabál: Ivan Ivanovics, miért álltunk meg? Visszaordítanak elölről: azért mert mozdonyt cserélünk.
Ja, ha mozdonyt cserélünk, akkor persze várunk türelmesen. Két óra múlva már agyonfagyva ismét előre ordítanak: Ivan Ivanovics, cseréltünk már mozdonyt? Igen, ordítják a választ.
-És akkor miért nem indulunk?
Vodkára cseréltük.

conchita wurst 2016.12.30. 14:39:24

@chrisred: Nem tudom h figyelembe veszik-e a közmunkások bérét. A munkanélküliségi adatoknál figyelembe veszik őket, 2010 előtt is figyelembe vették őket, más EU országok is figyelembe veszik a saját közmunkásaikat.

chrisred 2016.12.30. 14:39:32

@conchita wurst: Sőt, elárulom neked, a ballib politikai erőknek az olimpiával sem volt semmi baja a fővárosi közgyűlésben, ahol az egyetlen lényegi szavazás volt a pályázatról. Mindkettőnél úgy tiltakozgatnak, hogy azért közben tartják a markukat is.

chrisred 2016.12.30. 14:41:02

@conchita wurst: Meg gondolom, az ufó vendégmunkásokat is figyelembe vennék a többi EU országban, ha lennének. Így vannak a közmunkásokkal is.

2016.12.30. 14:42:31

@Tom Bradley: hát nem tudni, miért, de valahogy senkinek nem ez jött le

2016.12.30. 14:43:20

@Jolka40: igen, de egyre kevesebb köztük a régi mszmp-s

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.30. 14:44:20

@Liba Tóni:
"már azzal nyer az ország, ha kénytelen koalícióra lépni a kormányzás érdekében"

Kikkel lehetne működőképes koalíciót csinálni? Baloldalon még egymással se képesek dűlőre jutni, csak a szoci párton belül van rendszerint úgy 2-3 főjelölt a vezérségre, és akkor még nem beszéltünk Gyurcsányról meg a többi pártocskáról. A Jobbik még a saját maga által indítványozott alkotmánymódosítást se volt hajlandó megszavazni mert inkább durcizott egy kicsit

Magyarországon a koalíciós kormányzás egy életképtelen vezetési forma, de másutt is ahol gyors és következetes döntéseket kell hozni. A szoclib koalíció azért maradhatott fenn mert semmiben nem kellett dönteniük, minden fontos döntést külföldön hoztak meg, csupán a végrehajtók személyében kellett megegyezni, lett is belőle torzsalkodás

MACISAJT 2016.12.30. 14:44:36

@Janossz: A véleményed a zsebedből beszél, attól tartok. Nem vitatja senki, hogy a népesség úgy 10 %-a igenis lubickol a Fidesz rendszerében (Te is hozzájuk tartozhatsz, ha így imádod őket),"

Vegyük sorban.

Az ország egyharmada(ballib közvélemény kutatók szerint is) Fideszre szavaz.(Egyharmada pedig soha nem ment el szavazni. A maradék egy harmad meg az összes resztli.)

Mint én is. Ugyanis nem azért mert imádnám őket, ahogy állítod hanem mert ismert a mondás, vakok között király a félszemű.
És bizony a többi vak között Orbán a király. (Az más kérdés hogy kis odafigyeléssel lehetne csinálni egy rendes, igazi kétszemű kormányzást is, de ez már tészta)

És ez mára is igaz( állítom hogy a gazdasági világválságot vagy a bekészített IMF-et illetve a tudatosan jégre vitt deviza hitelesek okozta katasztrófát az ország nem úszta volna meg Orbán és pártjának tömegtámogatottsága nélkül).

És azt is állítom hogy momentán Orbánon és pártján kívül nincs kormányképes politikai erő az országban.
Így pedig egyszerű a választás.
Mert kormányozni csak kell valakinek, különben jön a kijevi anarchia.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 14:45:45

@MACISAJT: "És emiatt lett a 2014-es országos választásokon az egyéni választóterületekben
-96 Fidesz
-10 összes többi"

Igen, miközben 44% szavazott a fideszre. Kristálytisztán látod a dolgokat.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.30. 14:50:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"A fideSS rendesen átalakította saját előnyére a választási rendszert."

Ja, az egész EU választási rencerét meghekkelték, azért nyerték degeszre magukat az EP választáson. Hihetetlen, mire nem képesek ezek

chrisred 2016.12.30. 14:54:34

@MACISAJT: A Publicus szerint 25% körüli a Fidesz, 30%-nál is kevesebb a többi pártra szavazók , és ötven százalék felé közelít azok aránya, akik egy ismert pártra sem szavaznának - a teljes népesség arányában. És ezt a folyamatosan tolt méregdrága kormánypropagandával együtt. Tiszta körülmények között minden bizonnyal egyharmadot se érne el a jelenlegi parlamenti pártok valódi támogatottsága.

Janossz 2016.12.30. 14:57:48

@MACISAJT:"... a tudatosan jégre vitt deviza hitelesek okozta katasztrófát az ország nem úszta volna meg Orbán és pártjának tömegtámogatottsága nélkül)."
Megúszta? Nocsak. Lett belőle 270 Mrd hókamóka alapítványi habzsi-dőzsi, miközben 30 000 ex-devizahiteles ugyanúgy hatalmas bajban van. Árfolyam kérdése az egész.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.30. 15:06:19

@Tom Bradley:
Vona már rég beállt a kosher segget nyalók közé, ahogy sokan mások is csinálják reálpolitikai érdekből. Váljon egészségükre, zazinál ez azért más, mert közben el kell hitetnie, hogy ő az igazi nemzetvezető, aki majd megvédi az országot. Most megpróbálja azzal etetni a híveit, hogy a letelepedési kötvényt vásárló kínai nepper jelenti a nagy fenyegetést, a nemzetre nézve, na ezen hadd röhögjek mán egy nagyot

Egyébként is, hogyan fogja megvédeni Magyarországot egy olyan pubi, aki még magát sem bírja, inkább a felesége írogat levelet hogy jaj ne báncsák már szegényt mert még pszihomókushoz kell vinnem

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 15:09:43

@conchita wurst: "Trumpra 60 millióan szavaztak. Hol van az a 44%-tól?"

2%-ra. (63 millió szavazatot kapott, 46%-ot.)

Miért kérded?

ZX 2016.12.30. 15:12:41

@MACISAJT: Cseréljük a Zorbánt egy üveg vodkára. Még akkor is jobban járunk.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.30. 15:16:23

@chrisred:
A parlamenti matematika úgy látom nagyon piszkálja a csőrét azoknak, akik választások nélkül is szeretnék vezetőnek hinni maguk

De van egy javaslatom a parlamenti helyek betöltésére. Maradjon üresen a Parlamentben annyi hely, ami megfelel a választásról távolmaradók és az érvénytelenül szavazók arányának. Így aztán 360 képviselő helyett mindössze 200 lenne a Parlamentben, ami jól tükrözi a választók tényleges aktívitását

Hogy éppen ezt csinálta Orbán a választási refrormmal? Hűazannya ezt nem is gondoltam volna

Janossz 2016.12.30. 15:18:11

@ZX: Szerinted adna érte valaki annyit?

Janossz 2016.12.30. 15:21:49

@erőtlen emberi erőforrás: Sajnos a fejedben is erőtlenség honol.
360-nak és 200-nak is van ötven %-a a tudomány mai állása szerint.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 15:29:57

@ZX: "Cseréljük a Zorbánt egy üveg vodkára. Még akkor is jobban járunk."

Még ha pluszban megfejeljük 3000 milliárdal, akkor is.

Az eltolcsit és a poltot meg kilőjük az űrbe. Szép új világ...

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.30. 15:46:40

@Janossz:
Te meg Soros delegáltjaival töltenéd be az üresen maradó helyeket, a fideszeseket aztán sittre küldenéd, ahogy egy korábbi hozzászólásban írtad. Az lenne ám az überdemokratikus rencer, a választottakat lecserélni a kiválasztottakkal

2016.12.30. 16:07:43

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: na és akkor mi van? tudta ezt mindenki, hogy a győztes segíti a választási rendszer.
ha nem akartak volna fidesz-2/3-ot az emberek, vágó úr, az ön szoci vagy dk-s haverjaira szavaztak volna. akik nem mentek el szavazni, nyilvánvalóan mindannyian egyetértettek a fidesz 2/3-dal, hiszen ha nem értettek volna egyet, biztosan elmentek volna a fidesz ellen szavazni.
na hogy tetszik?
(vigyázzon, vágó úr, mert ha ezt cáfolni akarja, akkor azzal a népszavazásos okoskodását is megcáfolja és hülyét csinál magából)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 16:09:08

@erőtlen emberi erőforrás: "a fideszeseket aztán sittre küldenéd"

Igen. És nem a demokrácia, hanem az igazságszolgáltatás nevében. Plusz teljes vaggyonelkobzás.

Janossz 2016.12.30. 16:13:20

@erőtlen emberi erőforrás: A magyar Parlamentbe a magyar választópolgárok delegáltjai kerülnek, még ma is.
Sittre meg a bűnözők, pártpreferencia nélkül.
Vagy legalább is valahogy így kellene, hogy legyen.

conchita wurst 2016.12.30. 16:27:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: 63 millió az hogy lett az amerikai választásra jogosultak 46%-a?

Orbánnál külön formulát használsz, meg Trumpnál is? Elegáns.

MACISAJT 2016.12.30. 16:37:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: ("Igen, miközben 44% szavazott a fideszre. Kristálytisztán látod a dolgokat. ")

Ez a te peched..:)
Mert egyfelől az egyéni mandátumok 96:10 arány hány százalékot is jelent?
És bizony, kedves elvtársaknak elég lett volna megnyerniük ezeket az egyéni mandátumokat. De nem ment nekik, persze.

Ami pedig az első fordulós 44%-ot illeti, idézném az 1994-es választások eredményét, mely nyomán létrejött a dicsőséges mszp-szdsz kétharmad:

Szervezet Szavazatok száma Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
Magyar Szocialista Párt (MSZP) 1 689 081 31,27% 1 935 719 45,16%* 209 54,15% kormánypárt
Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1 005 766 18,62% 1 222 251 28,51%* 69 17,62% kormánypárt

Na szóval. 1,6 millió szavazattal, a voksok 31 (!)%-val az mszp abszolút szerzett, 53%-ot és lett kormánypárt.
Cimboráik, az szdsz pedig 1 millió szavazattal, a voksok 18%(!)-al pedig 28%-ot.

És így együtt, parlamentben lett 73%-os kétharmaduk. Miközben mondhatjuk hogy volt a voksok 49%-uk.
A demokrácia legnagyobb dicsőségére, mert nem láttam még ballibát aki akkor vagy azóta ezen fennakadt volna.

MACISAJT 2016.12.30. 16:42:46

@chrisred: "A Publicus szerint"

Köszönöm, ennyi ölég is volt..:)

Mármint a gál jé zoltán vezette Vasárnapi Hírek megbízásából készült publicus mérésekből..:)
Már csak kapásból is, mert teljes népességre mérni az eleve egy szándékos marhaság, Magyarországon ugyanis 50-60%-on mozog a választási részvétel, itt a pártaokra leadott un. biztos szavazókat kell számolni.( A 2002-es hisztéria hatására egyszer volt 72% a részvétel, azóta se).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 16:44:11

@conchita wurst: "63 millió az hogy lett az amerikai választásra jogosultak 46%-a?"

A szavazatok 46%-a.

MACISAJT 2016.12.30. 17:02:22

@ZX:

Nem titok , az Orbánék kormányzásából, ha semmi mást sem csináltak volna( de, csináltak bőven, az államháztartás látványos rendbetételétől kezdve a kettős állampolgárságig) , szóval ha mást nem is csináltak volna nekem már egyvalami megérte: az hogy nem "ezek" vannak hatalmon..Hogy nem a strigák és honkupecek, nem az apró antall pereputtyok, nem a kókák, demszkik, mesterháziak, nem mszp-szdsz ormányoz.
Hanem hogy azt látom/láthatom amint az agyonvert ballibák,a szellemi homlesszek óbégatnak, ajvékolnak naponta mindenfelől , minden hullámhosszon.

Na látod, ez nekem már megérte.
Ez ugyanis számomra PRICELESS.
( Megfizethetetlen):D

conchita wurst 2016.12.30. 17:06:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ezért kérdem, Orbánnál miért használsz eltérő formulát?

A 96:10 + 44% = 44%? Szerintem nem.

MACISAJT 2016.12.30. 17:21:32

A magam részéről egy csomó mindent kifogásolok, nyíltan is kritizálok a jelenlegi kormányzásból, például azonnal törölném a Várba költözést vagy a Sorsok Házát, ahogyan nagyobb befolyást biztosítanék Tarlósék fővárosának is.(nekem a Tarlós-Lázár meccsben az előbbi álláspontja az irányadó).

De. De ezt nem jelenti azt hogy bármi olyan mögé beállnék ami anarchiát, káoszt, extrém esetben kijevi polgárháborús állapotokat hozna, mindezt csak azért hogy azok akik hagyományosan mindig és mindent elkúrtak, valahogy újra a húsosfazékhoz közelítsenek.
Mert szépek a lózungok. De tegyük a kezünkre a szívünket: erről szól az egész.A valóság az hogy az agyonvert bal-és/vagy libák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni. Mindegy hogy kivel, simicskával, zazriveczel, sorossal, bárhogy és bárkivel.Ezért egy új Ukrajnáról és akár polgárháborúról/forradalomról álmodoznak.
Hogy aztán ők ugyanott, ugyanazt folytathassák mint a rendszerváltás előtt, vagy után, immár "demokratikusan".

Csakhogy az ország nagyobbik és józanabbik fele a stabilitásra vágyik.
Tisztában vannak/vagyunk hogy a múlt bűneinek köszönhetően olyan adósság- kötelezettség stb. csapdákban vergődött és nem kis részben még mindig vergődik az ország, hogy a gúzsban táncolás erre a megfelelő kifejezés.
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele hogy ebből az állapotból csak lépésről lépésre, nehezen lehet kikeveredni.(hol van már a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás, az EU-ban elsőként felvett IMF hitel vagy bármi, munkanélküliségtől inflációig, CDS mutatótól a hitelminősítői bóvliig? Sorban múlnak el, ahogyan a svájci frank hitelek.)
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele , az amelyik a stabilitásra vágyik hogy ezt Orbán és tömegtámogatottsága nélkül nem lehetett volna/lehetne megcsinálni.

Végül azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele, hogy az ellenfeleknek(na jó, ellenségeknek) csupán Orbán kinyírása a "programja". De hogy UTÁNA mi volna? Erről kuss van, vagy bokroslujasi "500 napot bírjunk ki" c. hagymázas rémálmok.
Marad hát a rendszer ellenségeinek a bojkott, a kivonulás, a hekkelés, a brüsszeli/washingtoni hazaárulás, a sípolás.
És kurvára nem értik hogy ezért a "teljesítményért" miért nem viszik őket a népek a vállukon vissza a parlamentbe.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 17:30:47

@MACISAJT: "a dicsőséges mszp-szdsz kétharmad"

Hát nemtom mennyire dicsőséges. Mindenesetre az orbán kétharmadánál annyival dicsőségesebb, hogy a pufajkés nem élt vele vissza kurva gusztustalanul.

Larry Silverstein 2016.12.30. 17:34:52

@MACISAJT: Egyértelmü hogy Mo. addig tud fejlődni, amíg nemzeti kormány van, nemzeti oligarchiával maga mögött. Ez így volt már a különböző királyi családok idején is, meg a Habsburgok idején is, meg a komcsik idején is.

Amíg nem basztunk oda a Habsburgoknak, nem vettek komolyan minket, amíg nem basztunk oda az oroszoknak, nem vettek komolyan minket. Anélkül nem lett volna itt legvidámabb barakk.

Amíg nem basztunk oda az EUnak, csak szívták ki a pénzt innen, most dől tőlük a pénz. Ahhoz sok ész nem kell h valaki beálljon a gazdagerősmüvelt külföld helytartójának mint a ballib oldal....

Larry Silverstein 2016.12.30. 17:35:38

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Akkor jó ha nem élt vele vissza. Ami ennél is jobb az az hogy meghalt.

Larry Silverstein 2016.12.30. 17:40:19

@Larry Silverstein: Az h a nemzeti kormányt fidesznek hívják-e az viszont tökmind1.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.30. 18:16:38

@Janossz:
Azért ne kapkodd el a kívánságaidat Hunvaldék nagyon készülnek visszatérni, és a szocik belső meccsén bőven labdába rúghatnak még ők is. Bár Molnár Gyula megválasztása után már ki tudja mi van még lejjebb

mno.hu/belfold/molnar-itelet-ugyesen-lepapiroztak-a-korrupciot-1227490

elemes 2016.12.30. 19:03:51

@ebella:

1. Én egy árva jó szót nem mondtam Orbánról. Putyin odavet neki két kedves szót és Orbán a lábai előtt hever... Riherongy. Félúton van a hazaáruló felé.

2. Pár hónapja KGBéla Lengyelországban találkozott egy ottani főnacionalista lengyellel, ennyi kellett csak (KGBéla nem túl okos, hamar lebuktak), a lengyel csóka azóta ül, merthogy ő is az oroszoknak dolgozott.

3. Én tudom, hogy a jobbikosok nehezen veszik tudomásul, de a politika pénzbe kerül. Nagyon sok pénzbe. A fidesz lop (kormányon könnyű), a szadesz éhenhalt, a szocik és az éhhalál szélén vannak -- a jobbik meg elfogadta az oroszok pénzét. Ahogy az összes nyugateurópai radikális párt.

elemes 2016.12.30. 19:06:21

@aleksz róz:

"hülyeség, pont leszarják az oroszok, jópofizik-e valaki a rabbival vagy nem"

Én sem igazán értem, hogy miért, de az oroszok hangsúlyt helyeznek arra, hogy az általuk finanszírozott szélsőjobbos pártok NE legyenek antiszemiták.

Janossz 2016.12.30. 19:20:31

@erőtlen emberi erőforrás: És ezeket miért címzed nekem?
Vagyok én a Hunvald, vagy a Molnár? Nem nagyon érdekelnek.
Teszik a dolgukat, ha jól, akkor sikerrel, ha nem, hát nem, a szívem akkor sem fog fájni értük.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 19:36:13

@Larry Silverstein: Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet, de Ukrajna azért van szarban, mert háborúban áll Oroszországgal.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 19:44:41

@Larry Silverstein: "nincs háború"

index.hu/24ora/?cimke=ukr%C3%A1n-orosz+h%C3%A1bor%C3%BA

Máskor ne olvass olyan sok hazug habonymédiát, mert így lemaradsz a valódi hírekről.

Larry Silverstein 2016.12.30. 19:57:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ennél arabtól többen halnak meg évente nyugaton, milyen háború ez?

De legyen. Legközelebb meggondolják, kibe kössenek bele az agresszor ukránok.

2016.12.30. 21:30:24

@elemes: hát ez így semmi... gyakorlatilag csak lövöldözöl a vakvilágba

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 21:48:55

@Larry Silverstein: "Legközelebb meggondolják, kibe kössenek bele az agresszor ukránok."

:))

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.30. 22:04:20

@elemes:
"a szadesz éhenhalt"

Én más halálnemre emlékszem, de fő hogy kipurcantak. Néha még a tűzben tartják némelyiküket egy-egy szolgálatra (ld. Haraszti Miklós dec.24-i cikke a New York Liesban) de a gazdáik már letettek róla hogy ők legyenek a helytartók

elemes 2016.12.31. 00:01:31

@Larry Silverstein:

na ez pont azt jelzi, hogy ha valakinek putyin a barátja, az meneküljön amíg lehet

elemes 2016.12.31. 00:06:10

@aleksz róz:

értelemszerű, hogy vagy nem vagyok titkosszolgálati ember, tehát nem tudhatok semmit, vagy titkosszolgálati ember vagyok tehát mindent tudok, viszont nem fogom leleplezni magam még egy frappáns válasz kedvéért sem. számodra nincs különbség.

conchita wurst 2016.12.31. 00:31:04

@elemes: mi lenne a szarkazmus?

előre tudható volt, hogy az orosz érdekeket bolygató soros ügynökök és az orosz érdekszférába hatoló amerikaiak ugyanazt okozzák az ukrán népnek, mint nekünk: munkanélküliség emelkedését állami vagyon ingyen adását sorosnak, 160 dolláros átlagfizetést 17% GDP csökkenést

Az ukrán nép asszisztált ehhez, vagy hüsségesküt fogadnak a medvének, vagy nyöghetik a rabigát - már megismerték a nyugatos liberális demokrata jólétet, most választhatnak

www.origo.hu/gazdasag/20161230-nagy-arat-fizet-ukrajna-az-allamcsod-elkeruleseert.html

elemes 2016.12.31. 00:58:39

@aleksz róz:

Orbán fanatizált hívei, és milliós táborról beszélünk, bármit csont nélkül beszopnak, amit a vezér mond. Vona Gábor is próbál ilyen fanatizált tábort kialakítani. Ha ezek közé tartozol, akkor nincs beszélnivalónk -- a gondolkodás terhét a vezérre rakod, a te részed a feltétlen bizalom és helyeslés.

Ha a gondolkodó kisebbséghez tartozol, akkor meg kell birkóznod az ellentmondásokkal a párt működtetésének bevételi és kiadási oldala között repedező szakadékkal, KGBéla ügyeivel, Vona Gábor oroszbarátságával, ingadozásával, hogy muzulmánbarát legyen (a zsidók ellen), vagy muzulmán-ellenes és zsidóbarát. Ez nagy munka, és nem tudom elvégezni helyetted.

Ha maradsz annál, hogy amit én írok, az rizsa, akkor persze nem kell gondolkodni.

elemes 2016.12.31. 01:01:41

@conchita wurst:

"mi lenne a szarkazmus"

azt írta, nincs háború. ehhez képest viszont van.

"előre tudható volt, hogy az orosz érdekeket bolygató soros ügynökök"

Stb stb. Mivel te magad egy orosz ügynök vagy, nincs igazán beszélnivalónk. én a saját véleményemet képviselem, te viszont pénzt kapsz azért, amit képviselsz, nem várom el tőled, hogy lemondj a napi megélhetésedről. Ahogy Lenin mondta: "csak egészség legyen, a többit megvesszük." Sztálin veled.

conchita wurst 2016.12.31. 01:06:35

@elemes: Nem hiszem h nagy bátorság kéne soros érdekeit képviselni, hiszen kivétel nélkül az összes európai médium ezt teszi, azt mondja amit te.

Ettől még nem Oroszország tette a határait amerikai támaszpontok mellé, és nem Oroszország tolakodott az amerikai érdekszférába, hanem.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.31. 01:16:24

@elemes: Gondolkodni sok mindenen kell. A fidesz-mszmpandco-jobbik trióból a fidesz a legkisebb rossz, ezen mondjuk nem kell gondolkodni.

De a 2x2/3 sok egy pártnak, elszáll az arc, stb. igy megfontolandó megosztani a szavazatot a demokratikus erők (fidesz-jobbik) között. Ha a fidesz annyira durván vezetni fog 2018 tavaszán, mint most, akkor ez lesz a legdemokratikusabb megoldás szvsz.

elemes 2016.12.31. 01:20:05

@conchita wurst:

konzerv szöveg, az ilyenekről lehet hamar észrevenni azokat, akik pénzért nyomják. szar meló, de ezt is meg kell csinálni valakinek.

elemes 2016.12.31. 01:21:41

@Parasztlengő az imperialistáknak:

Lehet, de ilyen taktikázásokba én nem megyek bele. azért jó egyszerű választópolgárnak lenni, mert nem kell a legkisebb rosszra szavaznom: bízhatom magam a lelkiismeretemre. Ha politikus lennék, ezt nem tehetném meg.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.31. 01:32:11

@elemes: 'azért jó egyszerű választópolgárnak lenni, mert nem kell a legkisebb rosszra szavaznom: bízhatom magam a lelkiismeretemre.'

- ennek nincs értelme
- nem kell szavaznod se, de ha már szavazol....nem a legkisebb rosszra akarsz? Mivan?

elemes 2016.12.31. 01:34:34

@Parasztlengő az imperialistáknak:

szerintem ennél világosabban nem lehet leírni :-)
ha politikus lennék, és a mindennapi helyezkedés lenne az életbenmaradás záloga, akkor kényszerülnék arra, hogy a legkisebb rosszat támogassam. magánemberként szavazhatok akár a nagyfülű kenguru pártra is. vagy semelyikre.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.31. 01:36:50

@elemes: Neked nyilván más a legkisebb rossz, mint másnak. De: abban mi a jó, hogy tudatosan nem a neked legkisebb rosszra (v. legjobbra, megfogalmazás kérdése) szavazol?

elemes 2016.12.31. 01:46:17

@Parasztlengő az imperialistáknak:

lelkiismeret. nem vállalok közösséget azzal, aki számomra vállalhatatlan -- pusztán azért, mert a több még rosszabb.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.31. 01:51:33

@elemes: 'nem vállalok közösséget azzal, aki számomra vállalhatatlan -- pusztán azért, mert a több még rosszabb.'

de akkor vagy nem szavazol, vagy a még rosszabbra szavazol

elemes 2016.12.31. 03:02:50

@Parasztlengő az imperialistáknak:

"vagy a még rosszabbra szavazol"

ja, itt értettem félre :)

ha szavazok, akkor nem a reális befutók közül a legkisebb rosszra, hanem arra, aki szerintem jó lenne. persze tudom, hogy nem lesz parlamenti párt, de ez nem zavar.

MACISAJT 2016.12.31. 06:53:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Mindenesetre az orbán kétharmadánál annyival dicsőségesebb, hogy a pufajkés nem élt vele vissza kurva gusztustalanul. "

De megváltozott ez a mese is...
Valójában a pufajkás és pártja már új alkotmányt is dolgozott ki vastagh pál révén, az más kérdés hogy összevesztek az szdsz-el és ekkor hozta horn a híres négyötödös szabályt, amit aztán "demokrácia" jeleként aposztrofálták, pedig csak avval takarózott.

Majdnem egy év is eltelt, hogy nem csináltak semmit. Szinte a brezsnyevi pangásban leledzett az ország. Akkor aztán beindultak,Bokrossal és csomagjával.
Ami gazdaságilag szart sem ért, nagy részét utóbb meg is semmisítette az alkotmánybíróság, de arra jó volt hogy tönkre vágja az országot.

Egy rendszerváltozás után hozott törvény értelmében az új hatalom tagjait át kellett világítani. Horn Gyula esetében is elhangzott a felhívás: mondjon le a múltja miatt. Mivel az, ha nem mond le a felszólítás ellenére, nem járt következménnyel, Horn Gyula közölte hogy NA ÉS!

Beindult a suchmannositás, az állami vagyon szétrablása. Az energiaszolgáltatók eladása sem verte ki a biztosítékot.
Önkormányzati szinten nagyüzemben folyt a tocsikolás.

Az orosz államadósság 990 millió dollár volt. Azt mondták az oroszok, hogy ezért a pénzért ők megépítik a négyes metrót. Nem fogadták el, mert akkor nem lehetett volna annyit ellopni, mint amennyit utána elloptak. Az orosz államadósság megtérült, de nem az országnak, hanem maszek kft-knek.

El lett kótyavetyélve az összes jól működő gyár. Az MDF idejében súlyos milliárdokért konszolidált bankok bagóért külföldi tulajdonba kerültek.Az ország szinte a teljes állami tulajdonát eladták, még a repülőteret is.

Kuncze belügyminiszter volt az aki kiállított Ausztráliába egy disszidens volt ávósnak egy igazolást arról, hogy az ávósok nem verték az embereket. Ennek alapján az ávós kiemelt nyugdíjat kapott.

Kósáné vezetésével eladták a tévéfrekvenciákat majd törvénytelenül átjátszották az egyiket az RTL-nek.

Ennyit a gusztustalanságaikról.

chrisred 2016.12.31. 07:41:24

@MACISAJT: Mi lenne, ha a konzisztencia hiányát nem erőszakkal pótolnád? Egészen pontosan ezt írtad:

"Az ország egyharmada(ballib közvélemény kutatók szerint is) Fideszre szavaz.(Egyharmada pedig soha nem ment el szavazni. A maradék egy harmad meg az összes resztli.)"

Aztán meg rögtön visszatáncolsz, amikor kiderül, hogy az állításod téves.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.31. 08:13:35

@MACISAJT: "Azt mondták az oroszok, hogy ezért a pénzért ők megépítik a négyes metrót."

Azt nem, de kifúrták violna az alagutat. Ahhoz képest, hogy mennyit profitált az ország az orosz államadósságból, ez egy meglehetősen jó üzlet lett volna.

"beindultak,Bokrossal és csomagjával.
Ami gazdaságilag szart sem ért"

A fasz bokros mekiment, hogy most levág mindenből 10%-ot, amit barom módjára végre is hajtott, ezzel megágyazva az elkövetkező tíz év gazdasági fellendülésének.

"Ennyit a gusztustalanságaikról."

Bazmeg, azt hittem, több volt. Na mindegy. Az orbán gusztustalanságai egy háborúésbéke méretű könyvben se férnének el.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.31. 08:17:27

@conchita wurst: Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet, de Ukrajna azért van szarban, mert háborúban áll Oroszországgal.

chrisred 2016.12.31. 08:44:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Bokros ugyanúgy a lakosság megsarcolásával érte el az állam és az uralkodó elit ideiglenes gazdasági stabilitását, mint a következő évezred eddigi neolib messiásai, Gyurcsány és Orbán. Csak akkoriban a privatizációs bevételekből, jelenleg meg az uniós felzárkóztatási pénzekből tömködték be a lyukakat, hogy fenntartsanak egy önmagában működésképtelen rendszert.

MACISAJT 2016.12.31. 10:54:12

kozvelemenykutatok.hu/
@chrisred: "Aztán meg rögtön visszatáncolsz, amikor kiderül, hogy az állításod téves. "

Táncolni sem tudok, vissza meg egyenesen kizárt.
Kiderült? Téves?
kozvelemenykutatok.hu/

Világos hogy az ország egyharmada(ballib közvélemény kutatók szerint is) Fideszre szavaz.(Egyharmada pedig soha nem ment el szavazni. A maradék egy harmad meg az összes resztli.)"

MACISAJT 2016.12.31. 10:58:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "A fasz bokros mekiment, hogy most levág mindenből 10%-ot, amit barom módjára végre is hajtott, ezzel megágyazva az elkövetkező tíz év gazdasági fellendülésének."

Ballib legendáriumok, más sem maradt nekik...
Soroljunk hát bokros lujas és az ő "nemzetmentő" programjáról pár tényt.

Pl. azt hogy valójában bokrost egy év ámokfutás után (kinevezték 1995 március 31-én , kirúgták 1996 április 1-én ) éppen saját párttársai rúgták ki, mert még számukra is vállalhatatlan volt.

Az általa elkezdett "csodát" meg egy másik híres szakember-"közgazdász" , bizonyos medgyessy péter /D209 nevű ember vette folytatta, előtte meg a "Reformszövetség" gazdasági program alkotója volt, bizonyos békesi lászló volt a pénzügyminiszter...

A bokros gazdasági modelljét pedig így fordíthatjuk le köznyelvre:" ha a beteg kezét lábát levágjuk, akkor megspórolhatjuk rajta a cipő és kesztyű költségeit"...

Valójában bokros és gazdasági csomagja önmagában szart sem ért,azt az Alkotmánybíróság azt amúgy is 25 (!)pontban semmisítette meg, a sokat emlegetett átmeneti gazdasági fellendülést pedig valójában az 1995/39 dekrétum, az un. "suchmannositás" tette lehetővé, ami közvagyon privatizációs módszerrel való tetemes elherdálását jelentette....

Ma is meg lehetne azt hozzátenni: BÁRCSAK AZ A KÖZVAGYON még meglenne...Csakhogy nincs.
Mert "ezek" repülőtértől Postabankig mindent eladtak...(már a párnagázt, vasúti teherszállitást és a széndioxidkvótát is.)

Szóval, ennyit elég is lenne tudni a bokros-csomagról.

Viszont én csak a mostani legendárium alkotóknak ajánlom.
Hogy keressék meg az 1994-es MSZP választási programjában az a részt amiben az ígérték, hatalomra kerülésük esetén egy ilyen csomaggal vágják majd agyon az országot..:P
Hátha csak elnéztem.

2016.12.31. 12:18:59

@elemes: fingod sincs, hogy hova tartozom, mi?
a nagyképű "okosvagyok" dumádat tartsd meg annak, aki kíváncsi rá
a politikai elemzést hagyd meg annak, aki ért hozzá..
.
személyeskedéssel fűszerezett, nagyívű, konkrétumokat kerülő szöveg, ez bizony rizsa

elemes 2016.12.31. 12:48:27

@aleksz róz:

fingom sincs, sőt, nem is érdekel :)
néha van kedven gondolkodásra sarkallani az emberket.
a többség persze idegenkedik tőle. minden jót!

chrisred 2016.12.31. 13:11:24

"Hogy keressék meg az 1994-es MSZP választási programjában az a részt amiben az ígérték, hatalomra kerülésük esetén egy ilyen csomaggal vágják majd agyon az országot..:P"

Pot ugyanabban a részében volt, mint a Fidesz 2010-es választási programjában a jövedelmek minimálbérre eső részének megadóztatása és az áfaemelés. :)

Balt 2017.01.10. 05:38:39

@MACISAJT: Tegyük hozzá: Torgyán léptette vissza a kisgazda jelölteket (habzó szájjal), Orbán csak annyit mondott előtte, hogy arra kéri a választókat, a Fidesz egyedül is megkapja a szükséges felhatalmazást.

Balt 2017.01.10. 07:11:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Török Gábor, 2014: ~ "Olyan választási rendszert még nem találtak ki sehol a világon, ahol ez a baloldal nyerni tudott volna".

@conchita wurst: "olimpiáról akkor még nem volt szó - bár ma is kicsi a realitása"

A "merjünk kicsik lenni" program után (emlékszünk, erre fel mondta Kövér többes szám első személyben a "köteles beszédet", a többit lásd Debreczeni Gyurcsánynál) jött a Budapesti Olimpiáért Mozgalom, olyan véletlenül sem fodeszeses potentátok kezdeményezésére, mint Szalay-Berzeviczy, Jaksity, Felcsúti, Straub, Kupa, Szilvásy, de ha jól rémlik, még Bajnai is ott sündörgött.
m.nemzetisport.hu/sportpolitika/20070206/2020_elott_nem_lesz_realis_a_budapesti_olimpia_megrendezese

Balt 2017.01.10. 07:16:05

@Jolka40: Viccelsz? A nyugdíjasok a (mindenkori) rendszer legnagyobb kedvezményezettjei. Elég baj az, hogy 2002-ben pontosan megtanulta a Fidesz: "nyugdíjasokat márpedig nem baszogatunk!"

Balt 2017.01.10. 09:03:15

@erőtlen emberi erőforrás: Na az a Haraszti-cikk nem semmi, főként, hogy már tavasszal szorgalmazta a Jobbikkal való összefogást:
www.atv.hu/belfold/20160528-haraszti-egyutt-kell-mukodnie-a-baloldalnak-a-jobbikkal/hirkereso

Gyk.: nem a dunaharaszti jobbikkal. Ezt azért szívesesen bekommenteltem volna a NYT cikk alá, ha lehetne... :))

Balt 2017.01.10. 09:12:25

@elemes: Az oroszokhoz:
reflektor.blog.hu/2017/01/07/mire_jo_a_provokacio

@Parasztlengő az imperialistáknak: Nem lehetetlen, hogy a Jobbikkal a "még nagyobb böszmefogást" erősítenéd, ha nem is 2018-ra, akár későbbre. Ha ilyesmiben gondolkodsz, inkább az LMP tűnik következetesnek, és ők a határon billegnek, tuti önállóan. De én nem osztom meg a szavazatomat.

Jolka40 2017.01.10. 09:34:16

@Balt: Naná. Kicsit sokan vagyunk minden kormány számára. Ráadásul a zömünk még nincs elhülyülve.

elemes 2017.01.10. 11:51:35

@Balt:

elolvastam, végletesen elfogult és emiatt csak a szívének kedves tényeket veszi észre.
süti beállítások módosítása