B1 blogcsalád



„Európát megtámadták” – háborús uszítást nyom az álszakértő a közmédián

2016. december 27. - Mr Flynn Rider

Földi Lászlót folyamatosan „szakértőként” aposztrofálja a közmédia, pedig már többször bebizonyosodott, hogy hülyeségeket beszél. Amikor éppen nincs semmi különösebb üzennivalója a Fidesznek, akkor beküldik a „szakértőjüket”, aki minden adásban leszögezi: Európát megtámadták a menekültek.  

menekult.jpg

 

Földi Lászlót nem zavarja, hogy ezzel a dumával egy szintre kerül Toroczkai Lászlóval, aki páni félelemében a menekültektől és a melegektől mindkettőt betiltotta a falujában. Szóval, Földi László a szélsőjobbos retorikát húzza elő minden egyes propagandaműsorban a „közszolgálati médiában”. De még mi ezért fizetünk is. Évi nyolcvan milliárdot.

Korábban megírtunk már mindent a Defend- és Nyírfa-ügyben híressé vált volt hírszerzőről, akit most a propaganda „szakértőnek” próbál beállítani. Sajnos, Földi Lászlót a saját szavai leplezik be. Kiderült például, hogy

  1. fogalma sincs a történelemről;
  2. lenézi a nőket;
  3. olyan szinten biztonságpolitikai szakértő, mint a Lehel téren sorban álló nyugdíjas nénikék. Vagyis: pontosan ugyanazokat a mondatokat mondja, amit ezek a nénikék hallani szeretnének.

Nem is lenne ezzel semmi gond, ha Földi László mindezt valamelyik marginális tévécsatorna késő éjjeli műsorában fejtené ki, ahol körberöhögnék, vagy néhány jól irányzott újságírói kérdéssel kizökkentenék a háborús uszításból.

De Földit a közmédia műsoraiba hívják be, átlag kéthavonta, ahol ugyanazokat a hülyeségeket mondja el, mint két hónappal korábban: 

  • Európát meg kell védeni a zombiként beözönlő menekülthordáktól;
  • Európa háborúban áll a zombihordákkal;
  • nyilvánvaló, hogy nincs válasz arra a stratégiai kihívásra, hogy Európát megtámadták;
  • a NATO nem védi meg Európát, bezzeg Magyarország igen (két hónapja még Merkel volt az aktuális főgonosz, most éppen a NATO)
  • sőt, maga a NATO gerjeszti azokat a folyamatokat - például Afganisztánban és Irakban -, amelyekkel létrehozza az ellenségeket, az al-Kaida és az Iszlám Állam formájában.

Az ellenség tehát mindenhol ott van, éberség, elvtársak! A NATO is ellenség, a menekült-zombihordák is ellenség, de Magyarország kitart.

Nem hiába írta Radnóti: lángoktól ölelt kis ország vagyunk.

A leggusztustalanabb mégis az egészben az, hogy Földi olyan emberek ellen uszít, akiknek a hazájában tényleg háború van (nem úgy, mint Európában!). Ezek olyan emberek, akik a háború ellen menekülnek és gyakorta a menekülés, vagy a halál között kell választaniuk. 

Földit nem zavarja, hogy soha ennyire kevés terrorcselekmény nem történt Európában, mint az utóbbi 40 évben. (Lásd az adatokat itt.)  (Még úgy is, hogy idén valóban sok támadás történt az előző évekhez képest – de ne felejtsük el, hogy a menekülteket mind terroristának bélyegezni felér azzal, hogy az összes fideszest lehülyézik.) 

Ismerős valahonnan ez a duma, a hősént védekező Magyarország, mindenhol ellenség, gyenge Európa, gyenge NATO? Nem, nem a Tanú című filmet látja: karácsony előtt egy nappal pont ugyanezt nyilatkozta Orbán Viktor, kb. hasonló szavakat is használt. (Szépen kis is figurázták azt az interjút.) Valószínűleg ugyanazok írták mindkét nemes férfiúnak a mondanivalóját. 

 

Borítékolható, hogy Földi Lászlót két hónap múlva megint föl fogják hívni, megint a kezébe adják ugyanazt a dumát, ő pedig két hónap múlva megint fel fogja olvasni ugyanazt a háborús uszítást a közmédia valamelyik propagandaműsorában. Egy átlagos tévénézőnek hétszer kell elmondani ugyanazt, mire megjegyzi.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2112075805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pamut 2016.12.28. 13:32:12

Földi csak Orbán egyik csicskása, személye jelentéktelen, ő csak egy kis fogaskerekecske abban a hatalmas gépezeteben, amit Orbán építtetett és működtet ma is folyamatosan, és amely nem más mint egy hatalmas magyarellenes pszichoterror-gépezet.

Orbán magyarellenes pszicho-terrorjának a célja: félelembe kergetni, uszítani, rettegtetni a magyarokat. És ha ez sikerül neki - és félig már sikerült is - akkor azokkal akiknél elérte hogy rettegjenek, azokkal azt csinál amit akar. Aki fél, azon már röhögve uralkodik.

Nincs ebben semmi, de semmi új: pontról pontra követi a náci receptet a tömegek manipulálására. Orbán pontról-pontra végrehajtja a Göbbelsz-hadműveletet a magyarok ellen.

Ahogy maguk a nácik be is valloták:
"Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani ... Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik." - Hermann Göring

martineden 2016.12.28. 13:37:06

,, soha ennyire kevés terrorcselekmény nem történt Európában, mint az utóbbi 40 évben. (Lásd az adatokat itt.) " es ez mar nem mehetett igy tovabb, gyorsan importalni kellett jo par terroristat, ugye?

,,(Még úgy is, hogy idén valóban sok támadás történt az előző évekhez képest – de ne felejtsük el, hogy a menekülteket mind terroristának bélyegezni felér azzal, hogy az összes fideszest lehülyézik.) "...mert, nem mind az?

Versenycsiga 2016.12.28. 13:42:29

Ismét egy idióta poszt.
Függetlenül Földitől: sokkal több terrorcselekmény lehetett volna Európában, csak éppen többségüket - szerencsére - lefülelte az elhárítás. Esetleg azokat is számold bele a statisztikádba.
Aztán meg felesleges már jönni ezzel a szegény menekült dumával. A legutóbbi sikeres terrorista éppen Tunéziából menekült ide, mert ugye ott pont háború van. Meg Szomáliában is, meg Marokkóban is.
Leegyszerűsítem, hogy megértsd: válogassátok szét őket, aztán aki be tud illeszkedni, az maradhat. Nyomorékok.

Kegyetlen 2016.12.28. 13:45:01

Földi Lászlóhoz hasonló színvonalú a cikk.

tede 2016.12.28. 13:53:38

@Versenycsiga: kicsit szalonképesebben ugye az a gond, hogy beözönlenek olyan emberek, akikről fogalma nincs a befogadó országnak, hogy kicsodák, sőt a nevük se biztos, de még az életkoruk sem.

Akármennyire is háború van (bár ez is kérdés, hogy miért kell egy háború elől sok ezer kilómétert menekülni és ezt a törekvést támogatni), de ez nem lehet elégséges ok arra, hogy szó szerint bárki bejöhessen egy országba.

Egyszerűen annyi menekültet szabadna befogadni, amennyit a hatóságok át tudnak normálisan világítani és a legkisebb gyanú esetén visszafordítani őket.

A liberálisok ezt nem értik meg. Talán úgy jobban megértenék, hogy fogadjanak be a saját lakásukba egy véletlenszerűen kiválasztott menekültet (akit nem ők választanak, hanem tényleg véletlenszerűen) és akkor legyen nagy pofájuk. A legtöbb liberálisak csak a pofája nagy, de saját bőrén egyáltalán nem érzi ennek helyzetnek a problémáit.

fideszes Bróker kormány 2016.12.28. 14:00:28

Azért elég szar életük van ezeknek a segghülyének született fidióta udvari népségnek: időnként mindig ki kell dugniuk a pofájukat a közéletbe, hogy hüségesküt tegyenek a felcsúti parasztgazdijuknak, azaz orbán mocskos világához szállítaniuk kell az egybevágó nyilatkozatokat, értékeléseket, lejárató riportokat, stb.

Arra nem gondolnak ezek a genetikai alattvalók, hogy egy napon az orbán diktatúra pont úgy be fog bukni mint Janukovics elvtárs hatalma és akkor majd hogy fognak kinézni a számokérésnél, az újraértékelésnél, na meg hogy a gyerekeik pofája hogy fog égni, amikor majd már kissé felnőttebb fejjel olvasni, hallani fogják apuci degenerált pályafutását egy szégyenteljes, a magyar történelem alja rendszerben.

Versenycsiga 2016.12.28. 14:03:38

@tede: igen, korábban megfogalmaztam már én is ilyen szépen, de akkor se értették meg. Lehet, neked több szerencséd lesz.

halaloszto 2016.12.28. 14:05:13

ez az az földi, aki az egy-másért alapítványos lopós csalós csempészős bulit is tolta? nem hittem volna hogy lesz ahol szóbaállnak még vele.

Versenycsiga 2016.12.28. 14:05:57

@halaloszto: az Földesi-Szabó volt, nem?

orbitalpiktor 2016.12.28. 14:06:32

@tede:
Nektek fizetnek azért, hogy ilyen egyszerűek legyetek...?

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.12.28. 14:23:41

@tede:

te se tudsz többet az M1 felmondásánál. Mondd már meg, kik azok a liberális kormányok Európában? Akik ráadásul korlát nélkül akarnak menekülteket, ráadásul még importálni is akarják őket? Megmondom, hogy még ma megtudd a választ: senki.

Már csak azért sem, mert a liberálisok nincsenek is hatalmon Európában (csak Orbán testvérpártjai, többek közt), menekülteket senki nem akar importálni max. csak elbírálni, és ami a legfőbb, annyit se tudsz, hogy a menekülteket nem lehet előre megszürni hogy mennyien jöjjenek, az kér menedékjogot, aki akar. Legfeljebb majd elutasítják őket, ahogy ez most is már nagyban folyik és vége az európai karriernek.
Miközben titeket azzal etetnek nap mint nap, hogy aki menekültként jön, az már maradhat is. Ezt csak azért mondják hogy minden nap meglegyenek a dühkitöréseitek meg fossatok éjjel-nappal.

morpho 2016.12.28. 14:25:25

@martineden: @Versenycsiga: @tede:

Ti tulajdonképpen kiért aggódtok ilyen rendületlenül? Németországért? A gaz Brüsszelért? Esetleg Párizsért? Ez bizony dicséretes dolog. Ezzel szemben Magyarországra nem jött senki, nem is akart jönni senki és nem követtek el terrorcselekményeket. Egy robbantás volt, de azt is egy elmeroggyant magyar csinálta. Az meg, hogy a németek hogyan viszonyulnak a kérdéshez, legyen az ő gondjuk. Nektek pont annyi közötök van hozzá, mint Orbánnak, vagy Földinek.

Jut eszembe Földi. Az milyen hírszerző, aki lebukik? Szar. Az milyen szakértő, aki hazudozik? Csinált ez az ember életében bármit is jól?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 14:25:53

"a menekülteket mind terroristának bélyegezni felér azzal, hogy az összes fideszest lehülyézik."

Egyáltalán nem. A menekültek között elvétve bújnak meg teroroisták,a fideszesek viszont egyől-egyig mind hülyék.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 14:28:57

@martineden: "az összes fideszest lehülyézik.) "...mert, nem mind az?"

De. Mind az.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.28. 14:36:16

Megint sikerült találni a külön e célra gyártott libsi archívumban egy képet, ahol szegény menekült nők szegény kisgyerekekkel zokogtatják meg az érző szívet. Valójában már mindenki tudja, hogy a beözönlő horda 80%-ban egyedülálló fiatal férfiakból áll

Valami új manipulációt kéne kitalálni, mert ez már uncsi

Versenycsiga 2016.12.28. 14:38:34

@morpho: Wow. :) gyorsan sikerült magyaroznod is egyet...:)
"Az meg, hogy a németek hogyan viszonyulnak a kérdéshez, legyen az ő gondjuk. Nektek pont annyi közötök van hozzá, mint Orbánnak, vagy Földinek."
Hát ez is egyfajta magyarázat, bárcekég gyengére sikerült. Valójában annyi közünk van hozzá, hogy az általad foggal-körömmel védett merkeli migránspolitika az egész EU jövőjére kihat és tudomásom szerint mi is az EU tagjai vagyunk.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.28. 14:41:28

@morpho:
És ti meg kiért aggódtok?

A győzedelmes libsi eszme által boldoggá tett irakiakért, afgánokért, szíriaiakért, líbiaiakért, eritreaiakért? Hiszen ők mind fel lettek szabadítva a szülőföldjükön az önkényuralom alól, miért is akarnak akkor Európába jönni?

ZX 2016.12.28. 14:47:40

@erőtlen emberi erőforrás: Valószínűleg pont ugyanazért, amiért egy csomó európai elhúzott az USA-ba a jobb élet reményében, vagy mint azok a magyarok akik most is külföldön melóznak. Észak-Koreán kívül tán nincs is még egy olyan ország, ahonnan ne mennének vagy ahova ne mennének mások dolgozni. Az meg ugye nem játszik, hogy nekünk lehet mások meg kushadjanak.

new_boy_on_the_block 2016.12.28. 14:47:53

Bagoly írja verébnek.. Ökörség a cikk.

pamut 2016.12.28. 14:51:46

Amúgy az orbáni uszítás és félelemkeltés kiváló a folyamatos kényszeres lopásaikról való terelésnek is.

Fideszes kollaboránsok, meséljek csak az elmúlt egy hét (milliárdos) fideszlopásairól, vagy inkább menekültök vissza a cenzúrázott szennysajtótokba olvasni a nektek tetsző hazugságokat?

Oké, költői kérdés, volt, tudom hogy nem vagytok hajlandóak szembesülni a maffiátok rablásaival :)

morpho 2016.12.28. 15:09:05

@erőtlen emberi erőforrás:
80%-ban egyedül álló fiatal férfiak? Tetszene mi? Te kis huncut...

@Versenycsiga: A "bárcekég" szerintem hátratokány zsigeres, de nem számottevő. Ámde Németországban 4 millió muzulmán (török) él évtizedek óta, úgyhogy ideje elkezdeni aggódni!

morpho 2016.12.28. 15:11:02

@erőtlen emberi erőforrás:
"És ti meg kiért aggódtok?"
Kedves a királyi többes, de nem ragaszkodom hozzá. Természetesen érted aggódom a leginkább!

conchita wurst 2016.12.28. 15:17:50

Én tökre egyetértek az európai baloldallal, hogy folytatni kell a migrisimogatást a vásári kamionozás és a karácsonyi migrigyújtogatás után is, sőt magasabb fokozatba kell kapcsolni.

Én már jövőre kőkemény jobbos rendpárti kormányt szeretnék mindenhol európában, tehát csak így tovább, ne lankadjatok!

na4 2016.12.28. 15:19:30

Öreg költözz Molenbeek-be, vagy egy no-go zónába, aztán majd megtapasztalod, hogy kiknek a seggét nyalod. Ha téged kaszáltak volna el Berlinben dec.19-én, vagy Nizzában, akkor nem így beszélnél.

ogli dzsí 2016.12.28. 15:21:10

a kamionos arab nem volt szír, viszont korábban éveket ült, de szabadon mozgott, holott a menekültkérelmét elutasították....

a 6 karácsonyi gyújtogató tinimigri pedig többnyire szír volt, mind büntetett előéletü, priuszos, de ők még vártak a menekültkérelem elbírálására....mivan?

A németek teljesen hülyék megérdemlik a holokausztjukat.

morpho 2016.12.28. 15:24:47

@ogli dzsí:

Te figyu! A bolgár gyerekkel, aki lerúgta a német nőt a lépcsőn, azzal mizu?

ZX 2016.12.28. 15:31:11

@conchita wurst: Attól, hogy valaki nem egy szar szemét szaralak és nem fütyül és hazudik, még nem migránssimogató. Ti viszont csodálatosan játszotok a terroristák kottájából. Csak így tovább, 2 VH után a "jobboldal" csak összehozza nekünk a harmadikat is. Annyi kell, hogy fegyverrel kezdjétek a kiebrudalást, aztán jön a válasz amira újra válaszolhattok és így tovább....

Zsuzsi25 2016.12.28. 15:34:42

"Európát megtámadták a menekültek. "
Nem! Illegalis hataratlepok tamadtak meg. Nevezzuk mar neven a dolgokat! Egyebkent pedig par doglott arab gyerek sokat lenditene elrettenteskeplen. Nem kellene kihalaszni oket a tengerbol, es nem indulnanak el europa fele. Az a szakadt gumicsonak, meg el sem hagyta afrikat de mar veszjelzest adnak le h mentsek ki oket.

@pamut: menj el egy no go zonaba lakni (utana ujra targyaljuk ezt a kerdeskort) ha a te csaladodat meszaroljak le berlinben akkor is igy velekednel?

@morpho: Oke! De akkor ne akarjon Nemetorszavlg a nyakunba tenni dögöket! Azt csinalnak amit akarnak! Leszarom! De amikor makd rajonnek, hogy talan mrgiscsak ennek a hulye orbannak volt igaza, ne alarja a nyakunkba kurni az illegalis hataratlepoket. Es ne akarjon kvotaval baszogatni minket.
Ui: azert mert valaki.normalisan gondolkodik, es latja a kozelgo veszelyt, meg nem feltetlen fideszes.

ogli dzsí 2016.12.28. 15:38:29

@morpho: azzal nem lehet mit csinálni, amíg Bulgária EU tag. Aki nem EU állampolgár azt nem kötelező beengedni...

ZX 2016.12.28. 15:45:18

"ÁDÁM
Ím, nagy Isten,
Tekints le és pirulj, mi nyomorult,
Akit remeknek alkotál, az ember!

AZ ESZKIMÓ
Nagyon haragszik társad, éhes ő is?

LUCIFER
Sőt, mert nem éhes, épp azért haragszik.

ÁDÁM
Mi helytelen faragsz rosz élceket!

LUCIFER
Igazság az, nem élc. Okoskodásod
A jóllakotté, míg itt társadé
Éhes gyomornak filozófiája.
Okokkal egymást meg nem győzitek,
De egyetérttek rögtön, hogyha te
Kiéhezél, vagy ő majd jóllakott."

pamut 2016.12.28. 15:48:02

@Zsuzsi25:
Oké, mutass már nekem egy no-go zónat :D Ja, hogy ezt a hazugságot beszoptad, tövig? :D Pont ez a céljuk, pont erről beszéltem! Úgy vagy széthülyítve ahogy azt kell! Röhögve bassza át a fejedet Viktor!

Ja és főleg Magyarországon mutass egyet! Már ne a parlamentben, ahonnan ki van tiltva a maffiakormány által még a sajtó is, hanem úgy általában.....

Ja, a legújabb milliárdos fideszbűnözésekről hallottál, vagy inkább te is terelni akarsz azokról?

ZX 2016.12.28. 16:03:15

@Zsuzsi25: Voltál mostanában Berlinben? Én igen, úgyhogy ne akarj meggyőzni mennyire biztonságos. Egyáltalán nem vagy kevésbé biztonságban mint mondjuk Bp-en.
Magyarországon átlag 130 szándékos emberölés van évente. Ezek szerint bennünket félázsiai magyarokat is vissza kellene toloncolni az Urálig? Vagy az nem számít mert magunkat irtjuk? :P

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 16:07:22

@Zsuzsi25: "Illegalis hataratlepok tamadtak meg."

Tudod, mit jelent, "megtámadni"? Mikor 3 orosz tankhadosztály megtámad, na az. Rajtunk áll, akarunk-e gazdasági bevándorlót beengedni, illetve tőlünk függ a menekültkérelmek elbírálása. Mi ebben a támadás?

2016.12.28. 16:08:26

szóval aki olyat mond, ami tetszik nekünk, az szakértő, aki olyat mond, ami nem tetszik nekünk az álszakértő, világos a ballib gondolatmenet

2016.12.28. 16:09:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
ti balliberálisok viszont olyan okosak vagytok, hogy még a valóság se zavar meg titeket

morph on deer 2016.12.28. 16:12:10

@Zsuzsi25:
"Es ne akarjon kvotaval baszogatni minket."

Felesleges aggódnia kedves Zsuzsi, a szövegét olvasva se kvótával, se anélkül, sem bármi mással nem kerül sor ilyesmire egyhamar...
Hacsak nem az a "80% egyedülálló fiatal férfi" nem győzhető meg valahogyan...

króm nickel 2016.12.28. 16:18:46

A magyar választópolgárok többsége rasszista. Minden bevándorlóellenes intézkedés szavazatokat szerez. Aki ezt nem látja be, az a politikában reménytelenül amatőr.

Zsuzsi25 2016.12.28. 16:19:15

@ZX: dehigynem szamit. De kell nekunk meg tobb? Nem eleg ami van?

@pamut: Fogd mar fel te hulye kreten, hogy NEM VAGYOK FIDESZES!!! Nem a fidesz miatt gondolom azt amit! - Viszont a hoozad hasonlo megtevelyedett,,vilagot egyaltalan nem latott hulyek miatt vegtere is akar hasznos is lehetett (volna) a kampany.

Tobben irták:Molenbeek. Anglia:Tawer hamlets. A kulfoldi lapok is beszoptak tovig orban kampanyat?

morpho 2016.12.28. 16:23:53

@Zsuzsi25:
"Oke! De akkor ne akarjon Nemetorszavlg a nyakunba tenni dögöket!"

Bár nem szoktam nácikra reagálni, most kivételt teszek. Németország senkit nem akar a nyakunkba tenni. Ez így érthető? Továbbá, te állítod magadról, hogy normálisan gondolkodsz és látod a közelgő veszélyt. Én meg azt állítom rólad, hogy egy rendkívül ostoba náci vagy, aki az egész menekülthelyzetből nem ért semmit, csak az ócska sztereotípiáit puffogtatja és gyengén bútorozott agyából egy bűzölgő szarkupac bontakozik ki. Kétségkívül hozzájárult ehhez az orbáni/habonyi kormánypropaganda, de ez nem ment fel téged.

ZX 2016.12.28. 16:25:54

@Zsuzsi25: Szerintem senki nincs abban a helyzetben, hogy előre megítélhessen másokat. Mitől vagy olyan biztos, hogy ha kitiltasz 1000 embert akkor lesz közte 2 terrorista meg 3 olyan ember aki megmenti valaki életét?

pamut 2016.12.28. 16:26:29

@Zsuzsi25: ja persze, mert akkor jobbikos vagy, mert az annyira más! :D Molenbeek nem nogo zóna, magyarok is laknak ott akik hasukat fogják a röhögéstől hogy ők hogy nogo zónában élnének. egyéb hülyeség?

ja és ha nem vagy fideszes miért is nem érdekel a fideszbűnüzés? :)

morpho 2016.12.28. 16:26:40

@ogli dzsí:
"azzal nem lehet mit csinálni, amíg Bulgária EU tag. Aki nem EU állampolgár azt nem kötelező beengedni..."
Világos beszéd. Ha eu tag, akkor simán lehet bűnöző, nincs mit tenni. Ha meg nem az, akkor a németek megérdemlik a holokausztjukat.
Szórakoztatóan hülye vagy te, és ez most dicséret volt.

kheiron 2016.12.28. 16:27:49

@morpho:

"Németország senkit nem akar a nyakunkba tenni."

Lószart nem. Hallottál már a németek által szorgalmazott menekült-kvótarendszerről?

ZX 2016.12.28. 16:29:32

@kheiron: És tudod is, hogy az mit jelent? Mert szerintem fingod sincs róla.

morpho 2016.12.28. 16:29:59

@kheiron:

Hallottam. Orbánék hazudoznak róla, miközben már rég lekerült a napirendről. Korábban is csak elméletben létezett. Egyébként a magyarok egy népszavazáson a kvóta rendszer mellett tették le a voksukat. Csak mondom.

kheiron 2016.12.28. 16:33:51

@pamut:

Ja, itt vannak neked a beilleszkedett, európai értékeket magukénak valló arabok:

www.telegraph.co.uk/news/2016/12/17/french-bar-tells-women-isnt-paris-men/

kheiron 2016.12.28. 16:35:00

@ZX: @morpho:

Nem, nem került le a napirendről, csak épp most csend van róla.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.28. 16:39:45

@ogli dzsí: Arra célzott, hogy ahülye fideszesek a nőt lerúgót is vadul migráncsozták... míg ki nem derült hogy bolgár. Azóta pedig nagy kuss van a témában. Ilyen a fideszesek fajtája.

ZX 2016.12.28. 16:47:44

@kheiron: Csak annyit jelent, hogy a menedékkérelem vizsgálatot osztják szét, vagyis ha valaki nem kap menekült státuszt akkor haza lehet küldeni.

bakkermann 2016.12.28. 16:47:46

Saját magadra (saját hülyeségedre) hivatkozol...mint hiteles forrás...nagyon béna.
Majd pont te fogod megmondani, hogy ki a hiteles szakértő...

ZX 2016.12.28. 16:49:17

@Zsákos Dildo: Arról nem beszélve, hogy az összes pakisztáni menekültet felkötötték volna sebtiben amikor kiderült, hogy a berlini gázoló valójában tunéziai.

pamut 2016.12.28. 16:52:05

@kheiron: ki mondta hogy mindenik beilleszkedik? ennyire gagyi vagy?

Sir Galahad 2016.12.28. 16:52:47

@ZX: Igazad van. Ha megtámadnak, nem szabad visszatámadni. Akkor nem lesz háború. Mondjuk mi sem leszünk, mert leölnek minket, mint a birkákat, de az nem baj. Az a lényeg, hogy aki le akar szúrni, fel akar robbantani, gyújtani minket, vagy kamionnal kitaposni a belünket, annak haja szála se görbüljön, sőt, még adjunk is neki szállást, ételt-italt, pénzt.

Most komolyan: szerinted a verekedés is úgy kezdődik, hogy valaki visszaüt? És azt nem kéne? És az a probléma, hogy miért ütött vissza?

ZX 2016.12.28. 16:55:35

@Sir Galahad: Az a legnagyobb probléma, hogy egy óvodás szintjén akarjátok kezelni a problémát.

Sir Galahad 2016.12.28. 16:58:51

@ZX: Értem. A migránshorda dúlása, a közéjük vegyült terroristák merényletei, satöbbi az mind oké, az a probléma, hogy vannak, akik szeretnének ez ellen fellépni. Ez is egy felfogás. Úgy kerek a világ, hogy annak is lehet véleménye, aki nem a valóságból indul ki - ez is hozzátartozik a szólásszabadsághoz. Egészségedre.

ZX 2016.12.28. 17:01:21

@Sir Galahad: A szüleid ugye vertek, ahelyett, hogy elmagyarázták volna mit kellene csinálnod? Mert akkor értem miért ilyen a problémakezelési módszered.

jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak 2016.12.28. 17:04:55

@pamut: Nagyon elemedben vagy újra te pöts. Ezek szerint kiheverted már Killary mami frenetikus vereségét. :))

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.12.28. 17:07:11

@erőtlen emberi erőforrás: @Zsuzsi25: @kheiron: @aleksz róz:

mi van betanított fidióta majmok, csak tán nem eltitkolta előletek Takonyárpi a december végi felmérést, miszerint:

1. A németek döntő többsége szerint semmi kapcsolat nincs a migráció és a berlini terrortámadás között

2. Merkel illetve a CDU népszerüsége újra 38%, ami csak 1% pontal marad el a tavaly januári csúcs 39%-tól.

Hát ez van ti Európa ellen szabadságharcot folytató, de azért Európáért húde aggódó fidióta tudathasadásos majmok, janu´ár 1-jétvl új internet harcos útmtatót kell kérni Simonka-Habony elvtársaktól, mert az eddigi böffeneteiket az Európai tények félkézből lesöpörték.

martineden 2016.12.28. 17:08:29

@ZX: ,,Magyarországon átlag 130 szándékos emberölés van évente. Ezek szerint bennünket félázsiai magyarokat is vissza kellene toloncolni az Urálig? Vagy az nem számít mert magunkat irtjuk? :P"...Ne haragudj de ez hulye erv.Mondok egy peldat, hogy ertsed.Ha egy heten otszor megdugod az asszonyt,neked nem szamit, ha a szomszedod is megdugja ketszer? Na ugye?Egyebkent en liberalisnak tartom magam , de az nem egyenlo a hulyeseggel . Felolem azt csinal mindenki amit akar, ha a torvenyeket betarja es nem akar nekem kart okozni, de mit lehet varni az olyanoktol, akik 6 eves koruktol azt tanuljak,hogy en alsobbrendu vagyok ,mert nem azt a hitet vallom amit ok?Masreszrol en mehetek iratok nelkul az U.S.A.-ba?Vagy ok johetnek ide?Pedig en elfogadom a vendeglato orszag szabalyait.

Chris Lamb 2016.12.28. 17:12:39

No.1.Európát megtámadták a menekültek. Ezek NEM menekültek hanem koszos muszlim,nigger bepofátlankodók. Én meg egy mocskos náci. (tudom) No.2.Európát meg kell védeni a zombiként beözönlő menekülthordáktól. Igen ha KELL fegyverekkel. Ugyanis az nem megoldás hogy az összes alja nép ide zúduljon Afrikából,Ázsiából. Mocskos náci vagyok 2. No.3. Európa háborúban áll a zombihordákkal; Még nem de ha továbbra is özönlik a sáska had előfordulhat. Az a kérdés mikor durran el az emberek agya azon országokban akiket a sáska invázió érint. No.4. A NATO nem védi meg Európát, bezzeg Magyarország igen (két hónapja még Merkel volt az aktuális főgonosz, most éppen a NATO) Az tuti ha össze akasztanánk a bajuszunkat az orosz macival a NATO úgy benne hagyna a szószban mint a sicc. :( Minket és a Kelet Európai államokat elsőként dobnának oda hogy addig a saját bőrüket mentsék. De ez sem lenne elég mert az oroszok simán bedarálnák az egész NATO-t. Az nem tűnt fel senkinek,hogy mióta Trump vezetésével új szelek fújnak az USA felől a NATO már békülékenyebb az oroszokkal? ÚJ szelek = Nem tartjuk annyira a hátunkat európai szövetségesünkért ha bajba kerülnek. Magyarország meg csak saját magát védje,ha a nyugat szeretne elsüllyedni a saját hínárjában akkor nosza. Úgyis mindig megszívtuk amikor európát védtük. Merkel meg agyhalott a NATO meg impotensek gyülekezete. No.5. Sőt, maga a NATO gerjeszti azokat a folyamatokat - például Afganisztánban és Irakban -, amelyekkel létrehozza az ellenségeket, az al-Kaida és az Iszlám Állam formájában. Ha nem is a NATO inkább az USA azzal hogy a világ csendőrét játszva diktátorokat buktatott meg a Közel Keleten. Amivel csak annyi "pici" probléma volt,hogy ezzel sokkal nagyobb bajt idézett elő. :( LSD IÁ. No.6. A leggusztustalanabb mégis az egészben az, hogy Földi olyan emberek ellen uszít, akiknek a hazájában tényleg háború van (nem úgy, mint Európában!). Ez nem jelenti azt hogy Európába kell pofátlankodni. No.7. Ezek olyan emberek, akik a háború ellen menekülnek és gyakorta a menekülés, vagy a halál között kell választaniuk. Akkor meneküljenek a szomszédi testvér országokba és NE ide. És mivel megtapasztalható volt mennyire erőszakosak és pofátlanok a "menekültek" ezért nekik nem az Európába való menekülés jár.

martineden 2016.12.28. 17:18:14

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: ,, A németek döntő többsége szerint semmi kapcsolat nincs a migráció és a berlini terrortámadás között"....Igen, a szar is finom, sok millo legy nem tevedhet. Masreszt, vard meg majd a valasztasi eredmenyeket,hogy mi lesz.Harmadszor pedig, aki egy kicsit ismeri a tortenelmet es az iszlamot, annak eleve fentartassal kell fogadni ezt az emberaradatot.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.28. 17:19:05

@Sir Galahad: Úgy látszik, nem világos. Pont ezt írta a csávó. Leírja, hogy aki nem acsarkodik általánosítva minden menekültre, az még nem migráncssimogató. Erre te leírod ezt? Baj van a felfogóképességeddel? Mondjuk én is szoktam általánosítani, ez igaz: pl minden hithű fideszes hülye, szoktam mondani. De mondjuk ez jobban igaz, mint hogy minden menekült terrorista.

midnight coder 2016.12.28. 17:20:28

"A leggusztustalanabb mégis az egészben az, hogy Földi olyan emberek ellen uszít, akiknek a hazájában tényleg háború van (nem úgy, mint Európában!)."

És kedves farok postelkövető, szerinted mégis ki a búbánat harcol most Szíriában ? Megtámadta őket a Birodalom Darth Vaderrel az élen ? Vagy netán a helyi szélsőséges iszlamisták próbálják meg átvenni a hatalmat, hogy aztán szép módszeresen kiirtsanak minden nem muszlim kisebbséget ? És mégis, miből gondolod, hogy ezek az iszlamisták Európába érve szépen eldobják a vallásukat, kultúrájukat és derék GDP termelő balliberós választópolgárokká válnak ? Azért mert te eldobtad a tiédet, ők nem fogják ugyanezt megtenni. És beilleszkedni sem fognak - ráadásul, várhatóan 10-15 éven belül Európában az átlag fiatal is nehezen kap munkát, nem egy nyelveket nem beszélő, a kultúrát nem ismerő és nem elfogadó iszlamista. Amíg van miből betömni a szájukat, addig talán nyugton maradnak - max. időnként nyilvánosan megerőszakolnak pár nőt, felrobbantanak ezt-azt, de aztán ha elfogy az erre szánt keret, akkor jön majd a feketeleves.

Versenycsiga 2016.12.28. 17:28:09

@morpho:
és a 4 millió török is széjjel van integrálódva?
Mintha másképp volna az...
www.gatestoneinstitute.org/8321/germany-turks-integration
Aszongya hogy:
"Nearly half of the three million ethnic Turks living in Germany believe it is more important to follow Islamic Sharia law than German law if the two are in conflict, according to a new study."
Ez teljesen jó hír, sikeresen halad Németország.
Olvasom tovább:
"◾47% of respondents agreed with the statement that "following the tenets of my religion is more important to me than the laws of the land in which I live." This view is held by 57% of first generation Turkish immigrants and 36% of second and third generation Turks. (The study defines first generation Turks as those who arrived in Germany as adults; second and third generation Turks are those who were born in Germany or who arrived in the country as children.)"
Tényleg jól halad, mert csak az első generáció ilyen problémás, a második- és harmadgeneráció már csak egyharmad arányban mutat ilyen tüneteket (ti. hogy a Sharia az előbbrevaló, mint az állam törvényei)
De a legjobb:
"◾Seven percent of respondents agreed that "violence is justified to spread Islam." Although these numbers may seem innocuous, 7% of the three million Turks living in Germany amounts to 210,000 people who believe that jihad is an acceptable method to propagate Islam."
Végülis kétszáztízezer potenciális dzsihádista nem is tétel, tényleg ártalmatlan mennyiség, szerintem meg hibahatáron belül is van. Évente ezek közül csak 4-5 beül egy kamionba és máris virágos a rét. Az meg aztán csak 0.0001666 %, mérhetetlen.

Versenycsiga 2016.12.28. 17:30:07

@morpho: a bolgár cigányra gondolsz? Bevándorló, integrálhatatlan. Mit szeretnél mér róla tudni?

élveteg 2016.12.28. 17:31:29

"A leggusztustalanabb mégis az egészben az, hogy Földi olyan emberek ellen uszít, akiknek a hazájában tényleg háború van (nem úgy, mint Európában!). Ezek olyan emberek, akik a háború ellen menekülnek és gyakorta a menekülés, vagy a halál között kell választaniuk. "

Meg a Móricka meséi........... A menekült csak addig menekült amíg az első olyan helyre nem ér ahol már nincs az élete veszélyben Törökország is ilyen Aki onnan tovább megy az már nem menekült

elismert felhasználó 2016.12.28. 17:33:32

@jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak:

Ááá, azt sosem fogja.
Kiváncsi vagyok, hogy elovassa-e a kherion által belinkelt cikket, vagy szokásához híven menekülőre fogja és lelép.

Versenycsiga 2016.12.28. 17:36:30

@pamut:
ha kihúzod a fejed a seggedből, akkor magad is meggyőződhetsz: a youtube tele van egy rakás riporttal, ami sokat elmesél. Persze tudjuk, mind orosz propaganda...
www.youtube.com/watch?v=XcjcpKY0hpo

morpho 2016.12.28. 17:36:56

@Versenycsiga:

A világhírű 4 évvel ezelőtt alapított Gatestone Institute kuatatásai és következtetései kifejezetten érdekelnek. Köszi, hogy idetoltad! Én nem fárasztanálak a szomszédom ellenvéleményével. Bocs. Attól, hogy itt cigányozol, csak annyi derül ki, hogy alapból egy rasszista kirekesztő tetű vagy, amit kb eddig is gyanítottam.

morpho 2016.12.28. 17:43:31

@élveteg:
"Törökország is ilyen Aki onnan tovább megy az már nem menekült"
Hanem micsoda? Hirtelen lesz újra otthona meg családja? A hülyeség tényleg határtalan.
Az meg külön tetszik, hogy majd te mondod meg, hogy ki a menekült és ki nem az. Ez zseniális!

elismert felhasználó 2016.12.28. 17:43:34

@morpho:

A szomszédod cigány?
Tényleg, volt már cigány szomszédod?

Versenycsiga 2016.12.28. 17:44:09

@ZX: te tényleg itt tartasz?
és hogyan szeretnéd őket tanítani arra, hogy mi a jó és mi a nem jó, amikor nem az első, de a harmadik generációs idevándorló faszkalap is bizonyítottan hajlik a terrorizmusra? Ugye a nizzai hülyegyerek se első generációs bevándorló volt és ha jól rémlik, a bostoni terrorista se.
Nézz riportokat német bevándorlókkal és rá fogsz csodálkozni, hogy viszonyulnak a befogadó országhoz. Találsz egyedül vagy linkeljek be párat?
Nem feltétlenül kell ám a hülyét adni, mint aki most cseppent ide a semmiből...

Versenycsiga 2016.12.28. 17:47:01

@morpho: elfogytak az érvek, hülyegyerek? Ti ballibek tényleg ekkora ökrök vagytok, hogy a web2.0 korában meg akarjátok rajzolni a másik embert a hülyeségeitekkel? :)
akkor itt egy másik, hátha ez nem 4 éve készült tanulmány:
Spiegel jó lesz?
www.spiegel.de/international/germany/immigration-survey-shows-alarming-lack-of-integration-in-germany-a-603588.html

elismert felhasználó 2016.12.28. 17:47:32

@morpho:

A német hatóságok azzal, hogy minden "menekültkérelmet" átvizsgálnak pont megmondják, hogy szerintük ki menekült és ki nem.

Kunhallmi Agnes. 2016.12.28. 17:48:45

A menekultugy egy alproblema, amivel fasisztanaci rasszista Orban a korrupciot leplezi.

Versenycsiga 2016.12.28. 17:51:07

@morpho: és egyébként faszkalap: minek a nevezzem a bolgár cigányt? bolgár kisebbséginek, csakhogy ne fájjon a pici érzékeny lelkednek?
Ne zavarjon, hogy a bolgár tévé is cigánynak nevezi.
www.youtube.com/watch?v=ZxbOVtQcjk4

élveteg 2016.12.28. 17:55:07

@morpho:

Miért itt talán te mondod meg ki a menekült ? Érdekes aki németországból tovább megy dániába, svédországban az onnan ugyan mi elől menekül ? Annak mi a gondja ? Már azonkívül hogy nem a nagycsöcsü német csajok hordják valamelyik hangulatos gasthoffba eléjük a lakomát

Bajer Zsolt 2016.12.28. 17:57:12

"A leggusztustalanabb mégis az egészben az, hogy Földi olyan emberek ellen uszít, akiknek a hazájában tényleg háború van "

Remelem anyaddal egyutt 250-el elcsap egy kamion, mikor strihelni viszed a sarokra.

Sir Galahad 2016.12.28. 18:20:21

@ZX: Nem vertek a szüleim, de ez nem tartozik ide.

histar007 2016.12.28. 18:21:11

Ez egy régebbi poszt ugye? Mert azt hittem ezt a menekült kérdést már sikrült túlbeszélni.
Az a szír aki belép Törökországba az már biztonságban van. Ott és onnan már nem üldözik, így már nem menekült hanem bevándorló. Afrikában sincs háború, így onnan is csak bevándorlók jönnek.
Biztos sok a rendes jóravaló dolgos fiatal, de sajnos közéjük keveredik pár terrorista is (aki ártatlanokat öl/bánt az az ugye?). Ha ezekez ki sem próbálja szűrni a rendszer az nettó felelőtlenség.
Vannak ezek a biztonsággal foglalkozó emberek akik folyamatosan a veszélyre figyelmeztetnek. Ez a dolguk. A dumájuk mindaddig károgás amíg be nem következik a fenyegetés.

torró 2016.12.28. 18:34:38

Nem háború folyik, hanem Európa tervszerű megszállása! És ha így megy tovább sikerül is nekik. Nemsokára mi is lehet, hogy pakolhatunk valahová vissza ahonnan jöttünk, ha nem akarod, hogy a "menekült" elvágja a torkodat. Vagy fogod az imaszőnyeged és mész a mecsetbe. És ez sajnos nagyon is valós lehetőség. Ehhez nem kell a Földit hallgatnod!

morpho 2016.12.28. 18:35:32

@Versenycsiga: @élveteg: @elismert felhasználó:

Bocsat skacok, de asszem elérkezett a pillanat, hogy magatokra hagyjalak titeket ezzel a parázs kirekesztő vérprimitív demagógiával! Viszont egymással megvitathatjátok a kérdést. Érzek némi közeledést. Egy gyerekszoba például mindhármotoknak jól jött volna.
Ezen viszont jót röhögtem:
"A német hatóságok azzal, hogy minden "menekültkérelmet" átvizsgálnak pont megmondják, hogy szerintük ki menekült és ki nem"
Igen, a német hatóságok megmondhatják. Ti viszont nem. Evvan sakacok.

Netuddki. 2016.12.28. 18:49:52

"de ne felejtsük el, hogy a menekülteket mind terroristának bélyegezni felér azzal, hogy az összes fideszest lehülyézik."

Nono! Nem hülyék ezek, hanem tolvajok.

Sir Galahad 2016.12.28. 19:08:42

@Zsákos Dildo: Én arra reagáltam, hogy az illető szerint a jobboldaliak 3. vh-t fognak kirobbantani azzal, hogy reagálnak a terrorra. Bocsánat, de ha nem lenne terrorr, senki nem akarna rá reagálni sehogy. Az ok-okozati összefüggésről ostobaság megfeledkezni.

élveteg 2016.12.28. 19:39:51

"Orbán magyarellenes pszicho-terrorjának a célja: félelembe kergetni, uszítani, rettegtetni a magyarokat."

Aha..... Csak érdekes módon ebben a pszihoterorizált ,félelembe kergetett és uszított orbáni pokolban mégsem érte atrocitás,támadás a menekültszállásokat

Ellenben

Németországban majdnem 900 támadás történt menekültszállások ellen idén
– derül ki egy kedden ismertetett összesítésből. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai szerint december 21-ig 875 különböző fajtájú atrocitás, támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen. Ezek túlnyomó többsége, 783 eset a BKA szerint szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmény. Tavaly 199 támadás, atrocitás történt menekültszállások ellen, köztük 177 szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmény.
"Az idén a rongálás volt a leggyakrabban előforduló típus (314 eset), ezt követik az úgynevezett propaganda-bűncselekmények (178 eset). Ide sorolják például, amikor menekültszállások falára náci horogkeresztet mázolnak. Az uszítás sem ritka a menedékkérőket ellátó intézményeknél, ebbe a kategóriába 103 ügy tartozik. Feltűnően emelkedett az erőszakos bűncselekmények száma, a tavalyi 28 után az idén december 21-ig 148 esetet jegyeztek fel. Ezen belül a gyújtogatások száma a tavalyi 6-ról 77-re emelkedett."

index.hu/kulfold/2015/12/22/harom_gyerek_fulladt_az_egei-tengerbe_a_torok_partoknal/

midnight coder 2016.12.28. 19:41:49

@morpho: "Hanem micsoda? Hirtelen lesz újra otthona meg családja? "
Ilyen alapon a magyar hajléktalan is kérhet menekültstátuszt a németeknél.

sZulamith 2016.12.28. 19:52:29

Szerintem kellett ez a poszt, mert a félelem keltés napi szinten van, most éppen Földi László képében.
Illik ide: "A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kint, és szenvedést"

Союз (törölt) 2016.12.28. 20:00:33

Nem áll módomban Földit védeni, de amit ő nyomat az nem háborús uszítás. Még tavaly év végén vagy idén év elején megjelent egy könyv nem tudom a címét, azt hiszem valami nyugati ember írta és az egyik rádióban beszéltek róla. A lényeg az volt, hogy német városokat foglaltak el szélsőséges muszlimok, megszűnt az áramellátás és konkrétan polgárháborús helyzet alakul ki Németországban.
Oké ez csak könyv fikció. Jelenleg.
Ám nyugaton a folyamatok sajnos ebbe az irányba tendálnak.
Meglátjuk mi lesz belőle.
Aki tudja mi a címe a könyvnek és a szerzőnek, az legyen szíves linkeje be.
Köszönöm.

Союз (törölt) 2016.12.28. 20:17:16

Ez a vonulás meg kísértetiesen hasonlít arra, amikor néhány éve a réti négerek vonultak Siófokon. Bár azt azért hozzátenném, hogy azok nem militari pólóban grasszáltak, mint a németeknél az új honfoglalók:

www.youtube.com/watch?v=WV5z_GGSuQU

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.28. 20:24:16

@ZX:
"Az meg ugye nem játszik, hogy nekünk lehet mások meg kushadjanak."

Hallottál már olyanról, hogy EU? Mond az valamit hogy Schengen, Dublin? Aki ezeket nem ismeri, azoknak még mindig jól jöhet egy röszkei "eligazítás"

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.28. 20:26:39

@sZulamith:
"a félelem keltés napi szinten van"

Pedig mindent megtesznek ellene a berlini piacra kamionnal érkező arab mikulások

midnight coder 2016.12.28. 20:26:46

@sZulamith: Ja. Nyilván a szíreknél is fogható a magyar közmédia, azért irtják egymást.

Союз (törölt) 2016.12.28. 20:27:14

Ez egy érdekes videó a nyugati "fejlett" gondolkodásmódról. Én megnéztem, igazából az jutott eszembe, minek nekünk ellenség, ha a barátaink ilyenek?
Genderizmus, nincsenek nemek, fiúk szoknyába öltözve a körmük kilakkozva, szájuk rúzsozva, lányoknak bajusz ragasztva. A végén meg kiderül, hogy Daniel Cohn Bendit mekkora pedofil. Tényleg minek nekünk ellenség?
www.youtube.com/watch?v=yA8fgaBSDUw

jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak 2016.12.28. 20:37:20

@aleksz róz: "Mindenkinek, mindenkor, mindehol nagyon jó,
De a legjobb mégis részegen"
:)

ogli dzsí 2016.12.28. 20:45:04

Tisztogtáspárti vagyok.

Egyetlen 'menekült' sem teheti be a lábát az EUba, amíg nem ismert a személyazonossága. Ha ismert, akkor el kell utasítani.

+minden 3 generációnál rövidebb ideje Európában ülő etnikumot ki kell telepíteni.

Fontos ezeket a mérsékelt intézkedéseket mihamarabb megkezdeni, mielőtt túl sokan radikalizálódnak.

Jakab.gipsz 2016.12.28. 20:55:43

Háborús uszítók. Ki a nagyobb, háborús uszító ?
Földi az álszakértő, szakértő, vagy Soros Gyuri a demokrácia exportőr, szakértő, tessék választani!

sZulamith 2016.12.28. 21:16:28

@erőtlen emberi erőforrás: Ha napjában tiszer is bemondják, gondoskodnak a félelemről, és a félek az megvéd? Akinek a feladata megvédeni az embereket az féljen attól, hogy kirugják, mert nem érti a dolgát.

Brix 2016.12.28. 21:16:44

Igaza van Földi Lászlónak, most háború van Európa ellen, a cél ugyanaz mint a történelem során bármikor: minden lehetséges eszközzel megszerezni az erőforrásokat egy másik közösségtől. Itt már régen nem menekültkérdésről van szó, hanem az elmúlt évtizedekben túlszaporodott afrikai-ázsiai régiók lakosságának kirajzásáról. 80%-ban fiatal férfiak jönnek, akikre egyáltalán nincs szükségünk, sőt elképesztő veszélyt jelentenek az európai társadalomra , mivel egy más, gyakran ellenséges kulturális közegből jönnek, nincstelenek és tanulatlanok ...Ekkora tömegben , ilyen torzult nemi arányban és ilyen háttérrel szinte előre prognosztizálható, hogy többségük soha nem fog beilleszkedni, így nem marad más nekik mint bűnözni, erőszakolni, vagy terroristává válni...
Már a 24.-ik órában vagyunk, az elhibázott, önsorsrontó liberális politika miatt, milliós számú fiatal , veszteni való nélküli férfi van itt, akiknek nincs vesztenivalója...Most kell rendkívül határozatban fellépni, összegyűjteni őket , erőszakkal kitoloncolni vagy bebörtönözni őket, mert később már csak polgárháború árán lehet megtenni...

sZulamith 2016.12.28. 21:18:56

@midnight coder: Magyarországról van szó, és nem a szirekről, vágod:)

Ad Dio 2016.12.28. 22:10:39

:-(

Még mindig ezen a színvonalon megy az észosztás a baloldalon... Orbán Viktor egy kávét kér csupán... ez megint csúfos bukás lesz... szóltam...

:-(((

Versenycsiga 2016.12.28. 22:12:56

@morpho: van az úgy, hogy nincs mit válaszolnod, mert nincsenek érveid. Belinkeltem egy rakás anyagot ellenérvet, erre most előadod itt a nagyképűt..:) Szokásos libbant módszer ilyenkor futásra venni a dolgot a "Jáááj, annyira nácik vagytok, hogy nem is állok szóba veletek" felkiáltással. De hát ilyenkor jókat mosolygok rajtatok, hogy kb ennyire szánalmas senkik vagytok, hatalmas pofával.
Egyébként meg morpho: Nem vagy te egy kicsit kapdbeafaszom? Dehogynem.

morpho 2016.12.28. 22:32:54

@midnight coder:
"Ilyen alapon a magyar hajléktalan is kérhet menekültstátuszt a németeknél."

Ha Magyarországon elkezdik bombázni, akkor igen. Addig meg csak egy szar példa.
@Versenycsiga:
Attól, hogy bekapom a faszod, még egy kirekesztő rasszista bőrizomtömlő vagy. Nincs a kettő közt semmilyen összefüggés. Egyébként meg olvastam, hogy van egy csomó netes, társkereső oldal melegeknek. Próbálkozz inkább ott! Biztos nagyobb sikerrel jársz!

Krisz11 2016.12.28. 22:40:59

Földi hazudott, mindenki tudja, hogy az agysebészek kutatni jönnek a tudomány nevében.

Krisz11 2016.12.28. 22:42:39

@morpho: "A bolgár gyerekkel, aki lerúgta a német nőt a lépcsőn, azzal mizu?"
Az egy ci-gány volt ostoba.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 22:46:23

@erőtlen emberi erőforrás: "@sZulamith:
"a félelem keltés napi szinten van"
Pedig mindent megtesznek ellene a berlini piacra kamionnal"

Igen, ez a nagy probléma, hogy ezek a rohadt terroristák nem foglalkoznak a magyarokkal, csak a németeket és franciákat ijesztgetik. A magyarok menekültet se látnak, nemhogy terroristát. Több magyar létott UFO-t, mint menekültet. Ezért hazafias kötelessége a földinek és már orbáncsicskáknak a magyarokat szakmányban ijesztgetni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.28. 22:51:26

@ogli dzsí: "minden 3 generációnál rövidebb ideje Európában ülő etnikumot ki kell telepíteni."

CIGÁNYSIMOGATÓ!

2016.12.28. 23:04:45

@Союз: Marc Elsberg: Blackout

2016.12.28. 23:06:54

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: na mi van, hárman tartjátok a frontot az egész ország ellen? hős balliberálisok, az utolsó emberig harcolnak :D

morpho 2016.12.28. 23:20:45

@aleksz róz:
Nem kell az ország ellen tartani a frontot. Az országban nem mindenki olyan hülye mint te. A kamunépszavazás is bebukott. Sőt, a gagyi alkotmánymódosítás sem ment át.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.28. 23:21:59

@sZulamith:
A félelem egy természetes védekező reakció, akik nem féltek eléggé azokat kiirtották, vagy jobb esetben csak alávetették előbb-utóbb azok, akiktől félniük kellett volna

Például a legtöbb indián törzset a fehér telepesek kiirtották, a bölényeikekel együtt. Na jó, nem mindet, de az indiánoknak 90%-át, a bölényeknek meg 99,999%-át Másokat viszont teljesen kiirtottak, és persze nem csak az európaiak, talál bőven példát a levadászott emberi népességekről és állatfajokról aki egy kicsit is veszi a fáradságot tájékozódni. Példáért nem kell messzire menni, a török idején gyakorlatilag összeroppant a hódoltsági területek népessége Magyarországon. Most ugyanezek a hordák jelennek meg a határon, ugyanazzal a mohó tekintettel

Miért hiszitek azt, hogy vége a történelemnek? Mitől lenne más a jövőben, mint amiről a történelem szól? Ostoba vaksi rövidlátás így gondolni, sőt rosszabb annál: libsi agyatlanság

$pi$ 2016.12.28. 23:22:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "A magyarok menekültet se látnak, nemhogy terroristát."

Hülyegyerek, téged már vágott agyon a villany? Nem? Akkor miért nem h.gyozol bele a konnektorba?

"a magyarokat szakmányban ijesztgetni"

Már úgy érted azzal, hogy diktatúra lesz, meg kiléptet az euból, meg éhséglázadás lesz, meg ilyenek, ugye? Amióta nem a kommunista párt van hatalmon azóta folyamatosan riogatjátok az embereket minden marhasággal.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.28. 23:28:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"A magyarok menekültet se látnak, nemhogy terroristát. Több magyar létott UFO-t, mint menekültet. "

Hol élsz te szerencsétlen agyhalott? Pár hónapja még alig lehetett felférni a Debrecen-Budapest vonatra, százszám tülekedtek a migrik. Hogy ez mostanra megváltozott, az kizárólag az általatok mélyen megvetett rezsim, és még néhány megvilágosodott ország vezetőinek köszönhető

$pi$ 2016.12.28. 23:29:42

@sZulamith: "Illik ide: "A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kint, és szenvedést" "

a.te.ervelesi.hibad.hu/csuszos-lejto

$pi$ 2016.12.28. 23:33:48

@erőtlen emberi erőforrás: "Pár hónapja még alig lehetett felférni a Debrecen-Budapest vonatra,"

Mindig ezt csinálják, kitalálnak valami marhaságot, ami baromira nem igaz, de komolynak hangzik, aztán mondogatják. Ezt az ufós dolgot ia hónapok óta mondogatják. Ennek az agyhalottnak például már párszor elmagyaráztam, hogy mekkora marhaság amit mondogat, tudja is, de azért csak mondogatja.

Ez valami kényszeres marhaság náluk, a valóság sokkal kevésbé érdekli őket mint az, hogy "hogy hangzik" valami. A jó duma nem az, amelyik igaz, az nem számít, az számít, hogy ütősen hangozzék. Így lett nálunk 500 000 éhező kisgyerek meg 110%-os kenőpénzek. :D

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.28. 23:34:01

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"ez a nagy probléma, hogy ezek a rohadt terroristák nem foglalkoznak a magyarokkal"

Lehet hogy sokkal könnyebben elfogadják az egyenes férfibeszédet, mint az ámítgatást. Korrektebb azt mondani, hogy ide ne gyertek, mint becsapni őket a nagy ígéretekkel, ahogy az embercsempészek és a libsi migripátyolgatók teszik

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.28. 23:38:40

@$pi$:
Én valahogy mindenütt migrikkel találkoztam, sőt még most is elég gyakran itt Óbudán ahol lakom. Azt nem tudom, hogy mit csinálnak és hogy kerülnek ide, de a helyi szupermarketben majdnem mindig látok pár egzotikus fiatal srácot kisebb csoportokban

dunántúli gyerek 2016.12.28. 23:55:01

kibaszott migrikből egy se kellene otthonra, de cigányból se

és ezt másnak se kívánom, így mindig is 'náci' politikára fogok szavazni, az EU választásokon is azt szavazom meg aki gázzal fenyegeti meg őket

2016.12.28. 23:55:22

@morpho: na és akkor mi van? lehet, hogy az emberek lusták voltak elmenni népszavazni, vagy lehet, hogy szartak a fideszre, vagy lehet, hogy egyenesen utálják a fideszt a pofátlan lopás és hülyének nézés miatt, de ez nem jelenti azt, hogy titeket szeretnek. titeket utál az egész ország. pont.

morpho 2016.12.29. 00:31:25

@aleksz róz:

Minket? Már hogy engem és a családomat? Melyik ország utál minket? Vagy hogy?

2016.12.29. 01:05:40

hogy jön ide a családod?
téged meg a maradék két ballib haverodat
(a gyűlölködő uszítás néven kommentelgető vágó urat nem sorolom ide, őt még akad aki szereti)

morpho 2016.12.29. 01:49:39

@aleksz róz:
Szóval engem, meg két ballib haveromat (jelentsen ez bármit) utál az egész ország...
Értem (asszem). Hát, majd túl tesszük magunkat rajta valahogy. Én a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó...

$pi$ 2016.12.29. 07:54:18

@erőtlen emberi erőforrás: "Én valahogy mindenütt migrikkel találkoztam"

Egyik ismerősöm járja az országot és menekültszállókat szigetel. Azt mondta jó üzlet, egy ideje csak ezeket csinálja. Akkor gondolom van pár...

$pi$ 2016.12.29. 07:58:53

"Ki kell tudni mondani, hogy a menekültekkel bűnözők és pszichopaták is érkeztek hozzánk" -mondta az előbb már idézett berlini idegenrendészeti megbízott.

Lassan már az elborult német hívők is belátják, hogy végig a többinek volt igaza, de a magyar liberőt nem lehet eltántorítani a hitétől. Addig nem amíg az utcájában nem gyilkolnak, egyszerűen nem hajlandó a más hibájából tanulni. Kemény, elkötelezett hívők ezek.

sZulamith 2016.12.29. 08:25:25

@erőtlen emberi erőforrás: "Miért hiszitek azt, hogy vége a történelemnek? Mitől lenne más a jövőben, mint amiről a történelem szól? " Igen a történelem ismétli önmagát. (Mark Twain)

Véleményem szerint, a félelem nem old meg semmit. Ami biztos, hogy erősiti a félelemkeltőket.

Versenycsiga 2016.12.29. 08:28:05

@$pi$: akkor se fog. Tudod mi lesz a reakciója? Masszív orbánozás, ahol vagy azért ajvékol, mert a zorbán nem védte meg vagy azért mert a zorbán miatt támadtak a terrorista-faszkalapok.
Ha feljebb visszaolvasol, van még olyan liberrált idióta, aki szerint nincs NGZ Európában... ezekkel nem lehet mit kezdeni.

Versenycsiga 2016.12.29. 08:38:30

@morpho: látod, hülyegyerek, igazam van, mint mindig: elfogytak az érvek, jön a személyeskedés. Ez vagy te, meg a hozzád hasonló értelmi fogyatékos ballib haverjaid.
Egyébként szilveszteri parti lesz nálam, várlak szeretettel. Lesz három srác is a vendégek között, akik a déli határon teljesítenek szolgálatot. Gyere el, beszelgess velük, ne a Földes-féle zsindexes szarokra rejszolj. Ők majd mesélnek neked sztorikat, olyat is, amit a zsindexen nem olvashatsz. Persze reményeim nincsenek, hogy fel is fogd, mi is a valóság körülötted.

ZX 2016.12.29. 09:59:31

@martineden: Pont a te példád szar. Nem megdugásról, hanem megverésről van szó. Az sem jó ha én verem ,meg az sem ha más.

"mit lehet varni az olyanoktol, akik 6 eves koruktol azt tanuljak,hogy en alsobbrendu vagyok ,mert nem azt a hitet vallom amit ok?"
Ezt ugye hallottad valakitől vagy olvastad valahol? Merthogy kurvára nem igaz. Én ugyanis veled ellentétben több muszlim országban jártam és beszélgettem velük.

"Masreszrol en mehetek iratok nelkul az U.S.A.-ba?" Ők nem turistaként jönnek ide basszus. Ezért kell lefolytatni a menekültügyi eljárást.

martineden 2016.12.29. 10:10:51

@ZX: ,,mit lehet varni az olyanoktol, akik 6 eves koruktol azt tanuljak,hogy en alsobbrendu vagyok ,mert nem azt a hitet vallom amit ok?"
Ezt ugye hallottad valakitől vagy olvastad valahol? Merthogy kurvára nem igaz. Én ugyanis veled ellentétben több muszlim országban jártam és beszélgettem velük."......Hat nem tudom, hol jartal, de akkor nagyon felre tajekoztattak, vagy egyszeruen fullentesz.En tenyleg jartam jo par helyen, es zomeben a mecsetekben zajlik az oktatas, kulon iskola nincs.Legfontosabb tanulmany a koran.Abban viszont te is meg en is alsobbrendukent szerepelek,egy iszlamot koveto kecskepasztorral szemben.

martineden 2016.12.29. 10:15:40

@ZX: ,,Pont a te példád szar. Nem megdugásról, hanem megverésről van szó. Az sem jó ha én verem ,meg az sem ha más."...legyen ez a verzio, ha neked jobban tetszik.Abban igazad van , hogy senki se verje, az asszonyt, (pont ezert irtam a megdugos peldat)de ha meg is vered, akkor a szomszed is verheti?

martineden 2016.12.29. 10:28:47

@ZX: ,,"Masreszrol en mehetek iratok nelkul az U.S.A.-ba?" Ők nem turistaként jönnek ide basszus. Ezért kell lefolytatni a menekültügyi eljárást."...de azert erdekes, hogy semilyen igazolvany nincs naluk, nem?A penzt , telefont erdekes modon nem felejtik el magukkal hozni ugye?Aztan nem erdekes ha van naluk valami pecsetes papir, akkor mind Januar 1.-en szuletett.Nem furcsa?Az sem hogy huszonevesnek kinezo emberek 14-16 eves gyerrekkent regisztralnak? Ezt most nem irtad, de avval is szoktok ervelni hogy ugysem Magyarorszagra jonnek, tehat nem szamit.Pdeig , de.Tudod , hogy vettek be Budat? Ez zajlik most egesz Europaval, egy olyan horda altal, ami kozepkori eszmenyeket vall es ahhoz alkalmazkodik., de ami a legborzasztobb, hogy rank is szeretnek ezt kenyszeriteni.Es ezt mind liberaliskent irom, mert mint mondtam, az nem egyenlo a hulyeseggel es a vaksaggal.Pl.buta erv egy buneset kapcsan, hogy de hat itt is van ugyanolyan bunelkoveto.Hat pont azert , nem kell meg hozza importalni.

ZX 2016.12.29. 10:44:03

@martineden: Vicces, hogy koránra hivatkozol, feltételezem eddig még egyetlen betűjét sem olvastad. Mint ahogy a Bibliáét sem. Mindegyik egy kurva régi faszságokat tartalmazó szöveg. Igen, a muszlimok jobban ragaszkodnak a vallásukhoz (még), de nagyon nagyon sokan már nem követik. Az meg, hogy valaki terrorizmusra vetemedjen a Korán nevében, igencsak bigottnak kell lennie. És ne aggódj, a kereszténység is ketermelte már a maga fanatikusait, azt "várom" mikor lépnek működésbe.

Pont ezt mondom, az asszonyt senki ne verje. Ugyanúgy a terrorista is elhúzhat a picsába az olyanokkal együtt mint a móri mészárosok meg a mostani rendőrgyilkos és társai. Érted? Kurvára nem pártolom a terrorizmust, de a legnagyobb faszság mindenkit terroristának bélyegezni aki más mint te.

Igen, sokan hamisítottak útlevelet. Ezeket a hatóságoknak kell kinyomozni és dönteni az esetleges kiutasításukról. Az azonban simán lehet, hogy a szíreknek megsemmisült egy-egy bombázásnál. De mondom, ez nem a te meg az én gondom, hanem a hatóságok jogköre. Azért fizetik őket az adónkból, hogy intézkedjenek. De nem úgy, hogy szándékosan akadályozzák az ügyintézést.

2016.12.29. 13:29:55

@ZX: "Ők nem turistaként jönnek ide basszus. Ezért kell lefolytatni a menekültügyi eljárást." - ezt tudtuk eddig, azért dobálták el a határ előtt az irataikat, hogy azt hazudhassák, szíriai menekültek. most mi ebben az újdonság?

$pi$ 2016.12.29. 13:40:02

@ZX: "Igen, a muszlimok jobban ragaszkodnak a vallásukhoz (még), de nagyon nagyon sokan már nem követik."

Aurópában a lakosság fele, háromnegye ateista, egyáltalán nem vallásos. A számok országról országra változnak, a vizsgálati módszerektől is függ, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a lakosság legalább fele egyáltalán nem vallásos.

A fejletlen muszlim országokban a lakosság 99% vallásosnak vallja magát. Minél fejletlenebbek az országok annál több a vallásos, minél vallásosabb, annál fejletlenebb.

Persze, mondhatod, hogy már nem tartják a régi vallási szabályokat, de ez semmit nem jelent. Ha elhiszik, hogy figyeli őket a szakállas öreg az égből, akkor csak szólni kell nekik, hogy holnaptól megint lesznek kövezések és már megy is. Igaza is van, ki a fene kockáztatná a paradicsomba jutást csak azért, hogy megnézze a meccset a tévébe amikor kövezés van?

martineden 2016.12.29. 14:27:23

@ZX: ,, hogy koránra hivatkozol, feltételezem eddig még egyetlen betűjét sem olvastad. Mint ahogy a Bibliáét sem. Mindegyik egy kurva régi faszságokat tartalmazó szöveg. Igen, a muszlimok jobban ragaszkodnak a vallásukhoz (még), de nagyon nagyon sokan már nem követik. "....igen , faszsagokat tartalmaz es bizony a muszlimok szo szerint es egyre tobben kovetik(pl Torokorszag) a mai napig , ellentetben az ertelmes emberekkel.Lasd saria, pl megkovezes, lefejezes, kezlevagas, csaladi becsulet megvedese ugy, hogy a sajat lanyukat kinyirjak, es egyeb kozepkori nyalanksagok.Amig ez torvenyes naluk , addig nem tekinthetok embereknek, csak allatoknak es mivel igy nevelkedtek, semmi keresnivalojuk a civilizalt emberek kozott, mert veszelyt jelentenek, mint ahogy egy befogadott vadallat jelentene.
,,Az meg, hogy valaki terrorizmusra vetemedjen a Korán nevében, igencsak bigottnak kell lennie. "...es bizony bigottak is, szazezerszam meszaroljak le egymast a kozelkeleten ,1500 eve folyamatosan, a koranra hivatkozva es a mentalitasukat mindenhobva exportaljak, ahova csak bepofatlankodnak. Egyforma allatt mindegyik, ha szegeny ha gazdag,Nezd meg a legfobb tamogatoik a szaudi milliardosok, mert ugyanolyan zakkant kozepkorba ragadt allat, hiaba van penzuk.Visszaterve az oktatasra, igenis a mecset az iskola a legtobb nuszlim orszagban, hiaba szepited és a koran ismerete az 1, a 2. es 3. dolog, aztan a raero idoben pedig gyakorolni kell 6 eves kortol.Aztan mikor idejonnek, vagy akik mar itt szulettek es szinten a koranon nevelkedtek, egy szep napon megolnek 10- 20 embert , hogy a paradicsomba keruljenek.

flea 2016.12.30. 02:30:29

A háborús uszítást a törvény bünteti => ha valaki tényleg azt csinálja, tessék közszolgálatilag feljelenteni, ha meg nem, akkor ne tessék hülyeségeket beszélni. (Nem tudom, és nagyon nem is érdekel, hogy ez konkrétan melyik eset.)
süti beállítások módosítása