B1 blogcsalád



Megjátszották a Kövér trükkjét, úgy kellett őket kimenekíteni a parlamentből

Könnygázzal oszlattak, az ellenzék mégis kitart

2016. december 18. - Mr Flynn Rider

A lengyel ellenzék bepöccent, folyamatosak a demonstrációk Varsóban a sajtószabadság korlátozása és a költségvetés elfogadása miatt. Pedig a lengyel kormány "csak" ugyanazt csinálja, mint Orbánék.

koverlaszlo.gif

  • Az ellenzéki Polgári Platform (PO) kéttucat tagja továbbra is egymást váltva blokkolja a szejm üléstermét. A PO vezetője szerint az elkövetkező napokban is ott fognak maradni.
  • Mateusz Kijowski, a tüntetéseket szervező Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) ellenzéki mozgalom alapítója újságíróknak nyilatkozva kijelentette: „Addig leszünk az utcákon, amíg nem hagynak fel az ország rombolásával.”
  • Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság párt vezetője csak rendőrségi fellépés eredményeként tudta elhagyni az épületet péntek éjjel.

A lengyelek tehát nem vállat vonogatva, vagy rezignáltan veszik tudomásul, hogy a kormányuk korlátozza a sajtószabadságot és az ellenzék nélkül fogadja el a költségvetést.

Szombaton több ezren tiltakoztak Varsóban és más lengyel városokban, miután a rendőrség hajnalban könnygázzal oszlatta fel a törvényhozás alsóháza épületének bejáratait eltorlaszoló tüntetést.

Pár ezer aktivista a lengyel elnöki palotánál is összegyűlt, követelve az államfő beavatkozását. A tüntetők arra is felszólították az elnököt, hogy tagadja meg néhány vitatott törvény aláírását, köztük a közoktatás rendszerét átalakító jogszabályét. Később a tüntetők tömege a szejm épületéhez vonult.

lengyel_demonstracio.jpg

A tiltakozás fő oka ugyanaz a piszkos trükk, amit Kövér László, a magyar törvényhozás elnöke is megjátszott már: januártól szigorú szabályokkal akarják korlátozni a sajtó munkáját a parlamentben. Az ülésterembe csak öt kiválasztott TV-t és néhány újságírót engednének be, más médiumok a helyszínről nem, csak egy zárt médiaközpontból közvetíthetnek, a kormánypárti képviselőktől a parlamenti folyosón így kérdezni sem tudnának.

A felháborodást tovább fokozta, hogy a pénteki végszavazást a jövő évi lengyel költségvetésről az ülésterem blokádja miatt az egyik folyosón tartották meg, az ellenzéki képviselők nélkül. Az eljárás bírálói szerint ez törvény- és alkotmányellenes.

Az ellenzék vezetői napokig tartó kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel, és fogadkoztak, hogy továbbra is akadályozni fogják a szejm üléstermébe való belépést. Már három napja demonstrálnak. Szombaton több ezren tiltakoztak Varsóban és más lengyel városokban, miután a rendőrség hajnalban feloszlatta a törvényhozás alsóháza épületének bejáratait eltorlaszoló tüntetést.

Magyarországon is lesz szolidaritási akció a lengyel követség előtt, aminek kapcsán az egyik szervező, Gulyás Balázs bele is trollkodott Széles Gábor, a Fidesz-közeli vállalkozó FB-oldalába: „Lengyel barátaink március 15-i megszokott szolidaritási látogatásait viszonzandó nem kellene-e most a CÖF-nek autóbuszokat indítani Varsóba, hogy a Békemenet derűs népe kifejezze szolidarítását a sajtószabadságért tüntetők mellett?”

 

szels_gabor_gulyas_balazs.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8112055183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fércnél maradandóbb 2016.12.18. 23:38:16

A képen látszik hogy ott is ugyanaz a kommernyugger réteg hőzöng. Ezek nem csinálnak forradalmat, mert ifjú korukban se bírtak önállóan gondolkodni, most meg már létezni se tudnak a napi gyógyszereik nélkül

2016.12.19. 00:02:54

@fércnél maradandóbb: a képen jól látszik, hogy nincs a tömegben 50 évesnél idősebb.
Mondjuk elég szar a helyzet , ha csak ennyit bírsz kipréselni csöködt agyadból.
Hány éves vagy? Még demencia előtt, vagy már PISA után?

VaradiJanos 2016.12.19. 01:27:30

Ilyenkor ezer ember a nèp, de egy hárommilliós népszavazás nem számít, mert a többség otthon maradt?

VaradiJanos 2016.12.19. 01:28:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: a fenti képen egyetlen ötven alatti sincsen

swfla 2016.12.19. 03:12:00

@fércnél maradandóbb: really?!? olvasd mar at megegyszer a sargaval kiemelt reszt, valami azt sugja, hogy az a lenyege a cikknek...

tantum verde 3 2016.12.19. 05:11:43

Halottlátókat (médium) én sem engednék a parlamentbe, semmi keresnivalójuk ott.

Röhejes, hogy egyes idióták a saját anyanyelvüket sem ismerik, de megpróbálnak megmondóemberek lenni.

A szó, amit kerestél, baromka: média.

És nem, nem többes szám. A magyar nyelv ugyanis többes számú előtagszavakkal nem képez összetételeket, a média szóval pedig képez.

Röhej, hogy ezt olyan magukat mérvadónak gondoló faszfejek sem képesek megjegyezni, mint az Index sajtósegédmunkásai.

Martingrand 2016.12.19. 06:29:17

Ha akkora diktatúra van és nincs sajtószabadság,akkor mért hagyják az mszp által pénzelt blogodat működni,gáborka?Nem kellene nekik nagyon erőlködni,elég lenne egy Nav vizsgálat...

igazi hős 2016.12.19. 07:06:21

@tantum verde 3: Elég röhejes, hogy valaki a nemlétező műveltségével akarja elterelni a szót arról, hogy Európa birkái vagyunk. Nem csukjuk le a korrupt tolvajainkat, mint a románok, nem tüntetünk a szabadságunkért, mint a lengyelek, hanem belenyugszunk, hogy egy Orbán-Putyin bábjáték lesz az országból. Sőt egyesek még tapsolnak hozzá.

2016.12.19. 07:25:25

Magyarországon egy ellenzéki politikusnak sem volt olyan hitele, amivel ilyen tüntetést tudott volna kirobbantani.

dunántúli gyerek 2016.12.19. 08:05:52

le kell verni a marxista soros-ügynököket

vénkujon 2016.12.19. 08:08:26

@Martingrand: gondolom ezt valami táblázatból raktad össze, amit kiküldött a stáb. ne kelljen már ezen ennyit rugózni bazdmeg. szépen, fokozatosan szüntetik meg a sajtószabadságot. ha ezt nem érted akkor szerintem csak tetteted, hogy nem érted:) ma már ne legyél ennél jobban pöcsfej:)

ogli dzsí 2016.12.19. 08:22:44

@vénkujon: 5-6 éve még minket is próbált - sikertelenül - bujtogatni a soros média a legitim nemzeti kormány ellen

- IMF nélkül államcsőd lesz
- bankadó miatt elmennekabankok
- szupermarketadó miatt minden szupermarket CBA lesz
- rezsicsöki miatt lerohadavilág, nemleszáram
- diktatúra miatt NEMLEHETSZÓNI
- kerítés NEMJÓ, nemállítjameg az arabot
- kerítés NEMKELL, mert az arab jó, az arab rejtett GDP generátor

Mi. 6 év alatt látjuk, hogy semmi nem igaz abból amit a sorosmédia hazudozott. A lengyeleknek is meg kell érteniük ezt, hogy felvirágozhasson az országuk.

Netuddki. 2016.12.19. 08:38:52

@ogli dzsí: A kormányod majd legfeljebb akkor lesz legitim, ha elszámolnak a fideszes nagykutyák a vagyonukkal...

vénkujon 2016.12.19. 08:55:16

@ogli dzsí: nem lett államcsőd, csak lelépett az országból a legkreatívabb, legerősebb 500ezer. nem mentek el abankok, viszont itt nyúlnak le minket alegjobban, családokat tönkretéve továbbra is. lám, a cba egy gennyes szar a kib. tecsó mellett. attól még ha lóvéval tömsz valakit, nem feltétlenül fog szárnyra kapni. diktatúramiattnemlehetszóni-tegnap a népszabi, holnap az index. m1et nézed? nézzed. mtit olvasod? olvasd bazdmeg. a z arabok nem állnak meg nálunk. (még én is utálom őket:( ). ellenben a sok pénzesarab itt tanul nagyszámban, basszák a legjobb csajokat, meg ki tudja, lehet, h gonosz terveket szövögetnek. mindezt úgy, hogy a fidesz még támogatja is őket.(debrecen-a sok pénzes arabgeci ott tanul). jah. soros bazdmeg. a gazdáid az ő pénzén tanultak, mostmeg, hogy fecskendezik ki a szart maguk köré, már nem jó a soros, sőt... közben annyit lopnak, mint még soha. jah...gyuri bazdmeg. a devizahitelesek zsírjából ádventezteti a kis birodalmát. ogli dzsí...menj tanulmányozd a táblázatot, meg szopj le vagy két fidelitaszost mellé

ogli dzsí 2016.12.19. 09:06:08

@vénkujon: blabla

akkor majd szavazol az emeszpére mint 2010ben.....de az nem elég

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.19. 09:08:39

@vénkujon:

Na akkor nézzük a kinti magyarok véleményét az ügyről:

24.hu/belfold/2016/09/22/gyurcsany-ferenc-elment-a-londoni-magyarok-koze-de-nem-nagyon-orultek-neki/
Az elején a megjelenteket arra kérte Gyurcsány, hogy ne vegyenek részt a jövő vasárnapi népszavazáson. Ezután valaki megkérdezte, hogy

elnézést, nem szégyelli ön magát?
Gyurcsány folytatta volna, de a közbeszóló férfi szemére vetette, hogy el kellett jönniük Angliába, hogy megéljenek, erre utánuk megy.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.19. 09:11:03

@vénkujon:

Az a problémád, hogy mindenki érzi a saját bőrén, hogy egyre jobb irányba megy az ország.
Cirka 5. éve folyamatosan nő a reálbér, GDP, csökken az államadósság, munkanélküliség.
A magadfajta ballib bérrettegők hazugságait pedig könnyű megcáfolni:

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.19. 09:14:09

@Martingrand:

Sajnos még most is a ballib hírhamisítók birtokolják a sajtó nagyobbik részét, minden híreszteléssel ellentétben.
Az MSZP-Gyurcsány seggnyaló RTL a legnézettebb TV, és a ballib bloggereket reklámozó index a legolvasottab portál.

A bérrettegés az csak abbéli aggodalom után rendszereződött, hogy van jobboldali, tisztességes nemzeti olvasata is a dolgoknak más helyeken.
A ballibek nehezen viselik a demokráciát, és a szólásszabadságot.

vackor1 2016.12.19. 09:25:48

Irónia ON : Lehet kellene "bértüntetőket" szervezni onnan , ahogy teszi ezt a kedvesvezír az állami ünnepekre.. :))))

vénkujon 2016.12.19. 09:28:41

@Ballib cenzúrázók réme 19: jobbódali, tisztességes nemzeti olvasatot mondjál már légyszi. minden nap lebuktok valami faszsággal. valahol érthető, hogy cenzúrázni szeretnétek a kurvaistent is:)

aranyosak a grafikonjaid, de leszarható az összes. nem kellene ennyire szőrszálhasogatni. nem az igazságot keressük ebben a csodaországban immár, mert az csak zavart okoz a fejekben. itt is, meg máshol is nyomatjátok a propagandát és ennyi. ha a fidesz nem szőtte volna át propagandával még az istentiszteletet is, hanem egy szikrányi jót csinálna akkor máris szavazhatnék rájuk, de ezek bazdmeg...ugyanmár. teljesen haszontalanok vagytok itt a blogszférában, mert itt nem 100% agyhalott idióta mozog. egyszerűen röhögnivaló, hogy még itt is nyomatjátok a faszságaitokat...szólj a főnökeidnek, hogy itt fölösleges. elég ha lekapcsoljátok valahogy. erre nem lesz más módszer

vénkujon 2016.12.19. 09:31:51

@Ballib cenzúrázók réme 19: ha mocskosgyurcanh miatt kiment, akkor csodaviktor miatt miért nem jött haza bazdmeg? írd már le ide ezt a dolgot. miért nem velem együtt húzza az igát? miért nem velem együtt adózik az államkincstár felé? még bájerzsóti is aszlovákoknak adta le a sápot, pedig ő nagy hazafi-ugyebár. a legnagyobb bazdmeg

vénkujon 2016.12.19. 09:37:47

@Ballib cenzúrázók réme 19: +bérrettegő az apád fasza. én a nemzet egyik alapegysége vagyok. fasza vállalkozóként, adófizetőként. nem szlovákba, meg nem a nav mellé tolom a lóvét. az ilyenek, tartanak el titeket, a cöföt, tállai bubut, poltot, meg viktorodat. (a többi faszfejet is, beleértve az ellenzéket)

ogli dzsí 2016.12.19. 09:38:17

@vénkujon: ez is baromság mo-n nettó bevándorlás van évek óta

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

Az 500ezer egy sehol sem jegyzett kommunista dezinformáció, arról már egy szó sincs hogy még többen jöttek vissza + a környező országokból ide.

Akinek kint jó munkája van sosem fog visszajönni, aki meg az éhezés elől húzott el, az meg nem szavaz a szocikra meg orbánra se (bár minden külföldi nagykövetségen ugyanúgy a fidesz nyert a 2014es választáson, és a népszavazáson is, mint itthon).

Pattantyúk 2016.12.19. 09:40:47

@vénkujon:

Minden ember el tudja dönteni, hogy az elkúrók alatt élt jobban, mikor az EU éegdrágább rezsijét fizette, munkanélküliségi ráta megduplázódott, rommá adósították devizában az embereket és országot, két számjegyű infláció és banki kamat volt,

avagy most él jobban, mikor az Eu egyik legalacsonyabb rezsijét fizeti, rohamosan csökken a munkanélküliség, mitöbb munkaerőhiány van, kiveztték a devizahiteleket, csökken az államadósság, nincs infláció, és alib van banki kamat, valamint folyamatosan emelkednek a reálbérek.

Elég szar lehet ilyen körülmények között a fizetett bérrettegő dumát löketni.

Szelid sunmalac 2016.12.19. 09:45:30

Figyeld ma! Mindjart nem haverok a lengyelek? Miert nem szervezunk egy bekamenetet? Az megold mindent#

vénkujon 2016.12.19. 09:46:40

@ogli dzsí: táblázat
@Pattantyúk: táblázat.

pattanjatok már elő viktor seggéből. valami személyes, szívhezszóló sztorit pls

vénkujon 2016.12.19. 09:48:17

+a sajtószabadság elbaszásáról szól a cikk. úgyhogy azzal gyertek

ogli dzsí 2016.12.19. 09:54:34

Rég nem mentünk neki ilyen nyugiban a választásoknak mint 2018ban. Rég nem volt ennyi béke, egyetértés, szeretet a magyarok között, és soha nem voltak még az emberek annyira egységesek, mint ma.

Még a török időkben is több magyar érvelt a török megszállás mellett, vagy a habsburg időkben a labanc megszállók mellett mint ma az emeszpé-eszdéesz demokratái mellett.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.19. 09:58:44

@vénkujon:

Táblázat mi ?

"aranyosak a grafikonjaid, de leszarható az összes."

Miután ezt írtad. Elmész a picsába.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.19. 10:04:32

Gyurcsány a hibás. Lengyelországban VAN ellenzék. Nálunk legfeljebb szétszórt csoportok. És erről Gyurcsány tehet, mert 2006-ban nem volt elég értelme, hogy megértse, távozni kéne. Akkor nem lett volna a fidesznek ideje nullára írni mindent és mindenkit a baloldalon. Gyurcsány Orbán legnagyobb szövetségese, mert hatalomra segítette ezt az autokrata, keleti diktatúrákra kacsintgató megélhetési népvezért.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.12.19. 10:10:50

@ogli dzsí: Mintha csak Krennic-et hallanám a SW Rogue One-ból. A Halálcsillag végre megozza a békét és harmónát a galaxisba. DE ugyanaz volt Palpatine hatlami receptje is, mnt amit Viktor művel (krealj ellenséget, majd a legyőzésére kelljenek rendkívüli intézkedések). De Putyin stratégiája is ez, amikor mindenkit azzal vádol, amit maga követ el. Nem tudom, van eszköz arra, hogy ezt megértsétek? Nem kell utálni a fideszt, vagy szeretni az mszp-t, csak lássuk már, hogy miről szól ez a játok. Vagy te szivesen élnél a galaktikus birodalomban?

vénkujon 2016.12.19. 10:13:31

@Zsákos Dildo: ezt nem fogja érteni elsőre szerintem.

vénkujon 2016.12.19. 10:14:17

@Ballib cenzúrázók réme 18: miután elmész a picsába, úgy én is elmegyek

vénkujon 2016.12.19. 10:16:30

ok. akkor írjatok az m1ről meg a népszabadságról. persze anélkül, hogy a komcsik idején bezzeg mivót, meg a piaci alapú dolgokról. ha enélkül nem megy akkor menjetek afaszba

kissiú 2016.12.19. 10:33:01

@ogli dzsí: "Az 500ezer egy sehol sem jegyzett kommunista dezinformáció,"

hvg.hu/gazdasag/20130301_Matolcsy_tovabbra_is_biztos_a_kulfoldon_d

Namármost lehet hinni Tolcsi bácsi vízióiban, vagy sem? Mert ha nem, akkor mit keres a vezérlőteremben ez a félőrült? Ha igen, akkor meg most téged kaptunk hazugságon. Kínos.

2016.12.19. 10:41:27

@Pattantyúk: a rekordalacsony munkanélküliségi ráta jobbára amiatt van, mert szépen átnevezik a munkanélkülieket közmunkásnak vagy kiestek már a rendszerből, vagy pedig elvándoroltak azok, akik bármilyen nyugaton használható tudással bírtak.

Az elvonások, az állami vízfej étvágya Magyarországon az egyik legmagasabb az Unióban. Igazi szocialista paradicsomot épít a Fidesz. Mindent lenyúltak, leveszik a sápot, majd visszadobnak az alattvalóknak morzsákat. Rrrrrezsicsökkentés!

De multik nélkül semmi se lenne az ország exportjából (összeszerelőüzem-ország), ugyanis azzal, hogy kisvasút meg stadionok épülnek a haveri cégek kifizetésére, nem rúg labdába a magyar gazdaság a világpiacon.

Nem sírom vissza a gyurcsányi érát, külföldön élve le is szarhatom, hogy Orbán vagy Gyurcsány van hatalmon, de azt látni kell, hogy Orbán semmi mást nem tett, mint anno Kádár: egy stabil, langyos fos rendszert tákolt össze, ahol ő nyer minden választást, az emberektől horribilis elvonásokkal (államosítás, TSZ-esítés = manyup, rekord ÁFA stb.) összeszedett pénzekből visszaoszt valamennyit.
Kádár annyival volt különb, hogy ő maga nem lopott, papíron nem volt munkanélküliség. Kádár a szovjet, Orbán az EU-s köldökzsinóron tartja az országot, ha az nem lenne, semmi se épülne Magyarországon.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 10:44:45

@kissiú: "lehet hinni Tolcsi bácsi vízióiban, vagy sem?"

Én hiszek neki. A Széll Kálmán terv szerint 2018-ra a GDP 50%-a lesz az államadósság. Már nagyon várom! A Sz.K. terv szerinti adóemelések is maradéktalanul megvalósultak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 10:50:02

@Pattantyúk: Elmész te a faszba a fideSS fasszopók standard hazugságaival!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 10:51:35

@Ballib cenzúrázók réme 19: "Cirka 5. éve folyamatosan nő a reálbér,"

Úgy, hogy a 2010-ben a szlovákoktól 6%-kal voltunk elmaradva, 2015-ben 25%-kal. Kurva jól nő visszafele.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 10:56:00

@Zsákos Dildo: "a fidesznek ideje nullára írni mindent és mindenkit a baloldalon."

Magukat írták nullára. A fasz gyurcsány eltakarította a velejéig korrupt (meggyesi mondta) SZDSZ-t, már csak az MSZMP-t és önnmagát kéne eltakarítania. Én egy jobboldali pártot szeretnék, de ahhoz egy normális baloldali ellensúly is hiányzik.

konrada 2016.12.19. 10:58:31

...szóval értsük:
Van úgye egy megválasztott parlament.
Van benne egy kormányzó többség.
Van egy olyan szükségszerűség, melyben a többségnek a költségvetési törvényt meg kell hoznia, hogy az az ország működni tudjon.
Van a parlamentben egy kisebbség, mely azért az, mert kevesebben bíztak bennük.
A kisebbségnek meg nem igazán érdeke az, hogy a többségi költségvetést megszavazza, mert ha az jó: azért nem, ha rossz, akkor meg pláne.
A kisebbség 2 dolgot tehet: vagy ellenszavaz, vagy nem szavaz - hátha a kormánypárti távolmaradók miatt nem lesz meg a szükséges létszám.

...most a lengyel ellenzéki párt egy 3. dolgot választott: fizikailag akadályozta a szavazást.

A többség erre 2 választ adhat:
vagy elfogadja a kisebbség akaratát és nem szavaznak, azaz elismerik a gyengeségüket,
vagy a többség általi felhatalmazásukat érvényesítve szavaznak.
...az meg természetes, hogy nem dobatják ki a megválasztott -obstruáló - képviselőket az ülésteremből, hanem ott dolgoznak, ahol lehet.

Ebből csak azok csinálnak problémát, akik nem értik meg a demokrácia lényegét...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 11:08:22

@konrada: "A kisebbség 2 dolgot tehet: vagy ellenszavaz, vagy nem szavaz"

Kompromisszumról még nem hallottál? Meg arról, hogy a másik felet is meg kell hallgatni, hátha nem mond hülyeséget. Amit te szajkózol, az a fideSS aggresszív hazaáruló politikája.

konrada 2016.12.19. 11:21:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Amit meg te írsz, az meg olyan idealisták elképzelése, mely szerint a politikusok olyan gyülekezet, ahol Gandhik meg Teréz-anyák közösen dolgoznak a világbékén....

Kompromisszum meg egy többségen alapuló parlamentben csak olyasmi lehet, melyet a többség támogat, illetve a költségvetés elfogadása előtt - mint minden törvénynél a demokratikus berendezkedésű országokban - kötelezően kell legyen olyan plenáris ülésnapoknak, melyeken minden frakció rész vehet és felszólalhat a vitán. Ha a többség úgy gondolja, hogy az, amit az ellenzéki mond: jó, úgy azt elfogadhatják...
(Más kérdés, hogy csak nagyon speciális esetben szokott olyan törvény megjelenni bárhol, mely a kormány által benyújtott helyett az ellenzéki változatot fogadja el.)

Így amit te szajkózol, az olyan idealisták szövege, akiknek gőzük nincs a demokráciák működéséről....

konrada 2016.12.19. 11:29:24

@nu pagagyí:
Neked van igazad, mert egyik abban téved, hogy nincs egyetlen 50 alatti sem, a másik meg abban, hogy egyetlen 50 feletti sem.
(Ami viszont a képen látszik: azon a ponton, ahol a kép megállapodik, és látható annyi az arcból, hogy abból ítélni lehessen, tényleg több az 50 feletti, de ez csak az adott pontról mond valamit.
...az más kérdés, hogy az ilyenekre általában a világban is csak bizonyos kor felett érnek rá az emberek, ezért van az, hogy ha a tömeg csak pár ezres, úgy a legaktívabbak az idősebb korosztály, legyen az akár kormány melletti, akár kormányellenes gyűlés...)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 11:29:43

@konrada: Eeegen. Tudvalevő, hogy Hitler és Gandhi között nincs átmenet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 11:33:03

@konrada: Ahányszor a fideSS csinál valamit, annyiszor leszarja a másik véleményét, és annyiszor el is bassza. Elég, ha megnézed a toldott-foldott törvényeket, a hatodik nekifutásra sikerül csak. Meg egyéni képviselői indítványnak adják be, hogy ne kelljen a társadalommal konzultálni se. Olyanok is.

nu pagagyí 2016.12.19. 11:34:46

A lengyelek megmutatják, mit kellett volna tennünk, amikor a parlamentet exkluzív klubbá alakította az örök időkre berendezkedő állampárt. Követni kellene a példát, mert a nép nem tiltható ki saját parlamentjéből. Az emberek a saját sajtójukból szeretnének értesülni a parlament eseményeiről, az általuk választott képviselők szerepléséről és véleményéről. Pofátlan minden olyan szabályozás, ami ezt a jogot lehetetlenné teszi.

konrada 2016.12.19. 11:49:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Aham, szóval ez a válaszod. Ez most szalmabáb-érv volt, vagy mire szólt?

...de tudod mit? Próbálom értelmezni: Gandhi változat: addig ülnek és beszélnek, míg kitör a világbéke... ....ez a naiv idealista, mert az egyenlőre várat magára...
A Hitleres: nincs parlamentben többségi kormányzás, mert felgyújtják azt, a koalás párt meg a többit letartoztatva kisebbségben álkormányoz, és nincs ellenzék...

...én meg a kettő közül a közepéről írtam: a működő parlamentális demokráciáról...
...amiről te -mint a beírásodból is látszik - nem tudsz...

konrada 2016.12.19. 11:52:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
...mert az elődeik tán jobbakat csináltak...
Sajnos mióta a demokrácia üzlet lett, a poltikusok meg olyan lobbisták, akik a cégek kitűzői helyett pártjelvényeket viselnek, a törvények mindig azt sugározzák, amit a megbízóik a legkisebb kompromisszum árán ki tudnak sajtolni...
...a választók meg azt hiszik, hogy a politikusok értük vannak...

konrada 2016.12.19. 11:57:12

@nu pagagyí:
Ez hülyeség. A parlament sehol sem piknikkert a tömegeknek.
Nem szabadbejárású hely azoknak, akik pont úgy gondolják magukról hogy ők a nép...
(De hát ezt te is tudtad még, mikor a magyarnál ott táboroztak a húgyosok, mert akkor még nem gondoltad te se azt, hogy abban qrva hidegben tán azoknak ott bent kéne táborozni...)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 11:57:36

@konrada: "mert az elődeik tán jobbakat csináltak"

Jó, szóval te is elismered, hogy baromi szarul kormányoznak a hazaárulók, most már csak azon megy a vita, hogy lehetne-e még ennél is rosszabbul.

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.12.19. 12:00:16

@fércnél maradandóbb: "A képen látszik hogy ott is ugyanaz a kommernyugger réteg hőzöng. Ezek nem csinálnak forradalmat, mert ifjú korukban se bírtak önállóan gondolkodni, most meg már létezni se tudnak a napi gyógyszereik nélkül"

Te sehonnai álcivil, hogy jössz te ahhoz, hogy ílyen gyülöködve lehordod Orbán Viktor szavazóit? Mi voltál te fiatal korodban ÁVH-s meg MSZMP párttitkár?
Orbán Viktor szavazói nagyon jól tudják, hogy nekik nem kell a liberális anarchiával foglalkozni meg utcára menni tüntetgetniük, mert Orbán Viktor úgyis megmutatja nekik az utat hogy merre menjenek. Az egytelen utat ami a Kánánba viszi az országunkat.
És mi megyünk és ezért is járunk ott ahol vagyunk.
Európa meg a liberális álnihilsták meg csak irigykedjen ránk.

konrada 2016.12.19. 12:08:52

@nu pagagyí:
...de étem én, nem ezt akartad írni, hanem a sajtó szabadságáról:
A probléma ott kezdődik a mai modern demokráciákban, hogy aki ír egy olyan blogot, amelyet esetleg csak ő olvas, az már sajtómunkásnak képzeli magát, mint ahogyan a kisállattenyésztő szaklapoktól kezdve a Call of Duty helyi moderátoráig lassan mindenki...

Így elég sokan gondolják azt, hogy nekik akreditációt kellene kapniuk, s hiszik azt, hogy az már feljogosítja őket arra, hogy részt vegyenek az adott parlament munkájában, illetve ha az nem tetszik, akkor azt akadályozhassák, ...avagy csak simán jó paparazziként belefényképezhessen akár a budiba is, hogy olyan anyagot tudjon vinni, melyért már fizet egy bulvárlap, vagy legrosszabb esetben a youtub...

...persze mindez nem jogosítja fel egy parlamenti irodát sem arra - hogy csak a benyaló-alákérdező, mindig udvarias újságírókat akreditáljon.
...ha erre céloztál, ebben egyetértünk.

eßemfaßom meg áll 2016.12.19. 12:10:15

"Szombaton több ezren tiltakoztak"
"Pár ezer aktivista"

Varsó lakossága 1,7millió(+agglomeráció majd1milla) , Lengyelország lakossága 38millió

csak, hogy a helyén lehessen kezelni a párezer aktivistát

konrada 2016.12.19. 12:11:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Pontosan, tényleg azon folyik a vita, lehetne-e még rosszabbul.

...mert mint a tapasztalat mutatja: lehetett, azaz lehetne...

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.19. 12:32:57

@eßemfaßom meg áll:

A Soros féle ballib elkúrók ott se tudnak több embert összeröffenteni, csak minden 100. olyan ökör.

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:
Nickhamisító pöcs.
Saját nicken nem megy ?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 12:38:52

@konrada:

Hát a versenyképességünk ilyen szar még sose volt.

Hát az adósságállományunk ekkora még sose volt.

Hát a szlovák bérektől még sose voltunk ennyire elmaradva.

Hát az oktatás még sose volt ilyen rossz.

...

De ez mind nem számít, mert A Kedves Vezető még sose volt ennyire gazdag! És ez a lényeg!

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.12.19. 12:52:21

Orbán Viktor alatt végre révbe értünk. A pisa teszt bebizonyította, hogy a magyar gyerekek csavaros észjárását az egész világ tátott szájjal bámulja. Persze a Soros által manipulált pontozás tett azért, hogy a magyar gyerekek fél korosztályát analfabét´ának meg gondolkodás képtelennek hazudják be. Miközben pont hogy a nyugati gyerekek nem tudnak semmit sem gondolkodni csak nyomkodják egész a nap az okos telefonjaikat akárcsak a szír migránsok. Meg nézik a manipulált német TV-iket, ahol wgy év alatt nnincsen annyi migráns hír, mint az M1-M40-en 5 perc alatt! Így butulnak el a nyugati gyerekek!

Hát innen is látszik, hogy Orbán Viktornak nagyon igaza volt, amikor nem engedi, hogy a magyar gyerekek olyanok legynek mint a nyugatiak. Mert akkor a magyar gyerekek már egyenesen szírek lennének! Aztán a migránsokat meg minden igazhívő kersztény ország utálja és vereti a rendőreivel, tehát Orbán Viktor valójában a megmaradásunkat és a testi épségünket mentette meg!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.19. 12:57:01

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:

Örömmel olvasom, hogy a magadfajta migránsseggnyaló elmebetegeknek minden érve elfogyott, és a nickmaisításban látják az utolsó lehetőséget... :DDDD

konrada 2016.12.19. 13:11:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Na ja, mert a versenyképességben túlsúlyozzák a szubjektívumokat, ezért nem a gazdasági mutatók dominálnak hanem az, mennyire éri meg befektetni az olyan cégeknek, melyeknél az eredményesség a kivitt haszonban mérhető.
...s mivel a bankok - bár még mindig legjobban keresnek a magyar gazdaságon - haszna csökkent, az olyan befektető cégek meg, melyeknél a befektetés gyakorlatilag 0-ás költségét sok milliárdos kivitt haszon jellemezte - lásd kafetéria - teljesen versenyképtelen helyzetbe kerültek, komoly romlásként érték meg ezt.
...a többieket meg, ahol az adókörnyezetet, munkaerő milyenségét-árát nézik, nem kérdezik, mert nem ők állítják össze ezeket a listákat....

...Az adósságállomány: a voluminális érték csak annak mond valamit, ahol a gazdasági környezet teljesen 0 állapotban van, azaz se növekedés, se infláció nem játszik be.
A többiek meg azt nézik, a bevételhez képest mennyi az adósság aránya: ha az nő, úgy a helyzet rosszabbodik, ha csökken, úgy javul. (És legfeljebb pár demenciában szenvedő öreg borzankodik azon, hogy annó neki a 40 ezer forintos Trabiján 20 ezer forint tartozása volt (10 havi fizetésnyi), most meg a lapos tévén 50 ezer, s az milyen qrva sok ahhoz képest...

A szlovák bér, igaz sajnos. Ügyesen eltolták megyóék annak idején az € csatlakozást, ezek meg örülnek neki, mert az átváltás miatt nem tudják az emberek összehasonlítani... ...de ebben igazad van.

S az oktatásban is: beért a rendszerváltás eredendő bűne, melyben a megbecsülés hiánya, és túlzásba vitt liberális nevelési elvek összessége összehozta azt, hogy egyre hülyébb pedagógusoknak kéne oktatni az egyre szabadossabb gyerekállományt...

Sir Galahad 2016.12.19. 13:23:23

Nem ismerem annyira a lengyel közéletet, hogy meg tudjam ítélni, kinek van igaza. De az, hogy pár ezren tüntetnek, blokádot vonnak a parlament köré, azért nem a világvége egy 38 milliós országban. Inkább annak a jele, hogy demokrácia van, a kisebbség is elmondhatja a véleményét, az pedig helyes. Itthon is vannak időnként pár ezres tüntetések a kormány ellen.

Flúgatlan 2016.12.19. 13:42:14

Nem látom át a lengyel helyzetet, hisz csak a média tudósít, ami eléggé torzít. De mi a kritériuma annak, hogy a szabályos választásokon felálló parlament működését megakadályozhassa pár ezer tüntető teremfoglalással? Kérem, világosítson fel valaki.

A válasz lehetőleg legyen szimmetrikus a politikai oldalakra, azaz aki pl. ezt a teremfoglalós tiltakozást jogosnak tartja, az gondoljon bele, hogy egy megválasztott baloldali többségű parlament jobb oldali aktivisták általi blokádját is jogosnak tartaná-e.

Mindenesetre illogikus, hogy ha a lázadók akadályozzák a parlament működését, akkor számonkérik, hogy miért nem volt szabályos a költségvetés megszavazása.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 13:50:08

@Ballib Cenzúrázók Réme 10: "Meg nézik a manipulált német TV-iket, ahol wgy év alatt nnincsen annyi migráns hír, mint az M1-M40-en 5 perc alatt!"

:))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 13:52:17

@Flúgatlan: "csak a média tudósít, ami eléggé torzít."

Túlságosan hozzászoktál a habonyművek hazugsággyárához.

"jobb oldali aktivisták általi blokádját is jogosnak tartaná-e."

Szerintem nem az számít, hogy jobb- vagy baloldal, hanem hogy egy diktatúra ellen lázadnak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 13:55:39

@konrada: "nem a gazdasági mutatók dominálnak hanem az, mennyire éri meg befektetni az olyan cégeknek"

Jó, hogy mondod, az új befektetések volumene se volt még soha ilyen alacsony. Nem jönnek, hanem menekülnek a befektetők. Kénytelen volt orbán európacsúcs alacsonyra venni az adót. Ilyen se volt még soha.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.19. 14:23:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Jajj Tibi !

Már három helyen lebuktattad magad, hogy te vagy a 10-es számú nickhamisító is, meg mág vagy 3 másik ballib pöcs is. Pl Tibi !

A kérdés, cak az, hogy mennyit kapsz ezért.. :DDD

konrada 2016.12.19. 14:37:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Lehet...
...persze ehhez látni kéne egy - a szolgáltatóktól (bankok, kiskereskedelmi cégek) és a privatizációs beruházóktól megtisztított táblázázatot, hogy lássuk a beírásod igazát...

konrada 2016.12.19. 14:40:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
...aham. De mi van akkor ha egy kisebbségnek az a diktatúra, ha a többség dönt....??

Attilajukkaja 2016.12.19. 14:53:53

Gulyas Balazs levele RULES! :o))))

Attilajukkaja 2016.12.19. 14:55:24

@Ballib cenzúrázók réme 18:
"A kérdés, cak az, hogy mennyit kapsz ezért.. "
A nemzet Tiborczat idezve: "Mi kozod hozza?"

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.19. 15:08:13

@Attilajukkaja:

Máhogy le vele úgy érted..
Él még a srác ? Olyan keveset hallani róla mióta az MSZP-t és Gysurcsányt a bércsinovnyik próbálta ráültetni az internetadó ellenes tüntetésre.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 15:14:19

@konrada: "ehhez látni kéne"

Persze, ködösíts csak, minden téren leszerepelt a hazaáruló, de neked 200% megdönthetelen bizonyítéák kell, csak akkor hiszed el, hogy a szájadba hugyozik. Biztosíthatlak, hogy így van, mert mindenkinek a szájába hugyozik, csak a fideSS fasszopók csettintenek is hozzá jólesően.

Akkor idegeld magad a PISA felmérésen, ha bizonyíták kell, ennél pontosabb már nem lesz. Meg az adósság adatokon.... Meg a... jaj, van annyi, egy hét alatt se végzesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 15:18:51

@konrada: "De mi van akkor ha egy kisebbségnek az a diktatúra, ha a többség dönt."

Ne hazudozzál álszent módon, jól tudod, hogy mi van. A fideSS kisebbség (43%) uralkodik a többség felett. Leépítette a fékek és ellensúlyok rendszerét, cenzúrát vezetett be... Egyelőre még nem kezdődtek meg a kínvallatások...

Egyébként meg a többség úgy kormányoz törvény szerint, hogy társadalmi vitára bocsátja a törvénytervezetet. Csak te nem tuihatsz róla, mert még nem élltél, mikor ezt a fideSS a gyakorlatban megszüntette.

konrada 2016.12.19. 15:23:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Aham. Szóval ha bizonyítanod kéne tényekkel, akkor csak azt tudod bebizonyítani milyen ordenáré tudsz lenni, és mennyire vitaképtelen...

...én is így gondoltam...

konrada 2016.12.19. 15:24:58

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Társadalmi vitára bocsátott költségvetési törvény....;)))))))

De legalább azt már tudjuk, hogy a tudáshiányod arroganciával próbálod pótolni...;))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 15:30:54

@konrada: "ha bizonyítanod kéne tényekkel"

Nesze bizonyíték, ezt nem mosogatod tisztára semekkora hazudozással:

"Minél nagyobb a kormány befolyása, annál rosszabbul teljesítenek a diákok

Az iskolai autónómia az utóbbi egy év pedagógus-tiltakozása miatt fontos kérdéssé vált Magyarországon. A kormány az oktatási reformjaival – főleg a Klik megalakításával – ugyanis hatalmasat nyesett az iskolák önrendelkezésén, sok helyen az igazgatónak még ahhoz sem maradt joga, hogy krétát vásároljon, a tanárok pedig arra panaszkodnak, hogy túlságosan alkalmazkodniuk kell a központilag meghatározott alaptantervhez.

A szigorú magyar rendszert a PISA-jelentés külön kiemeli, mint olyan példát, ahol az iskolaigazgatók hatáskörének jelentős része az államhoz került. Az OECD-országokban ennél jóval nagyobb önrendelkezése maradt az iskoláknak: a diákok hetven százaléka olyan iskolába jár, ahol az igazgató felel a tanárok felvételéért, felük pedig olyanba, ahol az iskolai büdzsé felosztását is ő végzi. A fizetések már általában nem az ő hatáskörébe tartoznak.

Ha százalékos alapon kellene felosztani, akkor az OECD-országokban átlagosan az erőforrások 39 százaléka fölött az igazgató, három százaléka fölött a tanárok, 12 százalék fölött az iskolai tanács rendelkezik, és 46 százalék van az államnál. Ha a tanterv meghatározását nézzük, akkor az OECD-országok átlaga szerint a tanároké a legnagyobb felelősség, 44 százalékkal, az államigazgatásnak erre csupán 27 százalékban van ráhatása. Összehasonlításképpen, Magyarországon az iskolák pénzügyi helyzetére az államigazgatásnak 64 százalékban van ráhatása, a tanterv kialakítására pedig közel 30 százalékban.

A PISA-jelentés viszont azt is megmérte, hogy ez milyen hatással van a diákok teljesítményére. Arra jutottak, hogy ahol a kormánynak nagyobb befolyása van az iskolában zajló oktatásra, ott a diákok rosszabb eredményt értek el a PISA-teszten, különösképp igaz ez abban az esetben, amikor a kormánynak a tantervvre van ráhatása. Az is igaz viszont, hogy ebben az esetben nőtt az egyenlőség a diákok között."

abcug.hu/minel-nagyobb-a-kormany-befolyasa-annal-rosszabbul-teljesitenek-a-diakok/

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 15:32:27

@konrada: "Társadalmi vitára bocsátott költségvetési törvény"

"A 2010 óta felgyorsult törvényhozási folyamat kedvezőtlen hatásai közé tartozik a jogi környezet stabilitásának csökkenése és a szakmai előkészítés valamint társadalmi egyeztetés terének szűkülése - állapították meg elemzésében a Korrupciókutató Központ (CRCB). Egyre több az egyéni képviselői indítvány, megnőtt az éven belül módosított törvények száma. "

www.portfolio.hu/gazdasag/ilyen_volt_a_torvenyhozas_minosege_az_elmult_14_evben.195414.html

Attilajukkaja 2016.12.19. 15:54:06

@Ballib cenzúrázók réme 18:
"Él még a srác ?"
Nagyon is el! Most is benne van a tuntetesek szervezeseben. Aki odafigyel, hall rola.

konrada 2016.12.19. 16:25:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Azért jópofa, hogy arra felvetésedre, mely szerint csökkentek a beruházások, ténynek felhozod a PISA felmérést. Ami csak egy miatt illik rá válasznak : ha beakarod mutatni a szövegértést... ;)

konrada 2016.12.19. 16:28:56

@Attilajukkaja:
.. S ez az információ mit ad hozzá a "társadalmi vitára bocsátott" költségvetési törvényhez?

konrada 2016.12.19. 16:30:44

@konrada:
Attila.. mellé ment, az előző előzményre ment.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 16:34:46

@konrada: "mely szerint csökkentek a beruházások, ténynek felhozod a PISA felmérést"

Guglizzál faszfej, ne velem végeztesd! Nesze, itt van, örüjjé, bazmeg:

nepszava.hu/cikk/1102652-csokkent-a-nagyvallalatok-beruhazasi-kedve

A második negyedévben készült kutatás eredményei alapján a 2 milliárd forintnál nagyobb éves árbevételű vállalatok beruházási szándékánál egyelőre nincs egyértelmű trend, inkább a hektikusság jellemző.

Az év eleji kiugróan pozitív, 57 százalékos eredmény után korrigált a beruházási hajlandóság, a magyarországi nagyvállalatok 50 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A csökkenés ugyan jelentős, de ez az arány még mindig kedvező az elmúlt két évet tekintve - mondta el Peter Roebben, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője a közleményben. A megvalósítandó beruházásoknál erőteljesen visszaestek a hosszabb távon gazdasági növekedést elősegítő beruházások, így például a technológiai fejlesztések és a kapacitásbővítés - tette hozzá.

A kutatás szerint továbbra is a technológiai fejlesztések állnak az élen: erre minden negyedik vállalat készül, de ez elmarad a korábban jellemző 30 százalékos aránytól. Kapacitásbővítésben a nagyvállalatok 15 százaléka, míg az értékesítés fejlesztésben minden tizedik cég gondolkodik.

Kedvező, hogy bár a beruházások értékén a nagyvállalatok 65 százaléka nem kíván változtatni a következő egy évben, több mint minden negyedik cég növelné az erre fordított kiadásait. Egy évvel korábban a vállalatok csupán ötöde tervezte növelni fejlesztési kiadásait - mutat rá a kutatás.

A megkérdezett vállalatvezetők beruházásaikat főként saját forrásból tervezik, a vállalati hitelállomány látványos bővülése így nem várható. Az év elejéhez képest közel dupla annyi, a cégek 9 százaléka tervez felvenni hosszú távú hitelt, a külső finanszírozás iránti igény továbbra is alacsony - mondta el a Peter Roebben.

A K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együtt készített kutatása 550, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű cég döntéshozójának megkérdezésével történt.

És van ott még 6820 találat. Nem lehetsz ennyire béna!

Egéridomár 2016.12.19. 16:44:42

@tantum verde 3: Ó te nagyon alulművelt hőzöngő trollocska! Legalább ne ekkora teli pofával üvöltenéd világgá félműveltséged!
Ugyanis a médiumok egy gyűjtőfogalom, amibe beletartozik az írott és elektronikus sajtó, az audiovizuális része, mint televízió és rádió.
Az igaz, hogy a médium szó bír egyfajta asztrális jellemzővel is, és az említett félművelt agyacskád nem is tudott ennél tovább lépni.

Ostoba. :D

Javaslom tanulmányozd ezt: mediapedia.hu/mediumok

cselaxi 2016.12.19. 16:51:03

@ogli dzsí: A nyugdíjad hol van? Tudod, a 2010 előtti...

Egéridomár 2016.12.19. 16:53:41

@tantum verde 3: Még egyszer elolvastam azt a gyöngyszemet, amit idekanyarítottál. Döbbenetes. Tényleg igaz, hogy a legegyszerűbb lelkek próbálnak a leginkább kioktatóak lenni. Felemelő a szóhasználatod is. „Baromka, idióta, faszfej”. Gratulálok, nemcsak ostoba vagy de még szimplán tahó is. :D

Jakab.gipsz 2016.12.19. 17:18:53

Kiev-ben is így kezdődött a demokrácia féltése. (a folytatást ismerjük).
Semmi különös csak a megszokott libsi trükk, és a szalámi taktika.
A szólás és vélemény valamint a sajtó szabadság égisze alatt, csak addig és csak azt szabad mondani gondolni amit a libsi csőcselék jóváhagy.
Kíváncsian várom ismeretlen tettesek mikor kezdenek gyújtogatni, majd a tömegbe lövetni, mert a törvényes kormány, törvénytelen, a libsiknek nem tetsző kormány pedig mondjon le.
Micsoda dolog az, hogy egy kormány keresztény és a nemzeti, az internacionalista és a globális pénztőkével szemben, önállóságra törekszik.
Veszélyben a szép újvilágrend.

Brix 2016.12.19. 18:02:44

Fizetett felforgatók , akik a kisebbség véleményét képviselik! Ha màs nem, ki kell küldeni a Békemenet, hogy megvédjük a törvényesen megvàlasztott kormànyt!

midnight coder 2016.12.19. 19:06:43

@tantum verde 3: Média többes szám, médium egyes. Latinból lett átvéve, ezért ilyen.

midnight coder 2016.12.19. 19:12:30

@Egéridomár: Nem vagyok nyelvész, de szerintem a médiumok is hibás használat. A médium többes száma a média. Ha gyűjtőfogalomról van szó, azt szerintem inkább úgy kell írni, hogy írott vagy elektronikus média. A médiumok viszont paranormális tevékenységet folytató emberek csoportja. A wikipedia pedig sok minden kibír...

midnight coder 2016.12.19. 19:15:51

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: "Ne hazudozzál álszent módon, jól tudod, hogy mi van. A fideSS kisebbség (43%) uralkodik a többség felett."

Olyan fasza az, amikor a balfékek a szavazástól távolmaradókat is a saját táborba sorolják... Csak épp ordas nagy hazugság.

Attilajukkaja 2016.12.19. 19:38:43

@midnight coder:
"Ha gyűjtőfogalomról van szó, azt szerintem inkább úgy kell írni, hogy írott vagy elektronikus média. A médiumok viszont paranormális tevékenységet folytató emberek csoportja. "
Nagyon egyetertek!

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.19. 19:40:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Te miről beszélsz?? Milyen alapon számolod bele azt a 30-35 %-ot, aki soha nem megy el szavazni? (Ugyanis Magyarországon a választási részvétel 65-70% szokott lenni a szavazókorú lakosságot tekintve.)
A legutóbbi parlamenti választáson a Fidesz-Kdnp közös lista majd' 1 millióval több szavazatot kapott, mint a "Kormányváltás" nevű baloldali közös lista (Mszp, Dk, E-14, pm stb.)
Mégis , ezek után kinek kellene irányítania az országot?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.19. 20:05:52

Eddig ennyi nicket hamisítottak miattam a hivatásos ballib bérbloggerek :DDDD
:

blog.hu/user/1184981
blog.hu/user/1116494
blog.hu/user/1121526
blog.hu/user/1126362
blog.hu/user/1151910
blog.hu/user/1193568
blog.hu/user/1184981
blog.hu/user/1191006

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 20:25:15

@a nemzet fogatlan provokátora: "Milyen alapon számolod bele azt a 30-35 %-ot, aki soha nem megy el szavazni?"

Nem számolom, miért kellene? Mert te mindig hazudsz, nem kéne másokról is feltételezned.

@midnight coder: "a balfékek a szavazástól távolmaradókat is a saját táborba sorolják..."

Ne terelj! Mi a fasz közöm van hozzá, hogy mit hova sorolnak?

Van annak egy diszkrét bája, mikor a trollok csak azért szopják az orbán faszát, mert bedőltek a habonyművek hazugságának, hogy orbán gecije fionom. Csak kicsit kéne tájékozódniuk, és rájönnének, hogy fordítva van a világ, mint ahogy nekik mondták.

www.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/orszlist.html

2014. április. 6
FIDESZ-KDNP 2142142 Szavazat 43.55 %

Sajnálom, csórikáim, a szavazók többsége nem szavazott a csuti tolvajra. Hiába szívjátok a faszából az "anyatejet", nem lesztek tőle okosabbak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 20:26:10

@Ballib cenzúrázók réme 18: Már szégyelled, amit korábban mondtál? Hát igazán megértelek, rengeteg baromság jön ki a szádon.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 20:30:06

@midnight coder: Hiába jött latinból, mi magyarul beszélünk. Nekem se tetszik, de evvan. Médiának mondják egyesszámban, médiáknak többesben.

Csak a tudálékos faszok tartják be az eredeti latint, de persze félreértik őket. Sőt, hallottam már médiumoknak is. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 20:35:43

@Martingrand: "elég lenne egy Nav vizsgálat..."

Igen, azzal bárkit meg lehet baszni. Ha azt csinálod, ami a NAV hivatalos állásfoglalásában van, akkor is megbaszhat, mert az őt nem köti. Tájékozódnod kéne mielőtt baromságokat beszélsz.

A NAV jogsétően visszavonta az Ökotárs alapítvány adószámát, hogy szándékosan ellehetelenítse. Maga orbaneszku adott rá parancsot, pedig azt hazudta, nem tud róla. Egy rakás rendőr ment kutakodni, de semmit nem találtak. Bezzeg Tarsoly Csaba nem érdkelte őket, az csak párszáz milliárdot lopott.

6.Lenin 2016.12.19. 20:41:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

A szavazók még nagyobb többsége nem szavazott a többiekre.

A választás viszont arról szól, hogy a leadott érvényes szavazatok többségét elnyerő lesz a következő választásokig, aki meghatározhatja.......

A kisebbségben maradóknak marad a lehetőség, hogy a következő választásokig eltűnjenek a homályba, vagy megpróbálhatnak jobbat kínálni, ha van rá tehetségük.

Aki nem él a választás jogával, másra bízza a dolgok menetének meghatározását. A következő választáson, ha akar, már élhet a jogával.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 20:51:44

@6.Lenin: "A szavazók még nagyobb többsége nem szavazott a többiekre."

Márpedig a szavazók 56,45%-a pont a többiekre szavazott. Ez most nem jött be, de újra próbálkozhatsz. :))

De az sem fogja megváltoztatni a tényt, hogy a fideSS kisebbség (43,55%) zsarnokoskodik a többség felett. Fura ezt hallani az orbán faszá... akarom mondani emlőjén nevelkedőknek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 20:54:12

Meneküljetek fiodeSS fasszopók!!! A szíriai terroristrák Debrecenben csokigyárat építenek!!! Az ország romlásba dől!!!

A szíriai Ghraoui Chocolate gútai gyára az országban dúló polgárháború miatt 2011 óta nem üzemel, ahogy a cég külföldi boltjai sem. A háború miatt Szíriában is csak Damaszkuszban árusítja a cég termékeit két bolt. A terv szerint a cég Magyarországra települve kezdene európai terjeszkedésbe.

index.hu/gazdasag/2016/12/19/szir_menekult_csokigyarat_fogadunk_be/

6.Lenin 2016.12.19. 20:58:35

@6.Lenin: @a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

www.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/orszlist.html

Te linkelted, és nem tudod értelmezni?

Az MSZP-re 74 % nem szavazott, Jobbikra 80 %, LMP-re 95 %, stb
a Fidesz nyert, a többi vesztett

Zsoltbacsi 2016.12.19. 21:08:36

@6.Lenin:

Sot, Trumpot csak 18 szazalekkal valasztottak meg (58/325), de ha veletlen clintonne nyer, akkor is 20 alatt marad...

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Tanuld meg, hogy a tavolmaradok velemenye senkit se erdekel!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:16:49

@Zsoltbacsi: "Tanuld meg, hogy a tavolmaradok velemenye senkit se erdekel!"

Én már megtanultam. Te meg megint belezavarodtál a számokba. :)) Gurulok a röhögéstől.

6.Lenin 2016.12.19. 21:17:15

@Zsoltbacsi:

Azért az roppant érdekes, hogy a magukat demokratának hazudók képtelenek elfogadni a demokratikus választások eredményét.
Pedig nagyon 1xű a miértje a vereségüknek: nem tudták bizonyítani azt a hatalmas tudást, amit naponta próbálnak elhitetni a választókkal, de valahogy a gyakorlatban még nem sikerült bizonyítani, Mindig válságok követik a ténykedésüket.

Igen, ők az igazi diktátorok, hiszen nem tudják elképzelni sem, hogy más vélemény is létezhet, és sikeres is lehet más elképzelés is.
Vagy megtanulják a következő-számukra keserves-években, vagy végleg eltűnnek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:17:30

@6.Lenin: "Visszasírod a 99,9%-os választásokat?"

Én a kádárt? Hülyevagy?

Zsoltbacsi 2016.12.19. 21:23:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Tudom, ez olyan, mint hogy a szerelmed kiallt a szinpadra okt masodikan es bejelentette hogy 5millio szavazoja van :))))

illaim 2016.12.19. 21:26:06

Ahogy végig olvastam a beírásokat, azt látom, hogy a fideszes trollok egymás után jönnek elő különböző nicknévvel! Most nem tudom eldönteni, hogy ezek a fényre jönnek, vagy mindegyik ugyan az csak másik gépről a századvég nevű trollgyárból.
Minden esetre küzdenek mint malac a jégen, nehogy a tények megzavarják őt /őket a tisztánlátásban! LOL
Nem vagy(tok) a fasorban se, te/ti gerinctelen köcsög(ök)!

6.Lenin 2016.12.19. 21:27:13

Valamelyik nap véletlenül megnéztem a Hirtv-n a szabadfogás utolsó 1 percét.
A kérdés talán az volt, hogy miként képzelik az Orbán utáni rendszert, vagy kit képzelnek el helyette, vagy hogyan lehetne leváltani.

Halvány fingjuk sincs. akkora marhaságokat mondtak, hogy az egyenesen elképesztő.
Ők szeretnének itt nyerni 2018-ban?

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Milyen %-os arányt tudnál elfogadni? Gondolom, ha rád szavazna 10 drb szavazó, a többi 8 milliónak meg kuss lenne. Másként nem nagyon lehet értelmezni az eddig előadottakat tőled.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:31:01

@6.Lenin: "Milyen %-os arányt tudnál elfogadni?"

Pontosan mi a kérdésed? Ha nagyon összeszeded magad, akkor meg tudod érthetően fogalmazni? Ezetleg másodikra vagy harmadikra? Mit kéne elfogadnom, és miért?

Zsoltbacsi 2016.12.19. 21:31:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Nem a konkret esetre irtam a tavolmaradokat, hanem ugy altalaban. Ti szoktatok mindig arra hivatkozni, hogy mennyi az elegedetlen (megsugom elhanyagolhato), meg hogy a tobbseg nem ra szavazott.
Mondjuk meg igy is tobb szavazatot kapott mint 1994ben az mszp, es tegyuk hozza, hogy egyeniben meg szinte mindent megnyert...

6.Lenin 2016.12.19. 21:33:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Megpróbáltam, de sehogy nem jön ki a 8 valahány millió választásra jogosult végeredmény.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:34:45

@Zsoltbacsi: "Nem a konkret esetre irtam a tavolmaradokat, hanem ugy altalaban."

:))

Akkor általában írd egy távolmaradónak, faszfejkém.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:35:48

@6.Lenin: "sehogy nem jön ki a 8 valahány millió választásra jogosult végeredmény."

Nem nagyon értrem a gondodat. Harmadszorra is nekifuthatsz.

6.Lenin 2016.12.19. 21:36:12

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Mennyi szavazatot kellene kapnia a győztesnek, hogy el tud fogadni?
100 % nincs, az már diktatúra lenne.

Vagy milyen választási törvényt tudnál elképzelni azon kívül, hogy mindig csak te nyerhetnél?

6.Lenin 2016.12.19. 21:43:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Belinkelted a választás eredményét, amelyiken a választáson részvevő polgárok száma szerepel, a 8 valahány millió választásra jogosult közül.

A választáson résztvevők, és érvényes szavazatot leadók 43 %-a a Fideszt választotta.
a többiek ennél lényegesen kevesebbet kaptak.

A nem szavazók szavazata nem számít bele a végeredménybe, őket nem érdekli a dolog. Sehol nem számítják bele őket.

Ahogy te számolsz, abban az esetben sehol nem legitim a nyertes a demokráciákban.
Még koalíciós kormányok esetében sem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:46:18

@6.Lenin: Nekem nem kell elfogadni semmit.

Ha 50% fölött szerzett volna szavazatot a fideSS, az se igazolja a terrort a kisebbség felett.

De csak valami 43-45%-ot szerzett 2014-ben. Ez még furcsábbá teszi, hogy egy kisebbség zsarnokoskodik a többségen.

"milyen választási törvényt tudnál elképzelni"

Pfff. Egy olyan törvényt szeretnék, amit nem módosít mindig a győztes párt a maga javára. Minden módosítás csak a következő parlamenti ciklusban léphetne életbe. Másrészt olyan törvény kellene, amit betartanak. Mert amit a Választási Iroda művel, az egy siralmas bohózat.

Pfff. Amit én szeretnék... az egy jogállam. Sajnos csak forradalommal lehetséges. Ez esetben nem lenne ellenemre, ha a hazaáruló tolvajok lámpavason lógnának. Elismerem, elég drasztikus.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.19. 21:52:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Dehogynem számolod bele. Te azt mondod, hogy "43%" diktatúrája van a többség fölött. A általad öbbségként említett 57 %-ba értelemszerűen belevetted azokat is akik nem mennek el, mert nem érdelki őket a politika és a választások. Ők pedig a felnőtt lakosság kb. egyharmadát teszik ki..

Zsoltbacsi 2016.12.19. 21:52:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"Egy olyan törvényt szeretnék, amit nem módosít mindig a győztes párt a maga javára."

Egyetlen szepseghibaja az elmeletednek, hogy a valtoztatas OSSZES pontjat az ellenzek kovetelte korabban... (kisebb parlament, uj valasztokeruletek, egy fordulo) Persze ezekre mar nem emlekeztek, mert akkor nem lehetne berrettegni

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 21:56:56

@6.Lenin: Akkor legitim egy kormány, ha szabályos választáson nyert, és törvényesen kormányoz. Ebbe nem értendő bele, ha tolvaj törvényeket hoz, attól az nem lesz törvényes, még kevésbé legitim.

Még egy fontos kritérium, hogy az ország jobbításán dolgozzon. Ez se stimmel, az elmúlt 6 évben rengeteget ártottak az országnak.

Mindjárt azzal jössz, hogy a gyurcsányi is ártott. Igen, rengeteget ártott, de nem tevőlegesen, hanem azzal, hogy nem kormányzott. El is zavartuk, nincs ezzel probléma. És legalább nem lopta szét az országot. Ami kevés vígasz.

A gyurcsényi sem volt legitim 2006 végétől. A szavazáson kellett volna elzavarni, de megnyerte. Utána az adóemeléskor kellett volna kimenni az utcára, de senki nem szólt egy szót sem, a fideSS is lapított. Az öszödi beszéd kitudódásakor kellett volna lemondania, nem az öszödi beszéd miatt, hanem mert elvesztette a választók bizalmát. (A bizalmat persze az öszödi beszéd miatt vesztette el. Ami elég nagy hülyeség.)

6.Lenin 2016.12.19. 22:00:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Sajnos te 1 seggfej vagy, képtelen vagy demokratikusan még gondolkodni is.
Fingod sincs a demokrácia lényegéről.

Van Mo-on 8 millió körül a választásra jogosult állampolgárok száma. Általában közülük 4-5-6 millió érdekli ez a játék, hajlandó is részt venni is benne.

A többiek vagy elfogadják mások döntését, vagy egyáltalán nem érdekli őket. Nem tudja senki a valódi okot.

Tudtommal senki nem akadályozott senkit a részvételben. A szavazáson nem résztvevők magas száma bármikor, bármilyen irányba képes lenne befolyásolni a végeredményt mindenféle erőszak nélkül.

Még az általad óhajtott forradalom esetében se venne benne mindenki tevékenyen részt, tehát az se egyezne a többség akaratával . Te álmodozol, vagy tényleg nem érted az egésznek a lényegét.

Meg kell(ene) győzni a bizonytalanokat, minden erőszak nélkül, de , ha ez nem megy, akkor marad a szívás 1 demokráciában.
Forradalomban meg könnyen te végezheted a lámpavason, ha rosszkor, rossz helyen ugrálsz. Utána mindenképpen csak te cseszel rá, mert vagy rájönnek, hogy hazudtál, vagy mégse te nyersz, tehát mindenképpen a szopó ágon leszel valószínűleg.

Próbáld összeszedni magad, elgondolkodni valami értelmesebb megoldáson, sokkal célravezetőbb lenne szerintem. Persze nem mártana némi ész is hozzá.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:01:26

@a nemzet fogatlan provokátora: Nah, a Zsótibácsi után már a negyedik, akinek negatív lenne a PISÁJA.

Hol szerepelnek itt olyanok, akik nem mentek el szavazni???
www.valasztas.hu/dyn/pv14/szavossz/hu/orszlist.html

Zsoltbacsi 2016.12.19. 22:04:35

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Azt allitod, hogy a fidesz megvaltoztatta a valasztasi torvenyt, es emiatt nem legitim.
A szokasos hazudozas helyett, legyszi mondj 1 olyan konkret valtoztatast, amit nem a maszop/dk/egyutt kovetelt/igert korabban!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:07:36

@6.Lenin: "Még az általad óhajtott forradalom esetében se venne benne mindenki tevékenyen részt, tehát az se egyezne a többség akaratával"

Persze, hogy nem. De miután a hazaáruló tolvajolat lámpavasra vonták, lehetőség lenne a demokrácia visszaállítására, új, valóban demokratikus választások tartása. Ez véres forradalom nélkül megvalósult a kádári diktatúra bukása után. Nem tartom kizártnak, hogy megvalósulhatna az orbáni diktatúra bukását követően.

"te végezheted a lámpavason, ha rosszkor, rossz helyen ugrálsz."

Igen, ez benne van a pakliban. Meg még sok más is. Ezért is olyan káros a mostani hazáruló kormány.

Az alternatíva az, hogy orbán tovább gyilkol, rabol, rombol...

Jakab.gipsz 2016.12.19. 22:10:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Ha egy államot csak a jog és a törvény tart egybe az, diktatúra a neoliberális jog-államiság pedig egy totális diktatúra pluralizmusba ágyazva.
Ülj le és gondolkozz, mielőtt sorstalan Soros Gyuri nyitott társadalmának a világkormány hülyeségét majmolod, oktondi libsi.
Inkább egy Orbán még akkor is ha ő is "ütődött egy kicsit".
Ki a lehetséges alternatíva, valami Soros Gyuri által felkínált báb, vagy Simicska, (a korhely ifjúkori cimbora), füttyös történész a nagy demokrata, stb. nem kellenek.

Zsoltbacsi 2016.12.19. 22:11:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Csak egy elvi kerdesem hagy legyen: Honnan veszed hogy a velemenyedet osztja a tobbseg? Vagy ha nem is tobbseg, de nem elhanyagolhato kisebbseg?

Hanyan is voltatok a blahas tuncin? Es a nepszabos tuncin? Hany alairast sikerult osszegyujteni a foldkerdesben?

El kene mar fogadnod, hogy rohadtul kisebbsegben vagytok!

6.Lenin 2016.12.19. 22:13:42

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"Még egy fontos kritérium, hogy az ország jobbításán dolgozzon."

ezt a nyertes határozza meg, hogy mit is ért az ország jobbításán. A vesztesnek nem lehetne szintén az az érdeke?
Ki határozza meg, hogy mi a jobbítás? A vesztes?

Olyan soha a büdös életben nem volt, nincs, és nem is lesz, hogy mindenkinek ugyan az lenne az érdeke. A többség számít. Ezt tartották valamikor demokratikusnak.

A többséget meg választáson döntik el.

Nyert ellenzéki Ózdon, Veszprémben stb, tehet lehetséges lenne máshol is.
Nem érted a lényeget. Ezért nem is tud az ellenzék sem előre lépni, mert nem a lényeggel foglalkoznak.

A választókat nem az érdekli főleg, hogy ki "lop" (még az IMF vezér is lopott), mert mindenki "lopni" fog. Az számít nekik mennyi jut belőle.

A lopás meg rögtön jogos, ha az kerül hatalomra, aki eddig lopással vádolta a másikat.

A benzinkút melletti pisiltetéstől senki nem lesz boldogabb, még ha esetleg szélsőségesen konzervatív jobboldaliként követjük el a csajunkkal együtt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:16:22

@Zsoltbacsi: "Azt allitod, hogy a fidesz megvaltoztatta a valasztasi torvenyt, es emiatt nem legitim."

Remélem, ilyet nem mondtam.

A fideSS valóban megváltoztatta a választási törvényt. Ez valóban nem elegáns cselekedet választás előtt. És még saját maga se tartja be.

Nem mondtam olyat, hogy a fideSS illlegitim. Bár ez igaz. Nem azért illegitim, mert saját képére írta át a választási törvényt, és nem tartja be. Illetve persze ez is közrejátszik. Azért illegitim, mert hazaáruló, tolvaj és törvénytelen.

Na, sikerült segítenem, hogy kikeveredj a saját magad által generált félreértés cunamidból?

Zsoltbacsi 2016.12.19. 22:18:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Ertelek, szoval a 0-1 szazalek kozotti ketfaszuaknak kellene megmondani, hogy mi legyen?

Ennyi erovel holnap en is bejegyeztetek egy partot, es en egy szemelyben elkezdek kovetelozni, mert annyi erovel nekem is jar.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:22:14

@6.Lenin: "ezt a nyertes határozza meg, hogy mit is ért az ország jobbításán"

Nem. Nyilván elhitted a habonyművek hazugságát.

"Olyan soha a büdös életben nem volt, nincs, és nem is lesz, hogy mindenkinek ugyan az lenne az érdeke."

Pedig de. Ismét elhitted a habonyművek hazugságát.

Mindenkinek érdeke az ország fejlődése. Az nem érdekel, hogy szerinted a fideSS jogos érdeke az ország kifosztása.

"A többség számít. Ezt tartották valamikor demokratikusnak."

Ha 50% fölött szerzett volna szavazatot a fideSS, az se igazolja a terrort a kisebbség felett.

De csak valami 43-45%-ot szerzett 2014-ben. Ez még furcsábbá teszi, hogy egy kisebbség zsarnokoskodik a többségen.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:23:35

@Zsoltbacsi: Sajnálom, hogy megint belezavarodtál. Elvesztegetett minden perc, amit veled foglakozom.

Zsoltbacsi 2016.12.19. 22:23:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"Remélem, ilyet nem mondtam."

Mar belezavarodtal, mondtal, peldaul:

" új, valóban demokratikus választások tartása."
meg ilyet is:

"Egy olyan törvényt szeretnék, amit nem módosít mindig a győztes párt a maga javára. "

Na szeretnem hallani, hogy mit valzotatott a valasztasi torvenyen a fidesz, amivel nem kampanyolt korabban az ellenzek?
Ugye veletlen se az van, mint rengeteg egyeb dolognal, hogy most megcsinalja a fidesz, amit a szocik igergettek, de igy mar nem tetszik....

6.Lenin 2016.12.19. 22:24:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"Persze, hogy nem. De miután a hazaáruló tolvajolat lámpavasra vonták, lehetőség lenne a demokrácia visszaállítására, új, valóban demokratikus választások tartása. Ez véres forradalom nélkül megvalósult a kádári diktatúra bukása után. Nem tartom kizártnak, hogy megvalósulhatna az orbáni diktatúra bukását követően."

Ebből világosan látszik, hogy az egészből nem értesz semmit, vagy inkább csak annyit, hogy demokrácia alatt azt érted, ha te vagy hatalmon.

Vagyis pontosan megegyezően a balliberális vélemény diktatúrával értesz csak egyet, mindig, mindenben, mindenhol csak nekik lehet igazuk.

Most éppen ez recseg-ropog a világban. Rácsesztél, rossz helyre álltál be a sorba.
(persze majd a most kezdődő is elbukik valamikor, mint eddig mindig, minden, de ez minket már nem fog érinteni, majd törjék akkor azok a fejüket a megoldás keresésén, akik akkor fognak élni)

Zsoltbacsi 2016.12.19. 22:25:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Elhiszem, hogy savanyu a szolo.... Nem jonnek egy ideig vissza se az elqroid, se a szarosgyurid...
Viszont nem sajnallak! :))))))))))))))))))

6.Lenin 2016.12.19. 22:30:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"Olyan soha a büdös életben nem volt, nincs, és nem is lesz, hogy mindenkinek ugyan az lenne az érdeke."

Pedig de. Ismét elhitted a habonyművek hazugságát.

Te tényleg?

Mondjuk az USA, Kína, Oroszország, Albánia, Kenya, stb érdekei azonosak lesznek?
Vagy soros Gyuri'bá és Orban, sőt Gyurcsány érdekei is azonosak lennének?

Minden ember egyforma robot lenne? B+.
Hány éves vagy tulajdonképpen?

Holnap az oviban álmos leszel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:31:11

@Zsoltbacsi: "savanyu a szolo."

??? Teljesen elvesztetted a kapcsolatot a valósággal. Miért akarnám vissza a mindent elkúró orbánt vagy a szaros eltolcsit??? Ezt nekem akartad írni?

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.19. 22:33:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Értem, tehát az országos listás eredmény alapján érted.
Tehát akkor ez alapján-nem véve figyelembe azt, hogy a parlament felét választókörzetben nyert képviselők adják-azt várnád el a győztes kormányzó pártoktól, hogy egyeztessenek a Jobbikkal meg Dk-val meg a szocikkal, meg az örményekkel meg a satöbbikkel és hozzanak olyan törvényeket ami mindegyik pártnak megfelelő.. Nem gondolod, hogy ez totálisan irreális elvárás, és a kormányzás megbénulásához vezetne?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:41:57

@6.Lenin: "az USA, Kína, Oroszország, Albánia, Kenya, stb érdekei azonosak lesznek?"

Ah, szóval áttereled a témát M.o.-ról a világra?

Ezeknek Oroszország kivételével közös érdekük, hogy ne legyen háború, és fejlődjön a világgazdaság. Valójában Oroszországnak se érdeke a háború, az inkább Putyin rövidtávú túléléséhez kell. A szabadkereskedelmi megéállapodások a közös érdeket rögzítik. Ezt akartad hallani?

"Vagy soros Gyuri'bá és Orban, sőt Gyurcsány érdekei is azonosak lennének?"

Ah, most az egyénekre terelsz? Sorosnak az az érdeke, hogy működjön a világgazdaság. Ezért neki nem kell semmit tennie. Filantrópként az egyjkori orosz bábállamok demokratikus fejlődését segíti 3-4 évtizede. Ez neki nem érdeke, mert csak pénzt veszít vele. Orbánnak az az érdeke, hogy árvíz, vagy valami más katarsztrőfa történjen, ami segíti az újraválasztását, hogy szabadon rabolhasson, tehesse továbbra is tönkre az országot. Azt hinnéd, gyurcsánynak az érdeke, hogy megint miniszterelnökkél válasszák. Hiába szeretné, ez nem történhet meg, tehát nem is érdeke. Őszintén, nem tudom, mi annak a fasznak az érdeke.

6.Lenin 2016.12.19. 22:45:32

@a nemzet fogatlan provokátora:

Természetesen lehetne olyan rendszert elképzelni, hogy a sokféle érdeket képviselő pártok, szervezetek próbáljanak meg valamilyen szinten egyetértésre jutni, de ez nem csak a győztesnek jelenten egyeztetési kényszert, hanem a kisebbségben maradóknak is.
Ez nem megy, de nem csak a többség miatt.
Az nem lehet egy reális elvárás, hogy a választáson nyert többséget a vesztes kisebbség irányítsa.
De a megoldáshoz mindkét félnek ebben az irányba-a pozíciójához képest-kéne keresni a közös megoldást. Csípőből elutasítani akár nyertesként, akár vesztesként nem megoldás, ez igaz.
Természetesen elsőként tisztázni kellene, hogy bizonyos fogalmak alatt ugyanazt értjük-é? Ez se megy. Mindenki mást ért alatta, addig megoldás se lesz.
Szerintem.

6.Lenin 2016.12.19. 22:49:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Ugyanazon a Földön élünk, országként, egyénként, birodalomként, munkásemberként, tolvajként, szűzként, és prostiként. sokszínűként, sokféle érdek mentén.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:52:20

@a nemzet fogatlan provokátora: "az országos listás eredmény alapján érted."

Igen, az alapján értem, hogy hány százalék szavazott rá, ahányan rászavaztak. Vagy valami unortodox módszert javasolnál?

"hozzanak olyan törvényeket ami mindegyik pártnak megfelelő."

Ó, ezt nem szeretném, mert akkor százmilliárdos fizetéseket vinnénak haza, egymilliárd havi benzinpénzzel. Megnyílnának a képviselői benzinkutak, hogy jó áron túladhassank rajta.

Az például egy tuti megoldés lenne, ha olyan törvényeket hoznának, ami az országnak jó. Ebben sokat segítene a törvények társadalmi vitára bocsátása. Ha már a társadalmat érinti a törvény, hadd fejtse már ki a váleményét a társadalom! Ez csak nekem természetes?

Például ne hozzanak olyan törvényt PAKS2-ről, ami az orposzoknak jó, nem a magyaroknak. Például ne poroszosítsák vissza az iskolákat, hanem engedjék a lehető legjobban fejlődni az oktatást és a tanulókat. Például ne lopjanak el minden EU segélyt. Például ne importáljanak bűnözőket és terroristéákat a saját gazdagodásukért cserébe. ...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 22:54:31

@6.Lenin: "sokféle érdeket képviselő pártok, szervezetek próbáljanak meg valamilyen szinten egyetértésre jutni"

Igen. Bizos hallottál már olyanról, hogy nagykoalíció. Na nem M.o.-on, sajnos.

6.Lenin 2016.12.19. 22:56:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Csak most kapcsoltam...

"Ah, most az egyénekre terelsz? Sorosnak az az érdeke, hogy működjön a világgazdaság. Ezért neki nem kell semmit tennie. Filantrópként az egyjkori orosz bábállamok demokratikus fejlődését segíti 3-4 évtizede"

Ez a "filantrópként" kurva jó . Nem hiszem, hogy ennél nagyobb marhaságot még valaki ma leír itt.
Ipi-apacs, megyek hunyni.

Jó éjt!
mindenkinek.

A Gyuri'bá filantróp, hú, B+(talán reggelig röhögni fogok ezen )

Jakab.gipsz 2016.12.19. 23:21:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Ember azt a sok sületlenséget amit leírtál nekünk te elhiszed és komolyan veszed érvelés helyett és a tények helyett ? Kérdezem tisztelettel.
Mond sohasem szoktál gondolkodni.
Soros György a filantróp egy frászt, egy fantazmagória megszállott hülye filozófusa, egy filozófiai-fenevad, ahol még megjelent ott csak a bajt kevert. Miféle értéket teremtett? Csak átvert és manipulált mindenkit, igen a piacokat is, nem véletlenül van kitiltva már a fél-világból.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 23:25:32

@Jakab.gipsz: "Soros György a filantróp egy frászt, egy fantazmagória megszállott hülye filozófusa"

Hát a demokrácia egyre inkább fantazmagóriának számít, ahogy a kádárrendszer diktatúráját építgeti orbán. :(

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.19. 23:25:42

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Tehát akkor minden egyes törvény bocsássanak "társadalmi vitára"? Tudod te , hogy ez hogy lelassítaná a törvénykezés folyamatát. Egyébként is a rendszerváltás óta melyik kormány bocsátotta társadalmi vitára a törvénykezést? Vagy már korábban is reklamáltál ezügyben? Esetleg ne tegyünk minen egyes törvényt törvényt népszavazási kérdéssé?? Mit értesz a "társadalmi vita" homályos fogalma alatt? Mert sztem ez egy jó nagy kamu.
Hogyan lehet úgy törvénykezni, hogy az a Jobbik meg a DK szavazótáborának is megfeleljen, plusz még az ezernyi fisz- fasz párt szavazótábora ízlésének is. Amiket te elképzelsz azok az irrealitás kategóriájába tartoznak..

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.19. 23:27:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"Például ne hozzanak olyan törvényt PAKS2-ről, ami az orposzoknak jó, nem a magyaroknak."

Miért nem jó a magyaroknak? Mit javasolsz Paks II helyett, Paks I kapacitásának pótlására?

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.19. 23:31:58

@6.Lenin: Ez rendkívül vontatottá tenné az ország irányítását és a törvényhozást. Egyeztessünk ok.. És ha semelyik fél sem akar engedi, akkor mi van? Addig nem jöhetnek ki a teremből, amig meg nem egyeznek, vagy hogy? Egy instabil káosz lenne az egész.

Flúgatlan 2016.12.19. 23:38:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: "Szerintem nem az számít, hogy jobb- vagy baloldal, hanem hogy egy diktatúra ellen lázadnak. "

OK, de ki dönti el, hogy mi a diktatúra? Egy lépéssel sem kerültünk közelebb ahhoz, hogy mikor szabad a demokratikus parlament működését egy kis csoportnak blokkolnia. Az a kis csoport talán nem diktálni akar, mit szabad, mit nem?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 23:41:32

@a nemzet fogatlan provokátora: "minden egyes törvény bocsássanak "társadalmi vitára"?"

Az jó lenne. Nem tom pontosan, mi áll a törvényben. A törvénykezésre vonatkozó törvényt mindenképp jó lenne betartani.

"lelassítaná a törvénykezés folyamatát"

Már miért lassítaná le? Párhuzamosan egyszerre több törvényt is lehet társadalmi vitára bocsátani, nem kell egymást megvárniuk.

Egyébként én pártolnék egy megfontolt törvénykezést a hirtelen hülye ötletekkel szemben. Eddig azok nem váltak be. Így is hosszú idő eltelt, mire sikerült egy-egy törvényt kijavítani.

Például a törvényt pénztárgépek bekötéséről a NAV-ba két évvel korábban is meghozhatták volna. Lett volna idő rendesen átgondolni, majd bevezetni.

"melyik kormány bocsátotta társadalmi vitára a törvénykezést?"

Tudtommal mindegyik. A fideSS fejlesztette ki azt a gyakorlatot, hogy a kormány által elkészített törvénytervezeteket egy képviselő nyújtja be, hogy elkerüljék a kötelező társadalmi vitára bocsátást. Legtröbbször azt se tudja, mi áll az általa benyújtött törvényben.

"Hogyan lehet úgy törvénykezni, hogy az a Jobbik meg a DK szavazótáborának is megfeleljen"

A társadalomnak feleljen meg! Miért lenne baj, ha az egész ország, és nem csak a fideSS képviselők rövidtávú érdekeit szolgálja ki a Parlament?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 23:46:31

@Flúgatlan: "ki dönti el, hogy mi a diktatúra?"

Az látszik. De ha nem vagy benne biztos, megkérdezhetsz egy szociológuszt, politológust vagy történészt.

"mikor szabad a demokratikus parlament működését egy kis csoportnak blokkolnia.

Jó kérdés. Erre nem lehet szabályt hozni. Az adott helyzet dönti el. A diktatúrát építők is tudják, hogy rosszat csinálnak, a demonstrálók is tudják, hogy igazuk van. Kevés hely van a világon, ahol egy csoport szándékosan a saját országa ellen dolgozik, mint a fideSS. Az ilyeneket rövid úton kivégzik, vagy ők végeznek ki pármillió embert.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 23:54:37

@a nemzet fogatlan provokátora: "Miért nem jó a magyaroknak?"

1. Sokszorosan drágább, mint sok más alternatíva, pl. megújuló energia, vagy külföldről való vásárlás.

2. Százmilliárdok ellopására ad lehetőséget.

3. Az atomkatasztrófa lehetőségét felveti. Csernobilt és környékét elhagyhatták az oroszok. A magyarok melyik országba vándoroljanak át Paks 200 km-es körzetéből?

4. Felesleges. Nem alaperőműre, hanem gyorsan indítható, leállítható gázerőmúvekre van szükségünk.

5. Most felesleges, csak 10 év műlva merülhet fel.

6. Az orosz befolyást csak növeli.

7, 8, 9, 10, ...100. Nem tudom a többit, 30 évre titkosították, nyilván nem véletlenül.

"Mit javasolsz Paks II helyett, Paks I kapacitásának pótlására?"

Megújuló energia és külföldről való vásárlás. Most is 38%-ot külföldről veszünk. A szél, nap, földhő ingyen van. A házak szigetelése, az energiahatékonység növelése.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 00:03:12

@csentecsa: "2010-ben a régi válsztási rendszer szerint szerzett kétharmadot a Fidesz."

2010-ben nem a fideSS nyert, hanem a gyurcsány veszített. Nem akkor, hanem már 2006-ban, az öszödi beszéd utáni felháborodásban.

"messzemenőkig figyelembe vevő"

Nem ezt mondtam. A törvény szerint vigye társadalmi vitára. Hallgassa meg az emberek és a szakértők véleményét. Ha messzemenőkig figyelembe veszi, az nem baj.

"bírálatokat fogalmazzon"

Már miért? Dicsérhet, szidhat, javasolhat. Túl sokat fényezni a korménypárt egóját nem érdemes, inkább az ellenérveket érdemes felsorolnia.

Pl. a gyermekéhezés felszámolását célzó nemzeti minimum program mitől lenne bírálat?

kdnp.hu/news/harrach-peter-nem-szolgalunk-baloldali-kampanycelokat

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.20. 00:19:43

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Nincs olyan hogy társadalom ebben a tekintetben. Szavazótáborok vannak azon a listán amit te előhoztál. Szted egyébként mikor áll elő az a helyzet, amikor a "társadalomnak megfelel"? Fogalmazd meg a pontos leírását ennek, mert addig csak egy homályos humbug.

"Már miért lassítaná le? Párhuzamosan egyszerre több törvényt is lehet társadalmi vitára bocsátani, nem kell egymást megvárniuk."

Tudod te hány törvényt hoznak évente? Rengeteget. Hogyan bocsátanád őket "társadalmi vitára"? Összehívnád a népgyűlést, vagy hogy? És abban az elvi esetben, ha ez kivitezhető lenne, mi szükség volna választásokra?

Flúgatlan 2016.12.20. 00:26:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: "Az látszik. De ha nem vagy benne biztos, megkérdezhetsz egy szociológuszt, politológust vagy történészt."

Aha. Szóval semmi objektív, csak hablatyolsz. Természetesen van fogalmam a diktatúráról, még élt Kádár, amikor érettségiztem. A lengyel parlamentben a sajtójelenlét korlátozását én nem érzem diktatúrának. Szociológust vagy hasonlót nem látok a közelemben.

Magyarán: semmi rendes kritériuma nincs annak, mikor számít demokráciavédelemnek a demokratikusan választott parlament működését teremfoglalással gátolni.

Azt hittem, lesznek rendes érvek, pl. hogy akkor kell/lehet ilyen eszközökhöz nyúlni, ha a választások tisztasága kérdőjeleződött meg, ha a választások idején fontos információk voltak eltitkolva a választók elől, ha ellenzéki embereket börtönöznek be ok nélkül, ha a hatalom a tüntetők közé lövet, stb. Vannak ilyen érvek. De ilyen fennállását nem látom. És mivel a feltűnően ráérős válaszolgató kolléga érveinek legerősebbike, hogy "Az látszik.", ezzel a magam részéről lezártnak tekintem az ügyet.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.20. 00:34:43

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Miért lenne drágább?

Számos ország építtet atomerőmáűveket Finnországtól, Anglán és Csehországon át a Dél-afrikai köztársaságig, és Japán is az atomenergiával képzeli el a jövőt Fukushima ellenére is. Biztos nem gondolták át..

"Százmilliárdok ellopására ad lehetőséget."

Melyik beruházás nem?

Csernobil egy régi elmaradott erőmű volt, nem a megfelelő vezetővel az élén, és még így is fatális dolgoknak kellett történni a balesethez. A a mai erőművek sokkal biztonságosabbak. A német lignit és szénerőművek okádják a co2-t a levegőbe 24 órában. Ennyi erővel autóba se ülj, mert számos autóbaleset történt már..

Paks II nyugodtan lehet alaperőmű, mert a kapacitása 2000-2500 MW ,nagyjából az ország mélyvölgyi (vagy éjjeli ) fogyasztásának felel meg.

Miért növelné az orosz befolyást? Finnországban nem növeli? Ukrajna tele van orosz típusú atomerőművel , mégse gátolta meg az Ukránokat abban, hogy szembeforduljanak Putyinnal.

". Most felesleges, csak 10 év műlva merülhet fel."

Nem igaz. Paks I. üzemideje 2025-2030 között jár le. Fontos, hogy a 2010-es évek végén legkésőbb elkezdődjön az érdemi munka.

Paks II. csak a magyar energiaszükséglet harmadát fogja fedezni. Bőven lesz mód más energiatermelő módszerek bevonására egy hatékony, biztonságos energiaportfólió megteremtéséhez, különösen, hogy a következő 20 évben lejár a hazai fosszilis energiatermelő egységek üzemideje is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 00:47:22

@a nemzet fogatlan provokátora: "Miért lenne drágább?
Számos ország építtet atomerőmáűveket Finnországtól"

Ezekszerint nem tudod, hogy ha a finneknél túlfut a költségvetésen a kivitelező, akkor ő állja a különbözetet, Paks2-nél meg a magyarok. Tehát az oroszok annyiért építik meg, amennyiért nem szégyellik.

Az úszó VB költségvetése 25-ről nőtt 100 milliárdra. Megnyugtatlak, Paks2 is minimum a négyszerese lesz.

""Százmilliárdok ellopására ad lehetőséget."
Melyik beruházás nem?"

Ne realtivizálj, ezzel nem tudod legalizálni az orbán tolvajlását.

"Csernobil egy régi elmaradott erőmű volt"

Paks2 meg egy kísérleti erőmű lesz.

"nem a megfelelő vezetővel az élén"

Tállai, vagy egy másik pártkatona meg kurva megfelelő lesz.

"és még így is fatális dolgoknak kellett történni a balesethez."

Az nem probléma, minden baleset fatális dolgok eredménye.

Azt kérdeztem, hogy hova menekülünk ebből a kurva országból, ha bekövetkezik a katasztrófa? Mert senki nem fog befogadni egy 98%-ig gyűlölködő nációt.

"Miért növelné az orosz befolyást? Finnországban nem növeli?"

Nem tudjuk pontosan, mert 30 évre titkosították, nyilván nem véletlenül, nagy disznóságok vannak benne. A finnek mindenesetre látható, hogy okosabban szerződtek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 00:48:55

@a nemzet fogatlan provokátora: "Hogyan bocsátanád őket "társadalmi vitára"?"

Ahogy a törvény előírja.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.20. 01:03:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

" A finnek mindenesetre látható, hogy okosabban szerződtek."

Valóban? Tudsz róla, hogy ott az oroszok résztulajdont kapnak a megvalósuló erőműben? Mekkora cirkusz lett volna itthon, ha Putyinék résztulajdonosai lettek volna Paks II-nek?

Az atomerőművek kivitelzése során mindig túllépik az ezőzetesen kalkulált költségeket. Az avera pl. másfélszeresen lépte túl, amikor a francia állam megrendelésaére atomerőmávet épített, de továbbmegyek, minden nagy beruházás túllépi az előzetesen kalkulált költségeket. Olyan meg nincs, hogy a plusz költségeket ne a megrendelő állná.

"Ne realtivizálj, ezzel nem tudod legalizálni az orbán tolvajlását."

Miért, ha a Zorbán szélerőműveket építtetne, azt nem lopná szét?

"Tállai, vagy egy másik pártkatona meg kurva megfelelő lesz."

Jelenleg sem pártkatona végzi Paks operatív irányítását.

"Azt kérdeztem, hogy hova menekülünk ebből a kurva országból, ha bekövetkezik a katasztrófa? "

Gondolom autóba sem ülsz, mert rengeteg baleset van az utakon..

Ha az atomerőművel tudnának zsaroni az oroszok, nem gondolod, hogy megtették volna Ukrajna esetében? Ukrajna pédája mutatja a legékesebben, hogy nem lehet zsarolni a zatommal..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 02:03:30

@a nemzet fogatlan provokátora: "mindig túllépik az ezőzetesen kalkulált költségeket"

Ezért nem szeretnék egy biankó csekket adni az oroszoknak.

"Olyan meg nincs, hogy a plusz költségeket ne a megrendelő állná."

A finnek pedig így szerződtek.

"nem lopná szét?"

Ne realtivizálj, ezzel nem tudod legalizálni az orbán tolvajlását.

"Jelenleg sem pártkatona végzi Paks operatív irányítását."

Sssss!!!

"autóba sem ülsz"

Ha a GLS kihozza az árut, akkor nem megyek el a boltba autóval. Pláne, ha olcsóbban kihozza, mint a benzinköltség!

"Ukrajna pédája"

Huh! Ez komoly? Én nem cserélnék Ukrajnával!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 02:09:54

@a nemzet fogatlan provokátora: "fatális dolgoknak kellett történni a balesethez"

Itt majd nem kell. Nemrég leejtettek az oroszok egy raktortartályt. Majd biztos Paks2-be beépítik.

Be kell neked mutatnom az orosz "precizitást"? Mennyire tartják be a technológiai előírásokat?

cselaxi 2016.12.20. 09:09:43

@a nemzet fogatlan provokátora: Ez hogy jött ide? A kérdés az volt (@ogli dzsí-nek): , hogy hol van a 3.000.000.000.000,-Ft (amiből 15Milliós átlag panellakásból 200.000 db vehető...). A válasz az, hogy ott van, azokban, amiket leírt.

6.Lenin 2016.12.20. 09:27:26

@a nemzet fogatlan provokátora:

" Az nem lehet egy reális elvárás, hogy a választáson nyert többséget a vesztes kisebbség irányítsa. "

Én csak megerősíteni akartam azt, amit te is írtál. Orbán is azt mondta amikor megalkották az új választási rendszert, hogy az irányításhoz erős felhatalmazással rendelkező kormányra van szükség, BÁRKI IS NYERI A VÁLASZTÁST (bocs a kiabálásért). EZ utóbbit nem képes felfogni az ellenzék, vagy felfogja, de képtelen megvalósítani. Én az utóbbira tippelek. Szeretnének nyerni, de hiteltelenek, és fogalmuk sincs, mivel is tudnák meggyőzni a választókat, hogy rájuk szavazzanak.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.20. 10:43:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Már megkezdte működését egy Paks II típusú erőmű Oroszországban. A leejtős megjegyzésedet ignorálom..

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.20. 10:52:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Nemcsak az oroszok lépik túl. Ez egy gigaberuházásnál elkerülhetetlen. Az Avera francia cég..

"A finnek pedig így szerződtek."

Nem szerződhettek így. De ha egy hiteles forrást hozol, elhiszem.

"Ne realtivizálj, ezzel nem tudod legalizálni az orbán tolvajlását."

Tök mindegy milyen energiatermelő kapacitás épülne, rögtön beindulna a kórus, hogy a "Zorbán szétlopja"..

"Ha a GLS kihozza az árut, akkor nem megyek el a boltba autóval. Pláne, ha olcsóbban kihozza, mint a benzinköltség!"

Nemcsak bevásárlásra használja az ember az autót, hanem mert el akar jutni valahova. Ennek pedig van egy bizonyos baleseti kockázata.

"Huh! Ez komoly? Én nem cserélnék Ukrajnával! "

Mégis, az ukránok példája jól mutatja, hogy nem lehet zsarolni az atomenergiával.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 12:09:45

@a nemzet fogatlan provokátora: "rögtön beindulna a kórus, hogy a "Zorbán szétlopja".."

Ja, talán nem kéne mindent azonnal szétlopnia, nem? Esetleg elkezdhetne kormányozni is tolvajkodás helyett?

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.20. 13:37:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Mit változtat ez azon, hogy vaamiféle energiatermelő kapacitást építeni kell, mert Paks I üzemidejánek lejártával 2000 MW-nyi esik ki?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 13:40:25

@a nemzet fogatlan provokátora: "vaamiféle energiatermelő kapacitást építeni kell"

Nem kell. Pláne nem négyszeres áron. Külföldről vesszük most is a hazai fogyasztás 38%-át.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.20. 15:11:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Értem, tehá itt van a kutya elásva.. Tehát a továbbiakban vegyük a szükséglet 70-80%-át külföldről, később pedig a 100 %-kát. Nagy energatikus vagy. Ez lenne aztán a komoly energiabiztonság..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 15:32:34

@a nemzet fogatlan provokátora: Te is nagyot hasaltál a PISA teszten. Csak azt kell külföldről megvenni, amit nem termelünk meg. Például megújulóból lassan olcsóbb előállítani, mint szénből. És itthoni munkahelyeket létesít.

Négyszer drágábban megvenni az oroszoktól az előállítást mennyire okos dolog?

Energiabiztonság? Erősen össze vagyunk kötve a szomszéádos államokkal, ez az energiabiztonság. Az oroszok zsarolásától függni, az nem energiabiztonság, hanem nettó hülyeség. És még drága is.

Biztos nem emlékszel, mikor pár éve nem kaptunk gázt az oroszoktól, mert az ukránokkal volt vitájuk. Ennyit az energiabiztonságról.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.20. 19:43:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Ha valóban így lenne, ahogy te gondolod, akkor vajon miért épít atomerőművet Finnország, Anglia, Csehország, Franciaország, Dél-afrika? Sőt Japán is az atomenergiával képzeli el a jövőt Fukushima után is, holott neki aztán van déli fekvése meg hosszú óceáni partszakasza a megújulókhoz. Mégis mindegyik az atomenergiában gondolkodik. Vajon miért lehet ez?
Arról egyébként tudsz, hogy a fő zöld ideológus Németország is csak rengeteg fosszilis erőmű fenntartása mellett (gigászi mennyiségű CO2 kibocsátásával), valamint a francia atomerőművektől származó árammal képes csak megfelelő szintű energiabiztonságra a megújulómánia mellett..?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.20. 22:00:19

@a nemzet fogatlan provokátora: "Finnország, Anglia, Csehország, Franciaország, Dél-afrika? Sőt Japán"

Egymilliárd légy nem tévedhet, egyél szart. :-)

Minden ország az oktatás szabadabbá tétele irányában fejlődik, csak mi poroszosítunk vissza. Ekkor miért nem példálózol a lengyelekkel és finnekkel, miért kell ellentétesen mennünk? Minden ország őrködik a demokráciáján, ez a nyuigati világ gazdasági fejlettségének is a záloga, nekünk miért kell a diktatúrához visszafejlődnünk?

Nem tudom, észrevetted-e de az általad említett orszzágokban nem vette át az irányítást egy korrupt diktatórikus párt. Nekik nem kerül az atomerőmű a piaci ár négyszeresébe. Konkrétan a finneknek az esetleges plusz költség egy vasába se kerül, a kivitelező fizeti. Nálunk ugyanakkor egy lámpatest beszerelése sem végezhető el korrupciós ügylet nélkül. Paks2 elsősorban az orbán klánnak , másodsorban az oroszoknak jó, és a magyar nemzetnek rendkívül kártékony és kibaszottul drága. Hazaáruló nemzetellenes mind, aki Paks2-t támogatja.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.12.21. 11:05:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: " Konkrétan a finneknek az esetleges plusz költség egy vasába se kerül, a kivitelező fizeti. "

Már elnézés,de ezt honnan veszed? Ilyen a világon nincs..És miért kerülne négyszeresébe?Miért szted mennyibe kerül Paks II? Nem vagy tisztában ezeknek a beruházásoknak a bekerülési értékével..

"Nálunk ugyanakkor egy lámpatest beszerelése sem végezhető el korrupciós ügylet nélkül."

Tehát akkor inkább ne épüljön semmi. Legalább abba gondolj bele, hogyha külföldről hoznánk be villamosenergiát olyan mértékben, ahogy azt te elvárod, jelentős mértékben meg kellene növelni azoknak a szállító hálózatoknak a kapacitását, az is rengeteg pénzbe kerülne. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a környező országokban rendelkezésre áll majd ez fölösleg megbízhatóan. Távolabbról pedig a vezetékes szállítás veszteségi tényezője miatt miatt nem érné meg idehozni.

Mindenképpen építeni kell valamit több mrd euro értékben, hogy ne kerüljön veszélybe az energiabiztonság. Márpedig ilyen mértékmű beruházások esetében elkerülhetetlen a korrupció.
Az is téves, hogy csak nálunk lenne jellemző a korrupció , lásd az IMF vezetője (Lagarde) elleni elmarasztaló ítéletet ezügyben..Vagy a korábbi Nato vezér Manfred Vörner leváltásának okait..
süti beállítások módosítása