B1 blogcsalád



Három mai hír, ami leleplezi a Fideszt migráns-ügyben

2016. december 14. - Mr Flynn Rider

Miközben a fideszesek is elítélik a gyűlöletkeltést a migránsok ellen az Európai Parlamentben, idehaza tovább uszítanak a menekültek ellen. Ez hagyján: 50-60 éves, nyugdíjas tűzoltókkal akarják „megvédeni a határt”, mert sajnálják tőlük a nyugdíjat; ugyanakkor a Fidesz-közeli csókosokhoz ömlik a pénz a bevándorlási kötvényekből.

migrants-refugees-hungary-border-horgos.jpg

 

1. Gyűlöletet keltenek, majd megszavazzák annak elítélését

 

Az Európai Parlament olyan állásfoglalást fogadott el, ami leszögezi: a tagállamok tartózkodjanak attól, hogy politikai célból félelmet keltenek a migránsok és menekültek ellen. Ezt az állásfoglalást a fideszes parlamenti politikusok is megszavazták, teljes lelki nyugalommal, tudva tudván, hogy az utóbbi egy év másról sem szólt Magyarországon, csak a menekültek elleni szélsőjobbos uszításról. A magyar kormány pont olyan kampányt folytatott hónapokig, amit elítél a nyilatkozat - írta az Index.

Az unió közvetlenül választott képviselőiből álló testület azt is kimondta, hogy „határozottan elítéli az újságírókkal és a médiával szembeni erőszakot, kényszert és fenyegetést; kéri a tagállamokat, hogy tartózkodjanak minden olyan intézkedéstől, amely korlátozza a média szabadságát, a kommunikációs szabadságot és az információszabadságot”.

Az EP az uniós intézményeket is figyelmeztette, hogy „külkapcsolataikban is gondoskodjanak az emberi jogok magas szintű védelméről”. Három kivételével minden Fidesz-KDNP-s képviselő jóváhagyta a dokumentumot. 

2. Spórolnak a nyugdíjas tűzoltókon és kivezénylik őket a határra

Mindeközben itthon tovább folyik a gyűlöletkampány. A Fidesz úgy gondolta, most az 50-60 éves, nyugdíjas tűzoltók és rendőrök lesznek azok, akiket ugráltathat. Elővették hát Kósa Lajost, aki azt mondta: nem szabad meglepődni, ha valakinek dolgoznia kell, amíg nem éri el az öregségi nyugdíjkorhatárt - tudta meg az RTL Híradó. Ennek hátterében az áll, hogy öt éve, amikor megszüntették a korkedvezményes nyugdíjat, választás elé állították őket:

  1. vagy visszamennek dolgozni,
  2. vagy szolgálati járandóságot kapnak a nyugdíj helyett, amit 16 százalék jövedelemadó terhel.

Ezt az adót – ami havonta 30-40 ezer forintot jelent – nem vonták le tőlük, ha vállalták, hogy önkéntes műveleti tartalékosok lesznek.

Ebből addig nem is volt gond, amíg feladatuk abból állt, hogy néhány hónapig raktárosként tevékenykedtek a honvédségnél, vagy árvízi védekezésnél vetették be őket. Most azonban egyikük megosztotta az RTL-lel, hogy a déli határra vezényelték őket, ahol a nem túl jó egészségi állapotban lévő, 50-60 éves családos emberek otthonuktól több száz kilométerre napi 12 órát talpalnak a hidegben. Kónya Péter korábbi szakszervezeti vezető elmondta: lehet, hogy karácsonyra sem engedik haza őket. 

A tartalékosok között tűzoltók is vannak, nekik is védeniük kell a határt. Pár hetes kiképzés után kell ellátniuk azt a feladatot, amit mások hosszú idő alatt tanultak meg. 

migrants-hungary-eu-fence.jpg

Kósa Lajos, a parlament rendészeti bizottságának fideszes elnöke minderre azt mondta: nem azért vezényelnek a határra idősebb tartalékosokat, mert kevés lenne a határvadász, hanem addig, amíg Magyarországon az öregségi nyugdíjkorhatár annyi, amennyi, addig azon nem szabad meglepődni, hogy ha valaki ezt nem éri el, akkor ő dolgozik.

A Honvédelmi Minisztérium ugyanakkor azzal magyarázta a tartalékosok bevetését, hogy kiegészítésként van rájuk szükség, azért, hogy a honvédség minden feladatát el tudja látni - írta a 24.hu.  

3. Ömlenek a milliárdok a Fidesz-közeli offshore cégekhez a letelepedési kötvényből

Míg a Fidesz az idős rendészeken és tűzoltókon spórol, a haverokhoz ömlenek a milliárdok. Négyszer annyi letelepedési kötvényt adnak el, mióta belengette a kormány a program leállítását.

Drasztikusan megugrott novemberben a letelepedési kötvények iránti érdeklődés, miután novemberben 216 külföldi bevándorló élt a pénzért árult letelepedési lehetőséggel. Ez közel négyszerese a szeptemberi és október értékesítési adatoknak, amikor még nem volt szó a kötvényprogram bezárásáról. A Magyar Nemzet úgy tudja: a kínai ügynökségek nem győzik befogadni a kérvényeket, olyan sokan akarnak az olcsó és gyors magyar letelepedési programban még utoljára részt venni.

Ahogy a B1 blogon is megírtuk, közben az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánypártok idén már nem szüntetik meg a kötvényprogramot, miután a parlament utolsó ülésnapján sem adtak be ezzel kapcsolatos törvénymódosító indítványt. Arra azonban jó volt a program megszüntetésének belengetése, hogy felpörgesse a kötvényértékesítést. A kínai közvetítők már az októberi, elbukott kvótás népszavazást követően felvették a ritmust, miután a program megszüntetésének lehetőségével motiválták a vásárlókat.

Mit kaszálnak a letelepedési kötvényen?

 

Érthető a kormányzat passzivitása a program leállításával kapcsolatban, és a közvetítő cégek nagyfokú aktivitása, mivel rengeteg pénzről van szó. Eddig ugyanis 4247 kötvényt jegyeztek le a közvetítő cégek, amellyel óvatos számítás szerint is (a legolcsóbb árazással számolva) 97,5 milliárd forintos bevételre tettek szert. A közvetítő cégek 45 ezer eurós szolgáltatási díjat kapnak, de náluk csapódik le a 29 ezer eurós kamat is. Egy darab kötvényen lényegében 23 millió forintot keresnek, amely brutálisan magas, 25 százalékos haszonkulcs az állampapírpiacra jellemző 0,2-0,3 százalékos átlagos jutalékszinthez képest. A közvetítő cégeknek az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottsága adja meg a forgalmazási engedélyt. Jelenleg öt ilyen vállalkozásnak van engedélye, egy kivételével olyan helyszíneken vannak bejegyezve, amelyek igen népszerűek az offshore szigeteken.

Érdekesség, hogy Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter nemcsak azt ígérte meg, hogy még idén kivezetik a kötvényprogramot, hanem azt is, hogy nem hosszabbítják meg az elvileg élethosszig tartó letelepedési engedélyt, az okmány ötéves érvényességi idejét. Úgy tűnik, a pénzért letelepedési engedélyt vásárló külföldiek valamiért nem hisznek a kancelláriaminiszternek. Legalábbis erre utalnak az idei év legerősebb, novemberi kötvényértékesítési adatai.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5312047635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.12.15. 03:52:07

Az idő Orbánt igazolta. Ha nem jönnek a migrik, már az is lehet, hogy megbukott volna a Fidesz. Viszont így, hogy a Fidesz alternatívája egy olyan ellenzék, ami megválasztása esetén rögtön rászabadítaná a magyarokra a mohamedánista betolakodókat, nem kétséges, hogy a magyarok inkább elnézik a Fidesz korrupcióját, csak ne jöjjenek a terroristák.
A másik alternatíva a Jobbik, aminek vezére szerint a mohamedánizmus az emberiség utolsó reménye.

n3spr3ss0 2016.12.15. 05:59:01

Akiket odavezényeltek,azok is a fideszre szavaztak.Így jártak.

Martingrand 2016.12.15. 06:58:19

Nem értem,hogy az mszp miért képtelen felfogni,hogy ezzel a migránspolitikával nem nyerhetnek választást...nem téged okollak Németh Gábor, te csak arról a témáról terjeszted a baromságaid,amiért fizetnek,de annak az elkenése,hogy ezek az emberek mekkora veszélyt jelentenek Európára,ez Magyarországnak is árt,bár a hozzád hasonló bérblogolókat és párttársaidat a legkevésbé sem érdekli ez az ország,

Ad Dio 2016.12.15. 07:44:32

@karandash: @Martingrand:

Ennyi. Pillanatnyilag a baloldal annyira gyenge fejben, hogy képtelen olyan politikai stratégiát alkotni ami rásimulna a valóságra. Ez egyfelől tragikus, mert a Fidesz teljhatalma nem jó, másfelől viszont darwini értelemben jó, mivel ha még erre sem képesek vajon kormányzás közben mit művelnének? Belegondolni is rossz...

$pi$ 2016.12.15. 07:48:47

"Gyűlöletet keltenek"
"politikai célból félelmet keltenek"

Mintha nagyvonalúan összekeverted volna a "gyűlölet" és a "félelem" szavakat. Azért az megvan, hogy ez honnan jön ugye? Mármint, hogy miért szokás szándékosan összekeverni őket?

Az a ciki, hogy emberek félnek és ezért nem lehet igazából mocskolni őket. Az XY rohadt módon fél az idegenektől... nem, nincs jó bukéja. De ha azt mondjuk, hogy az XY gyűlöli az idegeneket, az mindjárt más. Kár, hogy a két szó két teljesen külön dologról szól.

$pi$ 2016.12.15. 07:59:57

Az állásfoglalásban a következő van: "kéri a tagállamokat, hogy tartózkodjanak attól, hogy politikai előnyszerzés céljából félelmet és gyűlöletet keltsenek polgáraik körében a migránsokkal és menedékkérőkkel szemben;"

Magyarországon gyűlöletkeltés nem volt, soha nem mondta a kormány, hogy bárkit is gyűlölni kellene. Az, hogy a demokratikus ellenzékben gyűlölet van az nyilván egy poltikai stratégia része, nem a kormány keltette, ott volt már a migránsok előtt is. Tehát ez kihúzva.

Az, hogy a magyar kormány félelmet keltett megint csak elég kétséges. A magyar kormány objecktív tájékoztatást folytatott. A magyar polgárokba a robbantások, a nyakazások, a kövezések, a tömegbe hajtás, az üvöltözés generált félelmet, ilyeneket pedig a magyar kormány nem tett.

Mindeközben persze nem nagyon lehet elmenni amellett, hogy mindeközben a baloldali ellenzék mindent megtett annak érdekében, hogy a magyarok féljenek a kormánytól és a kormánypárttól és azért is, hogy gyűlöljék azokat. Sőt, az index még többet tett. A magyar kormány soha nem követelt nyilvános akasztásokat, lincseléseket, utcai gyilkolást, ez az index oldalain mindennapos.

Mint például amikor azt írja valaki, hogy "Mindeközben itthon tovább folyik a gyűlöletkampány. " Persze mindenféle bizonyíték nélkül.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 08:23:03

1. Migráns ügyben a valsóág bemutatása az nem lejáratás. Vagy úgy érted hogy cenzúrázni kell a migránsok mocskos tetteit, mint a Kölni erőszaknál Merkelék tették ?
Híreket migráns ügyben éppen a ballib média hamisított rendszeresen.
Pl: Sínekre magát és családját letaszító migráns.

2. Értem is fogsz majd sírni, ha 58 évesen még majd dolgoznom kell ?
Szerinted rendben volt hogy a rendőrségről a tikárnő 40 évesen nyugdíjba ment, amit mi fizettünk ?

3. A letelepedési kötvényt ki kell vezetni. Arra jó volt, hogy amíg drágán kaptunk hitelt, addig legyen alternatív megoldás.
Mostanra már mivel nem az elkúrók kormányoznak, olcsón jutunk hitelhez.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 08:25:13

@Martingrand:

Ezt én sem értem.

MIért nem bírják elfogadni a migráns seggnyalók hogy a magyarok nem szeretnének befogadni muszlimokat ?

Ennyire jól fizet Soros nekik, hogy szájba szarnak egy nemzetet a kedvéért, napi rendszerességgel ?

wolves84lb 2016.12.15. 08:43:43

@Martingrand: én nem értelek titeket. Egy hete már mindenki tudja, hogy ti, trollok, a "stáb"-tól kapjátok a szellemi muníciót. És utána is jöttök, és előadjátok a szánalmas kis műsorotokat.
Ennyire jó gerinc nélkül élni?

wolves84lb 2016.12.15. 08:45:44

@$pi$:
"Az, hogy a magyar kormány félelmet keltett megint csak elég kétséges. A magyar kormány objecktív tájékoztatást folytatott. "

Te ugye ezt nem gondolod komolyan, csak pénzt kapsz érte? Objektív tájékoztatás...anyád picsáját, már elnézést.

wolves84lb 2016.12.15. 08:47:49

@Ballib cenzúrázók réme 19:
1. bullshit
2. érted még a gyerekeid sem fognak sírni. A rendőrségi titkárnő nem ment nyugdíjba 40 évesen. Te kurvára nem fizetsz semmit, élősködő fideszes patkány.
3. bullshit

Bekaphatod, batyufasz...

AdamTheTux 2016.12.15. 08:48:19

Egészpályás letámadás a kommentszekcióban... Apám, nem bízzátok a véletlenre...

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 08:51:10

@wolves84lb:

Azt hiszem kimerítetted a témában rejlő lehetőségeket, szokás szerint. :DDD

----

Miért nincs egy darab ballib sem, aki képes érvelni a migráns seggnyalás mellett, ha már erre adták a fejüket ?
Tényleg csupán személyeskedéssel akarjátok meggyőzni a több millió migránsellenes szavazót és nem szavazót ?
Tényleg ennyire hülyék vagytok ?

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 08:53:00

@AdamTheTux:

Fura mi ?

Minden közvéleménykutatás, és statisztika szerint is, meg kommnetben is 10-ből csak 1 migránsseggnyaló akad.

Biztos van valami összeesküvés a háttérben... :DDDD

HaD 2016.12.15. 09:01:50

@Ballib cenzúrázók réme 19: 1.) Soros barátotok képezte a jelenlegi "elitet" a ballibes meg a fidesses(vagy milyen szavakat hablatyoltok itt össze)ifjakat.
2.) A kiképzett ifjak egy qrvára primitív elv szerint b...szák át az egyszerü magyar lelkeket.Megosztás(amelyet az ilyen remek hozzászólások is jól példáznak) provokáció(mint pl. a jól kitervelt öszödi beszéd volt),szatelit szervezetek/pártok müködtetése(FKGP-torgyán,MIÈP-csurka,Jobbik-vona illetve a bayer félék) illetve egy állenlezék mint az mszp. Ennyi böven elég egy a mindennapos megélhetésért rettegö és szó szerint szegény embercsoport megvezetéséhez.
3.) A médiák felügyelete(lásd még lenin elvársad-iszkra nyomda és sz´ámtalan hatalom átvételi törekvés a világból és a történelemböl) pedig alapvetö a hatalmi pozíció megtartásához,rövidebb távon is sikeres nem kell hozzá az oktat´ási rendszer lassú leépít´ési folyamata....
4.) A migáncsokkal való riogatás az meg csak azt mutatja,hogy hogyan lehet ezt a harcos kurucz népet beszaratni egy kis népvándorlással. A kerítésépítés egy hazug illúzió keltés(miképpen a német és osztrák hat´árellenörzés is csak ott nem szórtak ki milliárdokat a kerítéses haveroknak...még). Egyrészt az nem jön be Mo.-ra aki nem akar
,pl. Szlovákia/Románia/Ausztria felöl,másrészt meg nem akar ide senki jönni,legfeljebb átsétálni rajtunk...nem hülyék ezek a migráncsok,látja´k hogy hol kapnak ingyen levest....na Mo.-n biztos nem,itt még a helyieknek sincs...
5.)Hasznos olvasmány lenne Orwelltöl az 1984. címü idevágó kis szösszenet...na szép napot!

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 09:02:23

@wolves84lb:

Tévedés. Már több hónapja kiderült, hogy összehangolt akcióban irányítja a ballibeket migránsseggnyalás ügyileg Soros Gyuri:

Most izzítja be a közösségi szoftverek figyelését, hogy politikai játszmáit könnyebben kivitelezhesse, a magadfajta szemét hazaárulók segedelmével...
Többek között a migránsok betelepítését.

Úgyhogy nyugi.
Ha már működik a gazdid mindenkit megfigyelő szoftvere, akkor fogod látni, hogy senki se pénzel, csak a hazámat védem, tőletek !

888.hu/article-soros-titkok-iv-internetes-megfigyelesen-dolgozhat-az-open-society
Soros-titkok IV.: Internetes megfigyelésen dolgozhat az Open Society

felhasználói aktivitásról készít rendszerezett térképeket, amelyeket később algoritmusokon keresztül egyedi, online preferenciák manipulálására használ fel.

AdamTheTux 2016.12.15. 09:04:06

@Ballib cenzúrázók réme 19: Nem mondtam én semmit a migránskérdéssel kapcsolatban, de bármit is mondanék, ha az nem az, hogy hermetikusan le kell zárni a határt, akkor a párt-propaganda értelmében csakis "migránssímogató", "migránsseggnyaló", "ballibsi", "liberálfasiszta", "MSZP bértroll" vagy hasonló lehetek...
.
...ezzel csak az a baj, hogy ellehetetlenít mindenféle párbeszédet, hiszen kizárja azt a lehetőséget, hogy esetleg mindentől eltérő, alternatív véleményem van. Amúgy erős a gyanúm, hogy ha értelmesen lehetne beszélgetni a témáról - értsd: propagandától függetlenül - akkor rövid idő alatt meglenne az a megoldás, ami humánus is, és biztosítja az ország védettségét is, és még az EU-s bürokrácia is leszopja magát a gyönyörűségtől.

1ghost 2016.12.15. 09:06:12

@Nzoltan: @Ballib cenzúrázók réme 19: @$pi$:

Na te ocsmány bérhazudozó, már megint lebuktál, hogy három nicken nyalod a gazdád valagát.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 09:06:14

@HaD:

"A migáncsokkal való riogatás az meg csak azt mutatja,hogy hogyan lehet ezt a harcos kurucz népet beszaratni egy kis népvándorlással. "

A kis népvándorlások rendszerint úgy végződnek, hogy az őslakosokat kiirtották.
A globális felmelegedés, és a ISIS mesterséges életbe tartása Líbiától, Irakon át, Szíriáig (Arab Tavasz), pedig azt mutatja, hogy a kis népvándorlás még tart vagy 100 évig is, miközben több milliárd muszlim szállja meg Európát.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 09:08:35

@AdamTheTux:

"akkor rövid idő alatt meglenne az a megoldás, ami humánus is, és biztosítja az ország védettségét is, és még az EU-s bürokrácia is leszopja magát a gyönyörűségtől."

Ez történt.
Az EU bürökrácia azt a tervet látszik életbe léptetni lassan de biztosan, amit Orbán és a Fidesz javasolt 1 éve kb.

Külső határok védelme,
EU-n kívüli táborok létrehozása.
Konfliktus helyzet megoldása (ISIS kiiktatása).

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 09:10:09

@1ghost:

Sokkal több nickel dolgozok.
Minden nick én vagyok, aki nem nyal migráns seggeket.
Én adtam le egymagam 3 millió 200 ezer szavazatot is.

$pi$ 2016.12.15. 09:10:10

@1ghost: Pamut, te megint kevered a szezont a fazonnal. Én az ateista művelt csávó vagyok, nem a keresztény vidéki versenyző. :)

sőőtnagyonis 2016.12.15. 09:16:38

Lassan írom le, hogy a fityeszes is megértse, nem betelepítésről van szó, hanem az eljárás lefolytatásáról.
Vagyis a menekülteket emberi körülmények között fogadni, és ellátni.
A fidesz felforgat az unióban. A leghevesebb csatája orbánnak a magyar szegénységgel van, azt pedig NEM AKRJA megoldani, mert a haverok szerint csak nekik jár minden, mert ők aztán tényleg lófaxot sem tesznek semmiért..
Ha az unió ide adná a támogatást is a migránsokra, kiderülne, mekkora a szakadék orbánia és a nyugat között
. Orbán saját felelőtlensége elől menekül, amikor artikulátlanul kampányol minden ellen, amit aláírt Brüsszelben. Ez az ember súlyos beteg, akár a rendszere.

1ghost 2016.12.15. 09:22:04

@Ballib cenzúrázók réme 19:

Igazad van. Egyet benéztem,ezt - @Ad Dio.

Így viszont már akkorát taknyoltál, mind az ólajtó.

Te gerinctelen bérhazudozó bohóc, azt hiszed, ha nickjeid tucatjain szopod orbán gazdád faszát, akkor abból már köztévé lesz? Te hülyébb vagy, mint a kósa!

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 09:22:21

@sőőtnagyonis:

Ez jó duma.
Csakhát ugye emlékeim szerint ti a kerítés ellen is hevesen kampányoltatok Soros Gyuri parancsára.

Márpedig azt az eljárást, amit kifogásolsz, nehézkes lefolytatni lássuk be, miközben többezer muszlim naponta, eldobált azonosító iratok nélkül, különböző helyeken a határon, illegálisan lépik át a határt, és ahol nem hagyják neki ezt, ott kövekkel dobálja a magyar rendőrt !

$pi$ 2016.12.15. 09:25:59

@wolves84lb: "Te ugye ezt nem gondolod komolyan, csak pénzt kapsz érte? Objektív tájékoztatás...anyád picsáját, már elnézést. "

Az összes plakát, az összes hivatalos kormánytájékoztató tárgyilagos hangvételű, érzelmektől mentes, egyszerű szerkezetű tényállítás volt. Egyetlen olyan eleme nem volt a tájékoztatásnak, ami szubjektív lett volna. érzelmileg fűtött nyelvezetet használt volna, szubjektív véleményt, találgatást, vitatható állásfoglalást fogalmazott volna meg.

Összehasonlításként tedd mellé az ellenzék tájékoztatását, ami kizárólag az érzelmek manipulálására alkalmas szubjektív vélyeményeket, általános, a témához nem tartozó filozófiai megállapításokat, vitatható és végül cáfolt szubjektív véleményeket, kizárólag hangulatkeltésre használható érzelmileg túlfűtött nyelvezetet és érveket használt.

Példák a kormány érveire: X migráns akar bejönni, az EU Y migránst akar betelepíteni, Z haláleset történt, növekedett a nemi erőszak, nőtt a bűncselekmények száma, etc. Ezek tényállítások. Nem minősítenek senkit, nem mondják, hogy gyűlölni, bántani, kellene bárkit, egyszerűen objektív adatokkal rámutatnak arra, hogy mi történik.

Az ellenzék érvei: a kormány gyűlöl és gyűlöletet kelt, a kormány szándéka csak a politikai haszonszerzés, a kormány hozzállása erkölcstelen és önző, a kormány hazudik, a migránsok békések, a migránsok csak jót akarnak stb. Mind ellenőrizhetetlen szubjektív kijelentés, ami kizárólag csak azon múlik, hogy milyen szubjektív képet alkotunk a történet egyes szereplőiről. Ezen érveket sem cáfolni sem bizonyítani nem lehet, kizárólag az érzelmek befolyásolására használhatóak.

Tessék, érvelj! Annyit segítek, hogy a "biztos pénzt kapsz érte" és az "anyád picsája" nem érvek és véleménynek sem objektívek. Pont azt csinálod, amivel a kormányt vádolod.

vackor1 2016.12.15. 09:32:40

@sőőtnagyonis: Hagyd, ezekkel felesleges szót váltani.
Sokan, sokszor leírták már , hogy nem akar ide senki senkit betelepíteni és még az ellátásuk költségét is fizetné - ráadásul nagyvonalúan , pláne ahhoz képest, amit most kapnak a fideszes államtól a fűtetlen sátrakban , napi egyszer élelmet kapó elhelyezettek - az EU , ezek mindenben lehazudják a csillagokat is az égről..
Engem már az sem érdekel, hogy azért teszik-e mert annyira buták és sötétek, hogy valóban nem látják ami történik vagy azért, mert megfizetik őket, mindkét esetben érdemtelenek a figyelemre ( oké, második esetben valóban egy gerinc nélküli lényszerűségek ) .
Teljesen felesleges az ilyen frusztrált , az életben semmit el nem ért senkikkel - majd azt írtam, hogy vitázni, de azt ezek nem tudnak - foglalkozni.

"......az európai jog nem ismeri a betelepítés fogalmát, hanem a tanácsi határozat azt jelöli ki, hogy mely tagállamban folytassák le a menekültügyi eljárást. Ennek megfelelően pedig a 604/2013/EU rendelet 13. cikk (1) bekezdése szerinti főszabályával szemben, amely az EU területére való első belépés tagállamát tekinti irányadónak, a tanácsi határozat által meghatározott tagállamnak kell eljárnia a menekültügyi eljárásban. A III.r. kérelmező szerint a magyar jogrend sem ismeri a betelepítés fogalmát, így ebben a tekintetben sem teljesül az Nsztv. 9.§ (1) bekezdése szerinti egyértelműségi követelmény a hitelesített kérdés kapcsán. "

Amúgy a szó, ami a hivatalos szövegben szerepel az a " relocation " , és ezzel ezt le is lehet zárni, már ha értelmes emberrel akarod megvitatni, mert innen nincs tovább miről beszélni.

legális 2016.12.15. 09:33:25

Azt a képet, ahol a kerítést feszegetve másznak be egy országba a bűnözők, elég nehéz pozitívumként értékelni.
Kedves cikkíró vajon abban is meglátná a szépet, ahogy ez a két bűnöző befeszíti az ablakát és beköltözik a lakásába? Csak azért , mert ő azt AKARJA és annak ellenére, hogy nem szabad.

$pi$ 2016.12.15. 09:37:11

@sőőtnagyonis: "Lassan írom le, hogy a fityeszes is megértse, nem betelepítésről van szó, hanem az eljárás lefolytatásáról. Vagyis a menekülteket emberi körülmények között fogadni, és ellátni. "

Ostobaság. Egyrészt a "betelepítés" nem jelenti azt, hogy "végleges ellátás biztosítása". A betelepítés pont azt jelenti, hogy a betelepítő azt éri el, hogy a menekültet fogadjuk. Megvilágítom neked egy példával:

Beköltöztetek hozzád egy arab családot. Te erre tiltakozol, hogy nekem nincs "beköltöztetni" őket a te házadba. Erre én azt mondom, hogy te egy idióta vagy, mert szó sincs arról, hogy azok az arabok ott maradnak nálad az idők végezetéig. Lehet, hogy majd elmennek, sőt az is lehet, hogy ha majd el akarod küldeni őket, akkor el tudod küldeni őket. Te erre nyilván teljes joggal mondod, hogy 1) a beköltöztetés az beköltöztetés, akkor is, ha nem végleges 2) ideiglenes betelepítésre sincs jogom, azt fogadsz be a saját házadba akit akarsz, még tíz percre sincs jogom beköltöztetni senkit és 3) rohadjon meg, aki egy-egy szó jelentésének nüanszain lovagol, amikor tök világos, hogy mit akartál mondani, amikor a beköltöztetés ellen tiltakoztál.

Ez az egyik.

A másik az, hogy ezeket a migránsokat senki sem tudja hazazavarni. Azt sem tudjuk hol a haza, az állítólagos "hazájuk" nem kér belőlük, még összeterelni sem tudjuk őket, hogy nyilvántartásba vagyük.

A harmadik meg az, hogy az EU nyilván nem nézi tétlenül, ha egyiknek sem adunk menedékjogot. Az az EU, aminek elfogadhatatlan, hogy nem pakolhat le nálunk 50 ezer afrikait miért ne pofázna bele abba, hogy mi lesz ezekkel az emberekkel? Amint leraknák a 50 vagy 100 ezer migráns elkezdenék meghatározni, hogy mit adjunk nekik enni, milyen lakhelyet biztosítsunk nekik, milyen jogokat, milyen státuszt. Azt előírják, hogy a disznóknak mit adhatunk enni, szóval ne mondd, hogy nem teszik meg!

sőőtnagyonis 2016.12.15. 09:39:11

@Ballib cenzúrázók réme 19:
Ezt írod:
"Konfliktus helyzet megoldása (ISIS kiiktatása)."

Amikor ezt olvastam, csattogott a farkam a röhögéstől.
Oszt ezt hogy? Megmagyarázod Paraonnak hogy csúnya dolog terrorszervezeteket pénzelni, vagy tisztára mossátok a pénzüket az államkötvénnyel?

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 09:39:14

@legális:
A migránsseggnyaló Soros bérenceknek mindegy.
Ezekkel nem tudsz szót érteni, az érvek nem számítanak.

Ha rajtuk múlik ma is tömegesen jönnek át a határon, és tobzódnak a Keleti Pályaudvaron.
Vagy szándékosan játszák a hülyét, vagy tényleg ennyire ostobák. A végeredményt tekintve mindegy.
A többségi demokratikus akaratra, a magyarok döntésére, miszerint köszönjök, nem kell migráns ide, magasról szarnak, Soros Gyuri migránsbetelepítési céljai dominálnak csak a szemeik elött.
Hogy hitelből tartsuk el őket.

Habony Árpád. 2016.12.15. 09:39:25

Az hogy baloldal 2004-ben meg GYULOLET HADJARATOT INDITOTT A MAGYAROK ELLEN (emlekezunk a 23 millio romanozasra), most meg arabokat akar szamolatlanul, ellenorizetlenul betelepiteni, az inkabb a baloldal magyaraelleneseget leplezi le.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 09:43:34

@sőőtnagyonis:

Akkor tisztázzuk.
Az ISIS azokban az országokban erősödött meg, elsősroban, ahová Amrika odament demokráciát csinálni.
Líbiától, Irakon keresztül, Egyiptomon keresztül Szíriáig.
Arab Tavasz országai ha mond valamit.

Pharaon pedig a CIA embere, mint ahogyan az a 444 cikkéből egyértelműen kiderül, és mint olyan az Ameirkaiak beépített embere most is.
Nem véletlen hogy nem kapják el, ahogyan az se, hogy miközben nem kapják el, több száz milliós üzleteket köt a Phentagonnal.
444.hu/2016/11/24/orbanek-amerikai-csapdaba-setalhattak-bele-amikor-beengedtek-pharaont-magyarorszagra

---

Szóval minden jel arra mutat, hogy a Soros féle csoport és a Demokrata párt vezetés érdeke az ISIS életben tartása.

MInden országban elsöpörték a diktátronak kiikáltott vezetőt, hogy meg tudjanak erősödni, közben a CIA felvette a kapcsolatot a Pharaon féle pénzemberekkel.
Az oroszokkal és szírekkel szemben fegyvereket juttatnak az ISIS-hez, hogy tudjanak harcolni.

$pi$ 2016.12.15. 09:44:42

@Habony Árpád.: "Az hogy baloldal 2004-ben meg GYULOLET HADJARATOT"

Mondjuk arra sem emlékszem, hogy anno a franciaországba menekült szegény üldözött cigányok érdekében felemelték volna a szavukat. Pedig isten bizony támogattam volna őket, aláírtam volna, hozzászóltam volna, hogy segítsék a szegény hontalan romák megtelepedését Párizs külkerületeiben. Még pénzt is adtam volna. :D

HaD 2016.12.15. 09:45:32

@Ballib cenzúrázók réme 19: Hol is irtották ki a helyiket? Spanyolok Közép/Dél-Amerika
Nyugat-Európa-iak észak amerika...mindkét esetben katonai fölénnyel. De pl. a hős őseink lepattantak az akkori európai civilizócióról(lásd augsburgi szívás),de még a jóval nagyobb kaliberű rómi korban jelentkező népvándorlások is pár száz évig fennakadtak a már igen csak széteső római katonai erőn. Van némi hasonlóság pl. a jelenlegi EU-s politika meg azakkori megoldások között mint pl. pénzért megvenni a határvédelmet. Csak éppen az a bibi hogy a rómaiak kissé tévedtek a megoldás örök érvényesűgését illetően...rá is kaszáltak. Ugyanakkor nem godnolnám -ha azóta sem tanult a nyugati civilizáció és nem készül fel valóban egy esetleges komolyabb nyomásra -akkor az ilyen szemféynvesztő kerítéseknek meg szájkaratéknak különösebb hatása lenne. A "magyar nagy fal" közelébe sincs a kínai testvérének sem Hadriánus-énak de azok is összecsuklottak...az ok a széthúzó civilizáció. na ebben tényleg nagyok a magyarok(sajnos) és ez a köcsög poszkomcsi banda erre még csak ráerősít:(....Higgye el,hogy ha ezek a merkelék nem fizetnek a török pöcsöknek azóta már rég qrvq nagy balhé lenne. Biztos nem nyuggerekre meg drótfalakra kell építeni egy valós védelmi stratégiát. Ez az orbán féle doktrina hogy külső határvédelem,meg táborok ez mi a fszt jelent konkrétan? Mire gondol ez a vitézlő kormányzó hogy ki és hogyan fogja a külső határokat megvédeni és hol is húzzák meg pontosan azokat?

sőőtnagyonis 2016.12.15. 09:46:39

@$pi$:
Ez a kérdés tényleg bonyolult, egyszerűbb dolog mindent elutasítani.
Azt hiszem mindenki a saját érveit vezeti fel, ahogyan hozzáállna. Kérdés, ha mi faképnél hagyjuk az uniót biztos lehetsz benne, hogy az ország szétlopása követhetetlenül felgyorsul.
Amit eddig tettek orbániában, az is tengersok fájdalmat okoz a sanyargatott népnek, ezek a dolgok már így is megvannak, ti még ezt is keveslitek, mert a csak orbániát véditek, nem az országot.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 09:50:41

@HaD:

Csakhogy a kronológiával tisztában légy, Orbánék már másfél éve mondták hogy meg kell állapodni a Törökökkel.
CSakhát azt is mondták, hogy a zsarolási potenciál elkerülése végett meg kéne előbb védeni az EU határárt, hogy ne zsaroljanak rommá minket az EU-ban a törökök.
Ez a lépé máig elmaradt.
A külső határok védelmének elmaradása okán, kerestünk szövetségeseket arra, hogy a saját határainkat megvédjük (Visegrádi Négyek).

Ami ellen a hazaáruló ballibek ugyanúgy lázadoztak, mint minden valódi megoldás ellen, ami a muszlim hordát Soros Gyuri terveivel ellentétben az EU-n kívül tartja.

$pi$ 2016.12.15. 09:52:23

@sőőtnagyonis: "Ez a kérdés tényleg bonyolult, egyszerűbb dolog mindent elutasítani."

Mindent elutasítani?! Hol vagyok én ahhoz, hogy "mindent" elutasítsak? Én kizárólag az afrikai kontinens európába költöztetését utasítottam el. Egy nonszensz marhaságot, ami arra épül, hogy "afrikában rossz, költözzön át mindenki európába".

$pi$ 2016.12.15. 09:57:13

@sőőtnagyonis: "Amit eddig tettek orbániában, az is tengersok fájdalmat okoz a sanyargatott népnek,"

Na látod ez a szubjektív vélemény, a politikai propaganda. Én gyakorlatilag minden tekintetben jobban érzem magam most mint a fidesz előtt. A tengersok fájdalom egy nagy baromság. Ha olyan tengersok nagy lenne a nép fájdalma, akkor nem támogatnák a fideszt szabad és titkos választásokon.

A lakosság mintegy 98% -a nem akar mingránsokat. A kormánynak csak az a feladata, hogy ezt az akaratot érvényre juttassa. Baromira nem érdekel, hogy az orbán vagy a fidesz mit akar, a lényeg az, hogy a nép nem akarja a betelepítéseket, nem akar átjáróházat, nem akar iszlamizációt. Ha szerinted ez hiba, akkor a népet szidd, ne a kormányt. :)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 09:59:25

@$pi$: "Mintha nagyvonalúan összekeverted volna a "gyűlölet" és a "félelem" szavakat"

a gyulolet minden esetben a felelembol fakad. akik gyulolik a migransokat azert gyulolik oket, mert felnek toluk. es erre a felelemre jatszott ra akormany a hazugsagaival es remhireivel - erdekes, hogy ha ezt mas csinalta volna mondjuk a fidesz szavazoinak ilyen jellegu minositesevel, mondjuk a fidesz szavazoi egyuttelesre keptelenek, tolvajok, korruptak, velejukig romlottak es veszelt jelentenek a civilizalt europai tarsadalmaka es ezt kiplakatolta volna valaki, az biztos buncselekmeny lenne:-)

pedig lasuk be, egy fidesz szavazo bore egeszen pontosan annyit er, mint egy migrans bore, egy lukas petakkal sem tobbet.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:02:14

@$pi$: "A lakosság mintegy 98% -a nem akar mingránsokat."

ez konkretan hazugsag. kezdjuk ott, hogy a kerdes annyira nem erdekelte a lakossagot, hogy tobb mint a feluk meg ara sem vette a faradtsagot, hogy beleszarjon az urnaba.

tehat innentol fizikailag keptelenseg, hogy a 98% ezt gondolja, hiszen kevesebb, mint 50% adott valaszt egyaltalan. egy olyan kerdesre, ami raadasul nem is errol szol. csak a sok PISA-negativ ezt hiszi.

$pi$ 2016.12.15. 10:08:41

@Sipi [CH]: "a fidesz szavazoi egyuttelesre keptelenek, tolvajok, korruptak, velejukig romlottak es veszelt jelentenek a civilizalt europai tarsadalmaka"

Vagyis megpróbálsz félelmet kelteni velük szembe. Azaz mivel szerinted ez gyűlölet, mindjárt gyűlöletet is akarsz kelteni ellenük. És közben mást vádolsz gyűlöletkeltéssel.

"a gyulolet minden esetben a felelembol fakad. "

Ez marhaság amúgy. Még egy óvodás is látja. Ráadásul ha igaz lenne, akkor sem lenne összekeverhető, azonos a kettő. A méz minden esetben méhből fakad, az eper földből meg trágyából mégis elég nagy a különbség. Nem teszek méheket a teába és nem eszem földet sem.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:09:35

@$pi$: egyebkent ezel az egesz migransbalheban nekem az a legfurabb, hogy pont az a nep vonyit a leghangosabban, aki gyakorlailag egyetlen migrans nep europaban:-)

ugye volt az arpad nevu fomigrans a het almigranssal, akik bevonultak a kereszteny europba a barbar kozep-azsiai hitukkel

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 10:09:42

@$pi$: "A lakosság mintegy 98% -a nem akar mingránsokat. A kormánynak csak az a feladata, hogy ezt az akaratot érvényre juttassa."

A kormány nem akar menekülteket, és azt vette feladatának, hogy a lakosságot gyűlöletre uszítsa. A renszerváltáskor 13% volt idegengyűlölő, most valami 80%.

De vehetett volna bármi más gyűlöletre uszító ágendát is. A fontos, hogy a tolvajlásról, és a gyászos gazdasági hleyzetről elterelje a közbeszédet.

A 98% nem az, aminek gondolod.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:11:49

@$pi$: nem marhasag.

az agressziot -tehat a gyuloletet is ami az agresszio erzelmi valtozata - MINDIG felelembol fakad. allat, ember akkor tamad, amikor fel valamitol - minusz elelemszerzes.

de ugye a migransugyben nem beszelhetunk lelemszerzesrol, csak a sok kis buta egyugyu migransivadek fideszes pitianer felelmeirol:-)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 10:12:03

@$pi$: "gyűlöletet is akarsz kelteni ellenük."

Nem akart semmit. Ez egy példa volt.

P é l d a.

Érted?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:13:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: egyebkent ha kovetjuk a fideszes logikat akkor az azt jelenti, hogy 60% nem szavazott igennel, tehat akkor a kerdes veszitett es a migranspartiak nyertek:-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:14:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: nem erti...

azt tudni kell, hogy a PISA eredmenyek nem csak ebben az evben voltak gyaszosak...:-D

$pi$ 2016.12.15. 10:16:30

@Sipi [CH]: "tehat innentol fizikailag keptelenseg, hogy a 98% ezt gondolja, hiszen kevesebb, mint 50% adott valaszt egyaltalan."

Reprezentatív minta volt. Az 50%, aki nem adott választ 98%-ban nem akar migránst. Miért lenne ez "fizikai képtelenség"? Jah, tudom, akik nem szavaztak azok mind igennel szavaztak volna.

"egy olyan kerdesre, ami raadasul nem is errol szol. csak a sok PISA-negativ ezt hiszi. "

Ja, nem erről szólt, hogyne. Tehát az a 98%-ban, aki nem-mel szavazott szerinted hány olyan volt, aki szeretne minél több migránst? Ja, tudom, a népszavazás arról szólt, hogy kiléptessen -e az orbán minket az euból. :D :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 10:17:53

@Sipi [CH]: :))

Az én szívemet az a 6% érvénytelennel szavazó melengeti. Aki tudatosan és aktívan elítélte a gyűlöletkeltést.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:17:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: regebben azt hittem amugy, hogy ennyire demagogok.

mara ra kellett ebrednem, hogy egyszeruen nem ertik meg az osszetettebb szoveget:-)

$pi$ 2016.12.15. 10:19:23

@Sipi [CH]: "az agressziot -tehat a gyuloletet"

na, b+, most meg az agresszió és a gyűlölet közé teszel nagyvonalúan egyenlőségjelet. Figyu: azért van ilyen sok szó, mert mind mást jelent! Tudom, egyszerűbb lenne, ha a félelem, a gyűlölet meg az agresszió ugyanaz lenne, de nem az!

Félek a párductól, mert veszélyes, de nem gyűlölöm, sokkal inkább csodálom. Szépnek, nemesnek tartom, eszembe sem jut gyűlölni. Agresszív vagyok a párduccal? Mi a fenéért lennék b+?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 10:19:38

@$pi$: "Reprezentatív minta volt."

Nagyrészt a gyűlölködőkből vett reprezentatív minta. És még azok se a véleményüket mondták, hanem amire uszítva voltak.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:20:43

@$pi$: az, hogy te nem erted a te problemad - mondjuk az orszage is, ahol elsz, mert a kepessegeid erosen rontjak az altalad elvegzett munka hozzaadott erteken, ezzel is alacsonyan tartva a magyar realbereket:-) - , de konkretan a kerdes nem arrol szolt, hogy mit tegyunk amigransokkal, hanem arrol, hogy szembe szalljon-e az orszag az eu egy rendelkezesevel. ez van ugyanis a kerdesben.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 10:21:08

@Sipi [CH]: "a PISA eredmenyek nem csak ebben az evben voltak gyaszosak."

Nem. Látványosat romlottunk a 12-es és korábbi eredményekhez képest. :(

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 10:22:10

@Sipi [CH]: "ez van ugyanis a kerdesben."

Nagyon kevesen értették meg a kérdést. Az itteni fidesztrollok közül egy sem.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:22:22

@$pi$: "Tudom, egyszerűbb lenne, ha a félelem, a gyűlölet meg az agresszió ugyanaz lenne, de nem az!"

latom tovabbra is vannak problemaid a szovegertessel. ilyet senki sem allitott.

putris72 2016.12.15. 10:27:25

A kormány gyűlöletkeltése??Hét vegyük Juhász Péter!Pér nappal ezelőtt azt mondta,hogy meg nyert 12 pert a Fidesszel és a mocskos médiájával szemben!Csak még nincs rola pairja,hogy ez igy is történt!Mit ad isten mit olvasok Juhász Péter és társai: hir24.hu; propeller.hu; Blikk napilap; blikk.hu; ATV ; atv.hu; nol.hu; index.hu; 444.hu; nepszava.hu; Varju László; Gréczy Zsolt; Demokratikus Koalíció! 22 pert vesztettek el az elmúlt napokban a a Rogánnal,és az önkormányzattal szemben!Pár hónapja olvastam,hogy megdöbbentő mennyiségű pert vesztett el már,és hatalmas tartozásai vannak ebből is!

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:28:08

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: ugy, hogy mar azok is elege gyaszosak voltak.

de nem baj, mert bibliaban es magyarsagban kibaszott pengek lesznek a kolykok!
azon gondolkodom, hogy a fidesz szavazoi leten kivul mi a szarra is lehet jo meg ez...:-)

igaz, hogy a hulyegyerek meg utcat soporni sem lesz alkalmas, mert nem erti meg amit az oktatoja a seprukezelesrol el akar magyarazni, de akkora magyar lesz, mint ide nagykata es fejbol enekel zsoltarokat:-)

HaD 2016.12.15. 10:32:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Ez tökéletesen így van...amíg nem voltak migráncsok addig a cigányok zsidók voltak a célcsoportok(bár ez utóbbival tele van a magyar közélet/média de ők már csak ilyenek...)

2016.12.15. 10:37:20

nem kell ezt túlmagyarázni
a hazaárulók nem szavazták meg az alkotmánymódosítást, mert fontosabb nekik a kötvénybiznisz
ennyike

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.15. 10:37:34

@Ballib cenzúrázók réme 19:

Az eljárást végeredményben korrektül és gyorsan le lehetne zavarni, mert akinek nincsenek okiratai, azt alapból el kellene utasítani. Csakhogy ezellen hörögne az egész EU libsi irányítás alatt lévő része, vagyis a többsége.

Némi problémát azért jelentene az, hogy az ISIS sokezer eredeti biankó szír útlevelet zsákmányolt, így jó eséllyel épp a rosszfiúk tudnának akadály nélkül, legálisan az Eu területére lépni.

2016.12.15. 10:38:02

A ballibek nem értik meg, hogy az emberek nem fognak megválasztani egy olyan erőt, amelynek kinyilvánított célja a migrik betelepítése. Ilyen és ehhez hasonló ügyekben kellene ésszerűen, az ország érdekében politizálni és akkor lenne esélye a ballibeknek.

A lopás ma már nem számít. A Fidesznek elnézik az emberek. A kereszténységet a valós tudás fölé helyező oktatáspolitika bődületes kudarca se számít.

Ami számít az emberek szemében: ne jöjjenek migrik, ne legyen polkorrekt liberálfasiszta diktatúra.

Azt hinni, hogy a Fidesz mindent jól csinál, baromság. A Fidesz mindent elkúr, amit csak tud. Nem a házi pálinkafőzés miatt szavaznak Orbánra az emberek, hanem azért, mert pár dologban szembe tud menni a mai önsorsrontó európai trendekkel. Ilyen a migrik kirekesztése is. Meg a polkorrekt véleményterror elvetése.

Ennyi a titok.
A ballib oldal, ha kormányra kerülne, lehetne pont ugyanolyan korrupt, mint ma a Fidesz. Senkit se érdekelne, sőt a kritizáló, korrupciót emlegető Fideszt is le lehetne inteni azzal, hogy az ő idejükben még rosszabb volt a korrupciós helyzet. Csak a baloldalnak picit nemzetibbnek kellene lennie. Ennyi elég lenne kezdetnek. A ballibsizmusra nem vevők a magyar választók.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:45:23

@$pi$: te tenyleg ennyire buta vagy, vagy engem probalsz ennyire hulyenek nezni?:-)

kifejtem a kerdest feltetelezven joindulatu ostobasagot a rosszinulatu hazudozassal szemben - az az aldott jo liberalis lelkem, ugye;-)

az nem egynlosegjel, hanem gondolatjel.
nem tettem egyenlosegjelet, ahogy nem tesz az ember egyenlogsejelet az ittas gyorshajtas es a balset koze, de tudja, hogy a balesetek tobbnyire ebbol fakadnak.

tehat az erzelmi agresszio - harag, gyulolet - valamint a fizikai agresszio a kevesbe intellgens es civilizalt nepseg felelem kivaltotta allati reakcioja. en ezt irtam. egyetlen egyenlosegjelet sem tettem sehova.

tehat a kerdes ami felmerul bennem az az, hogy vajon amikor direkt felreertelmezted amit irtam akkor a szellemi, vagy az emberi minoseged hianyossagai miatt tortent?:-)

nu pagagyí 2016.12.15. 10:46:43

Lassan nem lesz határozott célja a gyűlöletnek, mert hála Istennek már mindenki mindent gyűlöl. A Fidesz szorgos munkával elérte a társadalmi nyugvópontot. Minden törekvés kioltja az összes többit.

A fentieket semmi sem demonstrálja jobban, mint ez: lokiblog.eu/archives/2016/12/11/szar-minden/

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:47:21

@karandash: "Ami számít az emberek szemében: ne jöjjenek migrik, ne legyen polkorrekt liberálfasiszta diktatúra."

es hogy ra fog ez a sok ostoba paraszt majd kurni erre a kivansagra, amikor megkapjak amit szeretnenek:-)))

nu pagagyí 2016.12.15. 10:48:48

@karandash: A nemzetellenes nemzetieskedésnél nincs is jobb dolog. Neked.

HaD 2016.12.15. 10:50:00

@Ballib cenzúrázók réme 19: Basszus ezt a sorosgyurizást el kellene felejteni...valszeg van nem kis köze a zsidóknak ahoz hogy itt tartunk de ez a sorosgyuri pénzelte ezt a jelenlegi és előző bagázst....NINCS bal meg jobboldal! Kissé utána kellene olvasni a rendszerváltás nevű szemétség előtti állapotoknak(pl. mszmp kb jegyzőkönyvek) és aztán nem többet ballibsizni meg fidessesezni. A sorosgyuri félék pontosan magyaros széthúzást lovagolják meg. gyurcsányék meg kövérék egy pajtában tanultak bőgni...
A migráncs veszély leküzdéséhez meg annyit hogy mi a lófsz ez a v4-eket egységbe kovácsolni duma? A lengyelek csehek szlovákok miért is kellenek a magyar határ védelemhez(ha mondjuk azt kellene megvédeni...miért éppen ez a "külső határ")? Mi a fszért sipárog a téz magyar azon hogy ez eu egységesen álljon ki de ha ne ő akkor a v4-ek meg ki tudja ki? Ez egy pöcsség! Nem képes Magyarország önmaga megvédeni a határt( a kerítés mint mondtam szemfényvesztés)...mutogatni mindíg másra az is egy pöcsség. Nyuggereket(ujabb ellenségkép) kiküldeni miközben a hősi ifjak vagy telefonon karatéznak vagy a lapátot támasztják közmunkán vagy mi a fszon. A nyugger tűzoltó fog futkosni mondjuk, mennyi is több millió migráncs után hogy leteperje és visszadobja Szerbiába...ez a qva jó megoldás? Mi lesz ha az olaszok pl. ideengedik ausztrián szlovénián ét a migráncsokat? Még csak határellenőrzés sincs arról a faszán védett magyar határon....szóval erről a sorosgyuriról akkor kellne beszélni ha ránézne dajcs vagy milyen tomira meg szájer vagy milyen rabbira ...esetleg orbán RÁHEL-re!!!

Leylandi 2016.12.15. 10:56:23

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
@Sipi [CH]:

Mivan, buzikák, jutalmul délelőtti műszakba osztottak be benneteket? Kit nyaltatok fényesre az előléptetésért?
A szép az, hogy igazából mára már ti is éppúgy nem szeretnétek a migráncsokat, mint az ország 99,99%-a, csak nektek kötelező:-)))
A sors fintora.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 10:57:37

@karandash: mellesleg ehhez meg annyit fuznk hozza, hogy erdeke,s hogy eppen amagukat keresztenynek hazudok azok, akik leginkabb gyulolkodnek a szeretet neveben:-)

valoszinuleg ti lennetek az uj judasok, herodesek es pilatusok ha jonne keletrol egy uj megvalto:-D

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:00:29

@Leylandi: mivel olyan orszagban elek, ami europa egyik legerosebb gazdasaga es a munkaeropiac 24%-at migransok adjak es mukodik es a kormany a beilleszkedest es integraciot segiti a gyuloletkeltes helyett, igy nem ertem mirol beszelsz:-)

HaD 2016.12.15. 11:02:01

@putris72: és fel lettek ezek mind jelentve mondjuk rágalmazásért/jó hírnév megsértéséért stb? Nem! Tehát műbalhé. Ez mid arról szó hogy eltereljék a figyelmet arról hogy miért is tart az ország 25 év után ott hogy a szegénységi rangsorban a balkániakkal tündökölünk egy sorban....hol van már az mszp-s üvegzseb törvény meg hol van a qrva nagy elszámoltatás? Belengették a népnek aztán meg szépen elosztoztak a zsákmányon a nép meg mind a mackók a mesében értetlenül bámulnak de főleg üres gyomorral...

sőőtnagyonis 2016.12.15. 11:02:25

@$pi$:
Jó lenne nekem a 100% is, ha a híradó azzal kezdené a hadoválását, hogy ma a kúrmány 50db. letelepedési kötvényt adott el, a kiadott személyi okmányokat a KE előtt tett eskü után adják át, a befolyt összegek az MNB elkülönített számlájára került amelynek a hozamát a rászoruló kistérségek felzárkóztatására fordítja a kúrmány.
A jobblibák esze már csak a kerítés tövében rettegők elleni kampányig jut el. A kőgazdag migránsok pedig röhögnek a képetekbe
Senki nem tudja milyen balhékra szövetkezhetnek akár az ország ellen is. Mer milyen emberek ezek a pénzen kívül senkit sem érdekel.
Ha a nemzeti rémhíradóban egyetlen ilyen információt hallasz sipákoljá, nyugodtan, addig meg a nagy orcát alapra kell visszafogni.

Leylandi 2016.12.15. 11:04:15

@HaD: "gyurcsányék meg kövérék egy pajtában tanultak bőgni"

Persze, naná, elvtelen mindegyik. Hát politikus... Csak később lettek mások a gazdáik. Csakhogy amíg gyurcsányt a külföld pénzeli, így rommá verné az országot, bérbe, addig a többieket a belföldi oligarchia, améknek azért az az alapvető érdeke, hogy némiképp élhető legyen az ország, ahol lakik, pénzt költ és birtokai vannak.
Ezért nagyobb a támogatottsága az egyik bábkormánynak, mint a másiknak volt.

Leylandi 2016.12.15. 11:09:11

@Sipi [CH]: @sőőtnagyonis:
"mivel olyan orszagban elek"

Élsz, a f.szt! Egy nyamvadt pesti alagsorban koptatod a klavit, az XP-t köpködve, mert a gazda sóher, mint a dög.
Álmodik a nyomor...
Bakker, ne hidd, hogy nem sajnállak:-( Tudom, még a sz.rt is lapátolnia kell valakinek. Ocsmány egy munka lehet a tiétek, minden nap szembeköpni magatokat:-( Együttérzek, ha nem is értek egyet.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:10:28

@Leylandi: tehat inkabb keresed a harmadat-otodet - ahogy telik az ido ez egyre kevesebb lesz - egy liberalis demokraciaban szokasos bernek, csak az altalad ellensegnek velteknek beinthess, haragudhass a velt ellensegeidre. ami ugye oket kurvara nem zavarja, konkretan leszarjak a hozzad hasonlo kohogo bolhakat. koszonik szepen, jol vannak es tovabbra is jol lesznek nelkuled, nelkulete:-)

tehat ezzel kizarolag magadnak/magatoknak okozol/okoztok kart es erre buszkek vagytok.

szep. ugyes. okos!:-)

konrada 2016.12.15. 11:10:59

@Sipi [CH]:
" nekem az a legfurabb, hogy pont az a nep vonyit a leghangosabban, aki gyakorlailag egyetlen migrans nep europaban:-)"

Na látod. ...ez azért fura neked, mert te nem tudod, mi volt itt az érkezése előtt, s mert annak sokkal nagyobb rálátása van gyakorlatban, mi történt azon a területen az őslakossággal, ahová ők migránsként érkeztek;))

...De mondjuk a magyar történet másra is tanít: már akkor is gond más nemzetiségű nép betelepülése egy országba - ha alapvetően azonos kultúra - lásd az egykor szinte színmagyar Bácskát, Pártiumot, Őrvidéket, Felvidék alacsonyabb területeit - melyekben a betelepülések során a magyarság kisebbségbe került, így Trianont megalapozta...

...s arra is tanít a magyar történelem, ha egy teljesen eltérő, idegen kultúrájú nép nagyobb számban telepedik le, az alapvetően - és egyébként a maguk szempontjából helyesen - megőrzi az identitását akkor is, ha az a környezetének problémát okoz...

...és ha te mindezeket tudnád, már sok dolgot megértenél, és nem csodálkoznál bele a világba, mint Bálám szamara....

Leylandi 2016.12.15. 11:12:21

@HaD: "Belengették a népnek aztán meg szépen elosztoztak a zsákmányon"

Holló a hollónak...
Dehát balkáni népnek balkáni a kormánya is.
Mind, az összes, függetlenül attól, minek hazudja magát.
Nem lesz itt más világ, ahhoz a népet kellene leváltani...

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:12:51

@Leylandi: igazad van, jelen pillanatban tenyleg bp-en vagyok, csak este indul vissza a vonatom zurichbe.

bar az alagsorban es az xp-ben tevedtel:-)

mi az ocsmany munka amugy az IT-ban?

pamut 2016.12.15. 11:15:08

helló orbánmaffia, ma mennyit fogtok lopni tőlünk magyaroktól?

HaD 2016.12.15. 11:17:04

@Sipi [CH]: a félelmeiről hogy elveszti a munkáját és a nyakán van egy csomó kölcsön(rosszab esetben deviza)..... vagy esetleg valaki megkívánja a vállalkozását vagy a nejét vagy a lányát(fiát:)) és hoz egy törvényt akár a jól kijátszott(öszödi beszéd) 2/3-dal is, és visznek mindent céget földet asszonyt...ezt tanulták a nagypapától meg az apukától,akik lenyúlták mások földjét vagyonát nőjét(miután apust elvitették kicsit munkatáborba)...nos egy ilyen országot védenek a migráncsok ellen ezek a vitézek:) ezt féltik a pár szerencsétlentől(ha nem lesznek akkor majd a cigányoktól újra). Mondjuk azt hogy közben szépen ellepik az oroszok/ukránok az országot az senkit sem zavar így legalább...aztán majd jönnek és megvédik a sajátjaikat az anyaországból ha kell ha nem...csak annyi a bibi hogy a ruszkiknak de még az ukránoknak van is annyi ereje hogy mindezt megtegye(talán trump papa is ehhez kellett). Ugyanezt a szírek biztso nem tudják meglépni meg az afgánok sem igen...ja hogy majd a terrorizmus. Eddig nem volt? És hova lettek a nagy magyar terrorszakértők(nógrádi/spötle:)) ők sem tudják hogy hogyan kell kiszűrni a bajkeverőket..nahát:)?

Leylandi 2016.12.15. 11:17:24

@Sipi [CH]: " tehat inkabb keresed a harmadat-otodet"

Keresem, mert van hozzá végzettségem. Te viszont a tizedet se keresed a bolcsesz bufeszakoddal, a nyockerbol hintve az iget, hogy a svajci joletben pont az a legnagyobb gondod, beengedjuk-e a migrancsaidat vagy sem...
Lófaszt, mama.
Ékezetek nélkül meg én is tudok írni.
Na menj, vegyél tíz deka parizert, nemsokára ebéd. Ha szerencséd van, eladónéni rajta hagyja a héját, és akkor megvan az uzsonna is.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:18:26

@konrada: az a baj, hogy leragadtal valahol a XV es XIX. szazad kozott.

a vilag, az emberek gondolkodasmodja megvaltozott. es ha nem zarkoztok fel, akkor ti lesztek az elso elmaradott orszag europaban.

eszre kellene venni vegre, hogy a felelmeid, amiket szepen leirtal es az altaluk kivaltott agressziv viselkedes hatranyos helyzetbe fog hozni. nem talan, vagy lehet, hatha szerencsed lesz, vagy valami.

siman ra fogsz cseszni, mint egyszeri acs az ujjara.

azok az ertekek, amikre hivatkozva gyulolkodtok nem veletlenul figyelmeztet arra, hogy ne gyulolkodj, hanem szeretettel es elfgoadassal fordulj felebarataidhoz.

Leylandi 2016.12.15. 11:20:05

@Sipi [CH]: "mi az ocsmany munka amugy az IT-ban?"

Abban semmi.
De a bérkommentelést nem hívják IT-nak. Még nálunk se.

2016.12.15. 11:20:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem oly régi hír, hogy a németek kiutasítják az érvénytelen iratokkal , vagy azok nélkül jelentkezőket.
Az isis a török határon ellenőrzés nél kül dobhat át bárkit. Onnan akár vonaton is utazhat. Hamis útlevele már van. Tehát épp te cáfolod, hogy a terroristákat akadályozná a kerítés...
Kérj Habonytól frissítést.

sőőtnagyonis 2016.12.15. 11:20:47

@Leylandi:
"Persze, naná, elvtelen mindegyik. "
Lehet, de nézzük a gazdaságot, A beruházások a végletekig elmaradnak. és az eddigi tartalékok el lesznek költve. Itt az adócsökkentés bűvész mutatvány a rezsihablattyal együt, egy átverősó. A gazdaságból kiszivattyúzott pénz miatt az EU lélegeztetőgépén maradunk, míg ezek őrültebbnél őrültebb ötletekkel ki nem szórják stadionra, olompicsára egyebekre.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:21:10

@Leylandi: es akkor most csalodott vagy, hogy megsem vagyok berkommentelo?:-)

konrada 2016.12.15. 11:23:36

@Sipi [CH]:
Na látod, szerinted is qrva alacsonyak itt a fizetések.
...mások szerint is, így még egy szög azoknak, akik sokkalják a minimálbéremelést, meg a minimálbéremelés helyett inkább adókedvezményt akarnak helyette úgy, hogy az átlaggal fizettetné meg azt...

...akik aztán csodálkoznak, hogy ilyen kondiciók mellett miért lesz egyre több a minimálon bejelentett, és miért megy külföldre aki képzettsége miatt büntetni akarnak, miért viszi ki külföldre a vállakozását az, aki nem akarja hogy túladóztassák...

Leylandi 2016.12.15. 11:24:11

@pamut: "tőlünk magyaroktól"

[sikoltozva röhög]
Hogy kitől??? Mondd ki mégegyszer, baszki!!! Mondd!!!
[beszarik a röhögéstől]
Majdnem elsiklottam efölött az örökbecsű fölött, pedig nagy kár lett volna:-)))))

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:24:31

@Leylandi: egyebkent nagyon erdekes esettanulmany vagy.

valaki, aki a letbiztonsaga miatti felmektol vezrelve agresszivan viselkedik es nem erti meg, hogy pontosan ez a viselkedes az, ami elmelyiti a problemait es megvalositja a felelmeit.

tehat ami aggaszt az gyakorlatilag a sajat hibaid kovetkezmenyekent fog bekovetkezni.

tulajdonkeppen ez is egyfajta karma, nem?:-)

Leylandi 2016.12.15. 11:25:51

@Sipi [CH]: a témára figyelj, bakker, ezekért az üres odamondogatásokért nem fizetnek!!!
Látod, én csak jót akarok neked...

HaD 2016.12.15. 11:26:02

@Leylandi: javaslom utánaolvasni az általános értékforgalmi bank történetének benne a madget rahimkulov nevű embernek és magyarországi köreinek!!! nagyon nagyon meg fog lepődni azon hogy kik is a bábkormány és ki ki mögött áll....ez egy rendszer higyje el(ha nem olvasná:)) és ezt jól kigondolták anno pozsgaiék és haverjaik...a végrahajtók(25 év politikusai legfőkép antalimre) pedig teniszeznek a néppel,hogy csak kapkodjuk a fejünket....

Leylandi 2016.12.15. 11:27:00

@Sipi [CH]: blablablabla...
Ezzel a témán kívüli kiszólással most min. húsz forintot vesztettél!!!

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:28:42

@konrada: en tudom, hogy alacsony. ez volt a masodik ok ami miat en is migrans lettem svajcban.

itt 4x annyi a lidl minimalber, mint egy rendszergazdai fizetes bp-en. es ha tovabbra is megy ez a veszett rozsomak stilus akkor ez csak rkevesebb es kevesebb lesz.

sőőtnagyonis 2016.12.15. 11:28:57

@Leylandi:
"Élsz, a f.szt! Egy nyamvadt pesti alagsorban koptatod a klavit, az XP-t köpködve, mert a gazda sóher, mint a dög.
Álmodik a nyomor...
Bakker, ne hidd, hogy nem sajnállak:-( Tudom, még a sz.rt is lapátolnia kell valakinek. Ocsmány egy munka lehet a tiétek, minden nap szembeköpni magatokat:-( Együttérzek, ha nem is értek egyet."
Jáj!
Mostál ma szájat? Egyúttal az agyadat se hagyd ki. Rád fér! Te nem látsz a retektől ami körbe vesz!

2016.12.15. 11:29:06

@Leylandi: ne gyűlölködj. Avagy rettegsz?
Mondjuk tényleg óvatosnak kell lenni ebben a mai világban. Ha túl jól dolgoznak a droidok, nem lesz ballib komment. Ugrott a habonylé.
Ha bekebelezik a maradék nem fideszbarát médiát, megintcsak....
Mijafaszomból fogsz megélni?
Ja, majd egymás ellen leveleztek?

Leylandi 2016.12.15. 11:29:11

@HaD: MINDEN kormány bábkormány Kelet-Európában!
Új gyarmatosítás.
A népnek csupán az a nemmindegy, kisebb-e a szopás, vagy nagyobb. Más választást a nagyhatalmak úgyse hagynak.
Akinek ezzel kapcsolatban még illúziói lennének, olvasgassa '56-ot.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:31:52

@Leylandi: tudod azert, mert valaki nem vicsorog es kopkod egyfolytaban, nem agressziv, nem tamad ra mindenkire gondolkodas nelkul, azaz leegyszerusitve nem hagyja, hogy a paranoiaja ugy elhatalmasodjon rajta, mint rajtad meg nem lesz senki babja, csak civilizalt es mentalisan egeszseges:-)

FIZETEK hogy védhessem az Orbán kormányt. 2016.12.15. 11:31:54

@Sipi [CH]: Ures szavak, mindenki tudja, hogy valojaban SENKI NEM AKAR ide bevandorlokat. A baloldal KIZAROLAG az orbanfobiaja miatt tamogatja az illegalis bevandorlast, ha Orban nem akarja, akkor ok barmi aron akarjak, ennyiben ki is merul a baloldal "menekult politikaja".
Ez szamukra szintiszta belpolitikai harc, nem meggyozodes, vagy lelkiismereti kerdes.
Mert egyebbkent ugyan ki hinne azoknak, akik 2004-ben meg a magyarul beszelo, kereszteny vallasu, europaban szocializalodott, hatarontuli magyarok ellen is tiltakoztak(nem mintha azok ide akartak volna jonni), hogy most hirtelen valoban orommel fogadnak az ismeretlen arab, es afrikai bevandorlok millioit.
Ez semmi mas, mint ESZTELEN orbanfobia, nem humanitas.

Leylandi 2016.12.15. 11:32:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: én könnyen lerázom a bértollnok-vádakat. A bérkommerekkel ellentétben ugyanis én jól láthatólag EGYIK OLDAL SZEKERÉT SE TOLOM.
Ennyi.
Te is figyelj inkább a témára, üres személyeskedés helyett. Azért ugyanis neked nem fizetnek. Ha elkap a hév, üres lesz a tarisznya.

2016.12.15. 11:33:38

1 Nem kellenek mohamed vallási megszállottságban gyilkolászó faszkalap követői.
2 Nem érzek felelősséget se 6 milliárd nyomorgóért, se 1millió menekültért, pláne ha szarik megtanulni egy nyelvet, szakmát, analfabéta, 256db gyerek létrehozásából meg segélyből akar élősködni.
3. Aki a befogadásukra akar rábírni, jóra ne számítson tőlem.
4. Aki oroszokat, egykori megszállóinkat dicsőít, jóra ne számítson tőlem.
5. Dettó németek, franciák , mind ellenség volt, bennük sem bízhatunk feltétlenül.
6. Van olyan politikus, aki erős, független véleményre képes, magát megvédeni, állampolgárainak megélhetést nyújtó, EU-ban és NATO-ban megbízható tagnak számító országot építene? Azonnal rászavazok, pláne ha felköti a csuti tolvajt, meg más pártok hasonló széltolóit. Addig sajna nyakunkon a tolvaj faszkalap, a többiek meg megélhetési sírnak. Jelentkezzetek segílyért ti is.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:35:18

@FIZETEK hogy védhessem az Orbán kormányt.: na most mondok valami erdekeset neked: nem vagyok egyik part szimpatizansa sem. csak europai ertekrend menten elo liberalis. ennyi az egesz. tehat leszarom a belpolitikai otleteket es celokat, kavarasokat, egyebeket. plane, hogy nem is vagyok magyarorszagi lakos, csak allampolgar. EN igy gondolom. NEKEM ez a velemenyem.

ennyi.

Leylandi 2016.12.15. 11:35:29

@FIZETEK hogy védhessem az Orbán kormányt.: "A baloldal KIZAROLAG az orbanfobiaja miatt tamogatja az illegalis bevandorlast"

Nem. MÉG A BALOLDAL SE ILYEN HÜLYE, hogy importálja a feleségeit-lányait erőszakolókat!
Őket a migrisimogatásért fizetik, ilyen egyszerű. A jobboldalt meg azért, hogy a helyi oligarchiától távoltartsa őket.
Mi meg a játékszerek vagyunk, úgy 9,5 millióan.

sőőtnagyonis 2016.12.15. 11:37:42

@Leylandi:
Még hogy XP! Én Sorostól vettem tavaly ingyér vót, mert akció vólt. A múlthéten frissítettem, azt is igyé. Nálam általában tisztaság van! Látod a jó tapasztalataimat is megosztom veled!:-DDD

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:38:04

@Leylandi: "bérkommerekkel ellentétben ugyanis én jól láthatólag EGYIK OLDAL SZEKERÉT SE TOLOM."

ez erdekes annak fenyeben, hogy gyakorlatilag a fidesz modszereit, retorikajat es technikait hasznlod a fidesz politikajanak igazolasara:-)

bar en nem tartottalak egy pillanatig sem berkommentelonek. masnak igen, de berkommentelonek sem:-)

pamut 2016.12.15. 11:39:07

na már dél van, de ma még csak fidesz-lopás derült ki, ma jól működik az elhallgatás.

ezt a lopást olvastátok, vagy ti csak a cenzúrázott sajtót bújjátok?

sőőtnagyonis 2016.12.15. 11:39:12

@sőőtnagyonis: az előzőhöz természetesen a Win10-ről áradozom.

2016.12.15. 11:39:58

@konrada: mekkora rendszerkritika! Vigyázz, a Matolcsy kibasz a hívek közül!
A minimálbér emelés tökéletes elismerése annak, hogy a gazdaság versenyképtelen. A minimálbér emelés inflációt gerjeszt. Így Varga mesterségesen tud gdp növekedést produkálni. Varázslat!Az ország száááguld!
Csakhogy: nem emeli az exportot viszont az importot igen.
Emeli viszont az adó volumenét, így elő lehet adni a nagyhalált, kormányunk nagylelkűen csökkenti az adókat...
Tényleg baj van az oktatással. Hiába, az elmúttnyócév...

Leylandi 2016.12.15. 11:41:36

@Sipi [CH]: "nem vagyok egyik part szimpatizansa sem"

Ez biztos is! A tesco-pénztáros se tesco-szimpatizáns!
Csak ott dolgozik.

"csak europai ertekrend menten elo liberalis"

Fogalmatlan hülye! Te az amerikai anarchista/libertárius erővonal lelketlen és passzív-agresszív kiszolgálója vagy. ÉN vagyok liberális, annak a híve, hogy ne igázzunk le senkit, és ne avatkozzunk be folyton más országok belügyeibe, ellentétben a gazdáid világcsendőri és demokrácia-exportáló elképzeléseivel. De ezt hiába is magyaráznám, mert nálad az alapok hiányoznak.

2016.12.15. 11:42:27

@Leylandi: nem, itt csak a ministráns fiúkat erőszakolókat kell támogatni. Nomeg az oroszokat....azok sosem erőszakolnának meg senkit.

konrada 2016.12.15. 11:43:30

@Sipi [CH]:
Neked igen, mert nem ismered a történelmet, így azt az alapigazságot se: "Aki nem ismeri a történelmet, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt."

(Rólad szól Twain mondata: "Semmi értelme megpróbálni a történelmet visszatartani az önismétléstől, mert az emberi személyiség az ismétlés megelőzését örökké lehetetlenné fogja tenni. ")

Nem leragadni kell, hanem ismerni a tényeket:
1.A sivatagi-félsivatagi övezetben élők száma 50 év alatt megháromszorozódott.
2. Ez a terület fokozott kizsákmányolásával jár.
3. Mindezek miatt a terület eltartóképessége - a technológiai fejlődés ellenére is alig nőtt.
4. A népességnövekedés üteme ettől még nem csökken.
5. Így egyre több olyan ember él ott, akinek nincs semmilye így kitörésként vagy beáll valami helyi hadúr mellé, vagy elmenekül előle.
6. A fentiek miatt az utóbbiak száma is gyorsuló mértékben nőni fog, pedig már most is több tízmillió potenciális menekülni akaró él az övezetben.
7. Ezek egyszer meg fognak indulni - és itt jön vissza a történelemből már általad is ismert rész (az elöző 6, mint látom nem) - ami népvándorláshoz vezet.

...a 7. pont egyébként valószinűleg nem elkerülhető, de mégis, meg kell próbálni, hogy minél később következzen be, bízva abban, hátha addig történik ott is valamiféle reformáció.... (de az mindenképpen kerülendő, hogy Európa gyengeségét mutatva meghívót adjon a saját életterét már felélt népeknek, s ezért annak, aki illegálisan érkezik, kijelöljön olyan életteret, mely felbátorítja a még maradókat arra, hogy jöjjenek...)

2016.12.15. 11:44:06

@Leylandi: na, ezt jól megkaptam...fideszbértollnok lennék?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:44:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: ugy kepzelik a magyar gazdaasagot, mint egy versenyautot ami az altaluk keszitett es kalibralt fekpadra felallitanak aztan kitpossak a lelket es mutogatjak a szamokat. aztan amikor azt mondja nekik valaki, hogy oke, nezzuk meg egy standard fekpadon, majd utana idomero kor a palyan, akkor meg kurvara megsertodnek, hogy ez nem arra van hanem hogy alljon a fekpadon, nyomjak a gazt, fogyjon a nafta, kopjon a motoer es a valto, de meg ne merettessen mas autokkal a palyan.

2016.12.15. 11:46:01

@konrada: a terület népességnövekedése csökken. Tudod, a legjobb fogamzásgátló a bomba...

T.Jani 2016.12.15. 11:47:01

Orbán csak egyszerűen végrehajtja a Diktátor című filmben elhangzottakat!
"Részlet a Diktátor cimű Amerikai vigjátékból. (2012)
Mért vagytok ilyen diktatúra ellenesek?
És ha Amerikában diktatúra lenne?
A népesség 1 százalékánál lehetne az egész ország vagyona.
Segíthetnétek a gazdag barátaitoknak,gazdagabbá tehetitek őket az adók eltörlésével.
Kisegíthetnétek őket, ha veszítenek szerencsejátékon.
A szegényektől megvonhatnátok az egészségügyi ellátást és az oktatást.
A média szabadnak tűnne, de titokban egyetlen ember irányítaná a családjával.
Lehallgathatnátok a telefonokat.
Manipulálhatjátok a választást.
Hazudhatnátok arról, hogy mért háborúztok.
A média segítségével, addig riogathatnátok a népet,
míg olyan politikát támogatnak, ami a saját érdekük ellen van."

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:47:24

@konrada: es?
en tovabbra sem ertem, hogy ezen okok miatt miert kell civilizaltlan allat modjara viselkedni a mnekultekkel szemben. ugy velem, hogy a barbarizmus, gyulolkodes, az agresszio semmikeppen nem fogja megoldani a helyztet. viszont konnyen ronthat rajta igen sokat.

Kevercs 2016.12.15. 11:47:57

Nem utolsó sorban.Mi történt, hogy a parlament nem tudta elfogadni a kvótaügyi rendelkezést ? Abszolúte semmi. Magyarország nem omlott össze és továbbra is jöhetnek a gazdag "migráncsok", ha jól letejelnek

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 11:48:54

@karandash:

"A ballibek nem értik meg, hogy az emberek nem fognak megválasztani egy olyan erőt, amelynek kinyilvánított célja a migrik betelepítése. "

Ez pontosan így van.

Soros Gyuri fizetett bérrettegői téphetik a szájukat napestig, itt nem lesz migráns, és nem lesz hazaáruló ballib kormány sem, aki betelepítené őket.

Ez van, ezt kell szeretni.
Legalábbis amíg demokrácia van.

konrada 2016.12.15. 11:49:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Aham, szóval az a gazdaság versenyképes, amelyet nyitottsága miatt alacsony jövedelmen lehet bejelenteni az embereket...
(S az meg külön érdekes, hogy egy ország valutájának az inflációjának emelkedésétől függ a dollárban számot GDP. ...gondolom, neked Venezuela GDP növekedése lesz idén a legnagyobb...;))

2016.12.15. 11:49:48

@Sipi [CH]: nem, sajna jól gondolkodnak. A világgazdaság jelenlegi helyzetében nem hoztak rossz döntéseket. A szép számok lehetővé teszik, hogy amennyiben elapadna az eu kegyelempénz forrása, a piacról olcsón lehessen kölcsönt felvenni. Vagy az imf- től.(-:

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:50:00

@Leylandi: megteheted, hogy liberalisnak nevezed magad akkor is, ha eppenseggel ilyen kozepkori es feudalis elveket vallasz.

mert a liberalizmus ilyen jofej, hogy megengedi neked:-)

Leylandi 2016.12.15. 11:50:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Nomeg az oroszokat....azok sosem erőszakolnának meg senkit."

A ruszkikat elküldtük haza, és ott pont jó helyen vannak.
Nem kéne ide se orosz, se amcsi, egykutyák, hódító, uralkodnivágyó telhetetlen g.ci mindegyik. Csakhogy ütközőzóna vagyunk, úgyhogy ez a függetlenség valszeg hiú ábránd marad:-(
Akkor már inkább egy lengyel-magyar-szlovén tengelyt kéne létrehozni...

2016.12.15. 11:52:07

@konrada: nem ezt írtam. Nem magyarázom meg, ez nem szabadegyetem.
Kérdezd meg a Kósát, ő nagyon okos!

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:53:25

@Leylandi: "Akkor már inkább egy lengyel-magyar-szlovén tengelyt kéne létrehozni..."

szerintem mielott vegkepp megszunnek az orszaghatarok elotte meg egy europai egyesult allamokat kellene letrehozni.

Kivlov 2016.12.15. 11:53:31

migráncs csürhét rég meg kellett volna regulázni...

2016.12.15. 11:53:50

@Leylandi: csakhogy a lengyel utálja az oroszt, mi meg putyinbarát vagyunk. A szlovén meg az osztrákkal bútorozik össze.

Leylandi 2016.12.15. 11:54:01

@Sipi [CH]: "mert a liberalizmus ilyen jofej, hogy megengedi neked:-)"

...mondja a "svájci liberális", höhö...
Amikor Svájcról ábrándozol, legalább utánaolvasnál, hogy annál kirekesztőbb, idegengyűlölőbb, felsőbbrendűségi komplexussal terhelt nép kevés van Európában!
A népről beszélek, nem a kétszínű vezetésükről.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 11:55:21

@Leylandi: 3 eve elek svajcban es tapasztalataim szerint ez az urban legend csak a turho paraszt osszeferhetetlen szociopatak tallmanya, ezzel probalvan igazolni a sajat emberi hianyossagaikat:-)

Leylandi 2016.12.15. 11:57:09

@Könnyen elkaptuk, uram!: mi nem vagyunk putyinbarát, legfeljebb a jelenlegi kormánynak van valami ilyesmi üzleti érdeke...
A magyar valójában sose szerette az oroszt, elég csak 48-ra, 45-re meg 56-ra gondolni. Egy népet ne azonosíts az éppen regnáló kormányával! A kormányok jönnek-mennek, de a nép marad.
Lehet, hogy meglepetést okozok, de főnököd, Gyurcsány legalább akkora oroszbarát volt, mint a jelenlegi. Nem tudtad?

konrada 2016.12.15. 11:58:48

@sőőtnagyonis:
psszt!!!! Mindjárt jön Pamut a Ghost-os nickjével, és téged is jól lebaltáz, hány nincknéven írsz egyszerre, amikor Sipinek szánt személyeskedést más néven kéred ki...;)

....;)) csak vicceltem! Neki csak az a pármillió egyazon ember, aki nincs vele egy véleményen. Neki ez szükséges, mert mégis jobb azt hinni, hogy az autópályán szembe jövő autókat mind ugyanaz az ember vezeti...;))

Leylandi 2016.12.15. 11:59:12

@Sipi [CH]: "3 eve elek svajcban"

Nem. Attól, hogy egyszer már kéregettél a Svájci úton, még nem leszel svájci.
Akkor se, ha már három éve volt...

HaD 2016.12.15. 12:01:39

@Leylandi: Nem tudom. Azt gondolom hogy az a nép(ha kicsi is)aki a saját jól felfogott érdekeit tisztán látja(nem nem győzikétől meg hajdupéterektől tudja meg mi az a tisztán látás:))és megfelelő vezetőket talál az nem lesz kiszolgáltatva a "nagyoknak"...elég sok kis ország van aki sikeresen érvényesíti és érvényesítette az érdekeit(hollandia/svájc/ausztria pl.)...akik viszont mindíg valaki seggébe fúródnak valamiféle egyéni kis érdekek miatt azokat mindíg eltiporják,és szarba sem nézik...ha már olvasni vaó akkor pl. a 48-as szabadságharcot ugyan le lehetett törni de a kiegyezés után meglehőtesen jó pozit sikerült felvenni...míg pl. 19-ben azt hittük hogy kurva okosak vagyunk a nagy szovjet testvérekkel aztán odabaszták triaont a nagy szovjet testvérek meg szépen leszartak mindent a románok meg majdnem elfoglalták az alföldet...majd hortyék stb...stb...

Willkommenskultur 2016.12.15. 12:04:00

Úgy látzik az emeszempé még elégedetlen h Orbán mennyi szavazót nyert ezen a határvédelmen kontra szegínymenekültek

csak igy tovább fijjjjug, előre a teljes megsemmisülésig!

2016.12.15. 12:04:14

@Kivlov: be se kellett volna engedni.

Netuddki. 2016.12.15. 12:06:59

Hülye aki a tolvajfidesz agitprop trollt eteti!

konrada 2016.12.15. 12:07:56

@Sipi [CH]:
Kimondta hogy kell???
Pont azt mondom, hogy nem kell odáig eljutniuk, hogy így viselkedhessen bárki velük...
(...mert egyébként az ott lakóknak kell eldönteniük, hogy vagy úgy viselkednek velük, ahogy azok odahaza megszokták, és amiből értenek, vagy hagyják, hogy gyengének nézzék őket, amivel megerősítik azok igazát...)

Leylandi 2016.12.15. 12:09:22

@Sipi [CH]: "egy europai egyesult allamokat kellene letrehozni"

Sose lesz olyan!
Annyira eltérőek az európai népek, hogy ezt képtelenség megvalósítani. Nemcsak a kelet-európai kisebbrendűségi komplexus miatt, de a nyugat-európai uralkodnivágyás miatt se!
Ne felejtsük el, hogy az USA nagyjából mellérendelt státuszú államokból állt össze, Európában meg örökös kizsákmányolók kontra kizsákmányoltak vannak!
Hogy tanítsak is valamit: az új gyarmatosítás elve nem túl liberális gondolat... Akkor se, ha a magát liberálisnak hazudó német meg amerikai csinálja. Az, hogy a német ideb.ssza a szemetet, amit otthon kutyaeledelnek se tudna eladni, meg az amerikai, francia tönkreteszi a konkurenciát, nem engedi fejlődni az ipart és kitalicskázza az összes hasznot, NEM liberális emberbaráti cselekedet ("hagyjuk a másikat is élni"), hanem leigázás! Kőkemény libertárius-imperialista hiénatőke-módi.

2016.12.15. 12:11:15

@Leylandi: nekem gyurcsi nem főnököm. Szerintem elmebeteg. Tudod, a világ nem kétpólusú. Csak a fideszdroid van úgy nevelve.
Szerintem Orbán zseni, és nagyon sajnálom, hogy az első kormánya elbukott. Azután vonta le azt a következtetést, hogy meg kell osztani a népet, mert szellemileg azon a szinten van, hogy képtelen érzelmek helyett értelmi döntéseket hozni. Hiába, az egész nemzetet lePISA- lták!

Sir Galahad 2016.12.15. 12:12:44

Igaza van a szerzőnek. Aki betölti az 50-et, annak már ne kelljen dolgozni, de kapjon fizetést. Jelentkezem is erre időben :)

Willkommenskultur 2016.12.15. 12:14:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: a világ nem 2pólusú, de választás csak kettő vót, és legközelebb is annyi lesz

orbán vagy a komcsik

2016.12.15. 12:14:45

@Leylandi: nem, ha eladósodunk az orosznak, az politikai befolyással is jár.

konrada 2016.12.15. 12:17:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem is kell. ...elvégre nehéz lenne abból jól kijönni, miért is jó az, ha mesterségesen alacsonyan tartott kötelezően fizetendő bérrel dolgozik egy ország olyan nyitott gazdaságban, ahol a határokon át le-fel utaztatott árukkal, számlázással különösebb probléma nélkül lehet fizetni a piacibér és aminimálbér közötti különbséget...
...miért jó az, ha az export-többletet kifejezetten kis hozzáadott értékű bérből hozzuk össze...
...s hogy az adott pénz inflációja és a $-ban számolt GDP között koherens összefüggés van. (Bár ennél rövid távon lehet, mert felhalmozás helyett fogyasztásra ösztönöz, de ez azért elég rövid távú...)

Willkommenskultur 2016.12.15. 12:17:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: orbán vagy a komcsik

ki adósodott el, orbán v a komcsik?

aggódnak a komcsik orbán nehogy eladósodjon - facepalm..:)

Willkommenskultur 2016.12.15. 12:19:35

@konrada: mit halandzsázol? egy mondatodnak sincs értelme haverom.

pamut 2016.12.15. 12:23:03

@Leylandi: sajnálom hogy épp agyvérzésed van, de ha élvezed akkor végül is mindegy.
igen: tőlünk, magyaroktól lop az orbánmaffia.
mégis kitől lopna gyagyás, az argentinoktól?

pamut 2016.12.15. 12:24:01

apropó, mai fideszbűnözés megvan fiúk?

és az építőipar bezuhanása az eu-segélyek ellenére?

konrada 2016.12.15. 12:26:18

@HaD:
Igaz, igaz.
...persze azért kell ahhoz egy kis idő, hogy svájcihoz hasonló stabilitást összehozzunk (nekik alig párszáz év volt, szóval van remény...), meg ahhoz is, hogy akkora gyarmatbirodalmunk legyen, mely még megszűnte után is hatalmas piacot jelent, mint az osztrákoknak, vagy a hollandoknak...
...de végül is csak addig kell kibírni itt ezzel a mi elfuserált elitünkkel itt kelet-nyugat találkozásánál, a hadak útján, ahol az oly magasan dicsért európai szellemiségből is csak hadseregek vonulása, majd a felsőbbrendűségüknek másodrendűként kiszolgálása maradt...

Leylandi 2016.12.15. 12:26:37

@HaD: "az a nép(ha kicsi is)aki a saját jól felfogott érdekeit tisztán látja(nem nem győzikétől meg hajdupéterektől tudja meg mi az a tisztán látás:))és megfelelő vezetőket talál az nem lesz kiszolgáltatva a "nagyoknak""

Pfffff... Nem látod, az a nagy, büszke, nemes NÉMET NÉP is hova jutott? Az amcsik egy megzsarolt/ügynök kancellárt ültettek a nyakába, PC-lakatot a szájára, és úgy táncol az egész ország, ahogy ők fütyülnek... Hányadék az egész! Nem beszélve a többi amerikai ügynökről, Juncker, Hollande, Schulz, Van der Bellen, stb.
Ha a nagytőkének ilyen módszerei vannak, ha az egész világot le tudja hallgatni, meg tudja zsarolni, le tudja fizetni, akkor nekünk mi reményünk maradhat?:-(
Nem lesz itt szép jövő, azt hiszem.

konrada 2016.12.15. 12:30:45

@Willkommenskultur:
...mivel most többet is beírtam, nem tudom melyiket nem érted (könnyen lehet, hogy egyiket se), ezért add meg - akár szépen sorban is - melyiken akadtál el, hátha azt át tudom neked olyan szabadosan fogalmazni, hogy megértsed, de legalábbis érdemi válaszban tudjál tévedésemre rávilágítani.

Várom, és előre is köszönöm...

2016.12.15. 12:31:12

@Willkommenskultur: értelmes hozzászólás volt.

Leylandi 2016.12.15. 12:32:48

@pamut: "tőlünk, magyaroktól lop az orbánmaffia"

Igen, nekem az a bajom, hogy lop, TŐLÜNK, nem pedig tőletek, szutykos kis amerikabérenc trollok. Ilyen a tipikus lelketlen bértollnok: érve semmi, csak ötpercenként befújja, hogy ez vagy az takarodj, attól függ, melyik csapból folyik a lé. Ahogy téged elnézlek, éppeg lehetsz mexikói is, google-fordítóval. A teljesítmény kb. ennyi... Remélem, a ti munkátokat is elveszi az automatizálás, ha drónnal ki lehet már csomagokat szállítani, akkor beböffenteni is lehetne.
Na húzz a homokozóba ebédelni, a felnőttek most beszélgetnek.

2016.12.15. 12:34:14

@Willkommenskultur: látod, pont erről beszéltem. A kétpólusú világkép. NER pozitív vagy.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 12:36:20

@Sipi [CH]: amilyen sikkesen összemosod a "menekülteket" a bevándorlókkal!
Kb olyan elmés eljárás mint hogy a magyarik is migránsok Európában.
egyik sem igaz

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 12:39:32

@Leylandi: teljesen hülye a csávó.
Svájcban vannak èrvényben európa legszigorúbb menekültügyi szabályai.
Egy csomó közintézményből ki vannak pl tiltva.

2016.12.15. 12:41:15

@konrada: látod , nem érted te ezt. Amire utaltam: a gazdaság szereplőinek teljesítménye kell, hogy meghatározza a béremelést. Mivel ez igencsak szar, mondhatjuk romlik, ezért a kormány ráerőszakolja a béremelést a gazdaságra, noha nincs meg az alapja. A kiáramló pénz kettős hatású: növeli a vásárlóerőt ezáltal pörgeti a gazdaságot, miközben adójövedelmet generál a kormánynak.
Másik hataása az infláció. Belső infláció. Semmi köze a külső inflációhoz, bár hatással van rá.

2016.12.15. 12:49:43

@Leylandi: nono, ezzel az amarikai bérenccel vigyázz! Trump a barátunk!

2016.12.15. 12:51:47

@Sexual Harassment Panda: igazad van. Nem szabad összemosni a szír menekültet az afgánnal, de a terroristával sem.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 12:58:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: a hülye összemossa a legális munkavállalókat, akik vízummal èrkeznek, az álmenekültekkel.
Nájsz tráj, de azèrt még nem igaz.

Willkommenskultur 2016.12.15. 13:05:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: inkább akkkor sorold, hogy 2018ban mi lesz a fideszen meg az emeszpén kívül

Kivlov 2016.12.15. 13:07:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:
ennyi. de ezt a b*zi merkelnek hiába mondod...

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 13:11:35

@Sexual Harassment Panda:

A Soros bérencek egyik kedvenc mantrája, hogy a milliószámra papírok nélkül érkező illegális határátlépő muszlimokat összemossák a vízummal, vagy EU-n belül legálisan utazó emberekkel.

Ha ezt nem tennék meg, akkor ki is rakhatnák magukra a
"Pénzért csinálok hülyét magamból, és pénzért nyalom a migránsog seggét fényesre" táblát.

A tábla persze így is a nyakukba van, csakhát így magukat még átverik egy ideig.

konrada 2016.12.15. 13:11:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Te nem érted. A gazdaság szereplői ellenérdekelt felekből állnak. Van aki abban érdekelt, hogy minél alacsonyabb bér kifizetésével legyen versenyképesebb a tömegösszeszerelésben, szolgáltatásban, van aki abban, hogy minél képzettebb, szorgalmasabb munkaerővel tudjon nagyobb hozzáadott értéket előállítani.

...amennyiben a gazdaságirányítás ezt nem szabályozza, egy nyitott gazdaságnál előnyt élveznek azok, akik a "sajátos" üzleti modelljük miatt a bérköltség minél nagyobb részét tudja olyan egyéb költségként leírni, melynek terhe alacsonyabb, mintha bérként adná, és a kettő közötti különbségen megosztozik a munkavállalóval.
Ez a modell a versenyképességet rontja, mert a gazdaság egy részét a szürke zónába helyezi át, azt erősíti. Így a dolgozó kiszolgáltatott, mert vagy egy tisztességes versenyt folytató céghez megy és bevállaja, hogy ugyanazért a munkáért az adóval megcsapolt pénzt kapja, vagy azt, hogy bár nyugdíjasként gondban lesz, de 20-30%-kal többet kap úgy, hogy a minimál feletti rész zsebbe megy.
(Ez a probléma nem csak magyar: nem véletlen van ennek a kivédésére németeknél, amcsiknál, franciáknál, stb.... kötelezően előírt bérminimumok.
Azaz ők sem értenek veled egyet abban, hogy a gazdaság szereplőinek kell ezt meghatározni, kihagyva belőle a legnagyobb szereplőt, az államot. Ha velük ezt megbeszélted, és leírod a szabatos válaszukat, úgy az persze sokkal pontosabb lesz, mint az én gyors válaszom.)

...a belső inflációval egyetértek. ...de itt is csak a felsorolt államok írányítóira tudok hagyatkozni, akik többsége még azt tanulta, hogy a gazdaság növekedéséhez szükség van kisebb mértékű inflációra, mert a pénz romlásának lehetősége pörgeti a gazdaságot...

pamut 2016.12.15. 13:19:00

@Leylandi: mi van fideszkomcsi, fáj az igazság, már cenzúrázni akarsz? :DDDD

IGEN: TŐLÜNK MAGYAROKTÓL LOP AZ ORBÁNAMFFIA.

PONT.

Ki mástól lopna, te agyhalott, tán a braziloktól, erre miért nem mersz válaszolni??? :D

ennyire gyűlöld a magyarokat bazdmeg te rohadék hazaáruló hogy kiállsz a magyarellenes maffia mellé?

és még te nevezed magad "felnőttnek", aki előbb még büszkén kürtölted világgá hogy sikoltoztál meg beszartál? :DDDDDDDDDDDD

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 13:24:30

@Ballib cenzúrázók réme 19: a legnagyobb baromság a mostani álmenekülteket a honfoglalással összemosni.
A honfoglaláskor a Kárpát-medencébe érkező törzsek 90%-a már eleve itt élt, sehonnan nem "migrált".
Azt már szóba sem hozom, hogy az hódítás volt, fegyverrel, erőszakkal.

konrada 2016.12.15. 13:53:28

@Sexual Harassment Panda:
...hát mert nem kaptak Szvatopluk papitól meghívót.
...mert egyébként ők el lettek volna békességben is, mint a rómaiak a szabinokkal...;)

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 13:55:41

@Sexual Harassment Panda:

"Azt már szóba sem hozom, hogy az hódítás volt, fegyverrel, erőszakkal."

Miért ahol az iszlám vallásúak többen vannak ott mi megy ?
Az ISIS mit csinál a keresztényekkel, vagy az Európai liberálisokkal vagy melegekkel szerinted ?

Istápolja majd őket, meg védi a jogait, mint az öngyilkosságra buzdító ballib horda teszi ezt a potenciális terrorsita, munkavégzésre képtelen, nőket erőszakoló csürhével ?

Hát nem.
Ki fognak nyírni minket.
Ha hagyjuk hogy idejöjjenek.

De hála az égnek a magyaroknak van agyuk, használják, és nem engedjük hogy meghódítsanak, leigázzanak minket is.

Az a apár agyhalott Soros bérenc meg le van szarva.
Óbégatnak, lejáratják az országot, ahol tudják, de ettől nem lesz igazuk, és csak megvetést kapnak itt.

NBarbieReloaded 2016.12.15. 13:59:01

1. Barmennyire is faj ez a ballib bohocoknak, a tomeges migracio (ahol az erkezok teljesen mas kulturabol jonnek) valoszinu veszelyeire illetve mas orszagok peldaibol mar megvalosult negativ hatasaira felhivni a figyelmet meg mindig nem gyulolkodes. Gyulolkodesnek hazudni honapok ota valamit ami nem az, na az az igazi gyulolkodes es hangulatkeltes.

2. Hat nem tudom, akkor 50-60 evesen biztos jobb lenne aktiv tuzoltokent dolgozni a szinten hidegben, nehez fizikai munkat vegezve, mint ugyanabban a hidegben setalgatni a hataron. Ja, nem...

3. Igaz.

jágör68 2016.12.15. 14:09:41

Háborúban- nincs vasárnap.

Ha védeni kell a hazát, a 60 éveseknek is védeni kell. Főleg, amikor tízmilliók készülnek elindulni a "nagyajólét" ígéretével Európába.

Willkommenskultur 2016.12.15. 14:10:41

@NBarbieReloaded: Azért azt nem hinném h a ballerek ekkora debilek lennének.

Még anno amikor a migrihiszti kezdődött a ballib csak az össz-európai mantrát nyomta, ami mindig jól ment nekik, a gondolkodás már kevésbé.

De miután Orbán politikailag jól jött ki a 2015ös krízisből, és erősebb mint valaha, biz. ballib blogok még mindig ugyanazt a mantrát nyomják mintha muszáj lenne. A fidesz meg gondolom fizet ezért nekik ha van egy kis esze. Vagy Sorosék fizetnek ezért és a 2 maradék emeszempé meg elégedett a pár parlamenti hellyel.

Végül is fütenek ott, van rosszabb, pl. van akinek dolgozni kell a pézért.

pamut 2016.12.15. 14:11:37

Na, a hazaáruló orbánmaffia nem tud mindenkit teljesen megtörni és felmosóronggyá zülleszteni...

Az egyik legmocskosabb, rágalmazásra specializált szennyTV-jük, a kurucinfós szintet sikerrel becélzó TV2 egyik arca már nem vállalja tovább hogy az oráni hazudozást vele mondassák ki:

hvg.hu/itthon/20161215_Pachmann_Peter_otthagyja_a_Tenyeket_GiroSzasz_exe_a_Tv2hoz_tart

"Pachmann Péter otthagyja a Tényeket"

Látjátok orbánspiclik, van választás. csak ahhoz gerinc kéne, nektek meg nincs.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.15. 14:17:53

@pamut:

Már csak az a kérdés, hogy Soros bérenc RTL-es tetvek mikor kezdenek felmondani ...

Avagy a ballib szarháziak bőre minden aljas hírhamísítást elvisel ?

conchita wurst 2016.12.15. 14:20:33

Juhász Péter interneten közzétett nyilatkozatában valótlanul állította, hogy Rogán Antal Dubajban járt – derült ki a Fővárosi Törvényszék hétfői ítéletéből, így a 444.hu-nak, a Népszavának és az Indexnek helyreigazítást kell közzétennie. Eddig Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros- Lipótváros Önkormányzata összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg.

pamut 2016.12.15. 14:24:36

@Ballib cenzúrázók réme 19:
annyira vicces látni hogy betegesen GYÁVA vagy reagálni minden egyes szégyenetekre és rohadék rablásotokra :D szinte reszketsz a félelemtől, és félelmedben gyorsan gyurcsányozol, egyszerű vagy mint a faék :D

ja és ugye hogy mondtam én hogy neked fáj amikor szembesülsz vele hogy vannak nálad különb emberek :)

milyen érzés, hogy te rongy vagy, más meg nem hagyta hogy hazug rongyot csináljon belőle Orbán?

pamut 2016.12.15. 14:31:53

@conchita wurst:

erről miért "felejtesz" el beszámolni, csak fideszes vagy ?:D

index.hu/kultur/media/2016/12/13/juhasz_peter_12_pert_nyert_a_tv2_ellen/

"Juhász Péter 12 pert nyert a TV2 ellen"

Érdekel még pár további lebukás csak az elmúlt hetekből, amit az orbáni mocskos patkány hazug szennymédia hozott le és már fel is sült vele?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 14:38:17

@Sexual Harassment Panda: mondjuk en ott elek...
oda migraltam orbanek elol, bar inkabb a hozzad hasonlo tomeges fertozes miatt:-)

es kepzeld el, sehonnan nem vagyunnk kitiltva.

conchita wurst 2016.12.15. 14:45:15

@Sipi [CH]: fura hogy a fidesz minden követségen (is) fölényesen nyert 2014ben is, meg most októberben is....ki érti ezt

Én is külföldön dolgozom sok magyarral mind fideszes...mint otthon.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 14:45:22

@Sexual Harassment Panda: nem mosom ossze

egyszeruen nincs kulkonbseg. kozted es egy menekult kozott van, mert amig te ujjongo csinovnyikja vagy egy (fel)diktaturanak, addig o a menekultje. a menekultek a hozzaatok hasonlok aldozatai es azert jonnek euroipaba, mert itt kevesebb van beloletek, mondhatni, alacsonyabb a bunko-barbar-mutato:-)

tudod, civilizalt ember pont leszarja azt, hogy milyen indokok menten vagy ilyen emvbertelen nyilas-avos zabigyerek. a lenyeg az, ahogy viselkedsz. ha nem tudsz a sajat felelmeiddel megkuzdeni es attol allat leszel, az senkit nem erdekel, mert allat vagy es kesz.

mas erzo, lelegzo embereknek akarsz rosszat. gratulalok:-)

es nem erdekel a nemzeti dumad, nem erdekel, hog be vagy szarva, hogy elveszik a munadat, nem erdekelnek a kifogasok. barbar vagy es kesz.

NBarbieReloaded 2016.12.15. 14:46:31

@Sipi [CH]: En meg gyurcsi idejebe, na bumm.
Akkor mondjam en is azt, hogy gyurcsiek elol migraltam meg a hozzad hasonlok miatt?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 14:48:27

@NBarbieReloaded: en a tavozasomat konkretan a kormany osszeteteletol tettem fuggove.

NBarbieReloaded 2016.12.15. 14:56:40

@Sipi [CH]: Mar megint ez a feligazsagok es hazugsagok osszemosasa, cask hogy a ballib mantrat kinkeservesen meg tudjatok vedeni.
Tehat akkor azt mondod, hogy egy orbanista tulajdonkepp ugyanaz, mint egy ISIS tag, jol ertem? Biztos nem, mert ennyire idiota senki nem lehet, hogy ilyenekre celozgasson. Vagy megis?

Masik, a "mas erzo, lelegzo embereknek akarsz rosszat".
Szintiszta hazugsag. Senki nem akar rosszat nekik, senki nem mondja, hogy haljon ehen vagy fulladjon bele a tengerbe.
Boldoguljon, a sajat kulturkoreben es ne higyje, hogy Europaba menni neki Allah adta joga, mert nem az. Es kulonosen ne higyje, hogy a celja eleresehez barmi joga van eroszakoskodni.

Masreszt, ha visszanezem a hszeid, vajon talalok olyat, amiben a menekultek elol a kapuikat bezaro muszlim orszagokat, azok lakoit es vallasat gyalazod? Vagy talalok olyat, ahol izraelt, annak lakoit es vallasat gyalazod, ahol szimplan lelovik az illegalis hataratlepot (neha meg a nem illegalist is), nem bajlodnak a kerdesekkel, rogton repul a golyo? Hmm? Lesz ilyen?
Koltoi kerdes, mindketten tudjuk a valaszt, ilyen a ballib kettos merce...

NBarbieReloaded 2016.12.15. 14:57:46

@Sipi [CH]: "en a tavozasomat konkretan a kormany osszeteteletol tettem fuggove"
Pontosabban?

konrada 2016.12.15. 14:57:50

@Sipi [CH]:
...no legalább valaki, aki be meri vallani, hogy a létét meghatározza a kormány szinezete...

...biztos hogy sokan lesznek majd akkor is, akik azért mennek majd el, mert vége lesz a kurzusuknak, de bevallani nem lesznek ilyen bátrak.
Elismerésem...

conchita wurst 2016.12.15. 14:57:54

@Sipi [CH]: hehe, nem, ti nyertetek...csak aztán meglegyen 2018ra az 5%os küszöb

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 14:58:20

@Sipi [CH]: "hozzaatok hasonlok aldozatai es azert jonnek euroipaba, mert itt kevesebb van beloletek, mondhatni, alacsonyabb a bunko-barbar-mutato:-)"
???!!wwtf???
Én miért is vagyok a fidesz kiszolgálója?
A menekülteknek a bevándorlókhoz semmi köze.
Hiába îrod le 100x.
A többi baromságodat nem tudom értrlmezni.
Mindezt ideböfögöd egy olyan országból, ahol a legjeményebb mdnekültügyi szabályok vannak.
Lol

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 14:59:44

@Sipi [CH]: "mas erzo, lelegzo embereknek akarsz rosszat. gratulalok:-)"

Kinek akarok rosszat?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:01:17

@konrada: "...no legalább valaki, aki be meri vallani, hogy a létét meghatározza a kormány szinezete..."

nem a szinezete, hanem a minosege. egyszeruen ha nem elhetek liberalis demokraciaban, hamar felkelo lesz belolem... ilyen egyszeru ez. nem turom a tekintelyelvu diktaturakat.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:03:42

@Sexual Harassment Panda: te csak az egysegsugaru magyarorszagi atlaglakos egy eklatans peldaja vagy, aki annak betegsegnek az egyik virusa aminek orban es kormanya a tunete:-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:05:26

@Sexual Harassment Panda: a migransoknak. tapsolsz es kejelegsz, hogy kinozzak oket roszkenel, tapsolsz es eljenzel, hogy jogfosztottak es 10 evre lehet itelni valakit olyasvalamiert, amirt 10 eve hosoknek kialtottatok ki huloganokat. tapsolsz es eljenzel, hogy nyomorognak es visszazavarnad oket meghalni.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:07:08

@Sipi [CH]: hol és mikor tapsoltam???
Te veteg vagy?
Menj már a kurva anyádba te geciláda.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:08:17

@Sipi [CH]: te teljesen beteg vagy.
Teljesen abszurd.
Sem fideszes nem vagyok, sem a rendszer kuszolgálója.
érthetetlen ezt miből gondolid.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:09:00

@Sipi [CH]: "kínozzák őket Röszkénèl"
Kik??
Hogy?

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:10:10

@Sipi [CH]: "tapsolsz es eljenzel, hogy nyomorognak es visszazavarnad oket meghalni."
Szerbiában meghalnak?

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:13:30

@Sexual Harassment Panda: nem erted amit irok, igaz?

kurva PISA kibabralt veled:-)

a rendszer rad epul. rad es a tobbi egysegsugaru serultre, akiket a negativ hivoszavakkal lehet motivalni es manipulalni. a haragora, gyuloletere, az osszeferhetetlensegre, az illiberalis gondolkodasra, a rasszizmusra, az intoleranciara es a legnagyobb varazslora, a felelemre.. akkor is kiszolgalod a rendszert, ha nem vagy a fidesz szavazoja, ahogy az ellenzek is tobbnyire kiszolgalja a fidesz rendszeret, hiszen pontosan ugyanazt a notat fujja az ellenzek is amit a fidesz, csak halkabban es gyengebben.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:15:34

@Sipi [CH]: mi a kurva anyádért épülne rám??
Nem figod fel hogy 10 éve nem élek Magyarorszàgon, ès sosem szavaztam a fideszre?
Vádaskodsz, fröcsögsz, a nagy liberális tolerancia nevében.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:16:57

@Sexual Harassment Panda: a magyar rendorok/hatarorok/onkentesek.

ok kinozzak oket.

ha esetleg olvasnad az et, hb es tasz jelenteseket, akkor tudnad.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:17:15

@Sipi [CH]: "ha nem vagy a fidesz szavazoja, ahogy az ellenzek is tobbnyire kiszolgalja a fidesz rendszere"
Ja hogy gyakorlatilag mindenki a fidesz kiszolgálója, ezt nem tudtam.
További szép napot, kurvaanyád

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.15. 15:18:06

@Sexual Harassment Panda: ""kínozzák őket Röszkénèl"
Kik??
Hogy?"

orbán csicskái.

Úgy,, hogy napi 15 kérelmet vesznek át, és míg várakoznak, nagyon szar körülményeket kényszerítenek rájuk.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:18:40

@Sipi [CH]: mivel?
Hogy nem lehet egy országhatárt csak úgy átlépni papírok nélkül?
Hogy nem mi vagyunk az első, harmadik biztonságos ország?
Buzievagy?

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:19:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Naés?
Nem lehet mindenkit beengedni.
te is tudod hogy ez lehetetlen.

konrada 2016.12.15. 15:19:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Azt mondod el veszik a kedvét szegényeknek attól, hogy erre menjenek át?
...ez azért elég szörnyű!

Miért nem próbálkoznak a horvát határon???

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:20:54

@konrada: egyenesen a bangladesi/magyar határról jöttek!

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:22:49

@Sexual Harassment Panda: de ahogy a felfogokepssegedet elnezem, a magyar oktatas eros lenyomatot hagyott rajtad:-)

sehol nem allitottam, hogy a fideszre szavaztal. azt allitottam, hogy a hozzad hasonlo szociopatal eltetik az ilyen rendszereket, mint pl a fidesze, vagy rakosie, vagy szalasie volt.

szepen iranyba allitanak, ramutatnak valakire, hogy "ELLENSEG!", azt megy a golem gondolkodas nelkul, igaz?:-)

gondolom az empatia hianya okozhatja ezt, altalaban az szokta, amikor nem tudod belerezni magad egy menekult helyzetebe. nem tudod - vagy nem akarod - elkepzelni, milyen lehet eljonni egy helyrol ahol folyamatosan lonek es eletveszelyben vagy, vandorolni kokori korulmenyek kozott tobbezer km-t, mert semmi masra nem vagysz, mint nyugalomra, bekere es megelhetesre.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:25:15

@Sipi [CH]: a menekültek 80%-a nem menekült.
Nem ni vagyunk az első biztonsàgos 3.ország, onnantól kezdve meg ndm menekült.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:26:01

@NBarbieReloaded: " es ne higyje, hogy Europaba menni neki Allah adta joga"

onnantol, hogy embernek szulettet joga europaba menni.
szoval ne hidd, hogy jogodban all barkinek is a szabad koltozeshez es letelepedeshez valo jogat korlatoznod. NEKED nincs jogod megakadalyozni. es a magyar kormanynak sincs joga. meg is lesz ennek majd a bojtje. persze, ti fogjatok megszopni, nem orbanek, dehat orbanek miattatok vannak hatalmon, ergo a felelosseg pontosan a megfelelo fejekre fog visszahullani:-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:26:59

@Sexual Harassment Panda: te?
senkire. ahhoz nem vagy eleg okos, hogy ellenseget krealj, de fikazonak eleg jo vagy:-)

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:27:54

@Sipi [CH]: nem, nincs joga.
Teljesíten8 kell bizonyos feltételeket.
Ez nem így működik hogy várki várhova mehet csak úgy .
Nonszensz

NBarbieReloaded 2016.12.15. 15:28:30

@Sipi [CH]: Jaaa, hogy mindenki egysegsugaru hulye, aki nem te vagy, a felvilagosult ajropai liberalis. Na ne nevettesd ki magad. :DD

"a migransoknak. tapsolsz es kejelegsz, hogy kinozzak oket roszkenel, tapsolsz es eljenzel, hogy jogfosztottak es 10 evre lehet itelni valakit olyasvalamiert, amirt 10 eve hosoknek kialtottatok ki huloganokat. tapsolsz es eljenzel, hogy nyomorognak es visszazavarnad oket meghalni."

Az a szep ebben, hogy az osszes undorito, aljas, hazug ballib mantrat elpufogtatod, de azert mindenki mas az egysegsugaru, nem a`m te. :D

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:29:06

@Sipi [CH]: kit fikáztam?
Szerintem inkább te fröcsögsz elvakultan.

koala kóla 2016.12.15. 15:30:24

@Sipi [CH]: A menekültek mo-n ugyanolyan elbánást kapnak mint máshol. Csupán nálunk nem ők döntik el hogy menekültek-e hanem a hatályos jogszabályok.

Képzetlen és szegény migrikre meg nincs itt szükség, ahogy svejc sem a képzetlen migrikből gazdagodott meg. Kanada a párezer odatélakoló borsodi cigány miatt az egész vízumrendszerét átalakította pár éve, pedig ott minden cigányra lett volna egy dunántúlnyi terület.

Ausztrália, Új Zséland, Kanada nem fogad büdösöket, egyáltalán, európában meg már csak ott ahonnan még nem baszták ki a ballibeket.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.15. 15:33:06

@Sexual Harassment Panda: ertem en, yh ogy neked a menekult az mar nem ember es a menekulteket fikazni az nem ugyanaz, de ez csak a te fejedben van igy, a valosagban egy talalomra kivalasztott menekultnek es egy talalomra kivalasztott forumozo Pandanak pontosan ugyanannyi joga van es pontosan ugyanannyit er a bore.

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 15:35:03

@Sipi [CH]: nem.
Tévedsz.
Az a menekült, aki negkapra a menekültstátuszt az első biztonsàgos országban.
Szó sincs arról hogy te választod ki hol szeretnél menekült lenni .
Abszurd hülyeség amit beszélsz.

NBarbieReloaded 2016.12.15. 15:38:07

@Sipi [CH]: "onnantol, hogy embernek szulettet joga europaba menni. "

Ostoba, rozsaszin ballib alom. Onnantol, hogy europat nem egy, hanem sok orszag alkotja, ezeknek mind kulon hatara van, onnantol te hisztizhetsz, ahogy akarsz, minden orszag torvenye pontosan szabalyozza, hogy ki, mikor es miert lephet vagy nem lephet be.
Az elet minden teruletet, minden orszagban, torvenyek szabalyozzak, nem veletlenul. Igy te kergethetsz ilyen szep nihilista almokat, de ha nem valosulnak meg, akkor leszel szives nem mindenki mast hulyezni, csak magadat.
Remelem ebbol felfogtad, hogy nem EN toltom meg az illegalis bevandorlonak, hogy belepjen, hanem MO es mas orszagok torvenyei, amiket nem veletlenul hoztak. Vagy nem tudom hogy gondolod, minden orszag hatarat toroljuk el, mindenki mehet ahova akar? Na ne viccelj.
Akkor en meg holnaptol szaud-arabiai allampolgar akarok lenni es munka nelkul havi millios gazsit kapni. Nem tehetem? Hat, hogy ezek a szaud-arabiaiak mekkora nacinyilasrasszistak. (remelem erted az ironiat).

A szanalmas altalanositasod is feldughatod magadnak ("orbanek miattatok vannak hatalmon"), csak ennyire futja, mikor ervelni kene?

Chris Lamb 2016.12.15. 15:44:23

@Sipi [CH]: A muszlimok nem emberek hanem állatok. Akiknek nincs joga élve eljutni Európába csak esetleg hullazsákban. Ti liberelális szarkeverők ha ennyire szeretitek őket menjetek oda. De ne segítsétek a patkányok beözönlését!

koala kóla 2016.12.15. 15:44:48

@Sipi [CH]: 'szoval ne hidd, hogy jogodban all barkinek is a szabad koltozeshez es letelepedeshez valo jogat korlatoznod.'

-ilyen jog nincs, mint ahogy olyan jog sincs hogy én odamenjek hozzád rádrúgjam az ajtót és beköltözzek a nappalidba.

NBarbieReloaded 2016.12.15. 16:06:45

@Sexual Harassment Panda: Nem picit. Lattam mar par elvakult vadliberalist, nonszensz ostobasagokat hangoztatva, de ez nem semmi.

NBarbieReloaded 2016.12.15. 16:48:02

@Sexual Harassment Panda: Ja, raneztem a hozzaszolasaira, egy masik blogban epp gyurcsi oszodi beszedet mentegeti, ugy beallitva, hogy a hulye tobbseg nem ertette meg a nagy genius uzenetet. Aham.
Tehat egy gyurcsanyista szelsoseges liberalis, igy mar vilagos. Valahogy nem lepodtem meg. :)

Sexual Harassment Panda 2016.12.15. 16:56:43

@NBarbieReloaded: hol, melyik blogban?
Szeretném elolvasni!
Orvosi hülye az emberünk!

NBarbieReloaded 2016.12.15. 17:03:02

@Sexual Harassment Panda:

B1 BLOGCSALÁD Hoffmann Rózsa nem lát katasztrófát: Bibliából mi nyernénk
Sipi [CH] 2016.12.14 11:42:54

NBarbieReloaded 2016.12.15. 17:23:05

@Sexual Harassment Panda: Sirok. :D
Par hozzaszolassal lentebb, ez a fookos szellibsi, akinek minden hozzaszolasabol kihallatszik valami homalyos alapu felsobbrendusegi tudat es merhetetlen nagykepuseg, na o lenyegeben elismeri, hogy 2014-ben a ballibakra szavazott (mszp vagy gyurcsi).
Ez azert remelem megvan. :DD Tehat Sipike svejcbol, a szokasos (alaptalan) liberalis nagykepusegevel, kb minden hozzaszolasaban gyalazza orbant es a ra szavazokat (hozzateszem teljes joggal), majd nagy buszken megy, utazik 2100 kilometert es szavaz a masik tolvaj partra. O, a tevedhetetlen bolcs. Mert nem latja, hogy ezzel felkop, majd alaall es meg hirdeti is, hogy milyen jo is szembekopni magat.
Kesz, sikitok a rohogestol. :D

Leylandi 2016.12.15. 18:56:54

@pamut: "ennyire gyűlöld a magyarokat bazdmeg te rohadék hazaáruló hogy kiállsz a magyarellenes maffia mellé?"

Ne terelj, mocskos libsibérenc, te gyűlölöd a magyarokat, Soros apáddal együtt, csak azt hiszed, a többiek elvesztették a fonalat, és elfelejtik.
A MAGYAR nem felejt! Nektek se, libsi sorosbérenc férgek!

" mi van fideszkomcsi, fáj az igazság, már cenzúrázni akarsz?"

Mocskos hazug kis féreg vagy te, libsiköcsög, pont ti cenzúráztok, jelentetek fel mindenkit, aki nem a ti mantrátokat fújja. Azt hiszed, ezt is elfelejtjük? Anyádpicsája. Csak ennyi, te köcsög:-)
Na ugass még... mást úgyse tehetsz a három karika parizeredért ott az alagsorban:-) Én itt vagyok, megtehetem, hogy szórakozásból írok, bármikor és annyit, amennyihez kedvem van, te meg ott lenn güzülsz éhbérért, és ez így is marad, mert érettségi nélkül mindig csak egy csicska maradsz, hergeled magad, megy fel a vérnyomásod, és rágod a rácsot.
Na pusszantás, kis buzi:-) A mai nap is egy szög volt a koporsódba:-)

Leylandi 2016.12.15. 18:58:50

@NBarbieReloaded: " Tehat Sipike svejcbol"

Pontosítsunk! Sipike a 12. ker. Svájci útról.
Ott szedi az üres üvegeket...

1ghost 2016.12.15. 19:45:42

@Leylandi:

Te izé, te leylandi fiam! Amúgy te mi a retkes kurva apád faszáról beszélsz?

Mikor lövik már dunába a libbantakat ? 2016.12.15. 19:45:44

@Chris Lamb: "A muszlimok nem emberek hanem állatok. Akiknek nincs joga élve eljutni Európába csak esetleg hullazsákban."

Pontosan. Orbannak mostamar azert kene kuzdenie, hogy az Unio alaptorvenyenek elso soraiban is ez szerepeljen. Hogy : A muszlimok NEM EMBEREK, NINCSENNEK EMBERI JOGAIK.

pamut 2016.12.15. 22:54:30

@Leylandi: :DDD
téged csak szánni lehet, te szerencsétlen....

Chris Lamb 2016.12.18. 14:59:24

@pamut: szia libsi féreg. Szerintem te és a patkány fajtátok nagyobb fajgyülölő. Ki szokta az ország miniszterelnökét le cigányozni? Ti ballibsi férgek. Miután a demokrácia őshazájában (USA) is új szelek fújnak, jó lenne a szaros pofátokat befogni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.18. 15:54:28

@Chris Lamb: "Ki szokta az ország miniszterelnökét le cigányozni?"

Nyilván a gyűlölködő rasszista szélsőjobbos pártok, a fideSS vagy a jobbik szekértolói.

Lehet, hogy van cigány őse, nemtom, de nem is érdekel, attól nem lesz jobb vagy rosszabb. Sokkal jobban illenek rá a hazaáruló és tolvaj jelzők.

Mini szterelnök, Bonsai Duce... Most olvasom, hogy zsírpubi... hát igen...

Chris Lamb 2016.12.18. 16:09:03

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: A Klub Rádió + ATV betelefonálós műsorok nézői hallgatói nézői.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.18. 17:13:54

@Chris Lamb: Hát nemtom, nehezen hiszem. Azokat nem hallgatom, te biztos jobban tudod...

De azt tudom, hogy szélsőjobbra jellemző a gyűlölködő uszítás, rasszimus.

pamut 2016.12.18. 23:46:08

@Chris Lamb:
darab szar létedre egész ügyesen tudsz gépelni ;)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.19. 08:55:14

@Chris Lamb:

Én konkrétan igen sok ballibsi kommentelőtől szoktam olvasni, hogy "cigányorbán" és hasonlók. Többször meg is jegyeztem már, milyen vicces, hogy az intolerancia és a diszkrimináció esküdt ellenségei semmi kivetnivalót nem látnak Orbán lecigányozásában, miközben ezerrel nácizzák és rasszistázzák a migráncsokat elutasítókat.

Chris Lamb 2016.12.19. 10:34:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Vagy emlékezzünk Szigetvári Viktorra aki kijelentette hogy azért kellenek a migránsok, mert a cigányok nem hajlandóak dolgozni. Mi ez ha nem rasszista általánosítás? A baloldali pártok ugyanúgy csak manipulálható rétegnek tekintik őket. Azaz szívből utálják őket, nem csak a szélsőjobb.

Chris Lamb 2016.12.19. 11:07:08

@pamut: Tévedni emberi dolog mondta a sün és lemászott a drótkeféről. Két hibát is elkövettem. 1. Elgépeltem a hozzászólásokat. Tudod csak az hibázik aki dolgozik. 2. Lementem kutyába. Azaz a beszólásra beszólással válaszoltam. 3.Fölösleges azzal vitatkozni aki nem fogja fel agyilag milyen káros Európára a muszlim invázió. Kertész Imre Nobel díjas zsidó író felfogta és megírta. Ő is faszista? 4. Nyugat Európának vége. De a beözönlő muszlimok megtanulják hogy foglalod el a k. anyádat és nem Kelet Európát és azon belül Magyarországot. Ezért kell velük úgy tenni ahogy tesznek a kerítésnél. Hogy rádöbbenjenek nem szívesen látott vendégek.

pamut 2016.12.19. 12:05:57

@Chris Lamb: te tényleg le,mentél kutyába. már jó rég, és úgy is maradtál. az hogy rámöntöd az amúgy totálisan sztereotip mániáid csak a beszűkült együgyű tudatodat minősíti.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.19. 12:37:38

@Chris Lamb:

"Vagy emlékezzünk Szigetvári Viktorra aki kijelentette hogy azért kellenek a migránsok, mert a cigányok nem hajlandóak dolgozni."

Szigetvári Viktor egy rossz vicc, egy nonperson.

Annyi azonban sajnos igaz, hogy a cigányok jelentős része valóban nem hajlandó dolgozni. Tisztában vagyok persze azzal, hogy sok helyen nincs számukra munkalehetőség. A cocizmusban annyi jó legalább volt, hogy a cigánynak is kellett dolgoznia, még ha csak alibi munkát végzett is, és megtanulta, hogy munka nélkül nincs pénz.

Ám épp saját tapasztalatból mondom, hogy sokan egyszerűen nem hajlandók a munkára. Az egyik négygyerekes cigány család panaszkodik nekem, hogy a szemét Orbán nem ad nekik elég segélyt (több mint havi százezret kapnak a 4 gyerek után), és hogy Németországban élő rokona átszámítva havi közel egymillió forintot és szociális lakást kap a német államtól úgy, hogy "természetesen" nem dolgozik.

A faluban, ahol lakunk, él jópár cigány család is. KIVÉTEL NÉLKÜL mind a gyerekek után járó családi segélyből él. A minimum a 4 gyerek, ebból már szép segély összejön.

De van még jobb is. A község ingyenes tűzifával segíti a rászorulókat. 3m3 tűzifát (ennek értéke kb. 60 ezer Ft) kap ingyen minden olyan család, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a legkisebb öregségi nyugdíj másfélszeresét, kb. 43 ezer forintot. A faluban az összes cigány megkapja ezt a segélyt, hiszen vagy nem dolgoznak, vagy napi bejelentéses alkalmi munkát végeznek, amiből nem lesz papíron kimutatható jövedelem; a magyarok közül egy sem. Vagyis aki nem dolgozik, az megkapja a téli tüzelő több mint felét, aki dolgozik, az pedig fizessen érte - amellett, hogy nyilvánvalóan a dologtalanok ingyenes fáját is az ő adójából fizeti az önkormányzat.

OK, tudom, igen nehéz hitelesen kideríteni, ki a valódi rászoruló és ki az, aki a munkakerülés miatt él szegénységben. Pedig kellene valami módszer, mert a dolgozó magyarság egyre nehezebben tudja eltartani a csak gyerekcsinálásból élő - és egyre növekvő számú - cigányságot. Ha ehhez hozzáveszed azt is, hogy közel 600 ezer magyar már Nyugat-Európában dolgozik, akkor szinte kilátástalan a helyzet. Tudom, te utálod Orbánt - mondjuk én sem igazán kedvelem -, de azt talán belátod, hogy ez nem a Fidesz vagy Orbán rossz politikájának eredménye, mert egyrészt más kelet-európai volt cocista országból is tömegesen mennek az emberek dolgozni Ny.-Európába, másrészt eddig még sehol senki nem talált ki működő módszert a cigányok munkára szoktatására és integrálására.

És akkor ennek tetejébe kinek kellenek még a migránsok is?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 14:01:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "még sehol senki nem talált ki működő módszert a cigányok munkára szoktatására és integrálására."

Máshol nem tudom. De az tudom, hogy itt ellopták a cigányok felzárkóztatására szánt kicsike pénzt is. Mondjuk ennek a fényében fura azon vergődni, hogy nem sikerül a felzárkóztatásuk. Isteni csoda lenne, ha így sikerülne, és rögtön belépnék a KDNP-be.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.19. 14:08:34

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Kik is lopták el? Csak nem Farkas Flórián és cigány haverjai?

De mégis, Németországban, Franciaországban és egyéb országokban kik lopták el a cigányok felzárkóztatására szánt pénzt?

"Máshol nem tudom."

Dehogynem tudod. Csak tagadod, mert akkor el kellene ismerned, hogy nem Orbán hibájából nem sikerül a cigányok integrálása.

Chris Lamb 2016.12.19. 14:51:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Orbánt nem utálom (nem vagyok a rajongója) csak a stadion építési mániájától mászok a falra. A cigányság helyzete a rendszer váltás óta el van kurva de nagyon. Csak radikális módszerekkel. 1.18 éven aluli személy szül gyereket annak semmi segély nem jár. Gyereket elvenni tőle. 2. Nem jár segély ha a gyereket nem járatja óvodába, iskolába. 3. Ha nem igazolja hogy 1 évben nincs meg az X nap munka viszony, nem jár segély. 4.Ne járjon annak semmilyen jutattás ha a kérelmező büntetett előéletű. 5. Bevezetni valaki minnél többször kerül börtönbe annál nagyobb büntetést kap
15 évet akár egy sima lopásért. Azaz ha szép szóval nem megy, menjen erővel. És a munkáról annyit, hogy itt a fővárosban dolgoznak a cigányok. Erre jó példa hogy egy nem cigány nő elpanaszolta hogy másfél éve nincs munkája. (főváros) Amikor hirtelen mutattam neki egy takarítói állást, majdnem "meglincselt" hogy mit képzelek én hogy ő diplomával takarítónőnek megy. Szóval mindkét oldalon vannak kummantók. ☺

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 15:09:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Kik is lopták el? Csak nem Farkas Flórián"

Igen, asszem az orbán haverja lopta el. Mindegy, az lopta el, akinek orbán megengedte. A tolvajlás nem cigány jellegzetesség, annyit senki nem lopott még amennyit a fideSS. Tarsoly Csaba se cigány, loptak annyit a cigányok az utóbbi 600 évben összesen?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.19. 15:26:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"A tolvajlás nem cigány jellegzetesség"

Írtam ilyet valahol? Elég ócska ősi román szokás a szalmabábharc, igazán mellőzhetnéd.

@Chris Lamb:

"Szóval mindkét oldalon vannak kummantók."

Így igaz. Mondjuk a diplomás nőt valamennyire megértem, még a munkaközvetítőnél sem kell elfogadnia mélyen a képzettsége alatt lévő munkát. Másrészt persze nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, ha elmegy takarítani. Aki igazán akar dolgozni, az - legalábbis Budapesten és a nagyobb városokban - talál munkát. Vidéken, kisfalvakban már nem igazán.

"Nem jár segély ha a gyereket nem járatja óvodába, iskolába."

Azt hiszem, ez már ma is így van, bár abszolút biztos nem vagyok benne.

"Ha nem igazolja hogy 1 évben nincs meg az X nap munka viszony, nem jár segély."

Jogos, csak ez sajnos kib...ás azokkal szemben, akik VALÓBAN nem találnak munkát, és a közmunkában sem tudnak részt venni.

"Ne járjon annak semmilyen jutattás ha a kérelmező büntetett előéletű."

Ezen felül elvenni tőle a gyereket. Persze itt az a nehézség, hogy többnyire a férfi a büntetett előéletű, az anya nem az, így problémás lehet a végrehajtás.

Én is ismerek itt a szomszéd tanyán olyan cigány családot, ahol a férfi 5+ évet ült börtönben, most épp szabadlábon van, de semmit nem dolgozik. A feleség sem dolgozik - igaz, a két pici gyerek miatt még nem is tehetné -, így az egész kiscsalád a gyerekek után járó segélyből él. A környezetükban több 20 éb körüli nő már prostitúcióból él, és a két kicsi lányra is vélhetően ez a jövó vár. Ami nagy kár, mert aranyos, értelmes, kedves kislányok, szebb sorsot érdemelnének.

"Csak radikális módszerekkel."

El tudod képzelni, milyen világra szóló botrányt kiáltanának a megélhetési és egyéb "jogvédők", ha ez megvalósulna? Pedig sajnos más lehetőséget én sem látok.

Természetesen mindaz, amit leírtam, magyar családokban is előfordul, csak hát kisebb arányban.

Chris Lamb 2016.12.19. 15:26:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt: Tudod az átlag embert a nagy lopások annyira nem érintik. A Quaestorba nem volt kötelező betenni a pénzt. Csak sajnos sokan bedőltek az igéreteknek. :( Mig egy cigány meglop, kirabol az érzékenyebben érint mert azt nehezebb ellerülni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 15:35:59

@Chris Lamb: "Mig egy cigány meglop, kirabol az érzékenyebben érint mert azt nehezebb ellerülni."

A Questor károsultak részleges kártalanítást kapnak a TE pénzedből. Nem tudod elkerülni.

És az ellopott pénz a te országod gazdaságából hiányzik.

Gondolkodj már egy picit, mielőtt tollat ragadsz!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 15:38:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "nem Orbán hibájából nem sikerül a cigányok integrálása."

Hát az biztos. Amit meg se próbált, azon nem tudott elhasalni. Talán ez az egy sikeres pontja van az eddigi országlásának. :))

De csask mosdasd híg szarral, hátha tisztább lesz! :))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.19. 15:58:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

"De csask mosdasd híg szarral, hátha tisztább lesz! :))"

Te sem lettél tisztább attól, hogy naponta megmártózol benne.
süti beállítások módosítása