B1 blogcsalád



Rogán ilyen kíméletlenül még nem leplezte le önmagát

2016. december 01. - nickgrabowszki

Az éves rendes parlamenti meghallgatásán - ami neki miniszterként az első - egészen lefegyverző nyíltsággal beszélt.ra_1.jpg

Először is a feladatáról:

beismerte a képviselőknek, hogy neki első, egyetlen és legfontosabb dolga annak biztosítása, hogy 2018-ban Orbán Viktor nyerje a választást.

Az ilyen szokatlan őszinteség azért mégiscsak különös: más miniszterek a közügyek intézését, a mezőgazdaság, a honvédelem, a közigazgatás, etc. sorsának igazítását szokták megnevezni feladatukként, Rogán meg bevallja, hogy kampányfeladatot lát el, tisztán pártérdeket szolgál.

Voltaképpen nem is köztisztséget, hanem párttisztséget visel, csak éppen közpénzből van kifizetve. 

Ilyenformán nem tűnik véletlennek, hogy az általa vezetett ún. Miniszterelnöki Kabinetirodát mindenki - a sajtó, a köznyelv, még a Fidesz is - propagandaminisztériumnak nevezi.

Elmondta ugyanakkor, hogy őt Orbán azzal bízta meg, 

a Miniszterelnöki Kabinetiroda keresse meg az egyetértési pontokat az emberekkel, hogy az emberek többségének a véleményével egyező irányba tudjanak döntést hozni.

Tehát nem volt fontos, mi a valóság, csak az, mit hisznek az emberek annak. Ilyen pl. a migrációs veszély.

De ha már "az emberek" amúgy is hittek például a beözönlő bevándorlókban - hiszen azzal egyetértettek -, akkor mi szükség volt a 15-20 milliárd forintos plakátkampányra? Hogy még jobban egyetértsenek?

Minisztersége nagy sikereiként

Rogán 2 dolgot említett: a családi otthonteremtési kedvezményt és a népszavazási kampányt.

Rogán szerint ugyan "nem mentek el sokkal kevesebben, mint máskor". De ez egyfelől nem igaz. Másfelől meg máskor (a korábbi népszavazásokon) nem költött a kormány 15-20 milliárd forintot kampányra, és nem volt külön minisztériuma a propagandának sem.

Barátairól

is beszélt, hogy ti. neki Habony Árpád és Kertész Balázs is a barátja, nem tagadja meg őket.

Ami annak fényében különös fejlemény, hogy Kertészt alig 3 hete tagadta le, amikor azt mondta róla, hogy nem is ismeri, vagy csak annyira, mint bármelyik másik önkormányzati képviselőt:

Rogán Antal Belváros-Lipótváros egykori polgármestereként ugyanúgy ismerte dr. Kertész Balázst, mint bármelyik másik képviselőt.

Persze az is lehet, hogy bármelyik másik önkormányzati képviselő is a barátja.

Népszerű ember.

Azt is mondta, hogy azért sincs oka megtagadni a barátait, mert ők nem kapnak megbízást tőle. Amiből 2 dolog következik:

  1. Csetényi Csaba nem a barátja.
  2. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy a másik, a médiatulajdonos barátját a pasaparki szomszédján - Csetényin - keresztül állami hirdetésekkel látja el, azaz finanszírozza.

Arról viszont egyáltalán nem beszélt,

hogy miből futja az életmódjára. Ti. hogyan költi a havi fizetése kétharmadát egyetlen táskára, miközben finanszírozni kell a gyerekek óvodáját, a bébiszittert, a bejárónőt és a kutyasétáltatót is. 

Valamint: miként lehetséges, hogy nem halt még éhen, ha a balatoni nyaraló fölújítása többe került, mint az egész évi legális jövedelme?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3112014884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2016.12.01. 17:19:21

Becsinálok a röhögéstől hehee..mostmár hiszek a lélekvándorlásban! Ez a köcsög nem csak a pozíciót, de úgy tűnik az elméjét is Goebbels- től örökölte!
"számára egy feladat van: győzelemre vezetni Orbán Viktort, hogy 2018
után is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét."
Valahogy nem lep meg, hogy manapság egy miniszter számára nem a nép szolgálása, az ország jobbá tevése a cél, hanem az, hogy Orbán maradjon miniÁlnok. De ezt így, feketén-fehéren kimondani azért elég para.
Ha töriik, ha szakad, tűzön vízen, medencén, helikopteren........kerül amibe kerül?! Rövid az emlékezeted Tóni! Korábban egészen más célokat tűztél ki magad elé: közelebb hozni az EMBEREK véleményét a miniÁlnokúrhoz.
MI VÁLTOZOTT?!
Ez egy normális országban max pártfeladat lehetne, miniszteri biztosan nem, ergo minden forint amit ezért felvesz fizetésként, LOPOTT PÉNZ.
Fizessék a pártkasszából,de mi közpénzből fizetjük őt, meg a hivatalát, cserébe nem a népet szolgálja, hanem Orbánt? ez nem problémás?akkor megnyugodtam, hogy a lopás nincs a feladatai között. azt úgy látszik, hobbiból csinálja..höhöö..
Dehogynem! Csak nem itt.
Amit Rogán beszélt, az netto bűncselekmény... Mióta lehet pártpropagandát folytatni közpénzen?
Kikéri magának, hogy megmondják neki... De azt nem, hogy lépten nyomon tettenérve hazudik..hehee..
Mikor belekezd a hazugság folyamba, vagyis amikor megszólal nem az őszinte tekintet néz le ránk hanem olyan a feje/szeme mint egy sült halnak. Na onnan látszik, hogy mennyire tisztán játszik...höhöö..
Orbán tolvajneveldéjének egyik eminens diákja Rogán.Akkor a lopás, urizálás & gátlástalan hazudozás csak a második-harmadik-negyedik tétel Arrogán listáján, vagy utóbbiak szorosan kötődnek az első számú feladathoz? Erről nem esett szó az expozéban?
Szerintem ez az égetett cserépszerűség ,a Tonyó szereptévesztésben van, mert neki miniszterként -a magyar adófizetők pénzén- a magyar emberek érdekeit kell szolgálnia, és nem egy ember hatalomban tartását mindenáron.
A lényeg :"Rogán válaszát 8 igen és 5 nem szavazattal elfogadta a bizottság, a miniszter végül majdnem el is tudott köszönni: „Elnézést, nem tudok elköszönni, de várnak.”
"Rubovszky György, a bizottság kereszténydemokata elnöke (j) és Vitányi
István fideszes alelnök a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető
miniszter, Rogán Antal éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi
bizottságának ülésén az Országházban"
Nincs több kérdésem.
Rubovszky maga a világosság, Vitányi az értelem. És így együtt óh !
Teljesen mit mondasz te meztelen csiga nyakkendő nélkül, lógni fogsz a lámpavason ..

Francois77 2016.12.01. 17:21:21

állami pénzből fizetik, mint annak idején Horn Gábor koalíciós pártok közötti egyeztetésért felelős államtitkárt. mi ezzel a baj? vagy akkor is volt?

ami a népszavazást illeti: ez az első kormány 26 év alatt, amelynek az álláspontját egyidőben több mint 3,3 millió ember támogatta. ezek egyszer már a kormányra szavaztak, miért ne tehetnék meg 2018-ban is még egyszer?

lehet Rogánt valószínűleg joggal is támadni, de hogy baromságokkal támadjátok, az neki jó. lehet, hogy ez a cél, csak akkor ezt kell propagálni :)

Francois77 2016.12.01. 17:22:59

@a nagy hohoohooo: a magyar emberek érdeke, hogy ne térhessen vissza az a garnitúra, ami 2005-2008 között már egyszer bedöntötte az országot, inkább maradjon a mostani kormány. tehát abszolút közérdek a munkája.

morph on deer 2016.12.01. 20:41:46

"...miként lehetséges, hogy nem halt még éhen, ha a balatoni nyaraló fölújítása többe került, mint az egész évi legális jövedelme?"

Ez könnyű, azt a tavaly előtti és az azt megelőző évi legális jövedelméből sikerült megtennie, így az ideihez még hozzá ssm kellett nyúlnia!
Egyébként is köztudott, hogy még kávéra sem költ..! Nemcsak azért, mert amúgy sem szereti, hanem mert inkább "felugrik egy kávéra" egy-egy barátjához...

Szóval így van ez kérem :)

morph on deer 2016.12.01. 20:52:25

@Francois77:
"...állami pénzből fizetik, mint annak idején Horn Gábor koalíciós pártok közötti egyeztetésért felelős államtitkárt..."

Koalíciós kormány(zás) volt, tehát az egyeztetés kormányfeladat volt, napi szinten, - szemben a miniszterelnök személyi- és pártpropagandistájának feladatkörével, amely jelenleg esetleges jövőbeni ügyekkel foglalkozik.

Ami - elnézve a népszavazási "hozzáértő" kampánytevékenységet - nem is olyan nagy baj.
Az Orbánnak.
Még!

morph on deer 2016.12.01. 20:58:50

@Francois77:
"...a magyar emberek érdeke..."

A magyar embereké bizony nem!

Csak a fideszes szolganépé.
Meg az arab bűnözőké.
Meg az orosz maffiáé.
Meg a Svájcban élő oligarcháké.
Meg az új földesuraké.
Meg a milliárdos családtagoké, a rokonoké, a szeretőké és bizonyos gázszerelőké - de nem a "magyar embereké, szivi, rosszul tudod!

Francois77 2016.12.01. 20:59:33

@morph on deer: bocs koalíció esetén fizesse a 2 párt. Szóval a kettős mércét tegyük félre, mert undorító. Plusz: a miniszterelnök osztja a feladatot, a miniszter meg elvégzi. Hogy végre egy kormány szeretné azt csinálni, amit sokan akarnak? Értem, hogy korábban ez nem volt divat, de nem jelenti, hogy az volt a jó:)

Francois77 2016.12.01. 21:01:42

@morph on deer: meg az enyém, és mindenkié, akik látták, mit csinált az előző garnitúra. Neked ők jöttek be, ez van, volt 6 éved megszokni az újat, és lesz mèg bőven;)

Francois77 2016.12.01. 21:06:14

Most olvasom, hogy az MSZP megint adna 13. havi nyugdíjat. Még jó, hogy nincsenek kormányon, rövid úton lenne csőd megint.

morph on deer 2016.12.01. 22:14:06

@Francois77:
"bocs koalíció esetén fizesse a 2 párt."

Te valamit nem fogsz, ugye?
A "KORMÁNY" volt koalíciós összetételű!
A kormányon belüli koordináció nem párt, főleg nem egy párt érdekében történik, hanem kormányzati feladat.

Semmi köze a két dolognak egymáshoz.

Értem én, hogy a Tóni talán kevésbé tűnik szarosnak, ha megpróbálod szétkenni, de feleslegesen izzadsz, nem jön össze. Épeszű ember már nem próbálkozik ilyesmivel. Jó, tudom, elsősorban fideszes vagy, de Tóni már nagyon bűzlik..!

morph on deer 2016.12.01. 22:26:14

@Francois77:
"volt 6 éved megszokni az újat"

Az a helyzet, hogy ez (sajnos!) nem új!
Akkor talán könnyebb lenne, mert ugye mindig van egy első eset.
Ez már mind ismert, mind megtörtént, és egyik alkalom sem hagyott olyan jó emléket maga után, hogy érdemes lenne visszasírni.
Tényleg! Sem Horthy, sem Rákosi - hogy csak a lényegesebb hazai példákat említsem.
(Igen tudom, hogy a 'főszereplő' épp Mátyás királynál tart, - gondolom ahhoz kéne a 'Fekete Sereg' helyett a 'Sötét Gyalog' sereg, amit 'határvadásznak' neveznek...)

"Ez a rész már volt..!" - és már előre tudjuk a végét is!
Bizony!

Francois77 2016.12.01. 22:33:15

@morph on deer: a korményon belüli koordináció kormányülésen történik. értem én, hogy fingod nincs a kormány működéséről, de miért híreszteled?

sajnállak, sokáig lesznek még ők. épp ma hallgattam a Klubrádióban, Eörsi temette az összefosás 2.0-át :)

schnee 2016.12.01. 23:13:46

@Francois77: Te pénzért csinálod vagy magadtól?

Ha pénzért akkor csak megvásárolható vagy ha magadtól akkor még buta is....

xD

A szemedet is kilophatnák azt sem vennéd észre (és mielőtt elkezdenéd: nem szavaztam a maszop-ra soha és nem is várom őket vissza)

Francois77 2016.12.01. 23:44:01

@schnee: én meg a bizonyítékoknak hiszek. Bankszámla, tulajdoni lap, stb.

schnee 2016.12.02. 00:09:48

@Francois77: Olyan sokat fizetnek a bankszámládra? Meg házat is kaptál tőlük?

Muhahahahha

banki tranzakciós adó, 27% Áfa, eho a banki kamatra a kamat adó mellé, a rezsicsökkentett szemétszállítás 10% drágább lett mint előtte volt, baleseti adó az autóbiztosításon, és a többi közvetlenül nem látható adó szinte mindenen amit vásárolsz, amit szinte kivétel nélkül a viktáros és a fidess csapat birkái vezettek be. Ehhez képest amit a rezsicsökkentéssel nyerni vélsz az egy vicc, de ha neked tetszik béges még nekik egy kicsitt és menjél bélamenetbe....

Francois77 2016.12.02. 00:44:23

@schnee: ÁFAért cserébe jóval kevesebb SZJAt fizetek. Bankadót a bankom fizeti. Autóm nincs. Nyaralni külföldre járok. Csak a gázon évi 2-3 havi számla összeget spórolok. És röhögök a panaszaidon:)

puszt 2016.12.02. 08:58:32

@a nagy hohoohooo: "Fizessék a pártkasszából,de mi közpénzből fizetjük őt, meg a hivatalát" Mé' a pártkasszájuk nem (közpénzből) lopott pénz?

puszt 2016.12.02. 09:02:16

@Francois77: Tökéletesen körül írtad a TAHÓ fideszest... :) Alig hagytál ki valamit, mondjuk az IQ-t, a szoc. érzékenységet. Mulass jól!

pamut 2016.12.02. 18:00:45

@Francois77: egész héten te vagy az ügyeletes seggnyalóka? :) mi van, beteg a váltás, vagy a túlórapénzre nyomulsz?

cönde 2016.12.02. 18:04:18

@Francois77: Tök hülye vagy, és hazudós is. Egy nagy faszt spórolsz te 3 havi díjat.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.02. 18:22:38

@Francois77: a bankadót te fizeted, meg a többit is, már ha nem teszi meg helyetted a párt. Gázon hogy spórolsz? Erre felé már kb ugyan akkora a gáz, és az áram ár mint 2011 körül, mert a rezsicsöki kifújt már jó ideje.

"ogy ne térhessen vissza az a garnitúra, ami 2005-2008 között már egyszer bedöntötte az országot, "
Visszatért, most is az van, megszűnik az EU pénz lehet dől is az ország. Amíg van EU pénz addig csak leszakad.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.02. 18:27:30

@pamut: nem tudnak batyuék már új nickneveket kitalálni :D

6.Lenin 2016.12.02. 18:35:24

"a Miniszterelnöki Kabinetiroda keresse meg az egyetértési pontokat az emberekkel, hogy az emberek többségének a véleményével egyező irányba tudjanak döntést hozni. "

Aki ezt nem érti, az ne akarjon kormányozni.

Igaz, hogy Orbán a Fidesz elnöke, de ő a kormányfő is. Miért ne adhatna 1 miniszterének olyan feladatot, mint ami a fenti idézetben van?

Egyre világosabb, hogy a mai ellenzék -és itt szájtépő híveik- teljesen alkalmatlanok lennének az ország vezetésére.
Szerencsére a választók (akik hajlandók is elmenni és leadni a voksukat valamelyik oldalra) többsége ezzel tisztában is van.

2010,14 ezt híven tükrözi, és az előrejelzések szerint ennek a töketlen bandának 18-ban se lesz esélye.

Chayenne 2016.12.02. 18:42:07

Ezt ismét túltoltátok kedves kommunista zsidók!

Az bosszant, hogy az emberek többségének akaratát is figyelembe veszik?! Tudom, ez sem Rákosi - Róth Manó Elvtárs, sem Kádár Elvtárs, de még Horn Elvtárs és Gyurcsány Nem-elvtárs idejében sem ment így... tudom, tudom.... ezt nehéz megemészteni.... mégis: próbáljátok meg! :-)

Netuddki. 2016.12.02. 19:17:17

@Francois77: "Hogy végre egy kormány szeretné azt csinálni, amit sokan akarnak?"

Konkrétan amit sokan akarnak az az, hogy dögöljön meg az összes tolvaj megélhetési politikusbűnöző. Szóval, akkor lehet elkezdeni megdögleni.

Netuddki. 2016.12.02. 19:19:36

@6.Lenin: "Igaz, hogy Orbán a Fidesz elnöke, de ő a kormányfő is."

Ami összeférhetetlen. Ezért keverik a közpénzt a pártpénzzel, meg persze a sajátjukkal.

citrix 2016.12.02. 19:22:04

A kis Goebbelsünk a Führer (egyik) jobb keze. A Nemzet Gázszerelője a fő strómanja, a parókagyáros mikulás a filmügyi népbiztosa és lehet sorolni a figurákat a sakktáblán. Mindegyiket a Führer mozgatja mint a Goodfather trilógiában látható. Legjobb barátunk a megszálló orosz (45 év) és török birodalom(150 év) jelenleg regnáló nagyon kedves és szimpatikus diktátora.

Netuddki. 2016.12.02. 19:22:59

@Chayenne: Némi zavart érzek a fejedben. A kommunista zsidók a fideszben vannak. Egészen pontosan az orbánnak zsidó és cigány származásúak a szülei.

6.Lenin 2016.12.02. 19:28:42

@Tibi !:

Ezzel a megjegyzéseddel csak azt árultad el, hogy az egészből nem értesz semmit.
Igen, az bukott meg, ahol a kormányzás lényegét másként gondolták.
Ahol nem az volt a lényeg, mit akarhat a többség, mert ezt néhány ember kisajátította magának.
Mi tudjuk igazán, hogy te mit is akarsz. ahhoz te hülye vagy eldönteni.
Ez már bukott Tibikém, még ordibálsz 1 darabig, de már tegnap is feleslegesen tetted.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.02. 19:28:43

@Chayenne: juj komcsikám de vicces vagy a 27%-al :D

morpho 2016.12.02. 19:29:20

@6.Lenin:
"a Miniszterelnöki Kabinetiroda keresse meg az egyetértési pontokat az emberekkel, hogy az emberek többségének a véleményével egyező irányba tudjanak döntést hozni.
Aki ezt nem érti, az ne akarjon kormányozni."

Ezek szerint Orbán ezt nem érti, különben miért adna 1 miniszterének olyan feladatot, mint ami a fenti idézetben van? Ők azt mondták, hogy mindenre van megoldásuk és azt is, hogy értik a zemberek szavát, és "Itt az idő"
Ehhez képest elég érdekes, hogy 5 év kormányzás után létrehoznak egy miniszteri posztot, hogy az emberek többségének a véleményével egyező irányba tudjanak döntést hozni.
Te meg ezt megpróbálod megmagyarázni! Bravó!

"az előrejelzések szerint ennek a töketlen bandának 18-ban se lesz esélye"
Orbán ellen soha senkinek nem lesz esélye. Leginkább azért, mert Rogán és csapata azon dolgozik, hogy ez a banda mindig is ilyen "töketlen" maradjon. Az is lehet még, hogy Magyarországon kizárólag Orbán Viktor alkalmas arra, hogy kormányt alakítson. Igen, ez még elképzelhető...

6.Lenin 2016.12.02. 19:45:26

@morpho:

Bármekkora zseni is Orbán, azért vannak még előre nem látható dolgok is. Lásd migráns áradat, a soron következő nyugati választások eredményei.
Ezek nyilván hatással vannak ránk is (országra) és nyilván kell valamilyen kiegyezést kötni a lakosság értelmesebb részével, az igények/lehetőségek valamilyen egyensúlyban is tartására. Eddig olyan nagy gond nincs is.

Akkor vegyük a te álláspontodat. A mai kormány a töketlen, lopnak, csúszunk lefelé, a nép szegényedik/hülyül. Kb ennyi leszűrhető a hozzászólásaidból, és néhány hasonló rettegőéből.

Vegyük, hogy igazad van.

Akkor meg soxorosan töketlen az ellenzék, ha az elmúlt 6 évben képtelen volt ezt a saját javára fordítani. Volt közben egy választás is, ahol ismét2/3-al nyertek a ma is kormányzók, sőt a kilátások szerint a következőt is nagy arányban nyerhetik.
Miért is?
Mert, vagy hazugság amit az ellenzék próbál itt állítani, vagy tényleg ennyire töketlenek.
Más logikus magyarázat nincs.
Szerintem.

morph on deer 2016.12.02. 19:53:16

@6.Lenin:
"...Egyre világosabb, hogy a mai ellenzék -és itt szájtépő híveik- teljesen alkalmatlanok lennének..."

Ezek szerint a jövendőmondás olyan jó biznisz, hogy érdemes volt összehozni a (bér?)kommenteléssel?

Mert úgy egyébként az "alkalmatlanok lennének" kifejezés nem értelmezhető másképp mint jövendölés.
Ami tulajdonképpen szép dolog, még veszik is a 'zemberek'...

Próbálkoztál már mint TV jós?
Érdemes lenne, 'ilyen' tehetséggel :))

Igaz ami igaz, ilyen rátermetten lopni még senkinek sem sikerült mindmáig a modernkori magyar történelemben!

Minden elismerésem, de ez azért csak nem a valóban fontos társadalomszervezési és kormányzási képességek valódi értékmérője, ugye?

Persze lehet, hogy én tudom rosszul...

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.02. 19:57:39

@6.Lenin: "Miért is?" mert így állapodtak meg az "elvtársak".

Nzoltan 2016.12.02. 19:59:02

A rogán-habony-mészáros bermudaháromszögről készült cikkekkel már tele a padlás.

Alapvető probléma az ellenzékkel, hogy senki nem tudja megmondani, hogy hogyan tovább. Csak azt, hogy így ne. De még arra sincs válasz, hogy a problémás eseteknél konkrétan mi is a baj?

Nzoltan 2016.12.02. 20:01:37

@morph on deer: Ehhez nem kell jövendölés. Az alkalmas jelöltek nem azzal vannak elfoglalva, hogy az összefogás vezetőjét melyik párt feje adja?
Ez a bohózat már többször le lett játszva.

6.Lenin 2016.12.02. 20:03:58

@morph on deer:

A Jobbik kivételével már mindegyik oldal volt hatalmon, de...

Karácsony G első lépése a lehető legnagyobb fizetés megszavazása volt, az ózdi jobbikos polgármesternek szintén. Ez nem jóslás. A régiekről meg kár is szót ejteni.

Megismétlem, ha valóban ennyire gazemberek a jelenlegiek, akkor ezt az ellenzék nyugati segédlettel miért nem tudta a maga javára fordítani?

Mert vagy hazudnak, vagy ennyire töketlenek.
Vagy rossz irányból esik a piros hó.

Az volt az igazi társadalomszervezés csúcsa amikor néhányan eldöntötték, hogy mi is jó az embereknek? Ez megbukott, nem csak nálunk.
Nem vetted még észre?

6.Lenin 2016.12.02. 20:10:21

Azért az elképesztő, hogy szidnak mindent/mindenkit, de ők mit tennének, 1 szó sincs a még nagyobb (felelőtlenebb) osztogatáson kívül.

Leírják, hogy a hülye gázszerelő 58 milliós hasznot termel ki munkavállalónként.
az előzőek meg csak veszteséget termeltek. Eladósították az országot.

morpho 2016.12.02. 20:20:31

@6.Lenin:
"Bármekkora zseni is Orbán, azért vannak még előre nem látható dolgok is. Lásd migráns áradat, a soron következő nyugati választások eredményei."

És? Melyik is érinti Magyarországot? Ja, hogy egyik sem. Aha.

"Akkor meg soxorosan töketlen az ellenzék, ha az elmúlt 6 évben képtelen volt ezt a saját javára fordítani."

Na még egyszer. Jelenleg Magyarországon az ellenzék nem töketlen, hanem nincs és ez azért van így, mert Orbán Viktor és csapata úgy intézi, hogy ne is legyen. Esélye nincs egyetlen politikusnak sem kitörni ebből a rendszerből. Orbán jelenleg leválthatatlan és amíg él, az is marad. Egy olyan rendszert hoztak létre, amiben az ellenzéknek gyakorlatilag semmilyen eszköze sincs a hatalom megszerzésére, míg Orbánéknak minden eszköz rendelkezésre áll. Innentől kezdve, tökmindegy, hogyan kormányoznak, nyerni fognak.
A demokrácia lényege, hogy a hatalmon lévő párt bármikor leváltható egy választáson. Na ez Magyarországon jelenleg nem így van.

morpho 2016.12.02. 20:21:43

@6.Lenin:

Ja és attól, hogy szó szerint idetolod a kormánypropagandát, neked még nem lesz saját véleményed. Pedig hidd el, hogy kíváncsi lennék rá!

6.Lenin 2016.12.02. 20:23:34

@fidesz maszop dk egykutya:

"Miért is?" mert így állapodtak meg az "elvtársak".

Azon már én is elgondolkodtam, hogy vannak itt néhányan, akik olyan idióta módszerrel szidják a kormányt, hogy felmerül a gyanú, a Fidesz fizeti őket, mert az emberek többségében szimpátiát vált ki a sokat támadottak iránt.

Ha elképzeljük, hogy a jelenlegi ellenzéket is a Fidesz fizeti, hogy ekkora köcsögnek látszódjanak, akkor az tényleg elszomorító is lehetne. Pláne a szavazóik szempontjából. Bár nekem nincs olyan tapasztalatom, hogy mindenki közülük is ekkora köcsög lenne (a politikusaikról még csak-csak feltételezem, de a szavazóikról már nem tudom). Szerintem ez a "megegyezés" kizárható, legalább is szerintem.

6.Lenin 2016.12.02. 20:38:19

@morpho:

Nagy vonalakban megegyezik a saját véleményemmel.
Talán azzal kiegészíteném- mert igaz, ezt nem is kérdezte senki-, hogy én sem vagyok elégedett mindennel. Olyan a mesében sincs, hogy mindenki elégedett legyen mindennel.
Az ellenzékkel főleg nem.
Nagyon nagy szükség lenne egy valódi/hihető alternatívát felmutatni képes ellenzékre. a kormánynak is-hiszen ekkor tudnák lemérni a valódi teljesítményt, de a választani akaró polgároknak mindenképpen szükségük lenne, hogy valódi lehetőségek közt tudnának dönteni.
A legkisebb rossz lehetőség = 1 kalap szar.

Ellenben, ha nincs más lehetőség-élni kell, gyerekeket nevelni, nekik jövőt építeni, stb-keservesen elfogadható.
Természetesen a lehetőségeket is figyelembe kell venni az elvárásoknál. Ne hasonlítgassuk magunkat volt gyarmattartókhoz, több száz éve szabadon fejlődő országokhoz. Szükség lenne értelmes vitákra.

Sajnos ezek a felületek nem ezt szolgálják. Itt az elfojtottak kiélése zajlik minden értelmes cél nélkül. Kár, de ez van.
Szerinte, és röviden.

morph on deer 2016.12.02. 21:28:31

@6.Lenin:
"ha valóban ennyire gazemberek a jelenlegiek, akkor ezt az ellenzék nyugati segédlettel miért nem tudta a maga javára fordítani?"

Mert balfaszok.
Ez nem kérdés, ez a szomorú tény.
Mellesleg a "nyugati segédlet" csakúgy mítosz, mint mindig is volt. (Talán a nyolcvanas évek vége hasonlít a kivételhez, de még az is csak az Orbán félék kitermelésében jeleskedett, természetesen az akkori belügy aktív támogatásával...

"amikor néhányan eldöntötték, hogy mi is jó az emberekneK"

morph on deer 2016.12.02. 21:32:51

@morph on deer:
"amikor néhányan eldöntötték, hogy mi is jó az embereknek"

Mert most mi van másképp?

A "nemzeti konzultáció" nevű baromságot inkább ne hozd fel, az kb. a bábszínház politikai megfelelője...

A mindeható dönt, a cselédek tapsolnak.
Egyéb kérdés?

Zsoltbacsi 2016.12.02. 21:35:40

@morpho:

"
Na még egyszer. Jelenleg Magyarországon az ellenzék nem töketlen, hanem nincs és ez azért van így, mert Orbán Viktor és csapata úgy intézi, hogy ne is legyen. Esélye nincs egyetlen politikusnak sem kitörni ebből a rendszerből. "

Erdekes, a jobbiknak a semmibol sikerult 20 szazalekra feljonni ugy, hogy 0 mediaja volt, es mindenki oket utotte,nacizta. Ehhez kepest a "demokratikus ellenzek" akinek kezeben van a legnezettebb tv (rtl) es honlap (zsindex) a bronzeremre kepes. En elgondolkoznek a helyukben...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.02. 21:44:23

@Zsoltbacsi: "a "demokratikus ellenzek" akinek kezeben van a legnezettebb tv (rtl) es honlap (zsindex)"

Az RTL német kézben van, a Zindex a fideSSében.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.02. 21:53:42

@6.Lenin: nem fizeti, hanem osztoznak. A mszmp/kisz nem veszett el, csak új pártokat alapítottak, a cél a lopás mellett pedig az, hogy elfoglalják a helyet az új erők elől akik esetleg nekimennének a pártállami múltnak, kiteregetnék az ügynökaktákat, elszámoltatnák az elvtársakat...

morpho 2016.12.02. 21:56:31

@6.Lenin:
"Nagy vonalakban megegyezik a saját véleményemmel"
Na nebassz! És miben nem?

" én sem vagyok elégedett mindennel...Az ellenzékkel főleg nem."
Tényleg :) Az ellenzék a felelős azért, mert Rogán és Orbán összevissza hazudozik? Az ellenzék termelte ki a Mészáros féle közpénzszivattyút? Az ellenzék miatt találnak többnapos hullákat a kórházakban? Az a rohadék ellenzék!! Kár, hogy nincs ellenzék, de ez nem zavar téged, te akkor is elégedetlen vagy velük! Ez olyan életszerű :)
De!! Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. Hál istennek itt van Orbán és csapat, hazánk felvirágoztatására!! Ők majd megmutatják ennek a rohadék ellenzéknek, hogy merre van a migráncssimogató!!! Ehhez mindig jól jön egy propagandaminiszter, meg néhány narancskullancs az éterben. Igaz Vlagyimir Iljics?

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.02. 21:58:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: tudd meg, hogy ami/aki rosszat mond a felcsúti kisz titkárról vagy pártjáról az a soros ballib kezében van :D a tv2 is ballib volt, de amióta a nemzethy pocok megvette már független :)

6.Lenin 2016.12.02. 22:00:34

@morph on deer:

"Mert balfaszok.
Ez nem kérdés, ez a szomorú tény. "

Ebben 1etértünk amint látom, valóban szomorú tény. Szerintem félreértelmezik az ellenzékiség lényegét.
Természetesen ellenőrizni kellene a regnálókat, de valós, alátámasztott tényekkel.
A fő tevékenységnek az alternatívák bemutatása lenne, hiteles emberekkel.

Pl. nem tudom, hogy Rogán jogosan vádolható-é, nem ismerem a részleteket, de nem Juhász P-nek kellene ezeken lovagolnia. Vagy nincs hitelesebb, hozzáértőbb pacák?

Nem olyan pártnak kellene a szegénység kérdését feszegetni, akinek az alelnöke- az eltitkolt száz millióival- osztogatta az üdítőt éhségmenet élén. Stb.

Vagy Falus F. kaliberű pacákokat nyomni az ATV-n.

Vagy eldönteni azt a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is van egy országnak kormánya.

Majd mi eldöntjük, hogy a polgároknak mi a jó, vagy megkérdezzük őket?

Mik is a lehetőségek, és mik lehetnek a jogos igények. Nem az ország polgárainak az elvárásai a döntőek? A befektetőké? Vagy mindkettő közös érdekei?

Az is lényeges, hogy honnan indultunk, mik a lehetőségeink, eszközeink, kik támogatnak, és mennyien.
Van probléma bőven, de nem látom a valódi vitát. Persze naívság is elképzelni, hogy mindenki szándéka azonos irányba mutatna. Sok az ellenérdekelt. És itt jön be a "nyugati segédlet". Mikor is támogatott bennünket a Nyugat az elmúlt 1000 valahány évben? Főleg az utolsó 6 évet nézzük. Voltak itt "jóbarátok" is. Sok-sok hamis újságcikk. Nyilván ez a politikai érdekektől függő, és még sokáig ez így is lesz. Kár tagadni, mellébeszélni. Gazdasági, katonai, nagyhatalmi érdekek körül zajlik minden.

Kis ország vagyunk, és jelenleg ilyen kormánnyal "megáldva", és az érdekeink nem nagyon stimmelnek néhány más országéval. Nekik nyilván jobb lenne egy "simulékonyabb". Erről szól- és sokáig fog is- a mai politika.

morpho 2016.12.02. 22:00:38

@Zsoltbacsi:
"Erdekes, a jobbiknak a semmibol sikerult 20 szazalekra feljonni"
Ezt érzékelte is a Habonyművek csapata ezért aztán a jobbik már csak 10%-on áll, hogy ne legyen gond és a biztos szavazók közt is mindössze 15 körül. Azt hittem, hogy ti naponta megkapjátok a friss kutatásokat, hogy ne irkáljatok hülyeségeket. Én a helyedben szóvá tenném. Sőt! Lassan egy magyar nyelvű billentyűzet is jól jönne...

morph on deer 2016.12.02. 22:02:41

@6.Lenin: l
"Szükség lenne értelmes vitákra."

Halleluja!
Úgy értem: van remény!

Ugyanis eddig csak kinyilatkoztatások történtek, azok folytatódnak most is - pl. tőlem - de valahogy soha nem, - vagy legalább is a fehér holló előfordulását legfeljebb marginálisan meghaladó mértékben - jutottunk el addig a pontig, hogy közösen kéne megoldást találnunk!

Én ugyanis nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a normális jobboldali/jobbközép/konzervatív gondolkodású emberek éppen az ilyen pitiáner tolvajok uralma alatt akarnak élni, mint a mostani kurzus!
Az egyetlen ok - lehet - amiért normális emberek ezeket a görényeket támogatják az az, hogy nincs mérvadó alternatíva!

Pedig ideje lenne megszabadulni ettől az élősködő bagázstól, mert helyrehozhatatlan károkat okoznak az országnak és a hétköznapi magyar embereknek egyaránt!

Még esetleg azon az áron is, hogy egy időre explicit politikai elkötelezettség nélküli kormánya lenne az országnak, azaz csak tenné a dolgát a lózungok nélkül!

A helyzet ugyanis az, hogy most már ott tartunk, hogy majdnem mindegy, ki a másik - ennél cikibb és kártékonyabb paraziták nemigen hiszem, hogy egyáltalán léteznek és mernek előbújni a kőalól, mint a mostaniak többsége!

És itt már rég nem arról van szó, hogy ki milyen "oldali"!

Itt már csak az a választás van, hogy az Orbán maffia, vagy netán tisztességes magyar emberek vezessék az országot, akármelyik politikai 'oldalról' jöttek is!

Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a fideszben csak Orbánok, Rogánok meg Matolcsyk vannak, és sehol egy becsületes ember, aki azt mondaná, hogy elég volt!

(Pedig a mikulásban már rég nem hiszek..))

morph on deer 2016.12.02. 22:06:34

@morpho:
"Lassan egy magyar nyelvű billentyűzet is jól jönne..."

Én egy (amerikai)angol billentyűzeten írok három teljesen eltérő nyelven a megfelelő ékezetekkel! (Hacsak el nem cseszem:)
Szóval nem a billentyűzettel van a baj.

6.Lenin 2016.12.02. 22:07:58

@fidesz maszop dk egykutya:

Tényleg annyira fontos neked, hogy végre kiderüljön, hogy a nagyi nyomta fel a plébános urat?
Nincs ezeknél sokkal fontosabb tennivaló ebben az országban?
Ez a hajó elment 90-ben.

Képzeld el, hogy erről harsognának a lapok , tv-k hogy az én gazemberem nem is volt az,csak a tiéd. Nincs elég mocsok még ebben az országban?
Szerencsére ezt az idő szépen csendesen megoldja.

Azért az beszarás, hogy mindenki a piti beszervezettekért rinyál, aztán aki az egészet üzemeltette, annak meg csápolnak ha fellép a szónoki emelvényre.

6.Lenin 2016.12.02. 22:10:21

@morpho:

Ez a tiéd, jogod van hozzá.
És lesz valamilyen megoldás ebből?

morpho 2016.12.02. 22:11:56

"Szerintem félreértelmezik az ellenzékiség lényegét."

Azért az faszányos, hogy azt is a fidesz által kézivezérelt narancskullancsok mondják meg, hogy mi az ellenzékiség lényege.

A konstruktív ellenzékiség lényege a következő:

-Ha a miniszterelnök felszólal, kivonulunk a parlamentből.
-Ha a rendőrség kordont épít, azt lebontjuk és leszarjuk a törvényeket.
-Lázítjuk a társadalmat a kormány ellen, ahol csak lehet.
-Megoldási javaslatunk annyi, hogy "Itt az idő"
-Lehazudjuk a csillagokat az égről, kedvencünk az egyszeri nagyarányú adócsökkentés.
-Ha a kormány pénzt osztogat, akkor kiabálunk, hogy ez kevés és csak szavazatszerzésre kell, viszont közben rendkívüli módon aggódunk, mert elszáll az államháztartás. Megpróbálunk egyszerre baszni úgy hogy közben azért szüzek is maradjunk.
-Azt hazudjuk, hogy nekünk mindenre van megoldási javaslatunk. Ha a kormány 13.havi nyugdíjat ígér, akkor mi bedobjuk a 14.havit.
-Ha veszítünk a választáson, akkor az csalás volt és különben is, a haza nem lehet ellenzékben, ha viszont nyerünk, akkor forradalom volt a szavazófülkékben.
-Miután hatalomra kerültünk, kiderül, hogy egyetlen célunk a hatalom megszerzése volt, Magyarország leszarva, ide a pénzt.

morpho 2016.12.02. 22:15:57

@6.Lenin:
Megoldás? Simán. El kell hajtani Orbánékat az első börtönig, aztán összerántani egy új nemzeti kerekasztalt, elfogadni egy közös új alkotmányt a teljes nemzet részvételével, írni egy új választási törvényt, egy új médiatörvényt, egy új kampányfinanszírozási törvényt, mindezt úgy, hogy ne lehessen még egyszer meghekkelni, ahogy Orbánék tették. Aztán ez alapján kiírni az új választásokat, felállna az új kormány, aztán meglátjuk. Nem olyan bonyolult ez.

6.Lenin 2016.12.02. 22:23:40

@morph on deer:

" tőlem - de valahogy soha nem, - vagy legalább is a fehér holló "

"Pedig ideje lenne megszabadulni ettől az élősködő bagázstól, mert helyrehozhatatlan károkat okoznak az országnak és a hétköznapi magyar embereknek egyaránt!"

Ez a véleményed vajon hány másik polgárnak a véleményével egyezik?
Vagy az nem számít? Te tudod a tutit, és kész? Kinyilatkoztad.

Milyen károkat okoznak az országnak?
Jó lenne már ezeket is részletezni.

Vagy most rossz segget nyalunk? Miért is kell nekünk mindig valakinek a seggét nyalni?
Vagy olyan ökörségben kell hinni, mint Bajnai amikor azt mondta, hogy a megoldás egyszerű, csak be kell indítani a gazdaság motorjait.

Milyen gazdaságét? Amit eladtak? Vagy hol a kulcs, nem találta és inkább lelépett?

Nincs minden rendben ez is tiszta sor, de megint az lenne a megoldás, hogy jönnének másik zsenik, akik magukról már régen elképzelték, hogy mindent tudnak, jól csinálnának, igaz, ezt még bizonyítani soha nem tudták.

Nem az a valódi vita, hogy most rajtam a sor, majd én eldöntöm, másoknak mi a jó.
Az a mádi zsidó esete. Akárhányszor is elindul, mindig oda jut vissza, ahonnan elindult.

6.Lenin 2016.12.02. 22:29:20

@morpho:

Túl sok mesét olvasol még mindig.
Rendben, elhajtod az Orbán kormányt , azt elkezdesz rángatni összefelé mindent, és kivel?
Hétfő reggeltől mindenkinek azonosak lesznek az érdekei?
És ezek az azonos érdek mentén masírozó becsületes magyarok hol a P-ben bujkáltak eddig?

Mindig lecserélik az egész országot is?
Kezd vicces lenni.

6.Lenin 2016.12.02. 22:36:04

@morpho:

"Ebben 1etértünk amint látom, valóban szomorú tény. Szerintem félreértelmezik az ellenzékiség lényegét.
Természetesen ellenőrizni kellene a regnálókat, de valós, alátámasztott tényekkel.
A fő tevékenységnek az alternatívák bemutatása lenne, hiteles emberekkel."

Mi ebben a bonyolult, hogy nem érted.
(hol van ebben az, amit nekem tulajdonítasz?)

morpho 2016.12.02. 22:38:07

@6.Lenin:
Pont ezért kell konszenzus, mert nem azonosak az érdekek. 1989-ben sem voltak azonosak, aztán mégis egész jól összerakták. Csak arra nem gondolt senki, hogy ezt pont a magát legnagyobb demokratának hazudó Orbán fogja szétverni és csinálni magának házialkotmányt, háziügyészséget, meg haveri "köz"médiát és saját választási rendszert. Ezt nem akarod érteni mi? Te haza bölcse!

morpho 2016.12.02. 22:39:09

@6.Lenin:
Ember! Legalább arra figyelhetnél, hogy kinek mit firkálsz össze!

6.Lenin 2016.12.02. 22:49:53

@morpho:

Miért nem érteném, hiszen erről írok én is.

Kivel akarsz te ma konszenzusra jutni?
Gyurcsánnyal, Vonával, Kétfarkúval, MoMa-val, Kivel?
Ezek tényleg jót akarnak? Nem csak a Parlamentbe bejutva jó élni, hozzájutni ahhoz a pénzhez, amiről most lemaradtak?

Te tényleg azt hiszed, hogy a most hatalomért ácsingózók nem az elveszett lehetőség miatt visítanak?
Tényleg a szabolcsi, baranyai kisemberek sorsa érdekli őket?
Valahol a Bakonyban készen áll egy tiszta, becsületes magyarokból álló milliós csapat Sobri Jóskával az élen, de a viharos szél, meg a hideg miatt nem mernek előjönni?

Azért lennének az ellenzéki pártok, hogy hiteles alternatívát kínáljanak, hiteles emberekkel.
Ez már ki van találva! ezen már nem kéne görcsölni, csak elő kéne már jönni vele.

Ha nincs ilyenünk, akkor ez van. Majd egyszer lesz, talán, de, ha egymást szidjuk, akkor egyre távolabbi lesz ez idő.

morph on deer 2016.12.02. 22:52:30

@6.Lenin:
"Kinyilatkoztad."

Nem ezt mondtam?
Pedig ehelyett szivesebben vitatkoznék értelmes és elfogulatlan emberekkel, akik nem zsigeri alapon, hanem morális és racionális elvek mentén közelít a valósághoz..!

Egyetértek: nem vagyunk/lennénk rászorulva a seggnyalásra!
Ez nem is lenne kérdés, ha kedves vezetőink mem akarnának mindenáron valamilyen - vélt vagy valós - előnyhöz jutni, hanem csak békében és nyugiban akarnánk élni az életünket!
Hány akkora, vagy még kissebb ország létezik - akár Európában is - mint mi, anélkül a nyilvánvalóan mélytorkos felláció nélkül, amivel pártunk és kormányunk foglalatoskodik már jópár éve?

És mostanáig már hányszor találtuk magunkat a pad alatt a két- vagy több szék között?

Tetszik, nem tetszik, a legjobb élni egy úgymond 'unalmas' országban, ahol a kormányzat nem csinál felesleges és öncélú felfordulásokat, ahol semmi asztalcsapkodás nincs, sehol egy 'koki' vagy 'saller' - az emberek élik az életüket, és nem azért, hogy majd Viktorra vagy Ferire szavazhassanak.
Ellenkezőleg, a Viktor és s Feri próbálja "megszolgálni" a bizalmat, hogy legközelebb (is?) ők lehessenek a csúcson!

Ugyanis az országnak van miniszterelnöke, nem a miniszterelnöknek országa - ha már a 'minister' szó eredeti jelentése feledésbe merült.

Tehát nem mi vagyunk Orbán szolgái, hanem Orbán a mi alkalmazottunk!

Ahogy az a seregnyi vérszívó is, aki körülötte lebzsel!

Ideje lenne elkezdeni fogalmazni a felmondásukat, mielőtt már végleg késő lesz! Akár inkább ideiglenes helyettesekkel is lecserélni őket, amíg van a józan és értelmes gondolkodásnak némi mozgástere..!

6.Lenin 2016.12.02. 22:55:19

@morpho:

Kikkel akarsz te konszenzusra jutni?

A Bakonyban bujkálnak, csak a hideg miatt nem mernek előjönni? Ott húzódott meg több millió becsületes magyar?
Össze kéne fognia az ellenzéknek, de még arra is képtelenek.
Miről álmodozol?

ember100 2016.12.02. 22:58:07

@6.Lenin:
Helló !

Úgy tűnik hogy semmit sem értesz .
Ennél a rezsimnél még az ördög maga is jobb lenne .
Nem kellene arról mantrázni hogy az ellenzék így meg úgy .
Annyit tesz az ellenzék amennyi csak tud ebből a pénzből.
Mert ugye minden pénzkérdés.
Lásd a szupergázszerelő , szétvásárolja az "agyát " és szégyenszemre mindezt állami pénzből.
Nézd meg MINDEN megrendelése állami .
Úgy még a hülye is megkeresné az újságra , TV re .... valót
Hát nagyjából ennyi !

Zsoltbacsi 2016.12.02. 22:58:35

@morpho:

Latom folytatodik a hoborges. Az veletlen se jut eszedbe, hogy kisebbsegben vagy, de nagyon? Ha igazad lenne, akkor 14ben hasitottatok volna. De ha az se, akkor 1 honapja a blahas tuncire 1500nal valamivel tobben mentek volna el, ahogy a nepszabadsagos rettegesre is... En tudom, hogy itt nehanyan allandoan megveregetitek egymas vallat, hogy mekkora kormanyvalto hangulat van, egyetlen szepseghiba, hogy ezt az egvilagon semmi se bizonyitja! Meg a sajat kozvelemenykutatoitok adatai se!!!!

Jo lenne elfogadnotok, hogy a tobbseg egy szart egy bizonyitottan sokkal szarabbra nem fog lecserelni! (es erre vannak bizonyitekok is)

6.Lenin 2016.12.02. 23:07:12

@morph on deer:

"Egyetértek: nem vagyunk/lennénk rászorulva a seggnyalásra!"

Sajnos ettől még kicsit távol vagyunk, gazdaságilag. Minél jobban függünk vkitől/vkiktől annál messzebb leszünk attól, hogy ne kelljen. Most talán lenne rá esély, na nem a teljes függetlenségre, de arra, hogy akkor nyaljunk, ha kedvet érzünk hozzá, és nem azért mert kell.

Gondolod, hogy a szlovákoknál azért maradhat a Benes dekrétum mert olyan édik?
Vagy azért a lengyel Tuskot választották, mert nála nincs jobb Európában?
Mindenhol megtalálnánk az okokat.
Miért csak a Brexit után derült ki, hogy csupa bunkó él náluk vidéken, vagy most az USA-ban több millió bunkó él.

KukuxuBucsu 2016.12.02. 23:07:40

@6.Lenin: Légyszives sorold már fel a kormány sikeres programjait, akár egyetlen kibaszott intézkedést, ami a magyar nép szempontjából siker. És leszarom Sharknado meg a homokcápa-támadás visszaverését, valami létező dologról szeretnék hallani, vagy a 10k Erzsébet utalvány amit kapsz karira neked már siker?

morph on deer 2016.12.02. 23:08:40

@6.Lenin:
"Ezek tényleg jót akarnak? Nem csak a Parlamentbe bejutva jó élni, hozzájutni ahhoz a pénzhez, amiről most lemaradtak?"

Bár teoretikusan reális a felvetés, én például erősen kétlem.

Már csak azért is, mert mostanra már olyan össznépi undor van az élősködő naplopók és az ő retiküljeik, szomszédaik, gázszerelőik és úgy globál a pereputtyukkal szemben, hogy aki most ezeket le akarja/tudja/fogja váltani, az garantáltan nem mer- vagy fog tudni hozzányulni a közvagyonhoz!

Márcsak azért sem, mert ha jól tudom, egy "civil" ellenőrző bizottságról is szó van, amelyiknek joga és kötelessége lenne ellenőrizni mindent és mindenkit, aki döntési helyzetben van.

Hogy aztán ez mivé növi ki magát, az nyitott kérdés, de most azok próbálkoznak, akik komolyan gondolják.

Legalább is én így tudom.
(Meg ez a logikus és reális lépés!)

6.Lenin 2016.12.02. 23:12:50

@ember100:

Mit nem értek?

"Ennél a rezsimnél még az ördög maga is jobb lenne ."

Persze, még az ördögnek is arra a sok ezer milliárd forintra fáj a foga, amit nem ő lophat el , az uniós lóvéból
De van egy rossz hírem: neked akkor se jutna több, még talán annyi sem, mint most.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.02. 23:12:56

@6.Lenin: igen, nagyon fontos mert miattuk tart a béka segge alatt az ország ahol van.
Lol pontosan erről harsognak a tvk lapok, hogy a fidesz komcsijai jó komcsik, másé meg rossz :D

Ige, tényleg gáz hogy csápolnak pl orbánnak a tanácsi csókos, kisz titkár fiának aki jól megszedte magát a katyvaszból elvtársi segíséggel mint a haverja a fletó akivel csinálják a showt

6.Lenin 2016.12.02. 23:17:31

@KukuxuBucsu:

Nekem pont lenne összehasonlítási alapom, hogy kitől , mit is kaptam, és nem csak anyagiakban.
Láttam élősúlyban Rákositól kezdve az összes magyar szépfiút, sőt emléxem az ígéreteikre is, és amit meg is valósítottak belőle.
Pont rossz helyre címezted.

morph on deer 2016.12.02. 23:22:55

@6.Lenin:
"Minél jobban függünk vkitől/vkiktől annál messzebb leszünk attól, hogy ne kelljen"

Ennek persze ellentmondani látszik, hogy a magyar gazdaság majdhogynem lineáris függvénye a németnek, miközben Viktor felválva polírozza az orosz és amerikai alfeleket..!

Kiváncsi leszek azért, mit tesz, ha véletlen választani kényszerül :))

Ha kedves miniszterelnökünk nem vágyna mindenáron történelmi léptékű vezető szerepre, akkor az élet azért könnyebb lenne Magyarországon.

Sajnos nincs ilyen szerencsénk.
Mindannyiunk vesztére nem bizonyult eléggé tehetséges labdarúgónak, aztán most így kompenzál..!

Pedig mennyivel jobban jártunk volna, ha ő lenne a szövetségi kapitány!
Imádja a focit és nem tud veszíteni, ráadásul szereti a szotyolát!
Soha jobb tulajdonságokat!

Ehelyett ugyanezekkel a képességekkel ő a miniszterelnök!
Hát csoda, hogy itt tartunk?

6.Lenin 2016.12.02. 23:26:17

@fidesz maszop dk egykutya:

Hagyd már ezt a komcsizást.Mit tudsz te arról a rendszerről?
Mihez, kihez hasonlítod az országot?

Azokhoz akik végigrabolták a gyarmataikat, sok millió ember élete árán most a legnagyobb demokratáknak tartják magukat, miközben más módszerekkel ismét maguk alá szeretnének gyűrni szerényebb lehetőségű országokat?
Nézel te többféle hírforrást is?
Érted is, hogy mik is zajlanak körülötted a világon?

6.Lenin 2016.12.02. 23:34:56

@morph on deer:

Akkor már csak arra lennék kíváncsi, hogy az általad óhajtott vezető mit is tudna tenni az országgal, minden nyalás nélkül.
Bármelyik oldal minden nehézség nélkül padlóra küldene bennünket, ha az érdekei ellen tennénk.
Gondolod, hogy pl. nem fognak mindent elkövetni, hogy az angoloknak ne sikerüljön a brexit? Vagy várjuk meg a vasárnapi választások eredményeit.
És mi itt Európa közepén nyugodtan dagonyázhatnánk a langyos vízben , csak Orbánt kéne kirúgni?
Ennyire egyszerű a világ?

Inkább megyek, ipi-apacs én leszek a hunyó reggelig.
Jó éjt!
Mindenkinek.

morpho 2016.12.03. 00:04:56

@6.Lenin:
"Kivel akarsz te ma konszenzusra jutni?"

Nem én akarom, ha csak én akarnám, akkor én te lennék.
A magyar társadalom összes politikai szereplőjének kell konszenzusra jutni. Ez 1989-ben is sikerült, pedig a pártok csírái is csak épp hogy látszottak. Menne ez, csak akarni kell. Te például nem akarod, mert szereted, ha lopják a közpénzt. Bocs módosítok. Azt szereted, ha a fidesz lopja a közpénzt, ha más lopja, azt nem szereted.

"Azért lennének az ellenzéki pártok, hogy hiteles alternatívát kínáljanak, hiteles emberekkel.
Ez már ki van találva! ezen már nem kéne görcsölni, csak elő kéne már jönni vele.
Ha nincs ilyenünk, akkor ez van. Majd egyszer lesz, talán, de, ha egymást szidjuk, akkor egyre távolabbi lesz ez idő."

Ki van találva? Mi van kitalálva? Az van kitalálva, hogy 20 Mrd forint közpénzt belapátolunk a Dunába, hogy hatalmon maradjunk! Ez van kitalálva és te ezt akarod fenntartani, ami sima gazemberség! Sőt, nem csak hogy eltapsoltak tök feleslegesen 20 Mrd forintot, hanem Rogán szomszédján keresztül még loptak is belőle. Ez nem mehet így tovább! Ehhez képest te itt fújsz a nemlétező ellenzékre, miközben az sosem zavar amit Orbán haverodék művelnek. Na ezért nincs konszenzus, mert ilyen gazember vagy például te is! Amíg jön a zseton, addig mindenki dögöljön meg, éljen Orbán, Magyarország leszarva! Terelésnek meg mutogatunk másokra és hülyeségeket írogatunk a blogtérbe bakonyi betyárokról a liberális szellemiségű posztok alatt. Fasza! Legalább egy saját orbanista blogot összehozhatnátok magatoknak, ahova liberális szellemiségű formák járnak kurvanyázni! De nem, ez csak egy irányba működik. Nem is értem!

morpho 2016.12.03. 00:09:51

@Zsoltbacsi:
Nincs kormányváltó hangulat. Fasza, hogy megpróbálod kitalálni a gondolataimat, de most nem jött össze! A magyar társadalom jelenleg teljesen megcsömörlött az elmúlt 10 év politikai őrületéből, amit egyébként Orbán viktor generált, tök mindegy, hogy kormányon volt, vagy ellenzékben. A magyarok végtelenül enerváltak, teljesen kiábrándultak a politikusokból és az összes faszuk tele van a tüntetésekkel, a harcokkal és élő politikusnak nem hisznek el semmit. Ezt sikerült elérni. Orbán marad még 20 évig, örülj neki!

Zsoltbacsi 2016.12.03. 00:16:51

@morpho:

Ertem amit irsz, sot bizonyos apro reszlet3kben igazat is adok neked. Csak te meg azt fogadd el, hogy az elmeletedet semmilyen TENY se bizonyitja. Ha az embereknek annyira eleguk lenne, akkor a valasztasi reszvetel is a beka segge alatt lenne, pont annyira mint a balfaszok tamogatottsaga.

morpho 2016.12.03. 00:27:12

@Zsoltbacsi:
Azt honnan tudod, hogy másfél év múlva magas lesz a választási részvétel? A kamunépszavazásból ne nagyon vonjál le következtetéseket!

morph on deer 2016.12.03. 01:08:03

@6.Lenin:
"Bármelyik oldal minden nehézség nélkül padlóra küldene bennünket, ha az érdekei ellen tennénk."

És miért kell állandóan valaki "érdekei ellen" tenni? Meg "elmenni a falig" meg "megküzdeni" - sőt, "küzdeni" és "harcolni" egyáltalán?

Miért nem lehet az érdekeink érdekében megállapodni a többiekkel, akárkivel is?

Mert egy olyan suttyó a miniszterelnök, aki nem ismer másfajta kommunikációt, sőt, el sem tudja képzelni, hogy erőfitogtatás meg hőbörgés nélkül is lehetne eredményt elérni..!
Ahogy ezt a focipálya meg a talponálló környékén szokták.

Felnőtt méretű magabiztos és valóban erős embereket szinte sosem lehet látni hőzöngeni - aki állandóan bizonygat az a kissebbrendűségi komplexusával küszködő alulméretezett személy, az életnagyságúnál legalább kétszer nagyobb egóval,aki nem tudja elviselni, ha nem ő van a központban, és nem ő a legokosabb, legjobb kommunikator,vagy a leggazdagabb hivatalnok,,,

Francois77 2016.12.03. 01:09:45

@morpho: azért azt lássuk be, hogy ha valaki ellenzékből tud irányítani, az nem csak róla állít ki véleményt, hanem azokról is, akik akkor kormányon vannak. Értsd: ha Viktor ellenzékből tudott irányítani 2006-2010 között, minek akarnánk visszahozni az akkori arcokat kormányra, ha megint úgyis Viktor irányítana ellenzékből? Na, amíg erre a kérdésre nem tudtok választ adni, addig marad Orbán. Jöhetsz a lopásokkal, diktatúrával, stb. de utána ott ez a kérdés, és marad Viktor, mert válasz nincs.

morpho 2016.12.03. 03:09:52

@Francois77:
..és akkor az nagyon faszányos....

Lajos Csánó 2016.12.03. 07:42:16

@Francois77: Tudnál valami konkrétumot is az előző garnitúráról?Ugyanis az kevés,amit írsz! Vitában csak érvek,és nem a hazugságok számítanak!

$pi$ 2016.12.03. 07:42:55

@morph on deer: "Mert egy olyan suttyó a miniszterelnök, aki nem ismer másfajta kommunikációt, sőt, el sem tudja képzelni, hogy erőfitogtatás meg hőbörgés nélkül is lehetne eredményt elérni..!"

Ugyan már, nem a miniszterelnökkel kommunikáltok, hanem a semmi kis index semmi kis blogján pár tucat olvasóval. Ne akarjátok ezt is az orbán viktorra fogni, csak nevetségessé teszitek magatok. Azért beszéltek úgy, mintha suttyók lennétek, mintha semmi más nem járna a fejetekbe csak a legitim magyar kormány megdöntése, mert suttyók vagytok és a gyűlölködés vezérel benneteket.

A magyarok nagy része jelenleg azt akarja, hogy a fidesz és az orbán kormány vezesse az országot. Ezt lehet rossz döntésnek tartani, ez ellen lehet érvelni, de amikor az egyetlen érv, az egyetlen cél az, hogy "ne az orbán", akkor vállaljátok már be, hogy ellenségkeresés, árokásás, békétlenkedés folyik.

Szó nincs itt már az ország vezetéséről, kizárólag elvtelen ellenkezés folyik. Ha az orbán a-t mond, akkor "ne így", ha b-t mond, akkor "ne így" ha pedog kussol, akkor megint csak "ne így".

Lajos Csánó 2016.12.03. 07:52:44

@6.Lenin: Kivel kellene összefogni?Mindenkivel aki el szeretné zavarni ezt a maffiát!Viszont ez az összefogás sokáig nem működne,ezért csak max 2 évre kell az emberek bizalmát kérni! ezalatt lehet megtenni ami fel lett sorólva.pédául az új alaptörvény,és a tőbbi!

Vlad Tepes a jófiú 2016.12.03. 08:05:50

@Chayenne: Mi van vágott pöcsű? A rabbi kitett a zsinagógából, mert belemasztiztál a tórás szekrénybe? Azóta meg annak nyalsz, aki fizet?

Vlad Tepes a jófiú 2016.12.03. 08:07:56

@$pi$: Szórólapont tanítják nektek a finkelsteini leckét? Úgy szítani a gyűlöletet, hogy a másik oldalt vádolod meg vele? Kérj még anyagot, mert iszonyú szarul csinálold éhbértroll! Átlátszó vagy és logikátlan.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.03. 08:18:43

@6.Lenin: mi van "elvtárs" nemtetszik? :) Azt tudom a komcsi rendszerről, hogy hihetetlenül káros minden azempontból, és hogy el kell különíteni őket.
Mihez hasonlítom az országot? Pl a húdevéres gyarmattartó svájchoz, skandináv országokhoz, vagy akár közelebbi szlovákiához, csehországhoz, ausztriához, vagy a béka segge alól 10 emelettel induló romániához ami szintén hamarosan beelőzi magyarországot.

Bizony nézek többféle hírforrást, persze nem a fidesz.hu-t és az mtva-t (max ha röhögni akarok).

morpho 2016.12.03. 08:21:25

@$pi$:
Tévedsz jóbarát. Orbán haverod valóban egy gyári suttyó saját alvázszámmal, akinek kilóg a konbájnkulcs a szájából. Egy zakót nem tud normálisan felvenni. Igazi ócska suttyó, aki csak az eröből ért. A kommentelők közt ritka az ilyen.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.03. 08:28:16

@$pi$: "elvtárs" ha a magyarok nagy része akarná, hogy a felcsúti kisz titkár, és kiszes, mszmps bandája vezetné az országot, nem 27%-ot kéne 66%+-á matekozni.
Elvtelen ellenkezés? Csak arról van szó, hogy amit orbánék csinálnak az 99%-ban szar, hiszen a cél kizárólag a lopás, és csak a magadfajta "elvtársaknak" tetszik az ország szétrablása, lehúzása, kiürítése.

Zsoltbacsi 2016.12.03. 08:32:11

@morpho:

"Azt honnan tudod, hogy másfél év múlva magas lesz a választási részvétel? A kamunépszavazásból ne nagyon vonjál le következtetéseket!"

Ezt nem irtam, de:

1: a kvotanepszavazason atlag FOLOTTI volt a reszvetel ugy, hogy 2 kivetelevel az osszes part a tavolmaradasra buzditott
2: 2014ben is atlagos volt a reszvetel
3: a jelenlegi kozvelemenykutatasok se mutatjak ki a bizonytalanok szamanak a novekedeset
4: az emlitett tuntetesekre gyakorlatilag a csaladtagokon es a rokonokon kivul szinte senki se ment el (kis tulzassal)

Most te jossz! Legyszi bizonyitsd mar be nekem, hogy tenyleg rendszervalto hangulat van, es hogy a zembereknek annyira eleguk van a Zorbanbol!
Amig ezt nem teszed meg, addig @$pi$: -nek, es tenyleg olcso hangulatkeltes es gyulolkodes amit csinalsz.

NE erts felre, termeszetesen jogod van ahhoz, hogy ne tetszen a mostani vezetes. Ez egy dolog, a masik meg, hogy osszevissza hazudozol hatalmas elegedetlenseget!

Zsoltbacsi 2016.12.03. 08:34:37

@fidesz maszop dk egykutya:

" nem 27%-ot kéne 66%+-á matekozni."

1: Ilyen a demokracia: a tavolmaradok velemenye senkit se erdekel
2: ezzel a szamitassal Trump (vagy adott esetben Clinton) 18 szazalekkal lett az usa elnoke.
3: 2010ben az usa es angol rendszer szerint 382:4 lett volna az eredmeny

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.03. 08:36:20

@morpho: Nevezd meg légyszíves azt a magyarorszagi politikust, aki a te mércéd szerint alkalmas az orszag irányítására!

rasztaszív 2016.12.03. 09:44:54

@atomic power 1986DucaDuca: ha a tisztességet vesszük alapul,egy átlagos wc-s néni alkalmasabbh bármely fideszesnél.

$pi$ 2016.12.03. 09:54:48

@fidesz maszop dk egykutya: ""elvtárs" ha a magyarok nagy része akarná, hogy a felcsúti kisz titkár, és kiszes, mszmps bandája vezetné az országot, nem 27%-ot kéne 66%+-á matekozni."

Ez csacskaság, már ne is haragudj. A választókörzetek 98%-ában a fidesz nyert. Szerinted kinek kellene kormányt alapítani?

De jó, legyen, kapjon a fidesz 27% -ot a parlamentbe. Kik képviselik akkor a távolmaradókat? A parlamenti székek fele legyen üres? Az megvan, hogy akkor a parlament működésképtelen? Semmit nem tudnak megszavazni, ugye?

No, de akkor hány széket kapjon a dk, az együtt? Az megvan, hogy nem is indultak a választásokon? Rendben, kapjon mindenki szigorúan annyi helyet, ahányan arra a pártra szavaztak. Szavazott valaki az mszp-re? Nem, senki. Elérte a dk a parlamenti küszöböt? Nem kellett neki, az mszp négy másikat vitt be a hátán.

Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy a fidesz csak 27%-ot kap, mert annyian szavaztak rá, a dk meg kap N helyet, mert jóba vannak az mszp-vel? Ha ragaszkodunk a százalékokhoz, akkor legyen!

Elvtelen ellenkezés? Csak arról van szó, hogy amit orbánék csinálnak az 99%-ban szar, hiszen a cél kizárólag a lopás, és csak a magadfajta "elvtársaknak" tetszik az ország szétrablása, lehúzása, kiürítése.

$pi$ 2016.12.03. 10:00:58

@morpho: "Orbán haverod valóban egy gyári suttyó"

Azt fogod, hogy amit mondtam, annak nem sok köze van ahhoz, hogy orbán suttyó -e vagy nem? Mondok példát: én például nem tudom, hogy orbán milyen, nem is nagyon érdekel, mert nem beszélek vele, tévét meg nem nézek. Veled beszélek, szerintem te ritka nagy troll vagy, egy 1-10 bunkósági skálán én kábé úgy 8-asnak értékelnélek. Benne vagy a felső 10%-ban....

Mégis te szidalmazod az orbánt és nem orbán szidalmaz téged.... vagy épp ezért? Nem tudom...

$pi$ 2016.12.03. 10:09:12

@$pi$: "Elvtelen ellenkezés? Csak arról van szó, hogy amit orbánék csinálnak az 99%-ban szar,"

Ezt nem én írtam, idézni akartam.

Szóval: elvtelen az ellenkezés, ha valami ellen és az ellenkezője ellen is ellenkezel. Ezt csinálja az ellenzék már 2010 óta. Íme néhány péda:

(1) Alacsonyak a fizetések, emelje már a kormány a fizetéseket, különös tekintettel a keveset keresőket. Áhhh, felemelték a minimálbért, ez baromság, tönkre fogunk menni!

(2) Nem egyeztettek szakmai szervezetekkel, meg sem halgatták őket. Áááhhh, a dohányról szóló törvényt a dohánylobbi számítógépén írták!

(3) orbán fasiszta, miért nem engedi át az afrikaiakat?! Orbán ne pofázzon, pont ő engedte át az afrikaiakat!

(4) Orbán egy nulla, már senki sem áll szóba vele! Áhhh, Merkel lecseszte Orbánt! Különben is orbán gyanúsan jóban van Putyinnal! Trump csak nyalizott Orbánnak, nem gondolta komolyan a telefonhívást!

(5) Hatalmasak az adók, csökkenteni kell őket! Az egykulcsos adó 500 milliárdos rést ütött a költségvetésen!

(6) Az interenetet megadóztatni parasztság! Visszatáncolt az internet megadóztatásától, mert már ezt sem meri meglépni.

Folytathatnám napestig, de szerintem világos, hogy mi az az "elvtelen ellenkezés".

rasztaszív 2016.12.03. 10:16:40

@atomic power 1986DucaDuca: ahol egy wc-s néni is alkalmasabb,ott csak csupa komolyabban vehető jelölt van.

morph on deer 2016.12.03. 10:20:33

@$pi$:
"Ugyan már, nem a miniszterelnökkel kommunikáltok"

Te félreértettél valamit.
Én a miniszterelnök kommunikációját tartom 'suttyónak', különösen a nemzetközi üzengetéseit, meg a hencegéseket.
A nyugodtan, az ország valós problémáira koncentrálva való kormányzás nem megy, ehelyett állandóan 'koki', 'saller', harcolunk, küzdünk, és rohadtul megvédjük azt is, amit senkinek esze ágában sem volt megtámadni előzőleg.

Most éppen az államilag meghatározott energiaárakért indul a küzdelem, mert az a 'rezsicsökkentésnek' nevezett porhintés alapja.
Meg annak a cégnek is, amelyik milliárdokat keres az olcsóbb nyugati import gáz és a beföldi 'rezsicsökkentett' gáz árkülönbségén...

Igen, a falusi focipályán felszedett suttyó viselkedés és kommunikációs módszerek továbbra is meghatározóak a miniszterelnök életében, és nagyban hozzájárunak a jelenlegi helyzethez.
Ezt lehet ugyan szeretni, és "drukkolni" a Viktornak, szó se róla, vannak akik hasonló intelligenciával rendelkeznek.

Én azért jobban örülnék neki, ha nem a futbalista tulajdonságai dominálnának államférfiként, és végre felfogná, hogy s meccset már rég lefújták, az ellenfél is rég hazament, abba lehetne már hagyni az egyedül egykapuzást, meg az ellenfél nélküli cseleket, mielőtt egyszer még jól összeakadnak a lábai és egy hatalmas pofáraesés lesz a vége..!

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.03. 10:24:23

@rasztaszív: Egyet nevezzél meg légyszíves a a csupa komolyabban vehető jelölt közül! Gondolom ez a tét nagysága miatt nem egy olyan elhanyagolható kérés!

rasztaszív 2016.12.03. 10:30:11

@atomic power 1986DucaDuca: olvasd végig a választói névjegyzéket,és vond ki belőle a kubatov listát - megkapod az eredményt.

rasztaszív 2016.12.03. 10:35:12

@atomic power 1986DucaDuca: de ha konkrét név kell itt van : a Kovács Józsi,a szomszédom.

rasztaszív 2016.12.03. 10:36:28

@atomic power 1986DucaDuca: nem fideszes,nem lop.már alkalmasabb.

morpho 2016.12.03. 10:45:13

@Zsoltbacsi:
Egyszer már leírtam, hogy nincs kormányváltó hangulat és a magyar társadalom rendkívül enervált. Már reagáltál is rá az éjszaka. Most a délelőtti stáb dolgozik?

morpho 2016.12.03. 10:50:23

@atomic power 1986DucaDuca:
"Nevezd meg légyszíves azt a magyarorszagi politikust, aki a te mércéd szerint alkalmas az orszag irányítására"
Maga a kérdésfelvetés komolytalan.Orbán Viktornak nincs párja! Csak a fidesz!

Zsoltbacsi 2016.12.03. 11:00:58

@morpho:

Meg kell dolgozni a premiumert... :)

Az egyebkent a ti mufajotok, hogy valamit 100000x elismeteltek, es utana azt hiszitek, hogy attol igaz lesz.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.03. 11:01:25

@rasztaszív: Kicsit többet is megtudhatnank Kovács Józsiról? Azt mar tudjuk, hogy jóravaló ember, de ahhoz, hogy megválasszuk tudni kellene meg egy s mas dolgot is róla. Pl.: milyen tanulmanyokat folytatott, milyen a targyalokepes nyelvtudasa, milyen tapasztalatai vannak a nemzetközi diplomaciaban, vannak-e nemzetközi elismeresei, dijai. Milyen magatartast tanúsított az elmúlt rendszerben, folytat-e partpolitikát, tarsadalmi tevekenyseget, milyen politikai elveket vall, mi a politikai-gazdasagi programja, hogyan kezeli a migraciót, mely partok tamogatasat elvezi?

morpho 2016.12.03. 11:02:13

@$pi$:
Te honnan tudod, hogy Orbán nem szidalmaz engem? Csak kérdezem. Aztán meg tudod cimbora neked, a végletekig szervilis narancskullancsnak mindenki troll, aki nem tetováltat kokárdát az ánuszgyűrűjére és/vagy Orbánról azt írja, hogy egy tahó. Ha te ezt tényleg nem veszed észre, akkor te is egy tahó vagy! Nem is olyan bonyolult igaz?

morpho 2016.12.03. 11:04:36

@Zsoltbacsi:
Ezzel most mit is akartál mondani? Kezdjük ott, hogy ki az a ti? Én és a mobilom?

Francois77 2016.12.03. 11:06:48

@Lajos Csánó: keress rá, hogy 2002-2010 vagy MSZP-SZDSZ, és bármit találsz, az mind érv lesz.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.03. 11:14:21

@morpho: "Orbán Viktornak nincs párja! Csak a fidesz!"

Hasonló vélemenyem van a dologrol. Szerintem a 2002-2010 közötti politika anyira lejaratta magat, hogy egy teljesen uj erőnek kell a politikai porondra lepni, amely a kormanyparthoz képest alternatívat jelenthet. Mivel erre az anarcho-libertarianus oldalon nincs esely, a jobboldalon kell, hogy kialakuljon egy hiteles ellenzeki erő. Mint Lengyelorszagban. Hogy ez a Jobbik lesz, vagy a kormanypart osztódik, ez meg a jövő zeneje. De ez nem most lesz!

rasztaszív 2016.12.03. 11:15:39

@atomic power 1986DucaDuca: ő csak egy a sok millióból,aki alkalmasabb.már,ugye,ha a tisztességet vesszük alapul.de te fideszes vagy,neked nem az számít.

morpho 2016.12.03. 11:21:51

@atomic power 1986DucaDuca:

Kb húsz év múlva aktuális a felvetés. Addigra az autokrata Orbán teljesen elhasználódik. Akkor már 45 éve fogja vetetni a pártját és 26 éve lesz miniszterelnök. Nagyon sok pénze lesz, Magyarország pedig rendületlenül virágzik tovább!

morpho 2016.12.03. 11:25:58

@rasztaszív:

Érdekes emberfajta az, akit nem zavar, hogy egy gazember 20 Mrd forint közpénzt szór el egy kamunépszavazásra, csak azért, hogy a hatalmát megtartsa. Ez lenne Magyarország érdeke? Tényleg ez?

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.03. 11:34:12

@morpho: "Orbán haverod valóban egy gyári suttyó saját alvázszámmal, akinek kilóg a konbájnkulcs a szájából. Egy zakót nem tud normálisan felvenni. Igazi ócska suttyó".....

Nehany adat a "suttyóról":

Bibó István Szakkollégium tag.
1988 a Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa
1989 - 1990: az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta.
1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé, 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke.
Az Európai Művészeti Akadémia tiszteletbeli szenátorának választotta (2000)
Az American Enterprises Institute és az Új Atlanti Kezdeményezés Szabadság Díja (2001)
A Maria Polak Alapítvány által létrehozott Polak Award (2001)
A Hanns Seidel Alapítvány Josef Strauss-díja (2001)
A Francia Nemzeti Érdemrend Nagykeresztje (2001)
A washingtoni Tufts Egyetem díszdoktori címe (2002. február 11.)
„Szociális Piacgazdaságért” díj (2002)
Mérite Européen díj (2004)
A Pápai Nagy Szent Gergely Rend Nagykeresztje (2004)
WHO-díj a dohányzás visszaszorításáért (2013)
Japán díszdoktori cím a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettségért
Gazeta Polska lengyel lap: „2013-as év embere"
A Politico brüsszeli politikai elemző magazin a 2015-ös év legmeghatározóbb európai szereplőjének választotta.
A lengyel krynicai gazdasági fórum legnagyobb elismerése, „Az év embere díj” (2016)

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.03. 11:52:33

@rasztaszív:

"csak egy a sok millióból,aki alkalmasabb.már,ugye,ha a tisztességet vesszük alapul.de te fideszes vagy,neked nem az számít"

Miert? Maguk az eddig letező tarsadalmi-gazdasági rendszerek talan tisztessegesek? Te nem tudhatod azt, hogy én fideszes vagyok vagy sem. Egyébkent egy fideszes miert nem lehet tisztesseges? Képzeld el, még a náci es a kommunista partban is voltak tisztesseges emberek. Próbald egy kicsit differencialtabban szemlelni a valosagot, mert az nem fekete-feher.

rasztaszív 2016.12.03. 11:55:35

@atomic power 1986DucaDuca: hát igen...az ilyen magadfajtáknak,náciknak,kommunistáknak,fideszeseknek marad a tisztesség relativizálása.

morpho 2016.12.03. 12:02:58

@atomic power 1986DucaDuca:

Az megvan, hogy Nicolae Ceaușescu, a Kárpátok Géniusza, hányféle doktori címmel, kitüntetéssel és díjjal rendelkezett? Ha mind idepakolnánk, Orbán nem is látszana! Ezt a címek és díjak című mesét akkor szokták elővenni, amikor éppen semmivel sem alátámasztható a regnáló vezér tevékenysége. Ja és az megvan, hogy kinek a pénzén hallgatta a az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét?

Francois77 2016.12.03. 12:13:10

@morpho: és mást adtak elő annak, aki sk fizetett, meg mást annak, aki helyett Soros? Vagy azt akarod mondani, hogy azóta is úgy kellene ugrálni, ahogy az öreg kívánja, mert fizetett neki egy fél évet? Fizetett többeknek, ők meg éltek a lehetőséggel.

$pi$ 2016.12.03. 12:18:14

@morpho: "Nicolae Ceaușescu, a Kárpátok Géniusza, hányféle doktori címmel"

Nem volt egy doktori címe sem.

$pi$ 2016.12.03. 12:23:35

@morpho: "Te honnan tudod, hogy Orbán nem szidalmaz engem?"

Mert egy jelentéktelen kis troll vagy. :) De persze lehet, hogy tévedek, lehet, hogy jelentős arc vagy csak jól titkolod.

"Csak kérdezem. Aztán meg tudod cimbora neked, a végletekig szervilis narancskullancsnak mindenki troll, aki nem tetováltat kokárdát az ánuszgyűrűjére és/vagy Orbánról azt írja, hogy egy tahó."

Nem, nem így van. Nekem azért vagy troll, mert folyamatosan hazudozol, kamuzol és főleg azért, mert úgy csinálsz, mintha nem is hallanád meg azokat a hangokat, amelyek bebizonyítják, hogy hazudsz, kamuzol, mocskolódsz, rágalmazol. Egyszerűen csak mondod a magadét és rohadtul nem foglalkozol az érvekkel, amiket ellened felhoznak.

"Ha te ezt tényleg nem veszed észre, akkor te is egy tahó vagy! Nem is olyan bonyolult igaz? "

Közismert troll vagy, ezen nem változtat az, hogy másokat mocskolsz.

$pi$ 2016.12.03. 12:26:12

@morpho: "Ja és az megvan, hogy kinek a pénzén hallgatta a az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét? "

Ez is egy közismert trollkodás. Semmi másra nem jó, kizárólag csak arra való, hogy iskolázatlan, tapasztalatlan, műveletlen embereket becsapjanak vele azt sugallva, hogy itt a háttérben valami jelentős dolog van. Pedig nincs semmi, csak trollkodás.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.03. 12:41:10

@morpho: Soros pénzén. Van jelentősege? A volt roman elnököt es a rendszervaltas utani barmaly miniszterelnököt nem szabad összehasonlítani. Egyebkent nem valaszoltal, hogy kit javasolnal a miniszterelnök helyere. Azt meg ne allítsatok, hogy aki barmely magyarorszagi partra szavaz az tisztessegtelen ember. Az, hogy megtevedt, azt lehet, de ennek semmi köze a becsúlethez. A jelenlegi kormanyt csak akkor lehet levaltani, ha a fidesz szavazok egy resze is "átall". Többek között ezert is gyenge a mai anarcho-liberalis ellenzek, mert ezt az egyszerű tetel sem ismeri fel. Ehelyett sertegetik a kormany szavazóit. Most kilepek, mert fontosabb dolgom akadt, ugyanis nem a hozzászolasokból élek.

rasztaszív 2016.12.03. 12:53:53

@atomic power 1986DucaDuca: senki nem állította,hogy aki bármely magyarországi pártra szavaz,az tisztességtelen ember.a fideszről volt szó.akit nem zavar a tisztességtelenség,az maga is tisztességtelen,ez ilyen egyszerű.

$pi$ 2016.12.03. 13:24:27

@rasztaszív: "akit nem zavar a tisztességtelenség,az maga is tisztességtelen,ez ilyen egyszerű. "

Vicces. Akkor aki azokra szavaz, akik "hazudtak reggel, este meg éjjel" az tisztességtelen? Merthogy hazudni tisztességtelen, nem? Miért van az, hogy a valahogy mindig kisakkozzátok, hogy a másik tiszteségtelen, de ti valahogy mindig hófehéren jöttök ki a dologból? :D

rasztaszív 2016.12.03. 13:32:35

@$pi$: az mszp-re sem szavaznék,úgyhogy mellé.de itt most a fidesz hazudik reggel,este,meg éjjel.
és csak egy tisztességtelen ember gondolhatja,hogy más tisztességtelensége miatt elfogadhatóbb az övé.

morpho 2016.12.03. 13:58:11

@$pi$:
" Nem volt egy doktori címe sem." Ceaușescu-nak? Tanulni, tanulni tanulni! Nem sok olyan egyetem van, amelyik ne adott volna dísztoktori címet neki. Ráadásul nyugati egyetemek is.

"Semmi másra nem jó, kizárólag csak arra való, hogy iskolázatlan, tapasztalatlan, műveletlen embereket becsapjanak vele azt sugallva, hogy itt a háttérben valami jelentős dolog van." Ugye milyen érdekes, amikor nem Orbán Sorosozik, akkor már trollkodás. Ha Orbán csinálja, akkor meg dögöljenek meg a Soros bérencek, Magyarország esküdt ellenségei. Ejnye no! Az elfogultság bilincsét tessék levetni, mert ki fognak röhögni!

morpho 2016.12.03. 14:00:23

@$pi$:

Na akkor nézzünk néhány hazugságot amit elkövettem és a hangokat, amiket nem hallok meg! Figyelek!

morpho 2016.12.03. 14:05:55

@atomic power 1986DucaDuca:

"Soros pénzén. Van jelentősege?" Alapjáraton nincs, de mivel Orbán jelenleg Soros Györgyben látja Magyarország egyik legnagyobb ellenségét, ezért talán mégis van. Mi van például, ha az egész mögött csak annyi van, hogy Soros pénzeli a civil szervezeteket, akik kritizálják a kormányt. Orbánt ez idegesíti. Kivéreztetni viszont nem tudja őket, mert mögöttük áll a Soros Alapítvány. Nem olyan bonyolult ám ez sem. Szóval mégiscsak inkább van, mint nincs.

"Többek között ezert is gyenge a mai anarcho-liberalis ellenzek, mert ezt az egyszerű tetel sem ismeri fel. Ehelyett sertegetik a kormany szavazóit."

Mindjárt elsírom magam. Orbánék mást se csinálnak, mint kommunistáznak 25 éve. Ezzel persze nem sértegetik a baloldali szavazókat. Ugye nem?

$pi$ 2016.12.03. 14:21:32

@morpho: "Ceaușescu-nak? Tanulni, tanulni tanulni! Nem sok olyan egyetem van, amelyik ne adott volna dísztoktori címet neki. Ráadásul nyugati egyetemek is. "

Ja, hogy díszdoktor? Az olyan, azt szokás osztogatni, tiszteletbeli doktor, díszdoktor, doctor honoris. Az nem számít.

Mizantrop 2016.12.03. 14:21:55

Kedves barátaim!
Szerintem felesleges itt viszonylag jóindulattal tépnetek egymást.
A jelenlegi ún. demokratikus ellenzék (a Jobbikról nem beszélnék, látom, merre lavíroz Vona, de ezt hagyjuk) jelen pillanatban (sajnos) semmiféle komolyan vehető társadalmi közakaratot nem testesít meg. Az MSZP egy roncs, amely jelen állapotában abban érdekelt, hogy ismét álláshoz és megélhetéshez segítse párttagjait. A DK élén egy rendkívül sok hibát elkövető, menthetetlenül lejárt szavatosságú személyiség áll, aki soha nem fogja már elnyerni a közbizalmat saját hülyesége és a Fidesz (és mindenre kész, gátlástalan csatolmányai, lásd: CÖF, valamint a mindenki által ismert, s mindenhol jelenlevő munkahelyi és lakossági hülyék) hatásos aknamunkája révén. Az LMP mára szinte teljesen elveszítette korábbi balos-zöld jellegét, nem tudott kitörni az elvont értelmiségi párt szerepéből, nem bizonyította , hogy bázist tud rendelni elvei mögé, s ez a magyar társadalmat ismerve egyáltalán nem meglepő. Nyilván Schiffer is utat tévesztett, ez más kérdés. A P(M) labdába nem rúg, szinte láthatatlan. Az Együtt hatalmas csalódás volt, Bajnai kihátrálása sem nem szimpatikus, sem nem véletlen. Néhány figura ezen az oldalon, akikről normális (tehát fideszes tudatmódosítók nélkül napjait tengető) ember azt gondolhatja, hogy esetleg részesei lehetnének majd egy európai értelemben vett működőképes ország alapvető kereteinek kidolgozásának: Juhász Péter, Hadházy Ákos (bár legutóbb döbbenet volt Schifferrel és Széllel Varjú ellenében), Jávor Benedek, szakterületeken Ángyán József, Sólyom László (!) etc. Konkrétan mindent újra kellene szervezni. S mi áll ennek útjában vajon? Nos az, ami a legnagyobb problémája ennek az országnak: hogy önmagával kellene leszámolnia, önmagán kellene túlemelkednie. Ez az, amire Magyarország úgy nagyjából mondjuk örök idők óta képtelen. Önmaga sérelmein, fájdalmain, mindentudásába és örök igazságába vetett hitén, másokat lenéző, másokat kirekesztő magatartásán túlemelkedni. A ócska kis előnyöket feladni a rendszer egészének megreformálása ellenében. Öntudatossá válni, felfogni és védeni (!!) a polgári értékeket, a szólásszabadságot, az egyén személyes jogait. Kiállni, ha aljas eszközökkel bedöntik a legnagyobb magyar napilapot. Hinni az önszerveződő csoportok erejében, bízni bennük, részesei lenni. Nem bedőlni rezsicsökkentéses és Erzsébet utalványos meg tizenharmadik havi faszságoknak, akárki tolja elénk. Felfogni, hogy nemcsak az Erzsébet utalvány képében hozzám vágott 10 rongy az enyém, hanem a Rogán Tóni villafelújításának mondjuk 20-40 milliós elhazudott költsége is, vagy a Mészáros Lőrinc által leszaggatott pénz, amelyet fizikai képtelenség kimagyarázni. És hogy 9000 milliárd forintnyi közvagyon (fejenként 1 millió!) elsíbolása az olyan horrorisztikus bűn, amelyet semmilyen Isten nem fog megbocsátani soha. A magyar társadalom azonban összességében retardált, műveletlen, mindent csak túlélni akaró, mindent, ami nem közvetlenül érinti, azt leszaró, félelmeibe zárt, gondolkodásra képtelen, kizárólag érzelmileg motivált és megvezethető emberek gyülekezete. És persze itt általában fogalmazok, a politikailag aktív népesség nagyobb részéről (okt. 2-a óta már tudjuk, úgy 3,2 millió emberről) van szó. Szóval kedves reménykedők, itt tényleg nem vezetőket kellene cserélni elsősorban, hanem agyakat és szíveket. Persze elhozhatná a jó isten, hogy a mai mocskos gazemberek helyett először legalább normális emberek kerüljenek a hatalomba, valahogy, véletlenül, mert másképp ez nem fog megtörténni, úgy fest. Kb. ezt érezhette Kölcsey, amikor a Himnusz írta.

$pi$ 2016.12.03. 14:27:39

@morpho: "Ugye milyen érdekes, amikor nem Orbán Sorosozik, akkor már trollkodás."

Nem az a trollkodás, hogy valaki "sorosozik". Az a trollkodás, hogy minden művelt ember tudja, hogy ha egyetemistaként kapok valami ösztöndíjat amiből egy ideig külföldön tanulok az nem jelenti azt, hogy teljes elvhűséget kell vállalnom a pályázat adójával egy életre.

A Soros azt akarta, hogy minél többen ismerjék meg a liberális eszméket magyarországon, az Orbán viszont meg akarta ismerni ezeket az eszméket. Ennyi.

Erre jösz te majd egy emberöltővel később és elkezded, hogy vuhuhúúúú, itt aztán van valami nagy mondás, valami misztikus nagy dolog, amire most hat hónapon keresztül verhetjük a nyálunkat. Még talán le is kell mondania a kormánynak vagy muttidomén, szepuku érted?

Lósz@rt mama, nincs ott semmi, csak trollkodsz. Jó poén volt három percig, a fennmaradó 5 hónap harminc nap huszonhárom óra ötvenhét perc meg olyan mint sajtreszelővel rejszolni. Nem túl szórakoztató viszont elég fájdalmas.

$pi$ 2016.12.03. 14:34:18

@rasztaszív: "az mszp-re sem szavaznék,úgyhogy mellé.de itt most a fidesz hazudik reggel,este,meg éjjel."

Persze, nem szaznál rájuk! Tudod, itt ezeken a blogokon már senki sem szavazna rájuk, csak nyomja a propagandájukat napi hat órában ingyen és bérmentve. De persze nem, nem szavazna egyik sem a kommunistákra.

Az index hozzászólók viszont hatmilliót adóznak minden héten, három diplomájuk van amiből kettő atomerőművekből egy meg közgazdaságtanból, hat méter magasak és mindegyik színizom. A korrupciónak mindegyik olyan nagy ellensége, hogy soha a büdös életbe számla nélkül nem fizetett ki semmit, adót nem csalt, és hálapénzt sem adott soha. Ellenben mindegyik legalább 45 éve keményen fizeti a TB-t és a nyugdíjjárulékot annak ellenére, hogy 25 éve még egyik sem volt Magyarországon.

Jól van akkor. :)

morpho 2016.12.03. 14:44:06

@$pi$:
Az fincsi, hogy te mondod meg, hogy mi számít meg mi nem, ráadásul utólag és akkor én hazudozok... Ne már :)

morpho 2016.12.03. 14:50:04

@$pi$:
Ez a Soros vaker a liberális eszmék megismerésével szenzációs! Attól most tekintsünk el, hogy a tanulás tök felesleges volt, mert Orbánnak lövése nincs a liberalizmusról, de az bizony tök mindegy, hogy melyik oldalról emlegeti Sorost valaki. A hantádat nagyon kiröhögöm, ezer sebből vérzik. Viszont a hazugságaimat lassan sorolhatnád, mert így mezei rágalmazás marad az egész!

Martingrand 2016.12.03. 15:20:11

Arról te is beszélhetnél kedves Németh Gábor,hogy a te életmódodat ki finanszírozza...sajnos égetően nagy szükség lenne normális ellenzéki sajtóra,de amíg az mszp ilyen fostalicska blogokat képes csak pénzelni,addig ez is a Fidesz malmára hajtja a vizet...mondjuk értelmes embert nehéz is lenne találni ilyen bérblogolásra,ezért íratják ilyen mindenféle végzettség nélküli senkikkel...

morpho 2016.12.03. 15:53:06

@Martingrand:
Te figyu! Egyrészt papírod van róla, hogy a B1 blogot az mszp pénzeli? Másrészt a fidesz milyen blogokat "üzemeltet", amitől leold az agyunk? Tudod, ami faszányos és nem ilyen fostalicska és rajta lóg a fél ország!

rasztaszív 2016.12.03. 16:05:47

@$pi$: per pillanat nem az mszp lop,csal,és hazudik minden eddiginél pofátlanabbul,úgyhogy pont leszarom,ki szavaz rájuk.te foglalkozz csak azzal,de mindezek fényében igen érdekes lenne,ha sikeres lehetnél ezzel a szöveggel.mondjuk,bizonyos szempontból megértem,egy ilyen rogán már úgysem kimagyarázható...:)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.12.03. 16:13:31

fel orszag rajta log :D kirakjak az index cimoldalra kb minden nap, azert vitatkoznak itt partucatnyian, a minosege meg kb tokmindegy. es igen, mszp-s blog, ahogy a nyugati feny meg az europa kavezo meg gyurcsany-haziblog, oda is csak akkor kommentelnek paran, ha cimlapra kerulnek, altalaban egyszerre.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.03. 17:57:20

@$pi$: "csak nyomja a propagandájukat napi hat órában"

Érdekelne, hogy mi az emeszempé propgandája, csak hogy felismerjem, ha valaki azt nyomja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.03. 18:06:47

@atomic power 1986DucaDuca: "Soros pénzén. Van jelentősege?"

Soros pénzelte a demokrácia erősödését, például a fideszes fiúk ezirányú tanulmányait. A fideszes fiúk támadják Sorost, mert pénzeli a demokrácia erősödését. Nem érzed a zavart az erőben?

Attilajukkaja 2016.12.03. 19:28:01

Orban megmondta, minel tobbet lop a Rogan, annal nagyobb vedelmet elvez. Ez ertheto. Valoszinuleg nem CSAK maganak lop, hanem le is adja a sarcot. Ezek utan nincs min csodalkozni.

6.Lenin 2016.12.03. 19:44:29

@morph on deer:

"Miért nem lehet az érdekeink érdekében megállapodni a többiekkel, akárkivel is?"

Az biztos, hogy nem sok megállapodást hoztál még tető alá. Ellentétes érdeket képviselővel 1et sem, az tuti.

A nálunk gyengébbel talán még nem is lenne gond, de a nálunk erősebb érdeket képviselővel már adódhatnak gondok, adódnak is.
Máskülönben a megállapodni szándékozók talán még hülyének is nézik, ha valaki csak úgy belemegy esetleg számára rosszabb alkuba. Mindkét fél elsőre kiharcol kedvezőbb pozíciókat a maga számár, vagy rákényszeríti erőből a saját akaratát a másikra-ez a gyakoribb.
De talán ezt felesleges magyaráznom, mert ha értenéd, nem írtad volna a fentieket.

Nem hallottál róla, hogy vannak olyan helyek, ahol bombáznak is, százezreket legyilkolva, hogy valamilyen megegyezés/érdekérvényesítés legyen?

Mi meg csak úgy, hogy lécci....?

Elolvastam a tegnapi és mai termést, hát 1re inkább értem, hogy miért is balfácán az ellenzék. Amivel itt a híveik "érvelnek" az elképesztő. Csodavárók.
Kiegyezés, közös gondolkodás, egymás elfogadása stb ezek ma már üresen csengő és talán ismeretlen fogalmak, sajnos egyre inkább minden oldalról.

Na, igen, mindig az erősebb ebnek lesznek sikerélményei, de már erre is elég régen rájöttek az őseink.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.03. 19:58:23

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Soros pénzelte a demokrácia erősödését, például a fideszes fiúk ezirányú tanulmányait. A fideszes fiúk támadják Sorost, mert pénzeli a demokrácia erősödését. Nem érzed a zavart az erőben?"

Nagyot valtozott a vilag azóta, hogy Soros finanszírozta a tanulmanyaikat. Akkor még azonos platformon voltak a demokracia magyarorszagi terhódítasa tekinteteben. Más a a mai helyzet. Sokak vélemenye szerint Soros ma mar rombol. Korábban kitiltottak fél Ázsiából, előtte pedig Angliában lett közutálat tárgya spekulációi miatt. Nálunk is lebukott az egyik cége, mint az OTP elleni tőzsdetámadás kivitelezője. Soros még a 90-es évek elején több mint 10 milliárd dollár értékben shortolta az angol fontot. A II. világháború utáni Európa belső menekülthullámait állítja párhuzamba a mostani migrációs válsággal. Azt követeli, hogy a globalizáció pusztításai, valamint a globalizaciós gazdasagi célok erdekében indított haborúk sújtotta orszagokbol menekülöket korlátlanul fogadja be Európa. Ez kemenyen szembemegy a magyar nemzeti erdekkel.

morph on deer 2016.12.03. 20:35:50

@6.Lenin:
"Az biztos, hogy nem sok megállapodást hoztál még tető alá. Ellentétes érdeket képviselővel 1et sem, az tuti."

Ez az, ami nem így van, és ugyancsak emiatt említettem.
Tárgyalási kézség, kommunikációs technikák, megalapozott érvelés, stb.
Soha nincs olyan, hogy az ellenérdekelt fél mozdíthatatlan lenne, ha már tárgyal, hidd el. Vagy ne, de ez nem változtat a dolgon.

Ha megfigyeled, a hazai úgynevezett 'érdekérvényesítés' eleve azért szokott felmerülni, mert az orbáni bagázs sunyiskodni próbált, de lebuktak. Na akkor jött a 'saller' meg a 'koki' meg a többi hasonló diplomáciai eljárás.

Emlékeztessek csak a "fordítási hibákra" az EU - nak elküldött különféle iratokban, a médiatörvénytől az alaptörvényig elsőre valahogy soha nem sikerült elkerülni, hogy hazugságon kapják a kormányt?
Hiszen még Barrosso is 'viccelt' - "remélem, azt írom alá, amiben megállapodtunk..."

Az EU - val szemben 'keménykedni' helyes, mert van, ahol bombáznak is..?

Merthogy sehol máshol nem sikerült még tesztelni sem a 'felcsúti csodafegyvert' mint a nyomásgyakorlás módját, szóval felesleges a tahóságot ajnározni, nem nyert.

6.Lenin 2016.12.03. 20:52:28

@morph on deer:

"Tárgyalási kézség, kommunikációs technikák, megalapozott érvelés, stb."

Igazad van, most jutott eszembe az arab tavasz, Irak, Afganisztán, az ide küldött "jóbarát", a sok-sok nyugaton megjelent hazugság, a 2012-es EP vita, Bajnai hazahozatala, stb stb, ....

Megalapozott érvelés, kommunikációs technika ...igen, igazad van. És maradna a seggnyalás, mint eddig. Igen, igen, természetesen eladunk mindent bagóért, cserébe néhány simogatásért (miközben magasan leszarták az érdekeinket)

Csak már látnák is valamit abból, ami jobb lenne, könyörgöm, ne kínozzatok tovább!

Neveket, elképzeléseket, és ne marhaságokat.

morph on deer 2016.12.03. 22:08:13

@6.Lenin:
Szerinted te most mire válaszoltál?
Miért kéne valamit is eladni, vagy segget nyalni?

Nem kéne állandóan sunyiságokkal próbálkozni, akkor nem lenne miért magyarázkodni!
Tisztességesen, a játékszabályokat betartva venni részt az együttműködésben, nem állandóan a 'magyar gondolkodásmódra', a 'magyar néplélekre', a hagyományokra és a mentalitásra hivatkozva kibúvókat keresni és kivételt követelni!

Ez olyan sajnálnivalóan pitiáner, hogy inkább nem is minősítem!
Mint az úgymond "fifikás" magyar szurkolók az olimpián, akik miatt új szabályokat kellett bevezetni..!
Mert csaltak, ráadásul mindezt 'büszkén', hogy ők milyen okosak.

Ez a felcsúti trágyadombba ragadt kisstílű gondolkodásmód, amit "érdekérvényesítésként" próbálnak/próbálsz/próbáltok eladni, miszerint hülye, aki nem csal, ha lehet...

Na ez a fidesz-kormány legnagyobb eredménye..! Gratulálok.

Zsoltbacsi 2016.12.03. 22:27:30

@morph on deer:

Igazad van, mennyivel jobb volt Kovacs Laci bacsi a "merjunk kicsik lenni" mentalitasaval.

Emlekszem meg mennyit fikaztatok es naciztatok Szijjartot, amikor nem hatralt meg a horvat es az osztrak nyomastol, nem nyalt be a meleg szarig, mint az elodei, hanem visszautott. Ugye emlekszel miket irtatok akkoriban? Jelzem hogy mindket politikus azota a tortenelem szemetdombjan van, mert sajat valasztoi zavartak el oket. Foleg az osztrak Faymann jo, akkorat bukott amekkorat a regioban csak gyurcsanynak sikerult (44bol 15 szazalek....)

Apropo tudod ki az ev legbefolyasosabb embere a Politico (a brusszeli kormanyzat hivatalos lapja) szerint?

Segitek: www.politico.eu/list/politico-28/

Egyebkent viszonylag jokat irnak rola

morph on deer 2016.12.03. 23:10:31

@Zsoltbacsi:
Tévedsz.
Én a "merjünk tisztességesek lenni" szlogent tartom helyesnek.
Szijjártónak meg körülbelül annyi köze van a diplomáciához, mint neked.
Visszaütött?
Azóta is borogatják, nem?
Bár a mucsai gazdájánál jobb az angolja, és vele ellentétben tud nyakkendőt kötni.
Az is lehet, hogy ő még az evőeszközök használatával is tisztában van, ki tudja..?

Kár, hogy ez nem elég azokhoz a tisztségekhez, amit vitathatalan "sport-teljesítményével" kiérdemelt.
Vagy mint a 'nemzet papagálya'.
Illetve kakadúja...

Zsoltbacsi 2016.12.03. 23:18:07

@morph on deer:

En elhiszem hogy faj neked, hogy az ido mindenben oket igazolta! En meg emlekszem, hogy versenyt rejszoltatok ezen a blogon, amikor naponta 3-4 cikk jott ki, hogy aez csak alproblema, nem is fognak jonni emberek. Az megdolt, akkor jott a kovetkezo, szinten napi tobb cikkben, hogy a kerites senkit se fog megallitani,aztan....

Vegulis az is velemeny amit irtal, tudom, hogy szamodra az a tisztesseg, hogy minden szembejovo segget fenyesre kell nyalni, szerencsere az emberek 10ben es 14ben is velemenyt mondtak errol, es valoszinuleg 18ban se lesz mashogy....

ember100 2016.12.03. 23:35:57

@atomic power 1986DucaDuca:
Helló !

ATTÓL MÉG SUTTYÓ !!!!

Hazaáruló gazember aki remélem úgy végzi mint a nagy conducator !

rasztaszív 2016.12.03. 23:46:59

@Zsoltbacsi: a gonoszságot soha nem igazolja az idő.csak a gonosz emberek.

KukuxuBucsu 2016.12.04. 00:44:19

@6.Lenin: Ok, akkor ha megkérlek sorolod? Vagy megnevezel egyet? Valami olyat, ami addig nem volt, de jött népünk megmentője Orbán Viktor és lett. Nem kérek litániát, hogy ki mindenkit láttál, tőszavakban bőven elég. Nem is muszáj felsorolni, mondj egyetlen egyet. Előre is köszönöm.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 00:44:38

@ember100: Mindig a remény hal meg utoljára.

morph on deer 2016.12.04. 01:21:12

@Zsoltbacsi:
"...tudom, hogy szamodra az a tisztesseg, hogy minden szembejovo segget fenyesre kell nyaln..."

Ha te tényleg ennyit fogsz fel a 'tisztesség' jelentéséből, akkor szimplán hülye vagy.
Ha pedig mégsem, akkor ugyanolyan gerinctelen féreg, mint az Orbán és a negyven rabló aki épp a kormányzást imitálja.
Nyugodtan választhatsz.
Mint tízben, meg tizennégyben is tetted.
Lelked rajta.

Zsoltbacsi 2016.12.04. 07:55:50

@morph on deer:
10ben es 14ben is a jobbikra szavaztam, 18ban nem fogok, szovwl ez nem jott ossze!

Egyebkent annyit allitottam csak, hogy nekem nem jott be a Kovacs fele "bocsanat hogy elunk" mentalitas

morph on deer 2016.12.04. 09:36:28

@Zsoltbacsi:
Én nem egészen értem, hogy miért csak a két szélsőséges viselkedésmód között kéne/lehetne választani.
A normális, öntudatos de nem állandóan és feleslegesen ágáló magatartással mi a baj?
Kevés annál nevetségesebb és szánalmasabb dolog van, mint mikor valaki azon kínlódik, hogy mindenáron nagyobbnak, jelentősebbnek (magasabbnak?) látsszon, mint amilyen valójában.
Ja, most Mátyás királynál tartunk, csak mi majd "nem állunk meg Bécsnél..."
(Gondolom, mert muszáj Grácba is menni...)
Szóval ez nem az a helyzet/viselkedésmód, ami bármilyen okot adhatna a büszkeségre, szerintem.

Egyébként elnézést!

Bónusz:
videa.hu/videok/origo/hirek-politika/szijjarto-peter-macedoniaban-9rUcCrEDHcxWxeYQ

Zsoltbacsi 2016.12.04. 09:50:22

@morph on deer:

Mit nezzek a videon? Felolvas valami beszedet szerbul, vagy mit tudom en milyen nyelven. Ebben mi az erdekes???? Vagy az a baj, hogy megtiszteli a nezoket, hogy az anyanyelvukon beszel hozzajuk?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 10:06:37

@atomic power 1986DucaDuca: "Nagyot valtozott a vilag azóta, hogy Soros finanszírozta a tanulmanyaikat. Akkor még azonos platformon voltak a demokracia magyarorszagi terhódítasa tekinteteben."

Igen, azóta az orbán megvilágosodott, és demokrácia helyett felépítette a kádár diktatúráját. Ezért is a Soros és a zsidó háttérhatalom a felelős?

"shortolta az angol fontot"

Igen. Ilyen dogokból van a pénze, amit a fideSS fijjúgra is költött.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 11:04:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Igen, azóta az orbán megvilágosodott, és demokrácia helyett felépítette a kádár diktatúráját."

Nem lehetséges diktatúra EU és Európa Tanacs tagkent Magyarorszagon.Eleg, ha csak arra gondolunk, hogy Ausztria mekkora unios nyomas alá került 1999-ben Haider alatt. Diplomaciai, politikai szankciók. Kesóbb le is mondott.

Ott vannak a kötelezettszegesi eljarasok. A demokracia legkisebb serülése eseten ezek eindulnak. (emlekezzúnk a media torvenyre, bírosagi törvenyre, stb.) Penzügyi kiszolgaltatottsagunk sem engedi meg, hogy nagyon elterjünk az unióban a demokracia fősodratól.

Soros emberbaratnak tartja magat, de sokak szerint egy politikai aktivista. Spekulációitól még a legnagyobb jegybankok, a legfontosabb kormányzatok is félnek. A brit sajtó a mai napig úgy emlékszik Soros 1992-es spekulaciójara a font ellen, hogy "kinyírta az angol jegybankot". A font jelentősen meggyengúlt, (9 %-ot esett), az angol pénzügyminiszter megbukott, a Bank of England devizatartalékai vészesen apadtak. Soros egymilliárd dollárt nyert a támadáson. O.V. ekkor mar reg nem tanult Soros ösztóndíjjal, tehat nem ebből finanszíroztak a tanulmanyait. Egyebkent erkölcsileg rendben van a dolog, hogy úgy segítek,hogy masokat meg tönkreteszek?
Soros vagyonát politikai és ideológiai célokra használja fel. Globális polgári társadalmat akar létrehozni. A hagyományos családmodell elleni támadásai negatív társadalmi jelenségeket eredmenyeznek.
Az hogy alapítványai által nyújtott támogatásokból hasznos és értékes, politikailag semleges projektek is kaptak, a lényegen semmit sem változtat. Adakozásaival meg akarja változtatni a világot saját elképzelései alapján.
Nem véletlen, hogy sokan külső beavatkozasnak érzik tevekenyseget.

morph on deer 2016.12.04. 11:31:45

@Zsoltbacsi:
Hát, hogy az anyanyelvükön-e, az minimum kérdéses. A mögötte állók arckifejezéséből kiindulva, legalább is az. Amúgy macedón, és a fő cél nyilván nem az volt, hogy érthető legyen.
Ami azért is érdekes, mert:

"A magyar miniszter végig macedón nyelven tartott felszólalásában azt mondta, hogy Magyarország példájából kiindulva a macedónoknak is a végsőkig ki kell tartaniuk amellett, hogy az országuk jövőjéről csak ők hozhatnak döntést, és ahogy Magyarország nem engedte, úgy Szkopje se engedje, hogy kívülről mondják meg, mi jó, vagy mi rossz az országnak."

Tehát (majdnem) macedónul megmondta a macedónoknak, hogy nekik az a jó, ha nem engedik, hogy 'kívülről' megmondják nekik, hogy mi a jó..!

Ha te sem érted, nem csak a macedónok, az nem a te hibád..!

De az egyértelmű, hogy Magyarország, a Fidesz és a Szijjártó kellően pofátlan ahhoz, hogy beleszóljon Macedónia belügyeibe, ráadásul arra agitál, hogy ezt másnak nehogy már hagyja, mert csak ők tudják, hogy más ne mondja meg...
Logikus.

A háttérben egyébként arról van szó, hogy mivel az orbáni 'kuruc-labanc' faszság egyre kevésbé támogatott vonal, már a V4-ek között is, most kapálódznak támogatásért, annak fejében, hogy majd 'támogatni fogják' a balkáni országok EU-s tagfelvételét.
Meg előtte pár stadionépítést is, hogy a szomszéd is keressen már valamit.

Mert akkor ugye náluk lesz az EU külső határa, és akkor majd ők kell, hogy törődjenek a menekültekkel, mert mi az, hogy nem...

Gerinces, egyenes módszer.
Mint a házatlan csigáé.
Ugyanúgy hagyják a nyomot is, és közben azt hiszik, nem látszik...

morph on deer 2016.12.04. 11:36:46

@atomic power 1986DucaDuca:
"A hagyományos családmodell elleni támadásai negatív társadalmi jelenségeket eredmenyeznek."

Ez melyik támadás lenne, mert valahogy kihagytam! Valószínüleg pislogtam közben, vagy ilyesmi...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 11:41:52

@atomic power 1986DucaDuca: "Nem lehetséges diktatúra EU és Európa Tanacs tagkent Magyarorszagon."

:)) Megmosolyogtató a naivitásod.

"emlekezzúnk a media torvenyre"

Igen, ez egy jó ellenpélda az állításodra.

"A brit sajtó a mai napig úgy emlékszik Soros 1992-es spekulaciójara a font ellen, hogy "kinyírta az angol jegybankot"."

Igen, a folyamatokat nem látják át, a buta embereknek is kell valahol dolgozniuk. Olyan hülyeségeket is moondanak "közgazdászok", hogy be kell tiltani a sortolást. pedig az ugyanolyan művelet, mint a többi.

"Soros vagyonát politikai és ideológiai célokra használja fel."

Igen, egy igazi humanista.

Az orbán meg a mi közpénzünket használja fel a saját hatalmának megtartására, lásd pl. arogán legutóbbi nyilatkozatát, hogy neki közpénzen a fideSS újraválaszttatása a munkája. (Nem, mintha arogán a fizetésébúl élne, és nem tolvajlásból.) Köztörvényes bűnözők ezek mind.

Zsoltbacsi 2016.12.04. 11:42:18

@morph on deer:

Ennyi faszsagot osszehordani...

Az nem beavatkozas, hogy egyszer elmondja a velemenyet. A beavatkozas az, amikor a Szarosgyuri a Majdanon kirobbantja a balhet,sajat babminiszterelnokot hoz helyzetbe es ezt nyugaton eladja mint "forradalom", vagy amikor a magyar tuntetesen angolul kell beszelni, mert a tobbseg azt se tudja miert tuntet....

A v4nek meg semmi baja egyenlore, csak faj a fajtatoknak, hogy most a szomszedjainkkal joban vagyunk, ami a szocik alatt nagyon nem volt elmondhato. Nezd meg, hogy meg az osztrakok is mennyire pedaloznak, hogy bevegyuk oket a buliba! Na ennyire recseg-ropog....

Olvass kevesebb sorosmediat!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 11:47:47

@Zsoltbacsi: "most a szomszedjainkkal joban vagyunk"

A hatökör szíjgyártóra gondolsz, aki a románokat hergeli feleslegesen? A romániai magyarok faszával veri a csalánt.

Zsoltbacsi 2016.12.04. 11:50:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Tudom, hogy neked nincs onerzeted, es azt tanultad a szarosgyuritol, hogy 10 forintert a sajat anyadat is megbasznad, de szerencsere a tobbseg nem ilyen. Szencsere az egyik partod merhetetlen, a masik meg epp kuzd az 5 szazalekert....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 11:53:01

@morph on deer: "Tehát (majdnem) macedónul megmondta a macedónoknak, hogy nekik az a jó, ha nem engedik, hogy 'kívülről' megmondják nekik, hogy mi a jó..!
Ha te sem érted, nem csak a macedónok, az nem a te hibád..!"

:))

Zsoltbacsi 2016.12.04. 11:53:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Lassan mondom, hogy megertsd: nem csak az a baj a sorossal, hogy shortolta a fontot, hanem hogy epp azzal az orszaggal tette ezt, amelyik a bajban befogadta, es diplomat adott a kezebe!!! Emellett a szulohazajaban ugyanezt jatszotta (OTP). Most meg az arabokat penzeli Izrael szomszedsagaban.

Tudom hogy neked ezek belefernek, szerencsere a tobbsegnek nem!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 11:53:46

@Zsoltbacsi: "Na megerkezett a masik soroscsicska... "

Pont mostanra fogyak el az érvek, hogy személyeskedni kezdesz? Vagy eleve nem voltak?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 11:55:36

@Zsoltbacsi: "10 forintert a sajat anyadat is megbasznad, de szerencsere a tobbseg nem ilyen."

Igen, az ilyen fideSS fasszopók törpe kisebbségben vannak. De hogy 10 forintért miért ilyen odaadással csinálják, az számomra rejtély.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 11:56:56

@Zsoltbacsi: Tiszta zizi vagy. A sortolás ugyanolyan művelet, mint minden más.

Zsoltbacsi 2016.12.04. 11:58:23

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Meg leirni se tudod rendesen, majd pont te tudod jobban....

Zsoltbacsi 2016.12.04. 11:59:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Es ha mar itt tartunk, hogy is van az a 900 kulfodre tavozott, es a 40-50 milliardos kampany, ami TOBBSZOROSE az angolnak????
Remelem megjott mar a decemberi csekk washingtonbol es tel avivbol

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 12:11:01

@Zsoltbacsi: Ebbe is belezavarodtál? pedig szaámok sincsenek benne. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 12:12:39

@Zsoltbacsi: "900 kulfodre tavozott"

800 ezer.

"TOBBSZOROSE az angolnak"

Több, mint amit a brexit kampányra költöttek.

Aaz agyad, mint egy szita. :))

Zsoltbacsi 2016.12.04. 12:15:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

900at is mondtal, de mindegy, mert az is minimum duplaja a valosagnak...

A masikra meg azt mondtad, hogy tobbszorose es kesz, nem volt kiscsillag, meg aprobetu!

Szoval bebuktad ujfennt a sorosfele hazudozast...

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.04. 12:27:33

@$pi$: igen, legyenek üres a parlamenti székek, és lehet újra próbálkozni, addig nem fog menni, amíg a többségnek nem tetszik. Így lenne a jó, főleg mert a fidesz minden parlamenti intézkedése a lopásról, hatalmuk bebetonozásáról, és a propagandáról szól. Értelmes intézkedést kb csak az EU kötelezők miatt hoztak.

"No, de akkor hány széket kapjon a dk, az együtt? Az megvan, hogy nem is indultak a választásokon?"
Ha nem indulnak sehányat, ez alap lenne. Csakhogy indultak ahogy viktoroddal megbeszélték...

"Szavazott valaki az mszp-re? Nem, senki." jaa úgy akkor a fideszre se szavazott senki :D

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.04. 12:29:46

@Zsoltbacsi:

1 tehát nem demokrácia, hiszen a többség véleménye senkit sem érdekel? :D
2,3 trump meg az angolok nem igazán érdekelnek, sajnos magyarországon élek... még.

morph on deer 2016.12.04. 12:46:43

@Zsoltbacsi:
"...hogy most a szomszedjainkkal joban vagyunk..."

Hajaj!
Hát, ha ez a 'jóban levés' akkor már tényleg nincs szükség ellenségeskedésre..!

Ahhoz képest a hírek tele vannak a legújabb Szíjjártói eredménnyel, ami nyilván a barátságot és a kölcsönös megbecsülést szolgálja - tényleg nem úgy, mint a szocik alatt :) - akár olvashatnál valami aktuálisat is, nemcsak a pártközleményeket...

Még annyit, hogy ez úgy van, hogy diplomáciai szinten a másik ország anyanyelvén felolvasott/elmondott üdvözlés, köszöntés valóban megtisztelő, de ez amit a videón láttál a legnagyobb jóakarattal is kínos! Nagyon.
Nem tudom, kinek a hülye ötlete volt, ezúton is gratulálok!

A pápa magyar nyelvű köszöntései vannak körülbelül a tűréshatár környékén, ami még elviselhető.
Ez a küszködés már inkább egy ízléstelen tréfa.

Szerinted az amerikai követ hányszor mondta el a véleményét, mielőtt ugyanez a Szijjártó - alias "his masters voice" - nekiállt kackiásan óbégatni, hogy ez 'az ország belügyeibe való beavatkozás!"?

Elárulom: az első alkalom után ez történt!

Persze az is lehet, hogy Szijjártó nem rád hallgat, hanem az Orbánra, ő meg elszámolta magát...

Ennél dilettánsabban te sem tudnád csinálni, fogadjunk!
Szóval még egyszer gratulálok!

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 12:57:48

Az egy@morph on deer:

Írásai szerint celja a globális polgári társadalom létrehozása. Akadálynak tekinti a katolikus egyházat és más hagyományos vallási csoportokat azok társadalommal és a családdal kapcsolatos nézeteik miatt. A nemzeti gondolat ellen lep fel.

Két főbb tevékenységi köre van:

- harc a kábítószerek törvényesítése és korlátlan kereskedelme érdekében a szabad kereskedelem emberi jogának a szellemében.

- nyílt társadalom építese az emberi jogok alapján, melynek alapvető lényege, hogy minden nemzeti jelleg eltűnjön, a pénz- és áruforgalom útjába sehol ne legyen korlát, a társadalom bomoljon egyedekre, az allamot visszaszorítani.

Magyarországon működik a Soros-pénzelte Európai-egyetem, a Nyílt Társadalmi Alapítvány, az Emberjogi Alapítvány, működnek a kábítószert törvényesíteni akaró mozgalmak – és ezek mögött politikai párt is áll, mely a törvényhozást ezek érdekében befolyásolni akarja.

Spekulacios tevekenysegehez meg egy adalek:

2008. október 9-én a Soros Fund Management állt az OTP Bank megtámadása mögött. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) bírságot rótt ki rá. Ezen a napon belül az OTP részvényei 22%-ot estek egy a kereskedés végén érkezett order következtében.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 13:57:55

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

":)) Megmosolyogtató a naivitásod."

Maradjunk csak az Európa Tanacsnal, mint első szűrő. Arról volt szó ugyanis, hogy Magyarorszagon szerinted diktatúra van.
Fehéroroszország peldaja, hogy jartak el vele. 1992 szeptemberétől 1997 januárjáig különleges vendégstátusza volt a Parlamenti Közgyűlésben. Ezt kesóbb visszavontak az 1996. novemberi alkotmányról szóló referendumon és az országgyűlési választásokon tapasztalt visszásságok miatt. A választásokat az ET antidemokratikusnak minősítette, és aggályosnak találta az emberi szabadságjogok, többek között a szabad véleménynyilvánítás érvényesülésének akadályozását a feherorosz médiában. Az ET szerint Feheroroszország új alkotmánya sem felel meg a demokratikus elvárásoknak és sérti a végrehajtó hatalom és a jogalkotás szétválasztásának elvét. Fehéroroszország 1993. március 12-én kérte felvételét az Európa Tanács szervezetébe, de felvétele azóta sem történt meg.
Es akkor meg nem beszeltúnk az EU moderaló hatasarol. Az EU a kötelezettsegszegesi eljarasokkal igenis kordaban tartja a tagallamokat. Ha ez nem megy, akkor birosagra kerül az ügy. Magyarország ellen jelenleg 38 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, amivel sorrendben a 10. az uniós tagországok között, azaz a kózepmezónyben vagyunk. Egy évvel korábban még 44 eljárás folyt Magyarország ellen. Magyarország ellen tavaly 27 új eljárás indult, 17 esetben késedelmes átültetés miatt. A mediatorveny is tobb modosítason esett at az uniós ajanlasok (nyomasgyakorlasok hatasara). Az ügy meg nincs lezarva, de ujabb iszapbirkozas következteben meg valtozhat.

Tehat uniós tagorszagban nem lehet diktatúra. A felsoroltak miatt. Ehhez meg hozzajarul, hogy penzúgyileg nem vagyunk függetlenek es ez igen komoly moderaló hatast fejt ki.

"Az orbán meg a mi közpénzünket használja fel a saját hatalmának megtartására, lásd pl. arogán legutóbbi nyilatkozatát, hogy neki közpénzen a fideSS újraválaszttatása a munkája. (Nem, mintha arogán a fizetésébúl élne, és nem tolvajlásból.) Köztörvényes bűnözők ezek mind."

Erről az a vélemenyem, hogy ha egy orszagban eler az elegedetlenseg egy kritikus szintet es vannak szabad választasok, marpedig vannak, akkor nem őrizheti meg puszta propagandaval senki sem a hatalmát.
A köztörvényes bűnökről, lopasokról:
- ha van rá bizonyítek, akkor allampolgari kótelesseg feljelentest tenni
- ha az az érv, hogy nem nyomoznak, akkor a nemzetközi szervekhez kell fordulni az ellenzeki partok uniós kepviselöinek segítsegevel (pl.: OLAF-hoz)

Meg nem lattam senki reszeről, hogy leirta volna expressis verbis, hogy hol, mikor, konkretan mekkora összeget loptak el. Ha ez megban, akkor feljelentest kell tenni. Ha 100 milliardos, estenkent 1000 milliardos lopasokról beszel valaki, akkor ezek mar akkora tetelek, hogy mar csak a nagy szamok tórvenye alapjan sem utasíthato el minden feljelentes.
Mindenkinek allampolgari kötelessege, aki ilyenről tud, hogy feljelentest tegyen. Legalabb latnank, hogy hany feljelentes van.

A legtöbb, az uniós jog be nem tartása miatti eljárás Olaszország ellen folyik, ahol a bizottság 89 ponton észlelte az uniós jog megsértését. Németország ellen 88, Spanyolország ellen pedig 83 kötelezettségszegési eljárást tartottak nyilván tavaly december 31-én.

morph on deer 2016.12.04. 14:10:37

@atomic power 1986DucaDuca:
Hmmm...
"Akadálynak tekinti a katolikus egyházat és más hagyományos vallási csoportokat azok társadalommal és a családdal kapcsolatos nézeteik miatt"

Szóval ha jól értem, akkor ez felelne meg a "hagyományos családmodell elleni támadás"-nak?
Már azt hittem, hogy ő is a poligámia híve, mint az a tanárnő, aki körül a minap volt ezügyben hisztéria...
Vagy mint a mi kis Casanovánk, ott a jegybank élén...
Vagy mint...

Azért az igazán megnyugtató, hogy ő még nem a hasonló (azonos?) neműek házasságát támogatja annyi pénzzel, nem igaz?
Gondolom főleg azért nem, mert nem különösebben házasságpárti, ha jól értettem.

A legjobb az egészben azért az, hogy pont elég egy darab öregember a "nemzet ellensége" szerepre, mert így nem kell megosztani a haderőt és több fronton háborúzni a hős vezérünknek!

Látod, ez az igazán pozitív megközelítés!

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 14:50:02

@morph on deer:

"Szóval ha jól értem, akkor ez felelne meg a "hagyományos családmodell elleni támadás"-nak?
Már azt hittem, hogy ő is a poligámia híve"

Konkretabban a hagyomanyos csaladmodell ellen folytatott tevekenysegeről:

A szlovákiai Nyitrai Egyetem magyar tanszékén rendes egyetemi kurzust indítottak a hallgatók genderérzékenyítésére.
Az egyetem arra összpontosít, hogy megismertesse a feminizmust es egyes szociológuscsoportok által folyamatosan bővített nemi identitásokat. A társadalom elsöprő többségét nem érintő és nem is érdeklő témát a Phoenix polgári társulás nevű civil szervezet lobbizta be a felvidéki magyar tanárképzésbe. A Phoenixet a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány tamogatja penzügyileg. Mas orszagokban is hasonló szervezeteket tamogat.

Ferenc pápa:

„Ma globális háború folyik a házasság tönkretétele érdekében. Nem fegyverekkel, hanem eszmékkel. meg kell védelmezni magunkat az ideológiai gyarmatosítástól.”

A pápa korábban az „ideológiai gyarmatosítás” kifejezéssel a gazdag országoknak azon kísérleteit bírálta, amelyekkel azok szerinte a fejlesztési segélyeket az azonos neműek közötti házasságot és a fogamzásgátlást megengedő társadalompolitikák elfogadásához kötik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 14:55:55

@atomic power 1986DucaDuca: "konkretan mekkora összeget loptak el."

Letelepedési kötvény százmilliárd. Semmirenemjó uszító népszavazás 17 milliárd. Satöbbi, satöbbi...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 15:25:38

@atomic power 1986DucaDuca: "ha egy orszagban eler az elegedetlenseg egy kritikus szintet es vannak szabad választasok,"+

Nincsenek szabad választások. Pl. az uszító gyúlöletkampányra milliárdokat költött a kormány közpénzből, a 2farkúak 30 milliót többszörösen leadósott magánpénzből.

É.-Koreában is többpártrendszer van. Kádár alatt is szabadon választhattunk, a végén már akér több jelölt közül is. :))

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 16:04:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr

Letelepedesi kötveny: melyik eleme büntetőjogi katagoria?

- a közvetítők magas jutaleka?
- a piacihoz képest magasabb a kötvénykamat, magasak a konstrukció költsegei?
- nincs verseny a közvetítő cegek kózött?
- off -shore cegek a közvetítók?

A BTK melyik paragrafusa az iranyadó?

A nepszavazas költsegehez való hozzaallas a nepszavazashoz való hozzaallastól függ. Akik egyetertettek a fontossagaval, azok nem a kóltsegeket nezik, mint akik nem, azoknak a kevesebb költseg is sok. Hol a búntetőjogi kategória, kerdezem tisztelettel?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.04. 16:18:30

@atomic power 1986DucaDuca: Lehet, hogy most újat mondok neked. A fideSS törvényi szintre emelte a lopást.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 16:38:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Tudtommal az EBESZ választási megfigyelésben részt vevő intézménye az ODIHR jelen volt a 2014-es választasokon. Ha olyan súlyosak a problémak a választasi rendszerúnkkel kapcsolatban, ahogy allítod, akkor miert nem zarnak ki minket az Európa Tanacsból, mint Feheroroszorszagot?

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 17:01:23

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Lehet, hogy most újat mondok neked. A fideSS törvényi szintre emelte a lopást."

2010 óta ezt mondja az ellenzék. Megsem tudjak megnyerni azt a kritikus valasztói tömeget maguknak, ami eljuttatja őket a kormanyvaltasig.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.04. 18:22:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

A magyar választók kétharmada szerint a kormány korrupt, ez azonban mégsem jelentkezik a közvélemenykutatasi eredmenyekben. A többi partot, kisebb-nagyobb különbsegekkel hasonlóan korruptnak íteli. Magyaran az egesz politikai "elitet" korruptnak tartja. A 2018-as választast magy valószínüseggel nem a korrupciós tema fogja eldönteni.
Minden tarsadalom olyan kormanyt erdemel, mint maga a tarsadalom. Mit szólsz a hetköznapi korrupcióhoz, a legalsóbb szinteken?

6.Lenin 2016.12.04. 20:32:21

@KukuxuBucsu:

"Valami olyat, ami addig nem volt, de jött népünk megmentője Orbán Viktor és lett. "

A csodálatos ballib 8 év után 2x2/3-os Fidesz győzelem, és 1,5 évvel a választások előtt a kormánypártok hatalmas előnnyel vezetnek a béka seggénél lévő ellenzékkel szemben.
Ami előrevetíthet 1 harmadik 2/3-os győzelmet 18-ban is.

Ilyen eddig még nem volt, és ez Orbán Viktornak tudható be.

Még valamit?

Attilajukkaja 2016.12.05. 15:37:20

@6.Lenin:
"Ilyen eddig még nem volt, és ez Orbán Viktornak tudható be.

Még valamit?"

Igen, van itt meg par valami.
A masodik 2/3-t csak ugy tudtak elerni, hogy OV leepitette a jogrendszer tobb pillerjet is. A szavazatok elbiralasa nem lett atlathato a levelben szavazok koreben, arrol nem is beszelve, hogy Ov dontotte el, kik szavazhatnak levelben.
Es meg ott van a demokratikus vivmanyok rendszerszeru es csufos leepitese is, ami mara minimalisra szukitette a szolas- es sajtoszabadsagot. Valamint, hogy a Parlament intezmenyebol egy Bohociskolat alakitott ki. A bajszos Fobohoc donti el, hogy mi tortenik a tisztelt hazban, mikozben sajat (!) testorseget alakitott ki sajat maganak!

Es meg van egy aprosag: a temerdek hazugsag, amivel az egyszeru embereket szeditik, mikozben a hatuk mogott szetlopjak az orszagot. Ahelyett, hogy rajuk koltenek e temerdek milliardot, a felrevezetesukon szorgoskodo pernahajdereket finanszirozzak. Nem csoda, hogy ezek Hong-Kong folott vagy Magyarorszagon helikopterezik el az adofizetok penzet.
Amit nem, ertek, hogy miert vannak meg olyan tomegek, akiket ez nem zavar. Akik nem csak elturik a megalaztatast, hanem meg tapsikolnak is neki.
Nem ertem.

6.Lenin 2016.12.05. 18:41:00

@Attilajukkaja:

"Nem ertem. "

Nem nagy tragédia, még néhányan nem értik, több millióan értik-ez a lényeg.

Kérdez az emberektől, netán próbálj gondolkodni is, hátha 1x te is fogod érteni.
süti beállítások módosítása