B1 blogcsalád



Megdobálta a rendőröket: a fideszest elengedték, a menekültet 10 év fegyházra élték

2016. november 30. - Mr Flynn Rider

Emlékszik még valaki Goró Oszkárra? A Fidelitas alelnöke 2006-ban a tévészékház előtt megdobálta a rendőröket, üvöltözött, bíztatta a társait, akik felgyújtottak és megrongáltak 21 gépkocsit és két motorkerékpárt. A székházat megtámadták a szélsőjobbos zavargók, akik behatoltak az épületbe, kifosztották a büfét és törtek-zúztak. A Magyar Televíziót, amelynek adását 2006. szeptember 19-én hajnali 1 óra után meg kellett szakítani, több mint 29 millió forintos anyagi kár érte.

tv_szekhaz_ostrom.jpg

A tévé-székház ostromában a vád szerint Goró Oszkár, aki akkor a XV. kerületben volt önkormányzati képviselő, is részt vett, ezért az ügyészség őt közérdekű üzem működésének megzavarásával és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal vádolta.

Nem terrorizmussal.

Goró ezt a vádat jórészt tagadta, azt mondta: “a székház lépcsőjére nem mentem fel, az a széttaposott sörösdoboz, amit dobtam, nem alkalmas sérülés okozására, de azt érzékeltethette, hogy a rendőrök sem tehetnek meg mindent.” Egy korábbi tárgyaláson pedig azt mondta, azért volt a Szabadság téren, mert mint politikus, első kézből kívánt tájékozódni.

Hogy mi lett vele, mostanra senki sem tudja. Goró Oszkár eltűnt a közéletből. 2014-ben még az ő perében történt egy perújrafelvétel, aminek nem derült ki az eredménye, pedig próbáltunk utánakeresni.

Ahmed H. esete ugyanez, csak egy kicsit bonyolultabb. Ma délután a Szegedi Törvényszék kihirdette az elsőfokú ítéletet a röszkei terrorizmusperben, Ahmed H., a tavaly szeptemberi 16-i kődobálós-vízágyús-könnygázas balhé után egyedüliként terrorcselekmény elkövetésével is megvádolt szír férfi ügyében.

Őt ugyanis – a szüleivel együtt – fegyházra ítélték terrorizmus vádjával. Pedig semmi mást nem csinált, mint Goró Oszkár.

Ahmed H. esete nagyon hasonló Goró Oszkár esetéhez, két különbséggel:

  • Ahmed és családja a háború elől menekült és biztonságba akart jutni a családjával, nem pedig értelmetlenül törni-zúzni a tévészékháznál
  • Ahmedet tíz év fegyházra ítélték. Goró Oszkárt először háziőrizetbe vették, aztán egyszerűen elengedték.

Ahmed H.-t mindkét vádpontban bűnösnek találták: tíz év fegyházat kapott, és véglegesen kitiltották Magyarország területéről. A férfi az ítélet hallatán zokogásban tört ki, egy őr adott neki zsebkendőt.

Goró Oszkár perében nem volt különleges biztonsági szigorítások: őt emberként kezelték.

Goró Oszkárról senki sem állította, hogy terrorista, mert megdobálta a rendőröket, vagy buzdította a társait bármire is.

A terrorcselekmény Ahmed H. esetében a vád szerint abból állt, hogy erőszakkal próbálta a rendőrséget (egy állami szervet) kényszeríteni arra, hogy engedje be Magyarországra a szerb oldalon feltorlódott tömeget. A 40 éves férfit azzal vádolták, hogy megafonba beszélt, rázta a kordont, megdobálta a rendőrsorfalat, és az elsők között lépett illegálisan Magyarország területére, amikor áttört a tömeg.

(Ahmed H. egyébként különleges helyzetben volt a kint rekedt migránsok között: ő legálisan is bejöhetett volna Magyarországra, mert a röszkei összecsapás idején, felesége révén már tíz éve Cipruson élt, voltak papírja, szabadon mozoghatott az EU-ban. A családja azonban csak 2015-ben érkezett volna Európába a balkáni útvonalon keresztül. Ahmed H. nekik akart segíteni pénzével, nyelvtudásával, ezért csatlakozott hozzájuk az úton. Így került a magyar határ szerb oldalára.)

Goró Oszkár és Ahmed H. is ártatlannak vallotta magát.  Goró Oszkárnak nem volt a tévészékháznál a családja, hanem otthonról nézték a tévében, ahogy a fiúk hülyeséget csinál. Ahmed H. csak a szüleit szerette volna biztonságban tudni, amikor a háború elől menekülniük kellett. Az összecsapás után több családtagját is letartóztatták, idősödő, beteg édesanyja volt az egyetlen női vádlott a tömegzavargás-vádas büntetőperben. Első fokon bűnösnek is találták őt is, valamint Ahmed H. apját is.

Innen gratulálunk a Szegedi Törvényszékben: nyilvánvalóan olyan politikai kirakatpert rendeztek meg a Fidesz céljainak megfelelően, ami a legsötétebb kommunista pereket, az ’50-es éveket idézi.

Tényleg azokat az embereket kell elítélni terrorcselekményért 10 évre, akik valódi terrorcselekmények, háború, bombázások elől menekülnek? Ahmed H. lehet, hogy az állítások szerint megdobálta kövekkel a rendőrsorfalat és megaphone-t is használt, de az, hogy ezért "terrorista" az elképesztő. Ilyen alapon Goró Oszkár, a Fidelitas volt alelnöke is terrorista, nemde? Sőt, a tv-székházánál zavargók is mind azok.

tek_roszke.jpeg

Ha Ahmed H. meg is dobálta a rendőrsorfalat, ő ezt elkeseredettségében tehette és cselekedetének semmi köze ahhoz, amit például a párizsi vagy bagdadi merénylők követnek el, ami valóban terrorcselekmény. A családját - akik a bombázások és tényleges terrortámadások elől menekültek - akarta biztonságban tudni. El lehet ítélni valakit, azért mert megdobálta a rendőrsorfalat, hivatalos személy elleni erőszak miatt (ami 1-től 5 év - bár ebben a helyzetben azt is túlzásnak érezném - és nem 10-20), de egy ilyen helyzetben terrorizmus miatt az felháborító és nevetséges.

Arról nem is beszélve, hogy a röszkei esetben enyhén szólva nem igazán volt korrekt a hatóságok viselkedése sem, élén a TEK-kel, akik ártatlan embereket vertek össze az összecsapások során. Talán azt is ki kellene vizsgálni.

Magyarország megint bebizonyította: képtelen a jogállami működésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3912011710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 15:16:40

@Francois77: "Orbán Győző.... tudod, akinek bányája van."

Nem győző, hanem viktor. És nem bányája, hanem aranybányája: a közpénz.

pamut 2016.12.01. 15:16:44

@Francois77: jaaa, a vén maffiózóról beszélsz aki tőzegbányászatból harácsolt össze a vagyonát noha Magyarország teljes területén tilos a lápok kiaknázása?

arra miért vagy gyáva válaszolni hogy Rogán (meg a kormány) nem Mo-t szolgálja hanem Orbánt? ja hogy te is ezt teszed, ebből élsz, már értem!

Francois77 2016.12.01. 15:17:25

@pamut: közted és Tiborcz között az a különbség, hogy őt felismerjük az utcán, ha szembejön, te meg csak fröcsögsz arc nélkül és vádaskodsz. hát, kettőtök közül nem neked van gerinced :D

pamut 2016.12.01. 15:17:35

a kérdés továbbra is áll, bolsi kollaboránsok:

HONNAN
VAN
AZ
ORBÁN
CSALÁDNAK

EGY MIL-LI-ÁRD

FORINTJA ??????

pamut 2016.12.01. 15:19:34

@Francois77: látom te automatikusan nyalod az ifjú maffiózó seggét is, nem is csodálkozom :D
na és mi a neved, ha már ennyire kifgásolod azt ami a neten teljesen természetes akkor mutasd magad névvel, ki vagy te aki főállásban reggeltől estig bő nyállal szopod az orbán-család összes testrészét és egyben kollaboráns hazaárulóként cinkosuk is vagy?

pamut 2016.12.01. 15:20:56

Komcsi hazaárulók!

MIÉRT ÚSSZA MEG A FIDESZES ROKON 4, azaz NÉÉÉÉÉÉÉGY ÉVVEL az aljas GYILKOSSÁGI KÍSÉRLETÉT??????

Francois77 2016.12.01. 15:21:26

@pamut: nem nyaltam senki seggét, annyit állapítottam meg, hogy te arc nélkül nyomod, ő meg vállalja az arcát.

amint te vállalod magad, vállalom én is. de nem fogod :) patkányok nem szokták.

pamut 2016.12.01. 15:27:27

@Francois77: :DDDD te vagy a magyar net 2. legnagyobb fideszseggnyalója (első nem bírsz lenni a ballib rém előtt, akármennyire is szeretnél....), az összes nikkeden főállású orbánseggnyaló vagy, láthatóan még élvezed is, oszt még pampogsz :DDDD
látom mástól elvárod hogy vállalja magát de persze te nem :) pont ilyen szánalmas kétszínűnek gondoltalak eddig is ;)

HONNAN
VAN
AZ
ORBÁN
CSALÁDNAK

EGY MIL-LI-ÁRD

FORINTJA ??????

2016.12.01. 15:27:43

"Ahmed H. csak a szüleit szerette volna biztonságban tudni, amikor a háború elől menekülniük kellett."

A szülei már Törökországban, Görögországban, Macedóniában és Szerbiában is biztonságban voltak. Semmi elől nem kellett menekülni Szíriából kilépve. Tehát nem menekültek.
Másik dolog, hogy ez az Ahmed azért erőszakoskodott a rendőrökkel, hogy követeléseit teljesítsék és megtámadta a magyar határt Szerbia felől. A világ legtöbb országában ezért ott helyben agyonlőtték volna. Igen, az USA-ban is, csak felemeli ütésre a kezét rendőr ellen, már ürítették volna bele a tárat. Vagy viszik Guantanamora. Nagyon helyesen. Szíriában meg a levágott heréit is a szájába tömte volna Aszad rendőrsége.
10 év nem túlzó ítélet szerintem, jó magaviselettel akár 8 év után szabadulhat. Így jár, aki megtámadja Magyarországot.

Namir 2016.12.01. 15:29:09

"Ahmed... a háború elől menekült és biztonságba akart jutni a családjával"

Ahmed nem menekült.
Itt/EU-ban élt, útlevele volt. Talán több is.
Visszament Görögországba(!) a családjáért, és visszajövet nem legálisan a határátkelőn (pedig ismerte a rendet, hiszen itt élt és útlevele is volt), hanem illegálisan a zöldhatáron akart átkelni, majd megafont(!) szerzett (ki tudja honnan) és azon üvöltözve hergelte a tömeget. Majd napokkal utána Győrben kapták el, tehát még mindig nem utazott haza. (rosszul emlékszem?)

Ez inkább tűnik vmi (nem magyar) titkosszolgálati bulinak, nem ártatlan csínytevésnek.

Francois77 2016.12.01. 15:29:27

@pamut: ne hízelegj, attól nem foglak embernek tekinteni. se gerincesnek.
nem várom el, hogy vállald magad, azt várom el, hogy arc nélkül ne vádolj senkit, mert gerinctelen patkány dolog.

pamut 2016.12.01. 15:32:39

:DDDDDDDDDDD

ezt nézzétek, a kis pökhendi patkány Rogán belemondta a kamerába hogy zaciban vette a milliós táskáját!!!! :DDD

hvg.hu/itthon/20161201_Zaciban_vette_Rogan_a_taskajat

Na, fideszes kollaboránsok, fogadjunk hogy ti most az új direktívának megfelelően egyből úgy fogtok tenni mintha elhinnétek hogy a Tóni zaciba jár táskát venni! :DDD

de a legszebb az az nagypofájú gőg ahogy kiröhögi a riportert amikor az a táska áráról kérdezi.... igazi nagyképű dölyfös seggfej, nagymellényű és nagypofájú fideszmaffiózó....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 15:33:03

@Francois77: "nem nyaltam senki seggét"

orbán, tiborc, mészaros, hörcsüg, hazugrogán, mindegy, mindegyiket véded körömszakadtáig. Most hogy ezt seggnyalásnak hívjuk, az stilisztika kérdése.

Én nem értem, miért csinálod. Csak olyannal tudnám magyarázni, hogy pénzt kapsz érte, vagy teljesen félre vagy vezetve, és a sok hazugságot magad is elhiszed, vagy csak trollkodsz. Szóval nagyon nem tudom.

Azt tudom, hogy kísértetiesen hasonló felállásban vagy a többiekkel, állandóan össze is keverlek velük, mert mind gerinctelenül kiálltok a fideSSmaffia bűneit hazugságokkal védve. Talán ugyanaz vagy csak különböző nickeken. Azt tudom, hogy a Birka, SPIS és a Batyu az nem te vagy.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 15:34:38

@Francois77: "arc nélkül"

El vagy tévedve. A bloghu ilyen. Vagy megszoksz, vagy megszöksz.

pamut 2016.12.01. 15:34:43

@Francois77: te komolyan elhiteted magaddal, te utolsó bérseggnyaló hazug fideszeféreg, hogy engem egy pillanatig is érdekel hogy a féreg kollaboráns bűnözőpárti fajtádnak mi a véleménye akár rólam, akár bárkiről vagy bármiről? :DDD ez komoly??? :DDDDDD

HONNAN
VAN
AZ
ORBÁN
CSALÁDNAK

EGY MIL-LI-ÁRD

FORINTJA ??????

Francois77 2016.12.01. 15:37:36

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: egyiket sem védem, csak rámutatok, hogy miért nem állja meg a helyét a vád. majd ha lesz valós vád, akkor arról beszélünk, és kiderül, védem vagy sem. de addig....

ne keress, nincs másik nickem.

2016.12.01. 15:39:19

Magyarországra nem érkezhet menekült egyik szomszédos ország felől se, hisz mindenütt béke van. Ukrajna esetleg kivétel lehet, de ott is csak a legkeletibb területeken van balhé, az ország nagy része békés.
Szerbiával szemben roppant kirekesztő lenne, ha nem biztonságos országnak tekintenék a magyar hatóságok.

Tehát Ahmed ül 10 évet és megembereli magát, megjavul, nem terrorkodik. Javaslom, hogy próbálja a dolog pozitív oldalát nézni, járjon börtönkönyvtárba, olvasgasson Jókait, Örkényt, álljon be a börtönszínház szakkörbe. Mindenben van valami jó. Nekem ez az alapelvem, nem szabad elcsüggedni. A börtön ablakában is süt a nap.

Azt se értem, hogy ha Cipruson tartózkodási engedélye van, akkor a szüleit minek rángatta bele egy Magyarország elleni terrortámadásba? Nem volt túl bölcs döntés. Most majd lesz ideje gondolkodni a dolgon. Én örülök, hogy Magyarországon a terroristáskodást elítéli a bíróság.

Francois77 2016.12.01. 15:39:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: nem mondtam, hogy a blog.hu nem ilyen. de ha akarja valaki, vállalhatja a nevét, ezt senki nem tiltja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 15:40:07

@pamut: Vávávávárj! Ha még napnyugta előtt bevallja az igazat, akkor ez nem számít hazugságnak. Lásd helikopterhazugság.

Francois77 2016.12.01. 15:42:00

@pamut: www.ekszershop.hu/arany_ezust_17/arany_ekszer_18?utm_source=aurum&utm_medium=izelito

ez egy zálogház ékszerkínálata. mennyiben tér el egy ékszerbolt kínálatától? :)

tudom, megint Rogánt védem, pedig Rogánról egy szót sem szóltam...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 15:42:40

@Colonel H. Stinkmeaner: "Magyarországra nem érkezhet menekült egyik szomszédos ország felől se, hisz mindenütt béke van."

Akkor gyorsan szólj orbánnak, mer csórikám nem tud erről, és menekültstátuszt ad mindenféle szíraianak, meg afrikai négernek.

Jakab.gipsz 2016.12.01. 15:42:46

@Sipi [CH]: Ott sincs jogod, te csak azt hiszed, hogy van.

Ha pedig elhúztál innen ami nem nagy baj, nekünk, kívülről ha segíteni nem tudsz a dolgainkba ne kotyogj bele.

Lencsés lstván 2016.12.01. 15:43:26

@Francois77: Anonim vagy! ?Mit dumálsz? Nekem nevem és tényem van! Fáj neked az igaz, hogy vitáznak veled?

Lencsés lstván 2016.12.01. 15:45:09

@Jakab.gipsz: Anonim ! Mikor tanulsz meg írni ? Felszólító mondat végén felkiáltó jel van ! Nekem tényem van ! Sértésekre nem reagálok !

Lencsés lstván 2016.12.01. 15:46:10

@Francois77: Kezdd el te vállalni a neved, büdös ballibsi anonim ! Fáj az igaz ?

Francois77 2016.12.01. 15:46:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Orbán személy szerint senkinek sem ad menekültstátuszt, tudod, miniszterelnök, nem a bevándorlási Hivatal munkatársa :) megint hazudsz, szomorú.

pamut 2016.12.01. 15:48:50

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Vávávávárj! Ha még napnyugta előtt bevallja az igazat, akkor ez nem számít hazugságnak. "

:DDDD

@Francois77: :D látod seggnyaló, az a legviccesebb amikor épp seggnyalás közben tagadod hogy seggnyaló vagy :DDD tud akkorát hazudni ez a féreg rogán fideszbűnöző hogy te nem szopd be azonnal? :D

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2016.12.01. 15:49:33

@Jakab.gipsz: dehogynem

jogom van barmibe belekotyogni amibe csak tetszik es neked egyszeruen nincs lehetoseged ebben megakadalyozni:-)

Francois77 2016.12.01. 15:50:37

@pamut: nem mondtam, hogy elhiszem, vagy sem, amit mondott. annyit állítok, hogy életedben nem láttál zálogházat, és nem tudod, mi zajlik ott. ezért úgy mondod, hogy hazudik, hogy fingod nincs arról, lehetne-e igaz is.

pamut 2016.12.01. 15:51:12

jó hírem van!

mármint minden magyargyűlölő fideszes számára van jó hírem!

Mo. már nem csak a visegrádi országok mögött szakadt le versenyképességben, de már Románia mögött is!!
Az előbbi infót rég tudom, akkor asiker hogy az összes visegrádi ország közül Mo. áll a legszarabbul versenyképességben, de hogy sikerült még Románia mögé is lesüllyedni, na ezt nem tudtam!
Lehet ünnepelni magyargyűlölő fideszesek!

pamut 2016.12.01. 15:54:39

@Francois77: te aki semmit az égvilágon nem tudsz rólam, egy csomó dolgot feltétlezel, miközben már előbb is kiröhögtetted maga amikor azt feltétlezetd hogy egy pillanatig is érdekel a hazug fideszes fajtád véleménye! :DDD

ha tudnád hogy röhögök rajtad amiért órák óta próbálsz terelni, személyeskedni csak hogy ne orbánék sötét gaztetteiről beszéljek :D szegény kicsi bértroll, hát azt képzeled sikerül? :DDDDDDD vergődj csak, kurva jót röhögök a kínlódásodon! :DDD

nesze, ennyire tudsz te amatőr troll elterelni a kétségbeesett személyeskedéseddel:

HONNAN
HONNAN
HONNAN
HONNAN
HONNAN VAN AZ ORBÁN CSALÁDNAK EGY MIL-LI-ÁRD FORINTJA ????????????

Lencsés lstván 2016.12.01. 15:56:11

@Francois77: Tudjuk anonimkám , hogy ismered a zálogházakat , már anyád összes ékszerét a zaciba csaptad !

Francois77 2016.12.01. 16:00:00

@pamut: szeptember 28-i hír, már túl vagyunk az ünneplésen, de te hol töltötted az elmúlt két hónapot?

kérdésedre a válasz: Pénzjegynyomda Zrt. :)

@Lencsés lstván: anyám sem használt aranyat és én sem, de ha beviszünk, honnan tudnám, hogy ott miket és hol lehet vásárolni? :)

pamut 2016.12.01. 16:00:02

Nézzétek már, Tasnádi László, a fidesz őskomcsi patkánya szomorú :((((

Szomorú a rühes komcsi, amiért nem áll mögötte minden fideszes féreg, hát nem oly szomorú? :((((

Tudjátok, ő az a III/II-es komcsi tiszt Orbán maffiakormányában, akivel Orbán MEGALÁZTA egész Magyarországot, amikor 1956 hatvanadik évfordulója alkalmából előléptette.....

... minden magyargyűlölő fideszes nagy örömére.

belekotty 2016.12.01. 16:00:30

@Sipi [CH]: Nono! A belekotyogás az az én előjogom!

Francois77 2016.12.01. 16:02:03

@pamut: nagyobb alázás volt, mint mikor a D-209 miniszterelnök lett? ne viccelj már :)

pamut 2016.12.01. 16:02:19

@Francois77: te pezsgővel ünnepelted az ország újabb visszacsúszását?

a pénzjegynyomdás szar vicced biztos nagyon szellemesnek hat retardált fideszes haverjaid között, de amúgy elég szánalmas. oké: a te képességeidhez képest teljesítmény....

addig is, van csak egy fideszes féreg aki mer érdemi választ adni erre?:

HONNAN
HONNAN
HONNAN VAN AZ ORBÁN CSALÁDNAK EGY MIL-LI-ÁRD FORINTJA ???????

pamut 2016.12.01. 16:03:42

@Francois77: nem, nem nagyobb, az is megalázó volt, ezért is vagytok pont egyformák.
ha tudnád milyen száni amikor a fajtád kétségbeesésében már az MSZP-vel próbál takarózni.... :D

ugye te élvezted hogy Orbán megalázta a magyarokat 1956 évfordulóján?

Francois77 2016.12.01. 16:20:31

@pamut: még egy apróság, NEM ORBÁN léptette elő Tasnádit, hanem Áder. ismét csak nem védem, mindössze rámutatok, hogy amit kérdezel, az sem igaz.

és innentől lehordhatsz bárminek, de feladom, ennyi hazugság ellen nem tudok már tényekkel fellépni, mert nem győzöm.

további kellemes gyűlölködést, büszke lehetsz magadra. :)

legális 2016.12.01. 16:21:32

Szerintem elég mocsok dolog összemosni nem összetartozó dolgokat.
Az Ahmed nevű terrorista egy európai válsághelyzetben próbálta meg a törvényes rendet csúnyán összekuszálni, bízva abban, hogy a helyszínen kártékonykodó ballibant segélyszervezetek és sajtósok mellett Magyarország nem meri lelőni. Igaza lett, nem lőtték le. Viszont elkapták, bűnös, a családmentés szócsővel, meg betondarabok dobálásával és tömegek hergelésével nem sikerült. Egy percig nem sajnálom, megérdemli amit kap. Tiszta agyatlanságnak tartom az ő további védelmét.
A másik eset, amivel próbálja a blog mentegetni, teljesen független ettől, függetlenűl bírálták el. Ha valakinek nem tetszik, megtámadhatja a döntést. Ha minden bűncselekményt, meg az ítéleteket megpróbálnánk összevetni sok-sok napig vitatkozhatnánk.
A legendás Orbán-milliók meg abszolút idegen itt, már oly sokszor megvitattátok, ráadásul hitbéli alapon. Nyugalom fiuk.

DFK 2016.12.01. 16:28:05

@project640: Az van, hogy Ahmed Ciprusi útlevélellel rendelkezik. Vagyis nem kell árkon-bokron keresztül menekülnie. Egyszerű HAZUGSÁG, hogy Ahmed menekült lenne.

pamut 2016.12.01. 16:28:34

@Francois77: :DDD hogy védi az Orbánt minden leheletével a kis fideszbolsi :DD és ugyan ki terjesztette fel az előléptetésére, meg egyáltalán, kaphatna.-e bárki bármilyen előléptetést Orbán tudta és akarata nélkül te kis sunyi? :D
mintha orbáncsicska áder tenne bármit is a gazdája parancsa nélkül :DD

szóval te kis fideszbolsi, aki annak a maffiának vagy a gátlástalan kollaboránsa, amely magyar történelem legnagyobb, legundorítóbb, brutális, 1,5 éves gyűlölet- és uszítókampányát hozta össze, most még te akarsz a szegény áldozat szerepében pózolni? :D szegénykém, hüpp-hüpp :D téged gyűlölnek, téged a jézus szíves klub tagját :((( csak mert nem jönnek be a sunyi hazugságaid, tereléseid, órák óta tartó kétségbeesett erőlködésed hogy személyeskedésbe fullaszd a blogot ahogy tanultad hogy addig se Orbán gaztetteiről és lopásairól legyen szó? :DDD

most komolyan ennyire gyáva vagy beismerni hogy örülsz annak hogy a maffiád megalázta a magyarokat a nemzeti ünnepünkön? vagy arról kínos beszélned hogy hová csúszott le a béka segge alá az ország versenyképessége?

vagy az orbán család milliárdja fáj ennyire, mármint hogy arról sem tudtál elterelni? :((((

ZX 2016.12.01. 16:30:28

@legális: Egy dolgot nem szabadna elfelejteni. A rendőrök nyitották ki a kerítést, engedték be a tömeget, majd rájuk támadtak, hogy a TV be tudja mutatni, hogy ezek a "terroristák az országra törnek" és lásd mit csinálnak. Kár, hogy volt ott más tv stáb is ami rögzítette a dolgokat és nem csak a hírhamisító királyi tv számolt be az eseményről.

N. Barbie 2016.12.01. 16:30:49

@sZulamith: Mar meg is jott a mosdatas. :)

"Szerintem a kettő nem ugyanaz. Budaházi ("i" végződés nem véletlen:)rendre követ el büntethetőséget, vagy ha nem azt, akkor megbotránkozást /általa vezetett képviselő testület legújabb döntése) mig ezt a szerencsétlent akit nem ismerünk, talán a körülmények miatt vált olyanná, egyből 10 évre itél a biróság."

Ha ez a csunya naci kovet el buncselekmenyt vagy megbotrankozast, neki rendben van a 13 ev.
Ha ahmed koveti el ugyanazt, akkor a korulmenyek miatt valt olyanna, ne buntessek meg.
A pofatlan ballib kettos merce huszonotezredik peldajat olvashattuk.
Valahol mintha mar hallottam volna ezt a "korulmenyek" dumat, ja, megvan. A ciganybunozoket is render ezzel mentegetik a ballib szarhaziak, hogy hat kerem nem azert bunozik, mert ez a cigany eletforma velejaroja, hanem mert szegenykem rakenyszerult/hatranyos helyzetu/a rohadt naci magyarok miatt van stb.
Es nem sul ki a szemetek.

Ja, amugy Budahazy melyik kepviselo testuletet is vezeti? :DD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 16:34:16

@Francois77: "egy zálogház ékszerkínálata. mennyiben tér el egy ékszerbolt kínálatától"

pamut 2016.12.01. 16:34:50

ez komoly?
sehol egy fideszbolsi aki érdemben merne válaszolni a kérdésre?
ennyire gyáva mind?

HONNAN
VAN
AZ
ORBÁN
CSALÁDNAK

EGY MIL-LI-ÁRD

FORINTJA ?????????????????

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 16:40:03

@Francois77: "Orbán személy szerint senkinek sem ad menekültstátuszt, tudod, miniszterelnök"

:))

Nem, egy miniszterelnök nem avatkozik bele, hogy a Nemzeti Pacsirta Ákosssal melyik cég milyen szponzori szerződést köt-e vagy nem. Pláne nem nyúl bele, ha Ákoska kiesik a pixisből. Ja, de igen.

Na, ez a nagy baj, hogy orbán kézivezérléssel uralkodik, minden szarba beleszól, mint kádárék. Ez akkor se működött. A miniszterelnöknek nem kellene csip-csup napi ügyekkel foglalkoznia, mert nem marad ideje se energiája az ország vezetéséhez. És látjuk, a siralmas gazdasági, közjogi, egészségügyi, oktatási stb. helyzeten, hogy ez hova vezet.

N. Barbie 2016.12.01. 16:41:20

@ZX: "Egy dolgot nem szabadna elfelejteni. A rendőrök nyitották ki a kerítést, engedték be a tömeget, majd rájuk támadtak"

Hazugsag. A kedves, bekes, haboru elol menekulo agysebeszek es orvosok hada megunta a hataron ucsorgest, megtagadta a beengedes torvenyes eljarasat, majd ratamadt a magyar hatart vedo rendorokre es a keritesre. Egy darabig turtek a rendorok, hogy feltegla nagysagu koveket dobalnak ezek a szegeny artatlan rettegok, aztan eluntak, kinyitottak a kaput es megkaptak a jol megerdemelt jussukat a pofatlan szarhazi migrik.
Ennyi tortent es ez van a videokon is. Te hazudozhatsz, hogy nem is, de attol meg egyertelmu.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 16:42:46

@Francois77: "még egy apróság, NEM ORBÁN léptette elő Tasnádit, hanem Áder. "

:)) Teljesen zizi vagy. Áder fideSS pártkatona.

eßemfaßom meg áll 2016.12.01. 16:42:58

Szerintem pár itteni kommentelő 2018-ban gumiszobába fog kerülni alanyi jogon.

ZX 2016.12.01. 16:43:00

@N. Barbie: Kár, hogy a videofelvételek nem ezt mutatják. De az igazmondás sosem volt az erősségetek.

N. Barbie 2016.12.01. 16:45:14

@ZX: Igazmondast egyaltalan a szajara mer venni egy migrimosdato balliba, aranyos. :D
De en meggyozheto vagyok, tudsz linkelni akkor egy olyan videot, ahol a migrik meg semmit nem csinalnak, csak ulnek a hataron es rajuk tamad a rendorseg? Kivancsian varom.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 16:46:55

@N. Barbie: "ratamadt a magyar hatart vedo rendorokre"

:)) Igen. Egy tolószékes és egy vak az állig felfegyverzett rendőrökre. De példásan el is ítélték őket, tanulság legyen ez minden nyomoréknak!

DFK 2016.12.01. 16:48:02

@ZX: Azt mi van ha más stáb a hamisító. Ld a sínekre lökött menekült esete, ahol csak azt muattta be a külföldi sajtó, hogy a síneken a füstös, felette a rendőr. Ja, hogy a rendőr felsegítette az anyát és gyermekét a sínről.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 16:48:28

@N. Barbie: "ulnek a hataron es rajuk tamad a rendorseg"

Nem ezt modta. Azt mondta, ami volt. hogy a rendőrök kiprovokálták, hogy legyen mit mutatni a tévében.

pamut 2016.12.01. 16:49:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: tudja azt ő jól, de azért fizetik hogy orbánt védje....

N. Barbie 2016.12.01. 16:51:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Toloszekes meg vak. :DD Kivalo sajnaltatas, kar, hogy nem igaz.
Nezd vegig a linken a kepeket, lehet en vagyok akkor vak, de nekem egyik eltakart arcu szarhazi se tunik se toloszekesnek se vaknak.

szabadriport.wordpress.com/2015/09/17/ezek-katonak-nem-menekultek-iszlamista-tamadas-hazank-ellen-kepriport/

ZX 2016.12.01. 16:53:19

@DFK: www.youtube.com/watch?v=SOt-YsAPDF4

Egy a több videó közül. Nincs megvágva. Az Al Jazeera munkatársáról meg még tudtommal nem mondta ki egy bíróság sem, hogy hírhamisító, mint ahogy azt már megtették a Magyar Hírhamisító TV esetében.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 16:53:58

@ZX: "nem mondta ki egy bíróság sem, hogy hírhamisító, mint ahogy azt már megtették a Magyar Hírhamisító TV esetében. "

+

N. Barbie 2016.12.01. 16:57:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Jaaa, hogy kiprovokaltak ezek a csunya rendorok, ertem. :DD
Tehat magyarra forditva, hosszu orakon at turtek, hogy megvadult migrik kockakovekkel dobaljak oket, de az semi, meg par napot ki kellett volna birniuk, mert a migriknek szive joga megvadulni barmely allam hataran. Mert ha nem turik napokig ezek a csunya rendorok, akkor provokaljak a migriket. :DD Beszarok. :D
Vagy lehet ugy erted, hogy az volt a provokalas, hogy a hatarhoz erkezo csocseleket nem tart kapuk es voros szonyeg fogadta, meg nem ugy ugraltak a magyar rendorok, ahogy a migrik szerettek volna? Ez lenne a provokalas? Mert en mas fajta "provokalast" nem lattam.

ZX 2016.12.01. 16:58:14

@N. Barbie: Sem migránssimogató nem vagyok, sem balliba bármit jelentsen is. Csak az igazságot képviselem. A linked meg ott van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 16:59:49

@N. Barbie: Hiába próbálod karikírozni, nem vicces, @ZX: pontosan leírta.

ZX 2016.12.01. 16:59:59

@N. Barbie: Ha a saját szemednek nem hiszel akkor nagyon sajnállak. Nyald a fideszesek seggét továbbra is.

N. Barbie 2016.12.01. 17:03:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
"Egy félig vak és egy tolószékes szíriai menekült magyarországi bíróság elé állításával kerültünk be a brit köztévébe"

:DD Ertem, tehat a hiresen szelsoliberalis brit kozteve, nem a megvadult migritomeg tamadasat mutatja, hanem kiragad sajnaltatos peldakat es azt adja le. :)

Ja, itt ugyanarrol a brit kozteverol beszelunk, akiknek pofatlan hazudozasert nem kell a szomszedba menni.
Pelda. Vona Gabor jovetele Londonba. A talalkozo helyszinen zsido rabbik molinoval tuntetnek a zsido apartheid allam ellen.
Brit kozteve errol szolo cikkeben nemes egyszeruseggel ugy fenykepeztek a rabbikat, hogy a molino ne latszodjon, majd a kep ala irtak, hogy meg rabbik is tuntettek Vona Gabor ellen.
Aranyos, nem?

Na ennyit a nagy brit kozteverol.

N. Barbie 2016.12.01. 17:08:47

@ZX: Ne sullyedj mar a fideszfobias pamut szintjere, akinek nincs olyan hir, amibe ne tudna oket belekeverni.
Itt hatart orzo rendorokrol es megvadult migrikrol volt szo. Mondtam en barmit is a fideszrol? Nem. Akkor mit ugatsz itt fideszes seggnyalasrol?

Ja, a videot most nem tudom megnezni, de este megnezem, es ha valoban az van rajta (tehat hogy rendorok "provokaljak" az egyebkent bekes migriket), akkor bocsanatodert esedezem majd. Meglatjuk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 17:13:26

@N. Barbie: Tudod, hogy fárasztó vagy?

A Szegedi Járásbíróság péntek délelőtt kihirdette az elsőfokú ítéletet a röszkei összecsapásról szóló, tíz vádlottat érintő büntetőperben. A perbe fogott migránsokat – köztük egy idősödő, beteg nőt, egy bottal járó és egy kerekesszékes férfit – azzal vádolta az ügyészség, hogy a tömegzavargás résztvevőjeként lépték át illegálisan a magyar határt szeptember 16-án, amikor egymásnak feszültek a szerb oldalon rekedt migránsok és a magyar rendőrök.

index.hu/belfold/2016/07/01/roszkei_osszecsapas_migransok_tomegzavargas_per_itelet/

N. Barbie 2016.12.01. 17:35:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Hat meg te oreg. Olvasni en is tudok.
Olyat viszont nem olvastam, hogy kerekesszekes vagy bottal jaro fizikailag keptelen lenne egy kockakovet eldobni vagy illegalisan atlepni a hatart. Te igen? Merthogy gondolom ezzel vadoltak oket, amit nyugodtan el is kovethettek, lenyegtelen, hogy bottal jar vagy kerekesszekbe van, ez az informacio jelen esetben csak a sajnaltatas miatt kerult az index cikkebe.

Ahogy az is, hogy hat kerem igaz, hogy ezek a kis artatlanok dobaltak koveket, de ez a naci birosag nem vizsgalta, hogy el is talaltak e valakit, vagy okoztak e konkretan az o eldobott koveik serulest (ertsd: a rohadt birosagnak nem allt rendelkezesere video minden eldobott ko utvonalarol).
Ennek kapcsan jutott eszembe, hogy erdekes, most rogton fontos lenne vizsgalni, hogy a cselekedetukkel okoztak e serulest. Amikor Laszlo Petrat hurcolja meg a ballibsi oldal mar ugy masfel eve (?) akkor nem volt fontos vizsgalni, hogy a rugo mozdulat/kitett lab egyaltalan eltalalt e valakit es ha igen, okozott e serulest. Ez az aprosag nem zavarta a migrisimogatokat abban, hogy nevvel, arccal mutassak be es mocskoljak.
De milyen erdekes, ha ugyanezek ciganybunozo eliteleserol adnak hirt, legyen az akarmilyen sulyos bun is (ismetlem, mar elitelt bunozokrol beszelunk), meg mindig csak monogramot es kitakart kepet kapunk.
Na ez a gyomorforgato kettos merce.

sZulamith 2016.12.01. 17:42:37

@N. Barbie: Jól van na. Tévedtem, Toroczkai László vezette testületi ülés határozatára utaltam. Különben meg egyik kutya másik eb.
Valószínű, hogy a "körülmények dumát" a birói indokolásnál is hallhatod. Sajnos elvakult vagy.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.01. 17:43:59

@N. Barbie: igen világos, hogy más kettős mércéje "gyomorforgató", a tieteké meg jó. Ugyan ez van a komcsik, az offshoreozás, és a korrupció esetébern is :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 17:44:06

@N. Barbie: László Petra hogy jön ide? Őt nem elítélték, hanem kitüntették.

L.P. megrúgott legalább egy menekültet, és elgáncsolt egy gyerekével szaladó apát. Szánalmas dolog ezt tagadni.

Egyébként nem L.P. volt a hibás, hanem a félelemre és gyűlöletre uszító orbán.

Bicepsz Elek77 2016.12.01. 17:45:30

Igy kell ezt!!! Persze erdemesebb lenne attenni Szíriába a fickot arra a 10 evre, majd Assad elnoknel ledolgozza a buntit!! Az ilyen migric cigo es egyeb simogatokat is buntire kene itelni pl. kotelezo migri stb bekoltoztetes hozzajuk egy evre(minimum a lanyaikra es felesegeikre masszanak ra!!).

Gyűrött Papír 2016.12.01. 18:28:55

@Jakab.gipsz: Az megvan, hogy mi van Justitia egy-egy kezében és a szemén? Az is megvan, hogy miért?

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.01. 18:29:26

@Bicepsz Elek77: lehet jó ötlet, de akkor olyat is kéne szervezni, hogy a fidesz támogatói eltölthetnek mondjuk egy évtizedet a libeális nyugati demokrata mételytől mentes tisztességes igazságos munkaalapú illiberális Észak-koreai demokráciában.

Gyűrött Papír 2016.12.01. 18:30:23

@Bicepsz Elek77: Speciel ő megtehette volna, mert az EU-ban él. Simán melléd dörgölőzhetett volna a villamoson.

Jakab.gipsz 2016.12.01. 18:52:30

@Lencsés lstván: Hát te hogy kerülsz ide, honnan szalajtottak? Nem emlékszem rád! De mind egy.

Szóval egy kerítésen betörő migráncsot, Ahmed-et tüntessünk ki, László Petrát pedig csukjuk le ugyan ezt a szituációt bibi Netanjáhú-nak is meséld el. Tetszeni fog neki is az ötleted. (hi-hi).

eßemfaßom meg áll 2016.12.01. 20:03:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "elgáncsolt egy gyerekével szaladó apát. "

frissítsd az adatbázisodat, ebből a baromságból már az index-444 tengely is kihátrált

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.12.01. 20:45:06

@Jakab.gipsz: Te hülyegyerek! Lencsés Pisti már akkor netezett, amikor téged a kisegítő iskolából átvettek a fideszes bioautomata képzőbe és elvégezték rajtad az agymosást, ami évekig tartott. Lencsés Pistinél csak a belekotty régebbi darab.

Jakab.gipsz 2016.12.01. 21:06:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
És akkor mi van ha régóta beszél, most butaságot mondott.
Egy tiszta szituációból nem kell ideológiát gyártani, fabrikálni
Nincs senkinek sem joga magyar ország határán csak úgy mint egy nomádnak át gyalogolni, az EU -n belül azért voltak és remélem lesznek nyitott határok mert ezeket minden eu-s állampolgár tiszteletbe tartotta.
Ti vezér trollkodók estek neki minden morzsácskának és fabrikáltok a semmiből erkölcsi elveket, egy menedék kérőnek vagy adunk menedéket vagy nem.
De bottal, sunyi alakoskodással, hazugságokkal, ki nem kényszerítheti senki sem, a menedék jogot.
Ti akik ezeket a erkölcs és törvénytelenségeket, a kormány elleni uszításra használjátok fel Ti vagytok a hülye gyerekek, névvel vagy név nélkül.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 21:21:55

@eßemfaßom meg áll: "index-444 tengely"

Nincs közöm ehhez a gépalkatrészhez.

A felvételen látszik, hogy elgáncsolja.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.01. 21:23:12

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Senkit nem gáncsoltak el.

Ballib legenda.

Mint a sínek közé lökött afgán szarázi, aki a gyerekét és a feleséégét is magára húzta

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 21:27:06

@Legeslegalja: "Senkit nem gáncsoltak el."

Pedig de. Felvétel van róla.

"Ballib legenda."

Ehhez az irodalmi műfajhoz sincs semmi közöm.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.01. 21:34:36

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Felvétel van róla hogy nem gáncsolt.

Dehát a ballib hazug görényeknek ez igazság nem számít, ha belerughatnak egy magyarba:

www.youtube.com/watch?v=AJGl5d3RlBs

DFK 2016.12.01. 23:02:05

A migránssimogatók hány migrit vittek már haza magukhoz? Ja, a terhet másokra gondolják rakni.

Pop40 2016.12.02. 00:42:20

Az ügyvédjének teljesen igaza van, ez a terrorcselekményes vád úgy hülyeség, ahogy van. Az, hogy egy előember hozzávág 1-2 követ a zsarukhoz, NEM terrorcselekmény, hanem "sima" bűncselekmény. Ezzel az erővel a focihuligánokat is el kéne ítélni terrorcselekmény miatt, tehát itt masszív kettős mérce játszik. Vagy őket is, vagy a migránst se.

Ugyanakkor természetesen büntetést érdemel az ürge, mint garázda, közveszélyokozó, mások testi épségét veszélyeztető, ésegyéb. Súlyosbító körülmény, hogy illegális bevándorlóként egy olyan ország rendőrségére támadt, akitől kvázi "szívességet", befogadást kért.

A jogos ítélet valahol a "fél év letöltendő + örök kiutasítás Mo-ról" - kombináció körül mozogna. 10 évet Mo-n tán egy anyagyilkos se kap.

ZX 2016.12.02. 09:15:55

@Legeslegalja: Az ugye egy cseppet sem számít, hogy nem véletlenül van megvágva a videó? :D

@DFK: Kérte bárki is, hogy TE vigyél HAZA egyet? Akkor másoknak miért is kellene?

eßemfaßom meg áll 2016.12.02. 14:09:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: attól, hogy magad elé motyogod a baromságodat még nem válik igazsággá

2016.12.02. 16:08:59

@Francois77:
Roma, felvételi elbeszélgetés MDP be. Kijön, kérdi Gazsi felvettek? Nem! Rám olvasták, reakciós nótákat bazseváltam! Mír nem tagadtad le? Nem tudtam! Nékik húztam!
Itt, nem bűntetthették, ők fizettek érte!

N. Barbie 2016.12.03. 14:17:15

@ZX: Na, megneztem a videot vegre. Nekem nagyon ugy tunik, hogy nem tudod mit jelent a provokalas. Merthogy nemhogy provokalo rendort, de meg rendort se latni a videon az utolso par masodpercet leszamitva, ahol meg egy rendorsorfal latszik.
Mi is van ebben a videoban? Vonul a csurhe, mert azt hiszi ove a vilag, aztan a rendorok visszaszoritjak oket konnygazzal. Ennyi es nem tobb.
Tehat, konkretan meg tudnad mondani masodpercre hol kene nezni ebben a videoban rendori provokalast?
Segitek. http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Provokáció
Tehat hol van ebben a videoban olyan, amikor barmilyen rendor a fenti definicio szerint provokal?
Ha ilyet nem tudsz (nyilvan nem, mert nincs benne ilyen), akkor elismered, hogy hazudtal?

N. Barbie 2016.12.03. 14:23:24

@sZulamith: Ertem, tehat azt se tudod kirol beszelsz, majd mikor kiderul, akkor egy szanalmas altalanositassal mentegeted magad. Aranyos.
Ja, bocs, mindig elfelejtem, hogy altalanositani is csak a ballibaknak szabad, mindenki masnak tilos, kulonben naci...
Persze, nyilvan en vagyok elfogult. :D

N. Barbie 2016.12.03. 14:26:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: LP hogy jon ide? Vilagosan leirtam, nem tudom mi nem volt ertheto benne.

A masik resze meg valojaban ugy szol, hogy a ballib, kettos merceju magyargyulolo migrisimogatok szerint LP megrugott egy illegalis hataratlepot, holott vilagosan latszik, hogy nem tett ilyet.
www.youtube.com/watch?v=gTwLiGVY0Qc

sZulamith 2016.12.03. 18:38:44

@N. Barbie: "Jól van na. Tévedtem, Toroczkai László vezette testületi ülés határozatára utaltam."
A Te gondolkodásod szerint főbe kéne lőni magam, mert kevés a tévedés bevallása? Kicsit fogd vissza magad, minden megnyilvánulásod sértő.

N. Barbie 2016.12.03. 20:05:56

@sZulamith: Amit utána irtál azt miért nem illesztetted be?
"Különben meg egyik kutya másik eb."
Ja, mert az volt a sértő általánositás, azért. Szóval szerintem ne nagyon sajnáltasd magad.
Nem mondtam, hogy főbe kéne lőni magad, a tévedés bevallása szép dolog volt, de az sokat von le az értékéből, hogy egy durva általánositással el is bagatelizáltad.
Az meg nem az én hibám, hogy neked fáj az igazság, igy beállitod sértőnek.

N. Barbie 2016.12.06. 10:50:18

@ZX: Lassan 3 napja varom, hogy masodpercre pontosan hol is provokal rendor migrit a linkelt videodban. Tartok tole, hogy varhatok iteletnapig, tehat akkor kijelenthetjuk, hogy hazudtal. Nem provokalta senki a vadakat, ok magukat hergeltek fel, mert addig ahhoz voltak hozzaszokva, hogy minden hataron ugy mentek at, mintha otthon lennenek. Ez a Magyar hataron nem jott be, igy randaliroztak kicsit, hatha ugy sikerul, de az se jott be.

Hozzászólok 2017.10.31. 19:23:05

Mennyit kaptál Soroséktól a cikkért?
Hány ft. vagy milyen előnyök járnak egy ilyen sárga szövegkiemelős ... ért?
én mondjuk Magyarországon nem etetném őrizném őt. Jó nagy verés után kiutasítanám harmadíziglen az országból az összes rokonával együtt.

A focihuligánokkal vont valaki párhuzamot. @Pop40:
Az azért nem terror cselekmény mert nem az ország határon történő illegális áthaladást célozza.
Hogy ezt hogy nem lehet érteni, nem fér a fejembe. Ahmed H , az összes névrokonával együtt szíveskedjen hazatakarodni és ott megépíteni a saját országát. Ide ne jöjjön hogy eltartassa magát. És neki álljon feljebb, hogy ő hova akar menni, mennyi segélyt akar kapni.
Minden marha aki támogatja a bevándorlás ötletét szíveskedjen annak költségét összedobni egy kalapba.
süti beállítások módosítása