B1 blogcsalád



Varga Mihálynak elment a maradék józan esze vagy már számolni sem tud

2016. november 29. - B1blog

vm_1.jpg

Magyarországon lezárult az alacsony munkabér időszaka.

Ezt tudta mondani a szájával a gazdasági miniszter. Azt is gyakran hangoztatják, hogy Orbán regnálása egyenlő az adócsökkentés kormányával.

A helyzet az, hogy egyik sem igaz.

A csodálatos béremelés után – ami, ugye, korszakzáró egyben –

az immár nem olcsó magyar minimálbér 83 ezer forint. Havonta.

Az, hogy mi olcsó és mi drága, nehéz megmondani – mivel általában keresettől, anyagi helyezettől függő szubjektív megítélésről beszélünk. Azt sem tudjuk, hogy személyesen Varga Mihálynak mit jelent az olcsóság fogalma. Persze a Pasa parkból, Rogán Antal szomszédságából bizonyosan más színben látja a világot – a bugyellárisban 4,2 millió megtakarítással, karcagi telkekkel, négy fővárosi ingatlannal, havi 11, milliós miniszteri fizetéssel. Túl sokat amúgy sem kellett bukódnia a munkaerőpiacon: '89-ben szerzett egy közgazdász diplomát, majd egy évvel később beült a parlamentbe, azóta se tette ki onnan a lábát. Megértjük, ha negyedszázad alatt némiképp elszakad a rögvalóságtól.

Ezért segítünk kicsit. Ma Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal szerint... – ja, nem, a hivatalos statisztikusok ugyanis egy éve nem mérik a létminimumot és a szegénységi küszöböt. Bizonyára azért, mert már nincs mit, akkora a jólét a gyorsnaszádon. Sebaj, közgazdász diplomát nem csak Varga tudott szerezni, kiszámolták mások a KSH helyett:

2016-ban 88 ezer forint a létminimum, vagyis ennyi pénz szükséges egy elfogadható, szegényes élethez.

Messzebb van ez a Pasa parktól, mint Mészáros Lőrinc a gázrezsótól.

Ha egy átlagos családot veszünk alapul, két, minimálbért kereső felnőtt, egy gyerek, az azt jelenti, hogy a létminimum eléréséhez a havi bevételüknek meg kell haladnia a nettó 264 ezer forintot. Sikerülni fog? Aligha. Milyen szerencse, hogy a Statisztikai Hivatal már nem strigulázza a szegényeket.

A csodálatosan, egyedülállóan, soha nem látottan megemelt minimálbér ugyanis jövőre 127 650 forint lesz. Ez azért már jól hangzik! Főleg, ha mellé tesszük: az elmúltnyolcévben bezzeg nem emeltek ennyit, alig volt 70 ezer a legkisebb fizethető bér, amikor a kedves vezető átvette a kormányrudat. És most, hat röpke év, és majdnem megduplázták. Ühüm. Talán csak arról nem beszél az adócsökkentés kormánya, hogy

Magyarországon terheli a legnagyobb adó a minimálbért az OECD-országokban.

  • A második helyezett Lettország szánalmas 27 százalékkal próbál villantani, de hol van ez a magyar 35 százalékos adóterheléshez képest!
  • A gazdasághoz híresen alig konyító németek 26 százalékot vesznek el a legkisebb fizetésből,
  • míg a közgazdász analfabétának számító USA csak 14-et.
  • Sajnos, az Orbán által nagyra tartott törökök is csupán 21 százalékot vonnak el.

Látszik, nem érti a világ, hogyan kell adót csökkenteni. Így immár két dologban is világelsőt csinált belőlünk Orbán Viktor, hisz a minimálbér legnagyobb adóterhe mellett nálunk a világon a legmagasabb az általános forgalmi adó kulcsa is. Ilyen nagyot csökkentettek az adókon.

A jövőre megemelt minimálbérből végül a már nem olcsón dolgozó magyar munkás 83 ezer forintot fog megkapni. Ha tetszik: 268 eurót. Az már azért valami! Nem olcsóság, annyi szent! Ebből már könnyen kigazdálkodható Rogán Antal Berluti Ecritoire-táskája

csupán 8 és fél hónapig kell kibírni étlen-szomjan.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7912007230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chiccbp 2016.11.29. 08:05:09

Mert alattatok jobb volt. Hahaha. Orvost ajánlok.

puszt 2016.11.29. 09:21:53

@Chiccbp: Már elég idő eltelt, kijelenthető, aki Orbán rendszerére szavaz az gazember!
Ja, lehet, hogy hülye, vagy egyszerűen hülye gazember!

Francois77 2016.11.29. 12:15:29

@puszt: ezt az 5% mondja? Vicces;)

ebella 2016.11.29. 15:02:20

@Francois77: Azért annál jóval több, ha egyenlőre nem is a többség. Balosok, libsik, zöldek és jobbikosok tömege mind. Majd meglátjuk, 2018-ban. Egyetlen komoly választást vagy népszavazást nem nyertetek 2014 óta, pedig azóta állandó nagy fölényt mutatnak ki a közvélemény-kutatók. Ahogy mondom: Majd meglátjuk.

Francois77 2016.11.29. 15:24:47

@ebella: "mi" tuti nem, mert nem indultunk :)
2014 óta volt komoly választás? ez nekem új.... egyre emlékszem, alkotmánybíró-választásra, azt meg megoldotta a Fidesz, ha jól láttam.

Zsoltbacsi 2016.11.29. 15:56:42

@ebella:

2014ben meg egy hettel a valasztas elott is megeskudtek az osszefogosok, hogy mekkora meglepetes lesz majd a fulkekben. Akkor is az volt a duma, hogy az emberek nem merik megmondani a kozvelemenykutatoknak a frankot. Most meg masfel ev van a valasztasig, de mar kezdodik megint a musor.... :)

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.29. 17:15:51

@ebella: Ez az egyveleg hogyan kormanyozna?

Prognosztizalhato közöttük a hatalom atvetele utan az összecsapás, összeütközés, vita, összeugrás, viszály, veszekedés, ellentét, konfliktus, civódás, konfrontáció, nézeteltérés, perpatvar, incidens, szembenállás, polémia, perlekedés, azaz anarchia.
Magyarorszagnak nincsen szüksege ilyen kitérőkre.

karpackie 2016.11.29. 18:01:17

@atomic power 1986DucaDuca: @Francois77: @Zsoltbacsi: Örüljetek köcsög orbánisták, csak viduljatok birkák!:DDDDDD

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.29. 19:18:41

@karpackie: Nem örülök, mert jó lenne egy kompetens ellenzék, amely minden kormánynak kijár.

EricaRose 2016.11.29. 19:39:38

@Chiccbp: nem egymásra kéne mutogatni az embereknek mikor a létminimumon élők helyzete a kérdés. Pont ezért tart a közélet ott ahol,megoldást nem keresünk, elég ha mutogatunk a másikra.

Zoltán Karácsony 2016.11.29. 19:39:50

Amelyik pártnak ilyen sajtója van attól nem kell félni 2018-ban:) Ezek az uszító hazudozó trágyablogok a fideszt erősítik köszi:)

gmihaly621 2016.11.29. 20:14:33

Horn Gyulus kormányzása és Bokros Lui minisztersége idején a csúszó forintleértékeléssel, a 30 %-ra is felszökő inflációval, nyomott bérekkel, emelkedő árakkal és egyebekkel sikerült jól eladósítani a magyar országlakosokat. Ennek az adósságcsapdának az elhárítására először az első Orbán-kormány dolgozott ki adósságkezelő eljárásokat, a Megyó-féle közalkalmazotti béremelés ezt a "vonalat" vitte tovább. Az elinfláló trükközést is visszafogták, mert az MSZP-SZDSZ-koalíció első, sokkoló bukása az ilyenfajta "garázdálkodások" miatt is bekövetkezhetett, így ennek a hatása még hosszú évekig kitarthatott. A második MSZP-SZDSZ (-MDF)-gigabukta nagyon sok összetevőből adódott össze. Csak Kabos Gyulát tudom idézni a "Lovagias ügy"-ből: Hosszúúú...

karpackie 2016.11.29. 21:57:42

@Zoltán Karácsony: Inkább a hozzád hasonló gyökerek erősítik, te kis narancstolvaj.....

morpho 2016.11.29. 23:30:13

@gmihaly621:

Nemnem! Lövésed nincs, miről beszélsz, vagy tudatosan hazudozol. Egyik sem igazán jó. Amit leírtál, azt az Antall kormány hozta össze. A Bokros csomag szüntette meg és a fidesz első két évében ezt vitte tovább, egészen 2000-ig. De utána elkezdett pénzt szórni, az újraválasztás reményében. A legnagyobb hiba a kedvezményes lakáshitel volt. Aztán Medgyessy tovább osztogatott és ezt csinálta Gyurcsány is, egészen 2006 őszéig. Egyik sem tett jót a magyar gazdaságnak. Csak a miheztartás végett.

2016.11.29. 23:38:37

@Francois77: hát,tudod azért, mert többen vannak, még nem biztos, hogy igazuk van. A világ lakosainak csupán 5%-a intelligens. Ismered a graffitit a legyekről....egyél lószart!

2016.11.29. 23:41:32

@gmihaly621: morfo megírta...csak az zavar, hogy vannak emberek, akik maguknak is képesek hazudni...bár így biztos boldog vagy....
Mert ugye Gyurcsány szar volt. De szerinted Orbán se rosszabb!

2016.11.29. 23:44:37

@morpho: azért azt se feledjük , hogy Megyó volt az első, aki állta a szavát...a hülye. Nomeg azt se, hogy a fidesz azért elhelyezett néhány taposóaknát...pl az említett lakáshitel, a széchenyi terv...a focipálya világítás és persze az mnb elnök...

pamut 2016.11.30. 00:18:03

"szépséghibája viszont a kormányzati optimizmusnak, hogy régiós összehasonlításban sajnos még így is hazánkban a legalacsonyabb a minimálbér"

"De nemcsak a minimálbérről van szó. A vizsgált országok közül
Szlovákia, Lengyelország, Csehország és Horvátország immár előzi a hazánkat nem csak a havi átlagbérnél, hanem a medián jövedelmeknél is"

index.hu/gazdasag/2016/11/28/hiaba_az_emeles_magyarorszag_sereghajto_minimalberben/

nyígjatok kollaboránsok, hogy akkor is itt a legjobb!!!

Jazo 2016.11.30. 00:31:45

Én csak annyit tudok mondani, hogy "el lehet innen menni" és ezt én is abszolút a legjobb akarattal ajánlom mindenkinek aki minimálbér környékén keres, vagy épp nem keres sehogy, mert jobb itt nem lesz se jövőre, se 2 év múlva, se 10 év múlva. Itt nem a kormányon, vagy a politikuson múlik a jóléted, hanem rajtad. Ők csak a saját jólétükön gondolkodnak 0-24 órában az év 365 napján...sőt egy pillanatig se zavarja őket, hogy a te pénzedből, munkádból, a gyerekeid jövőjéből élnek ők egyre jobban.

Semmi kétségem nincs arról, hogy 2 év múlva újra a fidesz fog nyerni, mert az ellenzék képtelen összefogni. Annyi eszük sincs, mint egy molylepkének. A fidesz meg röhög a marakodásukon. Neki addig jó, amíg az ellenzéki pártok egymást jobban utálják, mint őket. A nem létező szavazatokon marakodnak.

Szóval menni kell, ameddig még van hova, ameddig Viktor ki nem vezet minket az EU-ból, vissza a KGST-be.

monddazigazatmar 2016.11.30. 00:34:48

ALig várom, hogy 2018ban megint nyerjenek a ballibek. Visszasírjuk a régi időket, amikor még 400.000 volt a minimálbér, a gyerekek 10 évesen diplomáztak, az emberek meg wellness helyett kórházakba jártak amikor kis kényeztetést szerettek volna.

morpho 2016.11.30. 01:19:58

@monddazigazatmar:

Ez volt az úgynevezett humor? Nagyon jó! Zseniális!

Francois77 2016.11.30. 02:18:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: intelligens, gondolkodó ember itthon nem szavaz balra. Ennyit erről.

7tom 2016.11.30. 03:08:28

@Francois77: Sajnos jobbra meg nem tud szavazni, mert nincs ott senki.

cardiobascuralis 2016.11.30. 04:04:33

@Francois77:
Nem tudom, mit tudhatsz te az intelligens, gondolkodó emberről, mert nem hiszem, hogy van egy is az ismerőseid közt. Magadat is beleértve.

Francois77 2016.11.30. 04:34:21

@cardiobascuralis: annyira gáz, mikor érvek helyett csak a személyeskedést böfögöd:)

ebella 2016.11.30. 04:35:42

@Francois77: Volt országgyűlési három (Újpest, Tapolca, Veszprém), Salgótarjánban polgármestert választottak és ott volt a népszavazás. Ezeket mind elbuktátok. Vagy ha te nem vagy fideszes párttag, akkor az imádottjaid bukták el. De aki úgy hápog mint egy kacsa....

Hajrá Jobbik, hajrá magyarok!

ebella 2016.11.30. 04:42:06

@atomic power 1986DucaDuca: Azt bízd rájuk! A stadionkormányzat, hogyan kormányoz? Működésük alatt is nőtt a hazai kisebbségek száma, és csökkent még a hazai (nem csak a kárpát medencei) magyarság száma és aránya is. De mit is lehetne várni a KISZ-fiúkból, liberálissá, majd (mert ott volt hely) nemzetivé avanzsált ifjúkommunistáktól? Tíz év alatt a tíz nemzetiségi iskolából hetven lett. Közben meg a határon túl sorra szűnnek meg a magyar iskolák Még, hogy nemzeti!? Egykutya bolsi, liberált, fideszes, csak a néphülyítő meséjük más.

ebella 2016.11.30. 04:44:49

@Francois77: Mondjuk sok tényekkel alátámasztott érvet tőled se olvastunk.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.30. 05:26:56

Tombolnak a ballibák a bérszint emelése miatt, ez az egész ügy lényege.

Martingrand 2016.11.30. 05:37:15

Látom Gábor,nagyon kell a pénz pelenkára,hamár ilyen csúnyán megvezettek...azért megnézném mennyi adót fizetsz mostanság hamár ennyire aggódsz az országért hogy ontod magadból megrendelésre a cikkeket..nem lenne ezzel gond,de ez a blog inkább árt a baloldalnak...

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.30. 05:57:56

@ebella: Akarki kerül hatalomra 2018-ban, 1 év múlva ugyanugy szidod, mint a mostani kormányt!

Nzoltan 2016.11.30. 06:39:15

2004 volt a fordulópont. Akkor veszítettük el a régióban a vezetō szerepet. Fletó évtizedekrec vtette vissza az orszàgot. Nem vette észre, mikor a környezō országok stratégiát váltottak a gazdaságukban. Onnan egyenes út vezetett a csōdig.

Nzoltan 2016.11.30. 06:44:52

@morpho: Bokros a rövidtávú haszonért beáldozta a jövōt. Azóta is nyögjük.
Szerencsére már a helyén kezelik a fószert. Kálmán Olga stúdiójánál nem jut feljebb.
Egyáltalán táncol még?

Nzoltan 2016.11.30. 06:49:53

Egyébként nehogy már a varga sara legyen, hogy a fōleg külföldi kézben lévō cégek nem akarnak béreket emelni!
Azért szarok a bérek, mert mindenki még mindig az államtól várja a segítséget. Pedig mindenkinek magának kell a fizetését kialkudnia.

rasztaszív 2016.11.30. 06:58:41

nem a számolással van itt gond,hanem a tisztességgel.

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.30. 07:24:46

@morpho: A magyar gazdaság a rendszerváltás utan a piaci átmenet idószakaban olyan allapotban volt, hogy elıször mind a növekedés, mind az egyensúly elromlott, majd késıbb hol a növekedés romlott el, hol a költségvetési egyensúly. Ez alól csak az 1997-2001 közötti ötéves idıszakasz volt kivétel, amikor egyensúlyırzı növekedés valósult meg a magyar gazdaságban.
GDP aranyos allamadossagunk 1998-ban 60%, 2002-ben 55%. Ebben a periódusban Szlovakia es Csehorszag allamadóssaga nőtt, de idejeben eszhez tertek es az adóssagallamanyuk mar evek ota csökkenö palyan volt a penzúgyi vilagvalsag bekövetkezesekor. Egyebkent a maastrichti szerződes 121. pararagrafusa az irja elő, hogy a GDP aranyos allamadóssag 60% alatt legyen, vagy az adossagrata folyamatos es erőteljes csökkenest mutasson.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.30. 07:29:38

A ballib szarháziak papolnak, holott alattuk a minimálbér megalázóan a létminimum alatt volt.
Tudomásul kell venni a segílyezés, és ingyenélés, gyerekgyártásból megélek időszak lezárult.

Elkezdődött az építkezés idpszaka.

ebella 2016.11.30. 07:39:10

@atomic power 1986DucaDuca: Mondod te. Én személy szerint biztosan a felső tíz százalékban vagyok. Boldog az életem, jó megy, a gyerekeim is boldogok, mindenkinek csak olyan jó életet kívánok, ahogy élek.

Én a magyarokat a népemet féltem, nacionalista vagyok. A Fidesz meg a haverokat félti, zsebpárti. Én hiszem, hogy nem mindenki ilyen.

ebella 2016.11.30. 07:43:39

@Nzoltan: A külföldi kézben lévő cégeknél gyakorlatilag nincs minimálbér. Hallottál róla hogy az Aldi 300 bruttóért keres a boltjaiba ebereket? A Lidl se sokkal kevesebbért. Az Audi, Mercedes se kell bért emeljen a minimál emelés miatt. Minimálbér a magyar vállalkozóknál jellemző. Mag az állam is a húsz százalékát minimálon foglalkoztatja a saját embereinek. És akkor még a közmunkásokról nem is beszéltünk.

Netuddki. 2016.11.30. 08:02:11

Akartam írni, hogy majd jönnek a tolvajfidesz trollok és jól szétbasszák a fórumot. De már megtörtént...

Netuddki. 2016.11.30. 08:03:18

@Legeslegalja: Kik azok a ballibek, te tolvaj bűnöző bűnpártoló? He? Akik megmondják mik vagytok valójában? Anyádat, aztat te mocsok!

Netuddki. 2016.11.30. 08:05:54

@Jazo: "Semmi kétségem nincs arról, hogy 2 év múlva újra a fidesz fog nyerni, mert az ellenzék képtelen összefogni."

Lófaszt papa! Az úgynevezett zellenzék a fidesz kottájából játszik. A zembereknek KÉNE összefogni, és kiganajozni a zországot!

monddazigazatmar 2016.11.30. 08:06:31

@ebella: Alpine gyár magyar? Samsung?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.30. 08:11:03

bizony, gond van a szamolassal is. 2 felnott + 1 gyerekbol allo haztartas letminimumat sose szamoltak ugy mint itt, hogy 3 x 1 felnott letminimuma. egyre gyakoribb a szamitasi gond az mszp blogokban, par napja a tao merteket becsultek tul egy nagysagrenddel, aztan nem sikerult belole szazalekot szamolni. egyre satnyabb a human eroforras vagy muszaj kicsit tevedni, hogy ussenek a szamok?

agarik 2016.11.30. 08:19:05

Érdekelne hogy jött ki az a szám, mert nálam kb. 110,000 HUF nettó jött ki mint létminimum. Természetesen egy fő budapesti albérletre, jóformán zacskósleves monodiétára, 50kg-os testsúlyra (80 kg-ra kéne, ugye).

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.30. 08:31:57

Nem ezt akarja ezzel mondani, hanem hogy a gazdaságfejlődésnek vannak lépcsői. Az egyik lépcsőfokon egy ország növekedésének motorja a nemzetközi összehasonlításban alacsony munkaerőköltség. Ilyenkor a külföldi cégek odaviszik azokat a termelési lépéseket, amik náluk már nem végezhetőek nyereségesen.
Egy következő lépcsőfok az, ahol a növekedés motorját a különféle magas hozzáadott értékű tevékenységek jelentik.

Varga, azt akarja mondani, hogy Magyarország átlépett az első lépcsőfokról a másodikra. A kérdés inkább az, hogy ezt mégis mire alapozza.

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.30. 08:45:14

@ebella: Nekem is érték a nemzeti identitas. A tarsadalmi tőke, kohezió viszont nalunk gyenge. A felnőtt lakossagnak csak egyötöde gondolja úgy, hogy az emberek többsegében meg lehet bízni. 2002-ben sokan gondolkodtak úgy, hogy "Magyarorszag többet erdemel". Olyanok is, akik jó kondíciók között éltek. Latjuk, mindez hova vezetett....

nu pagagyí 2016.11.30. 08:51:15

A "rezsicsökkentéshez" hasonló szemfényvesztés. Csinálnak egy hullámot, ami után minden visszaáll oda, ahol volt. A fizetések emelkedésének van egy természetes gátja, a termelékenység. Utóbbinak kellene emelkednie ahhoz, hogy tartós és érdemleges módon nőjenek a jövedelmek, anélkül félő, hogy rövid időn belül az infláció felfalja a "vívmányt".

Ahogy a "rezsicsökkentésből" sem lett piros biciklije a propagandában szereplő ágrólszakadt panelproli unokájának, úgy ebből sem lesz extra parizer félév múlva. Igazi jövedelmet csak az óriásplakátokat gyártó Rogán-strómanszomszéd könyvelhet majd el.

A fenti gondolatok a "zemberekre" vonatkoznak. Van azért, ami esetleg pozitív is lehet, és ez a köztehercsökkentés. Bár a Fidesz-rezsimet ismerve, amit adnak, azt majd visszaveszik másképp, ők ugyanis más faszával szeretik verni a csalánt. A minimálbér-emeléssel egy csomó kevésbé hatékony kisvállalkozást tönkretehetnek, a köztehercsökkentéssel viszont a most is átlag felett fizető, jellemzően leginkább külföldi cégek és innovatív hazai vállalkozások pozícióit erősíthetik. A külföldieket és a rezsimtől még nem függő piaci szegmenseket sújtó, szándékosan torz piaci szabályozás (különadók áttekinthetetlen rendszere) viszont félő, hogy csak a közpénzből extraprofitot termelő haveri "vállalkozások" további megerősítését fogja szolgálni, a termelékenység növekedésének esélye nélkül. De majd meglátjuk. A mérce csakis a nemzetközi versenyben elért siker lehet. Kíváncsi vagyok, hogy utóbbiban lesz-e változás, vagy csak a szokásos propagandacunami lesz az egyetlen értékelhető eredmény.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.30. 08:54:21

Pikáns hogy a ballib hazaárulók éppen a minimálbér jelentős emelkedése kapcsán írják ezt a siránkozást.
Mikor a reálbérek foylamatosan nőnek.

Cseppet disszonáns, hisz ők elkúrták, a reálbérek egyre szarabbak lettek.

ebella 2016.11.30. 08:55:59

@monddazigazatmar: Ott minimálbér van? Csak mert a Samsungnál dolgozik egy haverom Zuglóban. Kb. háromszorosát kapja a minimálbérnek nettóban, értségivel.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.30. 08:56:15

@nu pagagyí:

A rezsicsökkenés annak kapcsán fogalmazódott meg, hogy a ballib elkúrók alatt mi fizettük az egyik legnagyobb rezsit az egész EU-ban.
Mert az elkúró Gyurcsányék mindent eladtak közművestül gyárastul külföldi multiknak bagóért.

Mióta a hazaárulókat 2010-ben elküldök a picsába, azóta az EU egyik legalacsonyabb rezsijét fizetjük folymaatosan.
És ez így is marad, amíg az elkúró főnöeidet nem engedjük a kormány közelébe.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.30. 08:58:04

@droid_:

Hazudnak.

A ballib elkúrók fiezett bérrettegőinek ez a dolga.

ebella 2016.11.30. 09:08:44

@atomic power 1986DucaDuca: Akkor bízz abban, hogy jön jobb! Már jobb párt. Mert akik eddig volta, a környező országokhoz képest is szart alkottak (bármit is mesélnek), nem a nyugatiakhoz felzárkózásban.

nemzeti kérdésekben meg a rendszerváltáskori tizennégy és félmillió magyar helyett ma van tizenegymillió. (Tragédia. A tótok meg az akkori négymillió helyett négy és felen vannak. Asszimilálnak. Minket is, Magyarországon is.) Már itthon is lassan csak kilenc, a többi nem vallja magát magyarnak. Ez meg katasztrófa. Arányaiban miden kárpát-medencei országban csökkent a magyarság. Magyarországon is. A rendszerváltáskori kétszázötvenezerről, nyolcszázezerre nőtt a nem magyarok száma. És nem csak a cigányok. A románok megnégyszerezték, a tótok megkétszerezték a számukat. Magyarországon! És építjük az iskoláikat. Tízről hetvenre nőtt a számuk, mind kiemelten támogatott államilag. (Még csak a nyelvet se kell ismerniük. Azt mondják tótok és elhisszük. Már megy a segély, amiből egész jól megélnek néhányan.) Ugyanezt teszik a környező államok is, hogy fizetnek annak aki magyarnak vallja magát? Ugye nem? Csoda, hogy fogyunk?

Nincs ez jól így!

rigolya2 2016.11.30. 09:23:26

@Nzoltan: A pfújmultik nem emelnek bért??? Minden évben, s volt néhányuk, akik idén maguktól adtak 20%-ot... Plusz alig találni foglalkoztatottat minimálbéren náluk.
.
Vajon jövőre mit fog szólni orbánia a nagy magyar kkv-bedőlésekhez???
.
Idén alig 2.700 kisbolt zárt be. Fog ez még folytatódni!

Francois77 2016.11.30. 09:27:03

@ebella: akkor meg mire reagálsz? Barom.

Zsoltbacsi 2016.11.30. 09:42:16

@rigolya2:

Hat eve hallgatjuk ezt a szanalmas berrettegest. Nem zavar, hogy eddig semmi se jott be azok kozul, amit folyamatosan mantraztok?
Biztos emlekszel, meg voltatok gyozodve, hogy 2011 a tomeges ehseglazadasok eve lesz...

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.30. 10:02:41

@ebella: Negyedik evtizede fogy a magyar népesseg. Elsősorban a gazdasagi helyzet miatt csökkent a termekenysegi rata. A rendszervaltas utan csak ket időszak van, amikor nőtt a GDP és csökkent a GDP aranyos allamadóssag. 2009-2001 es 2013-tól napjainkig. A többi időszak lényegeben elveszett. A gazdasagi helyzet javulasatól varhatjuk a termekenysegi rata növekedeset. Ehhez azonban több időre van szükseg, mert nem lehet több evtizedes problémakat nehany ev alatt megoldani. A kerdes, hogy ki tudja jobban működtetni a gazdasagot: a jelenlegi kormany vagy az ellenzek. A balliberalis ellenzek teljesitmenyet mar ismerjúk. Az ellenzek többi része pedig "sötét ló". Nem tudjuk, hogy kormanyoznának. Mas ellenzekből ploitizalni es mas kormanyozni. Kérdes, hogy van-e meg időnk kíserletezni!?

ebella 2016.11.30. 10:15:34

@Francois77: Rád többé nem okoska!

rigolya2 2016.11.30. 10:18:20

@Legeslegalja: khm...

Az, hogy a bruttó minimálbér nő, nem jelenti, hogy a nettó is nő!
Lásd: 2010-2013 közötti időszakot!

ebella 2016.11.30. 10:22:39

@atomic power 1986DucaDuca: De mások nem fogynak hozzánk képest, a tótok meg abszolút számban sem. Ez a baj! Itthon is, meg az egész Kárpát-medencében is. Rossz a kisebbségpolitikánk, hagyjuk (sőt támogatjuk), hogy asszimiláljanak. A Fidesz is jóváhagyja, sőt támogatja a kisebbségi iskolák számának meghétszereződést. Épp a napokban dicsekedtek vele, a Balog miniszter vezetésével, hogy lám, milyen sok pénzt költünk a kisebbségei iskolákra, sokszorosát, mint anno a bolsik. Közben a tótok kétszeresükre növekedtek nálunk. A szerbek, is. A románok meg négyszeresükre, negyvenezerre. Ha azt mondod ez istencsapása, akkor bízd a Fideszre a döntést továbbra is!

Ha nem.....

ebella 2016.11.30. 10:23:16

@rigolya2: De most azt jeleni. Ugyanannyival.

Francois77 2016.11.30. 10:23:46

@ebella: örök hála, egy hülyével kevesebb ;)

rigolya2 2016.11.30. 10:24:06

@Zsoltbacsi: Éhséglázadás nem volt???

Talán akik éheznek, azok még a falu határát se tudják elhagyni, olyan szegények. Sebaj, hisz belőlük lesznek a jövő adó- és járulékfizetői!... vagy kivándorlói!

Az oktatásról szóló vitán a Parlamentben voltak 13-an...
A felzárkóztatás nem is kell, minek?!

A TAO-csökkentés nem a magyar kkv-knak szól, de közben 15%-25%-kal nő a bérköltségük...
Szép bedőlések lesznek!

Mint említettem: 2.700 kisbolt idén már bezárt!

rigolya2 2016.11.30. 10:25:58

@Zsoltbacsi: 2011 óta dinamikusabb a kivándorlás!

2011 óta sem nő a lakosság létszáma, se a születésszám!

Még valami???

ebella 2016.11.30. 10:29:01

@Francois77: És egy gonddal, hogy indokolj, érvelj! Megértelek.

ebella 2016.11.30. 10:32:26

@rigolya2: Azért a vállalkozók fele (mai hír) különösebb gond kifizeti a többletköltségeket és nem sír. Mivel nálam olyan öten százalékkal magasabbak voltak a bérek a minimálnál, csak tíz százalékkal emelek. Aki nem bírja a piacot, ne legyen vállalkozó!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:34:29

@Chiccbp: "Mert alattatok jobb volt."

Feltételezem, gyurcsányt vagy meggyesit érted az alattukon. Igen, alattuk jobb volt. De nem az számít. Az számít, hogy a környező országokban egyre jobb, nálunk egyre rosszabb.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:36:04

@atomic power 1986DucaDuca: "Akarki kerül hatalomra 2018-ban, 1 év múlva ugyanugy szidod, mint a mostani kormányt!"

Ha ugyanúgy tönkreteszi a gazdaságot, mint orbán, akkor nyilván szidni fogja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:37:08

@Nzoltan: "a varga sara legyen, hogy a fōleg külföldi kézben lévō cégek nem akarnak béreket emelni"

Nekik nem kell emelni, nem hallod, majd a Varga emel.

Az abaj, hogy hat évig nem jutott ez eszükbe.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:39:51

@atomic power 1986DucaDuca: "Negyedik evtizede fogy a magyar népesseg."

És az miért dicsőség, hogy a "két hét alatt rendet csinálunk" orbán kormány alatt még gyorsabban fogyott?

konrada 2016.11.30. 10:40:11

@atomic power 1986DucaDuca:
A helyzet még ennél is bonyolultabb. Mert pont azokban az országokban nő a világon csak a népesség, ahol a gazdasági helyzet rossz, és minél jobb - annál jobban csökken.
Legyen az Németország, Svédország, Svájc....

...ahol ezek közül meg esetlegesen csak kisebb a fogyás, vagy nő, ott meg attól van, hogy a bevándorlók szülési rátája sokkal magasabb, így az adott nemzetnek - már ahogyan azt az előzményed is tekinti (mert a gazdaságnak ez nem biztos) ez mint egységnek nem feltétlen hasznos...

rigolya2 2016.11.30. 10:41:21

@ebella: ÉÉÉéééééssss???

ebella 2016.11.30. 10:45:36

@konrada: És az arányokra is figyelni kell. Minden kárpát-medencei országban, Magyarosrzszágot is nbeleértve folymatosan csökken am aygarság aránya. Ez a gáz!

Ha a nyolcszázezer magyar helyett ötszázan vagyunk Felvidéken a rendszerváltáskori számokhoz képest, de a tótok nem négy és félmillióan vannak a négyhez képest, csak három és felen, akkor van gond, de nem végzetes. Így végzetes.

Francois77 2016.11.30. 10:46:12

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: végülis csak bedöntötték az országot, Ja. Nekem viszont most jobb, sokkal. Ha neked nem, talán magadban is kellene keresni a hibát.

Zsoltbacsi 2016.11.30. 10:46:42

@rigolya2:

"2011 óta dinamikusabb a kivándorlás!"

Meg veletlenul se zavarjon meg, hogy pont akkor nyitottak meg a nyugati orszagok a munkaeropiacaikat.
De nezd meg peldaul a roman-cseh-lengyel,stb kivandorlas aranyait, es utana sirjal!

konrada 2016.11.30. 10:48:12

@rigolya2:
Volt egyébként - ha éhséglázadás nem is, de éhségmenet igen. (Simon Gábor szocialista politikus vezette, csak valamiért nem volt elég meggyőző...)

...de egyébként igaz lehet, valóban lesz sok olyan kisvállalkozás, mely be fog dőlni.
Még szerencse, hogy olyan munkaerőhiány van azon ágazatokban, ahol a kisvállalkozók minimálbért fizetnek - kereskedelem, karbantartó-javító, építőipar, szállítás, szolgáltatás, vendéglátás - melyben a dolgozókért - ha azok a megemelt minmálbért kérik - ölre mennek a megmaradók...

ebella 2016.11.30. 10:49:07

@Zsoltbacsi: És minden országban, bár hasonló a kivándorlás, a magyarok aránya egyre rohamosabban csökken. Sajnos.

konrada 2016.11.30. 10:51:31

@ebella:
Ők se szaporodnak jobban, csak az a nemzetisége, melyet a jobbikosok nem szeretik, ha Magyarországon magyarnak nevezik, illetve azok a betelepülő szlávok, akiknek igazából mindegy, minek nevezik őket, elvégre a nyelvük sokban hasonlít a tótokéra...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:51:53

@Francois77: "Nekem viszont most jobb, "

Még a szlovákoknál is 25%-kal magasabbak a bérek. Ha neked nem hiányzik 40%, akkor örülj neki, és szopd tovább az orbán faszát.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:54:03

@Zsoltbacsi: "akkor nyitottak meg a nyugati orszagok a munkaeropiacaikat."

Blöff. Blöff. Blöff.

Igen, a gazdaság csupa külső ok miatt megy a lefolyóba. Az orbán kormánynak még a négy évszak is ellensége, ezek nélkül akár fejlődhetne is a gazdaság.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:55:07

A fideSS fasszopóinak miért jó, ha szar az országnak? Lovagkeresztet kapnak hazaárulásért?

Francois77 2016.11.30. 10:55:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: akire szükség van, megfizetik. Mindig így volt, és így is lesz. Ha téged nem... akkor sajnállak.

ebella 2016.11.30. 10:55:38

@konrada: Az a lényeg, hogy a gyerekeiket ma olyan iskolába járathatják ma (pár éve még nem így volt), ahol megszerezheti a tót öntudatot. Asszimilálnak, a rossz nemzetiségi politika következtében. Nem véletlenül nőtt kétszeresére a számuk tíz év alatta. Mienk meg a Felvidéken, lassan megfeleződik.

Zsoltbacsi 2016.11.30. 10:56:52

@ebella:

Na ez a csusztatas! Kurvara nem hasonlo a kivandorlas, hanem sokkal magasabb! A dupla ekkora meretu romaniat peldaul 5,5-6 millioan hagytak el, tehat olyan, mintha tolunk 2,5-3 millio ember ment volna el. A pont ugyanekkora csehorszagbol (10,5 millio fo) 1,2-1,4 millio ember ment el... Es ugyanez elmondhato a regio 11 orszagbol 9re...

ebella 2016.11.30. 10:58:23

@Francois77: És mennyit kapsz: Felét mint a tót szakmunkás? Büszke lehetsz rá! Nagyon. A többi magyart meg szard le, te ki is "nemzeti érzelmű polgár".:)))

ebella 2016.11.30. 11:01:06

@Zsoltbacsi: A románoknál annyian, és mégis csökken a magyarok aránya Erdélyben is? (Mert ez biztos, ha olvasol, tudod.) Kinek is van igaza? Nem asszimilálódik a magyar?

Sajnos még itthon is.

Francois77 2016.11.30. 11:01:16

@ebella: a többi magyarból is sokan boldogulnak, vásárolnak az emberek, mert van miből. Az, hogy te éhen halni is hülye vagy, nem mások hibája.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:02:50

@Francois77: "akire szükség van, megfizetik."

Lassan mondom, hogy megértsed. Még a szlovákoknál is 25%-kal többet fizetnek.

És nem a szlovák bérek kellene a cél legyen.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:03:56

@Francois77: "vásárolnak az emberek, mert van miből"

Nem vagy kapcsolatban a való világgal. 2008 óta a töredékét költik. és most nem a tejre, kenyérre gondolok.

Francois77 2016.11.30. 11:05:32

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: lassan mondom, hogy megértsd: az átlag egy szám, amiben benne van a magadfajta selejt is, meg az is, aki boldogul.

ebella 2016.11.30. 11:06:28

@Francois77: Aki meg kevesebbet keres mint a tótok (négyötöd) , az legyen tót! Ugye?

Midneki vásárol, még a fele olyan jól élő albánok is. Különben éhen hal, ha nem termel kaját! Az meg olyan tíz százaléknál nincs több.

Egyébként szerintem te kódis vagy. Egy buta kódis. Egy biztos, 0,01% esélyed nincs , hogy van harminc alkalmazottad és keres olyan évi húszmillert nettóban. Jó ha kettőt keresel. Bruttóban.

ebella 2016.11.30. 11:08:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: A hit hegyeket mozgat. Ha a butább prolinak azt mondod, ő keresi a legtöbbet a környéken, akkor elhiszi, és a Fideszre szavaz. Nem olvas, nem érdekli a valóság, csak ír.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:09:30

@Francois77: Igen, az átlag egy szám.

A baj az, hogy az átlag alatti és átlag fölötti fizetések is alacsonayabbak még a szlovákoknál is. De csak szopd tovább az orbán faszát, ha neked ez elég.

Én nem fizetésből élek., ha ez izgat.

Francois77 2016.11.30. 11:10:44

@ebella: csak tudod:) mintha épp az imént ígértek volna, hogy nem szerencséltetsz a baromságaiddal:)

ebella 2016.11.30. 11:16:35

@Francois77: Szarul esik, hogy van egy másik igazság is az Orbánén kívül? Örülj a havi nettó százötvennek, mert azzal király lehetsz a számozott utcákban Miskolcon. Máshol nem. De igényed sincs rá. Az a lényeg amit a Fidesz mond, az EUSTAT adatokat leszarod. (Hazudnak, amit a Fidesz mond az az igaz.). Hogy jobban is élhetnél, azt is leszarod. Legyen meg napi kanás, és már jó. A szaft odacsöpögött az atlétádra!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:16:56

@Francois77: A te általad linkelt statisztikából vettem:
Gépjármű-kiskereskedelem
1 403 993 935 357 893 322 806 445 744 067 724 648 728 055 713 428

Euróban még siralmasabb.

Figyusz, te ütődött. A táncrend szerint neked a tolvaj hazaáruló orbánt kell hazugságokkal védened, nem az én igazamat bizonyítanod helyettem. :))

ebella 2016.11.30. 11:18:13

@Francois77: És a hazai kisker forgalom növekedése azt jelent, hogy jobban élünk, mit a tótok. Ostoba fasz te!

Francois77 2016.11.30. 11:21:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: kiskereskedelem összesen sor a lényeg. Baszki, ehhez is hülye vagy:(

Francois77 2016.11.30. 11:22:15

@ebella: valaki azt írta, töredéke a forgalom. Erre linkeltem, se agyhalottaknak mindegy:(

ebella 2016.11.30. 11:23:17

@Francois77: És ez egyben azt is jelzi, hogy több a magyarok jövedelme, mint a tótoké. Te jó isten! Nem csoda, hogy hiszel.

Keresd meg az albánokét is!

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.30. 11:24:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Hoszútávú elórejelzesek:

Szlovákia közel 5,5 milliós lakossaga a 22. század elejére 3,7 millióra zuhan majd.Románia jelenlegi 20 milliós népessége 2100-ra gyakorlatilag megfeleződik, 10 millióan lesznek majd. Szerbiában 7,1-ről 5,3-ra esik vissza a lakosság száma 2100-ra. Horvátországban a jelenlegi 4,2 millióról 2,6 millióra csökken a lakosság száma, míg Szlovéniában csak 1,7 millióan élnek majd 2100-ban a mostani 2,1 millió helyett.

Francois77 2016.11.30. 11:25:00

@ebella: egy szóval nem beszéltem más országokról. Te tényleg elvesztetted a fonalat;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:26:45

@ebella: "a hazai kisker forgalom növekedése"

Nem növekedett.

2008 7266520 MFt = 27443 MEuro
2015 9119256 MFt = 29123 MEuro

6,12% növekmény. Évi 0,85%.

Évi 2-3%-nál kezdődik a növekedés. Évi 0,85% az nem az.

ebella 2016.11.30. 11:29:28

@Francois77: Linkeld ki, ki írta, hogy a magyar fogyasztás töredéke a tótnak!

Te szerintem egy kicsit se látod mi a lényeg. Buta vagy ehhez is. Örülj, hogy ötvennek többet keresek mit a takarítónő és szard le, hogy a Felvidéken, még ötvennel többet kereshetnél! Igazi buta hívő vagy. Rád alapították az egész félrevezetést. A fajtádra, aki elég buta, hogy megvezethető-, átbaszható legyen, ha elégszer elismétlik neki a hazugságokat!

Francois77 2016.11.30. 11:31:53

@ebella: nem volt szó tótokról:)

ebella 2016.11.30. 11:32:23

@atomic power 1986DucaDuca: Más előrejelzések, meg mást mondanak. Most az van, hogy mi jobban fogyunk mint ők. Már ha a magyarok számítanak. Ha ők feleződnek, mi negyedelődünk. De jó! Jó a Fidesz.

Francois77 2016.11.30. 11:33:17

@ebella: de majd most lesz előválasztás és mindenki megvilágosodik:) na szép napot!

ebella 2016.11.30. 11:33:40

@Francois77: Csajk arról, hogy húsz-harminc százalékkal többet keresnek, mikor tíz éve még kevesebbet kerestek. Ugyanabból a nyomorból.

ebella 2016.11.30. 11:34:13

@Francois77: A Jobbiknak is? Kétlem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:35:33

@Francois77: "kiskereskedelem"

Olvasni se tudsz, faszfej? Mondom, hogy nem a tejre, kenyérre gondolok.

Egyébként a kiskereskedelem se nőtt, hanem a forint romlott, lásd feljebb.

Szóval ne nekem adj érveket, azok vannak, köszi! A saját hazugságaidat próbáld megvédeni!

Francois77 2016.11.30. 11:36:38

@ebella: a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt
31 perce
@Francois77: "vásárolnak az emberek, mert van miből"

Nem vagy kapcsolatban a való világgal. 2008 óta a töredékét költik. és most nem a tejre, kenyérre gondolok.

Mondom, hogy elvesztetted a fonalat:)

rigolya2 2016.11.30. 11:37:12

@Zsoltbacsi: Ha jól emlékszem 2010-2016 között orbánia a kínai bérekkel akart versenyezni alulról...

EZ LETT AZ EREDMÉNY!!!

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.30. 11:38:15

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Tudtommal én nem írtam a szemelyes élethelyzetemről, statuszomról egy szót se! Elég erdekes, hogy mégis jövendölsz a nyugdíjammal kapcsolatban!

Francois77 2016.11.30. 11:38:52

@Francois77: @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: baszod, az összes sor felette beleértendő, ennyire sötét nem lehetsz. :) kiskereskedelem a tv, ruha is te paraszt:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:41:59

@atomic power 1986DucaDuca: Nem szükséges, kitaláltam. Én öreg vagyok, nekem még lesz nyugdíjam, te láthatólag tapasztalatlan fiatalka vagy, nem lesz nugdíjad, amiből tisztességesen megélj. Nagy csak akkor, ha 80 éves korodban mehetsz csak nygdíjba. Nem kell ehhez agysebésznek lenni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:43:43

A fasz orbánotok most éli fel az eljövendő nemzedékek életterét. Ezért nem lesz nugdíjatok. Pont, mint a meggyesi és a gyurcsány. Hazaáruló mind. És örüljetek, csak szopjátok az orbánotok faszát, minden nappal szarabb lesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:45:06

@Francois77: Veheted egybe, külön, akár soronként, a végeredmény ugyanaz. Amit mondtam.

Francois77 2016.11.30. 11:47:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: az összesített sor értelmezése érdekelne, ami igazolja, hogy 2008 óta töredék a költés:)

Zsoltbacsi 2016.11.30. 12:05:06

@Francois77: @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Hagyd, mindig belezavarodik a szamokba, es elkezd terelni.

A legutobb peldaul mar 900 ezernel jart nala a kivandoroltak szama, meg emlekszem arra is, amikor nagyhangon bizonygatta, hogy a kvotakampany 40-50 milliard volt, es mindenki hazaarulo, aki nem hiszi el

rigolya2 2016.11.30. 12:11:27

@konrada: khm...

A munkaerőhiány és a munkanélküliség eddig se nagyon fedte le egymást területileg.

Szerintem a munkaerőhiány a nyugati országrészben nem nagyon fog csökkenni, de erősen meg fogják a keleti és déli végeken érezni a minimálbéremelést a cégek.

konrada 2016.11.30. 12:32:02

@rigolya2:
...majd meglátjuk.
Voltak már ennél meredekebb jóslatok is, amik nem jöttek be....
(Ti.: nem láttam olyan területi megosztást mutató térképet eddig sem, mely az utóbbi 6 év minimálemelése miatti cégbezárásokat valamelyik régióra koncentrálta volna...)

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.30. 14:28:34

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Csodalkozom, hogy prejudikálsz az időskori megélhetésemmel kapcsolatban. Spirituális képességekkel rendelkezel? Nem ismerheted az egzisztencialis hatteremet. Szerinted egy idős embernek kötelező csak a nyugdíjaból megelni?

cardiobascuralis 2016.11.30. 14:35:23

@Francois77:
Ja, mert te érveket mondtál, mi, te agyatlan faszkalap?

Francois77 2016.11.30. 15:03:09

@cardiobascuralis: csak és kizárólag véleményt szoktam mondani, amire nem kell bizonyíték, és érveket, amik cáfolhatatlanok. olvass vissza :)

cardiobascuralis 2016.11.30. 17:29:27

@Francois77:
Magyarul egy ostoba faszkalap vagy. És ezen nem változtat a vigyorjel.

Francois77 2016.11.30. 18:12:52

@cardiobascuralis: véleményszabadság van, én meg leszarom a véleményed. Ennyike;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 20:48:43

@atomic power 1986DucaDuca: A fideSS kritikátlan fasszopói prolik, nincs egy hétnyi megtakarításuk sem. Ha lenne pénzük, nem bérkommentelnének gombokért.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 20:59:54

@Francois77: "összesített sor értelmezése"

Semmi ilyenről nem beszéltem, hiába próbálod a számba adni.

@Francois77: "vásárolnak az emberek, mert van miből"

A te táblázatos szerint 2008-2015:

Tartós elektromos háztartási gép: 28% csökkenés
Híradástechnikai készülék: 34% csökkenés
Gépjármű-kiskereskedelem: 57% csökkenés

És akkor egy egészséges évi 3% bővülést nézve 23% növekedés kellett volna.

És akkor még nézd meg a szolgáltatásiszektort, mert így csak a kiskereskedelem számaiba sikerült megint belezavarodnod.

Szóval nagyon nem úgy fest, hogy lenne miből vásárolni az embereknek.

Francois77 2016.11.30. 21:02:45

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: egyértelműen kiderül, hogy van pénz, csak nem cserélik le a 3 éves autót meg a 4 éves tv-t, ha nincs baja. De ez neked már magas:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 21:02:59

@Zsoltbacsi: "900 ezernel jart nala a kivandoroltak szama"

Megint belezavarodtál a számokba, tényleg nem kéne velük foglalkoznod. :))

800 ezret mondtam. Illetve nem én mondtam, nálam okosabb emberek becsülték meg, mert nincs hivatalos statisztika.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 21:04:12

@Francois77: Hirtelen megokosodtak az emberek? Akkor ennyivel nőttek a bankbetétek, mi? Segg hülye vagy.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 21:07:20

@Zsoltbacsi: "bizonygatta, hogy a kvotakampany 40-50 milliard volt"

Nem bizonygattam, hanem megbecsültem. Nem volt semmi megbízható adat. Most, hogy sikerült adatokat szerezni, 17 milliárdra becsülik a népszavazásra eltapsolt pénzt.

Francois77 2016.11.30. 21:09:14

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: egyrészt nőttek, másrészt az összesítő sorból kiderül, csak még mindig nem érted, hogy a költés megvan, csak másra költenek. Én pl utazom. Te pszichiáterre. Más másra:)

Zsoltbacsi 2016.11.30. 21:26:09

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Legalabb a sajat hazugsagaidra emlekezhetnel...
Eloszor mondtal 800at, rakerdeztem, es aztan modositottad 900ra, szoval az volt az utolso szavad. Hagyd a matekot szerintem, olyan sok szep palya van meg....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 21:30:41

@Francois77: Mondtam, hogy belezavarodtál. Ne a tejet, kenyeret nézd, az nem számít, mert azt mindenképpen meg kell venni. De ezt is mondtam már., rövid a memóriád is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 21:31:51

@Zsoltbacsi: Lehet, hogy százzal több vagy kevesebb, nem tudja senki. Tényleg ezen tudsz csak élvezkedni?

Francois77 2016.11.30. 21:35:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: nézd végig a táblázatot, mást nem tudok mondani, ha ennyire vak vagy :) de biztos magadból indulsz ki, és ha nincs pénzed, akkor 1 kiló kenyeret veszel, ha meg van, hármat :)

Zsoltbacsi 2016.11.30. 22:00:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Nem becsultel, hanem tenykent allitottad, es mindenki orbanberenc volt, aki kirohogott.
Es igen, orulok, hogy visszanyalt a fagyi

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 22:06:36

@Zsoltbacsi: Egy becsült értéket mondtam. Ennyike.

Lehet oldalakon keresztül elemezgetni, de az nem a komment műfaja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 22:08:30

@Francois77: "nézd végig a táblázatot"

Te meg ne nézd végig a táblázatot, mert mindig csak belezavarodsz. :))

Mondom, hogy a tej, kenyér nem számít, azt mindig fognak venni az emberek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 22:09:24

@Francois77: Tartós elektromos háztartási gép: 28% csökkenés
Híradástechnikai készülék: 34% csökkenés
Gépjármű-kiskereskedelem: 57% csökkenés

És akkor egy egészséges évi 3% bővülést nézve 23% növekedés kellett volna.

És akkor még nézd meg a szolgáltatásiszektort, mert így csak a kiskereskedelem számaiba sikerült megint belezavarodnod.

Szóval nagyon nem úgy fest, hogy lenne miből vásárolni az embereknek.

Francois77 2016.11.30. 22:42:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: értem, tehát szerinted 2008-2015 között volt 50%-os infláció, vagy ennyivel többet eszünk. értem.
a tartós háztartási cikkeknél 2009 volt a mélypont, természetesen, ahhoz hasonlítsunk, ahhoz képest masszív emelkedés van.
a gépjárműkereskedésben valóban van visszaesés, köszönhetően a korábban mesterségesen felpumpált önerő nélküli hiteleknek, és annak, hogy az emberek nem adják el a 3-4 éves autót. meg sokan nem is vesznek, mert rájöttek, hogy nem kell.
a híradástechnika ugyanez, nem kell 3 évente új tv.

de vajon miért nem írsz az építőanyagokról, amely 2009-2010-ben volt mélyponton, azóta megy fel, vagy az üzemanyagokról, 2009-ben kb nem autóztak az emberek.

nem zavarostam bele, a szolgáltatás meg nem volt téma, és ma már nem is lesz, mert ha nincs igazad, mindig terelsz, én meg ettől hányok.

menj orvoshoz! részemről lezártam.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 23:03:32

@Francois77: "2008-2015 között volt 50%-os infláció"

Volt infláció, de ami fontosabb, a forint gyengült jelentősen.

Egyetlen gazdasági célt sikerült orbánnak majdnem elérni, a hiányt kellő mértékre leszorítani. A célt úgy sikerült megközelítenie, hogy szénné adóztatta a lakosságot. Ennek az eredményét látod.

Fejlődés kellene, több, mint a velünk versengő orszégokban, nem pedig visszafejlődés.

"nem zavarostam bele, a szolgáltatás meg nem volt"

Akkor belezavarodtál, mert minden költés téma volt.

"menj orvoshoz!"

Most nem fáj a a torkom.

"részemről lezártam."

Nagyon helyes!

Francois77 2016.11.30. 23:09:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: igazad van. (Nincs, de ennyi hülyeséget már nem tudok követni.)

Szénné. A lakosságot. Istenem...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 23:18:05

@Francois77: Biztos nem vetted észre, hogy 27%-ra emelték az ÁFÁ-t. Világcsúcs! Meg nem hallottál a különadókról. Meg autópálya adó az ELKERÜLŐ utakra! A világ ilyen hülyeséget nem látott! Élő munka terhei 35%, míg máshol 22%. Ennyire hülye nem lehetsz. Csak trollkodsz folyamatosan.

Francois77 2016.11.30. 23:25:51

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: na menjünk sorba. Valóban, 2%-ot emeltek az áfán, cserébe csak 16%-ot adózok. Különadók: hirtelen a bankadó jut eszembe, jókor választottam bankot, én nem fizetek. Ők fizetnek helyettem. Nem autózok. A 35% igaz, ha jól emlékszem, ezt örökölték. De igazad van, szörnyű, ami itt van. Sokaknak. De ha nekem nem, ne magyarázd már meg nekem, kösz :)

Felőlem lehetne 30% az ÁFA, ha cserébe 0 lenne az SZJA. Az szja-t ugyanis meg sem kapom, ÁFA-t viszont én döntöm el, mikor, mire fizetek. Ha épp úgy akarom, vásárolok külföldön.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.01. 00:15:34

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Hol a bizonyíték arra, hogy aki hozzaszól az bért kap bármelyik párttól?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 00:20:31

@atomic power 1986DucaDuca: Ugyanazokat a paneleket puffogtatjátok, és véditek a tolvaj hazaáruló orbán rezsimet. nektek is ugynúgy a szájatokba hugyozik az orbán, nem kéne védenetek. Ha nem kaptok bért, akkor a haszonélvezői vagytok. De ha milliárdokat kaptok akkor nem fogtok itt kommentelni. Tehát csak bérkommentelők lehettek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 00:22:53

@Francois77: "De ha nekem nem"

Még szlovákiában is 25%-kal nagyobb a fizetés. Ha meg nem fizetésből élsz, akkor pláne fáj az ország szegénysége. Attól, hogy nem vagy tudatában, mert a habonymédia elkábít, még így van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 00:24:00

@Francois77: És ha egyéni boldogulás miatt leszarod az ország helyzetét, akkor nem csak bérkommentelő vagy, hanem hazaáruló.

Francois77 2016.12.01. 00:30:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: annnyit keresel, amennyiért megdolgozol. Szlovákiában sem keresnék többet, és itt sem keresek kevesebbet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 00:34:06

@Francois77: "Szlovákiában sem keresnék többet, és itt sem keresek kevesebbet."

Nem érted.

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.01. 00:34:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Ez már differenciáltabb megközelítés. Tehat lehet haszonélvező is, nem csak bérkommentelő, aki úgy szól hozza, hogy adott esetben a vélemenye megegyezik a kormanypart velemenyevel. Mondok egy harmadik lehetöseget is: nincs belőle haszna, csak egyszerúen úgy latja, hogy adott kerdesben ott az igazsag. Mert ugye nem minden fekete vagy feher.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 00:36:49

@atomic power 1986DucaDuca: "a vélemenye megegyezik a kormanypart velemenyevel."

Hogy Magyarország romlásba legyen döntve és szétlopva? Akkor nem bérkommentelő vagy, hanem gyalázatos hazaáruló.

Francois77 2016.12.01. 00:37:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: igazad van, nem értelek, de ettől még jól élek, a te megértésed nem feltétele;)

Francois77 2016.12.01. 00:38:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Ja romlásba 2002-2009 között döntötték az országot, ne felejtsük el:)

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.01. 00:47:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Nagyon könnyen kijelented valakiről, hogy hazaarulo! Azert ennyi hazaarulo nincs az orszagban! En mar csak azert sem illetlek semmilyen jelzővel. A te paneled, többek kózött az, hogy a regiótol való leszakadasunkat allandóan 2010-től datalod, holott ez nem így van. Minden adat egy iranyba mutat: 2004 idejere. Ennek ellenere én nem kritizaltam a szemelyed, mert ezt gyengesegnek tartom. Nem kapok azert pénzt, hogy allandóan itt kommenteljek. Jó éjszakat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 01:20:43

@Francois77: "romlásba 2002-2009 között döntötték az országot"

Ennyire nem sikerült. De mindegy is, az orbán országrombolását ez nem menti.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 01:25:58

@atomic power 1986DucaDuca: "Nagyon könnyen kijelented valakiről, hogy hazaarulo! Azert ennyi hazaarulo nincs az orszagban!"

Egyáltalán nem könnyen.

Olyan sok nincs szerintem. Van az egész fideSS, aztán vannak a szekértolói, akik tapsolnak a hazaáruláshoz. A habonymédia által megtévesztett tömegeket, és a megzsarolt közmunkásokat nem sorolom ide.

"A te paneled, többek kózött az, hogy a regiótol való leszakadasunkat allandóan 2010-től datalod"

Ez egyszerűen nem igaz. De az orbán 2010 óta felelős érte, pláne, hogy nagyban felgyorsította. Üssem a politikai halott gyurcsányt? Van értelme? Örülnél neki?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 01:36:07

@atomic power 1986DucaDuca: Egyébként amikor valaki a meggyesit vagy a gyurcsányt kezdi hazugságokkal mosdatni, annak is megmondom a véleményem. Nagyon meg is sértődnek, és ki vagyok kiáltva fideszesnek, meg hogy rosszat akarok a baloldalnak. Mintha lenne baloldal. :))

A libajnai kormányzásáról nem tudok rosszat mondani. Amennyire egy év alatt lehetett rendbetette a dolgokat, elvezette az országot nagyobb botrányok nélkül.

Francois77 2016.12.01. 01:46:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: az ország bedőlt 2008-ban, 2010 után meg nem:) Ja de, várj, hát minden héten csődbe megyünk, most jut eszembe:):):)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 02:26:48

@atomic power 1986DucaDuca: Na, még nem vagyok álmos, kielemzem neked a gyurcsányt.

A meggyesi hülye módon beváltotta a választási igéreteit. Mindezt nagyrészt kölcsönből. De legalább az emberekre költötte, nem ellopta. A gyurcsány nem csinált 2 évig semmit. Aztán 3 évig nem csinált semmit. Egy főttkrumpli vagy egy üres öltöny is ugyanígy kormányzott volna. Azt gondoltam, ennél csak jobb jöhet. Hogy az orbán ezt teszi az országal, arra nem gondoltam. A gyurcsánynak mindig nagy reformötletei voltak. De nem vitelezte ki őket. Hogy ő jót akart, csak nem engedték. Hát ez baromság. Az öszödi beszéd is baromság volt. Tudhatta volna, hogy a falnak is füle van, nem szabad a hazugságát bevallani. A választások előtt 5 éves adócsökkentési törvényt hozott. Utána azonnal adót emelt. Na, ekkor kellett volna a népnek kimenni az utcára, nem az öszödi beszéd kitudódásakor.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 02:28:11

@Francois77: "az ország bedőlt 2008-ban, 2010 után meg nem"

Rosszul emlékszel, hálistennek egyszer se dőlt be. Bár 2010-ben az orbánék erősen próbálták.

Francois77 2016.12.01. 02:44:45

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: tényleg, most hogy mondod, az IMF azért adott pénzt, mert annyira jó befektetés volt:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 02:48:56

@Francois77: Pfff, nemtom az indítékaikat és a szabályzatukat. Azt tudom, hogy visszakapták kamatosul, úgyhogy nem vesztettek rajta.

Francois77 2016.12.01. 02:52:25

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: ők nem is. Ja, az volt az indíték, hogy nem kaptunk hitelt, és ha nem adnak, akkor egy héten belül államcsőd lett volna. Nem ártana olvasgatni egy kis történelmet. Sokat segít.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 02:55:28

@Francois77: "államcsőd lett volna"

Ha a nagyanyámnak kerekei lettek volna... A feltételes múlt nem egy szerencsés igeidő. :))

De most mit egzecíroztatsz engem itt a 2008-cal?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 03:04:05

Úgy tudom, a piacról csak nagyon drágán lehetett volna felvenni kölcsönt, válság volt, így a gyurcsány elég okos volt IMF hitelt felvenni. Az orbán nem volt ilyen okos, ő a drágább piaci hitelt vette fel. A kifizethetetlen kamatot úgy kerülte el, hogy pávatáncot mutatott be az IMF körül, amivel elkábította a befektekőket. Ügyes volt. Hazug, de ügyes. Az, hogy legközelebb nem hisznek neki, és az ország szenved tőle, ennyire nem előrelátó.

Nah, ne kelljen nekem már a gyurcsányt dicsérnem! Csak annyi az előnye, hogy az orbnnál kisebb fasz.

Francois77 2016.12.01. 03:05:01

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: tájékoztatlak, hogy tudj hasonlítani. Egyébként nem én mondom, hanem pl az akkori MNB elnök.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 03:18:49

@Francois77: Államcsőd akkor van, amikor az állam fizetésképtelenné válik, vagyis kiadási kötelezettségei egy részét nem tudja teljesíteni. Pl. nem fizet nyugdíjat.

2008-ban többször sikertelen államkötvény aukciót tartottak, azaz a befektetők nem akarták olyan kamaton megvenni az államkötvényket, mint ahogy azt az MNB felajánlotta. Magasabb kamatot meg az MNB nem akart ajánlani, hülyeség is lett volna, mikor az IMF hajlandó volt kölcsönadni normális kamatra. Az, hogy a gyurcsány mit makog államcsődről, kurvára hidegen hagy. Mondott az olyan hülyeséget is, hogy "a reformpolitika 2006 és 2008 között megakadt, ezért fő felelősség az ellenzéké". Az orbán meg olyan hülyeséget mondott, hogy "a Valutaalaphoz fordulni szégyenszámba megy".

www.origo.hu/itthon/20081101-gyurcsany-ferenc-allamcsod-es-szocialis-valsag-is-kialakulhatott-volna.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 03:31:33

@Francois77: Hülyeség a 2008-as válságot a gyurcsány nyakába varrni, nem tehetett róla. Az viszont az ő bűne, hogy letolt gatyával ért minket a válság, kikőltekezett, nem volt lehetőség a gazdaságélénkítésre. Na, ezért ütheted a túlmozgásos bohócot.

Francois77 2016.12.01. 03:37:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: csak nálunk 2005-ben kezdődött a gond. 3 évvel korábban, lásd első leminősítés.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.01. 03:47:20

@Francois77: "2005-ben kezdődött a gond"

Nem. 2001-ben, mikor az orbán a választásra készülve elkezdte az osztogatást. Amire aztán a meggyesi ráerősített. És aztán a gyurcsány rendrakás helyett nem csinált semmit. Mert választást akart nyerni. Ha akkor rendet csinál, talán elvesztette volna 2006-ot, de után még sokszor esélye lett volna nyerni. De az a poijáca soha nem csinált kormányzás-szerű dolgot. Duma, az van rengeteg. Marha okosnak képzeli magát. Lett volna okos, mikor lehetősége volt rá.

cardiobascuralis 2016.12.01. 04:16:10

@Francois77:
De ettől még egy agyatlan faszkalap vagy csak.
Hiába vigyorogsz.

Francois77 2016.12.01. 04:22:10

@cardiobascuralis: nyugi, cica, béke van. És demokrácia;)
süti beállítások módosítása