B1 blogcsalád



Győrköstől Szijjártóig: orosz kémparadicsom lett Magyarország

2016. november 28. - Mr Flynn Rider

A NATO-tag Magyarországon hemzsegő orosz kémekről ír a Financial Times és ennek alapján a HVG. Nem kevesebbet állít a híres pénzügyi lap, mint hogy a kormányzat egyszerűen félrenéz, ha az orosz kémtevékenységről van szó Magyarországon.

putin_napszemcsi.jpg

Ez két szempontból is nagyon gázos sztori:

  1. Mert Magyarország hivatalosan a NATO kötelékébe tartozik és mint ilyen, az összes hírszerzési információhoz hozzájuthat, illetve a saját információit is meg kell osztania a többi NATO-taggal.
  2. Az oroszok és a NATO a rendszerváltás óta a legrosszabb, hidegháborús helyzetbe kormányozták magukat, ahonnan Donald Trump se fogja tudni kihúzni őket. A nemzetközi helyet tényleg fokozódik. Mindkét fél hadgyakorlatokat hajt végre a másik határain és fegyverkezik.

 

A fideszes kormány a gazdasági retorzióktól félve tesz úgy, mintha nem lennének itt orosz hírszerzők

- állítja a Financial Times. A lap a bőnyi rendőrgyilkosság kapcsán ír az oroszok magyarországi tevékenységeiről.

Nem kell sok, hogy összerakjuk a képet: Paks2, a kibulizott, kilobbizott milliárdos beruházás, amihez az EU-s biztost egy orosz lobbista magángépén hozták Budapestre. Ez az az üzlet, amin csak az oroszok nyernek, meg a fideszes kormány. Hogy a hitelt ötven évig ki fizeti majd vissza, az nem az ő dolguk.

Vannak gondok a szélsőjobbon is. A bőnyi támadás után az orosz szálat a Parlament nemzetbiztonsági bizottsága is zárt ülésen vizsgálta. Győrkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálatokkal. A FT cikkében Dezső Andrást, az Index újságíróját is idézik.

Szerinte nem klasszikus kémkedésről van szó ebben az esetben, inkább a sajtó, a közvélemény és a politikai rendszer manipulálásáról.

Nyílt titok, hogy az európai szélsőjobbos pártokat az oroszok támogatják. Marine Le Pentől a Jobbikig mindenhol vannak kapcsolatok. Azt is tudjuk, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal aktívan fejlesztette az orosz titkosszolgálatokkal a viszonyt. Azt is tudjuk, hogy az ügyészség kémkedéssel gyanúsítja a jobbikos EP-képviselőt, Kovács Bélát (lánykori nevén: KGBéla, hehe). Bár már két és fél éve nyomoznak, az ügyet még mindig nem zárták le. Valószínűleg sose fogják, ahogy Győrkös kapcsán se fog kiderülni semmi érdemleges.

Miért nem?

Mert a magyar jobboldalt Moszkva pénzeli, eteti, segíti. 

A FT megjegyzi: elemzők furcsállják, hogy Magyarország – a régió országai közül szinte egyedüliként – egyetlen oroszt sem tiltott ki kémkedés gyanújával 2010 óta. Pedig Budapest „kis Moszkvává” vált a százával itt lévő orosz kémek miatt – idézi a lap Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt.

viktor_es_vladminir.jpeg

Gond lesz a nemzetbiztonságnál is. Az összegyűjtött információk alapján levonhatjuk a következtetést: olyan lyukas lehet a magyar kémelhárítás és hírszerzés, mint a jobb fajta sajtok. A nemzetbiztonságért felelős hivatalok két tűz közé kerültek: miközben az összes nemzetközi szerződés szerint Magyarország a nyugati államokkal szövetséges, a gyakorlatban viszont az oroszok barátságát és jóindulatát keresi a Fidesz.

A Financial Times cikke szerint a militánsok orosz támogatásáról évek óta tudnak, mégsem léptek, mivel tartottak attól, hogy az a Moszkva-barát kormány számára negatív gazdasági következményekkel járna. A szerző nem csak a földgázszállítást és a Paks II beruházást említi, de azt is felidézi, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szívélyes viszonyt ápoló Orbán Viktor az egyik hangos ellenzője volt az Oroszország elleni gazdasági szankciók bevezetésének. Orbán úgy kacsázik Európa, a NATO és Oroszország között, mint egy részeg kamionsofőr. Aztán a szalagkorlátnak ne ütközzön egy rosszabb manővernél…

A cikk idézi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is, aki szerint „ha az oroszokkal akarod megosztani az aggályaid, azt csak bölcsen és erősen alátámasztva teheted meg.”

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2012005632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puskapor 2016.11.28. 19:30:06

Hányszor akarják még ezek elárulni, a magyar hazát ?

Jakab.gipsz 2016.11.29. 12:34:06

Igen ezt a kém-ügyet, bízzuk a szakmára, ( elegendő, hülyeséget tematizál a B 1,).

Bicepsz Elek77 2016.11.29. 12:58:09

Mintha ezelőtt vagy kesobb nem ez lett volna. 1989 elott hivatalosan a szocialista orszagok sem kemkedhettek volna egymasra, megis pl. Romania tele volt magyat, Magyarország meg roman kemekkel. Az igazi titkokat az USA ugyse osztja meg másokkal!!

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.29. 13:31:08

Tehát a Financial Times a Dialógus Csoportról spicliskedő Gyurcsányt kérdezi Orosz kémek ügyében, aki természetesen számukra hiteles és kielégítő választ ad.

Értem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.11.29. 13:39:07

@Jakab.gipsz: A Népszabadság piaci működését is a szakmára akartad hagyni, te fideszes (köp)?

Pedig így könnyű a piacról élni. Előfizető nem is kell:
444.hu/2016/11/29/hibatlan-mar-nem-csak-azt-nem-tudni-hogy-miert-es-mennyiert-hanem-hogy-mit-hirdet-az-mvm-a-magyar-idokben4

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.11.29. 13:40:49

@Ballib cenzúrázók réme 19: Így van. Ha bárhol Magyarországot és annak vajdáját kritizálják, azt biztosan a soros, meg a gyurcsány kottája pénzeli. Persze csak 2010 óta van így. Addig még a civilek és a jogvédők is jófejek voltak. Egyszerű a fideszes (köp), mint a faék.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.29. 13:41:03

@Ballib cenzúrázók réme 19:

Ha biztosra akarnak menni, akkor még megkérdezik Medgyessy-t is az Orosz kémek Magyrországi viszonyáról, elvégre ő saját beszámolója alapján, halált megvető bátorsággalk küzdött D-209-ként a KGB ellen.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.29. 13:42:45

@Narancsseggű Mandrill:

Feltünt ez a rész a cikkben te szerencsétlen nyomi ?

"idézi a lap Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt."

Miért csinálsz magadból hülyét mindenki elött ? :DDDD

pamut 2016.11.29. 13:50:19

kémek? :D
Minek ide kémek amikor orbán bármikor bő nyállal leszopja putyint? Csak a a magyar történelem messze legdrágább és még az unokáinkat is eladósító, alapból elavult projektjét mutyizta le vele pár óra(!!!) alatt, noha csak a tisztességes előkészítése ennek több év lenne... de legalább cserébe csorbítja Magyarország szuverenitását és növeli a ruszki függőséget. Nem kell ide egy kém sem, Putyinnak pont elég egy Orbán a zsebében.

pamut 2016.11.29. 13:51:29

Az megvan hogy köpte ma szembe orbán a saját szavazóit? :DDD

hvg.hu/itthon/20161129_Orban_mondott_egy_erdekeset_a_terrorizmusrol

"A terrorizmust nem lehet kötni sem valláshoz, sem nemzetiséghez, sem civilizációhoz, sem etnikumhoz. A terrorizmus az terrorizmus"

pamut 2016.11.29. 13:57:51

Ja, és a kibaszott nagy kérdés:

HONNAN VAN AZ ORBÁN-CSALÁDNAK EGY MILLIÁRD FORINTJA??????????????????

chepunk 2016.11.29. 13:58:33

És a fentieket ki nem tudta? A nyugati hírszerző és kémelhárító szerevzetek azért nem oszatnak meg semmit már régóta a magyar társszervekkel mert az infó azonnal Moszkvában is megjelenik. Moszkva vazallus kormánya a mienk és a trójai falova a NATO-ban. De ezt ők is tudják...

Más! Az MNA-s bulit lehet pont a ruszkik intézték így. Sokkal nagyobb és erősebb szövetségesre leltek a Fideszben, ezt a kis már kellemetlenné váló kullancs brigádot meg le kellett már választani...

miért 2016.11.29. 14:13:16

@Jakab.gipsz: milyen szakmára, kedves mester? Ez a túlfizetett szakma? kishazánkban régen és ma is a hatalom hátsójából pislogott csak kifelé!

Jakab.gipsz 2016.11.29. 14:13:24

@Narancsseggű Mandrill:

Egy baloldali napi lapra valóban szükség lenne. De egy baloldali ne akarjon libsi lenni mert ez neoliberalizmus tudománytalan hablaty, csak az emberek, népek országok, össze ugrasztását tudja elérni és felmutatni.

Jakab.gipsz 2016.11.29. 14:15:30

@miért: Nem tudom miféle szakma a kémkedés, biztos vannak olyanok akik értenek hozzá, tudod ez olyan mint a matek ott is gebgra, algebra, meg főgebra. (hi-hi)

N. Barbie 2016.11.29. 14:17:29

Uj nap, uj ragalomcikk a ballib1-en. Tenyleg csak ennyire tellik fiukak?

"Nyílt titok, hogy az európai szélsőjobbos pártokat az oroszok támogatják. Marine Le Pentől a Jobbikig mindenhol vannak kapcsolatok"

Jaa, hogy nyilt titok. Ertem. Az is nyilt titok, hogy a ballib partokat, meg a ballib1-et Eszak-Korea tamogatja. Tetszik erteni? Nagyot mondani barki tud. Bizonyitani meg minek is, mi?

Osszegezzuk. Van egy "nyilt titok", amit eddig senki nem bizonyitott, csak evek ota terjesztik jellemzoen a ballib oldalhoz kotheto figurak otthon es nemzetkozi szinten is, aztan tudjuk, hogy KB-t az ugyeszseg par eve kemkedessel gyanusitja, de ennyi ido alatt se sikerult megvadolni, holott az ugy kezdeten tele volt kurtolve minden a megdonthetetlen bizonyitekokkal.
Tehat egy hiresen szelsoliberalis lap, az FT, semmi konkretumot nem tartalmazo cikkere alapozva, ahol is a sajat velemenyuket egy a jelenlegi kormanyt es a Jobbik-ot gyulolo, tehat nyilvan teljesen elfogulatlan gyurcsi mondattal meg mindenfele "szakertok" velemenyevel tamasztjak ala, na mindezt atveszi a jelenleg legfelkapottabb ballib blogocska es mint valami gyozelmi zaszlot kerit egy cikket az MO-n elo orosz ugynokokrol es a Jobbik oroszok altali penzeleserol.

Kosz sracok, ismet jot nevettem. :D

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.29. 14:19:41

@chepunk:

Ezért nem segítettek Phaeron kapcsán sem az Amcsik ?

magyarhirlap.hu/cikk/72886/Turhetetlen_37
az amerikai hatóságok 1991–92-ben elfogatóparancsot adtak ki a BCCI vezetői ellen. Ez az az elfogatóparancs, ami a mai napig, vagyis immáron huszonöt éve érvényben van. -
...
az amerikai hatóságok annyira passzívak az ügyben, hogy valószínűleg ténylegesen nem is akarják elfogni Ghaith Pharaont.

Az amerikai hatóságok egyetlen igazi próbálkozása az volt, amikor 2006-ban Szicíliában az FBI és az olasz rendőrség lerohanta a bankár jachtját, de Pharaon épp akkor nem volt a fedélzeten. Furcsa, hogy a rajtaütést épp akkorra időzítették, amikor Pharaon nem volt a hajón, hiszen a korábbi megfigyelések szerint Pharaon ekkoriban éveken át szinte folyamatosan a jachtján lakott.

Ha az elfogására nem is tettek komoly kísérleteket, azért tárgyaltak vele. A BCCI összedőlése utáni kártérítési eljárásban felmerült, hogy Pharaon megtarthatott több százmillió dollárnyit a bank vagyonából, azért érdemes lenne Pharaon vagyonát is zárolni, majd bevonni a kártérítésbe. A bank felszámolói azonban úgy ítélték meg, hogy ez nagyon időigényes és drága lenne, Pharaon ugyanis a legtöbb cégét és ingatlanját bonyolult strómanrendszeren keresztül birtokolja, ezt visszafejteni pedig nagyon nagy munka.

Ezért inkább úgy döntöttek, hogy megegyeznek Pharaonnal. Egy 2012-ben keletkezett BCCI-s belső dokumentum szerint 2001-ben meg is állapodtak, hogy Pharaon összesen 175 millió dollárt fizet a kártérítési kasszába, és ezt a pénzt Pharaon 2005-ig hiánytalanul be is fizette.

A felszámolók azonban valószínűleg tudják, hogy ezzel Pharaon olcsón megúszta, a 2012-es dokumentum szerint ugyanis később is többször felmerült, hogy még kérnek pénzt a bankártól a kártérítésekhez.

Eközben több, Pharaonhoz kötődő cég is felbukkant az amerikai hadsereg afganisztáni és iraki inváziója idején a katonai beszállítók környékén, és úgy tűnt, hogy az amerikaiaknak ezzel sincs nagy problémájuk. Ráadásul egy Pharaonhoz erősen kötődő cég 2008-ban szerződést kötött az amerikai hadsereggel, és 120 millió dollár értékben szállított repülőgép-üzemanyagot az amerikaiaknak. - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/72886/Turhetetlen_37#sthash.SOQmLJBD.dpuf

pamut 2016.11.29. 14:20:43

az orbánmaffia újabb legalizált lopása + pénzmosása:

444.hu/2016/11/29/meglepo-rogan-korabbi-szomszedja-csetenyi-csaba-cegei-nyertek-az-allami-kommunikacios-tendert

"Rogán korábbi szomszédja, Csetényi Csaba cégei nyerték az állami kommunikációs tendert"

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.29. 14:21:41

@N. Barbie:

Te most mit vicceled el a dolgot ?

A Financial Times újságírói, még GYurcsányt személyesen is megszólaltatta a témában ?

Hát neked már ez sem elég ?

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.29. 14:26:00

A nyugat reszket a véleményszabadságtól, ennyi az egész.

Jakab.gipsz 2016.11.29. 14:34:52

@pamut: Kár, mert a konkurens Soros Gyuri betervezte a lóvét és most zokogtok.

Nem mind egy, így is úgy is lehúzzák a népet, erről szól a kapitalizmus.
Te pedig azon zokogsz, hogy min is?
Hogy ez nem demokratikus, de hát semmi köze nincs a demokráciához.

pamut 2016.11.29. 14:39:44

na, az orbánmaffia úgy érzi, már sikerült annyira elaljasítani a magyarokat, hogy ideje nem titkolni, hanem büszkén dicsekedni a lopásokkal.

a kis kubatov kezdi a dicsekvést az ifjúkori lenyúlásával és mások pénzének elkártyázásával, biztos vagyok benne hogy ezt is imádni fogják a fideszes kollaboránsok:
444.hu/2016/11/29/kubatov-gabor-elkartyazta-az-osztalypenzt

pamut 2016.11.29. 14:41:15

@Jakab.gipsz: látom, fideszes vagy, hisz azt nevezed demokráciának hogy az orbánmaffia lopja magyarok pénzét :)
ritka tökéletesen sikerült nálad az agymosás, a következő lépés az lesz hogy még büszke is leszel rá hogy loptok :)

Gazz 2016.11.29. 14:54:04

@N. Barbie: Milyen az idő szentpéterváron trollovics elvtárs?

Gazz 2016.11.29. 14:56:56

@maxval bircaman BircaHang szerk: Ó te szerencsétlen kérődző putyintroll, azt sem tudod mi az a véleményszabadság, te orosz csecsen kérődztél világéletedben, ott meg az ilyet kényszermunkatáborral, meg elmegyógyintézettel büntetik, ha a polónium éppen nincs kéznél.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.29. 14:59:38

@Gazz:

Senkit se büntetnek se munkatáborral, se polóniummal a véleményszabadság gyakorlása miatt.

Gazz 2016.11.29. 15:03:24

@maxval bircaman BircaHang szerk: Litvinyenko gondolom a ti mesekönyvetekben direkt magának hozatott polóniumot moszkvából. :-)

konrada 2016.11.29. 15:04:08

@Ballib cenzúrázók réme 19:
...pedig Gyurcsányt illik komolyan venni, mert neki azért elég rálátása lehet a titkosszolgálatra - lévén hogy az Anyós, meg annak a testvére örökölte meg a főrezidens aktáit, amiből belőle is nagy embert csináltak...

Jakab.gipsz 2016.11.29. 15:13:22

@pamut: Újra van osztva a nemzeti vagyon. Ennyi.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.29. 15:17:15

@Gazz:

Litvinyenko a szólásszabadsága miatt kapott halálbüntetést, hanem terrorista tevékenysége miatt,

pamut 2016.11.29. 15:19:25

@Jakab.gipsz:
ez nem vagyon, hanem az a közpénz amit mi magyarok adóztunk le idén.
és ez nem újraosztás, hanem lopás.

de értem hogy a fideszesek nem szeretik ezt a szót, mert még önmaguknak is hazudnak.

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.11.29. 15:19:50

Magyarországon nincsenek orosz kémek, mert Orbán Viktor alatt végre felépítettük a liberálisok alatt lerombolt örök orosz-magyar barátsági szerződést. Épp ideje volt már, mielőtt a Nátó; az EU meg a multi kereskedelmi láncok gyarmatosították volna a hazánkat és kivitték volna az összes profitot.

Viszont Magyarországra mázsa számra szivárognak be Soros és a norvég álcivilek kémei. Sorost jól ismerjük, ez a szarkavaró már a 80-as években is mázsa számra képeztette ki a maga liberális ügynökeit, akiket aztán Angliába vitt ki taníttatni és beszervezni.

SOHA TÖBBET A SOROS ÁLTAL KIKÉPZETT KÉMEKBÖL!

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.29. 15:29:00

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:

Nickhamisító pöcs.
Ennyit tudsz ostoba Gyurcsány csicska, meg a nevedet.

Gazz 2016.11.29. 15:29:33

@maxval bircaman BircaHang szerk:
Igazi KGB-s logika, vajon hol terristáskodott ez a cudar ember? Mert ha terrorista lett volna, akkor az angolok kiadják.
Egyébként azért arra felkészíthettek volna a trollképzőben, hogy a hazádban nincs halálbüntetés. :-)

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.29. 15:36:28

@Gazz:

Nincs hivatalosan halálbüntetés, de - a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - a titkosszolgálatot végrehajy célzott likvidálásokat nemzetbiztonságilag fontos ügyekben.

Litvinyenko likvidálva lett egy orosz titkos művelet keretein belül, miután halálos ítélet lett rá kiszabva az orosz legfelsőbb vezetés által, nemzetbiztonsági okokból. Ugyanúgy, ahogy ez nyugaton is szokás hasonló esetben.

S persze Oroszország ugyanúgy nem fogja ezt sosem elismerni hivatalosan, ahogy ezt egyetlen más állam sem ismeri el soha.

Ha egy magasrangú titkosszolga dezertál az ellenséghez, jellemzően ez a megoldás. Kivéve: ha ellenséges titkosszolgálathoz dezertál, mely megvédi őt. Ennyi az egész.

Mindenki elhallgat egy fontos "apróságot" Litvinyenko kapcsán. Úgy tesznek a médiák, mintha Litvinyenko valamiféle ártatlan ellenzéki lett volna, akit a "csúnya" Putyin megöletett személyes bosszúból. Igenám, de nem. Litvinyenko nem a CIA-hoz vagy valamely nyugati szervhez dezertált, hanem a csecsen iszlamista terroristákhoz., akiknek abban segített, hogy jobban és sikeresebben tudjanak merényleteket elkövetni Oroszország ellen.

Vajon mi lenne Edward Snowdennel, ha mondjuk az Iszlám Államnál működne jelenleg? Már rég elgázolta volna őt Moszkvában egy ügyetlen autóvezető...

BALTAZÁR 2016.11.29. 15:45:38

Egy akkora hangyapöcsnyi országnak mint kis hazánk, egyszerűen nincs más alternatívája az életbenmaradásra mint a nagyhatalmak közotti egyensúlyozás.
A nagyhatalmak pedig nem játszanak tisztán.
Soha.
Egyik sem.
Gondoljunk itt csak pl. a híresen nagy szövetségesek USA és Németország közötti lehallgatási botrányra.
(Pedig ez még a híresen "jófiú" Obama alatt történt.) Mit csinált Merkel mutti? nyelt egyet, és továblépett. Mást nem tehetett.
Miért gondolja bárki, hogy az Oroszok egy fikarcnyival is kevesebb kémtevékenységet folytatnak mint a híresen demokratikus USA?
Ez egyszerűen a nagyhatalmak működéséhez tartozik. Ez van.
Nem gondolom, hogy kevesebb amerikai kém dolgozik Pesten mint Orosz. Valószínűleg ugyanez a helyzet Bécsben, Münchenben vagy Almatiban is.
Megjegyzem a cikkben idézett Gyurcsány, a lakásán fogadta Putyin elvtársat, de ez akkoriban nem zavarta a ballib értelmiséget.

Jakab.gipsz 2016.11.29. 15:49:02

@maxval bircaman BircaHang szerk:

Ezt az csecsen hátteret nem kötötték az orrunkra a demokratikus sajtó munkatársai.
Te honnan, kitől tudod?

Gazz 2016.11.29. 15:53:02

@Jakab.gipsz: Az eligazításon mondták neki arra az esetre, ha Litvinyenkó neve előkerülne.

jágör68 2016.11.29. 15:55:27

Állítja a CIA- ügynök Financial Times
-a zsindekszes Hanula Zsozsira meg
-a szemkilövető puccsol- és-lop Ferkóra hivatkozva :DDDDD

Jakab.gipsz 2016.11.29. 15:57:55

@pamut: Az önmagában még nem nagy baj, hogy újra osztják.
Viszont ha nem a köz-javára működtetik, na az nagyon nagy baj.

A válság pedig azért tört ki mert az össze hörcsögösködött lóvét buzi-bankárok (befektetési bankárok) eltékozolták a számlát pedig benyújtották a kormányoknak azaz az adófizetőknek.
Minden bankárt pedig nem tudunk karóba húzni, főleg azért nem, (és felesleges) mert abból még nem lesz meg a pénz.
Ennek pedig a kémkedésekhez (mindig is volt és lesz) semmi köze sincsen.
A baj magával a neoliberalizmus elméletével van.

N. Barbie 2016.11.29. 15:58:37

@Gazz: Igazan tartalmas hozzaszolas. Ja, csak a szokasos agyhalott szemelyeskedes. Nem is vartam mast.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.29. 16:00:24

@Jakab.gipsz:

Olvasni kell sokféle forrást.

A londoni csecsen iszlamista "kormány" embere volt Litvinyenko.

Nekem van egy nagyon erős érzésem, hogy a brit titkosszolgálat még segített is az oroszoknak a patkány likvidálásában.

Gazz 2016.11.29. 16:01:01

@N. Barbie: agyhalott putyintrollokhoz igazítottam a hozzászólás szintjét. :-)
De mint írtad, nem is vártál mást, nyilván az értekezleteken felhívták erre is a figyelmeteket. :-)

N. Barbie 2016.11.29. 16:01:57

@Gazz: Az is aranyos, ahogy orrba-szajba trollozol, mikor a cikkrol egy szot se szoltal, masok, a cikkrol irt hozzaszolasanak tartalmarol se, csak mindenkibe belekotsz. Es akkor ki is a troll. :DD Idiota. :DD

Gazz 2016.11.29. 16:02:19

@maxval bircaman BircaHang szerk: olyannyira segített, hogy simán lenyomozták utána az orosz végrehajtók nevét, és a kiadatásukat követelték. Nem kicsit ártott ez az ügy az orosz brit kapcsolatoknak.

jágör68 2016.11.29. 16:02:34

Csak ennyit a zsindekszes handabandázáshoz:

postimg.org/image/xeqmn84fl/

Gazz 2016.11.29. 16:03:08

@N. Barbie: Ha magyar lennél, vágnád mi az a "Sárkány ellen sárkányfű". Meg hogy honnan van.

Alick 2016.11.29. 16:03:42

@BALTAZÁR: "Miért gondolja bárki, hogy az Oroszok egy fikarcnyival is kevesebb kémtevékenységet folytatnak mint a híresen demokratikus USA?"

Még mindig kevésbé járunk rosszul az orosz ügynökökkel, mint az amerikaiak a (szövetséges) szaudi terrorista-gazdákkal (9/11). :)

N. Barbie 2016.11.29. 16:03:51

@Gazz: Nyilvan az az agyhalott, aki barmi konkretum vagy bizonyitek nelkul nem szopja be rogton a nagy FT meg gyurcsi hulyesegeit es meg csak veletlenul sem az, aki igen (gy.k. te). :D

Gazz 2016.11.29. 16:07:11

@N. Barbie: Te valahol a troll fizetési kategória alján lehetsz, mert láthatóan képtelen vagy a következetes kommunikációra, hiába irkálsz ide több nincknéven is.
Az előbb még azt írtad, hogy a cikk tartalmához hozzá se szóltam. Most meg már tudni véled, hogy minden szavát elhiszem.... :-DDDDD
Birka azért sokkal jobban nyomja az orosz propagandát, nem vagytok egy szinten. :-D

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.11.29. 16:09:26

@Gazz:

S mire számítottál? Hogy ünnepélyes egyetértő nyilatkozatot fognak kiadni?

Gazz 2016.11.29. 16:14:05

Nem sok olyan kémesetről hallani (egyről sem), amikor az összefogást úgy ünneplik meg, hogy lenyomozzák a konkrét felelősöket, és a kiadatásukat követelik.
Ezzel szemben te csak ködös sejtéseket tudsz megfogalmazni. A zavarkeltés meg, mint tudjuk az egyik kedvenc kgb-s narratíva. :-)

N. Barbie 2016.11.29. 16:16:18

@Gazz: Na akkor eddig volt a putyinista, volt a tobb nickneven irkalas, gyerunk van meg par tipikus mantra, amit a hozzad hasonlo ervkeptelen, ostoba ballibek szoktak tolni, ki ne hagyj egyet sem. :DD

Olyan bonyolult logikai kapcsolatokba bele se megyek, mert ugysem fognad fel, hogy egyreszt a cikkhez nem szoltal hozza, de mocskolod, aki nem ert egyet a cikkben allitottakkal, igy nyilvan te elhiszed. Jezusom mekkora buta sotet gyurcsanycsicska. :DD

Gazz 2016.11.29. 16:18:10

@N. Barbie: No a lécet még mindig nem sikerült megugrani, de már hergelődsz. Jól van te kis oroszbérenc, alakul a dolog. :-DDDDDD

N. Barbie 2016.11.29. 16:26:57

@Gazz: Hergelodok? :D Ne altasd magad, nem te vagy az elso ostoba ballib gyulolkodo, akit latok. A fajtadon csak jokat szoktam rohogni. :)
Van par, igen keves ballib beallitottsagu hozzaszolo, aki legalabb a sajat velemenyet meg tudja indokolni ket ertelmes mondattal, oket nezem valamibe, a hozzad hasonlo, ostobenko ballibeket viszont, akiknek meg ez sem megy csak a gyulolkodes, meg a szokasos mantrak pufogtatasa, annyiba se nezem, mint a cipomre ragadt kutyasz@rt. Hergelodni a fajtadon? Cccccc, kicsit sokat kepzelsz magadrol, csak joizuen kirohoglek. :DD

Gazz 2016.11.29. 16:28:53

@N. Barbie: Megértem, hogy cirillbetűs billentyűzeten nem mennek a magyar ékezetek putyintroll. :-DDDDDD
Jól szórakozok, nyomjad még! :-DDDDD

N. Barbie 2016.11.29. 16:35:36

@Gazz: Es igen, megerkezett, a kovetkezo tipikus mantra is itt van, az ekezet nelkuli irasba belekotes azoknak, akiknek ertelmesebbhez nincs eleg esze. :DD
Gyerunk, gyerunk, van meg par, ki ne hagyj egyet se, mert igy nem fizet sorosgyuri (csak, hogy lealacsonyodjak a szellemi szinvonaladra :D)

Gazz 2016.11.29. 16:39:07

@N. Barbie: Na, most csak ennyi? Már kiadtad a mérgedet?
Nem csoda hogy ez már mantrának tűnik neked, mert - mivel a legalsó fizetési kategóriába tartozó ostoba troll vagy - mindig lebuksz, aztán jobb híján próbálkozol itt mantrázással védekezni. Inkább igyál még egy vodját, és viselkedj férfiként. Női néven trollkodni mennyire gagyi már elvtárs. :-DDDDDDD

Jakab.gipsz 2016.11.29. 16:51:20

@maxval bircaman BircaHang szerk:
Gyanús volt a dolog csak nem tudtam hova tenni.
Hasonló esetről ugyebár csak a kárpátok géniusza esetében olvashattam, azt pletykálták, hogy a "radu", az egyik kedvenc eszköze volt, de csak belföldön.
Az viszont gyanús volt, hogy nagy dobra lett verve, mint egy figyelmeztetés.
Az angolok meg finnyáskodtak egy kicsit de retorzió, a szokásos adok-kapok elmaradt, vagy nem kötötték az orrunkra.
Szerintem azoknak akiknek ez a szakmájuk, meg van a magukhoz való esze, itt ugyanis érvényesül a kollektív felelősség elve.
Tehát nem a magányos farkasok háborúja zajlik.

pamut 2016.11.29. 17:36:00

@Jakab.gipsz:

az orbánmaffia nem újraoszt, hanem lop.
nem kicsit, sokat.
nem egyszer, hanem folyamatosan.

és a kedvenceid lopása akkor is lopás marad, ha ezer és egy más nevet találsz rá kínodban, csak mert még magadnak is gyáva vagy beismerni hogy lopnak, méghozzá minket, magyarokat lopnak meg. a világválságnak meg a többi lófasznak meg aztán pláne nincs ehhez semmi köze akárhogy izzadsz hogy terelj.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 17:54:34

@pamut: Olyan szabatiosan és érthetően fogalmazol! Ez a három troll (a gipsz, a rém, és a soknevű) nem érdemel meg téged.

N. Barbie 2016.11.29. 17:55:58

@Gazz: Mondogasd csak tovabb magadnak, hogy merges vagyok, ha neked ettol jobb, engem nem erdekel. :)
"Mantranak tunik neked", de jopofa vagy. :) Azert tunik annak, mert az. Kb. 90%-ban meg tudom mondani elore a hozzad hasonlo szellemi fegyvertelen ballib kommentelok kovetkezo valaszat, mert mind egy kaptafa: fidesz/putyinberencezes, egy nick alatt de ugyanaz ir, ekezet nelkul irasba/nevembe belekotes (ja, az, hogy nem tudsz olvasni az nem az en hibam te szerencsetlen).
Mar nem sok tipikus mantra maradt ki, szedd ossze magad, menni fog, ertelmes valaszt, ne adj Isten, ervelest hiaba is varok, ahhoz tul hulye vagy. :DD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 18:02:49

Nah@chepunk: "Moszkva vazallus kormánya a mienk és a trójai falova a NATO-ban"

Igen. És ezért semmi értelme a NATO tagságunk a NATO számára. Ha akarnak, megvédhetnek minket, de M.o. nem vehet részt semmiféle komoly NATO tevékenységben, nem csak azért, mert kutyaütő a magyar hadsereg, hanem mert minden tevékenységhez informciót kell átadni, és az rögtön megy az oroszokhoz. A NATO helyében kiraknám M.o.-ot.

N. Barbie 2016.11.29. 18:13:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Igazan szorakoztato, ahogy megszakertitek egymas kozott, hogy mit kene tennie a NATO-nak. :)
A gond csak annyi, hogy a NATO, veletek ellentetben nem a FT-bol vagy gyurcsitol szerzi az informacioit. :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.11.29. 18:25:52

@Ballib cenzúrázók réme 19: Most miért agersszív kismalac. Én is pont ezt írtam. Gyurcsány kottája.

jágör68 2016.11.29. 18:30:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Hogyne. Rajta.
Qrva sok hasznunk van a NATO- tagságból:

-védhettük az amerikai ópium- és olajszállítmányokat Afganisztánban meg Irakban
-képtelenek feltartóztatni az Európába ömlő inváziós muszlim hordát

Tegyenek csak ki, holnapután.
A NATO egy maffia- onnan kilépni nem lehet- és minden mocskos trükkel léptetik be oda az új tagokat (25%-os népszavazási eredmény, csak parlamenti felhatalmazás, stb, stb)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 18:35:21

@jágör68: "Qrva sok hasznunk van a NATO- tagságból:"

Kábé annyi, hogy nem rohantak még le az oroszok. Akkor nem Bulgáriával vetekednénk a leggyengébb gazdaság címéért, hanem hiperinfláció lenne, minden megtakarításodnak annyi, stb.

Ukrajna hogy megjárta!

Jakab.gipsz 2016.11.29. 19:04:07

@Narancsseggű Mandrill: Több helyen is elmondtam, valóban szükség lenne egy baloldali napi lapra, de a népszabi, elmebajos ifjú titánok (libsi) titánok megszállták és mindenféle marhaságot firkáltak a fene vesz meg egy ilyen újságot, még ingyen sem kell.
A titán szó pedig azt jelenti ifjú szak-emberek esetében, ti-tán-tudtok valamit kezdeni vele mert olyan hülye mint (...), na hadd ne fejezzem be.
Egy baloldali politikus ne akarjon liberális lenni, mert csak lejáratja önmagát.

jágör68 2016.11.29. 19:34:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

A NATO gazdasági szövetség- ezt nem is tudtam :DDDD

Ja, Ukrajna hogy megjárta- a Krímet puskalövés nélkül foglalták el az oroszok- ezt a lerohanást :D

Amúgy Putyin háború nélkül is simán bedönthetné az egész NATO-t: csak el kell zárnia az európába irányuló gázt meg olajat.
Megnézném miből mennének parádézni az orosz határra az ámerikaiak meg csicskáik :D
Ne vicceljünk már, ha Putyin bárkit le akarna rohanni- már rég megtette volna, 2 nap alatt elmenetelhetne a La Manche csatornáig.
A NATO viszont előszeretettel bombáz le III. világbeli és közel- keleti országokat- persze a democsokrácia nevében- és nem az olaj/ földgázkincsért / ópiumért :D

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.29. 19:54:12

Az FT a Hillarleszazelnök fiaskója óta a legröhejesebb amerikai vonalas pártlap a HVG már korábban megszünt létezni a bajai cigányvidió-gate idején

erre mit építesz fel?

CoolKoon 2016.11.29. 20:04:51

@jágör68: Hírből se hallottad még az "irónia" szót, igaz?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.11.29. 22:54:57

@Jakab.gipsz: Ő ugyanaz Putyinak, mint te vagy a fidesznek. Onnan tudja. Mossa akit kell neki.

Gazz 2016.11.30. 09:23:59

@N. Barbie: Igazán szórakoztató nézni, ahogy vergődsz trollocska. :-)

N. Barbie 2016.11.30. 09:55:33

@Gazz: Hat meg nekem milyen szorakoztato sikitva rohogni a kovetkezo ostoba ballib mantragepen. :D
Mar nekem kellemetlen latni, ahogy belekotsz mindenbe, aztan mikor szepen lealazlak az adott dologgal, akkor a kovetkezo okadasodban mar egy szot se ejtesz rola, hanem ujabbal probalkozol.
Tipikus ostoba, unintelligens ballibsi szerencsetlen. Tokeletes peldaja vagy a fajtadnak. :DD

Gazz 2016.11.30. 09:59:21

@N. Barbie: Magadat alázod trollcsi. Már megint úgy vekengesz, mint egy hisztis picsa. :-D
Életedben nem aláztál te még senkit, még ahhoz is túl egyűgyű vagy trollcsi. :-D

N. Barbie 2016.11.30. 10:36:35

@Gazz: Mondja ezt az, akinek annyibol allnak a hozzaszolasai, hogy mindenkivel kotekszik, szemelyeskedik, ja, meg putyinberencezik es trollozik. :DD Akkor ki is az egyugyu? :)
Szanalmas ostoba ballib. :DD
Valoszinuleg tul hulye vagy hozza es nem tudod mire hasznaljak a troll kifejezest, csak hallottad valahol es megtetszett. :D
Segitek. Pont arra, amit te csinalsz, hogy az adott cikkhez vagy a kommentek tartalmahoz nem szol hozza, csak a fentebb nevezetteket csinalja.
Mar lassan kezdelek sajnalni, ahogy egyre jobban egeted magad a suletlen ostobasagoddal :DD

Gazz 2016.11.30. 10:41:47

Hehe putyintroll, szuper ahogy nem tudod kezelni, ahogy téged trollkodnak, te szerencsétlen ostoba idióta. Remekül hozod az orosz trollgyár mantráit továbbra is. Hosszú még a nap, remekül eljátszogatok veled.
Amúgy hálás lehetsz, generálom neked a hozzászólásokat, végül is ezért fizetnek téged nem? A tartótiszted gondolom úgyse tud magyaról, nem látja, hogy mennyire béna vagy. :-D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:48:39

@jágör68: "a Krímet puskalövés nélkül foglalták el az oroszok"

Magyarországot is így fogják, ha kitesznek a NATO-ból.

"2 nap alatt elmenetelhetne a La Manche csatornáig."

:)) Elvicceled, veled nem lehet vittakozni.

N. Barbie 2016.11.30. 10:55:53

@Gazz: Nem tudom kezelni. :DD Most magyaraztam el, hogy teljesen tevesen hasznalod a troll kifejezest orrba-szajba mindenkire, csak tul hulye vagy es nem sikerult felfogni. :)
Aranyos, ahogy kitalalsz dolgokat, aztan jol egyetertesz magaddal. :DD Hozom az orosz trollgyar mantrait. Mik is ezek pontosan, tudsz idezni tolem ilyeneket? Varj, kitalalom, egy szot se irsz errol tobbet. :D
En is orulok, hogy irhatod a hulyesegeid, igy meglesz a zsiroskenyerre meg kannas borra valo soros papatol ho vegen. :)
"magyaról" biztos nem tudna a tartotisztem, meg ha lenne se, esetleg magyarul te ostoba. :DD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 10:59:12

@N. Barbie: "tevesen hasznalod a troll kifejezest"

Helyesen használja. A troll valós érvek nélkül, csak zavarkeltésből kommentel.

Gazz 2016.11.30. 11:00:02

@N. Barbie: Ó trollcsi ez nem arról szól, hogy válaszolok a kérdéseidre. Hanem arról, hogy provokállak, és egyre kínosabb tüneteket produkálsz rá. Mindezt teljesen megérdemled, mert egy ócska troll vagy. :-D

N. Barbie 2016.11.30. 11:32:06

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Micsoda meglepetes, hogy egyetertesz az elvbaratoddal. :)

Most akkor nezzuk a sajat troll meghatarozasod:
"A troll valós érvek nélkül, csak zavarkeltésből kommentel."

Aztan vesd ossze ennek az elmeroggyantnak az elso hozzaszolasaval. Szorol szora raillik a sajat troll definiciod.
"Gazz 2016.11.29. 14:54:04

@N. Barbie: Milyen az idő szentpéterváron trollovics elvtárs?"

N. Barbie 2016.11.30. 11:37:20

@Gazz: Meg szep, hogy nem arrol szol, neked. Mert akkor bizonyitani kene az idiota veletlenszeru ragalmaid, amihez tul idiota vagy. :)
Mar megint tul sokat kepzelsz magadrol kis ostobenko ballib, ahhoz egy kicst magasabb IQ kell a tiednel, hogy engem provokalj, ez csak szanalmas, erotlen probalkozas. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.30. 11:39:09

@N. Barbie: "Micsoda meglepetes, hogy egyetertesz az elvbaratoddal."

Tessék, ez a nettó trollkodás, amit művelsz.

Ha ő is a hazáját szerető becsületes ember, akkor elvbarátom. És nem érdekel, hogy emeszpés vagy jobbikos vagy 2farkús. Ha hazaáruló fideSS fasszopó, akkor nem elvbarátom. Ennyike.

Gazz 2016.11.30. 11:42:47

@N. Barbie:
Tökéletes, ahogy be lehetett pörgetni téged öcsisajt. Már alig látsz a pipától! :-DDD
Ez jó, vigyél bele még több érzelmet továris. :-D

N. Barbie 2016.11.30. 11:45:45

@Gazz: Ja, hogy mar megint mantrazod magadnak, hogy en milyen ideges vagyok, mert te azt is jobban tudod igy latatlanba. :DD
Csak mondogasd magadnak, ha ettol jobb neked, ne zavarjon, hogy nem igaz. :)
De ha erre hivatkozassal tobbet fizet soros papa, akkor orulok, hogy segithettem. :D

Gazz 2016.11.30. 11:49:49

@N. Barbie: Ejnye barbifiú, te is sok mindent megelelőlegeztél itt látatlanban az irányomba, de már habzik a szád, és nem tudsz gondolkozni. Én me g közben szépen elérem a célomat.
Kevesebbet szophatod putyingazdád farkát, mert itt kell szélmalomharcot folytatnod. Persze annyira ostoba vagy, hogy erre sosem jöttél volna rá, gondolom a nyócátalános orosz megfelelőjénél sosem jutottál tovább. :-)

N. Barbie 2016.11.30. 11:55:30

@Gazz: Jajaj, mar megint a minden alap nelkuli, bizonyitatlan nagyotmondasok. hat igen, akinek csak erre van esze. :) Felesleges is irnom, hogy idezd, mit elolegeztem en meg neked, amire az okadasaid ne adtak volna okot, de ugyis terelnel megint.
Irhatnam, hogy idezd az alapjat a "Kevesebbet szophatod putyingazdád farkát" ragalmadnak, de erre se irnal semmit.
Egyre jobban belezavarodsz oreg es ez igy eleg gyengecske. :)
Ja, a kovetkezo tipikus ostoba ballib mantra, a nyocaltalanosozas, ismet olyan egyugyu prolitol, aki csak sorra irogatja a ragalmait, egyetlen sor magyarazat vagy bizonyitek nelkul. :DD

Gazz 2016.11.30. 11:58:56

Neked minek bizonyítsak bármit trollocska? Te szopásra termettél, nem arra, hogy magyarázzanak neked. Idejöttél, és szépen beleragadtál a mocsárba. Feleslegesen ugatsz a rágalmazásról, te kezdtél itt rágalmazni másokat, úgyhogy ez a tökéletes kezelése az ilyen trolloknak mint te, hogy beleszarnak az arcukba. :-DDDD
Az a különösen szép az egészben, hogy még le is nyalogatod utána barbisrác. :-D

N. Barbie 2016.11.30. 11:59:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Nyilvan nem fogod elismerni, hogy a haverod trollkodik, csak megy a szanalmas mentegetozes.
Nezd vegig a hozzaszolasait, egyetlen szot sem irt a cikkrol eddig, vagy mondjuk az en hozzaszolasom tartalmanak cafolatarol, csak bekoszont egy szemelyeskedessel es azota is csak ennyit tud. Talan nem ez a trollkodas?
Neked nyilvan nem, csak az, amikor en az o stilusaban valaszolok a semmitmondo hulyesegeire, merthogy nincs bennuk semmi, amire erdemben lehetne valaszolni. :)

N. Barbie 2016.11.30. 12:03:53

@Gazz: Ne tedd mar magad meg hulyebbnek, mint ami tenyleg vagy, mar az is eleg kinos.
Bizonyitani a ragalmaidat kene, nem csak egymas utan pufogtatni oket. Ja, hogy ahhoz esz is kene, ami nincs. :DD
En kit is ragalmaztam es mivel? Ooo, minek is kerdezek, ugyis csak tereles jon ra.
En leirtam a cikkrol a velemenyem (tudod, amirol te egy szot se irtal), putyinrol pl. egy szot se szoltam. De te azert csak mantrazod a hulyesegeid tovabb, a tenyek nem zavarnak. :)

Gazz 2016.11.30. 12:08:00

Ó barbifiú, az hogy rögtön bevédted az orosz gazdáidat, hogy áááá nem is támogatják ám a széljobbot, amikor szinte mindenhol lebuktak (Le Pennél, meg a jobbiknál is) az persze nem a munkád része volt mi? Ne röhögtess már, az együgyűséged miatt olyan átlátszóan ostoba vagy, mint a többi putyintroll.

N. Barbie 2016.11.30. 12:30:28

@Gazz: El se hiszem, vegre nem csak a gyerekes szemelykedes, hanem valami tartalmi valasz. :)
Kar, hogy hazugsag. En senkit nem vedtem be, leirtam, hogy habar evek ota megy ez a ballib duma, soha nem lattam bizonyitekot az allitolagos orosz penzelesekre.
Meg azt, hogy a hiresen szellib FT cikket, ami semmi konkretumot esetleg bizonyitekot nem tartalmaz, csak gyurcsi egy mondataval van "alatamasztva", nem hiszem el. Mint ahogy egy normalis ember sem hisz el hasrautesre vadaskodasokat, ha az nincs bizonyitva. Az, hogy te elhiszed, a te bajod. Attol nem a masik a putyinista, hanem te az ostoba. Ilyen egyszeru.
De tessek, itt a lehetoseg, varom a linkeket a bizonyitetkokhoz, ha szerinted szinte mindenhol lebuktak. Akkor biztos konnyu lessz par linket adni nekem. Es ne terelj, ne mismasolj, bizonyitsd az igazad.

Gazz 2016.11.30. 12:38:06

@N. Barbie: Hiába erőlködsz, Le Pen maga is kénytelen volt elismerni, hogy Putyinék adtak neki pénzt.
Az angol lehet magas lesz neked, de azt a szokásos pitiáner putyintroll húzást most kihagyhatod barbisrác, hogy bármely infót hiteltelennek bélyegzel, mert eddig te vagy itt az, aki semmivel sem tudta a böfögését alátámasztani.
www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/france/11515835/Russia-bought-Marine-Le-Pens-support-over-Crimea.html

N. Barbie 2016.11.30. 13:02:50

@Gazz: Forditva ulsz a lovon kicsi huszar.
Ha valaki valamivel megragalmaz masokat, akkor azt a valakit terheli a bizonyitasi kenyszer, nem a megragalmazottnak kell bizonyitani, hogy az a valami nem tortent meg. Tudod, igy mukodik az igazsagszolgaltatas is, lehet ezzel is ujat mondtam. :) De azert meg nekem kene alatamasztani, vices. :DD Valaminek a megtortentet lehet csak bizonyitani, azt, hogy nem tortent meg, hogy bizonyitod okoska? :DD

Es akkor nezzuk a linket. Ja, biztos nekem less magas az angol, nyilvan. :) Mar megint tul sokat kepzelsz magadrol, mikor a cikk elolvasasa utan vilagos, hogy te nem ertetted azt meg.
Mit is irnak?
Hogy hekkerek kiadtak valami uzenetvaltast orosz fejesek kozott, miszerint Le Pen tamogatta, ami a Krim-ben tortent (szive joga), es nekik azt majd meg kene halalniuk.
Aztan, meg, hogy Le Pen par millio euro KOLCSONT kapott egy reszben orosz tulajdonu banktol ( a cikk szerint ez a ket dolog kapcsolodik).
Tetszik erteni? Kolcson, Amit vissza kell fizetni. Nem tamogatast, vagy fizetest, kolcsont.
Akkor osszegezzuk. A hazugsagoddal ellentetben, Le Pen nem ismerte el, hogy Putyinek adtak neki penzt.
Mindossze annyi tortent, hogy egyreszt kiallt az oroszok mellet Krim kapcsan, aztan par honap mulva kapott kolcsont.
Tehat nem Putyinek adtak neki vissza nem teritendo fizetest a jo szolgalataiert, hanem egy orosz bank adott neki kolcson, ha ugy neked jobb, akkor az oroszok melletti kiallasaert, habar konkretan ez sincs bizonyitva, csak utalgatva ra. Megvan a kulonbseg?
Akkor azt hiszem igy ennyike is a hatalmas bizonyitekod. :) Esetleg van ennel jobb? Esetleg a Jobbikra is valami? Esetleg mas "szeljobb" partokra, merthogy azt irtad szinte mindenhol, de csak egy gyenge utalgatasra futotta egy darab part kapcsan? :) Hmm? Semmi? :))
Es meg mielott kimagyaraznad, nem belyegzek minden infot hiteltelennek. Csak a bizonyitatlan ragalmakat.
Ja, mig el nem felejtem, a Telegraph is hiresen szellib lapocska, csak ugy halkan megjegyzem. :)

Gazz 2016.11.30. 13:10:15

@N. Barbie: Persze barbibaba, te a fekete seggeddel odamész egy orosz bankhoz, akkor kapod a kölcsönt kézbe mi? Álmodj királylány.
Neked még játszani se kell a hülyét, mivel az vagy, trollocska, te tényleg elhiszed, hogy puszira adták Le Penéknek a zsetont. :-DDDDD Akik aztán történetesen pont úgy viselkedtek utána, mint akik le vannak kötelezve a ruszkiknak, uyanúgy pucsítottak putyinnak, ahogy te szoktad.
KGBéláról meg csak az derült ki, hogy kém a felesége, meg hogy nem lehet kideríteni, honnan van a pénze, amit a jobbiknak adott, meg hogy állandóan orosz nagykövetségi munkatársakkal találkozik.
Kit akarsz itt meggyőzni putyintroll? Oké, te hülye vagy, de itt magyarországon az átlagembernek nem mosták át az agyát annyira, mint nektek odakinn. :-DDDDDD

N. Barbie 2016.11.30. 13:41:21

@Gazz: Latom sulyos szovegertesi problemaid vannak. Ami nem baj, csak ne rajtam vezesd le az ebbol fakado frusztraciod. :)
Ha en odamengyek, nekem biztos nem adnak. Csak en nem Le Pen vagyok, aki "picit" nagyobb nev. Erted a kulonbseget? nem hiszem.
Megint hazudsz, nem mondtam, hogy elhiszem, hogy puszira kapta. Lehet kapcsolat a kiallas es a kolcson kozott, nem tudjuk biztosra. De tegyuk fel, hogy van kapcsolat. Es akkor mi van? Arra kapott penzt, hogy valami torvenytelent csinaljon? Nem. Mar kolcsont kapni is bun? Na ne nevettesd ki magad. Jaa, megvan, csak a csunya oroszoktol. Ertem. ha mas partok kapnak nem kolcsont, hanem vissza nem terintendo tamogatast lobbiszervezetektol vagy mondjuk sorosgyuritol, hogy az o nezetuket hangoztassak, az sokkal jobb, azzal nincs baj. Csak a csunya oroszoktol nem szabad meg kolcsont se kapni, mert most a ballibak ellenzekbe vannak es most utalni kell az oroszokat, mikor kormanyon voltak, akkor nem voltak ennyire finnyasak, vilagos. :D

Mar vartam a KGBelazast, mint az utolso mentsvarad a hulyesegeidre, de ki kell abranditsalak, ez se jott be, ugyanis egy index cikk ragalmazasai, barmennyire is faj neked, nem bizonyitek vagy teny. :)
Bizonyitani a hatosagok tudnak, de "valahogy" nem sikerul mar mennyi is, 4 eve lassan?
De erdekes, az EU valasztasok elott a fidesz bedobja a KB kemugyet, nyilvan tok veletlenul akkor, reggeltol estig hangoztatva, hogy micsoda megdonthetetlen bizonyitekok vannak a hatosagok kezeben, aztan, micsoda meglepetes, lassan 4 eve nem sikerul megvadolni. De azert a Jobbik fobiasok azota is kesz tenykent kezelik a dolgot. Artatlansag velelme? Ugyan, az csak az onjelolt demokrataknak jar, a csunya naciknak nem. :D Ja, meg hogy valami talan 8 milliot adomanyozott a Jobbik-nak, azta kerem mekkora osszeg, ennyit tuti csak kem adhat! Ja, nem, csak ertelmi fogyatekosoknal...:D
Sajnalom, ha csalodast okozok azzal, hogy en tudok olvasni a sorok kozott, tudom mi miert tortenik, te meg csak benyalod az epp aktualis ragalom-mantrat, de ezert ne engem okolj, hanem a sajat ostobasagodat. :)

Meggyozni? Ugyan, egy lila kodos ballib gyulolkodot nem lehet meggyozni, en is tudom. Csak probaltam ravilagitani, hogy csak a bizonyitott tenyeket kene hangoztatni, de meg ez sem sikerult. Na nem lepett meg, nem azert. :D

Gazz 2016.11.30. 13:42:32

@N. Barbie: No látom, fellapoztad a trollkézikönyvedet, mot jön a szövegértéses duma. Táncolj bohóc, pörögj a hátadon. :-DDDD

N. Barbie 2016.11.30. 14:29:38

@Gazz: En meg azt latom, hogy visszatertel a szemelyeskedesre, mikor a szanalmas hulyesegeid szet lettek szedve. :) Szepen beegtel az ujabb hazugsagaiddal is, akkor most kuss van roluk, mehet tovabb az ostobak egyetlen "fegyvere" a szemelyeskedes. :D
Picit mar kezdem unni, nem feladatom kenyszeres hazudozok helyre tevese. :)

Gazz 2016.11.30. 14:42:41

@N. Barbie: Barbiboy, szépen leírtad a saját kis butus interpretációdat, örültünk neki, mert így kiderült, milyen gyenge lábakon áll az "érvelésed" (trollkodásod). Hoztad amit kell, ez volt a cél. Kiröhögtetted magad, köszönjük. :-DDDDDD

N. Barbie 2016.11.30. 16:17:52

@Gazz: Annyira szanalmas ahogy itt erolkodsz. :) Leirod amit sajat magad csinalsz aztan kened ra a masikra. :))
Aki vegigolvassa a bofogeseid egyertelmuen latja mi a helyzet.
Idejottel, kb. 20 hozzaszolason keresztul egy szot se irtal se a cikkrol, se mas, a cikkrol irt hozzaszolasarol, csak mocskoltad azokat, akik nem ertettek egyet a cikk ragalmaival. Majd probalkoztal egy kicsit tartalmasabb hozzaszolassal, szepen beegetted magad, mert semmivel nem tudtad igazolni, hogy a cikkben leirtak mitol is lennenek igazak, igy szepen beegve, folytattad tovabb a putyinberencezest meg trollozast, mert annyira sotet vagy, hogy nem latod, hogy itt egyedul csak te trollkodsz. :) Annyit nem fogsz fel a kis ostoba ballib agyaddal, hogy valami meg nem tortente mellett nem kell ervelni, a megtortentet kene bizonyitani, amibe durvan belesultel.
Ennyi a tortenet, probalkozhatsz masra is rakenni a sajat sz@rod, de csak meg jobban belesullyedsz. :)
Na en meguntalak, tovabbi jo gyulolkodest pedofil, Eszak-Korea altal tamogatott kis anyagyilkos ballib selejt (csak, hogy lasd, nagyot mondani, ragalmazni barki tud). :))

Gazz 2016.11.30. 16:22:12

No, már pedofil is lettem, meg kimdzsongista, meg ballib, meg sorosbérenc. Továbblapoztál a kgb bibliában nyomifiú? :-DDDD
Lehet hogy meguntál, örülök is neki, mert nem szórakoztatni akarlak, hanem szivatni. De ne ígérj olyat, amit nem tudsz teljesíteni, jössz te még ide vissza, igazi trollocska vagy barbifiú, aki képtelen vagy abbahagyni. :-DDDD
süti beállítások módosítása