B1 blogcsalád



Gyárfás visszaszólt Orbánnak: nem kéri a selyemzsinórt

2016. november 27. - nickgrabowszki

A napokban a miniszterelnök üzent az úszószövetség vezetőjének, de anélkül, hogy ő maga megszólalt volna: két minisztere mondta meg a tutit, értsen belőle, akinek kell.gytov.jpg

Vasárnap meg Gyárfás Tamás válaszolt hasonlóan.

  • Abban is hasonlóan, hogy nem ő nyilatkozott, hanem a általa vezetett szövetség.
  • És abban is hasonlóan, hogy nem közvetlenül Orbánt, a kormányt vagy a Fideszt támadta, hanem egy újságot, egy eszközt.

Értik, ugye?

A Nemzeti Sport nem világéletében volt gonosz, hiszen neki hagyományai vannak, meg nagy tekintélye (mellesleg a 70-es, 80-as években Gyárfás is a Népsportnál volt újságíró), hanem csak napok óta tesz közzé sorozatosan téves, hamis, ellenőrizetlen, félrevezető, etc.

Napok óta. Szóval azóta, hogy

Orbán miniszterelnök házi újságírója, Szőllősi György került az élére főszerkesztőként.

És az új felcsúti főnök nyilván teljesíti a még nagyobb felcsúti főnök utasításait vagy legalább az elvárásait.

Gyárfás meg ezzel közölte, hogy érti ő, hogy üzennek neki, csak nem szereti.

Nem kéri a selyemzsinórt.

Az úszószövetségben dúló hatalmi harc kimenetelen mindenesetre megjósolhatatlan. A kirobbantója, Hosszú Katinka tegnap ezt a képet posztolta:

Mindenki azt kapja, amit megérdemel...idővel.

Ez mintha egyszerre jelentené azt, hogy

  • Hosszú biztos abban, Gyárfás távozni fog.
  • Meg azt is, hogy szerinte nem rövidtávon fog távozni.

Vagy ki tudja, még mit.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2312003892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitty Farkass 2016.11.27. 17:29:34

Hosszú Katinkának és a férjének sikerült az, amit korábban senki sem tartott volna elképzelhetőnek. Gyárfás kezd szimpatikussá válni...

imi60 2016.11.27. 19:41:40

az öreg pasikra buksz? egészségedre

emmersson 2016.11.28. 00:44:29

@Kitty Farkass: Te viszont mindig is ellenszenves voltál :P

ani58 2016.11.28. 08:30:06

Gyárfásnak, olyan vastag bőr van a pofáján, hogy ha egy ferrari végigmenne rajta, meg sem látszódna. Ezek szerint nagyobb hatalma van mint Orbánnak.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.28. 08:39:42

@Kitty Farkass:

Ahoz képest hogy Gyárfás fikázását a weben a közismert Gyurcsány seggnyalók kezdték, szerintem mire a végére érünk az ügynek, Gyárfás újra baloldali hős lesz, mint Napkeltés korában.

chrisred 2016.11.28. 08:44:03

@ani58: Kapcsolatai vannak a nemzetközi sportdiplomáciában. Ilyen emberből meg nem sok maradt a pártállami adminisztrációban, amióta az ifjútörökök legázolták az elavult politikai terméket képviselő polgári politikusgenerációt. Orbánnak meg most éppen kell ezen a téren támogatás, az országméretű terepasztalára világversenyeket meg olimpiát vizionált.

andd1234 2016.11.28. 09:00:32

Ez a korosztály, mármint Hosszú Katinkáéké, szimpatikusabb, őszintébb, tisztabb

andd1234 2016.11.28. 09:07:28

Ez a korosztály, mármint Hosszú Katinkáéké, sokkal szimpatikusabb, mint elődeik! Tiszták, őszinték, teljesítenek, mielőtt követelnek! A sunyi hatalom, és pénz mániás, játszmázó , hatalom körül sündörgő vezetők eltűnnek, és a sportból is gazdagodni akaró, hozzá nem értő politikusok is el lesznek zavarva !

vuvuvu2 2016.11.28. 09:39:47

@chrisred: és talán ő az egyetlen akinek kapcsolatrendszere van? schmidt pálnak nem volt kapcsolatrendszere? gyárfás nem pótolhatatlan.

nu pagagyí 2016.11.28. 09:48:17

Én csak a teljesítményt tisztelem és az az igazság, hogy Hosszútól és Gyárfástól sem lehet elvitatni, hogy eredményesek. Remélem megoldják egymásközt, mert ugrásra készen várakoznak olyan rezsiszilárdok és kocsismáték, akik csak károkozásra képesek a hatalmi hátszéllel megkaparintott sportágnak, ahová beették magukat.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.28. 09:54:19

Megjegyzem Pharaon-ról nagy a kuss, mióta kiderült és a 444 is megírta, hogy valóban az Amerikai Titkosszolgálat emberéről van szó_

magyarhirlap.hu/cikk/72769/Turhetetlen_36

Pharaon és Abedi mesélte a Carter-adminisztráció hatóságainak, hogy a National Bank of Georgia teljesen függetlenül működik majd a BCCI-től, de 1991-ben kiderült, hogy Pharaon már ekkor sem a maga nevében járt el, hanem Abedi parancsára, BCCI-s hitelből vette a bankot, amelyet aztán teljes egészében a BCCI irányítása alá vontak.

Abedi és Pharaon közel került a Carter-adminisztráció több fontos hivatalnokához is, lényegében akkor kezdte el teljesen behálózni a Demokrata Pártot.

Carter elnökhöz köthető szervezetek összesen több mint tízmillió dollárt kaptak a BCCI-től, és ebből 1,5 millió már egészen biztosan a bank elleni floridai vizsgálat után érkezett.

Közben barátságot kötöttek a CIA-t ekkoriban irányító George H. W. Bushsal is, pedig Bushnak minden valószínűség szerint tudnia kellett, hogy mit művel éppen Pakisztánban Haq altábornagy és a BCCI. - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/72769/Turhetetlen_36#sthash.R4sr8FB3.dpuf

nu pagagyí 2016.11.28. 09:59:38

@vuvuvu2: Schmitt Pál, mint vezető megbukott. A diplomáját másolta, vállalásai reménytelenek voltak, lásd: hejesirás, képtelen volt bármiféle szuverén döntésre, önálló gondolatra, amivel sikeresen lejáratta az államelnöki posztot. Ő szánalmasságát ne nagyon hasonlítgasd az unszimpatikus, de kétségtelenül eredményes Gyárfáshoz. Kesztyűbábból kétségtelenül van választék, de nem hinném, hogy előrevinné a sportágat.

uboat 2016.11.28. 10:12:19

Katinkával tele van már a tök..! 135 millióra lerántja a szövetséget csak egy pár napos Olimpia alatt! Plusz a világ kupák utáni milliók, majd a félmilliárdos életjáradék. Egy szaros sportoló összesen 2 milliárdba kerül az adófizetőknek?! Okádni való ez!
A tömegsportot kellene támogatni!

altimus 2016.11.28. 10:22:51

@uboat: igazad van! en a tizedeert is usztam volna az olimpian! mondjuk utolso lettem volna minden elso futamban, dehat kis penz, kis foci, mit tudjuk.

altimus 2016.11.28. 10:25:54

Gyarfasnak valoban el kellene tunnie a kozeletbol, ami persze nem jelenti azt, hogy valami dilettans fideszesnek kellene atvennie a pozicioit. Es ez az a pont ahol meg fog akadni a dolog, mert nyilvan kizarhatjuk azt, hogy hozzaerto, szeleskorben tamogatott, nem partember keruljon Gyarfas helyere.

MACISAJT 2016.11.28. 10:40:34

A magam részéről idézném szó szerint Hosszú Katinka& Co. második, "még keményebb" nyilatkozatnának 1. pontját:

"Közös egyetértésre jutottunk az alábbi pontokban, melyeket az úszósport demokratikus és sikeres működtetése céljából terjesztünk a nyilvánosság elé:

1. Álljon fel egy új, az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőség, ami hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására"

Rendben.
Azóta várom, a konkrétumok jegyében amit állandóan hangoztatnak, hogy SZERINTÜK kikből álljon ez az " új, az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőség,"

Magyarul: kik azok akiknek javára el kell(ene) hajtani a vérbe Gyárfásékat.
Sajnos(ámde nem meglepő módon) bár rengeteg minden elhangzott ebben a témában, a nyilatkozat tevők ezzel a mai napig adósok maradtak.
Így hát, amíg ez bekövetkezik és esetleg a közvélemény elgondolkodhatna az alternatíván..marad Gyárfás.

Aha, persze 2016.11.28. 10:51:56

"Katinkával tele van már a tök..! 135 millióra lerántja a szövetséget csak egy pár napos Olimpia alatt! Plusz a világ kupák utáni milliók, majd a félmilliárdos életjáradék. Egy szaros sportoló összesen 2 milliárdba kerül az adófizetőknek?! Okádni való ez!
A tömegsportot kellene támogatni!"

Tudtommal, pont azért állt ki Katinka, mert Gyárfás csak az olimpiai érmeseknek adott pénzt és semmit az átlag úszóknak, klubboknak. Sőt közölte Katinkával pár éve, amikor még sehol se volt, hogy hagyja abba...
Hálistennek nem tette és szerzett nekünk pár aranyat. És Katinka pont azt szeretné, ha más se hagyná abba, mert sose tudni kiből lesz sikeres sportoló és normális körülmények MINDEN úszónak járnának, nem csak az olimpiai bajnokoknak. Hidd el neki már annyi pénze van, hogy nem azért reklamál. Pont, hogy mindenki másért....

altimus 2016.11.28. 10:54:31

@MACISAJT: erre a kerdesra talan a kozossegnek kellene valaszolnia, vagy nem?

en gyanitom, hogy hosszuek a ferjet szeretnek ebben a pozicioban latni, de lehet, hogy nagyot tevedek. ha igy van akkor o nyilvan nem mondhatja ki, hogy itt a ferjem, ot akarjuk. ezt masoknak kellene kimondani.

ha meg nem igy van, akkor a hirek szerint mar paran bejelentkeztek a poziciora, pl. czene. nyilvan olyan ember kellene aki szakmailag is ert az uszashoz es magahoz a menedzseleshez is.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.11.28. 11:01:30

ez az a gyarfas akire szakmányban vallanak a gyilkosok?

MACISAJT 2016.11.28. 11:05:14

@altimus: "en gyanitom, hogy hosszuek a ferjet szeretnek ebben a pozicioban latni, de lehet, hogy nagyot tevedek. ha igy van akkor o nyilvan nem mondhatja ki, hogy itt a ferjem, ot akarjuk. ezt masoknak kellene kimondani."

Márpedig ki kellene valamit mondani. Akár azt hogy Mr. Tusupot, akár hogy mást szeretnének.
Mert azzal hogy első pontban szorgalmazzák azt hogy " Álljon fel egy új, az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőség" abból logikusan következik hogy van konkrét elképzelésük is hogy kikből álljon ez.
Aztán derüljön ki hogy az alternatíva valóban jó vagy csapnivaló.

Mert idáig mindenkinek megy: vesszen Orbán( Gyárfás etc.)
No de hogy helyette kit javasolnának: arról mélyen hallgatnak. Valamiért.

A közvélemény értelmesebbik része meg nem szeretne úgy járni mint a viccben a szibériai télben vonaton utazók.
Megáll a szibériai mínusz negyven fokban a vonat. Az egyik utas fogvacogva előrekiabál: Ivan Ivanovics, miért álltunk meg? Visszaordítanak elölről: azért mert mozdonyt cserélünk.
Ja, ha mozdonyt cserélünk, akkor persze várunk türelmesen. Két óra múlva már agyonfagyva ismét előre ordítanak: Ivan Ivanovics, cseréltünk már mozdonyt? Igen, ordítják a választ.
-És akkor miért nem indulunk?
Vodkára cseréltük.

Sir Galahad 2016.11.28. 11:06:18

Nekem Gyárfás sose volt szimpatikus, de ezzel a tempóval már Hosszúék sem. Borzalmas egy szappanopera ez az egész, nagyon unom.

martineden 2016.11.28. 11:19:47

@andd1234: Inkabb penzehesebb es gatlastalanabb.

Tangooo 2016.11.28. 11:40:42

Bejön ugyanaz, ami Trumpnak bejött ámerikában: a Katrina-méretű média-ellenszél kontraproduktívvá vált és veszített a némber. Addig basztatják Gyárfást, amíg a támadók csinálnak hülyét magukból és ez a végtelenül ellenszenves ember is elfogadhatóbb lesz a puccsistáknál.

chrisred 2016.11.28. 11:45:08

@vuvuvu2: Schmitt Pált ide-oda rakosgatták, mint egy díszes virágvázát, de ez nem jelenti azt, hogy tudta is, mi történik körülötte. Gyárfás viszont maga a két lábon járó manipuláció.

chrisred 2016.11.28. 11:47:11

@martineden: Olyan pénzéhes, hogy még dolgozni is hajlandó érte? :)

Gacsaj Pisti 2016.11.28. 12:11:47

Rohadék egy ál-nő ez a HK!

konrada 2016.11.28. 12:33:59

@altimus:
...hát Gyárfás is annak került oda....

Mikibá3080 2016.11.28. 12:54:54

@chrisred:

A sportdiplomáciáról: a birkózóknál dr.Hegedüs Csaba helyett jött rezsiszilárd, nézd meg a birkózók olimpiai szereplését!

hillman. 2016.11.28. 13:12:18

@Aha, persze: na ha neki annyi van akkor többet ö már ne fopgadjon el az adofizetökéböl.

"és szerzett nekünk pár aranyat." Magának szerezte és nem nekünk, ugyan a mi pénzünk is benne van az ö eredményében, de azt már nem adja vissza.
Ha a csoro diákok diákhitelböl kell hogy fedezzék a tanulmányaikat; mert hü de jo befektetés. Akkor a sportolok is oldják meg zsebböl, mert az is jo befektetés.
"sose tudni kiből lesz sikeres sportoló és normális körülmények MINDEN úszónak járnának" Az oktatásra sokkal igazabb még is fizetni kell. Ez már nem a szocializmus.

hillman. 2016.11.28. 13:20:10

@chrisred: "Gyárfás viszont maga a két lábon járó manipuláció. "
Igen. Ö a meguszo. Talán mélto ellenfele lesz a szeretett vezérnek. Szorakoztato telünk lesz.
Szerintem katinkának fogalma sincs, hogy mibe tenyerelt, vagy eleget fizetnek; de inkább az elöbbi és persze az sem ingyen.

bitfighter 2016.11.28. 13:27:38

@MACISAJT:
"Márpedig ki kellene valamit mondani."

Szerintem meg éppen nem lenne jó taktika bárki nevét is bedobni. Mivel rögtön elkezdődne az összehasonlítgatás, és ha az első javasolt személy bukna Gyárfással szemben, akkor egy váltás már sokkal nehezebben menne.
Először arra kell kocentrálniuk, hogy a Gyárfás lelépjen, aztán mehet a pozícióba valaki, aki akár nem is előre választott, és esetleg versenyeztetés útján kerül oda. Bár MO-n azért ez elég álomszerű lenne :)

Meggyvágó (törölt) 2016.11.28. 13:31:48

Az volt már, hogy Katinkát sunáznám? Bár, ahogy az erőviszonyokat végiggondolom, félő, hogy ő sunázna engem...

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2016.11.28. 13:33:32

Aki sportolni akar, az sportoljon bátran a saját örömére, költségére. Ha elég tehetséges, akkor keressen olyan támogatókat, akiknek megéri a sportoló eredményeinek fényében sütkérezni.
Én nem akarom támogatni az élsportot. Az állami kifizetéseken keresztül mégis kényszerűen támogatom, noha szerintem attól nem lesz jobb a világ, hogy valaki mindenki másnál gyorsabban úszik, fut vagy éppen nehezebb súlyt emel.

Aha, persze 2016.11.28. 14:06:56

@hillman.:

"és szerzett nekünk pár aranyat." "Magának szerezte és nem nekünk, ugyan a mi pénzünk is benne van az ö eredményében, de azt már nem adja vissza"
-Ebbe ne menjünk bele, fogalmad sincs (nekem sem) mekkora ráhatással van egy ország megítélésére, ezáltal befektetésekre turizmusra a sikeres sport, de minden ország támogatja, szóval nem velünk van a baj!

"Ha a csóró diákok diákhitelből kell hogy fedezzék a tanulmányaikat; mert hű de jó befektetés. Akkor a sportolok is oldják meg zsebből, mert az is jó befektetés.
"sose tudni kiből lesz sikeres sportoló és normális körülmények MINDEN úszónak járnának" Az oktatásra sokkal igazabb még is fizetni kell. Ez már nem a szocializmus."

Pontosan, a szocializmusban nem kellett fizetni az oktatásért. Most már kell, ahogy Amerikában is, ettől függetlenül a sportolókat támogatják ott is.
Ő az úszószövetség pénzének normálisabb elosztását akarja, hogy a gyerekeknek/fiataloknak/kluboknak is több jusson, nem magának. Nem értem, hogy nem lehet ezzel azonosulni????

Az meg, hogy egy ország mennyi adófizetői pénzt fordít sportra/oktatásra, nem értem miért hoztad fel ide, ahhoz mi köze Hosszú Katinkának? Miért ő a hibás? Miért keversz dolgokat?

Aha, persze 2016.11.28. 14:13:33

@udvaros: Sajnálom, egy köztársaságban nem az van, amit te vagy én akarunk, hanem amit a nagy többség által megszavazott kormány eldönt. Ez mindenhol így van, ennek hátulütője, hogy akár 3-5Millió embernek nem tetszik. De ha többségnek igen, ez van, nem lehetünk fontosabb, mint a többség.

"Az állami kifizetéseken keresztül mégis kényszerűen támogatom, noha szerintem attól nem lesz jobb a világ, hogy valaki mindenki másnál gyorsabban úszik, fut vagy éppen nehezebb súlyt emel."

Erre meg hadd mondjam, ez te vagy, engem sem érdekel annyira, de a családom, ismerősök, képesek végig izgulni a versenyeket, örülni a végén, könnyezni, a magyar himnuszon és büszkének lenni. És ettől jobb lesz a világ...

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2016.11.28. 14:47:16

@Aha, persze:
Számtalan versenyt szurkoltam végig, és örültem a gyerekeim sikereinek. Méltán lehettem rájuk büszke, hiszen én neveltem őket, az ő sikerük az enyém is. Ismeretlen emberek sporteredményei felett nem tudok ekkora örömöt érezni pusztán amiatt, mert egy nyelvet beszélünk. Az ő teljesítményük legfeljebb ösztönző példa lehet.
Van olyan helyzet, amikor mások teljesítménye számomra sem érdektelen, ez pedig a csapatjáték. Egyelőre nem játszom egy csapatban egyetlen élsportolóval sem, ezért hidegen hagynak az eredményeik.
Azzal pedig nem értek egyet, hogy a többség a lelátókon vagy a TV előtt ülve izgul és örül (esetleg bosszankodik) a hivatásos sportolók ténykedését figyelve. Ennél még a kocogás is hasznosabb, ha a köztársasági többség nem képes hatékonyan összemérni erejét a profikéval.

ben2 2016.11.28. 14:50:01

@udvaros:

A neonáciknak meg az állami pénzből épített holokauszt emlékművek nem tetszenek, és így tovább, és így tovább. A nemtetszést persze lehet hangoztatni, de azért az a normális, ha a többség által megválasztott kormány dönt arról, hogy mire megy az adóból beszedett pénz és nem egy hangos kisebbség.

ben2 2016.11.28. 14:58:27

A magam részéről örülnék, ha Gyárfás végre megbukna. Orbánék kiegyeztek vele, mert a kormányváltásig sikerült annyira beásnia magát a nemzetközi úszószövetségbe, hogy hatalmi eszközökkel nem lehetett volna balhé nélkül eltávolítani. (El lehet képzelni, mekkora ballib nemzeti hőssé vált volna Gyárfás, ha a nemzetközi úszószövetséggel dacolva váltja le a kormány...)
Szvsz Orbán arra játszik, hogy felgyűljön Gyárfással szemben annyi népharag, hogy neki ne meghoznia, csak végrehajtania kelljen az ítéletet. Így Gyárfás eltávolításakor nem indulna be a menetrendszerinti kormányellenes hecckampány.

konrada 2016.11.28. 15:19:09

@ben2:
...azért elég skizofrén állapot lehet szegény baloldali bloggereknek, véleményformálóknak, mikor azért kell küzdeniük, hogy az utolsó megmaradt emberük egyikét ki tudják csinálni, hátha legalább ezzel rugni tudnak a zorbánba...

...s fel sem képesek fogni, hogy ezt ő még meg is köszöni nekik...;))

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2016.11.28. 15:42:59

@ben2:
Hívhatod "megválasztott kormánynak" a döntéshozókat, de igazából felkapaszkodott, gyarló és kapzsi emberekről van szó, akik mára leszerepeltek, és rendre rossz döntéseket hoznak. Tény hogy a profi sport támogatására nagy súlyt fektetnek (cirkusz kell a népnek), de ez annak fényében cseppet sem dicséretes, hogy közben az egészségügy és az oktatás romokban hever.

Netuddki. 2016.11.28. 18:03:49

@MACISAJT: "Mert idáig mindenkinek megy: vesszen Orbán( Gyárfás etc.)"

Vesszen? Ugyan! Csak szeretnéd. Börtönbe vele!
Ki lesz helyette? Nekem teljesen mindegy. De ha lop akkor ugyanúgy azzal is börtönbe.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.28. 18:28:29

Múlt héten nem Gyárfás volt a balliba média főellensége, az Orbán diktatúra jelképe?

Csak kapkodom a fejem már 24 óra sem kell a szélkakasoknak, hogy 180 fokkal a másik irányba forduljanak...

Janossz 2016.11.28. 18:56:44

@Aha, persze: " Hidd el neki már annyi pénze van, hogy nem azért reklamál. Pont, hogy mindenki másért.... "
Ezt speciel rosszul tudod, az egész belháború azon pattant ki, hogy Gyárfás nem átallott az állami milliókkal agyondotált Vaskatától INGYEN pár perc promóciós szereplést kérni. Még mit nem!
Különben, ha Gyárfás nem hordta haza a milliárdos támogatásokat (lehet, jövő hétre még ezt is kideríti a TV2), akkor bizony az a sok pénz az úszósportban van. Csak a torta újraszeletelése a kérdés, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy egyesek szelete kisebb lesz az eddiginél...

alvito 2016.11.28. 20:49:15

@nu pagagyí: remélem a "hejesírás" csak szarkazmus volt. Bár, ahogy a többit elnézem, neked is lenne legalább másolnivalód. ,kl

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2016.11.28. 21:17:58

Azon töprengek, hogy mikor és hol láttam ezt a tekintetet, amelyet most a Katinka produkál...
Vagy kémnő, vagy bérgyilkosnő lehetett az illető.

sZulamith 2016.11.28. 21:47:58

@Aha, persze: " Sajnálom, egy köztársaságban nem az van, amit te vagy én akarunk, hanem amit a nagy többség által megszavazott kormány eldönt"

Szerinted a nagy többség a 2.2 millió, aki a jelenlegi kormányt megszavazta.
Azért az csak jobb lenne ha az országot a jólétről itélnék meg, mondjuk mint Dániát:) Kevesebb az aranyuk, de jobban élnek.

Katinka teljesitményét, nem úszásban, hanem tisztességben dolgozva, családot nevelve nagyon sok magyar ember eléri, csak nincs ajnározva, hanem alul fizetve. Ma például beszélgettem, a szociális otthonban havi 80 ezerért dolgozó, családos nővel. Elkeseritő, hogy hajnalba kell, nincs se vasárnap, se ünnep, még csak közelébe sem jár németországi fizetéseknek. Ezt kéne honorálni amíg ilyen nyomor van, és nem Hosszú és társai teljesítményét.

monddazigazatmar 2016.11.29. 00:01:31

@sZulamith: Ő volt a világ legjobb szociális munkása? Hm? Na, majd ha ő lesz bizonyítottan, akkor olyan szinten fog élni mint az olimpiai bajnokok. Menj a demagóg baromságaiddal a picsába.

Nagy zavar van még mindig ballibéknál arról, hogy akkor most katinka épp megdönti a zorbánt, vagy épp ő a zorbán embere...

sZulamith 2016.11.29. 08:20:08

@monddazigazatmar: Hogy ki a demagóg arról lehetne beszélni. Mindenesetre a konkrétumot nem helyettesítem trágár kifejezéssel.

Ja. és ne feledkezz meg róla, hogy Te is a " a világ legjobb szocialista munkás" -ból élsz.