B1 blogcsalád



Teljes a hülyítés a Városliget körül, beszállt a volt SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter is

2016. november 16. - Mr Flynn Rider

Teljesen hülyének nézi a Liget-projekt PR- és marketing-részlege a budapestieket: míg a Városligetben hamarosan 1000 fát vágnak ki (vagy csak hagynak kiszáradni), addig Persányi Miklós, az SZDSZ-t is túlélt volt környezetvédelmi miniszter madárbarát Ligettel kampányol.persanyi_ligetforum.jpg

De hogy lehet madárbarát egy olyan projekt, amiben 300 ezer tonna betonnal öntik ki a város legrégebbi és legnagyobb parkjának közepét?

Ahol a fák helyét óriási mélygarázsok és épületek veszik át?

Augusztusban neveztek egy újabb – harmadik – miniszteri biztost a Városliget beépítésére, miután kiderült, hogy a budapestiek elsöprő többsége még mindig utálja, hogy új Múzeumi Negyed épül Budapest legnagyobb és Európa egyik legrégebbi közparkjában.

A Múzeumi Negyeddel kapcsolatban csak két számot had említsünk meg az „őrület”-kategóriából:

  • beöntenek a Városligetbe 300 ezer tonna betont,
  • a park felújítására elköltenek ugyan 15 milliárd forintot, de közben az épületek felhúzására még kb. 250 milliárdot. (Ebben nincs benne EU-s pénz, kizárólag a mi adónkból megy el.)

A Múzeumi Negyedet akkor találta ki a Szépművészeti Igazgatója, Baán László, amikor Orbán Viktor bejelentette igényét a Várra. Azóta elkezdődött a műemléki védelem alatt álló épületek átalakítása a Várban és titkosították az egész építkezés adatait is, hogy ne lehessen látni, ki mennyit lop ki a gigaépítkezésből.

A Vár átalakítása a minisztériumok felköltöztetése

újabb 250 milliárdba fog fájni az adófizetőknek

Plusz az az érték, ami ott elpusztul, nem is beszélve a turizmus összedőléséről és a kulturális intézmények kényszerű költözéséről. A Városliget hogy lett a Múzeumi Negyed színhelye, és miért pont oda kell felhúzni sok milliárdból azt a rengeteg épületet - rejtély. Persze, ha a miniszterelnök költözni akar és a teraszon reggelizni, akkor semmi sem drága.

Persányi Miklóst, aki az Állakert igazgatója is egyben, a Liget Projekt a Biodómmal vette meg: sok-sok milliárdból mesterséges üveg-acél kupolát húznak az Állatkert egy része fölé, amit télen fűteni, nyáron hűteni kell majd horribilis pénzösszegekért. Így „zöldítik” majd az Állatkertet a tervek szerint. (Korábban a Bidodómot is beleszámolták a „zöld felület növekedésébe”, ahogy a lebetonozott városligeti tavat is beleszámolják. Mellékszál.)

Azóta a volt szadeszes környezetvédelmi miniszter vezényletével ”civil fórumokat” rendeznek, amin ugyan nem lehet eldönteni semmit, de legalább a miniszteri biztos is bevallotta: fognak az építkezések helyén fát vágni és a zöld felület kb. ugyanakkora marad, mint a mostani Városligetben.

A budapestieknek csak azok a fák fognak hiányozni, amik most az építési teleknek átvarázsolt Városligetben az új épületek helyén állnak.A civilnek kikiáltott egyeztetésekről a Levegő Munkacsoport, a Greenpeace és a Ligetvédők együtt vonultak ki, miután kiderült, hogy lényegi kérdésekről nem lehet beszélni. Már maga a civil egyeztetés is csak pr-akció, de a legdurvább húzás most jön: a madárbarát Városliget. Olyan ez, mint fogyasztásellenes pláza, vagy a vallásellenes egyház: fából vaskarika.

A Liget Projekt Pr-osainál láthatóan az senkit sem zavar, hogy 

maga a Projekt a legnagyobb ellensége a madaraknak

– pontosan az eltűnő, elszáradó 100-200 éves fák miatt. Hiszen, ha megépülnek a hatalmas múzeumok és szórakoztató-központok a Ligetben, a madarak maximum a Liget maradék részén örülhetnek, hogy egyáltalán élnek. A kivágott fákat pedig hiába „pótolják”: kérdés, hány fogja megélni ugyanezt a szép kort a globális klímaváltozás korában.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3311965739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.16. 16:04:05

Fideszes fa - rossz!
Ballib fa - jó!

Követeljük a fideszes zöldesítés azonnali leállítását!!!

mikimackó 2016.11.16. 18:44:16

a birkák éhenhalnak a betonon.

NemodaBuda 2016.11.17. 09:08:22

Nm tudjuk megakadályozni ezt az őrületet. Marad az utólagos büntetés és a károk elhárítása, amennyire még lehetséges lesz ! Mindenesetre az érintettek vagyonának teljes elkobzása a minimum lészen ! Nem lehet mentség a törvény, meg a kormányrendelet, meg a megbízás, meg a munkaköri leírás ! Nem vagyunk a hitlerai-ban !

Kis ember 2016.11.17. 13:21:44

@NemodaBuda:
Dehogynem tudjuk!
Immáron NYOLCADIK HÓNAPJA nem vágnak ki fákat a Ligetben, hála a Ligetvédőknek és ez így is marad, amíg bírjuk.
Segíts ebben te is!

erol 2016.11.17. 15:17:12

Csak azt nem értem minek akarnak kivágni fákat, amikor arról volt szó, hogy csak a meglévő épületek és a parkoló helyére építenek.

Kis ember 2016.11.17. 15:19:10

@erol: Nahát!
Csak nem hazudtak? Csak nem lopni akarnak rengeteget? Fel sem tételezem róluk...

ogli dzsí 2016.11.17. 15:59:40

Örülök hogy végre nem a 70es évek szintjén lesz a Liget. Annak külön örülök hogy a várra is elmegy pár száz milliárd! Ideje volt, a Várbazár is gyönyörü lett!

telkoe 2016.11.17. 16:33:17

@NemodaBuda: Ja ez nem hitlerai, itt csak kizárólag európai haladó baloldali környezetvédők rendelik el hogy milyen büntetés legyen ha valami nem tetszik nekik.

Lassan ki kellene már nőni a beidomított rákosi-kádári tempóból nénike.

Kis ember 2016.11.17. 17:26:52

@ogli dzsí:
Annak mi is örülnénk, betonmonstrumok nélkül.
A várbazárnál nyáron jártunk, mindenki menekült a kopár kőplaccról a kevés fa árnyékába.

anyadmajma 2016.11.17. 17:28:33

@ogli dzsí: na, anyád nem ezt mondta, amikor kiestél belőle, és meglátott, az biztos.

Ali Csorbaddzsi 2016.11.17. 17:30:09

Ennyi sikoltozást, hisztizést egy posztban már rég olvastam, de nagyon vicces. Mi a baj azzal ha a retkes pecsát meg a többi gusztustalanságig rohadt épületek helyére újakat raknak? Demszky 20 évig hagyta rohasztani, most végre foglalkoznak a parkkal. Elmondom mi a bajotok, hogy nem a ballib kormány csinálja.

ogli dzsí 2016.11.17. 17:31:22

@Kis ember: viszont 2016 rekordév a budapesti turizmusban (az országosban is)

turizmus.com/fokusz/valoban-rekordev-lett-2015-a-turizmusban-1133966

Úgyhogy csak így tovább Tarlós, csak így tovább Orbán! Az külön öröm ha a ballibek vonyítása adja a bulihoz a talpalávalót!

Lengeti 2016.11.17. 17:46:48

300000 tonna beton
1000 fa kivágása
:)))))))
az bezzeg nem zavar hogy a város összes autója keresztül megy a kóskárolyon mi?

anyadmajma 2016.11.17. 17:56:26

@Lengeti: a faszt. az én autóm pl nem is megy át a kóskárolyon, úgyhogy ez egy bődületes nagy hazugság.
Itt egyszerűen csak arról van szó, hogy új birodalmat kell építeni az új királynak meg a földesúrjainak. Hogy mibe kerül? ki a faszt érdekel? A régi világot meg írmagjában kell kiírtani. Hogy az mibe kerül? ki a fszt érdekel.

ogli dzsí 2016.11.17. 18:04:15

@anyadmajma: ez így van

a régi világ, vagyis az emeszpéeszdéesz olyan állapotban van mint a liget most, benne a pecsával

de ezt eltakarítjuk, mit szólna hozzá az olimpia müvelt közönsége?

Lengeti 2016.11.17. 18:06:03

Ha a te autód nem megy át akkor már mindjárt rendben van hogy a másik 10000 pedig átmegy rajta (egy parkon bmeg, érted), mi?

milyen birodalom épül a ligetben? faültető? :))))

dont be such a jew 2016.11.17. 18:12:00

*engem mindig felháborít, hogy jön a fidesz és párszáz milliárdért épít egy fullos múzeumnegyedet ami ellen tiltakozik az egész múzeumi szakma meg a parkszakma (jelentsen ez bármit), nyilvánvalóan ki fogják lopni a cementet belőle, meg túlszámláznak a (simicskának)mészáros lőrincnek

- ezért szavazok az emeszpére és az eszdéeszre, aki szintén ellopta a pénzemet, azt meg lehet nézni mennyire frankó a liget most.

Jönnekazidegenek 2016.11.17. 20:03:30

Nem kicsit tájékozatlan a cikk írója.
Gondolom, nem is ez volt a cél, hogy valamit tanulmányozzon és utána higgadtan véleményt alkosson arról, amit megtudott.
Ez semmi más, csak gyűlöletkeltés. Ismerjük az ilyet, mindkét oldal gátlástalanul alkalmazza. Lelkük rajta.

Robotkutya 2016.11.17. 20:16:28

A madarak csak sz@rnak és lármáznak, pont úgy mint aki ezt a cikket írta.

Robotkutya 2016.11.17. 20:21:41

Ez teljesen olyan, mit amikor valaki azt állítja, december 31-én szilveszter van. Erre jön egy írás, miszerint szilveszter nincs is, és mivel nincs szilveszter, bulizók sem lesznek. Nehéz ezzel vitába szállni :-(

Kis ember 2016.11.17. 22:02:42

@Lengeti:
Mi köze a Koós Károly sétánynak a betonmonstrumokhoz?

Kis ember 2016.11.17. 22:05:22

@simonadri.:
Sikerült belinkelned a Liget projekt 250 milliójából fenntartott egyik propagandaoldalt?
Ez kb olyan, mintha 1970-been a Pravdából hoznál érveket, miért jó a kommunizmus. :)

Kis ember 2016.11.17. 22:10:25

@dont be such a jew:
Aki szerint az, aki tiltakozik a Liget épületekkel való beépítése ellen az "balliberális", az szimplán hülye.
Aki megpróbálja összemosni a Liget felújítását annak épületekkel való beépítésével, az aljas manipulátor.
Mivel te egy kommentben mindkettőt megtetted, vond le kérlek a megfelelő következtetést.
süti beállítások módosítása