B1 blogcsalád



Bent, a házban lőtte fejbe a rendőrt a bőnyi gyilkos. De azt nem tudni, az öreg nyilast ki lőtte le

2016. október 29. - nickgrabowszki

tek.jpg

Nyomozati érdekekre hivatkozva gyakorlatilag semmilyen információ nem szivárog ki a bőnyi rendőrgyilkossággal kapcsoltban. A kisalfold.hu megpróbálta összerakni a tragédiába torkolló házkutatás mozaikjait.

A gyanúsított kirendelt ügyvédje, Léhner György nyilatkozott. A jogász értelemszerűen védence vallomására alapozhat. Eszerint:

  • Szerdán reggel nyomozók érkeztek Győrkösékhez. Rajta kívül a felesége tartózkodott a családi házban.
  • Győrkös István kijött a nyomozókhoz, megtudta, mi a helyzet, visszaindult a házába.
  • A rendőrök utánamentek. Közölték vele a házkutatás tényét.
  • A gyanúsítottnál, amikor a nyomozókat kint fogadta, még nem volt fegyver, bent akarta a rendőröket a karabéllyal visszatartani, "az előállítását késleltetni".
  • A sorozatlövő ekkor során sült el, egy pillanat alatt kilőtte az öt golyót.

Ezt állította vallomásában Győrkös a vallomásában az ügyvédje szerint.

Eszerint az a pénteken szárnyra kelt híresztelés (amit egyébként a Magyar Nemzeti Arcvonal nyílt levele tartalmazott), hogy a rendőrök a kert hátsó részéből akartak bejutni, s nem elölről, a kapun át -

nem igaz.

Miután lelőtte Pálvölgyi Pétert, Győrkös 

a vérző testtel visszavonult az egyik szobába.

Állítja, hogy nem üvöltözött olyanokat, hogy aki be mer lépni a házba, azt szintén kivégzi. Valóban felhívta őt "a már úton lévő TEK-vezér", s tárgyalni kezdtek.

A terrorelhárítók számára az elsődleges cél nyilván az lehetett, hogy a még sérültnek hitt rendőrtársakat ki tudják vinni a házból.

  • Győrkös azt mondta, kivihetik, nem bánt már senkit.
  • A terrorelhárítók közölték, hogy a tárat vegye ki a fegyverből, s ezt úgy tegye, hogy a vonal túloldalán is hallják a kattanást. Megtette.
  • Ezt követően rohamozták meg a házat a TEK-esek, hozták ki az akkor már halott rendőrt az utcára, és fogták le Győrköst.
  • Állítása szerint Győrkös ekkor már sérült volt, védekezni nagyon nem tudott; hordágyra tették, és elkezdték az ellátását.gyi.jpeg

Ki lőtte meg?

A Győrkös vallomását ismertető ügyvéd nem számolt be arról, mikor kapta védence a lövést.  A Kisalföld szerint a meghalt rendőr nem használta a szolgálati fegyverét.

Tehát marad az, hogy

  • Pálvölgyi rendőrtársa,
  • a halott rendőrön földühödött vagy az elfogásban biztosra menni akaró kommandósok,
  • esetleg maga Györkös lőtte hasba magát.

Győrkös egyik arról beszélt, apja már sérülten lőtt vissza, ekkor találta el a rendőrt. Ezt a verziót az anyja mesélte neki, aki látta, mi történik. Erről a Győrkös szavait tolmácsoló ügyvéd még nem beszélt.

Dr. Léhner a Kisalföldtől külön kérte, hogy védencének azon mondatát szó szerint idézzék, miszerint

a terrorelhárítók a történtek ellenére is kifejezetten emberségesen bántak vele.

Ez jelentheti azt, hogy tényleg. Vagy jelenheti az ellenkezőjét is.

A szakértői vizsgálat esetleg ki tudja deríteni, ki lőtte le Győrköst. A többi nagyjából világosnak látszik.

Kivéve persze azt, hogy mit remélt Győrkös, mit akar elérni azzal, hogy túszul ejti a rendőröket, mint állítása szerint eredetileg tervezte. Hiszen akkor nem fegyverbirtoklásért, hanem sokkal súlyosabb bűncselekményekért indult volna ellene eljárás.

Valamint az sem tiszta egyáltalán, hogy 

miképpen került a helyszínre Hajdu János alig félóra alatt,

ha föltesszük, hogy a nem nevesített TEK-vezér, akit a Kisaföld szerint az ügyvéd, az ügyvéd szerint Győrkös említett, valóban Hajdu vezérőrnagyot, Orbán Viktor korábbi főtestőrét, a Fidesz egykori biztonsági igazgatóját rejti.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5911913165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsebatya 2016.10.29. 11:34:28

Én ezt az egészet nem értem. Gyakorolnak szélsőjobbosok a lankás erdőfoltokban, mindenki tudja, hogy Győrkös kicsoda, aztán egyszer csak történik, ami történik, egy rendőr meghal, fizikailag szinte lehetetlen gyorsasággal megérkezik a főelhárító - mint egy c-kategóriás akciófilm.

Gerilgfx 2016.10.29. 13:20:13

állítása szerint véletlenül sült el a fegyvere. reális, hogy a golyók nem csak a rendőrt ölték meg, hanem magát györköst is eltalálták.

judit88 2016.10.29. 17:18:12

"Valamint az sem tiszta egyáltalán, hogy miképpen került a helyszínre Hajdu János alig félóra alatt,ha föltesszük, hogy a nem nevesített TEK-vezér, akit a Kisaföld szerint az ügyvéd, az ügyvéd szerint Győrkös említett"
Meg kellene hallgatni még egyszer, hogy mit mondott Hajdu a sajtótájékoztatón, akkor lehet, hogy tiszta lenne. 8 óra 3 perckor kapták a riasztást, és párhuzamosan indultak a győri egységek és a budapesti egyes készenlét, a győriek értek le 8 óra 32-re Bőnybe, és ők kezdték meg a sérültnek hitt rendőr mentését, a budapestiek csak ezután értek le. Hajduék egysége menet közben, az úton elkezdett telefonon tárgyalni Györkössel, és miután odaértek, és "érzékelték", hogy egyre rosszabb állapotban van, elrendelték a behatolást. Egy szóval se mondták, hogy fél órával a riasztás után fogták el Györköst, vagy hogy fél óra alatt értek le a központi egységek, a fél óra a győriekre vonatkozott. De beleszámítva, hogy Bp és Bőny között van nagyjából 110 km, nem tűnik lehetetlennek kb 30-40 perc alatt leérni.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.29. 18:00:04

két komolytalan állítás: "...pillanatokon belül kilőtte az öt golyót." Ha sorozatra volt állítva, egy amatőr valóban kilőhette volna, de Györkös profi volt, pontos 3-as sorozatot adhatott volna le, azon felül csak véletlen lehet a rendőr fejlövése, mert érdekes módon a többi lövedék senkit sem talált el.
A másik komolytalan állítás: "...A terrorelhárítók közölték, hogy a tárat vegye ki a fegyverből, s ezt úgy tegye, hogy a vonal túloldalán is hallják a kattanást. " ez azután a komoly bizonyíték arra, hogy üres a fegyver! Hallották a kattanást! De a súlyzárral nem üríttették ki a fegyvert - mert azt is lehallgathatták volna telefonon -, tehát maradt még egy lőszer a töltényűrben, ami azért elég komoly fenyegetés! tényleg ennyire amatőrök a TEK-esek?

Erika Nagyi 2016.10.29. 18:03:58

Még mindig nincs kifejtve az igazság teljes mélységében,de talán jobb is mert az igazság néha nagyon kellemetlen tud lenni.Sokkal jobbnak tűnik,ha elmaszatolják az egészet,mert itt valami nem kerek,nem stimmel.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.29. 18:04:50

@Gerilgfx: láttál már közelről AK-47-est? meglehetősen nehéz lenne vele saját magát hasba lőni, a kilőtt golyó nem igazán pattog ide-oda gellert kapva, hogy a lőiránnyal ellenkezőleg beleálljon Gyökös hasába, de, ha mégis, akkor elől be, hátul ki. Még a falat is átviszi, nemhogy egy emberi testet!

menekse 2016.10.29. 18:27:27

Katona koromban a lövészeten rövid sorozattal kellett leküzdeni a táblát. Én sorozatra állítva kiengedtem egyetlen lőszert, bár még az sem volt véletlen. 5 golyót senki nem lő ki véletlenül.

Shanarey 2016.10.29. 21:09:51

Vicces ez a sok teória, hogyan is történt, pedig nem ez a lényeg.
A lényeg az hogy volt a fickónak egy AK-47 utángyártott és módosított verziója, amelyet elő is szedett. Normál esetben Átlag Józsihoz ha bekopog a rendőr, nem a fegyverért fog kapkodni, hanem azon fog aggódni hogy ússza meg. Gondolom az öreg náci azért lőtt mert úgy gondolta akkor őt is lelövik és ennyi. Ehelyett ő túlélte és a sitten fog megrohadni. A rendőr aki meghalt, nagy eséllyel hibázott, de ez sosem fog kiderülni, és igazából ez nem lényeges. Ami a lényeg ha a gépkarabély nincs felhúzva, és kibiztosítva akkor nem süthető el.

@Gerilgfx:

Max akkor lőhette meg magát, ha egy golyó visszapattant valami nagyon kemény felületről, de ez nem valószínű. Véletlenül nem lőhette meg magát az biztos, mert a fegyver kialakítása, nem éppen erre van kitalálva.

new_boy_on_the_block 2016.10.29. 23:23:41

Ezt a posztot még olvasni is fájdalmas volt. Te, minden bántás nélkül mondom, hogy nem lehetsz valami túl okos (már a nácizásból sejthető lett volna a fogyatékosságod, de adtam egy esélyt ennek a szarnak... kár volt)

Arcade Macho 2016.10.30. 00:04:11

aki rendorre fegyvert emel azt ott fejbe kell loni
esetlegesen azt az egyeduli indokot lehetne elfogadni hogy a szerveit fel kellene hasznalni, de ez egy oregember volt meg a szervei se lennek jo semmire
aztan hogy a fejbelovest mikor csinaljak en l.szarom, a sok lipsi dobja csak ossze a bacsikanak az orvosi ellatasat en a magam reszerol golyot kuldenek csak

2016.10.30. 00:10:00

@Gerilgfx: Reális? A rendőrt fejbe, saját magát meg hasba? Vagy ez a ucc egyszerre lő előre és hátra?

Márk_Márk 2016.10.30. 00:27:39

@judit88:
De, annak tűnik, sőt, az is, hacsak nem Rogán Cili barterezte nekik is az utat.
Tekintve, hogy hol van a TEK központja, még rendőrségi szirénával is 30 perc alatt kb. az M1 bevezetőjére érnek ki. Ugyanis szirénázva SEM mehet be a kereszteződésekbe úgy, hogy nem biztos benne, megkapta-e az elsőbbséget, meg vannak olyan szakaszok, hogy hiába szirénázik, nem tudnak lehúzódni előle, mert nincs hova.

judit88 2016.10.30. 00:32:37

@Márk_Márk: Még egyszer: sehol senki nem mondta (rendőrség, TEK, ügyészség), hogy fél órával azután fogták el Györköst, hogy értesítették a TEKet, annyit mondtak, hogy a győri egységek értek le fél óra alatt Bőnyre, és a pestiek meg azután, hogy a győriek már hozzákezdtek a sérültnek hitt rendőr kimenekítéséhez. Arról egy árva szó nem esett, hogy a pestiek, köztük Hajdu, mikor érkezett Bőnybe és mikor fogták el pontosan Györköst.

lombozódó 2016.10.30. 00:32:49

@Arcade Macho: Na és a hülyeségeid ki a f @.... érdeklik :-))

2016.10.30. 00:45:51

@Harun al Rasid: Győrkös szerintem nem profi. Egy amatőr, aki számháborúsdit játszott a kertben, de az oroszoktól valószínűleg kapott egy AK-t a sok airsoft játékfegyvere mellé.

2016.10.30. 00:49:17

@Arcade Macho: na megjött az ügyeletes kemény gyerek. Te csak fizesd az adót és nem szólj bele a nagyok dolgába.

Bicepsz Elek77 2016.10.30. 00:50:17

@Harun al Rasid: 8-9 emberen keresztülmegy. Az oroszok kiprobaltak.

Bicepsz Elek77 2016.10.30. 00:53:14

@karandash: 1989 ota lovoldozott. 27 ev csak valami...

Márk_Márk 2016.10.30. 01:12:29

@judit88:
Figyelj, okoska, te írtad:
"Bp és Bőny között van nagyjából 110 km, nem tűnik lehetetlennek kb 30-40 perc alatt leérni"
Én erre reagáltam, hogy de, a TEK laktanyájából lehetetlen.

@Bicepsz Elek77:
Csak ha szorosan egymás mögé állnak, és szerintem 8-9-en akkor sem, talán 3-4-en.

Viszont 4 egymástól 1 méterre felakasztott lepedő megfogja.

2016.10.30. 02:42:12

@Bicepsz Elek77: lövöldöznek évek óta a tálibok is meg a mindenféle afrikai gerillák, de célozni nem tudnak.

Azt se tudjuk ki lőtt előbb, Győrkös,vagy a rendőrök. Nem az agyonlőtt rendőr lőtte meg Győrköst, hanem egy másik. A lövések időrendjéről sokat nem mondanak a hatóságok.

Max Cuda 2016.10.30. 02:45:15

Az igazság az amit te nem említesz te kis tetverák, hogy az ÁVÓ-s rárúgta az ajtót a békés öreg nénire a saját házukban, a bátor öreg jó magyar vitéz meg hazafeszítette úgy ahogy azt minden kibaszott betolakodóval meg ilyen mocskos tiszteletet nem ismerő libsi szennyládával tenni kell

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.30. 04:22:25

Tök mindegy ki lőtt előbb. Ha valaki AK-t vesz elő a rendőrökre, onnan már a rendőrök részéről minden lövés jogos.
Az erdőben bohóckodni, meg éles helyzetben fegyvert használni qrvára nem ugyanaz.
A vén náci összeszarta magát a rendőröktől, ez az igazság és remegő kézzel előkapta az AK-t.

BiG74 Bodri 2016.10.30. 04:23:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Országunk jelen pillanatában a libsizés bárhol, bármikor. Agyhalottaknak kötelező!

Gaborfeher 2016.10.30. 04:48:30

Vajon a járőröknek mennyi információjuk volt arról, hogy milyen fegyvereket rejteget Györkös? A házkutatási parancsot kiadónak tudnia kellett hogy az öregnek milyen nézetei vannak milyen fegyvert kell keresni és azt tudja is használni! Egy fegyvernek látszó tárggyal hadonászóhoz kivonul a TEK, egy a Rendőrség számára ismert figurához aki bizony nem fél használni a fegyverét, odaküldik a járőröket?! Biztosan nyugodtan alszik aki az intézkedést elrendelte.

Márk_Márk 2016.10.30. 05:12:37

@Max Cuda:
Te sötét, idióta, ostoba faszkalap.

Márk_Márk 2016.10.30. 05:15:01

@Gaborfeher:
Na igen, a BME-n a műanyag fénykardos, fürdőköpenyes Luke Skywalkerre ráugrottak gond nélkül a kommandósok.
Itt valahogy nem jött össze.

BruceTheHoon 2016.10.30. 06:15:35

"Győrkös egyik arról beszélt"

Egyik mije? Kutyája, ágyasa, követője? Azt hittem, követtem ezt az ügyet, de ez kimaradt, és érdekelne, mennyire vehető komolyan a forrás (ha pl. ő is csak hallotta, vagy azért gondolja ezt, mert nem olyannak ismerte az öreget, akkor ugye semennyire), de ezt így alany híján nem könnyű eldönteni. Olyan sokan nem lehettek a helyszínen szemtanúk, rendőrre/tekesre meg nem vonatkozhat a hiányzó alany, mert Győrkös egyik rendőre? támadója?

BruceTheHoon 2016.10.30. 06:17:42

Oké, lusta voltam, egyik fia volt. Akkor kuka, ő nem volt ott, akiktől meg hallhatta volna, azok nem mondják.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.30. 06:20:31

@Márk_Márk: Nono!
legyünk precizek!

Ő egy sötét, idióta, ostoba, mocskos, aljas, undorító faszkalap.

czjanos 2016.10.30. 06:29:15

Ez egy abszolút pongyola cikk. Hiába veszi ki (a másik szobában) hallható kattanással a tárat, egy töltény még a töltényűrben marad (vagyis a fegyver csőre töltött marad!), az első belépőt célzott lövéssel végezhetné ki. Hajdú már nem vezérőrnagy, hanem altábornagy. Ha valóban ott volt Hajdú, akkor megkérdezem, hogy a főparancsnoknak miért kell ott lenni? A főparancsnoknak nem az a dolga, hogy egy helyi akciót vezessen, hanem az, hogy irányítsa az egész egységét. Azt, hogy melyik fegyverből sebesítették meg, nyilván ki fogják deríteni, mert felkutatják a lövedéket. Gépkarabéllyal hasba lőtte volna magát?

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 06:57:58

@Max Cuda: nincsenek orvosi ismereteim, de szrintem te beteg vagy, kezelésre szorulsz, mielőtt még nagyobb bajod lenne.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 06:59:23

@czjanos: nem a cikk pongyola, hanem a TEK eljárása amatőr. pontosan a te általad felvázoltakról írtam korábban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 06:59:28

@czjanos: "Ha valóban ott volt Hajdú, akkor megkérdezem, hogy a főparancsnoknak miért kell ott lenni?"

Meg kell védenie Győrköst, nehogy halálra röhögje magát a Hajdú bohóckodásán.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 07:02:07

@Márk_Márk: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Miért bántok ilyen kesztyűs kézzel azzal a patkánnyal? El fogja bízni magát.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 07:08:37

@karandash: ezzel nem értek egyet. volt sorkatona, kapott kiképzést, a gépkarabély kezelését kétségtelenül ismerte, de nem ez a lényeg. sorozatlövésre állított tűzváltós AK-val csak véletlenül lehet EGYETLEN találatot elérni, különösen pár méterről (az AK tipikus közelharci fegyver, ezért pl. totál felesleges rá céltávcsövet szerelni, ahogy ilyet a rendőri jelentés szerint Győrkös arzenáljában találtak). Hova érkezett a többi lövedék? Még az is lehet, hogy a vén náci csak a fejük fölé adott le egy figyelmeztető sorozatot, csak nem jól célzott! Ugyan, kérem, hagyjuk már a konteókat! A tény, hogy rendkívül szarul volt megszervezve az ÖSSZES beavatkozó részéről az egész, de tuti, hogy fejek ezért nem fognak hullani. Az pedig, hogy a nagyeszű Hajdu személyesen is kivonult, nem más, mint PR, de cseppet rosszul sült el, mert kiderült, hogy tök hülye ehhez a műfajhoz.

háromperhármas 2016.10.30. 07:09:29

Pár napja történt az eset, de már legalább három variációban hallottuk, hogy mi történt. Lesz még több variáció is, hogy minél jobban össze legyen maszatolva az igazi történet. Majd pár nap múlva meg már a kutyát se fogja érdekelni, hogy a rendőrség, meg a TEK mennyi f@szságot csinált.
Az igazi, valójában megtörtént esemény úgy sem fog kiderülni...

TheSaurus 2016.10.30. 07:54:03

Goodbye és ámen? Aki olvasta, az tudja...

abdul hackeem 2016.10.30. 07:56:59

@CSAK A dunába lőtt libsi a jó libsi !!!: Költözz Afganisztánba, vagy Észak-Koreába. Ott nincsenek lipsik.

sinus67 2016.10.30. 08:03:39

Ennyi agyhalottat!
Ha nem a libsizés, meg a nácizás lenne a fő csapásirány némely zakkantnál, akkor (már akit érdekel tényleg) logikusan össze lehetne rakni az alap sztorit.
1. Rendőrök mennek házkutatni!
2. Az egyik rendőrt lelövi a ház tulajdonosa.
3. A ház tulajdonosát meglövi az egyik rendőr.

Ez az, ami biztos. A többire kérdéseket kell feltenni és azt megválaszolni.

Kérdés lehet:

1. Magyarországon teljesen ALAP, hogy otthon AK gépkarabélyt tart valaki?
2. Magyarországon teljesen ALAP, hogy rendőri (bármilyen) intézkedést fegyverrel próbál valaki elhárítani?

OFF Nem az ügy megoldásat segítő kérdes, de azért érdekes:

3. Magyarországon teljesen ALAP, hogy egy ilyen eset kapcsán egyesek egymást nácizzák, libsizik, bolsizzák?

Azért a hírek alapján, a kérdéseken kívül lehet megállapításokat is tenni:

1. Fegyver véletlenül csak úgy sülhet el, ha csőre van töltve és ki van biztosítva.
2. Fegyvert csak abban az esetben tölt csőre bárki, amennyiben használni akarja. (Pl. lövészet)
3. Amennyiben otthon vagyunk és jönnek a rendőrök házkutatni nem életszerű, hogy csőre rántjuk a nem életszerűen otthon tartott AK géppisztolyt.
4. A Magyar Köztársaság rendőrei hétköznapi szolgálatuk alatt százezerszer meggondolják, hogy lövöldöznek-e! Még akkor is, ha magukat kell védeni. (Ennek azért több oka is van. Másik vitaanyag témája lehetne.)
5. Ha sorozatot adunk le bármilyen sorozatlövő fegyverből és nem a lőtéren vagyunk, hanem ember ellen használjuk. Nem nap, mint nap ezt gyakoroljuk! Akkor nagy az esély rá, hogy még akkor sem találunk el vele valakit, ha az közel van hozzánk.
6. Győrkös azt állítja véletlen lövés volt.
7. Az egyik (gondolom fia) azt állítja az anyja elmondása alapján, hogy Győrkös önvédelemből lőtt. (Honnan tudta, hogy be kell tárazni, csőre kell rántani, mert a rendőrök lövöldözni jöttek? Hogy volt rá ideje ha nem előre már a kezében volt az AK?)

És még lehetne sorolni sok mindent, amiből az derül ki, hogy erős az esélye annak, nem véletlen lövés volt. Bár az benne van a pakliban, hogy a rendőr eltalálása véletlen volt.

Az igazság ki fog derülni mindenképpen.
Az azonban bizonyos, hogy ha kiderül az igazság és a Nyomozó Főügyészség sajtótájékoztat, akkor lesz aztán igazi libsizés, meg nácizás!
Mert a libsizőket meg nácizókat rohadtil nem érdekli az igazság, ha nem illeszkedik az ideológiájukba.

abdul hackeem 2016.10.30. 08:04:57

Ez a cikk egy unatkozó, játszadozó nyugdíjas kapcsán született. Mi lesz, ha a profik lépnek akcióba? Aki még mindig nem látja, hogy kormányunk és apparátusa nemzetbiztonsági kockázat, az valamit nagyon nem ért.

sinus67 2016.10.30. 08:10:31

@abdul hackeem: Azért ilyen játékokat nagyon-nagyon kevesen játszanak, mert elég hüly játék! A többi stimmel!

Tudományos Iibsizmus 2016.10.30. 08:30:36

@sinus67: Mi van libsikém? Fáj az igazság, hogy csak a libsizmusban fordulhat elő ilyen? Kádár alatt ilyen nem volt Először is, mert mi a munkásőrség figyeltünk,már rég lekapcsoltuk volna!

Tudományos Iibsizmus 2016.10.30. 08:32:35

@Harun al Rasid: Ja,ja. Pépesre kell verni egy baseball ütővel. Az lenne neki orvosság.

apro_marosan_petergabor 2016.10.30. 08:37:36

A liberók már megint keverik a szuarét.
Véletlenül géppisztollyal lelőttek egy rendőrt...
A fegyvergyűjtő szélsőjobboldali véletlenül csőretöltött géppisztollyal fogadja a rendőröket a házkutatáshoz..
A gyilkos csak lassítani akarta a házkutatást, esze agában sem volt lőni...
Ki az ügyvédje a gyilkosnak?
A TEK, amelyiknél először az volt a baj, nem volt ott, már az a baj, túl hamar oadért...
Az igazság - érdektelen - szuaré kavarás a lényeg, piszkolni a TEK-et egy kicsit, piszkolni a rendőrséget egy kicsit, mindez a gyilkos mentegetésén keresztül...
A módszer ismerős, Tiszaeszláron dolgozott a libero sajtó hasonló módszerekkel, sikerült is mindent eltorzítani, felfordítani, meghamisítani.
Most egy kicst nehezebb lesz.
Ki az ügyvéd?

chepunk 2016.10.30. 08:42:18

@Harun al Rasid:

"De a súlyzárral nem üríttették ki a fegyvert", ja aha az AK (vagy AMD) meg a súlyzár... Kár erőlködnöd! (A PA-63 az esetleg súly illetve szabad tömegzáras.)

"az AK tipikus közelharci fegyver, ezért pl. totál felesleges rá céltávcsövet szerelni,"
Pedig jópár AK-ra (meg egyéb gépkarabélyra) való céltávcső létezik, de biztos mindenki hülye te vagy a helikopter. És annyira nem közelharcfegyver, az inkább a HK MP-5...

bonfred 2016.10.30. 09:02:30

Tök mindegy, hogy véletlenül sült-e el a vén szarevő náci gennyláda fegyvere. Megölt egy rendőrt. Ott kellett volna agyonlőni, rohadjon meg. Sajnálom, hoy ez nem történt meg. Jellemző libbant szarkavarás, hogy azon rugóznak, ki, mikor, miért, miért nem. Ez azon a szerencsétlen rendőrön már nem segít. Aki rendőrre fegyvert emel, automatikusan aláírta a halálos itéletét.

2016.10.30. 09:04:50

Kedves libsizők. Ugye ti utáljátok a libsiket? Viszont szeretitek azokat, akik szintén utálják a libsiket. Akkor ti tárt karokkal kell, hogy fogadjátok a migránsokat, hiszen ők olyan országból jönnek, ahol szintén utálják a libsiket, melegeket. Ők a ti elvbarátaitok, elvtársaitok. Mi lenne, ha összefognátok velük a libsi uralom megdöntésére? Fogadjatok be minél több migránst és akkor a magyar lakosság egyre kisebb része lesz libsi és végül ti győztök. Vagy költözzetek el Pakisztánba, Szíriába, Iránba, ahol államilag támogatva irthatjátok a libsiket. Sok sikert.
Mert ugye az egyébként szimplán hülye, aki utál valakit és utálja azt is, aki vele egyetért.

2016.10.30. 09:12:00

@bonfred: Tudod van, aki szereti tudni az igazságot és vannak, akik nem. Te az utóbbihoz tartozol és vannak itt még páran. Egyszerűek vagytok, mit a faék. Előre megvan az ítéletetek, feleslegesnek tartjátok a tárgyalást és az igazság kiderítését. Kuszának tartom a vallomásokat, a rendőrök vallomása se egyértelmű. Ugye a rendőrök összezárnak egymás védelmében, ez közismert. Pl. megerőszakoltál Zsanettet vagy nem?

chepunk 2016.10.30. 09:13:45

@roli101:

Ez tény már rég istenítették és példaképnek tekintették az iszlám terrorizmust: www.youtube.com/watch?v=LWLEA_hHnmk . Ezek az iszlám állam elődszervezetei.... Azon sem lehetne csodálkozni, ha az MNA már iszlám hitre tért volna és felesküdött volna az ISIS-re, abszolút hasonló a fanatikusságuk, az erőszakkultuszuk, és a mindenkit brutális kínok között elpusztítani aki nem nem az Ő vallási előírásaik szerint él.

bonfred 2016.10.30. 09:22:37

@roli101: "Pl. megerőszakoltál Zsanettet vagy nem? "
Én semmilyen Zsanettet nem erőszakoltam meg. Gondolom te meg a Tudományos Akadémia nem rendes tagja vagy, ha már egy mondatot sem tudsz helyesen leírni. Az azért jellemző, hogy nem azon rugóztok, hogy lehet az, hogy egy ilyen vén náci egyáltalán szabadon flangál, gyakorlatozgat az elvbarátaival, meg a tetves ruszki elvtársaival, FEGYVERREL. Nem, ti ilyenkor azért visítoztok, hogy egy ilyen szarevőt miért, ki lőtt meg akció közben. Már várom TGM baromságait, ő még kurvára hiányozna most.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 09:24:43

@sinus67: "1. Fegyver véletlenül csak úgy sülhet el, ha csőre van töltve és ki van biztosítva.
2. Fegyvert csak abban az esetben tölt csőre bárki, amennyiben használni akarja."

Ha így lenne, egy csomó hülyeamerikai nem lőné agyon egymást véletlenül. És egy csomó vénasszony se sírna Zámbó Jimmy után.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.30. 09:36:21

orbán terméke ez a bőnyi terrorista, az orbáni uszító kampány szervezte be őt terroristának. Az IS is pont így csinálja!

Aztán ott van még orbán a 3,3 millió beszervezett háttérterroristája, hát mindenkinek ajánlatpos otthon maradnia, sose lehet tudni, hogy a 3,3 millió alvó terroristából mikor hol melyik aktivizálódik.

Stohl András 2016.10.30. 09:41:58

@sinus67: "
1. Rendőrök mennek házkutatni!
2. Az egyik rendőrt lelövi a ház tulajdonosa.
3. A ház tulajdonosát meglövi az egyik rendőr."

Ez csak egy feltetelezes. Lehet hogy maskepp tortent:

1. Rendorok mennek hazkutatni !
2. Az egyik rendor lelovi a masikat.
3. A haz tuladonosa lead par lovest, hogy fedezze a serult rendort.

Janossz 2016.10.30. 09:42:37

De érzékenyek egyesek a nácizásra. Ugyan, minek kéne nevezni ezt a vénembert? Internacionalista békeharcosnak, aki egyszerre tartott meghitt kapcsolatot a német és orosz hasonszőrűekkel?
A libsizés meg külön jó, bár nem tudom, hogy kerül ide...
Ahol az eset történt, már két éve hivatalosan illiberális autokrácia, ha nem tudnátok.

Sárdi A. Zoltán 2016.10.30. 09:55:08

"...az öreg nyilast ki lőtte le..."
Szerintem senki!
'Csak' meglőtték, hiszen még él és kórházban van!
Mikor tanulják már meg a magukat írástudónak vallók, hogy a 'lelőtte' nem azonos azzal, hogy 'meglőtte'!?
Mert pl. egyáltalán nem mindegy, ha valaki a szakadék szélén meglök - vagy lelök, megvágod az ujjad - vagy levágod, a csapot leszereled - vagy megszereled... stb! ;-)

SarahConnor 2016.10.30. 09:58:47

Az ilyen ember, mint ez a Györkös, selejt. Már rég ki kellett volna szelektálni, de sajnos meg kellett várni, míg a dolog magától oldódik meg. Az ilyenre nincs szükség sehol. Lehet szélsőjobbnak lenni, meg felőlem szélsőbalnak is, de a military-mániás pszichopata beteg vén köcsög nem való emberek közé. Tessék, ez a vége, mikor valaki önjelölt kommandónak meg hazavédőnek hiszi magát és fegyvereket tart, meg kiképzéseket, meg lázít, uszít, pattog. Az ilyen ember beteg, súlyosan, pszichésen. Ha nem börtönbe menne, akkor a Lipótot kellene újranyitni ezeknek.

Tyeplica 2016.10.30. 10:03:12

Vegye ki a tárat úgy, hogy azt a vonal túloldalán is hallják a jellegzetes kattanást. Ezt megtette.

Na persze ekkor még egy lőszer bent van a töltényűrben.

Vagy - miután letette a telefont - visszatehette a fegyverbe a tárat.

Sok dolog nem tiszta!

@bonfred: Ha teszem azt a rendőrök lőttek először, akkor jogilag teljesen más lesz a dolog megítélése.

KurucInfo Főszerkesztő 2016.10.30. 10:12:32

A sok megalapozatlan es ertelmetlen feltetelezes helyett, nem azt kene eloszor mindenketseget kizaroan tisztazni, hogy ezek a rendorok LIBSIK voltak e, vagy sem ??
Es csak utanna itelkezni.

alexian 2016.10.30. 10:22:30

Ennek a csákónak abba kell hagynia az újságírói szakmát. Sem magyarul nem tud, sem fogalmazni, a nyelvtanról nem is hallott. Az egész cikk egy fostalicska. Szègyellje magát az Index.

alexian 2016.10.30. 10:26:44

Ennek a csákónak abba kell hagynia az újságírói szakmát. Sem magyarul nem tud, sem fogalmazni, a nyelvtanról nem is hallott. Az egész cikk egy fostalicska. Szègyellje magát az Index.

cso zsi 2016.10.30. 10:37:39

@Stohl András: Az egyik leghihetőbb verzió. Minden él nélkül.
Amilyen kavarás folyik itt a nép megfélemlítésére....

Janossz 2016.10.30. 10:49:26

@KurucInfo Főszerkesztő: A liberálisok amúgy alkatilag nem igazán nyomulnak a fegyveres testületekben. Amennyiben mégis lettek volna effélék ott, a NER szorgosan gyomlálta volna ki őket hat év alatt onnan.
Ha nem vetted volna észre még, itt közszolgálat közelébe se engednek olyat, aki nem az ő nótájukat fújja.
Különben, ha liberális a rendőr, kilőhető? Elment az eszetek.

2016.10.30. 10:49:39

OMG!

Ezt állította vallomásában Győrkös a vallomásában az ügyvédje szerint.
majd: NEMI IGAZ
majd:
"Dr. Léhner a Kisalföldtől külön kérte, hogy védencének azon mondatát szó szerint idézzék, miszerint
a terrorelhárítók a történtek ellenére is kifejezetten emberségesen bántak vele.
Ez jelentheti azt, hogy tényleg. Vagy jelenheti az ellenkezőjét is."

Értem, te zseni!
Szelektíven, kedved szerint játszadozol ugyan azon ember vallomásának igazságtartalmával, ahogy éppen kedved van. GRAT!

2016.10.30. 10:51:54

@Harun al Rasid:

" de Györkös profi volt,"

Hányszor lőtt élesben ez a "profi" az ember életében bárkire is?

2016.10.30. 11:50:41

@MikeBoy: Ezek szerint a magyar mesterlövészek is mind amatőrök, hiszen a többségük soha a büdös életben nem lőtt emberre, sem élesben, sem gyakorlás miatt.
A legtöbb esetben élesben gázpalackok ellen használják a fegyvereiket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.30. 11:59:03

@Ylim: Nem vett részt akcióban. A társak azonnali kiszúrják ha valaki nem bírja a nyomást akcióban. Azokat gyorsan kiszórják. Voltál már hadgyakorlaton ahol élessel lőnek? Van egy kis különbség, hát még ahol éles bevetésen vagy, ujjaddal a ravaszon.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.30. 12:01:16

@KurucInfo Főszerkesztő: Libsik voltak. Lelőtték az öreg demokratát, majd fejbe lőtték magukat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.30. 12:02:34

@Tyeplica: Nem lesz jogilag más, mert nála volt a fegyver. Onnan kezdve a fegyverhasználat jogos.

chepunk 2016.10.30. 12:04:12

@Lenina Huxley:

Így van az ilyenfajta politikai hiperszélsőségesség és militáns agresszivizmus, ami a törpe kissebségük hitét rá akarja erőszakolni mindenkire semmiben nem különbözik a szélsőséges vallási irányzatoktól. Ha úgy tetszik ők a kis magyar ISIS!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.30. 12:07:06

@roli101: szerinted ettől összezavarodnak? Aki utálnak az libsi és kész.

Netuddki. 2016.10.30. 12:08:50

Szerintem meg ismerhették már a balfasz öreget. Ne mondja már senki, hogy pont a rendőrök ne tudtak volna a katonásdiról. Amit kihagytak a számításból, hogy airsofton kívül lehet az öregnek nem hatástalanított, éles fegyvere. Ha tudták volna akkor már régen elveszik tőle aztán lesittelik. E szerint kezelték az ügyet is, könnyelműek voltak, aztán meglepődtek. Ennyi, minden más csak hanta amit utólag költöttek.

Netuddki. 2016.10.30. 12:11:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Van egy kis különbség, hát még ahol éles bevetésen vagy, ujjaddal a ravaszon."

A ravasz a róka, az ujjad meg akkor van rajta ha lőni akarsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 12:21:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Lelőni, agyonverni, megfojtani, kivégezni, valakit, ez mind azt jelenti, hog az a valaki meghal.

Meglőni, megverni, fojtogatni, ezek nem biztos, hogy halálosak.

A lelőni-nek van egy olyan értelme is, hogy egy magasabb helyről lő egy alacsonyabb felé. Bár ilyet még sose olvastam.

nniicckk 2016.10.30. 12:54:56

Szerintem egyebbkent az eddigi informaciok alapjan a kovetkezo modon tortenhetett:
Mentek a nyomozok hazkutatasra, ellenorzesre. A feleseg allt az ajtoban nem akarta beengedni, ott volt nemi szovaltas, aztan nemi dulakodas. Vegul a nyomozo belokte az ajtot, felrelokve a feleseget. Eddigre a Gyorkos eloszedte a gepfegyvert, es kezben tartotta. Lehet hogy nem akart vele loni, de a nyomozo megremult attol, hogy szembe talalja magat egy gepfegyverrel, es azonnal lott. Es hat vagy szandekossan vedekezes keppen lott vissza, vagy a loves hatasara veletlenul meghuzta a ravaszt es a kilott 5-6 lovesbol az egyik eltalalta az valamelyik nyomozot, nem bizos hogy azt aki egyebbkent fegyvert hasznalt.
Lehet hogy nem is akart fejre loni, csak a fegyver visszarugasa, es ot ert loves hatasara emelkedett felfele a gepfegyver csove.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 13:28:24

@Tudományos Iibsizmus: lófasszt, picinyem! a munkásőrségnek se eszközei, se rendszere nem volt az ilyesmihez, de volt jó pát pohos, pótcselekvéses tagja, aki tetszelgett az ügyeleten a bilikék uniformisában :D

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 13:31:00

@nniicckk: nem is tudhatott volna fejre lőni sorozatlövés esetén. ahogy írod, valóban, az AK jobbra felfelé húz ebben az esetben. még 1x kérdezem: hova csapódott be a többi lövedék?

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 13:33:47

@MikeBoy: valamit nagyon nem értesz: a profi a fegyverkezelésre vonatkozik. szerinted a TEK-es bohócok, vagy a fegyveres biztonsági telephelyőrök hányszor lőnek élesben bárkire is?

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 13:36:08

@Lenina Huxley: mintha egy cseppet dr Mengele szólna belőled...lehetnek a nézetei bármilyenek - mondjuk te se lehetsz büszke a sajátodra - de mégiscsak ember.

2016.10.30. 13:40:25

@Ylim: @Harun al Rasid:

Pont arra akartam felhívni a figyelmet, hogy hiába lövöldözött valaki sokat és tudja azt, hogy mi az a rövid sortozat, éles helyzetben idegesen ez nem biztos, hogy működik.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 13:43:39

@MikeBoy: na, ezt hívják úgy, hogy szituációs lövészet. az adrenalinon uralkodni kell. nekem, mint fegyveres biztonságinak. negyedévenként kötelező. automatizmusokat kell begyakorolni, gondolkodás nélkül, reflexből.

2016.10.30. 13:44:37

@nniicckk:

"Szerintem egyebbkent az eddigi informaciok alapjan a kovetkezo modon tortenhetett:"

OMG! :D

Na a másik:

"nem is tudhatott volna fejre lőni sorozatlövés esetén."

Hogyne! Ha valakire rálősz méterekről egy ötös sorozatot, akkor el sem találhatod a fejét.
Sőt! A fülét meg a farkát sem. Még véletlenül semm. :D

Márk_Márk 2016.10.30. 13:45:54

@Harun al Rasid:
Lehet, hogy közelharcfegyver, de 1000 m-en túlig halálos a lövése.
Az 5,56-os verziónak még távolabbra.

2016.10.30. 13:46:36

@Harun al Rasid:

"az adrenalinon uralkodni kell. "

Figyelj már egy kicsit!
Az azért ugye kiderült, hogy ez a fasz nem uralkodott az adrenalinon egy cseppet sem.
Ez nem tűnt fel edig neked, hogy totál értelmetlenül lelőtt egy rendőrt!?

Márk_Márk 2016.10.30. 13:48:32

@sinus67:
Igen, gondolhatta volna azt is, hogy 3 autónyi rendőr egy kis baráti borozásra akart beugrani, mert épp zárva volt a bőnyi kocsma.

.pontén 2016.10.30. 13:50:20

@judit88:.
- 200-al menTEK, vagy többel?
- Azok, akik pár nappal korábban eltévedTEK egy 10 utcás faluban?
Ugyan má!

Márk_Márk 2016.10.30. 13:51:10

@apro_marosan_petergabor:
A TEK-et nem lehet eléggé piszkolni, tehetetlen, impotens faszok gyülekezete a főnökükkel együtt.
Akik bulizó egyetemistákon tudnak csak rajtaütni úgy, hogy ne haljon meg a TEK-esek közül is valaki.

A felderítési képességük meg a béka segge alatt van, pedig az is a feladatuk lenne.

Márk_Márk 2016.10.30. 13:54:16

@bonfred:
És felmerült-e esetleg, hogy a túlbuzgó és nagyon ügyes rendőrök lőtték agyon véletlenül a saját társukat, és most az öregre akarják kenni?
Nem mondom, hogy így volt, de ebben a nagy hazudozós szarkavarásban ez sem elképzelhetetlen. Aztán majd vádalkut ajánlanak az öregnek, hogy vállalja magára (az ő faszságuk meg ne derüljön ki), utána pedig a korára való tekintettel házi őrizetet kap börtön helyett.

2016.10.30. 14:00:42

@Márk_Márk:

A chemtrail meg az, hogy Oswald csak egy bűnbak volt a jfk merényletben az meg van!?
;)

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 14:01:06

@MikeBoy: egyáltalán nem tisztázottak a körülmények, itt is osztja az eszét egy csomó önjelölt. te lőttél már AK-val?

Márk_Márk 2016.10.30. 14:01:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Mondjuk a 4 oktávos elmebajnok fegyvere csőre volt töltve és ki volt biztosítva, szóval ez nem nyert.

Vannak ellenben a forgótáras pisztolyok, ahol ha töltve van a tár, az mindig csőre töltést is jelent, biztosításra meg nincs mód.

Márk_Márk 2016.10.30. 14:02:19

@MikeBoy:
Oswald elég egyértelműen csak bűnbank volt.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 14:02:26

@Márk_Márk: ja, halálos, csak éppen céltávcsővel felszerelve sem mesterlövész puska :)

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 14:05:12

@MikeBoy: tényleg amatőr vagy! mesélj már, hova ment a többi lövedék? mert valahogy valóban nem találta el se fülét, se farkát senkinek!
amúgy olyasvalamin vetyengetek itt, amiről halovány fingotok sincs, de csak osszátok az eszeteket, én kiszálltam.

Márk_Márk 2016.10.30. 14:06:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Rossz hírem van. De, élőlényre vonatkoztatva azt jelenti.

Márk_Márk 2016.10.30. 14:08:21

@Tibi !:
Fölösleges okoskodás, a köznyelv ravasznak nevezi. Sőt, a szakma is, kb. olyan, mint Nagy Lajos szerint a sertés: mindenki sertésnek írja, de disznónak ejti.

Márk_Márk 2016.10.30. 14:10:56

@MikeBoy:
Nem lehet tudni, hogy hogy lőtték le azt a rendőrt.
Még azt sem, hogy ki lőtte le.
Azt pláne nem, hogy ki lőtt először.

Márk_Márk 2016.10.30. 14:13:20

@Harun al Rasid:
Ez így van. Ahhoz kissé rövid a csöve. De azért 600 m-ről egy mellalakot simán el lehet vele találni, ha jól van beállítva a célzókészüléke (ami, amikor katona voltam, a fegyvermester dolga volt; és én olyan alakulatnál voltam, ahol nem 3-at lőttünk évente).

Gerilgfx 2016.10.30. 16:24:06

@Harun al Rasid: át is vitte a hírek szerint, a hátán be, hasán ki. bár ha megpattant volna a lövedék, akkor a helyzet nagyobb valószínűséggel a fordítottja lenne, tehát hason be, háton ki. de a töltény alapján majd megállapítják úgyis.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 17:50:06

@Gerilgfx: aha. ezek szerint nem haslövése volt - ahogy a hatóság közölte - hanem hátulról lőtték meg. ez, mondjuk, valószínűvé teszi a lebénulást - gerinclövés - de kérdés, ezek szerint menekült volna? na, nem sok ez így egy kicsit?

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 17:52:54

@chepunk: nézz utána. unom, hogy outsidereket oktassak.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.30. 17:59:11

@Bright side of life: ez valami nindzsa nyilas hatásfok. tegnap előtt láttam a Spectrumon egy ősi briton újraképzést ebben a témában a kettős íj tárgyában - ami egy cseppet hatékonyabb volt, mint az akkoriban újdonságnak számító hosszú íj -. na, az valóban lefáradt a negyedig lepedő után :) igaz, a római megszállás idején volt :D

Philip F. Queeg 2016.10.30. 18:23:43

Az öreg nyilast biztosan a felesége lőtte le. Itt volt a soha vissza nem térő alkalom, hogy megszabaduljon az öregtől. És elég sokat kellett várnia rá.
Lehet, hogy a másik rendőr is benne volt. Ez egy szerelmi sokszög, ahol a vénlányt dugja mindenki.
Ebből filmet kell csinálni.

Márk_Márk 2016.10.30. 19:29:22

@Bright side of life:
Nyilván épeszű ember nem áll, de nem mindegy, hogy ez a 3-4 ember teljesen szorosan áll-e egymáshoz tapadva, vagy van köztük akár csak pár centi távolság. És nem megy át többön, azért nem egy szupererős fegyver, kb. azt tudja, amit ekkora tömegű mag mellé ekkora lőportöltettel ellátott lőszerű bármelyik fegyver, pl. M-16 stb.

Ha a lepedőről beszélsz, azt meg saját szememmel láttam ún. hatástechnikai bemutatón. Nem kifeszített, hanem szabadon lógó lepedőről van szó.

@Harun al Rasid:
Nem kéne hülyeségeket beszélned talán.

@Gerilgfx:
Nem a torkolati sebességtől függ.

Max Cuda 2016.10.30. 19:48:23

@Philip F. Queeg: tedd hozzá hogy ezt onnan tudod hogy az ávós a te feleséged is baszta rendszeresen, és szomorú vagy mert amióta szétlőtték a tirpák ávós fejét nincs aki megbassza rendesen az asszonyod, mert te impotens vagy! szomorú történet...:(

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.10.30. 20:22:11

Látom elő kellett húzni a nácikártyát a libsiknek :)

Philip F. Queeg 2016.10.30. 20:38:35

@Max Cuda:

Így igaz!
Egy faszagányos szappanoperát összelehetne hozni belőle, nem ?

chepunk 2016.10.30. 21:34:29

@Harun al Rasid:

Oktass! Lécci,lécci, lécci! (Még mindig nem tudni mi a gondod...)

chepunk 2016.10.30. 21:36:00

No beszéltem egy helyivel. A helyi pletyó szerint is hátulról mentek be.DE! A kutyaugatásra kijött a Györkös akkor rendőrök a kutyaugatást túlordítva közölték, hogy rendőrök és házkutatásra jöttek. (Ez azért fontos mert így már részben közbevág az ügyvéd által mondotakkal), (innentől rendőrhatósági eljárás alatt állt...), utána befutott a házba, hogy csak ügyvéd jelenlétében engedi a házkutatást (ilyen nincs csak vallomástételnél, a rendőrök joggal tarthattak bizonyítékok megsemmisitésétől), berúgták az ajtót (joggal) ami eltalálta a feleségét (lényegtelen az ügy szempontjából) és Györkös már vagy fegyverrel a kézben volt vagy akkor kapta fel (ez is mindegy) erre a rendőrök meglőtték, ő meg visszalőtt (nem áll meg a figyelmeztető lövés meséje az ügyvédnél). Következtetés:Ebben az esetben, ha így volt már akkor elkövetett egy bűncselekményt amikor kivonta magát az intézkedés alól, nem áll meg se birtok, se önvédelem (rendőrrel szemben nincs törvényes önvédekezés!). A rendőrök pedig jogosan használták a fegyverüket egy intézkedés alól magát kivonó, intézkedést fegyveresen meghiusítani akaró személlyel szemben... Tehát ugyanúgy egy rendőrgyilkos mintha az ablakból az utcán lévő rendőrautóra lőtt volna...

átlátó 2016.10.30. 21:49:53

...szóval, a seregben mindig volt 7.62-s lőszerem marokszám, mert szerettem őrparancsnokként a szénnel teli horganyzott vödörre lőni...most azt hagyjuk, hogy a szoros elszámolás mellett ezt hogyan tudtam megcsinálni, - színes az önéletrajzom, megoldottam. :D
A PA-hoz is volt, az akkori csajom a megmondhatója, mert ő meg azzal szeretett jampinázni. Igen, volt csajom. Fentiektől függetlenül most nem akarok beleavatkozni a megmondó emberek vitájába, hogy így, meg úgy, mi történt, vagy történhetett, - de azon, hogy a telefonban hallatszania kellett a tár kivételének, még a szomszédasszony, az özvegy Steineckerné is elröhögte magát amikor szóba jött ez közöttünk.
Én a magam részéről kifejezetten szeretem, amikor a TEK. nagyhatalmú kegyelmes ura, ne hallgassuk el a nevét, a Hajdú Jánosról van szó, verbálisan nyilatkozik. Nekem minden másodperce a megnyugvást hozza, ugyanis meggyőződésem, hogy végre a helyére került ez a biztonsági őr...vagy portás, vagy testőr vagy mi. Eme levelének pedig minden sora kincs, ne már, hogy feledésbe merüljön. :D

alfahir.hu/az_elhunyt_ostenburg_ornagynak_irt_levelet_a_tek_aki_valaszol-20120817

Jut eszembe...valamilyen hírszerzési feladatkörük is van, - vegyük úgy, hogy biztonságban vagyunk. Nem abszolút biztonságban, hanem a körülményekhez képest. :)
Ízlelgessük ezt...Ostenburg őrnagynak levelet írt. Ez a barom. Pedig csak vagy ismerni kell a részleteket is, vagy megkérdezni a titkárnőt...ha éppen kávét főz, akkor meg ott a gúgl.

BiG74 Bodri 2016.10.30. 22:35:58

@enpera:
Miért minek nevezzük?
Meggyőződéses demokratának? Tudathasadásos elmeroggyant baromnak? Oroszbérencnek? Skizo szélsőjobbalos csodaembernek?

2016.10.31. 09:27:00

@Harun al Rasid:

"Figyelj már egy kicsit!
Az azért ugye kiderült, hogy ez a fasz nem uralkodott az adrenalinon egy cseppet sem.
Ez nem tűnt fel eddig neked, hogy totál értelmetlenül lelőtt egy rendőrt!? "

erre ez a válasz? :D

" egyáltalán nem tisztázottak a körülmények, itt is osztja az eszét egy csomó önjelölt. te lőttél már AK-val? "

Tudod ki oszt itt az eszét fölöslegesen? Pl. TE!
Én ugyanis sak arra akartam a figyelmet felhívni, hogy az emberünknek valószínűleg elszált az agya. És ebből fakadóan az ilyen RETTENETESEN OSTOBA kérdéseknek (ez a tied pl.)

"tényleg amatőr vagy! mesélj már, hova ment a többi lövedék? mert valahogy valóban nem találta el se fülét, se farkát senkinek!"

semmi relevanciája nincs itt most. És tudod miért nincs? MERT NINCS MEGFELELŐ INFORMÁCIÓD, HOGY ITT HELYSZÍNELJ A FORMUMON.

2016.10.31. 09:34:30

@Márk_Márk:

"Oswald elég egyértelműen csak bűnbank volt. "

Nyilván. Sőt! Lehet a rendőrt a társai lőtték le és nem a Győrkös.
De a valóság tudod mi?
Hogy, ha megkérdezném, hogy Oswald ugyan miért is volt bűnbak, akkor max a JFK című filmre hivatkozhatnál. Ami egyébként egy jó film, de a JFK gyilkosság szempontjából egy baromság. Pedig megtörtént eseményen alapszik.
Ezzel szemben volt, aki kicsit utánanézett a dolgoknak (na ez években mérhető munka). És milyen furcsa:

www.jfkfiles.com/

Jó meglepődést! De legalább a chemtrailben nem hiszel, ez is valami.

sinus67 2016.10.31. 09:38:15

@chepunk: Természetes, hogy hátul mentek, mert a ház bejárata hátul van. A telekre a kapun mentek be. Az autójuk is az utcán állt, a kapu előtt.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.31. 10:32:29

@chepunk: a felfogóképességed a gondom :) de azzal küzdj meg magad, nem segítek.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.31. 10:34:09

@MikeBoy: igaz. elkövettem azt a hibát, hogy beszóltam egy csomó itteni seggfejnek. nem fog többé előfordulni: nem vagytok méltó partnerek.

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2016.10.31. 10:36:51

@Márk_Márk: valóban nem kellene, csak az a gond, hogy fingotok sincs, miről beszéltek, de hát, ahhoz képest a magam véleménye nyilván hülyeség :D így tehát maradok a magam hülyeségénél, ami mégiscsak több, mit a ti amatőrizmusotok. igaz, országos szintű :D

2016.10.31. 11:09:20

@Harun al Rasid:

Köszönjük Emseme, hogy gyorsan kapitulált a vitában. :)
Töki!
Ki okoskodik, amikor helyszínelőként viselkedsz egy forumon infó nélkül?
Döntsük már el végre!
Habár tipikusan az a vitázó vagy, akit ha sarokba szorítanak totál másról kezd el beszélni. Van neved is biztonsági őr!?? Ille István? Megjegyzem ezt a hülyét, hátha összefutunk és nevetek egy jót rajtad élőben is. ;)

Márk_Márk 2016.10.31. 13:55:22

@átlátó:
"a seregben mindig volt 7.62-s lőszerem marokszám, mert szerettem őrparancsnokként a szénnel teli horganyzott vödörre lőni...most azt hagyjuk, hogy a szoros elszámolás mellett ezt hogyan tudtam megcsinálni, - színes az önéletrajzom, megoldottam"

Sehogy nem tudtad megcsinálni,.
A színes életrajzod nagy része meg ezek szerint szemen szedett hazugság, valószínűleg katona sem voltál.

Az őrparancsnok ugyanis nem áll őrséget, viszont őrségnél minden lövés után az ő vezetésével kimegy egy őrjárat, az őrt, aki lőtt, leváltják, és kurva hosszú kivizsgálás következik, amíg az tart, az őr, aki lőtt, nem vehet fegyvert a kezébe. Ha kiderült, hogy ok nélkül lőtt, akkor hadbíróság, futkosó.

Szóval ne hazudozz, seggfej barom.

Márk_Márk 2016.10.31. 13:56:51

@MikeBoy:
Te, az internetre minden barom írhat mindenféle baromságot.
Még te is. És ahogy látom, meg is teszed.

Márk_Márk 2016.10.31. 13:58:45

@Harun al Rasid:
Ja, mert neked, mint fegyveres biztonsági őrnek, kurva nagy fogalmad van.
Látszik a beírásaidból.

Ne röhögtess, minden hozzászólásodból süt, hogy fogalmad sincs a fegyverekről.

2016.10.31. 15:54:07

@Márk_Márk:

Az érvelés csúcsa volt ez!!?? :D
Csak a rizsa van vagy vannak ervek is.
Mert ha csak a rizsa van.
Minek is forumozzon veled bárki is?

átlátó 2016.10.31. 21:54:55

@Márk_Márk: ..nagyon osztod te itt az eszet piros egy ecsém...mert, hogy értesz hozzá. :D Szóval - és majd a seggfej barom miatt később. Tehát miután öt, azaz 5 évet voltam nem sorkatona is, amikor én voltam a raktárbázisnál a valaki 24 órán át, értsed ez alatt az őrség "vegzálását", köztudott volt, hogy nálam nem kell kimenni az őrtoronyba, mert mi a kurva anyád picsáját kellett volna védeni, hogy ne jöjjön senki be, meg ki se menjen? A kurva anyádat majd megkérdezed erről is piros egy ecsém...vagyis, nálam télen egyáltalán nem kellett kimenni, mert miért is? A Varsói Szerződés miatt? Láttam néhány térképet, hogy majd amikor támadunk, akkor az olasz csizma közepéig kell támadni, - eközben a PSZH-k egymást rángatták amikor menni köllött vóna....na, nem is kellett nálam kimenni őrségben a toronyba, csak ha a belsősök kiszóltak, hogy elindult az ÜTI...majd utána nézel, hogy ez hogyan működött, mert biztosan voltál ilyen helyzetben. :D Tehát, nálam nem kellett kimennie a sorállománynak, ezzel szemben tegeződtünk, meg simán fölvettem bármelyik AMD-t és bizony lűdöztem...mivel nekem kellett volna kimennem, ha lűnek, de én lűttem, így mindenki maradt a valagán...viszont lűdözés után fegyver tisztogatás volt, megbocsátotta ezt nekem bármelyik "felállított" őr.
Ne próbálj engem leoltani, hogy mi volt 1973 és 1978 között, mert ne engem okoska. A kocsmában fiam azoknak tudsz mesélni, akik épp úgy a taknyukat szíjják vissza, ahogyan most te.
Hogy miért engem találtál meg baszogatni amikor ott van kéznél a pállott szájú anyád annak okát te biztosan tudod, - és most ne azon rugózzál, hogy anyádnak van e folyása, vagy nincsen, hanem azon, hogy miért is ütötted meg ezt a hangot kicsi huszár vitéz? Ugyanis a megjegyzésedre akkor is válaszoltam volna részletes türelemmel, legfeljebb anyád pállott szájáról nem beszélgettünk volna...
Kezdjük elölről mert nem fogod érteni elsőre...mindig volt marokszám 7.62-s lőszerem, (anno rendőrök is kunyiztak tőlem) és nyugodj meg ne tömörülj, a PA-63-hoz is...hogy az akkori csajom is mulathasson, ha széles egy kedve úgy hozta. :D
Továbbá...mivel az őrparancsnok a külső "bázison" én voltam, így én lűdözhettem az éppen kéznél levő sorállomány AMD-vel, mivel ilyenkor télleg ki kellett volna menni vizsgálódni, de minek te mafla tahó, ha őr sem volt kint, meg bent is voltunk a melegben és az ablakon én lűdöztem kifelé...magamat meg vizsgálja meg az anyád, de előre szólok, ha fogazni mer, picsán foglak lűni valamivel. Mégtovábba...nem ok nélkül lűdöztem, hanem mert megtehettem és ezért megtettem...például a Rogán művész család fejének az Antalnak ha lenne vér a faszában, ki állna és azt mondaná, hogy megtettem, mert megtehettem. De hazudik. Én meg nem. Hogy ezek után neked mi a véleményed, eddig se számított nálam, mert ki lófasz vagy te, hogy számítson egy olyan témában, ahol messze nem voltál jelen...nekem meg semmi értelme, hogy úgy vetítsek egy ilyen pitiáner ügyben, ahogyan te ebben a posztban eléggé látványosan.
Jut eszembe...nagyon csillog valami az orrod alatt, azt hiszem takony...

átlátó 2016.10.31. 22:37:35

@Márk_Márk: ...khm...csak a rend kedvéért. Egyszerű kérdés lesz.
Te írtad és most hagyjuk el a személyeskedő jelzőket, a lényegre próbálj meg válaszolni.

"Az őrparancsnok ugyanis nem áll őrséget."

Ezzel nekem nem mondtál újat, - amúgy sosem voltam posztos őr....azzal viszont ujítottál, hogy az őrparancsnok nem lüvűdözhet ha megteheti és van is mivel. Volt mivel és mit kilűdözni, megtehettem, megtettem.
Az őrparancsnok lűdözgetett, azt már tudod, hogy megtehette, megtette és mivel nem a felállított őr lőtt nyulat, fácánt, - ezért nem kellett sosem leváltani senkit, ugyanis nem érted...nem egy őrkatona lűdözött, hanem a főnök. :) Az meg akkor éppen én voltam, ezért aztán semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Ugyanis ez eléggé gyakori és hétköznapi esemény volt. Ezzel a tudattal folytassad az eszed kiosztását itt. :D
Mindezt itt még azért nyomtam szíved alá, mert az aktuális csajom, eléggé elnevette magát, azon, ahogyan megmutattam neki az érvelésedet. Észrevette, hogy te egy őrkatonáról beszéltél itt, hogy mit kellett volna tenni ha egy őrkatona őrségben ellűvi magát. De én nem őrkatona voltam, hanem csak úgy lűdöztem amikor lűdözni akartam, miközben őrparancsnok voltam, Azt pedig már tőlem tudod, hogy magamat meg nem vizsgáltam, mert tudtam, hogy amikor lűdözést hallottam, akkor én fogtam az AMD-t.
Továbbá, ha már a "futit" is emlegetted te lószardarab. Háromszor voltam lecsukva, Kaposváron "ültem" a fogdában...egyszer mert hamis menetlevelekkel sorozatosan kivittem FSVFUG-t (vegyisugár felderítő úszóharcjármű) azzal vittem reggel melóba, este haza a babámat...aztán egyszer mert egy műhelykocsit berendeztem lakókocsinak és abban kégliztem egy gyakorlaton, miközben Kisvázsonynál a gyakorlótéren az ezredes uraknak csak sátor jutott...tudod, olajkályha szőnyegezés MK-67-tel zuhanyozás, rendes ágy matraccal, rezsó, stb...aztán mikor már tudtam, hogy lécelek, nem voltam hajlandó hajat vágatni és hínárhajjal jártam, - ez volt a harmadik. A fogdából szereltek le, szóval ne rám legyen büszke a Varsói Szerződés :D...ettől még rád lehet.
Azt még nem mondtam, hogy fénylik a takony az orrod alatt öcsém? Akkor most mondom, hogy szíjad vissza...rajtad röhög az internet.

2016.10.31. 22:47:00

@átlátó:

Azért te sem vagy százas.... :D

BiG74 Bodri 2016.10.31. 22:51:56

@átlátó:
Valami elpattanhatott nálad.

Márk_Márk 2016.11.01. 02:31:34

@átlátó:
Attól, hgoy a te anyád nemi betegségekkel teli útszéli kurva, te kis hazudozó faszkalap, és a rokonságodban mindenkié a nyírségi cigánylandben, ahonnan írogatsz, azért másoknál ez nem így van, még ha te nem is tudod ezt elképzelni, mert csak ezt láttad életedben.

"Láttam néhány térképet, hogy majd amikor támadunk, akkor az olasz csizma közepéig kell támadni,"
Ez is faszság, seggfejkém, szerintem te katona sem voltál egy percig sem. Én voltam, első vonalban, és semmi ilyesmiről soha szó sem volt.

"ehát, nálam nem kellett kimennie a sorállománynak, ezzel szemben tegeződtünk, meg simán fölvettem bármelyik AMD-t és bizony lűdöztem..."
Az apád büdös faszát, te hazudozó faszkalap.
Ezeket a hauzugságokat még azok sem hiszik el, akik soha nem voltak katonák, maximum a zárt osztályon szédítheted vele a többi hozzád hasonló elmebeteget.

"mindig volt marokszám 7.62-s lőszerem"
Volt neked az apád fasza marokszám. Csajod meg sosem volt, mert nyálas kis buzi voltál már akkor is, ami most.

"az őrparancsnok a külső "bázison" én voltam"
Voltál te az apád tetves fasza, csak egy elmebeteg, hazudozó buzi kis pöcs voltál a diliházban már akkor is, aki Napóleon helyett őrparancsnoknak képzelte magát.

"Lűdözni" esetleg anyádba "lűdöztél" a farkaddal, hogy nálatok a cigánysoron ez megszokott.

"amúgy sosem voltam posztos őr"
Nemhogy őr nem voltál, te faszkalap, de katona sem. Nem kéne annyi kábítószert fogyasztanod, akkor nem álmodnál ekkora faszságokat, amiket itt leírsz.

Az őrparancsnok egyébként egy szarfaszú senki volt, a laktanyában ezer főnöke volt, akik simán küldték volna futkosóra, hacsak a századrésze meg történt volna annak, amit leírsz, te kis beteges hazudozó, elmebeteg, agyatlan faszfej.

"Kaposváron "ültem" a fogdában"
Téves. A futkosó Nagykanizsán volt.

Nem, seggfejkém, az intenet rajtad röhög. Vagy inkább sajnálkozik, hogy egy ilyen kényszeres hazudozó elmebeteg, mint te, hogy lehet szabadlábon, mikor a zárt osztályon lenne a helyed.

Neked az orrod alatt nem takony csillog, hanem geci a faszból, amit az imént szoptál le, mert csak egy kis buzi vagy.

átlátó 2016.11.01. 09:47:58

@Márk_Márk: Mindent tucc. És nagyon helyes, hogy anyádra kényes vagy...ő is elfogult volt veled szemben amikor először meglátott és megölelt...majd szeretetben föl is nevelt. Csak szólok, hogy az anyádtól örökölt pállott száddal irányomban te kezdtél el, hogy is mondjam kissé zsenánt módon megszólalni. Holott így elsikkadt a lényeg. A te és az én önéletrajzom közötti különbözőségek...etessen tovább az anyád, nem vagyok én a jótevőd, hogy föltartsalak.
Az orrod alatti takony miatt nem szabadkoztál, tehát érvényben maradt. Taknyos.

átlátó 2016.11.01. 09:50:24

@BiG74 Bodri: Á nem...csak kibontottam. :) A konfliktus elején már kijelentettem, hogy az eredeti témában nem akarnék okoskodni, mert nem voltam ott, erre ez a mafla megtalál és elkezd olyanokról fantáziálni esetemben is, ahol szintén nem volt ott...feltételez. :D Az a Mórickának is megy.

2016.11.01. 12:52:58

@Márk_Márk:

Vedd már észre, hogy nem vagy játékos.
Többek közt a futkoso és a fogda az pl. nem ugyanaz.
De azért erolkodj csak tovább, ha azt akarod, hogy röhögjünk rajtad.

Márk_Márk 2016.11.01. 20:44:40

@átlátó:
Már írtam, hogy ezek a te anyád jellemzői, a nyírségi cigánysoron, ahonnan származol, ez az általános, ezért nem tudod elképzelni, hogy máshol máshogy van.

Te továbbra is egy kényszeres hazudozó kis elmebeteg faszkalap vagy, aki keveri az álmait meg a valóságot. Persze a te korodban lehet, hogy ez már az öregkori demencia és a totális szenilitás jele.

A te orrod pedig gecis az imént szopott fasztól.
Te sem szabadkoztál, tehát érvényben maradt.
Gecis orrú.

@MikeBoy:
Seggfejkém, ha lettél volna katona, te is látnád, mekkora faszságokat ír a haverod.
Persze lehet röhögni, csak épp a saját faszságotokon röhögtök, mert ennyire idióták vagytok, hogy még ezt sem vesztek észre.
Ha megtanulnál olvasni, azt is láthatnád, hogy a seggfej kényszeres hazudozó haverod a "futival" kapcsolatban emlegeti Kaposvárt és a fogdát. Fogda minden laktanyában volt, de oda csak pár napra zártak be bárkit kisebb vétségekért.
Mellesleg amiket leír, azért nem fogda, hanem hadbíróság és 10 évnél hosszabb börtön lett volna a jutalom a 70-es években.
Ez a szájhős mikropöcs katona sem volt soha életében.
Ahogy neked sincs halvány fingod sem az egészről.

2016.11.01. 21:07:29

@Márk_Márk:

Na te BAROM FASZ, most aztán tényleg beleszaladtál a pofonládába.
Abasáron voltam lövész első lépcsős laktanyában.
Tudod mit jelent ez, TE NAGON HÜLYE!
Hogy észreveszek finomyságokat.
Na idenézz TE FASZ. Lehet, hogy ez a srác hazudik, de katon az volt. Pl. ezért:

"hogy majd amikor támadunk, akkor az olasz csizma közepéig kell támadni, - eközben a PSZH-k egymást rángatták amikor menni köllött vóna...."

Azt, hogy hadseregünk gépállománya siralmas állapotban volt, azt az tudja, aki ott volt vagy közelről foglalkozott a kérdéssel.

Na de ez BAZD MEG!

"Ha megtanulnál olvasni, azt is láthatnád, hogy a seggfej kényszeres hazudozó haverod a "futival" kapcsolatban emlegeti Kaposvárt és a fogdát."

Igen pontosan. A srác fogdában ült ÉS NEM KATONAI BÖRTÖNBEN EZ TRIVIA. Tudod mi a fogda és a börtön közt az igazi különbség FASZFEJ. Nyilván nem, mert nem beszélnél baromságokat. A börtönbe CSAK A BÍRÓSÁG KÜLDHET. Na most idézem őt TE BAROM.

"Továbbá, ha már a "futit" is emlegetted te lószardarab. Háromszor voltam lecsukva, Kaposváron "ültem" a fogdában...egyszer mert hamis menetlevelekkel sorozatosan kivittem FSVFUG-t (vegyisugár felderítő úszóharcjármű) azzal vittem reggel melóba, este haza a babámat...aztán egyszer mert egy műhelykocsit berendeztem lakókocsinak és abban kégliztem egy gyakorlaton, miközben Kisvázsonynál a gyakorlótéren az ezredes uraknak csak sátor jutott...tudod, olajkályha szőnyegezés MK-67-tel zuhanyozás, rendes ágy matraccal, rezsó, stb...aztán mikor már tudtam, hogy lécelek, nem voltam hajlandó hajat vágatni és hínárhajjal jártam, - ez volt a harmadik."

NA TE NAGYON NAGY FASZ! ÉS ERRE VÁLASZOLJ, HA MERSZ TE KRETÉNHÜLYE!
A KÉRDÉS: A FENT LÉVŐ HÁROM ESETBŐL MELYIKKEL FOGLALKOZIK KÖTELEZŐEN KATONAI BÍRÓSÁG, AHOL ÜGYÉSZ VAN MEG ÜGYVÉD TE ESZEMENT KERETÉN AGYHALOTT HÜLYE TEEEEE!
ELÁRULOM NEKED SEMELYIKKEL: MINDHÁROM OLYAN ÜGY, AMIÉRT BEFOGDÁZNAK ÉS KÉSZ.
FASZFEJ!!!!!!!

átlátó 2016.11.01. 22:48:00

@Márk_Márk: ...nagyon te nem tudod elképzelni, hogy máshol máshogyan van. :D Nagyon nem tudod.
De most a kardodba döntelek a futival kapcsolatban is. :D Nem figyeltél már az elején. Én öt évet voltam katona, tudnod kéne, hogy ilyesmit hivatásosok szoktak elkövetni. Ne kérdezd, hogy én miért követtem el, - hiszen a Gorcsev Iván amikor Southamptonban hajóra szállt ő sem tudta miért kel át a csatornán. A La Manch-n te futóbolond, te kis te. :) A Gorcsev Ivánt kell, hogy ismerjed mert alapmű.
Az is elkerülte a figyelmedet, hogy PA-63 is volt, azt pedig szintén csak intelligens, tanult úriemberek kaphattak. :D Vagyis te nem.
Folytatom az eligazításodat, megpihenhetsz, oldom a feszültségedet. De a szőnyegszéléről ne mozdulj.... és a középső ujjad a nadrágvarráson legyen, mert meghajtalak. Akkor fogsz hazamenni eltávra, amikor a búza kalászba szökken. Még billeg a fogason a kalapod, de már mennél mi?! Előbb szépen megtanulsz lűni, ne nekem kelljen kilukasztani a céltáblát azért, hogy megfeleljen a lőgyakorlat. Hogy a kiképzés elérje a célját.
Tehát öt évet voltam katona, így aztán hiába próbálsz itt jól értesültet játszani, hogy minden laktanyában van fogda, ez valóban így van, de nem nekem...nekem Kaposvárra (emlékeim szerint a vasútállomás utcájában volt a kóter, rendőrök, katonák, határőrök, tűzoltók részére ) kellett mennem az ismert okok miatt, - miattad nem ismétlem, nem fogtad föl elsőre sem....a "tiszti" fogda akkor is Kaposváron volt, ha belerepedsz az ellenkező állításokba. A hivatásosok ott is kipihenhették magukat a Vasfüggöny mögött...a sorállomány behozta tálcán az élelmezést , a cellaajtók nyitva voltak, minden este zuhany... :D A többit részletet ennek a tudatában kellett volna értelmezned, de már az elején elvesztetted a fonalat. Holott kifejezetten a szinteden igyekeztem mozogni.. Nem figyelsz, csak okádod itt a gyomorsavadat. Te majdnem hadbíró is.
"Fogda minden laktanyában volt, de oda csak pár napra zártak be bárkit kisebb vétségekért." A sorkatonákat, mondom, hogy nem tudsz értelmezni egyszerű összefüggéseket sem.
Az, hogy az én anyámnak milyenek a jellemzői azt te itt csak találgatod, de, hogy az internet rajtad röhög napok óta, ezt én írtam le először, tehát ez jogdíjas...valamit te is kitalálhatnál már és magadtól.
Anyámról meg magamról azért nem írok védőbeszédet, mert mindenkinél jobban tudom, hogy mi újság e téren.
A szókincsed tükrözi anyád hatását, ilyesmit Edirnében a kamionparkolóban hallottam nőktől, - bolgár, román, török kamionosok üzleteltek vele. Ez viszont itt eléggé látványosan tényszerű...valamint a jutasi őrmesterek is eszembe jutnak rólad piros egy öcsém.
Csak kérem, ne idegeskedj. Ideírnád az alakulat számokat ahol rendkívül felelősségteljes posztos őr lehettél.? Tudod, úgy kezdődik, hogy MN...hogy lássam, mennyire van fingod az "egészről". Te fingbajnok. Jut eszembe...akkor most hogy is van a nem sorállományúak fogda elhelyezése? Csak nyugodtan, ne verj le semmit amíg kitalálsz valamit erre is. Hogy másra is kitaláltál, hát pont ezen röhögünk itt privátban. :D
Itt van ez is neked és miattad. Ami benned van, lehetnél a Hajdú helyettese is. Az eszed megvan hozzá.

alfahir.hu/az_elhunyt_ostenburg_ornagynak_irt_levelet_a_tek_aki_valaszol-20120817

Ezt meg miattam...www.youtube.com/watch?v=zPjkQKfmVI8
szeretem az ilyen helyeket és azért nem írom meg, hogy csopperral járok mínusz 5-ig, mert akkor meg attól lesz hasfájásod, hogy miért nem Babettával? Gyíknyál, - tudnod kell akkor már azt is, hogy macskám is van. Anyám meg 86 éves, fölolvastam neki a témához illő véleményeidet itt és annyira röhögött, hogy kiesett a fogsora. A korom meg nem számít mint érv, a tiéd sem. Ezt is én jelentettem ki elsőre, meg azt is, hogy nem mondhatod, hogy nem nézlek egy két hátsó lábán járó élőlénynek. Vakargatom itt a füledet, meg szépen válaszolok is a fölvetéseidre...erős tekintettel a fogda részre. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.01. 23:28:08

@átlátó: Eh, hiába dumász ennek, ami túl van az ő kis faluján, azt nem hiszi. Képzeld, mekkorát bámulna a Taj Mahal, a piramisok, vagy a Sydney-i Operaház láttán!

Na szóval, a fogdához. A hetvenes években voltam katona. A századosunk akkora hülye volt, hogy egyszer fogdát kapott. Persze nem helyben ülte le, hanem Pestre vitték fogdára. Nagy röhögés volt, piszkosul utáltuk azt a szerencsétlen alkoholistát.

A közvetlen felettesem egy zászlós volt, hithű pufajkás kommunista, ugyanakkor aranyszívű, karakán, becsületes ember. Ezt a kettősséget sehogyan se tudtam megérteni.

Én csak próbáltam túlélni, 11 hónapot elvettek az életemből.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.01. 23:31:25

a nyomozók megjelentek Györkös házánál. Ketten. Civilben. Ahol állítólag kopogtatni sem volt idejük. Ami nehéz is lett volna, hiszen nem a kijelölt bejáratot használták. A szomszéd kerítésén át hatoltak be hátra az udvarra. Ahol ugye, a jó falusi ember kutyát tart. Aztán üvöltözni kezdtek, hogy lelövik a kutyát. Kérdés, hogy ezt bemutatkozás után, vagy a helyett tették, (netán már fegyverrel a kézben?) mert akár – különös tekintettel az új törvényekre – a jogos önvédelem esete is fennállhat! Ezt követően dördültek el a lövések.

amieuropank.com/2016/10/28/644/

Márk_Márk 2016.11.02. 13:43:48

@MikeBoy:
Konkrétan a Magyar Néphadsereg vagyonával való visszaélés lett volna.
És ennyinél jóval kevesebbért is hadbíróság jár.

A lövöldözésért, amiről ír, pláne. És ugye az nem olyan halk, hogy ne hallja az egész laktanya. Ahol ugye tisztek is vannak, és nem egy szarfaszú sorkatona szarja a spanyolviaszt.

A futit meg ő említette, te fasz, még te is beidézted tőle.
És faszfejkém, olvasd el a hozzászólásod alatti hazugságfolyamot is.

Talán lapozd fel a funkcionális analfabéta szócikket a neten, és olvasd fel magadnak, közben meg nézd a tükröt. Rólad szól ugyanis.

@átlátó:
Seggfejkém, hivatásos akkor csak a megfelelő suli elvégzése után vagy továbbszolgálóként, az akkor 2 év letöltése után lehettél. Akkor pedig a fentiek után csak egyszer kerülsz fogdába, de évekre, mert a hivatásosoknál ezeket sokkal súlyosabban vették.
Mivel az agyadból semmilyen katonai suli elvégzését nem nézem ki (még tiszthelyettesi iskolához is túl hülyének tűnsz).
Aki meg egyszer hivatásos lett, azt nem engedték a suli + 3 év után leszerelni, esetleg ha olyat követett el, akkor megszégyenítéssel és lefokozással leszerelték, a hadbíróság által megítélt, több éves, akár tiszt esetén is a nagykanizsai sorkatonai futkosón letöltendő börtön után.
Mint írtam, veled ellentétben én voltam katona, te kényszeres hazudozó, elmebeteg faszkalap.

Ami a fegyvereket illeti: olyan alakulatnál voltam, hogy a MNH-ban rendszeresített összes fegyverrel lőttem, és nem 3-at. És nem úgy, ahogy te összehazudozod, hanem lőtéren meg hadgyakorlaton.

A tiszti fogda a Petőfi laktanyában volt Budapesten, nem Kaposváron, már megint hazudsz, te faszkalap.

Szóval nem voltál te soha katona, te kényszeres hazudozó faszkalap.

Anyádról persze, hogy tudod, az egész az egész nyírségi cigányság tudja, hogy útszéli kurva, mint mindenki más a családodban. Meg hát ő tart el, mert hazudozásból meg a zárt osztályra bevonulásból, ahonnan most is írsz, nem lehet megélni.
Edirne az melyik nyírségi cigányputri neve a helyi szlengben? És persze, hogy ott hallottad ezeket, anyádtól.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.02. 15:38:23

@Márk_Márk: "a Magyar Néphadsereg vagyonával való visszaélés lett volna.
És ennyinél jóval kevesebbért is hadbíróság jár."

A kádárkoran nem éreztük magunknak az ország vagyonát, mert pont úgy, mint ma, a szűk elit profitált belőle. Még az is volt, hogy fasságokra ment el a pénz, hortobágyi gyapottermelésre, stb. A "Magyar Néphadsereg" meg akkora pénzt kapott, hogy minden évben az volt a gond, hogyan verjék el, nehogy megmaradjon, és a következő évben kevesebbet kapjanak, tiszta őrült éptkezések voltak, kicsempéztek egy egész épületet a plafonig, ilyenek. A haditechnika színvonala meg csapnivaló volt, semeddig nem tudták volna megvédeni az országot egy "imperialista" támadás ellen. Meg miért is védekeztünk volna a vágyott nyugat ellen a gyűlölt oroszok oldalán?

Hadbíróság meg a hülyéknek volt, minden disznóságot elsikáltak házon belül. A Cinege mehetett volna először hadbíróságra, mert kiskatonákkal építtette fel a házát. Annyian jutottak akkor hadbíróságra, ahány fideszes most börtönbe. Az egész vezérkar ott ülhetett volna.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.02. 15:49:20

@Márk_Márk: "a MNH-ban rendszeresített összes fegyverrel lőttem"

Volt egy kis alakulat, ilyen páncélosok elleni távirányítható rakétákat lőttek ki. Szegények egész évben a szimulátorban gyakoroltak, de a hadgyakorlaton a századosuk lőtt helyettük, mert nem merte megkockáztatni, hogy a rakéta félremenjen. Azzal tuti nem lőttél. :))

2016.11.02. 17:51:15

@Márk_Márk:

Mekkora baromságokat hordasz ossze.
Ez rettenetesen szánalmas már...

átlátó 2016.11.02. 20:52:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Kösz. :) Ki voltam tiltva a középiskolákból, miután a gimiben azt akarták rám verni, hogy a kémia laborban robbanószert akartam keverni (1971-t írunk) - mint reakciós elem. :D Holott a kulcsot azért másoltam le, mert oda jártunk csintalankodni...a lányokkal. Viszont már akkor is tudtam tartani a pofámat, a bukszákat ezért nem is tudták megidézni a fegyelmi tárgyalásra...ott volt a KISZ titkár, a körzeti megbízott, a párttitkár, szóval minden fontos funkcionárus. :D
Ezért miután bevonultam az MN6119 Ercsi hidászokhoz, ügyes gyerek vagyok századírnok lettem, aztán ott látszott, hogy nem olyan forró a "bennfetteseknek" a pite. Hat hónap után szóltam, hogy belököm a csövet...rögtön ezred írnok lettem a maradék időre, egy év sorkatonaság után lehetett aláírni. (Ez a baromállat, meg tirpák, suttyó ezt is rosszul írta, hogy 2 év után lehetett csak ezt. Meg azt is, hogy csak a Petőfiben volt a hivatásosoknak fogda. )
Még 2X2 évet nyomtam le, azt a középiskolát amit elkezdtem így levelezőn befejezhettem, mert ugye a seregnek nem mertek ellenkezni...aztán átmentem a tűzoltókhoz, onnan Magdeburgba beiskoláztak tűzoltómérnökire...lehetett választani Moszkva és e között, a kisebbik rossz tűnt elviselhetőbbnek... de nem bírtam a számmal a meghitt kötelező politikai oktatásokon a légkörrel, egyszer durvát bekérdeztem és igazoló jelentést kértek arról, hogyan gondolom én mindezt...beadtam a leszerelési kérelmemet és szépen csendben elváltunk egymástól. Aztán egészen más ívet találtam ki magamnak...magánkancelláriát alapítottam magamnak és azóta csak magamat igazgatom. :D Ez a türhő itt alattunk nem tud ilyesmit elképzelni, hiszen ő írta nekem, hogy én nem tudom elképzelni, hogy máshol mi van? :D Aztán ott vár valahol a buszmegállóban, de már régen felszedték ott is a síneket. Nem baj, a egri vár is vár, - várjon ez is ott ahol várja, hogy történjen vele végre valami...történik, mert vakargatom a fülét és ugat is hozzá.

@Márk_Márk: Na figyelj kiscica... Edirne régebbi neve Drinápoly, - majd nézz utána, hol van ez...még valami, a faszomat se érdekli, hogy hiszed e... én tavaly cigányokra lőttem rá, mert nem bírtak a picsájukon maradni...aztán többszöri fellebbezés után kaptam egy figyelmeztetést, - ugyanis a piszkos munkát én végeztem el a TEK. helyett is. :D
Még valami, mert te tényleg nem tudsz értelmezni semmit amit elolvasol...megírtam, hogy a külső bázison szerettem lűdözni, - az ugye nem a laktanyában van...ezt azért tudnod kéne kislány.
Annyira röhögünk itt rajtad, hogy átküldöm ezeket a szomszédasszony özvegy Hochsteigernének is, hogy jöjjön ő is ha jól akar mulatni. A Matild néni mindig értékeli a félkegyelmű futóbolondokat.
Jut eszembe...tehát Edirne régi neve Drinápoly, olvass mást is mint eddig és igyál minőséget.
A többit föntebb elolvashatod, hogy egy év, vagy kettő év, stb...

átlátó 2016.11.02. 21:03:14

@Márk_Márk: Elfelejtettél megint egy lényeges kérdést...melyik alakulat volt az ahol te mindennel lüvűdöztél kislány? Nekem elég egy MN. szám.
Azt még miattad sem sorolom, hogy az MN 6119 után még melyik helyőrségekben fordultam meg és milyen ügyekben, de azért példának...Marcali, Kiskőrös, Keszthely, Kaposvár- itt a foxin kívül is - Nagykanizsa, Lenti, Tapolca, emlékeim szerint Szegeden is egyszer, Szekszárdon hosszabb ideig, Baja is volt...itt kettő laktanya volt, a Szegedi úti, meg a Vaskúti...most te jössz kiscica. Ne szerénykedj.

átlátó 2016.11.02. 21:34:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: ...a Czinege viselt dolgai közbeszéd volt a rebellis katonák között...a házépítése is, egy cimborám lambériázott anno nála.
...alkesz felettes mindenhol volt a seregben, nálunk a hadműveleti tiszt, B. őrnagy volt az etalon. Hozzá mérték magukat, az Egri Leányka és a balatoni Szürkebarát volt a "hosszú nyakú" ezt viribülték. Egyszer még sorkatona voltam, (nem bírta, hogy fölvitte az isten a dolgomat ezredírnokig) gyakorlaton elküldött a 10 kilométerrel odébb levő hadtáphoz gyalog, egy borítékkal...kiderült, hogy azt kérdezte benne, hogy mi lesz a vacsora? Régi Ludovikás volt, aztán átmentette magát...a szájával volt valami, a hírek szerint egy ló fölrúgta anno. Gyakorlaton maketteket tologattak közben a térképen, néha Olaszország közepéig. :D Ilyenkor nyugodt voltam, gyakorlóban kiálltam stoppolni és irány be Veszprém...ott vettem meg az első ABBA lemezt is asszem 1975-ben...stílszerűen a Waterloot.
Leszerelésem után még évekig volt mindenféle színű füstjelzőm, a fiam kölök korában nagyon csipázta... a 2 kilós fehér olyan ködöt produkált, hogy egyszer megjelentek az önkéntes tűzoltók, hogy végre munka is van. :D Viszont a lila megfogta a ruhát is. A feleségem nem díjazta, mi viszont jól mulattunk...meg a robbanó hangjelzőkkel is jól bántam... :D Innen is kézcsókom a Hajdú TEK. Janinak, kérem, hogy szóban ne nyilatkozzon, amikor írásban is nehézségei vannak. Mutogassa el, vagy ha lassan mondja, akkor szájról is le lehet olvasni és éppen úgy lehet rajta röhigcsélni, mint ezen a fajankón. Most mindannyian a @Márkra gondolunk.
Továbbá nem szeretnék a megvigasztalód lenni, de ha nem lettél volna 11 hónapot katona, akkor most nem tudnád, hogy jót mulattál a századosodon is. :D Nézd az előnyöket.

átlátó 2016.11.02. 21:46:27

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: ...még valami, az utolsó szó jogán. Írod, hogy 11 hónapot voltál, akkor előfelvételisként szolgáltad le az idődet...Bírtam őket, mert őrségben krumplisütés közben lehetett velük mindenféle értelmes dologról pampogni,- tegeződtünk és ezt is nehezen viselte a közvetlen parancsnokom...nálam nem kellett kimenni a toronyba, meg volt szervezve az értesítés, ha ellenőrzés indult bentről. A telefonközpontos, meg a kapusok (sorkatonák) is tudták, ha én vagyok kint, akkor lakodalom van. :D A raktárosok is csókosaim voltak. Ezért lűdözés is volt rendesen...azért a Rogán művész úr hajaz a Czinege művész úrra életviteli szempontokat figyelembe véve.

Márk_Márk 2016.11.04. 22:46:25

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Azzal tényleg nem.
Ágyúval sem.
De a kézifegyverekkel minddel.

A vezetőket persze sehol nem citálják bíróság elé, de azért egy egyszerű helyőrségi díszfaszt, legyen akár ezredes is, simán.

@átlátó:
Te kényszeres hazudozó faszkalap, 5 év alatt ennyi helyet még büntetésből se járt meg senki.
Valld be nyugodtan, faszfej, hogy életedben nem voltál soha katona.
A tiszti fogda pedig bizony a budapesti Petőfi laktanyában volt. Tudod, olyan suliban végeztem, ahova egy csomó katkollos járt, aki utána mind katonatisztek lettek (van, aki még most is az), és azóta is össze-összejárunk. Ők is megjárták olykor, mert tisztet a helyőrségi fogdába nem lehet becsukni a sorállomány közé, és mondjuk egy piásan ellátott ÜTI-ség miatt már járt egy hét, ha netán az ezredparancsnok bement szondáztatni.

Muhaha, öcsém, szörnyen röhejes vagy a szemenszedett hazugságaiddal.

Szóval ne hazudozzál, te agyatlan isten barma.

@MikeBoy:
Cáfolj, faszfej, vagy kussolj.

átlátó 2016.11.05. 11:29:15

@Márk_Márk: Igazad van. Kaposváron nem volt a hivatásosoknak fogdája, csak Budapesten a Petőfiben. Rád kell hagynom, mert olyan suliban végeztél, ahová sok katkollos járt. Ezek szerint amikor a már említett ügyek miatt - majd visszaolvasod - foxiban voltam, akkor én összetévesztettem Kaposvárt Budapesttel. Elnézést.
Még valami...én valóban isten barma vagyok.
Most akkor te jössz, mert elfelejtetted ideírni az MN. számot, ahol krumplit pucoltál a konyhán.
Továbbá arról is elfeledkeztél, hogy sok tévedésed mellett legalább azt elismerjed, hogy nem kettő év, hanem egy év után lehetett aláírni. Baszom a kopasz pállott szádat ezeket ne lépd át olyan elegánsan a surranódban, mert ásatok veled egy lövészgödröt vegyvédelmi ruhában, tarlón, hasalva.
Jut eszembe... te itt a katkollosokra hivatkozol, hogy tőlük mit hallottál, én pedig megéltem. Vagyis amikor összejárok, ugyan kérdezzél már rá, hogy Kaposváron volt e a hivatásosoknak fogdája és, hogy csak Budapesten a Petőfiben lehetett ücsörögni? Ha azt válaszolják, hogy nem volt és csak Budapesten a Petőfiben lehetett ücsörögni. akkor irodisták voltak mind a Balaton utcában...tudod, ott van a minisztérium.
Kislány, te itt több dolgot is rosszul tudtál, szépen megmagyaráztam után ezeket...olyan érzésem van, hogy egyszer nagyon régen kurvájuk berúgtál valamilyen lőrétől és azóta se tisztult ki az agyad...namármost én nem magyarázok tovább olyannak, aki azért nem érti meg amit olvas,, mert azt se érti, hogy félkegyelmű.
Tehát az MN. számot sem kérem már, biztosan nem emlékezel rá...de ettől azért amikor összejössz a katonatiszt haverjaiddal, ezt a Kaposvár-Budapest anomáliát tisztázzad, mert még az is lehet, hogy Budapest Kaposváron van és csak te nem tudod ezt.
Most menj békével az utadra és igyál is rá egyet.
www.youtube.com/watch?v=Oa5KiIYcdrM
Anyádnak meg kezitcsókolom, nem lehetett könnyű dolga veled...de az anyák elfogultak és ez így van jól. Valahogyan meghíztál, felnőttél te is.

2016.11.06. 15:32:48

@Márk_Márk:

A "néphadsereg vagyonával való visszaélés" az, hogy valakinek nem megfelelo a frizurája?
Ezen mit cáfoljak? :D

Márk_Márk 2016.11.09. 22:00:35

@MikeBoy:
Ja, hogy nem tudsz olvasni?
Hát baszd meg, akkor ezt mondd.

@átlátó:
Nem, faszfejkém, te soha nem voltál katona, csak egy kényszeres hazudozó elmebeteg, aki a zárt osztályról írogatja a hazugságait most is.
(Ja, van olyan egykori katkollos osztálytársam, aki Taszáron volt repülőmérnök vagy 15 évig, amikor rajtakapták, hogy piált szolgálatban, őt is Budapestre küldték a Petőfibe egy hétre, pedig Kaposvár ott van Taszár mellett, faszfej. Szóval ne hazudozz, te elmebeteg barom.)

átlátó 2016.11.11. 17:19:43

@Márk_Márk: Jóvanmá. :D Itt csak te vagy őszinte. Meg a katkollos. Elmondom hogyan volt az. Nem volt éppen elég hely Kaposváron, vagy mittudomén...egy repülős aki mérnök is, az egészen más. Mondom, hogy értem, csak kérdezem...voltál te Taszáron? Ez is költői, meg az is, hogy még mindig nem írtál ide egy MN. számot...tudod, ahol a krumplit pucoltad kislány a konyhán. Tök mindegy melyiket, a gúgl segít egyet kiválasztani.
Anyád azért a szádat jobban teleszarhatta volna mielőtt velem szóba állsz. Így is jó, de ha már szarszaga van akkor legyen rendesen tele. Nagy a szóismétlésed. Azért aki volt krumplit hámozó kislány a konyhacsellósként, attól többet várnék.
Ettől még lenyugodhatsz, mi itt minden szavadat elhittük, sőt én iszom is. Még azt is, amikor azt írtad, hogy kettő év sorkatonaság után lehetett vállalkozni a vállalatnál. Pedig egy év volt az. Megbotlottál, van ilyen. Ne hagyd abba, kifejezetten szeretek fölnézni nálam szavahihetőbbekre.
Ezeken a helyeken szolgáltam: MN.6119 (Pf/19) és MN.9951 (Pf/103) Máshol csak vezényeltként "vendégeskedtem". Öööö...és kurva nagy tétje volt annak, hogy hazudtam akár Kaposvár viszonylatában, akár folyamatosan. Nekem mindenképpen megérte, mert találkozhattam egy igazi őszinte emberrel. Ez vagy te. A kapa és a nyelesfésű ami kiesett belőled, - ne hagyd az úton. Még elesik benne valami katkollos tiszt.

Márk_Márk 2016.11.11. 18:34:51

@átlátó:
Nyuszika, téged mindig odaengednek az elmegyógyintézetben a számítógéphez?
Egy mániákus, beteges hazudozó faszkalap vagy, semmi más. Életedben nem voltál katona soha, minden szavadból süt, te hazug majom.

átlátó 2016.11.12. 20:11:38

A kérdésedre válaszolva, igen.
Olyan vagy te már nekem, mint a Rebeka. Befogadott kutya, családtagnak számít.
Azt pedig már tőlem tudod, hogy neked mindent elhiszek. Egy igaz ember vagy, ne kelljen ezt mindig elmondani, elsőre is megérthetnéd...aztán van még itt valami. Rendszeresen plagizálsz. A kiscica , kislány után most nyuszikázol. Nem baj, de akkor is...valamint azt az MN. számot valahogyan nem sikerül neked kiírni valahonnan. Tudod, ahová bevonultál és lűdöztél mindennel. Segítek, innen még akkor is választhatsz magadnak, ha nem hibátlan...

alakulatok.hupont.hu/4/02-mn-10016978

és üdvözlöm a katkollos cimboráidat is. Itt eszembe jut, hogy még arra is képtelen vagy, - pedig egy igen/nem elég lett volna. Voltál te Taszáron valaha is? Nem a faluban, hanem a "bázisra"gondolok. Nem bonyolult a kérdés.
Ezen kívül bírom ahogyan küzdesz, csak ne csapkodnál ennyire. Még leversz valamit. :D
Most te jössz megint, azt vedd észre, hogy én minden kérdésedet megértettem eddig.
süti beállítások módosítása