B1 blogcsalád



Jön a brüsszeli bünti, de nem a népszavazás, hanem a lopás miatt

2016. október 06. - B1blog

euros.jpgNem kell sok idő, hogy a kormány összekapcsolja a brüsszeli pénzek – lehetséges - elapadását a nagy nemzeti egység létrejöttével. Könnyebb így (félre)magyarázni a bizonyítványt, hisz a valóságban nem a népszavazás, hanem

a nagyipari tolvajlás miatt csapnának az enyves kezekre.

Erős fegyver, éles kard, meg hasonló blődségek - egyebek mellett így nevezte a kedves vezető a csak politikailag érvényes népszavazást. Kell is a muníció, mert ha akár csak egy rövid pillanatra is úgy tűnik, hogy állunk éppen harcban a világ egy nagyobb részével, az emberek talán azon kezdenek gondolkozni, milyen szívességeket lehet kérni egy minisztertől némi helikoptereztetés után - vagy előtt. Úgyhogy még mindig kifizetődőbb a háborús retorika, már persze szigorúan belföldi használatra. Merkellel meg négyszemközt is le lehet pacsizni.

De ha nekünk kardunk van, a gaz ellennek biztos három buzogánya, sőt, talán tankjai is. Amiket nem szégyell ám ádázul bevetni ellenünk.

Na most, még azt tudjuk az ellenségről, hogy arra sincs neki bátorsága, hogy szemtől szembe álljon ki ellenünk. Az ármány az ő terepe, a gáncs és a cselvetés. (Hogy miért, azt persze felfogni sem tudjuk. Hisz ha akkora az ő túlereje, miért nem próbál minket simán eltiporni. Persze, mert tudja, hogy nálunk az igazság, és ha Viktor velünk, ki ellenünk?)

Aki kritizál vagy bírál, az bizonyosan ellenség, vagy az ellenség fizetett ügynöke.

Egy honkupec. Igazi kritika elképzelhetetlen, hisz kedves vezető, valamint rokonai, barátai és üzletfelei genetikailag képtelenek hibázni. Egyszerűen rárontanak a jóra és soha többé nem engedik. Egyé válik az velük.

Na, ilyen hangulatban már könnyű lesz helyre tenni Brüsszelt, ha netalán azt találja mondani - előre szólunk, most jön a gáncs és ármány -, hogy az uniós pénzek elosztását felügyelő rendszer, amely épp Lázár János minisztériuma alá lett bekaszlizva, esetleg nem nagyon független. Vagy csak annyira, mint Polt Péter és Matolcsy György. De hát mindannyian Orbán köpönyegéből bújtunk elő, nem? Nem.

Az Európai Bizottság már a nyár elején elkezdte és várhatóan az év vége előtt be is fejezi a magyar elosztási rendszer átvilágítását. Ha az eredmény a négy fokozatú skálán 3-as vagy 4-es (a jelenlegi 2-es helyett), beláthatatlanul hosszú időre búcsút inthetünk Magyarország egyetlen beruházási forrásának, az uniós eurómilliárdoknak.

Azt természetesen ne várjuk a hibázni képtelen, így semmiféle önreflexióval nem rendelkező hatalomtól, hogy belássák: tán még ők sem csinálnak mindent tökéletesen, noha egy mestertolvaj sem sok csiszolni valót találna már a technikájukon. Neeeem, erről szó sem lesz. Ha megbukunk a vizsgán, az az ő hibájuk lesz - maga a gaz ármány és cselvetés. Mert nem merik a szemünkbe mondani majd, hogy nem tetszik

az érvénytelen népszavazásból levezetett kurucos hőbörgés, a lyukas gatyából kilógó ülep szuverenitása.

Élet-halál harcot kell újra és újra vívni egy olyan ellenséggel, amelyet mindig legyőzünk, mégis állandóan az életünket fenyegeti.

És mindezt még csak nem is a sokaság szuverenitása miatt, hanem azért, hogy még több helikopterezésre fussa a keveseknek.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3311772787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois77 2016.10.06. 22:03:46

@pamut: cicafiú, nincs vita, csak elmondtam a véleményem rólad. de odáig nem süllyedek, hogy vitázzak is veled. jóccakát

pamut 2016.10.06. 22:06:17

@Francois77: ennyi? :D behazudsz valami nevet amit talán nem is létezik, vagy ha mégis találomra választottad oszt ennyi? :D b+ te szerencsétlen, ennél még az átlag fidesztroll is ügyesebben keni a szart :D
komolyan ennyire nem tudsz mit mondani, hogy ilyen lúzer amatőr karaktergyilkosságba próbálsz menekülni? :DD

na, fussál szépen gyáván el ahogy szoktál, tudtam én előre hogy a nagy büdös semmire pofázol :D

Francois77 2016.10.06. 22:09:23

@pamut: na erre válaszolok, csak hogy basszam az agyad: nem hasraütésszerűen mondtam a másik nicked, hanem előbb gyanút fogtam, túlságosan egyezett a bunkó stílus... aztán beleolvasgattam a régebbi hozzászólásokba, ugye, te is mondtad, hogy 7 éve nyomatod a szart. és hát párhuzamba lehet állítani a megnyilvánulásokat. ennyi. jóccakát még1x.

morph on deer 2016.10.06. 22:16:06

@Francois77:
"@Narancsseggű Mandrill: morph on deer vagy mi tuti ő, a múltkor beszélgetett egymással a két nick, betegre röhögtem magam :) de szerintem van neki több is."

Jobbulást :D

ogli dzsí 2016.10.06. 22:17:27

Na ahhoz képest hogy most már biztos tönkremegyünk és megbukik Orbán és tönkremegy a gazdaság,

jövőre rekordnövekedés lesz
jövőre rekordfoglalkoztatás lesz
jövőre rekord béremelés lesz és rekordalacsony 9-10% SZJA
jövőre teljes gőzzel indul a PAKS2 gigamegaprojekt, amit most hagytak jóvá brüsszelben

Francois77 2016.10.06. 22:18:30

és milyen véletlen, pont tudta, hogy jönni kell :) miracle :D

pamut 2016.10.06. 22:18:46

@Francois77:
:DDD ennyi bazdmeg? :DD rám fogod azt annyi? :D ezzel gondolom máris bizonyítottnak is véled a szar rágalmazásod :D
sorosgyuri ügynöke nem vagyok véletlenül? :DD te biztos jobban tudod azt is! :DDD

na fussál el szépen te szerencsétlen, ennyi vagy meg bambi....

rákérdezzek mit szólsz egyébként pl. a fideszmédia cenzúrájához,vagy úgyis tudjuk mindketten hogy úgyse válaszolsz? :D

pamut 2016.10.06. 22:19:39

@morph on deer:
szia én! :D
vazze, eddig miért nem szóltál hogy te vagy én? :D úgy kell megtudnom egy fidesztroll hazudozásaiból? :DDD

pamut 2016.10.06. 22:21:08

@Francois77:

jaja, te nem "gyűlölsz", á nem csak hazudsz összevissza, karaktergyilkosz a rágalmaiddal, miközben semmire nem reagálsz ami érdemi ellenvélemény lehetne :D
hazudsz, rágalmazol, valós dolgokra nem reagálsz, le se tagadhatnád hogy fideszes vagy :D

ogli dzsí 2016.10.06. 22:30:16

@Narancsseggű Mandrill: Az is lesz, de az nem érdekel.

Csak szépen csinálják tovább, vigyék lejjebb az SZJAt.

pamut 2016.10.06. 22:48:49

@Francois77:
miért jó neked hogy troll vagy?
tényleg ennyit érsz? tényleg ennyire értékeled magad?

Peter Götz 2016.10.06. 23:01:47

@Ballib cenzúrázók réme 18: 260 milliárd MNB,Felcsút stadion meg a többi milliárdokért,közbeszerzések-közgép+Mészáros combo,oktatás leépítése,egészségügy tönkretétele,magányugdíj 3200 milliárd ellopása,nem sorolom tovább te is tudod,hogy Bünözők vagytok mind!!!!

morph on deer 2016.10.06. 23:02:41

@pamut:
"...eddig miért nem szóltál"

Hmm. Nem is tudom
Biztos zavart, hogy bennem állati eredetű összetevők is megtalálhatóak, meg némi szintetikus anyag is - nem, nem szilikonmell, csak összefoltoztak - szóval nem igazán a gyapot az alapanyag nálam.

Az ember legyen szerény, ha már bunkó a stílusa, nem igaz?

Megyek is, beállok a helikopterrel a garázsba, mert a szomszédok még azt hihetik, hogy én is urizálni akarok :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.10.06. 23:11:26

ne zavarja a posztert, hogy 2005-2006ban is a miniszteriumokban volt az irányító hatóság...sőt:
forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=424&na_step=30&t=9080855&na_order=
Erről érdemes topicot nyitni.
manhattan válasz erre | adatok | e-mail 2002-11-04 18:54:39 (137)

Dobrev Klára megkerült!
Már hiányoltam a hölgyet a (48)-as hozzászólás óta, hiszen neki és férjének olyan kiterjedt és korrupciótól büzlö kapcsolatrendszere van Meggyessel, hogy elképzelhetetlen lett volna, ha Klára most semmilyen jól fizetö állami állást nem kapott volna a "keresztapjától". Akkor májusban egyenesen pénzügyminiszteri államtitkárrá akarták avanzsálni Klárit, de valószinüleg megérezték, hogy ebböl világbonyodalom lesz. Igy Klárát kivonták a forgalomból.
Jelentem, Klára azóta megkerült, s valósággal rákontrázott az elveszett államtitkári állására. Olyan hivatal elnökhelyettese lett, amelyik az elkövetkezö években ezer milliárd forintok elosztásáról fog dönteni. Ha ment a hisztéria, hogy az MFB a fidesz kormány magánbankja lett, meg a GM a Széchenyi terv keretében csak osztogatott, akkor most hisztéria nélkül fel kell tenni a kérdést:
Ha ez a foltos optikájú Dobrev Klára (és az általa vezetett apparátus) fog ezután 1.500 md ft elosztásáról dönteni - amelyek legvégül a kiválasztott vállalkozásoknál kötnek ki - vajon ne tételezze fel az ember elöre, hogy itt az mszp-szdsz haverok cégei óriási tarolás elött állnak?
Az Európai Unió az előzetes számítások alapján 2004 és 2006 között mintegy 500 milliárd forint támogatást nyújt a nemzeti fejlesztési terv (nft) megvalósításához. A hazai állami, önkormányzati és magán-társfinanszírozási forrásokkal együtt összesen 1100-1600 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg. Az nft kidolgozása, társadalmi elfogadottsága és sikeres végrehajtása érdekében a lehető legszélesebb körű egyeztetést kíván folytatni a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala – mondta a Világgazdaságnak Dobrev Klára, a hivatal elnökhelyettese.

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.06. 23:55:09

@Peter Götz:

A magánnyugdíj pénztari vagyont nem ellopták, hanem államosították. Ne állítsunk olyat, ami nem felel meg a valósagnak!

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2013-ban elutasította a nyugdijrendszer új szabalyozasat erintő panaszt.
A bíróság szerint a magántulajdonhoz jog nem sérült, mert a jövőben is joggal tarthat igényt nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján a magannyugdij pénztar tag, függetlenül attól, hogy azok állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folytak be.

A bíróság azzal az indoklással utasította el a beadványt, hogy a törvény értelmében a magannyugdij pénztarimtag 2010 november 1. előtti magánpénztári megtakarításai érintetlenek maradtak, az azt követő befizetései pedig állami nyugdíjra tették jogosulttá, a törvénymódosítások pedig a nyugdíjjogosultságot jelentő szolgálati idő számításánál a ledolgozott éveit változatlanul figyelembe veszik.

Felejtsük már el azt a legendat, hogy a kormány ellopta, elkobozta a magánnyugdij penztari vagyont! Politikai szlogennek jól hangzik, csak eppen nem igaz!

A 2007-2008-as gazdasági és pénzügyi válság kirobbanása után számos közép-és kelet-európai ország döntött úgy, hogy a költségvetési hiány lefaragása érdekében ideiglenesen vagy tartósan csökkentse a második nyugdíjpillérbe utalt nyugdíjjárulékokat.

Nem egyedi magyar jelensegről van szó!

A többi lenyúlas, lopas is bizonyítast var!

2016.10.07. 07:26:34

@pamut: "ja, de most komolyan: az a Göbbelszi pszicho-terror, amibe az elmúlt másfél évben tunkolta az orbánmaffia Magyarországot, az valószínűleg példaátlan az ország 1000+ éve történelmében. Másfél évig spriccolt még a scapból a tömégy gyűlölt uszítás, hegrelés, hazudozás. "

150 év török megszállás, 400 év Habsburg uralom, két elvesztett világháború, zsidó deportálások, 1956-os megtorlások, 40 év szovjet uralom, szétkúrt rendszerváltás.

Igen persze. Az ország ezer éves történelmében az elmúlt másfél év volt a legsötétebb.... ja nem... te vagy az inkább.

2016.10.07. 07:28:05

@Narancsseggű Mandrill: A másik neve !Tibi szerintem.

nu pagagyí 2016.10.07. 08:06:53

Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ide a lóvét!

nu pagagyí 2016.10.07. 08:13:06

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: A Fidesz rezsim visszahozta a megszállt ország feelinget az átlagpolgár számára. Mindegy ki foszt ki minket, mindegy mi miatt kell kussolni, mindegy minek nevezi magát az aktuális megszálló, magyarnak vagy orosznak, az eredmény ugyanaz. Ekkora szabadságot a Kádár-rendszer is nyújtott.

chrisred 2016.10.07. 09:11:20

@Brix: A támogatási pénzeknek amúgy is vége lenne. Eleve hibás konstrukció volt, hogy a GDP nagyságán múltak a felzárkóztatási pénzek, mert az járt jobban, aki rosszul hasznosította (Kelet-Európában értsd: ellopta), ahelyett, hogy fellendítette volna vele az ország gazdaságát - ő továbbra is folyamatosan kapta a pénzeket. Valamilyen nyugat-európai naivság volt ebben a szemléletben, hogy majd a civil társadalom felelősségre vonja a politikusokat. Holott a posztszocialista társadalmakban ez a két fogalom ismeretlen: civil társadalom és a politikusok felelősségre vonása.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 09:22:32

@atomic power 1986DucaDuca: "A magánnyugdíj pénztari vagyont nem ellopták, hanem államosították."

Nem minőségi különbség. Azt a 3000 Mrd forintot ha az államadósság csökkentésére fordítják, mint kellett volna, akkor csökkentik 80%-ról 70%-ra, és egy sor különadót és megszorítást megspórolhattak volna nekünk. Ehelyett MOST van 75%-on az államadósság, bő 6 év harc (ki ellen?) után. Szóval eltőzsdézték, elajándékozták a haveroknak a felét.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 09:24:05

@atomic power 1986DucaDuca: "Nem volt itt semmilyen gyűlöletkampany"

Másfél éve a csapból is az folyik. Vagy szembehazudsz, vagy az elmúlt másfél évet egy szatyorban töltötted egy elhagyott völgyben egy lapos kő alatt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 09:32:47

@atomic power 1986DucaDuca: "Ha azt mondják, hogy a 2010 előtti politikusok loptak, akkor a válasz erre az, hogy a mostaniak ennek a többszörósét lopják"

Nem. Ha azt mondom, szétlopja orbán az országot, akkor azt mondod, hogy a gyurcsány is lopott. Relativizálsz, de gyenge próbálkozás. Egyrészt gyurcsány század annyit loppott, másrészt semmi gyurcsény lopás nem legitimizálja az orbánét.

"A magyar gazdaság megítélését, az ország 2008-as helyzetét jól tükrözi, hogy 2008 őszén másfél hónap alatt mintegy 1000 milliárd forint állampapírt adtak el a befektetők."

Biztos nem voltál még akkor nagykorú, így nem emlékezhetsz, hogy akkor beütött a gazdasági válság, ami a mai napig tart. Ez persze nem teszi kissebbé gyurcsény bűnét, hogy a válság letolt gatyával talált minket, nem lehetett monetáris lazítással a gazdaságot élénkíteni.

"a tényleges elmúlt évi deficit csak 1,9 százalékot ért el."

Egyrészt az orbánék mindenféle trükkökkel teszik szebbé a gazdasági adatokat, másrészt ha kiragasz pár jól kinéző mutatót, valójában elfeded a gazdaság általános leromlott állapotát az EU átlaghoz képest, a visegrádi országokhoz képest, de akár a csődbement görögökhöz képest is.

Akárhogy vergődsz, az orbán nem csak kirabolta az országot, de tönkre is tette. Ezen semmi emútnyócévezés nem segít, mert egyedül felelős érte. (A matolcsi őrjöngő károkozásáért is az orbán felel.)

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.07. 09:34:31

@nu pagagyí:

Ugye tudod, hogy a Kádár rendszerben működött a politikai rendőrseg? A Kádár rendszerben, ha a kormányt széles nyilvánosag előtt maffia, fasiszta kormanynak nevezték volna, a politikusokat pedig tolvaj bandának, akkor az nem maradt volna büntetlen. Most ne beszeljünk az 1956 utani megtorlasokról, csak a rendszer utolsó éveiről, a "legvidámabb barakkról" . A nem szóbeli úton elkövetett izgatás, közösség megsértése” típusú bűncselekményekkel kapcsolatos teendők a Belügyminisztérium III/III. (Belső Reakció Elhárító) Csoportfőnökségéhez tartoztak.

Egy példa: 1985-ben az óvodások és az alsó tagozatos nebulók kézzel készített kis nemzetiszínű zászlócskáit is ellenőrizték, miután a hivatalos ünnepség után az V. kerületi Március 15-e téren egy felnőtt csoport a kicsik példáját követve leszúrta a földbe saját papír-trikolórjait.

1986 március: A többezres esti felvonulás résztvevőit a rendőrség a Lánchídon bekerítette, gumibottal ütlegelni kezdte, az attak során könnygázt vetett be.

Nem volt szólas-es gyülekezesi szabadsag! Volt halalbüntetes!

Most viszont betartjuk az EU alkotmanyban és alapszerződében előírt valamennyi demokratikus játekszabályt. Ha ebben anomalia van, akkor az unio kötelezettszegesi eljarast indít ellenünk! Eddig minden ilyen esetben korrigálta a kormany az esetleges hibákat.

Azt állítani, hogy nem több a szabadsag most, mint a Kadar rendszerben, igen nagy ívű csúsztatas! /Finoman szólva./

nu pagagyí 2016.10.07. 10:01:27

@atomic power 1986DucaDuca:

2010: Kopasz verőlegények a hatóságok asszisztálása mellett erőszakkal számolják fel a városligeti demonstrációt. A rendőrség szisztematikusan tiltja be a hatalomnak nem tetsző demonstrációkat. A hatalommal nem szimpatizáló civil szervezeteket titkos utasítások alapján zaklatják. A rezsim titkolózik, semmibe vesz a közérdekű adatok nyilvánosságát. Az ügyészség koholt vádak alapján évekig hurcol meg ellenzéki politikusokat, de bárkit akire a hatalmi maffia rámutat. A parlament szavazógép, szuverenitás nélküli bábok gyülekezete. Diszkriminatív törvények sora születik, pofára szabva. A hatalmi maffia nem tiszteli mások magántulajdonát és az ahhoz fűződő jogokat, gátlástalanul fosztogatják az országot, ha valaki szót emel ráküldik a hatóságokat. A hatalmi pozícióval való fenyegetőzés rendszerszerűvé vélt, áldozatai a közmunkások, állami alkalmazottak, önkormányzatok, minden hatalomnak nem behódoló entitás. A közmédia szisztematikusan uszít, hírt hamisít, vagy elhallgat, ha kellemetlen lenne a hatalomra.

Minek ide megszálló? Változna valami?

Közted meg köztem csak annyi a különbség, hogy te boldog vagy, hogy kifosztanak és elveszik a jogaidat, én viszont baromira nem. De az a gyanúm, hogy te a Kádár-rendszerben is pont ilyen boldog voltál.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:04:14

@atomic power 1986DucaDuca: és @nu pagagyí: versenyében az utóbbi áll vezetésre.

Előbbinek annyiban van igaza, hogy még messze nem teljes az orbáni diktatúra kiépítése.

Birkaként megvárjuk?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:07:09

@chrisred: "A támogatási pénzeknek amúgy is vége lenne. Eleve hibás konstrukció volt"

Az volt a hiba, hogy szó nékül hagyták ellopni. Nem is az a legnagyobb baj hogy nem hasznosult, hanem az, hogy torzította a versenyt, az érdemtelen "cégek" nyertek a versenyképesek kárára.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:09:39

@atomic power 1986DucaDuca: A kádári cenzúra viszont a média héromnegyedében már tökéletesen működik, csak a kormánynak kedves hírek jelenhetnek meg. Tilos pl. kimondani, hogy érvénytelen volt a népszavazás.

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.07. 10:14:18

Kedves Atpijkamo 116

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapban erdetileg meglévő 3000 milliárd forintos összegből 2130 milliárd forint ment el adósságcsökkentésre és IMF-hitel visszafizetésre, 460 milliárd forint nyugdíjak kifizetésére, 233 milliárd forint a visszalépő magánnyugdíjpénztár tagok reálhozamára. 200 milliárd forint értékben vagyonátadásra került az MNV Zrt.-nek.

Az elajandekozast, eltőzsdezest megint csak bizonyítani kellene! De politikai szlogenkent jol hangzik, ketsegtelen!

Az államadossag csökkenes miatt meg nem kell aggódni, mert még a Brüsszeli Bizottsag orszagjelentese szerint is csökkenő pályan van, nem úgy mint 2010 előtt!

petivagyok innen 2016.10.07. 10:15:10

Ha nem küldik a pénzt, akkor bejelentjük, hogy kilépünk. Utána rögtön megindul a pénzfolyam.

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.07. 10:17:15

Kedves Atpijkamo116

A kormanyparti frakcióvezető többször kimondta az egyik tv csatornán, higy a nepszavazas érvenytelen! /jogilag/

Politikailag pedig egyértelmű!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:22:29

@atomic power 1986DucaDuca: A kósa az atv-n háromszor kimondta. Ezzel most mit akarsz bizonyítani?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 10:25:51

@atomic power 1986DucaDuca: "eltőzsdezest"

MOL részvényeket vettek, amik most vagy fele annyit érnek. Nem kéne az államnak tőzsdéznie, nem feladata.

Azt a 3000 Mrd-ot az államadósség csökkentésére kellett volna fordítani teljes egészében. Akkor lement volna 80%-ról 70%-ra. MOST van 75%-on. Minden más csak maszatolás.

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.07. 10:53:06

@nu pagagyí:

"Közted meg köztem csak annyi a különbség, hogy te boldog vagy, hogy kifosztanak és elveszik a jogaidat, én viszont baromira nem. De az a gyanúm, hogy te a Kádár-rendszerben is pont ilyen boldog voltál."

A következő a válaszom:

1./ Nálam a boldogsagot elsősorban a csaladom jelenti! Addig, amíg a csaladi boldogsagomat nem latom veszelyeztetve, addig nem fogok "fegyvert"!

2./ Egyelőre a makrogazdasagi adatok alapjan úgy latom, hogy jó uton jar az orszag gazdasagi szempontból. Remelem, a gazdasag 2020-ra önjarova valik, ezert nagyon drukkolok!

3./ Én fiatal koromban hittem az utópista szocialista eszmékben, de késóbb rajóttem, hogy az emberi önzes miatt ezek nem eletkepesek. A vilagban jelenleg uralkodó piacgazdasagok mindenhol valamilyen mertekű igazsagtalansagon alapulnak, ami a javak elosztasat illeti. Orszagok gazdagodnak, masok szegenyednek. Orszagokon belúl egyes retegek gazdagodnak, masok szegenyednek. Ez is egyfajta lopas. Egy, szamomra tisztelt magyarorszagi nagyvallalkozó azt mondta egyszer a fianak: "fiam, meggazdagodni csak úgy lehet, ha masok elszegenyednek"

4./Az általad felsorolt, a gyülekezes-es szólasszabadsag körébe tartozó esemenyeket egyenkent kellene megvizsgalni, mert így a körülmenyek pontos ismerete nélkül nehez allast foglalni!

5./ Hidd el, az emberek nagy többseget nem érdeklik az előbbi témak! Sokan gondolnak vissza a Kádar rendszerre is nosztalgiaval, mert működik a Maslow fele szükseglet hierarchia.

6./ Én is azt szeretném, ha körülöttem minden tökéletesen működne, de ez meg nagyon messze van. Mindennek lent kell elkezdődnie, nem a felepítmenyben. Az, hogy az inga atlendült 2010 utan a masik oldalra, annak csakis es kizarolag a 2010 eĺőtti politika az oka. Gazdasagi szükseghelyzet volt. Örüljünk, hogy ennyivel megusztuk.

7/ A jövőre nézve: barmifele változas akkor lehetseges, ha megjelenik egy kormanyzókepes alternatíva! Olyan, ami jobb a jelenleginél. Egyelőre ilyet nem latok. Azt viszont tudom, hogy a mostani kormány minden aron tórtenő lejáratasa, esetleges megbuktatasa megfelelő alternatíva nélkül nem erdeke az orszagnak, mert könnyen káoszba fulladnánk! Jelenleg hianyzik a politikai és intellektualis tehetseg egy ilyen alternatíva letrehozasara.

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.07. 10:59:36

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Az a baj, kedves Atpijkamo116, hogy a hajó sok helyen kapott léket 2010-re, úgyhogy nem győzte a kormany betömködni a lyukakat! Ugyanakkor kettós szorítasban volt, mert a túlzott deficit eljaras miatt a Brüsszeli Bizottsag az új kormanyon verte el a port. Nagyaranyú belső allamhaztartasi hiany csöķkentest követelt. Ilyenkor szep lehetsz, csak okos nem!

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.07. 11:06:25

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Az, hogy a népszavazas jogilag ervenytelen, ezt elismerte a kormanypart! Miert kell ezt allandoan ismetelgetni? Ez nem a szavazók szegyene, hanem azoké, akik, kiveve az akadalyoztatas miatt nem szavazokat, otthon maradtak. Minden realis szamítas szerint egy ervenyes nepszavazas is a nemek nagyaranyú győzelmet hozta volna! Ez a fontos!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 11:20:35

@atomic power 1986DucaDuca: "Az, hogy a népszavazas jogilag ervenytelen, ezt elismerte a kormanypart!"

:))

Még a választási irodának is kiadták parancsban, hogy nem szabad közölni. Az összes médiumban titkolják, nehogy a szavazóik, akik csak az M1-et nézik rájöjjenek.

Nem lényeges az egész, de jól mutatja, milyen képmutató patkány társaság a fideSS, hiába mosdatod.

"Ez nem a szavazók szegyene, hanem azoké, akik, kiveve az akadalyoztatas miatt nem szavazokat, otthon maradtak. "

Ez a fideSS szégyene, mert olyanért és úgy kampányoltak és annyit, hogy a jóérzésű embreknek már elege lett belőle.

"hozta volna"

De nem hozta. Ezernyi csalást bevetett az orbán, csak le kellett volna a küszöböt szállítani előző nap, és megint felemelni a következő nap. Ezt efelejtették a fijjúg. Most már késő sírni.

MEDVE1978 2016.10.07. 11:23:34

Nincs új a nap alatt ebből a szempontból. Ahogyan az is igaz, hogy az EU pénzek jelentős részét ellopják, korrupciós folyamatok vannak, amellett az is, hogy Brüsszel nem emiatt üt minket és az egész csak egy ürügy.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, amely korábban az Irányító Hatóságok gyűjtőhelye volt (mellesleg fényévekre messze a független szervezeti léttől) 2014. január 1-én szűnt meg. Akkor delegálták be az Irányító Hatósági funkciókat az államigazgatásba. Még jól emlékszem rá - mivel sok NFÜ-s barátom, közeli ismerősöm volt, akiket sajnáltam - hogy ezt követően még egy ideig talán forrás felfüggesztés (kifizetések visszatartása) is volt, ameddig Brüsszel meg nem győződött a rendszer működéséről. Utána újraindították a kifizetéseket, ennek már több mint két éve. Most hirtelen valamiért nyáron ismét észbe kapnak brüsszeli bürokrata barátaink és hihetetlen módon az eddig megfelelő rendszer aggályossá válik.
Volt közben egy Orbán-Juncker szembenállás, meg egy menekültválság, ahol a nyugati kormányzó csürhe egy része Magyarországot a sátán hazájaként jelenítette meg. A fagyi most lehet, hogy visszanyal, ez igazából egy elég kicsinyes és alattomos bosszú, de Brüsszelnek jó lesz. Egyértelműen politikailag motivált a dolog, vaknak kell lenni, hogy ezt valaki ne lássa.

Viszont ennek balliberálisként sem kellene örülni, mert ez kevés ahhoz, hogy Orbán megbukjon, viszont brutálisan árt az EU csöcsein lógó országnak.
Igazából nekem az a brutálisan ellenszenves az egészben, hogy volt az országnak egy viszonylag jól működő EU-s pénz intézményrendszere, amit 2010 után módszeresen darabokra szedtek (részben még az NFÜ előtt megszüntették és begyalulták a Közreműködő Szervezeteket). Az uniótól nemhogy felfüggesztésre, de csak egy fosgyenge kommünikére futotta, miszerint vigyázzon a kormány, mert a szakemberek nélkül nincs rendszer. Uniós szinten kb. a menekültügyig a néppárt mindig kiállt Viktor ellen, akkor is, amikor felszámolta a demokráciát (választási törvény, alkotmánybíróság stb.). Most hirtelen rájöttek, hogy Orbán az ördög, de nem azért, amit a magyar néppel tett, hanem azért, amit az ide vándorolt nincstelen arabokkal és négerekkel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 11:25:15

@atomic power 1986DucaDuca: "a hajó sok helyen kapott léket 2010-re, úgyhogy nem győzte a kormany betömködni a lyukakat!"

Ha nem képesek megbirkózni a feladattal, akkor nem kell rá vállalkozni.

De megmondom neked, hol volt a lyuk a hajón. Az első ténykedésük volt, hogy az egykulcsos adóval egy 500 milliárdos lyukat ütöttek a költségvetésen. Ezt nem örökölték.

A másik probléma, hogy a fékezhetetlen agyvelejű eltolcsit rakták a gazdaság élére. Egy bivalyerős gazdaságot is a szakadék szélére tudott vona manőverezni ez az idióta, nemhogy a magyart.

Szóval nem kell takarózni ilyen ötrökölte dumákkal, a nagy sebeket maguk ejtették magukon.

MEDVE1978 2016.10.07. 11:27:11

@MEDVE1978: mindig kiállt Viktor mellett természetesen

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 11:28:22

@atomic power 1986DucaDuca: "a makrogazdasagi adatok alapjan úgy latom, hogy jó uton jar az orszag gazdasagi szempontból."

Akkor nézd meg mégegyszer azokat a mutatókat, mert folyamatosan csúszunk lefelé mindenféle összehasonlításban. A legszomorúbb, hogy a versenyképességünk a béka segge alatt van.

nu pagagyí 2016.10.07. 11:35:17

@atomic power 1986DucaDuca: "A jövőre nézve: barmifele változas akkor lehetseges, ha megjelenik egy kormanyzókepes alternatíva!"

Diktatúrában nem jelenik meg kormányzóképes alternatíva, másképp szokott végetérni a történetük. Pont a jelenlegi alternatívahiány jelzi, hogy már diktatúra van. A hatalom csírájában fojtja meg a számára fenyegetésként jelentkező mozgalmakat. Külön figyel a vezetőire és nem finnyás, egyszerű emberek (feketeruhás nővér, kiugrott Nav alkalmazott stb.) is azonnal hatósági zaklatás célpontjai lesznek. Az az ellenzék, amelyik a parlamentben ücsörög, már domesztikálva van. Szerepük az NDK-ban díszítőelemként funkcionáló egyéb pártokra emlékeztet. Mindegyiket megszállta a Fidesz, vagy éppen ő hozta létre (Jobbik, LMP).

Francois77 2016.10.07. 11:46:05

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: nem az a legszomorúbb, hanem hogy mindig megtaláljátok azt, amiben még nem vagyunk jók. készséggel elhiszem, hogy Fletóék alatt hasítottunk versenyképességi szempontból, csak az ország dőlt be, két évvel a világválság előtt. ja várj, tudom, az azért volt, mert annyira jók voltak, hogy megelőzték a korukat :)

igaz, abban az időszakban az uniós pénzekkel együtt is szégyen volt például a hiány mérete, na de ki emlékszik arra már?

mielőtt nekem esel, hogy ezek mindent szarul csinálnak, megjegyzem, hogy nem, nem csinálnak mindent jól, de mindent szarul sem. viszont amíg csak az a választás van, hogy Fletó vagy Orbán, addig a többség számára nem nagyon van választás. 6 éve tudjátok, 6 éve leszarjátok, a többség meg titeket.

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.07. 11:46:56

@nu pagagyí: atpijkamo116

Szivesen vitaznek tovabb veletek, de most nehany órara ki kell lepnem innen! Annyit azert hozzateszek, hogy nem hiszek abban, hogy ha ilyen rosszul mennek a dolgok, ahogy felvazoljatok, akor ne lehetne levaltani a kormanyt! Minden jót!

Netuddki. 2016.10.07. 11:58:04

Különben meg a balfsz EU ellenőrzés nélkül ideöntötte azt a rengeteg pénzt, amiből végül a tolvaj orbán banda betonozta be magát a hatalomba.

Netuddki. 2016.10.07. 12:01:35

@Francois77: Fszt érdekel hogy az orbán banda mit csinál, tolvaj bűnözők! Számtalan példa bizonyítja miért is azok. Tolvaj bűnözőknek meg a börtönben a helyük nem a parlamentben.
Trollocska! Azt mondd meg, miért is véded ezeket a tolvaj bűnözőket? Fizetnek érte? Vagy csak annyi eszed van mint egy marék lepkének?

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.10.07. 12:08:04

@atomic power 1986DucaDuca: Te barom! csak idén 10 milliárd euróval csökkent a valutatartalékunk. Az 3000 milliárd forint. Elmondanád hogy hova lett?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 12:13:35

@Francois77: "mindig megtaláljátok azt, amiben még nem vagyunk jók"

:)) Nem az a baj, hogy megtaláljuk, hanem hogy nem kell keresni.

Figyusz, töb mint 6 évvel a kormányzás megkezdése után az egészségügy romokban, az oktatás romokban, az EU-s pénzek mind ellopva, és a gazdaság a béka segge alatt van. Minek kéne örülni? Csak szóljál, és örülök, mert nagyon hiányzik.

A gyűlölködés felszítását ne merd eredménynek nevezni!

Emúthatév után emútnyócévezni azért több, mint kínos.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 12:14:58

Az a ciki, hogy már nem is tudják palástolni a rengeteg tolvajlást, így kijelentik, hogy a politikájuk szerves része. Hátakurvaannyukat.

Francois77 2016.10.07. 12:21:47

@Tibi !: cica, kevered a nickjeidet...

Francois77 2016.10.07. 12:23:51

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: igazad is lenne, ha korábban ugyanezek nem álltak volna fent. Így max annyit lehet a kormány fejére olvasni, hogy nem tud mindent egyszerre javítani:)

Netuddki. 2016.10.07. 12:39:02

@Francois77: Szánalmas vagyol! A lényeget persze elengedted a füled mellett:
Trollocska! Azt mondd meg, miért is véded ezeket a tolvaj bűnözőket? Fizetnek érte? Vagy csak annyi eszed van mint egy marék lepkének?

Francois77 2016.10.07. 12:39:22

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: egyébként, tudod, úgy van az, hogy nem elmúltnyolcévezik az ember, hanem mindössze párhuzamot von. az élet már csak ilyen, valamihez képest lépünk előre vagy hátra. tehát összehasonlítunk.

és azt látjuk, hogy 6 év után, pont ezekben a hetekben kellene IMF-hitelt felvennünk, mert korábban is így volt. ja, várj, most nincs rá szükségünk...

Francois77 2016.10.07. 12:40:11

@Tibi !: nem volt benne lényeg, nem volt mit elengedni, cicafiú.

Netuddki. 2016.10.07. 12:46:12

@Francois77: Akkor ezek szerint annyi eszed sincs mint egy marék lepkének, te cicafiúzó buzeráns fidesztroll, te.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 13:04:51

@Francois77: "valamihez képest lépünk előre vagy hátra. tehát összehasonlítunk."

Hát nem túl nagy dicsőség, hogy a gyurcsányhoz képest is szarabbul áll az ország.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 13:06:31

@Francois77: "annyit lehet a kormány fejére olvasni, hogy nem tud mindent egyszerre javítani:)"

Na jó, nem tud mindent egyszerre. Oké. De akkor miért nem próbálja legalább egyenként?

Francois77 2016.10.07. 13:21:23

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: gyurcsányhoz képest szarabbul? te melyik országban élsz? az államcsődnél nehéz lenne szarabbul teljesíteni. jut eszembe, nincs államcsőd.

nézzük csak, Fletóval szemben emelkednek a bérek. Fletóval szemben a piacról finanszírozza magát az ország. Fletóval szemben szinte nincs infláció. Fletóval szemben nem kell hetente új költségvetést írni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 13:32:55

@Francois77: "államcsőd"

:)) Most örülnél, ha lett volna álamcsőd, mi, te hazaáruló.

Már ezt elmondtam. Annyit tennék hozzá, hogy orbán közel ugyanabba a helyzetbe lavírozta magát, de kitáncolt belőle. Egy évig tartott a táncmulatság. Az árát viszont az IMF-nél magasabb kamatokkal megfizette az ország. De orbánnak semmi se drága, ha az adófizetők fizetitk.

"emelkednek a bérek"

Egen. Nálunk a legalacsonyabbak, de legalább emelkednek. Az igaz, hogy máshol jobban emelkednek. Szóval?

"szinte nincs infláció"

Most nagyon alacsony az infláció, ez világgazdasági trend. Németországban negatív. Sajnos nálunk magasabb, mint a környező országokban, ez is az orbán elhibázott gazdaságpolitikája miatt van.

Szelid sunmalac 2016.10.07. 13:37:07

@Francois77: Mutass magadtol EGYETLEN olyan hozzaszolast, ahol BARMIT is kritizaltal a mostani kormanytol! Gyerunk!
Es tudod ,pont emiatt a gerinctelen takony hozzaallas miatt vagy te troll es nem lehet komolyan venni amit kerdezel sem. Mert barmilyen epeszu ember tudja, hogy olyan nincs, hogy tokeletes, de te meg nehany haverod rendszeresen bizonygatjatok, hogy marpedig a fidesz az, barmit is csinal.

Francois77 2016.10.07. 13:39:21

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: hát, ha IMF-hitel kell a fizetőképesség fennmaradásához, az bizony államcsőd. vagy annyira jók voltunk, hogy ide akart befektetni az IMF? :)

máshol jobban emelkednek? lehet. nálunk is emelkedhetne jobban, ha nem kellett volna kitakarítani 8 év szarát. máshol is volt Fletó-ámokfutás? neeeeem?

2008-ban az uniós inflációs átlag 3,7 volt, Németországban 2,8, nálunk 6. azért most közelebb vagyunk a többiekhez, mint akkor :) de igazad, van, nagyon el van hibázva... szerintem válts országot, ez nem neked való :D:D:D

Francois77 2016.10.07. 13:49:36

@Szelid sunmalac: miért kellene kritizálnom itt a kormányt? ez baloldali blog, itt a baloldalról beszélünk :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 13:52:53

@Francois77: "ha IMF-hitel kell a fizetőképesség fennmaradásához, az bizony államcsőd."

Akkor a definíciód szerint orbán is belelavírozta magát egy államcsődbe.

Unalmas, hogy orbán minden szarát a fasz gyurcsányra hárítod.

Szelid sunmalac 2016.10.07. 13:53:00

@Francois77: Nem kell. Csak gondoltam ramutatok, hogy mennyire irrelevans barmilyen velemenyed, hiszen te magad is elismered, hogy kritikatlanul beszopsz es visszaoklendezel a kormanytol barmit.

Francois77 2016.10.07. 14:03:18

@Szelid sunmalac: idézd kérlek, amikor ezt elismertem :) ha nem találod, ne válaszolj, kösz :D

Szelid sunmalac 2016.10.07. 14:06:21

@Francois77: Mit nem talalok? Te magatol vagy ilyen hulye, vagy sugnak? En megkerlek ,hogy mutasd meg, hogy VALAHA barmiben is kritikusan alltal a kormanyhoz, mire te megkerdezed, hogy miert kene kritizalnod a kormanyt, majd mot megirod, hogy idezzelek? Mi a fasz? Te hulyebb vagy mint a birka baszki, pedig az mar orvosi eset.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 14:14:59

- az orbán sose hazudik
- na jó, naponta hatalmasakat hazudik, de legalább nem lop
- na jó, lop, de a gyurcsány többet lopott
- na jó, az orbán szászor többet lop a gyurcsánynál, de legalább fejleszti a gazdaságot
- na jó, a gazdaság lecsúszott a szomszédos országokhoz képest, mindenkihez képest, de legalább az egészségügy és oktatás soha nem látott fejlődésen megy keresztül...

:))

Francois77 2016.10.07. 14:20:46

@Szelid sunmalac: nem ezt írtad. idézlek: Mutass magadtol EGYETLEN olyan hozzaszolast, ahol BARMIT is kritizaltal a mostani kormanytol! Gyerunk!"

erre írtam, hogy a kormányt nem itt szoktam kritizálni. ha ezt nem érted, vagy nem tudod elfogadni, az a te bajod, szólásszabadság van, ott és akkor kritizálom a kormányt, ahol és amikor akarom. itt nem akarom. itt a baloldalt kritizálom, mert impotens és hazug.

az idézz, kérlek erre vonatkozott: " elismered, hogy kritikatlanul beszopsz es visszaoklendezel a kormanytol barmit." hol ismertem el ilyet? állítod, hogy elismertem, hát bizonyítsd is :)

na, most vegyél szépen mély levegőt, mert mondanám, hogy agyvérzést kapsz, de azt biztos nem fogsz, ahhoz agy is kellene. pamutos a stílusod, egyébként, azt meg nem szeretem. jóccakát!

Francois77 2016.10.07. 14:21:41

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: a szomszédos országokhoz képest nem most csúsztunk le, hanem 2002 után. addig valahogy előttük jártunk. csak hogy ragaszkodjunk a tényekhez.

Szelid sunmalac 2016.10.07. 14:42:20

@Francois77: Lofaszt mama. Terelsz szep szokasodoz hiven, ami az agyhalott haverjaidnal bevalik. Most pedig MUTASS magadtol EGYETLEN olyan hozzaszolast, ahol BARMIT is kritizaltal a mostani kormanytol! Gyerunk!

Francois77 2016.10.07. 14:54:53

@Szelid sunmalac: már miért kellene? Na elköszöntem, fárasztasz.

Szelid sunmalac 2016.10.07. 14:56:53

@Francois77: Egy szanalmas fereg vagy. Egyszer hivnak tetemre, mast se tudsz mint teriteni meg kislany modjara hisztisen tavozni. Ennyit ersz...

pamut 2016.10.07. 15:10:47

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
nehéz értelmezni a magyar szöveget ugye?
amit írtam azt a teljesen egyoldalú kampány és propaganda-műfajon belül értettem, ahogy ez ki is derül belőle.

A külső ellenségeknek egyébként még kampánya sem számít mert azzal végig tisztában volt mindig minden magyar hogy a megszálló ellenség és amit mondd az épp ezért nem számít. az orbánmaffia azonban belső ellenség, ezért sokkal veszélyesebb és kártékonyabb.

Francois77 2016.10.07. 15:17:18

@Szelid sunmalac: mindössze számon kértél egy baromságot rajtam, mert érveid már nem voltak. és veled ellentétben nem szokásom hisztizni. de magadfajta alja néppel sem szokásom beszélgetni. elköszöntem, vagy megérted, vagy nem.

atomic power 1986DucaDuca 2016.10.07. 16:24:53

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő:

"Te barom! csak idén 10 milliárd euróval csökkent a valutatartalékunk. Az 3000 milliárd forint. Elmondanád hogy hova lett?"
Köszönöm, hogy baromnak szólítottál, azert megpróbálom elmagyarázni neked a valutatartalek csökkenesenek okat. Ámbar a "hozzaszólasod" szinvonala alapjan nem hiszem, hogy megerted.
Először is nem ebben az évben csökkent a valutatartalek, hanem 2015. aprilisahoz képest. De ez nem lényeges. A lényeg az, hogy az MNB 2014 óta azon dolgozik, hogy csökkentse a külső sérülékenység megítélését. Ennek érdekében tette meg azokat a lépéseket, amelyekből eleve következett a devizatartalék szintjének csökkenése. Egyúttal a tartalékolás költségeit is csökkentette.

A két legfontosabb művelet a külső adósság belföldi finanszírozásának erősítése és a jelzáloghitelek forintosítása volt. Az előbbivel az államháztartásnak, utóbbival pedig a bankszektornak segítette elő, hogy a finanszírozás egyre inkább hazai forrásokra támaszkodhasson. A műveletek végrehajtásat a tartalékok magas szintje tette lehetővé, ami meghaladja a befektetők által elvárt mértéket. A tartalékok elvárt erteket az éven belüli lejáratú külső adóssághoz viszonyítjak és ez Magyarorszag esetében 2015 ev vegen 21 milliárd euró. A műveletek eredményekeppen az államadósság devizaaránya 41 százalékról 31 százalékra csökkenhetett.

Ne aggodj a valutatartalek csökkenése miatt!

2016.10.07. 17:39:31

@pamut: utólag magyarázhatod a méretes ökörségeidet, de akkor is az marad.
A gyűlölködésből meg te veszed ki a legnagyobb részt. Minden szavadból csöpög.

pamut 2016.10.07. 18:33:03

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: kár vergődnöd, hülyét csináltál magadból, ennyi ez a történet, ez van.

az meg amikor a fideszes vádol valakit gyűlölettel az kb olyan mint amikor egy német náci vádol mást fajelmeléttel, de azért erőlködj csak :DD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.07. 18:35:05

@Francois77: "nem most csúsztunk le, hanem 2002 után"

Peeeersze.

"Magyarország teljesítménye valóban szinte egyedül álló: egy év alatt hat hellyel csúszott hátrább a Világgazdasági Fórum (WEF) versenyképességi rangsorában. Ezt már nehéz az "elmúlt nyolc évvel" magyarázni, inkább az elmúlt hat év a ludas a rendkívül gyenge szereplésben."

nepszava.hu/cikk/1107330-dramai-a-magyar-versenykeptelenseg

BiG74 Bodri 2016.10.07. 18:44:49

@pamut:
Attól hogy egy náci tiszt fajelmélettel vádol valakit attól a vád lehet igaz, mert hát ő már csak tudja miről beszél. Viszont aki nap, mint nap fityisz trollokkal kerül kapcsolatba, annál bezony fennáll könnyedén a lehetőség, hogy némi gyűlölet gyülemlik fel benne.

2016.10.07. 19:05:55

@pamut: Neked mindenki fideszes, aki nem csöpögő gyűlölettel beszél a kúrmányról, és nem várja tárt karokkal a túlnyomó többségben tudatlan csürhét, akiket te 4 nyelven beszélő atomtudósoknak vizionálsz.

Hülyét meg te csináltál magadból, mikor a legnagyobb istencsapásának nyilvánítottad az elmúlt másfél évet, mikor az elmúlt 1000 évben ennél kétszázszor nagyobb csapás is érte ezt az országot. Nem látsz már a frusztrációtól, hogy 6 éve nem a te fajtád van hatalmon, hanem egy másik fasz.

pamut 2016.10.07. 19:27:22

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
Kretén néni,
te ennyire nem beszélsz magyarul, vagy már annyira nem tudsz hová menekülni kínodban hogy inkább még annál is hülyébbnek tetted magad mint amilyen vagy?

ezt írtam, ééééééérted, pistike ami ide van ííírva? :D

"nehéz értelmezni a magyar szöveget ugye?
amit írtam azt a teljesen egyoldalú kampány és propaganda-műfajon belül értettem, ahogy ez ki is derül belőle.

A külső ellenségeknek egyébként még kampánya sem számít mert azzal végig tisztában volt mindig minden magyar hogy a megszálló ellenség és amit mondd az épp ezért nem számít. az orbánmaffia azonban belső ellenség, ezért sokkal veszélyesebb és kártékonyabb."

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.07. 23:55:33

@Francois77: pár éve nagyon könyörgött az imfnek el qrorbán, csak az imf feltételeket szabott. Így a ruszkiktól meg másoktól vett fel nagyobb kamatra hitelt, hogy ne legyen államcsőd.
De tudod te ezt, és szeretnéd elsikálni, de nem fog menni.

Francois77 2016.10.08. 00:17:03

@fidesz maszop dk egykutya: másoktól=piacról. Könyörgött? Hahahahahaha

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.08. 00:22:18

@Francois77: igen könyörgött. Aztán a piacról vett fel nagyobb kamattal. Mi röhögnivaló van ezen "elvtárs"?

Francois77 2016.10.08. 00:33:21

@fidesz maszop dk egykutya: én úgy emlékszem, hogy csak a piacok megnyugtatására volt a bejelentés, hogy tárgyalunk, egy percig nem volt komoly. nem is lett belőle semmi. túl is éltük. de tiszteletben tartom, ha te másként emlékszel, bár akkor épp az folyt a balcsapból is, hogy nem is akar felvenni, jaj mi lesz :D

2016.10.08. 10:20:42

@pamut: Ez volt az utólagos magyarázkodás. Az eredetiben szó nem volt erről. Hülyeséget írtál, mint mindig folyamatosan és utólag magyarázkodsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.08. 11:30:26

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "a legnagyobb istencsapásának nyilvánítottad az elmúlt másfél évet"

Igen, ez hülyeség. Az utobbi teljes 6 év a legnagyobb targédia a rendszerváltás óta, még a gyurcsány alatti - világválsággal súlyosbított - lecsúszást is űbereli.

pamut 2016.10.08. 11:36:53

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
nem az a kurva kínos hogy nem beszélsz magyarul. és ha ezerszer leírod hogy neked jogos van átértelmezni más szövegét, akkor sincs jogod, coki, ez van, hülye vagy, nem kicsit, nagyon.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.08. 19:37:02

@Francois77: hát persze egy fideszbuzi nem emlékszik az égő tényekre, hogy a viktor könyörgött az imf-nek hogy adjon hitelt, csak az imf feltételeket szabott arra, hogy milyen gazdasági intézkedésekkel kéne rendbehozni a magyar gazdaságot, amit persze vektor nem volt hajlandó bevállalni, mert kevesebbet lophattak volna, és több figyelem is vetült volna rá. Aztán elkezdték az "elküldtük az imf-et" "nem is tárgyaltunk igazából" rizsát, és a piacról vettek fel nagyobb kamatú hitelt.
Te tipikus idióta agyhalott fidesz szavazóként meg benyelted a rizsát :D

Francois77 2016.10.08. 19:48:02

@fidesz maszop dk egykutya: így emlékszel? Jogod van hozzá. Nem tetszik? Változtass rajta. Nem tudsz? Szívás.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.08. 21:36:59

@Francois77: nem így emlékszem, így történt. Elég jól dokumentálva van "elvtárs", persze nem a habonymédiában.

Igen szívás, hogy tönkreteszik az országomat, és semmit nem tehetek ellene, csak hogy kivándorlok én is mint sokszázezren.

Francois77 2016.10.08. 22:25:55

@fidesz maszop dk egykutya: párszázezren. Csak hogy ragaszkodjunk a tényekhez.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.10. 10:42:38

@Francois77: jaj "elvtárs" ti kommerek mindig olyan szarul játszottatok a szavakkal :D
süti beállítások módosítása