B1 blogcsalád



Néró Rómája mint Orbán Budapestje: az egész város veszélybe került

2016. szeptember 23. - Mr Flynn Rider

A legtöbb politikus arról álmodik, hogy hatalmat szerez. Ha megszerezte a hatalmat, utána sok pénzt szerez. Vannak politikusok, akik ennyivel beérik. Vannak azonban olyanok, akiknek a sok hatalom és a sok pénz már nem elég: ők a történelemkönyvekbe és az emberek fejébe akarják magukat beleerőszakolni.

ligetvedok_tuntetes.jpg

Orbán Viktor is ezekhez a politikusokhoz tartozik. Azt akarja, hogy ott legyen a keze nyoma az egész országon – és a fővároson is. Úgyhogy most át is alakítja. Nagy kár, hogy Orbán Viktor olyan, mint valami

nagyra nőtt, sértődött csecsemő

 

– inkább szétrombolja, ami körülötte van, semmint építi tovább.

Orbán fel akarja vinni a minisztériumokat a Várba – a pesti duma szerint, hogy az erkélyről lenézhessen a népére, mint valami elcseszett király -, és emiatt a múzeumoknak, meg a turistákból élő vállalkozásoknak mennie kell.

Baán László, a Szépművészeti igazgatója pedig kapva kapott az alkalmon, hogy megkaparinthassa a múzeumokat – és a Városligetbe telepíthesse őket.

Senki ne legyen afelől kétsége:

egy lakótelepnyi beton beöntése a Városligetbe nem növeli a „zöld felületet”

 

és nem fog használni a parknak. A terv ugyan már három éve formálódik és egyre bonyolultabb – már három miniszteri biztost neveztek ki hozzá és kb 20 milliárd forint közpénzünk bánja.

Nem csak a Városliget természeti értékét vágja sutba az egész megalomán hülyeség, de gondoljunk bele:

  • a föld alá költözik a Közlekedési Múzeum – hogy legózzák majd be a vonatokat és a repülőket a föld alatti kiállítótermekbe? És mennyiért?
  • az új Néprajzi Múzeum a Dózsa György úton (tudod, a gördeszka-pálya) nagyobb lesz, mint a kínai Néprajzi Múzeum és hosszabb, mint a Parlament épülete, viszont csak pár ezer négyzetméteren lesz benne kiállítótér – a többi pláza lesz;
  • milyen hatása lesz a Városligetre, ha hirtelen beözönlik oda ennyi turista? Tudnak majd a budapestiek a csendben pihenni, kutyát sétáltatni, pokrócot leteríteni?
  • magyar családonként a Liget Projekt 200 ezer forintba kerül – ugyanis adóforintokból építik be a Városligetet. Nem EU-s pénzből.
  • Ha hozzávesszük Orbán Várba költözését, akkor 400 ezer forintba. Ön szerint, most, hogy az oktatással, egészségüggyel, a munkahelyekkel, a gazdasággal minden rendben, elkölthetünk végre 400 ezer forintot családonként? (Összesen 500 milliárd forintot.)
  • az egész kormányzati negyed a Várba költözik – micsoda felfordulás és bizonytalanság övezi most ezt az egészet, hogy fognak a Parlamentből átjárni a Várba és vissza? Milyen közlekedési anomáliát fog ez okozni? Végiggondolta-e ezt bárki szakmailag, mielőtt rábólintott?

Millió hasonló kérdés van, amire egyszerűen nincsenek jó válaszok.

A legfontosabb kérdés pedig az: miért rombolja szét a kormány Budapest tüdejét? Miért lehet veszélyben Budapesten több, mint 3000 fa, a klímaváltozás közepén, mikor az összes civilizált ország védi és óvja a maradék természeti értékeit?

Lehet, hogy a Ligetvédők raszta hippik, de valahol mindannyian tudjuk: mi is inkább a tiszta levegőn szeretjük a gyerekünket sétálni, játszani vinni és nem a szmogos, élhetetlen városban. 

Mindezek miatt a most szombaton, szeptember 24-én, 15.00-kor induló tüntetés Budapest fáiért nem csak a fákról szól. 

A demokráciáról, az önrendelkezési jogunkról szól,

arról, hogy nem csak a fák, de a mi demokráciánk, a mi városunk is veszélyben van.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4911738159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apro_marosan_petergabor 2016.09.24. 17:28:26

Szerencsétlen szerző, vetesd le a hályogot a szemedről, s nézz körül.
Mióta a FIDESZ-KDNP van kormányon sokat fejlődött Budapest is. Új, modern trolik, kisfogyasztásu(modern) villamosok, meghosszabbított 1-es, fonódó vilamos hálózat, ragyogó Várbazár, sokszáz modern vagy modernebb busz, hybrid és E, javuló utcaképek, új Dagály stb. Hol élsz te, Az Atacama sivatagban? Vagy csak oda vágysz?
A Liget is fejlődni fog, még akkor is ha károgsz vak, csökkent értelmű társaiddal. Tudod, egy várost az különböztet meg a préritől, meg az őserdőtől, hogy épületek vannak benne s ezek közül nem egy a kultúrához kapcsolódik. Újat mondtam?
Még szerencse, hogy nem maradunk meg a kőkorszakban (rákosi korszak), ahol a szadesz, meg a maosista Demszky hagyott volna bennünket - ha hagyjuk.
Igyál egy pohár sört, nyogodj meg és kezdj el gondolkodni. A saját agyaddal, hidd el neked is van. csak használni kellene.

apro_marosan_petergabor 2016.09.24. 17:29:58

Mi van "demokraták"? elloptátok a hozzászólásomat?
Meddig süllyedtek még?

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.24. 17:54:29

Okos poszt. Tehát minden vezető szarjon sünt aki valaha bekerült a történelemkönyvekbe, mert be akart kerülni oda?

Vagy inkább csak Oooobán? Gondoltam.

consul 2016.09.24. 18:11:32

Én budapestiként kifejezetten örülök a liget projektnek és a Vár rekonstrukciójának. Hajrá Budapest!

monddazigazatmar 2016.09.24. 19:12:08

Ennek a fosadék blognak hogyhogy minden egyes böffenése indexcímlap?

De ez tetszik: "hogy viszik be a repülőket a föld alá?" Bazmeg, ahogy az emeletre felvitték, úgy, te idióta..

Chris Lamb 2016.09.24. 19:33:11

Most már nem megy az a lemez hogy:-A fasiszta Orbán Viktor aljasul bánik a menekültekkel lemez. Most előveszi a másikat: Lsd a blog címe. :P

$pi$ 2016.09.24. 19:45:56

@monddazigazatmar: "Ennek a fosadék blognak hogyhogy minden egyes böffenése indexcímlap?"

Péntért, úgy. Vagy gondolod, hogy minden nap ingyen írnak egy cikket és minden nap ingyen ki is kerül a címlapra? Külföldiek nem szavazhatnak, de pénzük az van, így aztán mégiscsak beleszólhatnak ki legyen kormányon, mi legyen a népszavazás eredménye.

Mr. Waszabi 2016.09.24. 20:48:40

Orbán nem szereti a fákat. Orbán nem szereti az állatokat. Orbán nem szereti az embereket. Orbán csak saját magát kedveli - de szeretni még saját magát sem szereti. Ő egy pszichopata. Mert aki magát szereti, az nem csinál ilyen embertelen dolgokat, mint amiket ő itt véghez vitt az elmúlt években. Ilyen egyszerű ez. Ő inkább csak Hitler/SZtalin akar lenni, erre igyekszik. És remélem, hogy az élet nem adja meg neki, hogy ő itt második Rákosi Mátyássá lehessen.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.24. 20:59:26

@Mr. Waszabi: Az nem baj hogy nem szereti a fákat, állatokat, embereket! De hogy a migriket nem szereti, az kiakasztó.

monddazigazatmar 2016.09.24. 21:03:33

@Mr. Waszabi: Igen, ezt már tudjuk régóta. Orbán esténként fák ágait tördeli le, és kismasckákat rugdos. Ez bizony így van.
Mondjuk hirtelen nem jut eszembe az a sok embertelen dolog... mi is volt az?

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.24. 21:09:26

index.hu/belfold/2016/09/24/arabul_beszelo_ferfi_rabolt_budapesten/

Gheci Orbán nem akadályozta meg. Sőt, oltalmazotti státuszban rabolt a retek, mint a múlt heti másik menekült: www.vilaglato.info/iraki-ferfi-vert-meg-egy-jozsefvarosi-not/

Nem csak a migriket kell kirekeszteni, hanem a már itt levő menekülteket is azáig kell rugdalni!

Mr. Waszabi 2016.09.24. 21:18:31

@monddazigazatmar: majdnem nagyon szépen mellébeszéltél - csak éppen a lényeget kihagytad - Orbán nem szereti a magyar embereket. Legalábbis cselekményei erről árulkodnak. Sztem ne kötözködj, mert nem tudod megnyerni ezt a vitát - én meg nem vitatkozom tényekről. Ha akarta volna e nép nyereségét, akkor építette volna, s nem lebontotta volna az elmútt6év alatt. Márpedig csak lebontotta, s nem építette azt. Persze, mi, kisemberek kérünk elnézést helyette is - sokadszorra. Már tényleg szégyellem, hogy szóvá kellett tennem, komolyan :)

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.24. 21:22:50

@Mr. Waszabi: Szerinted ki akar vitatkozni a 'tényeiddel' SIC?

Orbán a legtöbbször megválasztott miniszterelnök lesz 1848 óta, mióta van olyan hogy miniszterelnök, ha megnyeri 2018at.

A fajtád meg kék szájjal, bambán, folyó nyállal ül majd, maga elé bámulva...ooobán gyülölia zembeeket. Kac.

Mr. Waszabi 2016.09.24. 21:30:35

@Tiszteltetem Brüsszelet: buta vagy. Nem picit, hanem nagyon. Orbán kortársa vagyok, és azért nyilvánítom ki nem tetszésemet felőle, mert én nem árultam el sosem az országomat, mindig igyekeztem annak jóléért tenni, s nem fordítva. Ő pedig 15 éve rombol itt bármit, amit ér, csak ő érvényesüljön itt. Mert hogy anno, az első leosztásból sem anyagilag, sem politikai hatalom tekintetében nem jött ki jól. Ő hithű liberálisként indult, aztán, amikor meglátta, hogy ez nem nyerő, akkor átöltözött öltönybe és elkezdett templomba járni. Már meg ne haragudj, de sztem ez képmutatás. Pláne, hogy cselekményei messzemenőleg ellent mondtak az elmúlt 20 évben a keresztényi magatartásnak. Nincs probléma, csak én most számon veszem rajta hazugságait. Hazugság = amiket ígért, de nem teljesített be. Ugye nincs baj azzal, hogy ez a számonkérés véletlenül egybe esik a mostani kampánnyal? Remélem :) Mert hogy nem fogok leszállni róla, csak mondom. És ellentétben az ő ígéreteivel - én meg szoktam tartani az enyémeket. Most is így fog történni. Lécelhetsz, sztem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.24. 21:46:54

@Mr. Waszabi: A pénzt szereti és a hatalmat. A hatalom birtokában sok jót tehetne. De ő csak arra használja, hogy mégnagyobb hatalomhoz, és mégtöbb pénzhez jusson.

Willkommenskultur 2016.09.24. 21:49:09

@atpijkamo119: Ezen a logikán haladva azok voltak a jó miniszterelnökök, akiket eszükbe nem volt a népnek újraválasztani, igaz?

Él még Megyó, bajnai, gyurcsány feri

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.24. 21:50:47

@monddazigazatmar: "Orbán esténként fák ágait tördeli le,"

Ezt nem is tudtam. Csak azt, hogy kivágatja a fákat. A Kossuth teret pl. teljesen letaroltatta. Egyszerűen zavarja a fák látványa. Focipályán nincsenek fák.

Mr. Waszabi 2016.09.24. 21:52:27

@Tiszteltetem Brüsszelet: hál'Istennek sosem szorultam rá senki jóváhagyására a tekintetben, hogy mikor, hol mit mondhatok. 1988-ban sem és később sem. Nos, ez ma is így van. Orbán Viktor a legnagyobb geci, aki a magyar történelemben megszületett, és én ezen véleményemnek minden létezhető fórumon hangot adok - akkor és ott, amikor úgy gondolom. Ha épp nem gondolom, akkor meg nem szólok semmit. Nincs felettem hatalma agymosásilag - csupán az általa gründolt törvények keretében. De ahhoz ő túl hülye, hogy mindenkit elnémítson- mert magából indul ki. Abból, hogy az emberek gyávák és manipulálhatóak ennek mentén. Csak hát kva nagy tévedésben leledzik e tekintetben - mert nem mindeni gyáva ebben az országban, és akik nem azok, azok nem a szerint élték itt életüket az elmúlt 30 évben sem. Ezt csak ő szeretné hinni, csak hát az ő hite, ugye, hát az vajmi kevésre elég a való életben. Nos, ennyi előnye van annak, hogy a kortársa vagyok - ismerem őt és gyengeségeit, és arra lövök - már amikor rákényszerítenek. Te meg a fasorban sem vagy, mert nem tudod a valót, csupán mondták neked, hogy mire mit mondj - azaz, te vagy a lúzer , aki hisz valamit , amiről semmit nem tud. Sztem vonulj vissza, szépen, óvatosan, amíg teheted. Csak emberbaráti javaslat volt részemről. Szép estét :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.24. 21:53:49

@Willkommenskultur: "Ezen a logikán haladva azok voltak a jó miniszterelnökök, akik"

... akik nem bontották le a demokráciát. És akik az ország, a gazdaság fejlesztésén dolgoztak. orbán elmúlt 6 éve csak a rombolásról és tolvajkodásról szólt. Nincs olyan logika, ami mentén ez jó lenne. Még Hitler és Sztálin is legalább jót akart az országának.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.24. 21:54:29

@Mr. Waszabi: Nyilván, én vagyok a hívő, te pedig a tény. Hehe

'Orbán a legtöbbször megválasztott miniszterelnök lesz 1848 óta, mióta van olyan hogy miniszterelnök, ha megnyeri 2018at.'

Willkommenskultur 2016.09.24. 21:56:55

@atpijkamo119: Tehát akit újraválasztanak, az lebontja a demokráciát, ezért azzal lehet építeni a demokráciát, hogy senki nem akar téged újraválasztani.

Hehehe, egyre jobb. Örülök mindenesetre hogy a fent említettek olyan következetes demokraták voltak, hogy senki nem kér belőlük.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.24. 21:58:05

@Tiszteltetem Brüsszelet: "@Mr. Waszabi: Nyilván, én vagyok a hívő, te pedig a tény."

Igen. Te az orbáni hazugságokat mantrázod, ő viszont nyitott szemmel látja a valóságot.

Mr. Waszabi 2016.09.24. 21:59:36

@Tiszteltetem Brüsszelet: értem én, hogy foggal-körömmel kapszkodni próbálsz egy diktátor által hirdetett könnyűnek látszó eszmébe, csak hát ez már Hitlernek, Sztalinnak se jött be. És neki sem fog. Nagy példaképei is úgymond sikereseknek látszódtak - egy darabig. De aztán szépen elmentek a süllyesztőbe - Orbán is eképpen fog. Nekem nincs kérdésem a témában efelől, csak te próbálsz itt történelmi tényekkel vitatkozni - feleslegesen és nagyon bután. Orbánnak már vége van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.24. 22:00:45

@Willkommenskultur: "Tehát akit újraválasztanak, az lebontja a demokráciát"

A szavak már stimmelnek, cak rossz sorrendbe tetted őket.

Aki lebontja a demokráciát, azt újraválasztják. Afriaki és észak-koreai diktátorokat szoktak 105% többséggel újraválasztani. :))

Nagyon keveset ismersz még a világból. Olvass többet!

Alick 2016.09.24. 22:01:35

@apro_marosan_petergabor: "A Liget is fejlődni fog"

Egyetértek, de a múzeumok helyett inkább tömegsportra alkalmas pályákat kéne létesíteni. A sport amúgy is kiemelt ágazat lett.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.24. 22:05:21

@Alick: Kell a múzeum is, csak nem a zöldterületre.

Berlinben nagyon kevés fa van európai összehasonlításban. Budapesten a berlininek csak az ötöde.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.24. 22:12:48

@Mr. Waszabi: 'Nekem nincs kérdésem a témában efelől, csak te próbálsz itt történelmi tényekkel vitatkozni - feleslegesen és nagyon bután. Orbánnak már vége van.'

:-D Jaja, emléxem rád a 2014-es választás előtt ugyanezt hantáztad net-szerte. Szép álmokat.

Willkommenskultur 2016.09.24. 22:13:45

@atpijkamo119: És vannak az EUban diktatúrák?

Willkommenskultur 2016.09.24. 22:15:53

@atpijkamo119: 'Berlinben nagyon kevés fa van európai összehasonlításban. Budapesten a berlininek csak az ötöde.'

A fekete erdőben (Schwarzwald) és a Bakonyban meg sok fa van európai összehasonlításban, a berlininek az 50xese, katasztrális holdanként.

Willkommenskultur 2016.09.24. 22:21:11

@atpijkamo119: Minden fát kivágat Ooobán, mert nem szereti, mert a focipályán nincs fa.

hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C5%91gazd%C3%A1lkod%C3%A1s_Magyarorsz%C3%A1gon

Magyarország területének több mint 20%-át erdő borítja, az itt végzett tudatos emberi tevékenységet összefoglaló néven erdőgazdálkodásnak, erdészetnek nevezzük.
Ma a kormányzati távlati célkitűzések közt szerepel, az erdőterület 25%-ra növelése.

Willkommenskultur 2016.09.24. 22:31:35

@atpijkamo119: Kemény. Nem engedelmeskednek a bugrisok a Junkernek, akit mi együtt választottunk meg.

Ja, nem. Diktatúra!

Tehetséges ugandai buzi 2016.09.24. 22:39:42

@Willkommenskultur: Már ne is haragudj, de hogy írhattál le akkora baromságot a Budapesten kivágott fák postjában, hogy a Bakonyban sok fa van?!? Hogy jön ez ide? Hogy lesz attól jobb az én budapesti szmogban halódó tüdőmnek, hogy beböfögted ide, a Budapesten kivágott fák postjába, hogy a Bakonyban sok fa van?!?

Maóóórgit! Nóóórmális?

Willkommenskultur 2016.09.24. 22:51:18

@Tehetséges ugandai buzi: Budapesten sokkal több fát ültetnek, és sokkal több fa virágzik, mint amennyit kivágnak. De a bakonyhoz képest ez smafu.

A ligetben pedig több fa lesz az építkezés után, mint most. De még mindig nem lesz annyi, mint a fekete erdőben. Igaz, annyi Berlinben sincs.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.24. 23:00:22

@Willkommenskultur: "Budapesten sokkal több fát ültetnek, és sokkal több fa virágzik, mint amennyit kivágnak."

:)) Ez jól hangzik! Csak kár, hogy nem igaz.

"A ligetben pedig több fa lesz az építkezés után, mint most. "

Ez sem igaz.

Egyébként meg nézd meg a moszkvatéri fákat. MIND kiszáradt. Hatmilliárdból ennyire tellett.

Szerinted hány vézna facsemete - még mielőtt kiszáradt volna - ér fel egy százéves platánnal?

De csak nyomd az orbán hazugságait, valaki talán elhiszi.

Willkommenskultur 2016.09.24. 23:04:05

@atpijkamo119: A moszkva téren előtte se volt fa. Mind kiszáradt, mert a kivitelező elbaszta, de újakat kell ültetnie a szerződés szerint.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.24. 23:07:28

@Willkommenskultur: "A moszkva téren előtte se volt fa."

Ja? Én kérek elnézést! Akkor az volt a feladatuk, hogy kiszáradjanak. :))

taga20 2016.09.24. 23:07:34

@Willkommenskultur: te féreg, mára teljesítetted, amit a párt elvárt tőled, fekügy le!

monddazigazatmar 2016.09.25. 04:11:23

@Mr. Waszabi: Orbán csak rombol mi? Pl. mit?
Mert egész konkrétan amivel basztatva van az mind építés- stadion, vasút, kerítés, liget, vár, múzeum, szuperkórház.
Ja persze rombolja a jogállamot, bármit is jelentsen ez... nyilván azt, hogy nem a liberók lopnak.

István Szakszon 2016.09.25. 04:28:06

@apro_marosan_petergabor: Látogass el Kőbányára .Az állomásra bunkó.
Az orbánisztán!!!!!!!!!!!!!!4

monddazigazatmar 2016.09.25. 04:31:12

@István Szakszon: Bezzeg 7 éve! A kőbányai állomás az maga volt a habcsókos leányálom! Emlékszem, a pónik kergetőztek a szivárvány alatt, közben lágy zene szólt, és mindenki együtt építette és szépítette a Mázsa teret.

István Szakszon 2016.09.25. 04:43:58

A kórházba csak az megy aki meghalni akar gyorsan.

monddazigazatmar 2016.09.25. 04:53:41

@István Szakszon: Na, meséld el, hogy miben lettél félreértve.

monddazigazatmar 2016.09.25. 04:55:50

@István Szakszon: A kórházak hét éve olyanok voltak mint a tévés Schwarzwaldklinik.
A nővérek dudorásztak, az orvosok kabrióba ugráltak, a betegek pedig ránézésre erősebbek voltak mint egy muraközi ló..

Mr. Waszabi 2016.09.25. 14:55:27

@Tiszteltetem Brüsszelet: majdnem megtisztelő, hogy egy fidess féreg emlékszik arra, mit mondtam 2 éve :) Csak hát én is úgy vagyok vele, hogy nem mindegy, ki az aki figyel rám. Mert normális ember nem fordul az aktuális széljárással - mert olyan az értékrendje. Az én szememben Orbán ma is csak egy féreg, aki nem csak a saját anyját adná el 20 fillérért - nem is láttál ilyen érmét élőben :) - , hanem eladta az egész országot maffiózóknak. Engem már 1993-ban eladott egyszer, azóta tudom, hogy köcsög.
Bajban semmiképp nem én vagyok, hanem ő - én a saját ötleteim mentén élem az életemet itt elég régóta - még pelyhedzett a szakálla, amikor én már dolgoztam ennek az országnak az építésén. És én nem változtattam ezen a szokásomon - ő viszont nagyon elszállt. 18 éve már csak hazudozásra telik tőle - értsd: amikor valaki ígér valamit, aztán nem tartja be.
Neki nincs saját ötlete - mindig másoktól kopíroz. Azaz, nem talált fel semmi eredetit itt sosem - jelenleg a weimari köztársaság szétverését játssza el itt, mint Adolf Hitler tette 80 évvel ezelőtt. Ezzel csak az a probléma, hogy Hitlernek se jutott 40 évnyi uralom Németországban - mennyi juthat annak, aki csak kopírozza őt tehetségtelenségében ? Nyilvánvalóan kevesebb. Azért, mert közben a köröttünk levő világ normái megváltoztak. Próbálkozik, próbálkozik a szemét, de nem fog sikert érni. Én meg 10 év múlva is ugyanezt fogom mondani az összes ilyen szemét geciről- én ugyanis nem árultam el egyetlen embert sem életem során, nem hogy a hazámat és a benne lakókat. Ő meg már sokadszorra teszi meg.
Ezért alszom nyugodtan. Nem járok titkos elmekezelésre sem itthon, sem külhonban, hogy titokban maradjon. Nincs rá szükségem. És ugyanezért nem kúrnám szét a várat sem, csakhogy királlyá lopjam be magam oda, titkos elképzeléseim mentén.
Nos, ilyesmik miatt vagy te nagyon buta, hogy nem látod át, hol az Orbán-éra vége, vagy hogy milyen lesz az, vagy miről is szól Orbán "sikere". A semmiről gyakorlatilag - de te azért elhitted. Hát, lelked rajta.
Most mondom, hogy ideális esetben nem az Andrássyn fog lógni, hanem valahol Moszkva környékén egy dácsában végzi, párnák közt. De, sokkal valószínűbb, hogy valami agyi roham végez vele, itthon - vagy a grazi klinikán, ahol kezelni szokták. Elveszettek vagytok vele együtt. Remélem, 2018-ban vagy 2022-ben majd erre is emlékezni fogsz - semmi nem tart örökké. Ez sem. De, hogy 40 évig biztosan nem, az tuti. De, semmi baj, fel a fejjel - mindenki lehet hülye - legfeljebb a szégyent a motivációiért, azt el kell hordoznia - neked is, sokak között :)

Mr. Waszabi 2016.09.25. 15:15:38

@monddazigazatmar: azzal nem volna semmi probléma, ha csak a tulajdon viszonyokat akarta volna átrendezni - végül is a legtöbb embernek mindegy, ki a tulaj, ha megkapja a fizetését, és épül az ország. Nekem is mindegy lenne. Csak hát itt jelenleg 6. éve egy nemzeti pusztítás zajlik, nem pedig építés. A haveri cégeknek kifolyatott évi 1000 milliárdos nagyságrendű összegek ugyanis nem forognak vissza - nem jelenik meg a magyar piacon ez a hatalmas összeg. A kormányfő és a kormánytagok 10-ből 9-szer külföldi beruházók új befektetésein vágják át az avató szalagot. Hogy hogy nem a Közgépnél vagy a Duna-Aszfaltnál vagy a médiabirodalomban sosem? Úgy, hogy az EU támogatásokat valóban kilopják az országból. Pénzember - vállalkozó - nem dugja a párnacihába a lovét, hanem befekteti. Ha nem itt, akkor valahol máshol. Meglopják a magyar nemzetet? Meg hát. De nem picit, hanem soha nem látott mértékben. Nos, ezért hazaáruló Orbanescu elvtárs - mert ezt ő csinálja itt. Nem kell senkinek elnézést kérnie, neki sem - annyi szerencséje ugyanis már nincs, hogy ne lehetne akármelyik országban befagyasztani titkos bankszámláikat. Felélni meg nem tudják az ellopott ezermilliárdokat, ez még Pablo Escobarnak sem sikerült :) Az ember képzelhet terveket, ám az élet egésze ellen nem lázadhat. Az csak politikai kérdés, hogy többek között Orbán és a sleppje Kínába menekíti az ország kasszájából ellopott pénzt - a kormányok mindig az aktuális kormányokkal tárgyalnak. És amikor Orbán veszít, akkor nem lesz biztonságban sehol a világon. Hiába járkál Svájcba, titokban, vonaton, mint egyszerű ember - Magyarország pont olyan jogosan fogja befagyasztatni számláit, mint ahogyan ez már napi gyakorlat a mi országunknál sokkal kevéssé fontos országok diktátorainak esetében. Nos, ezért kellett volna fejlődni agyilag - ami nem történt meg a kezdettől, azaz '88-tól kezdve Kádár székébe vágyó Orbanescu elvtárs esetében. Hülye embernek hinni, nos, annál nagyobb hülyeségre nem produkált eddig mintát az emberiség egész történelme során. Nincs semmi baj, ha nem érted, amit írtam - nem is vártam. De, ide lesz vésve azon a napon is, amikor majd meglepve tapasztalod, hogy főnököd épp ezt műveli. Honnan tudom? Mert Hitler nyomvonalát kopírozza szűretlenül, gondolkodás nélkül. És, ha rossz a recept, akkor bizony ugyanolyan szar ízű lesz a végeredmény is. Gondolom, nem én kérek elnézést....Na szeva, van min gondolkodnod. És igazán nem mondhatod, hogy nem voltam kedves veled, annak ellenére, hogy rohadtul le vagy maradva, már ami a gondolkodást illeti :)
süti beállítások módosítása