B1 blogcsalád



Mészáros gazda nyakaz

2016. szeptember 09. - jdesi

Mint az közismert, az élet sokszor utánozza a művészetet.

A Tanú című film ma a velünk élő rögvalóság.

Ott van például Juhász Péter meggyanúsítása. Mint az agitációs- és propagandaosztály utasítása alapján erre felhatalmazott források közzétették, az ellenzéki politikus kisleányokat és fiúcskákat erőszakolt meg mise közben, mit sem törődve a hely szentségével, majd a leánykák pihés nyakát vágta át, hogy így jusson ahhoz a vérhez, amit bele kell sütnie püspökkenyérbe(!), amit a pornográf fekete miséken használnak, miközben kis Orbán képeket vuduznak meg.

Persze teljesen hatástalanul, mert a dolgozó nép szorgos imakommandói afféle védőburkot képeznek a Kis Vezető köré, amelyről persze lepattan az ármány (+ ÁFA), de akkor is jobb, ha

mindenki tudja az országban, hogy ki is ez a Juhász.

Ugyanitt, belvárosi ingatlan nagy kedvezménnyel eladó.

Szóval, ennyi az egész. Holnap nyilván majd kábítószert találnak Juhász kocsijában vagy a lakásán, esetleg csempészárut, ellenséges irodalmat, tiltott, külföldi lapokat. Ha még leleplez egy két ingatlan panamát, akkor számíthat rá, hogy néhány rendezetlen származású hulla is előkerül az ágy alól – ahová gondos kezek még időben bekészítették. Szóval, ez a Juhász ne jöjjön azzal, hogy itt lopnak, mert tanúink vannak rá, hogy magyarórán puskázott, és kétszer nem mosott kezet vécéhasználat után.

Ez utóbbiról már forgat egy nagy leleplező riportot a TV2.

És akkor itt a másik történet.

Néhány kedves fiatal rendőr gyanús elemeket észlelt, amint beszivárogtak Felcsútra és megközelítették a kisvasutat. Az ilyen különösen feltűnő, mert

a kisvasutat hetek óta senki sem közelítette meg.

Nyilvánvaló, hogy aki a kisvasút közelébe jön, az csak rossz szándékú, terrorista migráncs elem lehet. Az ilyet le kell fülelni. Még akkor is ha pártelnöknek álcázza magát.

Szóval, pakolja ki a zsebeit, emelje fel a kezét, pofát súlyba. Az intézkedés foganatosításba van helyezve mindazonáltal. Ja, és voltaképpen. És ha össze-vissza beszél, akkor még a felségsértést is odaírjuk a vádakhoz.

  • Hadházy Ákos: Mekkora marhák néhányan ebben az országban!
  • Rendőr: Kire gondol?
  • H. Á.: Nem önre.
  • R.: Legyen szíves megfordulni! Intézkedés végéig, megkérem, maradjon itt!
  • H. Á.: Mi az oka az intézkedésnek?
  • R.: Fokozott ellenőrzés van elrendelve Magyarország területén.
  • H. Á.: Mióta?
  • R.: Nagyon rég.
  • H. Á.: És mi most tettünk valamit?
  • R.: Mondom, fokozott ellenőrzés van. Szeretném tisztázni a körülményeket.
  • H. Á.: Jó, tisztázza a körülményeket!

Ahogy Gáspár törzsőrmester megfogalmazta: az incidens átmászott kerítésen.

Szóval, a körülményeket kell tisztázni, mert itt ólálkodnak ezek a körülmények, és mindjárt lecsapnak az ártatlan gyermekekre, megerőszakolnak mindenkit és elveszik a kultúránkat.

Mégis, mi lehet egy ellenzéki politikus zsebében, amit azonnal látni kell? Igen, joggal vonta magára a hatóság figyelmét, ahogy pár hete Gulyás Márton is, aki szintén filmezni próbált volna a kisvasút környékén.

Akkor is jöttek a rendőrök, aztán elkobozták a drónt, ami felülről mutatta volna meg a vasutat, amely lassan tényleg

Vlagyivosztokig ér már a kedves Kis Vezető budijától.

Örülök, hogy a rendőrségnek ennyi mindenre van ereje.

A mi utcánkban most már kéthetente törnek be. Az aktuális rendőr, amikor aztán előkerül, csak a vállát vonogatja. Megint egy akta, amit aztán félretol. Ki ér rá ezzel foglalkozni.

A lényeg, hogy Felcsút műveleti terület. Mészáros gazda a héten pallosjogot is kap hozzá. És aki csak úgy odamegy gúnyolódni az elvert milliárdokon (az EU baja, ő adta), a nagyúri pöffeszkedésen, annak nyisz-nyasz levágja a fejét.

És még jól is jártunk, mert közénk is lövethetne.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9311690427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2016.09.09. 23:04:01

@Francois77: ember, neked a geci a vezérfonal, ha nem ér rá, ako kosalala, vagy lörinc a jákton?

sokkal többet nézek ki belőled vagy belőlem.

taga20 2016.09.09. 23:07:50

@Francois77: boncs ki, me nem vágom!:)

Francois77 2016.09.09. 23:10:15

@taga20: LMP 4%, PM,Moma,Együtt együtt sincs 3%, a Dk Fletó, tehát szóba sem jöhet, MSZP pont a napokban bizonyítja, hogy nem létezik, a Jobbik meg kösz, nem.
és azt hiszem, a végére is értünk a felsorolásnak.

taga20 2016.09.09. 23:13:56

@Francois77: ako legyen a fityeszmaffia? én is úgy örüljek, mint rogántoni, vagy habonyvitrin, vagy lörinc?

eszt még te sem akarhatod, a fityesz agyaddal se:))

Francois77 2016.09.09. 23:19:00

@taga20: mi a bajod velük? hogy nem döntik be az országot mint Fletóék tették? hogy nem veretik szét a Pride-ot, mint Fletó idejében? hogy nem a verésről szól október 23?

ja, nem, várj, neked az a bajod velük, hogy lopnak, ugye? hát figyelj, ha már lopni kell valakinek, legalább itthon maradjon a pénz, ne külföldre menjen, mint korábban. egyébként érdekes ez a lopásos sztori, évente 800 ezerszer nyomja fel az országot a Dk az uniónál, de csak nem látom, hogy az OLAF találná azokat a lopásokat, biztos azokat is megvették orbánék kilóra. na jó éjszakát!

taga20 2016.09.09. 23:23:36

@Francois77: igazad van haver, szerintem ez kell nekünk.

pamut 2016.09.09. 23:24:35

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
De hát épp ezt mondom, BEISMERTE bazdmeg, ott volt a kitépett vérző szív Juhász kezében, mögött a halottak halomban és saját szájával mondta érted hogy ő a hétfejű sátán, nem tagadta! és ha ő mondja akkor úgy kell lennie!

De a tv2-n meg a magyaridőkben meg a többi nemfideszes nemszennylap nemfideszseketagymosó nemmocsokújságban te magad is láthatod a saját szemeiddel!

pamut 2016.09.09. 23:27:43

@Francois77:
szia kollaboráns te miért örülsz annak hogy a hazaáruló orbánmaffia kivégezte a magyar nemzeti jogállamot? hogy az igazságszolgáltatás helyébe neobolsi fideszszolgáltatást csinált? hogy a köztv, meg a média 90%-a az 50-es évek szintjén van? hogy folyamatosan kirabolják a magyarokat mert az orbánmaffia betges lopáskényszerben szenved és soha semmi nem elég nekik?

Francois77 2016.09.09. 23:42:02

@pamut: bár nem szokásom a hülye éneddel vitatkozni (most sem teszem), válaszolok a kérdésekre:
nem vagyok kollaboráns. kollaboráns az, aki egy törvényen kívüli hatalommal összejátszik. nem tudok ilyenről itthon, két különböző törvény alatt is 2/3-ot ért el a fidesz, 2014-ben a régi szerint is meglett volna.
kivégezték a jogállamot? akkor nem egy országban élünk, én jogállamban élek itthon, te merről vagy?
igazságszolgáltatás? köszönöm, nincs vele bajom, nyertem pert az elmúlt 6 évben.
a köztv nem lehet az 50-es évek szintjén, mert csak 1957-ben kezdődött a rendszeres adás, nem hiszem, hogy arra a 3 évra gondolnál :)
a média olyan, amilyen, a Klubrádió nem kormánybefolyás alatt áll, mégis kabaré megy náluk 24 órában
engem nem raboltak ki az elmúlt 6 évben, téged igen? mikor? hányszor? mennyidet vitték el? tettél feljelentést? mert ha nem, akkor ugye nem is volt annyira rablás :)
én jobban sajnálom azt a 8 évet, amit a baloldal elrabolt az országtól. na az tényleg főbelövést érdemelne.
csá.

dunántúli gyerek 2016.09.09. 23:56:53

A Juhász nevü drogos barom azt hazudtan először sose látta Portikot.

Aztán azt mondta Portik emberének végzett 'sajtófigyelést' ingyen.

Aztán erről is kiderült, hogy hazugság.

Én meg csak a PopCorn-omat kérem, folytatása következik!

Ps.: A baloldal menetel az 1/5 felé, de milyen büszkén! Senki sem határolódott el ettől a szarházitól.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.09. 23:57:13

@Francois77: háde elvették a nyugdíjkasszát benne 70 év befizetésével

Francois77 2016.09.09. 23:59:23

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: ne baszd fel az agyam a nyugdíjkasszával, mert beleverem valaki fejét a falba :):):)

pamut 2016.09.10. 00:01:56

@Francois77:
"nem vagyok kollaboráns. kollaboráns az, aki egy törvényen kívüli hatalommal összejátszik."
jól mondod, pont ezért vagy kollaboráns bűnöző a magyar jogállam és demokrácia szétverésében, az ország tönkretételében. a 2/3, de a 100/3 sem hatalmaz fel senkit sem a nemzeti demokrácia ledarálására és az ország gyarmatosítására. Akkor sem ha a síkhülyére agymosott fideszzombik szerint a demokrácia nem más 4 évente új király választása és lila gőzük sincs arról hogy mi a demokrácia, mekkora nemzeti kincs és érték az, és milyen brutális hazaárulás annak szétverése.

a jogállam kivégzése tagadhatatlan tény, az orbánmaffia emberei törvény felett állnak, polt garantálja a szabad fideszbűnözést, a magyarok állandó jellegű bűntetlen kirablását. kérsz pár linket csak az elmúlt hét lopásaiból? van köztük sokmilliárdos is ha azt szereted. és ez csak polt, ugyanez mondható el a rendőrségről is, illetve épp most csinálják meg a külön fideszes bíróságot is hogy teljessé váljon a jogállam kivégzése. a maffia/ orbánoligarcha-érdekű jogszabálygyártás, intézményfejlesztést és költségvetést ugye mondanom sem kell, ahogy a szektorok gyarmatosítását sem, egy maffiaállamot csináltatok bazdmeg ti rohadékok.

Orbán már többet ártott az országnak mint Kádár.

köztv: de arra a 3 évre gondoltam. látom neked vicces, mint minden fideszgyalázat, ebből is látszik hogy egy cinikus, magyarokat leszaró kollaboráns vagy,

a többi szar cinizmusod is csak téged minősít, a maffiád folyamatosan rabolja ki az országot, állítja vissza a bolsi időket idéző sajtórendszeret és pártállamot.

kollaboráns hazaáruló vagy.
csá.

pamut 2016.09.10. 00:04:19

@dunántúli gyerek:
már az is kiderült hogy Juhász a drogsátán szolgája és ma reggel is kokainba fojtott három hófehér kiskutyát miután felrobbantott két kórházat és három árvaházat, ő maga ismerte be!!!!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.10. 00:08:42

@pamut: Te, demokráciabajnok! Az nem zavar, hogy éppen a demokratikus népszavazás bojkottja mellett kampányoltok? Mi nincs meg, ami a demokráciában meg kéne lennie? Azon túl, hogy persze, akkor van demokrácia, ha ballib kormány van.
De mindegy, sikeresen leírtad megint negyvenszer, hogy fideszmaffia. Gondolom annyira tetszik ez a szó neked, hogy kénytelen vagy folyamatosan mondogatni.

Szerinted már több pénzt loptak el, mint ami létezik a világon. Ha csak a fele igaz lenne, mint amit nyekegsz folyamatosan abba már egy Svájc is belerokkant volna kétszer, nemhogy MO.

dunántúli gyerek 2016.09.10. 00:11:55

@pamut: Hát, a mai nap sem éppen ünnepnap a libsiknek!

brühühhü

Ezt az idióta barom juhászt kifilézi a kormánysajtó, de aztán se fogunk unatkozni: Simon pere is indul...:)

Összefogást

pamut 2016.09.10. 00:16:27

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

már abból látszik hogy agymosott kretén vagy hogy többesszámban beszélsz hozzám mert az orbánmaffia agymosás beszűkítette gondolkodásodat egybitesre és tényleg csak úgy abban a primitív szar együgyű és hazug egybites világképben vagy képes gondolkodni amit a fidesz beléd táplált.

a fidesz pont az ilyen balekokra vadászik mit te, pont a saját kedvenceid vetnek meg téged a legjobban és röhögnek ki miközben kihasználnak és politikai tőkét gyártanak abból hogy az orrodnál fogva vezetnek.

a népszavazás a gyűlölködés népszavazása lesz a gyűlöletkampány méltó befejezése, az antikereszténység ünnepe, maga a gyalázat, amúgy egytlen igazi célja orbán politikai megerősítése és a híveinek további agymosás, persze te hülye vagy hozzá hogy átlásd mivel etetnek és manipulálnak.

természetesen ennek semmi köze azokhoz amit írtam, nem is csoda hogy terelsz mert az orbánmaffia magyarellenes gaztetteire nem tudsz mit válaszolni, mondjuk nem értem azt miért nem kevered bele hogy Juhász apácákat erőszakol minden nap 10x, hisz be is vallotta és azt a műsort is neked szánják a téged röhögve ki- és felhasználó agymosóid.

dunántúli gyerek 2016.09.10. 00:17:01

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: A ballib lopása után maradt 20.000 mrd hitel pluszba.

Orbán meg akkorát lopott, hogy lett családi adókedvezmény, ingyen kaja a sulik 2/3-ában, ingyen tankönyv, ingyen nyelvtanulás a munkakeresőknek, fele SZJA, épült Szél Kálmán Tér, befejezték a metrót, Várbazárt, lesz Múzeumnegyed, Várfelújítás, tucatnyi új stadion épült, kisvasút felcsútra meg 4 másik helyre, országos kéktúra útvonal, lett plusz FÉLMILLIÓ munkahely a versenyszférában, meg fele annyi parlamenti+önkormi képviselő

Orbán egy geci, és ma is megbukott ebben most már biztos vagyok.

pamut 2016.09.10. 00:18:22

@dunántúli gyerek:

remélem kivégzik Juhászt hisz BEVALLOTTA a rohadt lipsije hogy áthajtott 50 újszülöttön egy úthengerrel, jó lassan, direkt élvezetből!!!!!

épp most megy a tv2-n a beismerő vallomás, rohanj nézd élőben!!!

dunántúli gyerek 2016.09.10. 00:31:02

@pamut: Juhásznak meg a pártjának eddig is sanyi volt, 1%on álltak.

A móka abban van, hogy egy baloldali vezető sem kommentálta az ügyet, tehát holnaptól a szart a fideszmédia mindenkire rá foogja fröcsögtetni a Dktól az MSZPig. Meg is érdemli a sok balfasz, priceless!

Francois77 2016.09.10. 00:33:44

@pamut: igen, dobj már pár linket az elmúlt hetek lopásairól, de ne újságcikket, ami talán meg lehet, hanem konkrétan a bizonyítékokat, előre is kösz.

dunántúli gyerek 2016.09.10. 00:46:35

Nem mintha nem lenne fidesz maffia, van. De a zemberek is megkapják ami jár, mem egy hatalmas ktgvetési lyukat kapnak, mint a szociktól.

A ballibre már csak a legszerencsétlenebb agyamputált 15% vágyik. A Jobbik is jobban fog teljesíteni 2018ban. A szocik akkora barmok voltak ugyanis, hogy amit loptak, azt olyan cégeknek lopták (leginkább multiknak) akik Magyarországra se kíváncsiak (a profitot leszámítva), meg most hogy a szocik szopóágon vannak őket sem segítik. Kopp. Hol vannak a baloldali oligarchák? Hol van a baloldali tényfeltáró értelmiség az elmúlt 6 évben? Nem azt kellett volna csinányi-E mint Orbán, kitömni pár hazai vállalkozó havert, akikre aztán lehet számítani ha baj van?

Orbán kivakarta magát a geciből 2002 után ügye? 100% médiaellenszélben, 'aki TV-t akar vegyen magának' ügye? Vettek. Nem dőltek össze mint a híg fos.

Most vegyetek ti is! Építsétek újra az ökoszisztémát! Csak ne Magyarországon, ha lehet!

Francois77 2016.09.10. 00:55:57

@dunántúli gyerek: végre valaki gondolkodik is. a vegyetek tv-t a kedvenc idézetem, annyira megmutatja a két rendszer közötti különbséget.

egyetlen aprósággal egészíteném ki a tökéletes képet, amit festettél: 2006 után az volt a szöveg, hogy a fidesz irányítja az országot ellenzékből, mindent megakadályoznak. 6 éve ellenzékben van az akkori kormányoldal, 10 éves a tapasztalat, hogy kell ellenzékből kormányozni, miért nem csinálják? na erre mondom, hogy majd ha lesz alternatíva, szóljatok. addig meg szabad elviselni a rendszert. :)

@pamut: ma épp Persányi lett miniszteri biztos, nem tűnik fel, hogy az értelmesebbje elkezdett átállni, a butábbak meg lebukni mint Juhászpetya? nem marad senki az oldalatokon, csak az alja, mint Gréczy meg Molnár elvtárs,azok meg minek :D

dunántúli gyerek 2016.09.10. 01:26:30

@Francois77: Nem kár értük.

Aztán ha ezen túl vagyunk, lehet megpucolni a fideszt is. Ha Vonából lesz vmi, miért ne? Én 2014ben csak listán szavaztam a fideszre, helyben meg Jobbikosra, mert itt konkrétan a fideszes egy fasz volt.

Lehet h legközelebb is ezt teszem. Nem jó dolog a 2/3, mert bár 2010-14ben a szarlapátoláskor ez inkább előny volt, 2014 óta már inkább hátrány. De még mindig jobb mint megkockáztatni hogy visszaszivárogjanak az internacionalisták.

szerintem

JGDus 2016.09.10. 02:20:55

Kínunkban röhögünk az egészen, mert sírni sem tudunk már rajta. Ez az ország olyan abszurdba fordult, hogy tanítani fogják világszerte. Elértük: bekerülünk végre a világtörténelembe.
Egy generáció ( sajnos a mienk ) ment fuccsba érte. Megérte?

BiG74 Bodri 2016.09.10. 06:37:59

@JGDus:
Nem abszurd, vannak ennél abszurdabbak is, viszont azokat csak nézzük, ebben meg benne élünk.
A váltásra a lehetőséget nem a fityisz blokkolja közvetlenül, hanem a lefizetett, korrupt, megélhetési ellenzék.
Meg a lépésre képtelen ellenzéki gondolkodású értelmiségi emberek.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.10. 06:46:31

@BiG74 Bodri: 'A váltásra a lehetőséget nem a fityisz blokkolja közvetlenül, hanem a lefizetett, korrupt, megélhetési ellenzék.
Meg a lépésre képtelen ellenzéki gondolkodású értelmiségi emberek.'

Pontosan. Ez így orbánnak kényelmesebb, mintha nem lenne ballenzék, mert akkor aztat mondanák diktátor. A ballenzéknek annyi a lényeg hogy pár parlamenti hely+bizottsági hely meg az ezzel járó fizu azért meglegyen. Más ambíció nincs, akik meg itt 2010 óta ballenzékiként felléptek, vagy civilfüggetlenértelmiségiként, azokat sorban elintézte a fideszmédia (nem volt nehéz mondjuk ilyen simongáboros juhászos emberek helybe mennek a pofonért).

Mindenesetre ez nem megy így örökké. A 2022es parlamentbe már senki nem fog beférni a régi brancsból, max. Gyurcsány. Úgyhogy mostantól a Jobbik az ellenzék.

BiG74 Bodri 2016.09.10. 06:55:17

@Tiszteltetem Brüsszelet:
Nem igazán tudok hozzá tenni. Max annyit, hogy az ellenzék ténylegesen irányító háttéremberei bele lettek fűzve a fityisz által kialakított új gazdasági erősemberek körébe, ami nem új, az új viszont a politikai ambiciók teljes elhagyása ennek fejében.
A jobbik pedig csak nem kormányzó párt, de nem is ellenzék. Ráadásul számomra több irányból is erősen bűzlik.

Willkommenskultur 2016.09.10. 07:08:52

@BiG74 Bodri: Ebben nem értek egyet. A Jobbik nagyon is kritizálja a fideszt, nekik felületük nincsen (a mai Juhász botrányban pl. Juhász ellen és Rogán ellen is kikelt Vona). Vonát már a kurucinfó túl puhánynak tartja, Elődéket meg kitették. Igy médiájuk nem nagyon van, csak ott rúgnak labdába ahol a helyi polgi jobbikos és szeretik.

De ha Simicska beáll mögéjük meg még pár másik, idővel lehet belőlük vmi (nem 2018ban). Nem lehet más a politika.

BiG74 Bodri 2016.09.10. 08:13:40

@Willkommenskultur:
Annak idején Hofi is kritizált, akkor amikor a kisember felnézni sem mert. Neki meg volt engedve, sőt szinte fel volt hatalmazva rá, hogy egy kis feszültség elengedő szelepként funkciónáljon, de ne döntögessen rendszert. Mondjuk ettől Hofi nem lett kisebb.
A jobbik kritizálgat, de mindenben kiszolgálja a fityiszt, és látható, hogy Vona néppártosodása is valahogy elakadt. A látható oroszbarátságuk is taszító.

Willkommenskultur 2016.09.10. 08:21:17

@BiG74 Bodri: Ugye nem akarod a kádár kori politikát a maival összemosni?

Mert azt másnak, ne nekem, ok?

BiG74 Bodri 2016.09.10. 08:26:04

@Willkommenskultur:
Csak Hofi volt a példa, illetve a helyzete. A kádári politika azt hiszem szélesebb, összetettebb, és speciel eszembe sem jutott. De, ha már így szóba hoztad....

pamut 2016.09.10. 08:39:40

@dunántúli gyerek:

igen jól mondod akinek kicsi a támogatottsága azt fel lehet nyársalni, le lehet járatni, be lehet mocskolni, országos médiabirodalommal fel lehet koncolni, pont úgy ahogy Kádárék sajtójában csinálták!

jaj bocs miket is beszélek hisz Juhász beismerte, BEISMERTE BAZDMEG hogy az anyja egy malomtulajdonos szeretője volt meg különben is egész éjjel a sátánnal tangózott meg vért ivott, szóval mi a faszért nem végzitek még kis egy kibaszott sortűzzel ezt a lipsit bazdmeg, a magyar emberek már félnek az utcára menni Juhász miatt, mentsétek meg Magyarországot Juhásztól, azonnal felakasztani!

Willkommenskultur 2016.09.10. 08:39:51

@BiG74 Bodri: Azért nem ok amit mondasz, mert Simicska látványosan összebalhézott Orbánnal és megjjelent a Jobbik körül. Már csak ezért sem valószínü hogy ők fidesz csicskák.

Persze ettől még bizonyos dolgokban egyetérthetnek. Abban én is egyetértek velük hogy az orosz embargó nekünk kárt okoz, de ebben minden V4 ország egyetért és mind küzd ellene Brüsszelben. Csak a ballibsik a mindenben ellentmondunk Orbánnak szlogenje zavar be a sajtó jól körülhatárolható részében a ruszkikkal kapcsolatban, de ez nem zavarta Gyurcsányt sem abban, hogy üzleteljen velük (nagyon helyesen). Akkor lehetett, ma sajnos nem.

dunántúli gyerek 2016.09.10. 08:42:56

@pamut: Ez sem talált.

A Jobbik maga erősebb mint a 18 baller minipárt, de a Jobbik sajtója a ballibsi sajtónak csak a tizede.

Igy a trend folytatódik majd 2018 után is, megvesznek lassan mindent. A NOL még idén tönkremegy a picsába, az Indexet már kerülgeti a fidesz, az Origo már megvan. Utána csak a kocsmában sírhattok.

majmok

pamut 2016.09.10. 08:44:27

@Francois77: :DDDD
nesz bazdmeg, olvass egy kis szabad magyar sajtót, bár tudom neked az agymosás kellene mert azt szereted:

444.hu/2016/09/08/dobbenetesen-szetloptak-az-eu-s-kockazatitoke-programot

egy kis fideszlopás:
"az alapok összesen több mint 127 milliárd forint befektethető vagyonnal rendelkeznek, amiből 87 milliárd jött EU-s, illetve magyar állami támogatásból.
Az elemzés szerint 4-5 alap fektet csak be profin, jó növekedési potenciállal bíró cégekbe (leginkább az Euroventures, a Portfolion és a DBH Investment), a többi húsz viszont vagy nem is igazán csinál semmit, vagy döbbenetesen rosszul, mutyigyanúsan fektet be. Nem hogy új Prezik vagy LogMeIn-ek nem jöttek létre, zömében inkább csak kilopták a pénzt."

az orbánmaffia röhögve keféli análisan a magyar nemzeti jogállamot:

444.hu/2016/09/09/pert-vesztett-az-v-keruleti-onkormanyzat-megsem-hajlando-kiadni-a-kozerdeku-adatait

"Pert vesztett az V. kerületi önkormányzat, mégsem hajlandó kiadni a közérdekű adatait"
JOGERŐS ÍTÉLET VAN!

egy kis exfideszes, aki mégsem adta el a gerincét 30 ezüstért:

index.hu/belfold/2016/09/08/lmp_korrupicoinfo_szocialis_szovetkezet/
"Szociális szövetkezetek létrehozásával és támogatásával kapcsolatban tesz feljelentéseket az LMP. A párt társelnöke, Hadházy Ákos szerint ugyanis több tucat ilyen szervezet kaphatott egyenként 15 és 50 millió forint közötti uniós támogatást és adókedvezményt olyan tevékenységekre, amelyekről ordít, hogy semmi közük a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásához."

Van még kérsz?
LÓFASZT kérsz, most indul be az agyadban a gyuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuurcsáááááááááááááány program , hisztérizáol egy kört, ballpisizel, sorosozol oszt megnyugszol! tök mindegy, így is úgy is kiállsz a rablások és az ország szétkúrása mellé kollaboráns!

pamut 2016.09.10. 08:47:06

@dunántúli gyerek:
mi nem talált orbánbérenc? :D talán nem lehet felnyársalni Juhászt hisz kicsi a pártjának a népszerűsége, nosza az orbánmaffia rágalmazza még jobban!!!

ja ez nem is rágalom hisz BEISMERTE BAZDMEG, BEISMERTE!!!!!

már a Kádár-diktatúra 50-es évek szintjén a fideszes sajtó, az éltre kelt "Tanú" csak éppen komolyban, de te tövig szopod a faszukat bazdmeg takonygerincű fideszbolsi!

pamut 2016.09.10. 08:49:27

@Francois77:
:DDDDDDDDDD

mi van te nyomorék, ha a hazaáruló patás lipsi akit már rég deportálni kellett volna szerinted a jeges tengerbe beáll orbán zsoldjába ahogy te is akkor már hirtelen nagyszerű okos mélymagyar hazafi lesz? :DDDDD

szóval úgy vagytok a felvásárolt lipsikkel mint a Kádár-diktatúra kommunistávival, hogy nem fideszes komcsi/lipsi = ördög , fideszes komcsilipsi =ősmagyar hazafi? :DDD

dunántúli gyerek 2016.09.10. 08:49:58

-444 a szabad sajtó(sic) a radikál cionistákat kirúgta még az Index is mert félt a kormány haragjától.

Mondjuk hiába úgyis megveszik Habonyék az Indexet, aztán sírhattok majd a kocsmában

majmok

Francois77 2016.09.10. 09:26:50

@pamut: mondom tényeket, ne gyanúkat, meg leheteket. Vagy olyan nincs?????

Netuddki. 2016.09.10. 09:30:23

Na, most már el lehet árulni a tutit?

Amivel az említettek szembesültek, az a csuti beléptetőkapu. Aki kisvasutazni szeretne és egy rahedli pénzt rákölteni a családja vonatoztatására, számoljon vele, hogy hasonló ellenőrzések érhetik, bárhol a faluban. Ja, bocs lassan városi rangra emelkedik.
Főleg számítson mindenki ilyenre akkor ha otthon van a gazda. Vagy inkább gizda...

Netuddki. 2016.09.10. 09:34:45

@Francois77: Sose voltál fideszes? Akkor minek véded őket, és minek nyomatod a fidesz agitpropot?
Tudod nem nagy különbség van a között, hogy valaki saját akaratából megy le kutyába, vagy megfizetik érte. Főleg, hogy itt a blogon ez nem mindig derül ki ki a fizetett orbánfarturkász. Aztán hiába magyarázkodsz, mer' én nem is vagyok fideszes. Nem, a lófaszt nem! Nem az számít magadról mit állítasz, hanem az hogyan viselkedsz...

Francois77 2016.09.10. 09:46:10

@Tibi !: ne húzd fel magad, mert a végén felrobbansz, és összeszarozol mindent;)

Netuddki. 2016.09.10. 09:48:39

@Francois77: Csak szeretnéd kisfácán.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.10. 09:59:38

@Tiszteltetem Brüsszelet: "azokat sorban elintézte a fideszmédia (nem volt nehéz mondjuk ilyen simongáboros juhászos emberek helybe mennek a pofonért)."
Dehogy a fideszmédia intézte el. Elintézték ők saját magukat. Főleg azzal, hogy hiába cserélgették a pofákat, a tanácsadók meg a szövegírók ugyanazok maradtak.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2016.09.10. 10:02:43

@pamut: Elmondanád, hogy mi a gondod azzal, hogy beismerte? Az jobb, hogy a videójában elmondta?

pamut 2016.09.10. 10:04:20

@Francois77:
ott vannak tények csak a tény-szűrőd kitakarja a szemed előtt idióta :D

te a trafikrablásos hangfelvételt se hallottad ugye? :D

az hogy kerek-.perce leírják hogy Rogánék a jogerős ítélet ellenére se adják ki az adatokat azt se látod ugye? :DDD

HAZUDJ még bértroll, mennyit kapsz a tőlünk rabolt szajréból?

pamut 2016.09.10. 10:05:44

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

hát de ha beismerte akkor miért nem akasztottátok még fel? vagy ha az nem akkor miért nincs még börtönben hisz a MAFFIA embere és sorozatgyilkos, hisz BEISMERTE BAZDMEG, zokokogva sírva beismerte hogy templomokat robbant fel mise közben, miért nincs még börtönben??????

pamut 2016.09.10. 10:36:46

@Francois77:
444.hu/2016/09/08/dobbenetesen-szetloptak-az-eu-s-kockazatitoke-programot

egy kis fideszlopás:
"az alapok összesen több mint 127 milliárd forint befektethető vagyonnal rendelkeznek, amiből 87 milliárd jött EU-s, illetve magyar állami támogatásból.
Az elemzés szerint 4-5 alap fektet csak be profin, jó növekedési potenciállal bíró cégekbe (leginkább az Euroventures, a Portfolion és a DBH Investment), a többi húsz viszont vagy nem is igazán csinál semmit, vagy döbbenetesen rosszul, mutyigyanúsan fektet be. Nem hogy új Prezik vagy LogMeIn-ek nem jöttek létre, zömében inkább csak kilopták a pénzt."

az orbánmaffia röhögve keféli análisan a magyar nemzeti jogállamot:

444.hu/2016/09/09/pert-vesztett-az-v-keruleti-onkormanyzat-megsem-hajlando-kiadni-a-kozerdeku-adatait

"Pert vesztett az V. kerületi önkormányzat, mégsem hajlandó kiadni a közérdekű adatait"
JOGERŐS ÍTÉLET VAN!

egy kis exfideszes, aki mégsem adta el a gerincét 30 ezüstért:

index.hu/belfold/2016/09/08/lmp_korrupicoinfo_szocialis_szovetkezet/
"Szociális szövetkezetek létrehozásával és támogatásával kapcsolatban tesz feljelentéseket az LMP. A párt társelnöke, Hadházy Ákos szerint ugyanis több tucat ilyen szervezet kaphatott egyenként 15 és 50 millió forint közötti uniós támogatást és adókedvezményt olyan tevékenységekre, amelyekről ordít, hogy semmi közük a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásához."

Francois77 2016.09.10. 10:54:40

@pamut: egyébként: az első maga írja, hogy mutyigyanús. A gyanú nem tény. A második nem tartozik ide, mert nem lopásról szól. A harmadik pedig: segítek, végül nem tett feljelentést. Sőt, az esetek többségében Hadházy nem tesz feljelentést.

Na, ennyi?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 11:18:16

@Francois77: "A gyanú nem tény."

:))

Gyanús, hogy szétlopják az országot. Az EU-s pénzek ellenére 6 éve vergődik a gazdaság. És ez tény. Na, össze tudod adni a kettőt?

Francois77 2016.09.10. 11:23:04

@atpijkamo116: össze. 8 év szarából nehezebb kimászni, mint belemászni volt. A lopásra várom a bizonyítékokat. Az unió is várja...

pamut 2016.09.10. 11:25:00

@Francois77:
ez komoly? :D
ennyire szarul mosdatsz szerecsent? :D

pamut 2016.09.10. 11:26:04

a napi friss fideszbűnözéses hírek megvannak fiúk?:

Matolcsy gold-digger picsáját a mi közpénzünkből tömik:

"Vajda osztályvezetői fizetést kapott, holott nem is volt osztálya. Vajda Zita minden hónapban felvette – a jegybanki tájékoztatás szerint – a nettó bő 1,1 millió forintos bérét, de 2014 végén bekerült a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) Alapítvány kuratóriumába is, továbbá 2015 szeptemberétől a PADI által akkor létrehozott Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatósági tagja."

mondjuk jogos, hisz jógaoktató a kislányka, szóval jogosan ül közpénz-milliárdokat osztogató alapítvány vezetésében és joggal veszi fel az 1,7 milliós fizetését, igaz ugye kollaboráns fideszesek?

Francois77 2016.09.10. 11:32:00

@pamut: nem mosdatok. Várom a bizonyítékokat.

Francois77 2016.09.10. 11:33:03

@pamut: elvégezte a munkáját vagy sem?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 11:43:11

@Francois77: "Várom a bizonyítékokat. "

Kérjed Polttól! FideSS kérésre csak elkezd EGYSZER nyomozni. :))

Francois77 2016.09.10. 11:45:31

@atpijkamo116: én azoktól kérem, akik naponta kiabálnak lopásról. Gondolom, nem bizonyítékok nélkül teszik. Lássuk akkor!

pamut 2016.09.10. 11:46:20

@Francois77: már megkaptad, de igazi hithű kollaboráns fidesztálibként a napot letagadod az égről ha épp az a maffiád érdeke.

pamut 2016.09.10. 11:48:07

@Francois77:

:DDDD

látod, mondom én! :DDDDDD

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 11:54:16

@Francois77: "nehezebb kimászni, mint belemászni volt"

Hát én nem tudom. A fijjúg mondták, hogy majd ők két hét alatt rendbeteszik az országot. Azóta is rendbeteszik. Magyarország jobban teljesít. Mármint a szavak szintjén. A tettek szintjén viszont 6 éve leszakadóban van.

A szélkálmán tervben af ijjúg igértek kismillió megszorítást, és cserébe azt, hogy 2018-ra a GDP 50%-ára csökken az államadósság. Találgass, hogy a kettő közül melyik valósult meg.

Persze nehéz így, hogy a GDP 10%-át ellopják. A fasz gyurcsánynak könnyebb volt, mert százszor kevesebbet lopott. Most annak örüljek, hogy az egyik töketlenebb a másiknál? Az egyik tolvajabb a másiknál? Annak örüljek, hogy a szar büdösebb a fosnál? Annak örüljek, hogy a fos puhább a szarnál?

Francois77 2016.09.10. 11:55:55

@atpijkamo116: Fletó nem tudom mennyit lopott, de az országot bedöntötte. Na én lezártam, mert eltértünk a tárgytól.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 11:57:21

@Francois77: Nincs nyomozati hatáskörük. A Polt nem indít nyomozást. Ha nem tudja elkerülni, akkor meg leállítja.

Beleírják az alkotmányba, hogy ez nem tolvajlás, hanem a politikájuk része. Mindjárt nem köztörvényes, hanem hajafijjúi kötelesség.

Francois77 2016.09.10. 11:57:30

@pamut: kaptam a faszt. Hülye vagy mint mindig, nulla konkrétummal vered a hisztit.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 12:01:28

@Francois77: "Fletó nem tudom mennyit lopott, de az országot bedöntötte."

Az orbáni szart nem lehet letagadni, akkor beszéljünk a gyurcsányi fosról? Tényleg csak ennyi telik? Ha végképp nem lehet védeni a fideSS tolvajlást, gyűlöletet és rosszindulatot, akkor relativizáljunk?

Miért kéne nekem védenem a fasz gyurcsányt, miközöm hozzá? Keress egy emeszpést, és azzal sárdagonyázzál. Mellesleg a sok pénzt az országra költötte, nem a fideszes oligarhákra, offsór számlákra. Ez őt nem menti az államadósság növelésében, ahogy orbánt se menti.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 12:06:35

@Francois77:

- a fideSS nem lop, mindenki tudja
- na jó, mindenki tudja, hogy tolvajkodnak kicsit a fijjúg, de nincs rá nizonyíték
- na jó, valdemornagyúr is bizonyítja, de ez meg se kottyan a gazdaságnak
- na jó, a gazdaság romokban hever a rengeteg tolvajlástól, de a gyurcsányi is lopott
- na jó, a gyurcsányi csak századannyit lopott, de növelte az államadósságot
- na jó, az államadósság növelését az emmberekre költötte, de...

Fojtasd csak, de ebből nem keveredsz ki.

Francois77 2016.09.10. 12:07:40

@atpijkamo116: ennyi? Akkor közlöm, hogy az élet mindig relatív. Csá.

Francois77 2016.09.10. 12:09:11

@atpijkamo116: Fletó az emberekre költötte az államadósság növelését? Na ez már tényleg a mélypont, léptem:)

pamut 2016.09.10. 12:15:41

@Francois77:

hazudsz, itt vannak a konkrétumok:

444.hu/2016/09/08/dobbenetesen-szetloptak-az-eu-s-kockazatitoke-programot

egy kis fideszlopás:
"az alapok összesen több mint 127 milliárd forint befektethető vagyonnal rendelkeznek, amiből 87 milliárd jött EU-s, illetve magyar állami támogatásból.
Az elemzés szerint 4-5 alap fektet csak be profin, jó növekedési potenciállal bíró cégekbe (leginkább az Euroventures, a Portfolion és a DBH Investment), a többi húsz viszont vagy nem is igazán csinál semmit, vagy döbbenetesen rosszul, mutyigyanúsan fektet be. Nem hogy új Prezik vagy LogMeIn-ek nem jöttek létre, zömében inkább csak kilopták a pénzt."

az orbánmaffia röhögve keféli análisan a magyar nemzeti jogállamot:

444.hu/2016/09/09/pert-vesztett-az-v-keruleti-onkormanyzat-megsem-hajlando-kiadni-a-kozerdeku-adatait

"Pert vesztett az V. kerületi önkormányzat, mégsem hajlandó kiadni a közérdekű adatait"
JOGERŐS ÍTÉLET VAN!

egy kis exfideszes, aki mégsem adta el a gerincét 30 ezüstért:

index.hu/belfold/2016/09/08/lmp_korrupicoinfo_szocialis_szovetkezet/
"Szociális szövetkezetek létrehozásával és támogatásával kapcsolatban tesz feljelentéseket az LMP. A párt társelnöke, Hadházy Ákos szerint ugyanis több tucat ilyen szervezet kaphatott egyenként 15 és 50 millió forint közötti uniós támogatást és adókedvezményt olyan tevékenységekre, amelyekről ordít, hogy semmi közük a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásához."

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 12:18:57

@Francois77: "Fletó az emberekre költötte az államadósság növelését?"

Miért nekem kell a fasz gyurcsányit védeni?

Nem hallottál a 13. havi nyugdíjról? Amit az orbán eltörölt, pedig ő 14. havit is igért.

Nem hallottál a nyugdíjkasszáról? Tudod, amit az orbán kiürűtett. Amiért te majd 10. havi nyugdíjat se kapsz. Csak ennek hatására 80%-ról 70%-ra kellett volna csökkennie akkor az államadósságnak. MOST van 75%-on.

Minden kampányt beszopsz a gazdádtól. Rosszabbul élünk, mint 4 éve? Akkor jobban éltünk, mint 4 éve. MOST élünk rosszabbul, mint 6 éve.

A fasz gyurcsányi nem csinált semmit. És ez nagyon rossz volt az országnak. A fasz orbán meg direkt rombol. Az most jobb? A gyurcsányi dögöljön meg ott, ahol van. De ettől nem lesz kisebb kártevő a Bonsai Duce.

Francois77 2016.09.10. 12:21:03

@atpijkamo116: 13. Havit Bajnai törölte el. Ha ennyire segghülye vagy a tényekhez, legalább maradnál kussban.

Francois77 2016.09.10. 12:23:18

@pamut: kiemelem a lényeget: "az elemzés szerint" "Hadházy szerint" tudod a szerint véleményt fejez ki, nem tényt. 444-te meg ne nagyon hivatkozz a saját érdekedben, mert az sem igaz, amit kérdeznek:)

pamut 2016.09.10. 12:30:23

@Francois77:
kiemelem a lényeget:
"Nem hogy új Prezik vagy LogMeIn-ek nem jöttek létre, zömében inkább csak kilopták a pénzt."

"több tucat ilyen szervezet kaphatott egyenként 15 és 50 millió forint közötti uniós támogatást és adókedvezményt olyan tevékenységekre, amelyekről ordít, hogy semmi közük a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásához."

ja és ha már bizonyíték:
ha szerinted a nem-fidesze azaz szabad sajtó hazudik és Rogánék (kénytelen-kelletlen) kiadták a tőlük jogerősen kiperelt közérdekű adatokat, akkor azok HOL VANNAK?
Hol vannak az V. ker. önkormányzati lakásgazdálkodási adatai? LINKET kérek, BIZONYÍTÉKOT, cáfold már kérlek a csúnya hazug sajtót!

ja és Matolcsy közpénzen fizetett kurváját is mosdatod ugye?

Francois77 2016.09.10. 12:37:27

@pamut: akármit citálsz, ott van, hogy szerint, tehát vélemény. Cáfolni meg nem nekem kell, aki állít, azt köti a bizonyítás kényszere. Ezért kérek az állítások mellé bizonyítékot is, de hiába:)

Matolcsy barátnője csak annyira kurva, mint anyád, mikor apád elviszi vacsorázni aztán megdugja.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 12:37:33

@Francois77: "13. Havit Bajnai törölte el."

Nekem ne dicsérd a libást!

És Az Ember Aki Sose Hazudott miért nem hozta vissza az általa beigért 14. havival együtt???

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 12:39:04

@Francois77: "444-te meg ne nagyon hivatkozz"

Csakis a magyaridők kormányhazugszócsőt szabad olvasni, és hírhamisító M1-et nézni. :))

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 12:41:10

@Francois77: "aki állít, azt köti a bizonyítás kényszere"

Kivéve a gyevibírót... akarom mondani a fideSSt. Azok a képedbe hazudhatnak, de azt minden fideszfasszopó egyazegyben valóságnak hiszi. :))

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 12:45:47

@Francois77: :)) Segghülye vagy. A szíjártó 170 milliós házat vett, családi kölcsönből? Hol a bizonyíték? A habonyi baráti kölcsönből él nagylábon? Hol a bizonyíték? Az orbán havi félmillióért járatta lányát svjci iskolába saját pénzből? Hol a bizonyíték? Na, hülyécském, most ugrálj!

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 12:46:31

@Francois77: "Matolcsy barátnője csak annyira kurva"

Megint csak relativizálásra telik?

pamut 2016.09.10. 12:52:15

@Francois77:

azt látom hogy kétségbeesett hisztériádban már anyázol, de a bizonyítékot arra hogy az V. kerületi orbánmaffia önkormányzta kiadta volna a jogerősen kiperelt, és amúgy is, eleve közérdekű adatokat a lopásairól, azt nem.

ennyire fáj neked hogy a maffiádra bizonyították hogy análisan keféli a magyar jogállamot?
amúgy te miért az orbánmaffiával vagy és miért nem a magyarokkal, ennyire gyűlöld a magyarokat vagy csak részesedést kapsz a szajréból amit tőlünk loptok?

pamut 2016.09.10. 12:56:54

@Francois77:

ja és miért kap egy jógaoktató osztályvezetői fizetést kapott, amikor nem is volt osztálya?

egyáltalán miért alkalmzták egy bankban egy jógaokattót a mi pénzünkön?

már azon túl hogy matolcsy faszát szopja?
miért közpénzből fizeti matolcsy a kurváját?

azért adózzunk hogy a fideszmaffd kurvázzon?

és mégis mire föl kapott ez a kis Zitácka a nettó bő 1,1 millió forintos bért??

és később milyen alapon került be a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány kuratóriumába is?
és milyen alapon a Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatósági tagja egy jógaoktató kis szöszike?

tudom hogy nem fogsz válaszolni érdemben hisz nem ismerheted el mekkora görény a maffiád, csak röhögni akarok a férebeszéléseden ahogy tolod a kollaboráns szerecsenmosdatást, szóval tegyél ki magadért! :D

Francois77 2016.09.10. 13:16:54

@pamut: nem anyáztam, csak vontam egy párhuzamot. ha ez alapján szerinted anyád kurva, azt te állítod, nem én :)

ami az anális megjegyzésed illeti: az anális szex jó dolog, próbáld ki, meg fogsz lepődni :)

jógaoktató? én azt olvastam, nemzetközi titkár... az osztályvezetői fizetés meg nem beosztást feltételez, hanem fizetési kategóriát. Tarlós miniszteri juttatást kap, pedig nem miniszter.

azon az alapon került be a csaj, hogy választhattak közted meg közte, és valószínűleg ő jobban ért hozzá mint te.

nyomhatod a hisztit, de teljesen felesleges, majd ha más nyeri a választást, akkor úgy működnek a dolgok, ahogy azok akarják, addig meg el lehet viselni, ami van. ja, nem kell elviselni, lehet hisztizni, de senkit nem érdekel.

Francois77 2016.09.10. 13:17:33

@atpijkamo116: nézni is meg olvasni is lehet bármit... attól még megérteni nem fogod :)

Leleplezödött liberális VÉLEMÉNYTERROR 2016.09.10. 13:27:07

Hat ez nagyon komoly ugy. Ez valoban osszehasonlithato a 2006-os liberalis rendorTERRORAL.
Amikor az liberalisok talalomra agybafobe vertek, gyilkoltak az emberek ezreit, heteken keresztul.

pamut 2016.09.10. 13:28:03

@Francois77:
te kurváztad anyámat de nem csak egy szaros bayer szintű patkány vagy, de még gyáva is vagy ezt felvállalni, illetve mivel egy debil kétéves szintjén vagy, láthatóan még büszke is vagy a szánalmas akciódra.
ha tudnád milyen röhejes amikor így lejáratod magadat, még büszkén vigyorogsz is hozzá, és meg azt hiszed egy szaros fideszes bértroll a szánalmas kurvázásával majd tud engem provokálni :DD

"ami az anális megjegyzésed illeti: az anális szex jó dolog, próbáld ki, meg fogsz lepődni :)"
ez a kommented tökéletesen bizonyítja hogy telibeszarod Magyarországot, a magyarokat, mondjuk eddig is nyilvánvaló volt, de már látszatra sem adsz. mióta vagy magyargyűlölő? általában is másokat szoktál hibáztatni a saját elbaszott életed miatt?

"én azt olvastam, nemzetközi titkár" nem azt olvastad hogy Sorogyurcsány ügynöke? Oda van írva és be is vallotta!

"az osztályvezetői fizetés meg nem beosztást feltételez, hanem fizetési kategóriát."

milyen érzés hogy egy kis jógás kurva millió fölött keres az orbánmaffiában, te meg meg csak gombokat kapsz a trollkodásért? fogadok luxushajód és többszázmilliós ingatlanod sincs a horvát tengerparton mint a másik, nálad ügyesebben nyaló kollégádnak. látod, nem elég kollaboránsnak lenni, reggeltől estig mélyen kell nyalni mert vannak nálad aktívabb seggnyalók is, lemaradtál a nagy seggnyaló-versenyben oszt se villa se hajó se milliós jutalék a szajréból.

Francois77 2016.09.10. 13:38:14

@pamut: soha sem fogom tudni annyira lejáratni magam, mint te magad.

nem, én nem a magyarokat szarom telibe, hanem a kisebbséget.

veled az élen.

pamut 2016.09.10. 15:01:54

@Francois77:
hogy próbálod még a saját mocskodat is rám kenni meg kínodban már relativizálni, haha, ez is jól jellemez téged :)

de, te a magyarokat szarod telibe, és ezt fentebb be is bizonyítottad.
mondjuk ez nem meglepő mert te nem magyar vagy hanem fideszes.

mi van hol marad az anyázás, vagy csak leesett abban a pontagyadban végre hogy bayer nem a vállalható emberek példaképe?

és tócsni luxuskurvájára már nem vagy büszke, vagy mi van? vagy most hogy rádöbbentél milyen alacsonyan vagy a seggnyalók sorában, se tengerparti luxusvillád se semmi, így már nem olyan édes a seggnyalás?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 15:17:13

@Francois77: "nem a magyarokat szarom telibe, hanem a kisebbséget."

Ezt is egy-az-egyben a gazdádtól vetted át ész nélkül. Sikerült relatv többséget szereznie, azt csinál, amit akar, az ország NAGYOBBIK részét leszarja. Aztán vergődik, mikor az EU többségi döntést hoz, hogy ez mennyire antidemokratikus. :))

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.10. 15:20:11

@Leleplezödött liberális VÉLEMÉNYTERROR: "gyilkoltak az emberek ezreit"

:)) Ezt a faszságot kitől hallottad?

A rendőrség szervilisen kiszolgálja az éppen hatalmon levőt. gyurcsányit is, orbánit is. orbán parancsára összerugdossák, vízbefojtják a terror elől menekülőket.

Francois77 2016.09.10. 15:26:08

@pamut: rád nem lehet több mocskot kenni, mert már nincs hely.

Francois77 2016.09.10. 15:27:12

@atpijkamo116: mondtam már korábban is, hogy ne használj több nicket, mert kevered:)

pamut 2016.09.10. 15:51:49

@Francois77:

hű de szellemes vagy kollaboráns veregesd vállon magad, ez a te szintedhez képest kiemelkedő beszólás volt, tuti a haverjaid is el lesnek ájulva tőle! :DDD
süti beállítások módosítása