B1 blogcsalád



4 ember, aki úgy megvédte Bayert, hogy a fal adta a másikat

2016. augusztus 21. - nickgrabowszki

lazbay.jpg

Azt nyugodtan mondhatjuk, közfelháborodást keltett, hogy a Magyar Hírlap rasszista, uszító publicistáját kitüntette az Orbán-kormány. Ezzel ugyan elismerték, hogy nem taszítják, inkább vonzzák őket a Bayer által terjesztett eszmék. Eddig négy 5 6 ember,

  • Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa,
  • Kenyeres István biotudós,
  • Rózsa Péter újságíró
  •  Tóth Bálint matematikus
  • Polgár András közgazdász

jelentette be, hogy Bayer elismerése miatt visszaadja a beszennyezett kormánykitüntetést. (UPDATE: azóta Péter Vladimir szobrászművész is visszaadta.)

Lázár miniszter azzal indokolta Bayer kitüntetését, hogy 

Bayer Zsolt eddigi munkásságában sokkal több az elismerésreméltó, mint a hiba, ezért a kitüntetést helyes dolognak tartom.

Hogy viszont melyek ezek az elismerésre méltó dolgok, az nem derült ki. Lehet, hogy ők nem látják hibának, sőt inkább érdemnek tekintik azokat a fogalmazásokat, amiket Bayer heti rendszerességgel követ el, amiket a Médiatanács is gyűlöletkeltőnek ítélt, és amelyekből itt szemelgettünk egy rövidet.

Három kormányközeli megmondóember viszont kötelességének érezte, hogy kiálljon Bayer és az ő kitüntetése mellett.

Elsőként Schmidt Mária, aki szerint

Lovagkeresztet kapott a keresztes lovag, aki nem engedi, hogy értékeinket, hagyományainkat, érzéseinket és józan eszünket elveszítsük!

  • Egyfelől nem világos, miként lehet keresztes lovag valaki, aki demens vénembernek, meg gazembernek nevezi a legnagyobb keresztény egyház fejét. 
  • Másfelől viszont miféle józan észről beszél a történelmi terror nagyasszonya egy olyan ember kapcsán, aki szerint karnyújtásra van az európai polgárháború?

(Mondjuk Bayer tényleg nem engedi, hogy elveszítjük a józan eszünket: elolvassuk amit ordít, és azonnal az ellenkező álláspontra helyezkedünk. Az lesz a józan észé.)

bencsik.jpgBayer mellé állt Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője is, akitől szintén nem idegen a gyilkosságra és kivégzésre való felbujtás, a nácik és nyilasok magasztalása, és akit szolgálataiért (mindezeken túl a Magyar Gárda és a Békemenet szervezése) szintén kitüntetett az Orbán-kormány.

Azt mondjuk Bencsik se állítja, hogy Bayer bármikor is igazat állított volna. Csak azzal védi barátját, hogy 

ki tudja és ki meri mondani azt, amit a legtöbb ember gondol.

Tehát nem feltétlenül igaz, ami Bayer ír, csak sokan azt hiszik.

Bár, hogy ezt Bencsiknek elhiggyük-e, magunk se tudjuk. Mert amikor például megrágalmazta a kormány ellen tüntetéseket szervező pedagógusok egyik vezetőjét, hogy az apja kommunista tömeggyilkos, akkor utólag azzal védekezett, hogy maga se tudja, hogy került a posztja a Facebookra.

Szóval lehet, hogy most se tudta, mit csinált, amikor Bayert megvédte.

A harmadik, aki nyilvánosan Bayer mellé állt, az Stefka István, szintén békemenetes, aki hol az egyik, hol a másik pártállamot szolgálja ki. Széles tévéjének, majd újságjának korábbi főszerkesztője pillanatnyilag a Fidesz-frakció revolverlapjának függelékeként osztja az észt, ott írta le, hogy 

  • ő nem adja vissza,
  • Bayer kitüntetése pedig megkérdőjelezhetetlen, mert

De hát Bayer Zsolt, újságírói hivatásának megfelelve éppen azt tette írásaiban, ami a dolga: megvilágította, leleplezte azokat a cselszövőket, akik Magyarország lejáratásában, szétverésében voltak érdekeltek.

Leleplezte, igen. Sőt sajnálkozott, hogy nem ásták be mindet az orgoványi erdőben. Ez illik a lovagkereszthez, mert ez annyira lovagias vágy. Ha azt írta volna, hogy a nyakig beásottaknak ásóval szét kellett volna verni a fejét, akkor biztos már nagykeresztet érdemelt volna.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3011070422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.21. 19:08:14

Hibának nevezni tényleg nem lehet azt, amit a bajer nevű gazember művelt.
Ezen is csak az látszik, hogy a fideSS nem véletlenül fideSS.

Mercyful Fate 2016.08.22. 10:14:02

végre rá méltó ember kapta ezt a díjat! jó látni, hogy helyes irányba megy az ország, következő nagy lépés a betelepítéssel kapcsolatos népszavazás lesz. így tovább!

n3spr3ss0 2016.08.22. 10:21:05

@Mercyful Fate: Ezért a mentalitásért már egy párszor szétrugdosták a magyarság seggét.Az biztos hogy újból ebbe az irányba megy az ország.Lehet majd siránkozni,hogy "báncsák a magyart".

protézisesh 2016.08.22. 10:22:07

"Márpedig én nem adom vissza a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, amit 2011-ben kaptam az 1956-os forradalomról és szabadságharcról készült könyveimért. Büszke vagyok, jól érzem magamat Bayer Zsolt kollégám, Bencsik András, Hargitay András és Szigethy Gábor társaságában.

Mint ahogyan nem zavar az sem, hogy az MSZP-SZDSZ baráti köre, Fodor Tamás, Spiró György, Parti Nagy Lajos, Tamás Gáspár Miklós, Csaplár Vilmos és Vágvölgyi B. András is hasonló kitüntetéseket kaptak.

Miattuk kevesebbet érne Bayer és Stefka állami kitüntetése?

Micsoda zagyvaság ez. A sokszínűség jegyében, a rendszerváltás után a legkülönbözőbb politikai vonzódásokkal és berögződésekkel rendelkező alkotók kaptak magas állami elismeréseket. Ezzel mi a baj? Pont ez jelenti a nyitottságot, a (klasszikus) közéleti liberalizmust, a szabadelvűséget.

Az viszont döbbenetes, amit időről-időre a liberális hisztéria, a balliberális média produkál és vele együtt az, ahogy az egész hazai és külföldi közvéleményt félretájékoztatja, megtéveszti. Most Bayer Zsolt lett a célpont. E kiváló újságírót és publicistát tegnap, az államalapításunk ünnepségén kitüntették a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével. A Gulág táborokban elpusztultak emlékét őrző közösség indítványára és azért, amit évtizedek alatt számos nemzeti ügy megvédéséért tett. Elsőként tárta fel az erdélyi magyarság életének hiteles történetét és elsőként mutatta be filmjeiben a GULAG rabtelepein fogvatartott magyarok történetét, ami addig jóformán ismeretlen – a fősodratú médiában és történetírásban sokszor el is tagadott – folt volt.

Nos, ez a bajuk Kaltenbach Jenőéknek, Kenyeres Istvánéknak és a balliberális, hörgő hadaknak Bayerral."

NINCS MIT HOZZÁFŰZNI.

forrás: azoreg.hu/nem-adom-vissza/

pulsarito 2016.08.22. 10:23:20

Milyen érdekes dolog ez a sajtó és szólás szabadság.
Ennek határárait mindig a libsik, és a magukat felsőbbrendűnek képzelő "belvárosiak" akarják meghatározni.
Eszterházy Péter "Így neveled a magyarodat" nem szerintük nem gyűlölködő, teljesen rendben van, mint ahogy Kertész Ákos magyarellenes pamfletjei is az ő munkásságának részei és mint "művészi" érték vizsgálandók.
Hogy a többiekről ne is beszéljünk, élükön "drágabolgárúrral"!

ex-dr. vuk 2016.08.22. 10:30:15

"Eddig (négy) (5) 6 ember .. "

13 .. es emelkedik.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.22. 10:36:45

Nincs ebben semmi furcsaság.

GYurcsány által kitüntettett ballibek visszaadják, a Bayerrel egy oldalon állók, pedig méltatják.

Minden a legnagyobb rendben.

Az egész úgyis csak arra jó, hogy eltereljék a ballibek Soros újabb lebukását:

magyarhirlap.hu/cikk/64066/Hazank_biraloi_Soros_szovetsegesei
Hazánk bírálói Soros szövetségesei

Titkos lista készült az Európai Parlamentben a spekulánsnak megbízható képviselőkről

A napokban nyilvánosságra került Soros-dokumentumok azt leplezik le, hogy a rossz hírű spekuláns az Európai Unió tagországaiban mely szervezeteket támogatott a 2014-es európai uniós választások befolyásolására és egyéb politikai céljaira.
- See more at: magyarhirlap.hu/cikk/64066/Hazank_biraloi_Soros_szovetsegesei#sthash.r8JOEo7G.dpuf

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.22. 10:38:08

@pulsarito:

A ballibek váleménydiktatúrájánál mocskosabb és aljasabb nincs a világon.

Plumper_ 2016.08.22. 10:45:04

@pulsarito: utóbbi két ember írásai pont az olyan állatkákról szólnak, mint Bayer, nem pedig "a magyarokról".

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.22. 10:48:02

@Plumper_:

Hazudsz..
Az írásaikban magyarokat fikáznak, ez van odaírva ugyanis.

cleanwater 2016.08.22. 10:56:18

Magyarország 2016!A Fidesz kultúra hatodik éve...Éljen Észak Korea !!!!!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.22. 11:00:52

@protézisesh: nem tudom, ki ez, de azzal, hogy nyíltan kiáll bayer mellett, tökéletes bizonyítványt állít ki magáról.

Zacskóstej 2016.08.22. 11:12:20

@Ballib cenzúrázók réme 18: Te naponta hányszor írod le hogy "ballib" "soros" ?

Leütésért kapod a pénzt vagy ezekért a szavakért? Az mindenki számára nyilvánvaló már hogy ebből élsz.

Plumper_ 2016.08.22. 11:16:33

@Ballib cenzúrázók réme 18: merő véletlen, hogy Bayer és társai magyarok. Elég nagy szégyen, hogy az ilyenek magyarok és a magyarokra sütik rá embertelen nézeteiket.

ex-dr. vuk 2016.08.22. 11:18:37

@Ballib cenzúrázók réme 18: mit jelent az a szo, hogy "velemenydiktatura"?

fillérbaszó vadász 2016.08.22. 11:47:54

"Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa,
Kenyeres István biotudós,
Rózsa Péter újságíró
Tóth Bálint matematikus
Polgár András közgazdász"

Én csak azt kérdezném, hogy ezek a "nagyszerű emberek" a kitüntetés után jár pénzösszeget is visszafizették-e, vagy annyira azért mégsem büdös nekik Bayer?

2016.08.22. 11:56:55

@fillérbaszó vadász: A Lovagkereszthez nem jár pénz.

ac07 2016.08.22. 12:02:36

@fillérbaszó vadász: nem járt ért pénz. És már lényegesen többen vannak...

Wrex 2016.08.22. 12:05:21

@Hóhér az utolsó barátod: Én sem tudom hogy te ki vagy, de de azzal, hogy nyíltan csak azt nézed hogy az illető ki mellett áll ki, azt viszont nem hogy miért, tökéletes bizonyítványt állítasz ki magadról.

dr. mesterséges színezék 2016.08.22. 12:17:58

És az ötödik, wmiki, ő egy smafu!?

burke 2016.08.22. 12:23:30

Annyira egyszerűek vagyunk..
Ràgjuk ezt a gumicsontot,közben senki nem beszél a most zajló Questor mosdatàsról,Rogàn lopàsairól,bünözői haverokról..
Ez annyira tipikus a Fidesz művekben,közben meg erről a szerencsétlen hülyéről irogattok..

káposzta 2016.08.22. 12:25:20

@Ballib cenzúrázók réme 18:
Azért az gáz, hogy téged ezért fizetnek. Igazán lehetnél egy kicsit eredetibb. Mondjuk akkor értelmesnek kéne lenned, nem ilyen kis véglénynek, és akkor nem a narancsszínű faszt szopkodnád egész nap.

protézisesh 2016.08.22. 12:25:59

@ex-dr. vuk: Mi a véleménydiktatúra? Ez:

Felteszek egy egyszerű "migránsos" kérdést (ha 1 migráns legálisan munkát kap nálunk, viszont a vele költöző felesége, 3-5 gyereke, esetleg idős szülei is beállnak a magyar iskolába-óvodába-orvosi rendelőbe, akkor vajon a magyar költségvetés és szociális ellátórendszer egyenlege javul, vagy tovább romlik ezáltal?) amire a magukat felvilágosult, nyílt gondolkodású, toleráns, liberális baloldali személynek tartó felhasználók így reagálnak:
"A te fajtádat meg síkhülyének..."
"Már a mekiből is kirúgtak szarházi fideszpatkány ?"
"Szopd csak tovább a pókhas gazdid faszát anyabaszó patkány.."
"Rohadj már bele anyádba te szar."
"Vigyázz magadra hogy beszélsz patkány ! Mert a végén úgy szájba baszlak hogy visszamászol a vérbajos, retkes, mocskos kurva anyádba !!"
"mocskos orbanseggnyalo patkany rohadtaal volna meg a kurva anyadban, aki egy ilyen aljas goreenyt szart magyarorszagra"
"A magadfajta segg hülyének is szól amit a matrózblúzos köcsögnek leírtam."
"hmmm, egy logikatlan patkany vagy (...) a te "logikai" kovetkeztetesed viszont tukrozi az IQ-dat, ami egyenes aranyban all a jellemtelen fideszes fereg mivoltoddal."
"rohadt fideszes fereg vagy"

Nincs ezzel semmi gond sem, a jobboldalnak is megvannak a szégyellni való támogatói. Csak míg a hasonló hangnemben jobbról kommentelő személyeket és weboldalakat folyamatosan üldözi a bíróság, addig balról bátran lehet tolni az ilyen véleményeket. Engem konkrétan azért blokkolt a 444.hu moderátora, mert az egyik frissebb merénylethez annyit írtam: "megint ezek a kurva eszkimók".

Ehhez képest - persze szigorúan a vélemény- és szólásszabadság jegyében a teljesen gyakorlati, igen-nemmel megválaszolható kérdésekre is a fentiek szerinti válaszokat kapom. Na ezen kellene gondolkoznotok, kedves baloldal, nem pedig nácizni, xenofóbozni, patkányozni (stb.) azokat, akik szerint magyarnak lenni jó és akik szerint a saját otthonomban a saját családom előjogokat élvez egy akármilyen Ahmeddel szemben. Mert az, amit műveltek, az a véleménydiktatúra....

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 12:38:55

@protézisesh: "Felteszek egy egyszerű "migránsos" kérdést (ha 1 migráns legálisan munkát kap nálunk"

Mit értesz "migráns" alatt? Menekültet vagy gazdaségi bevándorlót? Vagy EU-n belüli munkavállalót?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.22. 12:39:21

@káposzta:

Magadfajta Gyurcsány fizetett seggnyalói adják sorra vissza a díjakat, és a bloggerei pedig fikáznak ezerrel.

----
A többieknek:
Érdemes elolvasni a szocik milyen megbecsült figuráknak adták, akik közül páran most visszaadták:

vastagbor.blog.hu/2010/03/16/az_utolso_kituntetesek
Galkó Balázs színész, aki úgy megörült a díjnak, hogy másnap máris az MSZP színpadán szavalta a Nemzeti dalt.

káposzta 2016.08.22. 12:48:31

@Ballib cenzúrázók réme 18:
Hm, szóval nem pénzért csinálod? :) Akkor még nagyobb fasz vagy, mint gondoltam :) Én is csak hobbiból írogatok ide, lehányom szarral azokat akik olyan puhatestű mocskos gecik mint te :)

dr. mesterséges színezék 2016.08.22. 12:53:19

@Sztavrosz7: Az nem lehet kifogás! Aggyák vissza!.
Meg tegyék vissza a programba is a szoftvert, amit 2002-ben kiloptak!
Aggyák vissza!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.22. 12:55:01

@káposzta:

Amióta rájöttem, hogy háttérhatalmak pénzelik a magadfajta gyűlölködőket, amolyan küldetéssé vált, hogy a ballib véelmény terror ellenében fellépjek.

Mégse nézhetem tétlenül, hogy kollanoráns ballib hazaárulók vegyék át az ország irányítását.

Mostanra erre már bizonyíték is van:
magyarhirlap.hu/cikk/64066/Hazank_biraloi_Soros_szovetsegesei
Hazánk bírálói Soros szövetségesei

Titkos lista készült az Európai Parlamentben a spekulánsnak megbízható képviselőkről

-----

Időm és pénzem is van erre, webfejlesztőként.

dr. mesterséges színezék 2016.08.22. 12:57:21

@burke: Ezeket mindeki látta és látja, akit még éppen érdekel, és naponta meg is említi - ma éppen nem, mert ma Bayer van a porondon.
De ma se kisebb annak a hatása annak, hogy éppen nem küldi el senki Rogánt és Pintért az anyjába, mint a múlt szerdán, amikor küldte.

Netuddki. 2016.08.22. 13:12:28

A balfasz bajer haveri kitüntetésénél már csak az szánalmasabb, ahogy a sok habzószájú tolvaj fideszvédő védi...

Killary Fucking Clingon 2016.08.22. 13:42:19

1. Római katolikus vagyok, a jelenlegi pápa valóban egy retardált alak, akinek a nézeteit
nem osztja egyhangúlag a keresztény , katolikus társadalom.
Ez a tény nem von le semmit a kereszténységemből.

2. Ha Tóta W. Árpád Pulitzer emlékdíja senkinek nem csípi a szemét akkor Bayer
lovagkeresztje se csípje :)

3. Van az a pont ahol már sok amit művel a balliba oldal. Attól a ponttól felőlem
lengedezhetnek a szélben valamelyik fasorban, mint felakasztott hazaárulók.

4. Ez az ország soha nem volt és nem lesz liberális abban az értelemben ahogy a
jelenlegi magyarországi ellenzék és az európai baloldali vagy liberális "politikus"
bűnözők szeretnék, ergo az illiberális kifejezés tiszta és érthető, sőt, kívánatos.

5. A most következő népszavazáson a jelenlegi ellenzéki szavazótábor együtt fog
nemmel szavazni a Fidesz és Jobbik szavazókkal. Ez az MSZP egyik legnagyobb
hibája, vagyis ennek a ténynek a figyelmen kívül hagyása, föl nem ismerése.
Lehet valaki baloldali és liberális úgy is hogy közben hazafi és patrióta.
Amíg ezt nem érti valaki ott fent a vezérek faszfejek közt addig itt nem lesz
ellenzék, de igazán nincs is rájuk szükség ha csak az EU és mások érdekeit nézik
a magyarság érdekei helyett..

birkaorszag 2016.08.22. 13:52:04

Birkaország olléééé....

Lucifer Morningstar 2016.08.22. 13:56:22

Meglepő lett volna, ha az aki az "előveszem az oldalfegyveremet és lelövöm mint egy veszett kutyát" elvet vallja, az ebben a szituációban nem lépett volna egy náci mellé.

bemce 2016.08.22. 14:07:23

Úristen! Most tudtam meg, hogy egyszer Hitler sült kolbászt vacsorázott. Tegnap én is azt ettem. Most mit csináljak? Nem akarok vele közösséget vállalni! Húbazmeg! lehet hogy levegőt is rendszeresen vett?!.....

Merlot 2016.08.22. 14:11:57

Ha pont ez a négy kormány-seggnyaló (Kancsal kurva, Féleszű Bencsik, Stefka Szarosszájú Pityu, és Egykor Táskahordó Lézerjani) nem állt volna Bayer mellé, az azt jelentené, hogy nem létezik a jobber szolidaritás.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 14:12:53

@bemce: Nevetséges az erőlködésetek, ahogy relaivizálni próbáljátok ezt a gusztustalanságot.

Ha a szart maszatolod, csak minden szarosabb lesz. Te is.

ZON 2016.08.22. 14:15:53

@Shabby Bear: A Pulitzer emlékdíj magyar állami kitüntetés ? Ezt nem tudtam...

Merlot 2016.08.22. 14:16:36

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Mégse nézhetem tétlenül, hogy kollanoráns ballib hazaárulók vegyék át az ország irányítását."

Esély sincs erre, te barom!
Az erre fordított energiádat fecséreld inkább anyukádra. Részeges apukád már régen hanyagolja....

protézisesh 2016.08.22. 14:23:35

@atpijkamo116: jajjhaggyámá.... ha egy sima beszélgetés közben azt mondom: KIRÁLY, akkor mire gondolsz? Ilyen nagyszakállú faszira, karddal, lóval, koronával? Nem, hanem arra, hogy valami "k...va jó".

Na most akkor törd a buksikádat, hogy vajon a migráns alatt mit értünk a mai magyar közbeszédben? (ha nem menne, segítek: azt a füstöst aki "menekült"-nek mondja magát, és az EU összes jogszabályát megb@szva, illegális határátlépés módján érkezik a Schengeni övezetbe, mindenféle iratok nélkül. Kis részük valóban az országában dúló háború elől menekül, de 80% feletti arányuk (a hivatalos statisztikák szerint is ) olyan országokból (Pakisztán, Banglades, Marokkó, Ghána, Nigéria, Tunézia, Eritrea, Szomália, Koszovó, stb.) érkezik, ahol nem háború van, hanem córesz.

A fentebb említett 1,7 milliós számban (bármennyire is vágyol rá) nincsenek benne a magyar, lengyel, román, cseh, szlovák állampolgárok, mert ők az EU szabad munkaerő-áramlási alapelvének megfelelően csak EURÓPAI MUNKAVÁLLALÓként kerülnek nyilvántartásba vételre. Vagy szerinted az is migráns, hogy a szüleid-nagyszüleid kortársai Békéscsabáról felköltöztek Budapestre a munkásszállóra? Mert jogilag egy magyar állampolgárnak Győrból Münchenbe költözni pont ugyanez a kategória!

Killary Fucking Clingon 2016.08.22. 14:25:51

@ZON: nem nem az, az a magyarokat gyalázó, liberális, nagyrészt izraelita és baloldali bértollnokok kitüntetése :) de az elv egyezik..

protézisesh 2016.08.22. 14:28:46

@Shabby Bear: "Ha Tóta W. Árpád Pulitzer emlékdíja senkinek nem csípi a szemét akkor Bayer lovagkeresztje se csípje :)"

Nem is értem, hogy Jasszer Arafat Nobel-BÉKEdíját miért nem tette szóvá senki eddig... (a többiek kedvéért: ő alakította a PFSZ-t, ő "találta fel" a terroristát, mint fogalmat. Tényleg békedíjat érdemlő életút...)

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 14:30:55

@protézisesh: "aki "menekült"-nek mondja magát, és az EU összes jogszabályát megb@szva, illegális határátlépés módján érkezik a Schengeni övezetbe"

Értem, akkor te a gazdasági bevándorlóra gondolsz. Mert a gazdád szándékosan keveri őket a menekültekkel.

Killary Fucking Clingon 2016.08.22. 14:32:37

@protézisesh: ohhh igen és Barack feaszfej & drone master Obama Nobel békedíjával mi van? :) Eh..?

pamut 2016.08.22. 14:52:16

Nem Bayer a lényeg, ő csak egy a sok kis Orbán-csicska közül.
Ő csak egy tünete az orbáni világnak.

A lényeg:
Orbán kb. 20 éve hidegháborút indított a magyarok ellen.

Minden célja volt kettétépni a magyarságot, uszítani magyart magyar ellen, hogy a gyűlölet uralkodjon az országban, a magyarok lelkében, hogy magyart fordítson magyar ellen.

Ezt a célját nagy sikerrel el is érte (Sokak mások mellett Bayert is erre használva.)
A gyűlölet neki csak egy eszköz a hatalomra: "Oszd meg és uralkodj". Orbán elérte hogy ma már hideg polgárháború dúl az országban, hogy ma már csakis a fideszes totális gyűlölet határoz meg minden közéleti kérdést az országban, és aki józan ész hangján merne megszólalni, vagy pláne bármilyen kritikát megfogalmazni, a fideszesek már azt is gyűlölik akár a pestisest, és azonnal őrjöngve a torkának ugranak.

Ezzel Orbán többet ártott a magyaroknak, méghozzá sokkal-sokkal többet, mint Kádár János.

És az hogy Orbán kitüntette az orbánmaffia legnagyobb gyűlöletkeltőjét, a legtrágárabb magyarellenes uszítóját, a magyarok ellen indított orbáni hidegháború legfőbb zsoldosát, az nyilvánvalóan nem más, mint a magyarság újabb megalázása.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 14:58:13

@protézisesh: "békedíjat érdemlő életút"

Nem feladatom a vén terroristát védeni, különben is megvédte már tőle a világot orbán... na, várjál, az orbán senkitől se védett meg senkit, csak ilyeneket hazudik, a birka fidesz fasszopók meg beveszik... ja igen, az izraeliek védték meg tőle a világot, tudod a vén zsidók, mint a Soros meg a háttérhatalom, mert ők nem csak dumálnak, hanem cselekszenek a világ jobbításáért. Szóval a vén terrorista nem életmű djat kapott. Csak a tárgyi tévedésedet javítom.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 15:01:59

@pamut: Túl szépre fested le orbánt. Elhallgatod, hogy a magyarság gazdasági és szellemi lezüllesztése is a célja, hogy békés jobbágyokként kezelhesse őket. (Hogy az egészségügy szétverése mi célt szolgál, azt nem tudom.)

2016.08.22. 15:12:55

@pulsarito: A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy kitüntetnek a hülyeségért.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.08.22. 15:15:47

@pityókabor sommelier:

A liberalizmus egy műszó. A jelenleg használt politikai értelmében legalábbis bizonyosan az.
A szó eredeti értelmében vett szabadság utáni vágy, minden ember sajátja, kivétel nélkül.

A liberalizmust jelen esetben semmi másra nem használják, csak arra, hogy megerőszakolják a demokráciát.
Hogy olyan dolgokat nyomjanak le a tömegek torkán, amit demokratikus keretek között soha senki nem tudna lenyomni.

A liberalizmus ilyenformán a demokrácia legnagyobb ellensége.
Amit nem tudnak lenyomni a tömegek torkán a "liberálisok", azt lenyomják a liberalizmusra, "szabadságra" hiavtkozva.

Tehát a liberalizmus köntösébe csomagolt verbális, politikai, és fizikai agresszióval erőltetik a ballibek az emberekre a marhaságaikat, a migráns imádattól, a multikultúrális Európán keresztül, a nemzetállamok megszüntetéséig, avagy éppen jelen esetben más véleményen levő emberek megsemmisítéséig.

Killary Fucking Clingon 2016.08.22. 15:22:43

@pamut: te mekkora egy lusta gyökér vagy bakker :) behánysz ide néhány végtelenül ostoba sort és aztán azt kopipészteled egéyz nap?? Tényleg?

pamut 2016.08.22. 15:26:37

@Shabby Bear:
Tőletek tanultam, nyugodhatsz. amúgy a téma stimmel, és egyszerűen tökéletesen megfogalmaztam a lényeget, szóval pont ide illik és amúgy is tanítani kéne az egyetemeken :) látod te sem tudsz belekötni a tartalmába, ezért a béna beszólogatásod.

kovier 2016.08.22. 15:55:16

Most ismételjem magamat... a fideszesek már megint nem értik! No akkor most ismétlem nektek bayer nemzetikincs zsótit is, hátha úgy megértitek: "a kurva anyátokat!" Így már világos? Ebből biztos értetek, hiszen ez a nemzeti-jobboldali-konzervatív-keresztény kultúrátok origója, nullpontja. Szó szerint is, hiszen aki nem érti, mi a különbség mondjuk Esterházy és bayer nemzetikincs zsóti írásai között, annak nem intelligenciája van, hanem intelligencia hiánya! Csak hogy kicsit pallérozzalak benneteket, olyanok is visszaadták már a kitüntetésüket, akik jobboldali érzelműek, és akik szintén orbán pszichopata viktátortól kapták azt. Továbbá, nem mindenki ballib, aki nem ért egyet az újveretű orbáni kommunista-fasizmussal. De úgyis hiába, hisz az rételem lepereg rólatok!

pamut 2016.08.22. 16:09:13

@Tom66:
Ja, színjelest trágárkodásól, hitványságból, gyűlölködésből.

Komolyan te is megalázod magad azzal hogy bayer mellé állsz?

Balt 2016.08.22. 16:19:47

Rózsa Péter, a nyílt SZDSZ propagandista? Visszaadta? Micsoda gyalázat. Hogy megkaphatta.

profilo 2016.08.22. 16:22:15

@pamut:

pamut:

Hozzászólásod legfontosabb részét úgy látom több blogbejegyzés alá is bemásoltad.
Eddig ilyen elszántságot csak wmiki-től, maxval birkától és a nagy hohohoo nevű komment huszártól láttam.
Hát gratulálok.
Nem akármilyen klubba kerültél ezzel.
:)

pamut 2016.08.22. 16:28:31

@profilo:
kell az értelmes szöveg is a sok hülye mellé, így igen, a lényegi kommentemet bemásoltam újra. érdemben nem is tudja sehol senki cáfolni, de még csak vitatni sem.

amúgy sajnálom hogy ez tűnik fel neked, szerintem tényleg borzalmas az a gyűlölködés, az a polgárháborús uszítás amit két évtizede kényszerít rá az országra Orbán a csicskásain át, szerintem tragikus az a rombolás amit elért a hazám ellen. talán neked nem fáj hogy ilyen extrém mértékben züllesztik az országot, pedig ha kicsit belegondolnál, biztos te is hamar átlátnád micsoda tragédia ez. Persze két megismételt kommenten is lehet kötözködni, ahogy kedved tartja.

Tizenötmillió Magyarok 2016.08.22. 16:30:02

Minden magyar örül Bayer kitüntetésének.

Tojglitojas 2016.08.22. 16:32:50

Sosem szerettem szlovák rendszámos, piás, kaszinós bajerzsótit. Mióta megy az ajvék meg a hiszti, amit ti balliberálisok pont olyan undorítóan csináltok, mint mindent az életben, kezdem megkedvelni.
Lassan rájöhetnétek, hogy ez az óvodás mentalitás, ha Zsoltika is kap kakaós-csigát, akkor én mér nem is kérek, sőt visszaadom, értelmetlen, taszító és kontraroduktív.
Kb. mint amikor a szocik akarnak valamit, a Jobbik támogatja és mellé áll, erre az szocika akkor már nem is akarják.
Oszt csodálkoztok, hogy miért vagytok egyre jelentéktelenebbek.
A faszi leírt egy csomó problémát. Gázosan, de legalább leírta, azokat a gondokat maikről, ti legfeljebb hallgattok mélyen, vagy ferdítettek, hazudtok. Ennyi.
Mondanám ebből az esetből legalább tanuljatok, de hiába, reménytelenek vagytok. Miattatok pedig Viktor itt fog ülni 30 évig a nyakunkon, mert csak arra van eszetek, mást ne engedjetek a húsos fazékhoz, mindig jusson pár elfekvő hely a parlamentben, kényelmes ellenzéki létben....

pamut 2016.08.22. 16:33:15

@Tizenötmillió Magyarok:
Minden magyar felháborodik Bayer kitüntetésén.

profilo 2016.08.22. 16:36:31

@pamut:

Az egész hiábavalóságára céloztam. Egy ideig azt hittem, hogy a közélet terepe ez is. De rájöttem, hogy felesleges itt tépnem a szám.
Terepen, az életben, például egy település önkormányzati ülésén elmondott mondatnak több haszna lehet és van is.

Már csak azért olvasom a hozzászólásokat, hogy egy jót nevessek rajtuk.

1ghost 2016.08.22. 16:37:20

Helyénvaló hogy visszaadták a kitüntetést.

Az értelmiség példát mutatott, hogy a narancsos mocsok nem szivároghat túl minden falon. Ezt a falat a hazai értelmiség húzta most fel, tulajdonképpen egységesen, pártállásra való tekintet nélkül. Tisztelet érte.

Amit látunk, az de facto a magyar szellem önvédelme, példamutatása, hogy bár a fidesz hatalmon van, mégsem tiporhatja az erkölcsöt, züllesztheti az országot bárhová, noha szeretné. Mert eddig és ne tovább.

Nem csak walesi, hanem magyar bárdok és léteznek a honban.

Bayer mellett - Stefka, Lázár, Bencsik - csak a rezsim néhány ócska, jellemtelen vazallusai áll.

pamut 2016.08.22. 16:41:46

@profilo: nézd, ha már tönkretették és kirabolták a hazámat ezek a hazaáruló maffiózók, és már leplezetlenül bayeri szintre akarják lezülleszteni, akkor én beszólok nekik. ez van.
soha egy percig nem gondoltam hogy a kommentek majd megváltoztatnak bármit is az országban, de szerintem ilyet senki sem gondolt.

profilo 2016.08.22. 16:50:23

@pamut:

Ez így nem ér semmit. Nincs értelme.
És ez nem is beszólás.
Ha mindezt a szemébe mondanád, akkor igen.
Ennél még egy tüntetésen magasba emelt "Takarodj!" tábla is bátrabb, többet mond el és többet is ér.

2016.08.22. 17:00:44

@Ballib cenzúrázók réme 18: Ezek a liberálisok kicsit olyanok, mint az erdélyi szászok, hirmondó sem maradt belőlük (no jó, egy: a román elnök), de azért állandóan emlegetjük őket :)

pamut 2016.08.22. 17:12:30

@profilo:
most írtam le hogy "nem gondoltam hogy a kommentek majd megváltoztatnak bármit is az országban", és hogy nem is ez a célom. nehéz megérteni?
egyáltalán miért érdekel téged az annyira hogy ha szerinted nem érdemes kommentelni attól én még kommentelek? másokat találj már meg ezzel kommentelnek még páran....

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.08.22. 17:47:44

Hogy deresedik a haja ennek a bűnöző Lázárnak...

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.08.22. 17:55:30

@Mercyful Fate: "jó látni, hogy helyes irányba megy az ország,"

Amikor majd háború lesz, amibe az agycsökött fajtád embertelen politikusai kergették bele az országot, és majd pépes húscsomóként fröccsensz szét az utcakövön, vagy házad romjai között mert egy tank vagy egy bombázó repülő betalál, már nem lesz időd ezen elgondolkodni. Akkor már késő lesz.

Zöldövezeti 2016.08.22. 18:10:04

@Tojglitojas:

Helyes !

A patkányok ideje lejárt !

Zöldövezeti 2016.08.22. 18:11:00

@pamut:
Hülyeségeket beszélsz !

BéLóg 2016.08.22. 18:33:20

Ismételnem kell magamat:
A díjakat visszaadóknak azt lehet kívánni, hogy menjenek pl. borért Olaszliszkára és igyekezzenek súrolni egy esetleg "véletlenül" eléjük ugró kisebbségi norvég kislányt, aztán ÁLLJANAK OTT MEG.

Zöldövezeti 2016.08.22. 18:33:48

@protézisesh: Bizony azok nem menekültek, hanem betolakodók.
A ballib összekeveri a két fogalmat.

Tizenötmillió Magyarok 2016.08.22. 18:43:14

Mar varom, mikor kezdik el fasisztazni azokat, akik meg nem adtak vissza a kituntetesuket, mert ok sokkal tobben vannak.

1ghost 2016.08.22. 19:12:05

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

"Hogy deresedik a haja ennek a bűnöző Lázárnak... "

Na ja! Ezek a tetvek már annyit loptak, hogy ők maguk is belerokkannak! Meg aztán a nyóc éves kölykére iratni 70 millás villát, no az is ám egy csomó nyűggel jár.

A konklúzió önmagát adja: a fiatal demokraták se nem fiatalok, se nem demokraták. Mára az egész narancsbanda csupán pénzsóvár, s gátlástalanul hazudozó, jellemtelen emberek gyülekezete.

Ma már mindenki tudja: a fidesz egyetlen célja, hogy cirka 2 milla szájtáti hülyének a hitét, hogyan lehet magánvagyonná konvertálni. Ennyi, s nem több.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 19:23:17

@1ghost: "a fiatal demokraták se nem fiatalok"

Tévedés, örökké fiatalok maradnak, a fidesznél 35 év a felső korhatár.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 19:26:22

@Zöldövezeti: "A patkányok nyivákolnak"

Pontosan. Aztán még az orbántól kitüntetést is kapnak patkánykodásért, hogy a becsületes embernek kifordul tőle a bele.

Larry Silverstein 2016.08.22. 19:37:31

Na, a fidesz csinálja a köv. hintát a seggarcú libsiknek.

Ezen elnáciznak még 1,5 évet a választásg a demokrata ellenzékiek aztán zakóznak ahogy szoktak minden nácizás után....

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.22. 19:44:33

@Larry Silverstein: Ez rendben is van. De az neked miért öröm, hogy a fidesz további négy évig a szájadba hugyozik? Nem volt még elég? (Gondolom nem tartozol a valdemor nagyurak közé, ha ide kommentelgetsz.)

Larry Silverstein 2016.08.22. 19:48:13

@atpijkamo116: Azért öröm mert még mindig jobb nekem ha a fidesz hugyozik a számba mint ha a libsik akár csak erős ellenzéki pozícióból tudnának rombolni....

dr. mesterséges színezék 2016.08.22. 19:52:54

@Tojglitojas: Megvan neked is az igazságod.
Viszont problémát leírni (akár egyedüliként is a kuss és lapítás közepette) egy dolog; a problémát a végtelenségig szimplifikálni és alpári módon más nyakába lőcsölni meg egy másik.
Ilyet a szomszéd cigányasszony is tud, lovagkereszt nélkül.

moloy 2016.08.22. 20:27:19

@n3spr3ss0
Bayer: "... ahol több tucat állat ver agyon éppen egy 44 éves tanárembert a saját gyerekei szeme láttára, ..."
Így leállatozni embertársainkat nem szép dolog!

Gyorgy Nagy 2016.08.22. 20:48:14

Az öreg lánynak (Mariskának ) nemcsak a szemével van baj hanem az agyával is.A nyelve az jó mert nyalni nagyon tud.

dr. mesterséges színezék 2016.08.22. 21:07:35

@fillérbaszó vadász: 'Én csak azt kérdezném, hogy ezek a "nagyszerű emberek" a kitüntetés után jár pénzösszeget is visszafizették-e, vagy annyira azért mégsem büdös nekik Bayer? '

A fillérekkel kapcsolatos szexuális fétised ellenére illenék megérteni, hogy azért nehéz visszafizetni, mert 0 (nulla, zéró, nil, null, void, false, franc tudja, hogy fogjátok már fel) forintos átutalást nem könnyű eszközölni.

dr. mesterséges színezék 2016.08.22. 21:09:38

@Zöldövezeti: "Azt elfelejtették ! "

Nyugtass meg: a birkameneteken nem te tartod számon, hogy kivel miért kéne elszámolni, de békésen ám piszkosul, a la Bayer.

1ghost 2016.08.22. 21:20:01

@Larry Silverstein:

Dehogy azért!

Hanem azért, mert te egy ócska bérprosti vagy. Annak szopod a faszát, aki fizet. Persze szégyen, de hát a te szégyened.

illaim 2016.08.22. 21:39:57

@pulsarito: Az, hogy neked fogalmi zavaraid vannak, egy dolog! Viszont! Ezt egy fórum közönsége részére kiteregetni, már klinikai eset!

illaim 2016.08.22. 21:43:01

Amúgy az összes fideszes trolltól kérdezem. A kedves utcalány anyukátok hogy van?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.08.22. 22:57:36

Van még blog itt a zindexen aki nem ritta el.a bánatát emiatt?
Kurvaszanalmas.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.08.22. 23:07:52

@pamut: Az a baj.hogy akinek nem kell cavinton az emlékszik arra a gyűlöletre ahogy az exkomcsi sajto es az szdsz vetette magát az mdf.kormányra.engem.akkor.mwglepett az a.mely gyűlölet.szerintem.az mdf.et is.meglepte.szoval ez nem orbannal kezdődött.csak apontosaag kedvéért.
Persze a Fidesz járhat ugy mint az mszp akinek.mineden megvolt.lasd megyo bácsi dulakat akinek tv kell vegyen magának....hat vettek.sajnálatos esemény.elbaxtak.

pamut 2016.08.22. 23:14:34

@FILTOL:
az mdf-et, azt a pancser szar amatőr béna lúzer bandát nem gyűlölték, hanem kiröhögték. jó hangosan, minden nap, és teljesen jogosan.

de hogy ez neked még ma is fáj? :D

szerintem nem erőlködj, azt az égig érő gyűlöletet ami a fideszben és a fideszesekben van, és ami szó szerint lebontotta az agyuk, azt soha senki és semmi nem tudja még csak megközelíteni sem.

a fidesznél gyűlölködőbb, kegyetlenebb, könyörtelenebb, aljasabb, gonoszabb, gátlástalanabb banda nem létezik ebben az országban.

és tudatosan, direkt, tervezett, mesterségesen, rengeteg (köz)pénzt ráköltve direkt fokozzák örökké a gyűlöletet, uszítják a magyart a magyar ellen, mert alapul Orbán hatalma,

pamut 2016.08.22. 23:19:05

@FILTOL:

ja tényleg... a memóriád... nahát, kicsit szelektív... tán áthatja a kettős mérce.... melyik párt is röhögte ki leghangosabban, legszemtelenebbül az mdf-et... ? :))

segítsek? f betűvel kezdődik a párt neve.... na, így se megy? tényleg nem?.... cavinton van kéznél?

BéLóg 2016.08.23. 00:11:12

Gyerekek, van valakinek egy felesleges lovagkeresztje?
Esküszöm, visszaadom!

átlátó 2016.08.23. 00:26:20

Ebben a sutkában az összes résztvevő, tehát az összes, aki kapott, adott, vagy visszaadta egy sima paprikajancsi...nem az a komplikált, hanem az a rémületesen egyszerű...az nem volt még a Smikával kapcsolatban, hogy blokkolnám? Csak kérdezem, nem idegeskedni, vagy kapkodni. Még leverődik valami. A szépségével semmi bajom, az ilyesmi tudjuk, hogy nem megrendelésre jön...az agya ami érdekelne, hogy miről tudnék vele beszélgetni...úgy értem, hogy előtte, mert utána szépen menjen haza.

V.János78 2016.08.23. 00:47:23

Most már kezd nagyon irritálóvá válni ez a rengeteg Bayerezés! Más se ömlik a ballib médiából. Miért nem hallottam ilyen jajgatást,mikor az MSZP-SZDSZ kormányok tüntették ki saját megmondóembereiket, haverjaikat?! Kertész Ákost és társait.
Fel kéne már fogni,hogy amíg világ a világ, mindig ez lesz,minden kormány a saját embereit fogja kitüntetgetni...
Akik most is mocskosbayereznek, végignézték egy műsorát is? Ha igen, akkor néha oda is figyeltek a témákra,mondanivalójára is, vagy csak a trágárságait strigulázták lelkesen?.. Ez az egy dolog, az időnként indulatból trágárkodás, ami miatt bele lehet kötni.Mikor a cigánybűnözésről, vagy a migránsok által elkövetett rengeteg európai bűnesetről,vagy az uniós vezetők hülyeségeiről beszél, akkor sincs soha igaza? A ballib oldal csak azt éri el ezekkel a szánalmas fröcsögésekkel,hogy még biztosabb lesz a Fidesz hatalma...

2016.08.23. 03:15:52

@protézisesh: "E kiváló újságírót és publicistát"
:D:D

FikkFakk 2016.08.23. 03:36:20

"Egyfelől nem világos, miként lehet keresztes lovag valaki, aki demens vénembernek, meg gazembernek nevezi a legnagyobb keresztény egyház fejét. "

Mert az. Egy liberalis szardarab mosogatoleben az aktualis papa. Es tobbek kozott azert, amit BZS irt.

A liberal sajto ismet azon dolgozik, hogy viktorek nagyobbat nyerjenek 2018ban...

2016.08.23. 06:22:00

@pamut: "A gyűlölet neki csak egy eszköz a hatalomra: "Oszd meg és uralkodj". Orbán elérte hogy ma már hideg polgárháború dúl az országban, hogy ma már csakis a fideszes totális gyűlölet határoz meg minden közéleti kérdést az országban, és aki józan ész hangján merne megszólalni, vagy pláne bármilyen kritikát megfogalmazni, a fideszesek már azt is gyűlölik akár a pestisest, és azonnal őrjöngve a torkának ugranak."

Ezt nem Orbán érte el. Ezt a komplett politikai elit együttes "eredménye".

"aki józan ész hangján merne megszólalni, vagy pláne bármilyen kritikát megfogalmazni, a fideszesek már azt is gyűlölik akár a pestisest, és azonnal őrjöngve a torkának ugranak."

Ebből a mondatból látszik a legjobban, hogy igazam van feljebb, ugyanis ugyanígy reagál a baloldal is, ha valaki józan ész hangján próbál megszólalni.

Lásd pl. cigánykérdés: ha valaki felteszi a kérdést, hogy nálunk miért nem lehet még csak regisztrálni sem, hogy a bűnelkövető milyen csoporthoz tartozik (mint a nagy demokratikus USA-ban), az abban a pillanatban rasszista lesz.

Vagy pl. a migránskérdés: jómagam nem szavaztam a Fideszre, de a csürhe kérdésében abszolút támogatom a kerítést és a NEM-re fogok szavazni okt. 2-án. Namost ebben a témában egy csomó agyatlantól már vagy ezerszer megkaptam, hogy fidesz-csicska vagyok, mivel ezzel az iránnyal egyetértek.

midnight coder 2016.08.23. 07:19:03

@FikkFakk: +1. Ennél hülyébb pápája legfeljebb a középkorban lehetett az egyháznak.

midnight coder 2016.08.23. 07:27:20

@V.János78: Pontosan. Persze az is tény, hogy Bayer azért nagyon sok esetben nem teljesen korrektül fogalmaz. Igen, van egy rakás gazember a zsidók között, de ettől a legtöbb nagyon értelmes, rendes ember, aki hasznos tagja a társadalomnak. A cigányság sem faji kérdés. Igen, a legtöbb cigány valóban úgy viselkedik ahogy azt a Bayer leírja. De ez nem a bőrszínük miatt van, hanem a kultúra miatt amiben felnőnek. És igen, fehér ember is tudja ugyanezt produkálni, van egy rakás fehér cigány is, hófehér bőrrel, szőke hajjal, kék szemmel, akik egy az egyben hozzák még a beszédmódot is.

De az tény, hogy elévülhetetlen érdeme Bayernek, hogy fel meri hozni azokat a témákat, amiket a PC sajtó elhallgat. És nagyon ostoba balliberális hozzáállás az, hogy ha egy problémát a szőnyeg alá söprünk, az megszűnik. Nem. Az a probléma, amit a szőnyeg alá söprünk csak gyűlik, gyűlik, aztán egyszer csak robbanás lesz a vége.

pamut 2016.08.23. 08:31:14

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
Láthatóan beragadtál egy 10+ évvel ezelőtti gondolkodásba, ami mér egyébként a maga korában is nevetségesen leegyszerűsítő és primitív volt, ma meg aztán végképp. Már nem kétosztatú a politika, hanem sokosztatú, mondjuk a fidesznek érdeke sulykolni hogy csak ők vannak és mindenki más akinek nem tetszik a rombolásuk és a rablássorozataik meg a hazaárulásaik, az mind "ballib", jelentsen ez bármi is.

Az pedig hogy ez egy ilyen gyűlölködő szar ország lett, az gyakorlatilag orbán személyes érdeme. Nem tudsz mondani senkit és semmit akinek akár csak negyed-ekkora hatása lett volna erre az országra, messze orbán uralta legjobban ezt az országot az elmúlt 26 évben, és volt a legaktívabb is, a sajátjait tudatosan egy őrjöngő gyűlölet-szektává alakító politikus.

Netuddki. 2016.08.23. 08:45:51

@V.János78: "A ballib oldal csak azt éri el ezekkel a szánalmas fröcsögésekkel,hogy még biztosabb lesz a Fidesz hatalma..."

Akkor mi a gond hülyegyereke? Ezt akarod, nem?

ZON 2016.08.23. 09:02:58

@dr. mesterséges színezék: nem, csak egy magát kereszténynek tituláló illető csúsztatására próbáltam utalni. Aki fákon lengedező embereket vizionál, mert ő keresztény.

2016.08.23. 09:50:32

@pamut: Láthatóan beleragadtál abba, hogy 6 éve neked nem tetsző kormány van hatalmon és ettől fuldokolsz, valamint te is látod, hogy valószínűleg még legalább 6 évig ez is marad a helyzet.

A Fidesznek pont az az érdeke, hogy a "ballib" továbbra darabokban legyen, ugyanis ha egyek lennének, akkor hatékonyabban tudnának fellépni ellenük. Amíg viszont ilyen balfaszok, hogy abban sem tudnak megegyezni, hogy szavazzanak, vagy bojkottáljanak, a Fidesz köszöni szépen és lubickol.

Abba a hibába esel, hogy csak és kizárólag egy embert hibáztatsz a kialakult helyzetért, ami nyilvánvaló hülyeség. Minden oldal tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy így álljunk manapság.

protézisesh 2016.08.23. 09:57:38

@atpijkamo116: gazdája a családodnak, de nem nekem.

Tök mindegy, kire gondolok. Jön a HORDA, benne 10%nyi valódi menekült, és 90%nyi gazdasági bevándorló. A kormány (követve az amerikai, japán, ausztrál, izraeli példát) egységesen NEM engedi be őket, ragaszkodik az előzetes vizsgálathoz, hogy csak a jogosultak jussanak be.

A ballib média pedig mindenkit be akar engedni, hogy majd utólag kiválogatjuk. Mellesleg tegnapi hír (a balos index.hu-ról!), hogy az osztrákok már eddig is 54.000 (és nem 1200) bevándorlót akartak visszatoloncolni Magyarországra. EZÉRT helyes álláspont, hogy Brüsszel senkit ne tegyen ide hatalmi szóval. Pláne ne olyan embereket, akik NÉMETországba céloztak, mert ott élnek a hozzátartozóik, barátaik, ismerőseik. Aki BERLINT célozta meg, az nem lesz boldog se Békéscsabán, se Bonyhádon...

protézisesh 2016.08.23. 10:14:45

@pamut: "Orbán kb. 20 éve hidegháborút indított a magyarok ellen.
Minden célja volt kettétépni a magyarságot, uszítani magyart magyar ellen, hogy a gyűlölet uralkodjon az országban, a magyarok lelkében, hogy magyart fordítson magyar ellen."

haver, mint fentebbi hozzászólásomban olvasható, mégis a liberális, elfogadó, toleráns baloldal az, aki a magyar érdekek mellett szót emelőket egyből nácizza, fideszbirkázza, patkányozza, stb. Akkor most ki is kelt megosztottságot magyar és magyar között? A jobboldal - egész következetesen - azt mondja, hogy Magyarországon a magyaroknak vannak előjogai az idegenekkel szemben. A baloldal pedig erre heves pocskondiázásba kezd, illetve kosárszám hordja vissza az állami kitüntetéseit. Nekem ez alapján úgy tűnik, hogy a baloldal az, aki megosztó, gyűlöletkeltő módon viselkedik. A jobboldal csak a mindenféle jöttment idegenek ide jövetele ellen kampányol míg a baloldal a magyar állampolgárokat szidja, gyűlöli, próbálja megalázni.

@atpijkamo116: Nobel BÉKEdíjat kapott egy olyan ember, aki személyesen és az általa kitalált és terjesztett ideológia miatt ezrek (tízezrek? százezrek?) haláláért, nyomoráért felelős. Tök mindegy, hogy a végén beadta a derekát a két zsidónak (Peresz, Rabin).

Ha a világ a ti (ballibsik) viselkedéseteket követné, akkor Arafat Nobel-békedíjának hallatán Teréz anya, Kofi Annan, a Dalai Láma, Henry Kissinger és Willy Brandt mind visszaadta volna a saját kitüntetését...

"Hanem azért, mert te egy ócska bérprosti vagy. Annak szopod a faszát, aki fizet. Persze szégyen, de hát a te szégyened."
"Amúgy az összes fideszes trolltól kérdezem. A kedves utcalány anyukátok hogy van?"
"Akkor mi a gond hülyegyereke?"

"a fidesznél gyűlölködőbb, kegyetlenebb, könyörtelenebb, aljasabb, gonoszabb, gátlástalanabb banda nem létezik ebben az országban. és tudatosan, direkt, tervezett, mesterségesen, rengeteg (köz)pénzt ráköltve direkt fokozzák örökké a gyűlöletet, uszítják a magyart a magyar ellen, "

Tényleg, bazdmeg?! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy pont a baloldal az, aki magyarkétn (?) fordul magyar ellen. Minden gennyes utálattól csöpögő hozzászólásotokból süt a gyűlölet.

citrix 2016.08.23. 11:23:29

A fidesz egy bolsevista felépítésű párt ami pártállammá nőtte ki magát. A kedves vezető a személyi kultusz csúcsán alatta a csinovnyikok. Bayer lovagkeresztje mellé dukált Lázártól egy-egy forró csók (nem cupp-cupp) mindkét orcájára. Mint a régi szép komcsi időkben igaz akkor még igazi nyelves csók járta az elvtársak között. Még van hová fejlődnie a fidesznek...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.23. 15:05:00

@protézisesh: "Ha a világ a ti (ballibsik) viselkedéseteket követné"

Nem vagyok ballibsi, csak egy fideszfasszopó tárgyi tévedését javítottam.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.23. 19:05:32

@protézisesh: "Tök mindegy, kire gondolok. Jön a HORDA, benne 10%nyi valódi menekült, és 90%nyi gazdasági bevándorló."

Látod? Már átmosták az agyad, nem tudsz (nem akarsz) különbséget tenni.

"NEM engedi be őket, ragaszkodik az előzetes vizsgálathoz"

Be kell engedni a menekülteket, és aztán vizsgálni.

"A ballib média pedig mindenkit be akar engedni,"

Olvasd el fennhangon, akkor talán észreveszed, hogy ez tiszta hülyeség. Nincs olyan, hogy ballib, és a mádia nem dönt menekültügyben.

"az osztrákok már eddig is 54.000 (és nem 1200) bevándorlót akartak visszatoloncolni Magyarországra."

És sikerült? :))

"EZÉRT helyes álláspont, hogy Brüsszel senkit ne tegyen ide hatalmi szóval."

Örülhetsz, mert nyitott kapukat döngetsz. Brüsszel senkit nem tesz sehova hatalmi szóval.

"az nem lesz boldog se Békéscsabán, se Bonyhádon..."

Lassan senki becsületes ember nem lesz boldog ebben a siralmas országban, államilag szított gyűlölködés közepette. Fogadok, hogy régebben te is normális ember voltál, de a vízcsapből folyó propagada hazugságokat elhitted, és már saját véleményedként szajkózod, amit habony szuggerált.

2016.08.23. 20:44:00

@protézisesh: Egyrészt azt szokták fasisztázni aki irredenta és/vagy revizionista eszméket terjeszt nyíltan. Másrészt csak te nem akarod észrevenni hogy mindez viktor örökös hakell, hanem, minden ellenfél lekommunistázása miatt van jórészt. Már ott tartunk hogy mariska 56-al próbálja összemosni gyurcsányt. Közben csak vádaskodtok folyton és olyan ellenségekkel riogattok mint: idegen erők, ellenséges pénzügyi körök, nyugati ellenlábasaink stb. csupa semmitmondó lózung, konkrétum soha semmi.
ÉS a legszomorúbb hogy a jogos, sokakat érdeklő kérdésekre is állami szinten így válaszol a hatalom.

pamut 2016.08.23. 22:04:00

@protézisesh:

"mégis a liberális, elfogadó, toleráns baloldal az, aki a magyar érdekek mellett szót emelőket egyből nácizza, fideszbirkázza, patkányozza, stb."

nem pont fordítva: az orbánmaffia hívei patkányozzák, sorosügynöközik, stb. a magyar érdek mellé kiállókat.
én csak tudom, naponta 100x a fejemhez vágjátok baszki valányszor csak meg merem említeni a magyar érdeket....

"Akkor most ki is kelt megosztottságot magyar és magyar között?"

Orbán viktor. ha van valami ami totálisan tagadhatatlan tény, akkor ez az az. 20+ éve ezt csinálja, szisztematikusan, intézményesítetten. egész életét erre szánta, még egy médiabirodalmat is felépített a gyűlöletkeltésre, és hasznája is a mai napig. ennek a birodalomnak bayer csak egy fogaskereke a sokból.

és ez olyan extrém, brutális magyarellenes bűn, hogy szó sincs rá.
mint írtam, orbán már sokkal többet ártott a magyaroknak mint Kádár.

"A jobboldal - egész következetesen - azt mondja, hogy Magyarországon a magyaroknak vannak előjogai az idegenekkel szemben. "
:DDDDDDDDDD

na ezt már ismerem! :DDDD hányszor hallottam ezt te jó ég :DDDD azt hiszed nem tudja mindenki hogy amikor lopni akar a fidesz a magyaroktól akkor hirtelen a magyarokra hivatkozik hogy lopjon? :DDD na ezt nagyon tudják! ismerjük már a szaros trükköket, nagyon jól....

"A baloldal pedig erre heves pocskondiázásba kezd, illetve kosárszám hordja vissza az állami kitüntetéseit."
he? miről beszélsz? aki nem akar egy aljas féreggel egy listán lenni az hirtelen baloldali lenne? szerinted az a baloldali akinek gerince van?

"A jobboldal csak a mindenféle jöttment idegenek ide jövetele ellen kampányol "

őszintén szólva elképeszt hogy van pofád 20+ év folyamatos totális gyűlölködéseit és abszolút tipikusan fideszes karaktergyilkosságot, végtelen mennyiségű hazugságot és aljas rágalmazást letagadni.... asszem még sztálin csinált ilyen történelemhamisítást, de már neki se jött be, neked se fog....

tudod már az is röhejes amikor egy kurva akarja magát szűzlánynak beállítani, de amikor a világ legnagyobb vén kurvája közli hogy ő egy 15 éves elsőáldozó szűzlány, na akkor már erre szó sincs.... kb ilyen amikor le akarod tagadni hogy a fidesz 20 éve tolja az elkeseredett hidegháborúját a magyarok ellen, a magyarok megosztására, végetlen sok rágalommal és hazugsággal, elképesztő agresszivitással és gátlástalansággal. és ez a mai napig is folyik, minden nap, minden órában, és amíg esz fidesz addig ez így is lesz, mert ez a fidesz legbelső lényege.
és nem bayer meg habony, meg finkelstein a lényeg, meg a többi több száz kollégájuk, ez a sok gyűlölet-nagymester csak mind orbán csicskája....

V.János78 2016.08.24. 02:29:39

@Tibi !: Normális stílusban légyszíves,ez a hülyegyerekezés téged minősít. Tévedsz,nem azt akarom,hogy nyerjen a Fidesz,mert már egyik pártra sem szavazok,korábban én is Fideszes voltam, de a sok korrupcióval eljátszották a bizalmam.De még mindig őket tartom a kisebbik rossznak.Ha MSZP-vagy DK-kormány lenne,ugyanígy lopnának ők is,+ még engednék be ezrével a migránsokat,kitelne tőlük,hogy még lakást, segélyt is osztanának nekik-akkor még inkább Orbánék. Bayer trágár ugyan,de a témái többségében 100%-ig igaza van! Röhejes,ahogy a kitüntetésétől megőrül a balliberális oldal. Azon miért nem hörögtek,mikor pl. az MSZP-SZDSZ kormány kitüntette a sztálinista elveket valló Krausz Tamást,vagy a magyargyalázó Kertész Ákost?... Ne, ez a kettős mérce az undorító.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.24. 07:12:38

@protézisesh: "a magyar érdekek mellett szót emelőket egyből nácizza, fideszbirkázza, patkányozza,"

1. Nem fideszbirkázza, mert az passzív részvételt jelent. Fideszfasszopózza, mert az az aktív cselekvés.

2. Nem a magyar érdek mellett, hanem az az ellen kampányolókat.

A többi stimmel.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.24. 07:19:32

@pamut: A, a vége nagyon szépre sikeredett! Milyen igaz!

2016.08.24. 19:41:02

@pamut: Bezzeg te kurva jól nyomod! :-)

domibácsi 2016.09.21. 22:17:56

@pamut: Úgy tűnik az orbánfóbia gyógyíthatatlan ! Te is fosod a szót
fröcsögsz Orbánra meg a Fideszre, közben nincs egy önálló gondolatod,
csak felmondod a Népszabadságot, papolsz gyűlöletről, meg korrupcióról
persze egyiket sem tudod bizonyítani, ráadásul a hozzád hasonlók,
legalább húsz éve ezt a csontot rágják. Ráadásul nem veszed észre, hogy
Orbán nélkül már három kigyúrt muszlim '"menekült' feküdne az ágyadban
és kefélné a feleséged.

pamut 2016.09.26. 01:04:00

@domibácsi: csak szánni tudlak....

domibácsi 2016.09.27. 10:24:46

@pamut: Nagyon köszönöm, mindkettőnknek jót tesz !
süti beállítások módosítása