B1 blogcsalád



Orbánék nem tanultak: azt hiszik, lehet a tűzzel játszani

2016. július 19. - Egyenlítő blog

Napok óta az a kép ugrik mindig a szemem elé, amely éppen 102 évvel ezelőtt készült Budapesten. És akik még a KLIK-telen oktatás előnyeit élvezhették, nyilván ugyanígy ismerik, mint én.haboruparti-tuntetes.jpg

Ezen a derék magyarok egy tisztes csoportja: „Háborút akarunk” táblákat lenget lelkesen, 1914 júliusának elején járunk. A hangot persze nem őrizte meg semmi, de elnézve a fotókat körülbelül el tudjuk képzelni, amint együtt skandálták, hogy „Háborút akarunk, háborút akarunk!” Ők voltak – egyszerűsítsük le a dolgokat, a korabeli CÖF, vagy Békemenet, csak akkor Háborúmenetnek hívták volna őket, a korabeli hangadókkal, mint az akkori ifjú Lomniczi, Csizmadia és a többi. Persze a sajtó egy része is már napok óta azt harsogta, hogy „Háborút akarunk” és

vesszenek a hazátlan bitang liberálisok, a baloldaliak és mindazok, a széplelkek,

akik szerint nem egy akkora ötlet az a nagyszerű elképzelés, hogy itt háború lesz.

Az akkori hatalom emberei, bár talán akadt, aki átlátta, hogy mégsem lesz ez annyira jó, végülis arra jutottak, ha a nép jelesei ennyire akarják, hát legyen. Alig pár nap múlva teljesült a korabeli Békemenet, akarom mondani Háborúmenet kívánsága és megkezdődött az első világháború. Belehalt egymillió ember az országból, Európából vagy 50 millió halott.

Széthullott az addig békét és prosperitást jelentő monarchia, Magyarország elvesztette területének a kétharmadát – okot adva ezzel egy újabb, még véresebb háborúhoz való csatlakozáshoz 20 évvel később.

De szó se róla,

az akkori Békemenet,

akarom mondani Háborúmenet kívánsága nagyon szépen teljesült. Megkapták, amit oly hangosan és persze bizonyos kormányzati körökből feltüzelve követeltek. A háborút.

Ugyan akkoriban a népszavazás, meg a nemzeti konzultáció nem volt divat, és a kor amúgy igen kreatívan korrupt elitje sem jött még rá arra a nagy ötletre, hogy közpénzből lehetne a háború mellett jó drága kampányt folytatni néhány közeli barát lapjában, hogy a kassza is csengjen. De azért a párhuzamot nem kell tovább magyarázni.

Tudom, nem kell mindjárt az ördögöt a falra festeni (bár Mészáros Lőrincnek van egy cége, amelyik ezt jó áron bármikor megteszi). Most csak szolid uszítás folyik az Európai Unió ellen, de nyár végére fölpörög majd ez. Tele lesz az állami média, meg a felvásárolt agit-prop eszközök afféle hírekkel, hogy hány migráncs hány kislányt erőszakolt már meg megint, és így tovább.

Meg nehogy már Brüsszel megmondja,

a nemtudom, mit. Brüsszel csak adjon pénzt kisvasútra, erre arra, oszt kussoljon, nem osztottak nekik lapot, nehogy már beleugassanak, hogy itt mi van.

nem-leszunk-gyarmat.jpgItt, kérem, irányított demokrácia van. Az olyan, mint a katonaságnál volt az irányított szabadidő. Gáspár törzsőrmester már jó előre közölte, hogy mikor lesz szabadidőnk. Irányított szabadidőnk. S amikor eljött az óra, akkor elirányított minket vécét pucolni, esetleg a füvet zöldre festeni és a többi. Szabadidő volt, hiszen azt mondta, irányított, mert azért rendnek – rendnek, hallják – kell lennie.

Az irányított demokrácia is hasonló. Demokrácia, hiszen azt mondják. Meg van parlament meg szavazás meg ellenzék, de a végén úgyis az történik, amit a kis vezető nagy nadrágban akar.

Kétségtelen, ehhez kell az a tömeg is, amelyik 1914 forró nyarán a háború mellett tüntet, amelyik most rövidesen megérti az üzenetekből, hogy nem is olyan jó az az Európai Unió. Nemrégiben még jobbikos, illetve ma már csak volt jobbikos képviselők dobáltak ki a parlament ablakából EU-s zászlót, vagy gyújtották föl azt. De mi az ahhoz képest, amikor fontos miniszter vagy kormányszóvivő jelenti ki, persze magánvéleményként, de a kormányzat hivatalos helyiségében, hivatalos tájékoztatóján, hogy háborút akar. Illetve, szóval az úgy van, hogy ő ma nem szavazna az EU-ra. Vagyishogy háborút akar. Mert

azt hiszi, lehet a tűzzel játszani.

Lehet bizony. „Háborút akarunk” harsogták, mert két pillanatra jó ötletnek tűnt. Aztán a lövészárokban, a gáztámadáskor, az éhező-nyomorgó városban el lehetett gondolkozni, hogy nem kellett volna e egy picit racionálisabbnak maradni.

De az bonyolult. És mennyivel egyszerűbb hülyíteni a dolgozót. Hadd rágódjon ezen, közben Felcsúton most már sportpalota épül, a kisvasút bőszen rohan tovább, az Orbán-klán Magyarország legnagyobb hűbérurává vált, egyik-másik gyereke saját lábára állt. Közben vagy 200 milliárd ki tudja hova jutott a Quaestor és Buda-Cash pénzekből.

És hol az a hang, amelyik végre hangosan és érthetően kimondja, hogy Európára akarunk igent mondani, bármit is kérdezzenek tőlünk.

Igent Európára.

Mert aki Európára nemet mond, az olyan, mint az egykori tüntető a „Háborút akarunk” táblával a kezében. Még a végén bejön neki.

D. J.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr278900076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.07.19. 12:57:51

Az Orbán Klánt úgy ahogy van bebasznám a tengerbe egy szál gatyában medúza rajzáskor.
De amit az ellenzék művel, az pont az Orbánék malmára hajtja a vizet, a vak is látja mi megy európában, a németek bevették a mélytorkost ezzel a sok menekülttel, most Düsseldorfban el is kezdődött ami pár napja Nizzában ,ha ilyen birkamód nézzük európa bekebelezését ezeknek az iszlamistáknak akkor nincs vissza út, ezek nem akarnak és nem is fognak beilleszkedni, egyetlen céljuk van, élősködni, aki meg elkeseredett Allah nevében gyilkolni.
Merkel politikai karrierjének asszem lassan vége, az EU élén is potyoghatnak a fejek lassan.
A mi ellenzékünk meg nem is ellenzék, ha ezeket a liberális nézeteket vallják menekült ügyben akkor az harakiri nekik, és nekünk akik leakarják váltani Orbánt.

Janossz 2016.07.20. 19:06:51

Attól tartok, azon az archív képen szereplők közül nem sokan fordultak meg később a frontokon. Miképp az újabb keletűn is csak a harci hevület látszik, a személyes elszánás kevésbé.
Ezek mindig könnyen mondják: Előre, azt, hogy Utánam!, viszonylag ritkán hallani tőlük.
Aki kivezeti az országot az Unióból, beírja magát a történelembe, biztos.
De nem arany betűkkel.

És ha sikerül kiugrani a szövetségből, majd tessenek megszámolni, hány termelő, adófizető polgár maradt. Mert az alispán még mind itt lesz, csak azokból még nem lett GDP.

nemecsekerno_007 2016.07.20. 19:11:49

Jajj már megint mindenröl a patás Orbán jut eszetekbe. Csernus ad majd idöpontot :)

PSX 2016.07.20. 19:24:35

Figyelemre méltó írás. Kötelező elolvasni az értelmesebbeknek, a beteges gondolkozású
trolloknak pedig tiltani; úgysem értik, nem nekik való.

Hajdú Peter 2016.07.20. 19:37:38

Azert azt tegyuk hozza, hogy az orszag ketharmadat, az akkor libsik miatt veszitettuk el.

midnight coder 2016.07.20. 19:46:06

@PSX: Nem. Emeletes faszság. Itt a kutya nem akar háborút indítani. A határainkat akarjuk megvédeni. Nem mi megyünk megtámadni más országokat, azt akarjuk megakadályozni, hogy minket támadjanak meg. A balfékek viszont azt a mintát követik, amit anno az indiánok követtek a partjaikra érkező fehér emberrel. Befogadták őket, etették itatták, hogy ne haljanak meg télen - a jóságos fehér ember pedig szép akkurátusan kiirtotta őket. Azóta persze változott egy-két dolog, mára az európaiak viselkedése sok tekintetben hasonlít az akkori indiánokéhoz, a migránsok viszont pont ott tartanak a történelemben, ahol anno Pizarróék.

Hajdú Peter 2016.07.20. 19:47:35

A jelenlegi Europat a libsik akarjak szetverni, meg lezaratni a hatarokat. Mert az altaluk rank kenyszeritett arabok nem fognak maskepp ott maradni, ahova letelepitik oket. Csak TOTALIS hatarzarral lehet majd az arabok millioit helyben tartani, vagyis meg akarjak szuntetni az unios polgarok, munkavalalok szabad mozgasat.

2016.07.20. 20:08:59

"egyszerűsítsük le a dolgokat, a korabeli CÖF, vagy Békemenet, csak akkor Háborúmenetnek hívták volna őket, a korabeli hangadókkal, mint az akkori ifjú Lomniczi, Csizmadia és a többi. "

Mekkora kibaszott nagy csúsztatás ez.... :-)

morph on deer 2016.07.20. 20:12:50

Azért azon is érdemes lenne merengeni kissé, hogy most újra sikerült elválasztani a korábban elveszített területeket egy helyes kis kerítéssel... Hál' Istennek, az ott kakók azért a szavazatukat postán is elküldhetik... Ha már a személyükre nincs is szükség, a szavazatukra még igen.
Jó érzés lehet magyarnak - helyesbítek: magyar állampolgárnak - lenni, amikor csak a szavazatom számít!
Azért az is valami..!

2016.07.20. 20:15:25

@morph on deer:

"Jó érzés lehet magyarnak - helyesbítek: magyar állampolgárnak - lenni, amikor csak a szavazatom számít! "

Gondolom a 2004-es népszavazáskor is jó érzés lehetett magyar lenni. Amikor 23 millió románoztak a bal oldalon. Most meg nem számít honnan jön, milyenvallású, jöjjön csak mindenki :-)

Ha kerítést épít Orbán, akkor kirekesztő, ha nem épít, akkor nem védi a határt. A szanaszét hullott baloldal csak egyvalamiben jó: ennél hülyébb társaság nincs a világon.

FikkFakk 2016.07.20. 20:30:14

Kedves index es partatlan mellekblogok,

ezzel a sok sotet es elfogult, nyilvanvaloan csusztato cikkel ti hajtjatok OV es bandaja malmara a vizet: olvas pl. az ember vmi durva korrupciorol, vagy ki hogy nyert foldet, esetleg mi van a varosligetben, de annyit hazudtatok, hogy nem hiszi el.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.07.20. 20:31:27

Sokat tanulhat az ember.
Pl megtudtuk, hogy az első világháborút a magyar jobboldal robbantotta ki.

Megmondta ezt a b1.blog azaz az MSZP házi blogja is, úgyhogy tutira így van.

Voznyák Pista2 2016.07.20. 20:31:44

Azért azt simán el tudom képzelni, hogy azok akik 1914-ben "háborút akarunk"-oztak, 4 év múlva Károlyit éltették, és dühödten szidták Tiszát, aki anno vonakodott belemenni a háborús megoldásba.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.07.20. 20:33:04

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:

Dehogy csúsztatás..

Amikor nem a baloldal van hatalmon akkor diktatúra van. Ez kérem axióma.
És ha diktatúra, akkor náci mindenki aki nem baloldali, és háborút akar.
Punktum.

fideszes Bróker kormány 2016.07.20. 20:47:35

@midnight coder:

hú te mekkora sötét vagy. Orbán jól behülyítette az ostoba magyarját, hogy itt akármit is meg kellene védeni. Csak a hülyéje szopta be, hogy a migránsok támadják a határt, miközben örülnek, ha minél hamarabb átlépik. Ráadásul a migránsok vesznek el tőled semmit, az az Orbán banda, aki ahol tud lop.

Kiirtani meg csak az eszedet irtották ki, de azok se a migránsok voltak hanem ugyancsak orbán. Kell neki a hozzád hasonló eszetlen tömeg, erre alapozza a hatalmát.
De egy napon még a magad fajta is rájön, hogy nagyon átkúrták, ezt már a Kádár rendszerben is átélted egyszer.

Janossz 2016.07.20. 20:48:50

Én csak azt nem értem, mire ez a mórikálás?
Október 2. Népszavazás. Kell az EU, vagy sem?
Mert végül is erről szól a történet, még ha nem is mindenki látja.

fideszes Bróker kormány 2016.07.20. 20:53:53

@FikkFakk: "ezzel a sok sotet es elfogult, nyilvanvaloan csusztato cikkel ti hajtjatok OV es bandaja malmara a vizet"

Annál jobb. Annál erősebb lesz orbán és annál nagyobb lesz a hatalma. És annál többet fog tőletek lopni. És annál több megszorítást fog a nyakatokra rakni. És a ballibák annál jbban fognak rajtatok röhögni. Hogy miközben megfulladtok az egyre szükebb kötéltől, még mindig azt követelitek, hogy legyen még nagyobb Orbán hóhér szorítása. Ez tényleg hatalmas élvezet nézni, ahogy Orbán kifingat titeket, a legvakhitübb cselédjeit. Hahaha!

2016.07.20. 20:54:51

@Janossz: már miért szólna arról? Arról szól, hogy a fasznak sem hiányzik Európának ez a csürhe..... és tökmindegy, hogy Németországba akarnak menni és nem ide....

Janossz 2016.07.20. 21:11:19

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Azért, mert egy uniós döntéshozatali mechanizmuson már keresztülment döntés ellen, amit bizony mindenféle fokon jóváhagyott Magyarország , ami ellen lett volna mód ott, a döntés helyén/alkalmával tiltakozni, most egy ilyen népszavazásban bújva a népakarat mögé protestálni.
Komolytalan, gyáva akció.
Aki ma megteszi, megteszi holnap is. Nem megbízható.

Afrika steht an der Elbe 2016.07.20. 21:25:56

Nem Merkel és kormánya játszik a tűzzel. Ááá, nem.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.07.20. 21:43:36

@morph on deer: "hogy most újra sikerült elválasztani a korábban elveszített területeket egy helyes kis kerítéssel."

hallottál már arról a varázslatról, hogy határátkelő?

Willkommenskultur 2016.07.20. 22:09:25

Az EU ellen uszítani kell.
A migránsok ellen uszítani kell.
A ballibot irtani kell.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.07.20. 22:23:42

Hülye pöcs. Szerinted azon a felvonuláson a Monarchia lelkes hívei nem voltak ott?

morph on deer 2016.07.20. 22:56:08

@eßemfaßom meg áll:
Képzeld!
Meg arról is, hogy állhatsz sorba napokig, hogy átjuss a túloldalra!

De az örömhír látom elkerülte a figyelmedet: a határon túli magyar állampolgároknak - akármi is az anyanyelvük - elég csak nyalni a nemzeti összetartozás érdekében!
Bizony!
A nyalni valók közül egyik a bélyeg, merthogy ők levélben is szavazhatnak.
Vagy bárki más a nevükben.
Bár lehetne eleve bérmentesített borítékot küldeni számukra, - kerül amibe kerül, minden fillért megér - az így felszabadult nyalási kapacitást könnyedén át lehet irányítani a "megfelelő" helyekre, tiszta win-win helyzet!

morph on deer 2016.07.20. 23:30:24

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
"Most meg nem számít honnan jön, milyenvallású, jöjjön csak mindenki :-)"

Ez idézet volt Tónika letelepedési-kötvény kampányanyagából?
Mert ott ez alaphelyzet, csak fizessen.
A vallás csak akkor számít manapság, ha valamilyen célból valakik ellen használni lehet, vagy szimplán megéri, ahogy látom.
Szerintem Orbán szemrebbenés nélkül áttérne megint, ha az fizetne jobban.
Egyébként legutóbb számoltam még mindig csak egy Isten volt errefelé, így jogos a feltételezésem, hogy mindenki ugyanarra az Istenre hivatkozik, akármilyen rituálét is kerekítenek köré.
Szóval nem igazán világos, mi baj a vallásokkal - azon túl, hogy vannak..?
Hogy nem ugyanúgy dícsérik ugyanazt az Istent?
Ne már!

Gyengébbek kedvéért: Itt egyszer volt cirka 150 évnyi török, azaz muszlim megszállás!
A dolog természetéből adódóan náluk volt a hatalom, annak ellenére, hogy mi már akkor is rohadtul "megvédtük a keresztény Európát"..:)
Mégsem lett az ország muzulmán, mint ahogyan a szomszédok jónémelyike - hogy a csudában?!

Mitől is rettegnek ma a bevándorlásellenesek?
"Az ország el fogja veszteni bemzeti és kulturális identitását!" - ha menedéket nyújtunk néhány ezer embernek.

Őszintén, az az ország, amelynek kulturális és/vagy nemzeti identitását (további, a már betelepült tízezreken felüli) néhány ezer bevándorló meg tudja változtatni, az a kultura annyit is ér!

Olyan kishitűek lennénk, hogy szögesdróttal kellene a kulturánkat, nemzeti identitásunkat, vagy a vallásunkat megvédeni?

Tényleg?

kris69 2016.07.20. 23:44:06

@Willkommenskultur: Oké,miharabb lépjetek ki az EU-bol teli a tokom,hogy az adom egy része a fidess él csapatjàt hizlalja...

videki gyerek 2016.07.20. 23:59:25

@morph on deer: "Azért azon is érdemes lenne merengeni kissé, hogy most újra sikerült elválasztani a korábban elveszített területeket egy helyes kis kerítéssel.."

Aha persze, mert a hataruntuli magyarok, ha Magyarorszagra akarnak jonni, akkor biztos erdon, mezon, folyon atuszva, keritest bontva jonnek, szigoruan papirok nelkul, megutkozve a hatarorokkel.
Ertem en, hogy a Gyurcsanyhoz hasonloan elmebeteg vagy, de meg igy sem gondolhatod komolyan ezt a baromsagot.

DR. Smit Pal 2016.07.21. 00:10:46

@morph on deer: "Mitől is rettegnek ma a bevándorlásellenesek?"

Például, hogy az általatok pátyolgatott ""menekültek"", egyszer csak baltával, kamionnal, géppuskával kezdik öldösni az utcán az embereket. És az a LEGRÉMÍSZTŐBB, hogy nem számít, hogy tegnap érkezett, vagy 30-40 éve él az adott országban.

kris69 2016.07.21. 01:22:56

@DR. Smit Pal: na ja a kétévest megeroszakolo "magyar"honfitàrs az jobb,vagy a romàkra hàzat ràégeto,majd a menekulo apàt és gyerekét lelovo az is jobb.Napestig lehetne sorolni.Beteg àllatok mindenhol vannak...

2016.07.21. 06:35:29

@morph on deer: Nem szokásom Tónikát idézgetni.
Nekem személy szerint az a bajom a bevándorlással, hogy tömegesen és ellenőrizetlenül folyik. Részemről jöhetne bárki, aki:

- VALÓBAN életében fenyegetett
- hiányszakma képviselője

a többiek menjenek, ahová akarnak, rájuk nincs itt szükség. Munkanélkülink van elég. Csak egy példa, hogy Spanyolországban a munkanélküli fiatalok aránya 50%. Miközben Merkel mama (és természetesen az őt támogató konszernek) meg arra hivatkozik, hogy nincs munkaerő, azért kellenek a bevándorlók. Hát nem lenne egyszerűbb egy katolikus, európai nyelveket beszélő, hasonló kultúrában felnőtt fiatalt beintegrálni a német társadalomba, mint egy totál különböző kultúrából jött embert, akit ráadásul még a nyelvre is meg kell tanítani? Most őszintén....

2016.07.21. 06:42:43

@kris69: Az adód hányad része gyarapítja a Fideszt és hányad része a szintén töketlen európai vezetőket?

2016.07.21. 06:43:46

@kris69: Igazad van, beteg állat pont elég van így is. Nem kell még importálni is hozzá.

Varga Bertalan 2016.07.21. 07:08:26

A bejegyzés írója egy ocsmány hangulatkeltő. Ennyit tud és kész! Hány "menekültet" vitt eddig haza? Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.

E.Katolnai 2016.07.21. 08:02:34

keserű, önsajnálgató vinnyogás az egész bejegyzés, elfelejtve, h minden magyar az EU-ban akar maradni, csak nem a libsi hulladék vezetése alatt.
az aljas libsik nem kellenek, akik már rosszabbak Lázár Kaganovics bolsevik bandájánál is, az üzenet világos: Európa igen, libsi Európa nem!

luis5 2016.07.21. 08:20:10

Szóval itt tartunk: ha vki nem tamogatja az illegális bevandorlast az haborus uszító. Orwell se hinne el amit te leirtal.

DFK 2016.07.21. 08:50:55

@Janossz: nem, nem erről szól. Olvasni talán még a baloldaliak is tudnak...

DFK 2016.07.21. 08:57:25

@morph on deer: nám pár ezer, hanem már pár tízezerről van szó, akik nem akarnak integrálódni, hanem erőszakosan követelik, hogy alkalmazkodjunk mi hozzájuk. Akiket németországi szinten kell majd segélyezni, miközben az átlagfizetés a töredéke annak itthon.
Félelmetes, hogy Párizs, Brüsszel, Nizza után még mindig vannak olyanok, akik képesek azt mondani, hogy a muszlimoknak semmi közük ezekhez a rémtettekhez. Meg nem is bevándorlók, stb. Mi van a magát afgánnak hazudó nem 17 éves baltás ISIS harcossal? Az ilyet hogy szűröd ki? Vagy személyesen vállalsz felelősséget minden egyes migránsért?

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.07.21. 09:00:34

Figyeljetek, lépjünk tovább. Akik a migránsok beengedéséért küzdenek lankadatlanul, azok mondják el, hogy mi legyen velük, miután beengedtük őket az országba egy belépési ponton.

netnepper 2016.07.21. 09:03:49

Orbán eddig még az összes meghirdetett "szabadságharcát" és csinnadrattás hőzöngését csúnyán beszopta és a jövőben is jól be fogja szopni, mivel a politikusi "tehetsége" kb annyit ér, mint amikor a tv-jósdában "pénzenergiát" küld a mágus a betelefonálónak. Azaz egy rakás x@rt se...:-)
Szóval, békamenetesek szapora ügetésben előre...::-))))

Ravasz Figyelmeztetés 2016.07.21. 09:06:21

@morph on deer: Ja tényleg, a bosnyákokat meg az albánokat sem térítették ám át az iszlámra, de nem ám.
Idióta.

Csuti Ördögüző 2016.07.21. 09:23:48

Orbánék képtelenek tanulni abból, hogy mindig fossá vernwk minden más pártot népszerüségben.

Megint ez jön. Orbán az eu legnépszerübb politikusa.

Netuddki. 2016.07.21. 09:35:22

Qrvára unalmas már ez a migráncsozás! A csapból is, de főleg a közpénzből sikkasztott médiából is ez folyik. Magyarországon ez semmi másra nem jó mint a figyelem elterelésére az orbán banda lopásairól. Mindegy melyik "oldal" migráncsozik...

Netuddki. 2016.07.21. 09:38:05

Arra még jók az ilyen posztok, hogy lehet látni melyik nickek mögött vannak a tolvaj fidesz agitprop szekértolói. Jönnek erre a posztra is mint szarra a legyek.

Hókirályfi 2016.07.21. 09:43:19

A mi történelemkönyvünkből én egy korabeli fotóra emlékszem, ahol emberek vonultak fel és a kezükben a táblán: "Éljen a háború!"

Tetszik a poszt, és valóban szembetűnő a párhuzam: Felhergelt tömegek akár olyan ügyeket is tudnak lelkesen támogatni, amelyek később hatalmas hibának bizonyulnak.
A félelem és gyűlöletkeltés általában jól működik, amikor tömegek manipulálása a cél, hiszen a legprimitívebb és legmélyebben gyökerező félelmeinket, a hüllőagyban székelő, a fizikai megsemmisüléstől való félelmünket ébresztgetik. A menekültek befogadására való biztatás a törzsfejlődésben később kialakult, sokkal emberibb, agykérgi centrumú segítőkészségre, altruizmusra próbál alapozni.
Vagyis Ovi és bandája ebben a tekintetben helyzeti előnyben vannak.

netnepper 2016.07.21. 09:43:26

@Csuti Ördögüző:
"Megint ez jön. Orbán az eu legnépszerübb politikusa. "
Csak kár, hogy erről rajtad kívül nem tud senki..:-).
Eriggy ki ny.eu-ba és kérdezz meg tetszőleges embereket az utcán, hogy mit szól a mi kis "legendás" Orbán vezírünk ténykedéséhez. 100 megkérdezettből 200 vissza fog kérdezni, "...hogy mihez és kihez?".

Orbán népszerűsége ténylegesen akkor ugrik majd egy jó nagyot, amikor megérkezik a magyar qrmány által betelepíteni kívánt 250-ezres "kulturálisan beilleszthető" olcsó külföldi munkaerő első nagyobb hulláma Belső-Mongóliából.
Garantált lesz a siker...:-)))))))))))))))))))

Csuti Ördögüző 2016.07.21. 09:58:15

@netnepper: senkit se érdekel mit szolnak orbanhoz masok.

Orban a legnepszrrubb politikus az euban, a sajat hazajaban.

morph on deer 2016.07.21. 10:06:55

@DFK: Eszemben sincs számháborúzni, mivel - ellentétben veled - nekem fogalmam sincs a darabszámról.
Ráadásul a jövőbelátás terén sem állok túl jól, tehát arról sincs fogalmam most, hogy majd mit fognak követelni.
Amiről viszont tudok az az, hogy a szétosztásra szánt menekültek - mert ebben az esetben már azokról lenne szó - mellé az eltartásukhoz pénz is jár az EU-tól, bár nem tudom, hogy az fedezi e a németországi ellátási szinvonakat.

A fanatikus barmokat nem tudod kiszűrni, ránézésre semmiképpen.
Rosszabb hírem is van: megvédeni sem tudjuk magunkat a hagyományos módon! Semmi esély arra, hogy pl a drótkrítés majd garantálja a biztonságot, ez szimplán marhaság.
Legfelljebb arra jó, hogy a Magyarországon elfogott "terroristákhoz" hasonló - tudod, a kerekesszékes, a vak meg az öregasszony - személyeket lehessen felmutatni a hiszékeny közönségnek. Az eddigiek alapján csak az látszik biztosnak, hogy vagy megszállott vallási fanatikus (figyelem, nem 'hívőt' mondtam!) vagy/és agyament személyek követték el a szörnyűségeket, aminek alapján ez a hisztéria zajlik.

Amire a figyelmet akarom felhívni az az, hogy ez a téma nem arról szól amit hibbant vezérünk próbál beadni a népnek. Ráadásul a népszavazás csak ahhoz kell, hogy saját hatalmi pozicióját erősítse, mivel egyébként az eredmény semmi módon nem tudja befolyásolni a bevándorlási kérdést, belátható időn belül biztosan nem.

Akinek nincs jobb dolga, és egyébként is szeret szurkolni a meccseken annak ez pont megfelelő alkalom, hogy írásba adja, hogy "hajrá Orbán!" A többieknek pedig érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy tényleg akarnak-e fellépők lenni Viktorka bábszínházában, vagy inkáb normális észérvek alapján a probléma civilizáltabb megoldását támogatnák inkább.
Az pedig nem más, mint együttműködés, ha tetszik, ha nem. Ez van.

morph on deer 2016.07.21. 10:15:07

@Ravasz Figyelmeztetés: Te mit nem olvastál el, vagy értettél meg, kis kedves?
Csak mert éppen erre hivatkoztam, miszerint a magyarokat akkor sem, szemben a szomszédaink némelyikével.
Azaz százötven év muzulmán hatás sem volt elég rá, megmaradt a kulturális integritás!
Bár az esetedben talán másképp kéne fogalmaznom, ha pontos szeretnék lenni...

konrada 2016.07.21. 10:15:16

Azért ez túl van lihegve. Egy kormány - legyen magyar, vagy az Európai Unióé - mindig megpróbálja kihozni a maximumot a saját elképzeléséből. Ilyenkor jönnek a tiltakozások, népszavazások. Ha elég nagy az ellenállás, akkor általában engednek, mert a hatalom fontosabb, mint az elvek, elképzelések.
... zorbánék legalábbis ezt teszik, de az EU is ezt fogja : van olyan, hogy egy kormány túl lép a felhatalmazásán, a választói akaratán - ha erős jelzést kap, korrigál.

De ehhez szükség van a jelzésre - ez például a népszavazás.

konrada 2016.07.21. 10:23:11

@morph on deer:
Tényleg megmaradt.
... Csak a magyarság lélekszámának harmada, potenciális növekedése, és így magyar többségű területeinek 2/3-a veszett el...

Nem volt jó üzlet, a magyarok tapasztalatból kerülnék ezt.

konrada 2016.07.21. 10:23:12

@morph on deer:
Tényleg megmaradt.
... Csak a magyarság lélekszámának harmada, potenciális növekedése, és így magyar többségű területeinek 2/3-a veszett el...

Nem volt jó üzlet, a magyarok tapasztalatból kerülnék ezt.

sas70 2016.07.21. 10:24:31

@E.Katolnai: És azt tudod, hogy az európai parlamentben kinek van többsége? Ehhh, minek erőlködök? Tudatlan hülye vagy!

sas70 2016.07.21. 10:29:33

@Csuti Ördögüző: "Orbán az eu legnépszerübb politikusa."
Persze ha kihúznád a fejed a seggéből és tudnád, hogy valójában mi a vélemény róla!

morph on deer 2016.07.21. 10:30:03

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Igazad van, de akkor ahonnan azok a fiatalok onnan fognak hiányozni, nem?
Ez olyan, mint pl a magyar orvos németországban, a román magyarországon, az ukrán romániában a grúz meg ukrajnában, stb dolgozik.
Erre a problémára nincs egyszerű válasz attól tartok. A válasz pedig biztosan nem a szavazósdi, tekintve, hogy ebben a tekintetben nem oszt, nem szoroz (nem, nem a Matolcsi) mi lesz az eredmény.
De lehet eljátszgatni vele pár milliárdért, addig is megy az idő és úgy érezhetjük, hogy csinálunk valamit. Ugyan semmi értelme, de nagyon jópofa össznépi társasjáték, csodaszép plakátok diszítik az országot, és lehet már megint mást okolni mindenért.
Miért, a helyben járás is mozgás, nem?

DR. Smit Pal 2016.07.21. 11:06:29

@netnepper: "Orbán eddig még az összes meghirdetett "szabadságharcát" és csinnadrattás hőzöngését csúnyán beszopta"

Nezzuk csak a szopasokat.

A REZSICSOKKENTES fenyes siker.
A BANKADO nemzetkozileg elismert siker volt.
A DEVIZAHITELESEK megmenteseert 10 millio magyar halas.
A magyar ALKOTMANY a vilag leghaladobb, legmodernebb alkotmanyaihoz tatozik.
A KERITES EPITES kimagaslo nemzetkozi siker.
A NULLA SZAZALEKOS INFLACIO elerese ugyszinten nemzetkozileg elismert siker.

En azt latom, hogy Orban Viktor az elmult 6 evben SIKERT SIKERRE halmoz, nem ok nelkul lett mostanra Europa legmeghatarozobb, legbefolyasosabb LEGNEPSZERUBB politikusa.

2016.07.21. 11:53:21

@morph on deer: "Igazad van, de akkor ahonnan azok a fiatalok onnan fognak hiányozni, nem?"

Ehhez kellene egy jó népesedési politika, ahol a saját szaporulat oldaná meg a problémákat és nem máshonnan kellene betelepíteni a népet.

2016.07.21. 11:54:33

@morph on deer: Azonkívül a gyárakat is át lehet telepíteni mondjuk Spanyolo.ba, ahol a munkanélküliek vannak. Van még távmunka is manapság. Szóval sokmindent lehetne tenni, de persze ezek (EU) azt erőltetik, hogy hozzunk be olcsó munkaerőt, oszt kész.

morph on deer 2016.07.21. 12:09:48

@DR. Smit Pal: Néhány kiegészítés:
REZSICSOKKENTES: Gyurcsány ugyancsak örül, hogy Orbán csökkentette a rezsijét!
Most sokkal olcsóbb a medence vízének melegítése, mint korábban! Bravó Viktor!

Normális helyeken ugyanis csak a rászorulók kapnak segítséget, nem mindenki válogatás nélkül, tudod?

"A DEVIZAHITELESEK megmenteseert 10 millio magyar halas." - itt kifelejtetted még azt a pár tucatot akik betegre keresték magukat a forintgyengülésen!

Mint tudjuk, azért kellett "megmenteni" a devizahiteleseket, mert a forint értékét sikerült leverni pillanatok alatt pár "okos" semélynek, aztán már ment minden, mint a karikacsapás. Matolcsyék annyit krestek rajta, hogy azóta is tucatjával veszik az ingatlanokat országszerte, hát persze hogy ők is hálásak!

Normális helyen ilyenkor úgy is segítenek, hogy kitolják a futamidőt de közel változatlanul hagyják a részleteket, szóval aki nem tudja kivásárolni magát, az is boldogul. Persze akkor nem lehet elárverezni a házat az adós feje fölül, dehát valamit valamiért :)

Csuti Ördögüző 2016.07.21. 12:41:36

@morph on deer: blablabla

Orban europa kiemelkedoen legnepszerubb politikusa, mig europa legtobb orszagaban kormanyvalsag van, orban 1848, a magyar demokracia kezdete ota a legtovabb hatalomban levo miniszterelnoke, 2018 100%os eselyese.

kris69 2016.07.21. 13:47:31

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Légyszives nevezz meg egy darab,aktiv EU-s politikust,nem fogsz talàlni,aki ilyen aktivan lopja,bassza el a ràbizott kozpénzt.Segitek,tv2 felvàsàrlàsa,MNB alapitvànyok,kisvasut,stadionnok,a tàgulo lakàs,a baràti kolcsonok,az adobevallàsbol kifelejtett milliàrdok.Emlékeztetoul a nokia dobozos balhé(lesittelték,jogosan)millios nagysàgrendu volt,nem milliàrdos!

2016.07.21. 14:10:09

@kris69: Légyszíves olvasd el, hogy mit írtam. Nem tolvajt írtam, hanem töketlent.

kris69 2016.07.21. 15:06:34

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: személy szerint inkàbb legyen "toketlen"politikusoknàl az adom aminek X szàzalékàt esetleg rosszul hasznàljàk fel,mint egy bunszovetkezetté aminek egyeduli célja a vagyonszerzés ,és a sajàt hatalmànak megerositése.

2016.07.21. 15:10:51

@kris69: Ha arra célzol az adózásoddal, hogy külföldön tartózkodsz és dolgozol (és persze adózol), akkor megnyugtatlak, hogy a befizetett adód nagyon-nagyon pici része jut el a Fideszhez és még az sem mind, mert ugye értelemszerűen nem lehet az egészet ellopni, valamit fel is kell mutatni belőle.

kris69 2016.07.21. 16:27:17

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Igen,tisztàban vagyok vele,semmilyen formàban nem akarok az orbànklàn finanszirozàsàhoz hozzàjàrulni,még évi egy euroval sem.

netnepper 2016.07.21. 16:38:01

@DR. Smit Pal:

Az általad írt összeset lemélytorkozta, de a legnagyobbat a hívei és a szerencsétlen nép szopta.
A REZSICSOKKENTES fenyes siker helyett 27% világbajnok ÁFA lett!
A BANKADO nemzetkozileg elismert siker helyett bedőlt vállalti hitelezés, ergo csilliárdos bukta a gazdaságban!
A DEVIZAHITELESEK megmenteseert 10 millio magyar halas helyett generációkra eladósodott adósrabszolgák tömegei és tízezres nagyságrendű kilakoltatások indultak meg!
A magyar ALKOTMANY a vilag leghaladobb, legmodernebb alkotmanyaihoz tatozik, helyett - ha nem tudnád - az országnak már alkotmánya sincs, lett helyette egy alaptörvénynek csúfolt állandóan toldott-foldott fércmű.
A KERITES EPITES kimagaslo nemzetkozi siker, helyett világszerte hírhedtek lettek a magyarok a gyávaságukról és az ostoba, a gazdaságukat is bedöntő xenofóbiájukról.
A NULLA SZAZALEKOS INFLACIO elerese ugyszinten nemzetkozileg elismert siker, helyett annak a jele, hogy a Magyar gazdaság a permanens kóma állapotába került és már a válságból-válságba tántorgó Görögország is megelőzte a GDP mutatóban és persze még sok másban is.
Van még valami egyéb felböfögni való ostobaságod...?