B1 blogcsalád



Orbán Viktor teljesen elselmeczisedett

2016. április 12. - nickgrabowszki

meszaros-lorinc-es-orban-viktor.jpg

A miniszterelnök mostanra kimaxolta a mellébeszélést. Már legutóbb se válaszolt érdemben a meggazdagodását firtató kérdésre, hanem a vagyonnyilatkozatával takarózott. (Hogy ez miért nem tisztázza, arról itt írtunk.)

Hétfőn már eddig se jutott el, egyszerűen azt mondta,

Sosem volt, sosem lesz, most sincs semmilyen strómanom. Sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek.

És azt várja, hogy ezt bemondásra el is higgyük neki.

Ezen az alapon egy nemi erőszak vádlottját is elég volna csak megkérdezni, hogy elkövette-e az erőszakot. Ha azt mondja, hogy nem, akkor nincs miről beszélni.

Mészáros strómanságát és Orbán vagyonát illetően a bizonyítási teher kétségkívül a vádlón van, nem a vádlotton. A sajtó, meg az ellenzék az utóbbi hetekben viszont elég meggyőzően látszott igazolni, hogy miért probléma az, ha az Orbán-család használ egy olyan ranchot, amit a felcsúti polgármester bérel id. Orbántól.

És így viszont már megfordul a teher, most már Orbánnak kell cáfolni a konkrét gyanút, illetve válaszolni azokra a kérdésekre, hogy

  • miként lehet, hogy a családi kuvasz egy Mészáros Lőrinc bérelte ingatlanban lakik?
  • miként lehet, hogy gyakran látják ott az Orbán-családot is?
  • ha ők használják, akkor miért fizetett érte Mészáros 155 millió forintot?
  • hogyan lehet, hogy ilyen viharosan gazdagodott meg a felcsúti polgármester, aki baráti, csaknem családi kapcsolatot ápol Orbánékkal?

A tényeknek pillanatnyilag az az egyetlen ésszerű magyarázata, hogy Mészáros egyszerűen Orbán, illetve az Orbán-család strómanja. Jelenleg még az is valószínűtlennek tűnik, hogy Mészáros a 155 millióval Orbán segítségét köszönte meg a meggazdagodásához, annyira feltűnő az aránytalanság a több tízmilliárd és a 155 millió között. Ennyivel kifizetni a királyi családot szinte sértésszámba menne.

Ha nem így van, ha a feltevés hamis, akkor érdemben kellene cáfolni.

Annyi egyszerűen nem elég, hogy nem és kész. Mert csak.

Ezzel mondjuk nem áll egyedül a Fideszben, akadt már más is, aki ezen a nívón érvelt:

A politikai pályán, meg általában az emberi viszonylatokban azonban indoklási kényszer van, egyszerűen nevetséges azon háborogni, hogy 

nekünk hétről hétre el kell tűrnünk, hogy bűncselekményekkel vádoljanak minket a Parlamentben.

Igen. A vádlottak is joggal háborognak emiatt a bíróságon (sőt, ha nem fideszes lopásokról van szó, már az ügyészségen is).

Az ellenzék addig fogja napirenden tartani az ügyet, amíg Orbán nem válaszol rá, és ha majd válaszol, akkor el lehet dönteni, hogy igazat mond-e, vagy nem. Majd a közvélemény, a választók megítélik (mert nyilván a Fidesz-tagozatként működő ügyészség nem fogja.)

Most itt Orbánnak két lehetősége van. Az egyik, hogy megszünteti a Parlamentet rendeletileg, rendkívüli állapottal, mondjuk, és akkor nem kell kérdésekre válaszolni. Oda a gond.

A másik opció az, hogy válaszol végre a kérdésekre. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr988589036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jozsef Koczka 2016.07.19. 13:41:57

GABIKA TE LOLYÓ MIÉRT NEM MÉSZ VISSZA APULT MÖGÉ A TE STILUSODDAL OTT AHELYED.! ! ! v! ! PULTOS LÁNY HUZZÁL KI AKKÖZÉLETBŐL.! ! ! ! !.

Jozsef Koczka 2016.07.19. 13:53:47

MIÉRT ? TAKARODJÁL. CSAK.! ! ! ! ! CSAK MERT A KOCSMÁBA VALÓ VAGY . VAGY A VITYÁVAL SZOKTÁL ÖSSZEBUJNI.? ? ? ? RIBANC.! ! ! ! ! KINEK A FARKÁN JUTOTTÁL ILYEN POZICIÓBA LOTYÓ......? ? ? ?
süti beállítások módosítása