B1 blogcsalád



L. Simon már milliárdos vagyont harácsolt össze

2016. január 16. - nickgrabowszki

Az nem nagyon meglepő, hogy ezek lopnak. Iparszerűen lopnak. Ezt tudjuk már legalább 2010 óta.

Hogy L. Simon is lop, az se különösebben meglepő, hiszen hol bizottsági elnökként, hogy államtitkárként szolgálja a rezsimet. Érdemi befolyása vagy hatalma nincs, akkor legalább anyagi haszna legyen a dologból. Az is az életfilozófiája, hogy

NEM KÖTELEZŐ KURVÁNAK ÁLLNI, DE HA ANNAK ÁLLTÁL, AKKOR DUGJÁL: HAJTSD A PÉNZT.

Ezt ő lelkesen meg is teszi, bár azért igyekszik elrejteni az ellenértéket:

  1. egyfelől a cégei és a földjei a felesége nevén vannak
  2. másfelől, mivel nem orvos, fogalma sincs arról például, hogy mit és miért is árulnak a cégei.

És mivel a felesége fitneszedző, bizonyára neki sincs semmi fogalma a dolgokról. De az azért mégiscsak meglepő, hogy mekkora összeget sikerült összeharácsolnia. Amikor éppen nem azon kesereg, hogy

A SAJTÓ EGYÁLTALÁN NEM SEGÍTI AZ Ő MUNKÁJUKAT,

akkor az elmúlt öt évben volt ideje arra, hogy

1400 millió forintnyi közpénzt gyűjtsön be.

bors.jpg(Kép: Bors)

1,4 milliárdot. Ez már az a nagyságrend, ami felemeli őt a Mészáros Lőrinc-, Tiborcz István-, Garancsi István-, Csetényi Csaba-, Kuna Péter-, Duna Aszfalt-féle vonulathoz. Mert igaz ugyan, hogy említettek nominálisan nagyobb pénzek felett diszponálnak, de az bruttó összeg, abból - elvileg - mégicsak kell lámpákat szerelni vagy stadiont építeni. Ami végülis mégse marad az övék.

Ellentétben L. Simonnal. Aki a panziójához és borászatához vezető utat uniós pénzből (800 millió forintból) újíttatta fel, és bár az elvileg közút, a gyakorlatban az államtitkárnak és az üzletfeleinek jön a legjobban.

L. Simon biztosan nem tartja be Orbán korábbi utasítását, miszerint

NE NYERJÜNK ANNYIT, AMENNYIT KÉRTÜNK, NE MI KAPJUK A LEGTÖBBET.

Bár nem tartja azt már be az Orbán-család se; az államtitkár se számíthatott emiatt nagyobb megrovásra. Már évek óta pont annyit nyernek, amennyit kértek, és persze ők nyerik a legtöbbet. Illetve csak ők nyernek egyáltalán. És még el is ismerik, hogy állami politika lett a korrupció.

Tavaly nyáron már (még) Lázárnak is kínos volt L. Simon rohamos, valamint tisztázatlan forrásokból történő meggazdagodása. Ultimátumot adott neki, hogy váljon meg a céges érdekeltségeitől. De hát L. Simonnak ilyenjei nincsenek is: minden a felesége nevén van. (Olyan ő, mint a belvárosi fideszes alpolgármester, Böröcz László, akinek azért nincs semmi köze a trafikmutyihoz, mert neki nincsenek trafikjai. Csak a feleségének vannak.)

Lázár annyit tudott elérni, hogy ne L. Simon legyen a helyettese, de államtitkári posztját megtarthatta. És azóta már senki nem szól bele, mekkora vagyont harácsol össze. A miniszter már csak a vállát tudja megvonni:

L. SIMON MINDEN TESTRÉSZÉT ÁTKUTATTÁK MÁR.

És igen. Azóta valamelyik testnyílásából előkerült újabb 281 millió forint, amin 278 hektár állami földet vettek az árveréseken. Viszont egyetlen testüregéből se bukkant elő, hogy

miből volt 281 millió forintja.

  1. Megtakarítása korántsincs ennyi.
  2. Cégei papíron veszteségesek.
  3. Hitelről nem számolt be.

Nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy

olyan készpénztartalékai vannak vagy voltak, amelyeknek nemcsak a forrása rejtélyes, hanem még a léte is titkos.

De baja persze nem lesz belőle. Mert nem pusztán Simon ő, hanem L. Simon. Aki ugyan nem az Orbán-kormány egyetlen milliárdos tagja, de az egyetlen, aki nem tudta elrejteni, hogy közpénzekből gazdagodott meg. 

Abban végülis igaza van, hogy ha tényleg a kormány csinálná a sajtót, nem is derült volna ki semmi sem. Mert a sajtó azon részében, amit a kormány csinál, még szó sem esett az államtitkár viharos meggazdagodásáról. Ott ő még mindig csak egy ártatlan, szegény költő, aki a nemzet felemelkedéséért dolgozik naphosszat.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr208277906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.17. 14:25:00

Petőfi jóslata (ahogy megvalósult) Iroda lom ismerethez!

Petőfi jóslata nagyon "bejött"! "Ha a nép uralkodni fog az irodalomban, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék!" Írta Arany Jánosnak a Toldi születésekor! Mára beteljesült! Csak nem szereplőként, hanem az "alkotókként” irodalmat „hamisítók” uralkodnak az irodalomban, politikában!

. Annak, hogy 'á sok szellemi erővel rendelkező zsidóság az irodalom terén csak reklám-silányságokat tudott termelni: nem csak racionaliz¬musa az oka. Racionális volt a római is, irodalma mégis világképletté lett. Legfőbb oka éppen az, hogy a zsidó írók mindenütt hazug alapra: más faj pszichéjébe, vagy egy gyökértelen „nemzetközi” ideológiába, hamis elvonásokra helyezkednek.
Minden egészséges faj magának épít jövőt, és amelyik faj hagyja, hogy egy másik faj életépítésének eszközéül használja fel, megérdemli az elpusztulást. De milyen propagandamunkát végez ezen a téren a magyar intelligencia: a magyar arisztokrácia és a magyar középosztály? Szabó Dezső

Kosztolányi: A cikksorozathét része a magyar és a zsidó szerzőket állítja szembe egymással, következetesen kihagyva az utóbbiak névsorából a szerző legkedvesebb zsidó barátait (többet között Karinthy Frigyest vagy Füst Milánt). A Függelékben közölt szöveg együttes tézise ugyanis az, hogy a fiatal írók nem tudnak érvényesülni, mert a zsidó irodalom elnyomja a magyart. Ennek kapcsán a következő összeesküvés képét vázolja fel: „A Petőfi, Vörösmarty, Arany, Jókai és Mikszáth lelkéből táplálkozó irodalom addig fel nem támadhat, bimbózó magyar tehetségek addig ki nem virágozhatnak, amíg a kábultságból felrázott ország nem érti, hogy itt igenis, a faji összetartásban megedzett írók, kiadók, színház gazgatók és színházi ügynökségek jól megszervezett szövetkezetéről van szó!” Ennek a konspirációs teóriának a kifejtésében Kosztolányi Dezső szerkesztőként és nevét nem vállaló újságíróként is részt vett. -
„írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez.” Ez az egész zsidó világ, Michael Bakunyin

Liszt véleménye zsidókról

„Birtokba vették a szépirodalom és az újságírás terét. Mint sáskasereg rohanták meg a sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragadták a gondolatok vezérlését s megfészkelni látszották magukat a közvélemény-árulásban. (…) A zsidók a művészetet is ápolták, hogy azt legtávolabb teréig hatalmukba kerítsék… Ők sohasem tudták azt, miképp termett a művészet inspirációk által…. Az izraeliták új dallamokat nem tudtak feltalálni, mert ők sohasem a maguk érzelmeit dalolták… Ők sem építészetet, sem zenét nem teremtettek. Ők sem dalokat, sem költeményeket nem hoztak létre, amelyeket mint nemzetieket lehetne tekinteni. Ők csak utánoztak másokat. (…) A bölcsészet azt képzelte magában, hogy az egyenlőség, testvériség a zsidó gyűlöletet lefegyverzi, hogy a zsidó megszűnik zsidó lenni, hogy franciává, németté, olasszá legyen. Ezek egyike sem lett. A bölcsészeti filantrópia a vaknak naivságával bír. A héberek, akiknek ősei nem évszázadok szerint, hanem évezredek szerint számítanak, nem alázták meg magukat annyira, hogy franciákká, németekké, olaszokká legyenek. Izrael fiai maradtak ők, s ez a tény egy

Kanyarfúró 2016.10.17. 22:09:32

Mi vaaaaan ??
Ez nem a Der Stürmer 1938-as száma. Ott kellett volna ezt lényeglátó fajelméleti tézist publikálni.
süti beállítások módosítása