B1 blogcsalád



Ez egy igazán mocskos húzás a Fidesztől

2015. november 19. - nickgrabowszki

Rettenetesen össze leszünk zavarodva, ha egyszer tényleg lesz népszavazás a vasárnapi boltzárról. Pláne akkor, ha a tordasi boltos kérdését teszik föl.

Ez az ügy mindenkit érint, és mindenki rosszul is jár vele. A péntek-szombati tömeget és a vasárnapi tehetetlenséget már legalább annyira utálja a köz, mint anno a vizitdíjat. Ha népszavazásra engednék, ez biztosan a kormány vereségét hozná. Ráadásul ezt egyszerűen föl lehet fogni, egyértelműen állást lehet foglalni.

  1. Például: Akarja, hogy törvényben lehessen meghatározni a boltok nyitvatartási idejét?
  2. Vagy: Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?
  3. Esetleg: Szeretné, hogy - a kormány által meghatározott kivételekkel - a kiskereskedelemben a vasárnap kötelező szünnap legyen?

vasarnap_zarva.jpgDe nézzük csak Simonné Gercsényi Gabriella magánszemély kérdését, ami fél perccel beelőzte a szocikét, és amit a Nemzeti Választási Bizottság olyannyira egyértelműnek talált, hogy engedélyezte az aláírásgyűjtés-elkezdését.

Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?

Hát persze. Ki az, aki ezzel ne értene egyet? Már persze Orbán, Semjén és Harrach urakon kívül, akik bele kívánnak avatkozni abba, hogy ön vagy én akarunk-e dolgozni vasárnap. Mindenki más vélhetően magukra a kereskedőkre hagyná az ilyen kérdések eldöntését. Például mi se szeretnénk, ha a kormány megszabná, mikor írhatunk posztot.

Tehát akkor az IGEN-re kell (kellene) szavazni? És mi van a NEM-mel? Hiszen ha nem értünk egyet azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak, akkor azt akarjuk, hogy nyitva legyenek, nem?

Tehát a kötelező vasárnapi boltzárat akkor is el kell törölni, ha az igenek nyernek, és akkor is, ha a nemek? De az utóbbi esetből az is következne, hogy mindenkinek (minden boltnak) kötelező volna nyitva lennie?

De lehet ezt másképpen is értelmezni. Eszerint például az IGEN az jelenti, hogy egyetértünk azzal, hogy zárva tarthassanak. Sőt, maradjanak is zárva, hiszen a kérdés egyáltalán nem érdeklődik a nyitvatartásról alkotott véleményünk felől.

És ezt jelenti (jelentheti) a NEM is: nem értünk egyet azzal, hogy az üzletek zárva tarthassanak. Mert esetleg azt akarjuk, hogy zárva kelljen tartaniuk.

És az NVB ezt nevezte egyértelmű kérdésnek. Egy olyan kérdést, amelyik összekeveri a lehetségest a szükségessel, és még csak azt se lehet tudni, milyen irányban keveri össze.

Az Index és a HVG is megszavaztatta az olvasóit arról, hogy ilyen kérdésre milyen választ adnának. Mindkettőnél a NEM-ek nyertek, azaz a szavazók nem értettek egyet azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak.

Mivel ismerünk korábbi méréseket, és a HVG egyértelmű kérdést is föltett, arra lehet következtetni, hogy a NEM válaszokkal a köz véleménye arra irányult, hogy 

nyithassanak ki a boltok.

Ezt persze lehet akár így is érteni. De az NVB fideszes elnöke éppen ellenkezőleg értelmezte a kérdést, amikor átengedte:

a NEM-válasz a vasárnapi boltbezárás támogatását jelenti.

Szóval igazán aljas trükkről van szó. Legelőször csak arra gondolhattunk, hogy a Simonné-féle kérdéssel a kormánypártok csak az időt akarják húzni, hiszen a tordasi boltos úgyse tud összegyűjteni 200 ezer aláírást, ami a népszavazás kiírásához szükséges. Ha pedig letelik az erre adott négy hónap, majd egy másik magánszemély újra megelőzi néhány másodperccel az ellenzéki pártokat. És ez így megy tovább, amíg meg nem unjuk: sose lesz népszavazás az ügyben.

De most már nem kizárt, hogy más a helyzet: a Fidesznek semmibe nem kerülne összegyűjteni az aláírásokat, és esetleg valamelyik ellenzéki párt is megpróbálhatna besegíteni, és akkor kiírható volna a népszavazás (sőt, kötelező lenne kiírni).

  1. De az eredmények hiába mutatnának egy irányba, az NVB, illetve az Országgyűlés többsége kedve szerint értelmezhetné azokat.
  2. Vagy már a szavazók is összezavarodnának, és nem is mutatnának egy irányba a voksok.
  3. Ami azt is jelenti, hogy a bizonytalanság miatt már össze se jönne a négymillió érvényes szavazat.

Őszintén gratulálunk Simonnénak: sikerült meghekkelnie nemcsak a politikát, de a logikát is.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr178091912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.19. 22:50:54

Szerintem:
Igen = legyen joguk zárva tartani. Eddig is volt
Nem = ilyet nem lehet, arra nem kötelezhetik a kereskedőket, hogy nyissanak ki.

Szóval igen, ez egy mocskos játék. FideSS ismét bizonyítja, hogy itt diktatúra van.

micsoda? 2015.11.19. 22:51:49

Nekem a "kiskereskedelmi" szó használattal van gondom, ezért nem is szavaztam. Szerintem a kiskereskedelem nem a szupermarket, és a vasárnapi boltbezárás az utóbbinál érdekes.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.19. 22:52:32

Mellesleg roppant kíváncsi lennék a "t" hölgyeménynek van a közvetlen vagy közvetett kapcsolata a kúrmánypártokkal.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.19. 22:54:13

@micsoda?: kiskereskedelem ahol te vásárolsz, nagyker, ahol a kereskedők.

J.W. Booth 2015.11.19. 22:55:44

Minek urazni Viktort és seggnyalóit?
Rákosit sem urazták, Szálasit sem, csak, hogy a méltó elődöket említsem.

monddazigazatmar 2015.11.19. 23:11:16

Nem teljesen mindegy?
A csajnak össze kell szednie 200.000 aláírást. Nyilván nem fogja törni magát, nem?

Merlot 2015.11.19. 23:40:41

Megbaszhatná már valaki azt a hülye kurvát, mert úgy látszik, agyára ment a dolog.
Mondjuk javasolnám erre a célra a választási bizottság elnökét.
Valamint ő még az anyját is teherbe ejthetné.

fingerbangs 2015.11.19. 23:43:19

undorító ez, nem igaz hogy egy demokráciában nincs olyan szervezet aki ilyenkor lépni tud, pl. ombudsman? a beelőzés dologra gondolok

hosaka 2015.11.19. 23:52:13

Egyetértetek abban, hogy minden sunyi fideszgeci megengedje, hogy vasvillát állítsunk a hátába?

turista a saját országában 2015.11.19. 23:54:37

Simonné fideszdroid, az NVB-ban pedig Orbán szopóskurvái ülnek. A szolgák dolga védelmezni a vasárnapi boltzárat. Fideszék boszorkánykonyhájában valószínűleg úgy gondolhatták, az időhúzásnak is vannak határai, jobb egy kis rafinériával, egy jogi csűrcsavarral egyszer s mindenkorra pontot rakni az ügy végére. Már ha bejön, s miért ne jönne be, csak a népszavazási kérdésen kell egyet megfelelően csavarintani. És ez az általuk mélységesen megvetett és lenézett hülye félázsiai nép meg - ha bejön a számításunk - szépen lépre megy, ahogy kell.

És hogy mindezek fényében mit kell tenni? El lehet menni a Fidesz saját rendezésű népszavazására, A saját fegyverüket ellenük kell fordítani. Igen, szavazzunk NEM-el, és akkor ...? Kötelezően nyitva lesz minden vasárnap is? Talán, de persze nem biztos. Ez esetben szív az eddig vasárnap különben is zárva tartott üzlet/áruház. De a többség nyer vele: és mi, vásárlók, a nép visszakapjuk a vasárnapi vásárlás "istenadta" jogát, amit Istenre hivatkozva nemrégiben valami magát kereszténynek tartó mocsadék hatalom elvett tőlünk.

hosaka 2015.11.20. 00:05:51

@J.W. Booth: "Minek urazni Viktort és seggnyalóit"

Kegyeleti okból. Mégsem hívhatom őket agyhalott büdös cigánynak. Mi van, ha rózsaillatúak?

hosaka 2015.11.20. 00:21:16

@fingerbangs: "... undorító ez, nem igaz hogy egy demokráciában nincs olyan szervezet aki ..."

dehemohokráhácihiáhábahan ... muhaha :))) Bocsesz, csak ráreagáltam, mint orbán a kisvasútra.

Primátor 2015.11.20. 00:26:16

Bassza meg a proli kurva anyját az, aki vasárnap nem képes bótba járás nélkül létezni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.20. 01:22:20

@Primátor: te meg baszd meg a náci kurva anyádat, amiért összeállt a biológiai apáddal, gumi nélkül!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.20. 01:24:28

@Primátor: miért nem lep meg, hogy ez valóban egy rühes, takonygerincű náci tetű? :D (beleolvastam a kórelőzményeibe)

Kelly és a szexi dög 2015.11.20. 07:27:37

Aki nem tudja értelmezni a kérdést, az jobb ha nem megy el szavazni - máskor sem!

midnight coder 2015.11.20. 07:59:11

@Kelly és a szexi dög: A gond az, hogy a kérdés fekete-fehéren nem a kötelező vasárnapi nyitvatartásról szól. Ez a hülye kurva azt kérdezte meg, hogy a kiskereskedelmi üzletek zárva tarthassanak-e vasárnap.

Az, hogy ezzel egyetértesz vagy nem, tökéletesen indifferens a kérdés szempontjából.

Ha igennel válaszolsz, akkor mit mondtál ? Azt, hogy tarthassanak zárva, ha akarnak. Ezt eddig is megtehették. Bármelyik kereskedelmi egység a hét bármelyik napján zárva tarthatott eddig is.

Ha nemmel válaszolsz, akkor ez azt jelenti, hogy kötelezni akarod a boltokat a vasárnapi nyitvatartásra, akkor is, ha a cég vezetése nem akarja kinyitni a boltot. Ilyen a világon sehol nincs, eddig sem volt.

Szövegértés, elvtársak, szövegértés.

Netuddki. 2015.11.20. 08:06:46

A probléma az, hogy a kérdésen rugóztok. Pedig a lényeg az, hogy a HÜPI hogyan tudott első lenni az ostoba kérdésével, és miért azt fogadta el az NVB. Ami nyilvánvalóan nem független, és a fidesz dróton rángatja.
Szóval, ettől kezdve ha ugyanezek maradnak a tagjai, akkor borítékolható a következő választáson a csalás. A maszop meg azért van mélyrepülésben mert ilyen nyilvánvaló cigánykodásokat szó nélkül hagy, a fideszes tolvaj bűnözőkkel való kapcsolatukról nem is beszélve...

Netuddki. 2015.11.20. 08:11:11

@bértrollbosszantó_kovi1970: Továbbgondolva. Mi a biztosíték, hogy az NVB a 2010, 2014-es választásokkor már nem működött közre csalással a fideszes tolvaj bűnöző bandát hatalomra juttatni?

Ez alapjában kérdőjelezi meg az orbán rezsim legitimitását és az összes törvényt amit a csalással többségbe jutott droidhadserege megszavazott. Csak ezeket nem nekem kéne pedzegetni hanem a balfasz "zellenzéknek"!

fcsaba 2015.11.20. 08:27:11

Én nem a többszörösen visszaeső gyerekgyilkosokat ítélném ténylegesen életfogytig tartó börtönbüntetésre, hanem azokat, akik ezt a kérdést átengedték. Valamint a kérdés benyújtóját is!!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 08:32:28

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Na ja..

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy nem a ballib összefogás nyerte a választást.
Mert a közvéleménykutatási adatok alátásztották a választás eredményét, és minden logikusan gondolkodó ember is tudta, hogy a 3. helyezet nem alakít kormányt sehol a világban.

Még a magadfajta elcseszett Gyurcsány csicskák többsége si tisztában van azzal, hogy a harmadik hely, sehol nem elég kormányváltáshoz. Azt a választási rendszert amit a ballibek szeretnének még nem találták ugyanis ki.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 08:34:55

@fcsaba:

Ezt érdemes kielemezni...
Tehát a többszörösen visszaeső gyerekgyilkosokat is előrébb helyezik a ballibek, mint az egyébként semmilyen bűncselekményt el sem követő választási bizottság több tagját, akik a törvények szellemében döntenek.

Idáig sűllyedt a ballib gyűlöletkeltés..
Hányinger... :(

micsoda? 2015.11.20. 08:36:57

@Hóhér az utolsó barátod: Nekem is eszembe jutott, de mégis:) Nyelvünk sokszínűségét bizonyítja, mert magában a "kis" nem a szupermarkettel asszociál, miközben arra gondolnánk.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.20. 08:47:08

@Ballib Cenzúra: már úgy érted, a fideSSetek által fenntartott közvéleménykutatók adatai.

szamok embere 2015.11.20. 08:57:59

Mindez így fog maradni egészen addig, amíg a CBA tulajdonosának nem száll a fejébe a dicsőség, és le nem gecizi (verbálisan) a vezírt. Láttuk, hogy egy kijelentés éves szinten többszáz milliárd forint költségvetési pénz átcsoportosítását eredményezi.

Netuddki. 2015.11.20. 08:59:04

@Ballib Cenzúra: Ostoba tolvaj fidesztroll! Anyád picsáját karaktergyilkolászd, te orbángyurcsányköcsög!

Netuddki. 2015.11.20. 09:00:00

@Ballib Cenzúra: Húzzál a picsába te tolvaj fideszes agitprop bértroll!

Netuddki. 2015.11.20. 09:01:32

@Ballib Cenzúra: Máshol terjeszd a fideszes propagandát orbánköcsög!

fcsaba 2015.11.20. 09:04:22

@Ballib Cenzúra: Akik ebben a bohózatban tevőlegesen részt vesznek, azok egy egész nemzedék azon illúzióját teszik tönkre, hogy demokráciában élünk. Ez utóbbit ezerszerte nagyobb bűnnek érzem, mint akármilyen gyilkosságot.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 09:05:56

@Hóhér az utolsó barátod:

Na mesélj..
Melyik közvélemény kutató hozta ki a balloib összefosást győztesnek ?

Ki volt az aki leírta, hogy a szeretett Gyurcsányod, és MSZP-d utcahosszal vezetett (és természetesen vezet most is), csak a Fidesz elcsalta a választást ?

Röhejesek vagytok, de az agyatlanságotok már csak szánalmat ébreszt.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 09:07:18

@fcsaba:
Én tudom, hogy az agynélküli gyűlöletkeltő Gyurcsnyista propaganda hatása alá kerültél, csak csodálkoztam, hogy ezt így lemerted írni, igaz más szavakkal. :DDD

Netuddki. 2015.11.20. 09:13:41

@Ballib Cenzúra: Máshol terjeszd a fideszes propagandát tolvaj orbánköcsög!

PonDrow 2015.11.20. 09:15:25

Őszintén csodálkozom, hogy a kérdést beadó hölgyet vajon miért nem verték még meg. Lassan ez is belefér az itthoni politikai életbe, ahogy olvastam...

durkoa 2015.11.20. 09:52:52

Igazából egy lényeges dolgot nem tartalmazott az írás. Tökéletesen indiferens a népszavazás eredménye vagy eredménytelensége: a jelenlegi törvények szerint ebben a témakörben három éven belül nem lehet ismételten népszavazni. A Fidesz az aktivistái támogatásával benyomja a parlament elé a kezdeményezést, oszt 2019-ig erről a kérdésről kuss mindenkinek...

egyinges 2015.11.20. 10:31:11

Igen: tarthassanak zárva, ha akarnak, de ki is nyithatnak.
Nem: nem zárhatnak be vasárnap, kötelező nyitva tartani.

Ez a demokrácia megcsúfolása, mert ha nemmel szavazok, kötelezem a boltokat a vasárnapi nyitva tartásra, ami nem jogos. Igen esetén megadom a választás lehetőségét, viszont a jelenlegi kormány ezt nem így fogja értelmezni.

reálisan 2015.11.20. 10:42:17

Én bármit megszavazok, ami a liberálisok ellen van. Mér? Mer nagyogyogyogyon útálom őket!!!!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.20. 10:46:59

@reálisan: egy igazi, takonygerincű fideSSnáci. És mind ilyen.

agytörzsy prof 2015.11.20. 10:49:56

Ha valaki már egy egyszerű eldöntendő kérdést sem képes egyértelműen és normálisan feltenni az milyen válaszokat vár?

Exploiter 2015.11.20. 10:52:02

Hmm. Már a kormányt fikázó kommentjeimet is moderálják?

Exploiter 2015.11.20. 10:57:53

@PonDrow:

Bele kell, hogy férjen.
A népszavazás a nép hatalomgyakorlásának egyik legfontosabb, közvetlen módszere. Ha ezt ilyen módszerekkel ássák alá / lehetetlenítik el, azért jogosan jár a fizikai erőszak is.
Mert ez fontos.

PanelProli 2015.11.20. 11:02:07

Mivel a hölgy a boltjában fogja gyűjteni az aláírásokat (kizárólag az őt megillető vasárnapi nyitvatartási időben) így 10 év alatt se jönne össze 200 ezer aláírás.

Meg egyébként is, néha pár aláírásokkal teli ív bevándorol a kányhába, mert hideg van mostanában vasárnaponként, valamivel fűteni kell....

kaskala 2015.11.20. 11:25:44

Az egész népszavazási törvény jól ki van találva.
Soha nem fog elmenni négy millió ember szavazni.
egy vicc az egész.

legyekura 2015.11.20. 11:52:18

Én azt üzenem az NVB-nek, hogy rohadjanak meg! Simonnénak meg egyszerűen a kurvaanyját.

Szaracén 2015.11.20. 12:03:03

Patyi András jogászember, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Szerinte a kérdés egyértelmű.
Úgy tűnik, van az a pénz, amiért érdemes lemenni hülyébe...

GQ 2015.11.20. 12:04:39

@agytörzsy prof: azt hiszem, nem véletlen volt ez...

Barbaarb 2015.11.20. 12:11:00

Én nem látom, hogy az emberek annyira utálnák ezt a vasárnapi zárvatartás dolgot, sokkal inkább azt, hogy beletörődtek. Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy aki elmegy szavazni, azok javarészt a kötelező zárva tartás ellen szavaznának, azonban nem érné el a szavazás az érvényességi küszöböt.

Egyébként én meg a népszavazást nem tartom célravezetőnek ebben az ügyben, mert szerintem a kiskereskedelmi dolgozóknak kellene ezt eldöntenie, mert így kicsit olyan, mintha én, mint átlagpolgár arra kötelezném Erzsi nénit, hogy de igenis szolgálj ki engem vasárnap!

Ja és a kérdés persze tök értelmetlen, és csak az időhúzás lehet a célja.

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.20. 12:28:01

@reálisan: valójában meg azért, mert egy húgyagyú barom vagy :)

BiG74 Bodri 2015.11.20. 12:36:30

@Barbaarb:

Hát persze nekünk meg a nehéziparban szintén legyen jogunk eldönteni akarjuk e a technológiára, meg a megrendelőkre ráerőltetni a nekünk jóleső munkarendet. És persze a kórházi alkalmazottak is töltsék otthon a vasárnapot.,
A beletörődésről meg annyit, csak az idióta pártdroidok rohangálnak az utcákon az igazság szavával az ajkukon, meg a transzparenseiken. Az egyszerű ember élné az életét és bízna a súlyok és ellensúlyok rendszerében.

BiG74 Bodri 2015.11.20. 12:39:09

@reálisan:
Remélem a libsi bolsi banda népszavazásra bocsájtja, hogy az ilyen takony IQ2 -es droidok kiemelt pozíciókban kerüljenek és még csak véletlenül se lehessen vegzálni őket.

BiG74 Bodri 2015.11.20. 12:42:50

@Szaracén:
A kérdés egyértemű, ez így van. Egyértelműen baromság, és egyértelműen azért van, mert félnek a normálisan feltett kérdésre adott válaszoktól, és a "többség" felhatalmazásából egyértelműen alja módon ellehetetlenítik.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 12:42:56

@Barbaarb:

Erzsi néni kinyithat vasárnap, ahogyan minden családi vállalkozás.
Csak azok nem nyithatnak ki, akik nem családi alkalmazottakkal dolgoztatnak.

----

Persze én elég jól keresek, és szeretem ha vasárnap a csóri pórnépet munkára kényszerítik a multik, és ki kell nyalják a seggem, ahelyett hogy családjukkal töltenék az időt.

Remélem visszaállítják ezt a vasárnapi nyitvatartás dolgot, mert szívesen csicskáztatnék bagóért néhány ilyen csóringert.

BiG74 Bodri 2015.11.20. 12:51:06

@Ballib Cenzúra:
Mondanám, hogy ritka nagy paraszt vagy, de egyrészt sértés a becsületes földművelőkre, és valójában dicséret a számodra.
Amúgy remélem, hogy visszaállítják a vasárnapi nyitva tartást, oly módon, hogy a hozzád hasonló genetikai hulladékok akárminek is fogják fel, kellően finanszírozzák a nyitvatartást.

Lady Ann 2015.11.20. 13:19:03

Ha eljutna a népszavazásig: kérek mindenkit, aki nem ért egyet ennek a kérdésnek a létjogosultságával, menjen el és írja rá a cédulájára, hogy mi akar konkrétan. Így legalább kiderül, mennyi az akit nem érdekel a kérdés, és hányan vannak, akit érdekel, de egyik válasszal sem értenek egyet.

GQ 2015.11.20. 13:39:29

@Ballib Cenzúra: te igazán barom vagy. nem csak a kereskedelemben dolgoznak ám vasárnaponként. a rendőr, az orvos, az ápoló, a tűzoltó, a bányász, a gyári munkás, a felszolgáló, a kocsmáros, az irodai dolgozó, a kamionsofőr, a pilóta, a taxis, a biztonsági őr, a bkv sofőr, a mávos miért kell vagy miért dolgozhat vasárnap?!

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.20. 13:41:11

@Lady Ann: nem derül ki. A cédulákat kidobják, és bejelenti mennyi érvényes szavazat jött.

rasztaszív 2015.11.20. 13:56:56

@Lady Ann: erre már ki lett találva egy jó kis szimbólum...

2015.11.20. 14:00:03

@fingerbangs: Egy demokráciában van. Nálunk nincs.

csak egy néző 2015.11.20. 14:46:27

Nyugi elvtársak. A következő, természetesen magyar olimpián már versenyszám lesz, hogy a saroktól a startpisztoly elsütése után ki ér előbb a bélyegző órához, népszavazás ügyben.

vs.hu/wp-content/uploads/2014/09/orban-rajt2.jpeg

lanyi 2015.11.20. 15:25:41

Siralmas a liberálbolsevik oldal mentális állapota

lac666 2015.11.20. 17:12:41

@Primátor: Tipikus példája vagy a jó keresztény fideszesnek! Persze az nem zavar, hogy szétlopják az országon ezek a gyáva tolvajok!

lac666 2015.11.20. 17:14:58

Innen látszik, hogy milyen gyáva féreg az orbán! Meghekkelte a népszavazást, mert be van szarva az eredménytől! Hiába a fasiszták mindig is betegesen rettegtek mindentől!

lac666 2015.11.20. 17:16:26

@lanyi: Mi az a liberálbolsevik, te szerencsétlen?

lac666 2015.11.20. 17:23:22

@Ballib Cenzúra: Ekkora paraszt vagy, hogy csicskáztatod a kereskedelemben dolgozót? Honnan tudod te szerencsétlen, hogy kihasználja a multi a munkavállalót? Az eszedbe sem jut, hogy valakinek szüksége lehet arra a pénzre, amit hétvégén kereshet?

lac666 2015.11.20. 17:26:01

@reálisan: Azt sem tudod, hogy mit jelent a liberalizmus, te agysebész!

Barbaarb 2015.11.20. 18:27:32

@BiG74:

Az iparban a munkarendet elsősorban nem a megrendelők és a technológia határozza meg, hanem a gazdaságosság, ami jellemzően energiatakarékosságot jelent, környezeti szempontból fontos.
Az EÜ életmentő és egészségmegóvó munkarendjét meg ne keverjük már össze a bevásárlás átütemezéséhez, mert azt nem lehet átütemezni.

@Ballib Cenzúra:

Erzsi néni kinyithat, de nem én mondom meg, hogy de igenis nyisson ki!

Münci66 2015.11.20. 21:57:53

Möszjő Barbaarb!

Erre -mármint az ipar munkarendjét illető elgondolásaidra- ne vegyél mérget, ha kérhetném! Sokszor valóban a gazdaságosság dönt, de a megrendelők által diktált határidők is igen gyakran kapnak döntő szerepet, főleg a Just im Time stílusú cégek esetében. Gyakran hasonlóan fontos szerepet játszik a technológia is.
Ezzel nem a gazdaságosság fontos szerepét akarom megkérdőjelzni!

Más.
A tömegközlekedés meg nem az EÜ ellátáshoz tartozik, ne keverjük bele! Mélyművelésű szénbánya már nem nagyon van Mo.-n, de ott sem a gazdaságosság írta elő a hétvégi műszakot (hanem a technológia, illetve a nemzetgazdasági érdek).
A műsorszóráshoz is sok embernek kell hétvégén is dolgoznia. Meg a távközléshez is (igen, az internethez is).

A multik hétvégi nyitvatartását másképp is lehetett volna nehezíteni.

Azzal, hogy kötelezően bezáratták a boltokat, sok családot hoztak nehéz helyzetbe. Ahol apu és anyu nem egy szakban dolgozik, vagy a gyerkőc van speciális helyzetben, ott elég nehéz máskor megoldani egy családi vásárlást (pl: TV, mosógép, ruha a gyereknek) mint hétvégén. A dolgozók kieső pótlékairól ne is beszéljünk!

Meglátásom szerint ezzel a megvalósítással több kárt okoztak, mint amennyi hasznot hajtottak.

Tisztelettel, Münci

Francois77 2015.11.21. 01:50:30

Csak ámulok és bámulok :) 1: az MSZP-r nem előzte be a csaj, egyszerűen nem tudták beadni, mert ugye csak meghatalmazottak voltak ott, a törvény pedig már 2 éve nem engedi a meghatalmazottak általi beadást. 2: nem is érdeke a baloldalnak, hogy legyen népszavazás, mert ha nem megy el 4 millió, cseszhetik. 3. Én inkább azt firtatnám, a hölgy nem az MSZP embere-e, a fentiek miatt. Ha fideszes lenne, már rég tudnánk, de csak csend és hallgatás van...

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.21. 13:35:51

@Francois77: persze, mert a fidesz olyan őszinte, hogy a mutyijait kiteregeti. Igazad van, szerintem sorosgyuri és a gyíkemberek állhatnak mögötte, akik gyurcsány kottájából játsszanak.

Francois77 2015.11.21. 14:35:36

@fidesz maszop dk egykutya: szerinted nem a teljes sajtó keresi a kapcsolatot a fideszhez, a kérdés beadása óta? És mit találtak? Semmit. Adódik a következtetés, hogy vagy 50 évig rejtegette fideszes mivoltát a csaj, vagy rossz helyen keresnek.:)

a keresztényeket bántani tilos 2015.11.22. 19:16:30

Szerintem tiltsuk meg minden üzletnek, hogy zárva tarthasson vasárnap. A csavarboltnak is.

Simonné boltját meg kurvára csodálkozom, hogy még senki nem gyújtotta fel a gecibe.
süti beállítások módosítása