B1 blogcsalád



Ülök a szobában vörös szemmel, és komolyan fontolgatom, hogy elköltözzek ebből az országból

Valamiért csak nálunk nem képesek irtani

2015. szeptember 23. - Spectra

Egyenlítős kollégám nemrég írt hét problémáról, ami súlyosabb a menekültkérdésnél. Szeretném a felsorolást kiegészíteni, de csak egyetlen ponttal, ami bizonyos tekintetben súlyosabb is a többinél. Méltatlanul kevés szó esik róla annak ellenére, hogy egyre több magyar ember életét keseríti meg. Ráadásul a parlagfű-problémát semmilyen szinten nem kezeli a kormány.

Már több mint egy hónapja tart a parlagfű szezon idén.

Korábban jött és tovább tart, mint szokott.

Ezt onnan tudom, hogy idén nem tudtam elmenni augusztus 20-án a tűzijátékot megnézni, annyira szarul voltam már akkor.

pf_1.jpg
Félreértés ne essék, mindent megteszek azért, hogy csökkentsem a tüneteket.

  1. Szedem a gyógyszert (amitől folyton fáradt és dekoncentrált vagyok).
  2. Próbálom elkerülni az allergén ételeket. (Nem mintha jóízűeket tudnék enni amellett, hogy taknyom-nyálam egybefolyik.)
  3. Gyakorlatilag egy hónapja ki se teszem itthonról a lábam (kivéve, ha dolgozni megyek.)
  4. A legnagyobb hőségben, a Velencei-tó helyett a zárt ajtók és ablakok mögött ülök, és nem mozdulok el a levegőtisztító berendezés mellől.

Ezek ellenére sem tudok rendesen aludni, fulladok, és úgy általában pokol az életem egy hónapja.

Nem panaszkodni akarok, hiszen tudom, hogy nagyon sokan (rettenetesen sokan) vannak ugyanebben a cipőben önök közül is. Csak felvázoltam, hogy mi az, amin konkrétan keresztül megy egy magyar, és úgy gondolom, ez kézzelfoghatóbb probléma, mint puffogni a menekültekre, Orbánra vagy a gazdaságra.

Mit tesz a kormány? Semmit.

Elvileg büntetik, ha valaki a területén nem irtja a parlagfüvet, ennek ellenére szinte mindenhol az országban szabadon virágzik. A legfelháborítóbb azonban az, hogy sokszor pont

a gondozatlan önkormányzati telkeken ér égig a parlagfű.

Nem egy ilyet láttam már. Sőt, igazából mindenhol ezt látom.

Hiába támogattam adóm egy százalékával a parlagfű elleni harcot. Tavaly cipőpucoló gépet, drága mobilokat és pogácsát vettek belőle. Pedig gondoljanak bele, mennyivel több értelme lett volna, ha az uszító plakátok helyett a parlagfű irtására hívta volna fel a figyelmet a kormány. Az én naív kis világomban sokkal jobban mutatott volna, ha “a gazdasági bevándorlókat” elutasító hölgy inkább a fűnyírásra bíztat.

Az is hatalmas probléma, hogy nincs egy olyan pollentérkép, ahonnan korrekt információkhoz juthatnánk. Higgyék el, nem egy honlapon próbáltam tájékozódni, amikor kétségbeesve igyekeztem kideríteni, mikor lesz már vége. Az egy dolog, hogy a kapott információk egyszerűen nem fedik az általam tapasztaltakat. Ám azt egyenesen viccnek tartom, hogy

hétvégén szünetel a pollenjelentés.

Pont akkor, amikor az emberek többsége ráérne kinti programot csinálni - ha az előrejelzés úgy engedi.

Mindennek tetejébe sorra jelennek meg az olyan idegesítő cikkek, amik “együtt éreznek” az allergiásokkal, de valójában fogalmuk sincs róla, milyen súlyos a helyzet. Leírják az MTI-ből, vagy tudomisén honnan szopott információkat, hogy

már lecsengőben van az allergiaszezon, én meg olvasom, miközben szarabbul vagyok, mint augusztusban.

Mi akkor a megoldás?

  1. Vegyek ki egy hónap szabadságot a parlagfű szezonban, és járjak kerületről kerületre, és jelentsek fel minden önkormányzatot?
  2. Vagy vegyek ki egy hónap szabadságot, és utazzak el külföldre, ahova nem érnek el a pollenek?

Sajnos a hosszú távollét miatt mindkét esetben kirúgnának.

Nem is kellene egyébként messzire mennem, mert bár a parlagfű a Kárpát-medencében érzi jól magát, de érdekes módon abban a pillanatban, hogy átlépem az országhatárt, már nem érzem. Valamiért csak nálunk nem képesek irtani. Ráadásul az elkeserítő előrejelzések szerint a helyzet a következő években még durvább lesz.

Nem tudom, mi a megoldás. Szeptember vége van, jó idő. Én pedig ülök a szobában vörös szemmel, fulladok, és komolyan fontolgatom, hogy elköltözzek ebből az országból. Közben pedig minden normális emberrel ellentétben azt várom, hogy végre

rossz idő legyen, mert akkor vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr817805986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.23. 09:42:20

Nem a parlagfűvel van gond igazából, hanem a steril környezetben nevelkedő, majd felcseperedve allergiás tüneteket mutató, elkorcsosult immunrendszerű, a természetes környezettel is hadban álló emberekkel. Aki már így járt, és ebben a keserves állapotban él, az nem sokat tehet ellene, de a gyerekeinek biztosíthat kellemesebb jövőt. A módszer nem bonyolult, nem is költséges. Az a lényege, hogy nem szabad kirekeszteni a hasznos baktériumokat mindenféle fertőtlenítő szerekkel, hadd barátkozzon velük a gyermek még kiskorában.

pacagánycsök 2015.09.23. 18:34:33

magad mondtad: jelentsd fel mindet

bipbop 2015.09.23. 20:09:41

A probléma nagyon is fontos, amit sem bagatellizálni, sem felnagyítani nem szabad. Annak megítélése, hogy mi a súlyosabb, a menekültkérdés, vagy a parlagfű allergia, az nyilvánvalóan egyénenként, az érintettségtől, s a problémaérzékenységtől függően változik. Hisztinek semmiképpen sem nevezném, mert, akinek taknya, nyála összefolyik a parlagfű pollentől, meg aki alig kap levegőt, annak életminőségét alapvetően befolyásoló tényező a parlagfű mértéktelen és szabályozatlan burjánzása. Aki ilyen helyzetben van, azaz pollenérzékeny, az talán nem tudja teljes intenzitással átélni a menekültek problémáját. Mindazzal együtt a parlagfűpollen allergiás hatása - bármilyen kellemetlen is - szezonális ügy, míg a menekültkérdés egy nagy globális probléma, melynek kezelése alól egyikünk sem tudja kihúzni magát.

Lady.Bird 2015.09.24. 17:31:05

@udvaros: Falusi környezetben nőttem fel pár éves koromig, utána ugyan panelben, de sokszor voltam "természetes" környezetben. Amióta az eszem tudom, allergiás vagyok. Családi "átok". De a parlegfűszezon egyre rosszabb, 30 éve lehet érezni, és igenis jobb lenne, ha nem lenne allergén.

pirimogyoró 2015.09.25. 01:12:31

Elég lenne 3x kaszáltatni, hogy ne tudjon virágozni a parlagfű. Ennyi lenne az egész.

Aki a "hiszti"-t írta, az kérjen kölcsön egy kis asztmát, aztán játsszon vele egy hétig parlagfű-szezonban, utána pedig mesélje el, hogy érezte magát. Akkor majd meglátjuk, mennyire hiszti.

egysmás 2015.09.25. 02:52:27

@pirimogyoró: "Nem is kellene egyébként messzire mennem, mert bár a parlagfű a Kárpát-medencében érzi jól magát, de érdekes módon abban a pillanatban, hogy átlépem az országhatárt, már nem érzem"

Ha ez így van, akkor ez hiszti.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.25. 10:22:52

@bipbop: Jó ez a parlagfű-bevándorló párhuzam, akárcsak az allergia-menekültkérdés. Elgondolkodtam nemrégiben hasonló párhuzamról, amiben a galambokat hozom kellemetlen helyzetbe. Ha már akkor előttem van ez a parlagfüves ötlet, akkor a galambok megúszhatták volna.
udvar.wordpress.com/2015/08/25/a-galamb

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.25. 10:30:52

@Lady.Bird: Ha kiirtod a parlagfüvet, akkor esetleg alábbhagyhatnak az allergiás tünetek, de a lényeg, a túlzott érzékenység marad. Egyszer majd kiderül, hogy másra is érzékeny vagy, és akkor annak az irtására is bőszen uszítasz, és így tovább. Kopár vidéken fogunk élni, hogy ne prüszköljenek az allergiások. Ilyen vidék most is létezik helyenként: sivatag.
A tünetek enyhítése nem szünteti meg a nyavalyádat, aminek inkább a gyógyítására kell törekedni.
süti beállítások módosítása