B1 blogcsalád



Playboy-modell a keresztény-konzervatív kormányban

2015. szeptember 11. - Csák Gergely

Két kormánytanácsadó beszélget valamelyik századvéges-nézőpontos mítingen. Sok ilyen van, sok közpénzből, jó öltönyben, márkás szemüveggel, almás laptoppal. Szívják a szemüveg szárát: mit keres Tünde a kormányban? Pont akkor, amikor esik a népszerűség, nincs az a menekültgyűlölet, ami átváltozna Fidesz-szavazattá?

Segítünk kicsit a kormánynak, megmagyarázni. Megmagyarázni úgyis mindent remekül tudunk. A nép meg mindent benyel. Megmentettük a nyugdíjakat is.

Lássuk az alapállást: a haza veszélyben. (Mindig veszélyben, de most különösen!)

Hát kit válasszunk be sportállamtitkárnak Simicskó helyett, most, hogy

lövetni kell majd a menekültek közé, és ő lesz az, aki elviszi a nemzetközi balhét?

Egyértelmű nyertes Simicskó helyére Tünde. Hiszen olimpiai sportoló. Ezüstérmes. Jogász.  Végre valaki, aki nem kopasz és kung-fuzik, mint ez a Simicskó, hanem sokak által csinosnak mondott. (Kinek a pap, kinek a papné, de gustibus non est disputandum, a művelt olvasok kedvéért.) Eddig jó. 

Szóval, sokak szerint annyira jól néz ki, hogy még le is vetkőzött a Playboy-nak

Már nem jó.

szabo-tunde-mti-n---foldi-i.jpg

Szabó Tünde (Fotó: MTI/Földi Imre)

Ezt kell csak megmagyarázni. 

Mert ugye, levetkőzhet bárki bármelyik magazinnak, ha lehozzák, az az ő dolguk. De mit keres egy Playboy-modell egy önmagát kereszténynek-konzervatívnak hazudó kormányban? (Ne menjünk bele abba, hogy embertársainkkal úgy bánni, ahogy ezek bánnak, mennyire keresztény.)

Nézzük, mik lehetnek az érvek?

A nőknek jó példa lehet. A cseperedő ifjúságnak.

Ezt húzzuk ki. Ez blama.

Sikeres sportoló vagy, kezdenek elfeledni? Vetkőzz egy férfimagazinban!

(A recept Toncsinál is bevált a XIII. kerületben, kár, hogy Toncsira senki sem volt kíváncsi.) Ezt is totál blama.

A kamasz fiúk fognak a legjobban örülni neki. Tünde néni megsimizi majd a fejüket és akkor felállnak. A dobogóra. 

Csak itt van ez a fránya KDNP. Tudod, akik csak a pad alatt merik a pornót olvasni, meg akik a füvet nem szeretik, ellenben a pálinkát igen. Akik szeretik hajtogatni ezt a maszlagot a kereszténységről, de amikor humanitárius katasztrófa van Magyarországon, meg 4 millióan élnek szegénységben, ők akkor is inkább csak a vasárnapi boltbezárással vannak elfoglalva. (Ez a legfontosabb.) Mi lesz, ha ők tiltakoznak? (Annak ellenére, hogy most egy jó időre be kell fogják a szájukat, nagyot buktunk a boltbezárással, hülye ötlet volt.)  

Megvan! Hát mondjuk azt, hogy Tünde is élen jár a népszaporulatért. Apjuk meglátja a pucér fotóit, oszt mint a disznaja, ráveti magát a feleségre és meghágja. Lesz itt magyar!

Anyjuk meg sokat tanul a csábos pózokból. 

(Amúgy is fogy a magyar! Szültél már a héten? A Te hibád, hogy nem! Jönnek a menekültek és teleszülik Európát!) 

A héten lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter helyére két nappal ezelőtt Simicskó István sportért felelős államtitkárt nevezték ki, utóbbi posztját kapja meg Szabó Tünde, olimpiai sportoló és Playboy-modell. Szabó Tünde ezen felül jogász, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke. (2004-ben az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának tanácsadója lett, később a Főpolgármesteri Hivatal sportügyosztályának munkatársa. Az 1992-es barcelonai olimpián hátúszásban ezüstérmet szerzett - 2012-ben bekerült a Magyar Olimpiai Bizottság tagjai közé.)

Gratulálunk a keresztény-népnemzeti kormánynak, remek választás a Playboy-modell!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1007777476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cca. 2015.09.11. 12:54:49

Ostoba ballib frázispuffogtatás.

egysmás 2015.09.11. 18:30:01

Aztán elkezd hasonlítani Selmeczire. :D

Mérnork 2015.09.11. 19:25:48

Jó látni, hogy az egyébként magukat nagyon haladónak és toleránsnak képzelő liberálisok milyen jóízűen pufogtatnak igazi mélyprimitív szexista frázisokat a másik oldal képviselőjével.

dr kíváncsivagyok 2015.09.11. 19:29:42

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Az író ázt fejtegeti, hogy osszefér -e a keresztény értékrenddel a nyilvanos pucérkodfás...
Keresztény értékrend ?
Hol van , akar nyomokban is az orvbán kormanyban ?

Muad\\\'Dib 2015.09.11. 19:54:42

Komolyan mondom ez a blog is csak arra jó, hogy az embernek a maradék életkedve is elmenjen, és rájöjjön, hogy ebben az országban még 100 év múlva is csak Orbánokat meg Gyurcsányokat sikerül majd kitermelni.
Most komolyan, mi a fas*ról beszéltek? A fityesz-kdnp egyik fele állítólag keresztény (bár nyilván csak papíron). De a másik fele soha nem volt az és soha nem is állította magáról. Mindnyájunk nagy kedvence Deutsch Tomika például nyíltan vállalja zsidó származását. Most mi a fas* lesz? Róla is írtok egy cikket, miért nem dobja ki a fityesz?

KUHULIN 2015.09.11. 20:28:31

Kövezzük meg! Kövezzük meg! Kövezzük meg! Kövezzük meg! Kövezzük meg!

Punxsutawney Mormota 2015.09.11. 21:07:27

No, rám nem mondhatjátok, hogy Nagyvezírünk szekerét tolom, de ebben aztán semmi kivetnivalót nem találok. Vessetek a mókusok elé, de ebben semmi kivetnivalót nem látok.

Kedves Csák Gergely! Mégis mit vársz? Orvosi igazolást, hogy a hölgy még szűz? Vagy a paptól igolást, hogy szüzen ment férjhez? Ugyan!

Az más dolog, hogy fordított helyzetben a Fidesz már világbotrányt kiáltott volna, és az előttem kommentelő konzervatív urak kitértek volna a hitükből, és közel sem lennének annyira megengeők és elnézők, mint most, de végeredményeben ez a nagy büdös semmi felfújt esete.

Szép estét!

Punxsutawney Mormota 2015.09.11. 21:12:38

@Muad\\\'Dib: Bölcs Vezetőnk nagy barátja és példaképe a Duce (remélhetőleg egyszer a börtönbe is követni fogja őt!) gyakorlatilag aktív playboynyuszikat tolt be a parlamentbe, miután Ő is betolta... És hát nem ebbe bukott bele. Tényleg nem tudom, hogy mi volt az elképzelés ezzel a cikkel.

egysmás 2015.09.11. 21:30:18

@Punxsutawney Mormota: te nem. Én sem. Orbán sem, Meg Semjén sem.
Kövér pedig főleg nem!

Hiszen az, hogy valaki szerepel a Playboyban, az nem akadálya az államtitkárságnak, gyerekekkel való foglalkozásnak.

Csak a Parlamentbe ne akarjon bemenni, mert ahhoz az épülethez nem méltó az ilyen ledér nő.

Punxsutawney Mormota 2015.09.11. 21:42:57

@egysmás:

Szerintem ezek közül egyik sem áll meg Szabó Tündénél

www.kislexikon.hu/leder.html

Legjobb tudomásom szerint legalább egy évtizede házas, 3 gyerekes anyuka. Az ember csinál csacsiságokat fiatal korában, gondolom Ő is jól átrágta annak idején, hogy mit tesz és megtette.

egysmás 2015.09.11. 21:48:10

@Punxsutawney Mormota: Krasznai énekelni sem mehetett a Parlamentbe, mert Kövér kitiltotta onnan a múltja miatt.
Most meg gyerekekkel foglalkozó államtitkár lesz egy másik nőből, akinek ugyanaz van a múltjában: jelesül, hogy a bájait mutogatta recskázóknak.

Az pedig, hogy kinek hány gyereke van, a László Petra affér óta asszem tökéletesen irreleváns.

egysmás 2015.09.11. 21:49:44

@Punxsutawney Mormota: a ledért, mint eufemizmust használtam, mellesleg.

Prostituáltat értettem alatta.
Olyan embert, aki pénzért nyújt szexuális szolgáltatást.

Punxsutawney Mormota 2015.09.11. 21:51:39

@egysmás: Krasznai pornózott, kissé más kategória. Nem nálam, Hanem az általános erkölcsi normákat figyelembe véve.

Nézd, annyi mocsok ül a Parlamentben - mindkét oldalon -, hogy ha Szabó Tünde mindennap kiállna strichelni a Kossuth térre, erkölcsileg még így is Ő lenne a legelfogadhatóbb.

Punxsutawney Mormota 2015.09.11. 22:01:53

@egysmás: Kösz, tisztában vagyok a szó jelentésével. Ezzel együtt tartom magam a fentebb leírtakhoz, és tényleg az a véleményem, hogy hiteles ember. Ráadásul neki nem is a Parlamentben van a munkahelye.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.11. 22:05:21

@cca.: nem, ez egy tipikus ostoba "jobbkeresztény" frázispuffogás. Csak most visszafelé sült el. Tudod ez a ti paródiátok :)

egysmás 2015.09.11. 22:05:59

@Punxsutawney Mormota: súlyozol?
Krasznai énekelni ment volna, egyszer. Szabó viszont államtitkár.

Amúgy miért is más kategória? A Playboy nőire is kiverik, szóval a cél ugyanaz, az eszközök is hasonlóak...

Punxsutawney Mormota 2015.09.11. 22:09:21

@egysmás: Én nem, de láassuk be egy pornószinésznő társadalmi elfogadottsága mélyen a béka segge alatt van nálunk. Hozzá képest egy Playboy-nyuszi ministráns kislány.

Az, hogy ki kire veri ki más kérdés. Bárkire kiverheti az ember, akit aznap látott.

egysmás 2015.09.11. 22:28:08

@Punxsutawney Mormota: a társadalmi elfogadottsága az xfaktoros sztárocskáknak van akkora, mint egy államtitkárnak.

De itt nem a társadalmi elfogadottsáról van ám szó, hanem arról, hogy a szenteskedő kormány Playboyban pucérkodó nőciből csinál államtitkárt.
Egy nőciből, akinek tárgyalnia kell.

És amúgy, engem az, hogy prosti, az baromira hidegen hagy.

Pop40 2015.09.11. 22:53:27

Ne cseszegessétek.

Tényleg enyhén szólva röhejes, mikor egy -szóban, és csak abban- keresztény-konzervatív kormány playboycsajszit választ államtitkárnak, de ez legyen a legkisebb baj.

Egyrészt, nem várható el, hogy valaki örök életére kizárja magát egy fontosabb posztról azzal, hogy szerepelt a Playboyban.

Másrészt meg, erre a csajra legalább jó ránézni. Nem sokkal jobb egy ilyen, mint egy alkesz csöves kinézetű Kövér, vagy egy hájas sörhasú Vitya?

kvadrillio 2015.09.11. 23:43:35

EHHŐŐ A POZÍCIJÓHOOO, NAGYON JÓBAN KÖLL LENNI A GYÁRFÁSTAMÁSKA NAGYHATALMÚVAL... :o)

...basszameg....háromszor néztem meg a nevét a musz oldalán és mire visszatekeredtem újra meg újra elfelejtettem ! nu... nálam illen fontos ez a gyárfás név...:O)

kvadrillio 2015.09.11. 23:47:55

@kvadrillio: jahh...mielőtt...azelőtt..., tuggyuk, hogy nagyhatalmú meg multimilliárdos.,..meg...minden..,.MEG, HOGY A SPORTBAN ISZONYÚ MILLIÁRDOK FOROGNAK, LENYÚLÁSILAG IS...MEG, HOGY ISZONYÚ KORRUPTAK ...,MEG BUNDÁZNAK ORRBA-SZÁJBA...MEG....DÁJCSTOMPIKA SE VÉLETLENÜL VETTE MEG CSALÁDILAG AZ MTK-T ..., MEG, HOGY A FIFA ELNÖKE MOST BUKOTT KI KORRUPCIÓSTÚL...DE ....ENNEK ELLENÉRE VAGY ÉPPEN EZÉRT IS..., KURVÁRA LESZAROM MINDET ! :o)))))

kvadrillio 2015.09.11. 23:49:26

@kvadrillio: ...jahhh...ezt a szőke ciklon tüncikét is !!! :), aki nagyon rafináltan behelyezkedett ebbe a körbehhh...:O)

kvadrillio 2015.09.11. 23:50:44

@kvadrillio: ...ahhh semjénpapa vadászistene áldja meg őt ! m ármint ezt a tün cikét...:O)

halaloszto 2015.09.11. 23:51:47

@Punxsutawney Mormota: nem is azt várom hogy Te felháborodj. Hanem azon csodálkozom, hogy a fidesz szavazóinak ehhez egy szavuk sincs.

Punxsutawney Mormota 2015.09.11. 23:52:55

@halaloszto: ketős mérce. Fentebb leírtam, hogy fordított esetben nem lennének ilyen megengedők vagy elnézők.

kvadrillio 2015.09.11. 23:56:06

@kvadrillio: emlékeztem, hogy már valahol olvastam gyárfás bácsiról az interneten...

Bors Online

2015. szeptember 11., péntek - Teodóra
Címlap
Tasnádi: 12 milliót kaptam Fenyő megölésére
2014.04.04. 06:55 | P. G. J.
Tasnádi Péter Gyárfás Tamás maffia Fenyő János Fenyő gyilkosság Aranykéz utca Kisalföld
Önmagáért beszél, hogy a bíró nem akart meghallgatni a mai tárgyaláson – nyilatkozta a Borsnak Gyárfás Tamás azok után, hogy Tasnádi Péter azt állította, 12 millió forintot kapott tôle Fenyő megöletéséért.
A Bors most elvezeti a legjobb nyereményekhez! Fődíj: új Mitshubishi L200!

A 63 éves Tasnádi szó szerint a Barcelona sztárjára, Neymarra hajazva jelent meg a bíróságon, hogy tanúvallomást tegyen a Fenyő János meggyilkolásával vádolt Jozef Rohác ügyében. Részletesen és nem kevés szarkazmussal beszélt arról, hogy Gyárfás Tamás megbízta: végezzen Fenyő Jánossal.

– Kisnyugdíjas vagyok – mondta kaján mosollyal az arcán, amikor a foglalkozásáról kérdezte Cserni János bíró. Majd elmondta, jól ismerte Fenyő Jánost és Gyárfás Tamást is, utóbbi 1997-ben üzleti ajánlatot tett neki. – Azt mondta, tüntessük el Fenyőt, kellemetlen neki ez az ember. Visszakérdeztem, mire szól a megbízás, azt válaszolta, hogy meg kell ölni – fejtette ki a fegyházbüntetését töltő Tasnádi, aki önmagát úgy mutatta be, mint aki megveretett ugyan embereket, de gyilkosságra sosem adott megbízást. Nagy szerencse, hogy gyakran járt moziba, mert maffiózókról szóló filmekből vette az ötletet, ahogy becsapta Gyárfás Tamást – állította. Látszólag belement az üzletbe, mondta, és elfogadott hatmillió forintot a bérgyilkosságra előlegeként. Majd amikor 1998. február 12-én Las Vegasban az internetet böngészve meglátta, hogy egy nappal korábban valaki megölte Fenyő Jánost, rögtön jelentkezett a fennmaradó hatmillió forintért, amit meg is kapott.

Tasnádi, akit egy évvel ezelőtt a Fenyő-ügy felbujtója elleni nyomozás során eredménytelenül szembesítettek Gyárfással, ezután két fenyegető telefont is kapott a csak igen kevesek által ismert, Amerikában használt telefonszámára.
Fotó: Fejér Bálint
Tasnádi Péter tekintete mindent elárul. Haját neymarosra csináltatta

– Az egyik hívót sikerült beazonosítanom, egy szegedi vállalkozó volt. Megtaláltam, majd nem sokkal később beteg lett, kórházba került – közölte Tasnádi sokat sejtető mosollyal az arcán. Beszélt egy Sas nevű ismerőséről, akinek állítólag szólt arról, mire kérte Gyárfás, a férfi terepszemlét is tartott.
A bíró a hallottak után úgy döntött, hogy az idézésre megjelenő Gyárfás Tamást és Tasnádi volt feleségét már meg sem hallgatja. Július 3-ra viszont beidézi Tasnádi Péter szökésben lévő ismerősét. – Bíró úr! Szerintem elrepült a Sas! Nincs itt! – mondta búcsúzóul nagy derültség közepette Tasnádi.

Lapunk telefonon elérte Gyárfás Tamást, aki szerint önmagáért beszél, hogy a bíró úgy döntött, nincs szükség a meghallgatására.
– Én ezt tiszteletben tartom – mondta röviden. Sem Tasnádi szavait, sem Jozef Rohác állítását, miszerint az ő személye a kulcs az egész ügyhöz, nem kívánta kommentálni. nu, ebbe a körbehhh helyezkedett be ez a tün cike ! :O)

pervie but hot (törölt) 2015.09.12. 03:44:56

Sportolt, olimpiai ezüstöt szerzett, mint sok kiöregedett sportoló ő is jogot végzett, bedolgozta magát ilyen sportbizottságokba, egyszer szerepelt a Pléhbojban... Na erre a ballibek megtalálták.
Én azt hallottam Orbán se szűz már. Meg Semjén Zsóti vadászik. Deutsch meg egy pinabubus. Ahogy Kovács László is. Ó borzalom!
Kereszténység? Pont olyan politikai címke ez, mint a liberalizmus a mások oldalon. Kifacsart, megerőszakolt fogalom. Orbán úgy keresztény, ahogy Gyurcsányék meg a többi aprószent demokratikus, liberális.

A keresztényekre, kereszténységre tojok. A képmutatásra is. Akár jobb, akár baloldali.
Amúgy Pléhbojt szerintem már senki se vesz kiveretési céllal. Óvodásoknak se nyújt már újat. Drága, túl szoft, sok a szöveg, kevés a muflon. Onlájn két klikkel benyomhat az emberfia egy japán ghecifolyós vagy piervúdmen casting pornót magyar csajokkal.

@egysmás: "A Playboy nőire is kiverik, szóval a cél ugyanaz" - ha az indiai férfiak az utcán meglátnak egy teljesen felöltözött nyugati nőt, akkor arra is kiverik ott helyben a legkisebb szégyenérzet nélkül. Egy férfi bárkire kiverheti, akár emlékezetből is. Neked is megvolt szerintem anno G. Nagyné Dr. Maczó Ágnes, Kósáné Kovács Magda mostanában meg Vadai Ágnes, Dávid Ibolya, Kunhalmi Ágnes, Dúró Dóra. Valaki kiverte rájuk, akkor ez most diszkvalifikálja őket a politikai pályán?

egysmás 2015.09.12. 07:44:45

@pervie but hot: Senkit nem kéne diszkvalifikálni.

Mellesleg csúsztatsz.
Én a célról beszéltem, nem az eredményről. A kettő között van némi különbség.
A Playboyba azért fényképezik a nőcit, hogy kiverhessék rá.
Az a cél.
G.Nagyné Maczó Ágnes viszont nem azért simogatta a szkindereket, hogy azok kiverjék rá, hanem azért mert nem volt agya.
Aztán, ha valaki kiverte rá, az egy dolog. Szinte biztos nem volt célja Maczónénak az az eredmény.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 07:59:03

@dr kíváncsivagyok:

Először is: keresztény-e a modell?

Másodszor: a kereszténység nem tiltja a modellkedést, csak a pornózást.

Harmadszor: a keresztény erkölcsnek van megengedőbb és szigorúbb értelmezése. A szigorúbb szerint a szexisen felöltözött nő sem oké. A megengedőbb szerint pedig nem gond az erotikus modellség sem, ha nem pornózik.

Negyedszer: egy kormány nem lehet keresztény. Keresztények csak EGYÉNEK lehetnek.

egysmás 2015.09.12. 08:42:12

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Elvitatod a kereszténységet a kdnp-től?

És mellesleg, azt hogyan kell akkor értelmezni, hogy "Ez egy keresztény ország."

Plusz, ha a keresztények csak egyének lehetnének, akkor nem lenne érv a Biblia akkor, amikor a kibaszottak társadalmat akarnak szervezni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 09:19:29

@egysmás:

A KDNO kereszténydemokrata, nem keresztény. Keresztény csak ember lehet, nem párt.

A kereszténység NEM AKAR társadalmat szervezni, ez abszurdum.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 09:27:39

@egysmás:

Keresztény ország = ilyenek a hagyományok, ez a többségi vallás-

egysmás 2015.09.12. 09:29:11

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: ha van értelme annak a kifejezésnek, hogy keresztény ország, akkor egy kisebb szervezet, alakulat esetében is van értelme a kifejezésnek.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 09:31:06

@egysmás:

Ezen az alapon a zösszes magyar párt keresztény párt akkor.

egysmás 2015.09.12. 09:48:33

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Miért is?
Azért, mert Orbán és bandája kiböffentette azt a hazugságot, hogy ez egy keresztény ország?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 09:51:13

@egysmás:

Ez egy tény. Mo. keresztény ország = ez a többségi vallás és ez a kulturális hagyomány.

A magyar ateista milyen ünnepeket ünnepel? Zsidó, muszlim, budhista ünnepeket? Nem. Hanem keresztény ünnepeket.

egysmás 2015.09.12. 09:57:58

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Magyarországon a kereszténység kisebbség. Ez egy tény.

A keresztények amúgy milyen ünnepeket ünnepelnek? Zsidó ünnepeket? A zsidók meg az egyéb, pogány ünnepeket?
Akkor a keresztények, a hagyományaik alapján zsidók, akik meg pogányok?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 09:59:03

@egysmás:

" Magyarországon a kereszténység kisebbség. Ez egy tény."

Attól függ mit értesz alatta.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 09:59:31

@egysmás:

"A keresztények amúgy milyen ünnepeket ünnepelnek?"

Keresztény ünnepeket.

egysmás 2015.09.12. 10:08:23

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A kereszténység előtt is ünnep volt minden olyan nap, amit a keresztények ünnepnek tartanak.
Ha attól lett keresztény az adott ünnep, hogy a keresztények úgymond beleültek a készbe, akkor valóban, keresztény az adott ünnep.

Mellesleg pont nincs igazad, Magyarországon keresztény ünnepeket csak és kizárólag a keresztények tartanak.
Mindenki más olyan ünnepet tart, amit az állam elrendel.
Pl. október 23. március 15, augusztus 20.
Az, hogy ezek mellett lehetővé teszi -és ellehetetleníti mások munkavégzését- a keresztények számára néhány vallási ünnep megtartását, az nem jelenti azt, hogy az ateisták is megtartják azokat.
Az nem az ünnep megtartása, tudod, hogy ha felső parancsra nem szabad egy adott napon dolgoznod.

pervie but hot (törölt) 2015.09.12. 10:18:08

@egysmás: a Pléhboj szerkesztői művészi, ízléses és pikáns erotikus tartalomnak tartják a képeket, ami mellett szöveg is van. Sose hallottam, hogy a magyar Playboy-t olyan szlogennel árulnák, hogy "erre verjed".
Különben meglesten neyen az ominózus, képeket, nem pornográfak. Csöcs látszik, de nincs terpesztés és egy kígyóuborka se csusszan sehova.
Akinek ez nem fér bele az prűd. Mondjuk ettől még ha nekem elkezdi szervezni a budapesti olimpiát, akkor lebontom az arcát ennek a nőnek. Meg több stadion se kéne már. Uszodák jöhetnek meg szabadtéri kondiparkok.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 10:20:07

@egysmás:

" Magyarországon keresztény ünnepeket csak és kizárólag a keresztények tartanak"

Tehát a magyar ateisták nem ünneplik a Karácsonyt?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 10:20:45

@egysmás:

" A kereszténység előtt is ünnep volt minden olyan nap, amit a keresztények ünnepnek tartanak."

Nem mindegyik. Spt a legtöbb nem volt az. S ami az is volt, annak is egész más volt a tartama.

egysmás 2015.09.12. 10:30:05

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: ha a tartalom a lényeg, akkor az ateisták bizony nem ünneplik a karácsonyt, húsvétot, pünkösdöt.
Karácsonykor ugyanis elmennek összevesuni a családdal, húsvétkor bebasznak, pünkösdkor meg pislohnak, hogy most meg mi a fasz van...

egysmás 2015.09.12. 10:32:05

@pervie but hot: számít, hogy minek tartják?

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.12. 10:38:18

@egysmás:

Használjék a keresztény jelképeket. Akkor is, ha nem hívők.

A Húsvét ünneplése egész más pl. a zsidó és a keresztény hagyományban.

egysmás 2015.09.12. 10:40:32

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: persze, ezért volt a hitleri Németország, buddhista.
süti beállítások módosítása